Matusz Endre

2010. 09. 03. 12:24

Magyarmentesen

Szávay Ági egyesben a második fordulóban (1:6, 4:6 Flavia Pennetta ellen), párosban pedig pénteken a nyitókörben (Patty Schnyder oldalán szintén 1:6, 4:6 a Yan Zi, Anabel Medina Garrigues kínai-spanyol duótól) búcsúzott, így magyarmentesen folytatódik a US Open.

szávay lost -

Tavaly több örömünk telt a Flushing Meadows-i szupertornán, hiszen akkor Ági ugyan simán kikapott Shahar Peertől az első kanyarban, de párosban Virginie Razzanóval nyert egy meccset, míg Czink Melindát a 64 között állította meg a világelső Serena Williams (párosban ő egy fordulót sem ment). Aztán jött a hab a tortára, azaz Fucsovics Marci diadalútja a junior párosok között.

fucsovics backhand -

Idén is két főtáblásunk volt, Ági mellett Arn Gréta próbálhatott szerencsét a legjobb 128 között, de balszerencséjére rögtön a címvédő Kim Clijstersszel került szembe, és bár a második szettben 4:0-ra is vezetett a belga sztár ellen, végül két játszmában kikapott. Czink Melinda pedig jelenleg nem versenyez, remélhetőleg 2011-re újult erővel tér vissza.

A címet egyébként módosíthatnánk "Egyelőre magyarmentesen"-re, mivel jövő héten jönnek a juniorok: Fucsovics Marcinak nem igazán jött össze az ifi olimpia Szingarpúrban, de New Yorkra biztosan felszívja magát, míg Babos Timi az olimpiai páros bronz és egyes 4. hely (no meg az idei junior páros Grand Slam-trófeák) után igencsak éhes lehet egy egyéni GS-sikerre. Szép búcsú lenne a tanulóévektől...

babos tánc -

Szóval akkor most...

Mi újság a házunk táján?

+
a szokásos leosztás, nézzük a legjobbakat
+
majd a juniorok!
+
bocs, a toptenisz jobban érdekel
+
rendben van ez így, ne legyünk telhetetlenek

Szeretném látni az összes kommentet (752) utolsó 100 hozzászólás

633.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:05
 
 
   

Másodnickre minek figyeljen az ember? :)

634.
  • agimano
  • 2010.09.06. 02:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 630.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:04

fú, Söd már annyiszor, de annyiszor megverte Fedet:) mindenki a saját kedvencét félti, ilyen egyszerű

Crash, fent vagy facebookon?

635.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:06
 
 
   

Hát, ami nyomozást levágtál itt a fogadásokkal kapcsolatban is, ne csodálkozz.

636.
  • agimano
  • 2010.09.06. 02:06
 
 
   

milyen néven írtad? nadalfan?

637.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 635.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:06

Nyomozás = tippjáték.

638.
  • agimano
  • 2010.09.06. 02:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 635.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:06

hahha, de ott is játszott a troll, csak rossz embert gyanúsított meg

640.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 634.
  • agimano
  • 2010.09.06. 02:05

Minden meccsükön egyre jobban játszott, idén az RG-n meg búcsúztatta.
Érdekes módon ekkora hisztiket nem olvashattál itt Södöt illetően.

641.
  • Prest
  • 2010.09.06. 02:07
 
 
   

Sztem csak arra gondolt, hogy ügyesen megpróbáltad megmagyarázni azt, amit nem lehet.^^ Semmiféle lebukósdiról nincs szó. ^^

642.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 637.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:07

Bocs, ez hülyeség volt: fogadás = tippjáték, ezt akartam írni.

643.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:10
 
 
   

Tényleg érdekes. Csakis manipulált sorsolással lehet. Különböző hőfokú golyók.
Murray-é hideg, vagy meleg? :D

644.
  • agimano
  • 2010.09.06. 02:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 640.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:07

de lehet, hogy fogok, ha majd még a köv 8 gs-n is mindig vele fog játszani:) de amúgy ahhoz nem kell túl sok sus-mus, hogy valaki, aki a top 3 v 4 mindig Rafával kerüljön össze, főleg, ha közben változott is néha a helyezése, mert változott néha, nem? nem mindig 4. volt és számot húznak, nem nevet, főleg kézzel húzzák, szóval nem tudom, hogy mi benne a bunda:))

645.
  • Prest
  • 2010.09.06. 02:11
 
 
   

Sztem az 50% elég nagy esély...

646.
  • agimano
  • 2010.09.06. 02:12
 
 
   

Söderling top 8 és aeddig még az sem volt, sokkal kiesebb eséllyel kerül mindig ugyanoda, most is 25% esélye volt Fedhez kerülni, míg Murraynek mindig 50%-a van

647.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:12
 
 
   

Na jólvan, én lefekszem, Crash meg fellélegezhet, már csak ezt kell becsuknia. :D

649.
  • Prest
  • 2010.09.06. 02:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 647.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:12

:D:)

Jó éjt!^^

650.
  • Prest
  • 2010.09.06. 02:14
 
 
   

Elkiabáltad :D

651.
  • Turin
  • 2010.09.06. 02:14
 
 
   

Crash beadta a kulcsot. Sebaj, majd holnap. :D

654.
  • agimano
  • 2010.09.06. 02:17
 
 
   

valaki tuti ki-be lépeget, a kérdés csak az, hogy ki, én még megvédem Crasht, mert naiv vagyok:))

http://www.nadalnews.com/2010/09... itt van Rafával az ES és egy másik meccs utáni interjú

655.
  • Prest
  • 2010.09.06. 02:17
 
 
   

Na Turin elment, mehetsz aludni.^^ :)

659.
  • agimano
  • 2010.09.06. 02:28
 
 
   

írtam fuzzynak, majd meglátjuk, hogy van-e ideje előkeresgélni a logokat:) én bízom benned, remélem nem kell csalódnom:)))

661.
  • agimano
  • 2010.09.06. 02:50
 
 
   

na kész, behalt az oldal?:))) http://www.nadalnews.com/2010/09... itt van Rafa meccs utáni interjúja, ha valakit érdekel, a kérdések között az oldal tulajdonosának a kommentjei vannak:) szeretem olvasni őket:) viccesek

662.
  • agimano
  • 2010.09.06. 03:00
 
 
   

Q. There was a report this afternoon that the other day you didn’t want to take one of the transportation vans that had a picture of Roger. Can you describe what happened?

RAFAEL NADAL: Yeah, well, if you know me, you know that I not gonna do. This is very stupid thing. I was in a van of the picture of Roger, both sides of the van, like 15 times these two weeks. (Smiling). So that’s very stupid thing. That’s never happen.

