Fuzzy Dunlop

2010. 02. 11. 14:49

Anorexiás Barbie baba lett Kim Clijstersből

Minden korosztálynak szüksége van példaképekre - állítja a Barbie baba gyártója, így most ismét három legendás hírességről mintáztak kis plasztik játékbabát. A svéd Viktória hercegnő, JK Rowling és Kim Clijsters azonban szörnyű torzuláson ment keresztül a divat (pénz) kedvéért.

Kim Clijsters -

Mint ahogy az a következő videóból is jól látszik a hírességekről mintázott babák még vékonyabbak lettek, mint az eddig ismert átlag Barbie-k, pedig már magasan volt a léc...

Barbie-borzalom

Szegény Kim Clijsters például vékonyabbra sikerült, mint Justine Henin, így aztán sovány vigasz (sic!), hogy lányát, Jadát is megformázták a játékgyárban. Jada esetében még talán érthető a törékeny testalkat, de Kim Clijsters még szülés előtt sem volt ilyen alkatú, viszont bármikor lemegy spárgába.
A piszkafa lábú, dermesztően vékony derekú Barbie-verzió egyensen rémisztő.

Kim természetesen a US Openen aratott fantasztikus visszatérésével került a konszern figyelmének központjába, hiszen 1980 óta (Evonne Goolagong) ő az első teniszezőnő, aki szülés után Slam-versenyt húzott be. Az már csak cseresznye volt a habon, hogy visszatérését követően gyakorlatilag a US Open volt az első komoly versenye. Ezt a baromságot, pedig felejtsük el gyorsan annak ellenére, hogy Kim örül neki, hogy Jada "vele játszhat", hiszen ő is Barbizott gyerekkorában.

Kim Clijsters -

Kim - Barbie

+
rendelek a lányomnak
+
a közelébe sem engedem

Forrás: részben cotcot.hu

címkék: Kim Clijsters

274 hozzászólás

1.
  • erisen
  • 2010.02.11. 14:51
 
 
   

Én Karlovicot nézném meg PEZ cukor adagoló műanyag formában. Mondjuk 1:20 arányban.
Meg Styepanyeket kesztyűbábban.:)

2.
  • stela
  • 2010.02.11. 15:34
 
 
   

Jó ég, ez nagyon durva, ehhez képest az én Barbijaimnak olyan 17 éve még szép vastag combja volt meg rendes karja. Ez tényleg szörnyű!!

3.
  • Henry
  • 2010.02.11. 15:37
 
 
   

Ez szörnyű! Hogy járulhatott hozzá Kim? Nyilván tisztában van vele, hogy csöppet sem hasonlít "képmására" (hál' Istennek). Ő egy hús-vér nő, aki anya is egyben, tehát biztos nem tud azonosulni ezzel a játékszerrel, és tutira nem szeretné, ha a lánya ilyen babákkal játszana. Legalábbis remélem :-)

4.
  • janek100
  • 2010.02.11. 15:48
 
 
   

Az a dühítő, hogy mindenki arról papol, hogy az anorexia mennyire káros az egészségre, a fiataloknak meg azt az üzenetet közvetíti, hogy az ilyen gebék a menők és ez mennyire nem jó! Aztán mi változik, semmi! A modellek maradtak gebék és aki nem sovány, abból meg anorexiás játékszert csinálnak! Vicc.. Kimnek sem kéne minden sz..rhoz a nevét adni, nem hiszem, hogy az ezért a sz..rért kapott pénzen múlna a betevő.. Ennyi erővel Federer-ről is mintázhatnának babát, akinek olyan teste lenne, mint Hulk Hogen-nek:-)))

5.
  • troy
  • 2010.02.11. 15:51
 
 
   

Ken-Verdasco baba nem lesz? :)

viccen kívül, de rohadt szerencsés vagyok, hogy nekem csak hajasbabám volt (szegénynek eccer levágtam a haját) de barbi nevű rémségem soha...

6.
  • Rafain
  • 2010.02.11. 15:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1.
  • erisen
  • 2010.02.11. 14:51

Hehe,ez jó!

7.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.11. 16:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1.
  • erisen
  • 2010.02.11. 14:51

Karlo-Pez 10-es.

8.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.11. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 5.
  • troy
  • 2010.02.11. 15:51

vagy Lopez...
Holnap minenki tehet fel új AVATART, mert ezek elszállnak, mivel végre kicseréltük alatta a rendszer. mozgó Giffek nem lehetnek, mert attól hányok:)

9.
  • Perla
  • 2010.02.11. 16:49
 
 
   

basszus, a sok birka h tapsol a leleplezésnél :D:D:D

Clijstersnek meg ez kb egy önlejáratás :/

12.
  • troy
  • 2010.02.11. 17:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.11. 16:38

akkor annyi a pislogó baglyomnak :(

13.
  • janek100
  • 2010.02.11. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • troy
  • 2010.02.11. 17:12

Én mit mondjak? :-( Na ne szomorkodj, vamait majd kitalálunk:-) Szerintem Fuzzy szimplán irigyli a kis figuránkat:-) Ha neki nem lehet ilyen, akkor senkinek:-) Bezzeg ha emelgetné a kalapját.....

14.
  • troy
  • 2010.02.11. 18:09
 
 
   

vagy a szemei jojóznának, mint két teniszlabda. egyértelműen az irigység beszél belőle... :)

mondjuk választhatnál valami kevésbé randa fejet :), így képzellek el... brrr

15.
  • janek100
  • 2010.02.11. 18:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • troy
  • 2010.02.11. 18:09

Na ez nem volt szép:-) Mondjuk, ha nem írod, hogy a Te "valamid" egy bagoly, akkor magamtól nem biztos, hogy rájövök:-) Na de nem ez a lényeg! Láttunk már szebb úfó meg baglyot is, de a Fuzzynál irigyebbet nem, ebben szerintem egyetérthetünk:-)))

16.
  • troy
  • 2010.02.11. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • janek100
  • 2010.02.11. 18:20

Kicsit össze van nyomva, mert kicsi a hely :) a tiéd viszont nagyon is jól látszik, épp ez a baj :). bocs, de Henry majma meg a te neonzöld ufó úriembered a "kedvenc" avatárjaim :)

18.
  • Henry
  • 2010.02.11. 19:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • troy
  • 2010.02.11. 18:34

K ö s z i i i i i !

:-(, most nagyon elszomorodtam, mert nagyon kedvelem/kedveltem a Majmomat! Azért is nem változtattam meg, mert így könnyebb beazonosítani az embereket.

Troy! Kérlek lobbizz a nevemben is Fuzzynál!!!! Veled jobban szóba áll :-)!
PLS!!!!!

19.
  • janek100
  • 2010.02.11. 19:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • troy
  • 2010.02.11. 18:34

Igazándiból ha elveszítjük az avatarjainkat, azzal a heyholtesgo veszíti el a sokszínűségét, az igazi egyéniségeket! Lesz vagy 50 RF logó, meg Nadal bicepsz, Delpo, Murray stb.. fej, de nem lesz zöld fej, bagoly, meg majom, akik egyedivé teszik az oldalt és színt visznek az acsarkodásba:-))) Miért jó az új avatar? Mennyivel jobb, mint a mostani? Erről azért szavazhattunk volna, elvégre minket is érint:-)) Ez a demokrácia vagy mi a szösz:-)))

20.
  • troy
  • 2010.02.11. 19:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • Henry
  • 2010.02.11. 19:18

Nahát ez a hülyeséget honnan vetted? Semmilyen protkóm nincs, se a számban, se Fuzzynál :)

Azért megpróbálom:

Fuzzy, nem-e lehetne-e mégis izgő-mozgő avatár? ha gondolod, állíts fel egy ízlésérzékelőt, aminél csipog, az nem mehet, aminél nem, az mehessen :)

21.
  • troy
  • 2010.02.11. 19:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • janek100
  • 2010.02.11. 19:39

lehet majom vagy bagoly, csak mozgó nem. legalábbis én így értelmeztem a nagyfőnök parancsát :)

22.
  • janek100
  • 2010.02.11. 19:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 20.
  • troy
  • 2010.02.11. 19:41

Igen ez az érzékelő nem rossz gondolat, így megnyugodnék Én is, mert ha a Te baglyod átmenne a rostán, akkor nekem sem lenne félnivalóm, a majom necces:-)))

23.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 19:47
 
 
   

Sziasztok!
Ha ezt tudom, akkor nem gyötröm magam az avatar cserével:) Még jó, hogy nem mozgót raktam fel:) Milyen lett volna egy "gyilkos" Delpo tenyeres?
Más: Bagda-Davy
http://www.fromsport.com/video-1...
Djokovic már elődöntős Rotterdamban.

