2009. 05. 11. 18:01
Federer bizakodó
Az egykori világelső idei eredményeit ezúttal nem méltatjuk.
Már megtettük.
Federer tegnap érkezett meg Madridba és természetesen a sajtószobában kezdett.
A svájci, klasszikus "nesze semmi fogd meg jól" nyilatkozatait
az utóbbi időben egészen furcsa kijelentések színesítik.
A kudarccal és ütőtöréssel végződött Miami torna után azt sikerült mondania, hogy örül a kemény pályás szezon végének és alig várja a salakos idényt.
A salakot, ahol az elmúlt három évben egyetlen versenyt tudott megnyerni, a 2007-es hamburgi tornát.
A felületet, ami legkevésbé fekszik stílusának és ahol az utolsó pályát nem lehet megcsinálni.
Mert a gép nem engedi.
Federer mindig optimista és mindig a jövőbe néz.
Yoda mester nem így tanította, de teniszmérkőzéseket csak ezzel a mentalitásal lehet nyerni.
Úgy tűnik Federer elkezdett melózni.
"Egyre jobban megy, minden héten jobban" mondta a második kiemelt.
"Boldog vagyok a mostani játékommal. Rendkívül keményen készülök, kezdem visszanyerni a formámat, bár mindig van min javítani."
Aztán kedveskedett kicsit a rendezőknek, majd rátért a lényegre.
"Természetesen bosszant, hogy nem nyertem még tornát az évben. Harcolok a vetélytársaimmal, Rafa, Murray és Djokovic ellen, ott voltam velük szemben, de nem tudtam hozni a legjobb játékomat."
Federer beszélt a pályáról is. "A labda kifejezetten gyorsan száll, ez lehetőséget teremt arra, hogy saját, támadójátékomat játszam."
Madrid fennsíkon helyezkedik el, tengerszint feletti magassága: 665 m, amellyel Európa egyik legmagasabban fekvő városa.
Ritka a levegő, gyors a laszti. Ez valóban Federer malmára hajtja a vizet.
Normális esetben. Mert saját magát itt is meg tudja verni. Abban mostanában nagyon jó.
Madrid még
Sorsoltak Mardridban
Labdaszedő lányok - tessék választani










