Fuzzy Dunlop

2009. 11. 12. 03:06

Légy rossz, Marat!

Marat Mihajlovics Szafin szembement a sorssal, veszített vagy nyert ki tudja, de egyik sem izgatta túlzottan.

Szafin

A terv szerint a moszkvai fiúnak kellett volna egyensúlyt hozni az erőben és izgalmassá tenni Federer egyeduralkodását a kétezres évek első felében.

Amikor húszévesen, élete első Slam-döntőjében, három szettben lepofozta a pályáról a tizenháromszoros Slam-győztes Pete Samprast a US Open centerpályán elcsendesített 23.000 amerikai előtt, úgy tűnt új szupersztár született és nem lesz megállás.

Szafin-Sampras US Open 2000

De volt. Két év múlva AO döntőt veszített Thomas Johansson ellen (erre is csak Szafin képes) és ugyanitt kapott ki 2004-ben Roger Federertől.

Egészen 2005-ig kellett várni az újabb nagy diadalra. Megint Ausztráliában vagyunk, ahol a hazai pályán játszó Llewton Hewitt ellen húzta be második és egyben utolsó Slam-trófeáját.

Az elődöntőben minden idők egyik (első kettőben) legnagyobb teniszmérkőzésén öt játszmában verte a csúcsformában teniszező Federert és ahányszor belenézek a mérkőzésbe csak arra tudok gondolni: mit veszítettünk azzal, hogy Szafin pályafutása során talán ötször volt képes tudásához méltóan végigjátszani egy hosszabb mérkőzést.

Szafin-Federer 2005 AO elődöndő

Voltak persze sérülések is, de Szafin nagyon ritkán gondolta komolyan ezt az egészet. Azt mondja nem szereti a sportot. Hegymászás, csajozás, féléves világkörüli utak, néha egy kisebb verekedés az igen!

Szafinnak szurkolni? Aki próbálta tudja: kevesebb embert próbáló dolog van a világon.
Két zseniális ütés után három homály, vagy fordítva. Százszor megnyert meccsek elvesztése, blama névtelen játékosok ellen, ütőtörés és így tovább. Nagyon sokszor, nagyon rossz volt Marat szenvedését nézni. De két Szafin fonák egyenesért vihetik mindenem, mert olyat többet nem látunk ebben az életben.

Nagyon régen elveszítettük őt, de most, hogy lassan tudatosodik: nem látjuk többet játszani, máris borzasztóan hiányzik.

A többiek Szafinról

Született: 1980. január 27., Moszkva
Lakhelye: Moszkva, Monte-Carlo
Magassága/testsúlya: 1,93 m/89 kg
Ütőfogása: jobbkezes, kétkezes fonák
Profinak állt: 1997
Visszavonult: 2009. november 11.
Legjobb világranglista-helyezése: 1. (először 2000. november 20-án)
Legjobb eredményei: 15 tornagyőzelem egyesben, ebből 2 Grand Slam
(2000: US Open, 2005: Australian Open), Davis Kupa-győztes (2002, 2006)
Összkeresete: 14.350.709 dollár

címkék: szafin

23 hozzászólás

1.
  • erisen
  • 2009.11.12. 09:53
 
 
   

:) De jó volt ez az utolsó video!
Köszi Fuzzy hogy belinkelted.
Azt mondja Rafa "I hhhhrope to..." :) LOL Bírom a Rafa interjúkat.
Murray flegma fejét is bírom.
Djokoval amúgy is sielnek...Tök jó hogy ilyen plusz infókat tudhatunk meg.
Mi fog még kiderülni? Fed+Rafa együtt golfozik? :)
0:07-nél Murray mit akkar mondani? Úgy elharapja hogy nem tudom kihallani.
Inconsistent...talán. Na az viszont igaz lenne Safinra.:)


2.
  • Dawson
  • 2009.11.12. 10:03
 
 
   

Egy zsenivel kevesebb a mezőnyben. Nagyon sajnálom... :((

3.
  • Viktor61
  • 2009.11.12. 11:54
 
 
   

A kedvencem volt..Már lassan új kedvenc után kell néznem.
Fed,Gonzo ,Haas mind csak öregszik:)

4.
  • troy
  • 2009.11.12. 11:55
 
 
   

Én sajnos nemrég óta nézek orrvérzésig teniszt, így őt már csak a végén láthattam játszani, de az egyénisége mindenkit megfog, biztos nagy élmény lehetett neki drukkolni. Igazi orosz, már a jó értelemben vett.

Én megkönnyeztem tegnap a díjátadót, persze ő abszolút nem volt meghatódva.

Jó lenne, ha elvenne valami rendes lányt feleségül (ne valami modellt vagy ilyemit), és visszajönne, mint Clijsters!!!!

