2009. 06. 30. 15:43
Wimbledon: más a játék tető alatt
Évszázados kihagyás után újra fedett pályás volt a tenisz Wimbledonban.
Az iszonyatos költségvetéssel kialakított tetőt tegnap este először vetették be, miután pár csepp eső zavarta meg Szafina és Mauresmo küzdelmét.
Mire a női ranglista első helyezettje és a 2006-os füvespályás bajnok folytatta a meccset, el is állt, de a tetőt már úgy hagyták - már csak azért is, mert miközben lecsukták, a közönség őrjöngve és skandálva ("tető! tető! tető!") üdvözölte a centerpálya új fícsörét.
Legutoljára a stadion megépítése előtt, a 19. század végén játszottak fedél alatt Wimbledonban. A füves Grand Slam a második az Australian Open után, amelyen be lehet fedni legalább egy pályát. Az áttetsző tető átengedi a természetes fényt és felerősíti a mesterségeset. Ráadásul baromi jól néz ki tőle a kivilágított stadion.
"Ez volt az első alkalom, hogy bárki az esőre várt Wimbledonban. Nagyszerű, történelmi pillanat volt" - mondta Ian Ritchie klubvezető, miközben lecsukták a tetőt. Ez hat percig tartott. Utána beindult a légkondi. A tömeg még mindig őrjöngött.
Így történt, hogy Murray és Wawrinka is tető alatt tolta, méghozzá négy órán át, helyi idő szerint majdnem háromnegyed tizenegyig, azaz egy órával megdöntötték a rekordot. Ami nyilván nem történt volna meg, ha nincs tető: simán hazaküldték volna őket azzal, hogy másnap folytathatják. "Kellett egy kis idő, mire megszoktuk" - mondta a skót. Főleg a hangra gondolhatott: nem csak a labda csattanása visszhangzott, hanem a taps, a moraj és a bíró "out!" kiáltása is.
A meccsét elvesztő Mauresmo szerint azonban maga a játék is más így. "Úgy éreztem, kicsit tovább repül a labda. Mindkettőnknek meg kellett szoknia. Nagyon világos volt, ahogy a labdát néztem." "Elképesztő hangulat volt a pályán, annyira látni akarták a tetőt. Nyertem is, tehát minden tökéletes volt" - így Safina.










