Versenyek - legfrissebb
2011. 08. 28. 13:33
Nyíltan
Olyan egyszerűen kiszámítható, előre megjósolható volt eddig az év: Andy Murray kiesik az első körben, ha ezres tornáról van szó, Grand Slamen újra és újra reményt kelt a brit nemzetben, Roger Federer különösebb gond nélkül jut túl az első körökön, majd Nostredamus sem tudná megjósolni, hogy a tornák végén éppen melyik Roger Federer fog a pályára lépni, Rafael Nadal dolgozik, dolgozik, döntőbe jut, és kikap, Novak Djokovic pedig megnyer mindent.
Néha feltűnik Jo-Wilfried Tsonga és megveri Fedet, Mardy Fish keblére öleli a legmagasabban rangsorolt amerikai teniszező státuszt, és karrierje legszebb napjait éli, Robin Söderling többet sérült, mint amennyi időt a pályán tölt, Juan Martin Del Potro pedig szemünk előtt igazolja Fed azon, évekkel ezelőtt tett kijelentését, hogy a jelenlegi férfi teniszmezőnyben három hónap a határ. Azon felül már szinte lehetetlen visszajönni.
Az ember természetének alapeleme a kiszámíthatóságra törekvés, így július végére mindenki elfogadta a fenti állításokat alapigazságokként, és beletörődött abba, hogy ez egy ilyen év lesz.
De mindnyájan tisztában vagyunk azzal is, hogy a tenisz az a sport, ahol az alapigazságok élettartama legfeljeb néhány hónapra szól, így azon sem lepődött meg senki sem, hogy a US Openre felvezető tornák elkezdtek felkészíteni minket arra, hogy hamarosan újabb alapigazságokat teszünk meg sorvezetőnek.
2011. 03. 23. 19:40
Egy lépéssel előrébb
Befejeződött az év első ezres tornája, így itt az ideje, hogy számvetést készítsünk: mit is árult el nekünk ez az egy hét?
Ha férfi tenisz, akkor jelen pillanatban nem kezdhetünk mással, mint a frissen világranglista második Novak Djokoviccsal. Novak valahol tavaly az amerikai keménypályás szezon környékén gondolt egyet, és úgy döntött, itt az ideje végre felnőni. Tehetségben sosem volt kérdés, hogy mire is vihetné, a feje, a hozzáállása és a mentalitása viszont sokáig kérdésessé tették, hogy mennyi is lesz végül az annyi.
2011. 01. 29. 00:19
Head to Head
Néhányan megint generációváltásról beszélnek. Nem értem. Nem kell 3 évig a CERN-ben (hajrá EU) atomokat ütköztetni, hogy belássuk: a 30. évében járó Roger Federer nem tud visszamenni az időben. Pályafutásának utolsó szakaszát igazán gyönyörűen menedzselte eddig. Amíg komoly tényező egy Grand Slam tornán pályán a helye! Aztán meg nem. De mi köze ehhez a világranglistán alatta lévőket Google mapen kereső Rafael Nadalnak? Aki pedig azt hiszi, hogy Rafát az Ausztráliában történtek megtörik az pontosan olyan hülye, mint a vereségét követő sajtótájékoztatón megjelent újságírók.
Egyetlen dologban látok generációváltást: a Head idén kihozott fejlesztéseiben.
2011. 01. 26. 23:00
AO - az utolsó négy
Legutóbbi bejelentkezésem óta a létszám igencsak lecsökkent, a tizenhatból négy lett, de ezen hosszú folyamat teljesen pontos visszadására már nem kívánok kísérletet tenni, így némiképp rövidítve, a lényegre szorítkozva fussunk neki ennek a négy-négy embernek.
Az alábbiakban körbejárjuk, hogy kik azok, akik a következő napokban megpróbálnak szórakoztatni minket.
2011. 01. 22. 20:04
AO - a legjobb tizenhat
A harmadik kör befejezésével kialakult a legjobb tizenhat mezőnye mind a nőknél, mind a férfiaknál, holnaptól kezdve élesednek a meccsek, és nagy csaták várhatóak.
De előbb nézzük, mit adott ma nekünk Melbourne: a férfiaknál a fiatalok napja volt szombaton, míg a nőknél Jelena Jankovic után egy újabb top 10-es játékostól búcsúztunk.
2011. 01. 22. 00:34
AO - Két és fél kör
Csak úgy száguldanak a napok a kivételesen emberi hőmérsékletű Melbourne-ben, immár a második kört is magunk mögött tudhatjuk, sőt, az alsó ág a harmadik körön is túl van.
Az elmúlt napokban volt ugyan egy-két izgalmas meccs, a végeredmények azonban nagyjából az előzetes várakozásoknak megfelelően alakultak, és az esélyesek döntő többsége szépen, lassan araszolgat a második hét felé.
2011. 01. 18. 22:52
AO - az első kör
Sűrű két napon vagyunk túl, Melbourne-ben lejátszottak összesen 128 meccset, azonban, némiképp váratlanul, igazán nagy meglepetés nem született az első fordulóban.
A férfiaknál a húzónevek meg sem izzadtak az első körben: Roger Federer, Novak Djokovic, Robin Söderling, Tomas Berdych, Andy Roddick, Fernando Verdasco nem töltöttek el több időt a pályán, mint amennyi feltétlenül szükséges volt, Rafa Nadal, Andy Murray pedig még annyit sem: az ő ellenfeleik ugyanis visszaléptek a meccs során.
2011. 01. 18. 15:52
Tippelős játék
Kértétek, így itt van :)
Az AO ideje alatt lehet tippelni a meccsek végeredményére, és aki a legtöbb pontot szerzi, az büszkén vallhatja magát az AO győztesének, egészen a következő GS-ig. Rafain vállalta, hogy megadja, mely meccsekre lehet tippelni, és azt is, hogy összeszámolja minden nap végén az aktuális állást.
A meccsek hajnal egy órakor kezdődnek, így eddig az időpontig lehet leadni a tippeket. Külön topikot hoztam létre a játékra, a fórum részen találjátok meg (ha rákattintotok a "Dühöngő" címkére, akkor a fórumhoz juttok), de itt a közvetlen link is:
http://heyholetsgo.hu/forum/topic/7-tippelos-jatek
Sok szerencsét!
2010. 11. 27. 15:29
Erőpárbaj
Rafael Nadal. Világelső. Az utolsó három GS győztese. Egy szinttel a többiek előtt. Nem titkolt szándéka a kollekció teljessé tétele: csak a Mesterek Tornája cím hiányzik. Minden más megvan.
Andy Murray. Egy GS döntő, két ezres győzelem. Nagyon sokak megelégednének ezzel egy egész karrierre, de Andy ennél többet akar. Például győzni egy hazai tornán, a legjobb nyolc ellen. Hogy bizonyítsa magának: ő is tud fontos tornát nyerni.
Egymás elleni mérleg: 8-4 Rafának. Nyolcszor játszottak egymás ellen keménypályán, a mérleg 4-4, az utolsó két keménypályás meccsüket Andy nyerte.
2010. 09. 15. 16:37
A cipő
"Teljesen egyértelmű, hogy nem én vagyok minden idők legnagyobb spanyol sportolója, maga a felvetés is hülyeség. Elég arrogáns lenne részemről, ha ilyesmit gondolnék" - utasította vissza az újabb újságírói marhaságot Rafa, miután a US Open serlegével kiszállt a gépből a madridi Baraja reptéren. Tényleg, hallott már valaki bunkó nyilatkozatot tőle?









