2010. 08. 09. 16:04
Rózsaszín Edzések
Először is sziasztok! :)
Krumplicukor vagyok, és Fuzzy azzal a feladattal bízott meg, hogy ellássalak benneteket az olyan teniszhírekkel, amelyek nem igazán tartoznak a meccselemzés kategóriába.
Olyan igen fontos kérdésköröket fogok boncolgatni, mint hogy kivel edzett Rafa miután helikopterrel érkezett a torna helyszínére, vagy hogy Fed fel meri-e venni azt a kifejezetten babarózsaszín pólót, amivel a Nike megajándékozta az idei keménypályás szezonban, vagy hogy lesz-e újra divatbemutató aligruhás Djokóval… ;)
Tudom, lesznek olyanok, akik felhúzzák a szemöldöküket, és megkérdezik, mi szüksége van erre egy rendes, komoly teniszoldalon (nem baj Erisen, tudod, hogy kedvellek ;) :) ), de bízom benne, hogy sikerül majd megtalálni az egyensúlyt, hiszen nem az a cél, hogy elárasszuk az oldalt bulvárposztokkal, a heyho továbbra is meccselemzős teniszoldal marad, de azért néha nem árt, ha kicsit kevésbé komolyak is tudunk lenni.
Remélem, hogy sikerül ezeket a posztokat némiképp Fegyvermentes Övezetté nyilvánítani, és mindenki jól érzi majd magát :D
Vágjunk akkor bele!
Mint ahogy már említettem Rafa tornára való felkészülése elég kalandosan alakult. Először is 446 méter magasba vitték a CN Towerbe (jelenleg a világ harmadik legmagasabb ember alkotta épületéről van szó), ahol különböző neveket kellett kihúznia egy fémbödönből.
Mivel jól sikerült ezt a feladatot teljesítenie, jutalmul kapott egy megfelelően felcímkézett hokimezt.
Majd a sorsolás helyszínéről helikopterrel érkezett a teniszközpontba, nehogy véletlenül dugóba kerüljön, és ne tudjon edzeni.
Annyira nem volt elragadtatva ;) :)
Rafa egyébként évi szokásos Uncle T nélküli időszakát tölti, Torontóban és Cincinnatiban Roig látja el az edzői feladatokat. És ha már edzés: Rafa szorgosan készül, tegnap éppen a páros partnerével tette ezt.
A beszámolók szerint teniszben Rafa nyerte a meccset, lábteniszben viszont esélye sem volt ;) :)
Nem Rafa az egyetlen, aki a megszokottól eltérő csapattal utazott Torontóba: Fed az átigazolási időszakban megszerzett új edzőjével villog, míg Lüthi otthon maradt. Ez utóbbi tényleg nagy dolog, mivel nem emlékszem az elmúlt két és fél évből olyan tornára, amin Severin ne lett volna ott.
Fed egyébként levágatta a haját, felvett egy fekete robotos pólót és még a fonákja is elszánt ;)
Mondjuk, másnap már egy igen bizarr szín-összeállítású tréningruhában sikerült megjelennie a pályán, de hát mindenkinek lehetnek rossz pillanatai ;) :)
És beszervezte Élete Egyik Megkeserítőjét edzőpartnernek.
Ezen kívül megküzdött az angol „th” megfelelő kiejtésével, és azon kesergett, hogy már tíz éve együtt van Mirkával, de még mindig egy szót sem ért szlovákul. Hát igen, kinek milyen problémái vannak az életben ;)
A Vérivó Család egyik legismertebb képviselője szintén új edzővel volt kénytelen Torontóba utazni: Magnus ugyanis még Wimbledon közben (egy squash játék során) Achilles-ín sérülést szenvedett, és Wimbledont ugyan még végigcsinálta, de utána meg kellett műteni és kénytelen lesz kihagyni a Toronto-Cincinnati párost. Magnust Johan Kareld próbálja meg helyettesíteni Robin életében, és a képernyőnkön.
Egyikkel sem lesz könnyű dolga… ;) :)
A szorosan vett élmezőnyből már csak Andy M maradt ki, de senki se aggódjon, ő is megvan. Andy edzői stábjában szintén komoly változások következtek be Wimbledon óta, edzője, Miles Maclagan távozott a csapatból. Az elválás aligha lehetett a legbarátságosabb, Andy minden, Miles-szal kapcsolatos kérdést letiltatott a sajtótájékoztatón.
A tornától visszalépett JMDP, Tsonga, Isner, Ferrero, Hewitt, Ljubicic, Monaco és Karlovic kivételével mindenki más már Torontóban, szóval kezdődhet a móka :D











Mi ez? :-O
Mostantól itt lesz a krumplicukor? Vagy itt is ott is?
Mármint a krumplicukor a krumplicukron is vagy mi...:-)
És egyből személyes betámadás a cikkben? Ejjj.
Jó lesz az,kell a változatosság ide,mint régen. Akkor is több cikkíró volt (Fuzzy,Wilson Churchill)
szóval szerintem ez jó ötlet.
De ugye Verdasco-Lopez félmeztelen kép nem lesz?
Vagy tudod mit,legyen de akkor mondjuk félmeztelen Dulko-Ivanovic kép is jöhet.:-)
Sok sikert a heyhos munkádhoz.
Remélem dől majd a pénz a jogdíjakból.
PS:
Ez a rózsaszín szerkó Rőzsén azért büntet rendesen.
A rossz értelemben. Mirka miért nem szól hogy "Apjuk,öltözz már fel rendesen.":-)