2010. 08. 16. 20:53
Első Alkalom (bónusz Tell Vilmossal)
Andy Murray-nek sokat kellett várnia idén az első tornagyőzelemre, mígnem tegnap egy fura, esőszünetekkel szaggatott meccsen 7-5, 7-5-re győzedelmeskedett Roger Federer felett, ezzel megszerezte idei első címét, megvédte tavalyi tornagyőzelmét, valamint megőrizte a világranglistán betöltött negyedik helyét is.
Emellett három elveszített döntőt követően sikerült karrierje során először torna fináléjában legyőznie Federert, volt tehát ok az örömre.
Andy örült is.
Azt hiszem nem jól fogalmaztam.
Andy eksztázisban volt.
A meccset követő sajtótájékoztatón a Britek Egyetlen Reménysége elárulta azt is, hogy mi minden változott ezen a héten, az elmúlt hónapok szenvedéseihez képest. Mármint azon kívül, hogy megszabadult az olyan zavaró tényezőtől, mint az edző...
"Felszabadultabban játszom. Sokkal többet mertem ma kockáztatni. Nagyon nyugodtnak éreztem magam a pályán egész héten, és ilyenkor mindazt, amit a pályán érzel, bele tudod tenni abba, ahogyan játszol, ahelyett hogy minden pont után kimutatnád. Szóval mintegy összegyűjtöd az érzéseidet, aztán pedig beleteszed a pontokba és a labdamenetekbe. Úgy érzem, hogy ez jól működött ezen a héten."
A tegnapi döntő azon kevés döntők egyike volt, ahol a vesztes fél sem dőlt a karjába az események ilyen alakulása miatt.
"Jó érzés újra meccseket nyerni, különösen az olyan szorosakat, mint a Berdych vagy a Djokovic elleni volt. A mai meccs nehéz volt számomra fizikailag, az esőszünetek miatt, szünet, aztán vissza a pályára, aztán megint szünet, aztán megint vissza, mindez együtt azzal a fizikai megterheléssel, amin ezen a héten túlestem. De, őszintén szólva, egész jól érzem magam a körülményekhez képest, és ez egy jó jel az elkövetkező hetek előtt." - fejtegette Roger, aki megnyugtatott mindenkit, hogy még Cincinnatiban is a rózsaszín felsőt élvezhetjük, de a US Openre már más színösszeállítással készülnek, és a jövő évi naptárában egyáltalán nem szerepel a pink.
Roger nem csak váratlan, top 10-esek elleni győzelmeivel örvendeztette meg a szurkolóit, hanem azzal is, hogy Tell Vilmost játszott egy Gillette reklámforgatáson.
Csak nyíl és alma helyett, teniszlabdával és kulaccsal.
fed trükk
Megjegyzéseim:
1. Ez az ember nem normális.
2. Aki odaállt, az se az.
3. Ha nem jönne be ez a tenisz-dolog, ezzel a trükkel szépen megélhet ;)
Ezt a videót elnézve, azért felmerül egy igen fontos kérdés:











ilyen erővel nem hiszem el, hogy meg merné ütni a labdát ilyen közel a felyéhez, szóval sztem tutti vágás
van egy ilyen head-murray reklám is
az tutti összevágott, de jól néz ki, érdemes megnézni
bakker! haladjanak már monacoék mert szívesebben nézném a ferrer-dolgo meccset!