Speaking seriously, is better the other side. I want this car because is bigger, and I am more comfortable with this car than with the others. You can see the car of Roger’s photo is there, is outside, is a van. So is much bigger than the other ones.

Roy know, the manager of the transportation, that I always want this car. So it was good.

Q. Did you get out of that car that had his picture or you stayed in it?

RAFAEL NADAL: I thought my English was better. (Laughter.)

I said I went with this car 15 times.


LOOOOOOL, vagy LMAO

663.
  • brewer
  • 2010.09.06. 07:02
 
 
   

Remélem Rafain megnyugodtál :) Szerintem nyugodtan elkezdhetitek Rafa nevét begravírozni a kupápa, Fed nem fog egymás után Robint, Djokót, és Rafát verni, ez tuti biztos. A többieknek meg semmi esélyük nincsen Rafa ellen egy GS döntőben.

Sajnálom Marit, egyrészt mert kijöhetne már neki a lépés, másrészt mert így meglehetősen érdektelenné vált ez a torna, pedig jó lett volna egy legalább egy izgalmas GS az évben.

Na mindegy, majd jövőre :)

Turin: jeleztem Fuzzynak, hogy mi a helyzet, majd eldönti, hogy mit csinál az eltüntetős funkcióval. Addig is javaslom, írj minél többször, hadd kelljen Replicának sokat dolgoznia ;) :) /Bár jobb lenne, ha a tanulmányaival foglalkozna. Neki is, meg nekünk is ;) :) /

664.
  • iCreator
  • 2010.09.06. 07:12
 
 
   

Hát gyerekek, mindig elkövetitek a hibát, hogy előre féltitek a kedvenceket, holott minden GS előtt én jelzem, hogy mindig vannak kötelező upset-et, amik teljesen felborítják a jósoltakat. Megint ment a hiszti, hogy Rafa kapta Murray-t, s a para, hogy miatta nem jut döntőbe. Már ezerszer leírtam, hogy Murray-t bármikor elverheti egy olyan jó támadó, akinek épp jól megy a támadás. Pedig most Waw-nak nem is kellett a legjobbját nyújtania. Roddick-ban biztos voltam, hogy valszeg nem éri meg a negyeddöntőt sem, Murray-n meg egyáltalán nem lepődök meg, bármikor essen is ki. Gyakran kifog valakit, aki leverheti. Tavaly Cilic zavarta haza, AO-n Verda (09), amikor meg épp jól ment neki és nem fogott ki rossz napot és egy jó támadót, akkor döntőbe jutott. Ott persze mindig kifogta a jó támadót:)

Ez nem jelenti azt, hogy esetleg ne verte volna meg Rafát az elődöntőben, ha esetleg mégis tovább jut ma. Murray ilyen, bárkit megverhet vagy szinte bárkitől kikaphat. Vagyis egyáltalán nem konzisztens az ember, főleg nem GS-ek tekintetében. Egyszer döntő, másszor a 4. vagy 5. kör. Szerintem ez nem nagyon fog változni. Most kifogott egy olyan napot, amikor egy Waw éppen megverheti. Örök rejtély marad, hogy Murray tud e GS-t nyerni. Ha fog is, szerintem rendkívül keveset, max egyet-kettőt tudok elképzelni.

Szal Waw betolta Nadal-t a döntőbe, aminek én nagyon örülök, hisz régóta várok már egy Fed-Nadal uso döntőt. Remélem most nem Fed lesz az, aki nem jut be a döntőbe, mivel Murray kiesésével tényleg nehéz elképzelni, hogy ki állítaná meg Rafát. Úgy érzem az égiek most akarnak Fed-Nadalt. Jaj bárcsak 3-4 éve Fed csúcsán is összejött volna...Jó lenne ott élőben látni.

Csak Söd, Djoko bele ne keverjen. Nole igen alattomosan szépen formába lendül.

Na hülyegyerek ászkirály most mit szólsz az ágakhoz? Rafa ágán még inkább sehol senki.

665.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 08:40
 
 
   

Sziasztok, szép napot Mindenkinek!
Azért ember legyen a talpán, aki szó nélkül tudja hagyni ezt a sok sületlenséget, amit néha írni tudtok.

666.
  • jowaldner
  • 2010.09.06. 09:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 662.
  • agimano
  • 2010.09.06. 03:00

De Montanest, Fisht, és Rafát egymásután már igen:-) Annyi sanszot adok Montanesnek Söd ellen, mint amennyit Hauerer-Maurernek adtam 0-2 4-5 0-40-nél. Bármi lehet még, és nincs olyan, hogy értéktelen GS, még T. Johanssoné is az, de mennyire hogy az!

667.
  • jowaldner
  • 2010.09.06. 09:16
 
 
   

Bocs mano:-), ez előbbi krumplicukornak ment.

668.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 10:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 663.
  • brewer
  • 2010.09.06. 07:02

Azért néha te is tudsz butaságokat írni!

"másrészt mert így meglehetősen érdektelenné vált ez a torna,", a gravírozásról ne is beszéljünk!
Miért kell eygmást piszkálni, vagy megint félreértettem valamit?

A többieknek:


"Szal Waw betolta Nadal-t a döntőbe" - Ahhoz Rafának még 3 meccset kell nyernie!

"Jaj bárcsak 3-4 éve Fed csúcsán is összejött volna...Jó lenne ott élőben látni." - Nem csodálom, akkor Rafa még csak salakmenő volt!

"Úgy érzem az égiek most akarnak Fed-Nadalt." - Prest Drágám, erremiért nem reagálsz ?


669.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 10:06
 
 
   

Bocs az elütésért!

670.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.06. 10:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 620.
  • Turin
  • 2010.09.06. 01:57

mindjárt javítjuk ezt a dolgot...

671.
  • Elessar
  • 2010.09.06. 10:16
 
 
   

Rafain: Keresd vissza mit írtam mikor az ágakról beszéltünk :)
Wawrinka verni fogja Murray-t persze kicsit poénból írtam, de bejött.
Ezek után semmi kérdés, Rafa Nadalé lesz a US OPEN, ráadásul sztem meg sem fog izzadni

672.
  • erisen
  • 2010.09.06. 10:29
 
 
   

Emberek...mit műveltetek este?! :-(
Na mindegy.
Möri-Wawrinkát sajnos nem láttam,valahogy lehetett sejteni hogy nem fog itt Möri simázni. Gondoljunk csak a 2009 Wimbi QF-re ahol Waw nagyon jól nyomta a fedett csarnokban Möri ellen.

Llodra meg konkrétan hülyét csinált robot Robredoból. Imádom azt a játékot ahogy Llodra játszott. Ötletes,precíz,látványos,támadó...ami a TENISZ sava-borsa az benne van. A sors mérhetetlen igazságtalansága hogy egy sérülés miatt fel kellett adnia. :-( Nagyon sajnálom. Sokkal színesebb lett volna a mezőny vele.

Verdasco-Nalbandian...egy szóval jellemezhetném. Csalódás. Sokkal többet vártam attól a meccstől. Nalbandian elfáradt ebben az USO series-ben. Így is erőn felül teljesített. Verdasco meg Verdasco. Majd Nadal ellen kipottyan simán,már ha eljut odáig. Bár Ferrert talán verheti,de Ferrer azért jó formát mutat it (is). Ebben az évben nem rossz. És azért Ferrerrel vigyázni kell,játszott ő már TMC döntőt hardon Federerrel (talán 2007-ben)!!! Szóval kemény a srác,de mondjuk Nadal ellen az ég világon semmi esélye nincs.
Amúgy is Nadal kedvenc spanyolkái megint ott vannak,akiket szinte mindig habkönnyen ver meg.F.Lopez verte Queensben,de itt 3 setben sosem fogja,sőt game-et is alig fog nyerni szerintem. Aztán Verda-Ferrer nyertese már egy fokkal keményebb dió lesz,de az is 3 szoros set(max 4set) és Nadal győzelem.
Utána az SF-ben jöhet egy picit veszélyesebb ellenfél (Möri kiesésével nincs reális veszély Nadalnak) aki upsetet hozhat.Én most Juzsnij-t mondanám onnan befutónak SF-re,de igazából nagyon kiegyenített ág,ugyanúgy akár Kverri is lehet,ugye hazai pálya... Wawrinka szerintem Möri kiütésével kifújt.

Hogy az események így alakultak Fedó ága lett a brutál ág.Sajnos...:-)
Djoker egyre jobb,lassan potenciális veszély. Blake-et keményen elintézte,azt a meccset végig láttam,és nekem tetszett Djoker játéka.
Azért Fish se gyenge,és az amcsiból (+a hazai közönségből) ki is nézem hogy megverheti Djokert. Főleg úgy hogy kirakták őket a napra ahol Djoker már egyszer megfőtt Troickij ellen. Érdekes lesz.

Felülről a franciák,Gászké-Monfils rohamoznak. Gászké nagyon kis tetszetős dolgokat művel eddig. Őt tippelem. Senkinek nem fogja könnyen adni magát itt,az fix.
A jó öreg Fedó meg sajna rászaladt a jégre ezzel a Melzer-Söderling-Djokovic cuccal,ha döntőzni akar. Még Melzer hagyján,talán ő meg lesz,de szerintem utána Söd jön. Bénán kezdett,de kezd egyre jobban játszani a svéd,a formaidőzítése elég jó. Montanest nem tudom hova tenni... Sajnos nem láttam egy meccsét sem itt. De az ő igazi terepe azért a salak. Meglepne ha Södöt legyőzné.
Nálam ő sötét ló.
Szóval Fedónak innen nagyon fel kell kötni a gatyát. Már ma is!
Amit eddig láttam tőle,az tetszett. Jól játszott,jól szervált. Tetszett a tweener Dabul ellen.:-) Innentől élesedik a küzdelem.
Mai tippjeim:
Fish-Djoker -> Fish 5 Nem,inkább Djoker 5.Mégsem,inkább Fish.Franc tudja.:-)
Federer-Melzer -> Federer 4
Gászké-Monfils -> Gászké 4
Söd-Montanes -> Söd 3
A tévedés jogát fenntartom.:-)

673.
  • jowaldner
  • 2010.09.06. 10:34
 
 
   

Federer rajongóként bevallom egyátalán nem bántam, hogy Djokovic, és Rafa 24 órán belül kipottyant a 2009-es Garroson, de nem éreztem volna reálisnak azt mondani, hogy most akkor adják oda a kupát Rogernek. Szerintem nekünk Federer fanoknak ünnepelnünk illene Stan (aki fantasztikus volt) győzelmét, mintahogy vélhetőleg Roger is ezt teszi. Egyátalán nem biztos, hogy ez a GS Rafáé, ha igen akkor megérdemli (sajna:-)).

674.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 10:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 668.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 10:04

Na mert Te "objektíven" megmondtad előre, h kinek van nehezebb ága. Gyenge Djoko, gyenge Sóder, amott meg a brit hipersztár, akivel Mallorcán gyerekeket ijesztgetnek, ha rosszak lesznek ... persze -persze. Tessék, Murray már lehet Londonban tolja a fish&chipset. A djoko+sóder duó közben edzőmeccs jellegű matinékon küldi haza a kihívókat. Mörri kifogott egy rossz napot, Waw meg köszönte szépen. Ennyi. Máris level 1 szintű lett a felső ág.
Akkor ki is irkál "butaságokat" de úgy objektíven ?!
Messze van Mallorca csomayjuli, hova paráztál előre?

675.
  • brewer
  • 2010.09.06. 10:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 668.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 10:04

Akar a manó bárkit is piszkálni. Csak megnéztem az ágakat, a jelenlgei formákat, és egyértelmű, hogy Rafának nyernie kell ez az Opent. Ekkora esélye még egy nem nagyon lesz. De nyerni fogja, és szerintem simán fogja. Erre mondtam,, hogy nem lesz túl érdekes a végjáték. Nyilván, a Rafa drukkereknek az lesz, a többieknek viszont aligha, nem számítok nagy meccsekre, max. az alsó ágon, de ott meg minek.

676.
  • brewer
  • 2010.09.06. 10:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 673.
  • jowaldner
  • 2010.09.06. 10:34

Örülök Stannek, kijárt már neki. Jó lenne, ha el tudna jutni az elődöntőig, de nem lesz egyszerű, így hogy meg is sérült meg pláne nem. De azért remélem, hogy nem esik ki a következő körben, bár ha Sam Q. ellen győzni akar, ott is nagyon össze kell szednie magát.

677.
  • petamas
  • 2010.09.06. 11:17
 
 
   

Sziasztok!

Tegnap (ma) végignéztem a Murray - Waw meccset. Nekem nagyon tetszett, a mérkőzés, szerintem nagyon magas színvonalú volt néhol a meccs. Murray sokat hibázott, az adogatásaikat sorozatban nem tudták hozni a fiúk, de a labdamenetek nagyon látványosak voltak. Murray szokásához híven sok elérhetetlen labdát visszatett. Stan fordulásból ütött egykezes fonákja az átemelés után, egyszerűen zseniális volt. Talán jobban üti az egykezest, mint Fed.
Murray érthetetlen hullámzása valahogy mindig a GS-eken sodorja völgyekbe a játékát. Nem értem, óriási tehetség, nyerhetne nagy tornát is.

