andy murray
2012. 05. 20. 01:11
Róma: elődöntők - Már megint
AO, Dubaj, Indian Wells, Miami és most már Róma tartozik azokhoz a tornákhoz, ahol az elődöntőben három top4-es játékos is helyet kapott. AO-n összejött a nagy négyes. Dubajban Nadal nem is indult. Monte Carloban csak hárman indultak el a top3-ból, de ketten döntőztek is rögtön. Ehhez képest a kék salak madridi ámokfutása még üde színfoltnak is tűnhet.
Miért van ez? Azért, mert a top4 egyszerűen jobb, mint a többiek. Federer Rómában az elődöntőig inkább oktatta ellenfeleit, minthogy mérkőzött volna velük. Djokovic játéka néha dadogott, de továbbjutása egyetlen percig sem volt veszélyben. Rafa meg a salakkirály, ezt nem lehet jobban kifejteni.
A kérdés: mi van a többiekkel? Ja, igen, ők is ott voltak valahol.
2012. 05. 01. 11:33
Április, mint szokott
Az április immár hét éve Rafael Nadal hónapja, nem volt ez másként idén sem, Monte Carlo nyolcadszor, Barcelona hetedszer lett az első számú spanyol házi tornája.
A májustól kiegészül a mezőny, és a megkezdődik a nagy menetelés, ami a Roland Garrosszal kezdődik, Wimbledonban folytatódik, majd a londoni olimpiával zárul.
2012. 03. 07. 19:38
Indian Wells Beszélgetős Poszt
Véget ért az Australian Open utáni nyugodtabb időszak, amely során kisebb-nagyobb, fedett, szabadtéri, keménypályás és salakos tornák sorát játszották szerte a világban.
Holnaptól Indian Wells, majd azt követően Miami, kezdetüket veszik tehát az észak-amerikai keménypályás ezres tornák.
2012. 01. 25. 20:11
AO: Semmi különös nem történt
Újabb GS végjáték és újra a világranglista első négy helyezettje kapta meg a lehetőséget arra, hogy bajnok lehessen vasárnap. Csakúgy, mint az elmúlt négy GS-ből háromszor, és csak egy Feden múlt, hogy nem volt meg a tökéletes négyes mind a négy alkalommal.
A mostani AO-n a világranglista éllovasai összesen három szettet veszítettek, Novak Djokovic, Rafael Nadal, Andy Murray egyet-egyet, Roger Federer egyet sem. A mezőny mostanra nyíltan beszél arról, hogy mekkora a szakadék a top 4 és a többiek között, de nem úgy tűnik, mintha titokban arra készülnének, hogy tesznek ez ellen.
2012. 01. 23. 01:45
AO: Most jön a java
Pici segít nekünk eligazodni abban, hogy mit is csináltak a férfi teniszezőink az év első Grand Slam tornájának első hetében, és gyorstalpalóval felhoz mindenkit, aki esetleg lemaradt volna egy-két mozzanatról.
A lányokkal, ha az égiek és a főnökeim is úgy akarják, én jövök holnap, addig is nézzük, Pici hogyan látta, miként alakultak az erőviszonyok a férfiaknál a torna kezdetén.
2012. 01. 15. 16:58
Látszólagos napsütés
Hűvös, esős felvezető hét volt Melbourne-ben, holnapra viszont 31 fokot jósolnak, így talán napot is látunk végre. Igen, hétfő hajnalban kezdődik az év első Grand Slam tornája.
A felkészülés hetei sok izgalmat nem hoztak, ugyanakkor egy-két kellemetlen hírt, és néhány reményt keltőt igen.
2012. 01. 02. 21:24
AO-ra felvezető, beszélgetős poszt
Nem tudom, hogy ki mennyire érzi felkészültnek magát, de itt az új szezon, Doha, Brisbane, Chennai, Sydney, Auckland és a Hopman Kupa kínálnak lehetőséget az Ausztrál Openre történő felhangolódásra, a teniszezőknek és nekünk is.
Rafael Nadal és Roger Federer a szokásoknak megfelelően Dohában kezdenek, gyertyafény mellett köszöntötték az új évet, Rafának egyébként a válla, míg Fednek az arca bibis, de ettől függetlenül nagyon készültek az új évre, Rafa új ütővel próbálkozik, míg Fed kínaiul tanul és reményei szerint az arabot is hamarosan elkezdi.
2011. 12. 20. 00:21
Csúcs előtt, után és most
Hosszú évek teltek el úgy a férfi tenisz világában, hogy annak élmezőnye négy emberről szól, néha egy-egy bevillanó, az állóvizet kicsit megkavaró, majd eltűnő játékossal színesítve. Nem volt ez másként idén sem, a hangsúlyok változnak ugyan, hiszen az évek pörögnek, a történetszálak újabb fordulatokat vesznek, mindig jönnek újabb kérdések és válaszok, de a végelszámolásnál ugyanazt a négy nevet olvashatjuk.
Idén, ha lehet még erősebb volt ennek a négy embernek a dominanciája, mint korábban, az összes GS, az összes ezres torna és a Mesterek Tornája is köztük oszlott meg, miként a világranglista első négy helye is az övék volt. Most nem volt egy Juan Martin Del Potro, Robin Söderling, vagy Fernando Verdasco. Az egyetlen, aki legközelebb jutott az "egy pillanatra sikerült" státuszhoz, az Jo-Wilfried Tsonga volt, de igazán kiugró eredményt végül ő sem tudott elérni.
Nem véletlen, hogy így alakult az év, hiszen a négy teniszezőből három olyan életszakaszban van, amelyet a teniszezőknél a legjobb kornak tartanak, a negyedik pedig külön fogalom.
2011. 11. 24. 00:24
Mesterek Tornája - Mint a csokoládé
Pici összefoglalta nekünk az eddig a tornán történteket, és őszintén bízik benne, hogy a Rafa/Fed fanok nem fogják nagyon szétszedni miatta.
Ebben én is nagyon bízom, mert Picit szeretjük, különösen én, szóval nézzük, hogyan látta ő a WTF első három napját.
2011. 11. 19. 20:27
Mesterek Tornája - Beszélgető
Éjfélt üt az óra, az emberek nyugovóra térnek, mindenki más elkezdi a napot. A WTF szervezői annak örömére, hogy egyes számú tinikedvenc nője végre életet adott félvámpír gyermekének, akinek tiszteletbeli keresztapja minden brit egyszertalánösszejön teniszezője, a legjobb nyolc férfi egyes és férfi páros tagjait kék fényekbe öltöztették, sötét szobába és sejtelmes félhomályba helyezték, és messzire tettek tőlük minden ezüstneműt.










