Fuzzy Dunlop

2009. 09. 10. 13:24

Federer újra elődöntőt játszik

Sorozatban 22. alkalommal.

Nagyon érdekes mérkőzésen vagyunk túl.
Pereccel indult és a második játszma is nagyon sima volt.
A harmadik elején egy kettős hiba után Sorderling darabokra törte az ütőjét, ami elsőre furcsának tűnt, mivel hozzászokhatott a vereséghez (10-0) Federer ellen.
De úgy tűnt a svéd nagyon megelégelte a dolgot.

 -

És elkezdett teniszezni.
Adogatását többet nem lehetett elvenni így a következő két játszma rövidítésbe torkollott.

Közben New Yorkban hideg éjszaka lett, a közönség nagyobb része hazament. Az első rövidítést két mini break hátrányból fordította meg Soderling és a negyedik játszmában már bármit el lehetett képzelni. A rövidítésben hét hatos Federer vezetésig mindenki hozta adogatópontjait. Soderling adogatott a mérkőzéslabdánál és világgá ütött egy tenyerest.

Mirka nagyon megkönnyebbült, hogy éjfél körül hazamehetnek a gyerekekhez, mert az ötödik szett nagyon nem hiányzott a családnak. Simán benne volt még egy rövidítés. Federer játéka együtt javult a svéddel 64 nyerő mellett mindössze 26 hibát vétett és a mérkőzés során egyetlen alkalommal sem veszítette el adogatását. Mégis azt érezte az ember, hogy az ötödik nagyon nem kell neki, mert Soderling minden nyomás alól felszabadulva, legjobbját nyújtva iszonyú agresszíven és pontosan játszott.

Roger Federer - Robin Soderling 6:0 6:3 6:7 7:6

Az elődöntőben Federert, Djokovic várja. Csakúgy mint tavaly.

Szeretném látni az összes kommentet (222) utolsó 100 hozzászólás

104.
  • longline
  • 2009.09.11. 05:21
 
 
   

Remek, akkor jó reggelt mindenkinek:)
fakk

ja a bolt most nyitott. kérdezték: -ilyen korán? mondom hagyjuk..

105.
  • troy
  • 2009.09.11. 05:22
 
 
   

ezt csak én tippelem

:) :) boltos meglepődött :)

106.
  • longline
  • 2009.09.11. 05:24
 
 
   

ja gondolom ilyenkor vénebb arcokhoz szokott :)

Én már biztos vagyok benne.. Lassan éjfél lesz ott is.

107.
  • troy
  • 2009.09.11. 05:28
 
 
   

miket megtudok így unalmamban a bulvárhírekből!!!!!!!!!!

108.
  • troy
  • 2009.09.11. 05:29
 
 
   

gondolom, végignézetik a negyedik szettet is, aztán közlik, hogy lehet a párnára hanyatlani

109.
  • troy
  • 2009.09.11. 05:32
 
 
   

off
a macskáim szivárognak haza az éccakai műszakből, lassan "kelhetek fel etetni

110.
  • longline
  • 2009.09.11. 05:34
 
 
   

én szerintem dobok egy királygabit és vetődök. a párnámra :)
ha folytatnák és néznéd akkor nézd helyettem is és szurkolj akinek akarsz! :]

bulvárral meg csak óvatosan, mert káros az egészségre:D

111.
  • troy
  • 2009.09.11. 05:36
 
 
   

na, szárítják a pályát

112.
  • troy
  • 2009.09.11. 05:38
 
 
   

ok :) jó reggelt

113.
  • longline
  • 2009.09.11. 05:38
 
 
   

Inkább adják ahogy síklanak a pályaszárítók! Hipnotikus formációban nyomják. A bal oldal lemaradt egy kicsit, így azon a térfélen még kicsit nyirkosabb lehet amikor kezdenek (6körül ezekszerint).
Ha nincs meccs, elemezzük a semmit:)

114.
  • troy
  • 2009.09.11. 05:40
 
 
   

tök jó kis gépek
nekem is jó lenne, mondjuk nem tudnék mit szárítani vele itthol

115.
  • longline
  • 2009.09.11. 05:41
 
 
   

kiszórod a mosott ruhákat és átszántasz rajtuk. praktikus.