678.
  • Prest
  • 2010.09.06. 11:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 668.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 10:04

Juli drágám! Azért nem reagálok,mert nem tehetek róla, hogy nemt udsz olvsni. Ha esetleg vennéd azt az óriási fáradságot és tüzetesebben átvizsgálnád mit írtam, akkor talán feltűnne, hogy én aban kételkedtem, hogy az egész teniszvilág és a tenisz istenek azt akarják, hogy Rafa minden GS döntőben megverje Fedet.
Ehhez képest IC csak annyit írt, hogy Fed-Nadalt akarnak az égiek, ami egészen más állítás. Köszönöm. Máskor is szívesen tartok szövegértelmezést ha érdekel.
Üdv!

679.
  • Prest
  • 2010.09.06. 12:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 675.
  • brewer
  • 2010.09.06. 10:49

Abszolút egyet értek. ^^

680.
  • jowaldner
  • 2010.09.06. 12:23
 
 
   

Az égiek azt akarják, hogy most Roger akadályozza meg Rafa karrier GS-t. Amiben viszont abszolút nem értek egyet, hogy ha mégis Rafa nyerné, akkor az értéktelen, előre lefutott volt (lett) stb. Számomra Roger pályafutásában a legértékesebb (az azt megelöző időszak tükrében) a 2009-es RG-Wimby diadal, és nagyívbe letojom(tam) Rafa sérülését, vagy azt hogy Kolsi, illetve Haas megverte Djokovicot, Roddick meg Murrayt.

681.
  • petamas
  • 2010.09.06. 12:38
 
 
   

Nagy az esély, hogy döntőznek most először a USO-n. Aztán majd kiderül, így lesz e. Mivel Fed úgymond leszálló ágban van, Nadal pedig kirobbanó formában, ereje teljében, így valószínű, hogy megnyeri élete első amerikai GS trófeáját.
Ha Fed képes agresszív lenni és pontos, és/vagy Nadal nem fog ki jó napot esetleg megveri, a kemény pálya mégis inkább az ő világa.

682.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 12:53
 
 
   

Jesszusom milyen baromságokat olvastam most a Salakblogon, volt olyan egyén aki azt mondta, hogy vagy 10-15 embert fel tudna sorolni, aki meg tudná itt verni Rafát, csak hogy pont azok maradtak az ágán, akik erre képtelenek :DDDDDDDDDDDD
Hát persze, sok ember csukott szemmel nézi a teniszt.

683.
  • jowaldner
  • 2010.09.06. 13:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 682.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 12:53

Na figyu akkor sorolom: szerintem Istomin is leverné, meg Simont is fogadnám ellene:-)

684.
  • Prest
  • 2010.09.06. 13:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 682.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 12:53

Azt mondta, hogy 10-15-öt akik ha életük legjobbját nyújtják akkor elméletileg tudnák verni Rafát USO-n... azért nagy különbség. Ne ferdíts légyszíves.

685.
  • erisen
  • 2010.09.06. 13:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 682.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 12:53

15 ember aki meg tudná verni Nadalt?
Persze,Hulk Hogan,Májktájszon,akkor ott a két Klicskó gyerek,meg Naccsonttörőjános,Betmen,Brúszlí,Igazságosizomtibor,Dzsonmeklén. Ez kapásból 9.Szóval sokan vannak.
Teniszben itt kb. Federer. Aztán annyi.:-)

686.
  • erisen
  • 2010.09.06. 13:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 684.
  • Prest
  • 2010.09.06. 13:09

Ez az "életük legjobbját nyújtják" ez kb. a véletlen kategória.
Gondolj csak 2008AUSO-ra SF-ben Nadal-Tsonga.
Tsonga se előtte,se utána nem játszott soha úgy.És soha nem is fog.
Azon a napon az atya úristent is elverte volna a francia. De erre nem lehet véleményt alapozni. Emlékszek én Nalbandian-Federer meccsre is amikor 0-2ről állt fel Nalbi. Na,az is ebbe a kategóriába tartozik. Vagy a 2008 Madrid SF Nadal-Simon.
Szóval az "elméletileg tudnák verni Rafát" kijelentés az furcsa. Mert amíg gyakorlatilag nem győzik le,addig semmit nem ér.

687.
  • erisen
  • 2010.09.06. 13:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 686.
  • erisen
  • 2010.09.06. 13:20

Még valami,elméletileg sem Gulbis,sem Möri nem eshetett volna ki.
Mégis kiestek...

688.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 13:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 686.
  • erisen
  • 2010.09.06. 13:20

Most egyet kell értenem veled, nem sokszor van ilyen:) Dzsonmeklén azért nem egy erőember, sokkal inkább egy lecsúszott alkoholista rendőr, akinek mindig mákja van. De mivel tudjuk, hogy Rafa is mákos, ezért Dzsonmeklén is csak élete formájában verné meg.

689.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 13:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 684.
  • Prest
  • 2010.09.06. 13:09

És hadd kérdezzem már meg, mivan akkor, ha Rafa is élete formájában játszik? Mert eddig van egy olyan érzésem, hogy nem tett bele mindent a meccseibe, mégsem bukott még adogatást sem. És egyáltalán ki tartozik abba a 15 emberbe? Minden teniszezőt beleszámolt, akik valaha is megverték? Mert akkor Federert is viszonylag sokan meg tudják itt verni, kár, hogy nincs már a mezőnyben egy jó Canas például:) Jót szoktam szórakozni annak az embernek a hozzá nem értésén vagy elvakultságán, legyen akármelyik is a kettő közül:) Te tudod kiről van szó.

691.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 13:35
 
 
   

Kitaláltam hogyan jön ki a 15! Ugye 16-an maradtak a mezőnyben, és bárki meg tudja itt verni, saját magával meg nem játszik Rafa:) Mondjuk az egyén azt is írta, hogy a Rafa ágán lévők képtelenek érdekes módon:) Ezzel jelentősen leszűkült a kör. Szerintem ilyen Baghdatis meg Simon meg tökömtudja még milyen teniszezőkre gondolt. Isner, Karlovic :DDD stb.

692.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 13:36
 
 
   

Thomas Johansson-tól kezdve akárki.

693.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 13:38
 
 
   

őt Fucsovicstól kezdve Sávolton át NagyőNoszálySanyiig bárki megverhetné, persze csak élete formájában, és beszereznek mellé egy tankot is. Szávayval lehet, hogy még azért elboldogul Rafa, bár ki tudja.

696.
  • erisen
  • 2010.09.06. 13:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 688.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 13:27

Hardcourt H2H azok ellen akik NEM Nadal ágán vannak és még versenyben vannak.
Hangsúlyozom HC!
Fish-Nadal 0-3
Djokovic-Nadal 7-3
Söderling-Nadal 1-0
Federer-Nadal 3-3
Gaszké-Nadal 0-4
Monfils-Nadal 1-3
Melzer-Nadal 0-1
Montanes-Nadal 0-0
Gyakorlatban meg ez egy GS,ahol HC-n ezek közül nem verte meg senki.
Söder tavaly TMC-n verte meg a csoportkörben.
Legnagyobb esélye Federernek van.Meg természetesen Djokovicnak,de ők csak döntőzhetnek.
De hogy 10-15 ember lenne,ebben nagyon kételkedem. 2,max 3.
Delpotro nincs itt,Davy meg már nem az a Davy aki 2009TMC,2010AUSO-n volt,és Nalbandian sem a régi már.

697.
  • Elessar
  • 2010.09.06. 13:48
 
 
   

Reálisan nézve nagyon kevés ember lenne képes legyőzni Rafa-t.
Federer, Djokovic, Murray, Söderling, Del Potro.
És ebből az 5ből eggyel fog talizni max Nadal, és az is a döntőben.

698.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 13:55
 
 
   

Basszus, te tényleg Replica vagy, ez már tuti. Ne haragudj, hogy így vádaskodom, de miért nemaz előző nickkeddel írtál, ami bevallom őszintén, kicsit már hiányzik/hiányzott nekem. Ez így már komolytalan, mert teljesen nyilvánvaló. És a Salakblogon is fennvagy, aki rendszeresen olvassa - mondjuk most átnéz oda, rájön hamar, hogy milyen néven:)

699.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 13:55
 
 
   

Ja, és az indexen is fennvagy, a Nadalosban.

701.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 14:05
 
 
   

És a Salakblogon ki a RafajobbmintFederer nick? :D

702.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 14:06
 
 
   

Csak meg kell nézni a hozzászólásait a Salakblogon, annyira Replica, hogy ezt már utánozni sem lehetne ilyen színvonalon:)

704.
  • jowaldner
  • 2010.09.06. 14:09
 
 
   

Figyu nem lehet, hogy félreértetél valamit, szerintem az hozzászoló csak annyit szeretett volna mondani, hogy a Mathieu elleni Fed 15-ből 15-ször verné Rafát, csakhát ugye nem egy ágon vannak:-)

707.
  • Elessar
  • 2010.09.06. 14:13
 
 
   

Sztem nem ő Replica, teljesen máshogy ír.

708.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.06. 14:16
 
 
   

kicsit felborult az erőegyensúly a táblán, ezt be kell látni. dehát van ilyen.

709.
  • Prest
  • 2010.09.06. 14:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 689.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 13:32

Én nem állítottam, hogy egyetértek az állítással. Hihetetlen vagy komolyan. Csak rámutattam, hogy kissé mást mondtál, mint az eredeti állítás.
Természetesen sztem még 2 ember sincs aki meg tudná verni Rafát itt. Főleg nem Fed. Szóval ne nekem mondd.
Üdv!

710.
  • Prest
  • 2010.09.06. 14:20
 
 
   

Itt senki nem tud olvasni.... szánalmas.

711.
  • hunchback
  • 2010.09.06. 14:21
 
 
   

Maga az ,hogy matyiőellenifederer egy baromság. Ezzel kár vitatkozni.

712.
  • erisen
  • 2010.09.06. 14:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 708.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.06. 14:16

Aki GS-t akar nyerni,annak mindenkit le kell győzni aki az útjába kerül.
Ez van,Fedónak most csak a Melzer ellenire kell koncentrálnia,aztán ha az meg van,akkor jöhet a következő. Nem egyszerű a sorsolása,de a többiek sem nagyon örülnek Federernek ám.:-)

713.
  • erisen
  • 2010.09.06. 14:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 711.
  • hunchback
  • 2010.09.06. 14:21

Már maga az hogy Mátyiővel példálóznak az hülyeség.
Jó kezű játékos,ügyes,tehetséges,de van ilyenből vagy 50-60 az első 100-ban.
Mikor volt már tényező akár 1 GS-en is Mátyiő? Soha.
Minden meccs más. Máshogy játszik az ember különböző stílusúak ellen.
Sem Nadal,sem Federe nem nyújtott még maximumot ezen a tornán. Van még mindkettőnek tartaléka bőven szerintem.

714.
  • Rafain
  • 2010.09.06. 14:27
 
 
   

Miért mit csinált Mathieu ellen Federer? Kezd tényleg érdekelni, noha láttam is a meccset. Elismertem, hogy Fed jól játszik, de olyan egetrengetően nagy dolgot összességében nem láttam. Vesztett 10 játékot Fed, ugyanannyit, mint Rafa tette Marhieu ellen Wimbyben. Ennyivel jobbak nála, a francia nem egy komoly játékos.

715.
  • nadalfan19
  • 2010.09.06. 14:29
 
 
   

ez igen nadal-simon 6-4 6-4 6-2 ez elég sima volt és hab a tortán wawrinka kiverte andy murrayt én ugy gondolom hogy nadal döntös lehet életében elöször a us openen és szerintem az elödnötben: fish-federer, nadal-querrey lesz :)

716.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.06. 14:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 712.
  • erisen
  • 2010.09.06. 14:22

ez így van. ettől még felborult:D

717.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 14:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 708.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.06. 14:16

Konvergencia támadt az erőben! Csak Roger állíthatná meg Nadalt !!! Kéne megint a jedi visszatér zászló :p

718.
  • erisen
  • 2010.09.06. 14:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 716.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.06. 14:30

Hát az fel.:-)

719.
  • jowaldner
  • 2010.09.06. 14:35
 
 
   

Kedves Crash! De most, hogy mondod tényleg butaság:-) De 1-ből 1-szer azért megveri. a 14-7 azért nem mérvadó, mert még a 7 gyözelméből is 2-szer, 3-szor úgy nyert Fed, hogy némi remegés meg fóbia is belefért, de ennek ma már nyoma nincs (szerintem)

720.
  • erisen
  • 2010.09.06. 14:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 717.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 14:31

Csak nehogy Djokovic térjen vissza jediként...
Ami még rosszabb,Kverri hogy nézne már ki jedinek.:-)

721.
  • hunchback
  • 2010.09.06. 14:38
 
 
   

Gasquet-t nem írjátok, pedig surranópályán elődöntőzhet szerintem.

723.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 14:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 720.
  • erisen
  • 2010.09.06. 14:35

áááh, djokót elcsábította az Erő sötét oldala!!! Láttad kivel párosozott Torontóban ...!