24.
  • janek100
  • 2010.02.11. 19:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 21.
  • troy
  • 2010.02.11. 19:43

Jajj Troy álló kép csak a bén...nak nak van:-) Bezzeg akiknél mozog valami, na az igen!! Chaplin mikor előrukkolt az első mozgó filmel, akkor Ő volt a király, most meg minden mozgó dolgot kitiltanak:-) Ez Chaplin arcul csapása:-))

25.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 19:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 22.
  • janek100
  • 2010.02.11. 19:45

Az én fejem sem rémisztőbb, mint a tiéd:):)
Csak nem mozog!!!

26.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 23.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 19:47

Hát NAGGYON ajánlom a stábnak, hogy kelljen annyit szenvedni az avatár cséndzsel mint eddig....
nem tom, egyébként ótómatice eltűnik mindenki avatárja holnap? teljesen új kommntelős ablak lesz?

27.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 25.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 19:51

No igen, Delpo feje is betyár:-) Ő a második kedvenc, aztán majd egy szomorú napon 2012-ben JMDP leváltja Rogert:-)

28.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 24.
  • janek100
  • 2010.02.11. 19:50

Hát még ha lehetne hangos avatár! Mint Bábelben, olyan lenne a sok vamos, go roger meg kamon :)

29.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 25.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 19:51

Csak egyet kérek: Delpo hónalját ne válaszd avatárnak.... :/

30.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 20:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 26.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:03

Szerintem a holnap az Fuzzy időszámításában minimum két napnak felel meg, addig még meggondolhatja magát:)

31.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 20:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 29.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:05

Gondoltam rá, de nagyon kicsi a hely és úgy nézne ki mintha az argentin pampákon lennénk-DD

32.
  • Henry
  • 2010.02.11. 20:18
 
 
   

Fuzzy!

Kérünk szépen! Hadd maradjanak meg az izgő-mozgó avatarjaink!!!! Nem akarjuk őket elveszíteni (sem az egyéniségünket).

Megértésedben bízva, tisztelettel: Henry

33.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 31.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 20:13

Nem voltam még, de kizárt, hogy ennyire randák lennének :)
Bocs, juan martin, bocs :)

34.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 32.
  • Henry
  • 2010.02.11. 20:18

Ennél szebben Én sem tudtam volna! Fuzzy Te sem szeretnéd, hogy ezután minden nap kisértsen egy bagoly és egy majom! Bizonyár Te is hallottál arról, hogy voltak olyanok akiket elraboltak a földönkívüliek. nem szívesen adnék tippet a cimbijeimnek azzal kapcsolatban, hogy kit kéne elvinni egy körre:-)))) Én szóltam:-)

35.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:27
 
 
   

A meccs most megy egyébként? A Baghda-Davy?

36.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 34.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:26

Egyébként nem teknikailag nem lehet, hanem csak azért, mert Fuzzy hány(ik) :) tőle.
Az meg kit izgat? :):)

37.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 20:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:27

Davy nyerte az első szettet 6-3 2-1...

38.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 37.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 20:33

Érdemes nézni?

39.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 36.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:29

Szegény fuzzy nem gondolta, hogy mekkora ellenállásba fog ütközni!! Fuzzy viselkedése a múlt rendszer legsötétebb dikatatúráját idézi:-))))) Egy ideillő nóta:-)) "Föl, föl, ti rabjai a földnek,Föl, föl, te éhes proletár!A győzelem napjai jönnek,Rabságodnak vége már"

40.
  • Henry
  • 2010.02.11. 20:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:37

Hehe, úgy látom te sem vagy már mai "kakas"!

41.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 20:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:36

Végül is nézhető, most látom, hogy a sport2 is adja.

42.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:37

Te szívtál valamit ma vagy piáltál kicsit? :)

43.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 40.
  • Henry
  • 2010.02.11. 20:39

32 leszek! Az milyen kakasnak számít? Borzasztó hiú vagyok, vigyázz a válasszal, előre is köszi:-)) Nagyon jó a baghda-Davy meccs!!

44.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 41.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 20:42

A semminél jobb :)
Szólok a családnak, hátha rápattannak :)

45.
  • Henry
  • 2010.02.11. 20:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 43.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:44

Én is, én is!!!!

46.
  • Henry
  • 2010.02.11. 20:47
 
 
   

Úttörő már pont nem voltam, de kisdobos még igen :-) (ha már "eldaloltad" e remekbeszabott művet)

47.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:48
 
 
   

Hú, itt van a Mozgó Avatárosok Bandája!

48.
  • Henry
  • 2010.02.11. 20:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 43.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:44

Egyébként szerintem az eddigi legjobb kor, ettől már csak jobb és jobb lesz, meglásd! Még csak ezután jön a sárm ;-)

49.
  • Henry
  • 2010.02.11. 20:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 47.
  • troy
  • 2010.02.11. 20:48

Igen, mi vagyunk csak talpon e vidéken (+ JMDP snassz fotója).

Egyébként megfogadtam, ha tényleg eltűnik a Majmom (és mindenki más mozgó avatarja), akkor nem választok semmi mást (gyászolom a Majmom) és beolvadok a környezetbe. Remélem mindenki csatlakozik a sztrájkhoz :-) !

50.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 20:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 49.
  • Henry
  • 2010.02.11. 20:54

Hátrább az agarakkal (majmokkal), mi az, hogy snassz? :)

51.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 48.
  • Henry
  • 2010.02.11. 20:49

Én még voltam úttörő, meg kisdobos is:-) Ez a legjobb kor és ettől csak jobb lesz? A nősülés beletartozik, vagy az egy külön tészta:-)))) Jön a sárm, a protkó, meg az inkontinencia, hogy a kék bogyoról ne is beszéljek:-)))) Viccen kivül szerintem is most jönnek az igazán szép évek:-) Mozgó Avatárosok Bandája "MAB" ez nagyon komoly Troy!! Elég erős kis szakszervezetet rottyantottunk össze:-)))

52.
  • janek100
  • 2010.02.11. 21:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 50.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 20:58

Henry ugy gondolta, hogy ami nem mozog, az snassz függetlenül attól, hogy kit ábrázol!! Nem személyes dolog, ebben biztos vagyok:-) Mindenkire szükségünk van, kellenek az elvtársak!:-)

53.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 21:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 51.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:59

A hármak bandája:):)

54.
  • Perla
  • 2010.02.11. 21:04
 
 
   

na, mi van itt?! :-O

fórumoztok ahelyett, h a Clijsters Barbie-val játszanátok :D

55.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 51.
  • janek100
  • 2010.02.11. 20:59

Minden előnyével és hátrányával együtt gondoltam (bár én még mind előtt állok :-))

Mi a helyzet a MAB sztrájkkal? Csatlakoztok? Legyünk mi is "snasszok" és olvadjunk be a környezetbe!

56.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 54.
  • Perla
  • 2010.02.11. 21:04

Mi már abból kinőttünk, bibííííííííííí!

57.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:07

Bocsi ez kérdés akart lenni: Legyünk mi is "snasszok" és olvadjunk be a környezetbe?! Magyarul, nem választok avatart.

58.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 57.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:09

vagy pislogó bagoly vagy semmi!!!!!!
nem engedek a 21-ből!!!!

59.
  • Perla
  • 2010.02.11. 21:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:08

ezt pont a fütyülős majommal nem fogod tudni bebizonyítani :D:D:D

deeeeeeee, izé...most mi van?! bácsi létedre az a válasz, h már kinőttél belőle? ezek szerint akkor régebben Barbie-ztál? ;-)

60.
  • Perla
  • 2010.02.11. 21:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 58.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:12

a wombat is teljesen jó volt :-)

61.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 60.
  • Perla
  • 2010.02.11. 21:16

igen, csak túl picik, semmi nem látszik belőlük. :( nagyobb kéne

62.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 59.
  • Perla
  • 2010.02.11. 21:14

Én eddig azt hittem, hogy puszikat dobáló Majom :-S

Nem mondtam, hogy bácsi vagyok (de azt sem, hogy néni), ha már a koromon élcelődsz! Szimplán arra akartam utalni, hogy már kinőttünk az ilyesfajta játszadozásból :-)

63.
  • janek100
  • 2010.02.11. 21:19
 
 
   

Azért kiváncsi vagyok Fuzzyra, mit fog ehhez szólni!! Szerintem elbújt a pánikszobájába és össze van kucorodva a sarokba, dől róla a verijték és arra gondol, hogy elszúrta, magára haragította a legnagyobb és legerősebb szakszervezetet, magára haragította azokat, akiknek nevét mindenki rettegi a Mozgó Avatárosok Bandáját!!!! Elszúrtad Fuzzy, messzire mentél, voltak már így mások is, hogy mi lett velük? többet senki sem látta Őket!! Wuuuuuaauua Szerintetek ettől beijed majd? Apropó nincs valakinek lova? csak a feje kéne:-)))

64.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:20
 
 
   

szerintem púzó majom :) :) :)
bocs, ezt nem hagyhattam ki :)

65.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 63.
  • janek100
  • 2010.02.11. 21:19

Fuzzy meg foghajolni a népakarat előtt :)
mert ha mi elmegyünk, kihal a heyhó :)

66.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:22
 
 
   

Kaplár F in the air! :)sport2

67.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 64.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:20

:-), na erre még tényleg nem gondoltam. És a lenti erőlködéstől csücsörít?