116.
  • troy
  • 2009.09.11. 05:45
 
 
   

vagy a fűmagot jól be tudnám passzírozni a földbe . biztos van rajta sima úthenger üzemmód

117.
  • longline
  • 2009.09.11. 05:49
 
 
   

Illene egy ekkora gépbe! De akkor lehet ez egy titkos összeesküvés, és az Arthur Ashe stadiont is füvesítik?! :)
Na jó, én el. Jó szórakozást a meccshez!:)

118.
  • FuckTheSystem
  • 2009.09.11. 06:32
 
 
   

de mikor folytatják?X(

119.
  • dina49
  • 2009.09.11. 06:47
 
 
   

Hát ilyen nincs! Felkelek 6kor, hátha ismétlik a Nadal meccset, erre még vége sincs! Örültem is, mert gondoltam, hamarosan folytatják, és meg tudom nézni, ma erre közlik, hogy mégsem! Azt mondta a riporter, hogy lehet, hogy a női elődöntők előtt lejátsszák, és akkor az is csúszik, vagy ami valószínűbb szerintem, hogy a női elődöntőkkel párhuzamosan egy másik pályán (úgy láttam, a Louis Armstrongon nincs ma mérkőzés), és azt hiszem az Eurosport2 fogja közvetíteni, ami nekem nincs, szóval ennek is nagyon örülök! De, ami a legrosszabb, New Yorkban egész hétvégére esős időt jósolnak, és lehet, hogy a döntő átcsúszik hétfőre!

120.
  • FuckTheSystem
  • 2009.09.11. 06:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 119.
  • dina49
  • 2009.09.11. 06:47

de mikor is lenne,ha a eurosport2-n közvetítik?

121.
  • dina49
  • 2009.09.11. 06:58
 
 
   

Akkor valószínű helyi idő szerint 11kor! Mondom, nincs a Louis Armstrongra meccs kiírva! Minél előbb, Del Potro már így is lépéselőnyben van! Akármelyikük jut tovább, max. 1 napot tudnak pihenni, már ha nem lesz további csúszás! De függ az időjárástól is! Fedhetnének New Yorkban is!

123.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:18
 
 
   

ha jól nézem cseppet begyógyult szemeimmel not before 14.00

124.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:18
 
 
   

és az Arthur-ön

125.
  • dina49
  • 2009.09.11. 07:19
 
 
   

Én max. annak örültem volna, hogy tovább tudom nézni az eső után. Nálunk két szobában 1-1 tévé van, hajnali 1kor nem zavarok fel senkit a teniszmániám miatt, max. egy Fed meccs miatt! Ezért örültem volna, ha most is Nadal meccset néznék!
Hogy így megint könnyű lehet legyőzni valakit? Itt kire gondolsz? Nadalra? Ha Nadal valóban olyan felszállóágban van, mint, ahogy azt sokan taglalják, akkor ez neki nem lehet gond! Tudod, Australian Open 2009!
Hogy félbeszakadt a meccs? Arra is van 1-2 megállapításom:
- leginkább az időjárást okold
- okolhatod Nadalt is, mert, ha nem oda sorsoltatja magát, ahova, lehet, hogy most Del Potro lenne a helyében, ő meg lehet, elődöntős lenne
- okold a Flashing Medows vezetését, elkélne ott is a fedés!

126.
  • dina49
  • 2009.09.11. 07:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 124.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:18

Aki itt továbbjut, nem fog sokat pihenni az elődöntő előtt!

128.
  • dina49
  • 2009.09.11. 07:25
 
 
   

Nem értem, miért vagy ilyen kishitű!

131.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:30
 
 
   

Az esőről senki nem tehet, meg arról a papírról sem, amit befújt a szél. Nem ez fog dönteni. A menetrendhez majd lesz egy-két szava, írta a blogjában.

132.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:33
 
 
   

Sajnos a menetrenddel sem tehet semmit, a játékra kell koncentrálnia. Ha igaz, hogy kérte a meccs átrakását éjjelről, és nem teljesítették neki (Fednek pedig igen), akkor ez valóban előny a svájcinak, de akkor sem tehet mást, nem fog ezen dühöngeni, hanem a győzelemre koncentrál.

133.
  • Szisz
  • 2009.09.11. 07:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 123.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:18

Most mondta be az eurosport2 hírekben, hogy magyar idő szerint délután 17 órától lesz a Nadal-Gonzales meccs folytatása.