724.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 14:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 674.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 10:36

Na Kedves! Ez vagy Te!

"Na mert Te "objektíven" megmondtad előre, h kinek van nehezebb ága. Gyenge Djoko, gyenge Sóder, amott meg a brit hipersztár, akivel Mallorcán gyerekeket ijesztgetnek, ha rosszak lesznek ... persze -persze. Tessék, Murray már lehet Londonban tolja a fish&chipset. A djoko+sóder duó közben edzőmeccs jellegű matinékon küldi haza a kihívókat. Mörri kifogott egy rossz napot, Waw meg köszönte szépen. Ennyi. Máris level 1 szintű lett a felső ág.
Akkor ki is irkál "butaságokat" de úgy objektíven ?!
Messze van Mallorca csomayjuli, hova paráztál előre?"

Ez pedig én!

Ezt csak miheztartás végett! Ha esetleg a salakblogos hsz-mre gondolsz, ott sem véleményeztem,csak felsoroltam.

"csomayjuli2010.08.31. 15:39
A komment válasz erre: 123.katma2010.08.31. 12:00"Annyira unalmas már." - Ebben tökéletesen igazad van. De ez azért van így mert nem objektívek a vélemények. A sorsolást nem érzelmi alapon kellene elemezni, nem is úgy hogy vajon könnyen vagy nehezen jut túl a kedvencünk az ellenfelén. Az legyen a szempont, hogy milyen játékerőt képvisel a játékos.
Abszolut nem mindegy, hogy egy szerencsés WC noname,egy qualis, vagy egy sokat próbált , szebb napokat látott játékos jön veled szembe az első körökben.
A többi már az eredményektől függ, lehet betliznek a nehezebb ellenfelek, és patyolat-tiszta lesz az út - de:"Aki jó formában lesz az mindenkit meg tud verni és nyer."- Meglátjuk ki lesz az!
Addig is izgalmas jó meccseket, jó szurkolást Mindenkinek! "

Gondolkodás nélkül összeírsz mindent ami a Rafafanok hozzászólásaiban nem tetszett. Én a saját szavaimért tudok felelősséget vállalni.
Amúgy pedig: 1. Nem parázok előre, mert nincs értelme.
2. Ha valaki tornát akar nyerni, mindenkit meg kell verni.
3. Torna közben már nem érdemes a sorsolásról beszélni, mert csak kettő marad állva a végére, ott meg a pillanatnyilag jobb nyer.

Azt meg már írtam, hogy azért a győztes megkapja a trófeát, ha nem a papíron legnehezebb ellenfelek legyőzésével nyerte meg azt.

Sajnálom Mörrit, mint ahogy a többi játékost is, akik a vártnál előbb búcsúztak.
Soha nem írtam le olyat, hogy nem bánnám , ha ez vagy az kiesne.
Jó lenne, ha olyannal kötözködnél, aki hasonló stílusban ír mint te.

725.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 15:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 675.
  • brewer
  • 2010.09.06. 10:49

Az eséllyel egyetértek, de az még nem a cím. Azt meg kell nyerni.
És az azért soha nem egyszerű.

726.
  • agimano
  • 2010.09.06. 15:08
 
 
   

kérdeznék valamit? a Fedesek hülyének nézik azokat a Nadalosokat, akik az elején teljesen beparáztak, hogy Murray Rafa ágán van, de most, hogy kiesett, már kb mindenki oda adta neki a kupát. nem fura ez egy kicsit? Aztán jönnek a hard h2h-k, amikből kitűnik, hogy páran jobban állnak Rafánál és bár azok az emberek valóban nem Rafa ágán vannak, de a döntőben hármójuk közül eggyel fog találkozni. Most ha a döntőben olyan biztos, hogy megveri őket, akkor nem verné meg őket az elődöntőben is? Vagy hogy van ez?
Djokovic eddig olyan szar volt, de most már hirtelen milyen jó lett mindenkinek.... és még sorolhatnám. azt aláírom, hogy így Fed ága sokkal nehezebb, mint Rafáé, de az elején ugyanolyan nehéznek, sőt Rafáét nehezebbnek ítélte kb mindenki. Várjuk ki a végét szerintem.

727.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 15:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 724.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 14:56

Hagyjuk ezt az objektív dolgot. Annyi bajom volt vele, hogy persze tiéd az objektív vélemény, más nincs annak birtokában. Amikor láthatod, teljesen mind1 ki kivel játszik (ellentétben az idézeteddel), minden megtörténhet, mint tegnap. Objektíven Federer megkapta Sódert és Djokót, míg Nadal Berdych-et és Murray-t, ment a sírás, hogy Nadal ága nehezebb. Második hétre se Berdych se Murray, viszont van djokó és sóder, ennyit a sorsolásról :D

Szerintem te magadból indulsz ki, ma is letámadtad krumplicukrot, miért? Mert Federeres. Sugárzik belőled a Nadalizmus, amivel nincs baj, itt van még rajtad kívül két tucat rafa és nadal nevű felhasználó. Mégis velük olykor el lehet beszélgetni (federeresnek is), de te amióta kommentelsz kb. minden nap párszor feljössz és leoltasz egy random Federerest, mert az jó.
Teszem azt egész nap nem írna senki és én háromszor egymás alá leírnám, hogy Nadal a jó, még abban is találnál hibát, mivel sugárzik rólam, h Federeres vagyok és más nem írt semmit, érted a gondot? :D

728.
  • Slice
  • 2010.09.06. 15:12
 
 
   

Végigolvasva a kommenteket, hát őszintén szólva már-már félelmetes, hogy mennyien küzdenek szövegértési gondokkal, és ez sajnos úgy általában igaz, nem csak itt. Nem akarok ezzel senkit megsérteni, de elég vicces azt olvasni, amikor valaki ír valamit, erre a másik teljesen félreérti, és felháborodva válaszol.

729.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.06. 15:16
 
 
   

jól van nyugalo, Endre írt cikket: http://heyholetsgo.hu/cikk/usope...

731.
  • Wheeler
  • 2010.09.06. 15:17
 
 
   

Én igazolom, hogy Crash=Replicával.:)

732.
  • Slice
  • 2010.09.06. 15:17
 
 
   

Mondjuk Djokovic mindig is nagy ellenfél volt. Aki ismeri Djokovic mentalitását és játékát az pontosan tudja, hogy akármekkora überszar formában is van, a nagy meccsekre(főleg Nadal,Federer) felszívja magát, és pályára teszi azt amit tud. Melzer pedig semmi..sima 3 lesz Federernek.