68.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 63.
  • janek100
  • 2010.02.11. 21:19

te ittál ez már biztos! :)

69.
  • Perla
  • 2010.02.11. 21:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 61.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:19

akkor legyél ezentúl Osborne, tudod, a fekete bika sziluett, ha már Nadal.. az szerintem ekkorában is kivehető lenne!

70.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 67.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:23

Nem, utánozza a hangot a szájával, ami lent kijön:)

71.
  • Perla
  • 2010.02.11. 21:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 62.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:19

hááááááááááát...persze nőként is állhatsz a nősülés előtt, végülis ez a 21. század :-))))

72.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 71.
  • Perla
  • 2010.02.11. 21:25

Egyszerűen szeretnék megmaradni névtelennek és nemtelennek, mert szerintem ez nem ismerkedős oldal, tehát lényegtelen, hogy fiú vagyok-e vagy lány! Részemről téma lezárva (gondolhattok aminek akartok).

73.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:29
 
 
   

A rotterdami lelátó nem fog lerogyni a tömeg alatt...

74.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 21:32
 
 
   

A mozgó avatarosok bandáját, megmozgatja a kilátás, hogy mennek a levesbe:)

75.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 72.
  • Henry
  • 2010.02.11. 21:28

ugyan már, ubiszezon van, én a dühöngőben nemrég beszéltem le replicával az esküvő részleteit :)

Davy és baghda végeztek? mert most Melzer és Seppi játszik. Taróczyék is lelkesek, bár ők sosem szoktak ordibálni :)

76.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 21:32

Sőt, a nevünk a Pokol Nagyijai nyomán a Pokol Mozgó Avatárosai :)

77.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 21:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 76.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:33

Azt már én is néztem, hogy nem tapossák le egymás sarkát. A fenti üzletekben többen nyüzsögnek, mint a lelátón. Na majd a döntőre, vagy sem...

78.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 77.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 21:43

Hát infarktust se kap senki, nálunk azt elemzi anyukám, minek Seppi fejére a sapka, főleg fordítva.
na, Seppi kettőst ütött, esemény :)
Asszem, elmegyek aludni, további szép csillagfényes estét, szép álmokat mindenkinek!

79.
  • JMDP
  • 2010.02.11. 21:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • troy
  • 2010.02.11. 21:45

Szia! Jó éjszakát!

80.
  • normaluser
  • 2010.02.11. 22:23
 
 
   

Megpróbáltam elképzelni Kim reakcióját, gondolom nagyot kacagott ezen a mókás barbien, valamennyire azért kellemetlen lehet neki! :)

Jaj ne! Holnaptól nem lehet mozgó avatarom? :o Azt hiszem nem tehetek más, megyek és átgondolom az életemet!! :.-(
Na jó éjt skacok! ;)

81.
  • Viktor61
  • 2010.02.12. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 80.
  • normaluser
  • 2010.02.11. 22:23

Szerintem pénzt kapott érte:)

82.
  • erisen
  • 2010.02.12. 08:51
 
 
   

Én ugyan nem lennék megsértődve ha rólam készítenének ilyet.
Annyi pénzért amennyit Clijsters kapott annyi pénzért a rólam mintázott baba lehetne akár maga Vitéz László is. :)

83.
  • troy
  • 2010.02.12. 10:01
 
 
   

12.30-től negyeddöntők a sport2n Taróczy Balage- és Kaplár F. Joe-val! Én bírom a kettősüket!

84.
  • erisen
  • 2010.02.12. 10:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 83.
  • troy
  • 2010.02.12. 10:01

Én nem annyira.Kedvenc Kapi mondataim:
"És belövi az ászt."
"Kérdezzük meg a sólyomszemet."
Szabó Gábor for President. :)

85.
  • troy
  • 2010.02.12. 10:47
 
 
   

minielőny :)

86.
  • JMDP
  • 2010.02.12. 11:12
 
 
   

Szép napot!
Az enyém már el van rontva:(
http://msn.foxsports.com/tennis/...

87.
  • marias.attila
  • 2010.02.12. 11:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 24.
  • janek100
  • 2010.02.11. 19:50

Amúgy az első mozgókép nem Chaplinhez kötődik, hanem a Lumiére fivérekhez: 1897 decemberében mutatták be a Vonat érkezését, meg még pár egysnittes cuccot. Most pedig megnézem mennyire emlékeztem a dátumra jól...
Rosszul emlékeztem: 1895 december 28. A többi stimm.

88.
  • troy
  • 2010.02.12. 11:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 87.
  • marias.attila
  • 2010.02.12. 11:23

Igen, erre én is ki akartam térni, csak aztán elfeledtem, köszi Attila! Amúgy ki az avatárod?

89.
  • troy
  • 2010.02.12. 11:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 86.
  • JMDP
  • 2010.02.12. 11:12

Miért?
A Mester sem fecsérli az erejét a nemzeti csapatban:), ettől még lehet majd világelső :)

90.
  • erisen
  • 2010.02.12. 12:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 88.
  • troy
  • 2010.02.12. 11:34

Ez mechanikus narancs.

91.
  • troy
  • 2010.02.12. 12:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 90.
  • erisen
  • 2010.02.12. 12:23

oh, kösz!!!! inkább csodálom, mint szeretem :)

92.
  • troy
  • 2010.02.12. 12:37
 
 
   

Most kezd Söd és Bentó.

93.
  • somtom
  • 2010.02.12. 12:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1.
  • erisen
  • 2010.02.11. 14:51

ez hatalmas:)

94.
  • erisen
  • 2010.02.12. 12:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 92.
  • troy
  • 2010.02.12. 12:37

Mik a mai eredmények? Hajrá Söderling! :)

95.
  • erisen
  • 2010.02.12. 12:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • somtom
  • 2010.02.12. 12:42

THX. Igyexik az ember.:) 1-el több vidám arc a heyhon csak jó.

96.
  • troy
  • 2010.02.12. 12:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 94.
  • erisen
  • 2010.02.12. 12:42

Sztem ez az első meccs. de mindjárt megnézem

97.
  • troy
  • 2010.02.12. 12:46
 
 
   

nem a két old boy közvetít :(

98.
  • troy
  • 2010.02.12. 13:41
 
 
   

Söd felmosta a padlót Bentóval, illetve inkább Bentó mosatta fel magát Söddel.

99.
  • erisen
  • 2010.02.12. 14:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 98.
  • troy
  • 2010.02.12. 13:41

Hajrá Söderling!

100.
  • Rafain
  • 2010.02.12. 14:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • erisen
  • 2010.02.12. 14:29

Azért remélem nem tart ki sokáig a svéd acél.:)

101.
  • erisen
  • 2010.02.12. 14:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 100.
  • Rafain
  • 2010.02.12. 14:48

Mondjuk Wimbi-ig...:)

102.
  • JMDP
  • 2010.02.12. 15:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 98.
  • troy
  • 2010.02.12. 13:41

Na, a két beteg! Lehet, hogy csak Barcelonában látom Delpót?:(
http://translate.google.com/tran...
Sajna csak így tudtam berakni.

103.
  • JMDP
  • 2010.02.12. 15:08
 
 
   

Most látom, hogy sikerült! Mármint a berakás. Tiszta értelmes:)

104.
  • qazsew
  • 2010.02.12. 15:16
 
 
   

Na ma végre már mintha megint teniszeznének itt ott a fiuk is. Söd mecséröl lemaradtam, de az eredmény alapján sokat nem vesztettem vele. Nem ez a francia kapta el tavaly otthon Fedet az elsö v. második meccsén Párizsban ? Davigyenkóra kiváncsi leszek de Ágira még inkább. Lecgó!

105.
  • Viktor61
  • 2010.02.12. 15:17
 
 
   

Hétfőtől Murray negyedik,Rafa harmadik..

106.
  • troy
  • 2010.02.12. 15:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 103.
  • JMDP
  • 2010.02.12. 15:08

jó kép róluk, két jó srác :)

107.
  • Viktor61
  • 2010.02.12. 15:32
 
 
   

http://www.nemzetisport.hu/egyeb...

Elég érdekes kép:):)

108.
  • JMDP
  • 2010.02.12. 15:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 107.
  • Viktor61
  • 2010.02.12. 15:32

Az ikrek nem egypetéjűek? Itt az egyik feje: nagyobb:) Milyen nehéz lehet két egyforma álarcot készíteni:) Fed feje meg milyen karakteres:):)
Te is, hogy megváltoztál!

