2009. 07. 03. 16:44
Roger Federer hetedik döntőjét játssza Wimbledonban
Haas meg sem kapirgálta a dolgot.
Ez mindenképpen csalódás.
Míg a Garroson felépített taktikával harcolt a győzelemért, ma bűvészkedni próbált.
Érthetetlen, mert ekkora dobása már nem nagyon lesz a 31 éves németnek.
Bemutató mérkőzést pedig játszhat majd ötven évesen Budapesten.
Most harcolni kellett volna.
Valószínűleg úgy sem lett volna semmi esélye, mert Federer simán emelt volna játéka színvonalán.
Idáig azonban el sem jutottunk. Tommy beérte egy "szép" vereséggel.
Az első játszma rövidítése után minden feszültség elszállt a mérkőzésből.
Federer saját adogatójátékait flegma megoldások sorával nyerte.
A svájci első adogatásai 75%-át beütötte és az így indított pontok 89%-át behúzta.
Összesen 15-öt rontott (Haas: 31), és 49 nyerőt ütött (Haas: 28).
Haasnak egyetlen fogadóelőnye sem volt a mérkőzésen.
Federernek nyolc. Ebből kettőt érvényesített.
Eldöntötte vele a második és a harmadik játszmát.
A mérkőzés labdánál - két óra játék után - Federer első adogatását követően hálóra tört és Sampras-lecsapással: két lábbal a levegőbe ugorva (felső kép és videó) fejezte be az elődöntőt.
Federer VS Haas utolsó játék - Sampras lecsapás
Roger Federer - Tommy Haas 7:6, 7:5, 6:3
Sampras vajon eljön vasárnap?











Akkor tud valamit Roger, ha csak Rafa meg Murray tud vele mit kezdeni!