134.
  • FuckTheSystem
  • 2009.09.11. 07:36
 
 
   

bassza meg,akkor nem tudok tv előtt lenni

135.
  • dina49
  • 2009.09.11. 07:40
 
 
   

Mi bajod van?
"este 8-at jelent. Jól hazavágták Rafát és Gonzot is. Roger megint megnyerte ezt a tornát. Igazságtalan." Itt épp te írtad megnyugodva, sőt belenyugodva, hogy Federer megnyerte a tornát! Erre én azt írtam: "Nem értem, miért vagy ilyen kishitű!" Hát kételkedsz a kedvenced adottságaiban? Hát nem emlékszel Melbourne-re? Hát hányszor fáradtabb lehetett ott Nadal, mint Federer? És mégis nyert! Ha Nadal fizikailag nincs rendben, akkor mentálisan se! De ha fizikailag rendben van, akkor mentálisan pláne! És úgy tűnik fizikailag minden rendben van!
Hátrányban van? Felszívja magát, mint a szivacs!

136.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • Szisz
  • 2009.09.11. 07:34

a usopen.org-on ez van: not before 14.00. Az magyar idő szerint este 8.
???????

137.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:43
 
 
   

Stadium

12:30 Start Women's Singles - Semifinals
Kim Clijsters(BEL) vs. Serena Williams(USA)[2]






Not Before:14:00
This match may be moved to Armstrong Stadium.
Men's Singles - Quarterfinals
Rafael Nadal(ESP)[3] leads Fernando Gonzalez(CHI)[11]
To Finish 7-6(4) 6-6(3)





This match may be moved to Armstrong Stadium.
Women's Singles - Semifinals
Yanina Wickmayer(BEL) vs. Caroline Wozniacki(DEN)[9]






Not Before:15:30
This match may be moved to Armstrong Stadium.
Men's Doubles - Finals
Lukas Dlouhy(CZE)[4] /
Leander Paes(IND)[4] vs. Mahesh Bhupathi(IND)[3] /
Mark Knowles(BAH)[3]



138.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:44
 
 
   

viszont azt, hogy megy át az Armstronra most tették hozzá

139.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:45
 
 
   

mehet!!!! may be! bocs, egész éjjel fenn voltam

140.
  • dina49
  • 2009.09.11. 07:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 132.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:33

Erre csak azt lehet mondani, hogy Nadalnak is tettek egy szívességet, miszerint szerdán kezdhessen! Gondolhatta Federer, ha Nadal is kért egy szívességet, akkor ő is kér, miszerint rakják át a meccsét! Úgy látszik 1-1 szívesség belefér, több nem!

141.
  • Szisz
  • 2009.09.11. 07:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:43

Nagyon nem tudok hozzászólni többet mint amit hallottam az eurosport2 híreiben és mivel mailt is kapok és abban is az van, hogy az eurosport2-őn a közvetítés 17 órakkor kezdődik.
Most hallgattam meg gondosan a híreket megint és egészen biztos, hogy 17 órát mondtak!

142.
  • dina49
  • 2009.09.11. 07:49
 
 
   

És ki cseszett ki Nadallal? Az időjárás? Vagy éppen saját maga? mert kérte, hogy csak szerdán kezdhessen?

144.
  • Szisz
  • 2009.09.11. 07:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • dina49
  • 2009.09.11. 07:49

Ne húzd már fel magad ilyen baromságon, az időjárásról nem tehet senki, vannak akik értik és vannak akik nem!
Nem hinném, hogy azért szurkolna valaki, hogy b*.... ki bármelyik játékossal:)

145.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:56
 
 
   

szisz, nemtom akkor, figyelni kell 5-től is :)

146.
  • Szisz
  • 2009.09.11. 07:56
 
 
   

Az időjárás már csak ilyen, boldog én sem vagyok tőle, hogy nem pihenhet annyit, viszont legyünk optimisták és gondoljuk el, ha Rafa így is nyerni fog(feltételezzük és reméljük), akkor még büszkébbek lehetünk rá mi szurkolók:))
Neeem?

147.
  • dina49
  • 2009.09.11. 07:58
 
 
   

Én értem, csak te nem érted, hogy sajna az időjárásról senki nem tehet! És ne gyere a sorsolással, mert ha az rossz Nadalnak, akkor azt csak magának köszönheti! Egyébként meg tessék, itt van neki a kezdés előtti két nap pihenő! Milyen jól jönne most neki, így a vége felé!

149.
  • Szisz
  • 2009.09.11. 07:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 145.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:56

te nem pihensz soha:):)?????

150.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:59
 
 
   

Úgy kezdtem a mondatot, hogy ha iga, mert nem olvastam utána, csak kósza híreket halloottam erről. És rafa nem ezzel fog foglalkozni, ő annél sokkal okosabb. Majd, ha túl lesz az egészen mond valamit a menetrenddel kapcsolatban, de most nem ezzel kell foglalkoznia.

151.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:59
 
 
   

nincs most munkám, van időm :) :(

152.
  • Szisz
  • 2009.09.11. 08:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 151.
  • troy
  • 2009.09.11. 07:59

De délutánig azért alszol remélem, hogy kipihenten tudd megnézni Rafa meccsét??:)

153.
  • troy
  • 2009.09.11. 08:03
 
 
   

1-2 óra elég már ilyenkor :)
nanááááá

Megmondom őszintén, a torna előtt nem tettem volna Rafára sokat, de most úgy érzem, nagyon jól fog alakulni itt neki minden!!!!!

154.
  • dina49
  • 2009.09.11. 08:03
 
 
   

Egy US Openen 1 szívesség belefér, 2 úgy látszik már nem, még Nadalnak se! Persze, ha kiderül, hogy Federernek 2 szívességet tettek, akkor természetesen igazságtalan!

155.
  • dina49
  • 2009.09.11. 08:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • troy
  • 2009.09.11. 08:03

A számból vetted ki a szót, de azért én továbbra is Fednek szurkolok!

157.
  • troy
  • 2009.09.11. 08:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 155.
  • dina49
  • 2009.09.11. 08:04

Ezt el is várom tőled! :)

158.
  • Szisz
  • 2009.09.11. 08:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • troy
  • 2009.09.11. 08:03

Ebben egyetértek:))

159.
  • Szisz
  • 2009.09.11. 08:09
 
 
   

Ebben azért van igazság!!!

160.
  • dina49
  • 2009.09.11. 08:11
 
 
   

Hát nem érted, hogy ezt Nadal cseszte el magának? Cinciben is hamarabb végzett, mint Federer, és még a US Opent is később kezdte!
Na jól van, hagyjuk, mennem kell, ha majd folytatni akarod, jelentkezem délután, ugyanis dolgom van!

162.
  • troy
  • 2009.09.11. 08:17
 
 
   

Hagy küzdjön csak! azt szereti!!!!
És a végén szeretném őt sírni látni, mert ahogy a mondás tartja, sírni csak a győzteseknek szabad!

a váltásról meg majd a verseny után....
aus openen már egy sokkal jobb Rafát látunk - bízom benne

163.
  • troy
  • 2009.09.11. 08:19
 
 
   

háztartási teendőim szólítanak- délutánig viszlát mindenkinek!

164.
  • Doctorpete
  • 2009.09.11. 08:55
 
 
   

Viva, azért ne túlozzunk. :-)
sztem Fed habkönnyen játszott eddig, nem nagyon szenvedett meg, akkor is hozta a méárkőzéseket, amikor annyira nem ment neki.
sztem Raffa ága egyáltalán nem volt nehezebb, Monfils ezen a szinten nem lehet mérce a legjobb 4-nek. Pl. Fed milyen simán verte az RG-n, hazai közönség előtt

165.
  • Doctorpete
  • 2009.09.11. 08:58
 
 
   

Ami a két mérkőzés közötti regenerálódást illeti, nem vagyok abban sem biztos, h pl. akinek 3 nap pihenője van, ez nem jár-e rosszabbul, mint akinek csak 1. higgyétek el, azoknak legalább olyan nehez újra felpörögni. aki sportolt az tudja, egy jó edzettségi szinten, a 3 napos pihenő sokszor visszaüt, és rosszabb, mintha menetből, igaz alapvetően fáradtabban, de lendületből lehozza a következő játékot is, mondjuk fele pihenővel.

Raffa eddig nem kellett, h megerőltesse magát, ahogy Potro sem, így egyikük sem hivatkozhat majd fáradságra, kivéve ha vmi csoda folytán ma Raffa egy 4 órás meccsbe bonyolódna...
nem fog.

166.
  • balaraj
  • 2009.09.11. 09:40
 
 
   

A legnagyobb vicc, hogy ha valakire Nadal haragudhat az tulajdonképpen Murray :-) Ha nem esik ki, akkor most valószínűleg a Potro-Murray meccs lett volna éjszaka... De így szerintem egyértelmű volt, hogy egy Potro-Cilic-et nem tesznek be estére.

Meglátjuk, hogy ez hátrányt jelent-e majd Rafá-nak... Remélem nem, és nem a fáradtságon fog múlni a dolog.

167.
  • Dawson
  • 2009.09.11. 09:47
 
 
   

Emlékszem én még tőled olyan hozzászólásra, amikor épp az volt a baj, hogy Rafa játszik a legmelegebb időben, Federer meg este, s hogy ez mennyire igazságtalan. Most meg az a baj, hogy Rafa játszik későn. Esküszöm, hogy nem lett volna olyan forgatókönyv, ami neked is teljesen megfelelő...

