Fuzzy Dunlop

2010. 06. 06. 18:39

Újrakoronázták a salak királyát

Rafael Nadal 24 évesen ötszörös Garros győztes. A tornát játszmaveszteség nélkül húzta be és az egész salakszezonban nem talált legyőzőre, ami elég ahhoz, hogy hétfőtől a világranglistán is átvegye a vezetést.

Rafael Nadal -

A döntő során Nadal mindvégig kézben tartotta a mérkőzést, Robin Söderling pedig a tavalyi döntő után ismét csődöt mondott. Hiába ivott vért a svéd minden mérkőzése előtt, a döntő egészen más műfaj. Csak a legnagyobbak tudják kihozni magukból a maximumot. És szerencsétlenségére az egyik legnagyobbal játszott.

Rafael Nadal -

Az első játékokat nagy taktikai csata jellemezte. Söderling kizárólag Nadal fonákát kereste a spanyol azonban olyan magas ívben játszott, hogy azzal a svéd képtelen volt mit kezdeni. Mégis ő jutott először fogadóelőnyhöz (2:1), de elcsapta azt és ez az egész mérkőzés során így folytatódott (break labdák: 8/0). Ahogy a sportkönyvekben megvan írva a kihagyott lehetőség azonnal megbosszulta magát és Nadal már a következő játékban (2:2) elvette a Söderling adogatását. Előnyét annak ellenére végigvitte, hogy a svéd még kétszer (3:4) előnyhöz jutott Nadal adogatásánál. A spanyol egyre magabiztosabban játszott, irányította a játékot és minden lehetséges, illetve teljességgel lehetetlen helyzetből kimászott. Söderlingnek nem jöttek a torna során oly sokszor megcsodált óriási alapütései (45 hiba, 32 nyerő) és nagyon rossz százalékban ütötte be első adogatásait (56%), miközben Nadal egyre agresszívebben és gyakorlatilag hiba nélkül (16 hiba, 28 nyerő) teniszezett, ráadásul egészen fantasztikusan adogatott (első szervák: 77%, 7 ász). Úgy tűnt a spanyolnak ki sem kell szerválnia a szettet, mert 5:3-as vezetése után Söderling kettős hibával kezdett és két újabb rontással három szettlabdához juttatta a salakkirályt. A svéd azonban ez egyszer megrázta magát és három első adogatással, majd két nyerő ütéssel megfordította a játékot. Nadal a következő játékban behúzta ugyan az első szettet, de a mérkőzés ezen szakaszában még úgy tűnt Söderlingnek lesz keresnivalója a folytatásban.

Robin Söderling -

A második szettben ennek megfelelően már az első adogatójátékában nagyon nehéz helyzetbe hozta Nadalt, de a spanyol hihetetlen megoldásokat bemutatva újabb négy break labdát hárított és ezt már Söderling nem tudta feldolgozni (tavaly 6 break labdából 5-öt érvényesített Nadal ellen). A következő játékban semmire veszítette el szerváját és a mérkőzés gyakorlatilag véget ért. Rafa 4:2 után még egyszer megtörte a svédet, simán lezárta a szettet (6:2) és a harmadikat is breakkel indította. Innentől Söderling számára nem volt visszaút.

Nadal végtelenül magabiztos játékkal, alig több mint két óra alatt megnyerte a döntőt, az utolsó pontot követően szokásához híven elterült a földön, majd ismét beleharapott a Garros trófeába, miután tisztességesen kisírta magát a padon.

Rafael Nadal -

Rafael Nadal -

386 hozzászólás

1.
  • cristobal0804
  • 2010.06.06. 19:07
 
 
   

Nagyon jó cikk :) THX FUZZY! :D

2.
  • Replica
  • 2010.06.06. 19:09
 
 
   

Rekordokat halmozza salakon is. Még senki sem domiált így a salakos versenyeken, hogy az összes salakos 1000-es mellett a Garrost is hozta.
Újra világelső, mit akarunk még? Mindent megkaptunk!

3.
  • sinnet
  • 2010.06.06. 19:14
 
 
   

na ez meccs volt a javából:)..brutális volt Nadal:D..nagyon akarta a trónt:)..éljen Rafa:D új világelső..na meg zsinórba a 4ik torna, ez is kipipálva:D, már csak a Wimbi kell..VAMOS:D

4.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 19:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • Replica
  • 2010.06.06. 19:09

Így van. Rafa a legjobb salakjátékos forevör, mondom ezt annak ellnére, hogy Borg hatszoros bajnok, mert meglesz az Rafának is:)

6.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 19:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • Replica
  • 2010.06.06. 19:09

persze "is" nélkül:)

7.
  • qazsew
  • 2010.06.06. 19:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 4.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 19:15

Nana! Azért ne adjuk már oda neki mindjárt, csak mert...Ha ez salak után is sokáig így menne, én magam fognék ütőt és intézném el a spanyolt. De nem fog! Igaz ma már mondtam ezt vmire:(

8.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 19:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 7.
  • qazsew
  • 2010.06.06. 19:24

mit ne adjunk oda? a 6. Garrost? sztem meglesz neki és tőlem viheti is, mert megérdemli. a többit pedig meglátjuk. 11 hónapig nem nyert semmit, aztán salakon mindent. sztem senki nem tudja mi lesz a folytatás. gyanítom még ő maga sem. DE ezen most semmiképpen ne kezdjetek el vitatkozni. ma ünnepelni kell Rafát. aztán utazunk fűre. és azt majd vitatjuk, amikor végre nem vörös lesz a háttér, hanem szép zöld:)

9.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 19:29
 
 
   

elmegyek haza, jók legyetek:)

10.
  • sinnet
  • 2010.06.06. 19:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 9.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 19:29

ez jo beszéd Fuzzy:)..még ki tudja mi lesz, de azért örülnék ha a füves szezon is detto ugyan ez lenne:D..VAMOS

11.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 19:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 19:29

Miért ne lenne esélye Wimbyben? Jelenleg ő a legjobb teniszező, és ezt már akkor is leírtam, amikor Fed még versenyben volt. 8 tornán indult idén, ebből 7-szer minimum elődöntős volt, egyszer meg negyeddöntős AO-n. Egyértelműek az erőviszonyok jelenleg. És, ha ehhez még hozzávesszük, hogy Rafa sokkal komplettebb teniszező lett, mint eddig bármikor, valamint hihetetetlenül felszabadult, és sikerre éhes, a fontos pontoknál nagyon koncentrált, akkor azt hiszem nevezhetjük favoritnak Wimbyben nyugodtan. De most ennél is fontosabbnak érzem a US OPEN-t. Idén jó esélye lehet nyerni, mondom ezt azért, mert talán ez lehet az első alkalom, hogy fizikálisan és mentálisan is toppon lesz Szeptemberre. Szabó Gábor is megelőlegezte neki A USO-t. Persze nem feltétlenül idénre.

12.
  • brewer
  • 2010.06.06. 20:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 19:47

Hát tekintve, hogy én három (nagy jóindulattal négy) embert látok alkalmasnak arra, hogy megnyerje Wimbledont, és ebből az egyik nem biztos, hogy valaha is el fogja tudni viselni azt a terhet, amit a hazai pálya jelent, a másik pedig a maó tudja, hogy mit csinál január vége óta, így szerintem is nyugodtan mondhatjuk, hogy Rafa az esélyes.

De ne szaladjunk előre: gratu Rafának, nagyon jó volt a játékterv, szinte hiba nélkül játszott, még a képernyőn is átjött, hogy mennyire nagyon akarta ezt, és tökéletes döntőt produkált.

Robinra haragszom egy kicsit, mert így egyszerűen nem szabad egy GS döntőben játszani, ha nem elsőre van ott, akkor meg pláne nem. Úgy érzem, hogy nehezen fog ezen túllépni. Mondjuk az is tény, hogy a tavalyi év előtt nem éppen a mentális erősségéről volt Vérivónk híres, és a Berdych elleni, valamint a mostani meccse voltak az első olyan meccsek a pályafutása alatt, amikor igazi téttel, illetve eséllyel lépett fel a pályára, és már a Tomas elleni meccsen is látszott, hogy nem kezeli ezt túl jól. Remélem, hogy ez a rész is összeáll majd neki előbb vagy utóbb.

13.
  • stela
  • 2010.06.06. 20:21
 
 
   

Megint jo cikk, tetszett. Pontosan ez tortent.

14.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • brewer
  • 2010.06.06. 20:06

Federer jó formában van, mégis úgy érzem, nem ő nyeri Wimbledont. Én mindenképp várok egy Murray-Nadal meccset, legyen az akár elődöntő vagy döntő. Annak a győztese viheti az egészet. De Roddicknak is szurkolok keményen, de nem hiszem, hogy ebben a sportágban ki lehet hagyni akkora sanszot büntetlenül, mint a tavalyi döntő.

15.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 20:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 19:47

annak hívod, aminek akarod. én azt tudom, hogy az elmúlt egy évben kizárólag salakon volt képes versenyt nyerni. az összes többi dolog, amit leírsz szintén kizárólag salakra épül. ha szerinted egyértelműek az erőviszonyok, akkor gondold úgy.

16.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 20:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:26

nagyon laza vagy, hogy előre leírsz egy hatszoros bajnokot, de tudod. biztosan a jövőbe látsz. sztem Nadal idén sem fog kemény pályán nagyot dobni, ahogy tavasszal sem tudott, de ez még előttünk áll.

17.
  • nadalfan
  • 2010.06.06. 20:29
 
 
   

Életem egyik legjobb vasárnapja volt ez. Újra a csúcson!!! És hétfőtől VILÁGELSŐ. El se hiszem!!! Nagyon jól játszott, ez az igazi tenisz. Megnyerte az összes salakos tornát--> a Salak- Slamet. Gratulálok neki!!!! Csak így tovább. VAMOS RAFA!!! Irány Wimbledon!!!!

18.
  • ettumifilii
  • 2010.06.06. 20:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 20:29

öhömm, azért mentálisan kicsit máshogy fog nekiindulni a keménypályás szezonnak rafa...kicsit könnyebb masters és gs győzelmekkel, mint 9 tornagyőzelem nélküli hónap és sérülés után...persze ettől még lehet, hogy neked lesz igazad

19.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 20:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • ettumifilii
  • 2010.06.06. 20:32

én nem mondom, hogy így lesz, csak azt mondom, hogy az elmúlt egy évben kizárólag salakon nyert és ebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy így megy majd tovább az év. a lendület Wimbledonban még biztosan tartani fog, de az USO nagyon messze van.

20.
  • brewer
  • 2010.06.06. 20:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:26

Jobb formában van, mint március-áprilisban volt, de szerintem még nincsen igazán jó formában. Persze, mire odakerül, akár még lehet is, de ha rossz sorsolást kap (már megint ;) ) akkor nem biztos, hogy lesz ideje arra, hogy Wimbledont nyerő formába kerüljön. Meg nyilatkozatok ide meg oda, én azt se érzem, hogy olyan nagyon meg akarna szakadni, de nyilván nem látok a fejébe ;) :)

És azért ez az egy hónap Rafának nyilván nagy lökést fog adni, a játéka meg jól fekszik füvön is. A keménypálya már nekem is kérdéses, pontosabban a magasra pattanó HC pályákon nyilván lesznek jó eredményei, az alacsomyra pattanósok viszont kérdésesek nekem (mint pl. az USO), ráadásul ott nagyon sokan vannak, tömöttebb a mezőny. De már két éve mindig elődöntőbe jut, és ha továbbra is úgy gyengélkedik a mezőny, mint a tavaszi HC szezonban, akkor akár meg is nyerheti. Meg készülnek is, az új ütő nyilván nem csak (vagy főként nem) a salakszezonra készült...