109.
  • janek100
  • 2010.02.12. 16:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 87.
  • marias.attila
  • 2010.02.12. 11:23

Ha ennyire belemegyünk a részletekbe:-)) "Az első mozgókép előállítására alkalmas szerkezetet Louis Aimée Augustin Le Prince francia feltaláló szabadalmaztatta 1886-ban. Ugyanő 1888-ban mozgóképfelvételt is készített"

110.
  • picur21
  • 2010.02.12. 17:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 104.
  • qazsew
  • 2010.02.12. 15:16

Ja, teniszeznek itt-ott. Sajnos, én nagyon lusta vagyok utánanézni(ill. a kevés szabadidőmet nem a gép előtt töltöm), hogy ki mikor hol játszik, pedig több teniszező játékát kedvelem. Annyit tudok, hogy Dubai 22-én kezdődik. Addig meg - jobb híján, és mivel a(z) Eurosport azt fogja közvetíteni - nézem a téli olimpiát. Lényeg, hogy sport...

111.
  • Viktor61
  • 2010.02.12. 17:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 108.
  • JMDP
  • 2010.02.12. 15:46

Csak az alkalom miatt..:)

112.
  • qazsew
  • 2010.02.12. 20:02
 
 
   

Ahogy nézem nem rossz a tenisze a szerb-német lánynak aki a köv. körben jönne Áginak, de Gyementyejeva mintha kezdené bedarálni lassan. De 1x lenne meg Oudin aztán meglátjuk.

113.
  • troy
  • 2010.02.12. 21:11
 
 
   

Ez a monfils nem komlplettttt...
Ági vezet 3:1-re. :) hajráááá

114.
  • Viktor61
  • 2010.02.12. 22:32
 
 
   

Ági az ötödik játékot veszti el 40:15-ről...röhej...eg agyonnyert meccset
veszít el!

115.
  • troy
  • 2010.02.13. 20:31
 
 
   

Ági :(

Juzsnyit és Djokot nézi valaki?

Söd megverte Davyt ma délután.

116.
  • Henry
  • 2010.02.13. 20:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 115.
  • troy
  • 2010.02.13. 20:31

Szeva!

Nézem, és eddig nem rossz. Szerintem maradok.

117.
  • Henry
  • 2010.02.13. 20:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • Henry
  • 2010.02.13. 20:36

Jobban mondva maradtam volna, ha nem játszana a Sampdoria a Fiorintával, ám így most búcsúzom.

118.
  • troy
  • 2010.02.13. 20:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 117.
  • Henry
  • 2010.02.13. 20:42

Imádom a sport 2-t!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

119.
  • troy
  • 2010.02.13. 20:48
 
 
   

Vigasztaló a tudat, hogy 23.55-kor a végét megmutatják esetleg :(

120.
  • Henry
  • 2010.02.13. 20:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 119.
  • troy
  • 2010.02.13. 20:48

Láttam, de én azt képtelen vagyok kivárni. Ezt a f@szságot! Volt 40 perc lyukas idejük, gondolták egy kis tenisz-elődöntő ízelítő belefér két olasz meccs között. Még ha a Juvét, az Intert vagy a Milant adnák!

121.
  • troy
  • 2010.02.13. 21:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 120.
  • Henry
  • 2010.02.13. 20:52

Ja, jó megoldás, bár az olasz foci drukkerek, mint pl. Peruzzi lehet, hogy örül :)

122.
  • troy
  • 2010.02.13. 21:03
 
 
   

Juzsnyíj tájban nyerte az első szettet!!!

123.
  • Prest
  • 2010.02.13. 22:35
 
 
   

Hát Nole out. Grat Juzsnyíjnak, remélem megnyeri a döntőt.^^

124.
  • Prest
  • 2010.02.13. 22:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • Viktor61
  • 2010.02.12. 15:17

Jé télleg...fel se tűnt, de valóban, mert Murray idén Dubaiban indul.^^ Így Nadal kemény 70 ponttal beelőz, de nagy valószínűséggel csak egy hétig.^^

125.
  • Viktor61
  • 2010.02.14. 11:47
 
 
   

Egy hónapig:)március 22-ig.

126.
  • Viktor61
  • 2010.02.14. 11:50
 
 
   

Murray 03.01-n veszít 90 pontot,azután 22-n még 600-t...Rafa meg 1000-t.

127.
  • Prest
  • 2010.02.14. 14:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • Viktor61
  • 2010.02.14. 11:47

1 hétig egyenlőre, mert Murray csak összeszed 70 pontot Dubaiban...^^

128.
  • Prest
  • 2010.02.14. 15:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • Viktor61
  • 2010.02.14. 11:47

jaaa bocs...nem láttam hogy van ott 90 védendő pontja...^^ Akkor elődöntőznie kell minimum, hogy visszaelőzzön Dubai után. Sztem meglesz.^^

129.
  • Prest
  • 2010.02.14. 15:07
 
 
   

KÖzben Sóder behúzta az első szettet... nem látok esélyt Juzsnyíjban a fordításra...elég fáradtan mozog :/

130.
  • normaluser
  • 2010.02.14. 16:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 81.
  • Viktor61
  • 2010.02.12. 00:08

Sok minden másért kap ő pénzt:)

131.
  • Doctorpete
  • 2010.02.15. 11:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 126.
  • Viktor61
  • 2010.02.14. 11:50

Viktor, miért nem kapott most pontot Djoko? valamit levontak tőle? mert sztem 180 pontot meg kellett volna most kapnia, és nem kapta a ranglista szerint

132.
  • Prest
  • 2010.02.15. 12:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 131.
  • Doctorpete
  • 2010.02.15. 11:18

Azért nem kapott mert az ő pontjai most 22 tornából jönnek ugye, és a legjobb 18-ba nem fért be ez a Rottedami SF, tehát csak a non-countable tornák közé került.^^
Szép napot amúgy mindenkinek!^^

Szép szám a 270 nem gondoljátok? :)

133.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 13:09
 
 
   

Sziasztok!
Néztem az éjjel Verdáékat, jó kis meccs volt!
Ma megnézem Nalbandiant, kíváncsi vagyok, hogy milyen formában van..

134.
  • Rafain
  • 2010.02.15. 13:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 131.
  • Doctorpete
  • 2010.02.15. 11:18

Nyugi már! Nézd meg, milyen gyengén teniszezik jelenleg Djoko! Esélytelen,hogy előzzön.

135.
  • Rafain
  • 2010.02.15. 13:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 13:09

Teniszezik Nalbandian?

136.
  • Viktor61
  • 2010.02.15. 13:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 131.
  • Doctorpete
  • 2010.02.15. 11:18

Ja...Egál Lendl:):)

Petenek: Prest mondja..

137.
  • Viktor61
  • 2010.02.15. 13:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • Rafain
  • 2010.02.15. 13:16

Végre...

138.
  • Doctorpete
  • 2010.02.15. 13:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • Viktor61
  • 2010.02.15. 13:48

köszi, így már tiszta! :-)

Rafain: most kivételesen nem aggódás volt, csak egyszerűen nem értettem. szeretem tudni, mi miért történik.

Prest: nem akartam én külön említeni, de nagyon-nagyon szép szám, és ugye, reményeink szerint nincs megállás.... amondó vagyok, június 1-ig csak elbénázhatja az első helyet Rog, tehát a 285-öt illene elérni, h 7-én élen áll-e, csak az RG-től függ. ha ott is elődöntözik legalább, akkor vélhetően meglesz..,.

139.
  • troy
  • 2010.02.15. 14:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 13:09

De kár, hogy nem inkább azt néztem Söderék helyett!! Örülök, hogy Verda ás Szúnyog is nyert! :)

OFF Viktor, te most percenként alakváltasz? :)

140.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 15:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • Rafain
  • 2010.02.15. 13:16

Igen, 23.30 Nalbi-Starace.

141.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 15:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 139.
  • troy
  • 2010.02.15. 14:47

Néztem Södert is, nem játszott rosszul.
Ez a mozgó bagoly? :)

142.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 15:22
 
 
   

Na Fuzzy betartotta (kis késéssel) amit írt, még saját magát is lekapta:)
Reménykedjünk, hogy kedd este helyett nem csütörtökön érkezik:) (Fuzzy időszámítása)

143.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 15:22

szerintem még most is lehet mozgó avatart feltölteni:-))

144.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:16
 
 
   

Troy, Henry nézzétek az Avatarom és örüljetek:-)))

145.
  • erisen
  • 2010.02.15. 16:18
 
 
   

Na,mindenkinek új avatarja lesz. Pedig már kezdtem megszokni a régieket.
janek100: Te pedig a pokol legmélyebb bugyraiba leszel száműzve a mozgó avatarod miatt.:-)

146.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:19
 
 
   

poroljátok le a baglyot, meg a majmot:-))

147.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 141.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 15:06

Nem, ez nem, egyébként a baglyom pislogott. :)

148.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:20
 
 
   

Na jó de, Federer van rajta!! Az talán enyhítő körülmény lesz:-))))

149.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 144.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:16

hm, nem rossz. mindjárt keresék én is mozgót.
:)

150.
  • erisen
  • 2010.02.15. 16:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:20

Most akkor lehet mozgó mégis?
Mer' akkor én is vállalom a következményeket.

