Fuzzy Dunlop

2010. 07. 04. 02:42

Wimbledon: férfi döntő

A cseh Thomas Berdych megnyerheti a tornát amiért Ivan Lendl hasztalan tette tönkre pályafutása utolsó éveit.

Thomas Berdych -

Berdych azt követően, hogy hiba nélkül teniszezve búcsúztatta a minden értelemben bemerevedett hatszoros bajnok és címvédő Roger Federert, a világranglista harmadik (jövő hét hétfőtől második) Novak Djokovic ellen legjobb játékára nélkül is nyerő volt. Az idei Roland Garros után második Grand Slam elődöntőjét játszó Berdychnek még az is belefért, hogy a második szett végjátékában saját kezűleg készítsen mentőövet a minden elképzelés nélkül játszó bágyadtan próbálkozó Djokovicnak. Berdych a második szettért adogatva, azaz két játszma előny megszerzésének küszöbén először veszített szervajátékot. Néhány évvel ezelőtt ez a húzás Djokovic ellen a szettbe, aztán pedig a mérkőzésbe került volna. Most a szerbnek az sem volt elég, hogy Berdych a rövidítésben 6:2 után négy játszmalabdát adott le mert néhány ponttal később (10:9 Berdych) kettős hibával adta fel a döntőbe jutást. Fel sem merült, hogy Djokovic még visszajöhet. Sima 6:3 volt a vége. Ha Thomas Berdych wimbledoni bajnok akar lenni, akkor a 2. és a 3. után a világelsővel is le kell számolnia.

Nem lesz könnyű, mert Rafael Nadal pénteken űrtenisszel bizonyította, hogy jelenleg egészen más dimenzióban játszik, mint a föld teniszezői. Sokan azt gondolják, hogy Berdychnek megvan a játéka Nadal legyőzéséhez. Mert a cseh fiú le tudja lőni még Nadalt is a pályáról. Szerintünk nincs ilyen forgatókönyv. Rafa úgy mozog a füvön(?), mint pókember. Csak ruganyosabb és gyorsabb. Pontosan érzi, tudja merre kell indulnia. Már ott is van. Ha odaért, - teljesen mindegy milyen helyzetben, - sokszor hihetetlenül technikás ütésekkel játékba hozza a labdát. Az ellenfélnek még egy esélye van, mert Nadal második labdaérintésre már pozíciót fog, harmadikra pedig átveszi az irányítást. És ezzel vége. Félelmetes tenyeresei elől nincs menekvés. Minden helyzetből odaüti ahova akarja. Elütésbe banán, a hálót súroló fonák nyeséseket egyenesbe rántva (ilyen ütés nincs is!) rövid kereszt, bármi. Mivel labdamenetet nem veszít viszonylag nehéz megverni. Andy Murray egyetlen breakre volt képes, a harmadik szett első játékában semmire vette el a mérkőzés során egyetlen alkalommal elkalandozó spanyol adogatását. Pontosabban második adogatásait, mert amikor Nadal beütötte az elsőket (és 70%-ban beütötte) nem volt esélye. Murraynek adogatóként foghatatlan szervára, vagy maximum még egy ütésre volt ideje, fogadóként csupa nyerőre.

Andy Murra nem képes így teniszezni.

Rafael Nadal -

És még mindig csak a mátrixot nézzük monitoron.
Nadal jelenlétének intenzitása még egy budapesti nappaliban is összecsapja az atomokat. Steffi Graf minden idők legnagyobb női játékosa mondta egy közös ütögetés után, hogy soha nem látott még senkit ennyire átszellemülten beleérni a labdába. Az embernek néha tényleg az az érzése, hogy Nadal gondolattal irányítja a labdát vonalról-vonalra. Nadal szurkolóin kívül kevesen gondolták, hogy a tavaly elviselhetetlenné váló térdsérülés után a spanyol újra legyőzhetetlenséget fog sugározni egy wimbledoni elődöntőben. Az év első Grand Slam tornáján éppen Andy Murray búcsúztatta a legjobb nyolcban. Nadal játékából egyszerűen hiányoztak a nyerő ütések, ráadásul végig sem tudta játszani a meccset. A tavaszi kemény pályás szezonban a lepukkant mezőny ellenére sem tudott versenyt nyerni és tőle megszokhatatlan rövidzárlatok kaszálták el önbizalmát. Salakon szó szerint mindent vitt. Ugyanakkor top ötös játékossal Federeren kívül (madridi döntő) egészen péntekig nem találkozott. A második szett rövidítésében 5:6-os állásnál, amikor Nadal szokásos szertartását végezte a második szerva előtt (Murray: Tőlem azt csinál a srác, amit akar. Imádon nézni.) hangosan megkérdeztem Bodri kutyától: vajon benne van-e Rafában az a tíz hónap. Nadal pedig harakirivel felérő kettős hibát ütött szettlabdát ajándékozva Murraynak, aki hirtelen ott találta magát a mérkőzésben teljes Britanniával a háta mögött. Kevesen voltak. 25 másodperccel később Rafael Nadal úgy állt oda fogadni (a szokásos óriás terpeszben) az egyébként nagyszerűen adogató Murray ellen, ahogy a tenisz történelemben nagyon kevesen. Boris Becker, Pete Sampras és Roger Federer volt képes ilyen helyzetekben fogadóként is azt sugározni, hogy csak ők vihetik a pontot. Murray pontosan tudta, hogy ászt kell ütnie, de az első nem jött, a másodikból pedig Nadal a mérkőzés egyik legszebb pontját vezényelte le egy zseniális röptével a végén.

Murraynek nincs szerencséje. Hol a csúcsformában játszó Federer, hol a megfoghatatlan Nadal nyugtatja az angol újságírókat azzal, hogy Andy biztosan fog Grand Slamet nyerni. Csak mikor?

Wimbledon férfi döntő

+
Rafael Nadal
+
Thomas Berdych

777 hozzászólás

1.
  • cristobal0804
  • 2010.07.04. 03:09
 
 
   

Iszonyatosan jó cikk. Még a lélegzetem is elállt a sorokat olvasva. Nice job Fuzzy!

2.
  • rafani
  • 2010.07.04. 07:36
 
 
   

Fuzzy Dunlop ahhoz képest, hogy nem vagy Nadal-fan nagyon szívhez szóló dolgokat írtál Rafáról. Ebből is látszik, hogy szakértő vagy. Köszönjük.
Nadal nem veszítheti el a mai döntőt! Minden tényező mellette szól.
De azért nagyok drukkolok majd neki! Vamos Rafa!

3.
  • normaluser
  • 2010.07.04. 08:01
 
 
   

Nagyon tetszett a cikk Fuzz! :)
Várjuk a meccset !!!

4.
  • csomayjuli
  • 2010.07.04. 08:03
 
 
   

Köszi Fuzzy!
Rafagyőztes szép napot Mindenkinek, aki ezt szeretné!
Gyerünk Rafa, megcsinálod!
VAMOS RAFAEL!

6.
  • csomayjuli
  • 2010.07.04. 08:12
 
 
   

BOCS,CSAK EGYSZER AKARTAM!

7.
  • jowaldner
  • 2010.07.04. 09:57
 
 
   

Kedves Fuzzy, Lendl semmit nem tett tönkre Wimbledon miatt, főként nem karrierjének utolsó éveit. A 80-as évek közepén már tény hogy sok mindent megnyerve, de nagyon messze karrierjének végétől (1994), megtanulta Tony Roche-nak köszönhetően a füvön egyedüliként eredményesnek hitt szerva-röpte játékot, és két döntőt játszott is, plusz egy "agyon nyert" elődöntöt vesztett Becker ellen, tehát egy hajszál választotta el a wimbledoni címtől, de mindezt tette mintegy 10 évvel pályfutásának vége előtt. Ha akkor a komplett élmezöny azt játsza amit ma, valószínűleg 2-3 Wimby címe lenne.

8.
  • katalin
  • 2010.07.04. 10:01
 
 
   

Sziasztok!
Nagyon jó cikk, köszönjük. Remélem szerencsét hoz Rafának és nyeri a döntőt. Tegnap győztek a spanyolok ma Neki kell és fog is! Mindenkinek jó szurkolást és Rafa győzelmet!

9.
  • Dobs
  • 2010.07.04. 10:04
 
 
   

A cikk tényleg kurva jó, de Berdych neve 4 helyen is el van írva, ez egy kicsit zavaró (nekem).

Fuzzy: Ha lehet, javítsd ki, légyszi!

Köszi

10.
  • zekatty
  • 2010.07.04. 10:22
 
 
   

Fed fanként is, tiszta szivemből Rafának drukkolok, meghajlok a tehetsége és a hihetetlen játéka előtt! Megérdemelten lesz Wimbledon bajnoka!(én személy szerint most nem Fed hiánya miatt vagyok szomorú, hanem mert este elesett édesanyám és pont most műtik az eltört csuklóját)

11.
  • rafani
  • 2010.07.04. 10:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 10.
  • zekatty
  • 2010.07.04. 10:22

Mielőbbi gyógyulást édesanyádnak!

12.
  • zekatty
  • 2010.07.04. 10:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • rafani
  • 2010.07.04. 10:52

Köszi, nagyon rendes vagy!

13.
  • bitadani
  • 2010.07.04. 11:38
 
 
   

Valóban nem nagyon látni, Berdych hogyan nyerhet ma. Ezzel együtt jó lenne egy izgalmas grand slam döntőt látni, amilyen idén még nem volt. És erre szerintem van esély.

14.
  • troy
  • 2010.07.04. 11:41
 
 
   

WOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOWWWWWWWWWW

15.
  • Replica
  • 2010.07.04. 11:43
 
 
   

Fuzzy első igazán jó írása!

16.
  • Replica
  • 2010.07.04. 11:44
 
 
   

Mindenki azt szeretné, hogy Nadal nyerjen. :)

17.
  • Replica
  • 2010.07.04. 11:50
 
 
   

Azért kíváncsi lennék Toni mivel rukkol elő. Szerintem maradnak az eddig jól bevált kivár aztán lecsap, mint sas megoldásnál.

18.
  • szevi
  • 2010.07.04. 12:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • Replica
  • 2010.07.04. 11:44

Szerintem azért nem mindenki. Én speciel Tominak szurkolok!

19.
  • Replica
  • 2010.07.04. 12:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • szevi
  • 2010.07.04. 12:01

Legbelül te is Rafának szurkolsz:)

20.
  • szevi
  • 2010.07.04. 12:14
 
 
   

Természetesen egyetértek a cikkel és elismerem Nadal nagyságát, de nekem ez a játékstílus nem jön be.

21.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.04. 12:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 7.
  • jowaldner
  • 2010.07.04. 09:57

de tönkretette. Lendlt az utolsó években semmi más nem érdekelte mint a wimbledoni cím. mai napig megvannak az akkori magazinok olyan címekkel, mint 100.000 röpte Wimbledonért. 87-ben veszítette el második döntéjét. ezt követően még 3GS-t nyert azt utolsót 91-ben (ami 4 és nem 10 év, 94-ben vonult vissza), de ebben a szakaszban már nagyon messze volt az előző évek dominanciájától.

22.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.04. 12:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 9.
  • Dobs
  • 2010.07.04. 10:04

javítva. sorry nagyon későn írtam..

23.
  • jowaldner
  • 2010.07.04. 12:47
 
 
   

Oké mea culpa, stb.., de akkor is nem tudok belenyugodni abba, hogy látva a Petzcshnert, Haaset, és Bozoljacot, miért gondolja ma úgy a világ, hogy Wimbledonban nem a szerva-röpte a nyerő, Federert kiveszem a pakliból, ő minden borításon verhetetlen akart lenni, ezért (talán) érthető hogy feladta a 2003-ban még - talán szett veszteség nélküli - bajnoki címet eredményező játékot. Be kell valljam egy pontot nem láttam Tsonga idei meccseiből, ő mit játszott idén?

24.
  • misszajacz
  • 2010.07.04. 13:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 23.
  • jowaldner
  • 2010.07.04. 12:47

Lehetne nyerő, de ahhoz egyrészt bombabiztos, teljesen oldalvonara kihelyezett, nagy sebességgel csapódó szerva kéne, másrészt viszont ez a "lelassított" fű, már nem kedvez ennek annyira.

25.
  • Replica
  • 2010.07.04. 14:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 23.
  • jowaldner
  • 2010.07.04. 12:47

2003-ban is vesztett szettet Wimbledonban.

26.
  • rogerforever76
  • 2010.07.04. 14:17
 
 
   

Fucsovics Marci a boy's singles döntőben!!! :)

27.
  • agimano
  • 2010.07.04. 14:57
 
 
   

sziasztok, Vamos Rafa, Vamos Marci:)) és Vamos Timi

28.
  • agimano
  • 2010.07.04. 15:00
 
 
   

4. döntő te okos:)))

29.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 15:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 27.
  • agimano
  • 2010.07.04. 14:57

De sok lesz ma a vámos... Látom dolgozik a VPOP... :-)

30.
  • agimano
  • 2010.07.04. 15:22
 
 
   

az mi? vamos picsák országos picsogása?:)))

31.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 15:34
 
 
   

vám- és pénzügyőrség országos parancsnoksága :-)

32.
  • sophie0607
  • 2010.07.04. 15:36
 
 
   

A szakkommentárok azért a meccs előtt legalább azt megnézhetnék, hogy Nadal hány GS-t nyert és hány wimbledoni döntőt játszott. Előbb Köves közli, hogyy ez Nadal 2. wimbledoni döntője, majd javítjha 3-ra, de az én emlékeim szerint ez a 4. neki. Aztán Taróczy mondja, hogy Nadal már 9 GS-t nyert és Kaplár javítja ki...

33.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 15:42
 
 
   

Igen, Rafa! Igen.

34.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.04. 15:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 32.
  • sophie0607
  • 2010.07.04. 15:36

szégyen amit csinálnak.

35.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.04. 15:50
 
 
   

szegény Tamás. azt sem tudja hol jött be a pályára:D

36.
  • agimano
  • 2010.07.04. 15:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 31.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 15:34

hát azt én is tudom, csak gondoltam, ilyen kis vicces vagy, de ezek szerint mégsem:)

ez eddig elég sima meccs

37.
  • agimano
  • 2010.07.04. 15:53
 
 
   

Marcinak már 6 szettlabdája volt

38.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 15:54
 
 
   

Marci eddig hat szettlabdát szórakozott el. Ne már!

39.
  • agimano
  • 2010.07.04. 15:55
 
 
   

Kaplár F sorba rakhatná a szavakat, amik kiesnek a száján

40.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 15:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 36.
  • agimano
  • 2010.07.04. 15:51

Jah, értem. :-)
Ettől még adekvát meghatározás a tiéd is.

41.
  • agimano
  • 2010.07.04. 15:56
 
 
   

Rafa, gyerünk már:)

42.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 15:57
 
 
   

Na, végre!
Marciiii

43.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 15:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 41.
  • agimano
  • 2010.07.04. 15:56

Most ilyen Murray elleniset játszik... Remélem nem lesz brék, de akkor legalább nem alszik bele a meccsbe Rafa.

44.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 16:00
 
 
   

Erősítsetek meg, de nekem nem tűnik úgy, mintha Berdych nagyon hinné a győzelmet. Ha most nem csinál egyébként bréket, akkor lehet, hogy ma már nem is fog...

45.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.04. 16:02
 
 
   

hiába próbálta meg Rafa mindenáron odaadni a szervajátékát Thomasnak nem kellett:D

46.
  • stela
  • 2010.07.04. 16:04
 
 
   

Marci gyerünk, nagyon gyerünk!!!

47.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 16:05
 
 
   

na végre hazaértem és látom jól állunk mindenhol -fucsovics és nadal is vezet -akkor vamos gyerekek az erő veletek:))ma 2 kupa győztest szeretnék :DDD .

48.
  • stela
  • 2010.07.04. 16:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 47.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 16:05

Timiék fej fej mellett párosban. Visszajöttek a második szettben, remélem ezt behúzzák.

50.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 16:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 48.
  • stela
  • 2010.07.04. 16:08

ja pesze babos is döntős párosban -akkor 3 halyre kell szurkolnom:))

51.
  • agimano
  • 2010.07.04. 16:19
 
 
   

ja, Berdych nem nagyon bízik ma itt a győzelemben szerintem sem

53.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 16:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 51.
  • agimano
  • 2010.07.04. 16:19

várjunk még mert ez a szett döntő abból a szempontból hogy 3 sima vagy egy nehéz 4-5 szettes meccs legyen-kicsit sok a hiba rafától -legalább is több mint megszoktuk.

54.
  • stela
  • 2010.07.04. 16:24
 
 
   

Gratulálok Timiéknek! :D :D

Van egy GS nyertesünk. Marci elszórta a brékelőnyét.
2 játékra a győzelemtől.

55.
  • Frenchman
  • 2010.07.04. 16:25
 
 
   

3-ból 1 már megvan. Babos Timiék nyertek 6:7, 6:2, 6:2-re. :)

56.
  • stela
  • 2010.07.04. 16:26
 
 
   

Egy játékra, ha brékel. GYERÜNK MARCI!!!!!!

57.
  • stela
  • 2010.07.04. 16:27
 
 
   

Szerintem most 4 pont erejáig mindenki koncentráljon Marcira :)

58.
  • agimano
  • 2010.07.04. 16:30
 
 
   

majdnem megnyerte:)))

59.
  • agimano
  • 2010.07.04. 16:31
 
 
   

igen

60.
  • stela
  • 2010.07.04. 16:32
 
 
   

NYERT!!!!!!!!!!!

62.
  • stela
  • 2010.07.04. 16:33
 
 
   

Micsoda nap! Egy magyar lány párosban és egy magyar fiú egyesben megcsinálta!!!!

63.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 16:33
 
 
   

megvannnnn-marci bravó-2-ből-2-idáig ez ok:DD

64.
  • agimano
  • 2010.07.04. 16:34
 
 
   

az a tálca nagyon vicces

65.
  • Frenchman
  • 2010.07.04. 16:37
 
 
   

gratula a magyaroknak, mostmár csak Rafának kell nyerni!!!

67.
  • sophie0607
  • 2010.07.04. 16:39
 
 
   

Szép volt Marci!!! Gratulálok!

69.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 16:41
 
 
   

rafa kéne egy break hogy megnyugodjunk....

70.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 16:43
 
 
   

ez szinte meccs ball:))

73.
  • agimano
  • 2010.07.04. 16:44
 
 
   

nem nagyon tudok belelkesedni erre a meccsre... de azért VAMOS:))

75.
  • Turin
  • 2010.07.04. 16:47
 
 
   

Ennyi volt Berdych egy wimbledoni döntőben, azt hiszem, nekem is ennyi volt ez a meccs. 50% alatt ütött első adogatások, 6-5-nél elképesztően gyámoltalan játék, galamb ez Rafának. Tükörsima, gyakorlatilag a döntőben kell a legkevesebbet tennie érte.

Azért Marcinak örülök.

Minden jót mindenkinek!

76.
  • cristobal0804
  • 2010.07.04. 16:47
 
 
   

Fucsi előtt nagyon nagy jövő áll :) Mindent bele :) VAMOS MARCI,VAMOS RAFA! :) Vajon lesz közös képük a boys és mens győztesének ? :D

77.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 16:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 73.
  • agimano
  • 2010.07.04. 16:44

tény rafa közel sem játszik úgy mint pénteken de ez inkább berdich kritikája hogy ennyi is elég idáig.

80.
  • Turin
  • 2010.07.04. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 75.
  • Turin
  • 2010.07.04. 16:47

Sőt, Marcinak nagyon örülök! Igazság az, hogy az ő meccsét néztem inkább, a másiknak értelme nem volt.

Fantasztikus ez a srác, órisái keze van, amihez nagyon nagy ütőerő társul. NAgyszerűen szervál, és a hálónál is gyönyörű megoldásokat tud. Nagyon sok mindenre hivatott!

84.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:00
 
 
   

ez a rafa megtörhetetlen -pedig vot esélye berdichnek.

85.
  • cristobal0804
  • 2010.07.04. 17:00
 
 
   

Lol, Kaplár annyira Berdychnek szurkol, hogy a félméteres out-okat is bent látja :)

Borzalmas. Nadal szerváit a kislányokhoz mérik?

86.
  • cristobal0804
  • 2010.07.04. 17:01
 
 
   

kislányokéhoz*

88.
  • Slice
  • 2010.07.04. 17:03
 
 
   

Az első 2 setről sajnos lemaradtam, mert dolgom volt és csak a 3.ra sikerült bekapcsolódnom. De ahogy látom nem maradtam le sok mindenről, Nadal hozza azt ami elég lehet a győzelemhez, Berdych pedig úgy játszik, ahogy a legtöbb ember aki először jut GS döntőben.

90.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 88.
  • Slice
  • 2010.07.04. 17:03

én nem bánom hogy nem kell a körmömet rágnom:))

93.
  • Slice
  • 2010.07.04. 17:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 90.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:07

Igazából most én sem, jó ez így ahogy van. Bár nagyon mást nem is lehetett várni Berdychtől szerintem. Nem sok ember van aki élete 1. GS döntőjén a legjobbját tudta hozni.

95.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • Slice
  • 2010.07.04. 17:09

viszont most már semmi teher berdichen-de remélem rafa nem ad neki játszmát.

96.
  • Slice
  • 2010.07.04. 17:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 95.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:11

Jó lenne 3-ban lezárni, mert amúgy talán esélye is lehet Berdychnek, de nehezen tudnám elképzelni, hogy 5-ben kikapjon Rafa.

97.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:14
 
 
   

ezek a felrántott tenyeresek qrvára tetszenek -és nem csak salakon de itt is hatásosak:))

98.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 96.
  • Slice
  • 2010.07.04. 17:13

igen az a tuti ha lezárja rafa a meccsett 3 szetben.

99.
  • iCreator
  • 2010.07.04. 17:17
 
 
   

Szegény Berdych de béna, nem bírja feldolgozni, hogy döntőben van. Ennyi hibát meg ziccert rontani... Esélye sincs.

101.
  • agimano
  • 2010.07.04. 17:19
 
 
   

haha, ezek meg telefonálnak közben:))) gondolom a Marcival akarnak beszélni, jobb is, hogy nem beszélnek

102.
  • cristobal0804
  • 2010.07.04. 17:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • iCreator
  • 2010.07.04. 17:17

Mit vártál? :D Szegényke Djoker ellen is már nem is tudom hány szettlabdát rontott el. Pedig Rafa nem hengerel, meg lehetne fogni, csak hát izgul a Bördih.

104.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:21
 
 
   

na itt az idő rafa hogy befejezd a meccsett:))

105.
  • cristobal0804
  • 2010.07.04. 17:24
 
 
   

Interjúra kiváncsi leszek. :D Nadal majd dumál ott valamit, hogy ez very important volt számára, special tournament ez neki mindig szeret ide visszatérni, berdych fantasztikus volt,stb :D:D

106.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:24
 
 
   

yessssssssssss-az az a pont !

107.
  • agimano
  • 2010.07.04. 17:24
 
 
   

Bördics már nagyon veszteni akar, hagyjuk neki, gyerünk Rafa

109.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:27
 
 
   

na kell az a meccs.ball

110.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:27
 
 
   

:)))

111.
  • agimano
  • 2010.07.04. 17:28
 
 
   

RAFAAAAAAAAAAAAA

112.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:28
 
 
   

M E G V A N !!!!!!!!!!!!! A 8-IK-LOLLLLLLLLLLLLL

113.
  • agimano
  • 2010.07.04. 17:29
 
 
   

bukfencezett egyet, beszarok:)

114.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:30
 
 
   

na felcsendülhet a spanyol himnusz -és jövő héten is szeretném hallani -és rafát látni a nézőtéren:))

115.
  • Slice
  • 2010.07.04. 17:31
 
 
   

Nagy tornát nyert Nadal, talán az egyik legnagyobbat karrierje során. Söderling,Murray és Berdych. Szép teljesítmény volt.

116.
  • cristobal0804
  • 2010.07.04. 17:31
 
 
   

HURRÁ! ÚJRA A TRÓNON!

117.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 17:31
 
 
   

Rafának nyolc!

118.
  • cristobal0804
  • 2010.07.04. 17:32
 
 
   

nagy taps BERDYCHNEK :) Megérdemelte a döntőt,nagyszerű játékos!

120.
  • iCreator
  • 2010.07.04. 17:34
 
 
   

Nadal egyik legkönnyebb meccse volt a tornán :) Berdych meg megtapasztalta első GS döntőét. Ha nem GS döntő lett volna, szánalmasnak nevezném a játékát. De most elizgulta, ahogy az meg van írva. Nadal viszont teljesen megérdemelt mindent. A játéka ráadásul elmozdult olyan irányba, ami nekem tetszik. Kivi leszek uso-ra.

121.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 115.
  • Slice
  • 2010.07.04. 17:31

nekem azért a 2008-as felülmúlhatatlan -egy topp federer elleni döntőt nehéz überellni.

123.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 17:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 121.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:34

Teljesen egyetértek!

124.
  • Turin
  • 2010.07.04. 17:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 120.
  • iCreator
  • 2010.07.04. 17:34

Én úgy érzem, rám sajnos szűkös esztendők köszöntenek, ami a teniszt illeti. :) De mindegy, Marci megérkezéséig legalább több lesz a szabadidőm. :))

126.
  • agimano
  • 2010.07.04. 17:38
 
 
   

Imádom Rafát:))

127.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 17:38
 
 
   

Tomas egyáltalán nem csalódott. Nem igazán hitt a győzelemben őszintén!

128.
  • Turin
  • 2010.07.04. 17:39
 
 
   

Ja, amúgy grats Nadalnak a tornához, úgy kompletten. A döntőhöz sok mindent nem kellett pályára tennie.
De összességében tényleg grats.

129.
  • agimano
  • 2010.07.04. 17:39
 
 
   
130.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 124.
  • Turin
  • 2010.07.04. 17:37

ne bánkódj egy ilyen rafát még évekig élmény lesz nézni -még neked is :DDD

131.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • Turin
  • 2010.07.04. 17:39

ok-respect:))

132.
  • Slice
  • 2010.07.04. 17:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 121.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:34

Az sem volt rossz, de nálam ez most előrébb van.:) Arról vitatkozhatnánk, hogy az a Federer top volt-e, mert szerintem nem, de most inkább örüljünk Nadalnak.

134.
  • sophie0607
  • 2010.07.04. 17:42
 
 
   

Hát ez elég unalmas döntő volt, de ki nem számított erre? Berdychet persze nem hibáztatom, pokoli nehéz lehet az első GS-döntő, pláne Nadal ellen. Rafának meg gratulálok, fantasztikus játékos, és szokás szerint szimpatikus volt az interjúban.
Mondjuk szerintem ez nem "Rafa at his very best" volt, ahogy Sue Barker mondta.
Az meg ismét hihetetlen, hogy Taróczy szerint Nadal nem kapott ki Monte Carlo óta. Queens kiment a fejéből? A kommentár - ma is - kritikán aluli volt!

135.
  • Turin
  • 2010.07.04. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 130.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:39

Hidd el, nekem nem okoz különösebb élményt most sem a játéka, de mondom, nem is izgatom magam rajta, legfeljebb kevesebb döntőt fogok nézni. :) Marci amúgy is gondoskodott róla, h az első 2 szettet ne kelljen végigszenvednem.

Nem árulok el nagy titkot azzal, h számomra Federer testesítette meg azt, amit a teniszben szeretek, és ezt semmilyen küzdőszellem, vagy pörgetett tenyeres nem fogja kiváltani. A következő években leginkább azt remélem, h Roger még 1-2 esetleg 3 GS-t elhoz még, és hogy jön egy olyan új kedvenc, akiért lelkesedéssel tudok majd szorítani. ÉS nagyon remélem, h Marci lesz az egyik közülük.

De számomra a tenisz egy nagy és nekem kedves korszaka leáldozóban, és egyelőre sajnos nem látom az utánpótlást.

136.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 17:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 134.
  • sophie0607
  • 2010.07.04. 17:42

Tegyük hozzá MC-ben sem kapott ki. :-D

137.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 132.
  • Slice
  • 2010.07.04. 17:41

elég hektikus torna volt az idei-rafa is botladozott az elején-a legnehezebb meccse szerintem a petchner elleni volt -ott az a taktikus időkérése lehet a végső győzelem kulcsa .utána beindult és ellenálhatatlan volt!

138.
  • sophie0607
  • 2010.07.04. 17:48
 
 
   

Hihetetlen... Fülöp meg Fucsovics döntőjét úgy kezdi, hogy mint látható, Marci minden meccsét megnyerte eddig. Hogy a pokolba lehet úgy döntőt játszani, hogyha nem nyered meg az összes meccset???

139.
  • Keltafan
  • 2010.07.04. 17:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • cristobal0804
  • 2010.07.04. 17:24

Ja, bár a relativitás elmélet meg túl szokatlan lenne tőle.

140.
  • Turin
  • 2010.07.04. 17:52
 
 
   

Mondjuk Tarótól még a szépen behúzott Wimbi ellenére is nem kicsit hangzott viccesen, hogy eljöhet az idő, amikor Nadal a legerdményesebb teniszező lehet.
Elméleti esély van rá persze, de ahhoz mindennek mindig a legtökéletesebben kellene kijönni a számára. Olxyan meg nincs.

8 éve van az élvonalban, ez alatt nyert 8-at. Most nagyon erős, és biztos, hogy a következő két évben van még benne vagy 3-4 GS, de aztán kétlem, hogy évi 1-nél több összejönne neki. Ami kb. 2-t jelent.

142.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 138.
  • sophie0607
  • 2010.07.04. 17:48

az hagyján kaplár ez évi mondása szerintem -ha berdich hagyta volna leesni a labdát -akkor az leesett volna:))

145.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:04
 
 
   

Nem mintha igényem lenne rá, de nincs jelen a fikázás, köpködés, Filippuszizás. :D
Lehet, h a Roger szurkolók a vasárnapi sziesztájukat töltik, vagy simán csak kulturáltan reagálják le? :D

146.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:56

hahah, de úgy érette, hogy kiment volna:))) de igen, sok ilyen hülyeséget beszél

147.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:06
 
 
   

a tippverseny végeredménye:

I. Dobs 55 pont
II. JMDP 53 pont
III. Andriis 52 pont

Részletek itt találhatóak:

http://heyholetsgo.hu/cikk/most/...

remélem nincs elszámolva:)))))

148.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 146.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:05

"Jó a szerva, csak kint volt."

149.
  • Russel9
  • 2010.07.04. 18:08
 
 
   

Csak most a meccs után olvastam a cikket, szenzációs írás.

150.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:07

hahaha, azon fetrengtem, az Murray meccen volt, ugye?

152.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 150.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:08

Már nem emlékszem, de a napokban volt, asszem valamelyik Nadal meccsen.

153.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:12
 
 
   

de utána megmagyarázta, hogy jó gyorsan ment:)) megmagyaráz ez mindent, nekem az tetszett, amikor ma megszólal, hogy Berdychnek break labdája van, ő jutott el először ide, vagy valami ilyesmi, közben meg már a második szettben voltak. azt akarta mondani, hogy ő először jutott el ide, de nem sikerült helyes sorrendbe rakni a szavakat. de amúgy, azokat a dolgokat, hogy hanyadik GS döntő, hány GS ő legalább tudja, Taró nagyon nincs képben ezekkel. És basszus, miért nem képesek valamit mesélni a helyszínről, könyörgöm, ott vannak kint, miért nem mondanak valami érdekeset?

154.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 18:12
 
 
   

most nézem fucsovics meg a babyberdichel játszott:)))

155.
  • sophie0607
  • 2010.07.04. 18:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 17:56

Hát igen... itt is fogtam a fejem... :)

156.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 145.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:04

Megnéztem volna ma délután egy amolyan igazi blöffös Filippuszit, Baghdatist, Gonzalezt, Söderlinget.:DDD

158.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:12

Engem az idegesít, mikor megy a meccs, és hallatszik, ahogy zörgeti a papírjait, néha perceken keresztül. Ja, és utána mond valami bődületes baramságot. Olyankor felvetődik bennem, hogy miket mondana vajon, ha nem lennének előtte papírok, és fejből kellene megoldania.

159.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:18
 
 
   

Gratulálok Marcinak, Timinek, és nem utolsósorban Rafának! Sok mindent bebizonyított ma. De igazából nem is ma, hanme úgy összességében a torna során, mert a mai nap nem volt neki túl bonyolult. A torna első hete volt a kulcs, a két ötszettessel, valamint a Söderling meccs, ahol 0-5 után szerintem a legjobbját nyújtotta a tornán. Persze a Murray meccs is nagyon fontos volt, de ott már nem éreztem, hogy megverhetik.

160.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:15

Gondolod, hogy képesek lettek volna kevesebb ellenállást kifejteni, mint Berdych? :)
De most komolyan, Söder valszeg kb. ugyanennyit tudott volna, de az ausztrál szerintem nagyon komoly szervákat rakott volna le. Berdychnek milyen volt végül a beütött szervák aránya?

161.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:15

Szegény Berdych ma őket is alul tudta múlni:D

162.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 149.
  • Russel9
  • 2010.07.04. 18:08

De most komolyan, a szenzációja a lelkendezésből fakad? :)

163.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 158.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:18

hahaha, igen-igen, meg a mikrofon is susog, szerintem egy csomószor kimennek, és amikor visszajönnek és visszateszik magukra a mikrofont, akkor zörögnek ezerrel, meg régen a kempingszék is recsegett alattuk. hihetetlen.

164.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:21

miért kötsz bele mindenkibe?

165.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 18:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:15

ahhoz képest hogy rafát nem vártuk a döntőbe elég szép lett a vége:))én mnár a 8-ba -kerülésének is örültem volna -azért a garros után itt is nyerni -2-szor órási teljesítmény!

166.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 163.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:21

Igen, de az a röhej, hogy sokszor szidom őket, de mikor néha stream-en nézek egy meccset, akkor meg hiányoznak.

167.
  • erisen
  • 2010.07.04. 18:24
 
 
   

Az utóbbi 10 év leggyengébb Wimbi döntője volt.
Amilyen jó volt a verseny nagy része,annyira gyenge lett a döntő.
Se színvonal,se izgalom. Unalomba fulladt az egész még a helyszínen is.:-)
Berdics iszonyatosan gyenge volt. Az első szervákat folyamat a hálóba vágta.
Az 1.set elején játszott elfogadhatóan,a többiben...semmi.
Sajnos ez nem Wimbledoni döntőhöz méltó játék. Azt a kevés lehetőségét is mind elrontotta. Rengeteg 2.szerva ment a háló aljába. Szél volt...na puff. Tavaly is az volt és klasszisokkal jobb meccs volt.
Nadal önmagához képest nem volt nagy szám. Elég sokat hibázott ő is.
De ez is maximálisan elég volt,és teljesen megérdemelten nyert.Percig nem volt kérdés ki a jobb.
Gratulálok neki.
A legnevetségesebb dolog:
2.set vége...röpték: 5-1...micsoda fantasztikus Wimbledoni játék.:-)))

168.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 164.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:22

Tudod, a szőlő meg az íze...

169.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:26
 
 
   
172.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 164.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:22

Mi volt ebben kötekedés? Sztem Fuzzynak volt már nagyon sok jó írása, ez teljesen független attól, hogy Federerről Nadalról vagy másról szólt, de ebben nem láttam valami hatalmas szenzációt. Hacsak azt nem számoljuk, hogy Fed fanként tudott írni egy olyan bejegyzést, amire a legszemellenzősebb NAdal fan is a nyálát csorgatja, amit azért te is tudod, hogy nem könnyű.

Semmi komoly kötekedés nincs abban, h megkérdeztem, miért is olyan jó a cikk: a magasztalás miatt, vagy azon felül?

173.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 18:23

én valamiért úgy gondoltam, hogy Rafa megnyeri Wimbit, szinte egyik Nadal rajongó sem mondta ezt itt, Rafain mondta a legtöbbet kb, hogy örül, ha 8-ba jut, én valahogy éreztem, hogy nyerhet és úgy örülök, hogy így lett, azért én sem voltam benne biztos, ha az eszemre hallgattam, de valahogy éreztem. Kicsit kár, hogy ilyen unalmas volt a döntő, de nagyon megérdemelte Rafa, jó Wimbledont játszott. Serena mondta az egyik interjúban, hogy ő örül, ha simán nyer, nem kell, hogy izgalmas legyen, minél simább, annál jobb:)) Ha a USO-t valahogy meg tudná nyerni, én iszonyatosan boldog és elégedett lennék. De most csak azt remélem, hogy rendbe teszik a térdét, pihen a tengerparton, élvezi egy kicsit az elmúlt hónapok győzelmeit.

174.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 164.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:22

Mellesleg ha ezt annak is vetted, kibe kötöttem még bele? :-o

175.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:21

El kell keserítselek, most ütötte be legmagasabb százalékban a tornán, 59-ben, ami még mindig nagyon alacsony. Igaz a Fed meccs utáni statra nem emlékszem, azt vissza kell keresni, de én verseny közben rendszeresen böngésztem ezeket a statokat, és mindig 60 százalék alatt ütötte be. Ami nagy visszaesés, az ezekből megnyert pontok százalékos aránya, ami ma 73 százalék volt, és a többi meccsén ez mindig 85 százalék környékén "tetőzött". Még Federer ellen is 80 felettit produkált ebben, de mondom ezt vissza kell keresni. Érdekes még az első adogatások átlagsebessége, ez 124 mph volt ma, a többi meccsén én 126mph körülire emlékszem, ami azt jelenti, hogy átlag 4 kmh-val visszaestek a szervák. Ez szerintem a nagy szél miatt van.

176.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 172.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:30

nem azt mondtam, hogy kötekedsz, hanem, hogy belekötsz, nem ugyanaz, de MINDEGY.

177.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 174.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:31

még soha senkibe Turin, elnézésedet kérem, tényleg.

178.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:34
 
 
   
179.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 177.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:34

Moat tényleg, erre van szükséged ma? Sztem ritka békés hangulatban vagyok, kicsit talán még depirmált is (nem a döntő miatt, bár kétségtelenül nem segített feldobódni), te meg most azzal kezdesz jönni, hogy valamikor, valamilyen vitában belekötöttem valakibe? :-o

180.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 179.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:35

errata: "deprimált"

182.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 18:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 177.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:34

Lol. Ennyire feldobott ez a győzelem?

183.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:39
 
 
   

Ági, ne etesd a trollt.

184.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 175.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:32

Mondták, h nagy a szél, ésv Rafának kedvez, ami igaz is. De messze nem ezen múlott.
Szted jól szervált amúgy Berdych. Tényleg csak hébe-hóba láttam, de mondjuk breaklabdáknál bevágott fogadhatatlanokat, meg ilyesmi?

A Fed elleni statisztikának mindjárt utánanézek.

185.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 18:40
 
 
   

Marci a wimbledoni honlap főoldalán van. Remélem lesz erre még sok alkalom...

186.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 177.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:34

Hohó, ez nem igaz! Keresd vissza mit írtam brewernek torna előtt! Idézem, nagyjából ilyesmi: "szerintem lesz valamikor egy Nadal-Murray meccs, hogy az döntő vagy elődöntő lesz még nem tudni, és annak a győztese viszi az egészet."
Kb ilyesmi. De ha gondolod visszakeresem, és szó szerint beidézem saját magamat:) Megmondtam azt is, hogy Federer szerintem nem nyer az idén, amire Fuzzy kicsit durcásan annyit írt nekem: "laza vagy, hogy így lenézed egy hatszoros győztes esélyeit".

187.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 183.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:39

És ki a troll?

188.
  • tomma
  • 2010.07.04. 18:42
 
 
   

Turin : "Én úgy érzem, rám sajnos szűkös esztendők köszöntenek, ami a teniszt illeti. :) De mindegy, Marci megérkezéséig legalább több lesz a szabadidőm. :))"
Ezzel én is igy vagyok. Marcinak még van kb. 2 éve szerintem vagy soha nem jön ez a másik option.
Amúgy gratula NADAL-nak. Nem hittem volna hogy bejut a 16-ba, de megnyerte. Ez mutatja, hogy alábecsülöm Tony Nadalt. Mea Culpa.
Nekem ebben az egészben az a hihetetlen, hogy itt is tudja játszani az idétlen szétpörgetős játékát. Ez egyszerűen abnormális. Az elején gondban volt, amikor még fasza volt a fű (2 db 5 játszmás), de itt már szinte salakon játszottak a végén. Akkor ez az új blöffkorszak most ? Hiszen. úgy tűnik senki nem tudja füves teniszre kényszeriteni a salakkirályt. Nincs Edberg, nincs Rafter. Na erre varrjatok gombot. Várom a hsz-eket. Üdv: T

189.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 179.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:35

fú, nagyon jó, megint hülyeségekről beszélünk és tudom, hogy én kezdtem, de ez az oldal elvileg arról szól, hogy Fuzzy ír dolgokat a teniszről, mi meg valószínűleg azért szoktunk ide, mert tetszett, amiket írt, aztán jön valaki, akinek tetszik, amit ma írt és beírja, hogy milyen jó cikk, erre te megkérdezed, hogy mégis mi olyan jó rajta, nem értem, hogy mi olyan fura azon, hogy valakinek tetszik. Ha most leírta volna, hogy mi olyan jó benne neki, akkor megbeszélted volna vele, hogy nem olyan jó az, vagy mi, de mondom én vagyok a hülye, tisztában vagyok vele.

190.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:40

Szerintem tud ennél jobban szerválni Tomas, ez nyilvánvaló. Viszont Rafa hihetetlen jól kezelte ezeket, sokkal jobban, mint még az első héten Haase és Petschner ellen.

191.
  • Russel9
  • 2010.07.04. 18:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:21

Nem. Két ok miatt:
1. Átjön belőle, hogy Murray játékát mennyire "fűre teremtették", és hogy olyan pasasról van szó, aki reálisan képes lehet beteljesíteni a brit tenisz-őrültek álmát - brit győzelmet Wimbledonban 74 év után.
2. Éppen ezért egy ilyen meccset csak rendkívüli teljesítménnyel lehet megnyerni. Olyanokkal, ami Nadal védjegyeinek számítanak: irtózatos koncentráció, lábmunka - és az utóbbi időben "szokásosnak mondható", megfelelő mértékű agresszivitás.
(és a cikk azon részévél sem tudok vitatkozni sajnos - potenciális Djokovics fanként - hogy a srác elkezdte lebontani a saját eddigi életművét.)

192.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 173.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:31

én nem igazán hittema a söd.meccsig hogy nyerhet.mert valjuk be az elején nagyon döcögött a játéka -de túlélte .számomra a garros volt mindennél fontosabb mert az ahol rafának nagyon megy. nem volt mindegy hogy ujra világelső lett ami nagy önbizalmat adhatott neki.nem vagyok a fű híve de az a győzelem azért mindennél édesebb lehet számára -bebizonyította azért az nem véletlen hogy itt is 4-szer volt döntős ami egy salak királytól nem piskóta dolog:))

193.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 186.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:41

de biztos olyanokat is írtál, hogy örülsz a legjobb 8-nak is, ha nem, akkor nem tudom, hogy miért emlékszem erre így. de mindegy, nyert és az a lényeg.

194.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:41

Szerintem legyél kicsit engedékenyebb velük, én sem érzem azt különösen, hogy most "kötekedős" lennél. De mi, Nadalfanok most nagyon örülünk. Nézd el.

195.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 189.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:43

Tudod, a kérdés csupán azért merütl fel a részemről, mert a folyamatos fikázást már elég szokszor hallottuk Fuzzy cikkeiről, és most fantasztikus, elképesztő jeklzőket kapott erre a mostanira. A kérdésemben volt egy pici él, de belekötésnek azért elég nehéz titulálni.

Számomra inkább az az érdekes, hogy a győzelem után neked az én kérdésem ilyen fontos? Vagy a döntő nem volt annyira izgalmas, maradt benned tartalék adrenalin?

196.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:41

Nem mintha igényem lenne rá, de nincs jelen a fikázás, köpködés, Filippuszizás. :D
Lehet, h a Roger szurkolók a vasárnapi sziesztájukat töltik, vagy simán csak kul
turáltan reagálják le? :D

Kinek is nem sikerült a kultúrált lereagálása a mai napnak?
Ki az az egyetlen Fed-drukker,aki még Fuzzy cikkjébe is beleköt?

Ha nem jöttél volna rá, te vagy az.

197.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:46

Én soha egyetlen GS-en sem írtam ilyet, hogy örülök a legjobb nyolcnak. Itt valami tévedés lehet. Minden tornán elvárom Rafától a győzelmet. Már az ezreseken is. Ha kikap időnként úgy, hogy jól játszik az sem zavar különösebben, de ha szar játékkal kap ki, na az a halálom, és annak hangot is adok.

198.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:48
 
 
   
199.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 194.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:46

Én elnézem. Még csak nem is az örömködésre irányult a kérdésem, tök jogos, nehéz draw volt, és ugyan a torna végére könnyebb lett Rafa helyzete, több ok miatt is (pálya minősége, ellenfelek hozzáállása), de nagyon szép tornát játszott.

Igazából a kérdést már a meccs előtt, még délelőtt fel akartam tenni, épp csak ez votl az utolsó ilyen tartalmú lelkendezés, hát erre reagáltam. Nem hiszem, h ez olyan rettentő ünneprontó lett volna. Főleg ha összevetjük sok-sok ember ünneprontó képességével.

200.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:47

Turin engedd meg, hogy itt ezt lezárjam, nem akarok erről semmi továbbit mondani.

201.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 196.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 18:47

Először is Fuzzy cikkébe semmilyen szinten nem kötöttem bele. Ez részedről totális csúsztatás.

Másodszor még egyetlen ünneprontó kommentet nem láthattál tőlem, csak feltűnt, hogy a Fed győzelmekhez képest nagyon gyér a forgalom, most, h Rafa megnyerte a tornát. Ezt meg annyira érdekesnek találtam, hogy gondoltam, megosztom, azokkal az okokkal együtt, amelyeket én sejtek.

Ha neked ez elveszi az örömöd, vagy neked ez a trollkodás, az elmúlt hetekben folyó dolgokhoz képest, lelked rajta, sztem nevetséges.

202.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:50

Téma lezárva, miután nem én kezdtem, és nem is igazán hittem, h valódi választ is kapok a kérdésemre, az megmaradt a költő berkekben. :)

203.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 18:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 188.
  • tomma
  • 2010.07.04. 18:42

nagyon érdekes amit írtál-és sok igazság van benne . most hogy belegondoltam a fükopás egyértelmüen rafa esélyeit növelték -tényleg sokkal jobban fogadott a torna utolsó szakaszában ,alig tudták kiszerválni -ja és érvényesültek azok az átkozott felrántott pörgetések:)))

204.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 202.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:53

költői, egy "i" bötű lemaradt.

205.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 191.
  • Russel9
  • 2010.07.04. 18:45

Köszi a választ, a "költői kérdés" természetesen visszavonva.

206.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:50

amúgy adrenalin az nem sok termelődött bennem, szerintem, ha végigaludtam volna ezt a meccset, akkor izgatottabb lennék az eredményt látva, mint így:))) Jöhetne már Rafa az interjú szobába.

207.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 18:44

Nem találom a Fed meccs szervastatisztikáit. Most hazautazom Egerbe, remélem, estére kikeresed, tényleg érdekel. :)

208.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 206.
  • agimano
  • 2010.07.04. 18:56

Ezért sem értettem, miért karmolsz.

210.
  • Turin
  • 2010.07.04. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 18:54

De ez már nagyon régóta nyilvánvaló. Úgy értem, évek óta. Mindenki az alapvonalon rohangál, és a 2. hét végére úgy néz ki a pálya, mintha direkt csináltak volna egy döngölt föld bortást. :)

Most még Rafa is mondta mosolyogva az interjúban, h az időjárás ideális volt számára eddig, egy csepp eső sem esett, száraz földön futkározhatott gyakorlatilag. :) (Persze a tető befedésével ennek már nincs nagy jelentősége.)


Az ok amúgy abban keresendő, hogy a fű alatti földréteget változtatták meg 2001 után, nem titkolt lassítási célból.

211.
  • chubby967
  • 2010.07.04. 19:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 201.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:52

Valószínleg a nyári hétvége az oka, hogy most sokkal kevesebben vagyunk itt.Repli sincs itt, pedig gondolom, hiányolod:D
Én se lennék, ha nem vártam volna sokkal többet ettől a döntőtől.A saját, megszokott vasárnapi teniszemet mondtam le emiatt, és Rafa győzelem ide vagy oda, bőven maradt bennem hiányérzet.
Veled kapcsolatban viszont úgy éreztem, hogy ezt a hiányérzetet itt akarod levezetni; ha így van, lelked rajta, ha nincs, még megcáfolhatsz a további kommentjeiddel.

213.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 19:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 207.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:57
214.
  • agimano
  • 2010.07.04. 19:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 207.
  • Turin
  • 2010.07.04. 18:57

megkeresem, ha vársz 1 percet

215.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 19:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • Turin
  • 2010.07.04. 19:00

Így nézett ki 1992-ben a pálya a döntőben. http://www.youtube.com/watch?v=8... .

216.
  • agimano
  • 2010.07.04. 19:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • agimano
  • 2010.07.04. 19:03

ehe, pedig én is megtaláltam:)

217.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 19:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • Turin
  • 2010.07.04. 19:00

Elég érdekes, 1 szézalékkal elmaradt a maitól az elsőket tekintve, viszont ha bejöttek, átlag 8 km/h-val erősebbek voltak, és 82 százalékban nyerte a pontokat. Ma majdnem 10 százalékkal elmaradt ettől, viszont Rafa jól returnözött.

218.
  • agimano
  • 2010.07.04. 19:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 215.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 19:04

hát elég hasonló szerintem, amúgy erről a föld kicserélésről van valami dokumentáció, szeretnék utánaolvasni. amikor ma mutatták felülről a oályát, olyan volt, mintha nem is lenne rajta fű, azt láttátok, én először nem is értettem, hogy melyik pályát mutatják egyáltalán, biztos valami el volt amúgy állítva a kamerán


na, megjött Rafa, akit érdekel

219.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 19:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • Turin
  • 2010.07.04. 19:00

most én se akarok példálózni hogy ti nagy felkiáltással éljeneztetek a garros után hogy vége van az anti tenisznek és majd most jön az igazság pillanata -hát eljött de nem a ti szájizetek szerint-én a torna előtt mondtam hogy a füves teniszt túlhaladata az idő de az angolok begyepesedtek.ennek ellenére jó meccsek voltak -de 2 részre kell osztani a versenyt amíg füvön teniszeznek majd a 2 hét ami számomra már szántóföldi tenisz-csak annak örülök rafa mindenhol megállja a helyét:))

220.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 19:16
 
 
   

Egyébként továbbra is nagyon durva, hogy ők ketten milyen szinten letarolják a GS-eket, idén is csak Fed és Rafa nyertek eddig. Remélem, hogy az USO-ra is így marad, és ennek Karrier GS lesz a jutalma:)

222.
  • stela
  • 2010.07.04. 19:23
 
 
   
224.
  • agimano
  • 2010.07.04. 19:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 220.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 19:16

amióta Fed megnyerte az első GS-ét 2003-ban 29 GS döntő volt, amiből 5-t nem Fed vagy Rafa nyert, Fed vezeti a GS győztesek rangsorát 16-tal, rafa pedig a negyedik helyre jött fel 8-cal.

226.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 19:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • agimano
  • 2010.07.04. 19:34

Rafa előtt még vannak hatan is, valamit elnéztél. Federer, Sampras, Emerson, Borg, Laver, Tilden is előtte vannak még.

227.
  • Tyler_Durden
  • 2010.07.04. 19:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 226.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 19:44

Az open érában a 4.

235.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • Tyler_Durden
  • 2010.07.04. 19:50

Mire ez a megkülönböztetés ? Open éra ide, open éra oda, azért Emerson és a többiek sem voltak kutyaütők. De értem a szándékot...

236.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • agimano
  • 2010.07.04. 19:34

Szerinted befoghatja egyszer Roger-t ? Azt számolom, ha évente 2-t nyer, ami valljuk be nem mindig boritékolható, akkor is 4 évre van szüksége, hogy behozza. Ha viszont többet/év, akkor hamarabb is meg lehet. Ennek a valószinűsége azonban konvergál a zéróhoz. Ez a véleményem. De mindenesetre érdekes lesz a tenisz, az elkövetkező években is. Esetleg Roger nélkül is...

237.
  • jowaldner
  • 2010.07.04. 20:38
 
 
   

Szép volt Rafa, de.... azért, ha megkérdezik Edberget, Beckert, illetve 1980-tól 2007-ig itt a Szentélyben győző játékosokat, hogy gondolták volna, hogy füvön ilyen szinten lehet majd dominálni stabil alapvonal játékkal, mindannyian azt felelnék, hogy egy lyukas garast nem tettek volna erre. Fuzzy itt a bevezetőben és a kommentekben is írta, hogy Lendl teljesen átalakított füves játéka a 100.000-ik röptével együtt is hasztalan volt, de 30 éven keresztül mindenki azt hitte Wimbledonban nincs más út a sikerhez csak a szerva-röpte. Rafa ma (is), meg 2006 óta folyamatosan rámutatott arra, hogy a röptét még csak hírből sem kell ismerni ahhoz, hogy Wimbledonnak új királya legyen. Sajnos.

238.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:39
 
 
   

Sajnos nem láttam a meccset, strandon voltunk Egerben, de hazafelé hallotam a rádióban, hogy Rafa sima háromban nyert. Tudtam, hogy nyerni fog, de majd szétvetett az öröm.

8 GS 24 évesen!
Világelső!
Utóbbi 4 wimbledoni tornájából kettőt megnyert!
Megvan az új wimbedloni király, aki 2008 óta verhetetlen!

Killer Rafa!

239.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 167.
  • erisen
  • 2010.07.04. 18:24

Jól van pumukli, akkor nézedgesd a Philippoussiss elleni meccsét, az rohadt nagy szinvonal volt:DD

240.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 238.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:39

Mindenki Eger-be megy ma ? Turin most épp úton van oda. Te meg onnan jössz. Nem semmi.

241.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 238.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:39

Azért WIMBI királynak még nem hivnám. Ő egyelőre az RG királya továbbra is. Azt elismerem. Majd ha nyeri a következő 4-et itt, akkor majd esetleg elgondolkozom a kifejezéseden.

242.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 240.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:42

Haha, kár hogy nem futottunk össze, bedobtam volna a nagy medencébe:D

243.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 20:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • jowaldner
  • 2010.07.04. 20:38

Szeretnél te úgy röptézni, mint ez a fakezű Nadal.

244.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 241.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:44

Jelenleg ő wimbi királya, ugyanis 2008-óta veretlen és az útóbbi háromból kettőt ő nyert.

245.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 236.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:35

Berfogja, efelől semmi kétségem, meg is előzi. Erre 5 évet számoltam.

247.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 20:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 245.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:46

na szép egerben strandolni -én rohantam haza a telekről de igy se láttam az első szettet:))persze annyira tükörsima volt hogy nem sokat vesztettél:))most pihenjen rafa és teljes gázzal készüljön amerikára -szép szám a 8 de még szebb a 9 :DDD

248.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:45

Értem, tehát mindig a legutolsó a király akkor ? Ezt akkor megjegyzem. Köszi.

249.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 247.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 20:55

Jahh szép a 8, de még milyen szép mikor 1-essel kezdődik vazze !!

251.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 242.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:44

Ha hagyta volna... Lehet hogy 200 kilós vazze :)

252.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 21:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 249.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:57

az majd jövőre párizsban lehet esedékes!a 10 g.s. nyerés ott lenne az igazi:))

253.
  • tomma
  • 2010.07.04. 21:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 243.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 20:45

Persze. Rafa csak Rafter-hez képest fakezű. De mondjuk hozzá képest mindenki az. A mai mezőnyben teljesen átlagos, inkább a jobbak felé tendáló a hálójátéka Rafának. Ez igaz.

254.
  • tomma
  • 2010.07.04. 21:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 252.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 21:01

+ látjuk. Egy testihibás is azt mondta :)

256.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 21:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 245.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:46

5 év?? Minek annyi?? Két év alatt is van 8 GS. Minek húzná az időt Nadal?! :))
Amúgy, kiszámoltad a jövőt? Te Nostradamus, te.

257.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 21:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • tomma
  • 2010.07.04. 21:01

egy jobkezes balkézzel veri agyon a világot -mi lenne ha a jobbik kezével tanult volna meg teniszezni:))

258.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 21:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • tomma
  • 2010.07.04. 21:01

"Ha hagyta volna... Lehet hogy 200 kilós vazze :)"

Nem több 75 kilónál:) De ez köztünk marad:)

260.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 21:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 258.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 21:05

csak nem összejöttetek mert nekem nagyon gyanús:))

264.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 21:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 260.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 21:06

Nem:)) De láttam képet róla. Ennyi. Gondolom ő sem haragszik meg érte.

266.
  • csomayjuli
  • 2010.07.04. 21:11
 
 
   

Olyan volt a döntő, amilyennek első ránézésre látszott.
Sima, izgalommentes, a tétnek megfelelően kicsit több hibával.
Egy hétszeres GS győztes meccse egy első ízben finalistával.
Rafa szemernyi kétséget sem hagyott, hogy itt csak ő nyerhet. Ha felcsillant a remény Berdych számára, pár ütéssel helyre tette a dolgokat. Fontos pillanatokban egyetlen pontot sem engedélyezett neki. Végig ragyogóan szervált, nem adott szinte lehetőséget, hogy közel kerüljön a breakhez a cseh.
A harmadik szettben pár extrával jelezte, ha kell emel a szinvonalon. De most csak ennyi kellett, a "gyilkos ösztön " szunyókált, Berdych nem tudta, nem akarta felébreszteni.

Szép volt Rafa! Legyőzte azt aki szembejött, olymódon, ahogy szükség volt rá.
Van egy megnyert "greatest match of all time" Wimbledoni döntője, a többi lehet akár uncsi is, nem?

267.
  • Replica
  • 2010.07.04. 21:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 248.
  • tomma
  • 2010.07.04. 20:56

Ne, hanem az, aki 2008-óta veretlen és 2 Wimbledont nyert.

269.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 21:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 266.
  • csomayjuli
  • 2010.07.04. 21:11

korrekt az elemzés -igy történt -habár azt a 2008-ast sokan tagadják-természetesen azok akiknek nagyon fájt az a vereség:))

270.
  • jowaldner
  • 2010.07.04. 21:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 243.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 20:45

Egyébként a röptéinél én kimondottan merevnek, igen egy picit fakezűnek érzem, de technikailag valóban nem szólnék hozzá, mert ahhoz nem értek. Azonban azt látni kell, hogy Rafa még Wilandernél, Changnál, Kuertennél és sorolhatnám tovább azokat a klasszisokat, akiknél jobban ragaszkodik az alapvonalhoz, és akiknek anno annyi esélyük volt Wimbledont nyerni, mint Noszály Sándornak (Bocsi Sasa). És most mi történik Wimbledonban, lehet hogy a pályalassítás, lehet hogy a fakeretes ütők kicserélése okán:-) egyszeriben a komplett mezőny az első 30-ból az alapvonalon ragad, és az alapvonal királya a komplett mezőnyt alázza, benne a valaha élt legnagyobb és legzseniálisabb játékossal (ő nem Rafa) együtt. Erre én annyit mondok, hogy szép volt Rafa! Sajnos.

274.
  • csomayjuli
  • 2010.07.04. 21:27
 
 
   
275.
  • Doddi
  • 2010.07.04. 21:28
 
 
   

Láttam a meccset, és irdatlanul örültem Rafa győzelmének. Imádom Rafát, és sztem teljes mértékben megérdemelte a győzelmet. AZonban azt is leszögezném, hogy nem ilyen döntőt vártam. Wimbledonhoz - az én véleményem szerint - hozzá tartoznak a nagy csaták, de itt minden volt, csak az nem. Persze volt néhány szép labdamenet, de egy ilyen döntőt én eddig maximum egy 250 pontos versenyhez gondoltam volna, és nem ide.

A győzelméhez még egyszer gratulálok, nagyon ügyes volt, ott volt fejben, teljes mértékben megérdemelte a győzelmet. A hiányérzet még megvan, de ha arra gondolok, hogy mennyire örült, akkor szinte semmivé foszlik.

Jövőre védhet sok-sok pontot. :D Ami nagyon jó, de nem lesz egyszerű. Hajrá Rafa! (:

276.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 21:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 270.
  • jowaldner
  • 2010.07.04. 21:17

2010 van. Szinte minden megváltozott a teniszben. Te pedig sajnálkozol azon, hogy az idő nem állt meg. Nem fogsz jól szórakozni, ha ez így marad.

277.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 215.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 19:04

Tudom, hogy akkor is nagyon ki volt kopva, de mondom, a fű alatti talja alapvetően más volt.

279.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 276.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 21:29

Nem fogunk nagyon szórakozni, akik kedvelik a sok rafinériát, fifikát, az kétségtelen. De hát ez van, nem mindig örülhet mindenki.

280.
  • csomayjuli
  • 2010.07.04. 21:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 269.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 21:17

Sok cikkben így olvastam róla, és nekem az.

281.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 21:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 277.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:29

Hát igen. Azok a régi talajok, azok voltak az igaziak.

282.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 19:12

Nézd, nem fogok veled vitatkozni.

Ha a régi pályaviszonyok szerint játszanának, nem haladta volna túl, de ezt te is tudod.
Nyilván, ha az alapvető talajkörülményeket megváltoztatják a füves teniszt űzők kárára, akkor nehéz füves tenisszel győzni, de ez nem azt jelenti, hogy valami teniszevolúció szerint meghaladták volna őket, egyszerűen csak holmi nézettségi dolgokra hivatkozva (aminek komoly alapja sztem nincs, mert én még nem láttam pangó wimbledoni versenyt) elkezdték ezt a tudatos pályalassítást.

Egyébként semmi közfelkiáltás nem volt a tavalyi Garros végén, h vége az antitenisznek, vagy kérlek, idézd már, ha ennyire biztos vagy benne. Örültünk Roger hiányzó címének, és ennyi.

283.
  • rebootov
  • 2010.07.04. 21:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 270.
  • jowaldner
  • 2010.07.04. 21:17

Egyébként ez baromság... Bár nem játszottam vele:-), de azért az lejön , hogy igenis jól röptézik a többiekhez képest.
Abban egyetértek tommával, hogy Rafterhez képest gyenge a röptéje, de az Övéhez képest kié jó?:-) ( Én egyébként Edberget is idesorolom ,és Sampras-é is elég jó volt )

284.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 281.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 21:36

Gúnyolódhatsz, de ettől még bizonyított tény, h lassult a pálya, és ami még fontosabb, magasabbra pattannak a labdák. Erről volt egy konkrét felmérés is, azt hiszem, Roger szerváit mutatták 2001-ben és 2008-ban. Ugyanolyan sebességgel, ugyanoda pattanva lényegesen magasabbra ugrott fel 2008-ban.

Azt hiszem, nem kell külön magyaráznom, h miért tartom károsnak a felületek összemosását. Csökkenti a diverz játékot, kiöül speciális játékelemeket és technikákat a teniszből, szegényebbé teszi a sportágat.

285.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 283.
  • rebootov
  • 2010.07.04. 21:39

Nadal röpteszázaléka azért nagyon jó, mert rettentő keveset jár a hálóhoz. gYakorlatilag a tutira megy be, így a legtöbbet megoldja. Meglehetősen ritkán üt nehéz röptéket.

287.
  • rebootov
  • 2010.07.04. 21:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 282.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:37

Ez milyen elmélet már megint?
Egyszerűen kikopik a fű a végére, így a klasszikus salakmenők már régebben is az első kanyarban kiestek, vagy a másodikban:-) Kiváncsi vagyok mi lett volna , ha Sampras a döntőben játszik Gugával, mert Guga vhogy túléli az első hetet:-)
Jó példa erre Courier, aki nyert asszem 3 RG-t, és füvön is döntőzött Sampival, mert túlélte az első hetet, kikopott füvön meg partyban volt még vele is...

288.
  • Slice
  • 2010.07.04. 21:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 285.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:40

Ez így van, viszont pl. Murray ellen is csinált szép pontokat a hálónál amikor nem a tutira ment fel, ha nagyon kell azt is meg tudja oldani, jó százalékban. Bár nem egy nagy röptéző, de azt elég durva rá mondani, hogy a röptét hírből sem ismeri, vagy azt hogy ügyetlen lenne.

289.
  • rebootov
  • 2010.07.04. 21:45
 
 
   

A füvesek nagy keresztje, hogy fordítva ez nem igaz. A salak állapota nagyjából konstans az RG ideje alatt:-))) Lehet ezért nem nyert soha Sampi RG-t. Nem gyorsult fel a salak a végére...:-)

290.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 242.
  • Replica
  • 2010.07.04. 20:44

erre mi szükség van?

291.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.07.04. 21:49
 
 
   

sziasztok!
nem hinném hogy hiányoltatok volna engem de feltűnhetett hogy nem voltam itt.
Erdélyben voltam 5 napot,ahol nem tudtam tudatosulni az eseményekről,tegnap gondoltam hogy felhívom az egyik haveromat,na hogy mégis mi volt,de anyám inkább azt mondta ott van a teletext,(tényleg) m1-en meg is néztem(nem tudtam hogy mire vállalkoztam),és ez volt kiírva: Tenisz: Nadal-Berdych döntő Wimbledonban,na ekkor 0,2 másodpercre beállt a szívinfarktus,és hogy Kőhalmi Zolitól idézzek:,,mint a Tom & Jerryben,átmentem egy másik szobába ordibálni"(mivel a szülőfalum testvértelepülésénél voltunk egy családnál elszállásolva).amúgy nem ordibáltam hanem elővettem a szokásos fapofa reakciót,és ezek a gondolatok jártak a fejemben:,,itt a vége??????????"
ahogy ma hazaérkeztünk olvasom a neten hogy a vereség egy sérülésnek tudható be ami a Halle-i döntőtől fogva gyötörte(ezért kaphatott ki Hewittól is),ez már megnyugtatóbb volt
én most ezek után egy olyan feltámadásra számítok,mint amilyet tavaly csinált,mert 08ra lehet hivatkozni(sztem)

amúgy Grat Nadalnak :)

292.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 258.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 21:05

91. Sajnos most van rajtam egy kis fölösleg. :(

293.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 264.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 21:10

Nagyon távoli képeket láthattál. :D Huh, régen volt már, amikor 75 voltam. :) Versenysúlyom olyan 83-85.

294.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 21:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 284.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:40

Na jó. Konkrétan arról van szó, hogy a 90-es évek elején összeültek az okosok és megvitatták, hogy mit lehet kezdeni egy olyan felülettel amiről iszonyatosan sokszor elpattan a labda, illetve az esetek egy részében úgy leül, hogy fizikai képtelenség normálisan beleütni. És igen, ezek a tulajdonságok valóban kedveztek a szerva-röpte stílusnak, csak éppen nem azért, mert a szerválók olyan fifikásak voltak, hanem mert ők maguk dobták fel a labdát a fejük fölé az ütéshez, míg a fogadónak egy nehezen megjósolható pattanású felületről kellett azt visszaütnie. Ezért a fogadó örült, ha az adódó legkisebb rizikójú módon, magasan, félmagasan középre ritörnözött.
Ezt unták ekkor már nagyon azok, akik úgy gondolták, hogy a többi borítás sokkal egyenlőbb feltételeket biztosít a feleknek.
Ettől kezdve változtatják a fű minőségét és magasságát drasztikusan. Ez a tapasztalatok szerint két dolgot befolyásol a tapasztalatok szerint: kevesebb elpattanás és magasabb felpattanás. Ennyi.

295.
  • Slice
  • 2010.07.04. 21:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 291.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.07.04. 21:49

Nem akarom elrontani a reményeidet a jövőre nézve Federerrel kapcsolatban. Nem is vitatom azt, hogy Federernek volt valami sérülése, biztos nem azért mondta, mert kifogást keresett vagy unatkozott, és volt szerepe a vereségében, de kétlem, hogy azt a Berdychet megverte volna Fed, ha nincs hátproblémája. Ott másféle gondok voltak szerintem.

296.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 287.
  • rebootov
  • 2010.07.04. 21:44

Ez nem elmélet, hanem tény, amit a wimbledoni szervezők is elismernek, hogy 2001 után kicserélték a fű alatti réteget, talán keményebbre (ezt nem tudom pontosan), lassítási szándékkal. A labda magasabbra pattan rajta, ez a másik tulajdonsága.

297.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 295.
  • Slice
  • 2010.07.04. 21:52

Ha nincs fizkális gondja, akkor megverte volna. Látszott, h mennyi labdára nem ér oda lábbal, főleg a hirtelen mozdulatoknál.

298.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.07.04. 21:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 295.
  • Slice
  • 2010.07.04. 21:52

Federerből te kinézed hogy hazudna?

299.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.07.04. 21:58
 
 
   

Rog holnaptól #3 :'(

300.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 21:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 285.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:40

nem a kisujjamból szoptam az tuti -de nem lényeges-ehhez a pálya lassuláshoz nem tudok hozzászólni-de én üdvözlöm:))a 10 évvel ezelőtti füves tenisz számomra nézhetetlen volt -2002 után változott meg a játék de képe hogy nem rohangáltak fel azonnal a hálóhoz .azért tényleg érdekes hogy szinte eltünt a szerva röpte játék igaz haase és petchner ezzel szorította meg rafát -ma berdichtől is ezt vártam de nem vállalta be holott csak igy lett volna némi esélye.

301.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 294.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 21:52

Érdekes, 2002-ben azu összes topjátékos ki volt akadva, h mennyit lassult a pálya, és képtelenség "normálisan" játszani rajta.
Nyilván rettentően zavarhatta őket addig.

hozzáteszem, ma is rengeteg olyan salakpályás tornát láthatunk, ahol össze-vissza elpattan a labda. Nem kis tornákat.

302.
  • Slice
  • 2010.07.04. 21:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 298.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.07.04. 21:57

Ezek szerint nem érted amit mondok. Direkt leírtam, hogy biztos nem unalomból mondta azt, hogy gondja volt, tehát elismertem. Viszont azt mondtam, hogy szerintem ez nem volt annyira döntő befolyással a mérkőzésre.

303.
  • agimano
  • 2010.07.04. 21:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 282.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:37

az nem tavaly volt, hanem idén, nem tudom, hogy ki mondta, de sokan

304.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 289.
  • rebootov
  • 2010.07.04. 21:45

És szted jó dolog az, hogy a szervaröpte stílus, ami a tenisz egy jellegzetes és fontos, igen sokak számára élvezetes része volt, egyszerűen kihal?
Sztem ez katasztrófa sportágra nézve, leginkább a mai foci és mondjuk a 70-80-as évek közti különbségre emlékeztet, csak ott néhány dolgot (fizikum fejlődése, edzésmódszerek) nem tudtak volna befolyásolni, itt viszont egy kifejezetten tudatos döntés volt. Sztem alapvetően hibás döntés.

305.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 301.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:58

Én egy hónap alatt 7 kilót adtam le. Komolyan veszem, csinálok egy tabata nevű edzést, amit asszem japán vagy kínai szakemberek dolgoztak ki élsportolóknak. Keress rá a neten, bár akaraterő is kell hozzá. Visszafogtam az étkezést is, valamint mozgok, ha megtehetem. Kicsit idegesít, hogy vékonyabb lett a karom, de kiszálkásodtam, a karomon meg amúgysem csak izom volt már pár éve.

306.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 302.
  • Slice
  • 2010.07.04. 21:59

Szted egy ilyen fontos potnokból álló mérkőzése nincs befolyással, h gyengébben szervál a háta miatt, vagy fél lépéssel lemarad néhány labdáról a lába miatt? Ugyan már!

307.
  • Slice
  • 2010.07.04. 22:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 297.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:57

Hogy őszinte legyek én nem igazán vettem rajta ezt észre, gondolom te azért látod ezt jobban, mert Fed fanként több mérkőzését láttad már és jobban kiismerted. Tavaly hasonló eset volt Nadallal, sok helyen olvastam azt sokaktól(Főleg Fedesektől), hogy Nadal mozgásán nem látszott a sérülés, csupán Söd jobb volt. Én ott pl. észrevettem, hogy Nadal sérült és szerintem ugyanabból az okból vettem észre, amiért Fednél te is. Ezt meg lehet úgy is magyarázni, hogy én mentegetni próbálom Nadalt az akkori vereségért, de nem így van. Ha valakit többször látsz játszani egyértelmű, hogy jobban meglátod ha valami nem stimmel.

308.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.07.04. 22:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 302.
  • Slice
  • 2010.07.04. 21:59

de ugyan ez volt Rafaval tavaly,Söd ellen is már sérült volt,ami az RG után egyre csak durvult

310.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 305.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 22:02

Nem mondom, h nem akarok fogyni, de nem fogom fel tragikusan a dolgot. Heti 3-4x megvan a mozgás, főleg tenisz, időnként futás, telente konditerem.

De fogalmam nincs, honnan vetted a 75 kilót. Sztem ezt bármilyen fényképről elég nehéz megítélni.

311.
  • Slice
  • 2010.07.04. 22:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:02

Befolyással van rá, de pont ezt mondom, hogy nem igazán vettem rajta észre. Oké szervája gyengébb volt, láthatóan, de Fednek sokszor volt már gyengébb a szervája sérülés nélkül is, mert egyszerűen rosszabb napja volt. Ez mostanában többször előfordult ezért is nem gondoltam meccs közbe a sérülésre.

312.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 22:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 310.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:04

Beblöfföltem:D Mindenesetre azt levágtam, hogy messze nem 200:)

313.
  • Slice
  • 2010.07.04. 22:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 308.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.07.04. 22:03

Szerintem az túlzás, hogy ugyanez volt Rafával. Neki a játékából eredően volt ez a térdproblémája, amit mindenki megjósolt neki előre, és ki is kellett hagyni miatta jó pár tornát, sajnos Wimbledont is és az RG-je is ráment. Federernél kétlem, hogy ekkora lenne a gond. Következő tornára szerintem rendben lesz.

314.
  • tzs
  • 2010.07.04. 22:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 167.
  • erisen
  • 2010.07.04. 18:24

Ne haragudj, de hülye vagy, mint mindig.

Mikor Federer alázta Filipuszit, Bagdát, Roddickot és Gonzalest GS döntőben, akkor ugye egyszer sem hiányzott a színvonal. Nekünk viszont akkor hiányzott! Már Turin is azzal jön, hogy nem fog teniszt nézni. Mikor felhoztam, hogy 2003 és 2007 között nem lehetett teniszt nézni, akkor lehurrogtatok a döhöngőben, hogy akkoriban micsoda sztárok játszottak csak Fed elnyomta őket. Szánalom.

315.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 301.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:58

Tim Henman-ra gondolsz, mármint aki kiakadt?

316.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 297.
  • Turin
  • 2010.07.04. 21:57

Hülyeség. Semmi nem látszott Fed mozgásán. Kikapott, ahogy Sódertől a Garroson.

317.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 315.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:08

Többwek között, ja. Voltak többen is, de ő volt kiemelve.

318.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 298.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.07.04. 21:57

Simán. Neked minden szentírás, amit mond?

319.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 316.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:10

Valóban. Rafa mozgásán sem látszott az égvilágon semmi a tavaliy Garroson. Csak kikapott Södertől, mint a pintyő.

320.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 312.
  • Rafain
  • 2010.07.04. 22:06

Sztem bárkinek elég gáz lenne, ha 200 kilós lenne. :D De a 75 az én magasságommal elég nyeszlett embert takarna, az pedig nem vagyok. :D

321.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:02

Fed mogását egyből észlelted, pedig nem komoly térdsérülése volt, mint Nadalnak, de érdekes, utóbbinál semmit nem láttál:D

322.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 317.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:10

Amúgy simán érthető, ha valaki kiakad, mert megtanult egy sablon játékot, és azt meg kéne változtatni a siker érdekében. Neki ez szar az biztos.

323.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 319.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:10

Rafa mozgásán látszott, az elég egyértelmű volt. Idén láttuk, hogy egy egészséges Rafa mit művel Sóderrel. Fed mozgásán az ég világon semmi nem látszott, sem a szerváján. Mesemosdatás.

324.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 322.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:15

Bocs, de pont Henmanra azt mondani, h sablonjátékos, elég nagy tudatlanságról árulkodik. Vagy nagy-nagy elfogultságról.

325.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 320.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:12

Hahahha 75 Kg... én 85 kg vagyok felesleg nélkül 185 cm magassághoz.

326.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 321.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:13

Érdekes, nálad ez fordítva történt. Sajnos magamnak jobban hiszek, mint neked, törődj bele. :D

327.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 324.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:16

Hát Henman klasszikus szerva-röptés volt, mást nem tudott.

328.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 325.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:16

Aztarohadt, de magas vagy! Mindjárt bwevizelek itt a gép előtt! :D Légyszi, ne dobj be a medencébe, jó? :DD

329.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 326.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:16

Magadnak hihetsz, de az túrót nem ér:D

330.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 322.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:15

Biztos kellemetlen lett volna Rafának is úgy nyernie Wimbledont, h az általa megtanult "sablon" játékot fűre kellett volna alakítania. Mint kiderült az utóbbi években, nem kellett, mert enélkül is megél rajta.

331.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 328.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:18

Miért irigykedsz a 75 kilóddal és a 170 centiddel?:D

332.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 22:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 307.
  • Slice
  • 2010.07.04. 22:03

ez nagyon kicsinyes ha valaki sérülésre hivatkozik hogy kikapott -én ahogy tavaly rafán ugy most federeren sem láttam semmit .meg egyébként ha sérülten vállalja a játékot számitson arra hogy kikap.rafa is saját magának köszönhette a tavalyi sérülést mert enyhén szólva is túljátszotta magát a salakos szezonban.nagy pofont kapott de tanult belőle -és meglett az eredménye!

333.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 329.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:18

Hát, ki kell, h ábrándítsalak, de amit te ugatsz, az sokak szerint nem ér túrót sem. Többek közt sztem. :)

334.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 330.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:19

Kellett alakítania a játékán, te hólye vagy ha nem vetted észre.

335.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:20
 
 
   

tomma kérdezte, hogy szerintem meglesz-e Rafának a 16 GS. Szerintem nem valószínű, de nem is lehetetlen, én már a 8-cal is boldog vagyok, ha ügyesen gazdálkodik az erejével és a térdével, még benne lehet pár, szeretném, ha az USO összejönne neki legalább egyszer, biztos vagyok benne, hogy most már ez neki is fontos, mert régebben sosem magyarázott más GS-ekről, hogy miket szeretne megnyerni, de most már kétszer is mondta, hogy az lesz a hátralevő karrierje legnagyobb célja és ma azt is mondta, hogy szerinte, ha valaki nagyon el akarja érni, hogy jól játsszon egy felületen, akkor el tudja érni. Szerintem tudják, hogy min kell még dolgoznia és mindent tőlük telhetőt meg fognak tenni. Én még mindig tartom, hogy Toni egy zseni, akárhogy is lehúzzák, lehúzták többen. Szerintem nagyon intelligens ember és nem csak olyan jó teniszezőt nevelt Rafából, amit senki, talán ők maguk sem reméltek sohasem, de szerintem nagyon jó embert is. (persze a szülei is benne voltak ebben, de szerintem Toni is óriási szerepet játszott benne) (van egy nagyon vicces videó, ez most eszembe jutott Toniról, hogy egyszer, maikor még Rafa kicsi volt, elhitette vele, hogy láthatatlan és az egész család belement a játékba és úgy csináltak, mintha nem látnák Rafát, ő meg azt hitte, hogy láthatatlan, meg videóról néztek meccseket, de Rafa azt hitte, hogy élőben megy és Toni tudta, hogy valaki le fog sérülni és mondta Rafának, Rafa meg azt hitte, hogy Toni bénítja le őket, és mondta neki, hogy ne csinálja már, ez olyan gonoszság:))) )

336.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 331.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:19

Igen, irigyellek. Olyan nagy és erős szeretnék lenni, mint te! De keményen fogok dolgozni, és növök még 15 centit! :D

337.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 325.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:16

nem is tudom ki rendelkezik még ezekkel az adottságokkal:))

338.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 335.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:20

Látok benne még 1 AO-t, 2 vagy 3 RG-t, és 1 max. 2 Wimbledont.

Sztem az USO nem lesz meg, mert legkevésbé az a pálya kedvez neki, csak a TMC borítása mérhető ehhez az összes pálya között egész évben, ami ennyire nem az ő talaja.
Mázlival meglehet, de ahhoz nagy szerencse kell.

339.
  • Slice
  • 2010.07.04. 22:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 332.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 22:20

Igen, ha valaki sérülten vállalja a játékot számítson rá, hogy kiesik. De ha meccs után megkérdezik tőle, hogy mi volt a vereséged oka, akkor mondja azt h: mi közötök van hozzá? Ha sérült volt, nyilván azt mondja. Őszintén szerinted mi szüksége van Federernek vagy Rafának 1-1 vereség után mosdatnia magát? Ha nem lett volna sérült Rog, akkor nem mondja ezt. Nem hinném, hogy hobbija a hazudozás.

341.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 335.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:20

Nekem a láthatatlanságos sztori inkább kicsit ijesztő.

342.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 330.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:19

Látod ezt nem tudom. És mivel ez nem történt meg, nem is tudhatom. De jó érv. :D

343.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:29
 
 
   

Most nem azt mondom, hogy Rafa a USO legnagyobb favoritja, mert egyáltalán nem, de most szerintem akár nyerhet is, persze sokan vannak, akik veszélyesek lehetnek rá, pl Berdych is ilyen, Söderling is, de ha azt nézzük, hogy Fed bajban van, JMDP sérülésből fog visszajönni, Davy sem igazi még, van esélye. Persze ehhez majd látni kell a két nagy kemény pályás tornát is és majd úgyis minden ott dől el, de szerintem nem esélytelen.

344.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 22:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 339.
  • Slice
  • 2010.07.04. 22:23

hát az egó miatt-van akitől nem igazán viseli el az ember hogy kikap:))

345.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 338.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:22

Eddig mindegyik győzelme mázlis volt. Egyel több, vagy kevesebb mit számít?

346.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:27

miért? szerintem vicces, gondolom csak max fél óráig szívatták:))

347.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 337.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:21

Én tudom:)

348.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 345.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:29

Ezt nem gondolom így, de lelked rajta, ha te így látod.

349.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 346.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:30

Nekem kicsit ijesztő, hogy az egész család fél óráig ezt megállja. De máshogy látjuk a dolgokat.

350.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 348.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:31

szerintem ő sem:)

351.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 343.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:29

Sztem 2008-ban nagyobb esélye volt.

353.
  • Slice
  • 2010.07.04. 22:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 344.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 22:29

Ezt hülyeségnek tartom. Egy ilyen teniszező, mint Federer(de még sokakat említhetnék) nem fognak kamuból egy sérülésre hivatkozni. Ez valamilyen szinten az ellenféllel szemben is tiszteletlenség lenne, ha kamuból mondana ilyet, márpedig kétlem, hogy Federer célja az ellenfél megalázása lenne.

354.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 338.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:22

Olyan mázlira gondolsz, mint tavaly Fednek a Garros? Nadalnak 17-18 GS-e lesz.

355.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 350.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:32

Akkor nem értem, minek írja nekem. Sosem mondtam ilyet, de valahogy baromi ironikus csávónak érzi magát, amikor olyan dolgokra éclozhat, amiknek semmi alapjuk.

356.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 354.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:33

Akkor lesz neki annyi, amikor te 185 centisre nősz. :D

357.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 351.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:32

Most nagyobb esélye van, mert 2008-ban sokkal durvább játékot nyomott, ezért az USo-ra elfáradt. Most energiatakarékos móddal hozta a 2008-as eredményeket.

358.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 349.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:32

hát biztos, mert nem értem, hogy mi ezzel a baj:)

hahaha, eszembe jutott a south park rész, amikor Cartman azt hiszi, hogy láthatatlan, vagyis, hogy meghalt:))) úristen, az de készen van:))

360.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 356.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:34

Akkor már most annyi?:) Megdönti Fed rakordját, kb még 5 év, ami lebontásban:

5 Garros
3 Wimbledon
2 AusOpen
1 USO

361.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 343.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:29

Fedre meg sztem nagy hülyeség azt mondani, hogy 16 GS-es karrier után még egyáltalán lehet bajban a teniszben. Sztem akkor hagyja abba, amikor akarja, és gyakorlatilag azt csinál, amit csak szeretne.

Egy külföldi fórumon írta vki, hogy ha akarná, nyiltan vizelhetne a centerpályán, annyira nem számít már semmi.

362.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 360.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:36

Kellemes álmodozást. Én is szeretek a lottó ötösről képzelegni, néha jólesik az embernek. :)

363.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 351.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:32

akkor volt egy olimpia is közben, szerintem nagyon elfáradt, de lehet, hogy most is ez lesz, majd meglátjuk

364.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 357.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:34

Akkor ezek szerint Petschner ellen tiszta taktikai ápolást művelt a sportszerűség szobra? :D

365.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 361.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:36

hát nem tudom, hogy hogy fejezzem ki, hogy nem úgy játszik, mint eddig, gondolom érted, hogy mit akartam mondani.

366.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 362.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:37

Nem álmodozás, ahogy az 5 év 8 GS sem öcsidajt. 24 évesen 8 GS, neked álom, nekem tény:DD

367.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 364.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:38

A sportszeráség mintakép az edberg díjas, aki mindig elsírja mát egy-eyg vereség után, így a győztest megfosztva az ünnepléstől.

368.
  • rogerforever76
  • 2010.07.04. 22:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 339.
  • Slice
  • 2010.07.04. 22:23

Vagy esetleg kérhetett volna ápolást... ez meg sem fordult a fejében? Így nem annyira tudjuk sajnálni, hogy fájt a lába és/vagy a háta. (Azzal együtt, h persze neki szurkoltam.)

369.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 22:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 357.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:34

sztem is itt az idő amerika meghóditására :)) a salakot felejtse el tavaszig az már nem kihívás.pihenje ki magát aztán augusztusban irány a keménypálya .

370.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 367.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:40

Nem lehetne ezt a verklit abbahagyni? Turin felmondja neked a szokásos marhaságokat, aztán hajnal kettőig ismételgetitek. Komolyan hülyeség és unalmas is.
Légyszi!

371.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 365.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:38

Nem hiszem, h neki már egyáltalán van valami pironkodnivalója bármi miatt is.

372.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:43
 
 
   

Holnaptól Rafa 10000 pont felett, míg Fed 7000 alatt

373.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 367.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:40

Szokásosan nem a felvetésre válaszolsz, de egy gyáva alak vagy, megszoktam már tőled.

374.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 370.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:43

Ő jött trollkodni.

375.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 368.
  • rogerforever76
  • 2010.07.04. 22:41

Eddig pályafutása során egyszer kért ápolást. Tehát nem jellemző rá.

376.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 366.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:38

Te nyerted, vagy mi? :D Basszus, nem tudtam, h személyesen Rafával beszélgetünk. :D

377.
  • hunchback
  • 2010.07.04. 22:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 372.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:43

Ezt inkább Tommának mondjad. Hátha hűti már a söreim! :))))

378.
  • rogerforever76
  • 2010.07.04. 22:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 375.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:44

Hát, lehet h itt az ideje elkezdenie... Aztán az is lehet, h akkor kiesik a ritmusból ő is, ezért nem kér.

379.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 373.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:44

Te vagy gyáva. Meg hazug is.

381.
  • Slice
  • 2010.07.04. 22:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 378.
  • rogerforever76
  • 2010.07.04. 22:46

Hát igen ez megint érdekes kérdés. Ha valakinek gondja van kérje az orvosokat, és erre nem magyarázat az, hogy ő nem szokta..innentől kezdve a saját hülyesége ha sérülten játszik végig egy mérkőzést. Csodát nem tesznek az orvosok, de kicsit enyhíthették volna a fájdalmat.

382.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 22:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 379.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:46

te meg legalább ma légy nagyvonalú:))ez nem turin napja -ez a mi napunk:))

383.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 371.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:43

basszus, szerinted te nem szoktál kötekedni? én csak azt mondtam, hogy látok esélyt rafának így, hogy jó formában van és sokan, akik veszélyesek rá azon a felületen, nincsenek olyan jó formában. Mondtam, hogy Fednek nincs 16 GS-e, vagy bármi ilyesmit, hogy nem ő a valaha élt egyik legjobb teniszező? azt mondtam, hogy nincs olyan formában, amilyenben eddig volt. És ez sem jelent semmit sem, lehet teljesen jó lesz. Nem a dicsőséges múltat vonom kétségbe, hanem a jelenlegi állapotát konstatáltam. És még arra is emlékszem, amikor Wimby előtt itt sírtak egyesek, hogy Fed ki fog esni a második körben, max a negyedikben, én meg itt magyaráztam, hogy nem-nem, aztán meg elmondtátok, hogy ti jobban ismeritek őt és ezt látjátok, amiben volt is/van is igazság. Nem tudom, hogy most milyen elvárásnak kellene megfelelnem.

384.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 382.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 22:50

Ugyan, velem nem kell nagyvonalúnak lenni. A mai nappal különösebb bajom nincs, Marci nyert, és ez nekem nagyobb öröm, mint a csalódottság lenne Nadal miatt.

Repli amúgy sem ismeri a szó jelentését, szóval fölösleges kérés. :)

388.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 383.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:51

Miért kéne elvárásnak megfelelned? Én csak azt mondtam, h nem jó kifejezés az, h bajban van, meg nem úgy játszik, ahogy eddig. Az elsővel leírtam a gondom, a második meg természetes folyamat része, nincs benne semmi különös.

Persze lehet, h Fedtől ez már különös, de az egészet az USO esélyessége miatt vetetted fel, de Rafa legnagyobb ellenfele az USO-n sosem Fed volt, hisz még sosem játszottak ott egymás ellen.

389.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 383.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:51

Mondjuk Delpo kiesése tényleg nagy lehetőséget nyit meg előtte, de azért az USO-hoz mindenképp mázlira van szüksége sztem. Mondjuk nem mondható peches típusnak. :D

390.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:58
 
 
   

amúgy szerintem Fed sérülésével nem sokat tudtak volna kezdeni 3 perc alatt. sok játékosnak, szinte az összesnek van valami sérülése, megszokták már, hogy fáj valamijük, pl Rafa most mondja, hogy nem fáj a térde, szerintem valamennyire biztos fáj, de egy olyan szinten, ami nem zavaró, amit megszokott, amit el tud viselni, csak azon a 2 meccsen még jobban fájt neki. Fednek sem olyan fájdalmai vannak szerintem, amik rettenetesen kínozzák, vagy ki lehetne masszírozni 3 perc alatt, hanem olyan, ami ott van és csak egy kicsit nem tud miatta úgy játszani, ahogy régebben játszott, de az a kicsi pont elég, hogy ne tudjon kellőképpen minden szükségeset kihozni magából. Persze nem beszéltem vele, de én így képzelem el.

391.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 390.
  • agimano
  • 2010.07.04. 22:58

Én is így gondolom.

392.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 23:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 384.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:52

hát nem lenne rossz viszontlátni őt egy két éven belül az atp versenyken.én látok rá esélyt ,kicsit erősödjön fizikailag -ütései már megvannak.

393.
  • Turin
  • 2010.07.04. 23:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 392.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 23:02

Sztem lazán top 50-es matéria.

395.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 388.
  • Turin
  • 2010.07.04. 22:56

nem csak Fedet emeltem ki és nem az okokat kerestem, hanem egy tényt mondtam, pl, ha Fed most visszavonult volna, akkor azt mondtam volna, hogy, most hogy nincs Fed, és xyz sincs, vagy sérült, stb, ezért, látok esélyt Rafának. Érted, attól még Fed 16szoros GS győztes lenne meg minden, csak már nem játszana. Amúgy igen, nem jutott még döntőbe, szóval nem fed volt eddig sem az ellenfél. Most viszont Fed a harmadik a ranglistán, nem tudom, hogy ez hogy fog változni, hogy változhat egyáltalán, de simán lehet, hogy akár az elődöntőben is összekerülhetnek idén. Az elmúlt 2 évben Rafa az elődöntőben esett ki, ami egész jó szerintem:) Főleg tavaly még az a hasfal szakadása is volt és saját bevallása szerint szarul is játszott:)) persze simán kieshet előbb is, remélem nem fog:)

398.
  • Turin
  • 2010.07.04. 23:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 395.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:05

Nem hinném, hogy sokkal előbb kiesne. Sok függ a sorsolástól. Lehet, h az előbb túloztam, hogy 2008-ban esélyesebb volt, de lényeg, h nem volt esélytelenebb, mint most.

399.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:17
 
 
   

érdekes lesz, Fed tavaly 1000 pontot nyert Cinciben és 180-t kanadában, Djokovic 600+180-t, Murray 1000+360-t, elég sok pontjuk van erről a két tornáról, ha Djokovic kicsit összeszedi magát, megtarthatja a második helyét. Ha jól számolom, most csak 20 pont van köztük, Murray meg majdnem 2000 ponttal van lemaradva, tehát ő nem fog feljönni.

401.
  • Turin
  • 2010.07.04. 23:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 399.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:17

Hát, számomra már az is nevetséges, h Djokovic második Roger előtt, de komolyan. :D

402.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:24
 
 
   

hahaha, http://twitter.com/RafasKnees Rafa térdei twitter:))

403.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 402.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:24

úgy látom "órási nagy" Rafa drukker az illető:))

404.
  • Turin
  • 2010.07.04. 23:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 402.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:24

De amúgy sztem baromi jó poén. :D A Harcosok klubja jut eszembe róla. :D

405.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 404.
  • Turin
  • 2010.07.04. 23:29

apu ökölbe szorult keze vagyok:))))

406.
  • Turin
  • 2010.07.04. 23:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 405.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:37

Apu vastagbele vagyok. Ha rákot kapok, apunak lőttek. :D

407.
  • agimano
  • 2010.07.04. 23:40
 
 
   

http://www.wimbledon.org/en_GB/n... mi történik a használt tenisz labdákkal és hány labdát használnak el?

408.
  • tomma
  • 2010.07.04. 23:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 401.
  • Turin
  • 2010.07.04. 23:18

Ez van. A seregben mindig azt mondták nekem a gyökerek, hogy ehhez kell alkalmazkodni vazze. Ilyen a való világ. C'mon Roger. Újra a világ élére !! Just do it !!!

409.
  • tomma
  • 2010.07.04. 23:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 379.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:46

Amúgy meg mi a gond vazze ? Ti 2 éve nem tudtatok elmenni egy jót vacsizni, amit mi minden hátvégén megteszünk, szóval nem irigyellek at all. Remélem jót ettetek amúgy. Olyan sokszor azért nem fogtok berúgni még a közeljövőben, ez a tippem. Üdv : TT

410.
  • tomma
  • 2010.07.04. 23:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 392.
  • raffaforever
  • 2010.07.04. 23:02

Delpo kell a tenisznek, hidd el. Ő isten a maga köreiben. Nem tom hogy mivel tud újra ütni, hogy őszinte legyek. Idő kell neki, asszem.

411.
  • agimano
  • 2010.07.05. 00:07
 
 
   

Entry Ranking (Monday July 5th)

Rank..Player........ Week........ Points
1.....Nadal..........2000.........10745
2.....Djokovic .......720..........6905
3.....Federer.........360.......... 6885
4.....Murray..........720 ......... 5155
5.....Soderling.......360 .........4935
6.....Davydenko......45..........4740
7.....Del Potro.........0.......... 4350
8 ....Berdych........1200.........3845
9.....Roddick.........180..........3490
10....Verdasco.........10.........3475

412.
  • agimano
  • 2010.07.05. 00:13
 
 
   

Akit kihagytam az egyenletből, az Söd, mivel tavaly a két Észak-amerikai tornán komoly 10 pontot szerzett. Szóval a két kérdés, hogy fed visszaszerzi-e a második helyét és, hogy Sóder bejut-e a legjobb 4-be, ez utóbbi szinte biztos.

413.
  • Slice
  • 2010.07.05. 00:34
 
 
   

Én arra leszek nagyon kíváncsi, hogy az év hátralevő részében, meg egyáltalán a karrierjük további részében Söderling és Berdych mit tud mutatni. Ha Potro és Davy visszanyeri formáját és az előbb említett 2 ember is hozza amit tud komoly lehet az idény vége és a jövő év is. Persze ehhez kell a Top4 is.

414.
  • agimano
  • 2010.07.05. 00:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 413.
  • Slice
  • 2010.07.05. 00:34

igen, ez tényleg jó kérdés. Mit fognak tudni csinálni ők négyen? Potro nagyon nagyokat üt, nem bírta a keze, Davy is eszméletlen jól játszott, szintén zúzott ezerrel, elrepedt a csuklója, ezek sem úgy a semmiből jöttek, mint ahogy Rafa térdsérülései sem a semmiből jönnek. Lehet, hogy ezt a tempót, amit diktálnak, kézzel sem lehet sokáig bírni egészségesen, majd kiderül, hogy ki hogyan tud megbirkózni ezekkel a problémákkal, ki tudja esetleg megúszni ezeket. Szerintem izgalmasan alakulnak a dolgok és még sokkal izgalmasabbak is lehetnek.

415.
  • JMDP
  • 2010.07.05. 01:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 414.
  • agimano
  • 2010.07.05. 00:51

Kolja elesett és úgy repedt el a csuklója, nem a zúzás miatt.
Egyébként gratulálok Rafa győzelméhez! ( bocs, de amúgy ritka unalmas döntő volt)

416.
  • agimano
  • 2010.07.05. 04:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 415.
  • JMDP
  • 2010.07.05. 01:59

ja igen, már egyszer megvilágosodtam, de megint elfelejtettem, akkor sem értettem, hogy ez hogy lehetséges:)


hát unalmas vol, az biztos:)

417.
  • Elessar
  • 2010.07.05. 08:40
 
 
   

Húú, én egyéb elfoglaltság miatt lemaradtam a döntőről, nagy grat Nadalnak, teljesen megérdemelten nyerte ezt a Wimbit (is).
Komolyan nem tudom mennyi lehet még benne, 2-3 év, de lehet 5-6 is ezen a szinten, most úgy gondolom lehetséges, hogy beéri majd egyszer Federer 16-ját.
Egész jó volt ez a GS, csak a vége lett egy kicsit unalmas, mert még megszorítani se tudták Nadalt Murray és Berdych, ami elég durva.
Jön az újabb keménypályás idény, remélhetőleg ezen a színvonalon most már

418.
  • erisen
  • 2010.07.05. 09:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 314.
  • tzs
  • 2010.07.04. 22:07

"Ne haragudj, de hülye vagy, mint mindig.
Mikor Federer alázta Filipuszit, Bagdát, Roddickot és Gonzalest GS döntőben, akkor ugye egyszer sem hiányzott a színvonal. Nekünk viszont akkor hiányzott! Már Turin is azzal jön, hogy nem fog teniszt nézni. Mikor felhoztam, hogy 2003 és 2007 között nem lehetett teniszt nézni, akkor lehurrogtatok a döhöngőben, hogy akkoriban micsoda sztárok játszottak csak Fed elnyomta őket. Szánalom."

1.Leírtam egy teniszfórumon a véleményem egy unalmas meccsről.
2.Erre te itt össze-vissza számalmasozol.
3.Sürgősen nézd vissza a Federer-Gonzalez (2007AUSO) döntőt,mert nagyon színvonalas volt. Gonzalez kifejezetten jól játszott,jó pár extrát ütött.
Úgyhogy ez most pont nem jött be.
4.Az utóbbi 10 év WIMBI döntőit írtam(Gonzalez elleni NEM az). Úgyhogy a sértegetésből vegyél vissza,és inkább olvasd el mégegyszer ha nem megy megérteni.
5.Roddick legalább jól szervált a Wimbi döntőiben(tavaly meg extra jól játszott),Berdics 0 volt. Semmiben nem volt jó. Semmiben.
6.Mi az hogy már Turin is azzal jön???
Mi közöm van hozzá? Én nem mondtam ilyet hogy nem fogok teniszt nézni.
Azt meg engedd meg nekem hogy ne tetsszen a robottenisz. A minden felületen ugyanaz-jellegű játék. Ez ahhoz vezet hogy sokkal kisebb teljesítmény kell a 4 különféle GS összegyűjtésére,mert mindenhol ugyanazt kell majd játszani...:-(
És ez valóban a tenisz hanyatlása. Sehol a változatosság,csak ütöm a pörgetést alapról,a másik meg elrontja előbb-utóbb. Fasza tenisz,a másik hibájára várni.
Dehát ha neked ez tetszik nézzed a Berdics-féle döntőket.:-)
Én maradok a szép tenisznél,még akkor is ha Delpo sehol,Davy sehol,Federer meg kikap.
7.Pont le*arom mit írtál a dühöngőbe. ;-)

419.
  • tzs
  • 2010.07.05. 10:01
 
 
   

"És ez valóban a tenisz hanyatlása. Sehol a változatosság,csak ütöm a pörgetést alapról,a másik meg elrontja előbb-utóbb. Fasza tenisz,a másik hibájára várni.
Dehát ha neked ez tetszik nézzed a Berdics-féle döntőket.:-)"

Leülhetsz 1-es! Szerinted Nadalnak ez a játéka? KB 7 éve volt ez a játéka. LOL Te valóba nem látsz a teniszből Federeren kívül semmit.

Egyébként nem ez a tenisz tetszik, Nadal játékát sosem szerettem. Azonban látom milyen hihetetlen fejlődésen ment keresztül, micsoda munka van benne. Sose gondoltam, hogy leírok ilyet, de füvön élményszámba megy a tenisze. Élvezet nézni mikor úgy játszik, mint Sóder és Mári ellen.

420.
  • Turin
  • 2010.07.05. 10:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 419.
  • tzs
  • 2010.07.05. 10:01

Hagyjuk már ezt a "leülhetsz Egyes"-ezést. Hihetetlen szánalmas. Annyira replica színvonal. Vagy ettől érzed szakértőbbnek magad, hogy a másikat tanárosan kioktatod?

421.
  • Turin
  • 2010.07.05. 10:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 417.
  • Elessar
  • 2010.07.05. 08:40

Nem látom benne az 5-6 évet ilyen színvonalon. Az rettenetesen hosszú idő.

Roger sérülékenységi jellemzőivel (tehát szinte nulla sérülékenységgel) tolta kb. 5 évig komoly probléma nélkül. Nadal sérülésekkel terhelten tolja már jóideje, az, hogy most két számára energiatakarékosabb, és lábkímélőbb felület volt egymás után, nem garancia arra, hogy ezt lehet 5 éven át csinálni.
Sokat fejlődött, de még mindig a borzasztó sok futásra épül alapvetően a játéka, ez változni nem fog.

Sztem kb. 3 év lehet benne ilyen szinten max.

422.
  • Turin
  • 2010.07.05. 10:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 419.
  • tzs
  • 2010.07.05. 10:01

Nekem füvön sem megy élményszámba a tenisze, de elismerem, hogy a 2. héten már nagyon hatékony. (Tehát ez egy teljesen szubjektív megítélés alá eső dolog.)
Első héten abszolút sebezhető, csak hát akkor nem a nagyágyúkkal akad még össze.

423.
  • Turin
  • 2010.07.05. 10:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 421.
  • Turin
  • 2010.07.05. 10:28

Mondjuk ez jellemző, hogy valakinek van egy nagyon jó periódusa, és az emberek rögtön hajlamosak előre számolgatni 5-6 években, ami egy fél teniszkarrier gyakorlatilag. Ez sosem jött be, Rogernél sem igazán, de másnál még annyira sem.
1-2 év alatt óriási fordulatok tudnak létrejönni.

Delpo mondjuk visszatér, és jövő év elejére újra a tavalyi szinten tolja. Mi lesz akkor pl.?

424.
  • tzs
  • 2010.07.05. 10:33
 
 
   

Légyszi akkor válaszolj erre, mit leher erre írni?

"És ez valóban a tenisz hanyatlása. Sehol a változatosság,csak ütöm a pörgetést alapról,a másik meg elrontja előbb-utóbb. Fasza tenisz,a másik hibájára várni."

Szerinted ezt játssza? Tehát egy 8x GS győztes hanyatlásba viszi a teniszt?

425.
  • tzs
  • 2010.07.05. 10:34
 
 
   

"Delpo mondjuk visszatér, és jövő év elejére újra a tavalyi szinten tolja. Mi lesz akkor pl.?"

Látunk végre jó teniszt :-)

426.
  • Turin
  • 2010.07.05. 10:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 424.
  • tzs
  • 2010.07.05. 10:33

Nem azt írta, h egy 8x-os GS győztes viszi hanyatlásba a teniszt, bármennyire is ezt szeretnéd bemagyarázni. Azt írta, amivel én is egyetértek, hogy a felületek összemosása, egymáshoz közelítése, folyamatos lassítása kiöli a különböző felületek jelentette kihívást, ami mindig is a tenisz egyik sava borsa volt, eltűnteti a specialistákat, értelmetlenné tesz klasszikus, sokak számára esztétikus játékstílusokat, homogénné teszi a játékot, elszegényíti a teniszt.

Vitatkozz vele, ha akarsz, vagy tudsz. De ez a leülhetsz duma, eh...

427.
  • Replica
  • 2010.07.05. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 409.
  • tomma
  • 2010.07.04. 23:51

Már most tévedsz, mert megint jót ettünk Rafa győzelmére.:D

428.
  • Replica
  • 2010.07.05. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 410.
  • tomma
  • 2010.07.04. 23:55

Delpo egy keménypályás kölök, füvön túrón nem sokat ér.

429.
  • tzs
  • 2010.07.05. 10:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 426.
  • Turin
  • 2010.07.05. 10:40

Áhhhh, tudod te is, hogy arra írta. Mindegy...

430.
  • Replica
  • 2010.07.05. 10:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 418.
  • erisen
  • 2010.07.05. 09:03

Csináljak egy statot oko, hogy milyen szinvaonal volt a wimbi döntők 2003-tól? Meglepődnél pumi!

431.
  • Replica
  • 2010.07.05. 10:48
 
 
   

Engem szórkoztat a fedesek magyarázkodása és Nadal köpködése, mert tudom, hogy nekik ez fáj:D

432.
  • Replica
  • 2010.07.05. 10:50
 
 
   

Nadal közel 4000 ponttal vezet federer előtt, ez annyit jelent, hogy idén esélye sincs a svájciank vissza venni az elsőséget! Bár szerintem még a 3. helyét is el fogja bukni az USO után.

433.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 430.
  • Replica
  • 2010.07.05. 10:45

Nekem te semmilyen statot ne csinálj.
Hanyagolj.:-)
THX.

434.
  • Replica
  • 2010.07.05. 11:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 433.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:00

Mindjárt gondoltam pumi, fény derülne a hazugságaidra. De, ha még egyszer ilyen hazugságokkal jössz, megkapod a statot, ami fel fog ébreszteni a zord, hazug álmaidból.

435.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 419.
  • tzs
  • 2010.07.05. 10:01

Ez annyira okostojás szöveg ez a "leülhetsz 1es".:-(
Miért kell személyeskedni? Látom még mindig nem fogod fel:
Más a véleményem a teniszről,és teniszezőkről. Vili?
És ez akkor sem fog megváltozni ha te itt nagy hévvel fogod osztogatni a
virtuális 1-eseid.
Amúgy 7 éve Nadal sehol nem volt még. Max. 5-6 éve.
Látom hogy fejlődik a szervája,és támadóbb a tenisze Nadalnak. De ettől még nem változatos a játéka. Igen üt szép elütéseket,de alapvetően ez is a kiszorítósdiból ered. Nem szeretem ezt a stílust,ennyi. Ettől még úgy látszik hatékony.
DE:
Szerinted ha látják a mostani fiatalok hogy nem kell vele született zsenialitás,nem kell röptét tanulni se fonák sem tenyeressel,vagy lendített röptét,nem kell megtanulni nagyon hatékonyan szerválni,nem kell olyan finoman és precízen nyerőket ütni,hanem elég "csak" (gy:azért van ""-között mert az is nagyon nagy meló) futómennyiségre menni,meg 1-2 fajta topspint megtanulni,és máris eredményes lehetsz.Nem arra gondolok hogy olyan mint Nadal,mert ő mást is tud,de ezzel az alapjátékkal sikereket lehet elérni. A fizikai részét sokkal könnyebb megtanulni,és még óriási tehetség sem kell hozzá. Kitartás,és akarat.
Tuti hogy mindenkinek ezt fogják oktatni. Aztán jöhet majd a robotteniszes korszak. Ugyanolyan teniszezők fognak,ugyanolyan felületeken ugyanolyan teniszt játszani. Csak a verseny neve lesz más. :-)
És a pályák,felületek uniformizálásával ezt mind elő is segítik.
Már nem azért de ezen halál lassú salakszerű füvön Sampras hány Wimbit nyert volna?? Megkockáztatom hogy közelében sem lenne a 7-nek.
Ami a füves teniszt jelenti,annak sokkal több köze volt Halléhoz mintsem Wimbledonhoz.
És még egy:
NEM MONDTAM hogy Nadal hanyatlásba viszi a teniszt!!!
Remélem érthető. Ha igen akkor ok,ha nem akkor hagyjuk.
Amúgy Turin kb. leírta azt amit én is gondolok ebben:
(Turin válasza tzs hozzászólásra:2010.07.05. 10:40)

436.
  • Replica
  • 2010.07.05. 11:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 435.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:30

Te ritka hülye vagy! Nadal hanyatlásba viszi a teniszt? Looooool! Te még annyira sem értesz a teniszhez, mint azt eddig gondoltam!
Te csak annyit látsz Nadalból, hogy pröget? Leülhetsz, 1 -es! Sőt, meg is buktál, fiam!
Nadal szervája nagyon jó, a tenyerese kiváló, a fonákja nagyon jó, a nyesései kiváló, a röptéje jó, pl amikor röptézik többször szerez belőle pontot, mint Federer!
Nekem fed tenisze a tömény unalom, felér egy kínzással.

437.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 434.
  • Replica
  • 2010.07.05. 11:05

:-))))
Ilyen jót rég nevettem.
Köszi.
Lazítsál már. Olyan indulattal kommentelsz mintha ez nem egy játék lenne.
A játék az nem játék.:-))

438.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 436.
  • Replica
  • 2010.07.05. 11:36

Mi nem világos?


Ezt írtam -> "NEM MONDTAM hogy Nadal hanyatlásba viszi a teniszt!!!"

Te erre ezt válaszoltad. -> "Nadal hanyatlásba viszi a teniszt? Looooool!"

Barátom óriási kommunikációs zsákutcában vagy.Még nagy betűvel is írtam a gyengébbek kedvéért,de ezek szerint kár volt.:-)))

A Nadal röptéket meg hagyjuk,mert a 2set végén a Berdics meccsen 5-1 volt a röpték aránya.:-) Füves tenisz....:-)
Valóban jobb arányban röptézik Nadal,mivel ő csak a tutira megy fel,amikor 99,9%-al pontot tud csinálni. És még így is kevésszer. Így arányaiban jobb. De nem mindegy hogy 5/5 vagy 23/19 mondjuk. Nyilván az első %-ban több,de semmi másban.

439.
  • tzs
  • 2010.07.05. 11:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 435.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:30

OK, nem kapsz több 1-est. :-)
OK, máshogy látjuk a játékosokat.

Idézlek: "NEM MONDTAM hogy Nadal hanyatlásba viszi a teniszt!!!
Remélem érthető. Ha igen akkor ok,ha nem akkor hagyjuk."

Előbb ezt írod:

"És ez valóban a tenisz hanyatlása. Sehol a változatosság,csak ütöm a pörgetést alapról,a másik meg elrontja előbb-utóbb. Fasza tenisz,a másik hibájára várni.
Dehát ha neked ez tetszik nézzed a Berdics-féle döntőket.:-)
"

Nekem ennek a 3 mondatnak minden szava Nadalra utal. Ezért volt merszem 1-esre osztályozni. Zárjuk is le ezzel.
Kezded elveszteni a fejed, mint amikor én estem kétségbe Pete visszavonulása után. :-)



440.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 436.
  • Replica
  • 2010.07.05. 11:36

Ez legyen a legnagyobb örömöd hogy ismeretleneknek virtuális 1-eseket osztogatsz
egy teniszfórumon. :-)
Hagyjuk már ki mennyire ért a teniszhez. Én nem mondtam hogy értek hozzá.
Szívesen veszem bárki véleményét aki értelmesen(pl. Slice,JMDP,Matroid),nem állat módjára (mint te) le tudja írni.
Sajnos tőled 1 év alatt sem olvastam 2-3 sornál többet,amiben ne lenne benne a LOL,hazudsz,hülye szavak valamilyen permutációja.
Alkalmatlan vagy értelmes emberi kommunikációra. És ezek alapján nem lettél a szememben nagy szakértő,vagy olyan akinek körömpiszoknyit is adni kéne a véleményére.

441.
  • erisen
  • 2010.07.05. 12:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 439.
  • tzs
  • 2010.07.05. 11:51

Nadal azt játssza most amit a gyerekeknek fognak tanítani. (Amit Federer játszik azt nem lehet tanítani,az vagy megvan,vagy nincs)
NEM Nadal hibája ez. Ő egy jó játékos,aki ezt tudja,és ezzel sikereket ér el.
Ha lesz ilyen hanyatlás(egyáltalán nem biztos) akkor az azoknak a hibája akik hagyják hogy ez a játékstílus eredményes lehessen mindenhol. Akik a nagy tornákon a felületeket módosítják.
Ez a nagy baj,nem pedig az hogy Nadal ezt játssza.
Ő csak teszi a dolgát.
Pete Sampras pedig nagy király volt,bánhatjuk hogy csak 1 olyan játékos van a mezőnyben aki hozzá fogható,és az sincs jó formában.
Én DelPotrót leírhatatlan módon várom már. Meg egy olyan Davy-t aki tavaly év végén állva hagyta az egész mezőnyt.

442.
  • Replica
  • 2010.07.05. 12:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 438.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:46

Füves tenisszel jössz hozáértő analfabéta. Federered mikor játszott füves teniszt? Mert már az 50. kiemelt Philippoussiss ellen sem azt játszotta. Úgyhogy először federer háza táján keresgélj.

443.
  • Replica
  • 2010.07.05. 12:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 440.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:54

Te vagy alkalmatlan, mert egy fényes Nadal győzelem után itt tóbzódsz és próbálod lehúzni Nadal játékát, miközben a kedvenced az elődöntőig sem jutott el, a nagy játékával.

444.
  • Replica
  • 2010.07.05. 12:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 441.
  • erisen
  • 2010.07.05. 12:04

Lol! Amit Federer tud azt nem lehet tanítani??? Háháhé, ez ne nagyon hangoztasd, mert körberöhögnek. Federer játékáról úgy beszélzs, mintha egyedi lenne, közben meg egy nagy Edberg, Becker és Sampras egyveleg koppintás.

445.
  • Replica
  • 2010.07.05. 12:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 441.
  • erisen
  • 2010.07.05. 12:04

Sokadik hülyeséged. A tanisz először 2003-ban kezdett hanyatlani, amikor a blöffösök közt valaki agyonszedte magát, aki előtte a nagyok közt állandóan elbukott.

446.
  • tzs
  • 2010.07.05. 12:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 441.
  • erisen
  • 2010.07.05. 12:04

Azért csak van amiben egyetértünk. :-) Felületek modosítása, csak1, Delpo és Davy. És abban is igazad van, hogy Fed teniszét nem lehet tanítani, bár csak tanítani tán Nadal teniszét sem lehet.

447.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 12:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 435.
  • erisen
  • 2010.07.05. 11:30

Helló!
Szerinted mitől lesz valakinek változatos a játéka? Ill. inkább úgy kérdezném, mit értesz változatos játék alatt? Mert pl. Söd ,( aki nagy kedvenced ) a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető változatos játékot játszó teniszezőnek. Sőt, ha már robottenisz, akkor ez az ő játékára a legjellemzőbb. (Nekem Delpo is hasonló kategória, de csak hasonló.)
A veleszületett zsenialitás csak nagyon keveseknek adatott meg, és ők sem mindig tudnak élni ezzel. Erre nagyon jó példa Gulbis. Arról nem is beszélve, hogy ha csak a született zsenik játszanának, nagyon kevés teniszező lenne a világon.
Az meg, hogy a fiatalok ezt látják, semmit sem jelent.Már csak azért sem, mert ha tényleg csak annyi lenne ez a fajta játék, amit te látsz belőle, akkor is hihetetlen mennyiségű munka van mögötte, ami egy fiatal sportolónak sosem árt. Azt meg nyugodtan elhiheted, hogy az ilyen stílusban teniszezők is tudnak remekül röptézni,ejteni,löbbölni, legfeljebb nem erre épül a játékuk. Biztos vagyok benne, hogy az általam fakezűnek:) tartott Söd is tudja ezeket, csak az ő játékának sem ez leglényegesebb eleme.
Egyébként meg, elnézve a juniorokat, én nem nagyon láttam köztük olyanokat, akik a Nadal-féle stílust erőltették volna. Sokkal inkább erőből játszanak, nagy szerva, nagy tenyeres, szóval (számomra) sokkal inkább egysíkúbb teniszt nyomnak, mint pl. a mostani Nadal.
Számomra az is sokatmondó, hogy az inkább füves játékosok általában nem élik meg a második hetet. Nekem ez azt bizonyítja, hogy a felület-specialista játékstílusnak nincs hosszútávú jövője. Egy-egy meccset mindig lehet nyerni, ce tornát, pláne nagy tornát már nem nagyon. Nem véletlen, hogy Federer kb. a 2001-es Sampras elleni meccsén játszott utoljára konzekvens szerva-röpte teniszt.Ő hamar felmérte, hogy ez nagyon felületfüggő játék, és próbált olyan stílust kialakítani, amelyik minden borításra alkalmas. (Sikerült, amint azt tudjuk.)Az sem véletlen, hogy a latin salakspecialisták sem tudják dominálni a salakszezont, és sztem ez akkor is így lenne, ha nem lenne Nadal. Az meg pláne nem véletlen, hogy az utóbbi x évben szinte csak Fed és Nadal nyerte a GS-eket. Leszámítva a tehetséget és az egyéb versenyzői kvalitásokat, ők azok, akik "felületfüggetlenné" tudták alakítani a stílusukat.Fedtől pl. sokan (szakemberek) hiányolták a szerva- röptét évekkel ezelőtt, de ő nem erőltette. Az elért eredményeit ismerve, neki volt igaza.

448.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 12:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 447.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 12:41

Így visszaolvasva egy kis élt is látok benne, pedig nem volt szándékos, bocs, ha neked is feltűnt. K..va lassan gépelek, és így sokszor elfelejtem menet közben, hogy mit is akartam írni. A lényeg, hogy nem bántó szándékkal írtam.

449.
  • Turin
  • 2010.07.05. 12:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 444.
  • Replica
  • 2010.07.05. 12:07

"Federer játékáról úgy beszélzs, mintha egyedi lenne, közben meg egy nagy Edberg, Becker és Sampras egyveleg koppintás."

Zseniális! :D Még írj hasonlókat légyszi, ezek annyira jók! Olyan sokat mondóak. No nem Federerről, hanem rólad, de sebaj. :D

450.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 449.
  • Turin
  • 2010.07.05. 12:48

Fed mindig is őket majmolta, azért tesz úgy szerva közben, mint Sampras, azért lett egykezes fonákja, mert Edberg és Becker stb..

451.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:12
 
 
   

háhá erisen adtál egy nagy ponfont magadnak ezzel a robottenisszel, hiszen tényleg, a kedvenced Sóder a legnagyobb robotteniszes, aki aztán annyira variálja a teniszt, mint roma gyerek a nyelvtant.

452.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 13:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 441.
  • erisen
  • 2010.07.05. 12:04

Sajnos elég hülyének fogsz tűnni, ha továbbra is így ragozod ezeket a baromságokat. Tudod valamelyik nap JMDP-nek rosszul esett, hogy Slice picit lenézte Delpo játékát. Akkor annyit fűztem hozzá a témához, hogy nekem mindegyik éljátékos tenisze bejön. Pedig itt különböző stílusokról beszélünk ugyebár. Láthatóan az a legnagyobb bajod, hogy nem szereted Nadalt, ezért nyilván rosszul esik Federer "dézőjeles" gyengélkedése. Emlékszel még a Dühöngőre? Amilyen vitákat lefolytattunk ott...Nekünk 4 éven keresztül kellett azt nézni, hogy egy ember hülyére verte a nála sokkal gyengébbeket(a nagy riválisait abból a korból felsoroltuk már többszőr. Volt olyan, hogy Blake és Robredo egyszerre voltak benne az első 5-ben, nos ők ketten együtt egyetlen GS elődöntőt sem hoztak össze. Valamint Ljubicic 3. helye is árulkodó egy kor erősségéről. Nameg Roddick folyamatos 2. és 3. helye a ranglistán.) Ez volt az a kor, amit mi elneveztünk A BLÖFFKORSZAK-nak. Pontos definíciót ne várj most tőlem, de a zárójelben kicsit megpróbáltam körülírni. Nektek volt ebből 4 évetek, ami nagy örömmel tölthetett el téged, csak tudod vannak emberek akik nem Federernek szurkolnak. Na most akkor kérdem tőled, szerinted ők hogy érezték magukat abban a 4 évben? Amikor látták, hogy valaki úgy közelíti meg Sampras rekordját, hogy hozzá hasonló kaliberű játékossal nem kell megküzdenie?
Ti kaptatok 4 ilyen évet minimum + Fed azóta is csinált egy-két dolgot, mi meg kaptunk egyelőre 2 ilyen tornát egymás után. 4 év a két tornával szemben. A legutóbbi 2 Grand Slam volt olyan, mint 2003-2007 között körülbelül 10 GS. Nagyon nincsenek rendben az arányok még mindig. Úgyhogy szerintem pont te ne fikázd itt Nadalt, hanem ülj le szépen a TV-d elé, és nézzél végig 4 ugyanolyan évet, mint mi. Lehetőleg Nadal uralkodással. És akkor elmenne a tenisz nézésétől is a kedved. De nekünk nem ment el, hanem mindig találtunk új kedvenceket, míg ti úgy gondoltátok a tenisz aranykorát éljük, csak azért mert valaki egy kritikán aluli, riválisok nélküli mezőnyben nem engedett GS-t másoknak. Tehát neked nem kéne fikázódnod, hanem tudomásul venni, ez van. Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz, ez nálam is 1-es. Leülnöd sem kell hozzá.

453.
  • tzs
  • 2010.07.05. 13:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 451.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:12

Fogsz még ennek örülni Repli. Nadal a köv. 4-5 évben blöffrobotok ellen nyer majd 4-5 GS-t. ;-)

454.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 447.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 12:41

1. Standardizálódtak a felületek,és a játékosok is.
Nézd meg a mezőnyt. A top 10-ből szinte mindenki jó minden felületen.
Ok,Roddick salakon nem,meg Verdaso füvön,de amúgy ez még a top 20-ra is igaz(pl Melzer).
Mindenki mindenhol jó. És ez nem a játékosokon múlik nagyrészt,hanem a borítások variálásán.(Lásd Madrid,ahol 2009-ben a spanyolok rászaladtak a jégre Federer győzelmével,aztán átalakították hogy Nadalnak kedvezzen)
Szóval nincs már az hogy 4GS akkor mindenhol más fő esélyessel,hanem bármelyiket bárki megnyerheti.Eltűntek az egyéniségek,akiknek volt pár extra képességük és pár gyengéjük. Ehelyett uniform teniszezők nyomják ugyanazt minden felületen. Lásd Möri,Nadal,Djokovic,Söderling,Berdics.... Ugyanazt játszák mindenhol. Mert mindenben jók,komplex játékosok,de kiemelkedő extrájuk,vagy nagy gyengéjük nincs. Nadalt most ebbe nem venném bele.
Ezt nyilatkozta Federer is.
Most alap játékra gondolok,persze pici eltérések vannak.
Nyilván RG-n hátulról fognak returnozni,USO-n meg előrébbről.Ez evidens.

Változatos játék?
Söderling egyáltalán nem változatos. A nagy kedvencem Federer. Utána Delpo és Söd. Nekem Federer a valaha volt legszebben játszó játékos. Annyi féle ütéstfajtát tud,amit senki más. Nézed a meccseit és hihetetlen adogatásfogadások,félröpték,slamdunk!!(tavaly Wimbi),egykezes fonák(erőlködés nélkül),ejtések,rövidítések,fonák nyesések,pontos szervák,hihetetlen extrák(tele a jútyúb velük,pl.2009USO Djoker elleni) váltogatják egymást.
Ehhez képest nem tudok ilyen játékost mondani.
Möri szürkeegér ehhez képest,habár az ő tudása is hatalmas,és sokat dolgozik.
Djokovic megragadt egy szinten és nem tud változtatni a játékán.Kezd elszürkülni.
Davy sérült,és lassan ő is kimegy a korból,de az ő játéka nagyon tetszetős. Hihetetlen gyors és pontos.
DelPotro egy zseni. Ő lehet Fed utódja,de ez a sérülés nagyon betette a kaput.
Nem elég hogy őserő a srác,nagyot szervál,brutál a tenyerese,kétkezes fonákja sem rossz,és hihetetlen jó csuklója van. Megy neki az ejtés,és a röpte is.
Király,nagyon bírom. Bár nem olyan elegáns a játéka mint Fedé.
Söderling egy állat.Brutál szerva,brutál tenyeres. De bármennyire is bírom,lássuk be,ha nem tudja ezt játszani akkor kikap.Nem tud váltani.Röptéje átlagosnál is gyengébb,és egy kis ésszel,finesszel megfogható. És nagyban a szervára épít,és nagyrészt tenyeressel tud csak előkészítőket ütni.
Berdics nekem a gépiesség megtestesítője. Minden amit nem szeretek a teniszben,azt Berdics megtestesíti. Delpo és Söd között van nálam félúton.
Erre mondják hogy színtelen,szagtalan. Vannak jó meccsei szó se róla,de olyan mindent izomból oldok meg-fajta. Nem tetszik.

Persze mindenki mindent tud. De nem csak az a lényeg hogy tudja,hanem az hogy kiélezett szituációban tudja-e.Kiderült hogy Söd nem ilyen.

Nem a szerva-röptét hiányolom,az már rég eltűnt hanem magát a röptét.
Nézd meg ki röptézik? Federer. Aztán annyi. A 2m-es colosok se mennek hálóra,pedig mellettük aztán tényleg nehéz elütni. Lehet hogy azért mert ahhoz érzék kell. Nem elég az amit olyan jól megtanultak. Vagyis kockázatos. Inkább ütnek még alapvonalról 2 hatalmasat,azt jól megtanulták,aztán kész. Tök jó. Csak az a baj hogy nem látványos,inkább gépies. Pont mint a gép aki a lehetőségeket mérlegelve kiszámítja hogy melyik ütésválasztás a leg célravezetőbb. És azt választja. A közönség,virtuózitás meg nem szerepel a képletben.Mert nem célravezető...:-( Tökre mint anno a mesterséges intelligencia+neurális hálózatok tantárgyban. :-)
A tenisz sava-borsa hiányzik a röptével. Szerintem.

455.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 452.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 13:15

Spec a te véleményed annyira sem érdekel mint Replicáé.
Pedig ő aztán elmeháborodott a javából.:-)

456.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 13:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 454.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:21

Elárulom Federer is ugyanazt a teniszt játssza mindenhol. Úgyhogy őt se hagyd ki ebből a felsorolásból! És fejezd be az ökörködést, ne akard, hogy mindenki hülyének nézzen.

457.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 13:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 455.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:25

Pedig világosan leírtam, nem mindenki Federernek szurkol. És akik nem, azok is kibírták valahogy azt a 4 évet. Úgyhogy neked is át kell vészelned, szerezz be nyugtatókat hozzá, és ne pampogj itt minden nap.

458.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 13:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 452.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 13:15

egyetértek. de nem lesz ez négy év. olyan ritkán van. 1-2 lesz. amit pedig mindig elfelejtesz, hogy 2008 óta 8 GS döntőt játszott.

459.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 448.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 12:46

Ja. Ok! Nem is annak vettem.
Meg én észre sem vettem benne ilyesmit.;-)

460.
  • troy
  • 2010.07.05. 13:32
 
 
   

2010 Wimbledon másnapján feljövök a heyhóra és mit olvasok?

Fucsovics Marci Wimbledon bajnoka.

Jaj, mostantól mekkora fos lesz a tenisz, nem is érdemes nézni.

Bebebebebe, Nadalnak SOHASEM lesz 17 gs-e.


Szánalmasak vagytok. Nem csoda, hogy mióta Fednek rosszul megy, alig jön ide Nadal drukker.

461.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 454.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:21

"Lásd Madrid,ahol 2009-ben a spanyolok rászaladtak a jégre Federer győzelmével,aztán átalakították hogy Nadalnak kedvezzen"

Na ez már ultra gáz kategória, de jó, mert ezzel nemcsak magadat járatod le, hanem federeres pajtásaidat is. Nadal akkor több mint 4 órás meccs után ll ki Federrerrel. Ez volt a döntő.

462.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 460.
  • troy
  • 2010.07.05. 13:32

Alig????? :-))
Olvass már kicsit vissza hogy a helyi elmebeteg Repli mit rendezett a Fed-Berics-en...
Ő marha nagy Nadal drukker.
De az olyan az inkább ne is jöjjön.

463.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 454.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:21

Az már elég gáz, hogy Federer biznyítványát magyarázod, ezek szerint magyarázni kell.DD

464.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 13:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 460.
  • troy
  • 2010.07.05. 13:32

ezt elég rosszul látod.
1. Nadal ebben a cikkben már bajnokká lett avatva.
2. egyetlen Fed szurkoló sem ugrált itt a döntő alatt, mint fordítva
3. Összesen két Fed szurkoló jött ide.
4. Kizárólag Nadal szurkolók vannak jelenleg az oldalon
5. Azzal a hisztivel amit a Nadal szurkolók csináltak az elmúlt egy évben nem hasonlítanám össze a Fedesek cirkuszával
6. Fucsovics wimbledoni bajnok

465.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:37
 
 
   

erisen égeti magát nagy bánatában és még a szokásosonál is nagyobb hülyeségeket beszél, engem ez szórakoztat:D A kedvéért csinálok egy komoly stato a dühöngőbe a számár aoly kedves blöffkorszakról,a mivel végleg ledöntöm federer hamis mítoszát.

466.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 13:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 460.
  • troy
  • 2010.07.05. 13:32

Szia, örülök, hogy látunk! Azért mi örülünk, ugye? Rafa fantasztikus! Jut eszembe, esküvő megvolt Replivel? Tudod, a Garros zsákban:)

467.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 464.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 13:37

ma pl turin (ő tegnap is) és erisen is itt mocskolódik, de ezt szokás szerint nem látod.

468.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 13:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 467.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:38

Szerintem Turin most nem csinált semmi rosszat. Erisen pörög itt egyedül egész nap.

469.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 461.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:34

Lehetősége volt neki is győzni az elődöntőben 1,5 óra alatt mint ahogy Fed is tette Delpo ellen. De nem,ő inkább 4 órát játszott Djokovic ellen.
Ez van. Egy verseny nem 1 meccsből áll. ("LOL,ultragáz,hülye vagy" komplexusodon látom még mindig nem tudsz túllépni)
Amúgy meg a lejáratás dologhoz. K*-ra nem érdekel hogy kinek a szemében mennyire járatódok(nem valami magyaros)le. Fogd már fel végre hogy ez egy fórum. Leírtam a véleményem.Voltak akik értelmesen tudtak rá válaszolni,bár nem értettek egyet meg volta az elmebetegek,akik egyből hülyéztek (gyk:Te,Rafain)
Csodák csodájára chubby és 1-2 komment után tzs-vel is értelmesen meg lehetett beszélni hogy nem értünk egyet egyes dolgokban. Amivel szerintem semmi baj nincs.

470.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 13:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 460.
  • troy
  • 2010.07.05. 13:32

és 16 de lesz 17 ha ennyire akarod:D

471.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 13:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 469.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:41

Elmebeteg az te vagy! És nagyon-nagyon hülye! Te pörögsz itt egész nap.

472.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 463.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:35

Megint nem érted. Amúgy nem is neked írtam,hanem olyannak aki megérti.
És spec ő kérte hogy írjam le szerintem miért változatos egy játék.
NEM Federer bizonyítványról szól!
Olyan mintha leírnám hogy A és te elkezdenél azon rugózni hogy miért írtam azt hogy B.
Kezd olyan lenni mint egy elferdült,torz és abszurd Kafka novella.:-)
Inkább megyek is.
További szép napot mindenkinek.

473.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 13:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 454.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:21

Hát, sztem Fed is ugyanazt a játékot nyomta minden felületen, és az ő eredményei a legjobb példa arra, hogy így lehet igazán messzire jutni.Nemegyszer kiveséztük már, hogy az ütők/húrok fejlődésével egyenes arányban szorul egyre inkább háttérbe a röptejáték. Vannak még, akik ragaszkodnak ehhez a stílushoz ( Llodra, Stephanek), nekem tetszik is a játékuk,más kérdés, hogy nem tudom sokáig nézni őket, mert mindig kiesnek. Senki nem fog a közönség kedvére tenni, mert szart sem ér azzal, ha látványos, de eredménytelen a játéka.
Nem uniformizálódás, csak rá vannak kényszerítve, hogy minden felületen tudják hozni azt a szintet, ami miatt esélyesként futhatnak neki minden tornának.
És igaz, hogy bármelyik tornát bárki megnyerheti, de valami miatt mégis az van, hogy 2003 óta a 28 GS-ből 24-et Fed és Nadal nyert. Pedig két, homlokegyenest ellenkező stílusban nyomják...

474.
  • Turin
  • 2010.07.05. 13:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 452.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 13:15

Muszáj volt ezt a blöffkorszakos trágyahegyet újra összelapátolnod itt egy teljes oldalban?

475.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 469.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:41

Nole enyhén szólva nagyobb kihívás volt, mint Delpo. Az a Nole leeradírozta volna fedet.

476.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 472.
  • erisen
  • 2010.07.05. 13:47

Az bizony bizonyítvány magyarázás volt a javából, amit azért tettél, mert Fed fél éve tonát sem nyert, 250-est sem. Beböfögted az okosságaidat, aztán szép napot?:DD

477.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 474.
  • Turin
  • 2010.07.05. 13:50

Muszáj bezony! erisen szarágaira adta meg a választ. Nektek meg hamarosan ott a stat a dühiben:D

478.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 13:58
 
 
   

Nagyon off, de megmondaná valaki, mi lett a német-argentin meccs vége?

479.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 477.
  • Replica
  • 2010.07.05. 13:55

Nem mindegy? Úgysem olvasom a dühöngőt. Felőlem ide is hányhatod, mi a különbség? Kb. 100x többet pofázol itt fölöslegesen Federerről, ehhez külön dühöngőzől egy sort? :D

480.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 478.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 13:58

4-0

481.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 14:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 480.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:00

Köszi!

482.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 481.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 14:02

Ne mondd, hogy még ma sem tudtad!? :D

483.
  • chubby967
  • 2010.07.05. 14:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 482.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:03

Nem tudtam, mert szombaton nem néztem, utna meg el is felejtkeztem róla. Ma meg nem mentem dolgozni, úgyhogy még a kollégákkal sem tudtuk kitárgyalni.Most, miután írtad az eredményt, rákerestem, és találtam egy bűn rossz minőségű videót a hivatalos VB oldalon. Hát, nem semmi...

484.
  • Replica
  • 2010.07.05. 14:14
 
 
   

http://heyholetsgo.hu/cikk/duhon...

erisennek, turinnak és a többi fedesnek.

485.
  • troy
  • 2010.07.05. 14:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 466.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 13:38

Hát egyáltalán nem örülök, hogy ezeket kell olvasnom, miután általában az az elfogadott vélemény, hogy a Fedesek intelligensen reagálják Fed nehéz korszakait, a Nadalosok meg "hisztiznek".

Fuzzy, sajnos te is Fed-szemüveges vagy, olvasd vissza légyszi, a Matyiő-meccs óta mi megy itt.
Olyan orbitális baromságokat írkélnak itt egyesek elkeseredett dühükben, hogy az agyam eláll.

486.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 484.
  • Replica
  • 2010.07.05. 14:14

Életed egyik legfeleslegesebb hsz-e volt ez. :D

487.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 485.
  • troy
  • 2010.07.05. 14:21

És milyen hisztizést láttál itt az elmúlt napokban?

Tegnap Nadal döntőjén konkrétan 2 Nadal fan volt itt összesen, ők mutattak be valami elhaló szurkolásfélét. Amúgy ez nem probléma, csak akkor nem értem, iért csinálunk úgy, mintha itt hisztiztek volna a Fedesek.

Az, hogy én speciel leírtam, h kevesebb teniszt fogok nézni, természetesen annak szólt, hogy sztem Fed nagy korszaka lassan leáldozóban, ez nem Fed nehéz korszaka, mert nincs már cél, ami hajtsa, nincs mihez viszonyítani bármiféle visszatérést. Valszeg még egy-egy GS-en látunk tőle villanásokat, valszeg behúz még 1-2-t, de annyi.
Számomra pedig Sampras után Fed jelentette a teniszt.

Sajnálom, hogy Berdych nem volt képes Rafával ötszettes, izgalmas vérre menő meccset játszani, én bizisten komolyan megpróbáltam nézni azt a döntőt, de ha már harc nem volt, legalább esztétikumot kaptam volna. Az én ízlésemnek valót nem kaptam, így inkább átkapcsoltam Fucsovics döntőjére, azt meg tényleg élveztem.

Ezen most neked feltétlenül ki kell akadnod?


(Arról már nem is beszélve, hogy az, h egy Fedest annyira nem izgat Nadal tényleg érdektelenségbe fulladó wimbledoni döntője, olyan szinten felbőszít, hogy vagy pörögö rajta ezerrel, meg kárörvend totál értelmetlenül, mint Repli, vagy előhúzza a 100-adszor lerágott blöffkorszakos marhaságot önigazolásnak, mint Rafain. Jó szórakozást hozzá.)

488.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 14:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 484.
  • Replica
  • 2010.07.05. 14:14

Azt is tedd hozzá, hogy 2007-ben nem is játszott Haas-val, mivel a német sérülés miatt visszalpett még a meccs előtt. Ez volt az a Wimbledon, ahol Federer 5 napig nem játszott egy árva meccset sem.

489.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 488.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 14:46

Amire majdnem ráfizetett, mert baromira kiment a formából. Sztem nincs rosszabb egy Gs-en az esélyes játékosnak, mint 5 teljes napot tétlenül tölteni meccs nélkül.

490.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 14:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 489.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:51

Ebben egyetértek, csak a teljesség kedvéért írtam.

491.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 14:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 489.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:51

Amúgy ha van kedved, ugorj át a Salakblogra a Nadalos cikkbe. Valamelyik elmeháborodott átmásolta innen Replica írását Fed ellenfeleinek ranglistás helyezéséről. Mit mondjak, szakadtam:)

492.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 490.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 14:54

Ugya azt nem olvastam, amire írtad, de nekem nem úgy tűnt, mintha Rogert fényeznéd vele, hogy milyen kellemetlen szitu kerekedett a számára azon a GS-en. :D

493.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 491.
  • Rafain
  • 2010.07.05. 14:56

De nincs kedvem. Olyan nehéz ezt megérteni?

Amúgy természetesen az az elmeháborodott Replica alias Stanéspan, szted ki más lenne?

494.
  • Replica
  • 2010.07.05. 15:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 493.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:58

Hazud disznó vagy! Semmi közöm stan és panhoz. Neked vannak kamu nickjeid! Ha én lennék sem volnék olyan hülye hogy a saját hozzászólásaimat kopizzam át. LOl

495.
  • Replica
  • 2010.07.05. 15:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 487.
  • Turin
  • 2010.07.05. 14:32

Fed ellenfeli a wimbi döntőkben miért nem tudták legalább 5 szettre késztetni anno? Lol.

496.
  • Turin
  • 2010.07.05. 15:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 494.
  • Replica
  • 2010.07.05. 15:06

Jaj, hagyd már Repli, nyílt titok itt, hogy te, vagy valamelyik haverod Stan és Pan. Nem kell itt lelkendezni, senki sem lepődik meg rajta. :)
Én viszont jókat kuncogok azon ,hogy komoly meggyőződés nélkül zsabzsálod itt, hogy nekem hány nickem van, amikor te is, én is tudjuk, h nem igaz. :)

497.
  • Replica
  • 2010.07.05. 15:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 496.
  • Turin
  • 2010.07.05. 15:12

Hazug vagy, nekem semmi közöm hozzájuk! Belőled simán kinézem. Meg neked bizonyítottan több ál-Rafa szurkoló, mocskolódó nicked van. Pl Vamos

498.
  • Slice
  • 2010.07.05. 15:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 495.
  • Replica
  • 2010.07.05. 15:07

Repli, őszintén neked az miért öröm, hogy Nadal rekordjait és magát Nadalt állandóan Federerhez hasonlítod? Nem csak Nadalról és Federerről szól a tenisz, van még rajtuk kívül sok más játékos. Ráadásul szerintem sokaknak elég unalmas már, hogy mindennap ugyanazt olvassák. Idén GS döntőben nem volt Nadal-Federer párharc, teljesen fölösleges hülyeségeken elmélkedni. Az meg, hogy Fed pontot veszít, nem tudom miért olyan jó neked, azt ne felejtsd el, ha pl. USO elődöntőben összekerülnek, nem csak Federer jöhet ki belőle rosszul..

499.
  • Turin
  • 2010.07.05. 15:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 497.
  • Replica
  • 2010.07.05. 15:20

Ki bizonyította, és mivel? :)

500.
  • Replica
  • 2010.07.05. 15:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 498.
  • Slice
  • 2010.07.05. 15:20

Jó, akkor most ugyanezt kérdést tedd fel erisennek és turinnak is!

501.
  • Replica
  • 2010.07.05. 15:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 499.
  • Turin
  • 2010.07.05. 15:22

A te hülyeségidet ki bizonyította, és mivel?:D

502.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 16:34
 
 
   

Úgy látom idén hamarabb jött a nyári szünet az oviban:-) Ugyanaz folytatódik ,már tényleg dögunalom.
A probléma kezd eszkalálódni, mint valami nemzetközi, vagy éppen lokális szintű válság.:-) Észak-Korea, vagy Dél-Korea? USA vagy Oroszország? Argentína vagy Brazília? Nagykőrös vagy Kecskemét ? Somogymogyoród vagy Baranyaberenye?

A tények nem irrelevánsak az ilyen szellemi magasságokba eljutott vitáknál és előbb utóbb megjelenik /már megjelent / a személyeskedés is. ( Ki hány cm, ki hány kg, kinek hány lóerős a kocsija , stb :-))

A tények:
1.
Roger Federer egy korszakos zseni, aki most pályafutásának egyik legnehezebb időszakát éli. Pont azt a mentális erőt hiányolom belőle, ami anno világelsőveé tette , lehet nem csak mentális probléma, hanem motiváció hiány is és hát lassan 29 éves , aki élsportolt ( nem sakk, golf, domino, stb ) az tudja, hogy ez mit jelent . Azonban volt már ilyen 2008-ban is, akkor is sokan temettük ( én sem hittem benne ), mégis letett egy szinte páratlan 2009-et.

2.
Rafa játéka nekem mindig is nagyon tetszett, pont a küzdőszelleme, a kitartása és kövezettek meg nekem bizony a tenyeres pörgetése, fonák elütései is tetszenek
Egy alapjában véve szerény ( remélem nem csak image-építés ) , tisztelettudó srác, aki szintén páratlan adottságokkal rendelkezik.
Nekem 12 éves koromban azt mondta az edzőm, hogy a siker kulcsa kisebb részben a tehetség, nagyobb részben az összpontosítás, az akarat, a fegyelem. Én barom nem hittem neki, pedig igaza volt:-) Nem csak az a páratlan adottság ha valakinek olyan a keze mint Fedexnek, hanem az is ugyanolyan rendkívüli adottság, hogy úgy mész ki a pályára mint Rafa.

3.
A h2h-hoz ( megtanultam mit jelent yeah ) annyit, hogy Fednek nem fekszik Rafa játéka, és szerintem mentálisan is sokkal erősebb mostmár. Nem akarom elkeseríteni a Fed fanokat, de nem hiszem hogy javulni fog a jelenlegi 14-7 -es arány...Rafa most idén lett komplett játékos, mert amit az RG-n, és itt művelt az már profizmus ! Az Rg-n szerintem nem is játszott olyan jól ( a töbiekhez képest játszott jól csak ), a tavalyi fiaskóért a döntőben kellett visszavágnia Sóderlinknak, ami nagyon balul is elsülhetett volna. Ő azonban nagyon taktikusan fegyelmezetten hagyta a svédet hibázni. Nem hajtotta szét magát mint korábban. Ezért mondom, hogy szerintem hamarosan átlépi a bűvös 10-est. (Egy éve ezért egy likas garast nem adtam volna, mert a sérülése megijesztett. )
Szerintem a korábbi évek játékának nyomai miatt nem fog tudni ilyen szinten játszani 29 éves koráig, de most még van 2-3 komoly éve ha nem sérül le. Szerintem a vége kb 12-13 GS lesz, amivel ott lesz Ő is a legnagyobbak között, és igenis igaz az az érv, hogy neki ezt Fed mellett kellett megcsinálnia, míg azért legyünk őszinték Fed-nek 2002-2005 között nem igazán volt komoly ellenfele( ettől még elvitathatatlan a zsenialitása, és a megszerzett GS-ek )

503.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 16:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 502.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 16:34

jav : a tények irrelevánsak

504.
  • agimano
  • 2010.07.05. 17:12
 
 
   

fiatalok, hát mi van itt már megint?:)))

505.
  • marias.attila
  • 2010.07.05. 17:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 502.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 16:34

Tök egyet értek ezzel a hozzászólásoddal.

506.
  • agimano
  • 2010.07.05. 17:18
 
 
   

kik láthatóak a képen?:) http://img14.imageshack.us/img14...

507.
  • marias.attila
  • 2010.07.05. 17:21
 
 
   

mondjuk szerintem Nadal azzal nyújthatja meg a pályafutását, ha a keménypályás tornák közül csak a gs-ekre koncentrál, azokra se ész nélkül.

508.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 18:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 485.
  • troy
  • 2010.07.05. 14:21

szerintem pedig a te szemüvegeddel vannak ezúttal komoly gondok.
az elmúlt egy évben minden egyes Federer tornagyőzelmet úgy "ünnepeltünk", hogy 10-20 Nadal szurkoló több száz, időnként ezer hozzászólásban arról elmélkedett, hogy Federernek csak szerencséje van. a most rendkívül visszafogott Rebootov öt hónappal ezelőtt még a férfi tenisz végéről filozofált... ezzel párhuzamosan minden egyes Federer meccset úgy lehetett kommentezni, hogy kerülgettük azokat a Nadal szurkolókat, akiknek éppen Federer aktuális ellenfele volt az új kedvence. ehhez képest a tegnapi döntő teljes nyugalomba zajlott. a döntőt követően két darab Federer szurkoló jött ide és írta le, hogy nem volt elájulva a döntő színvonalától. nem is értem miért.
inkább azon kellene elgondolkodnod, hol voltak a Nadal fanok. lehet, hogy többségüknek ez az egész addig érdekes míg Federert lehet gyalázni, vagy a szurkolóit frusztrálni? nagyon úgy néz ki. pedig rossz hírem van. ennek a korszaknak vége. Federer 29 éves és túl van a csúcson. akkor most mi lesz? nincs tovább ősellenség. marad Rafa és a szerintetek nagyon nagy teniszt játszó húszéves generáció. nagyon kíváncsi vagyok mennyi örömet fogtok találni benne. szerintem nem sokat. mert innentől csak Federer csúcsai maradnak. és azon izgulni, hogy ezekből Nadal mennyit dönt meg sokkal kevésbé lesz izgalmas, mint az elmúlt 2-3 év. nekem mindegy én ezt a kört már megfutottam néhányszor. most rajtatok a sor.

509.
  • Turin
  • 2010.07.05. 18:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 508.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 18:28

Pontosan így volt tegnap.

Elkezdtem nézni a döntőt, és reménykedtem, hogy legyen egy jó ötszettes, és akkor nekem már szinte mindegy is, ki nyer, még ha Berdychért is szorítottam. Vagy legyen egy izgalmas négy szettes mondjuk tie-al zárva.
Sajnos már az első szett végén látszott, h egy méla unalomba fulladó 3 szettes lesz. Igazából ezzel sem volt baj, felnéztem ide, mondom, biztos megy a nagy drukk, lehet kicsit évődni a Rafa fanokkal, de kb. egy döglött fórumot találtam.

Közben inkább Marciék meccsét kezdtem nézni, ott izgalom is volt, számomra látványos tenisz is, miegymás.

Közben persze néhányat kommentelgettünk Erisennel, Elessarral, kinyilvánítottam "szomoromat" ( :) ) a Fed korszak várható végének közeledte miatt - a döntő ugyanis legfeljebb filozofikus hangulatba tudott ringatni (Marci akkor már végzett), szurkolóiba biztos nem - kicsit ütköztünk borítás, fű és a szervaröpte halála tárgykörben, aztán annyi.

Erre este látom, h Replica már hisztériázik, hogy fog engem bedobálni egy medencébe, ma Rafain újabb oldalas kommentben fejtette ki, újfent, a maga által is kategorizálhatatlan blöffkorszak jellemzőit, csak hogy előadhassa, milyen rossz is volt neki akkor, és hát most legyen nekünk is ilyen rossz 4 éven át.

Aztán bejön Troy, és lecseszi az unintelligens Federer szurkolókat, amiért nem hejehujáztak, viszont olyan szánalmasak, hogy elriasztják innen a Nadal drukkereket.
Beszarok menten. :)

510.
  • agimano
  • 2010.07.05. 18:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 508.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 18:28

én troynak is mondtam, hogy nem igazán értem, hogy most mi a baja, de ezt, amit te írtál sem értem annyira. ki az a 10-20 Nadalos, mert szerintem nem is írunk annyian ide, szóval akkor magamat (és troyt) is biztosan bele kell ebbe számolnom, szerintem egy kézen meglehet számolni az "idióta" Nadalosokat. (és nem is kell az összes ujjunk) Biztos vannak, akik Fed kiesésével nem fognak tudni mit kezdeni magukkal, de fordítva is biztos lenne pár ember. Nekem hiányozni fog Fed, mert nekem nincs vele semmi bajom, csak nem ő a kedvencem, de remélem, hogy Feden túl is lesz tenisz és remélem, hogy Rafán túl is lesz majd tenisz és remélem, hogy 20 év múlva is lesz még tenisz.

Jön valaki a római partra a női tornára? Én holnap megpróbálok kimenni, mert játszik Ági és Timi is, Babos Timi pont Bacsinszky Timivel fog játszani. Szegény, épphogy hazajött Londonból:)

511.
  • Turin
  • 2010.07.05. 18:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 510.
  • agimano
  • 2010.07.05. 18:52

Biztos, h Fuzzy nem gondolt se rád, se Troyra, tehát nagyon nem kéne magadra venned. Ha csak a folyamatosan hőzöngő Nadal fanokról kéne szót ejteni, kapásból ötöt tudnék sorolni, de ha azokat is beleszámítjuk, akik 1-2 komment, esetleg 1 nap erejére néztek be megmondani a frankót, akkor a 10-20 simán kijön.
De azt hiszem, Fuzzy hozzászólásában legkevésbé a szám maga volt fontos, amit azért sikerült jól kiragadnod. :)


Természetesen nem hal meg Feddel a tenisz, nekem sem, csak most, hosszú idő, mondhatni két évtized után egy olyan játékos dominál, akinek a stílusa eddig nekem a legkevésbé tetszik (oké, Matset nem számítom). De nem tragédia, ahogy írtam, túlélem, több időm is lesz, és ettől még maradok teniszrajongó, csak nem lesz egyszerű új kedvencre várni.
És igen, én a nagybetűs BLÖFFKORSZAKBAN mutatott tenisztől vágtam hanyatt magam, és fogom is mindig, ha hasonlót látok. :)

512.
  • agimano
  • 2010.07.05. 19:09
 
 
   

én a számok elhagyásával sem érzem így, de biztos azért, mert amikor látom, hogy értelmetlen vita folyik, el sem olvasom, ma sem olvastam el a szép kis termést, ránézek és látom, hogy miről van szó és kihagyom:) amikor itt vagyok és megy a vita, akkor olvasom, de ha lemaradtam róla, akkor nem kínzom magam azzal, hogy visszaolvassam az egészet, amikor mindig csak ugyanaz megy. minden esetre én a Fednek csak szerencséje van vonalról lemaradtam. nem is volt szerencséje ráadásul ebben az évben sok mindennel.

513.
  • tomma
  • 2010.07.05. 19:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 511.
  • Turin
  • 2010.07.05. 18:58

Egyrészt még Fedex nem vonult vissza. Még lehet egy utolsó feltámadása. Én bizok benne legalábbis 2011-ben. Másrészt meg hamarosan visszajön Delpo. Szóval én várnék még ezzel a dominancia dologgal.

514.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:11
 
 
   

Ez nagyon tetszik Jinjangtól, aki amúgy az indexen írkál, Nadal fan a szentem (én nagyon csípem): http://kor-mondat.blog.hu/2010/0...

515.
  • Slice
  • 2010.07.05. 19:11
 
 
   

Azért ennyire ne szaladjunk előre, Federer még aktív teniszező és én nagyon remélem, hogy még sokáig az is lesz, hiába nem fogja halmozni már a GS-eket. Ha esetleg 35 éves koráig is játszana(ami persze nem reális, legalábbis szerintem) akkor sem lenne kisebb teniszező, hiába a 123454323. helyen zárná le karrierjét. Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én nagyon megnézném azt is amikor a nagy öreg pl. 32 éves Federer indulgat GS-eken, megvannak a nagy esélyesek, hogy na most ez meg ez a fiatal az esélyes, Fed pedig felszívja magát akár 1 meccsre akár 1 tornára és megmutatja mindenkinek, hogy ő bizony még ennyi idősen is nagyfőnök. Santorot is mindig szívesen néztem, amikor már elég öreg volt és mégis az egyedi játékával 1-1 tornán megszivatta az esélyeseket. Természetesen ennek amit most írtam sok valóságalapja nincs, mert Fednek családja is van stb, de azért jó eljátszani a gondolattal.

516.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 513.
  • tomma
  • 2010.07.05. 19:11

Oké, én nem gondolom úgy, h Nadal Fed módjára fogja dominálni a következő éveket. Ehhez túl sokan tudják leütni a pályáról. (Mondjuk Delponak sztem kéne vagy 3 hónap, mire újra belerázódik, szóval igazán viszajöhetne már.)

Azért még Rafa lesz az, aki a következő 2-3 évben mondjuk 1-2 GS-t biztosan begyűjt, de lehet, h 2-t stabilan.

Fedet nem temettem el, csak a Fed dominanciát.:) Én még várok Rogertől 3 olyan GS-t, amire nagyon odateszi magát. De ha csak 2 lesz belőle, az se tragédia. :)

517.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 515.
  • Slice
  • 2010.07.05. 19:11

Slice: ezek biztos, hogy nagyon szép pillanatok lennének. A gond csak az, hogy én ezek között a nagyon szép pillanatok közötti alázást nem nézném szívesen, amikor egy 21 éves izomember leüti a pályáról az 1 lépéssel mindig lemaradó Fedet. :S ;)

518.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 514.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:11

Amúgy ki milyen típust talált meg magában a cikk alapján? :)

Én "az 'Élvezet nézni amit csinál' típusú Szurkoló" vagyok leginkább, de elemeket fedeztem fel magamban a "
a Különc Szurkolója; valamilyen szempontból kirí a mezőnyből a választottja (a showman/a halálosan nyugodt/a dührohamokat produkáló, stb.)", és sajnos egy kis adag (de tényleg kicsi :D ) "a sikerorientált Szurkoló; kizárólag a sportágában egyeduralkodót vagy legalábbis dominánst választja, eredménycentrikus"-ból is. :)

519.
  • hunchback
  • 2010.07.05. 19:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 508.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 18:28

Azt kérdezed mi lesz? Talán nyugalom a mérkőzések alatt?
Sztem teljesen oké, ha valaki bekommenteli, hogy unja a meccset. Hogy nem érzi színvonalasnak. A tavalyi jobb volt. Az utóbbi száz évben mind jobb volt. Mert látta és emlékszik. De amikor egy szimpla mérkőzés kapcsán temetni kezdi a TENISZT, akkor azért már felmerül a gyanú, hogy heccelni szeretne valakit.
Aztán, ha valaki felveszi a piszkálódást, máris kezdődhet az anyázás. Másra tolva a felelősséget, kiadható a frusztráció.

520.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:20
 
 
   

Ez is találó:

"a Trónkövetelő Szurkolója; az egyeduralkodót letaszítani próbáló sportoló/csapat szurkolója, erősen Ellen-Szurkoló, szintén eredménycentrikus"

"a szurkolást pusztán szórakozásként felfogó típus és az Azonosuló-típus; utóbbi a kedvenc győzelmét saját győzelemként, kudarcát saját kudarcként fogja fel, kudarc esetén többnyire mentségeket keres, többnyire a saját valós életének frusztrációit próbálja feloldani pozitív élményekkel vagy az ellenfél és szurkolói ellen irányuló agresszióval (ez utóbbi gyakran paranoiás és provokatív)"

"a bálványozó típus: kedvencéből Istent csinál, hibái felett szemet huny, vagy mentségeket keres rá, erényeit felnagyítja, a legkisebb kritikát is támadásnak veszi (határozottan Azonosuló-típus)"

:D

521.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 519.
  • hunchback
  • 2010.07.05. 19:19

És ki temette a teniszt? Keressük már meg a kommentet, mert én nem találtam.

522.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 19:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 519.
  • hunchback
  • 2010.07.05. 19:19

én teniszt temető hozzászólásokat utoljára az AO után olvastam itt...

523.
  • hunchback
  • 2010.07.05. 19:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 521.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:22

És szted jó dolog az, hogy a szervaröpte stílus, ami a tenisz egy jellegzetes és fontos, igen sokak számára élvezetes része volt, egyszerűen kihal?
Sztem ez katasztrófa sportágra nézve, leginkább a mai foci és mondjuk a 70-80-as évek közti különbségre emlékeztet, csak ott néhány dolgot (fizikum fejlődése, edzésmódszerek) nem tudtak volna befolyásolni, itt viszont egy kifejezetten tudatos döntés volt. Sztem alapvetően hibás döntés.
Felismered a stílust?

524.
  • Replica
  • 2010.07.05. 19:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 511.
  • Turin
  • 2010.07.05. 18:58

Az a 10-20 Nadal fanban benne vannak a te kamu, gyalázó nickjeid is. Micsoda pofátlanság, hogy még te méltatlankodsz, miközben mindenki tudja, milyn vagy a a fórumokon, minek tartanak. Pff

525.
  • Replica
  • 2010.07.05. 19:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 511.
  • Turin
  • 2010.07.05. 18:58

"És igen, én a nagybetűs BLÖFFKORSZAKBAN mutatott tenisztől vágtam hanyatt magam, és fogom is mindig, ha hasonlót látok."

Akkor nézegesd a Philippoussissi és a többi galamb elleni 3 szettes döntőit... érdekes, akkor nem volt gond, hogy 3 szett volt, nem öt. LoL

526.
  • Replica
  • 2010.07.05. 19:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 514.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:11

Te egyértelműen a bálványozó vagy, ne is áltasd magad másban.

527.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 523.
  • hunchback
  • 2010.07.05. 19:38

Ez egy teljesen normális vitára késztető komment. Mi ebben a temetés?

528.
  • hunchback
  • 2010.07.05. 19:53
 
 
   

Muhaha. Indulj a következő választáson!

529.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 526.
  • Replica
  • 2010.07.05. 19:50

Te mi vagy? :)

530.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 19:55
 
 
   

szerintem ebből most szállj ki egy kicsit. legyenek magukban. ünnepeljenek meg minden.

531.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 528.
  • hunchback
  • 2010.07.05. 19:53

Ezt felfogom egy kihátrálásnak, mert értelmes válasznak nehéz lenne.

532.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 530.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 19:55

Látom, nagy az ünneplés. :) Kiszállok, nehogy megzavarjam ezt az önfeledtséget. ;)

533.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 19:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 529.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:54

te vagy Replica is?:D

534.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 19:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 532.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:55

pont ezért mondom... kevesebb a mondanivaló, ha hiányzik az ősellenség...

535.
  • Turin
  • 2010.07.05. 19:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 533.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 19:56

Jah? :D Azt hittem, nekem írod, és Replica ünnepel kéz a kézben Hunchback-kel. :)

536.
  • agimano
  • 2010.07.05. 20:51
 
 
   

én úgy választottam kedvencet, hogy tetszett Rafa és Fed játéka is, de Djokovic is szimpatikus volt és egy beszélgetés során egy ismerősöm mondta, hogy könnyű olyan kedvencet választani, aki a legjobb, annak a legkönnyebb szurkolni, mindig nyer és kész, mindenki happy, pl ha valakinek Simon a kedvence, nem túl sok boldog pillanatot okoz neki egy ideje. Szóval, mivel megtudtam, hogy Rafa évek óta a második, őt választottam, hogy akkor hátha majd megelőzi egyszer Fedet:))) ez volt az alapja, de azóta én nagyon örülök, hogy őt választottam és remélem, hogy ha majd rosszabbul megy neki, akkor sem fogok benne emberileg csalódni, mert az nagyon jelentős részét képezi annak, amiért igazán meg is szerettem.

537.
  • Replica
  • 2010.07.05. 20:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 536.
  • agimano
  • 2010.07.05. 20:51

Én egyélértelműen azért kedveltem meg Rafát, mert csal ő tudta megverni Federert. Az már csak hab volt a tortán, hogy izgalmas, nekem tetsző játékot csinál.

538.
  • hunchback
  • 2010.07.05. 20:56
 
 
   

Ezt találtam az ESPN-n:
Spanish papers have reported that the procedure appears to be platelet-rich therapy (PRT), in which the person's own blood is taken and spun in a machine and the concentrated blood is then injected back into the injured area. Nadal has not discussed it directly but said that it was a "painful treatment" that is "applied directly to the tendon." This is an important detail because that is a part of the body where PRT is permissible under anti-doping rules.

James Blake underwent the same therapy for his injured knee earlier this year, although WTA player Tamira Paszek was briefly investigated for undergoing a variation of the procedure on her back last year.
Talán érdekes lehet.

539.
  • jowaldner
  • 2010.07.05. 21:09
 
 
   

Ha szabad én szerva-röptéznék még egy kicsit, mert szerintem a pályalassítás ellenére sem fog kihalni, utoljára Grand Slam végjátékban Tsonga vette elő, és viszonylag simán verte vele minden idők 2. legjobbját. Nem mondom hogy Rafa nagy veszélyben volt Haase, vagy Petchzsner ellen, de hogy zavarba lehetett hozni vele az egyértelmű. Rafa egyébként nagyszerű ez kétségtelen, ha leszokik a pörgetésről imádni fogom a játékát:-) Egyébként én Steffi Graftól láttam anno egyedül, hogy fej fölött fejezi be a tenyeres alapütéseit, de Tőle valahogy esztétikusnak tűnt, most meg nem tetszik, na mindegy ez az én bajom. Az kétségtelen hogy iszonyat biztossá teszi az űtés sikerességét, Rafa kb. meccsenként 1-et ront belőle. Én bízom a jó folytatásban, szerintem a US Open-ből csak jól lehet kijönni, mindegyik forgatókönyv tetszeni fog, ha Roger visszaszerzi a koronáját (esély: 60 %), ha Rafa Karrier Slamet csínál (esély: 25 %), ha Delpo visszatér és címet véd (esély 5 %), ha Murray 150 év után GS-t nyer a briteknek (esély: 5 %) ha Djoko újra úgy játszik újra és nyer, mint a 2008-as AO-n (esély: 5 %), vagy Robredo besül és mindent visz...

540.
  • Turin
  • 2010.07.05. 21:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 536.
  • agimano
  • 2010.07.05. 20:51

Én "könnyű" helyzetben voltam, mert 2001 tavasza tájékán választottam új kedvencnek Fedet Sampras mellé, miután láttam egy keménypályás tornán. Akkor pedig még csupán egy őrületes tehetségű fiatalaember volt néhány tornagyőzelemmel. :)

541.
  • Turin
  • 2010.07.05. 21:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 537.
  • Replica
  • 2010.07.05. 20:54

Dehogyis.
Te azért kedvelted meg Rafát, mert apuci neki rázta az öklét, miközben te a kisautót tologattad a szőnyegen, és a forró kakaót kortyolgattad, amit anyuci főzött a kicsi fiának. :D

542.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 21:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 508.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.05. 18:28

Igen a férfi tenisz végéről filozolgáttam, majd beláttam hogy TÉVEDTEM ! Veled ilyen még nem fordult elő?
Akkor úgy tünt Rafa sérülése miatt nem lesz méltó ellenfele Fed-nek.
Persze nem számítottam arra, hogy Fed motivációja , vagy mentális hozzáállása is megváltozik. Tévedtem, nem jól mértem fel a helyzetet...

Ha jól emlékszem kb 6-szor dörgölöd az orrom alá:-) Egyébként most is Rafa fan vagyok és az is maradok , de kár lenne Fedex zsenialitása és a kettejük között zajló rivalizálás nélkül .
Ezek a rivalizálások mindig jót tettek a tenisznek és igen én is baromira untam Fed " gyalázásait " a GS döntőkben.
Rafa megjelenése úgy kellett a ffi tenisznek, mint tanyára a világítás és ugyanígy kell az is hogy Fed még sokáig a jelenleginél sokkal motiváltabb , összeszedettebb legyen !

543.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 21:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 542.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 21:28

Egyébként szerintem megérdemelne egy külön cikket Rafa. No nem az izgalmasnak egyáltalán nem nevezhető döntő miatt, hanem csak úgy...
Tavaly Fed is kapott igaz? Vagy van már, csak én nem látom?

Látom Fucsovics Marciról már van és ennek nagyon örülök, mert HATALMAS SIKER és jó volt látni, magyarnak lenni azokban a pillanatokban !

Mégis van bennem egy kis félsz, volt egy pár hasonló ígéretes tehetségünk, remélem Marci nem tünik el a süllyesztőben és talán egyszer a ffi egyes döntőjében szoríthatok neki pl Rafa ellen:-)) ( Ő az egyetlen, akinél nem Rafának drukkolnék :-))

544.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 21:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 539.
  • jowaldner
  • 2010.07.05. 21:09

Robredo?:-) Bár miért ne? Lehet Robredo végig szerva-röptézve megnyeri az USO-t:-) Engem pedig leszerződtet a Barcelona, mert egy 10 évvel ezelőtti felvételen meglátja egy spanyol szakértő a cunderos gólomat az FC Makkosmocsolád elleni megye II-es kupameccsen:DD.

545.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 21:55
 
 
   

Teljesen off, de sokan mondtátok már itt azért reagálok rá. Nálam csak második helyen van a Rafa vs Fed 2008-as Wimbi döntő. Az első helyen egy Sampras vs Agassi van , egy USO elődöntőn. Az évre sajnos már nem emlékszem, csak arra hogy lekéstem egy edzést, egy randit és egy egyetemi előadást:-)

546.
  • Turin
  • 2010.07.05. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 543.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 21:33

Olvasd már el a cikket, ami alá a hozzászólásaid írod. Szted miről, kiről szól?

547.
  • Turin
  • 2010.07.05. 22:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 542.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 21:28

Nem azzal volt gond, hogy tévedtél-e, hanem amilyen elcseszett, fikázó stílusban megírtad anno. Ezért jogos az odadörgölés.

548.
  • Turin
  • 2010.07.05. 22:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 545.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 21:55

Az egy USO negyeddöntő volt. Volt egy másik óriási meccsük, az elődöntő volt, viszont AO.
Egy évben voltak, válassz, melyik tetszett? :D

549.
  • jowaldner
  • 2010.07.05. 22:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 545.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 21:55

Nálam is csak 2. a 2008-as döntő, nálam a best a Fucsovics-Mitchell, meg a Federer-Falla holtversenyben:-) Egyébként a USO-val kapcsolatos forgatókönyveimet visszavonnám, legalábbis a Rafás részét, na nem azért mert nem szeretném, hogy meg legyen neki is a karrier GS, mindössze csak amiatt, mert akkor valós veszély lenne a Non calendar GS-nek, na ezt azért még nem akarom, előbb legyen meg végre a Királynak!!! Go Roger!!

550.
  • agimano
  • 2010.07.05. 23:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 549.
  • jowaldner
  • 2010.07.05. 22:18

lényeg, hogy ne legyünk ellendrukkerek, ugye?:P

na, senki sem megy a női tornára holnap?

551.
  • Turin
  • 2010.07.05. 23:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 550.
  • agimano
  • 2010.07.05. 23:17

Elég érdektelen egy torna.

552.
  • agimano
  • 2010.07.05. 23:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 551.
  • Turin
  • 2010.07.05. 23:21

én kimegyek, holnap játszanak a magyarok:) meg szeretném nézni, tavaly is jó volt, csak az baszott fel, hogy nem vihettük be magunkkal az innivalót, ez mindig felidegesít.

553.
  • Frenchman
  • 2010.07.06. 01:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 549.
  • jowaldner
  • 2010.07.05. 22:18

Bazz. :DDDD Bocsi, de ilyen jót rég röhögtem egy hozzászóláson, pedig elég sok zöldséget olvastam már... Legnagyobb tiszteletem Rogernek, de a mostani játékával már inkább a gyerekeivel kéne meccselnie. Persze nem azt mondom, még bőven összeszedheti magát, főleg kemény pályán, de non calendar GS??? XD

554.
  • titti
  • 2010.07.06. 02:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 21.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.04. 12:16

Ez abszolút így van. Ami azt illeti sajnáltam is Ivánt ezért a hasztalan erőlködéséért. Akkoriban gyártottam az "Ivan Lendl (lendül), de a labdát már nem éri el" - kissé harmatos sutkát. :)

555.
  • titti
  • 2010.07.06. 02:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 367.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:40

Szép dolog a szenvedélyes rajongói kommentkedés, de ez azzal együtt is bunkó megnyilvánulás.

556.
  • titti
  • 2010.07.06. 02:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 360.
  • Replica
  • 2010.07.04. 22:36

Ez szép idea, Nadal-kedvelőként még tetszik is, ám ott hibádzik, hogy senki nem tudhatja, mennyi GS-sikere lesz Rogernek 5 év múlva. Kissé mindenki a legpesszimistább forgatókönyvvel számol, szerintem viszont Federernek egyáltalán nem a 16. sikere marad az utolsó.

557.
  • titti
  • 2010.07.06. 03:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 551.
  • Turin
  • 2010.07.05. 23:21

Éjfél után jöttem haza Balatonról, két napig nem voltam neten, így most értem a kommenterdő végére. Az utolsó órában olvasottakért igazán kár, azok ugyanúgy elvettek izgalmasabb dolgokat az életemből (alvást) mint a vasárnapi döntő. Pedig két települést autóztam át, hogy egy Sport1-et találjak (konkrétan egy vízparti büfében) de majdnem azt mondom, kár volt, mert annyira gáz volt a döntő, hogy a legtöbb adrenalint a folyamatosan baszakodó belső egység okozta, amitől néha csak képkockák látszottak, vagy azok sem, ezért csőre töltött szemmel a bal felső sarkot fürkésztem, hogy áll a meccs. Utólag belegondolva, nem is volt olyan nagy baj a technikai hiba, mert azok a részek, melyek jól látszottak, nagyon gyengék voltak. Annyira nem értek egyet azzal, hogy Nadal azért volt ilyen, mert Berdych is ennyire gyengusz volt. Láttuk már Nadalt játszani rossz formában levő döntős ellenfél ellen (hogy melyik döntő volt, az itt a 20 forintos kérdés) s akkor bizony akkora volt a répázás, hogy a második söröm végére sem jutottam el, már megvoltak az interjúk is. Itt meg néha tucatnyi oercig játszottak egy játékot. A legtöbb örömöt a közben bekonferált magyar győzelmek jelentették. De persze hazudnék, ha letagadnám, hogy örültem Rafa második sikerének, csak kár, hogy a két hét egyik leggyengébb produkciójával kellett az i-re rakni a pontot. Ahogy egy nappal korábban a női döntőn, úgy itt sem verte az eget a szinvonal. Ez van. Azért örülünk egy rossz dugásból született gyereknek is. :) Na, jó éjt!

558.
  • titti
  • 2010.07.06. 03:49
 
 
   

Ja igen, a legfőbb, amit kívántam írni, hogy a zseniális beharangozó maga is megérdemelne egy kupát. Sokadszorra olvasva is élvezetes! Köszi! :)

559.
  • Replica
  • 2010.07.06. 07:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 539.
  • jowaldner
  • 2010.07.05. 21:09

Hagyd már azt a 2008-as Tsonga meccset, azóta csak momentumait voltak Rafa ellen. Még a visszatérő Nadal is bucira verte. A szerva-röpte ideig-óráig működhet ellene, aztán kiismeri és elüt, átemel és ezzel le is szoktatja az evvel vitézkedőt. Fed is sokszor próbálkozott ezzel, Hamburgban bejött, majd Garroson bukott vele.

560.
  • Replica
  • 2010.07.06. 07:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 540.
  • Turin
  • 2010.07.05. 21:09

még ekkora kamut, hogy 2001-óta vagy Fedes, ne is tagadd, te 2003- wimbi után, mert láttad,a hogy a hős elveri Philippoussisst és a többi blöfföst. Divatszurkoló vagy.:D

561.
  • Replica
  • 2010.07.06. 07:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 549.
  • jowaldner
  • 2010.07.05. 22:18

Mármint a bukott királynak. Neki már nincs lövése, xcsak a visszavonulás maradt. Nézegesd akkor a Falla elleni ötszettest:D

562.
  • Replica
  • 2010.07.06. 07:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 556.
  • titti
  • 2010.07.06. 02:52

Szerintem sem lesz 16 GS-e fednek, mert visszamenőleg megfosztják a blöffösök közt szerzettektől:D

563.
  • Replica
  • 2010.07.06. 07:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 557.
  • titti
  • 2010.07.06. 03:38

Akkor te is nézegesd a blöffkorszak nagy döntőit, ajánlom figyelmedbe a 2003-as döntőt, Fed vs 48. ranglistás Philippoussiss.

564.
  • titti
  • 2010.07.06. 09:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 563.
  • Replica
  • 2010.07.06. 07:55

Dedó...

565.
  • titti
  • 2010.07.06. 09:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 563.
  • Replica
  • 2010.07.06. 07:55

Addig jó neked, míg nem kezdek el tippeket adni, hogy mit is csinálj, úgyhogy ezt most itt az elején fejezd be. Unalmas döntő volt, s leszarom, hogy ki mit csinált korábban. Egy meccs, vagy egy játékos nem attól lesz jó, hogy hozzáhasonlítjuk másikhoz, másokhoz. Minden produktumnak önállóan, a saját keretein belül kell megállnia a lábán, s ebben bármilyen külső hasonlítgatósdi csak részrehajló tupírozás. Jó hogy örülök Rafa győzelmének, viszont sajnálom, hogy a desszerten enyhén savanykás volt a tejszínhab, amikor előtte ízletes volt a főfogás. De ha nem lennél olyan, amilyen, akkor vágnád, hogy nem állunk ellentétes oldalon, akkor nem akarnál a "jó" oldalon is a legszélsőbb jó lenni, a túlzásbavitt szemellenzős rajongásoddal megutáltatni magadat a rajongótársaiddal IS. Az meg hadd legyen az én részrehajlásom, hogy magamat is szeretem kényeztetve érezni, így vágyom az olyan teniszre, amilyen hiányzott ebből a döntőből, de Nadal egyébként - hálistennek! - képes rá.

566.
  • Replica
  • 2010.07.06. 09:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 565.
  • titti
  • 2010.07.06. 09:22

Fed wimbleodni döntői közül csaka Rafa elleni 2007 és 2008-as nem volt unalmas, a többi dögunalom volt. Attól, hogy te ezt nem látod, vagy nem akarod látni, még így volt.

567.
  • titti
  • 2010.07.06. 10:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 566.
  • Replica
  • 2010.07.06. 09:54

Mi köze Federernek Nadal (nem vele játszott) döntőihez? Mi ez a kierőszakoskodott, torz, kétpólusú sportszemlélet? Ha én Nadalt akarom minél jobban játszani látni, akkor nem hat meg, hogy másnak is vannak gyengébb pillanatai. Ezzel a szövegeddel még egy járási bíróságon is leállítanak, mivel eltérsz a tárgytól. Egyébként meg csak ismételni tudom, röhej, hogy egy másik Nadal-kedvelővel szemben feleselgetsz.
De asszem nem kell ezt folytatnom, mert még véletlenül fanyalgónak gondol bárki is. Sietve hozzáteszem, hogy egy esetleges US Open diadalnak akkor is ujjonganék, ha "csak" a vasárnapi nívó társulna hozzá. :)

568.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 10:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 548.
  • Turin
  • 2010.07.05. 22:17

Akkor negyeddöntő volt, nem elődöntő mea culpa. Remélem nem bántottalak meg ezzel:-)

569.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 10:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 548.
  • Turin
  • 2010.07.05. 22:17

Akkor negyeddöntő volt, nem elődöntő mea culpa. Remélem nem bántottalak meg ezzel:-)

570.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 11:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 546.
  • Turin
  • 2010.07.05. 22:10

Egyébként fuzzy-nak írtam , hogy kéne egy külön fejezet Nadal győzelmének és nem Neked... De azért köszi, hogy helyette is válaszolgatsz:-) Még egy lehetőség van: Te vagy fuzzy is és nem csak a Repli által megírt sok ál-Nadal fan:-DD

571.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 11:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 565.
  • titti
  • 2010.07.06. 09:22

Nem volt izgalmas döntő valóban. Nekem olyan Fed-Bagdi, vagy Fed- Fili szintű volt:-) Azokat pl csak az első szettig néztem az unalomtól ásítozva... Hja és nem Fed miatt volt gyenge, egyszerűen az ellefél volt kevés mint Bazilikában a Lenin kép:-)

572.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 12:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 567.
  • titti
  • 2010.07.06. 10:13

te még új vagy. Replica egy troll. teljesen feleslegesen próbálod normális irányba terelni, mert nem lehet. két éve néz teniszt, illetve Nadalt. fogalma sincs az egészről. a Nadal szurkolók is egy csomószor elküldték már a picsába, mert rendszeresen bizonyítja, hogy igazából nem Rafa érdekli, hanem Fed gyalázása. a Garros közben simán beírta, hogy neki fontosabb Fed veresége, mint Nadal GS címei. de mindez nem számít, mert ismerjük annyira Rafa mentalitását, hogy vágná szájba elsőnek a hülyeségei miatt. ezzel annyit ér el, hogy akik nem Rafának drukkonak megutálják egy életre. amiért persze nagy kár.

573.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 12:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 545.
  • rebootov
  • 2010.07.05. 21:55

lesz poszt csak meló van...

575.
  • titti
  • 2010.07.06. 13:12
 
 
   

Nekem nagyon tetszett az írás, így aztán úgy veszem, hogy nekem írta. :)
Hogy hol jelent meg először, az már másodlagos.

576.
  • titti
  • 2010.07.06. 13:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 572.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 12:06

Másfél éve olvasGATom a blogot, meg olykor hozzá is szólok pár dologhoz, de épp a folyamatos "az én apukám erősebb" stílusú parttalan habzások szoktak hónapokra elkedvetleníteni az újbóli felcsatlakozástól. Most úgy éreztem, már nekem is elegem van ebből. Van, hogy betelik a pohár. Szerencsére ritkán. :)

577.
  • Turin
  • 2010.07.06. 13:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 572.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 12:06

Fuzzy, már csak azt nem értem, h egy nyíltan trollnak deklarált alakot miért hagysz még őrjöngeni itt időről időre. Te vagy az oldal gazdája, te dobhatnád ki, senki más.

578.
  • rogerforever76
  • 2010.07.06. 14:00
 
 
   

http://www.tenisztanitas.hu/?p=8...
Ha valakit érdekel egy versenyző véleménye az idei Wimbledonról.

579.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 14:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 578.
  • rogerforever76
  • 2010.07.06. 14:00

ez szánalmas. "Djokovic és Murray szépen megtanulták az ütéseket, de nem jó teniszezők." ezt ki engedte meg magának???

580.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 14:31
 
 
   

nem írkálok. a heyho cikkei megjelennek az Indexen. nem csak ez.

581.
  • Dobs
  • 2010.07.06. 14:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 578.
  • rogerforever76
  • 2010.07.06. 14:00

Azért ez elég erős:

"A kilencvenes évek közepén, amikor Sampras, Becker, Edberg, Agassi, Lendl, McEnroe, Ivanisevits, Courier, Krajicek egy mezőnyben játszott, valószínűleg az első tízbe sem kerültek volna be. Tagadhatatlanul ez volt a tenisz aranykora."

A kilencvenes évek közepén McEnroe már nem is játszott.
Lendl, Edberg és Courier '95-ben már 100-on kívül volt.

Szóval ez azért elég komoly csúsztatás.

582.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 14:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 579.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 14:29

Talán nem véletlen, hogy a hazai tenisz ott tart ahol. Amúgy LOL lenne, csak elkeserítő, hogy ilyen ember teniszt oktat.

583.
  • zorro
  • 2010.07.06. 15:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 578.
  • rogerforever76
  • 2010.07.06. 14:00

Ez nagyon igaz, és minden benne van, ami a teniszben az elmúlt tíz évben volt.

584.
  • erisen
  • 2010.07.06. 15:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 578.
  • rogerforever76
  • 2010.07.06. 14:00

"A kilencvenes évek közepén, amikor Sampras, Becker, Edberg, Agassi, Lendl, McEnroe, Ivanisevits, Courier, Krajicek egy mezőnyben játszott, valószínűleg az első tízbe sem kerültek volna be. Tagadhatatlanul ez volt a tenisz aranykora."

Fentebb leírta már Dobs is hogy a felsoroltak nagy része a 90-es évek közepén már nem volt sehol.
Mi az hogy Krajicek??? Ne mááár. Krajicek életében soha nem volt nagy spíler.
Mali-vai Washington!!(:-)) ellen nyert egy Wimbit.
Volt RG-n is SF,meg talán AUSO-n,de Krajiceket aranykornak nevezni...Vicces.:-)

Federerről írta:
"Ha a 90-es évek közepén jön, a sokkal agresszívebben játszó Sampras minden gyors pályán megverte volna, salakon pedig Agassi vagy Courier végzett volna vele. Talán ha 3-4 Grand Slam-et nyert volna, de világelső sosem lett volna."

Valószínűleg.:-))) Elhiszem hogy Courier bucira verte volna a minden tekintetben jobb Federert.:-)) Ok,RG-n lehet elkapta volna a svájcit,de semmi több.Sampival meg Agassival jó kis meccsek lettek volna.

"Emiatt veszített Söderling, aki jobb teniszező, de rossz versenyző, lelkileg nem elég stabil, majrés, nem tudott ritmusba, lendületbe jönni, és immár sokadszor veszítette el a fejét."

Mi van??? Jobb teniszező??? Mit néz ez?
Nem emiatt veszített Söderling,hanem mert egyszerűen gyengébb teniszező mint Fed,és Nadal. Jó szerva,erős alapütések. Ha valamilyen körülmény miatt nem tudja ezt játszani,akkor kikap. Mert nem tud mást játszani,nem tud változtatni mint Fed,vagy Nadal. Egyszerűen nincs akkora repertoárja hogy ezt megtehesse.
Ettől még nagyon jó teniszező,ha elkapja a fonalat bárkit verhet,de ennyi.

"Federer volt az utolsó teniszező, aki emlékeztetett a régi nagyokra, bár sok teniszértő ezt is megkérdőjelezi. Minden ütése megvan, elegánsan, svájci precizitással üti őket, nagy biztonsággal. Bár szerintem nem elég kreatívan."

Nem kreatív??? Akkor biztos csak a szemem káprázott mikor azt a rengeteg videót
láttam a top10 federer ütésekről. De amúgy is számtalan extra és utánozhatatlan improvizatív ütése volt Fednek.

"A néhány éve megjelent új generáció sem kecsegtet túl sok jóval. Djokovic és Murray szépen megtanulták az ütéseket, de nem jó teniszezők."

De nagyon is jó teniszezők. Csak van 2 mégjobb. Egyébként kicsit kezdenek elszürkülni. Sem Djoker sem Möri nem tud kicsit fejleszteni a játékán.
De ha sikerülne nekik,akkor nagy eséllyel indulnának USO győzelemért.

585.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 15:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 584.
  • erisen
  • 2010.07.06. 15:42

Szerintem maradhatunk abban, hogy aki ezt cikket jegyezte az egy barom...
Egy dolog ami esetleg igaz: a 90-es években sűrűbb volt a mezőny, mint most. Ennyi... Az hogy sűrűbb , egyáltalán nem azt jelenti hogy jobb. A többi az épületes baromság szvsz...

586.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 16:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 584.
  • erisen
  • 2010.07.06. 15:42

ahogy hunchback írta. pontosan ezért tartunk itt. ha Murray és Djokovic csak megtanulta az ütéseket, akkor ő még ezt sem tudja? vagy? és a tanítványai? mert ha jól látom a címlapon a nem kreatív Federerrel hirdeti az iskoláját... szánalom.

587.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 584.
  • erisen
  • 2010.07.06. 15:42

A 2007-08-as Djokovic szétverné idén a US Open mezőnyét...Amúgy egyetértek, elmebeteg az illető. Bár írt szerintem jó dolgokat, az összkép akkor is szánalmas.

588.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 586.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 16:00

Nem akarod felhívni ezt az embert? :D

589.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 587.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:07

Arról nem is beszélve, hogy az illető csak a technikájuk alapján formált véleményt a játékosokról. Semmi "gyilkos ösztön, bajnok erény" semmi. Csak a technikájuk, stílusuk alapján osztályozta be a mostaniakat.

590.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:27
 
 
   

Engedjétek meg, hogy bemásoljak ide egy cikket az origo Vamos Rafa Nadal! fórumból.

Szia! Na, akkor jöjjön még egy az általad leírtak szellemében. Ez a Telegraph cikke, nem tettem hozzá semmit, csak lefordítottam :-))


Wimbledon 2010: Rafael Nadal megmutatta, hogy tisztaság dolgában megelőzi Roger Federert

Rafael Nadal második wimbledoni győzelme tiszteletére elterült a földön, de ez inkább csak szertartás volt, mintsem igazi ünneplés. Arra valójában péntek este került sor, amikor Nadal az oldalára dőlt és örömittasan a levegőbe emelte a lábát, miután megverte Andy Murrayt.

By Mark Reason

Megjelent: 2010. július 4-én este 10:28-kor

Nadal a lelke mélyén tudta, hogy az volt az a pillanat, amikor 8. GS trófeáját megszerezte.

Az emberek általában akkor teszik fel az "ő-e a legnagyobb" kérdést, amikor egy hősies mérkőzés után elborítják őket az érzelmek, a kérdés azonban még mélyrehatóbb egy olyan antiklimax után, mint ez volt. A vasárnapi döntő a nagyság árnyékában zajlott, hiszen Nadal túlságosan jó volt Tomas Berdych számára. Nadal lenne hát minden idők legjobb játékosa?

A federalisták a kérdés hallatán majd hitetlenkedve, zajosan tiltakoznak, és kedvencük 16 GS győzelmére mutogatnak, ami kétszerese Nadal GS trófeáinak. Ez ugyan statisztikai szempontból vitathatatlan, de Roger Federer olyan játékosok hosszú sorát győzte le azokban a döntőkben, akik nem tartoznak a legjobbak közé, vagy már kiöregedtek, vagy még túl fiatalok voltak. Aki nem hiszi, nézzen utána. Federer "aranykorában" egyetlen dolog volt arany, mégpedig az a visszataszító 15. szám, amit a tavalyi önelégült wimbledoni győzelme után viselt melegítőjére hímeztek.

Hála Istennek Nadaltól nem látunk ilyen szirupos dolgokat. Meglehet, hogy a spanyolnak több rigolyája van, mint egy vén gebének, de tudja, hogyan kell viselkedni, akár nyer, akár veszít. Még arra is vette a fáradtságot, hogy megköszönje a centerpálya közönségének azt a "bámulatos tiszteletet", amit az elődöntőben Murray felett aratott győzelme során iránta tanúsítottak. Nadal még a végső győzelme pillanatában is visszagondolt arra a meccsre.

A döntővel kapcsolatban az egyetlen bámulatos dolog az volt, ahogyan Nadal a fontos pontoknál megemelte a játéka színvonalát. A spanyol idegeit toledói acélból kovácsolták. Talán Donald Bradman lehetett még Nadalnál is megingathatatlanabb és könyörtelenebb, de rajta kívül nincs más.

Nadal az első bréklabdát nagy adogatással és egy kolosszális tenyeressel hárította, a másodikat azonban hidegfejű számítással. Nadal mindössze 140km/órás második szervát ütött, de olyan pörgetéssel és pontossággal, hogy a labda elcsavarodott Berdych ütője elől.

Nadal éppen ebben előzi meg Federert, hogy a fontos pillanatokban tiszta fejjel gondolkodik. A fej a testtel szemben. Fangio a Ferrarijával szemben.

Biztos, hogy soha, senki nem mozgott még jobban a teniszpályán, mint Federer, de ő fejben soha nem volt olyan erős, mint Nadal. A svájci könnyekre fakadt az önsajnálattól, amikor Nadal legyőzte őt a 2009-es Ausztrál Openen, és azt mondta: "Jézusom, ez megöl engem." Federer ezzel beismerte, hogy legjobb formájában sem tartja képesnek magát arra, hogy megverje a legjobb formájában játszó Nadalt. A spanyol a nagy ember legnagyobb kétségbeesésére folyamatosan emelte a játéka színvonalát Federerrel szemben, Berdych ellen azonban Nadalnak csak arra volt szüksége, amit Tiger Woods a 'B' játékának szokott nevezni.

Lehet, hogy Nadal több tenyerest rontott a döntőben, mint az egész tornán együttvéve. Ez részben annak volt köszönhető, hogy Berdych megpróbált Nadal ellen rövid, lassú labdákkal játszani. Ez működött Arthur Ashe-nél a Jimmy Connors elleni 1975-ös heroikus döntőben, de Berdych nem bánik annyira ügyesen az ütővel, és Nadal ugyan sok ütést elhibázott, de egy pillanatig sem látszott rajta, hogy azt gondolná, hogy emelnie kellene a játéka színvonalán.

Mindenki szereti Rafát, de valaki beszélhetne vele a dilijeiről. A 24-éves mintha valami furcsa kényszerbetegségtől szenvedne. Nadal két vizesüvegének mindig ugyanazon a fűszálon kell állnia, a pontok között megtörölközik, húzogatja a nadrágját, és nem lép a vonalakra.

A harmadik szettben új labdákat vettek elő, és Rafa nem fogadta el a labdát, amíg a labdaszedő fiú vissza nem állt az eredeti helyére. És még akkor is elkérte a 3 labdát, hogy válogathasson, holott egyiket sem használták még.

Az ember esetleg elkezdhetett együtt érezni Federerrel, amint azt mondta: " Jézusom, ez megöl engem", de Berdych egyszerűen boldognak tűnt, amiért ott lehetett.

Egy mély, angol férfihang bekiabálta: "Szeretlek, Rafa," de semmi nem tudott igazán életet lehelni a meccsbe. A kimenetele éppen olyan egyértelmű volt, mint a szombati női döntőé. Egy újabb hang azt kiabálta: "Zseni vagy, Rafa." Ó, hát a zsenik néha meglehetősen unalmasak. Tiger Woodsnak volt néhány győzelme, ami pont annyira volt izgalmas, mint egy ötórás járatkésés a repülőtéren. Ez volt a helyzet Nadallal is. Már majdnem elkezdett hiányozni Federer.

Aztán eszembe jutott, amint Fed a kiesésekor azt mondja: "Rafa az utóbbi időben borzalmasan játszik." Ugyanarról a Rafáról beszélsz, aki az összes egymás elleni meccseiteket tekintve 14-7-re vezet ellened, a GS meccseket tekintve 6-2-re vezet, az egymás ellen játszott döntőitekben pedig 12-5-re?

A Fed halott, éljen a Rafa-forradalom (Rafa-lution)
179813.összes előzmény | előzmény: Kittikati 2010. 07. 05. 19:14

591.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 590.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:27

Ez nem magánvélemény, ez a Telegraph cikke. Abszolút hiteles. Van angol forrás is, a Nadalfórumba.

592.
  • Replica
  • 2010.07.06. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 572.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 12:06

Nem két vée nézem, és csak annyira vagyok troll, amennyire te, tudin, erisen, creator és a többiek. Inkább arra vennéd a fáradtságot, hogy írnál is kiemelt, tisztességes címet a kétszer wimbledoni bajnoknak, világelsőnek. Ha Fed nyert volna, már 5000X55000 szeres fénykép lenne kiemelve, vastagbetűkkel.

593.
  • Tyler_Durden
  • 2010.07.06. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 590.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:27

"Rafa az utóbbi időben borzalmasan játszik."

Ez mondjuk ha jól emlékszem, irónia volt.

594.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:41
 
 
   

Itt az angol rész:

Wimbledon 2010: Rafael Nadal shows a purity that puts him above Roger Federer

Rafael Nadal fell to the ground in salute of a second Wimbledon victory, but it was ritual rather than the real thing. The big celebration took place on Friday night when Nadal keeled over and kicked out in triumph after beating Andy Murray.
By Mark Reason
Published: 10:28PM BST 04 Jul 2010

Deep down Nadal knew that was the moment when he had clinched his eighth Grand Slam title.

Usually, people ask "is he the greatest" when they are deep into emotional extra time after an epic match, but it is a deeper question after an anticlimax like this. Sunday's final took place in the shadowlands of greatness because Nadal was far too good for Tomas Berdych. Is he now the best tennis player of all time?

The Federalists will squawk in disbelief and point out that their man has 16 grand slam titles, twice as many as Nadal. It's statistically incontrovertible, but Roger Federer beat a long list of not-quiters, has-beens or youngsters in those finals. Look them up if you don't believe me. The only thing golden about Federer's era was the appalling No 15 he wore on his tracksuit after last year's smug Wimbledon triumph.

Thank goodness we didn't get that sort of syrup from Nadal. The Spaniard may have more tics than a mangy horse, but he knows how to behave in victory and defeat. He even took the trouble to thank the Centre Court crowd for "the amazing respect" they showed him during his semi-final victory over Murray. Even in his moment of ultimate triumph Nadal was still thinking back to that match.

The only amazing thing about the final was Nadal's rise and surge on the big points. The Spaniard has a mind forged from Toledo steel. Maybe Donald Bradman may have been more unflinching, more remorseless than Nadal, but it's a close-run single.

Nadal saved the first break point that he faced with a big serve and a colossal forehand, but the second was erased with cold-hearted calculation. Nadal hit a second serve at just 93mph with such spin and accuracy that it swerved away from Berdych's scrabbling racket. The Czech must have felt like throwing himself into the river Vltava.

It is that purity of thought at the big moments that gives Nadal the vote over Federer. It's the brain against the body. It's Fangio against his Ferrari.

Surely no one has ever moved better than Federer on a tennis court, but he has never had Nadal's strength of mind. The Swiss cried tears of self-pity when Nadal beat him at the 2009 Australian Open and said: "God, it's killing me." It was an admission that Federer at his best didn't think he could beat Nadal at his best. The Spaniard kept raising his game against Federer to the great man's despair, but against Berdych Nadal only needed what Tiger Woods used to call his 'B' game.

Nadal probably missed more forehands in the final than he has in the rest of the Championship put together. Some of that was down to the fact that Berdych was trying to play Nadal with short, slow balls. It worked for Arthur Ashe in the epic 1975 final against Jimmy Connors, but Berdych is not such a craftsman, Nadal missed a lot of shots, but he never looked as if he really thought he had to raise his level.

Everyone loves Rafa, but could someone please have a word about some of these tics. The 24 year-old seems to suffer from some strain of obsessive compulsive disorder. Nadal's two drink bottles have to be replaced on exactly the same blades of grass, he towels off between every point, he picks at his shorts, he won't step on lines.

In the third set new balls were bowled into play and Rafa wouldn't accept delivery until he had moved the ballboy back into his original position. Even then he asked for three balls to sort through and they hadn't even been used.

At that point you could begin to sympathise with Federer saying: "God, it's killing me", but Berdych just looked happy to be there.

A deep, English male voice shouted out: "I love you, Rafa," but nothing could quite spike the match into life. It was as inevitable as Saturday's women's final. Another voice shouted: "You're a genius, Rafa." Ah, but genius is sometimes rather boring. Some of Tiger Woods's victories have been as exciting as a five-hour airport delay. It was like that with Nadal. I almost yearned for the return of Federer.

Then the memory flashed by of the Fed saying on his way out of here: "Rafa's played terrible lately." Is that the same Rafa who leads you 14-7 in all-time games, 6-2 in grand Slam matches and 12-5 in finals?

The Fed is dead, viva la Rafa-lution

595.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 593.
  • Tyler_Durden
  • 2010.07.06. 16:40

Én tudom, de a cikket nem én írtam. Mellesleg több dologgal egyetértek. Nem is lehet nem egyetérteni egy ilyen lap cikkével.

596.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 590.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:27

ez egy nagyon béna cikk. hasonló szakember írhatta, mint az előzőt. nem Fed miatt azokat a hülyeségeket leszarom. hanem mert tök hülye. "Berdych megpróbált Nadal ellen rövid, lassú labdákkal játszani." az nem tűnt fel neki, hogy fújt a szél? ez az ember évente 1-2 meccset lát. utoljára talán az AO döntőt 2009-ben. az valszeg nem tűnt fel neki, hogy azt követően mégsem ölte meg semmi Federert. ahogy azza sincs tisztában, hogy a játékosok abban játszanak amit adnak neki. 15-ös számmal, rózsaszín pólóban, vagy éppen két két szarvval a cipőjükön. ha valaki tényleg azt gondolja, hogy Nadal "24-éves mintha valami furcsa kényszerbetegségtől szenved" és csak beszélgetni kell vele ahhoz, hogy ez változzon. tényleg összehasonlította a 75-ös döntőt a 2010-el? tényleg nem tudta, hogy Fed az újságírókat ugratta a "Rafa az utóbbi időben borzalmasan játszik." szöveggel, amiben egyébként megemlíti a többieket is? ciki, hogy ez megjelent angol lapban.

597.
  • zorro
  • 2010.07.06. 16:44
 
 
   

Korrekt.

598.
  • Replica
  • 2010.07.06. 16:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 584.
  • erisen
  • 2010.07.06. 15:42

"Akkor biztos csak a szemem káprázott mikor azt a rengeteg videót
láttam a top10 federer ütésekről."

Ez aztán az érv! Ilyen youtubeos videok mindenkinek vannak, még Baghdatis best of top 10 is.

599.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 16:47
 
 
   

"Biztos, hogy soha, senki nem mozgott még jobban a teniszpályán, mint Federer." ????? mert Rafa hogyan mozog?

600.
  • Tyler_Durden
  • 2010.07.06. 16:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 595.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:42

Persze, világos, és a cikk is jó, csak gondoltam, ezt azért nem árt pontosítani.

601.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 600.
  • Tyler_Durden
  • 2010.07.06. 16:48

és mi benne a jó?

602.
  • Replica
  • 2010.07.06. 16:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 590.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:27

Ez nagyon jó írás, gyakorlatilag minden benne van. Persze a fedeseknek nem fog tetszeni, mert az igazság fáj. Én lementettem!

603.
  • Replica
  • 2010.07.06. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 596.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 16:43

Miért, talán nem volt unfair, ahogy Fed sírva ajnálta magát és a 14 GS-t a döntőben elvéve ezzel rafa ünneplését? Teljesen kész volt, mert tudta, hogy a top Rafát sosem veri már meg. Ez be is jött.

604.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 16:56
 
 
   

ezek szerint: Berdych direkt röviden játszott, mint 75-ben faütővel Ash. Fed jobban mozog a pályán, mint Nadal, aki nagyon tud figyelni, de kényszerbeteg. az 1908-ban született Donald Bradman nagyobb küzdő volt nála is. Illetve majdnem kezdett neki hiányozni Federer játéka, de akkor eszébe jutott, hogy Fed mit mondott előtte három nappal. viccből. óriási.

605.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 16:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 603.
  • Replica
  • 2010.07.06. 16:53

tényleg soha? Madrid nem utána volt? ja de.

606.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:00
 
 
   

ez be is jött. LOL.

607.
  • Replica
  • 2010.07.06. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 605.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 16:56

Top Rafáról volt szó, nem egy közel 5 órás meccs utáni, fáradt, lestrapáltól. Idán láttuk, rendesen mi a helyzet.

608.
  • Replica
  • 2010.07.06. 17:10
 
 
   

Amit a fejre, mentális képességekről mondott, az is igaz. Fed ebben nagyon gyenge, neki évekig Nadal fóbiája volt/van, amin nem tudot átlépni. Ezzel szemben Nadal minden legyőzőjének visszavágott, elég kegyetlenül. Idén Sódert minden talajon megverte, simán, pedig te is fuzzy azt jsóoltad, hogy majd ő le fogja lőni a pályákról... nem jött be, nekem lett igazam.

609.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 608.
  • Replica
  • 2010.07.06. 17:10

nem baj, viszont szerinte Fed jobban mozog lol. Rafa viszont kényszerbeteg... nem baj, majd valaki "beszélget" vele és akkor már nem lesz az:D

610.
  • Turin
  • 2010.07.06. 17:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 590.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:27

Rettentő elfogult cikk, ami hemzseg a csúsztatásoktól, a szimpla hazugságoktól, vagy a tárgyi tévedésektől.
Az angol sajtó már tavaly is cseszegette Federert, mert nem tudták lenyelni, hogy nem Murrayt nevezte top favoritnak a 2009-es AO előtt. Ezt azóta sem tudják megbocsátani neki.
A 15-ös szám pedig azóta is a szokásos urban legend kategória, lévén Federer még csak nem is látta a döntőig azt a ruhát, akkor adták a kezébe.

Az ilyen mondatoknak meg mi értelme:
"Nadal éppen ebben előzi meg Federert, hogy a fontos pillanatokban tiszta fejjel gondolkodik. A fej a testtel szemben. Fangio a Ferrarijával szemben. "

Úgy tűnik, a kedves cikkíró átmeneti vakságban töltötte az évtized második felét, hogy nem jut eszébe egy fontos pillanat sem, amit Federer karrierje során tiszta fejjel oldott meg. Minden bizonnyal a 16 összeütögetett GS során egy hasonól pillanatra sem került sor. Ez esetben viszont Federer nagyságát dícséri, hogy fontos pontok nélkül, a lehető legsimábban hozott 16 GS-t. :D




már csak az a kérdésem Rafain, hogy mi volt a célod a cikkel? Mármint a szokásos vita felmelegítésén kívül, valamint Replica etetésén túl?

611.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:22
 
 
   

egyébként hat éven keresztül minden újságban kizárólag arról írtak, hogy Fed pontosan fejben a legnagyobb. mindig az a játékos erős fejben akinek megvan a kellő önbizalma. tavasszal miért nem volt erős Nadal? miért kapott ki Ljubictól nyert állásból? az egy másik játékos volt? ugyanmár.

612.
  • Turin
  • 2010.07.06. 17:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 609.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:16

Fed amúgy sztem is jobban mozog. :)
Ha a mozgáson nem pusztán a sebességet, és a labdák mögé való odérést, hanem a pályán történő koordinációt értjük, akkor Fednél takarékosabban ugyanakkor hatékonyabban nem mozog senki a teniszben.

613.
  • Replica
  • 2010.07.06. 17:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 609.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:16

Az hülyeség, hogy Fed jobban mozog, meg a kényszerbetegség is, ezt biztos turin írta, ő jött ezekkel.

614.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 17:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 594.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:41

Jó, hogy nem olvasom a Telegraph sportrovatát. Mondjuk nem is arról nevezetesek. Ritka elfogult, gyenge, csúsztató cikk.

615.
  • Replica
  • 2010.07.06. 17:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 611.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:22

Aki fejben erős, annak nincsnek fóbiái, márpedig Fednek hírhedt a Nadal fóbiája. Nadal év eéején ég kereste a régi formáját és pont az mutatja, mennyire erős fejben, hogy onnan vissazjött, majd tarolt.

616.
  • Replica
  • 2010.07.06. 17:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 612.
  • Turin
  • 2010.07.06. 17:24

Jobban mozog? :DD Attól a Nadaltól, aki ellen a bomba nyerőit nem tudta beütni? LoL

617.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 613.
  • Replica
  • 2010.07.06. 17:25

a cikkből idéztem te szerencsétlen.

618.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 616.
  • Replica
  • 2010.07.06. 17:28

ezt a cikkből idéztem te szerencsétlen. a nagyon jó cikkből.

619.
  • Dobs
  • 2010.07.06. 17:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 608.
  • Replica
  • 2010.07.06. 17:10

A minden talaj az = fű + salak?

620.
  • titti
  • 2010.07.06. 17:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 603.
  • Replica
  • 2010.07.06. 16:53

Az az unfair, hogy ezt a baromságot már megint ideírod. Ennél nagyobb suttyóságot még nem látott a világ. Az az unfair, hogy még csak hírből sem hallottál tiszteletről, s mások legmélyebb érzéseit is olcsó, filléres számításnak vagy képes beállítani. Süt belőled a rosszindulat, amire még az ostobaság sem jelent mentséget.

621.
  • Turin
  • 2010.07.06. 17:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 618.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:35

Eszelős dühében már észre sem veszi, hogy ez az általa lementett "nagyon jó cikkből" van. :D

622.
  • Turin
  • 2010.07.06. 17:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 620.
  • titti
  • 2010.07.06. 17:51

Nagyon patológiás családban élhet, ha ez a minta, ami alapján szocializálódott. :((

623.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 620.
  • titti
  • 2010.07.06. 17:51

ő egy frusztrált kisgyerek, aki abban éli ki magát, hogy azt gondolja most Federer szenved. a nyaralásán, gondolom valami kibaszott szép helyen, pontosan tudva, hogy már semmit nem kell bizonyítania.

624.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 18:02
 
 
   

Ritka szar cikk amit Rafain benyomott ide. Rafa és Fed teljesen másként mozog a pályán, nincs összehasonlítási alap. Ha valaki megfigyelte akkor láthatta, hogy Rafa sokkal gyorsabb ( pl 100 m -en biztos jobb időt futna Fed-nél ) , de mégis Fed is eléri ugyanazokat a szinte lehetetlen labdákat szerintem a jobb helyzetfelismerésének köszönhetően.
Rafa mániás? Az lehet, de melyik játékos nem az? Emlékszem pl Ivanisevic ha ászt ütött, akkor ugyanazt a labdát kérte vissza, de ez csak egy a sok közül.
Szerintem is öntelt Fed, de kizárt hogy Rafával szemben nem iróniának szánta az ominózus megjegyzést. Annál Ők jobban tisztelik egymást. Egyébként ez kéne ide is a Rafa és Fed fanoknak is...
Mindkét oldal hibás, sőt én is az vagyok, mert gyakran elkap a hév ha valamelyik Fed fan baromságokkal jön. Nem kéne... Nekem se...

625.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 623.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:57

Szerintem ez így nem teljesen igaz. Fed is maximalista, és gondolom utálja a vereséget. Aki nem utálja , abból sosem lesz világszínvonalú sportoló !!! Biztosan rosszabbul érzi magát most, mint tavaly és ez a vereségek miatt van.
Bizonyítania nem kell semmit ez igaz, mindent elért már, de akkor is egy élsportolónak elfogadhatatlan a vereség, tök mindegy hogy Rafától, vagy Berdychtől, vagy akárkitől .
Egyébként hogy Rafa vezeti a világranglistát az biztosan nem érdekli, sőt lehet örül neki, hogyha már nem Ő, akkor Rafa.

626.
  • titti
  • 2010.07.06. 18:10
 
 
   

Nem tudom, hányan vannak olyanok, akik szerint Federer könnyein úgy kellett volna átsiklani, hogy kilököm őt a kamera elől, rinyáljon csak hátul, én meg pózolok, mint Will Ferrell valami rossz sportvígjátékban. Számomra az a momentum ott és akkor a sport legnagyobb pillanatai közé nemesült. A nagy bajnok nem palástolta, hogy valahol belül ő is csak egy esendő ember, a nyomában lihegő ifjonc pedig bebizonyította, hogy a teniszen kívül már emberségből sem igen kell leckéket vennie. Roger a vetélytársa, ellenfele és egyben a barátja is, akivel szemben figyelmes volt, s eközben ki tudta kapcsolni azt a pár perccel azelőtt kapott hatalmas pozitív dózist, ami a torna megnyerésével érte el őt. Lelketlen senkinek kell lenni ahhoz, hogy valaki ebbe belekössön bármelyik versenyző oldaláról.

627.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 626.
  • titti
  • 2010.07.06. 18:10

sajnos itt vannak ilyenek. mármint lelketlen senkik.

628.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 625.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 18:07

Fed sok mindent elért régen, de azért ebben Rafa a király. hidd el, hogy jól van. tavaly és másik öt alkalommal ő nyert, most meg nem. nagyfiú már ehhez két gyerekkel. máshol vannak a prioritások. és ez meg is látszik rajta. mint néző sajnálom, egyébként meg nem.

629.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 628.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 18:16

elért: mármint labdát:D

630.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 18:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 626.
  • titti
  • 2010.07.06. 18:10

Az teljesen emberi volt... Végre látszott, hogy sportolók, emberek és nem robotok ! Biztos ökör vagyok és szenilis, de bizony még nézőként is folytogat a sírás ha az olimpián a magyar himnuszt hallom... Sportolóként is volt ilyen helyzet. A küzdés, az adrenalin, az érzések ezt hozzák ki az emberből egy éles szituban. Szerintem aki ezt nem érti meg az sosem sportolt semmit , még hobby szinten sem:-)

631.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 18:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 630.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 18:26

szenilis helyett szentimentális:-)

632.
  • Turin
  • 2010.07.06. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 631.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 18:27

Ne aggódj, nem rontottál, szenilis is vagy! ;)

633.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 18:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 632.
  • Turin
  • 2010.07.06. 18:29

Hehehe:D Azt hittem nincs humorod...:-)

634.
  • Turin
  • 2010.07.06. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 633.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 18:35

Van, csak itt nem mindenki hozza elő.

635.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 634.
  • Turin
  • 2010.07.06. 18:36

Repli nem hozza elő, az biztos:-)

636.
  • Replica
  • 2010.07.06. 18:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 619.
  • Dobs
  • 2010.07.06. 17:41

Abu-Dhabiban= keménypálya
Roland Garroson = salak
Wimbledonban = fű

637.
  • Turin
  • 2010.07.06. 18:59
 
 
   
638.
  • Replica
  • 2010.07.06. 18:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 623.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 17:57

Csak ti hiszitek, hogy nincs mit bizonyítania. Nagyon is van! Egyrészt, hogy egy keményebb mezőnyben is úgy tud dominálni, mint a blöffkorszakban, másrészt hogy pozitív mérleget alakítson ki Nadallal szemben.

639.
  • Replica
  • 2010.07.06. 19:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 626.
  • titti
  • 2010.07.06. 18:10

A sírás elterelte a figyelmedet Federer fair beszédjéről, amikor azt mondta, hogy nem mindig a legjobb nyer, azaz ő, maga.

640.
  • jowaldner
  • 2010.07.06. 19:08
 
 
   

Most olvastam a cikket, mármint ezt a telegrafosat, mit mindjak nagyon szép:-), Az a helyzet, hogy ha ma valaki leírja azt, hogy Federer a legnagyobb, nem mond semmi újat, az ellenkezőjét állítani jóval nagyobb kihívás, így végülis érthető a szerző motivációja. Federert már sok éve bombázzák azzal, hogy ismerje már el, hogy Ő a valaha volt legnagyobb, mire Ő erre mindig elmondja, hogy ez a kérdés nem aktuális, mert nem lehet egy pályafutást értékelni, amíg az nincs lezárva, majd ha letette az ütőt akkor esetleg válaszol erre, addig semmi értelme. Jelenleg Rafát a legnagyobbnak nevezni, mikor 1 évig tornagyőzelem közelében nem volt, (jó két hónapja meg csak nyer), sok-sok legenda (Connors, Borg, McEnroe, Sampras, Becker, Edberg, Agassi ....) meggyalázása. Ez a Rafa borzalmasan játszik mostanában meg az év poénja volt Fedtől, aki ezt komolyan vette az egy zéro IQ-s F...sz.

641.
  • titti
  • 2010.07.06. 19:09
 
 
   

Most már én is örülnék, ha kitiltanának. Olyan vagy, mint akinek a csomag kártyájából eltünt 28-30 lap, s így mindenre csak a szarrá koptatott maradékot vágja rá, úgy gondolván, hogy az az ütőkártya, pedig a valóságban csak a tök alsó... Még egy papagáj is kreatívabb nálad.

642.
  • titti
  • 2010.07.06. 19:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 639.
  • Replica
  • 2010.07.06. 19:05

Hülyegyerek

643.
  • Replica
  • 2010.07.06. 19:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 637.
  • Turin
  • 2010.07.06. 18:59

Ez de szar. Ki írta, te? :D

644.
  • Replica
  • 2010.07.06. 19:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 640.
  • jowaldner
  • 2010.07.06. 19:08

Már elmondta, nem egyszer, csak figyelned kellett volna. Pl 2009 Auso döntő a sírás utáni interjúban: nem mindig a legjobb nyer.

645.
  • Replica
  • 2010.07.06. 19:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 640.
  • jowaldner
  • 2010.07.06. 19:08

Hülyegyerek, azért nem volt 1 évig tornaközelben, mert sérülés miatt kihagyott, és utána hónapok kellettek a formába lenüdéléshez. Fed meg egészségesen nem nyert tonrát már több, mint fél éve! Nadal az elmúlt három évben kétszer indult Wimbiben, meg is nyerte. Pont.

646.
  • Replica
  • 2010.07.06. 19:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 641.
  • titti
  • 2010.07.06. 19:09

Kitiltani? :D Mire fel, okosság? Ennyi erővel turint és a bandáját is ki néne tiltani.

647.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 19:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 642.
  • titti
  • 2010.07.06. 19:10

Te is hülye vagy, mert behergeled magad rajta... Csak egy fiatal gyerek, aki totál elfogult Rafával szemben, úgysem tudod meggyőzni, akkor meg minek felvenni a kesztyűt?

648.
  • titti
  • 2010.07.06. 19:22
 
 
   

Nézz tükörbe, kis utolsó szó-mániás pöcs. Még azt se érdemled meg, hogy kiejtsd akár Nadal, akár Federer nevét. Semmit nem tudsz az egészről. Másokra mutogatás helyett magadba kellene szállnod. Velem szórakozhatsz, nekem van türelmem, ám másokkal ellentétben nem kívánom szájkaratévá silányítani ezt az egyébként remek blogot, úgyhogy megígérem, hogy ezentúl csak hetente egyszer küldelek el az anyádba, bárhogy is igyekszel ennél több figyelem kicsikarására.

649.
  • titti
  • 2010.07.06. 19:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 647.
  • rebootov
  • 2010.07.06. 19:17

Köszi a minősítést, időközben okafogyottá vált. Nincs harag. :)

650.
  • Replica
  • 2010.07.06. 19:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 648.
  • titti
  • 2010.07.06. 19:22

Te beszélsz, itt trágárkodsz?! Ki szólt hozzád? Te osztod itt az észt meg játszod az irgalmas szamaritániust.

651.
  • titti
  • 2010.07.06. 19:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 650.
  • Replica
  • 2010.07.06. 19:28

Na, azért valamit mégiscsak érzékeltél a külvilágból is, nem vagy teljesen reménytelen eset.

652.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 19:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 650.
  • Replica
  • 2010.07.06. 19:28

téged nem zavar, hogy még a Nadalnak szurkoló teniszt szeretők is egy hülye pöcsnek tartanak?

653.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 19:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 637.
  • Turin
  • 2010.07.06. 18:59

Érdekességként írtam, természetesen a teljes egészével nem értek egyet, de vannak benne dolgok amivel igen. Igazából ezen a blogon bárki bármit ír, az általában vitaindító, így természetesen tudtam, hogy ebből is lehet csetepaté. Kíváncsi voltam kiből mit hoz ki a cikk. Ha figyelmes voltál eddig, rájöhettél, hogy én nem szeretem amikor ekkora nagyságok között rangsorolunk, hogy "A jobb, mint B, B jobb, mint C, viszont C is jobb, mint A". Ezt azért írom, mert már sokan lenézték itt Rafát Fed eredményeihez képest. Azt akarták kihozni belőle, hogy Nadal sosem léphet egy szintre vele. Szerintem meg nagyonis igen. Nem rangsorolni szeretnék teniszezők között, de ez mindigis zavart, ezért hoztam egy véleményt a "másik oldaltól" is. És nagyon remélem, hogy egyszer lezárhatjuk ezt a "ki a jobb" vitát. Magam részéről ugyanolyan jók. Egy sor előnyt fel lehet sorolni mindkét játékos mellett.

654.
  • Replica
  • 2010.07.06. 19:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 652.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 19:32

turint talán zavarja, hogy minden fórumon ki van közösítve és tuskónak tartják? Vagy téged, hogy stan és tsai lehülyéznek?

655.
  • Turin
  • 2010.07.06. 19:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 653.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 19:48

Ez nem másik oldalról hozott vélemény, hanem egy dilettáns, mélységesen elfogult, nevetséges cikk. Kb. a szakma szégyene. Egy blogba abszolút belefér, de hogy egy magát valamire tartó lapban megjelenhet, az óriási égés.

Pont ezért, mert ennyire értelmetlenül egyoldalú, vitaindítónak sem alkalmas, mert kb. szét van cincálva 5 perc alatt, és vége. Vitázni azon lehet, ami árnyalt véleményt fogalmaz meg egy új szemszögből.

656.
  • Turin
  • 2010.07.06. 19:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 653.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 19:48

Szerintem Fed jobb, de nem tudom, hogy téged ez miért zavar? Illetve miért zavar az, hogy ha a teniszt néző világ nagyobb százaléka gondolja ezt így?

657.
  • jowaldner
  • 2010.07.06. 20:01
 
 
   

Szerintem meg több köze van a salaknak, és az annak köszönhetően visszatért önbizalomnak, de mindegy is. Ami Rafával kapcsolatban motoszkál bennem, hogy honnan szedte ezt az egyébként látványra nem túl szép, ellenben hihetetlenül hatékony pörgetést, és hogy miért nem játszotta ezt sem előtte, sem azóta senki. Amikor Jónyer István (asztalitenisz világbajnok) elkezdett pörgetni, néhány hónappal később az egész mezőny ezt játszotta.

658.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 20:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 637.
  • Turin
  • 2010.07.06. 18:59

De szar cikk ez is! Már bocsánat a szóhasználatért!
Mentsége, hogy lényegileg rajongói blog.

659.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 20:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 653.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 19:48

a cikk egy szemét. azt pedig hogy Rafa utolérheti Fedet csak idióták vitatják. a következő két évben mindent nyernie kell és meglehet.

660.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 20:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 657.
  • jowaldner
  • 2010.07.06. 20:01

Toni az asztaliteniszből jött. Ez az ütés a mai formájában újítás. Fene tudja, mennyire nehéz valakit erre ráállítani. Eléggé Nadalra van kitalálva.

661.
  • jowaldner
  • 2010.07.06. 20:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 660.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 20:09

Köszi, mondjuk azt (sajnos) el kell ismerjem, hogy ez csak töredéke (még ha lényeges is) Rafa erejének (eredményességének). Bár Toni biztos nem a ping-pongból jött, akkor játszanom kellett volna vele:-)

662.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 20:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 661.
  • jowaldner
  • 2010.07.06. 20:25

While Sebastian inherited his father’s head for figures, Toni was the first to display a flair for sport. He loved swimming and excelled at football and chess. He was the Balearic Islands table tennis champion, but nothing matched the high he got from tennis. The game suited his temperament.

“When you play ping-pong and you lead 10-2 or 14-4,” he says, “it’s a certainty that you have won the match, but not in tennis. The scoring is structured differently; there’s a deuce in every game and you must learn to bear the burden of pressure. I liked that. For me, the head was always very important.” “But you never really made it,” I point out. “The highest level you played was the Spanish second division, but the blood in your veins is the same as your nephew’s.”

Forrás: Sunday Times

663.
  • Dobs
  • 2010.07.06. 20:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 636.
  • Replica
  • 2010.07.06. 18:56

A bemutató tornára gondolsz?
:)

664.
  • jowaldner
  • 2010.07.06. 20:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 662.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 20:30

Király (vagy), köszönöm, mondjuk ma már (még) jobban tetszene neki (11-es szettek, két poénonként szerva-csere).

665.
  • Replica
  • 2010.07.06. 20:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 656.
  • Turin
  • 2010.07.06. 19:55

Papíron még jobb, de időarányosan rosszabb. 5 év múlva már így is-úg yis előtte lesz. Nadal sokkal jobb, mint Federer! Komolyan gondolom, ahogy a cik írója is, Fednek egy keményebb mezőnyben max 8 Gs-e lenne, nem több.

666.
  • jowaldner
  • 2010.07.06. 21:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 665.
  • Replica
  • 2010.07.06. 20:40

Hali, figyelj szerintem a sportban az egy elég nagy alapigazság, és ennek ellenkezőjéről még Te, de még a cikk írója sem tud meggyőzni, hogy a mi lett volna ha.. stb.-nek semmi értelme. Annyit viszont szerintem mindenképp el kell ismerni (még Neked is), hogy Federer megjelenése iszonyatosan hamar pótolta azt az óriási űrt, amit Sampras, és nem sokkal később Agassi visszavonulása jelentett. Magyarán Ő volt az aki, fenn tartotta a sportágat, most meg Rafa az:-)

667.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 21:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 653.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 19:48

Szerintem tök jó, hogy belinkelsz egy cikket, amit elolvasva érdekesnek találsz. Nem lehetne legközelebb egy szofisztikáltabb, inkább elemző, mint kijelentgető cikket? Esetleg olyat amiben új nézőpont és gondolatok is vannak! Nem csak fékezett habzású indulat.

668.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 21:10
 
 
   

Ezzel most csúnyán lopok, de nekem nincs türelmem számolgatni. Hangsúlyozottan nem vitaindító, csak tájékoztatás, hátha más is kiváncsi volt erre:

CURRENT RANKING as at 5th July, 2010 AND POINTS TO DEFEND [Source: ATP]

1. Rafael Nadal 10,745
To defend from Canada, Cincy, US Open 1,260

2. Novak Djokovic 6,905
To defend from Canada, Cincy, US Open 1,500

3. Roger Federer 6,885
To defend from Canada, Cincy, US Open 2,380

4. Andy Murray 5,155
To defend from Canada, Cincy, US Opoen 1,540

Szóval, kinek mennyi pontja van és mennyit kell védeni a US Open-nel bezárólag.

669.
  • agimano
  • 2010.07.06. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 668.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 21:10

Söderling nagyon hiányzik a lista aljáról, mert ott liheg Murray nyakában és csak 10 védendő pontja van kanadából és cincyből

670.
  • Replica
  • 2010.07.06. 21:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 666.
  • jowaldner
  • 2010.07.06. 21:00

Fed nem pótolta a Samprasi űrt, hanem élt vele, halmozta a GS-eket. NNadal szerepe annyi volt, hogy nélküle Fed ma már császár lenne 24 GS-el és egy rakat Grand Slammel.

671.
  • Replica
  • 2010.07.06. 21:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 668.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 21:10

Nadalanak alig kell védenie, még jobban elhúzhat.:)

672.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 21:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 669.
  • agimano
  • 2010.07.06. 21:37

Püff! Így lopjon az ember. :) Igazad van.

673.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 21:45
 
 
   

Soderlingnek a US Open után van esélye a 2. helyre. Nem semmi!

674.
  • titti
  • 2010.07.06. 22:35
 
 
   

Federer pótolta a "samprasi űrt" és 16 győzelemmel is simán "császár", mivel az utána következő aktív játékosnak csak feleannyi GS elsősége van.

675.
  • titti
  • 2010.07.06. 22:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 674.
  • titti
  • 2010.07.06. 22:35

Pontosabban mondva betöltötte a Sampras utáni űrt.

676.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 22:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 659.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 20:06

Még mindig nem érted a lényeget. Azt hittem nem kell ennek sokadszorra is nekifutnunk:) Ha Nadal nem fogja be Fedet, akkor rosszabb teniszező? Federer nem jobb Borgnál, Lavernél és Samprasnél. Ahogy nem is rosszabb náluk. Nem összehasonlítható, fogd már fel! És Nadal is csatlakozni fog ehez a díszes társasághoz. Törődj már bele!

677.
  • Turin
  • 2010.07.06. 22:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 658.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 20:05

Mi a szar benne? Minden Fed iránti elfogultságával is jó gondolatokat fogalmaz meg, elemez, és a következtetései is elég helyesnek tűnnek számomra.

678.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 22:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 659.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.06. 20:06

Ja és a hibát, amiért sokan nem járnak ide mostanában magadban is keresheted. Nem csak másokban.

679.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 673.
  • hunchback
  • 2010.07.06. 21:45

Oké haver, hozhatsz te is valamit, ne csak a szád járjon! Számomra ez még mindig legalább annyira hiteles, mint Fuzzy hülyeségeit hallgatni a témáról. Aki szerint Rafa egy szar, és hogy merészeljük egy lap alá venni kettőjüket. Mert nem mondja ki, de ez a véleménye.

680.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 679.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:01

Persze sarkítással, mert nem azt gondolja, hogy Rafa "szar". De a többi igaz.

681.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 676.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 22:57

Ha versenynek fogja fel karrier szinten Federerrel szemben, és nem fogja be, akkor igen, rosszabb.

682.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 681.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:03

Miért, ha Rafa elér 13-14 GS-t akkor miért rosszabb? Mellette rekordokat döntögetve(például Masters). Csupán számszerűleg. Azt meg, hogy mi lenne egymás ellen, az nem kérdés. Mert láttuk évekig. Borggal, Laverrel és Samprassel nem tudjuk őket összehasonlítgatni, mert nem játszottak. De egymással igen, és az a helyzet, hogy a svájcinak megjelent az egyetlen komoly riválisa pályafutása során, és sorozatban vereségeket szenved tőle. Pusztán fóbiából. Én meg röhögök nagyokat az elméleteken.

683.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 678.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 22:59

Én egyértelműen Replicának tudom be.
Módszeresen szétverte a topikot.
Sztem valahol ez volt a célja, egyszerűen képtelen elviselni, ha valahol Fedről pozitív tartamú beszélgetés is folyik. Berongyol, szidalmazni és fikázni kezd mindent, és mindenkit, aki Fedet egy szóval is dícséri, beleugat minden beszélgetésbe, szétzilál minden normálisnak induló vitát.

Szívósan küzdött érte, hogy halotti csend legyen, végül úgy tűnik, sikerült is neki.

684.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 682.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:07

Kellemes röhögést. Engedelmeddel én néztem közben némi teniszt is, és tudom, miért kapott ki többször Roger. A pusztán fóbiából a te kifacsarásod, ilyet semmilyen komoly teniszszerető nem állít. Nagy szerepe van a fóbiának is, de a többit (egykezes fonák - felpörgetett tenyeres) már kismilliószor elmagyaráztuk.

685.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 682.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:07

Azért írtam, hogy ha Toni és ő ezt egyfajta karrierversenynek fogja fel Feddel szemben, akkor természetesen azért, mert a 13-14 az kevesebb, mitn a 16, és egyelőre ez a legfontosabb mérőszám.

686.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 680.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:02

Ha a sarkítás = hülyeség, akkor minek sarkítasz? Az értelmes vita érdekében?

687.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 685.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:11

Tehát Replicának tudod be? Akkor az mégiscsak Fuzzy bűne, mivel tudtommal ő még a fórum főnöke. De én nem is szeretném, ha Replit kitenné, csak egyszer-egyszer láthatatlanná, amikor kezd idegesítővé válni. Inkább úgy fogalmaznék, hogy amikor kezdi túlzásba vinni. Mert a másik táborból is olvasni negatív tartalmú hozzászólásokat, bár ez minden fórumon így van. És időnként már én is elég nehezen tűrtőztetem magam. Kicsit lazábban fogom ezt fel, aki hülyeségeket írkál csupán rosszindulatból, annak nekiugrok, pedig régebben ez nem feltétlenül volt így. Felvettem a kesztyűt. És még azt is meg kell jegyeznem, hogy időnként Fuzzy hozzáállása húz fel a legjobban, mint például ma is. Mindig csak azt hangoztatja, hogy amíg nem fogja be Fedet, addig nincs miről beszélni. Vele teljesen mást gondolunk a teniszről, és alapvetően a játékosok megítéléséről. És ő szerintem nagyon nem segít ezen viták lezárásához/csökkentéséhez, mivel általában egy egysoros szösszenettel akar pontot tenni a vita végére, de azt olyan jól időzíti, hogy személy szerint engem csak felpaprikáz vele. És az sem véletlen, hogy egyre kevesebben jönnek. Tudod, ha most megkérdeznénk példáult troy-t, mégis ki miatt nem jön mostanában, nem hinném, hogy Replire mutogatna ujjal. El tudom képzelni, hogy rohadt rosszul esik neki Wimbledon másnapján boldogan idejövet észlelni, hogy szeretett játékosunkról még egy nyamvatt posztot sem sikerült írni. Nekem is rosszul esik ez, de mondjuk, hogy lenyelem. Csak azt nem értem egy-egy Federer GS-siker után mik azok az ömlengős egekig magasztalós cikkek. Kereszetlje át akkor a fórumot Roger Federer Fan Club-ra. És akkor még én, valamint Repli sem fogunk idejönni, a többiekről nem is beszélve, beleértve troy-t is. Keresünk magunknak másik fórumot. Ennyi.

688.
  • Replica
  • 2010.07.06. 23:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 674.
  • titti
  • 2010.07.06. 22:35

5 év előnnyel... időarányosan Nadal jobb.

689.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 687.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:28

Bocs, de kedvenc játékosod már a döntő előtt lett olyan szinten felmagasztalva, mielőtt azt még egyáltalán lejátszotta volna, egyértelmű győztesnek titulálva, amilyen cikket én még hasonlót sem olvastam Fuzzytól.
Minek hiányzott volna közvetlenül utána egy másik? Hogy ugyanazt becopypastelje?

690.
  • Replica
  • 2010.07.06. 23:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 683.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:09

Hazug vagy, de ez nem újdonság! Mindent rám kensz, magadat meg kismodatot. Nem én sértettem meg itt mindekit, ahogy pl te a nőket, pl troyt és még másokat az alpári stílusoddal. Miattad mentek el nagyon sokan, ahogy a mtööbbi fórumon is rontod a levegőt, mert egy gyáva nethuszár vagy.

691.
  • Replica
  • 2010.07.06. 23:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 684.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:10

És a zsenitek semmit nem tud kitalálni Nadal ellen? Akkor lehet, hogy nem is annyira zseni, mint hiszitek?! Szerencse, hogy volt egy blöffkor, tele blöfföskkel, most Fed mítoszával tetszeleghettek.

692.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 690.
  • Replica
  • 2010.07.06. 23:33

Troy-al én a lehető legjobb viszonyban vagyok, elárulok ennyit neked, kispofám.

693.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 691.
  • Replica
  • 2010.07.06. 23:35

Nekem nem kell tetszelegni hozzá, te próbálod a szánalmas, elnyomott kis életed valahogy felemelni Nadal dicsőítésén keresztül.

De biztos szívesen fogok visszaemlékezni azokra az évekre, amikor az én szememnek kedves teniszt láthattam. :)

694.
  • Replica
  • 2010.07.06. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 692.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:39

Az nem érdekes, csak az, hogy többször megsértetted, elég durván. Nagypofám.

695.
  • Replica
  • 2010.07.06. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 693.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:40

Biztosan szépen fogsz visszaemlékezni, hogy minden fórumról kiutáltak:D

696.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 689.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:30

Oké, nagyon szép írás volt a döntő előtti, mindenkitől csak dicséreteket kapott érte, de azért egy pár sort írhatna, mellékelve egy trófeaemelgetéssel, nem gondolod? De most komolyan, szerinted mit éreznek azok, akik valamilyen szinten kedvelik Fuzzy-t(és Rafások), és idejönnek várni valami szokásos magasztos írást, erre nem kapnak semmit. Egyébként meg Fed kiesése után, ez a poszt lett az egyetlen normális, és nem ezt szoktuk meg tőle. Mondom, nekem elég lett volna 5 sor dicséret, mellékelve egy képpel. Szerintem ez a minimum egy magára valamit adó teniszblogon. Krumplit is olvastam egyébként, ott speciál 5 sort kapott kb a győztes, és majd egy oldalt Fed, de azt elnézem, hisz egyrészt nem szoktam írni oda, másrészt az az oldal kimondottan Fedre fókuszál.

697.
  • Slice
  • 2010.07.06. 23:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 691.
  • Replica
  • 2010.07.06. 23:35

"És a zsenitek semmit nem tud kitalálni Nadal ellen?"
Federer SZERINTEM megtalálta már, hogy milyen taktikával kell Nadal ellen játszani. Viszont ehhez a jó játéknak is párosulnia kell, ami Fed oldaláról általában nem szokott Rafa ellen. Fed nem egyszer ment már ki jó taktikával, viszont rossz formában és ez lett a veszte. De amúgy ezeket a dolgokat néha te és még sokan mások is úgy adjátok elő, mintha 14-0 lenne Rafa javára. 14-7 van, Federer azt a 7 győzelmet nem a bucsuban lőtte..

698.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 695.
  • Replica
  • 2010.07.06. 23:43

Minden fórumba teljesen nyugodtan írok, sehonnan nem utáltak ki. Ellenben a te hírneved, illetve hirhedtséged egyre növekszik. Nem pozitív értelemben. :)

699.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 696.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:43

Krumplit ne keverd ide, deklaráltan Fed fan blog, tehát már az szép, h 5 sort írt Rafáról. :D

700.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 697.
  • Slice
  • 2010.07.06. 23:45

Kösz, valami ilyesmire gondolok. :)

701.
  • Replica
  • 2010.07.07. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 697.
  • Slice
  • 2010.07.06. 23:45

Találta a fenét! Próbálkozott, de nem találta. Ez mindenképpen egy fekete pont a karrierjében, ami örökre ott marad.

702.
  • Replica
  • 2010.07.07. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 698.
  • Turin
  • 2010.07.06. 23:53

Minden fórumon utálnak, bármennyire is győzködöd magad:D

703.
  • Replica
  • 2010.07.07. 00:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 697.
  • Slice
  • 2010.07.06. 23:45

7-14 az szerinted magasztos egy mindenkori legjobbnak tartott tensizőtől? Szerinted Fed büszkre arra, hogy 21 meccsükből csupán 7-et nyert meg?!

704.
  • Slice
  • 2010.07.07. 00:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 701.
  • Replica
  • 2010.07.07. 00:08

Most nem kezdek el veled arról vitatkozni, hogy megtalálta-e, mert ha láttad a meccseiket tisztán látható volt Federer taktikája mindegyik meccsen, és bizony idővel kitalálta mit kéne játszania de ha nem játszik jól mellette sokra nem megy vele.
A 7-14 nem mutat jól Fedre nézve ez tény és biztos nem is büszke rá, csak te egy dolgot mindig elfelejtesz. A tenisz nem kettőjükről szól, szóval mondhatnám azt is, hogy: Ki nem szarja le a 14-7-et?? Ilyen gondolkozási alapon menjünk bele abba, hogy Nadalnak kik ellen negatív a mérlege? Fejből nem tudok mondani most olyan embert aki nyilvánvalóan rosszabb játékos Nadalnál, és pozitív ellene a mérlege, de van ilyen. A te értelmezésed szerint akkor az a valaki jobb Nadalnál, mert pozitív a mérlege. Hülyeség.

705.
  • Slice
  • 2010.07.07. 00:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 704.
  • Slice
  • 2010.07.07. 00:16

Mármint a Nadalnál gyengébb játékosnak pozitív a mérlege Rafa ellen.

706.
  • Slice
  • 2010.07.07. 00:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 701.
  • Replica
  • 2010.07.07. 00:08

Amúgy meg se Federer, se Nadal se a teniszvilág szemében nincs akkora jelentősége ennek a 14-7-nek, mint te azt gondolod vagy szeretnéd. És pont azért, mert a tenisz világában nem csak ők ketten vannak.

707.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 696.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:43

akkor még egyszer: fogok írni Rafáról egy hosszabbat, de tudod van munkám. mivel kint voltam a Garroson kicsit foglalkoznom kell a cégemmel is... Az AO után sem volt "magasztaló" cikk. Nem tudom feltűnt-e, de még Fed kiesését sem volt időm megírni és ami sokkal fontosabb Marcit sem. Vele fogok kezdeni.
A többi kizárólag a fejedben élő őrülettel, pedig nem szívesen foglalkoznék. Fogalmad nincs arról mit gondolok Nadalról. Csak arcoskodsz. Nadal 24 éves, ami majdnem minden teniszező esetében a legjobb kor és nincs komoly vetélytársa. Mert az idei mezőnyről gondolom nem akarod bebizonyítani, hogy milyen erő. Legalábbis az AO után, amikor leírtátok, hogy az elmúlt tíz év leggyengébb mezőnye. Azóta kiesett Del Potro és Davigyenko, helyettük pedig nem jött senki. Itt a lehetőség Rafa számára, hogy sorban nyerje a GS-et és évekig vezesse a ranglistát. ÉS HA EZT MEGCSINÁLTA, akkor fog csatlakozni a díszes társasághoz, ahogy te hívod. "Ha Nadal nem fogja be Fedet, akkor rosszabb teniszező? Federer nem jobb Borgnál, Lavernél és Samprasnél. Ahogy nem is rosszabb náluk. Nem összehasonlítható, fogd már fel! És Nadal is csatlakozni fog ehez a díszes társasághoz." Ez sajnos egyszerűen butaság. Ez egy profi sport. Megvannak a mérőszámok. GS győzelmek, tornagyőzelmek, világranglista. Igen Federer sokkal többet ért el, mint Borg és gyakorlatilag mindenben megelőzi Samprast. Nem véletlen, hogy az amerikai meg sem várta a 15. GS-t, Fed Garros győzelme után egyértelművé vált a dolog. És igen, ha nem fogja be, vagy nem közelíti meg Fedet és nem évekig ranglista vezető egy rakás GS-el, akkor nm fogják Sampras és Fed mellett emlegetni. De nem értem miért izgulsz ezen ennyire. Életkora alapján beérheti. A következő évek arról fognak szólni, hogy mindez sikerül-e neki, te pedig semmi mást nem fogsz csinálni, mint azon izgulni, hogy összejöjjön neki. Ez az élet rendje.

708.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 687.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 23:28

ezt írtam még a kirohanásod előtt: "a cikk egy szemét. azt pedig hogy Rafa utolérheti Fedet csak idióták vitatják. a következő két évben mindent nyernie kell és meglehet." melyik részét nem érted?

709.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 665.
  • Replica
  • 2010.07.06. 20:40

arra kérdésre, hogy téged nem zavar-e, hogy a Nadal szurkolók egy része is egy idiótának tart, aki kizárólag Rafa imaget-át rombolja neked az a válaszod, hogy Turin... akkor jó. akkor nem baj, hogy téged debilnek néznek. értem.

710.
  • Replica
  • 2010.07.07. 00:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 707.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:28

Ez a mai mezőny százszor erősebb a másodvonalas blöffösökkel tarkított 2003 és 2007 közöttinél! Sódert te magad mondtad megváltónak, aki le fogja ütni Nadalt a pályáról. Nem azt akarod mondani, hogy Nole, Murray, Delpo, Sóder, Berdych nem jobb a Philippoussiss, Ljubicic, Nalbandian, Grosjean, Scuettler mezőnytől?

711.
  • Replica
  • 2010.07.07. 00:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 709.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:34

Engem nem néznek annak, téged viszont egyre többen, nem véletlenül.

712.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 711.
  • Replica
  • 2010.07.07. 00:37

csak az elmúlt két napban nyolcan írták be, hogy gyagyás vagy. a fele Nadal szurkoló. nem látom, hogy hasonló jelzésekkel illetnének... mondjuk ez is eredmény. vannak emberek, akinek ez okoz örömet. hogy hülyének tartják.

713.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 711.
  • Replica
  • 2010.07.07. 00:37

az AO óta lett erős? mert az Fed nyerte és te akkor is azt írtad, hogy "nagyon szar mezőnyben". ami azóta csak gyengült. ha a blöffkorszakor Federernek ebben a mezőnyben túl a csúcson még sikerült három kivételtől eltekintve minden GS-en döntőt játszania, gondolom a 24 éves Nadalnak nem lesz gond évente 3 GS-t nyerni, akkor miért izgulsz?

714.
  • Tyler_Durden
  • 2010.07.07. 01:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 709.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:34

"a Nadal szurkolók egy része is egy idiótának tart, aki kizárólag Rafa imaget-át rombolja"

Hogy rombolná már? Szerinted Nadal milyen formában felelős Repli itteni tevékenységéért? Teljesen abszurd felvetés.

715.
  • Tyler_Durden
  • 2010.07.07. 01:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 708.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:32

Mondjuk inkább úgy, hogy "a következő négy évben a felét nyernie kell, és akkor meglehet", ez egész máshogy hangzik, nem? :)

Persze ehhez az is kell, hogy a maradékot ne Roger nyerje.

716.
  • Tyler_Durden
  • 2010.07.07. 01:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 707.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:28

"A következő évek arról fognak szólni, hogy mindez sikerül-e neki, te pedig semmi mást nem fogsz csinálni, mint azon izgulni, hogy összejöjjön neki."

Sokan mások pedig annak, hogy NE jöjjön össze. Persze ez érthető a szempontjukból, de elég sok feszültség forrása lesz, és elég ocsmánynak is fog tűnni.

717.
  • Slice
  • 2010.07.07. 01:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 713.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:50

"a 24 éves Nadalnak nem lesz gond évente 3 GS-t nyerni, akkor miért izgulsz?"

Ezt csupán egy cukkolásnak szántad Replica felé és nem gondolod komolyan, ugye?
Nadal nem hinném, hogy egy évben képes lenne 3 GS-t nyerni, és a mezőnyre sem lehet azt mondani, hogy jövőre is ilyen lesz. A mezőny alapja teljesen jó. Djokovic és Murray jó játékosok, viszont ez az évük csapnivaló volt, nem lesz ez így minden évben. Davy és Potro(inkább Potro, mert Davy már öregszik) remek formában tudnak lenni és akkor bárkire veszélyesek lehetnek, viszont az év nagy részében sérültek voltak, ez sem lesz mindig így. Söderling és Berdych fontos tapasztalatokat gyűjtöttek idén a GS-eken, jövőre akár jobbak is lehetnek. Emellett ott van még Federer. Szerintem azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy jövőre megismétlődik Djokovicét semmit tevése és Potroék sérülése és a többi. Ez nem egy gyenge mezőny alapvetően, sajnos idén senkinek nem jött össze semmi Nadalon és végülis Federeren kívül(csak nyert egy GS-t), de jövőre biztos vagyok benne, hogy más lesz. Nem lesz itt akkora Nadal dominancia, mint Federeré volt évekkel ezelőtt.

718.
  • titti
  • 2010.07.07. 03:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 688.
  • Replica
  • 2010.07.06. 23:28

Olyan nincs, hogy "időarányosan jobb". Ahogy olyan sincs, hogy "időarányosan legparasztabb", csupán olyan, hogy legparasztabb. A kor semmire sem mentség.

719.
  • Replica
  • 2010.07.07. 11:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 712.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:47

Te hülyeségeket beszélsz és magad s federeres pajtásaidat véded. ólad is megvan a véleménye itt jónéhány embernek, ki is mondják.

720.
  • Replica
  • 2010.07.07. 11:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 713.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 00:50

Az AUSon többen is sérüléssel küzdöttek meg bűnrossz formában voltak, ezt használta ki fed.

721.
  • Replica
  • 2010.07.07. 11:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 718.
  • titti
  • 2010.07.07. 03:21

De van olyan, hiszen Nadal időarányosan sokkal jobb. Ez meg már csak jobb lesz, aztán fuzzy előveheti a szeppuku készletét.

722.
  • erisen
  • 2010.07.07. 12:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 590.
  • Rafain
  • 2010.07.06. 16:27

A Telegraph cikkéhez:

"Wimbledon 2010: Rafael Nadal megmutatta, hogy tisztaság dolgában megelőzi Roger Federert"

Tisztaság dolgában? Hogy? Federer nem játszik tisztán? Csal? Vagy mi??? Ezt nem értem. De az angol "purity"-val sem tudom mit akar kifejezni. Itt már éreztem hogy ez egy nagyon elfogult cikk lesz. De a feketeleves még hátravolt.

"Rafael Nadal második wimbledoni győzelme tiszteletére elterült a földön, de ez inkább csak szertartás volt, mintsem igazi ünneplés. Arra valójában péntek este került sor, amikor Nadal az oldalára dőlt és örömittasan a levegőbe emelte a lábát, miután megverte Andy Murrayt."

Ez igaz. Az igazi döntő Möri ellen volt,aki besült. Berdics egy ijedt nyuszika volt,tök 0 volt az egész meccsen,és miatta unalomba fulladt a meccs. A szél nem mentség,mindkettőnek ugyanazok a körülmények. Akárcsak a 2009RG döntőben tavaly. A Möri meccs után már érezni lehetett hogy itt ki fog nyerni.

"By Mark Reason
Megjelent: 2010. július 4-én este 10:28-kor"

Jó mejegyezni a nevét,nehogy mást véletlenül elolvassak tőle a jövőben.:-)

"Az emberek általában akkor teszik fel az "ő-e a legnagyobb" kérdést, amikor egy hősies mérkőzés után elborítják őket az érzelmek, a kérdés azonban még mélyrehatóbb egy olyan antiklimax után, mint ez volt. A vasárnapi döntő a nagyság árnyékában zajlott, hiszen Nadal túlságosan jó volt Tomas Berdych számára. Nadal lenne hát minden idők legjobb játékosa?"

Ez nagyon nagy ferdítés. Nadal nyert egy GS-t Berdics ellen és ebből arra kell következtetnünk hogy ő a greatest of all time?!
Miért kéne? Hogy gondolja ezt? Hogy jelenhet meg egy ilyen sületlenség?

"A federalisták a kérdés hallatán majd hitetlenkedve, zajosan tiltakoznak, és kedvencük 16 GS győzelmére mutogatnak, ami kétszerese Nadal GS trófeáinak. Ez ugyan statisztikai szempontból vitathatatlan, de Roger Federer olyan játékosok hosszú sorát győzte le azokban a döntőkben, akik nem tartoznak a legjobbak közé, vagy már kiöregedtek, vagy még túl fiatalok voltak. Aki nem hiszi, nézzen utána. Federer "aranykorában" egyetlen dolog volt arany, mégpedig az a visszataszító 15. szám, amit a tavalyi önelégült wimbledoni győzelme után viselt melegítőjére hímeztek."

Federernek mi a franc köze volt ahhoz hogy kit kell legyőzni???
Ez már megint mi?? Aki oda került azt megverte. Ez a sport lényege,aki szembejön,azt legyőzöd,akkor jó vagy,ha nem akkor a másik a jobb.
Másik dolog:
Honnan veszi a bátorságot,hogy olyanokat írjon hogy "nem tartoznak a legjobbak közé". Honnan tudja? Játszott velük? Vegyük ki Federert a 2003-2007 időszakból.
Szerintem lenne egy rakás GS-győztes,akik nem nyertek soha. Mondjuk Nalbandian,Davydenko,Gonzalez esetleg Henman,vagy Ljubicic.
Roddick,Safin,Hewitt nyert volna még pár GS-t. Agassi is lehet párat behúzott volna. Vagy 2007-ben Djoko nyerhetett volna még egyet.
És akkor mit írnánk erre a korszakra? Hogy végtelenül izgalmas,minden versenyen más fő esélyessel,a mezőny tele GS-győztessel!!!
De nem mert volt egy ember (Fed) aki az összes többit legyőzte,és (majdnem)mindent besöpört és elért. Ezért ezt le kell húzni.
Tudomásul kell venni mindenkinek,hogy nagyságok egy sportban csak úgy születhetnek hogy agyonnyomják a mezőny nagy részét,és dominálják a versenyeket.
Máshogy nem lehet nagyság. Ez nagyon nagy ostobaságnak tartom hogy így kisebbítsük kivételes tehetségű emberek sikereit. Nagyon elszomorító hogy ilyesmit közölhetnek egy újságban.:-(
Következőkben meg kibújik a szeg a zsákból,és előjön az utálkozó,fröcsögő agyatlan,elfogult,primitív szurkoló Mr.Reason-ből.
"Visszataszító" és "önelégült". Micsoda szép jelzők. Gratula.
Attól hogy az ő fejében az,attól még a való világban nem az.
Valakinek az nem tetszik hogy Tsonga ugrál,Djokovic mellvereget,meg letépi magáról az inget,Hewitt kámonozik meg mellvereget,Nadal az öklét rázza mindig meg harapdálja a kupát. Ez van. Attól még egyik sem visszataszító.
Amúgy a 15-ös számot nem Federer rajzolta este sutyiban fel a pulcsira,hanem a Nike. Náluk kellene reklamálni. Amúgy meg a úgy néz ki hogy a Nike jóslata be is jött.:-)

"Hála Istennek Nadaltól nem látunk ilyen szirupos dolgokat. Meglehet, hogy a spanyolnak több rigolyája van, mint egy vén gebének, de tudja, hogyan kell viselkedni, akár nyer, akár veszít. Még arra is vette a fáradtságot, hogy megköszönje a centerpálya közönségének azt a "bámulatos tiszteletet", amit az elődöntőben Murray felett aratott győzelme során iránta tanúsítottak. Nadal még a végső győzelme pillanatában is visszagondolt arra a meccsre."

Neeeem,Nadaltól valóban nem volt szirupos a Shakira klipp. Valóban nem.:-)))
Ájm ö dzsipsziiii,ár jú káming vid mí?? :-)))
Szóval hagyjuk már ezt az egyik ember szentté avatását,a másik ember pokol bugyraiba küldését,mert k* fárasztó.
Federernél kevesebb elegáns,sportszerű,a tenisz klasszikus szellemét megörző karaktert tudnék mondani. Hirtelen Laver,Borg,Edberg,Sampras neve ugrik csak be. De Nadal is jó úton halad hogy köztük legyen.

"A döntővel kapcsolatban az egyetlen bámulatos dolog az volt, ahogyan Nadal a fontos pontoknál megemelte a játéka színvonalát. A spanyol idegeit toledói acélból kovácsolták. Talán Donald Bradman lehetett még Nadalnál is megingathatatlanabb és könyörtelenebb, de rajta kívül nincs más."

Donald Bradman? Hát persze. Meg Koplárovics Béla!! Milyen agymenése volt,vagy mit szedett mikor ezt összefirkantotta?? Hagyjuk már hogy a krikettet(mert ő ám egy rohadt nagy krikett playa volt 80éve aki nem tudná) összehasonlítjuk a tenisszel.
Szerintem meg Michael Sumacher pont olyan kitartó és tehetsége mint Joe Montana,de Michael Jordan picit jobb ebben,akinél meg jobb Roberto Baggio.
Mekkora ordenáré hülyeség már amiket leirkál??? :-)
Az vitathatatlan hogy Nadal az utóbbi évtized legnagyobb küzdője. És amúgy is a teniszben az egyik legnagyobb küzdő.

"Nadal az első bréklabdát nagy adogatással és egy kolosszális tenyeressel hárította, a másodikat azonban hidegfejű számítással. Nadal mindössze 140km/órás második szervát ütött, de olyan pörgetéssel és pontossággal, hogy a labda elcsavarodott Berdych ütője elől."

Hidegfejű számítással,mi?? :-) Kiszámította hogy vonalra üti. Persze.
És biztos egy beépített mikorheadseten keresztül Toni Nadal mondta be neki a számítás végeredményét aki Carlos Costával karöltve a lelátón számította ki integrálszámítással a Nadal adogatás ívének görbe alatti területét.
Hagyjon már a hülyeséggel. Balkezesnek a kifelé vágott szerva nagy fegyver.
Ezt vette elő és bejött. Más játékosok is hárítottak már ásszal breaklabdát GS-döntőben.:-) Nem kell ezt túlmisztifikálni.

"Nadal éppen ebben előzi meg Federert, hogy a fontos pillanatokban tiszta fejjel gondolkodik. A fej a testtel szemben. Fangio a Ferrarijával szemben."

Nem igaz. Megint csak ócska ferdítés. Nadal megelőzi Federert a tiszta fejben AZ EGYMÁS ELLENI MECCSEIKEN!!! De Federer hányszor bizonyította 7 év alatt hogy ha kell,akkor fejben nagyon ott van? Kismilliószor. Épp emiatt is lett akkora zseni,amekkora.
Tény Nadal mentális képességei jobbak. Ez egy adottság,nagyon nem fejleszthető szerintem,max. kis mértékben.

"Biztos, hogy soha, senki nem mozgott még jobban a teniszpályán, mint Federer, de ő fejben soha nem volt olyan erős, mint Nadal. A svájci könnyekre fakadt az önsajnálattól, amikor Nadal legyőzte őt a 2009-es Ausztrál Openen, és azt mondta: "Jézusom, ez megöl engem." Federer ezzel beismerte, hogy legjobb formájában sem tartja képesnek magát arra, hogy megverje a legjobb formájában játszó Nadalt. A spanyol a nagy ember legnagyobb kétségbeesésére folyamatosan emelte a játéka színvonalát Federerrel szemben, Berdych ellen azonban Nadalnak csak arra volt szüksége, amit Tiger Woods a 'B' játékának szokott nevezni."

Kedves brit újságíró. 2010AUSO-n biztos Möri is az "önsajnálattól" fakadt könnyekre. Undorító,gusztustalan,gerinctelen dolog ezzel előhozakodni.
Tudjuk hogy ezek az emberek mekkora munkát fektetnek bele ebbe az egészbe,és az utolsó lépcsőfokon elbukni keserű dolog. Nagyon nagy önuralom kell hogy 20ezer ember előtt lenyilatkozd emelt fővel,hogy vesztettem,ma jobb volt az ellenfél,stb...
Mörinél és Fednél is elszakadt a cérna. Na puff. Van ilyen. DE Mr.Reason-t emlékeztethetné valaki arra is amikor Nadalnal szakadt el az a bizonyos cérna,és a 2007Wimbi döntő után az öltözőben és a sajtótájékoztatón úgy pityergett mint egy kisgyerek akinek elvették a játékát. Biztos az "önsajnálattól". Gusztustalan senkiházi az ilyen ember,aki ezeket a könnyeket számonkéri a versenyzőktől. Vagy ha már mindenképp erre vágyik,akkor egyenlő elbírálással tegye. Amúgy meg Federer a "top" Nadal 7szer verte. És tudomásul kell azt is venni hogy a sportban nincs "top" meg "77,6%-os" meg hasonló baromság. 2 ellenfél van a pályán,és az adott pillanatban a jobbik nyer.Kész.
Sehova se vezet ha egy vereség után "top"-ozunk,meg %-okat osztogatunk embereknek.Nadal jobb volt Berdicsnél,aki összetojta magát és besült,ezért nyert
Nadal.

"Lehet, hogy Nadal több tenyerest rontott a döntőben, mint az egész tornán együttvéve. Ez részben annak volt köszönhető, hogy Berdych megpróbált Nadal ellen rövid, lassú labdákkal játszani. Ez működött Arthur Ashe-nél a Jimmy Connors elleni 1975-ös heroikus döntőben, de Berdych nem bánik annyira ügyesen az ütővel, és Nadal ugyan sok ütést elhibázott, de egy pillanatig sem látszott rajta, hogy azt gondolná, hogy emelnie kellene a játéka színvonalán."

Rövid és lassú ladbákkal...hát ja. Berdics mindent megpróbált,azt is amit nem tud.:-) Kétségbe esett és elkeseredésében már azzal is próbálkozott ami neki nem megy. Történetesen színezni a játékot,fineszt belevinni. Neki ez megy,csinálja a gépteniszét,aztán annyi. Ha nincs szervája annyi. Ezt láthattuk a döntőben. Ráadásul még az egyetlen igazi fegyvere,a tenyerese is csődöt mondott. 1975-ben meg tök más játék volt. Mégcsak nem is hasonló. Hol voltak akkor az alapvonaljétktól Wimbledonban? Hírből se hallották.

"Mindenki szereti Rafát, de valaki beszélhetne vele a dilijeiről. A 24-éves mintha valami furcsa kényszerbetegségtől szenvedne. Nadal két vizesüvegének mindig ugyanazon a fűszálon kell állnia, a pontok között megtörölközik, húzogatja a nadrágját, és nem lép a vonalakra."

Ez megint nem igaz. Én nem szeretem Nadalt. Akkor már nem mindenki.:-)
Kit érdekel milyen heppjei vannak? Majdnem mindenkinek van. Ettől még ez nem
betegség. De ha az is,akkor is a tenisz a lényeg.

"A harmadik szettben új labdákat vettek elő, és Rafa nem fogadta el a labdát, amíg a labdaszedő fiú vissza nem állt az eredeti helyére. És még akkor is elkérte a 3 labdát, hogy válogathasson, holott egyiket sem használták még."

Erre mit lehet mondani?
Und was??? :-))

"Az ember esetleg elkezdhetett együtt érezni Federerrel, amint azt mondta: " Jézusom, ez megöl engem", de Berdych egyszerűen boldognak tűnt, amiért ott lehetett."

Már megint Federerezik...Most akkor a döntőről ír vagy Federerről. Így a vége fele nem ártana eldönteni,ugyani Federer nem volt ott. Vagy egyik,vagy másik,de mindkettő semmiképp.

"Egy mély, angol férfihang bekiabálta: "Szeretlek, Rafa," de semmi nem tudott igazán életet lehelni a meccsbe. A kimenetele éppen olyan egyértelmű volt, mint a szombati női döntőé. Egy újabb hang azt kiabálta: "Zseni vagy, Rafa." Ó, hát a zsenik néha meglehetősen unalmasak. Tiger Woodsnak volt néhány győzelme, ami pont annyira volt izgalmas, mint egy ötórás járatkésés a repülőtéren. Ez volt a helyzet Nadallal is."

Ez az első dolog amivel akár egyet is lehet érteni,és nem akkora sületlenség hogy összedől a ház.:-)

"Már majdnem elkezdett hiányozni Federer.
Aztán eszembe jutott, amint Fed a kiesésekor azt mondja: "Rafa az utóbbi időben borzalmasan játszik." Ugyanarról a Rafáról beszélsz, aki az összes egymás elleni meccseiteket tekintve 14-7-re vezet ellened, a GS meccseket tekintve 6-2-re vezet, az egymás ellen játszott döntőitekben pedig 12-5-re?"

Te istenbarma! Te humortalan,sótlan semmirekellő bérfirkász.:-)))
Hát értsed már a gúnyt és az iróniát!! Ember. Ebben a nyilatkozatban Söderling,és Djokovic is meg volt említve, hogy "Persze,nem jelentenek veszélyt,meg elfelejtetek teniszezni,láthatjuk..." És hozzá is tette hogy az ilyen Mark Reason-féle idióták "Tiszteljék a játékosokat,és foglalkozzanak a saját dolgukkal"
Az egész full iróni a volt egy hülye bérfirkász kérdésre.

"A Fed halott, éljen a Rafa-forradalom (Rafa-lution)"

Ezzel a hülyeséggel meg feltette a koronát a sz*rkupac tetejére,amit összeokoskodott a Telegraph hasábjain. Elkeserítő,borzalmas,hozzá nem értő,fogalmatlan,rosszindulatú,tiszteletlen. Ilyen jelzők illetik meg Mr.Mark Reason-t és a cikkét. Meg azokat is akik ezt engedték megjelenni.
Emlékeztetnék mindenkit,hogy nem biztos hogy Federernek annyi. Idén megnyerheti USO-t is. Miért ne? 5x-ös bajnok volt zsinórban,és tavaly is döntőzött.
Akkor mér sikeres éve lesz 1AUSO és egy USO-val. És jövőre tavasszal ezermilliárd pontot foghat,olyan suta volt idén tavasszal. Még jól is kijöhet belőle. De ha nem...akkor is,miért kell rosszindulatúskodni egy ilyen zsenivel?
Aki majd' 10 éve legnagyobb meghatározója a teniszvilágnak. Akik ebben a kevésbé sikeres időszakban kárörvendenek,meg fürdőznek,azoknak azt üzenem,Rafael Nadal is fog ebben a cipőben járni,és akkor majd őt fogják lehurrogni hogy vonuljon vissza,meg 0,meg blöff,meg negatív mérleg egyes játékosokkal szemben. Úgyhogy ácsi. És több tiszteletet. Mert egy ilyen játékos mint Federer nem születik minden nap.
Mr.Reason meg sürgősen monnyon le! :-)

723.
  • nokomment
  • 2010.07.07. 12:04
 
 
   

ON

Nadal vagy Fed a jobb?

Ez nagyon egyszerű: akire majd sok év elteltével azt mondják hogy jobb. Ugyanis 60-70 év múlva már csak azok a számok lesznek amiket nyertek (GS, Masters, stb.), mi akik láttuk őket teniszezni, már nem leszünk. Felesleges ez a mostani "kinek nagyobb a fasza?" verseny. Nevetséges aki ezen vitázik. Arra fognak emlékezni hogy ki mit mikor és mennyit nyert. Nem arra, hogy mi lett volna ha pl. az utolsó szettben a 3. breaklabdáját kihasználja a későbbi vesztes. Csak a győzelem számít.

OFF

724.
  • nokomment
  • 2010.07.07. 12:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 722.
  • erisen
  • 2010.07.07. 12:03

korrekt komment

725.
  • Sasha
  • 2010.07.07. 12:26
 
 
   

Akiknek nem tetszik ez a blog, kritizálják a gazdáját, néhol már a személyeskedésig fajulva, azok miért nem húznak el innen a pi**ba egy másik fórumra? Szabadon megválaszthatjátok, hogy hova szórjátok el a véleményeteket és ha láthatóan itt nem befogadóképes a környezet, akkor lehetőség van a váltásra. Bár el kell, hogy mondjam, hogy ahhoz képest, hogy itt több a Federer fan (bár egyébként ez sem biztos) és Fuzzy is Fed-fan, Nadal mind a cikkekben és a hozzászólások java részében megkapja a tiszteletet.

726.
  • Dobs
  • 2010.07.07. 12:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 714.
  • Tyler_Durden
  • 2010.07.07. 01:15

Szerintem félreértetted Fuzzy írását.

Pont az a lényeg, hogy amiket (és ahogyan) Replica ír, azzal még azokat is Rafa ellen fordít(hat)ja, akik amúgy (nagyjából) semlegesek voltak. Ezzel rombolja Rafa imidzsét azok között, akik olvassák ezt a blogot. (És ehhez semmi köze Rafának, vagy bármelyik játékosnak) Ráadásul ez könnyen terjed az ismerősök között tovább. Tehát akár több embert is érinthet, mint gondolnád.

727.
  • Dobs
  • 2010.07.07. 12:45
 
 
   

"(És ehhez semmi köze Rafának, vagy bármelyik játékosnak)"
Ezt arra értem, hogy Rafa nyilván nem tehet arról, ill. az ellen, hogy miket írkálnak róla egy fórumon.
Pont ez a baj, hogy azt az imidzset, amit felépített magáról, rombolják mindenféle írásokkal.

Szerintem erre gondolt Fuzzy.
Javítsatok ki, ha tévedek!

728.
  • Replica
  • 2010.07.07. 13:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 722.
  • erisen
  • 2010.07.07. 12:03

Fogd már fel, hogy ne az magadfajta elvakult fedsből indulj ki, vannak szakértők, akik látják, hogy mi ez a hamis mítosz Federer körül, és ezt ki is nyilvánítják. Már ezerszer megmondtuk, fed egy baromi gyenge mezőnyben halmozta a GS-eket, majd az erősebb mezőnyben láthatod, mit csinál. Fél év 0 tornagyőzelem, és ez már csak rosszabb lesz.

729.
  • Dobs
  • 2010.07.07. 13:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 728.
  • Replica
  • 2010.07.07. 13:00

Rosszabb, mint 0?
Mennyi lesz a következő félévben? -1?
Visszavesznek tőle egyet?
:)))))))

730.
  • erisen
  • 2010.07.07. 13:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 728.
  • Replica
  • 2010.07.07. 13:00

Na ja elvakult Fedes vagyok,mi? Hogyne.:-)
Mondja ezt egy olyan egyén aki állandóan minden eredményt Nadalon keresztül értékel,és a tenisz neki kimerül a Fed vs. Nadalban...
Még az avatarja is Nadal és bevallása szerint Nadal 2007RG cucca neki önbizalmat ad,ezért mindig abban játszik, és állítása szerint ő a "kisNadal".
Ember. Hagyjuk,mert jól nem jöhetsz ki belőle.:-)

Erősebb mezőny????? Hol???? Ebben az évben minden volt csak erős mezőny nem.:-)
Amúgy számold össze hogy 2008-tól (amióta állítólag k* erős a mezőny),hány GS-t nyert Fed és hány GS-döntőben volt.
2008 - 1elődöntő,2döntő,1 győzelem
2009 - 2döntő,2győzelem
2010eddig - 1 győzelem,2 nyolcaddöntő

Fél év 0 tornagyőzelem. Hogy képzeled azt hogy fél évből levonatkoztatsz és az nem torz képet ad?? :-) Vagy hogy most Nadal nyert az utóbbi 2 GS-en mostmár k* erős a mezőny,de ha más nyerte volna akkor halál gyenge? Ok,értem.
Vicces vagy mint mindig. De komolyan nem lehet venni.

732.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 13:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 730.
  • erisen
  • 2010.07.07. 13:27

ismerek játékosokat, akik egy év alatt sem nyertek semmit pedig nem 29 évesek, hanem pályafutásuk csúcsán járnak életkoruk szerint. ha Fed már semmit sem nyer az sem számít. ha a következő 10 évben minden versenyen első kanyaros az sem.

734.
  • Replica
  • 2010.07.07. 13:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 729.
  • Dobs
  • 2010.07.07. 13:17

Ne a nullára koncentrálja, hanem a fél évre, ami csak rosszabb lesz, 1 év, akár 2.

735.
  • Replica
  • 2010.07.07. 14:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 730.
  • erisen
  • 2010.07.07. 13:27

Igen, te az egyik legelvakultabb fedes vagy, és emellé még nem is értesz a teniszhez, hiszen az ökörségeiből dunát lehetne rekeszteni. Fed 2008-óta, az erősebb mezőnyben nem képes évi 3 GS-re, év is és kifújt, ez a reaálítás. 2009-ben csak azért nyert 2 GS-t mert Nadal sérülés miatt egy időre kiesett a mezőnyből. Most visszatért a rend, Nadallal együtt!

736.
  • Replica
  • 2010.07.07. 14:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 732.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 13:44

Hogyne számítana, ne is álltasd magad! A nimbuszát tördeli le.

737.
  • Dobs
  • 2010.07.07. 14:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 734.
  • Replica
  • 2010.07.07. 13:59

Sőt, 20, 30 vagy 50 év.
Közben ráadásul vissza is fog vonulni, onnantól kizárt, hogy tornát nyerjen.
:)

A 2 év, amit írtál, elég érdekes felvetés.
Szerintem, ha 2 évig nem nyer tornát, utána már nem túl valószínű.
Ha nem jönnek eredmények (győzelmek), annál előbb visszavonul, mert az azt jelenti, hogy kiöregedett/belefásult.

738.
  • erisen
  • 2010.07.07. 14:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 735.
  • Replica
  • 2010.07.07. 14:02

1,Soha nem mondtam hogy értek hozzá.
2,De azt simán el tudom dönteni hogy te nem (ellentétben pár emberrel itt ezen a fórumon akik igen,tőlük nem szégyen tanulni)
Hozzáteszem te őket is kiosztod...
3, ÉVI 3 GS-t NYERNI!!!!??? NEM KÉPES???? :-))) A rohadt.Miért arra ki képes a mai mezőnyből?? Csak érdeklődöm mert Rafának a "blöffkorban" (2005-2007) sem sikerült 1-nél több. Pedig ő is megszedhette volna magát,de őt sajnálatos módon leblöffölték a blöffösök.
4,Persze,tudjuk,ha Nadal kikap akkor sérült. Hát persze. :-))))

+1:
Remélem akkor is nagyszájúskodni fogsz a monitor mögül,amikor a 28-29 éves Nadalt majd rommá veri valami noname az RG 3.fordulójában mondjuk.

739.
  • jowaldner
  • 2010.07.07. 14:34
 
 
   

Alberto Costa, Thomas Johansson, Sergi Bruguera, Carlos Moya, Thomas Muster, Marcelo Rios ez útóbbi lehet hogy csak a világranglistát vezette a többiek viszont biztos, hogy GS-t is nyertek a (áltlam egyébként végtelenül tisztelt) Sampras érában. Ennek a vitának semmi értelme. Egyébként Schumi szerintem agyon verte volna Fanggiot:-)

740.
  • Replica
  • 2010.07.07. 14:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 737.
  • Dobs
  • 2010.07.07. 14:09

De éppen ez az, hogy nem akar visszavonulni, pedig mindenkinek jobb lenne, és inkább égeti magát 2012-ig.

741.
  • erisen
  • 2010.07.07. 14:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 739.
  • jowaldner
  • 2010.07.07. 14:34

Rios nem nyert soha GS-t,ennek ellenére világelső volt.

Jan-Ove Waldner. :-)

742.
  • Replica
  • 2010.07.07. 14:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 738.
  • erisen
  • 2010.07.07. 14:16

Nem képes, mert most nem Philippoussissok ellen kell GS-t nyernie, aki 48. volt a ranglistán. Nadal még lezdő salakos volt a blöffkorszakban, később ért be. Fed meg annak a korszaknak köszönheti a felemelkedését. Kíváncsi lennék, mire ment volt 2003-as wimbiben, ha nem Philippoussissal kell megküzdenie, hanem egy Samprassal, Rafterrel, Ivaniseviccel stb

743.
  • erisen
  • 2010.07.07. 14:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 740.
  • Replica
  • 2010.07.07. 14:38

Szívesen égetném magam én is 16 GS-el.
Sőt 2 GS QF-el szívesen égetném magam.

744.
  • Turin
  • 2010.07.07. 14:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 740.
  • Replica
  • 2010.07.07. 14:38

Kinek lenne jobb és miért? Már rajtad kívül, akinek az idegei 19 éves korára már rongyosra foszlanak a frusdztráltságtól, h ez a szemét svájci még mindig itt üti a labdát, és nem akar eltakarodni. :D
Minden szavadból érződik a rettegés, hogy Fed még tovább marad néhány évig, és az így is szinte megdönthetetlen rekordját még tovább távolítja Nadaltól, akinek mondjuk így is csak szalmaszálnyi esélyt adsz magadban, de a mocskos "svejcije" még keresztlhúzhatja ezt a számítást is. :D


Szóval elő a nevekkel. Kinek lenne még jobb? :)

745.
  • jowaldner
  • 2010.07.07. 15:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 741.
  • erisen
  • 2010.07.07. 14:40

Köszi az infót (Riosról), én is így tudtam. Szerintem ehhez hasonló bravúrral(?) nem sokan büszkélkedhetnek a tenisztörténelemben,
Üdv.: Jan-Ove

746.
  • Replica
  • 2010.07.07. 15:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 743.
  • erisen
  • 2010.07.07. 14:47

Tehát nem a jelen a fontos, hanem a múlt? Inkább vereti magát, mint visszavonuljon? Akkor meg is érdemli, de ne sírjatok!

747.
  • Replica
  • 2010.07.07. 15:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 744.
  • Turin
  • 2010.07.07. 14:48

Rettegés?:DD Te meg vagy veszve ember!:D Nekem végülis jó, hogy marad és égeti magát, mert annak csak örülök! :D

748.
  • Replica
  • 2010.07.07. 15:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 743.
  • erisen
  • 2010.07.07. 14:47

Megdönthetetlen rekord? LoL! Nadal 24 évesen többet nyert, mint Fed akkor, és sokmindenben már most megelőzi az egész páylafutásában.

749.
  • seatly
  • 2010.07.07. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 740.
  • Replica
  • 2010.07.07. 14:38

Miért égetné magát?A rajongói és a tenisz rajongók mind tudják,hogy mit ért el,mit vitt véghez.Egyszer mindenki felett lejár az idő,lehetetlen,hogy valaki 30 évesen is úgy teniszezen vagy akármilyen más sportot űzzön,mint tette 25 éves korában.Amilyen tenisze volt Federernek ebben az időszakában azt a teniszt senki sem fogja überelni.Legalábbis az én szememben senki sem.Az én szememben akkor sem fogja égetni magát,ha első körökben kiesik,ha nem jut ezek után egyetlen döntőbe sem,mert ő már annyi mindent adott a rajongóinak,hogy most mi azzal tartozunk,hogy az ilyen időkben is mellette állunk.
Egyébként is semmi sincs még lefutva semmi sem.Simán nyerhet még GS-eket.

750.
  • erisen
  • 2010.07.07. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 745.
  • jowaldner
  • 2010.07.07. 15:09

Safina.

751.
  • titti
  • 2010.07.07. 15:44
 
 
   

Egy nap alatt megint a kis buzi termelte a legtöbbet. A többiek meg továbbra is folyamatosan vele hadakoznak, hogy a téveszméit helyrerakják.
Számomra így nem nagyon vállalható tovább a kommunikálás, ebben a rossz demokrácia szerint működő, hülyegyerek tematizálta közösségben. HIbának tartom, hogy egy fórumozó hosszútávon tönkreteheti a többi, valóban teniszhez értő rajongó szórakozását, mindezt olyan gátlástalanul, hogy a blog gazdáját is következmények nélkül hülyézgetheti. Kár...

Bye!

752.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 15:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 749.
  • seatly
  • 2010.07.07. 15:23

hagyjad a gyógyegeret. kicsit be van fosva tőle, hogy Nadal nem fogja azokat az eredményeket hozni, amiket Sampras vagy Fed hozott. szerinte az AO mezőnye egy nulla volt. ebből a mezőnyből esett kis KÉT TOP ötös játékos, illetve esik ki a volt a világelső, aki kora miatt természetszerűen leszállóágban van. persze idézhetném Rafát is: "aki azt mondja, hogy jobb vagyok, mint Roger semmit nem tud erről a játékról." azt persze eddig is tudtuk, hogy Repike semmit nem tud erről a játékról. hogyan is tudhatna. apukája mondja meg neki kinek kell drukkolnia. 12 évesen nálam is így volt. Wilandernek apám miatt drukkoltam. közben megtanultam teniszezni és rájöttem, hogy nem az ő stílusa áll hozzám közel. van aki nem nő fel. mindannyian ismerünk ilyen embereket. a kisgyerek hiába írogat arról, hogy ha Fed tovább játszik saját nimbuszát rombolja mert azt nem lehet. Sampras sem "tudta" lerombolni azzal, hogy 50-en kívüli játékosoktól szenvedett folyamatosan vereséget. emiatt senki nem kérdőjelezi meg az eredményeit néhány piti kisstílű alakon kívül, aki a billentyű csapkodáson kívül a teniszlabdát nem tudja egyenesen feldobni. az ilyen emberek véleménye meg nem érdekel senkit.

753.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 15:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 751.
  • titti
  • 2010.07.07. 15:44

rossz a rekciód. NE etesd a trollt. ennyi. mint látod sokan nem nagyon reagálnak az okosságaira. légy sokkal nyugodtabb.

754.
  • nokomment
  • 2010.07.07. 15:56
 
 
   

tényleg túl sokat foglalkoztok néhányan Replica hülyeségeivel. Mondhattok ennek amit akartok, felesleges. Utolsó kommentjében is nagyon okosat ír: "Megdönthetetlen rekord? LoL! Nadal 24 évesen többet nyert, mint Fed akkor, és sokmindenben már most megelőzi az egész páylafutásában."

MI AZ HOGY SOKMINDENBEN?! LOSER VAGY KOMÁM...

755.
  • nokomment
  • 2010.07.07. 16:06
 
 
   

áruld már el azt a "sokmindent" a Masters győzelmeken és az olimpián kívűl...

756.
  • brewer
  • 2010.07.07. 16:14
 
 
   

A magam részéről azt nem értem, hogy egyáltalán miért reagál még bárki is arra, amit ír? Sőt. Minek olvassátok el? ;) :) Mert az már régóta kiderült, hogy valójában kvára nem érdekli Rafa, nem Rafa miatt van itt, csak és kizárólag egyetlen célja van: a trollkodás. És sajnos nagyon sikeres benne. Az igazság az, és ezt nem azért mondom Fuzzy, hogy bántsalak, vagy ilyesmi, de ha magad is trollnak minősíted, akkor miért engeded, hogy hozzászóljon? A trollokat ki szokták moderálni, ha meg erre nincsen időd (amit megértek), akkor miért nem tiltod ki egy kicsit? Nem azt mondom, hogy örökre, de egy hét, vagy egy hónap csendes pihenő jót tenne neki. Vagy legalább is nekünk ;) :) Jó, persze, tudom, regisztrálhat új néven, meg ha dinamikus az IP címe akkor már nehezebb az ügy, de legalább jelzésértékű lenne. Mert azért elég fárasztó, hogy a kommentek felét tekerni kell, meg az is, hogy valaki biztosan ugrik a legújabb agymenésére, és már megint újra és újra ugyanazokat a köröket futjuk. Lassan már másról se szól a fórum, mint Replica hülyeségeiről, és ez nem annyira jó szerintem. Mert Replica nem egy Rafa drukker, akinek saját véleménye van, amit meg akar vitatni másokkal, ő egész egyszerűen bomlasztani akar, direkt belekötni másokba, leszarja ő Rafát nagy ívben, mégha azt is mondja, hogy nem. Az ilyet meg nem kell védeni szerintem. De persze, ez csak az én véleményem, aztán lehet hogy más meg másként látja ;) :)

757.
  • erisen
  • 2010.07.07. 16:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 756.
  • brewer
  • 2010.07.07. 16:14

Hajjaj. Így van ez, így van.:-)
De sokan leírták már ezt,istenem.
Ha már fentebb valaki linkelte,akkor ezúton ragadom meg az alkalmat és itt is gratulálok a legújabb cikkedhez.
Nekem tetszett.
SPECIEL ;-)

758.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 16:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 757.
  • erisen
  • 2010.07.07. 16:21

link?

759.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 756.
  • brewer
  • 2010.07.07. 16:14

alszom ma rá egyet. ma este átgondolom ezt a heyho kérdést alaposan. valami változni fog. mert ezt már nem élvezem.

760.
  • nokomment
  • 2010.07.07. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 759.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 16:27

helyes :D

761.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 16:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 759.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 16:27
762.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 17:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 759.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 16:27

Én csak azt szeretném javasolni neked, hogy ezt a Federer/Nadal ellentétet tüntesd már el az oldalról ahogy van, mert ez a téma engem is felhúz, és a legtöbb esetben ezen megy a vita. Mondjuk, ha Replicát kiteszed ez akkor sem fog változni. Néhány ember ugyanis olyan ökörségeket szól hozzá időnként, hogy az vérlázító. És ebben aze setben már akkor azt is át kell gondolnod, hogy lehet-e nyíltan ellenszurkolni stb. Mert óriási feszültségeket lehet gerjeszteni azzal, hogy például egy Söderling-Ferrer meccsen valaki a svédnek szurkol, de csak azért mert a következő meccsen ő játszhat Nadallal. Majd látva, hogy Söderling esetleg nem százas, lemondóan nyilatkozni előre stb. Most csak egy példát ragadtam ki. Nem könnyű kérdés ez.

763.
  • erisen
  • 2010.07.07. 17:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 758.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 16:25

Igen.


* Turin
* 2010.07.06. 18:59
* válaszolok erre
http://krumplicukor.wordpress.co...

764.
  • erisen
  • 2010.07.07. 17:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 758.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 16:25

És a teljes ez volt:

http://krumplicukor.wordpress.co...

765.
  • Turin
  • 2010.07.07. 17:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 762.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 17:04

És elárulnád, ki fogja eldönteni, hogy egy adott szurkolás nyílt ellenszurkolásnak minősüól? Osztályozod, ki a hiteles Söderling szurkoló és ki nem az?
Hogy képzeled el a dolgot?

766.
  • titti
  • 2010.07.07. 17:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 762.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 17:04

Ha a 100%-os környezetvédelem utopisztikus is, vétek lenne kihagyni az egy lépéssel megoldható 80-90%-ost.

767.
  • brewer
  • 2010.07.07. 19:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 762.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 17:04

"Én csak azt szeretném javasolni neked, hogy ezt a Federer/Nadal ellentétet tüntesd már el az oldalról ahogy van,"

Hogy egy klasszikust idézzek: Örök Életet! Ingyen Sört! Hegyet Szegedre! ;) :)

A Fed/Rafa drukker ellentétet senki nem fogja eltüntetni, maximum az idő, sajnos ehhez a szellemi fejlődésnek túl alacsony fokán állunk. Mármint úgy en bloc az emberiség ;)

De nem is ezzel van a baj, bár tud fárasztó lenni, de például te írsz néha akkora ökörségeket, hogy háromszor el kell olvasnom, hogy tényleg azt írtad, amit úgy tűnik, hogy írtál, majd veszek néhány nagy levegőt és elmegyek mosogatni. Hogy ne azt írjam le, amit elsőre akartam ;) :) De ettől még nem tartalak trollnak, és nem gondolom azt, hogy jobb lenne, ha nem lennél itt. Ellentétben Replicával. Max. néha szüneteltetlek ;) :) De a Replica-jelenség az más tészta szerintem.

brewer, aki annak a Végtelenül Mákos és Ideggyenge Svájcinak Szurkol (akkor is ha Rafa ellen játszik). Meg Bo Carl "Gimme" Vérivónak, a Hatalmas Tenyeresek Osrzágából (akkor is ha Rafa ellen játszik). Valamint Antiszociális "PlayStation" Marinak, egy Nemzet Egyetlen Reménységének (akkor is ha Rafa ellen játszik).

Bajban akkor van, ha ők egymás ellen játszanak. Bár koridősként a svájcinak jár az extra biztatás ;)

Kedveli még: Marin "Szmorúszemű" Cilicset, akinél csodálja, hogy hogyan lehet alvás közben játszani. Sam Q-t, aki már akkor megfogta, amikor beszakadt alatta egy üvegasztal, majd a "le vagytok szarva, hazamegyek" RG produkciója végképp levette a lábáról. Ernie-két. Mert hülye. Misát. Mert extra hülye. Nicót. Mert nem lehet könnyű ilyen agyműködéssel élni. Szunyit. Mert ő SZUNYI.

Gulity pleasure-jei: Verda. Feli. Koroljev. Nem fejteném ki, ha nem baj. 4P. Aki szerelem volt az első a világba kiküldött tenyeresnél, majd az utána következő Fed fénykorában típusú ütésnél.

És azt is be kell vallania, hogy az egyik legjobb teniszélménye volt a római GGL-Hewitt meccs. Az első körben. Salakon. 50 fokban, árnyék nélkül, amikor annyira a fejére tűzött a nap, úgy hogy egy ponton azt hallucinálta, hogy Lleyton ütött egy röptét.

Ha ezt beteszem minden hozzászólásom végére, akkor rendben lesz, ha legközelebb is a fent emlegetett úriemberek valamelyikének merek majd szurkolni? ;)

768.
  • Replica
  • 2010.07.07. 19:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 752.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 15:46

Kicsoda? Pont hogy ti féltek attól, hogy Nadal megdöntheti Federer rekordját! Én nem félek, tudom, hogy megdönti!

769.
  • Replica
  • 2010.07.07. 19:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 755.
  • nokomment
  • 2010.07.07. 16:06

Hogy miben?

Masters győzelmek
Olimpiai cím
Clay slam
6 év alatt 5 RG győzelem

Rafael Nadal has either equaled or set various records in tennis history.
Longest single-surface winning streak (clay): 81 matches (11 April 2005 – 20 May 2007)
Third teenager since 1973 to reach world no. 2
Most consecutive French Open titles: Four tied with Björn Borg.
Winning French Open and Wimbledon in the same year. Tied-three others in Open Era history.
Only male player to have won French Open, Wimbledon, and Olympic gold medal in the same year (2008)
The only man to win the "treble" (2008) – taking titles at the French Open, The Queen's Club and Wimbledon
Won most titles as a teenager: 16 tied with Björn Borg.
Most singles titles won in a single season as a teenager: 11 (2005).
Won 24 consecutive matches, the longest winning streak of any teenager in the open era, in 2005
Most consecutive French Open finals in the Open Era: 4 (tied with Borg, Lendl and Federer)
The first male tennis player to hold three Grand Slam singles titles on three different surfaces at the same time. (FO 2008, clay; Wimbledon 2008, grass; AO 2009, Hard)
The only player to win six consecutive titles at a single tournament in the Open Era (Monte Carlo 2005–2010).
The only player to win Monte Carlo Open 6 times consecutively.
The only player to win five Rome titles.
The only player to reach nine different ATP Masters tournament finals (all except Cincinnati, Shanghai to replace Hamburg as ninth ATP Masters Series singles tournament, Nadal has reached both tournament finals).
Most consecutive ATP Masters Quarterfinals or better, 19 (Hamburg 2008 – Madrid 2010)
The only player to have lost just one game in an ATP World Tour Masters 1000 final (Monte Carlo 2010: 6–0, 6–1)
The only player to win the same ATP Masters event for six consecutive years (Monte Carlo Masters).
Winner of most ATP Masters 1000 titles (18)
The only player to win 400 singles matches in fewer than 500 matches played (401–91).
The only player to win all three clay court Masters events in the same year.
The only player to win three consecutive Masters titles, irrespective of surface.
The only player to win at least three ATP World Tour Masters 1000 in a season for four consecutive years.
Overall Nadal is 203–16 (.927) in his career on clay, the best winning pct. on clay in the Open Era.
The quickest male player (losing fewest matches) in the Open Era to reach 200 clay-court wins (200–16).
The only player to win a "Clay Slam", the 3 Masters 1000 clay court tournaments and French Open, in a single season (2010).

770.
  • nokomment
  • 2010.07.07. 19:34
 
 
   

"Clay slam" : ne nevettess már ezzel? mi ez? HAHAHAHA (ezt sehol sem jegyzik)
"6 év alatt 5 RG győzelem": és? ez is mi? (Fed: 7 év: 6 győzelem Wimbiben)

Én is bemásolhatom ide Fed wikipediás oldalát... de nincs értelme. Amit jegyzenek azok nem azok amiket te ideírtál.

Verd ki rá! HAHA

771.
  • nokomment
  • 2010.07.07. 19:39
 
 
   

bocs, az kicsit túlzás, hogy sehol sem jegyzik, de ne gyere már clay slam-mal... faszságokat mindenkire ki lehet találni hogy milyen rekordjai vannak, mert mindenkinek vannak jó mutatói.

Többsége salakon alapszik... nem nehéz mivel ott csak blüff ellenfelei vannak hogy a te szavaiddal éljek! sztef Fednek hány füves Masterse lenne, ha lenne füves Masters? Gyanús, hogy több mint Nadalnak ha már itt tartunk...

Fúj, de nem szeretek vitázni egyszerűekkel...

772.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 19:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 767.
  • brewer
  • 2010.07.07. 19:18

"de például te írsz néha akkora ökörségeket, hogy háromszor el kell olvasnom, hogy tényleg azt írtad, amit úgy tűnik, hogy írtál, majd veszek néhány nagy levegőt és elmegyek mosogatni. Hogy ne azt írjam le, amit elsőre akartam ;) :)"

Dehát ez lenne az egésznek a lényege! Hogy bizonyos dolgokat megvitassunk egymással, hisz te magad mondtad, hogy nem tartasz trollnak. Akkor nem értem miért ignorálsz engem egyik pillanatról a másikra?! Ha valakivel bajom van, általában megmondom neki, vagy jelen esetben megírom. Neked erre csak azt tudom mondani, hogy nem kell az első adandó alkalommal megsértődni, ignorálni vagy éppen elmenni mosogatni, ha már itt tartunk. És szívesen venném, ha leírnád mit tartasz ökörségnek. Nagyon leköteleztél, hogy nem tartasz trollnak. A szurkolásról meg: szerintem van egy elvárható formája az egésznek, én speciál szoktam olvasgatni a blogodat, és ezt a Rafaellenességet szűrtem le, amit múltkor éreztettem is veled. Mivel oda nem írok, itt szóltam. Nem tetszett, ennyi. Te meg úgy reagáltál, hogy mostantól betettél engem Replica mellé, és el sem olvasod amit írok:)

773.
  • JMDP
  • 2010.07.07. 20:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 767.
  • brewer
  • 2010.07.07. 19:18

Eddig is rendben volt:) Valaki, viszont hiányzik! (Bébi Zsiráf) Kicsit megsértődtem:)

774.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 20:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 773.
  • JMDP
  • 2010.07.07. 20:41

szevasz:D van híred Robotitoról?

775.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.07. 20:53
 
 
   

egy logaritmus fogja megoldani az emberi gyengeségeket. erre jutottam. a hétvégére kész lesz. jövő héten már csak szervezetten lehet trollkodni:D

778.
  • Replica
  • 2010.07.07. 22:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 771.
  • nokomment
  • 2010.07.07. 19:39

És ha több salakos GS lenne, hány GS-e lenne Fednek, kevesebb, mint 10, az biztos.

779.
  • Replica
  • 2010.07.07. 22:56
 
 
   

A 16 GS megdönthető, erre kb 5 év kell, de lehet kevesebb. A viláeglesőség nem oylan fontos, hogy hány hetet van ott, szerintem az a legjelentéktelenebb, meg a sorozatos elődöntők.

780.
  • Slice
  • 2010.07.07. 22:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 779.
  • Replica
  • 2010.07.07. 22:56

És miért lenne több salakos GS? Az viszont joggal lenne elvárható, hogy füves torna lenne több, konkrétan Masters egy sincs, pedig simán meg lehetne oldani. Amúgy szerinted Nadal 5 évet ilyen formában végig tudsz játszani? A játékából kifolyólag simán előfordulhat, hogy Federernél előbb kezd el látszódni rajta az öregség jele, és rosszabb formában lesz.

781.
  • rogerforever76
  • 2010.07.07. 23:24
 
 
   

Érdekes cikk a tenisz korszakairól (leginkább az alatta lévő hozzászólások):
http://www.sportingo.com/tennis/...

782.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 23:28
 
 
   

Szerintem teljesen lényegtelen, befogja-e vagy sem. A legnagyobbak között lesz. Engem nem érdekel, speciál soha senkire nem mondtam, hogy ő a legnagyobb. Ha ilyet kijelentünk akkor mégis hogyan érezhetik magukat a többiek? Borg, Laver, Sampras vagy éppen Federer. Teljesen felesleges rangsorolni, Rafának még kell egy-két évig világelsőnek lennie, valamint pár GS-t begyűjteni, és akkor közéjük tartozik. Felesleges ez a "péniszmérés". Nem ettől lesztek férfiasabbak.

783.
  • brewer
  • 2010.07.07. 23:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 772.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 19:55

Nem ignorállak mindig, csak vannak olyan kulcsmondatok, amelyeken túl már nem megyek tovább. Mert hülyeségek, és mert már ezerszer ki lett itt vesézve, és mert senki és semmi nem győz meg arról, hogy nincs igazad. Ilyen körökbe én már nem megyek bele.

A konkrét eset meg nagyon szarul esett, ne más döntse már el, hogy kinek szurkolok, és ráadásul mégcsak igazad sem volt. Különösen talán azért érintett rosszul, mert akarva-akaratlanul is azt mondtad, hogy Robint nem lehet önmagáért szeretni, nem lehet neki drukkolni, ő nem egy önálló teniszező, hanem csak Fed és Rafa vonatkozásában értelmezhető. Ami kvára nem igaz, és nagyon remélem, hogy még sokáig tudja ezt a szintet hozni, és nagyon-nagyon szeretném, ha tudna GS-t nyerni, hogy végre ő is alanyi jogon is legyen valaki, és ne kelljen amiatt magyarázkodni, hogy de miért is durkkolok neki.

Azt pedig úgy gondolom, hogy egy közösségben nem feltétlenül kell leírni az első gondolatot. Különösen ha tudod, hogy azzal megbánthatod a másikat, vagy tudod, hogy néhány perc múlva már bánni fogod, hogy leírtad. Neked sem ártana néha egy-két mély levegő mielőtt elkezdesz írni szerintem ;) :)

Nem vagyok Rafa-ellenes, sőt, magát Rafát bírom, a teniszezőt már kevésbé, ez tény. Viszont az is igaz, hogy bármennyire is próbálja az ember kivonni magát ez alól, de egy idő után igenis hatással van rá, hogy a sokadik Rafa drukker mást sem tud csak Fedet leminősíteni,és Rafát dicsőíteni (tisztelet a kivételnek), és amikor ehhez a komplett média is hozzátársul, akkor az nehéz. És igen, egy idő után szerncsétlen Rafát is másként kezdi el nézni az ember. Aztán ez elmúlik, mert rájössz, hogy ennek semmi értelme, éppencsak a lényeg veszik el valahol ilyen értelmetlen, pitiáner hülyeségek miatt.

784.
  • brewer
  • 2010.07.07. 23:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 773.
  • JMDP
  • 2010.07.07. 20:41

Igen, tudom, hogy kimaradt, de sajnos jelen pillanatban ő nem aktív teniszező :( De ha viszajön, akkor negyon fogok neki szorítani, hogy vissza tudjon kapaszkodni oda, ahol a sérülése előtt volt, de nagyon nem lesz könnyű. Fed azt mondta valamikor az év elején, h szerinte három hónap a határvonal, utána is nehéz, de ha ennél többet hagysz ki, akkor szinte lehetetlen. Jó, nyilván nem egy 21 éves tenniszezőre értette, de azt mondta, hogy annyira sűrű a mezőny, hogy pl. hat hónap alatt teljesen lemaradsz, és nehéz felvenni utána a ritmust. És általában nem szokott hülyeségeket beszélni ;) :)

785.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 23:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 783.
  • brewer
  • 2010.07.07. 23:33

Hát nem tudom, szerintem itt már nem nagyon érdekli az embereket, hogy a másikat megbánthatja esetleg. Tudom, hogy én is így írok már, noha tavaly október-november környékén nem ilyen stílusban kezdtem elhiheted. Én viszont eljutottam arra a szintre, hogy csakazértsem hátrálok meg soha, ha valaki nem képes leállni, hát én sem. És ebből kifolyólag elfajulnak itt a dolgok időnként.

Szurkolásról: a legfontosabb meccseken általában nem vagyok itt a fórumon, hanemm inkább egyedül, magányosan nézem a TV előtt. Nem teljesen értem miért jó kommentelni, miközben eleve szétveti az embert az ideg. Amikor nagy meccs van, én sosem megyek társaságba, teljesen egyedül kell lennem, hogy normálisan tudjak a meccsre koncentrálni, izgulni, és ne másokra kelljen figyelnem. Ezért én nem szeretek fórumozni közben. Federer meccseken meg főleg nem szeretek idejönni(különösen ha necces meccset játszik), ilyenkor úgy gondolom nincs szüksége a szurkolóinak arra, hogy itt okoskodjak, esetleg részvétet nyilvánítsak, ha kikap. Nem az a fajta vagyok. Nem akarom őket feleslegesen cukkolni, ez olyan kicsinyes. Szerintem az egy megfelelő megoldás lenne, hogy mondjuk Nadal meccseken csak Nadal szurkolókat engedünk ide, Federer meccseken meg csak Fedeseket, és ugyanezt Söderling esetében is. Mert annak semmi értelme, hogy Nadalfanként olvasom a Söderling-éljenzést(ezzel még nincsen baj), miközben a többiek azt elemzik, hogy teljesen felesleges továbbjutnia, mert ilyen fizikai állapotban bizots kikap Rafától. Mert volt ilyen(nem te voltál), és ez érthetően kicsit felhúz. Felhúz, amikor látom, hogy egyeseknél csakis arra megy ki a játék, hogy valaki elbúcsúztassa Nadalt. Nem szeretnek egy játékost, mégis neki szurkolnak egy lehetséges Rafa-verés miatt, szerinted ez nem elkeserítő? Illetve pontosabban az, hogy ez nyíltan megteszik egy fórumon, hergelve a másik oldalt? Sajnálom, hogy pont te keveredtél ebbe bele, de elegem lett. Nem tudom te hasonló helyzetben hogy reagálod ezt le, de itt ez megszokott sajnos, és néha kiborul a bili. Amit meg Federer leminősítéséről írsz, nos...Ez fordítva is igaz minden egyes fórumon, úgyhogy nem csoda, hogy az ember kiborúl, legyen akár Fed, akár Rafa szurkoló. Én is kiborulok, de én ilyenkor nem elmenekülök, hanem támadok. És megpróbálom érvekkel védeni a kedvencemet, majd ha ez nem jön be, akkor vagdalkozással, ha arra "alkalmas" az illető.

786.
  • Slice
  • 2010.07.08. 00:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 785.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 23:54

"Én viszont eljutottam arra a szintre, hogy csakazértsem hátrálok meg soha, ha valaki nem képes leállni, hát én sem."

Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy ez a tipikus emberi hülyeség, és az ilyenekből lesznek az órákig tartó értelmetlen fikázódások. Ha valaki hülyeséget ír, vagy fikázza jogtalanul a kedvencedet, nem kell vele foglalkozni, mert:
1. Úgy sem tudod megmagyarázni neki a dolgot, mert ha ezt élvezi egy troll.
2. Lesüllyedsz az ő szintjére.

Arra a felvetésedre, hogy Nadal meccsén csak Nadalosok és így tovább fórumozhassanak, egyáltalán nem megoldható szerintem, és igazából én nem is tartom jó ötletnek. Nem azzal van a baj, hogy Rafa meccsén idejönnek más fan-ok, vagy Fed meccsén a Rafa fanok pl, hanem azzal amilyen módon írkálnak olykor. Azért azt megjegyezném, hogy több Fed ellenes kommentet olvastam már itt, mint Rafa elleneset. Nyugodtan jöjjön mindenki bárki meccsén ide, csak normális színvonalon tegye, viszont vannak olyan emberek akik ezt nem képesek megérteni és betartani. Őket vagy ki kell tiltani, vagy eltűrni a hülyeségeiket.

787.
  • marias.attila
  • 2010.07.08. 00:06
 
 
   

Sokszor le volt írva, de ha már ennyire ezen van a pörgés:
A Federer-Nadal vitát nem lehet úgymond hanyagolni (ahogy egy kommentben felmerült), mivel ez a két teniszező csinálta a legizgalmasabb dolgokat az elmúlt években ebben az általunk oly szeretett sportban. Inkább a hozzáállások stílusán kéne változtatni: Példát kéne venni az említett úriemberekről. Ők tisztelik egymás eredményeit, miért ne tudnák ezt a szurkolóik is megtenni? Mindkét oldalról olvastam olyan hozzászólásokat, amelyekért szégyenkezniük kéne az íróiknak, hiszen olyan sportolókat pocskondiáznak, akik méltán lettek egy csomó fiatal példaképei. És jó példát mutatnak mindketten, amit becsülni érdemes szvsz.
De kíváncsian várom azt a bizonyos algoritmusod fuzzy, remélem hasznára válik a heyho-nak.
Jövő héttől ha beírom a tizennégyhetet, a 286 hetet vagy a sérülékeny térdeket bannolva leszek? ;-)

788.
  • Rafain
  • 2010.07.08. 00:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 787.
  • marias.attila
  • 2010.07.08. 00:06

"Jövő héttől ha beírom a tizennégyhetet, a 286 hetet vagy a sérülékeny térdeket bannolva leszek? ;-)"

Még jóhogy. De a legeslegfontosabb kulcsszó akkoris a BLÖFF.
Illetve ezek: blöffkorszak, blöffteniszezők, blöffösök, "megszedte magát", teniszimitátorok, lol, Filipuszi, beinjekciózott, tolószék, "járni sem fog tudni", nagyképű, öntelt, nadrághúzogatós, tollas, rekordok, "rekordok időarányosan", 2003-2007, stb.

Most csak ennyit szedtem össze kostolónak.

789.
  • Slice
  • 2010.07.08. 00:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 788.
  • Rafain
  • 2010.07.08. 00:15

Ez a blöffkorszak amúgy egy orbitális hülyeség. Ezt ezen a fórumon láttam eddig egyedül, egy kitalált hülyeség semmi több. Majd ha Federer vagy Nadal is használni fogja ezt a szót, akkor oké, de addig csupán egy Federer nagyságát vitató értelmetlen szó.

790.
  • Replica
  • 2010.07.08. 08:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 789.
  • Slice
  • 2010.07.08. 00:35

"Majd ha Federer vagy Nadal is használni fogja ezt a szót"

"Annak idején, amikor bekerültem az élmezőnybe, sokkal inkább blöffjellegű volt a tenisz, a versenyzők jól szerváltak, de mindenkinek volt valamilyen gyenge pontja. A Murrayhez hasonló játékosok feltűnésével ez megszűnt."

RF

791.
  • Replica
  • 2010.07.08. 08:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 783.
  • brewer
  • 2010.07.07. 23:33

Igen, mindig a nadalosok a hibásak, ezt mondja egy federeres, és sosem írja oda, hoy közöttük is van nem egy sőt!

792.
  • brewer
  • 2010.07.08. 09:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 785.
  • Rafain
  • 2010.07.07. 23:54

Hát nagyon másként látjuk a dolgokat :) A magam részéről nem tartom jó dolognak, hogy belemegy az ember minden vitába, és ha észérvekkel nem megy, akkor meg megpróbálja letolni a másikat erővel a pályáról. Semmi értelme, és azon kívül, hogy a másikat felidegesíted, magadat is fel fogod. Szerintem. Arról nem beszélve, hogy azok, akiket meg nem érdekel éppen a vita tárgya, nem tudnak rendesen fórumozni, nem tudnak másról beszélgetni, mert oldalokon keresztül néhány ember vitája megy, gyakorlatilag kicsinálva a fórumot.

Azzal meg végképp nem értek egyet, hogy a meccsek alatt csak egyes szurkolók lehessenek jelen. Legyünk már annyira felnőttek, hogy belátjuk, hogy lehet hogy akit te kedvelsz, azt a másik nem kedveli, és lehet hogy pont a másiknak fog szurkolni. És amikor vége lesz a meccsnek az egyik örömködni fog, a másik meg bosszankodni. És az is teljesen normális dolog szerintem, hogy egy olyan meccsen, ahol adott esetben semleges vagy, azért szurkolsz jobban az egyyiknek, hogy utána jobb meccseket láthass, vagy mert esetleg az egyik játékossal a következő forduló izgalmasabb lenne. Vagy annak, akinek drukkolsz az egyik ellenfél könnyebb lenne. Ez normális dolog szerintem. Arról nem beszélve, hogy mégis hogyan akarod ezt megvalósítani? Minden nickhez szurkolói DNS-t akarsz hozzátenni, és aztán kiszűrni a nem odavalókat? ;) :) A magam részéről csak a nyíltan kárörvendő, a másikat szándékosan piszkáló kommenteket tüntetném el, a többi nehogy már ne férjen bele. A többit tudni kell(ene) kezelni mindenkinek. Nem ugyannak szurkolunk, nyilván nem kezd el valaki örömködni Fed győzelmének, ha soha nem volt Fed drukker (és a legtöbb esetben azt kívánja, hogy bárcsak a gyerekeivel foglalkozna otthon, lehetőleg jó messze a teniszpályáktól ;) ).

Az meg hogy ki hogyan szurkol, ez mindenkinek a saját dolga. Én pl. van hogy meccs közben kommentelek, főként, ha neccesebb a meccs, és streamen nézem, és van olyan, hogy teljes nyugalomban, egyedül akarom nézni a TV-n. Nem tartom az egyik módszert se jobbnak, vagy rosszabbnak a másiknál. Ki így, ki úgy.

793.
  • brewer
  • 2010.07.08. 09:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 789.
  • Slice
  • 2010.07.08. 00:35

Persze h orbitális hülyeség. Viszont mára már heyho-fogalom lett ;) :D

794.
  • tzs
  • 2010.07.08. 09:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 793.
  • brewer
  • 2010.07.08. 09:31

Persze, hogy nem hülyeség. Felmerül Wilandernél, ujságíróknál, Daily Telegraph-nál :-), szurkolóknál, teniszoktatónál és még Fed is említést tesz róla. Úgy, h valami azért csak van benne, legalább blöfföcske korszak.

795.
  • Slice
  • 2010.07.08. 12:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 790.
  • Replica
  • 2010.07.08. 08:25

Blöff jellegű tenisz vs. Blöffkorszak. Nem érzed a különbséget..?
Az a nagy helyzet ezzel az elég blöffdologgal, hogy Federer odaállt a pályára 2003-2007 között is és kihozott magából annyit ami elegendő a sikerhez. Nem Federer bökött rá a világranglistára, hogy na fiúk akkor vele, vele és vele szeretnék játszani, hanem ezek az emberek megérdemelten jutottak el odáig, akár a döntőig, hogy Federerrel játszhassanak. Legkevésbé sem Federer hibája az, hogy voltak tornák amikor gyengébb ellenfelekkel játszott, ezzel ellentétben viszont akik állandóan beírják ide a blöffelméleteiket, Federer győzelmeinek az értékét próbálják kicsinyíteni. Nem őt kell fikázni azért és lehúzni, amiről nem ő tehet. Ezt kéne egyszer megérteni, de sokaknak sajnos nagyon nehezen megy.

796.
  • Slice
  • 2010.07.08. 12:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 795.
  • Slice
  • 2010.07.08. 12:16

elég=egész

797.
  • brewer
  • 2010.07.08. 13:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 795.
  • Slice
  • 2010.07.08. 12:16

Ami különsen azért is mókás, mert ugyanezen emberek majdnem agyvérzést kaptak, amikor valaki felemlegeti, hogy Rafa az egész salakszezonban két top tízessel játszott, és úgy került GS döntőbe, hogy addig top 20-sal sem kellett meccselnie, illetve, hogy a jelenlegi mezőny mennyivel gyengébb az elmúlt évek mezőnyéhez képest. De sebaj, majd adunk ennek az évnek is valami frappáns elnevezést, pl. az Év, Amikor a Top 20 Nyaralni Ment ;) :)

Annak a kifejtését, hogy Mari és Djokó miért is jobb teniszező, mint Safin és Hewitt voltak pedig még mindig várom. (Ez utóbbi csak vicc volt, nehogy el kezdje kifejteni nekem valaki, köszönöm ;) :) )

798.
  • Slice
  • 2010.07.08. 13:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 797.
  • brewer
  • 2010.07.08. 13:13

Szerintem ez a mezőny sem olyan gyenge alapvetően, ezt már írtam is egyszer. Viszont ebben az évben senkinek nem jött be semmi szinte. Meglepődnék, ha jövőre is ilyen erőviszonyok lennének. Djoko és Murray rosszul játszik az év nagy részében, mindenki tudja, hogy sokkal többre képesek. Aztán ott van Davy és Potro sérülése, feltehetően jövőre nem kell kihagyniuk az év nagy részét sérülés miatt. Berdych és Söderling GS tapasztalatokat szereztek, jövőre akár oda is érhetnek, ha tudják tartani ezt a játékukat.

799.
  • Rafain
  • 2010.07.08. 13:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 797.
  • brewer
  • 2010.07.08. 13:13

Ugyan leírtad, hogy csak vicc volt, de azért én megpróbálom:) Murray és Djokovic ott vannak tartósan a legjobbak között, néha kicsit szenvednek ugyan, de legalább ottvannak. És lesznek is még évekig. Safin most ugye nem komoly? Ismerjük, szeretjük, de komolyan nem vesszük :D Mégis mikor keresztezte ő Roger pályafutását? Azért ezt kifejthetnéd. Berobbant 2000-ben, majd eltűnt 2003 környékén(sérülés is közrejátszott benne), majd 2004 évvégefelé kezdett látványosan visszakapaszkodni(annyira látványosan, hogy már a Mesterek Kupáján játszott egy elég csinos kis meccset Feddel, amit akkor még elveszített. Aztán rá két hónappal az Ausztrál Openen már megverte.) Aztán megint eltűnt, és amikor visszatért számottevő eredményeket többé nem tett az asztalra. Számomra ő örök ígéret maradt, azzal együtt, hogy 2 GS-t behúzott, ebből egyet Rogeren keresztül. Hewitt sokkal sérülékenyebb volt Safinnál, erre ráment a karrierje(noha 2 GS-t ő is behúzott, viszont még Roger előtt, ami nem elhanyagolható tény). És szerintem Hewitt amúgyis súlytalan Feddel és Rafával szemben, szerintem neki nincs annyi a kezében, mint egy Safinnak mondjuk. Fed kiismerte, és szépen túllépett rajta, mert Hewitt arzenálja nem volt olyan nívós, hogy felvehesse a versenyt vele. Érdekes lenne, ha betennénk ide egy egymás elleni mérleget Federernek Safinnal és Hewittal szemben, 2003 nyarától. Majd utána betennénk Djokovic és Murray elleni mérlegét. Érdekes. De ami a legszembetűnőbb, hogy 2005-2006 környékén jött Nadal, aki előszőr csak salakon verte Fedet, aztán túllépett rajta minden felületen(najó, a hard felület talán kicsit túlzás azzal az egy szem GS döntővel). És Federer nem tudott mit kezdeni vele. A svájci pályafutása végén elmondhatja majd magáról, hogy egyetlen igazi korszakos ellenfele volt Nadal személyében, akivel nem tudott mit kezdeni, és bárki bármit mond, ez bizony jelentős hiányérzettel töltheti majd el. És ez az a dolog, amit egyre több szakember észrevesz, nem véletlenül kérdezik ezt Rogertől újságírók, Wilander stb. És nem véletlenül írják ezt le egyre többen: újságírók(mégha tapló formában is), szakértők, teniszoktatók(mégha tapló formában is), és mi. És egyre többen. Mi ezt már akkor leírtuk, amikor ezek az arrogáns cikkek meg sem jelentek. És igen, bennem van annyi, hogy elismerjem, az idei Garros színvonala egy kalap szar volt, és alapvetően az idei év egy kalap szar a top teniszezők gyengélkedése miatt. Viszont ez mindösszesen pár hónap gyengéákedés. Pár hónap a 4 évvel szemben. Abban a négy évben Federer 12 Grand Slamet nyert...Ti is elismerhetnétek, hogy milyen érában, de ez attól tartok sosem fog menni.

800.
  • Rafain
  • 2010.07.08. 13:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 798.
  • Slice
  • 2010.07.08. 13:30

És remélem Roddick is villant még...

801.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 14:26
 
 
   

Teljesen felesleges rangsorolni, Rafának még kell egy-két évig világelsőnek lennie, valamint pár GS-t begyűjteni, és akkor közéjük tartozik. Felesleges ez a "péniszmérés". Nem ettől lesztek férfiasabbak.

ezzel épésszel nem lehet vitatkozni. és erre Rafának minden esélye megvan. a többiek helyébe pedig azért nem túrnám tovább ezt a blöffkorszak dolgot, mert pont Nadalt hozzátok vele lehetetlen helyzetbe. ugyanis ebben az évben két olyan GS-t nyert, ahol összesen egy nagy meccset kellett játszania és azt is 3 szettben vitte. ez nem az ő, hanem a többiek baja. úgy nyerte meg az RG-ét, hogy összesen 3 (Alma, Melzer) rövidítésben és a döntő első játszmájában kellett egyáltalán odafigyelnie. Nehogy 8 év múlva Fucsovics Marci szurkoló azt írják, hogy Rafa sikereitől nem kell annyira elájulni, mert GS tornáinak javarészét salakon és a 2. blüffkorszakban nyerte.... ez egy akkora hülyeség, hogy nem értem miért rugóztok ezen. az ellenfelet kell legyőzni. ha mindenkit legyőztél megnyerted a tornát. ha ezt sokszor megtetted nagy játékos vagy. a többi bullhit.

802.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 14:28
 
 
   

elsősorban Rafainnak ment.

803.
  • tzs
  • 2010.07.08. 18:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 799.
  • Rafain
  • 2010.07.08. 13:39

"Érdekes lenne, ha betennénk ide egy egymás elleni mérleget Federernek Safinnal és Hewittal szemben, 2003 nyarától. Majd utána betennénk Djokovic és Murray elleni mérlegét. Érdekes"

Megnéztem 2003-tól, valóban érdekes.

Federer-Safin: 7-1, set: 20-4,
Federer-Hewitt: 15-1, set: 40-7
Federer-Djokovic: 7-5, set: 22-14
Federer-Murray: 5-6, set: 17-13

Ráadásul Djoko nagyon messze van a korszakosságtól, Murray meg... , de Fed már rajtuk sem tudott átlépni. Nadal már korszakos, a többit tudjuk.

Fuzzynak igaza van abban, hogy : "az llenfelet kell legyőzni. ha mindenkit legyőztél megnyerted a tornát. ha ezt sokszor megtetted nagy játékos vagy. a többi bullsit. "

Nem kezdeném sorolni Borg és Sampras korát, Fed jókor volt jó helyen 2003 és 2007 között. Ha jobban belegondolok, mekkora hülyeség számonkérnem rajta, hogy blöffösökön keresztül szedte meg magát. Ahogy Fuzzy mondja: ott vót oszt kész, kapott volna ki? Ha Nadal lett volna ott, minden bizonnyal neki is lenne ennyi.

Brewer Safinozása vicc kategória, Fed már csak az ígéret Safinnal konkurált.

" svájci pályafutása végén elmondhatja majd magáról, hogy egyetlen igazi korszakos ellenfele volt Nadal személyében, akivel nem tudott mit kezdeni, és bárki bármit mond, ez bizony jelentős hiányérzettel töltheti majd el."

Semmivel nem tölti el Fedet, magasról leszarja. Ha Nadal átlépi a 16-ot, akkor számít majd, addig nem.

804.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 19:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 803.
  • tzs
  • 2010.07.08. 18:49

az a baj az ilyen bejegyzésekkel, hogy muszáj rájuk reagálni.... "Fed már csak az ígéret Safinnal konkurált".
óriási. egy év korkülönbség kettejük között.
Hewitt, Safin: mindketten voltak világelsők és összesen 4GS címük van.
Murray és Djokovic nem volt világelső és összesen 1 db GS címmel rendelkezik.
ezen felül: a teniszjátékosok 23-27 korukig vannak a csúcson. végignézheted az elmúlt 30 év top játékosainak eredményeit életkor szerint. érted ugye? 40-45 éves kor között Federer sokkal rosszabb számokat fog hozni az akkori menőkkel, mint 24 évesen. furcsa nem?

805.
  • tzs
  • 2010.07.08. 19:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 804.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 19:18

Ígéret Safin, valamit félreérthetően fogalmaztam.
Safin a felét sem hozta annak, ami benne volt. Murray és Djokovic együtt lehettek volna a kisujjában, ha kihozza magábol a zsenit. Aki egy kicsit ért a teniszhez, tudja, hogy bohócot csinált magából. Ha szerinted Safin nem maradt ígéret, hanem kompletten hozta ami benne van, csak gratulálni tudok. Véleményem szerint a pályafutása összességét nézve max 60%-kon érte el, amit elért. Amit persze a saját hülyeségének köszönhet.

806.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 19:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 805.
  • tzs
  • 2010.07.08. 19:25

Nem csinált bohócot magából. Nagy eséllyel sokkal boldogabb életet él, mint Fed vagy Rafa. Kerek perec megmondta 22 éves korában. hogy számára vannak fontosabb dolgok a tenisznél. Elment hegyet mászni fél évre és annyi. Én személy szerint sajnáltam, mert géniusz akinek imádtam a játékát. Ha a toppon marad valszeg neki szurkolok Fed helyett. Egyébként nagyon durva sérüléseket kapott be...

807.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 19:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 805.
  • tzs
  • 2010.07.08. 19:25

de így is több GS címe van, mint ma a top tíznek Rafán és Feden kívül. ennyit a mai nagy mezőnyről...

808.
  • tzs
  • 2010.07.08. 19:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 806.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 19:43

"Kerek perec megmondta 22 éves korában. hogy számára vannak fontosabb dolgok a tenisznél."

:-) Pont erről beszélek. Ezért vicc Fed nagy ellenfeleként emlegetni, sajna csak lehetett volna, nagyon nagy. Így maradt Fednek szegény Roddick, néhányszor a kiöregedett Agassi és a blöffösök., de ezen ugye túlléptünk.

809.
  • Replica
  • 2010.07.08. 19:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 807.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 19:44

Persze, mivel itt van a beérett Rafa, mellette nehéz is GS-eket halmozni.

810.
  • Replica
  • 2010.07.08. 20:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 806.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 19:43

Hewitt 2002-óta nem ynert GS-t, legfőképpen sérülések miatt, ő aztán nagy tényező volt 2003-2007 között... Safin meg 2-3 évente mutatott valamit, amúgy meg vegetált. Ők lettek volna a komoly ellenfelek? Nézz meg egy ranglitát, olyanok lesznek az elején, mint Ljubicic, Scuettler, Robredo, Grosjean, Nalbandian stb...

814.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 20:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 808.
  • tzs
  • 2010.07.08. 19:54

2010: RF: 1GS, RN: 2GS
2009: RF: 2 GS, RN: 1GS
2008: RF: 1 GS, RN: 2GS
2007: RF: 3GS, RN: 1GS
----
RF: 7GS, RN: 6GS
Ezek szerint mégsem csak Nadal akadályozta meg őket a Slam győzelemben? A két szupersztár az elmúlt négy évben egyetlen alkalommal verte Federert. (Djokovic AO), viszont kaptak rendesen döntőben és elődöntőben egyaránt. Murray még egyetlen alkalommal sem verte Fedet GS-en, Rafát többször.

815.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 20:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 808.
  • tzs
  • 2010.07.08. 19:54

illetve nézz rá a ranglistára 2007-től napjainkig és számold ki, hogy a két szupersztár mennyi ideig volt NO1, illetve mennyit volt az élen Fed. ez a korszak lezárult, mert a svájci 29. nézz utána annak is, hogy 28 éves kor után az elmúlt 30 évben hányan nyertek GS-t és mennyit.

816.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 20:24
 
 
   

Hewitt 2002 óta nem nyert. Murray soha...

817.
  • Replica
  • 2010.07.08. 20:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 814.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 20:18

MIndez úgy, hogy Nadal sérülés miatt hónapokat hagyott ki, míg Fed semmit, és azalatt szerzett 2 GS-t, amit Nadal ellen nem nyert volna meg.
Viszont Sóder és Berdych verte Fedet GS-en, ahogy pl Ancic is. És még sokan mások.

818.
  • Slice
  • 2010.07.08. 20:51
 
 
   

Brewer így zárta a mondandóját:"Annak a kifejtését, hogy Mari és Djokó miért is jobb teniszező, mint Safin és Hewitt voltak pedig még mindig várom. (Ez utóbbi csak vicc volt, nehogy el kezdje kifejteni nekem valaki, köszönöm ;) :) )"

nehogy elkezdje kifejteni valaki. Erre most azon megy a vita, hogy Hewitték voltak jobbak vagy Djokoék. Parádés.

819.
  • jowaldner
  • 2010.07.08. 21:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 817.
  • Replica
  • 2010.07.08. 20:48

Philipusi-Sampras 3-0 96 AO. 3. kör, de ettől még Pete volt a legnagyobb, aki addig ütőt ragadott, aztán jött Rafa!:-) A Fed-Rafa összehasonlításnak van értelme, de igazán csak akkor, ahogy ezt Roger is mondta, ha majd mindketten lezárták karrierjüket. Amennyiben ezt ma tennék szerintem rajtad kívül mindenki Rogerre tenne, ha 5 év múlva teszik meg lehet még én is Rafára hajlanék. Ha szabad veled szakmázni is, akkor annyit kérdeznék, hogy szerinted fog-e még valaki Rafa szerű tenyeres pörgetéseket ütni, mert ez az amire én igazán kíváncsi vagyok nem arra, hogy Rafának meglesz-e Grand Slam, vagy sem.

820.
  • tzs
  • 2010.07.08. 21:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 815.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.08. 20:21

Elfogadom, hogy ebben is van igazság, azt nem tudom elfogadni, mikor az ominózus 4 évet hasonló színvonalúnak tartják az előző korokkal. Erre szoktam ugrani. Nálam ott nem volt kiemelkedő teniszező, egy sem. Ahogy MariDjoko sem az a mostani érában, Fed mégsem dominálja őket. Ezek szerint azért, mert kiöregedett. OK.
Nadal és Delpo viszont kiemelkedő lett, utóbbi lesz. Ha Delpo felnő a feladathoz, Nadal egész pályafutása alatt 2 korszakossal is játszhat, ahogy tette Borg, Sampras stb.

Mint ahogy egyszer írta valaki: tzs, te leragadtál a 90-es években. Ja, akkor volt utoljára rivalizálás, most újra van, (lehet). 2003 és 2007 között nem volt. SZVSZ azért nem, mert a jók visszavonultak vagy kiöregedtek, az újak meg túl fiatalok voltak. Sem az előző, sem a mostani érában nem nyerhetett volna Fed 4 év alatt 12 GS-t. Sampras és Agassi, vagy egy 100-as Safin alatt elképzelhetetlen lett volna. Nadal vagy egy jó Delpo ellen szintén. Lehetett volna akárhány %-os Federer. Egy 100-as Fed, egy 100-as Nadal vagy Delpo ellen most is csak 50-50 lenne nálam. Kb a tapló déligráfossal ennyiben értek egyet.

Még sehol nem blöffösözött senki, mikor teniszimitátornak neveztem a blöff jellegűeket. (dühöngő) Lehet, hogy jogtalanul, sőt, ilyet nem is lehetne mondani, mégis így látom, Kb 85 óta nézem és művelem ezt a remek sportot, nekem az a 4 év a korábbiakhoz képest valóban blöff jellegű volt.
100x leírtam, hogy nem foglalkozom vele tovább, de néha néhány hülyeség után nem bírom megállni, sorry bennem van a hiba. :-)

821.
  • jowaldner
  • 2010.07.08. 22:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 820.
  • tzs
  • 2010.07.08. 21:54

A 85 óta követem a teniszt ez nálam is stimmel, játszani sajnos én nem nagyon tudok, de követni tényleg követem. Ami engem a Sampras-Agassi érában egy picit zavart az az, hogy a Garros döntősők neveit javarészt a döntőben hallottam először (Bruguerea, Berasategui, Corretja, Korda, Norman), mindezek mellett Pistol Pete ha a 2. hétig állva maradt már csodaszámba ment, ezért gondolom azt hogy Roger a valaha volt legkomplexebb játékos, vagy Rafa?

822.
  • brewer
  • 2010.07.08. 22:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 818.
  • Slice
  • 2010.07.08. 20:51

Igen, hülye voltam, kár volt ezzel mégcsak poénkodni is. Na, mindegy, ebből is tanultunk, többet nem teszem :)

823.
  • tzs
  • 2010.07.08. 22:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 821.
  • jowaldner
  • 2010.07.08. 22:21

Fed a legkomplexebb, talán ő teniszezik a legszebben. Nekem ugyan Pete a legnagyobb, legszebben játsszó, de most félretettem az elfogultságom :-) Az már más kérdés, hogy egymás ellen mire mentek volna. Fövön egyértelmű Pete dominancia, salakon egyértelmű Fed. Marad a döntés keményen...

Nadal komplexitását nézve, amit füvön művel számomra megfejthetetlen. Játssza a szokásos játékát salakon, majd 2 hét múlva igazán keményen, sokkal szebb tenisszel nyeri wimbit. Nem tudom miként tud ennyire másképpen játszani ilyen rövid idő alatt. Nadal nálam kemény pályán bukik, egyelőre... a fejlődését nézve még ott is lehet bármi. (ha a térde engedi)

Akkor te még emlékszel Berasategui tenyereseire, jézus. :D

824.
  • jowaldner
  • 2010.07.08. 22:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 823.
  • tzs
  • 2010.07.08. 22:36

Berasategui tenyeresei (nagyon) halványan rémlenek, hogy jó gyorsak voltak. Bevallom a Garros döntőket a Lendl-Noah, majd Lendl-McEnroe-val kezdtem, és a Chang-Edberggel be is fejeztem, egészen 2006-ig, mert a 2006-ost, és azóta valamennyit megnéztem, na jó az ideit csak azért, hogy hátha meglesz a 287. (Bocs Replica:-)). Természetesen, ha 90 nem tudom hányban (99?) Sampras bejutott volna a döntőbe arra azért kíváncsi lettem volna.

825.
  • Rafain
  • 2010.07.08. 23:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 823.
  • tzs
  • 2010.07.08. 22:36

Azt nem érti meg Fuzzy, hogy Safin és Hewitt még Federer előtt érte el szinte az összes sikerét, kivétel Marat AO győzelme 2005-ben. A maradék GS-eket ha megnézzük akkoriban lehúzhattuk a klotyón, annyira egyértelmű volt ki nyeri. Kivétel a salak. A fű és a keménypályás Grand Slamek érdektelenek voltak. Hogy egy számmal ezt alátámasszam: a füves, valamint a két Keménypályás GS tekintetében volt olyan, hogy 14 egymás utáni Slamből 12-t!!!! Fed nyert. Nocomment. És mint már mondtam: Hewitt sosem nyert semmit sem Federeren keresztül, 2003-tól még egy szaros Masters-t sem. Safin meg csakis azt az egy AO-t. Amúgy le lettek terrorizálva. Roddick mégjobban. Nalbandian egyszer verte GS-en Rogert, még a 2003-as US Openen, így nyerhette azt meg szegény Roddick. Az argentín legalább elkapta párszor Masterseken. És ennyi. Ki is elemeztük.

826.
  • tzs
  • 2010.07.08. 23:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 824.
  • jowaldner
  • 2010.07.08. 22:52

Az ütőtartására gondoltam, akkor még extrémnek számított.
96-ban elődöntőzött Sampras.

827.
  • jowaldner
  • 2010.07.08. 23:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 826.
  • tzs
  • 2010.07.08. 23:12

Áh, vazze, tényleg, köszi. Nagyon kifordította, (vagy valami hasonló).

828.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.09. 00:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 825.
  • Rafain
  • 2010.07.08. 23:10

de az, hogy megverte a többieket kemény pályán nem azt jelenti, hogy mindenki szar volt, hanem hogy ő k jó. pont annyira, mint amit három hónapja, vagy tavaly az év első felében láttál Rafától. sokkal jobban játszott, mint a többiek. elő sem fordulhatott, hogy veszítsen. és lehet baszódni Safinnal, Djokóval és Agassival, de ez teljesen lényegtelen. Rafának most jöhet bárki, ahogy Fednek is jöhetett bárki. vagy Samprasnak füvön, Lendlnek a US Openen. van ilyen. én egyébként nagyon sajnálom, hogy a Sampras által képviselt játéknak nyoma sincs és azt gondolom a mai napig versenyképes lenne. ahogy Agassi pl nem. én jelenleg nem igazán látom milyen versengés alakulna ki és kik között. sajnos be kell látni, hogy sem Murray, sem Djokovic nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. amikor az elvakult Nadad fanok róluk regélnek, velük bizonyítják a mezőny erősségét, akkor két olyan játékosról beszélnek, akik eddig nem igazolták, hogy klasszis játékosok. ne menjünk messzebb: az egészséges Federert (ismerős fordulat) még nem verték meg GS-en. viszont csomószor kikaptak. Djoker Nadalt sem verte. egy GS címnél tart Djokovic, de ha Fed egészséges és Nadal ellen nem sül el Tsonga az sincs. és már nem 21 évesek. az van, életkoruk alapján lassan a csúcsra érnek. de hol vannak az eredmények? a klasszis eredmények? mitől többek ők, mint Moya? vezették a ranglistát? hozták az RG-et? Wimbledont hazai pályán? döntőztek egyáltalán Wimbledonban? vagy végignézték a blöffös és a salakos 8 győzelmét? végig. az egyetlen, aki megverte Fedet, vagy Rafát GS döntőben (egymáson kívül) pedig kb 8 hónapos! kihagyásra kényszerült. nem kezelték a térdét, hanem műtötték a kezét! szóval én nem látok semmilyen harcot és ezért mindenkit lehet hibáztatni Nadalon kívül. ő készen áll a kihívásra. tessék megverni. és ha a következő két évben két Grand Slamet csinál vesztett játszma nélkül nekem senki ne írja le 5 év múlva, hogy jó-jó, de ez nem számít annyira, mert hát nézzék meg milyen mezőny volt. egy szar. senki nem verte meg. ez miez? hogy a picsába nyersz sokat úgy, hogy közben mindenki más sokat nyer? ha csak te nyersz szar a mezőny (lehet te is csak nem derült ki). ha 3-4 játékos nyer, akkor keveset nyertél (tehát szar vagy). nem érzed, hogy ez nonszensz?

829.
  • jowaldner
  • 2010.07.09. 09:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 828.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.09. 00:59

Szerintem erre Rafain is azt fogja mondani, írni, hogy Nálad a pont, de….
1, Djokovic: én azt látom, hogy 2008-ban vesztette el az addig oly tökéletes fonalat, melyben a két meghatározó tényező a madridi Rafa elleni gigameccs elvesztése, majd a US OPEN-en történt népszerűség zéróra csökkenése (Robredo, Roddick meccsek miatt), itt nála megtört valami, ami szerintem egyre valószínűbb, hogy (sajnos) egész karrierjére ki fog hatni.
2, Murray: Azzal, hogy 150.000 éve nem nyertek a britek egyéni GS-t, szerintem nem tud megbirkózni, legalábbis eddig, ha svéd lenne már lenne GS győzelme:-)
3, Nagyjából ezzel azt is összefoglaltam, hogy fejben sokkal gyengébbek mint amilyenek tűntek 1-2 éve, és ugye ehhez a játékhoz az legalább annyira fontos, mint a kéz, csak azt még műteni sem nagyon lehet.

830.
  • erisen
  • 2010.07.09. 10:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 826.
  • tzs
  • 2010.07.08. 23:12

"Akkor te még emlékszel Berasategui tenyereseire, jézus. :D"

Barasateguinak volt egy könyve is "Így játszom a teniszt" vagy "Ahogy én játszom a teniszt" címmel. A Barasetegui-Beuguera RG döntőre emlékszem én is. Bár akkor még nem nem rendszeresen néztem a teniszt,és 10-es éveim elején jártam csak.
Emlékszem hogy neki szurkoltam mert Bruguerát nem szerettem,és valóban akkoriban elég furcsának hatott az az ütőfogás.

831.
  • erisen
  • 2010.07.09. 10:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 828.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.09. 00:59

Na ez speciel tele van igazságokkal szerintem. :-)

832.
  • rebootov
  • 2010.07.09. 11:26
 
 
   

Segítsen valaki please !

A 7 végi Davis Kupa meccsekre kellenének tippek ( mixen játszom )

Francia- Spanyi indoor kemény , a franciáknál Llodra és Monfils, a spanyiknál Verdasco és Ferrer

Chille - Csehország salak Chillében Massu és Capdevilla a cseheknél Minar és Hajek

Ruszki- Argentína keménypálya A Ruszkiknál Davy és Juzsny Argentína Nalbandian és L. Mayer

Horvát- Szerb keménypálya a Horvátoknál Cilic és Ljubicic a szerbeknél Nole és Troicki

A párosokat csak az elsőnél sejtem : Clement, Llodra vs Verdasco, Lopez

833.
  • rebootov
  • 2010.07.09. 11:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 832.
  • rebootov
  • 2010.07.09. 11:26

Totál off, de már unom a ki a jobb Fed vagy Rafa riposztokat:-))

834.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.09. 11:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 833.
  • rebootov
  • 2010.07.09. 11:27

végre:D

835.
  • rebootov
  • 2010.07.09. 12:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 834.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.09. 11:49

Jó és a tippek??:-))

836.
  • Replica
  • 2010.07.09. 13:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 819.
  • jowaldner
  • 2010.07.08. 21:26

Szerintem nem mostanában lesz az, hogy valaki annyira pörgessen, mint Nadal. 5000 rpm-es pörgetései szinte kezelhetetlenek. Ehhez óriási fizikum és erőnlét kell, hogy egy egész meccs alatt alkalmazhasd.

837.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.09. 13:32
 
 
   

passz. nem fogadok:D. de egyébként is durva lenne tippelni... a franciák esetleg elkaphatják most a spanyolokat Rafa nélkül. oroszok nyernek, sztem a szerbek is. chille-cseh fingom sincs. de nálam vannak nagyobb tippelők, pl Rafain.

838.
  • Rafain
  • 2010.07.09. 14:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 835.
  • rebootov
  • 2010.07.09. 12:04

Én a Horvát-Szerb meccsen érzek most meglepetést, vagyis Horvát győzelmet. Aztán lehet, hogy semmi sem lesz belőle, de szerintem a szerb továbbjutáshoz most mindenképpen kell Nole 2 egyes győzelme, ami azért nem egyértelmű jelenleg. A francia-spanyol is necces lehet, de csak akkor, ha a franciák, akik híresek arról, hogy hazai pályán eksztázisba kerülnek, kifognak egy ilyen alkalmat. Alapvetően a Verda,Ferrer párost kicsit erősebbnek érzem a Llodra,Monfilsnál, bár a párost könnyen behúzhatják a franciák. Oroszok szerintem is nyernek, szerintem a chileiek is. A chilei szurkolók parádés hangulatot tudnak teremteni, ezért nem könnyű ott nyerni, és szerintem a csehek Berdych és Stepanek nélkül kikapnak.

Nagyjából ennyi, aztán lehet egyik sem jön be.

839.
  • jowaldner
  • 2010.07.09. 16:48
 
 
   

Köszönöm, és VIVA RAFA!:)

840.
  • jowaldner
  • 2010.07.09. 16:52
 
 
   

Ez Replicának ment, amihez viszont még annyit hozzá tennék (nem Replcanak:-)), hogy én sem érzem ezeket a (DC) meccseket, amit viszont tutira mernék fogadni, hogy Federer behúzza a USO-t.

841.
  • agimano
  • 2010.07.09. 16:53
 
 
   

David Székrugdosó Ferrer:)

842.
  • agimano
  • 2010.07.09. 16:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 838.
  • Rafain
  • 2010.07.09. 14:14

Gonza sem játszik amúgy.

ha valaki nem tudja, hogy mire fogadjon, akkor miért fogad amúgy?

843.
  • agimano
  • 2010.07.09. 16:57
 
 
   

nézzétek a spanyol-francia meccset, nagyon nagy

844.
  • AnDriis
  • 2010.07.10. 12:40
 
 
   

Lesz még Federer első, van benne annyi.

845.
  • Replica
  • 2010.07.10. 18:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 844.
  • AnDriis
  • 2010.07.10. 12:40

Hol? Teniszben nem igen.

846.
  • Rafain
  • 2010.07.10. 21:23
 
 
   

Sziasztok, ezt még mindenképpen be akarom másolni, szintén az origo Vamos Rafa Nadal! fórumról. Minden szavával egyetértek!

Éppolyan nagy játékos-e Rafael Nadal, mint Roger Federer?

Írta: Michael Lanich 2010. július 07-én


Két nagyszerű játékos. Az egyiket Rafael Nadalnak hívják, a másikat Roger Federernek.

Az elmúlt évtized nagyobbik részében szinte kizárólag ők uralták a férfi teniszt. Stílusuk és személyiségük igencsak eltérő, de mindketten beírták már a nevüket a tenisztörténelem évkönyveibe, és hírnevüket tovább öregbítik.

Versengésük legendás. Mindketten rengeteget profitáltak abból, hogy számos történelmi jelentőségű alkalommal a másik állt a háló túloldalán.

Federernek javára vált, hogy egy igazi rivális jelenléte szentesítette a nagyságát, miután Andy Roddick sokkal könnyebben feltörhető diónak bizonyult, míg Nadalnak előnyére vált, hogy ő testesítette meg azt a játékost, aki a nagyságot üldözi, és eközben ő maga még nagyobb játékossá vált.

Teniszrajongó társaim és talán még egyes nagy teniszkritikusok között is megindult a suttogás és a szóbeszéd, felvetődött egy egyre megalapozottabb kérdés: lehet, hogy Nadal Federerhez való viszonyát többé már nem kezelhetjük úgy, mint Agassi viszonyát Samprashoz, hanem ennél ő sokkal több? Nem kellene-e őt mostantól sokkal inkább egyenrangúnak tekintenünk, mintsem másodhegedűsnek Federer mellett?

Lehet, hogy egyesek döbbenten és csodálkozva olvassák ezt a felvetést. Hogyan is lehetne őket összehasonlítani, amikor az egyiknek fele annyi GS győzelme van, mint a másiknak? Hogyan tekinthetnénk őket egyenrangúnak?

Pontosan tisztában vagyok a kérdésre érkező ösztönös reakciókkal. Mielőtt azonban bárki dühödt kommenteket kezdene gépelni ehhez a poszthoz, játsszunk el egy kicsit ezzel a gondolattal.

A nagy kérdést egyenlőre tegyük félre, és válaszoljunk meg először egy kisebbet. Milyen tényezőket kellene figyelembe vennünk, amikor a nagyságot megítéljük, különösen amikor a játék legendás alakjait hasonlítjuk össze?

A megnyert GS tornák száma nyilvánvalóan a legfontosabb tényező, de egy játékos hagyatékának ez a része időnként elhomályosíthat egyéb lényeges teljesítményeket, amelyek csaknem ugyanolyan fontosak, mégis elkerülik az emberek figyelmét, vagy feledésbe merülnek.

Nadal például valószínűleg még jó pár World Tour Masters 1000 tornát nyer majd a 18 győzelme mellé, amivel mindössze 24 éves korára már most rekordot állított fel.

A Federer/Nadal versengés egyik legjelentősebb, figyelemreméltó jellemzője, hogy ez az open korszak egyetlen olyan rivalizálása, ahol a több GS győzelemmel rendelkező állítólagos jobb játékosnak komoly negatív mérlege van a másikkal szemben mind az összes egymás ellen játszott meccseiket illetően, mind pedig, és ez sokkal fontosabb, az egymás elleni Grand Slam meccseket illetően.

Ha megnézzük a Borg/McEnroe, Agassi/Sampras, Laver/Rosewall, vagy bármely másik párosítást, az ő esetükben az egymás elleni mérleg vagy nagyon szoros volt, vagy rendkívüli módon egyoldalú a jobb játékos javára.

Jelenleg ebben a versengésben Nadal dominál 14-7 győzelmi aránnyal, és ennél is fontosabb, hogy a GS tornákon 6-2 arányban, a GS döntőkben 5-2 arányban vezet. Összességében Nadal 10-3-ra vezet salakon, döntetlen 3-3 az állás keménypályán, és Federer 2-1-re vezet füvön.

Az egymás elleni összesített eredmény is határozottan sokatmondó, mégis a Grand Slam döntőkben elért eredmény az, ami az érvelést igazán alátámasztja.

Nadal a Roland Garroson elért három győzelmével, és a Wimbledonban illetve az Ausztrál Openen elért egy-egy győzelmével megmutatta, hogy a legkülönfélébb borításokon is meg tudja verni Federert, míg Federer Grand Slam tornán kizárólag Wimbledon füvén volt képes legyőzni Nadalt.

A sokatmondó Grand Slam győzelmek tetejébe még Nadal 7-3 arányban vezet Federerrel szemben az egymás ellen lejátszott World Tour Masters torna döntőkben (6-3 Masters 1000). Ezek a győzelmek főként salakon születtek, de attól még győzelmek.

Ami pedig a salakot illeti.

Azt hiszem itt az ideje, hogy az emberek az őt megillető helyén kezeljék a salakot, és ne úgy kezeljék ezt a borítást, mint valami eltévelyedést. Igaz ugyan, hogy a fű volt az első borítás, de a salak nagyon röviddel ezután megjelent, és a tenisz naptár jelentős részét azóta is a salakon játszott tornák teszik ki.

Sok szempontból éppen a fű az, amely különleges borításnak tekinthető, nem pedig a salak. Nem szeretnék eltérni a tárgytól, de az emberek gyakran panaszkodnak arra, hogy Nadal Federerrel szembeni mérlege a salak miatt ilyen egyoldalú, és való igaz, hogy számos meccsüket játszották a puha vörös borításon.

A salak ugyanakkor egyszerűen egy azok közül a borítások közül, amin a játékosoknak versenyezniük kell. Federerre úgy fognak emlékezni, mint az egyik legjobb salakos játékosra - csak éppen talán minden idők legjobb játékosával találta magát szembe.

Ha Nadal győzelmeinek zöme keménypályán vagy füvön született volna, akkor ez a vita nem is létezne. Véget kell vetni a "másik eredeti borítással" szembeni előítéletnek. Federer akkor sem tudott nyerni, amikor erre esélye lett volna. Voltak meccseik, ahol nagyon leszerepelt, és voltak közöttük szoros mérkőzések, de salakon a spanyol ellen nem sikerült - ez ilyen egyszerű.

Ha jól emlékszem, Nadalnak sikerült megvernie Federert a "saját" borításán, 2008-ban Wimbledonban. Federer három egymást követő évben sem tudott győzelmet aratni Nadal felett a Roland Garroson.

Nadal mostanra többszörös wimbledoni bajnok - ezt a trófeát csak egy maroknyi játékosnak sikerült begyűjtenie -, és minden eshetőség megvan arra, hogy karrierje hátralévő részében még nyerjen párat.

Nadal mindössze 24 éves korára teniszezőként a fénykorába lépett. A következő két-három év különösen fontos lesz a sikere szempontjából, és érdekes lesz látni, hogy mire megy ez alatt.

Néhány hónap, és itt a U.S. Open, mi pedig talán ismét részesei lehetünk a két legenda egy újabb fantasztikus egymás elleni meccsének.

Nadallal kapcsolatban még nem szeretnék a "minden idők legjobb játékosa" címről beszélni, mivel még nem érdemelte ki. De ha sérülés nem akadályozza, és még három vagy négy évig ilyen magas szinten fog teniszezni, a nevét egészen biztosan valahol a legnagyobbak között emlegethetjük majd.

Cikkem alapvetően arról a tényről szól, hogy míg Federer nyilvánvalóan minden idők legnagyobb játékosa, ha ezt a két embert egymáshoz mérjük, egyikük sem áll a másik felett. Federer nevéhez fűződik a slam rekord, de összességében egyértelműen Nadal a jobb kettejük közül, és ezt az egymás elleni mérlegük bizonyítja.

Talán egy nap, miután mindkettejük karrierje véget ért, Nadal megkapja majd azt a tiszteletet, amit mindenkitől megérdemel, mint aki éppen olyan jó, és éppen olyan nagy játékos, mint Federer. Valami azt súgja nekem, hogy ők egymást egyenrangúként kezelik. Legfőbb ideje, hogy ezt tegyük mi is.

Bleacher Report

847.
  • foreverfed
  • 2010.07.11. 13:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 846.
  • Rafain
  • 2010.07.10. 21:23

"Ha" meg "volna" meg "majd",ez akkor is baromi unalmas,ha "külföldiből" fordítják.Majd akkor kell visszatérni ezekre az összehasonlításokra, ha a "ha" meg a "volna" meg a "majd" majd múlt idő lesz.Addig felesleges és szánalmas.

848.
  • jowaldner
  • 2010.07.11. 13:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 846.
  • Rafain
  • 2010.07.10. 21:23

Oké akkor Deuce, mármint Fed és Rafa. Én változatlanul "rugóznék" még Rafa tenyeres pörgetésén, és nem értem, hogy miért tudja le minden szakíró, és szakember ezt annyival, hogy k... jól pörget Nadal. Az miért nem tűnik fel senkinek, hogy sem előtte sem azóta nem üti meg a labdát tenyeres oldalról senki hasonló mozdulattal (a ping-pongban totál ugyanez a tenyeres pörgetés mozdulata, amit Rafa teniszben alkalmaz). Pl.: Én, ha Rafa lenne az egyedüli és első a tenisztörténelemben, aki kétkezes fonákot ütne, hülyét kapnék, ha mindenki arról írna beszélne, hogy állati jó ennek a Nadalnak a két kezes fonákja, és nem pedig arról, hogy Ő az első és utolsó, aki így üti a labdát. Teniszező fiatalok tessék megpörgetni jól azt a tenyerest!:-)

849.
  • Replica
  • 2010.07.11. 19:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 846.
  • Rafain
  • 2010.07.10. 21:23

Hú de jó cik! Mintha én írtam volna! Ezeket annyiszor mondtam már, de sület fülekre talált, mert igaz!

850.
  • marias.attila
  • 2010.07.12. 01:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 849.
  • Replica
  • 2010.07.11. 19:37

"Hú de jó cik! Mintha én írtam volna!"
szép szerény hozzászólás, grat
Hát rád nem volt túl nagy hatással Rafa személyisége.

-

Amúgy: Ennyire jól sikerült a heyho-s komment-szűrő, hogy már nincsenek is nagyon, vagy ez csak a szokásos nyári pangás?

Ha esetleg nincs téma, akkor esetleg indítónak (a szokásos fedrafa helyett):
Djokovic. Szerintetek? A GS győzelme óta miért nincsenek annyi és olyan eredményei amiket vártunk tőle? Be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket? Mitől torpant meg?

(...de maradhatunk a lerágott csontnál is.)

851.
  • rafani
  • 2010.07.12. 05:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 850.
  • marias.attila
  • 2010.07.12. 01:24

Nole nagyon jó képességű játékos, szerintem még lehetnek jó eredményei. De mostanában szerintem az egészségi állapota igencsak visszaveti a játékát. Idén az otthoni versenyét is fel kellett adnia a csúnya allergiája miatt. Ez mentálisan nagyon megviselheti. Nem tud minden idegszálával a tornákra koncentrálni /nemúgy mint Rafa - bocs/. Sokat bohóckodik is. De mi ilyennek szeretjük.

853.
  • JMDP
  • 2010.07.14. 20:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 834.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.09. 11:49

http://www.canchallena.com/12845...
Ez egy mai cikk, a lényeg: a szeptemberi franciák elleni DC mérkőzést jó alkalomnak tartja a visszatérésre, de nincs még biztos időpont! dicséri az argentin csapatot, főleg Nalbandiant és Tito Vazquez kapitányt. Hétfőn visszautazott a Mayo klinikára ellenőrzésre. Ma írt a Twitter oldalán kb.hat órája, hogy hamarosan elmondja mi van.
Ennyit tudok, mondjuk nem sokkal több, mint a semmi:)

854.
  • agimano
  • 2010.07.15. 11:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 853.
  • JMDP
  • 2010.07.14. 20:58

akkor nem indul azon a tornán augusztusban? én is láttam, amit írt a twitterre

855.
  • Replica
  • 2010.07.17. 09:40
 
 
   
856.
  • JMDP
  • 2010.07.18. 23:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 837.
  • fuzzydunlop
  • 2010.07.09. 13:32

http://www.tennistalk.com/en/new...
Ezt a hírt nem kevés kételkedéssel fogadom:) Pletyka szinten, valami olyasmit is olvastam, hogy Cinci a visszatérés első állomása. Amúgy a hozzászólások a cikkhez a Nadal fanok részéről...

858.
  • donnie
  • 2010.07.20. 23:47
 
 
   

én is furcsállom h nincs wimbledonról cikk...mármint h 3 hete!?hát mondjuk az tényleg hír lenne ha Federer tornát nyerne vhol :) a kis versenyeken MÁR nem figyel, a nagy versenyeken meg MÁR megverik :D

860.
  • donnie
  • 2010.08.07. 20:40
 
 
   

ja, nézem Fed ágát, Falla-t, meg Bördicset megint megkapta :) kiváncsi vagyok mostanában hogy megy neki.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések