stanislas wawrinka
2011. 06. 01. 07:52
Roland Garros: Végjáték
Minden Grand Slam kezdetén veszek egy mély levegőt, és arra gondolok, hogy mennyi meccs, mennyi óra, mennyi érzés áll előttünk. És a tudat, hogy bármi megtörténhet, hiszen még nem történt meg semmi sem.
Aztán azt veszem észre, hogy néhány napja még egyre reménytelenebb harcot folytatva próbáltam kiszűrni, melyek azok a meccsek, amikről írni kellene, de kimaradt ez is, és még ott van az is, most viszont alig van néhány név, és alig van néhány meccs.
Nem sok idő az a két hét.
2011. 05. 29. 10:46
Roland Garros: Harmadik fokozat
A lányok ismét kikövetelték maguknak, hogy a fiúk előtt foglalkozzunk velük, bár kivételesen alighanem lemondtak volna erről a megtiszteltetésről.
De nincs mit tenni, egyelőre a női szakág vállalta magára a meglepetések biztosítását, újabb két kiemelttől, sőt, nyerésre esélyestől vettünk búcsút a harmadik körben.
2011. 01. 22. 00:34
AO - Két és fél kör
Csak úgy száguldanak a napok a kivételesen emberi hőmérsékletű Melbourne-ben, immár a második kört is magunk mögött tudhatjuk, sőt, az alsó ág a harmadik körön is túl van.
Az elmúlt napokban volt ugyan egy-két izgalmas meccs, a végeredmények azonban nagyjából az előzetes várakozásoknak megfelelően alakultak, és az esélyesek döntő többsége szépen, lassan araszolgat a második hét felé.
2011. 01. 11. 22:22
Hétvégi győzelmek
A hétvégén megtudhattuk, kik az idei év első győztesei, örülhettünk egy váratlan magyar sikernek, Svájc erősen kezdett, valamint kaptunk egy üzenettel felérő győzelmet is Északtól.
Kezdjük azzal a tornagyőztessel, aki a hétvége legnagyobb meglepetését okozta.
2010. 09. 19. 16:23
Amikor a teniszt csapatban játsszák
Véget ért a GS szezon, de ez nem jelenti azt, hogy a tenisz-szezon is befejeződött volna: ugyan a US Open és az Australian Open közötti időszak csak az igazi teniszőrültek számára létezik, de mivel ezen a blogon csak ilyenek vannak, így az élet és a blog is halad tovább.
A hétvégén rögtön nagyszabású eseményekkel vette kezdetét a Láthatatlan Negyedév: Davis Kupa fordulót rendeztek szerte a világban.
2010. 09. 09. 21:31
Csütörtöki csaták
Nagyon a végéhez közeledik az Open, így ma már mindössze két egyéni meccs lesz, viszont most páros meccsek nézésére is nyílik lehetőség. Streamen.
2010. 09. 07. 18:44
Keddi történetek
Ma a férfiaknál a felső ág is túlesik a negyedik körön, így a nap végére kialakul az utolsó nyolc teljes mezőnye, míg a lányoknál már az elődöntőbe kerülés a tét.
2010. 05. 25. 01:44
Kutyaharapás a föld alól
A mai nap hőse egyértelműen Andy Murray.
A nyakas skót két szett és break hátrányból fordított Richard Gasquet ellen.
Feltámadás
2010. 01. 02. 17:01
Nadal ismét tornát nyert
Ha nem is hivatalos ATP-tornáról van szó, Nadal visszatérése egyértelmű és örömteli.
2010. 01. 01. 16:40
Federer vereséggel, Nadal győzelemmel kezdte az évet
Az Abu-Dzabiban zajló meghívásos bemutató tenisztorán Robin Söderling 6:7, 7:6, 6:2 arányban győzte le a világelsőt.