151.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 150.
  • erisen
  • 2010.02.15. 16:24

naná hogy lehet! nem avgyunk a kommunizmusban szerencsére...

Fuzzy csak utálja, de itt olyan fantörpikus mozgó avatárok vannak....
:)

152.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:29
 
 
   

Ne féljetek egységben az erő:-))
troy az meg mi? :-))

153.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 152.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:29

éjjeli bagoly pislog, nem láccik???? :)

154.
  • erisen
  • 2010.02.15. 16:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 149.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:21

Jaj. Ez egy nyakkendős hóbagoly? De miért vörös szemű? A sok éjszakázástól? :)

155.
  • erisen
  • 2010.02.15. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:30

Nem. Valami villog a fején. Vagyis felette. De először macskának néztem. Ha nem tudom hogy előtte bagoly voltál,akkor nem biztos hogy rájövök.:)

156.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 155.
  • erisen
  • 2010.02.15. 16:33

Akkor keresek mást....

157.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:36
 
 
   

troy a képed a mozgó avatar megszégyenítése:-)) Az elöző bagylyod egy hiperaktív fenevad volt ehhezképest:-))

158.
  • erisen
  • 2010.02.15. 16:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:34

Jó ez. Csak elsőre fura szerzet volt. :)

159.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 157.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:36

hát éjjel van....
volt egy másik is, ami tetszett, de persze sehol nem találom, valamelyik gépen el van mentve....

160.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:47
 
 
   

Rendben Troy, ha Neked tetszik, akkor Nekem is tetszik! Bakker ezért faszulni fogunk, Fuzzy agyvérzést fog kapni:-))

161.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:50
 
 
   

Egyébként a bagoly éjjel aktív nem? Na mindegy, nem kekeckedek:-))

162.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 158.
  • erisen
  • 2010.02.15. 16:37

A tiédhez őont passzol :)
ha megtalálom a repkedő cuki baglyot, lecserélem.

163.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • janek100
  • 2010.02.15. 16:50

igen, ül a fán, és pocokra les :)

164.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:50

pont

165.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:09
 
 
   

troy ezért biztos kinyírnak minket:-))

166.
  • erisen
  • 2010.02.15. 17:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 164.
  • troy
  • 2010.02.15. 16:52

Ez meg egy macska középső harmada? :)
Én meg túl kicsi lettem...:)
Lehet hogy ezért tényleg végünk...

167.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • erisen
  • 2010.02.15. 17:10

basszus, végre egy jó, erre csak a közepe fér be. :(
az előbb találtam egy sétapálcával, cilinderben szteppelő békát, az se fér be :(

Fuzzy letilt minket :)

168.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • erisen
  • 2010.02.15. 17:10

A kiskrapek táncol, vagy kegyetlenül be van ba..va?:-)) Troy nem hittem, hogy az éjjeli baglyod lehet überelni, tévedtem:-))

169.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • erisen
  • 2010.02.15. 17:10

Te babszem Jankó lettél?
Én lemúr leszek, amíg nem találok egy megfelelő mozgó avatárt!

170.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:16
 
 
   

Segíts Troy, a képeden mi mozog?:-)

171.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 170.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:16

egy fehér perzsa cica, de már lecseréltem...

172.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 170.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:16

A lemúrnak semmije sem, de keresek tovább....

173.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 170.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:16

Én aszondom, most éljük ki magunkat, amíg Fuzzy zakatol hazafelé :)

174.
  • erisen
  • 2010.02.15. 17:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 169.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:15

Elvileg nem.:) De gyakorlatban nagyon úgy néz ki.:)

175.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 173.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:20

Szegény, nem tudja mi vár rá itthon!:-) Nem vagyok egy számtech zseni, de bonyolult dolog letiltani a mozgó avatarokat?

176.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 174.
  • erisen
  • 2010.02.15. 17:22

J. É. Z. U. S.!!!!!!!!!!!
Nem akarom Bud Spercert nézni ittttt!!!!!!!!!!!!!!
Please, don' do it with me!!!!!

177.
  • erisen
  • 2010.02.15. 17:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 175.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:24

Nem igazán.Nem tudom Fuzzyék milyen fórum motort használnak:)
Enyémbe már nem köthet bele. Különben dühbe jövök...:)

178.
  • erisen
  • 2010.02.15. 17:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:25

Ha te is leveszed a rózsaszín repülő csirkét akkor én is váltok. Terence Hillre...:)

179.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 178.
  • erisen
  • 2010.02.15. 17:27

:):): )
ez repülő bagoly (részeg) csak kicsiben semmi nem mutat :(

180.
  • Viktor61
  • 2010.02.15. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:25

olyan ,mintha mozognának:)

181.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:33
 
 
   

Nem olyan vészes Troy, legalábbis az elöző próbálozásokhoz képest:-))

182.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 17:41
 
 
   

Mi ez a tobzódás? Nincs itt(hon) a macska cincognak az avatarok:)
Janek a ződ fejed jobban tetszett:) Troy ugye ez csak vicc?:):)

183.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 17:41

Tényleg? Vagy csak Roger miatt mondod?

184.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:44
 
 
   

ÓÓÓÓÓ valamit csak megbuherált fuzzy, nem ilyen volt a fejem:-)))

185.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 17:41

gyerekek, találtam egy oldalt, ott betegebbnél betegebbek vannak!!!! Na, ha abból betennék...

186.
  • erisen
  • 2010.02.15. 17:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:44

Ufóból pixelhibás ufó. Jó trükk.:)

187.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • troy
  • 2010.02.15. 17:47

gyerünk Troy vállald önmagad, ne félj:-)) Az én fejemnél betegebbet nem hinném, hogy találsz.-)

188.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:49

Tényleg! Roger nem zavar, itt ugyan kicsit infantilis:)

189.
  • troy
  • 2010.02.15. 18:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • janek100
  • 2010.02.15. 17:49

De. Hitleresek is vannak.....

190.
  • troy
  • 2010.02.15. 18:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 188.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 17:59

A Nalbandian meccs ugye nem tv-ben lesz?

191.
  • janek100
  • 2010.02.15. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 188.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 17:59

héé te most engem lehülyéztél:-))

192.
  • troy
  • 2010.02.15. 18:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • troy
  • 2010.02.15. 18:04

Hát ez nem így működött.... a tiéd Janek miért nem esik szét????

193.
  • janek100
  • 2010.02.15. 18:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 192.
  • troy
  • 2010.02.15. 18:06

Gondolom azért, mert Roger ábrázolja:-) Ebben már fuzzy keze lehet:-) Vagy roger vagy senki:-))

194.
  • troy
  • 2010.02.15. 18:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • janek100
  • 2010.02.15. 18:11

Az biztos :)

195.
  • Rafain
  • 2010.02.15. 18:14
 
 
   

Hihi, az enyém a legjobb:)

196.
  • Viktor61
  • 2010.02.15. 18:24
 
 
   

Avataros avatar:)

197.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 18:51
 
 
   

Na újra itt vagyok, nem győzöm elhajtani a cédulásokat:(
Troy: Nalbandian sajna a neten...
Janek: sosem tennék ilyet:)

198.
  • Henry
  • 2010.02.15. 19:12
 
 
   

Üdv Mindenkinek!

Újra itt! Én és a Majmocskám!!!!!!!!!!!!!!

199.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 19:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 198.
  • Henry
  • 2010.02.15. 19:12

Üdv!
Csak vigyázz a majmodra, nehogy téged is megcsapjon a változás szele:)
Dubai: Pennetta-Czink 6-4 6-1:(

200.
  • Henry
  • 2010.02.15. 19:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 199.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 19:23

Már megcsapott a szél, hisz elfújta a Majmomat! Ám én sikeresen újraélesztettem, s lám ismét ontja a csókokat (vagy mit csinál).

201.
  • erisen
  • 2010.02.15. 19:58
 
 
   

Hm.
RG-Rafa szavazás állása: 84% necces - 46% sima.
Nem korai még 3,5 hónappal előtte?

202.
  • JMDP
  • 2010.02.15. 19:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • Henry
  • 2010.02.15. 19:48

Nagyon helyes! Nézd meg a többieket,(Mozgó avatarosok bandája) nem kicsit őrültek meg:):)

203.
  • erisen
  • 2010.02.15. 19:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 201.
  • erisen
  • 2010.02.15. 19:58

Ejjj....84% necces - 16% sima.

204.
  • Prézli
  • 2010.02.15. 20:33
 
 
   

Haho!
http://www.tennistv.com
Valaki próbálta már?

205.
  • Doctorpete
  • 2010.02.15. 20:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 194.
  • troy
  • 2010.02.15. 18:13

a legtutibb képed eddig!!!! :-)

206.
  • troy
  • 2010.02.16. 07:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 205.
  • Doctorpete
  • 2010.02.15. 20:44

Az igaziakat is belevéve, igaz? :)

207.
  • Doctorpete
  • 2010.02.16. 12:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 206.
  • troy
  • 2010.02.16. 07:56

Na, én ilyet nem mondtam... :-)))
az avatarodról beszélünk! a többi nem fórum téma :-DDD

még reklamálnának a többiek!

és igen, törökben készült :-)

208.
  • Viktor61
  • 2010.02.16. 12:44
 
 
   

A marseille-i tenisztorna szervezői azt szeretnék, hogy tiltsák el a skót Andy Murray-t, aki az utolsó pillanatban lépett vissza a viadaltól.


1

A világranglistán negyedik skót teniszező lett volna az első kiemelt az ezen a héten zajló marseille-i versenyen, ám Andy Murray végül lemondta a részvételt, hogy még egy hetet pihenjen.

"Murray ugyanezt játszotta el velünk tavaly is. Nem tudja, mit jelent betartani a szavát" - mondta a torna szervezője, Jean-Francia Caujolle.

"Egy hete azt kérte, biztosítsak számára szabadkártyát, hogy a testvérével játszhasson párost. Pár napja pedig ötcsillagos szállodai elhelyezést kért, amit szintén megkapott. Az első kiemeltnek felelősségérzetének kellene lennie, és ha nincs benne tisztelet, akkor talán el kellene tiltani" - fejtette ki a szervező.

209.
  • troy
  • 2010.02.16. 12:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 207.
  • Doctorpete
  • 2010.02.16. 12:23

Ennek a topicnak már édesmindegy, de hát teniszről nincs mit beszélni! :)


Na tessék, egy hír Andyről, nem kimondottan teniszszakmai téma megint...
A franciák ne pattogjanak :), Andy nyugodtan lépjen vissza akár Dubai-tól, sőt IW-től is! :)

210.
  • Prest
  • 2010.02.16. 13:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • Viktor61
  • 2010.02.16. 12:44

Hát eléggé berágtak rá :))

211.
  • picur21
  • 2010.02.16. 13:22
 
 
   

Egyáltalán nem akarok alkalmat adni az újabb ledorongolásnak, és az ezt szokás szerint követő késhegyig menő vitának, de ezt már más is megcsinálta, hogy az utolsó pillanatban mondta vissza a részvételt... Utána mindenféle fórumon, még saját honlapján is kapta az áldást...

212.
  • janek100
  • 2010.02.16. 13:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • picur21
  • 2010.02.16. 13:22

Teljesen megértem a franciákat!! Ilyet nem lehet csinálni!! Rengeteg ember kifizetett egy csomó pénzt, azért, hogy lássa Murray-t játszani, az meg szarik bele! Ezt szankcionálni kéne, ha kell eltiltással is!! Függetlenül attól, hogy az illető Murray, Federer, vagy Nadal, mindenkit. Egy csomóan készülünk Basel-ba, mit szólnánk, ha Roger elöző nap bejelentené, hogy visszalép. Valószínű sírógörcsöt kapnék, természetesen már Svájcban!!! Mindenki annyit vállaljon amennyit bír!! A sérülés nyilván más tészta...

213.
  • erisen
  • 2010.02.16. 13:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • janek100
  • 2010.02.16. 13:39

Épp ezért sérülésre szoktak hivatkozni...Ennyi.

214.
  • janek100
  • 2010.02.16. 14:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • erisen
  • 2010.02.16. 13:52

Nyilván! Ezért kéne az ATP-nek egy bizottságot felállítani, akik kivizsgálnák az ilyen "hirtelen" sérüléseket! Valamit Kéne tenni, mert itt rengeteg pénzről van szó!!! Gondoljunk csak bele, hogy egy Murray rajongónak mennyi a kiutazás, a jegy, az ottlét, és a hazaút.. Minimum 100E forint. A pontlevonás megoldás lehetne..

215.
  • erisen
  • 2010.02.16. 14:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • janek100
  • 2010.02.16. 14:06

Magyarul. Ami január 1-ején benne van a versenyző hivatalos versenynaptárában az az etalon. Ha attól eltér,akkor bünti? Hááát,nem tudom jó lenne-e a bizottságosdi. Házhoz mennének és megvizsgálnák független orvos szakértők? És ha a személyi orvos mást mond? Melyik véleménye dönt? Kő-papír-ollóval döntenének? :)Ebből sok jó nem biztos hogy kisülne. Csak a versenyző járna rosszul. Így meg a nézők,ebben igazad van.:)

216.
  • picur21
  • 2010.02.16. 14:51
 
 
   

Én ránéztem néhány honlapra, az egyiken a versenynaptár alatt csillagos megjegyzés, (körülbelüli fordítás)"kérjük vegyétek figyelembe, hogy a megadott tornán való részvétel még nem egészen biztos,és esetenként még a torna szervezője vagy a játékos által nem visszaigazolt, így bármikor változhat".
Egyszerű, nem?

217.
  • janek100
  • 2010.02.16. 15:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 216.
  • picur21
  • 2010.02.16. 14:51

Nyilván minden torna szervezője tisztában van azzal, hogy egy játékos ha kedve tartja az utolsó pillanatban is visszamondhatja a tornát. Így, hogy kiirják a szervezők is tudnak takarózni, Ők megmondták, hogy nem bizti, hogy indul.:-)) Erisen, ha Te bevállalsz egy munkát januárban és azt mondod márciusban, hogy nincs kedved megcsinálni, minimum kirúgnak és őrülsz, hogy nem perelik le rólad az alsónacit:-)) Mindenkinek van igaza....

218.
  • erisen
  • 2010.02.16. 15:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • janek100
  • 2010.02.16. 15:06

Ok,de profi teniszezőkkel nem kötnek ilyen szerződést. És próbáld meg beperelni Mörit,Nadalt,Federert,stb... Nem fog összejönni. A magánorvos ír egy szakvéleményt is ha kell hogy márpedig a játékos sérült. Ha mégis kötelező elindulni,akkor az első meccsen feladja/rásérül/letojja. A néző mégrosszabbul jár. A játékosok diktálnak. Az ATP max. meghatározza a versenyek számát amin minimum meg kell jelenni. De ennyi.

219.
  • janek100
  • 2010.02.16. 15:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 218.
  • erisen
  • 2010.02.16. 15:27

Nyilván igazad van, de attól még nincs ez így jól!! Murray legalább mondta volna azt, hogy sérült. Az a kifogás, hogy inkább pihen eléggé vérlázító!

220.
  • erisen
  • 2010.02.16. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • janek100
  • 2010.02.16. 15:40

Nincs,de nem igazán látom hol lehetne ezen változtatni. Möri az igazat mondja és vérlázítónak tartod. Ha azt hazudná hogy fáj a térde akkor meg sajnálnánk hogy szegény így meg úgy.Pedig az lenne vérlázító. Szóval Möri szerintem korrekt volt.
A játékos diktál. Ezt a szervezőknek is be kell kalkulálni. Möri akkor fog játszani ha kedve van. A szurkoló akinek meg igazán benne a pénze az meg így járt.:(

221.
  • picur21
  • 2010.02.16. 17:05
 
 
   

Bocs, hogy abszolút nem a témához szólok, de egy angolul tudó elmondaná nekem, hogy mit mondott Federer Nadalról meg a többiekről? Amúgy is egy kis uborkaszezont észlelek...
Tudom, tudom, végre nem rá kellene szánnom magam a nyelvtanulásra, de ha egyszer se időm, se energiám...

World number one Roger Federer thinks he has more drive than rival Rafael Nadal and will make keeping the top ranking his main goal, despite speculation that he could land a rare calendar Grand Slam.
Talk of the 28-year-old emulating Rod Laver by sweeping all four Slam titles this year has grown since he won his 16th Slam at the Australian Open last month.
"I'll try, that's for sure," Federer told Reuters. "But it's not even number one on my to-do list. I'll just try to defend my number one position."
Federer said Nadal, who has been troubled with knee injuries, would be his biggest threat this year but that the Spaniard did not have the ambition to be number one.
"Some people have that drive more than others who've been number one. Rafa doesn't seem like he cares as much for number one, or he doesn't show it."
Despite casting doubt on Nadal's motivation, the Swiss still sees him as his biggest threat. Injury forced the world number three out of the Australian Open.
"He had a good start to the season," Federer said. "What he's going through is very similar to what I went through last year. Just because you don't win a Major they start picking on you. I'm convinced he will come back shortly."
The other players who could upset his shot at the Grand Slam this year are Novak Djokovic, Andy Murray (left), Juan Martin Del Potro and Nikolay Davydenko, Federer said, adding that he thought Briton Murray had "got Nadal's number a little bit".
"Davydenko has made his point and it will be interesting to see how long he can last because he's playing a lot of matches and he's not used to maybe winning that much," Federer said.
"Players want to beat him even more now."
Federer was speaking to Reuters on a trip to Ethiopia to visit a school funded by his charity.
When asked if this season was going to be his best yet, Federer smiled: "Well, it's certainly on the right track."

222.
  • erisen
  • 2010.02.16. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 221.
  • picur21
  • 2010.02.16. 17:05

Rozsé meg fogja próbálni a calendar GS-t,de főleg inkább a No.1 pozíciót szeretné megvédeni. Szerinte a legnagyobb fenyegetést Nadal jelenti majd erre,de szerinte Nadalt nem igazán motiválja annyira a No.1 pozíció mint a többieket.Vagy legalábbis ezt nem mutatja. Ennek ellenére amit mondott, Nadalt tartja legveszélyesebb ellenfelének. Azt mondja jól kezdte az idényt (Nadal),de aztán amin keresztülment az kb. olyan mint amin tavaly ő(Fedó). Mert ha nem nyersz GS-t akkor az emberek piszkálnak. Biztos benne hogy hamarosan visszatér Nadal.
Novak Djokovic, Andy Murray , Juan Martin Del Potro és Nikolay Davydenko lehet akik megállítják ebben az évben.
Davy szerinte jó volt,de kíváncsi meddig bírja még,mert sok meccset játszott és nem is nyert korábban ennyit. A játékosok most még jobban le akarják győzni őt.
A Reutersnak nyilatkozott miközben az Etióp túráján volt,egy jótékonysági iskola alapítás miatt. Kérdezték hogy ez az év eddig a legjobbja-e,erre mondta hogy jó úton halad. Vagy sínen van. Vagy valami ilyesmi.:) Kb. Szerintem.

223.
  • picur21
  • 2010.02.16. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 222.
  • erisen
  • 2010.02.16. 17:47

Nagyon-nagyon köszönöm a fordítást!

224.
  • janek100
  • 2010.02.16. 19:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 220.
  • erisen
  • 2010.02.16. 16:38

Nem mindíg jó az őszinteség (pláne, ha a rajongokról van szó), erre a legjobb példa talán Agassi.

225.
  • TBA
  • 2010.02.16. 19:51
 
 
   

SOS!
Segítsetek! Most tapasztaltam megdöbbenve, hogy a Roland Garrosra már szinte nem lehet jegyet rendelni a nagy pályákra.
Van valakinek tapasztalat, infoja arról, hogy a helyszínen lehet e venni jegyet a nagypályákra?
A sétálójegy elfogyhat? Mert ha nem akkor nem is érdemes most rendelni jegyet hanem reménykedni kell, hogy kint kapunk a sétálónál jobbat.
Írjatok minél előbb, mert 1-2 jegy most még van.

226.
  • JMDP
  • 2010.02.16. 20:41
 
 
   

Szép estét!
http://www.justin.tv//brujita_de...=S0tNYRY
Nalbandian-Starace
Tegnap, eső miatt félbeszakadt!

227.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.16. 22:02
 
 
   

itthon.

228.
  • troy
  • 2010.02.16. 22:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.16. 22:02

Isten hozott :)




229.
  • JMDP
  • 2010.02.16. 22:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.16. 22:02

Szia Fuzzy!

230.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 08:20
 
 
   

HELP! Természetesen a nyomorult IP-tévé nem vette fel az AO meccseket. Amennyiben valaki odaadja a döntőt, azt nagyon megköszönöm.

231.
  • erisen
  • 2010.02.17. 08:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 230.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 08:20

Hi Fuzzy!
Nekem is IPTV-m van,de gondolom valami jogi kérdés miatt Eurosportról nem is lehet semmit rögzíteni. A meccsek nem is voltak rögzíthetők. Sem visszanézhetők...:(

232.
  • Prest
  • 2010.02.17. 10:48
 
 
   

Úgyis minden Nadal fan tudja, de azért egykis bulvár:):

http://www.mno.hu/portal/695347

233.
  • Prest
  • 2010.02.17. 10:49
 
 
   

http://www.facebook.com/photo.ph...

Azért ez a kép...:D

234.
  • Prest
  • 2010.02.17. 10:53
 
 
   

Na... Verda annak örömére, hogy múlt héten nyert és végre egy top 10-es teniszezőt is megvert, most jól elgyepáltatta magát a ranglista 41. helyezettjével. :)^^

235.
  • troy
  • 2010.02.17. 11:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 233.
  • Prest
  • 2010.02.17. 10:49

Jobban örülnék, ha Rafa a teniszpályán brillírozna már.
Shakira kicsit be van indulva rá :)

236.
  • troy
  • 2010.02.17. 11:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 234.
  • Prest
  • 2010.02.17. 10:53

Ja, és Simon is kikapott. :(

237.
  • troy
  • 2010.02.17. 11:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 235.
  • troy
  • 2010.02.17. 11:11

Na persze én sem rúgnám ki az ágyamból :D

238.
  • Perla
  • 2010.02.17. 11:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 234.
  • Prest
  • 2010.02.17. 10:53

ez általában így szokott lenni :-)

239.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 12:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 233.
  • Prest
  • 2010.02.17. 10:49

ez volt az egyik top secret hír:)

240.
  • Prest
  • 2010.02.17. 12:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • troy
  • 2010.02.17. 11:17

Én sem rugnám ki Shakirát :D

241.
  • Prest
  • 2010.02.17. 12:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 236.
  • troy
  • 2010.02.17. 11:12

Azt én nem bánom annyira...^^

242.
  • Prest
  • 2010.02.17. 12:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 239.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 12:12

Ójaj sry :):D

243.
  • troy
  • 2010.02.17. 12:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 239.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 12:12

Hogy Shakirával forgat?

244.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 12:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 243.
  • troy
  • 2010.02.17. 12:37

aha.

245.
  • troy
  • 2010.02.17. 12:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 12:47

Hát bocs srácok, de nekem inkább Alanis és Björk, ha már női előadó, ez a klipforgatás se dobott fel igazán, de látszólag ők jól érezték magukat. Én a pályán szeretném már látni ... bizonyítani:)

246.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 12:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 245.
  • troy
  • 2010.02.17. 12:51

engem sem izgat semmenyire sem csak mondtam, hogy ez volt a hír:) ne féltékenykedj Rafára:)

247.
  • Prest
  • 2010.02.17. 12:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 245.
  • troy
  • 2010.02.17. 12:51

Azt hittem a pályán akarod látni Shakirával :):))

248.
  • troy
  • 2010.02.17. 12:55
 
 
   

A háttér is igen érdekes, a jelmezek (gondolom, alul Rafán is van vmi) engem egy fururisztikus Tarzan és Jane párosra emlékeztetnek, a szám címme pedig Gipsy. Na, kíváncsi leszek azért.

249.
  • troy
  • 2010.02.17. 12:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 246.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 12:55

1általán nem vagyok féltékeny, csak szívesebben láttam volna hm.... más zenei kontextusban :). Shakira nekem nem tetszik, na.

250.
  • erisen
  • 2010.02.17. 13:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 249.
  • troy
  • 2010.02.17. 12:58

Mondjuk Nadal "szeksziksen" feszítene a Nemzeti Filharmónikusokkal? :)
Ez jó kontexus.

251.
  • erisen
  • 2010.02.17. 13:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 250.
  • erisen
  • 2010.02.17. 13:00

Khm. kontexus=kontextus

252.
  • troy
  • 2010.02.17. 13:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 250.
  • erisen
  • 2010.02.17. 13:00

Rafa "szexis" képei nekem nagy részben gagyik, némelyik egyenesen röhejes.
Vannak olyan női előadók, akik a seggrázáson kívül mondanivalóval is rendelkeznek, de nem akarok megbántani egyetlen Shakira rejongót sem:)

253.
  • troy
  • 2010.02.17. 13:04
 
 
   

rajongót

254.
  • erisen
  • 2010.02.17. 13:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 252.
  • troy
  • 2010.02.17. 13:04

Kinek mi jön be...
Nadalnak inkább a "seggrázós".:)
Jobban el lehet adni mintha együtt gondolkoznának valami megnemértett
művészcsajjal.
Szerintem.
Ez is csak a pénzről szól. Mint majdnem minden más.

255.
  • Prest
  • 2010.02.17. 13:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • erisen
  • 2010.02.17. 13:15

sajnos így van... a filharmonikuson nagyot röhögtem :D

256.
  • Prest
  • 2010.02.17. 13:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 249.
  • troy
  • 2010.02.17. 12:58

na de most már mondd el! Milyen zenei kontextusban látnád szívesen? :)

257.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 14:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • erisen
  • 2010.02.17. 13:15

spanyol nyelvterülen nem kicsit népszerűek és állítólag hasonló az image-ük:)

258.
  • troy
  • 2010.02.17. 17:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • erisen
  • 2010.02.17. 13:15

A filharmonikusok és a meg nem értett művészcsajok között léteznek még dolgok e földön, csak lehet, hogy a te számodra ez még "undiscovered land"?

259.
  • troy
  • 2010.02.17. 17:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 256.
  • Prest
  • 2010.02.17. 13:37

Hát nem a diszkó műfajban.

260.
  • erisen
  • 2010.02.17. 18:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 258.
  • troy
  • 2010.02.17. 17:50

Bizonyára az. Én a Kraftwerkben is szívesen látnám.:-)

261.
  • Perla
  • 2010.02.17. 20:12
 
 
   

én spec Nadalt nem nagyon tudom elképzelni spanyol világon kívül. és jelenleg nem sok nemzetközi szinten befutott spanyol ajkú énekesnő van, shakira meg az übertehetség jlo. ismeretlen nem hozna annyit a konyhára, mert így összeadódnak a nadal és a shakira rajongók...Clijsters Barbie 2, kb :D:D

262.
  • Prest
  • 2010.02.17. 20:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 259.
  • troy
  • 2010.02.17. 17:54

De nem azt kérdeztem miben nem, hanem melyikben!^^ Komolyan mondom. De ha nyíltabb kérdésre vágsz: Milyen zenét szeretsz? :):)

263.
  • troy
  • 2010.02.18. 13:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 262.
  • Prest
  • 2010.02.17. 20:20

Akkor válasszuk ketté a kérdést: Rafát eddig két "zenei kontextusban" bírtam: amikor a la bambát énekli és van egy Mika szám, Grace Kelly címmel, ami egy Nadal-klip alá van téve. Jól áll neki. :)

Rafa zenei ízlése nem igazán fedi az enyémet, de valszeg nincs ideje igazán belemélyedni a dolgokba. :)

Én milyen zenét szeretek: az örök és nagy kedvenc a Divine Comedy (mintha nekem írná Hannon a szövegeket:), Richard Ashcroft, néhány angol (Oasis, Pulp), Yann Tiersen, magyarok közül a Ghymes, lányok közül Morisette, Macy Gray. Mostanában alig keresgélek új zenéket...
Te?

264.
  • troy
  • 2010.02.18. 13:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 261.
  • Perla
  • 2010.02.17. 20:12

Megnézném, ahogy tangózik Xiscával :)

265.
  • troy
  • 2010.02.18. 13:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 257.
  • fuzzydunlop
  • 2010.02.17. 14:49

Ez tőrdöfés volt, az tudod, ugye? :)

266.
  • troy
  • 2010.02.18. 13:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 263.
  • troy
  • 2010.02.18. 13:50

ja, és kihagytam a legjobb magyar szövegeket ever: Pajor, Neurotic.

267.
  • Prest
  • 2010.02.18. 22:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 263.
  • troy
  • 2010.02.18. 13:50

Hú köszi a kifejtést!:) Hát én a komolyabb zenéért vagyok oda, ha már így kérdezed.:)

268.
  • troy
  • 2010.02.19. 07:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 267.
  • Prest
  • 2010.02.18. 22:23

A komolyzenét én is. Mik a kedvenc darabjaid? (Végre nem egy rokker vagy diszkós!!!:)

269.
  • Prest
  • 2010.02.19. 10:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 268.
  • troy
  • 2010.02.19. 07:14

Ó hát én nagyon szeretem az a'cappella műveket, én magam is éneklek kórusban.^^:)
Nagy kedvencek: Tomas Luis de Victoria, Cristobal de Morales, Antonio Lotti, Palestrina, Pergolesi, Purcell, Gesualdo, Josquin de Prez... :)
Szóval leginkább a reneszánsz-barokk :) Fenomenális^^

Későbbiek közül egyértelműen Beethoven^^, őt meg se közelítette senki az ő korában:) halálos^^ Kb minden szimfóniája és zongora szonátája a kedvencem:)
Akkor még Schubert, Antonin Dvorak ... Hirtelen ennyi:)

Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy manapság nem nagyon értik ezt a zenét, brutális értékeket és lelki mélységeket rejt. Bár nem csoda hogy a rohamos devalváció egyszerűen feledteti...
A diszkótol hányingerem van, viszont a rockban vannak jók, de az is egyre kevesebb...

Szép napot amúgy!:) Jól kioffoljuk itt a topic végét, még jó, hogy már nem jön ide senki:)

270.
  • Prest
  • 2010.02.19. 10:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 268.
  • troy
  • 2010.02.19. 07:14

Nagyon örülök, hogy hallgatsz komolyzenét.^^ Te miket szeretsz? :)

271.
  • troy
  • 2010.02.19. 12:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 269.
  • Prest
  • 2010.02.19. 10:04

BIG OFF

Húúú, hát ez hihetetlen, barokk-reneszánsz zene jöhet nekem is minden meennyiségben! És nagyon irigyellek, hogy kórusban énekelsz!!!!
Így név szerint sajnos nem ismerem, akiket leírtál, de utánuk fogok nézni!

Amúgy Haydn és Beethoven a két kedvenc, lehet, hogy a többihez még nem nőttem fel! Különösen szeretem a hegedű hangját hozzáértő kézben!

Amúgy a Divine Comedyt ajánlom neked, a műfaj kamarapop, egy ír zseni srác tulképpen maga a zenekar, ha gondolod, írok neked pár olyan számot, amiben komoly klasszikus zene betétek vannak. Sztem tetszene a te kifinomult ízlésednek! A facebookon megtalálsz a bagoly mögött, ha érdekelnek a számok.
Jó lenne néha zenéket cserélni :).





272.
  • Prest
  • 2010.02.19. 17:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 271.
  • troy
  • 2010.02.19. 12:24

:) Nagyon örülök:) Ó... aki szereti Beethovent az felnőtt mindenhez :) Nekem is bejön a hegedű, meg a zongora is nagyon. :) Van itthon egy 1890-es Bécsi mechanikás Hoffmann and Czerny zongora. Muzeális darab, azon szoktam néha pötyögni:)
Utánanéztem a Divine Comedy-nek mikor írtad, hogy szereted. De szívesen fogadom ha küldesz egy pár általad ajánlott számot.^^
Szép napot!

273.
  • troy
  • 2010.02.19. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 272.
  • Prest
  • 2010.02.19. 17:25

írok a rafafórumba, ott csak nem szedik le a fejemet az offokért :)

274.
  • erisen
  • 2010.02.22. 12:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 271.
  • troy
  • 2010.02.19. 12:24

Háhá!!
Ha már klasszikusok akkor az csak így(a jelenkor maestro-jától):

http://www.youtube.com/watch?v=B...

275.
  • rogerforever76
  • 2010.04.17. 21:03
 
 
   
276.
  • rogerforever76
  • 2010.04.17. 21:05
 
 
   

(Shakira klipjének a paródiája)

277.
  • rogerforever76
  • 2010.04.17. 21:25
 
 
   


Rafa: Nem, egy pillanat!... Bocsi, Shakira, ezt a klippet most mindenki látni fogja?
Shakira: Persze, szívem, a klippet az egész világon bemutatják.
Rafa: (habozik) Nem vagyok képes erre! Sajnálom, Shakira, de én nem is vagyok színész!!
Shakira: Naaaa, Rafa…
Rafa: Nem, se nem Rafa, se semmi nem lesz. Öh, ez olyan lesz, mint a Suerte klip!
Shakira: Mi?
Rafa: Mint a Suerte, ami így hangzik:

Rafa: Azt akarod, h szexi videoklippet forgassak, de én inkább teniszező vagyok.
Azt akarod, hogy úgy játsszak, mint Clooney, de nem tudom irányítani a farkamat.
(zene: lore lore lore)
Rafa: Kérd meg inkább Federert
Shakira: Ne aggódj, teniszbajnok, én profi vagyok.
Ez egy promóció-klip, majd én művészt faragok belőled.
Rafa: Shakira drága, az életem rámehet. Ha ez eljut a szigeteimre (Mallorca), mit fog szólni Xisca?!
(Shakira megpróbálja megcsókolni)
Rafa: Ne, ne, ne, hagyd abba! Inkább játszom a Barca-ban, mint h ezt a kva videoklippet leforgassam!
Shakira: Figyi, mivel félig katalán vagyok, hazamehetsz, ha beállsz a Barca-ba.
(Nadalt kirázza a hideg a gondolatra)
Rafa: Megőrültél!... (Mély lélegzet) Csináljuk meg gyorsan ezt a tré videoklippet.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 21. 20:34

Kék után eső. Sose az ...

olvass tovább
2012. 05. 20. 01:11

Róma: elődöntők - Már ...

olvass tovább
2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések