krumplicukor

2011. 08. 28. 13:33

Nyíltan

Olyan egyszerűen kiszámítható, előre megjósolható volt eddig az év: Andy Murray kiesik az első körben, ha ezres tornáról van szó, Grand Slamen újra és újra reményt kelt a brit nemzetben, Roger Federer különösebb gond nélkül jut túl az első körökön, majd Nostredamus sem tudná megjósolni, hogy a tornák végén éppen melyik Roger Federer fog a pályára lépni, Rafael Nadal dolgozik, dolgozik, döntőbe jut, és kikap, Novak Djokovic pedig megnyer mindent.

Néha feltűnik Jo-Wilfried Tsonga és megveri Fedet, Mardy Fish keblére öleli a legmagasabban rangsorolt amerikai teniszező státuszt, és karrierje legszebb napjait éli, Robin Söderling többet sérült, mint amennyi időt a pályán tölt, Juan Martin Del Potro pedig szemünk előtt igazolja Fed azon, évekkel ezelőtt tett kijelentését, hogy a jelenlegi férfi teniszmezőnyben három hónap a határ. Azon felül már szinte lehetetlen visszajönni.

jmdp cinci -

Az ember természetének alapeleme a kiszámíthatóságra törekvés, így július végére mindenki elfogadta a fenti állításokat alapigazságokként, és beletörődött abba, hogy ez egy ilyen év lesz.

De mindnyájan tisztában vagyunk azzal is, hogy a tenisz az a sport, ahol az alapigazságok élettartama legfeljeb néhány hónapra szól, így azon sem lepődött meg senki sem, hogy a US Openre felvezető tornák elkezdtek felkészíteni minket arra, hogy hamarosan újabb alapigazságokat teszünk meg sorvezetőnek.

Az élmezőny nagy részét ugyanis némiképp felkészületlenül érte, hogy egy hónappal Wimbledon befejezését követően két, kötelező ezres tornán kellett elindulnia, a bájosan forró, párás amerikai betonrengetegben.

Novak Djokovic két GS győzelemmel és mindössze egy elszenvedett vereséggel a háta mögött vágott neki az év utolsó nagy menetelésének, és elég gyorsan kiderült, hogy a szünet nem tett jót a játékának. Túl sok idő volt gondolkozni, felfogni, nyaralni, birodalmat építgetni, és az adrenalin, ami Novákot tornáról tornáról előre vitte az év első felében, megtörni látszott. Már Montreálban sem pörgött olyan sebességen, mint a megelőző hónapokban, de még ez a lecsökkentett fokozat is elég volt arra, hogy Novak megszerezze az első olyan rekordot, ami egyedül az ő nevéhez fűződik.

A montreáli torna megnyeresével ugyanis ötre emelkedett a Novak által ebben az évben besöpört ezres tornák száma (Indian Wells, Miami, Madrid, Róma, Montreál), amely teljesítmény példa nélküli, Fed és Rafa korábban "csak" négyig jutott egy-egy játékéven belül.

novak montreal -

Novak Cincinnatinak is nekifutott, hiába kérdőjelezték meg sokan ezen döntés ésszerűségét, és szenvedve bár, de bejutott a döntőbe, ahol Andy Murray és az egyre makacsabb vállsérülése várta, amely végül arra kényszerítette, hogy visszalépjen a meccstől egy szett és néhány gém lejátszását követően.

Novak nagy sorozata ezzel megszakadt, az évben először elveszített egy döntőt, és a fizikai problémák mellett az is látszott, hogy nem pusztán a sérülésről van szó, Novak beleütközött a Falba, amin általában csak hosszabb idő és némi pihenés után lehet átmászni.

Izgalmas kérdése lesz a US Opennek, hogy Novaknak pontosan mennyi időre lesz szüksége ahhoz, hogy újra rátaláljon arra a Novakra, aki egy szinttel mindenkinél feljebb teniszezett az év első felében.