21.
  • ettumifilii
  • 2010.06.06. 20:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 20:35

én abban sem vagyok biztos, hogy rafa wimbledonban olyan jó lesz, nem lehet tudni egyszerűen...ez a jó ebben a sportban, bármi lehet :D

22.
  • agimano
  • 2010.06.06. 20:44
 
 
   

http://cache.daylife.com/imagese... Rafa megborotválkozott:)

23.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 20.
  • brewer
  • 2010.06.06. 20:41

Most nem lesz Del Potro USO-n, és egy GS-en, ha Rafával minden rendben van, nem félek annyira Murray-től és Djokótól. Södtől meg pláne. Rogerrel meg csak döntőben találkozhat, szerintem most lesz az első igazi alkalom, hogy fizikálisan a csúcson lesz New York-ban. Előző két évben is elődöntős volt már, de igazi sansza még nem volt. Előbb-utóbb feljebb lép, ezt igazából mindenki érzi szerintem. Egyszer ki fog neki jönni a lépés ott is.

24.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 20:35

Hol írtam le Federert Wimbyre, linkeld be nekem! Azt mondtam, van egy érzésem. Mégpedig az, hogy idén nem ő nyeri. Ez lehet ugyanolyan rossz megérzés, mint tőled RG előtt, hogy soha nem láttál nagyobb esélyt Fed "Rafaverésére".:)

25.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:52
 
 
   

Amúgy tegnap mondtam egy haveromnak, hogy teljesen egyértelmű Nadal 3 szettes győzelme, mivel Mats "Oraculum" Wilander Söderlinget mondta a meccs előtt. Ő már csak ért hozzá:D

26.
  • brewer
  • 2010.06.06. 20:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 23.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:48

Rafa már rendben volt az idei AO-n is, aztán mit csinált vele Mari... Én az USO-n is inkább rá tennék egy újabb Mari-Rafa meccsen. De persze kérdés, hogy mi lesz velük addigra, Mari össze tudja-e szedni magát. Hogy hogyan lesz fizikailag? Nem tudom, ha okosan csinálják akkor lehet, de lehet hogy ehhez fel kell áldozni Torontót vagy Cincit. De nyilván ha ott van mindig a közelében, akkor előbb vagy utóbb kijön a lépés, lsd. Fed-RG :) (Azért én a helyedben továbbra sem örülnék Södnek, ha Rafával jönne szemben QF-ben, vagy SF-ben... Wimbledonban sem... csak szólok ;) :) )

27.
  • tomma
  • 2010.06.06. 20:55
 
 
   

Rafa a legjobb salakjátékos forevör. Ez megdönthetetlen. Pont. Meg lesz neki, elmondom, a 8 is vazze. Borg felejtős. Ez tuti, persze ha nem sérül meg. Amúgy, itt neki véget is ért a szezon gyakorlatilag. Dehát mint tudjuk (szerencsére) nem csak a salakon mérik a világ legjobb játokosát...

28.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 26.
  • brewer
  • 2010.06.06. 20:53

Szerintem AO-n még nem volt tökéletes Rafa. Persze felszívta magát a Murray meccsre, de bukta a fontos pontokat. Mindkét elvszített játszmájában breakelőnyben volt, több ilyet nem követ el Andy ellen. Murray hiába verte kétszer is Rafát GS-en, valahogy a nagy meccseken nem tudnék rá tenni. Söderlingnek meg nem örülök sehol sem, de azért, ha egyszer az USO végjátékában összefutnának, Rafa lehet átharapná a torkát:) Nagyon fog hajtani arra a trófeára, ebben biztos vagyok.

29.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 27.
  • tomma
  • 2010.06.06. 20:55

Rafának véget is ért a szezon??? Ekkora szaktekintéllyel is rég találkoztam. Ezt hogy érted? Mert több, mint valószínű, hogy évvégén világelső lesz...

30.
  • ettumifilii
  • 2010.06.06. 21:00
 
 
   

váó, egyre merészebb felvetések röppennek itt fel érdemtelen magabiztossággal előadva rafa jövőjét illetően...

31.
  • Rafa007
  • 2010.06.06. 21:01
 
 
   

A cikk jó! :)Most nem érdekel az idény hátralévő része. Még wimbi sem. Örülök ennek a sikernek. Megvan az ötödik és összesen a 7. Valószínűleg sosem lesz neki 16, de ez nem is érdekes. Ő a salak királya!!! És szerintem akik már pedzegették itt, hogy Borg ide vagy oda, ő a valaha volt legjobb salakon, igazuuk van!!!

32.
  • Rafa007
  • 2010.06.06. 21:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:58

Egyetértek veled! AO-on még nem volt az igazi. Többek közt mentálisan sem. Ezek a győzelmek remélem felszabadítják, és az idény hátralévő részén is jól és sikeresen fog játszani.

33.
  • Rafa007
  • 2010.06.06. 21:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 27.
  • tomma
  • 2010.06.06. 20:55

te ne keverd össze ezt a Rafát a 20 évessel... Akkor még csak salakon volt király. Mostmár réges rég alkalmas a játéka a többi borításra is.

34.
  • brewer
  • 2010.06.06. 21:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:58

Nem tudom, szerintem Mari tud valamit, ami Rafának HC-n nem igazán fekszik... Igaz, hogy mindkét GS meccsükön azzal a támadójátékával verte meg Rafát, amit másokkal szemben igen ritkán szokott elővenni. De erre azt mondta, hogy ez azért van, mert Rafával szemben egyáltalán elő tudja venni, mert ahogy Rafa adja neki a labdákat HC-n, az fekszik neki, Rafa relatíve nem játszik gyorsan, rá tud készülni az ütéseire. De nyilván Rafáék is fognak dolgozni ezen.

"de azért, ha egyszer az USO végjátékában összefutnának, Rafa lehet átharapná a torkát:)"

Vagy Robin harapná át Rafa torkát ;) :) Ma nagyon nem jött ki neki a lépés, de ha "on" üzemmődban van a srác, nem sokat lehet ellene kezdeni szvsz...

35.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 17.
  • nadalfan
  • 2010.06.06. 20:29

Ez az igazi tenisz ? Ezt komolyan mondod ? Neked nincs közöd ehhez a játékhoz akkor. Hihetetlen hogy ez valakinek tetszhet. Az eredményességét viszont nagyon is megértem. Ez imponáló. De tudjátok, néha el sem hiszem hogy emberek miért lelkesednek ezért a tollasozásért, amit persze nehéz kezelni az ellenfélnek, ezt beismerem. Söd sem tudta, de szerintem neki inkább a komoly mentális démonjaival kellene megküzdenie... Megkockáztatom hogy jobb teniszező mint Nadal, de nehezen fogja legyőzni mégegyszer. Szerencsére ez a játék sokkal összetettebb mint csupán 1 szerva, meg tenyeres etc. Iszonyú lélek kell hozzá és ebben Nadal #1. Ez nem kérdés. Gratulálok RAFAEL NADAL !!!! Fantasztikus vagy.

36.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 29.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:59

Nem lesz.

37.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 21:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 24.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 20:50

azt írtam a Garros előtt, hogy most látok a legnagyobb esélyt arra, hogy megszakadjon az elődöntős sorozat. Madrid után írtam, hogy van esélyes Nadal ellen és nem azt, hogy nyerni fog. figyelj jobban. egyébként nem gyaláztad egész végig a Garroson Nadalt? mert ha igen, akkor nem annyira érdekes mig gondolsz a játéka kapcsán.

38.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 21:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 36.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:11

Na, veled miben lehet fogadni?

39.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 33.
  • Rafa007
  • 2010.06.06. 21:05

NEEEEEM keverem. Azt hiszed vazze mások nem fejlődnek, vagy mi ? Azt gondolod hogy Nadal a világ és minden úgy történik ahogy ő akarja ? Ostoba vagy ha igy van. Ha nem, akkor meg hülyeséget irtál.

40.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 21:13

1 láda sör megteszi ?

41.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 21:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 34.
  • brewer
  • 2010.06.06. 21:07

Murray nem csak Rafa ellen játszik úgy. Fed ellen is egészen mást játszik, mint a többiek ellen. Inkább az az érthetetlen miért nem csinálja sokkal többet. De mindenkinek megvan a saját játéka. Valszeg így nyomja gyerekkora óta.

42.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 21:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 36.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:11

Miért ki lesz? Mondj egy nevet! Aztán nézz rá a ranglistára, nézd meg kinek hány pontot kell védenie! És legfőképp hol! Számolni csak tudsz...

43.
  • ettumifilii
  • 2010.06.06. 21:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:10

szerintem rafa játékának nagyon fontos része, hogy védekezésből nagyon jól vált támadásra, szerintme köze sincs a tollasozáshoz annak amit csinál, ha nincs nagy nyomás alatt leüti a pályáról az ellenfelet

44.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 21:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 40.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:15

mibe fogadtok?

45.
  • brewer
  • 2010.06.06. 21:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 36.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:11

Nehezen látom, hogy hogyan ne lehetne az. Egyedül Fednek lehetne némi esélye, de ahhoz olyan eredményeket kellene produkálnia most keddtől a WTF végéig bezárólag, ami elég valószínűtlen. Hoznia kellene a tavalyi tornagyőzelmeit, pontjait, meg kellene nyerni az USO-t, és utána egy nagyon jó őszi szezont kellene produkálnia, WTF nyeréssel. Rafának ki kellene dőlnie ahhoz, hogy ne ő legyen az első év végén, ezt pedig gondolom, te sem szeretnéd.

46.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 21:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 40.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:15

Remek. Részemről ok.

47.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 21:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 44.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 21:16

Év végi NO.1.

48.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 46.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 21:17

Megbszéltük. e-mail cimem : tomma3@freemail.hu Fair vagyok a hülyeségig. Csá

49.
  • ettumifilii
  • 2010.06.06. 21:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 37.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 21:13

de, azt csinálta

51.
  • brewer
  • 2010.06.06. 21:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 41.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 21:15

Nyilván azért nem, mert neki nem ez a természetes, és hát mindenki arra áll vissza önkéntelenül is, amit gyerekkora óta megszokott. De egyébként pont Feddel kapcsolatban merült ez fel, szegény Marit szédszették az AO döntő után, hogy ugyan miért nem támadott Fed ellen úgy ahogy Rafa ellen (idióták), és akkor magyarázta el szépen, türelmesen, hogy mert nem ugyanolyan labdát adnak. Fed sokkal laposabban és gyorsabban üt, nincs rá ideje, hogy támadjon, örül, ha kibekkeli. Ngayjából ez volt a lényege ;) :)

52.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 44.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 21:16

1 láda folyékony kenyér. Nem összeg. De biztos vagyok a nyerésben. C'mon Roger !!!

53.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 21:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 41.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 21:15

Mit jössz ilyenekkel mit írtam Nadalról?!? Igen gyaláztam, mert nem játszott jól. De ha figyeltél volna, az elődöntő után már azt írtam, hogy végre láttam játszani RAFAEL NADALT! És így már nem sok esélyt adtam Söderlingnek, ami bejött. A torna utolsó két meccsén már jól tolta Rafa. De te szerintem többször sültél már fel a tippjeiddel, ha jól figyeltem eddig. Úgyhogy ennek fejében nem számít mit gondolsz. A támadó stílusoddal próbálod magadat nyugtatgatni Wimbyre, miközben érzed, hogy nem biztos, hogy a te szájízed szerint fog alakulni. Amúgy meg ha ennyire jobban tudsz mindent, mint mások, bármikor részt vehetsz a tippjátékban:)

54.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 21:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:20

Beszállok a fogadásba. Egy láda sörben, hogy Rafa lesz a világelső. Ha ő lesz jössz nekem, ha Federer, akkor én jövök neked. Benne vagy?

55.
  • brewer
  • 2010.06.06. 21:23
 
 
   

Hát nem tudom, hogy ez mennyire lesz jó Fednek... szerintem teljesen meg lesz zavarodva ennyi füvön eltöltött időtől ;) :)

56.
  • cristobal0804
  • 2010.06.06. 21:24
 
 
   
57.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 21:25
 
 
   

Jó ez a ki kit verne meg izé. Meg ha hívom a báttttyámat majd az jól megver téged. Viszont a Garros-nak vége Queens meg odébb van. Várni kéne míg látszik, hogy mi a helyzet!

58.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 43.
  • ettumifilii
  • 2010.06.06. 21:15

Jahh leüti ha hagyják.. spec ma Söd hagyta. Tavaly valami oknál fogva nem hagyta. Az kivégzés volt. Nem értem az a svédet. Dehát ez van. Na mindegy remélem jön DELPO mihamarabb és brutálisan szétüt ebben a FEDEX-NADAL világban....

59.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 54.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 21:22

persze. nekem 100 láda is megéri ....

60.
  • cristobal0804
  • 2010.06.06. 21:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 58.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:26

Na énis remélem, szüksége van a tenisznek Delpo-ra :D

61.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 21:28
 
 
   

Szép is lenne, ha Wimbledonban nem Federer lenne az esélyes! :))

62.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 21:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 59.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:27

Akkor egy méretes láda sör. Kibúvó nincs, az írás megmarad. Ingyen sörről nem mondok le:) Sokakkal ellentétben én tudok számolni, és tudom mi az a realitás. Tisztában vagyok pontügyileg. Hidd el, ezen a fogadáson nem nyerhetsz, csak ha Rafa kidől ténylegesen. Most még visszatáncolhatsz.:D

63.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 61.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 21:28

Alig vá(rr)rom :)

64.
  • cristobal0804
  • 2010.06.06. 21:34
 
 
   

Rafának biztosan megvan a fegyvere Wimbledonra.. nem kell félteni őt sem. szóval szerintem kár jönni azzal hogy Rafának itt van vége a szezonnak,meg hogy csak salakon tud nyerni. bármi lehet.

65.
  • agimano
  • 2010.06.06. 21:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • cristobal0804
  • 2010.06.06. 21:24

:)) de legalább megborotválkozott

durva, azt mondta, hogy holnap már Queensben edz. Elég jó szerintem mind a két sajtótájékoztató, olvassátok el, ha gondoljátok.

66.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 21:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 53.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 21:21

én soha nem tippelek. viszont az elmúlt 2 hétben legalább 15 alkalommal beírtam neked, hogy ne gyalázd Rafa játékát, mert semmi baja. nagyon okosan játszik és amíg szettet sem veszített oktondi baromság arról írni, hogy szarul játszik és nem fog nyerni. három nappal később pedig szted Wimbledon főesélyese. tiszteletben tartom, amit leírtál csak nem annyira veszem komolyan.

67.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 62.
  • Rafain
  • 2010.06.06. 21:30

Szivesen fizetek... ne aggódj. Ha kell a többszörösét is. Nem gond. De HA NEM, akkor viszont szivesen fogadom az ajándékot is vazze.... Szerintem szükséged lesz erre az infora, szóval elmondom, hogy a kedvencem a HOEGAARDEN (0.5 literes). Vagy esetleg beérem a Giraffe sörrel is. Köszi.

68.
  • cristobal0804
  • 2010.06.06. 21:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • agimano
  • 2010.06.06. 21:34

már holnap Queensben? gyah :D akkor viszont nem lesz toronyfotózás :(

69.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 21:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • brewer
  • 2010.06.06. 21:23

sztem nincs nagy baj Feddel. kockázatos ez a GS dolog, amit csinál és benne volt a pakliban, hogy előbb-utóbb a rövidebbet húzza. elevel rövidre vette a felkészülést a salakos szezonra és az elején becsúszott bakik miatt nem volt elég ideje felkészülni rendesen. ettől függetlenül kapitális balszerencse volt, hogy pont egy sülős Söderlinget fogott ki esőben. Wimbledonban "ellenőrzöttebb" körülmények vannak. nincs eső és még ideje is van felkészülni. nem mondom, hogy nyerni fog, de sztem nagy baj nincs vele.

70.
  • nadalfan
  • 2010.06.06. 21:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:10

Na ide figyelj kisapám! Te melyik meccset nézted? Ha ez neked tollas, akkor szart sem értesz a teniszhez!

71.
  • qazsew
  • 2010.06.06. 21:53
 
 
   

A döntő előtt és után téleg mindent hajlamos az ember másként megítélni. Nadalnak ezt a meccset nagyon meg kellett nyernie mert mindent elveszthetett volna ami az elmult egy évben tartotta még benne a lelket, márhogy a teniszben. Arról, hogy masszív kis Söd fóbiát épitgetett volna magának egy életre nem is beszélve. De nem így történt, és mindenféle köztes lehetöségek nélkül a másik alternatíva az, hogy most ő a király. Ezért nagy grat neki. Pont.
A játékához annyira nem értek mint itt többen, de Fed fanként nem is lenne elegáns részemröl rossz szót szólni a döntőben nyujtottakról. Ezt csak meg kellett nyerni vhogy és a másik oldalon vhogy el kelett vesziteni.
Mi lesz ezután ? Nemtom. Mi lesz jövőre ? Azt se. Salakon se! Az idei relatív könnyü menetelés járt Nadalnak. Jövőre Potro meg akárki még kis izgalomnál többet is csempészhet majd a dologba. A csajoknál annyival volt furcsább, hogy nem volt egy Nadal aki közepes napjain is hozza a salak meccseket, vagyis van de Henintöl még most nem volt elvárható az ötödik. Ugyhogy mivel ott is nyerni kelett vkinek, hát a statisztika azoknak kedvezett akik többen vannak, vagyis a nyeretleneknek. (Gondoljatok csak Melzerre, már ha nincs Nadal:) Félreértés ne essék, azok közt is a legjobb nyert, mindenesetre az aki a bűvös hetediket is megoldotta. Grat Schiavonének és viszlát majd vmikor nemtomhol még esetleg. Ez a siker mindenesetre önbizalomnak jó sokáig kitart majd neki. Szal ünnepeljük őket, megérdemlik, de ez az idei legyen elég ok. A Wimbi meg a hatodik RG nálam egy kategória, megelölegezni a vesztett pontokat lehet, a többiért meg kell dolgozni majd.

72.
  • agimano
  • 2010.06.06. 21:55
 
 
   

Andy Roddick:

am i the only one that absolutely cant stand it when a waiter/ress doesnt write the order down??

5 of us just ordered and no write down.... countdown the screw up has begun

kíváncsi leszek mi lesz vacsorára:)) mit hoz a pincér:)

73.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 21:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 72.
  • agimano
  • 2010.06.06. 21:55

Mi ez, Twitter? Vagy a Queens előtti interjú?

74.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 22:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 70.
  • nadalfan
  • 2010.06.06. 21:51

Kisapám??! Olyan mintha kocsmapultra támaszkodva próbálnál kötözködni. :))

75.
  • agimano
  • 2010.06.06. 22:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 72.
  • agimano
  • 2010.06.06. 21:55

she got the order right....... still annoying that she didnt write it down :)

haha:)

twitter

78.
  • ettumifilii
  • 2010.06.06. 22:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 58.
  • tomma
  • 2010.06.06. 21:26

nem akarok demagóg lenni, de az egy teljesen más meccs, más rafa, és talán egy kicsit más söderling is volt...nem lehet két meccset összehasonlítani, akkor söd volt a jobb, ma rafa, ennyi

79.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:04
 
 
   

Nadal ugyanúgy megnyerheti a wimbit mint Rog nincs sok különbség!!!és ha Nadal rendben lesz nem is lesz sok:)

80.
  • tomma
  • 2010.06.06. 22:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 70.
  • nadalfan
  • 2010.06.06. 21:51

NEM fogunk összeveszni. Ha te igy gondolod, hát lelked rajta. Üdv

81.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • ettumifilii
  • 2010.06.06. 22:03

Egy sokkal jobb és rendezettebb Rafa és egy picit rossszabbb söd..

84.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 22:05
 
 
   

Pihenni térek. :) Hű de előkelő. Te már Wimbledonra hangolódtál.

86.
  • tomma
  • 2010.06.06. 22:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • ettumifilii
  • 2010.06.06. 22:03

Ennyi my friend...

87.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:06
 
 
   

Mondjuk valamelyik sérülésétőll..jól leplezi őket!!reméljük nem lesz mert szüksége van a tenisznek egy egészséges raffára

88.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 22:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 84.
  • hunchback
  • 2010.06.06. 22:05

úgy értem, hogy a következő 1-2 hétben dolgozni fogok és nem heyhózni. azért a vörös hátteret leváltjuk. vége a pornak:)

89.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:07
 
 
   

most iszonyatosan a határokra kellett ütnie a labdát és elhibázgatta,de picit másként jöttek visssza mint tavaly!

90.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 22:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 87.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:06

persze és szüksége lenne Del Potróra egy épkézláb Djokovicra, Davigyenkóra, a tavalyi Cilicre és egy harapós Murray-re is.

92.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:11
 
 
   

ezen a héten ezt probáltam írni,h ha mindenki egészséges és jobb egy picit akkor nem ilyen híg a slam és sokkal több jó meccs van ami mentálisan és fizikálisan is jobban éri bármelyiküket!!!és így élvezetesebb az egész!sajnos melzer és almagro meg hewitt sem ebbe a kategoriába tartozott!

97.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:14
 
 
   

nagyjából én is erre célzok!!sajnos a lényege a gsnek nem tud kijönni!

100.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:18
 
 
   

tavaly kijött neki a lépés azt hiszem tudunk ilyet mondani a sazlemek történetéből sok ilyet és jött az ilyenkor szokásos 3 szettes zakó ahogy azoutsider döntösök megkapják!idén csak nála alább rangsorolt és tudásban gyengébbekkel találkozott!hol kellett volna végeznie?

106.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:20
 
 
   

egy játékost mondj aki nagyobb tudású volt nála itt az idén??

108.
  • agimano
  • 2010.06.06. 22:21
 
 
   

valaki tudja, hogy ki halt meg, amit Rafa mondott a sajtótájékoztatón? Then it was very emotional, you know, winning, and last week Astruch died.

109.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:21
 
 
   

Ha most nadallal van egy ágon fed nadal döntő lett volna ennyiii!

112.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:23
 
 
   

láttad lassitva az első fonák egyenesét a bréklabdánál???azutolsó pillanatig tolta!!!!

113.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:23
 
 
   

az első bréklabdánál...

116.
  • Replica
  • 2010.06.06. 22:27
 
 
   

Cilic és Delpo először is verje meg a top Rafát, ne csak a sérülésből formáját keresőt. Tudom, volt 2009 elején egy Delpo győzelem, de azt inkább Nadal vesztette el.

117.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:28
 
 
   

de ha te azt olvastad ki hozzá akkor bocsánat !!!ilyet én nem mondanék mert tegnap is dicsértelek szerintem!

118.
  • Replica
  • 2010.06.06. 22:28
 
 
   

Minek írták volna le, amikor te most leírtad!

120.
  • Turin
  • 2010.06.06. 22:28
 
 
   

Hú, ez geci volt. :D

De amikor Rafa az első szettben áthajigálta a labdákat Söd térfelére, plusz az égbe, valami hasonló halványan nekem i átsuhant az agyamon. Lehet, h erre megy a játék, de akkor én már nem fogom nézni. Annyit, mint most, biztos nem.