168.
  • Dawson
  • 2009.09.11. 09:51
 
 
   

hogyne. Ez nyilván tény. Ja nem, csak egy nagy HA. Kedden meg Fed nyert volna, ugyanúgy, mint vasárnap. Ehhez mit szólsz? Csak egy picit objektívabban, kérlek!

169.
  • Replica
  • 2009.09.11. 10:03
 
 
   

Rafa nagyon éles, kegyetlen jól játszik az adogatási műkődnek, Gonzo alig szagol hozzá! Ez mind szép és jó, de egyszerűen hihetetlen, hogy mindig ő szív... Federer meg kipihenten, röhögve sétál be a döntőbe. Rafának egy ilyen félbeszakadt meccs után jön Del Pottro. Ha nyeri, akkor elmondhatja, a legnehezeb úton keresztül jutott a döntőbe.

170.
  • Doctorpete
  • 2009.09.11. 10:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 169.
  • Replica
  • 2009.09.11. 10:03

nem értek egyet, h Fed útja könnyebb lenne.
Raffának eddig nem volt nehéz ellenfele, és hidd el Djoko nem könnyebb, mint Potro, sőt

172.
  • Doctorpete
  • 2009.09.11. 10:28
 
 
   

ja, időszámítás előtt :-)))

meglátjuk Viva, Nadal ma hozza a kötelezőt, az elődöntő mind a 4 tagja bejuthatna amúgy a GS döntőbe sztem

173.
  • Replica
  • 2009.09.11. 10:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 170.
  • Doctorpete
  • 2009.09.11. 10:07

Fednek sokkal könnyebb útja volt és ha ez még nem lenne elég, egyszer sem szivatta az eső, mmindig kellően kipihenten teniszezhetett a 10-0-ás kedvenceivel.

174.
  • Barcelona
  • 2009.09.11. 10:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 173.
  • Replica
  • 2009.09.11. 10:34

Srácok, szerintetek Federer mindig szerencsés?

175.
  • montii87
  • 2009.09.11. 10:40
 
 
   

Fed kezdett egy feltörekvő ifjúval. Ha nem ellene kezdett volna, akkor meg azt mondanátok, hogy nem játszik fiatal tehetségekkel. Fed meg játszott egy 2 szeres GS győztessel. Egy 5 szörös negyeddöntős Robredoval. És az egyik idén volt, tehát nincs annyira rossz formában. Míg Nadal játszott egy Kieferrel, akinek ezek az eredményei nem ma voltak (3 éve, azóta csak max 3. forduló) és egy olyan Gasquet val, aki azt az elődöntős szereplését egyszer sem tudta megközelíteni. És nagy kihagyás után van. Monfils oké, de Nadal őt is veri rendesen. Tehát ez a nehezebb út az első négy fordulóra vonatkozóan nem igaz. Nem kell ferdíteni. Nagy részükre ( Fed és Nadal is) rá lehet mondani, hogy nem ma érték el az eredményeiket. Ha meg összeadnánk a 4 versenyző eredményit nem Nadal ága jönne ki győztesül. Még ha Hewitt nem is az a Hewitt, de Kiefer se már az, Gasquet is csak keresi önmagát. Tehát felesleges ezekkel példálózni. QF et nézve Robin nak és Gonzonak is RUP a csúcs, igaz Gonzonak sokkal több jó eredménye van. Ez tény! De Fednek, ha csak az eredményeket nézzük, Djoko sokkal de sokkal eredményesebb teniszező eddig, mint Potro. Ez is tény. Tehát eredményeket nézve bármilyen belemagyarázás ferdítés sztem.

176.
  • Doctorpete
  • 2009.09.11. 10:43
 
 
   

Federer bármit is csinál, mindig "ha van sapka azért, ha nincs sapka azért" kapja a beszólást tőletek, h a klasszikus viccel éljek ...

Még egyszer mondom, a legjobb 4 közül bárki is nyeri, nem érdemtelenül tenné.

177.
  • montii87
  • 2009.09.11. 10:45
 
 
   

Egymás elleni mérlegek az egy más tészta, de most az eredményességről beszéltem, Egyébként egymás elleni mérlegeket nézve, Gasquet és Kiefer ellen x-0, Monfilis meg egyszer verte. És azért nincsenek nagyobb arányok, mert Nadal fiatalabb. Nem értem ezt az egészet, hogy miért könnyebb.

178.
  • Barcelona
  • 2009.09.11. 10:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • Doctorpete
  • 2009.09.11. 10:43

Uraim, kérem, nagyon szépen mondtátok!

179.
  • milka
  • 2009.09.11. 10:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 141.
  • Szisz
  • 2009.09.11. 07:47

A tízórás eurosport2-s hírekben pedig azt mondták, h magyar idő szerint nyolckor lesz a folytatás. Lehet, h be vannak rúgva, h így össze-vissza beszélnek...

180.
  • dino
  • 2009.09.11. 11:37
 
 
   

Ha Federer Nadal döntő lesz,akkor visszavág a 2 évvel ezelőtti megalázó RG vereségért,és simán nyer.

181.
  • Barcelona
  • 2009.09.11. 11:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 180.
  • dino
  • 2009.09.11. 11:37

Ebben nem vagyok azért biztos! Tudod, Nadal-fóbiája van!

184.
  • Doctorpete
  • 2009.09.11. 12:06
 
 
   

én sztem Raffáék 21.00 körül nyomják. a us honlapján az van, h not before 14.30
ez kb 9 órás kezdést jelent

185.
  • Doctorpete
  • 2009.09.11. 12:07
 
 
   

javítok, most már csak annyi van, h not befora 14.00. akkor vm,ikor este 8 és 9 közt kezdik el

187.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 12:16
 
 
   

dobd be a linket újra és ezt törlöm, mert nem valami nem Ok:)

188.
  • longline
  • 2009.09.11. 12:24
 
 
   

Jajj hát tudtam, hogy ez fog várni..
Amíg Rafa nem kezdi okolni az esőt meg a szervezést élesen TI se tegyétek. Ilyen mindig volt s lesz, a sportolónak meg meg kell oldani. Rafát amúgy is a küzdelem élteti, de van annyi tapasztalata és profizmusa, hogy ne ezen kattogjon. Nem egy elkényeztetett celeb, akinek 'kellemetlen' a menet. Megoldja. Ha meg szóváteszi az én képembe mutogathattok, hogy 'megmondtam!'.
Aki szereti Rafát az bíztassa, és ne írogasson olyat, hogy ettől a helyzettől akkor eleve Fed a győztes. Ezt mint Federer drukker kérem ki magamnak, de Nadal nevében.

Tényleg jó a meccs, várom a délutánt és ha képesek még emelni (pedig aztán így is rohadt magas!) a játék minőségét akkor egy igazán emlékezetes negyeddöntő lehet belőle!

Vamos!

190.
  • Dawson
  • 2009.09.11. 12:39
 
 
   

Nem, nem vagy objektív. az AO-n történtek egy eset, ebből következtetéseket levonni badarság lenne. Pláne, hogy az három nyert szettre ment, egészen más állképességet igényel, mint egy Masters... A madridi salak meg inkább hasonlított keménypályára, mint salakra. És a meccs képe alapján én meg azt mondom, hogy másnap is ez lett volna a vége. Érdekes, hogy te csak a Djoker elleni meccsre fogod a vereséget, s nem arra a hosszú salakszezonra, amin Rafa végigment. Az ezek szerint nem volt a lábában, csak az elődöntő. Érdekes...

191.
  • Dawson
  • 2009.09.11. 12:44
 
 
   

Ez a mondat egy tény, hogy kedden vagy szerdán fog kezdeni. Egy szó nincs arról, hogy mit kért.

193.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 12:53
 
 
   

Ezt már megrágtuk ezerszer. Rafa kérte a későbbi kezdést. Ilyen lehetősége pedig elvileg nincs. Azért játszott este, mert ő Nadal és övé volt a nap meccse. Ezért nagyon-nagyon megfizetik. Ahogy Federert is, aki éjjel fél egykor végzett Sod ellen, olyan hidegben, hogy a közönség fele hazament. Ez nem babazsúr. Esett az a k. eső. Ma lerendezi Gonzót 40 perc alatt, aminél minden ezdése komolyabb. Ha így lesz nincs miért aggódni.

195.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 13:00
 
 
   

miért került elképesztő hátrányba?

196.
  • Dawson
  • 2009.09.11. 13:04
 
 
   

Egy 2008-as Juzsnyijt egy 2009-es Federerhez hasonlítani szerintem picit merész.

198.
  • Dawson
  • 2009.09.11. 13:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 13:00

Ez az, amit én sem látok. Jó esély van rá, hogy egy szettet kell játszania, meg egy rövidítést. Ennél Rafa edzései tényleg komolyabbak, s legalább szokja az éles helyzeteket, amikből az elmúlt két hónapban nem volt sok számára.
Ha ma játszania kell még 3 komoly szettet és ez felemészti, akkor valóban hátrányban lesz (amit én kétlek), de ezért is csak az időjárást lehet okolni, az meg felesleges.
Szintén érdekes, hogy senki nem említi meg, hogy Gonzaleznek is elég rosszul jöhet, elvégre akár még ő is továbbmehet (amit én továbbra is kétlek)

200.
  • Dawson
  • 2009.09.11. 13:09
 
 
   

Nagyon jó esély van rá, hogy egy darab szettel kell többet játszania a három nap alatt, mint a döntőbeli riválisának. Vagy a két nap alatt, mint del Potronak. Komolyan, ne dramatizáljuk már túl ezt az egészet...

201.
  • Dawson
  • 2009.09.11. 13:12
 
 
   

Magam ellen beszélek, amikor azt mondom, hogy a 2009 tavasz végi Federer jobb volt, mint a 2008-as Juzsnyij? Mindössze arra akartam rávilágítani, hogy amíg ellene egy pihent Rafa ötből négyszer tuti győz, addig ez Federerre nem igaz. Pláne, ha megnézzük, hogy mennyire kimerült volt már Rafa, amikor megérkezett Madridba. Nem véletlenül nem tanácsolták neki. Fáradt volt, s gyakorlatilag nem salakon játszottak. Egy héttel a RG előtt... Ezek alapján én nem vagyok hajlandó belátni, miért is lett volna garantált Rafa sikere hétfőn.

202.
  • Barcelona
  • 2009.09.11. 13:17
 
 
   

Nem tudom miért írja le mindenki Gonzot. Belelendül még, becsap pár aprócska tenyerest a spanyolkának, aztán mindenki aggódhat érte. Jaj de szomorú leszek! Nadal vasgyúró! Bárki más ki sem állt volna talán Madridban Federer ellen, olyan 240 perc után, amit a szerb gyerekkel toltak a pályára. De Ő kiállt, és nem volt olyan sima meccs, mivel 6:4, 6:4 lett a vége. De meglátjuk!
Hangsúlyozom, ne becsüljétek le a chileit!!!!!!!!!!

204.
  • normaluser
  • 2009.09.11. 13:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 12:53

Nem volt ez olyan laza meccs eddig! Azt hiszem, aki látta az vágja! Nem volt break! Pedig ilyen körülmények között ez nagy szó, hogy nem hibáznak végig egy adogatást sem! Mellesleg Nadalnak szett labdákat kellett hárítani az első szettben úgy, hogy Gonzó Rafa első 5 adogatójátékából mindössze 1 pontot nyert! Az utolsóra felszívta magát és nyert 6-ot! Rafának sokszor beremeg a keze! Nagyon gyenge második adogatásokat ütött az imént említett játékban kétszer is, egyszer szett labdánál, csak Gonzón múlt a berak, aki elhibázta! A rövidítésben mindketten sokat hibáztak! Gyakorlatilag ebből álltak pontjaik! Rafa egy adogatójátékkal többet hozott, ezért nyert! minibreakekről szólt a tiebreak! Második szettben Gonzónak kellett szett labdákat hárítania! Nadal fogadójátékokban értelmetlen hibákat üt, ráadásul nagyon rosszul hálózik. Ez mellett saját adogatásaiban egy kivétellel nagyon jól szerepelt! Első adogatásai nagyon jók, ha bejönnek, végig dominálja vele a játékmenetet! Fizikumára nem lehet panasz, nagyon nem, de csak halkan megjegyzem, h Gonzó is befutott ezt-azt!

205.
  • normaluser
  • 2009.09.11. 13:38
 
 
   

Mielőtt letorkolsz, nincs bennem részrehajlás! Ez volt a meccsen! Nadal több pontot nyert, mert adogatójátékainak zömét simábban hozza, mint Gonzó, viszont mindketten csak 1-1 adogatójátékban voltak bajban!

206.
  • Dawson
  • 2009.09.11. 13:41
 
 
   

Én meg arra próbálok kilyukadni, hogy csak azért, mert egy gyengébb versenyzőt minden további nélkül megvert volna, ha nem fáradt, Federert nem feltétlenül. Ha nem lett volna a Djoker elleni meccs, akkor meg az lenne a baj, hogy szinte keménypályán játszanak, meg hosszú volt a salakszezon. Mindig van valami magyarázat, miért kapott ki, miért veri a sors, miért szerencsétlenebb a többieknél, s miért jobb. Ez unalmas. Én itt ebből ki is szálltam, mert már így is több pofont adtam ennek a ***nak, mint kellett volna. Megpróbáltam rávilágítani arra, hogy nem minden készpénz, de esélyem sincs...