Rafael Nadal hasonló gondokkal küszködik, mint Novak, annyi különbséggel, hogy neki sikerélmény sem nagyon adatott, amiből építkezni tudna. Úgy tűnik, Rafa úgy reagál arra a tényre, hogy a teniszvilág immár visszafordíthatatlanul megváltozott körülötte, mint anno Fed, az elveszített wimbledoni döntőt követően Montreálban az első meccsén Ivan Dodigtól, Cincinnatiban a harmadik meccsén Mardy Fishtől kapott ki. Játéka a legszebb "valaki szóljon már neki, hogy eszméletlenül sikeres, sokszoros GS győztes, a macska rúgja meg!" fedi  teniszt idézte, nem egyszerű dolog a feldolgozási folyamat, most mit csináljunk. Jó hír viszont, hogy az ilyen eszméletlenül sikeres, sokszoros GS győztesekben addig-addig gyűlik a megaláztatás és a düh, amíg egyszercsak elegük nem lesz és le nem gyalulják a mezőnyt. 

rafa cinci -

Kérdés persze, hogy Rafa eléri-e ezt az állapotot a US Open második hetére, vagy ez a 2012-es év újdonsága lesz. 

Roger Federer jól érzi magát a bőrében. Szponzori rendezvényekre jár, új, csaknekikészült Nike pólókban vigyorog a Facebook oldalán, néha leugrik egyet edzeni, ha megnyeri az éppen aktuális meccsét, az nagyon jó dolog, ha éppen elveszíti, az is az, mert hát olyan jók és ügyesek a fiúk, hogy van az úgy, hogy nem sikerül, nincs ezzel semmi gond. És a világ egyébként is szép és nagy és annyi mindent fel kell fedezni benne. 

fed benz -

Ezzel nagyjából mindent leírtunk Fed elmúlt egy hónapjáról. És a következő tizenegy hónapjáról is.

(Azoknak a Fed drukkereknek, akiknek még segítségre van szükségük az események ilyen alakulásának megemésztésében, itt van egy nosztalgiázós, megkönnyezős, amikor még a tenisz volt az élete - típusú US Openre készült videó, hogy értékeljétek, mennyire szerencsések is voltunk.)

Andy Murray ott folytatta Montreálban, ahol Miamiban abbahagyta, az első meccsén Kevin Anderson búcsúztatta. Ezzel Andy 0-3-ra javította a mérlegét az idei keménypályás ezreseken, ami a világranglista negyedik helyezettjétől mindenképpen meglepő eredmény volt, de ha még azt is hozzáteszük, hogy Andy hét ezres tornája közül az összeset keménypályán nyerte, akkor meg különösen.

Andy azonban nem idegesítette magát, és kihasználva a foghíjas mezőnyt, azt, hogy mind Rafa, mind Fed korán búcsúzott, valamint, hogy Novak sérülés miatt feladta a döntőt, Cincinnatiban szépen megnyerte idei első ezres tornáját, amely teljesítményével az első Novakon kívüli ezres bajnok lett az évben (a kötelező ezreseket nézve). Persze, a játéka most is hagyott némi kivánnivalót maga után és ő is sérüléssel küszködik, de jelen pillanatban a nagy négyesből Andy várhatja a legkedvezőbb előjelekkel a US Opent. 

mari cinci -

Még próbálom feldolgozni ezt a mondatot.

A mezőny azonban nemcsak a négy nagyból áll, és ugyan a US Openen ritkán születnek meglepetések, de idén talán van esély arra, hogy kivülálló is sokáig jusson.

Illetve lenne rá esély, ha a kivülállók is nem hasonlóan sérült, fáradt, leharcolt játékosokból állnának. Tsonga jó formában volt egész évben, de Montreálban sérülés miatt vissza kellett lépnie Djokó ellen, Berdych is mintha magára talált volna, de Cincinnatiban sérülés miatt vissza kellett lépnie Djokó ellen, Robin nem indult sem Montreálban, sem Cincinnatiban sérülés miatt, David Ferrer csak Montreált hagyta ki ilyen okból, Cincinnatiban a harmadik körig jutott.

Juan Martin Del Potro eddigi keménypályás szezonja alulmúlta a várakozásokat, az a fránya sorozatterhelés hozza ki a legjobban, hogy mi a helyzet, és az az argentinre nézve nem túl biztató. Értsd, amikor ez a Fed tulajdonképpen nagyon könnyen intéz el Cincinnati első körében, akkor van min elgondolkozni.

A Sötét Lovak közül egyedül jó formában és egészségesen Mardy Fish várja a US Opent, de valahogy még mindig nem látom magam előtt, ahogy két hét múlva vasárnap a jó öreg Mardy ott áll a döntőben, úgy látszik ehhez még az én fantáziám sem elegendő.

mardy cinci -

Izgalmas, és úgy tűnik, nehezen kiszámítható US Open következik tehát, ami minden előjel ellenére, szerintem, mégsem fog sok újdonsággal szolgálni. Úgy döntöttem, hogy jósolok egyet, mert miért ne, és megteszem téteimet: olyan teniszező fogja idén felemelni a győztesnek járó kupát, aki már pontosan tudja, hogy hogyan kell GS-t nyerni.

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNYEK

Két kéréssel is fordulnék hozzátok, az egyik visszavezet egy korábbi beszélgetésre, amit folytattunk és felteszem a kérdést, van-e olyan közületek, aki szeretne hozzájárulni a bloghoz és vállalná, hogy egy-egy meccsről ír beszámolót? Többen is felvetették korábban, hogy szívesen vállalkoznának ilyesmire, most itt a lehetőség annak, aki komolyan gondolta, küldjön egy emailt nekem a heyholetsgomod@gmail.com címre, és megbeszéljük a részleteket. Szólok azért előre, hogy csak olyan írjon, aki alaposan átgondolta, hogy tudja vállalni, mivel ez nem kis munka, mégha nyilván rövidebb, csak egy-egy meccsről történő beszámolókról lenne szó, és aki képes elviselni a kritikát :)

A másik kérdés pedig a tippelős játékhoz kapcsolódik, Rafain kényszerű szabadságát tölti, de egyébként is mondogatta már, hogy szeretné átadni a stafétabotot, lenne-e olyan köztetek, aki vállalná a US Open tippjáték lebonyolítását? Dobs esetleg?  

Szeretném látni az összes kommentet (538) utolsó 100 hozzászólás

438.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 435.
  • Elessar
  • 2011.09.02. 23:57

Egy Tsonga-Đ nem feltétlenül előzne meg egy Rafa-Andyt. Egy amerikai-bárkit pedig biztos nem.

439.
  • jowaldner
  • 2011.09.03. 00:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 424.
  • Elessar
  • 2011.09.02. 23:47

Először is grat. a fiúknak, kivéve Hajnalt. Szép volt, hogy a világ talán legjobb (na jó csak top-10-es) balszélsője nélkül is legyőzték Ibráékat. És persze For Ever Young! De azért tegyük hozzá, hogy Wawrinka korántsem szervált úgy mint Roddick ellen az AO-n. Rafa szerintem nem fog döntőzni, illetve csak akkor, ha biztosan tudja, hogy ott nem egy újabb megaláztatás vár rá, vagyis nem Nole ill. Fed a várható ellenfél.

440.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 437.
  • idoaranyos
  • 2011.09.02. 23:59

Ühüm, ez elég valószínű verzió ;) 5-0.

441.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 433.
  • idoaranyos
  • 2011.09.02. 23:53

PErsze hogy nem, ezt egy szóval se mondtam. Wimbiben megkapta Rafa a DElPo-Murray--Djoker hármast, most jóval szerencsésebb volt. Én már sorsolásnál azt mondtam, nehezen hinném el, ha nem Nadal húzná be ezt az USO-t, forma ide vagy oda, nekem végig 2008as Fed érzésem van. Még azt is el tudom képzelni, hogy lesz szettvesztesége Rafa-nak pl Nalbi ellen következő fordulóban, vagy az azutániban Müller ellen

442.
  • BruceWillis
  • 2011.09.03. 00:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 437.
  • idoaranyos
  • 2011.09.02. 23:59

Micsoda egy pöcs. Átment terminátorba, megpróbálta kivégezni a pályát, csak nem találta el.

443.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 438.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:01

Tehát szted egy Tsonga-D délelőttre kerülne egy Isner-Rafa ellenében?? Végülis összejöhet, de sztem Tsonga nem jut el Noleig. Fish-t sokkal esélyesebbnek érzem most

444.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 439.
  • jowaldner
  • 2011.09.03. 00:02

Húú tényleg nagyon klasszul toltuk a svédek ellen. Rudolf góljánál akkorát üvöltöttem, hogy csak na!
Szóval ezzel azt akarod burkoltan mondani, hogy Isnernek esélye lehet Rafa ellen egy esetleges elődöntőben? :)

445.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 443.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:04

Isner talán nem, igazad van, ő uncsi. Izgalmas és amerikai lenne a megfejtés.

446.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 445.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:07

Tök mindegy, h milyen. Ha amerikai van az elődöntőben, mindegy h ki és az is h kivel játszik, az esti meccs lenne. Szóval igen, az Isner-Rafa esti meccs lenne a Djokó-Tsonga ellenében.

447.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:11
 
 
   

Haase-nak annyi :( De nagyon örülök neki, hogy megmutatta mire lenne képes, ha fejben bírná végig

448.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 443.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:04

Jól elbizonytalanítottál, de krumpli helyretett amerikai marketingügyben.

449.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:13
 
 
   

Idoaranyos, majd szeretnék egy bocsánatkérést, ha vége lesz a meccsnek ;) :) Ismerem én már Robint, mint a rossz pénzt ;)

450.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:18
 
 
   

Miket üt Murray...beindult a skót.^^

451.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 449.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:13

Megkapod, ha vége a meccsnek. 2-0-ás szettállás után, én még egy skizofrén láncdohányosnak is megadnám az esélyt. Nem többet, de azt igen.

452.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 448.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:12

A szokásos rinyálásom mellett azért megemlíteném, hogy jó kis meccsek voltak/vannak ma, leszámítva néhány játékos agyi szintjét :)

453.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:19
 
 
   

Persze 5.ben breakelőny már más tészta.

454.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 451.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:18

Hehe, szegény Robin, ha tudná, h én kevesebb esélyt adtam neki, mint egy skizrofén láncdohányosnak.

De nem vagyok elégedetlen, egy szettet kértem, kaptam kettőt, de ezekről a totális összeomlásokról és hisztikről jó lenne már leszokni lassan. És ez már alázás most.

455.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:20
 
 
   

Pospisil vesztett, nem jött be a tippem :(

456.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 452.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:18

Igen, ez egy váratlanul jó/izgalmas nap volt :)

457.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 454.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:20

Az egész nyár másról nem szólt eddig, mint a mentális érettség domináns voltáról.

458.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:23
 
 
   

IGEN, SZERVAGÉM!!! :D :D

459.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 457.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:23

A mentális érettségben még Marinak is van mit fejlődnie...

460.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:28
 
 
   

De nincs vége :D

461.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:29
 
 
   

Két breaklabda. Ha a skót innen visszaengedi a meccsbe a hollandot, akkor szerintem közösen vonuljanak vissza, mert egyikük sem rendelkezik alkalmas agyi kondíciókkal a versenysporthoz.

462.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:29
 
 
   

Visszabreak :D

463.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 461.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:29

Szerintem ezt már most kijelenthetjük.

Három gém zsinórban, hűűűűhaaaa :D :D

464.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:31
 
 
   

Kis öntömj: 425. Fogadjunk, hogy Andyék meccse egy időszakban átmegy 'ki a bénább versenyfutásba'. Na, ki fogad velem!? :)

465.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:32
 
 
   

Robin fizimiskája engem Gugára emlékeztet mindig

466.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 464.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:31

Bakker, ezt nem vettem észre. De akkor se fogadtam volna, mert ez alap volt ;) :)

467.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:34
 
 
   

Lehetséges közben, hogy Ferrer annyira formába lendül, hogy lelapátol mindenkit a pályáról ezek után, Blake-nek sincs esélye. Rafa retteghet :)

468.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:35
 
 
   

Jézus. Mária.

470.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 461.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:29

Semmi negyven! :DD

471.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:36
 
 
   

Döbbenet...nem csak Fed tud leadni egy duplabreaket? :) Murray óriási bajban...

472.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 467.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:34

:D:D

473.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:37
 
 
   

Akkor fiúk most lépjetek le kézen fogva, közösen a pályáról.

474.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:38
 
 
   

4-4, s Robin hergeli a közönséget :DD

475.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:38
 
 
   

:) jó kis meccs. ha most vhogy hozza Haase, 5-4, Murraynek komoly dolga lesz...
de 1 perc néma csend Mása emlékére :((

477.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:40
 
 
   

szegény Haase.2-0-ra ment, döntő szettben visszajön,és rögtön leadja... :( sajnálom ezeket a játékosokat, szar ügy lehet lenyelni egy ilyen meccset.

476.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:40
 
 
   

Ezt a meccset nem hiszem el, ha nem látom: amikor Haase találkozik egy legalább akkora headcase-szel, mint ő maga, csak aki egy kicsivel jobb játékos, mint ő.

5-4 Marinak, adogat a meccsért.

478.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:41
 
 
   

Murray meg úgy üvölt,mintha bármi köze lett volna a game-hez. Ezért nem fogom megkedvelni soha.

479.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:42
 
 
   

És bemutat egy döbbenetes feltámadást a Holland, csak azért, hogy 2 perc alatt lehúzza az egészet a klotyón...most már a leghihetetlenebb az lenne, ha Murray nem tudná kiszerválni xD

480.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 465.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:32

Szívét nem látjuk, mer Gugának nagy volt -bár sokáig nem bírtam, Kafeknyikovnak akartam az RG-ket. Úgy tűnik, különös vonzalom támad bennem a szláv ortodox teniszezők iránt :)

481.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:43
 
 
   

0-30 GYERÜNK!!!! :)

482.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:43
 
 
   

Ez jobb mint egy kabaré!

483.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:43
 
 
   

NEM HISZEMM EEEEEEEEEEEEEEEEEL .... xD :D:D:D:D Ilyen nincs :D

484.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:44
 
 
   

Nyehh,beszari Haase.

485.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 471.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:36

Fed ilyen halyzatben soha nem adna le így egy meccset. Ő szépen felépíti, és finoman csinálja. Andy a 220 voltos sokkolót szereti használni.

486.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:45
 
 
   

K.rva anyját a hálónak!

487.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:45
 
 
   

Ez a mérkőzéslabda méltó volt a meccshez :))

488.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:47
 
 
   

BP....kabaréééééééééééé

489.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:47
 
 
   

HAASE, HAAASEE, HAAAAASEEEE!!!!

490.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:48
 
 
   

ÁÁÁÁ mit csinálnak?!?

491.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 485.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:45

Finoman adja le? :D

492.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:49
 
 
   

Basszus, lol :D

493.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:49
 
 
   

:))))))))))))))))))

494.
  • BruceWillis
  • 2011.09.03. 00:50
 
 
   

vasztakurva

495.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:50
 
 
   

ilyen nincs....

496.
  • Prest
  • 2011.09.03. 00:50
 
 
   

döbbenet csak megvan...de hogy xD Murray...

497.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:51
 
 
   

Pedig ide tie kellett volna.

498.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:51
 
 
   

Huh, és végetértek szenvedéseink.

Szegény Haasénak sajnos nem, neki ezzel a fejjel kell továbbra is élnie :)

499.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:51
 
 
   

Krumpli most komolyan bocsánatot kellene kérnem? Mert bíztam Andy agyában...

500.
  • BruceWillis
  • 2011.09.03. 00:52
 
 
   

nyert a rutinosabb

501.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 497.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:51

Én is annak drukkoltam. Kellett volna pár meccspont itt is ott is.

502.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:53
 
 
   

Murray-nek kéne egy ilyen győzelem GS döntőben. Csak Haase-t nehéz lenne bejuttatni egy másik ágon :DDD

503.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 499.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:51

Jó, oké, adom, nem számoltam azzal, h Andy is egy idióta :) De azért Robin még mindig nyert ebben a különversenyben, és még a duplabrék visszahozása után is teljesen, 100%-ig biztos voltam abban, h veszíteni fog. Kellenek az olyan emberek, akik nem okoznak meglepetést ;) :)

504.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:55
 
 
   

Viszont azt hiszem ez volt az a meccs, amire erről a US Openről emlékezni fogunk :)

505.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 502.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:53

ÁÁÁ egy közös GS döntő nem érne véget. Mindkettőt kényszerzubbonyban vinnék le a pályáról:)

506.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 504.
  • brewer
  • 2011.09.03. 00:55

az a Fed-Nadal döntő lesz,ami 0-6 0-6 7-6 7-6 7-6 (22-20)lesz.

507.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 00:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 505.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 00:57

Plusz tömeges harakiri a nézők soraiban :)

508.
  • brewer
  • 2011.09.03. 01:00
 
 
   

Azt hiszem lépek, ez ennél már úgyse lesz jobb.

Tulkép a US Open hátralévő részét szkippelhetnénk is :)))

509.
  • brewer
  • 2011.09.03. 01:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 506.
  • donnie
  • 2011.09.03. 00:59

Ilyennel még viccelni se szabad, mert akkor engem vinnének el kényszerzubbonyban.

Illetve, lehet h ez már akkora sokk lenne, h túllépnék mindenen, és életem hátralévő részét a teljes zen állapotában tölteném.

Hm. Lehet h ki kéne próbálni? ;) :)

510.
  • BruceWillis
  • 2011.09.03. 01:03
 
 
   

Blake járása rosszabb mint Agassié.

511.
  • donnie
  • 2011.09.03. 01:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 509.
  • brewer
  • 2011.09.03. 01:01

Az biztos...Mi lenne itt.A meccslabda után 1 hétig nem írna senki egy sort se.Valszeg nem is ennénk.Ülnénk egy helyben mint egy sokkot kapott macska :).

512.
  • brewer
  • 2011.09.03. 01:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 511.
  • donnie
  • 2011.09.03. 01:10

És miután kijöttünk a sokkból utána támogató csoportokat kellene szerveznünk a poszttraumatikus stressz élmény feldolgozására.

Szép lenne :D :D

513.
  • donnie
  • 2011.09.03. 01:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 512.
  • brewer
  • 2011.09.03. 01:17

Persze az úgy lenne,hogy 3.,4.,5. szettben 5-0 40-0-ről jönne Roger vissza,menti a szetteket tie-ra,ahol 6-0-áról jön vissza....
Asszem a gyűléseken Fed-JMPD austral openes meccset néznénk, de meg kellene nyugtatni minket 3. szett 5-0 40-0-nél, hogy Fed nyer :).
A Nadalosok meg nézik az idei Fed-Tsongát :).

514.
  • iCreator
  • 2011.09.03. 04:26
 
 
   

Faxért rakták megint Fedlic-et 1 órára. Fed-et úgy kell felébreszteni majd a 2. szettben.

515.
  • Prest
  • 2011.09.03. 09:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 514.
  • iCreator
  • 2011.09.03. 04:26

Sztem meg egyfolytába úgy kell majd felébreszteni...bíztam benne, hogy jó kis pörgős meccs lehet, de ezen reményeim így nagy mértékben csökkentek... ^^

516.
  • Replica
  • 2011.09.03. 09:41
 
 
   

Ma minden Fedes Verdasconak szurkol!:DD

517.
  • jowaldner
  • 2011.09.03. 09:41
 
 
   

Ma előre szólok, hogy a játékosokat fikázó (kivéve Rafát, aki ma nem is érintett), szellemi képességüket negatívan érintő megjegyzéseket kíméletlenül törlöm, különösen Fed meccsén lesz zéró tolerancia. Úgy hogy mindenki gondolja meg előre, hogy mit ír. Üdv.: Jan-Ove.

518.
  • jowaldner
  • 2011.09.03. 09:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 516.
  • Replica
  • 2011.09.03. 09:41

És minden Rafás Koljának.

519.
  • Prest
  • 2011.09.03. 10:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 517.
  • jowaldner
  • 2011.09.03. 09:41

:) Te mindenre felkészültél úgy látom :D

520.
  • Prest
  • 2011.09.03. 10:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 516.
  • Replica
  • 2011.09.03. 09:41

dehogy...Fed verje meg Kongát!

521.
  • jowaldner
  • 2011.09.03. 10:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 519.
  • Prest
  • 2011.09.03. 10:10

Jól látod, szóval ha Fednek csak egy haja szála is meggörbül, azért mert pl.: 2-0-ról a 180. alkalomból másodszor kap ki, 30 napra repül az illető.:-) Hajrá Verda! (Megérdemli, ha már 2 hete Cincy-ben elcsalták ellene a meccset.)

522.
  • Djokey
  • 2011.09.03. 11:40
 
 
   

Szerintetek a női mezönyben van olyan, hogy meglepetés?

523.
  • Replica
  • 2011.09.03. 11:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 518.
  • jowaldner
  • 2011.09.03. 09:42

LoL Kolja fogatlan oroszlán, Rafát sosem verné meg három nyert szettre. Kb utolsó a sorban, akitől tartanék.:D

524.
  • brewer
  • 2011.09.03. 12:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 523.
  • Replica
  • 2011.09.03. 11:46

Épp ezért kell neki szurkolni ;) :) (Djokóval játszik ma ugyanis... :) )

525.
  • Replica
  • 2011.09.03. 12:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 524.
  • brewer
  • 2011.09.03. 12:04

Teljesen esélytelen, nem pazarlom rá a szurkolásomat, úgyis kevés van belőle.

526.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 12:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 522.
  • Djokey
  • 2011.09.03. 11:40

Ha a legjobb négy vívja az elődöntőt.

Különben amikor elkezdtem teniszt nézni, 80-as vége, akkor pont a női tenisz volt a biztos pont. Először Navratilova és Chris Evert, aztán Martina és Graf, aztán Graf és Szeles, aztán Graf, aztán Martina2.

Williamsék kezdték a indulunk-nem indulunk, tenisz helyett divattervezünk, jöttek a belgák, akik hol épp visszavonultak, hol nem.

527.
  • brewer
  • 2011.09.03. 12:57
 
 
   

A pálya lassúbbságával kapcsolatban Jon Wertheim írt egy-két dolgot, annak akit érdekel:

http://sportsillustrated.cnn.com...

"The courts are slower, Ashe in particular. But it's not intentional. The mixture was laid down a few weeks ago. Because of the weather, the courts didn't get as much play as they usually do. And attendants weren't able to wash the courts each night, which strips off the sand and grit and speeds up the surface. Quick points: a) some courts are playing faster than others. Court 17, for instances, is playing fine, says Donald Young. B) By this weekend, I suspect the courts will speed up, given the match play and pleasant weather."

528.
  • Dobs
  • 2011.09.03. 12:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 522.
  • Djokey
  • 2011.09.03. 11:40

Igen, az lenne a meglepetés, ha valaki két egymás utáni GS-en jól szerepel.
:)

529.
  • brewer
  • 2011.09.03. 13:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 515.
  • Prest
  • 2011.09.03. 09:39

Szvsz totál hibás a mai program ebből a szempontból, gondolom a nevek alapján döntöttek, de a Novak - Kolja egy sima három szettes kivégzés lesz, a Fed-Cilic pedig lehetett volna egy jó meccs, így viszont nem lesz az, ott fognak kóvályogni a pályán.

530.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 13:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 516.
  • Replica
  • 2011.09.03. 09:41

Te meg az utolsó (hamis) reményednek, Tamásnak, igaz? :D

531.
  • Replica
  • 2011.09.03. 13:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 530.
  • Elessar
  • 2011.09.03. 13:12

Tomasnak szurkolok, mert nem bírom a pisztolyos csávót.

532.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 13:27
 
 
   
533.
  • jowaldner
  • 2011.09.03. 13:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 529.
  • brewer
  • 2011.09.03. 13:10

Szerintem Roger ma extra jó lesz, és Cilic is megfogja mutatni, hogy nemcsak a szerbek tudnak teniszezni, szóval a US OPEN legjobb meccsét várom (a kezdési időponttól függetlenül), bár az is igaz, hogy Murray-ék tegnap magasra tették a lécet:-) Felesleges szurkolás meg nincsen, én Mahut-ért is nagyon szorítottam tegnap, - az első körben is 0-2-ről állt fel - csak sajnos egy makacs sérülés közbeszólt, de mint tudjuk Rafa egy örök mázlista.:-)

534.
  • brewer
  • 2011.09.03. 13:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 532.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 13:27

Hehe :D :D

535.
  • jowaldner
  • 2011.09.03. 13:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 522.
  • Djokey
  • 2011.09.03. 11:40

Nézd, ha pl. Czink Meli legyőzné egy GS-n Sam Stosurt, az azért a piros hó esik kategóriába tartozna már. (14.20-kor kezdődik a Bolt-Lemaitre meccs.)

536.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 14:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 531.
  • Replica
  • 2011.09.03. 13:27

Troicki már kiesett.

537.
  • brewer
  • 2011.09.03. 14:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 536.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 14:32

Ne bánstuk Troickit, Tipsza a twitteres.

538.
  • idoaranyos
  • 2011.09.03. 14:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 537.
  • brewer
  • 2011.09.03. 14:36

yes, kevertem, Trockij a dzsipszi paródiájánál dolgozott Nole kezei alá.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések