2010. 09. 09. 22:03
Elfújta a szél
Az idei US Open második hetét jellemző szél alapvetően borít mindent. A hozzászólásokat olvasva úgy tűnik ez nem mindenki számára egyértelmű. Botorság lenne azért hibáztatni valakit, mert nem űzi csak nézi a játékot, egy kört azonban feltétlenül érdemes futni a tegnapi meccsek kapcsán.
elfújta a szél
Monfils szétesése Djokovic ellen csak azért nem volt olyan feltűnő, mert a francia ezt bármikor előadja színes széles vásznú változatban fedett pályán is. Ugyanakkor a higanymozgás egyértelműen hátrányt jelentett a szerb szépen iskolázott alapütéseihez képest.
A szél romboló hatása sokkal jobban megfigyelhető volt Robin Söderling játékán. Szervajátékát a magasra feldobott labda szitálása tette iszonyatosan pontatlanná (0 ász), de a svéd alapvonal játéka is sokat veszített erejéből. Söderling darabos mozgása és nagy mozdulattal lendített tenyeresei nem működhettek a szélben, hiszen ez a mozdulat nem tűr el korrekciót, miközben a labdát vagy a testére fújta a szél, vagy ennek ellenkezője történt, de az eredmény szempontjából ez teljesen mindegy is.
Ma ugyanilyen időben teniszeznek a játékosok és bár a szél mindenki számára ugyanannyira fúj, ordas közhely és helytelen vélekedés azt gondolni, hogy egyenlő mértékben befolyásolja a pályára lépők teljesítményét. A szélben óriási előny a pörgős lábmunka és az erősen pörgetett alapütések. Érdekes, hogy a mai párosítások ilyen szempontból viszonylag egyenlő feltételeket biztosítanak, hiszen a balkezesek és az egykezes fonákot ütő srácok egymással küzdenek.
Minderről azért írtunk külön bejegyzést, mert nem arról van szó, hogy szeles időben folyik a küzdelem, hanem szó szerint szélviharban teniszeznek. Ennek hatását nem lehet túlbecsülni. Aki szeretné kipróbálni menjen ki holnap a szabadba és pingpongozzon kicsit. Borzasztó lesz.











Úgy legyen! :D De nekem elég egy 7:6, 7:6, 7:6 is, nem kell porrá alázni! :D