Nem volt olyan régen, hogy ne emlékezhetnénk arra a Victoria Azarenkára, aki foggal-körömmel-ájulásig küzdött a nagymenők ellen, majd egy hét múlva kikapott valakitől, akit fél kézzel is meg kellett volna tudni vernie, arra a Vikára, aki hisztérikusan zokogott a wimbledoni páros döntő elveszítése után, arra, aki összeveszett a bíróval, ha igazságtalannak érezte a döntés, aki labdát ütött a nézők felé, ha rosszat szóltak rá, akiről azt mondták, hiába nagy tehetség, ilyen mentalitással aligha lesz belőle bármi is.

Arra a végtelenül fiatal, tapasztalatok nélküli, a versenysport kihívásait még nehezen kezelő, érzékeny lányra, akinek nagy szerencséje volt abban, hogy megtalálta azt a csapatot, amelyik pontosan tudta, ez semmi más, mint egy nagyon tehetséges, rengeteg érzéssel és tűzzel megáldott teniszező szükségszerű útja ahhoz, hogy végül oda kerüljön, ahová kicsi kora óta várta a szakma: a világranglista élére.

Pici  felkelt csütörtök hajnalban, hogy megnézze a női elődöntőket, és annyira lenyűgözték az ott látottak, hogy rögtön írt is róla nekünk.

Pici  továbbra is a szívem csücske, és ráadásul még egyet is értünk abban, hogy újra érdemes női teniszt nézni. 

Újabb GS végjáték és újra a világranglista első négy helyezettje kapta meg a lehetőséget arra, hogy bajnok lehessen vasárnap. Csakúgy, mint az elmúlt négy GS-ből háromszor, és csak egy Feden múlt, hogy nem volt meg a tökéletes négyes mind a négy alkalommal.

A mostani AO-n a világranglista éllovasai összesen három szettet veszítettek, Novak Djokovic, Rafael Nadal, Andy Murray egyet-egyet, Roger Federer egyet sem. A mezőny mostanra nyíltan beszél arról, hogy mekkora a szakadék a top 4 és a többiek között, de nem úgy tűnik, mintha titokban arra készülnének, hogy tesznek ez ellen.

Pici  hagyta, hogy néhány óra erejéig előtörjön belőle a mélyen benne rejlő ausztrál, megmártózott egy kicsit a múltban és most beszámol nekünk az elmúlt egy hét legérzelmesebb meccséről.

Tegnap este úgy döntöttem, spórolok magamnak egy kis időt, és az alsó ág várható utolsó négy teniszezőnőjének eddigi útját is kikeresem, meggyorsítandó a mai posztírást. Aztán néztem, néztem a párosításokat és arra gondoltam: hülye vagyok én? Williams-Makarova, Ivanovics-Kvitova, Errani-Zheng, Lisicki-Sarapova, papíron tudom, minek kellene következnie, de ki garantálja nekem, hogy ténylegesen is az fog?

A megérzéseim jók voltak, ugyanakkor talán mégis igazságtalan voltam egy kicsit a lányokkal. Úgy tűnik ugyanis, hogy a férfiak árnyékában, több éves kesze-kuszaság, Grand Slam nélküli elsők és alig ismert második hetes teniszezőnők után lassan kezd körvonalazódni egy WTA, amiben lesznek élmenők, lesz meglepetésre képes középmezőny és lesznek jó meccsek is.

Pici  segít  nekünk eligazodni abban, hogy mit is csináltak a férfi teniszezőink az év első Grand Slam tornájának első hetében, és gyorstalpalóval felhoz mindenkit, aki esetleg lemaradt volna egy-két mozzanatról.

A lányokkal, ha az égiek és a főnökeim  is úgy akarják, én jövök holnap, addig is nézzük, Pici  hogyan látta, miként alakultak az erőviszonyok  a férfiaknál a torna kezdetén. 

Hűvös, esős felvezető hét volt Melbourne-ben, holnapra viszont 31 fokot jósolnak, így talán napot is látunk végre. Igen, hétfő hajnalban kezdődik az év első Grand Slam tornája.

A felkészülés hetei sok izgalmat nem hoztak, ugyanakkor egy-két kellemetlen hírt, és néhány reményt keltőt igen.

Nem tudom, hogy ki mennyire érzi felkészültnek magát, de itt az új szezon, Doha, Brisbane, Chennai, Sydney, Auckland és a Hopman Kupa kínálnak lehetőséget az Ausztrál Openre történő felhangolódásra, a teniszezőknek és nekünk is.

Rafael Nadal és Roger Federer a szokásoknak megfelelően Dohában kezdenek, gyertyafény mellett köszöntötték az új évet, Rafának egyébként a válla, míg Fednek az arca bibis, de ettől függetlenül nagyon készültek az új évre, Rafa új ütővel próbálkozik, míg Fed kínaiul tanul és reményei szerint az arabot is hamarosan elkezdi.

Hosszú évek teltek el úgy a férfi tenisz világában, hogy annak élmezőnye négy emberről szól, néha egy-egy bevillanó, az állóvizet kicsit megkavaró, majd eltűnő játékossal színesítve. Nem volt ez másként idén sem, a hangsúlyok változnak ugyan, hiszen az évek pörögnek, a történetszálak újabb fordulatokat vesznek, mindig jönnek újabb kérdések és válaszok, de a végelszámolásnál ugyanazt a négy nevet olvashatjuk.

Idén, ha lehet még erősebb volt ennek a négy embernek a dominanciája, mint korábban, az összes GS, az összes ezres torna és a Mesterek Tornája is köztük oszlott meg, miként a világranglista első négy helye is az övék volt. Most nem volt egy Juan Martin Del Potro, Robin Söderling, vagy Fernando Verdasco. Az egyetlen, aki legközelebb jutott az "egy pillanatra sikerült" státuszhoz, az Jo-Wilfried Tsonga volt, de igazán kiugró eredményt végül ő sem tudott elérni.

Nem véletlen, hogy így alakult az év, hiszen a négy teniszezőből három olyan életszakaszban van, amelyet a teniszezőknél a legjobb kornak tartanak, a negyedik pedig külön fogalom.

Pici  összefoglalta nekünk az eddig a tornán történteket, és őszintén bízik benne, hogy a Rafa/Fed fanok nem fogják nagyon szétszedni miatta. 

Ebben én is nagyon bízom, mert Picit szeretjük, különösen én, szóval nézzük, hogyan látta ő a WTF első három napját.