121.
  • Turin
  • 2010.06.06. 22:30
 
 
   

Mindegy, vége a salakszezonnak, a zöld pedig a szemnek a legpihentetőbb szín. :D

126.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:33
 
 
   

álandóan hajtogatod a bréklabdákat fednek is volt ellene elég a multkor fed is béna és ügyetlenvolt,h nem használta ki??gilbert meg egy barom cirkuszolos idióta ezt kellett csinálnia!!!attól h van egy bréklabda azt meg kell csinálni és nemegyszerű!!de hajtogasd csak a bréklabdát!és a nagybetű véletlen volt azthittem rájössz!

129.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:35
 
 
   

3

133.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:37
 
 
   

az a baj,h te kötözködsz!!sajnálom!azért nem gilbert csinált agassiból teniszezőt és szerintem aki ért a teniszhez tudja,h bohóc!!azt nem mondtam,h rossz edző de bohóc és bunkó már az volt játékoskarrierje alatt is!

134.
  • Turin
  • 2010.06.06. 22:37
 
 
   

De amúgy Gilbert valami Söd fan, hogy ezt csinálta, vagy mi? :)

Amúgy Fuzzy, most gondolkodtam egy dolgon, és kíváncsi vagyok a véleményedre.
Hol az új generáció? Nem Djoko, meg Murray, mert ők lassan belesüppednek az örök reménységek, vagy a max. 1-2 GS-sel rendelkezők kategóriájába.
Cilic megtorpant, Delpo meg sztem nagy játékos lehet, de ahhoz nem szabad ilyen csúnya sérüléseket beszednie. Már visszakapaszkodnia sem lesz egyszerű, bár a top-ot elnézve ez nem is biztos.

De mi van az igazán fiatalokkal? A sikerre éhes 20-21 évesekkel? Hol vannak? Nem látok újhullámot. Oké, h nem mindenki érik be akkor, de már legalább látni kéne az új arcokat kis tornákon, eredményesen, feltörekvően. Ilyen Dimitrov félékre gondolok, de mint kiderült tavaly óta, ő is egy be nem futott reménység volt.

135.
  • Rafa007
  • 2010.06.06. 22:38
 
 
   

néha te magad esel át a ló túloldalára, és ezzel huzod a fórumot abba az irányba ami nem jó...

138.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • Rafa007
  • 2010.06.06. 22:38

rafa köszönöm

147.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:48
 
 
   

annyit játszott amennyit tud!

160.
  • Turin
  • 2010.06.06. 22:56
 
 
   

Fuzz, 22.37-kor feltettem neked egy kérdést. LÉgyszi válaszolj már, mit gondolsz!

161.
  • tomma
  • 2010.06.06. 22:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:37

Huhh hogyan is kellene hozzád szólnom, ha nem akarok alpári lenni.. ? Ki kötözködik, te nem kicsit sérült ? Agassi bohóc ? Gilbert paraszt ? Beszarok. Tudod kikről vallasz vazze ? Istenekről. Elmondom neked hogy Brag Gilbert 5.5 M USD-t keresett pályafutása során és azért volt 20 verseny döntőjében is, a 20 megnyerttel egyetemben. Meg az eddzői karrierje sem semmi, de ebbe nem akarok belemenni. Úgyhogy vazze, barom cirkuszos idiótának csak az hivja őt aki életében még nem látott teniszlabdát, de sőt, meg is kockáztom, nem is sportolt soha életében sem. Üdv.

162.
  • Turin
  • 2010.06.06. 22:58
 
 
   

Pedig tényleg gyengén játszott. Tavaly is láttam minden fontosabb meccsét, meg az ideit is Feddel, közelében sem járt az ott mutatott produkciónak. Itt nem azokról a labdákról van szó, amiket Nadaltól kapott, hanem amik a kezében voltak. Legalább 5 T-vonalas ziccert üthetett breaklabdáknál. Mindet outra verte.

163.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:58
 
 
   

hol irtam h agassi bohóc a valaha volt legnagyobb játékosrólll??????????????????

164.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 22:59
 
 
   

tudom tudomés tisztelem gilbertet de a pályán az volt olvass már picit utána kérlek az akkori társai mit mondanak???

165.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • Turin
  • 2010.06.06. 22:58

ezt a hülye vitát én kezdtem, de éppen most töröltem minden hozzászólásomat. így persze olyan, mintha Zoli magával vitatkozna. hülyeség volt elkezdenem, ne folytassátok kérlek. Gilbertről írta, aki tényleg egy bunkó. most egyébként nem volt az, de kérem ne vitatkozzatok.

167.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 134.
  • Turin
  • 2010.06.06. 22:37

Gulbis ? Dopokogggggggggg ? lov ?

170.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:01

fuzzy magammal úgyis szeretek vitatkoznni:)legalább degeneráltnak néznek:)

175.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:01

Bunkónak bunkó ja, ok. De mér, Maradona nem bunkó ? Ki a faszt érdekel ez ha leszopatja az összes védelmet ? Nem értem. Itt mi nem sportteljesitményt véleményezünk vagy mi ? Mer ha nem, akkor inditom is a fikát, nem gond, csak szóljatok.

176.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • tomma
  • 2010.06.06. 22:57

visszatérve a kérdésedre, hogy hol vannak a fiatalok nem tudom válaszolni. ha megnézed a ranglistát sehol. ha megnézed a játékot sehol. Fed 28 már régen 18 éveseknek kellene verni őt. ehelyett 25 évesek verik:D. furcsa az egész. azt gondolom ebben benne van a játék változása is. régen jött Becker és levadászta a mezőnyt szerva-röptével. azóta igazán fitalon csak Rafának sikerült betörni. talán az alapvonaljáték, a lassú labdák miatt van így. iszonyú kondi és komplett játék kell a sikerhez. nincs olyan mint egykoron, hogy Agassi egy darab tenyeressel elintézte a mezőnyt. vagy nem tudom, de ez így szar. régen minden évben betört valaki. sokszor GS-en. az elmúlt években néma csend.

180.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 160.
  • Turin
  • 2010.06.06. 22:56

válaszoltam az előbb csak tomma.nak ment:D

182.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:06

Ez gondolom, nekem jött, mint válasz.

Sajnos ugyanezt látom, és nagyon elszomorít. Nem értem a dolgot, már rég itt kellene toporogniuk a 20-21 éves suhancoknak. Bocs, ha ezt mondom, de Cilic hullámzó, és számomra egysíkú játéka nem hoz lázba, Gulbi meg még nem döntötte el, mit is akar a tenisszel. (Ok, nem bántom, mert ez a Garros tényleg nagyon szarul jött ki neki.)

183.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 170.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:04

kivettem a válaszaidat, ha nem haragszol. csak, hogy ne nézzenek tök hülyének holnap

184.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:14
 
 
   

beszélgetek ennyi..semmiért nem haragszom!

185.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:11

Kezdem azt gondolni, h ez tényleg összefügg a borítások folyamatos lassításával, és egymáshoz való közeledésével. Nem értem, ezt a határtalanul sokszínű játékot miért akarja az ATP mindenáron elszürkíteni.

187.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:15
 
 
   

Rafa jövőre, 25 évesen akár már 10 GS-nél tarthat!

189.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:06

Hát ja. Szerinte mszért jönnek. De lassan az igaz. Te is valszeg a Roger utáni érára gondolsz. Szerintem Nadal továbbra is domináns lesz salakon, de máshol leütik mint a korai napraforgót. Elmehet 8-9 ig is RG-n. Ez a tippem. Persze benne mindig benne van az időzitett bomba, a térdsérülés. A köv. 3 évben ez jön, ez boritékolhtó. Aztán hogy Delpo, Söd, Djoko, Murray ezt hogyan tudja kihasználni, az nagy kérdés. Valszeg felemásan és ez jó Nadalnak. So, várunk az új univerzális istenre, ez van. Nem Nadal az, ez biztos.

190.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:14

sajnos turin ez egy elégösszetett dolog és nagyon nehéz helyzetben vannak a fiatalok a nagy tudás és a kitartás mellett azért sok másra is szükség van és ebben benne van a szerencse is!

191.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:15

De nem fog. És ezt te is tudod.

192.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:20
 
 
   

van aki már 19 20 évesen is játszik ugy mint késöbb de csak 24 25 évesen tud top mondjuk30 ba menni!

193.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:19

a szerencse hoszú távon csupán egy múló paraméter, elárulom....

195.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:19

Ez bocs, de elég semmitmondó volt. Korábban is megvoltak ezek a tényezők, mégis évente-kétévente jött egy-egy új csillag, aki valósággal berobbant. Nadal óta nem emlékszem ilyesmire, illetve Pónira tavalyelőtt, de máris kivonta magát egy évre a hülyéje... :S

196.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:21

hogy értsd a szerencsét úgy gondoltam pl hogy egy wild card plusz jó sorsolás:)ez cska egy példa!!!nem 6 neccesre gondoltam

197.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 191.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:20

Nem tudja. Ez az alapvető problémája, hát nem érted ?

198.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 191.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:20

Fog. Azt is megmondtam, hogy megeszi Sódert reggelire. Idén behúzza Wimbledont, az már 8. Jövőre megvédi mindkettőt.

199.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:21

kik voltak ezek a csillagok????djokot ne íed!rajta kivűl????

200.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 196.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:22

ok

202.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:23

hidd el elég sok összetevője van!

203.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:14

igen, de ha meg gyorsabb lenne, akkor tényég csak szerva lenne. röptézni akkor is csesznének. miközben Sampras ma is azt mondja, hogy lehetne azt a játékot nyomni, amit ő. mindenki Fedet és most már Rafát másolja. túlságosan is a biztonságra mennek vagy nem tudom. kiváncsi vagyok Wimbi hoz-e változást. talán azért is van így mert fizikálisan annyira a toppon kell lenni, hogy a fiatalok egyszerűen nem bírják. de nézd meg Tsonga is simám beleszürkült a mezőnybe. nem tudom tényleg, de nagyon kéne 1-2 új berobbanó arc.

204.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:27
 
 
   

Nadal 24 évesen 7 GS
Fed 24 évesen 5 GS

205.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 198.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:23

Te beteg vagy ? Ha a 8-ad döntőbe bejut WIMBI-ben az kibaszott siker lesz neki szerintem. Amúgy én kedvelem, de komolyan. Küzd mint állat, ez nekem nagyon szimpatikus. Salakon király, de más pályán sansztalan.

206.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 192.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:20

ez így volt régen is. aztán Sampar, akit hazaküldött Lendl, mert nem volt hajlandó napi 30km-t bringázni vele agyonverte 18 évesen a USO-n és meg is nyerte. vagy ahogy berobbant Agassi, Becker és sokan mások.

207.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:27

És ez az arány csak romlani fog Rafának évről évre. :)

207.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:27

ne kezd el. nem erről van szó. menj a Dühöngőbe vagy aludni.

208.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:28
 
 
   

Hosszú távon csak Rafa és Fed bírja a tempót, ez világos. Senki más.

209.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:28
 
 
   

Nadal megérdemelten nyert, Soderling fejben nem volt erős. Rafa sokkal jobban felpörgette az ütőjérea labdát, mint máskor. Ha megfigyeltétek, korábban már már sokkal laposabban játszott, mint régebben.
Áttérvea következő füves szezonra. Ez a laposabb stíléus ott is eredményes lehet. Federernek csak akkor van esélye ellene, ha az általa leginkább nem szeretett szerva-röptét játszik nadal ellen, de nagyon keményen gyors szervákkal, rövid éles első röptékkel.