5.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.12. 11:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 3.
  • Viktor61
  • 2009.11.12. 11:54

Azért van választék, bár Szafin:) Feddel elleszel még egy darabig attól függetlenül, hogy éppen nincs akkora kedve játszani. Lesz még. Aztán nem lesz egyszerű..

6.
  • troy
  • 2009.11.12. 12:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1.
  • erisen
  • 2009.11.12. 09:53

sztem igen. azt mondja

7.
  • petamas
  • 2009.11.12. 12:13
 
 
   

A tatár zseni. Egyéniség volt. Talán, ha máshova születik, komolyabban veszi. Ki tudja. De akkor nem ő lett volna.

8.
  • Doctorpete
  • 2009.11.12. 12:15
 
 
   

szerintem sokkal több volt benne, mint ami végül is kijött!
mindenesetre nagyszerű játékos, méltán nyert GS-t.
kíváncsi vagyok mihez kezd visszavonulása után hosszútávon.

9.
  • petamas
  • 2009.11.12. 12:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 5.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.12. 11:58

A cikkből nem derül ki, én pedig lemaradtam róla: volt valami közvetlen oka, hogy viszonylag korán vonul vissza?

10.
  • troy
  • 2009.11.12. 12:17
 
 
   

lehet, hogy focicsapatot vesz!

11.
  • baga
  • 2009.11.12. 13:47
 
 
   

Szafin jó példa arra, hogy a zsenialitás önmagában kevés az igazán nagy eredmények elérésére, ahogy szegény Davy meg arra, hogy a végsőkig megfeszített munka is. A kettőt kellene összegyúrni valahogy.

off. Ezt elsősorban azért írom, hogy Fuzzy továbbra is beszélgessünk velünk, mert nagyra értékelem, hogy válaszol a szösszeneteinkre. :)

12.
  • Viktor61
  • 2009.11.12. 15:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 5.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.12. 11:58

Figyeld meg,ha jövőre rossz éve lesz visszavonul(:
Akkor mi lesz?

13.
  • Peruzzi
  • 2009.11.12. 15:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 10.
  • troy
  • 2009.11.12. 12:17

???? Focicsapatot? Ez most komoly?

14.
  • Peruzzi
  • 2009.11.12. 15:54
 
 
   

Amúgy mennyi ütőt szétvert a pályán mérgében...
Ha csak azoknak az ellenértékét megkapnám, lenne zsém 1 wimbledoni kiruccanásra...

15.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.12. 16:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • Viktor61
  • 2009.11.12. 15:30

nem olyan fából faragták bizonyította ezerszer.

16.
  • matroid
  • 2009.11.12. 17:41
 
 
   

szafin utolso dobasa tavaly wimbledonban volt. de mar federer sok volt neki. azert ket gs gyozelem nem rossz.

17.
  • Cam
  • 2009.11.12. 17:49
 
 
   

Ez a cikk a szívemből szólt!! Hihetetlen érzések törtek elő belőlem olvasása közben. Való igaz, hogy durva dolog Szafin szurkolónak lenni, keményebb mint egy szívroham. És már most hiányzik ez a medve!!

18.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.12. 18:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • Viktor61
  • 2009.11.12. 15:30

Srácok, az van hogy a videón látható Federer nem sok játékot adna a 2009-es önmagának...

19.
  • petamas
  • 2009.11.12. 19:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.12. 18:44

Azért most is világelső.

20.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.12. 19:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • petamas
  • 2009.11.12. 19:33

persze, de nézd meg ezt a meccset.

21.
  • petamas
  • 2009.11.12. 20:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 20.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.12. 19:43

Cincinatti? Nálam idén az volt a csúcs tőle.

22.
  • qazsew
  • 2009.11.12. 20:28
 
 
   

Nekem így egész ez a srác. Megcsinálta egyszer és megcsinálta újra! Megannyi érdekesebb dolog van az életben mint robotolni az örökkévaló nevedért újra meg újra. Még akkor is ha a győzelem ilyen jól talán soha nem állt senkinek mint Marat Safinnak.
Nekem úgy marad meg Safin mint aki véget vetett a Sampras érának (ha nem veri meg tornáról tornára a US Open előtt talán senki nem érhetné utól Pete ranglista rekordját már) és aki Federernek is képes volt ellenálni akkor és ott ahol senki más. Kisebbségi létére sajátja helyett tágabb hazája hírnevéért sokkal odaadóbb tudott lenni mint a legtöbb sztár. A két Davis kupa diadalból alaposan kivette a részét, és még tavaj is döntőztek a hugival a Hopmanon.
A többi részemről már el van felejtve.

Szép volt Marat!

23.
  • AnDriis
  • 2009.11.13. 14:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.12. 18:44

Csak 6:4 7:6ra verné magát:) annyit adna ki pont amennyi kell...

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 21. 20:34

Kék után eső. Sose az ...

olvass tovább
2012. 05. 20. 01:11

Róma: elődöntők - Már ...

olvass tovább
2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések