2010. 06. 21. 00:13
Wimbledon 2010
Péntek délelőtt óta tudjuk mi minden nem történhet meg idény nyáron az általunk ismert világok legnagyobb teniszversenyén. Például nem ismétlődhet meg a tavalyi férfidöntő. Roger Federert és Andy Roddickkot ugyanis egyaránt a felső ágra sorsolták. Normálisan persze a Garros győzelme után ismét világelső Rafael Nadalnak kellene a felső ág tetejéről indulnia, de Wimbledonban ez is másképpen van.
Ha már egyszer az ATP, a globális felmelegedés, illetve az instant megoldásokra rászoktatott fogyasztók (leöntjük betonnal, az bírja) kiirtották a legpatinásabb felületet, a wimbledoni torna szervezői legalább úgy csinálnak, mintha lenne még füves pályás tenisz. Ennek szellemében az aktuális világranglistán felül, amely minden más verseny kiemelési sorrendjét meghatározza, Wimbledonban az a szabály, hogy az elmúlt 12 hónap füvön szerzett pontjai megduplázódnak, továbbá hozzáadódik még az azt megelőző 12 hónap füvön szerzett pontok 75%-a. Mindezt kiszámolni sem tart sokkal tovább, mint leírni. A wimbledoni pontokon felül összesen három füves pályás verseny pontjait kell jegyezni, amiből kettő párhuzamosan fut (Queens, Halle), a harmadikon Eastbourne-ben pedig nem indulnak a menők. Hogy az egyik legnagyobb hagyományokkal bíró torna, Queens gyönyörű klubjában megrendezésre kerülő bajnokság (ld. Monte Carlo) miért nem érdemel legalább 500 pontot csak az ATP tudja megmondani. Érdekes lenne hallani az érveket annak tekintetében, hogy Boris Becker kedvenc tornáján az elmúlt harminc évben masters szintű mezőny lép pályára minden nyáron. Roger Federer mint mindig, most is a számára rendezett tornán, Halléban lépett pályára, de Quenns-ben indult Rafael Nadal, Andy Murray, Novak Djokovic és Andy Roddick. 250 pontért… Nadal tavaly térdsérülése miatt ezt a tornát és Wimbledont is kénytelen volt lemondani, nem gyűjtött pontokat és idén a tábla aljáról indul. Mindennek természetesen semmi jelentősége nincs. A harmadik és negyedik kiemelt pozícióját már sorsolják és szépen sorban jönnek a többiek is.
Az elmúlt időszak eseményei (idei Slam elődöntősök: Marin Cilic, Thomas Berdycht, Jürgen Melzer, Jo-Wilfried Tsonga) újra megtanították, hogy okos ember táblából nem jósol.
Akkor kezdjük.
A hatszoros bajnok és címvédő Roger Federer útja a legjobb tizenhatig frissen nyírt, ott viszont a Garros meglepetésembere az elődöntős Jürgen Melzer (vagy Rafael Nadal Queens-i legyőzője Feliciano Lopez) okozhat újabb meglepetést. Utána nagy valószínűséggel nem a hetedik kiemelt most visszatérő és egyébként sem füves Nyikolaj Davigyenko, hanem a Melzerhez hasonlóan Garros elődöntős Thomas Berdych érkezik. A megtáltosodott Melzerrel szemben azt pontosan lehet tudni, hogy Berdych nagyszerű gyors borításon. Ráadásul egy sor játékoshoz (Baghdatis, Hewitt, Söderling) hasonlóan ebben az évben végre le tudta győzni a svájcit. Méghozzá kemény pályán. A legjobb nyolc utánra tekinteni tényleg értelmetlen, a kiemelés szerint Novak Djokovic, vagy a tavalyi döntős Andy Roddick ér majd oda.
A zacc kiolvasását nagyban nehezíti, hogy az elmúlt évek meghatározó játékosai igen furcsa köröket futnak. Keveset játszanak, de legalább szarul. A salakos szezont gyakorlatilag kihagyó Andy Roddick fűre lépve is botrányos játékkal állt elő, Novak Djokovic egész évben szenved, Marin Cilic pedig az AO óta játszik formán kívül. Ebben a negyedben még Lleyton Hewitt és Gael Monfils is bekavarhat.
Az alsó ág tetejéről a salakos szezont kipihenő Fernando Verdasco indul és Tsongával vagy az Eastbourne-ben megsérült Almagróval találkozhat mielőtt a legjobb nyolcban megérkezik a Britek utolsó reménysége, Andy Murray. A skótnak ehhez egyetlen komoly ellenfelet, az amerikai Sam Querryt kell legyőznie. Ami azért nem tűnik annyira egyszerűnek. Querry éppen most nyerte meg a Quenns-i tornát, Murray címvédése helyett.
Rafael Nadal tehát megint alulról támad, de ebből az elmúlt években sem csinált magának különösebb problémát. Most azonban belehúzott rendesen. Első ellenfele, a sérüléssel küzdő japán Nishikori még nem para, de utána máris James Blake következhet. Az amerikai nagyon halványan pislákol, de ha valahol, akkor füvön van a legtöbb esélye arra, hogy egy ideig bírja lábbal a világelső ellen. A harmadik fordulóban Ernests Gulbis érkezhetett volna, de a lett nem épült fel a Garroson szerzett sérüléséből, helyét a német Petzschner vette át, aki nagyságrendekkel kisebb játékerőt képvisel. Utána viszont jöhet John Isner a horvát lépegető Ivo Karlovic távolmaradásában a mezőny legnagyobb adogatója, majd Robin Söderling támad, aki ha eljut odáig még egyszer nem fog olyan rosszul játszani Nadal ellen, mint a Garros döntőben és még mindig csak a legjobb nyolcban vagyunk.
A nők versenyét Williams nyeri. A magyar lányok sorsolása elég szar lett sajnos. Szafina pedig máris visszalépett hátsérülése miatt.











Nem verekedni akarok, de te tenyered láthatóan nagyon viszket, hisz újfent vizionáltad, mit csinálnék, ha élőben meglátnálak. Akkor bizonyíthatsz is.