207.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 13:48
 
 
   

Várjuk meg mi lesz este aztán folytassuk ezt a vonalat szerintem. Gonzo tegnap nagyon jól játszott ez tény. De az állásban akkor is benne van, hogy 40 perc alatt vége és utána még Rafa elmegy ütni:). ha nem így lesz, akkor érdemes latolgatni az esélyeket.

208.
  • longline
  • 2009.09.11. 13:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 205.
  • normaluser
  • 2009.09.11. 13:38

Így volt biza!

209.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 13:49
 
 
   

Az AO-n (is) kiderült, hogy Rafa kondiban fényévekkel jár a többiek előtt. Madridban sem ezen múlott sztem. Nézzük meg este mi a pálya aztán megbeszéljük, mint B. Gyuri bácsi..

210.
  • longline
  • 2009.09.11. 13:50
 
 
   

Nézzétek a pozitív oldalát: ma se maradunk meccs nélkül:)

211.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 13:50
 
 
   
212.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 13:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • longline
  • 2009.09.11. 13:50

semmiképpen: Clisters - Serena!

213.
  • normaluser
  • 2009.09.11. 13:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 13:51

Azt legalább annyira várom, mint a Rafa-Gonzó folytatását! Annyira jót tett a női tenisznek Kim visszatérése, hogy én a WTA helyében részesedést adnék neki a bevételből! :)

214.
  • longline
  • 2009.09.11. 14:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • fuzzydunlop
  • 2009.09.11. 13:51

Korrigálok: férfi meccs nélkül;)
Clistersnek meg szorítok!

215.
  • dina49
  • 2009.09.11. 14:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 174.
  • Barcelona
  • 2009.09.11. 10:35

Nem! A tavalyi éve kifejezetten szerencsétlen volt!

216.
  • Barcelona
  • 2009.09.11. 14:25
 
 
   

Imádom Kimmyt, de go Serena!

217.
  • Barcelona
  • 2009.09.11. 14:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 215.
  • dina49
  • 2009.09.11. 14:25

Gonzonak valóban, idén sem az igazi, de most nagyon király! Szerintem vezethetne most is Nadal ellen! Meglátjuk!

218.
  • copacabana
  • 2009.09.11. 17:43
 
 
   

Nem is értem, hogy miért nem vetette fel senki, hogy miért nem fedik be a csodálatos stadiont:) Akkor nem lenne ilyen vita, hogy kinek mennyi pihenője van. Senki nem akar kiszúrni Nadallal, így jött össze.
A kiírás szerint az első női elődöntő után folytatják. Hajrá Kim! Én Federernek drukkolok, de elsősorban a tenisznek, tényleg bárki nyerheti idén a tornát. A nőknél legyen belga döntő. Kim megérdemli. Csak kicsit meg kell mozgatnia Serenát, szép alapvonalra helyezett ütésekkel, itt-ott szabad jól rövidíteni is.

219.
  • zsorop
  • 2009.09.12. 12:49
 
 
   

Talán azon is el kellene gondolkodnod, hogy vajon Rafa miért játszott olyan hosszú meccset?! Ha olyan nagyszerű formában lett volna, akkor simán kellett volna vernie Djokert, nem? De nem volt, így maratoni hosszúságú csatára kényszerült (igazából örülhetett, hogy nem kapott ki...), vagyis csak magának (és persze Djokonak :-)) köszönhette az - esetleges - fáradtságot. Uff!

221.
  • normaluser
  • 2009.09.12. 17:01
 
 
   

Azért volt hosszú a meccs, mert a két leglassabban adogató az élmezőnyben. Ápolással kiegészülve.

222.
  • Replica
  • 2009.09.12. 17:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • zsorop
  • 2009.09.12. 12:49

A madridi elődöntős játékkal megverte volna Fderert is. Nole is.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 01. 29. 21:02

AO: Van, amikor érdemes

olvass tovább
2012. 01. 29. 02:38

Ketrecharc

olvass tovább
2012. 01. 27. 17:56

AO: Ki jut fel a csúcsra?

olvass tovább
2012. 01. 25. 20:11

AO: Semmi különös nem ...

olvass tovább
2012. 01. 24. 23:06

AO: Küzdeni tudni kell

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések