samantha stosur

Bár a cím jelen esetben Fedre vonatkozik, tessék szíves lenni, általános érvényűként kezelni! A tervezgetések, a rekordok és a ranglistapontok számolgatása közben bizony hajlamosak vagyunk (voltunk) elfeledkezni a lényegről. Roger Federer és Juan Carlos Ferrero voltak olyan kedvesek, és emlékeztettek minket, miért is nézünk teniszt, és lejátszották az év legjobb meccsét, legalább is ami a két nyert szettre menőket illeti. A többiből is csak az AO döntő múlja felül a mai mérkőzést.

Federer néha olyan isten volt a pályán, mintha hat évvel korábban lenne. Ferreronál ez a szám közelített a kilenchez. Leírni a meccset nem nagyon lehet. Aki nem látta, nézze meg, de vigyázzon, mert össze fogja csinálni magát.

Ha elmentek orvoshoz, ne higgyetek neki, nem májelégtelenségtől sárga még a szemfehérjétek is, az irigységtől sárgult be, ugyanis donnie a helyszínen követhette az eseményeket Rómában, ahol ma a harmadik körös meccseket játszották le. Félig még kómában volt a meccstől amikor hazaért, de azért be tud nekünk számolni. Át is adom neki a szót.

Ion Ţiriac gondolt egyet, és átfestette Madrid salakját kékre. Miért is ne?

A megszokottól eltérően a lányokkal kezdünk, ugyanis Pici volt annyira aranyos és lelkes, hogy elvállalta azt, hogy ír a női döntőről. Személy szerint ennek nagyon örültem, mert a WTA-ról idő hiányában sajnos kevés szó esik, pedig ők is részei a tenisznek, és ha megtanulod kikapcsolni a férfi meccsek során összeszedett berögződéseket, elfogadod a fizikai különbségekből eredő játékbeli eltéréseket, a női meccsek is rengeteg izgalommal és helyenként kifejezetten színvonalas játékkal kedveskedhetnek.

Idén különösen egyedi éve volt a női éltenisznek, négy GS, négy bajnok, akik közül három első GS tornáját nyerte, teljesen megérdemelten.

A továbbiakban átadom a szót Picinek, fogadjátok őt lelkesen, és szeretettel.

A Garros női döntője nem a szépségről, a zsenialitásról, a finomságokról, vagy a játék szépségéről szólt. De himnusza volt a küzdésnek, az akarásnak, az elkötelezettségnek és a sportemberi nagyságnak.

A női elődöntőket nem elemezzük. Három szettet láthattunk, ebből kettő olyan sima volt, hogy neteztem közben. Nyilván egy rakás statisztikai adatot elő lehetne bányászni arról, hogy mikor játszott utoljára olasz női teniszező GS döntőt (soha), vagy ausztrál a Garroson (fogalmam sincs), vagy Slam nyeretlenek, vagy akik döntőt sem játszottak és így tovább. Maradjunk annyiban, hogy nagyon sajnálom Gyementyevát, nem értem Jankovicot és együtt örülök Schiavone-val és Stosurral.

Térjünk át a holnapi férfi elődöntőkre.

Samantha Stosur a négyszeres bajnok Justine Henin után legyőzte korunk legnagyobb női játékosát, a világelső Serena Williams-et is.