2009. 09. 06. 12:35
Teniszmaraton életre-halálra
Az elmúlt évek egyik legdurvább Slam-napján vagyunk túl.
Kiesett Szafina, Sarapova és Roddick. De hogyan!
A cirkusz már reggel 11-kor elkezdődött Federer és Hewitt mérkőzésével, amely sokkal szorosabb lett, mint vártuk. Az eredmény nem tükrözi hűen milyen kevésen múlott, hogy a világelső komoly bajba sodródjon.
Federer mérkőzésével párhuzamosan Djokovic is megküzdött az életben maradásért. Vesztett első játszma után fordított a soha nem látott amerikai Witten ellen, aki 42 nyerőt csapott Djoker térfelére. Witten zöldkártyával került már a selejtező táblára is! A szerb három és fél órán keresztül fárasztotta a mackót, mire kifeküdt.
Aztán jött Tommy Haas, aki saját magát verte meg Verdasco helyett. Az első megnyert játszma után a másodikban és a harmadikban is adogatott a szettért és mindkétszer bukta szervajátékát, majd a szettet is. A negyedikben 6:1-el egyenlített, de itt kifújt és a döntő játszmát a fiatalabb spanyol nyerte. Nem egészen négy órán át voltak pályán.
És még csak most jött a java.
Az előző körben Gyementyjevát kiejtő 17 éves Melanie Oudin és a visszatérő Maria Sarapova mérkőzése. Az orosz lány kezdett jobban és 6:3-al hozta az első játszmát. 52 percet vagdalkozott hozzá. Úgy tűnt, Oudin hiába nyitotta meg a NASDAQ előző napi kereskedését, a világranglista 70.-ik helyezettje kevés lesz Maria ellen. Nem volt az. Oudin nagyon alacsony (1.64), viszont hihetetlenül izmos tinédzser, az amerikai sportolók mindent felülíró mentalitásával. Alapvetően arra törekedett, hogy pályán tartsa Sarapova iszonyatos ütéseit, de ahogy lehetősége adódott, nagyon szép stílusban ütve kontrázott és hosszan játszva állandó kockáztatásra kényszerítette a sikító-királynőt. Sarapova viszont a legnagyobb küzdő ez egyértelmű. Kizárólag Serenát lehet vele egy mondatban említeni.
A döntő játszmát legalább tizenötször mentette meg, de a harmadik óra végét már nem bírta. Az igazsághoz tartozik, hogy Sarapova 21! kettős hibát vétett. Vállsérülése miatt teljesen új mozdulattal szervál, ami ezen a szinten órási lelkierőt és figyelmet igényel. Ahogy fáradt, úgy rontott egyre több adogatást, végül minden adogatójátékában legalább két kettőst ütött és így képtelen volt hozni a szerváját. Négyszer jött vissza hátrányból, de nem tudta rövidítésre menteni a végjátékot.
Közben Söderling lenyomta a US Open felkészítő versenyein legtöbb pontot gyűjtő Sam Querreyt, Davigyenko simán lépett tovább Chiudinelli ellenében és Stepanek is legyőzte a német Kohlschreibert.
Már csak Andy Roddickra vártunk. Mintegy négy órát.
Ellenfele a szintén amerikai John "örök ígéret" Isner volt.
A két méter magas 24 éves amerikai évek óta izgalomban tartja a tengerentúli szaksajtót. Állandó sérülései azonban megakadályozták abban, hogy egy-két kimagasló eredményen túl állandó szereplője legyen a nagy tornáknak. Az elmúlt évben hozzávetőleg 10 kiló izmot kapott magára, és úgy tűnik ezzel stabillá tette játékát. Végre! Már nagyon-nagyon hiányzott egy olyan szerva-röpte játékos, aki nem távozik az első fordulóban. Azt azonban kevesen gondolták, hogy gondot okozhat az élete teniszét játszó és hazai pályán mindig hihetetlenül motivált Roddick számára. Aztán megnyerte az első két játszmát. De Andy szíve nem fér be egy Zilbe sem és az eksztázisban drukkoló közönség előtt visszajött a meccsbe. Hogy döntő szett rövidítésben egyetlen pontot veszítve búcsúzzon.
A wimbledoni döntő utána azt írtuk: szegény-szegény Andy Roddick. Hogyan fokozzuk?
És még előttünk állt az esti program, amelynek mérkőzéseit párhuzamosan nyomták, mivel két óra csúszással indult a show.
Az esti program keretében búcsúzott a női világelső Szafina. Természetesen döntő szett rövidítésben. Nagyon rosszul játszva, de iszonyatosat küzdve a cseh Kvitova ellenében. Így a nőknél a felső ág felső negyedében nem maradt kiemelt!
Utoljára Robredo végzett, aki simán lejátszotta a pályafutása csúcsát messze elhagyó Blake-et.
Mi jön még?
Ma például Almagro-Nadal, Clijsters-Venus, Ferrero-Simon, Dent-Murray, Berdych-Gonzales.
Eredmények:
[1] R Federer (SUI) d [31] L Hewitt (AUS) 46 63 75 64
[4] N Djokovic (SRB) d [Q] J Witten (USA) 67(2) 63 76(2) 64
J Isner (USA) d [5] A Roddick (USA) 76(3) 63 36 57 76(5)
[8] N Davydenko (RUS) d [Q] M Chiudinelli (SUI) 64 75 75
[10] F Verdasco (ESP) d [20] T Haas (GER) 36 75 76(8) 16 64
[12] R Soderling (SWE) d [22] S Querrey (USA) 62 75 67(8) 61
[14] T Robredo (ESP) d [21] J Blake (USA) 76(2) 64 64
[15] R Stepanek (CZE) d [23] P Kohlschreiber (GER) 46 62 63 63
Petra Kvitova (CZE) d. (1) Dinara Safina (RUS) 64 26 76(5)
(6) Svetlana Kuznetsova (RUS) d. Shahar Peer (ISR) 75 61
(9) Caroline Wozniacki (DEN) d. (24) Sorana Cirstea (ROU) 63 62
(13) Nadia Petrova (RUS) d. (21) Zheng Jie (CHN) 64 61
Melanie Oudin (USA) d. (29) Maria Sharapova (RUS) 36 64 75
Gisela Dulko (ARG) d. Yaroslava Shvedova (KAZ) 63 64
Yanina Wickmayer (BEL) d. Sara Errani (ITA) 63 64
Kateryna Bondarenko (UKR) d. (Q) Anastasia Rodionova (AUS) 76(4) 64











Szegény Roddick!!
Végignéztem a meccset..egy nagyon pici szerencse,és nyer!
Azon nevetek,hogy Kataryna még nyer egy meccset akkor
lehagyja a nővérét:)
És csak a Roddick meccs volt meglepi,a többi papirforma..