210.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 207.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:28

Jövőre 25 évesen már 10-11 GS nem hinném.

211.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:24

Kéne, de vajon mér nem jönnek ? Ez itt a kérdés ?

212.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:28

Drága Repi arról beszélünk, hogy ez miért van így. ha van értelmes gondolatod a szokásos 3 darab panelen felül, akkor írd le.

213.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 206.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:27

természetesen egy egy ember mindig jött bár akiket írtál zsenik(mindenkitöl elnézést beckert nem tartom annak)és azokból sajnos egyre kevesebb van a mai teniszben!

214.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:28

Hihetetlen, hogy te is azt az 1 db paneledet tudod ismételgetni minden egyes helyzetben. Nem veszed észre, mennyire egysíkú a gondolkodásod? Persze, hogy nem, hisz épp ezért egysíkú. )

215.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:29

ha sampras mester letolt volna 30 kilométert biztos meghal:))))))))))))

216.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:30

Beckert nem tarod annak? hm. 17 évesen Wimbledont nyert és megváltoztatta a teniszt. voltak időszakai amikor úgy játszott mint szinte senki. én Edbergnek drukkoltam, azaz ő volt az ősellenség, de hogy ne lett volna zseni az kicsit erős.

217.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:30

Ezzel most mit akarsz mondani ? Akokr mi legyen a konklúzió ?

218.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:30

Nem zsenikről beszéltünk, hanem olyan fiatalokról, akik egy-egy versenyen felveszik a tempót a legjobbakkal.

219.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:24

Fed játéka mindig is atért volt unalamasabb, mert nem alkalmazta hosszabb tévona szerva-röptét olyan talajokon sem, ahol ez a játékstílus hatékonyabb lett volna. Sampras se játszott minden mevccsén végig szerva röptét, de igazából, ha nyomást akart gyakorolni az ellenfeleire, akkor elővette. Még azt se mondiom, hogya legszebb röptéje volt. Edbergé sokkal látványosaabb volt, Beckeré meg élesebb, nem beszélve Mc Enroe-ról.

220.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:34
 
 
   

emlékszem, amikor egymaga nyerte meg a Davis kupát a Wilanderrel és Edbergel, illetve az akkori világbajnok páros ellen szettveszteség nélkül...

221.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 216.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:32

samprashoz meg agassihoz azért nem hasonlítanám!!teljesen igazad van korszak alkotó világsztár volt!!!

222.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 221.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:34

értem turin értem én is ezeket hiányolom,egész héten ezt probáltam értetni!

223.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:33

füvön:)

224.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 220.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:34

értem fuzzy:)a párosban is egyedül volt??csak vicceltem!

225.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:37

azért ha sejtésem nem csal füvön?:)

226.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:33

Jézus, 1. az első 2 wimbledinját full szerva-röptével nyerte. 2. ehhez képest akko Nadalé mennyire unalmas? 2. Sampras mindig azt tolta. Nemhogy szervára előre ment, hanem minden létező alkalommal, rengetegszer fogadásra is. Más kérdés, hogy tudott hátulról is játszani. 3. Minden idők leghatékonyabb hálójátékosa volt. Edberg valóban szebben röptézett, de pl nem ütött pároslábbal lecsapást és egészen más stíéusban adogatott, amiből az következett, hogy nagyon sokszor előkészítő röptét ütött míg Becker szinte csak befejezte a hálónál.

230.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:37

igen, gyakorlatilag egyedül. Stich sérült volt éppen és arra sem emlékszem ki volt a párja.

231.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:29

Azért van így, mert ők a tenisz jelenlegi urai, a többiek meg azért vannak, hogy legyen kiken felülkerekedni. Nem véletlen, hogy ők ketten ott tanyáznak az első két helyen, ráadásul 5 éve. Ennyivel jobbak a mezőnynél.

232.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 225.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:37

nem nem füvön. szőnyegen. de az USO-t és a mesterek tornáját sem füvön játsszák. na jó belefáradtam. cio

233.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:31

Neked lerhet egysíku, mert Federeren kívül nem nagyon láttál más jó teniszezőket játszani. Pl. a pályalassítás is rossz érv arra, hogy emiatt lelassult a tenisz, és ezzel a stílussal már nem lehet játszani. Számottevően nem, lett kisebb sebességű a játék. Egyszerűen ezt a játékmódeszert 2001 után Federer hozta elő, meg persze az akkor "előjövő új teniszgeneráció" nyilván valamilyen szinten követte is.

234.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:39

egyénit steeb játszott az biztos:)

235.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:41
 
 
   

és wilandert agyon verte becker

236.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:42
 
 
   

A páros nem jut az eszembe!

237.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 223.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:35

Füvön is, de amerikai kemény pályán is.

239.
  • Turin
  • 2010.06.06. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 233.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:40

Te most már elmész a picsába, oké? Edbergen meg Beckeren nőttem fel, szóval ne gyere azzzal, kit láttam, és kit nem láttam játszani.

241.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:39

figyelj Repi, van olyan, hogy ok és okozat. mi az okokat keressük arra, hogy miért nincsenek fickós fiatalok. Fed ugyanis 28 éves. te pedig leírtad az okozatot. hogy ők vannak. de ezt eddig tudtuk. azt is, hogy mióta vannak az élen. sőt azt is, hogy ebből ki mennyit töltött ott.

243.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 234.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:41

Steeb igen:))) nem ugrott be a fakezű neve.

245.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:45
 
 
   

top 20 as volt a fakezűű:)

246.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:46
 
 
   

bár én lettem volna ilyen fakezűű:)

247.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 221.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:34

Egyébként pont az említettekhez hasonlő erősséggű játékosokból álló élmezőny hiányzott Federer korai éveiben, aminek köszönhetően a legsikeresebb lett. Ott volt 2000-es évek elején volt egy űr, ami sem a 90-es, sem a 80-as évek mezőnyére nem volt jellemző.

248.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:33

Ha röptéről vitatkozunk akkor előbb utóbb nyilván az all time, all court király PATRICK RAFTER juthat az eszünkbe. Na ő volt az, akinek a röptéire senki nem mozdulhatott eséllyel (Sapmras sansztalan volt). Eccerűen azok nem evilági röpték voltak. Senkit nem fogok ilyen hálózó kvalitásaal látni többé. Ez van, hozzá kell szoknom egy új, "tollasos" világhoz. Gyakorlatilag maga volt a halál. Manapság nincs ilyen, de nincs ezzel gond, csak tegyük helyre a dolgokat.
Youtube pls.

251.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 241.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:43

Nem bírnak el velük, így nincs olyan, mint anno Nadal, aki berobbant a mezőnybe, és rögtön a legjobb fejét vette. ma nincs ilyen, aki sorozatosan tudná terrorizálni őket. És azért nincs ilyen, mert túl magasra tették a lécet.

252.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 233.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:40

mit hozott elő Federer? mi ez a zatyvaság? ő alkalmazkodott a feltételekhez. nézd már vissza a Samprassal vívott wimbledoni meccsét. miről beszélsz? szted az ő játéka unalmas, mert nem megy annyit hálóra, de Nadalé nem és ebbe belekevered Bebcert meg Edberget, aki pont Fed kedvenc játékosai voltak gyerekkorába és őket utánozta. hihetetlen katyvasz lett ez.

253.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:48
 
 
   

zorro erre nem tudok mit írni....

254.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 251.
  • Replica
  • 2010.06.06. 23:47

a léc mindig magasan van. ugyanis mindig van egy legjobb. Sem Beckernek, sem Agassinak, de Samprasnak nem álltak sorfalat az akkori legjobbak, ha hiszed, ha nem. és öt éve néma csönd van, aki furcsa és unalmas.

257.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 247.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:46

Csak nem te is a blöfffffffffffffffffffffffffffkorszakba csatlakozol vazze ?

258.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 247.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:46

bezzeg az idei aztán kurva nagy mezőny.

259.
  • agimano
  • 2010.06.06. 23:51
 
 
   
260.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 248.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:46

rafter zseniális teniszező volt kár h megsérült:(

263.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 257.
  • tomma
  • 2010.06.06. 23:50

neeee. elmegyek pakolni. mikor teszik ki a friss ranglistát? reggel utazom és nem akarom, hogy háborgás legyen:D

266.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 259.
  • agimano
  • 2010.06.06. 23:51

ez a szemöldökmozgás utánozhatatlan:D

267.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:56
 
 
   

szegény Big ötpont hiányzott neki:( soha nem fogja kiheverni..

272.
  • tomma
  • 2010.06.07. 00:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 260.
  • teniszzoli
  • 2010.06.06. 23:52

Eccerűen isten volt. Igy. Ha nem sérül le, lehet most nem FEDEX-ről dumálunk... Mer róla dumálunk azér :) nem ? :)))))

274.
  • teniszzoli
  • 2010.06.07. 00:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 272.
  • tomma
  • 2010.06.07. 00:00

én ma még nem nagyon emlitettem:)

278.
  • tomma
  • 2010.06.07. 00:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 263.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.06. 23:53

Nem gond. Gyere. Roger will come back. That's the rule vazze. No problem. A tenisz győz előbb utóbb én úgy gondolom. Hajrá. Kellemes érkezést Budapestre vazze. Üdv: TTTTT

287.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 00:06
 
 
   

jó éjt, jövő héten folytatjuk. hálóra fel!:D

299.
  • tomma
  • 2010.06.07. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 287.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 00:06

Hi, Good night ! Azér irigyellek, nem kicsit. Roger-t közelről vazze... nem semmi. Na akkor majd WIMBI-ben újra. Üdv : ZZ

318.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 00:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 299.
  • tomma
  • 2010.06.07. 00:08

iszonyú nagy élmény látni őt. egész más, mint a többiek. nagyon sajnálom, hogy most nem tudtam tovább nézni. de nem panaszkodhatom, mert USO: 4 meccs, AO: 7, tavalyi RG döntő és idén 4 meccs az 16. és csak egy vereség. ennél többet nem kívánhatok. tényleg nem. na télleg megyek, mert holnaptól meló:(

319.
  • tomma
  • 2010.06.07. 00:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 299.
  • tomma
  • 2010.06.07. 00:08

Sziasztok, Jó éjt ! Még 1-szer gratula NADAL-nak ! Várom WIMB-it. Üdv: ZZ

322.
  • tomma
  • 2010.06.07. 00:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 318.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 00:12

Jövőre megyek az összesre. Ez nem poen, hanem tény. Szval majd utána megbesz. Üdv: ZZ

323.
  • stela
  • 2010.06.07. 01:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 318.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 00:12

Az összeadás megint nem megy. :) Késő van, tudom.
Jó munkát mindenkinek hétfőre.

324.
  • iCreator
  • 2010.06.07. 01:43
 
 
   

Jó hír, hogy Davy meg visszatér Halle-ban, sőt Fed-del döntőzhet, ha eljutnak odáig:) Nem mintha egetrengető játékot várnék egyből Davy-tól :)

325.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 07:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:28

kezdessz önmagad paródiája lenni

326.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 07:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 233.
  • zorro
  • 2010.06.06. 23:40

még jó, hogy nem lassult le a játék, mert felgyorsult, pfff :D

327.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 09:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 323.
  • stela
  • 2010.06.07. 01:19

1+4+7+4=? sztem 16

328.
  • TBA
  • 2010.06.07. 10:17
 
 
   

üdv!

fuzzy köszönjük az elmúlt 2 heti munkádat
nagyon megszínesítetted nekünk a garrost, és én tudom, hogy ehhez ott kint mennyi energia kellett.

mész wimbledonba?

329.
  • TBA
  • 2010.06.07. 10:25
 
 
   

én nem vitatom, hogy rafa óriási 1,5 hónapon van túl, de bennem is van egy kis rosz érzés ha a világranglistát nézem
általában hinni szoktam a számoknak és nem is tudnék okosabb pontrendszert kitalálni de én is úgy érzem, hogy federernek kellene most még vezetnie 2 gs győzelemmel meg egy döntővel, negyeddöntővel
fednek is be kell látnia, hogy jól fizetnek az ezres versenyek és megéri azon is odatennie magát
most biztos dühös a tavaszi bagda meg berdych vereség miatt, vagy hogy még durvábbat mondja a párizsi benetteau vereség miatt

330.
  • agimano
  • 2010.06.07. 10:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 329.
  • TBA
  • 2010.06.07. 10:25

tudom, hogy nem ezt mondod, de szerintem senki se sajnálja Rafától azt az elsőséget, megdolgozott érte, és eddig az összes ezres tornán legalább elődöntőben volt. Meg is nyerhette volna mindet, ha nem izgulja el. Az ezres tornák is fontosak, nem csak a GS-ek. Legalábbis a ranglistába nagy súllyal beleszámítanak. Biztos Fed is sajnálja, de ha szerinted igazságos a ranglista, akkor Rafa igazságosan van az élen. Amúgy meg szerintem a világelsőség nem akkora nagy szám, persze Fednek most fontos lenne megdönteni Sampras rekordját, de szerintem Rafának tényleg nem annyira fontos, hogy első, vagy második, csak játsszon jól, és akkor jön az annak megfelelő helyezés is. Amúgy szerintem ennyi idő után és ilyen eredmények után felesleges Fedtől számon kérni, hogy miért nem teszi oda magát mindenhol annyira. Kicsit eltaktikázta/bénázta a salakszezont, de lehet, hogy most majd jön egy nagyon jó második félév naki másik két GS-sel és akkor megint ő lesz az első, ha meg nem és mondjuk második marad, az is nagy szó szerintem.

331.
  • Rafain
  • 2010.06.07. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 329.
  • TBA
  • 2010.06.07. 10:25

Ne legyen benned rosszérzés, a pontrendszer olyan, hogy amit nem nyersz meg, ott plusszpontokat lehet szerezni, míg, amit megnyersz, ott nem. Rafa úgy vezeti a világranglistát, hogy tavaly nem játszott Wimbledonban, tehát nincs pontja Londonból, míg Fednek van 2000. Tehát gyakorlatilag 2000 pont plusszról indult Roger, és így is Rafa az első. A wimbledoni pontokat meg ezután fogják levonni...Amúgy mostantól mondjuk ki nyíltan, hogy csak 4 torna van egy évben? Remélem kiokoskodják ezt az ATP-nél, mi szükség a többire? Idén egy-egy GS-t nyertek mindketten egy-egy negyeddöntő mellett, mégis hatalmas a különbség, ha az idei ranglistát nézed(az ideit, nem a hagyományost). Fed meg nyilván nem teszi oda magát ezerrel a kisebb tornákra. Ha azt csinálná, amit Rafa, nem gondolnám, hogy mindig tökéletes állapotban érkezne a GS-re. Ő már nem tud ennél többet vállalni szerintem, és neki a Grand Slam-ek a fontosak. Ezért egyáltalán nme meglepő a jelenlegi állás, és aki ért a teniszhez, az nem vitatja a jogosságát.

332.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 10:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 328.
  • TBA
  • 2010.06.07. 10:17

nem. oda lehetetlen akkreditálni. majd jövőre:)

333.
  • TBA
  • 2010.06.07. 10:52
 
 
   

tényleg nem vitatom se a pontrendszert se azt, hogy rafa megérdemelten vezet
én csak azt mondtam, hogy nekem az az érzésem, hogy wimbledonig federernek kellett volna maradni, és ezt elsősorban talán azért érzem így mert még ígyis nagyon erős 4 gs.e van bent federernek és a salakszezon előtt 11 hónapig nem nyert tornát rafa
de a számok nem ezt mutatják és ez jól van így
nincs is miről beszélni ha azt nézzük, hogy rafa most 6 hát alatt 5.000 pontot szerzett
a jogosságát meg azért sem merem vitatni, mert már muster is bebizonyította, hogy csal salakszezonnal lehet valaki világelső, rafanál meg messze nem erről van szó

334.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 10:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 329.
  • TBA
  • 2010.06.07. 10:25

nincs ezzel semmi baj. lehet utána csinálni. 28 éves. hiába jönnek a Rafa-fanok az ATP tornákkal, Fed nem fogja magát összetörni miattuk. tavaly a Garros után azt írtam, hogy ha nyer évi 1-2 GS-t az sokkal több, mint amit el lehet várni tőle. ebből 1 már megvan és még játszanak kettőt. Ugyanazt kell csinálnia, mint Samprasnak. ebben az is benne van, hogy fogna elúszni GS-ek is. de még a huszonévesek egyik sérülésből a másikba esnek ő 28 évesen ezt nem engedheti meg magának, mert a karrierje végét jelentené. annyit meg nem ér az egész, gondolom ebben egyetértünk. az, hogy Rafa kizárólag a salakszenozzal első tudott lenni nem az ő hibája és nem is Fedé. Nézd meg a többieket. Davigyenko az AO óta!!! nem játszott és még mindig 5. a ranglistán. no comment.

335.
  • TBA
  • 2010.06.07. 10:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 332.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 10:48

miért nehezebb akreditálni?

mi pont most szervezzük a nyaralást az umagi tornához
egész jó kis utó-salak szezon mezőny szokott összejönni ott is + igen jó tenger part

336.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 11:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 335.
  • TBA
  • 2010.06.07. 10:57

mert Wimbledon:) oda minden újság küld tudósítót a nem sportlapok is. netes médiával nagyon nehéz. de jövőre megoldom:D és a Garros egy időre kuka. az USO-ra viszont megyek. az nagyon fasza volt.

337.
  • TBA
  • 2010.06.07. 11:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 336.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 11:01

nagyon jól teszed!

én most a közeli kisebb tornákat szeretném bejárni

egyébént pl egy garros ekreditációhoz mi kell?
elég, hogy én az XY újság tudósítója vagyok? vagy valami komolyabb dokumentáció kell hozzá?

338.
  • brewer
  • 2010.06.07. 11:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 334.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.07. 10:54

Ez így van, de akkor mire alapozod azt hogy még első lesz valamikor? ;) :) Merthogy ahhoz vagy négy GS-t nyer egy évben, vagy kellenek a kisebb tornák is, és még csak azt se mondanám, hogy so-so eredményekkel. Valahogy én sem látom magam előtt, ahogy idén ősszel fut egy Tokió-Shanghaj-Bázel-Párizs-WTF kört, mimimum két győzelemmel, a többiben meg elődöntőkkel... Merthogy kb. ez kellene hozzá... Ezt most nem kötözködésképpen kérdezem, hanem csak azért mert én is úgy látom, mint amit most leírtál, viszont ebbe nekem nem fér bele az elsőség a jelenlegi pontszámítás, valamint Rafa salakdominannciája miatt.

339.
  • TBA
  • 2010.06.07. 11:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 338.
  • brewer
  • 2010.06.07. 11:16

szerintem ki fog sakkozni egy olyan naptárt magának amivel még legalább 2 hétre átveszi a világelsőséget, de ez baromi nehéz lesz most egy éven belül, mert ahhoz rafa bénázására is szükség lenne
de ha nem így lesz gondolom akkor sem lesznek álmatlan éjszakái

340.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 11:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 339.
  • TBA
  • 2010.06.07. 11:21

jövőre minden változik majd, mert rafanak lesz rengeteg megvédendő pontja ebben az időszakban, míg rogernek viszonylag kevés, ha addig közel tudja tartani magát, jövőre garros után megelőzheti...

341.
  • brewer
  • 2010.06.07. 11:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 340.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 11:27

Az tény, hogy jövőre az AO-RG időszakban nevetségesen kevés pontot kell védenie, de a tavaszi amerikai HC szezonban most már évek óta nem alkotott maradandót, a salakot meg hagyjuk... ;) :)

342.
  • troy
  • 2010.06.07. 11:48
 
 
   

Sziasztok, írok majd egy könnyáztatta kommentet a vamosba, itt csak Fuzzynak akarom megköszönni a cikkeket, és sok klassz képet plusz az aranyos kis sztorikat.
(Abba bele sem merek gondolni, milyen hangulatos cikkek születtek volna, ha Nadal drukker vagy :).

Ismét nyitva a dühöngő, megjöttek az új témák: igazságos-e a ranglista, mikor előz már vissza Roger, micsoda gány volt az egész salakos mezőny, stb, a só megy tovább :)

343.
  • hunchback
  • 2010.06.07. 11:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • brewer
  • 2010.06.07. 11:33

Ha világelső szeretne lenni, akkor az a kérdés, hogy végig tud-e nyomni nagy elánnal 5-6 hónapot a keménypályás szezonban. És még így is a mögöttük állóktól függhet, mert a 3-20-ik helyig most mindenki éhes a sikerre és többségük hardon a legjobb. És ha itt nagyon jól teljesít is akkor is a jövő év áprilisa tünik valószínűnek, persze salakon. :S Feltéve, hogy Nadallal nem lesz különösebb egészségügyi probléma.

344.
  • erisen
  • 2010.06.07. 14:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 343.
  • hunchback
  • 2010.06.07. 11:56

Ha jövőre RG előtt(esetleg után) nem lesz No.1 Federer akkor soha többet.
Mondjuk pont le*arom hogy hanyadik a világranglistán,csak 2 hétig legyen még No.1 aztán kalap kabát. :-)

345.
  • Rafain
  • 2010.06.07. 14:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 344.
  • erisen
  • 2010.06.07. 14:07

Szerintem beszéljék meg Rafával. Rafa engedélyez neki még két hetet világelsőként, Fed pedig ad cserébe 2 Grand Slamet a 16-ból:) Csak igazságosan!
1 hét ára = 1 GS. 2 hét = 2 GS. Így fair.

346.
  • Rafain
  • 2010.06.07. 14:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 344.
  • erisen
  • 2010.06.07. 14:07

Mondjuk egy USO-t adhatna Rafának cserébe. Régebben már javasolni akartam egy ilyen megoldást. Amíg Rafának nem volt Wimbledonja, Fednek meg RG-je, azt javasoltam volna, hogy cseréljenek ki egy címet egymás közt. Mindkettőnek van elég. Csereberéljenek:)))

347.
  • agimano
  • 2010.06.07. 14:29
 
 
   

közben már füveznek is a fiúk:)

348.
  • Replica
  • 2010.06.07. 14:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 346.
  • Rafain
  • 2010.06.07. 14:12

Senki se adjon neki GS-t ajándékba, harcoljon meg érte! Ő sem szeretné!

349.
  • Rafain
  • 2010.06.07. 14:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 348.
  • Replica
  • 2010.06.07. 14:45

Na igen, ő nem reménykedhet ajándék GS-ben:)))

350.
  • Replica
  • 2010.06.07. 14:47
 
 
   

Rafások, a tennishaven torrentoldalról már tölthető a Garros döntő HD minőségben! Kiváló minőség, 720p 50 FPS-sel egész más, mint a normál adás.

351.
  • Replica
  • 2010.06.07. 14:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 344.
  • erisen
  • 2010.06.07. 14:07

Nem lesz. Nadal a salakos tornákig hátradőlhet, utána megvédi azokat.

