2009. 07. 05. 19:37
Roger Federer minden idők legeredményesebb férfi teniszezője
Roger Federer hatszoros wimbledoni bajnok.
15
De milyen mérkőzésen! Egyetlen alkalommal tudta elvenni Roddick adogatását.
209 perc után az ötödik játszmában 15:14-es vezetésnél.
Roger Federer - Andy Roddick 5:7, 7:6, 7:6, 3:6, 16:14
Szegény-szegény Andy Roddick. Lehetetlen lesz megvigasztalni.
Ahogy ült a széken a tálcával. Harmadszor is...
Pedig ma nem csak küzdött. Talán jobban is játszott, mint Federer. Nehéz megmondani.
Mert kevés játék volt. Talán Sampras tiszteletére a 90' évek döntőit játszották újra.
Minden esetre Fed még így jóval több nyerőt ütött, mint az amerikai.
Federer úgy szervált mint még soha, Roddick pedig ahogy szokott. Második szerváit is lehetetlen ütni csak a labda megfogására van néhány tized. Ugyanakkor Federer akkor sem vetette rá magát a labdákra, amikor minden lehetősége megvolt a pontszerzésre. Az első játszmában 5:5-ös állásnál Federer egy nagyszerű tenyeres támadással néhány évvel ezelőtt elvette volna Roddick adogatását. Akkor még nem volt sólyomszem. A labda fél centivel hosszúra ment. Federer a továbbiakban Roddick fonákját kostolgatta leginkább nyesett labdákkal, ahogy tette Soderling ellen. A harmadik játszmában működött a dolog, Roddick egy sor fonák nyesésbe beleesett és hibázott mint régen. Aztán észhez tért és sokkal türelmesebben játszott hátulról. Federer erre sem reagált. Talán annyira beleégett az előző húsz összacsapás, hogy nem tudta újraírni a programot. Végül elfutott a régin is.
Minden esetre szinte végig Roddick irányított, folytatta bevállalós játékát és szinte hiba nélkül teniszezett.
Egészen a második játszma rövidítéséig. Ott 6:2 után, két mini break előnyből bukta a szettet, negyedik játszma labdájánál ziccer fonák röptét ütött a világba. Ha nem teszi három szettben wimbledoni bajnok!
Normálisan annak kellett volna történnie, hogy Federer megnyugszik és simán behúzza a meccset.
De továbbra sem tudott mit kezdeni Roddick adogató játékaival, sőt sokszor úgy tűnt nem is nagyon akar. A második játszma rövidítését simán nyerte, az egész mérkőzés során itt játszott csak igazán jól és már tényleg csak egy break hiányzott. Aztán már az sem. Csakhogy a negyedik játszma elején Roddick vette el - immár másodszor - Federer adogatását és új helyzet bontakozott ki.
Federer már csak akkor nyerhetett, ha ő is breakel. Vagy a negyedik játszmában, vagy az ötödikben. És a végén megcsinálta.
Illetve Roddick elcsapta. Gyakorlatilag a hatodik játszma végén.
Pedig amikor labdamenetet játszottak az amerikai jobban játszott. És Federer nem váltott.
Federer szerva játékainál kevés ilyen volt, mert a svájci kereken 50 ászt adogatott és első szervái 64%-át beütötte.
Az ötödik játszmában egyetlen játékban hagyott ki, akkor 15:40-es állásnál Roddicknak gyakorlatilag két mérkőzés labdája volt. Federer hárította mind a kettőt és többet nem került nehéz helyzetbe.
Az utolsó játékban Roddick nappal szemben adogattott, nem jöttek az elsők és Federer a mérkőzés során először nem visszanyesegette a fogadásokat, hanem az alapvonal elé ütötte azokat a pálya árnyékos oldaláról. A fele elpattant a másik felét pedig Andy elcsapta kerettel.
A hetedig fogadó előnyét Federer értékesítette. És vége lett.
Azt gondolom csúcs ide csúcs oda a Fed-fanok nem ezt a mérkőzést fogják visszanézni ha ünnepelni akarnak.
"Andy nagyszerűen teniszezett, ám ebben a sportágban sajnos csak egy bajnoki címet osztanak ki" - mondta győzelme után Federer, majd Roddickhoz fordulva megjegyezte: "Tavaly Nadal öt szettben győzött le engem. Biztos vagyok abban, hogy visszatérsz és te is bajnok leszel!
Mindezek mellett: Federer hétfőtől újra vezeti a ranglistát, semmire nem kell várnia. Megismételte Rafa tavalyi és Borg 1980-ben véghezvitt bravúrját és egy évben megnyerte a Garrost és Wimbledont. Az utolsó négy Slam-versenyből hármat megnyert és idén zsinórban hatodszor nyerhet a US Openen.
További érdekes adatok: Hetvenhét játékot még egyetlen Grand Slam-torna (ausztrál, francia, angol, amerikai nyílt bajnokság) férfi egyes fináléjában sem láthattak a nézők. A régi rekord 71 játék volt, amelyet az 1927-es Australian Openen játszottak. A korábbi wimbledoni rekord 62 volt, ezt tavaly "ütötte össze" Federer és a most térdsérülés miatt távolmaradt spanyol Rafael Nadal.
A 16:14-es ötödik játszma szintén a leghosszabb volt GS-viadalok férfi döntőiben. Az eddigi, 11:9-es csúcsot az 1927-es Roland Garroson játszották. A 30 játék egy szetten belül szintén rekord a maga nemében, és a rövidítések bevezetése előtt sem volt ilyen hosszú férfi szett egyetlen játszma sem wimbledoni döntőben. 1954-ben és 1958-ban 24 játékot (13:11) hozott az egyik szett a fináléban.
Federer egyéni csúcsot jelentő 50 ászt, azaz foghatatlan adogatást ütött. A wimbledoni rekordtól - amelyet a horvát Ivo Karlovic tart - egyetlen ásszal maradt el. A svájci játékos korábbi ászrekordja 39 volt, amelyet a tavalyi Australian Open ért el.










Pont ezt akartam írni...
De hiába, szerinte a teniszt ök ketten játszák, a mezöny többi tagjával szemben elért eredmény nem számít.