733.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 15:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 716.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.06. 14:30

Előre kellett volna szólni minden érintettnek!(Berdychnek, Mörrinek, Nalbynak ... )

734.
  • Slice
  • 2010.09.06. 15:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 664.
  • iCreator
  • 2010.09.06. 07:12

Igazából eléggé ellentmondásos és számomra kicsit érthetetlen amit néhol írsz.
Először kijelented, hogy már mondtad, hogy upset-ek vannak, nem kell előre félteni Nadal Murraytől, mert nézzük meg mi lett, kiesett a brit. Teljesen rendben. Erre ez után leírod, hogy Waw betolta a döntőbe Nadalt. Miért is? Neki nem lehetnek ilyen meccsei? Nyilván nem esélyes, hogy lesz, de épp ezért meglepetés a meglepetés, mert nem sokan számítanak rá. Amiket leírtál nem csak Murrayre, Djoko-ra és Federerre érvényes, hanem ugyanúgy Nadalra is.

736.
  • Wheeler
  • 2010.09.06. 15:48
 
 
   

Az igazából úgy volt, hogy.:
Replicától pont emiatt a srác miatt kérdezgettem állandóan, hogy szereti-e a Forma1-et(nem szereti), mert a szóban forgó úr(Crash) régi fórumos ismerősöm(F1), és valóban hasonló a stílusuk.
No, azért nem teljesen, Replica primitív, Crash inkább eltökélt(na jó, és egy kicsit orimitív is:P).
Nos, annyira nem hittem el, hogy hetente megkérdeztem Tőle msn-en, hogy nem ő Replica véletlenül?:)
Addig addig kérdezgettem, hogy megnézte már magának ki ez a Replica, illetve a heyholetsgo.
tehát, végtére, én szabadítottam rátok Replica replikáját.:D

737.
  • Wheeler
  • 2010.09.06. 15:50
 
 
   

Amúgy meg, nem hinném, hogy annyira a "haverjuk" lennék, mert annyira ritkán írok, hogy valószínűleg nem nagyon emlékeznek rám.:)

738.
  • erisen
  • 2010.09.06. 15:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 736.
  • Wheeler
  • 2010.09.06. 15:48

Öcsém...Tökömet érdekli már Replika.
Örüljünk csendben hogy nincs itt aztán kalap-kabát. :-)

739.
  • Wheeler
  • 2010.09.06. 15:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 738.
  • erisen
  • 2010.09.06. 15:51

Hát, csak többen nagyokost játszottak ittend, úgyhogy gondoltam segítek kicsit.:)
Egyébként meg abszolút egyetértek.;)

740.
  • agimano
  • 2010.09.06. 15:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 738.
  • erisen
  • 2010.09.06. 15:51

lehet, hogy a töködet érdekli, csak itt Crasht mindenki elkönyvelte Replicának, ő meg nem tudja magát kimosdatni, sőt azt is kitalálta Turin, hogy ő zárogatta be tegnap az összes kommentet, ami lehet, hogy igaz, de elehet, hogy nem, menjünk át a másik cikkhez

741.
  • erisen
  • 2010.09.06. 16:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 740.
  • agimano
  • 2010.09.06. 15:55

Arra tudok egy jó megoldást...nem kell úgy viselkedni és akkor senki sem fog olyannal összekeverni,akit nem szeretnék.

742.
  • Turin
  • 2010.09.06. 16:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 740.
  • agimano
  • 2010.09.06. 15:55

Először is: tényleg a tökömet sem érdekli már lassan Replica. :D

Másodszor: amit Eriswen írt. Számból vette ki a szót.

Harmadszor: kb. a régi fórumosok 90%-a biztos volt benne, hogy az. Én nagyon nem örülnék, ha távolról, karcos szemüvegen át is összekevernének Replicával. Erősen magamba néznék.

Negyedszer: akárki is kezdte bezárogatni a kommentjeimet, pontosan akkor indult, amikor elfajult a vitám Crash-el, és Crash azonnal hivatkozási alapnak vette ezt, mint moderációt, és mint a saját igazsága bizonyítékát.

743.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 727.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 15:11

Neked van egy kis üldözési mániád. Teszek rá, hogy milyen fan vagy, azt viszont nem bánnám, ha nekem írsz, akkor arról, amit én írtam.
Krumpli meg tudja védeni magát, ahogy meg is tette, nem szorul a te pártfogásodra. Számold már meg, hogy a többszáz kommentáradat között, aminek a nagyrésze újra felesleges szócséplés, egymás és a játékosok sértegetése, hány db csomayjuli komment van.

745.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 17:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 743.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 16:38

2010.08.31. 16:38
" Kié az objektív vélemény? Az RG előtt ugyanígy ment a felháborodás, h Federernek milyen könnyű ága van, mindenki a galambja stb. Aztán jött Söderling... néztünk, mint a moziban, amikor 150-el tisztította a vonalakat és nem akart hibázni. Megnéztük a meccset és pl. Reboo, aki nagy szakértője volt a galamb témának, csak annyit írt a látottak után, h Rognak volt a nehezebb ága. Alig ocsúdtunk fel abból, h az Inter otthon gyök2-re aprította a Barcát és jött a következő meglepetés.
Szerintem az emberi tényezőt egyszerűen nem lehet félresöpörni. Bele lehet bújni a statisztikába, aztán jön valaki és felrúg mindent. Objektívan nem jelentheted ki az első nap előtt, h ennek vagy annak lesz könnyebb dolga... ez butaság. Meg kell nézni ki milyen formában van, mennyire pihent, nem -e beteg egy kicsit stb... de még mindezen felül is kifoghat valaki egy olyan napot, amikor egyszerűen minden összejön. Majd most megnézzük milyen formában van Murray és Berdych, aztán ha szárnyalnak, akkor lehet parázni, ha bukdácsolnak, akkor megnyugodni. "

Jól emlékeztem rá, hogy nem csak akartam, hanem reagáltam is a kommentedre. Itt reagáltam. Szóval arról írtam, amit te írtál. Kicsit elkalandoztam közben :D, de a terv az volt, h:
Nincs objektív vélemény a teniszben,
Nem olyan, mint egy fogalom, amiről lehet szubjektív meg objektív véleményed. Mint mondjuk a szerelemről, hogy szubjektív véleményem szerint jó. Objektíven meg nem teljesen, irracionálisan viselkedünk, okozhat depressziót, stb.

A másik a sorsolás,
azt írtad, h nem mind1 ki jön első körben. Szerintem meg tök mind1. Lásd Murray-nek tök laza meccsei voltak, mégis egy rossz nap egy egész jó ellenfél és ki is zúgott. Ráadásul most írtad, h szerinted Rafának vagy Federernek mindenkit meg kéne vernie, ha győzni akar. Akkor tök8, h kik jönnek szembe nem?! Saját magadnak mondtál ellent.
Szóval neked írtam, lehet akkor nem volt izgi reagálnod. mind1 mi volt.

Krumplicukort példának hoztam fel, lehet úgy tűnik, h elsősorban őt akartam védeni, de az oltások a lényeg. Leírtam mit gondolok a kommentjeid nagy részéről. -> Direktbe Random Federeres ellen. Néha minden federeres ellen, amikor invitálod a rafásokat egy "kellemesebb" légkörű forumra.
Amúgy jó hogy kellemesebb a légkör, ha mindenki egyetért, mert egy embernek szurkol, nem? Egy idő után unalmas, lehet te is azért vagy itt, mert itt vagyunk mi is (federeresek), vagy nem? :)

Tudom, hogy szar a negatív kritika, még akkor is szar lehet, ha egy sport fórumról jön, nekem ez a véleményem és most leírtam. Nem biztos, h minden kommented elolvastam, sőt, de amiket láttam, abból ezt szűrtem le,de hát Te tudod, h érdekel -e vagy sem, igaznak véled-e vagy sem.

746.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 20:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 678.
  • Prest
  • 2010.09.06. 11:57

"Prest2010.09.06. 01:28Ne lássam
Nem a teniszistenek szeretnék, hanem a Rafa fanok, akiknek ez vmi perverzió v nem tom. Bocs."

Vettem magamnak a fáradtságot, hogy ne téged fárasszalak a szövegértelmezés oktatásával!
Az már csak költői kérdés, miért is kell egy kommentelő hsz-éből a Rafafanok egészére vonatkoztatni!
Nincs ilyen perverzióm, Minden megnyert meccsének, trófeának örülök, bárki az ellenfél, jól játszott, vagy az ellenfél volt nagyon gyenge.

747.
  • Prest
  • 2010.09.06. 21:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 746.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 20:51

Akinek nem inge, ne vegye magára. Mondtam, hogy eddigi tapasztalataimra támaszkodva, tehát már sok Rafástól hallottam ezt, nem feltétlenül csak itt a fórumon, de itt is.
Egyébként meg ez hogy jött ide? Lassan igazat adok normalusernek. Te kötözködni jársz ide, merő rosszindulatból. Nekem támadtál, én rávilágítottam, hogy alaptalan volt, erre eltereled a szót és mással támadsz újra nekem, mindig keresel vmit amivel beleköthetsz a másikba.
Okés elismerem: így lett volna helyes a fogalmazás: egyes Rafa fanok.
De egy: Mint mondtam: ettől még akinek nem inge ne vegye magára. Kettő: A "Fedesek" kijelentéssel még nem volt bajod sosem, ha jól vettem észre...

Ennyit erről.

Üdvözletem.


748.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 21:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 747.
  • Prest
  • 2010.09.06. 21:22

Mi az, hogy lassan? :D Ennyire rosszul fejezem ki magam? Vagy hallucinálok? Lehet a két órás alvások az USO miatt ... :s

749.
  • Viktor61
  • 2010.09.06. 21:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 745.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 17:26

Igazad van...de nagyon.A negédes dumák:) közbe meg jön a tőr.
@Prest, neked is igazad van....a rosszindulat nem jó szó...inkább elvakult.

750.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 22:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 745.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 17:26

Már ne haragudj, mit írhattam volna?(Csak másnap délelőtt jutottam géphez) Azon kívül, hogy egy sorsolás az sorsolás, éS tény. A többi már mind emberi tényező.
Az meg azért érdekes, da valaki nem azt gondolja, amit te, akkor már kötözködik?
Fedről nem írok, más játékosokról viszont igen. Mélységesen sajnálom, ha én kötözködök, akkor néhányan mit csinálnak itt.Csak a saját dolgaitokat nem veszitek észre. Ha valaki megkérdőjelez valamit, akkor az már rögtön kötözködik.
De az "oltogatás", ami a Replica féléket a fórumra szabadítja, az helyénvaló.
Ez azért kicsit igazságtalan.
Erre a hszre:
Azért néha te is tudsz butaságokat írni!

"másrészt mert így meglehetősen érdektelenné vált ez a torna,", a gravírozásról ne is beszéljünk!
Miért kell eygmást piszkálni, vagy megint félreértettem valamit?

A többieknek:


"Szal Waw betolta Nadal-t a döntőbe" - Ahhoz Rafának még 3 meccset kell nyernie!

"Jaj bárcsak 3-4 éve Fed csúcsán is összejött volna...Jó lenne ott élőben látni." - Nem csodálom, akkor Rafa még csak salakmenő volt!

"Úgy érzem az égiek most akarnak Fed-Nadalt." - Prest Drágám, erremiért nem reagálsz ?

Ez a válasz?
"Na mert Te "objektíven" megmondtad előre, h kinek van nehezebb ága. Gyenge Djoko, gyenge Sóder, amott meg a brit hipersztár, akivel Mallorcán gyerekeket ijesztgetnek, ha rosszak lesznek ... persze -persze. Tessék, Murray már lehet Londonban tolja a fish&chipset. A djoko+sóder duó közben edzőmeccs jellegű matinékon küldi haza a kihívókat. Mörri kifogott egy rossz napot, Waw meg köszönte szépen. Ennyi. Máris level 1 szintű lett a felső ág.
Akkor ki is irkál "butaságokat" de úgy objektíven ?!
Messze van Mallorca csomayjuli, hova paráztál előre?"

"lehet te is azért vagy itt, mert itt vagyunk mi is (federeresek), vagy nem? :)" - Más fórumokat is olvasok, ha valami nem tetszik, írok is néha, mint ahogy ti sem hagytok szó nélkül egyetlen hsz-t sem, ami nem a ti izléseteknek megfelelő, sőt még össze is kapaszkodtok, hogy nagyobbat szóljon.

Tudom, hogy tök8, hogy én mit gondolok egy fórumról, de ez nélkülem nem lesz jobb.
Jó éjszakát, jó szurkolást.

751.
  • normaluser
  • 2010.09.06. 23:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 750.
  • csomayjuli
  • 2010.09.06. 22:22

Válasznak szántam, arra gondoltam, hogy te is írtál már butaságot. Megpróbáltam többet írni annál, h "Azért néha te is tudsz butaságokat írni". Lapozzunk mi is.
Jó szurkolást!

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 01. 29. 21:02

AO: Van, amikor érdemes

olvass tovább
2012. 01. 29. 02:38

Ketrecharc

olvass tovább
2012. 01. 27. 17:56

AO: Ki jut fel a csúcsra?

olvass tovább
2012. 01. 25. 20:11

AO: Semmi különös nem ...

olvass tovább
2012. 01. 24. 23:06

AO: Küzdeni tudni kell

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések