Végére értünk az utolsó salakos felvezető tornának a Roland Garros előtt, igaz, a héten néhány kisebb tornán még lehet gyakorolni, de jelentőségük már nem sok van. Az idei római versenyen annyira szerencsések voltunk, hogy kihelyezett szemünk, donnie be tudott számolni a torna minden napján arról, hogy milyen is volt mindezt élőben látni, nem volt ez másként a vasárnappal sem.

Az eddigi kellemes időtöltés azonban némi csavart kapott a hét végére, de enélkül nem is tenisztorna egy tenisztorna, donnie viszont kissé nehezen viselte az eseményeket. 

Ion Tiriac elmormolt egy imát a tenisz isteneihez, és biztos, ami biztos, azt is megfogadta, hogy jövőre a torna minden napjára izgalmas programokat szervez majd az ikreknek, és Mirka is kap egy-két új ruhát Oscar De La Rentától. 

Tomas Berdych azonban csak nem akarta meghallani Tiriac fohászait, nem érdekelte, hogy az ambíciózus kék salak nem fog igazolást nyerni utólag sem, ha nem tud a torna egy épkézláb, a laikusok számára is ismert győztest felmutatni. A cseh nyerni akart, és nem volt kérdés a számára, hogy minden eszköze megvan arra, hogy ezt el is érje.

Az április immár hét éve Rafael Nadal hónapja, nem volt ez másként idén sem, Monte Carlo nyolcadszor, Barcelona hetedszer lett az első számú spanyol házi tornája. 

A májustól kiegészül a mezőny, és a megkezdődik a nagy menetelés, ami a Roland Garrosszal kezdődik, Wimbledonban folytatódik, majd a londoni olimpiával zárul.

Itt az ideje, hogy jobban megismerkedjünk az Eurosport kedvenc teniszezőjével, Agnieszka Radwanskával. Próbáltunk ugyan úgy tenni, mintha a lengyel lány csak egy átmeneti bosszúság lenne, mielőtt megkaphatjuk végre a Fed/Rafa/Djokó adagunkat, de nem halogathatjuk tovább és szembe kell néznünk a ténnyel: a huszonhároméves, krakkói Agnieszka tényezővé vált az őrségváltáson áteső WTA-ban.

Az év első ezres tornája a lányoknál úgy fejeződött be, ahogy eddig minden komolyabb torna az évben, Victoria Azarenka győzelmével. Vika így 2012-ben sorozatban huszonhárom győztes meccset és nulla elveszített meccset mondhat magáénak.

A férfi mezőnyben a korábbi háromszoros győztes Roger Federer emelte magasba a trófeát, ezen eredmény nem volt papírformának tekinthető, tekintve, hogy a svájci 2006-ban diadalmaskodott Indian Wellsben utoljára.

Soha nem vádoltak még meg azzal, hogy lassú felfogású lennék, de úgy tűnik, az vagyok. Nem volt elég a US Open döntő, ami után hetekig próbáltam időt szakítani arra, hogy újra megnézzem, annak érdekében, hogy az első benyomások helyett inkább a másodikra, harmadikra támaszkodhassak, nem volt elég egyszer az a fokozódó pánikérzés, ami a hatalmába kerített, ahogy teltek-múltak a hetek, és még mindig csak a második szett közepénél jártam.

És az a meccs csak öt óráig tartott.

Így történhetett,  hogy alig hat hónappal később újra belefutottam egy "soha nem lesz vége, mikor fogom én ezt megnézni/megírni?" mérkőzésbe Rafael Nadal és Novak Djokovic között, ugyanakkor tudtam, mihelyst el kezdtem olvasni a hozzászólásokat a meccs után, nem fogom megúszni azt, hogy újranézzem. 

Véget ért az Australian Open utáni nyugodtabb időszak, amely során kisebb-nagyobb, fedett, szabadtéri, keménypályás és salakos tornák sorát játszották szerte a világban.

Holnaptól Indian Wells, majd azt követően Miami, kezdetüket veszik tehát az észak-amerikai keménypályás ezres tornák.

Holnaptól Davis Kupa forduló, minden zónában és csoportban meccseket játszanak, így a nélkülözésnek vége, lesz miből válogatni a következő napokban.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a Világcsoport mérkőzéseit övezi, a mostani forduló slágerpárosítása a kétesélyes Svájc-Amerikai Egyesült Államok összecsapás.

Nem volt olyan régen, hogy ne emlékezhetnénk arra a Victoria Azarenkára, aki foggal-körömmel-ájulásig küzdött a nagymenők ellen, majd egy hét múlva kikapott valakitől, akit fél kézzel is meg kellett volna tudni vernie, arra a Vikára, aki hisztérikusan zokogott a wimbledoni páros döntő elveszítése után, arra, aki összeveszett a bíróval, ha igazságtalannak érezte a döntés, aki labdát ütött a nézők felé, ha rosszat szóltak rá, akiről azt mondták, hiába nagy tehetség, ilyen mentalitással aligha lesz belőle bármi is.

Arra a végtelenül fiatal, tapasztalatok nélküli, a versenysport kihívásait még nehezen kezelő, érzékeny lányra, akinek nagy szerencséje volt abban, hogy megtalálta azt a csapatot, amelyik pontosan tudta, ez semmi más, mint egy nagyon tehetséges, rengeteg érzéssel és tűzzel megáldott teniszező szükségszerű útja ahhoz, hogy végül oda kerüljön, ahová kicsi kora óta várta a szakma: a világranglista élére.

Pici  felkelt csütörtök hajnalban, hogy megnézze a női elődöntőket, és annyira lenyűgözték az ott látottak, hogy rögtön írt is róla nekünk.

Pici  továbbra is a szívem csücske, és ráadásul még egyet is értünk abban, hogy újra érdemes női teniszt nézni.