Fuzzy Dunlop

2009. 11. 03. 16:36

Jövőre költözhet a Roland Garros

A Francia Tenisz Szövetség (FFT) jövőre nem a Roland Garros arénában rendezi meg a nemzetközi nyílt bajnokságot, ha a létesítmény bővítését az elkövetkezendő egy évben nem tudják elkezdeni. 

 -

A beruházást az év korábbi szakaszában fogadták el, és a kivitelezőt is megbízták már, azonban a párizsi városi tanács engedélyére még szükség van ahhoz, hogy az építkezést elkezdhessék.

"Úgy tűnik, hogy a polgármester és csapata ellenségesen áll a terveinkhez, pedig korábban nagyon pozitívan fogadták a kezdeményezést - mondta Gilbert Ysern, az FFT általános igazgatója. - A környék lakossága ráadásul szintén ellenzi az építkezést, ezért arra kényszerülünk, hogy más lehetőséget keressünk, s elhagyjuk az eddigi helyszínt."

Májusban a francia szövetség bejelentette, hogy 2013-tól, vagy 2014-tól új centerpálya lesz a Roland Garroson, amelyre behúzható tetőt építenek. A párizsi városi tanács és a francia kormány 20-20 millió dollárral járult volna hozzá az összesen 120 millió euróba kerülő beruházáshoz.

A szintén a Grand Slam-sorozatba tartozó Australian Openen két tetővel ellátott pálya áll a teniszezők rendelkezésére, a wimbledoni centerpályán pedig idén leplezték le az új, átlátszó és behúzható tetőt.

címkék: roland garros

8 hozzászólás

2.
  • qazsew
  • 2009.11.03. 19:02
 
 
   

S akkor már nem is Gárónak fogják hívni vajon ? Egyelöre íjesztgetésnek tünik a dolog, de ha nem kapnának arra való salak pályát, javaslom térjenek vissza a fűre mint annó:)
Komolyan, ebbe az ügybe lehet még zsaroló potenciál, bizzák csak mondjuk Ecclestonra a dolgot:) Holnap az lessz a hír, hogy elviszik Ázsába vagy az Antarktiszra a versenyt, holnap után meg pikk-pakk kiderül, hogy mégis meglesz az a fedél.
Amugy téleg felháboritó, hogy az öreg kontinens két GS-t is bitorol:) Ázsiának meg idéntől már fél-vébé jút csak (bár ha az angolokat kérdik ők biztos máshogy látják a határokat).
Lényegében szerintem ugyis marad minden a régiben, a franciák sem hagyják el csak úgy a hagyományaikat.

3.
  • Doctorpete
  • 2009.11.03. 21:06
 
 
   

szerintem ez csak egy kis bekeményítéses-ráijesztéses fázis... nem hiszem, h megváltoztatnák a helyszínt, de legfőbbképpen a nevet. marad minden a régiben szerintem.

4.
  • dina49
  • 2009.11.04. 07:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • qazsew
  • 2009.11.03. 19:02

Ne mondj már ilyet, hogy térjenek vissza a fűre, még VivaRafa színinfarktust kap :-)

6.
  • dina49
  • 2009.11.04. 10:07
 
 
   

Akkor jó.

7.
  • Rafa007
  • 2009.11.04. 14:14
 
 
   

Szerintem ez semmi más mint egy kis álhír, hogy a tárgyalásokat végre kimozdítsák a holtpontról. Nem hiszem, hogy a Garrost elhagynák. Megfognak szépen egyezni. És Rafa már az új centeren fogja megnyerni a 8. Garros címét!! :D

8.
  • dina49
  • 2009.11.04. 14:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 7.
  • Rafa007
  • 2009.11.04. 14:14

A 8.-at? Egyenlőre 4-nél tart!

9.
  • fuzzydunlop
  • 2009.11.04. 19:29
 
 
   

a mostani helyszín nem alkalmas már GS rendezésére és nem csak fedett centerpálya miatt nem az. egyszerűen túl kicsi a terület. a kisebb pályákon folyó meccsekhez eljutni sem lehet, nem hogy nézni azokat...

11.
  • Rafa007
  • 2009.11.05. 11:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • dina49
  • 2009.11.04. 14:38

Tudom... Csak azért írtam, mert egy ilyen beruházás nem egyről a kettőre lesz kész, és ahogy füzzy is írta a hely is kicsi, nem tudom lehet-e bőíteni a környező parcellák beolvasztásával.
Vamos.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 01. 29. 21:02

AO: Van, amikor érdemes

olvass tovább
2012. 01. 29. 02:38

Ketrecharc

olvass tovább
2012. 01. 27. 17:56

AO: Ki jut fel a csúcsra?

olvass tovább
2012. 01. 25. 20:11

AO: Semmi különös nem ...

olvass tovább
2012. 01. 24. 23:06

AO: Küzdeni tudni kell

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések