2009. 06. 23. 16:40
Szép remények: Andy Murray Wimbledonban
Wimbledon Andy Murray nevétől visszhangzik - legalábbis ami az angol rajongókat illeti.
Miközben mindenki Nadal visszalépése köré szövi az összeesküvés-elméleteket és Federer esélyeit latolgatja, Nagy-Britannia csak arra vár, hogy a skót reménység megismételje Fred Perry sikerét és megnyerje a füves Grand Slamet.
Honfitársai joggal számítanak erre - írja a szaksajtó. Legalábbis jogosabban, mint pár éve Tim Henman esetében, amely inkább kósza reménysugár volt, főleg Murray várható teljesítményéhez képest. Henman ráadásul maga nyilatkozta nemrég, hogy a világranglista és a wimbledoni rangsor harmadik helyén álló játékosnak komoly esélye van. "Andy már tavaly is nagyszerűen kezelte a rá nehezedő nyomást, amely a negyeddöntőbe jutással jár" - mondta vasárnap az Eurosportnak. "Remek a játéka, és ez a legfontosabb. Nagyon ott van fejben, nem érdekli, mi történik a pályán kívül".
Pedig nem lehetett könnyű az egykori első számú angol játékosnak végignézni, hogy egy fiatal egy pillanat alatt eléri azt, amiért ő hosszú éveken át keményen küzdött.
Amikor 2005-ös első meccsüket elvesztette, csak ennyit mondott: "Átadtam a fáklyát. Vagy a gumibotot? Mindegy, bármi is ez, átadtam."
Murray nem volt mindig a közönség kedvence. 2006-ban azzal verte ki a biztosítékot, hogy büszke skótként (bár félig viccből) kijelentette: az angolokon kívül bárkit kész támogatni a foci vb-n. Henman azonban megvédte kollégáját: szerinte a média fújta fel az ügyet. "Ott voltam az interjún, és egyáltalán nem erről volt szó. Skócián poénkodtunk, meg azon, hogy nem jutott ki a vb-re. Ezt aztán kiragadták a szövegkörnyezetből. Vigyázni kell, mit mondasz" - vonta le a médiaelméleti tanulságot a harmincnégy éves sportoló, aki szerint egyedül ő vagy Federer nyerheti meg a kupát.
Nem lesz egyszerű menet. A svájci "elképesztő füvön, öt megnyert bajnokság tanúsítja. A tavalyi döntő volt hat év alatt az első, amelyet elvesztett füvön. Nem lehet csak úgy leírni" - mondta leendő ellenfele.
Murrayt nem csak azért állítják párhuzamba a legutóbbi brit győztessel, Fred Perryvel, mert a márkanévvé avanzsált sportoló reklámarca, hanem mert ugyanaz az elemi ösztön dolgozik benne, amely Perryt a csúcsra vitte. Ahova a jelek szerint a 22 éves skót is tart: tavaly (a ranglista tizenegyedik játékosaként) a negyeddöntőkig jutott, amit senki sem várt, rögtön utána azonban a döntőig jutott a New York-i Grand Slam-tornán.
A következő tizenegy hónapban egy rakás tornagyőzelmet aratott és a salakos szezonig végig döntő-közelben maradt. A Garros előtt Djokovicot megelőzve a harmadik helyre verekedte magát a ranglistán közvetlenül Nadal és Federer mögé. Amennyiben megnyeri Wimbledont és Federer nem jut a legjobb négy közé átveszi a vezetést a ranglistán!
Wimbledon előtt a rajongók elvárásaitól fűtve (amely konkrétan úgy néz ki, hogy meg kell nyernie minden versenyt, amelyen csak jelen van) már ő is óvatosan megelőlegezte saját győzelmét. "Megteszek mindent, és úgy érzem, van esélyem, de nem fogom kudarcként megélni, ha nem nyerek. Közelebb vagyok, mint tavaly, és lehet, hogy még több idő kell - na és? Nem könnyű, ha magad előtt tudod a világ két legjobb játékosát, akik közül az egyiket, vagy akár mindkettőt le kell győznöd, hogy a tied legyen a bajnokság" - mondta májusban, amikor még Nadallal is számolnia kellett.
A Grand Slam előtti hétvégén már sokkal magabiztosabb volt - főleg, miután begyűjtötte első füves trófeáját a Quuen's pályáján (addig tartott a fűtől, kiszámíthatatlannak érezte). "Imádok itt nyerni... imádok füvön játszani, imádok Wimbledonban játszani" - nyilatkozta. "Azt hiszem, készen állok, hogy megnyerjem." Ekkor persze már tudta, hogy Nadal kikerült a képből, amely tény - hiába növeli az esélyeit - el is szomorítja, hiszen, mint mondta, hiányolni fogja kedvencét.
Persze Federert is imádja, de tartani nem tart tőle. Amíg kezdőként kórházban feküdt sérüléseivel, volt alkalma figyelni és elemezni a svájci játékát. "Azt hiszem, a legjobb, ha egyszerűen játszom és nem próbálok állandóan trükközni, ahogy ellenfelei általában teszik."
Murray kedden kezdi a Wimbledont az amerikai Robert Kendrickkel, akit három éve 6-0, 6-0-ra vert. "Egyelőre nem érdekel más, csak ez az első meccs. Kendrick kemény játékos a füvön, agresszív, kihasznál minden lehetőséget, nem szabad alábecsülnöm."
Végülis a nézőkön múlik majd minden.
"Az otthoni közönség hatalmas előny, ez Henman esetében is így volt. Nem semmi, amikor tizenötezer ember támogat a nézőtérről. Talán van valami köze ennek ahhoz, hogy Tim itt játszotta legjobb meccseit."










