Story - legfrissebb

Bár a cím jelen esetben Fedre vonatkozik, tessék szíves lenni, általános érvényűként kezelni! A tervezgetések, a rekordok és a ranglistapontok számolgatása közben bizony hajlamosak vagyunk (voltunk) elfeledkezni a lényegről. Roger Federer és Juan Carlos Ferrero voltak olyan kedvesek, és emlékeztettek minket, miért is nézünk teniszt, és lejátszották az év legjobb meccsét, legalább is ami a két nyert szettre menőket illeti. A többiből is csak az AO döntő múlja felül a mai mérkőzést.

Federer néha olyan isten volt a pályán, mintha hat évvel korábban lenne. Ferreronál ez a szám közelített a kilenchez. Leírni a meccset nem nagyon lehet. Aki nem látta, nézze meg, de vigyázzon, mert össze fogja csinálni magát.

Ha elmentek orvoshoz, ne higgyetek neki, nem májelégtelenségtől sárga még a szemfehérjétek is, az irigységtől sárgult be, ugyanis donnie a helyszínen követhette az eseményeket Rómában, ahol ma a harmadik körös meccseket játszották le. Félig még kómában volt a meccstől amikor hazaért, de azért be tud nekünk számolni. Át is adom neki a szót.

A címben megjelölt személy nem más, mint donnie, a Heyho egyik mázlista kommentelője, akit mindenki nagyon irigyel, mivel Rómában, a jelenleg futó ezresversenyen tartózkodik egy hetijeggyel a birtokában. Donnie szerdán a második körös meccseket láthatta, és este velünk is megosztotta élményeit, át is adom neki a szót.

Hazaértem, éljen. Vikát nem vártuk meg, marha hideg van :).Téli kabátot meg nem hoztunk. Úgyhogy inkább vacsizni mentünk.

Mi volt ma?

Soha nem vádoltak még meg azzal, hogy lassú felfogású lennék, de úgy tűnik, az vagyok. Nem volt elég a US Open döntő, ami után hetekig próbáltam időt szakítani arra, hogy újra megnézzem, annak érdekében, hogy az első benyomások helyett inkább a másodikra, harmadikra támaszkodhassak, nem volt elég egyszer az a fokozódó pánikérzés, ami a hatalmába kerített, ahogy teltek-múltak a hetek, és még mindig csak a második szett közepénél jártam.

És az a meccs csak öt óráig tartott.

Így történhetett,  hogy alig hat hónappal később újra belefutottam egy "soha nem lesz vége, mikor fogom én ezt megnézni/megírni?" mérkőzésbe Rafael Nadal és Novak Djokovic között, ugyanakkor tudtam, mihelyst el kezdtem olvasni a hozzászólásokat a meccs után, nem fogom megúszni azt, hogy újranézzem. 

Hosszú évek teltek el úgy a férfi tenisz világában, hogy annak élmezőnye négy emberről szól, néha egy-egy bevillanó, az állóvizet kicsit megkavaró, majd eltűnő játékossal színesítve. Nem volt ez másként idén sem, a hangsúlyok változnak ugyan, hiszen az évek pörögnek, a történetszálak újabb fordulatokat vesznek, mindig jönnek újabb kérdések és válaszok, de a végelszámolásnál ugyanazt a négy nevet olvashatjuk.

Idén, ha lehet még erősebb volt ennek a négy embernek a dominanciája, mint korábban, az összes GS, az összes ezres torna és a Mesterek Tornája is köztük oszlott meg, miként a világranglista első négy helye is az övék volt. Most nem volt egy Juan Martin Del Potro, Robin Söderling, vagy Fernando Verdasco. Az egyetlen, aki legközelebb jutott az "egy pillanatra sikerült" státuszhoz, az Jo-Wilfried Tsonga volt, de igazán kiugró eredményt végül ő sem tudott elérni.

Nem véletlen, hogy így alakult az év, hiszen a négy teniszezőből három olyan életszakaszban van, amelyet a teniszezőknél a legjobb kornak tartanak, a negyedik pedig külön fogalom.

Lezajlott ugyan azóta néhány torna, emelgettek örömittasan kupákat, vázákat, az átlag tenisznéző közönségnek utolsó képkockákként mégis Novak Djokovic FDNY sapkás, meghatott félmosolya és Rafael Nadal már nem is titkolt kétségbeeséssel ötvözött üres tekintete maradt meg.

A US Open férfi döntője egy teljes teniszévad utolsó mozaikdarabja volt, a meccs, amely eldöntötte, hogy nyílt sisakos, egyenlő ellenfelek közötti küzdelem volt 2011, vagy egyetlen ember története, akihez képest mindenki más csak próbálkozott, reális esélyek nélkül.

Volt idő, amikor a Rafael Nadal – Roger Federer találkozók mentén írták a teniszt, amikor minden más jelentéktelen és másodlagos volt, amikor minden év tavaszán hétről hétre előre beírhattuk a döntősök neveit, mert nem volt kérdés, kik lesznek azok.

Semminek sem szokása azonban, hogy változatlanul maradjon, így a Rafa – Fed kétszemélyes szórakoztató nagycirkusszal sem történt ez másként. Fed és Rafa Grand Slam döntőben 2009. január végén találkoztak utoljára, azóta mindössze hatszor játszottak egymás ellen, és azt az egy Mesterek Tornája döntőt kivéve, hétköznapi, egy meccs a sok közül – típusú mérkőzéseken. 

Kénytelen vagyok mentegetőzéssel kezdeni: sajnos van az úgy, hogy a Való Élet mindenféle értelmetlen dolgokkal jön, és kiköveteli magának a figyelmet. Ennek eredményeképpen az Australian Open befejezése óta nem sok teniszmeccset láttam, a helyzet drámaiságát érzékeltetendő, Fedről is csak annyit tudok, hogy szép sárga ruhát kapott. 

Bízom benne, hogy jól áll neki.

Mielőtt nekikezdenénk annak a kéthetes őrületnek, amit US Opennek hívnak, lazítsunk egy kicsit. Ottani idő szerint délben, nekünk délután hat órakor ugyanis már főtáblás sorsolás lesz, amit a US Open twitterén, valamint az ESPN1 és az ESPN2 jóvoltából élőben (és a megfelelő streameken) is lehet majd követni, és ami után sok lehetőség a móka-kacagásra nem lesz, szóval ki kell használni ezeket a pillanatokat.

Ezt a Nike is így gondolta, és szupergigafelhajtásos eseménnyel készült: a szokásos évi US Open ruhabemutatója most sem szűkölködött sem a sztárokban, sem az ötletekben.

Amit az ATP valamiért módszeresen kiírt a Youtube-ról. Itt most éppen elérhető.
Federer nagyon laza, Rafa édes (nincs jobb kifejezés), ketten verhetetlenek!

Bónusz: szemöldöktáncoltatás, spanyol nyelvlecke.

A video itt megnézhető.