352.
  • agimano
  • 2010.06.07. 15:05
 
 
   

JMDP twitteréről angolra fordítva: Good day to all! Dps several weeks of complete rest, now start again with physical activity ... we are moving forward ... kisses

353.
  • erisen
  • 2010.06.07. 15:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 351.
  • Replica
  • 2010.06.07. 14:49

Nem úgy volt hogy te már elhúztál innen jó messzire és töröltetted magad?
Legalábbis bejelentetted. Aztán most meg kétpofára osztod az észt...
Franc,korán örültem.:-( Na mindegy.

Tenisz:
Mai eredmények HALLE!

J.C. Ferrero - Meffert 3-6,5-7

Ok,a szúnyog nem füvön fogja megváltani a világot,dehát ez azért mégis már...!
Meffert 203. a ranglistán,legjobb helyezése is 176. És most 16!! ászt ütött szunyinak.

Lukács Lackó - Chardy 7-5,7-6

A 2.set TB-t Lackó 0-ra nyerte. Gőzöm sincs mit csinálhatott ott Chardy.

Hewitt valószínűleg 2-ben győzi le Luczakot,és De Bakker pedig Bopanna ellen van set előnyben és a 2.set TB-nél tartanak.
Fed egyesben holnap kezd Nieminennel. Volt már könnyebb 1.forduló.:-)

354.
  • erisen
  • 2010.06.07. 15:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 353.
  • erisen
  • 2010.06.07. 15:07

Hewitt - Luczak 6-6,6-2
De Bakker - Bopanna 6-4,7-6(11)

Kezdődik a
G.G. Lopez - Troicki

355.
  • baga
  • 2010.06.07. 15:30
 
 
   

Gondolom jól kiveséztétek már a tegnapi napot, eddig nem tudtam olvasni, sajna.
Annyit tennék hozzá a tegnapi naphoz, hogy Söder elvette tavaly Rafa RG győzelmét, az idén visszadata, így kvittek ( Krumpli oldalán olvastam egy szellemes mondatot erről , még Roggal való meccse után : )
Le merem fogadni, hogy ezt a győzelmet Nadal lecserélné egy USO-ra, de az még a jövő zenéje. Ha Nadal azt is megcsinálja, le a kalappal előtte, most meg gratula az RG győzelemhhez.

356.
  • agimano
  • 2010.06.07. 15:33
 
 
   
357.
  • agimano
  • 2010.06.07. 15:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 355.
  • baga
  • 2010.06.07. 15:30
358.
  • Perla
  • 2010.06.07. 16:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 357.
  • agimano
  • 2010.06.07. 15:55

dokinő a spanyol szövetségnél

359.
  • csomayjuli
  • 2010.06.07. 16:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 355.
  • baga
  • 2010.06.07. 15:30

Rafa azt mondta Wimbledont jobban szeretné, minta USO-t.

360.
  • Slice
  • 2010.06.07. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 359.
  • csomayjuli
  • 2010.06.07. 16:17

Wimbledonra az esélye is több, mint USO-ra.

361.
  • Replica
  • 2010.06.07. 16:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 353.
  • erisen
  • 2010.06.07. 15:07

Korán bizony! Előre ittál a medvéd bőrére, kár volt.

362.
  • Replica
  • 2010.06.07. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 359.
  • csomayjuli
  • 2010.06.07. 16:17

Többet is ér. De az USO is meglesz, örökké nem futhat Rafa elől.

363.
  • baga
  • 2010.06.07. 16:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 359.
  • csomayjuli
  • 2010.06.07. 16:17

Ti tudjátok.....
Én azért másként gondolomm. Egyébként változatlanul tartom azt véleményem, hogy Nadal játékában jelenleg nincs benne egy Wimbi és egy USO győzelem. A salak az más, ott ő az esélyes. Vitán felül áll, hogy ő a salakkirály. A többit meg majd meglátjuk.

364.
  • Slice
  • 2010.06.07. 16:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 362.
  • Replica
  • 2010.06.07. 16:43

Miért érne többet Wimbledon az USO-nál? Mindenkinek más ér többet..Én pl az USO-t többre tartom, mivel ott sokkal több ember van akinek a játéka illik a keménypályára mint fűre, szóval több az ellenfél. Nadal ezért is nem tudta még megnyerni. Ilyen pályán le lehet ütni Nadalt, nem tud ellene mit csinálni, a nagy ütők sokszor gondot jelentettek neki, és nem csak egyszer. Tsonga,Gonzalez,Blake,Ferrer,Youzhny,JMDP és még vannak páran..

365.
  • Replica
  • 2010.06.07. 17:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 364.
  • Slice
  • 2010.06.07. 16:55

Azért érhet többre, mert a játékosok többre tartják, emellett mégsicsak egyedüli füves GS, míg keménypályából kettő is van.

366.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 365.
  • Replica
  • 2010.06.07. 17:08

Az egy dolog, hogy egyetlen füves GS, ettől függetlenül AO-t vagy USO-t nehezebb nyerni, mint Wimbledont.

367.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:21
 
 
   

HALLE:

Troicki - GG.Lopez 6-1,7-6
Pecsner - Baghdatis 6-4,6-3

Semmi meglepi. GG.Lopez salakos,várható volt a kiesése,Baghda sem nagy szám füvön,de az ő veresége váratlanabb volt picit.

368.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 366.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:18

:-))))
Nem igaz.
Kinek ezt nehezebb kinek azt.

369.
  • Perla
  • 2010.06.07. 17:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 367.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:21

hallak :D

370.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 369.
  • Perla
  • 2010.06.07. 17:22

A kérdés arra vonatkozott hogy hal-e?
A jó válasz Mardy Fish. Vagy valami ilyesmi.

371.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:28
 
 
   

Amúgy 17:30-tól a bet365-ön élőben lesz Fedék páros meccse. :-)

372.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 368.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:22

Úgy értem ezt az egészet, hogy Wimbledonban minden évben sokkal kevesebb az olyan ember aki odaérhet a végén az előrejelzések szerint mint keménypályán. USO vagy AO-n több esélyes van, mint füvön mivel a legtöbb ember játékának a keménypálya fekszik. Tehát ha valaki keménypályás GS-t akar nyerni, több nehéz ellenfelet kell megverni, mintha Wimbledont akarna nyerni.

373.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 367.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:21

Ne viccelj már, Baghda nem rossz füvön. Elődöntőt is játszott már Wimbiben.


Amúgy tudtátok, h Wimbledonban Roger lesz az 1. kiemelt? :)

374.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 373.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:29

Persze,időszámítás előtt 5000 évvel.
Én is bírom Baghdát,de már nem az igazi,pedig nem is idős.

375.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 373.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:29

Wimbledon az egyetlen GS ahol nem feltétlen a ranglistás helyezés szerint emelik ki a játékosokat, hanem az ottani esélyek szerint, nem? Ez esetben nem annyira meglepő. Amúgy meg semmit nem nyom a latban, legfeljebb a döntőben kerülhetnek össze Rafával.

376.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 372.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:29

Amúgy tök szégyennek tartom a mai teniszezőktől, hogy relatíve ennyire bénán játszanak füvön. Oké, arról nem tehetnek, h ilyen rövid lett a füves szezon, de akkor is.

377.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 375.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:32

Nem fennhéjázás volt, csak érdekességképp mondtam. Istenem, ma mindenkinek karó van a seggében?

378.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 374.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:31

Oké, de mégis az egyik legjobb eredménye. Ilyen szempontból nem túl helytálló azt mondani, h füvön nem nagy szám. Kihez képest?

379.
  • katma
  • 2010.06.07. 17:36
 
 
   

Aki nézni akarja Fed páros meccsét most kezdi közvetíteni a német Sport1 régen DSF volt.

380.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 376.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:33

Ebbe azért az is közrejátszik, hogy kevés játékos van aki füvön nő fel, ezért nem is tudnak rajta játszani annyira, és nem is kedvelik annyira. Az idei Wimbledonban azért várok izgalmakat. Rafa és Federer szerintem hozni fogja magát, Roddickban és Murrayben bízok még. Ha Söderling és Berdych tudja tartani az eddigi formáját akkor akár ők is beleszólhatnak a dolgokba. Ha ők rendben lesznek jó kis meccsek és torna sülhet ki a dologból szerintem.

381.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 378.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:35

Nem kötekedésképpen válaszoltam, ha úgy tűnt akkor bocs. De számomra ez nem túl meglepő, hogy Roger az 1. kiemelt.

382.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 380.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:37

Mondjuk a wimbledoni fű tempója sem a régi már... :(

383.
  • Elessar
  • 2010.06.07. 17:43
 
 
   

Végre füves szezon, nyamm!
Baghda kiesése azért váratlan, füvön nagyon jó szokott lenni.
Ricsárd nagyon veri Nihikorit, lehet idén Gasquet-val is számolni kell majd füvön.
Idén eddig AO és RG is meglepően sima Fed és Rafa győzelmet hozott, a színvonal se verdeste az eget, de úgy érzem most idén Wimbi nagyon nagy lesz. Többen is esélyesek, Murray, Rodd, Rafa, Fed, és ott vannak a nagy bombázók is

384.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 382.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:39

Olyan már nem is lesz valószínűleg. Ha olyan lenne, mint régen akkor szerintem Nadal sem nyert volna Wimbledont.

385.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 372.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:29

Ha ez így van akkor RG-t lenne a legkönnyebb nyerni,mert ott meg csak 1 salakos játékos van,aztán jónapot.
Nem ilyen egyszerű ez.
Pl. füvön nagyon nehéz játszani szerintem. Sokszor váratlanul pattan a labda,és sokkal nagyobb szögben,gyorsabban. Még USO-nál is,ahol a decoturfon (decoturf II) tök kiszámítható a labda íve. Persze gyors,de nem annyira mint Wimbi.
Az auso meg mindkettőnél lassabb (plexicushion).
A körülmények miatt meg Wimbi nehezebb szerintem. Nem véletlenül kevesebben nyerik meg (konkrétan Federer 6x).
Nem tudom,ezt így nem igazán lehet eldönteni melyik nehezebb.
Valószínű mindegyik egyformán.:-)

386.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 378.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:35

Az AUSO döntőjéhez képest pl.

387.
  • Elessar
  • 2010.06.07. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 382.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:39

Így van, évek óta lassítják csak nem tudom miért. Én az utóbbi években ezért is szeretem jobban USO-t.

388.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 385.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:43

Füvön leginkább azért pattan váratlanul a labda, mert 2 nap után néha úgy néz ki néhány pálya, mint egy szántóföld, alapjáraton nem lenne ezzel gond szerintem. Mondjuk hiába lenne 10 jó játékos még füvön, szerintem akkor se nyernének épp Roger miatt. Emiatt Roddickot sajnálom nagyon. Nagyon megérdemelne már egy Wimbledont. Ráadásul ő nem egyszer remek játékkal állt Roger elé a döntőben,(nem úgy ahogy Söderling vagy Murray a döntőikben) és még így sem tudta megverni Rogert, mert ez is kevés volt. Maradjunk annyiban, hogy mindegyik ugyanolyan nehéz.:)

389.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 383.
  • Elessar
  • 2010.06.07. 17:43

Ez magas labda...Gászké igazi terepe a fű.:-))))

390.
  • donnie
  • 2010.06.07. 17:49
 
 
   

valaki nézi a bet-en a Federer páros meccset? csak nem nem megy a kép normálisan?

391.
  • donnie
  • 2010.06.07. 17:50
 
 
   

(nem = nekem)

392.
  • Elessar
  • 2010.06.07. 17:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 389.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:49

Igen, de már salakon jó formába került, remélem tartja a formáját füvön is

393.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 388.
  • Slice
  • 2010.06.07. 17:49

Alapban is nehéz,nemcsak a kikopott részek miatt 4-5 nap után.
Bár mondjuk Wimbin biztos nem akkora probléma.:-)

394.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 392.
  • Elessar
  • 2010.06.07. 17:51

Úgy értem a "másik" fű.:-)

395.
  • Elessar
  • 2010.06.07. 17:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 394.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:51

Jaaaa :DDDD

396.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 390.
  • donnie
  • 2010.06.07. 17:49

Nekem is tökre akadozik Fed meccse,úgyhogy Gászkéra kapcsoltam.

399.
  • Elessar
  • 2010.06.07. 17:53
 
 
   

Amúgy a pálya mérete nekem mindigis füvön tűnt a legkisebbnek, érzéki csalódás?

400.
  • Elessar
  • 2010.06.07. 17:54
 
 
   

Na a gyökér visszatért!

401.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 385.
  • erisen
  • 2010.06.07. 17:43

Bocs, de az USO jelenleg gyorsabb borítás, mint Wimbi. Lehet, h nem pont wimbi első napján, de h a msodik heténél gyorsabb, az biztos.

403.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 400.
  • Elessar
  • 2010.06.07. 17:54

Replivel egyetemben. És ne gyártsunk elméleteket... :D

405.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:02
 
 
   

Federer közben eléggé bénázik párosban. :)

406.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 401.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:56

Állítólag hosszabb a fű. Na ezt nem tudom,nem mértem meg. Ez lassíthatja.
Más labdával játszanak(Slazenger),ez is számíthat. Játszottam az USO-s Wilsonnal és ezzel is. Ugye ez nálam nem mérvadó:-),de nekik biztos sokat számít. Persze ha ki van már kopva a fű,akkor természetesen lassabb,és keményebb,és buckásabb.

408.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 405.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:02

Most vágott 3 ász értékűt.:-)

409.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:07
 
 
   

Páros meccs első fordulóban sem láttam még ennyi embert mint Fedék meccsén.
Biztosan Y.Allegro miatt.:-)
Bár lehet hogy itt Kolsinak több rajongója van...

410.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 408.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:05

jó,de játék közben-re értem :)

411.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 410.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:07

Úgy igen. Kolsiék vitték az első set-et.

412.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 409.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:07

Kolsi egyébként asszem itt nyert már párosban,szal biztos jól tolják. Federer meg kb azért játszik h fű legyen a lába alatt :).

413.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 412.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:09

Kb.:-)
Amúgy jól adogat Fed.
Ha szerva összeáll úgy mint a tavaly Wimbin akkor az már jó.

414.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 413.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:12

jajaja.bár nem szeretem a szerva meccseket.de szerencsére Fed máshoz is ért kicsit.

415.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:17
 
 
   

ezek a németek tényleg jól nyomják. elütések ott vannak.

416.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:23
 
 
   

azért ez az Allegro is ott van a toppon! :) két lecsapást egymás után elrontani....

418.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 416.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:23

Fedék breakelték a németeket.
Spíl Federer-Allegró.:-)))

419.
  • hunchback
  • 2010.06.07. 18:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 373.
  • Turin
  • 2010.06.07. 17:29

Nadalnak momentán egy árva pontja sincs a tavalyi füves szezonból, így aztán a wimbledoni számítás szerint rettentő sokkal kéne vezetnie, hogy első kiemelt lehessen.

422.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 418.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:27

az kevés lesz :)

423.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 422.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:30

Ez a Fed return ott volt. +Allegró lecsapása. Break point.

424.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 423.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:34

:) még a végén nyernek,te jó ég

425.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:37
 
 
   

:-) A német srác behullott a hálóba.

426.
  • normaluser
  • 2010.06.07. 18:37
 
 
   

Kas szépen beleszállt a hálóba :D

428.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:40
 
 
   

micsoda izgalmak lesznek itt :D

429.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:42
 
 
   

6-5 VAMOS! :)

431.
  • brewer
  • 2010.06.07. 18:46
 
 
   

Azért itt a második szettre feljavultak a fiúk :)))

432.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:47
 
 
   

úgy utálom a párosban h konkrétan a másikra céloznak a hálónál...

433.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:48
 
 
   

milyen csokizabáló?

435.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:51
 
 
   

naaaa Allegro végre valami! :)

436.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:53
 
 
   

a wiener schnitzel mindenit mi volt ez

464.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 435.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:51

Azért egy épkézláb partnerrel nyernék simán.:-)
De max egy jó kis mozgás ez az egész nekik.
Meccslabda.

521.
  • brewer
  • 2010.06.07. 18:55
 
 
   

Awww, tök jó volt ez a TB, kár, hogy Yves szervája nem elég erős.

539.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:55
 
 
   

jólvan,azért csak kikaptak.Allegro nem bírta kiszerválni.:) azt hiszem ezek után Federer erősen elgondolkodik h ütőt fogjon-e még valaha.

540.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 539.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:55

Nem tud majd aludni bánatában.:-)

541.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 540.
  • erisen
  • 2010.06.07. 18:58

igen,ezt nagyon eltaktikázta. azt hiszem ezzel Wimbit is bukta. nagyon nem kellett volna ez a vereség.ráadásul szettlabdáról.

571.
  • brewer
  • 2010.06.07. 19:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 541.
  • donnie
  • 2010.06.07. 18:59

Szerintem rendben lesz Wimby, csak az a lényeg, hogy ne Yves-re bízza a szerválást. Szerintem kérje fel erre a feladatra inkább mondjuk Andyt. És akkor ketten valahogy majdcsak összehozzák azt az egyes győzelmet ;) :)

686.
  • Turin
  • 2010.06.07. 19:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 571.
  • brewer
  • 2010.06.07. 19:04

Amúgy tényleg gáz látni, h szegény Yvest csak szánalomból tartja Roger. Chiundinellivel vagy Waw-val is messze juthat bármilyen páros tornán. Yves-szel leginkább sehova. :)

687.
  • donnie
  • 2010.06.07. 19:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 571.
  • brewer
  • 2010.06.07. 19:04

persze hogy rendben lesz! csak viccből mondtam. nem nagyon érdekel mit művel párosban, főleg egy 250es tornán. :)

775.
  • brewer
  • 2010.06.07. 19:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 687.
  • donnie
  • 2010.06.07. 19:06

Hé, én is csak vicceltem :) Úgy látszik a smiley nem volt elég ;) Vagy csak szimplán rossz volt a poén :) Valszeg ez utóbbi :)))

902.
  • vinc
  • 2010.06.07. 19:10
 
 
   

bogdanovic dimitrov meccsen 2 egykezes fonák :D áh elájulok :D

1009.
  • brewer
  • 2010.06.07. 19:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 686.
  • Turin
  • 2010.06.07. 19:05

Hát igen, elég nyílt titok, hogy ilyenkor próbálnak némi pénzt összeszedni Yvesnek, bár kétlem, hogy túl sokat tudnának ;)

De fura volt látni Rómában is, hogy például a Sam Q-ék elleni meccsen Yves kifejezetten ideges volt, egy gémben sikerült három DF-et ütnie...

Valahogy biztos lerendezik ezt, gondolom egyébként nem játszanának együtt :)

1386.
  • vinc
  • 2010.06.07. 19:16
 
 
   

Dimitrov csiszolhatna még azon a fonákon. amit most produkál azt én is hozom :D (átütöm a labdát a háló felett)

1889.
  • agimano
  • 2010.06.07. 20:17
 
 
   

bazmeg, neked kezeltetned kellene magadat!

1917.
  • cristobal0804
  • 2010.06.07. 21:02
 
 
   

Nem tudjátok mivel lehet a tennishaven.com-ról, .eng kiterjesztésű fileokat megnézni?


tennisstars te makkarcú ne válaszolj :D

1918.
  • Slice
  • 2010.06.07. 21:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1917.
  • cristobal0804
  • 2010.06.07. 21:02

Van egy program Total Commander Ultima Prime. Ennek van egy beépített lejátszója, na azzal lelehet. Megnyitod a programod, megkeresed a fájlt és F3-at nyomsz.

1919.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 21:27
 
 
   

amúgy felröppent itt, hogy wimbledonban nem feltétlen a ranglista alapján emelnek ki...ez szerintem csak régebben volt így, rafa lesz az első kiemelt

1920.
  • agimano
  • 2010.06.07. 21:32
 
 
   

http://www.nadalnews.com/2010/06... Rafa orrba szájba, akit érdekel:)

1921.
  • Slice
  • 2010.06.07. 21:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1919.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 21:27

Én úgy tudom, hogy most is így van és Federer lesz az 1. kiemelt. Ha jól tudom, akkor továbbra is az előző szezon füvespályás eredményeit is figyelembe veszik a ranglista mellett és éppen ezért Federer lesz az 1.

1922.
  • Rafa007
  • 2010.06.07. 21:34
 
 
   

Rafa már Londonban! :)
http://img715.imageshack.us/i/al...

1923.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 21:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1919.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 21:27

de persze lehet, hogy ez nincs így, meg nem tudom, hogy működött régen, szóval biztos van aki jobban tudja...de rafa mintha azt nyilatkozta volna, hogy ő lesz az első kiemelt

1924.
  • Rafa007
  • 2010.06.07. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1923.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 21:35

Rafa a ranglista vezető, nyert már wimbit+ 2 döntő. Nem teszik azt meg, hogy ne ő legyen az első kiemelt!!!!

1925.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 21:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1921.
  • Slice
  • 2010.06.07. 21:34

az a baj, hogy ez így nem egy igazságos rendszer...pl azért mert rafa tavaly nem is indult...

1926.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 21:41
 
 
   

de amúgy tényleg így csinálják még mindig, fel sem tűnt nekem az utóbbi időben

1927.
  • Slice
  • 2010.06.07. 21:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1925.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 21:39

Hát most épp Rafa esetén annyira nem jogos az igaz, mert ő sérült volt, de nem hiszem, hogy földhöz vágná vagy nagyon ellene lenne a dolognak.

1928.
  • Slice
  • 2010.06.07. 21:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1924.
  • Rafa007
  • 2010.06.07. 21:37

Federer meg nyert 6 Wimbledont + 1 döntő:D Tavaly Nadal ugye nem hozott pontot füvön, Roger pedig igen. Ha még mindig így működik akkor bizony Roger lesz az 1. Nem katasztrófa..

1929.
  • cristobal0804
  • 2010.06.07. 21:43
 
 
   

nézzétek csak : http://www.postimage.org/image.p... cuccok az éven :D rafa már holnap lehet hogy kezd Londonban.

1930.
  • teniszzoli
  • 2010.06.07. 22:02
 
 
   

ált.egy alacsonyabban rangsorolt jó füvestszoktak előrébb tenni pár hellyel!de elképzelhető h rog lesz az egyes!

1937.
  • marias.attila
  • 2010.06.07. 22:30
 
 
   

Azért az első és a második kiemelt helyzete között nincs nagy különbség. Úgy is csak szerencse kérdése, hogy melyikük ellen kit rangsorolnak.

1942.
  • Doctorpete
  • 2010.06.07. 23:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1926.
  • ettumifilii
  • 2010.06.07. 21:41

az a minimum, h Federer az első kiemelt sztem....

de semmi különbség az első vagy 2. kiemelt között

1943.
  • stela
  • 2010.06.07. 23:22
 
 
   

Jó ég, milyen ámokfutás van itt! Fuzzy félreolvastam a soraidat, bocsii!

Kinézek 1sb napra Eastbourneba, tudom, hogy senkit sem érdekel az a verseny, fiók tavaly óta játszanak ott, előtte csak lányok. Majd azért próbálok fényképezni a béna kis kamerámmal.

2033.
  • ettumifilii
  • 2010.06.08. 07:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1942.
  • Doctorpete
  • 2010.06.07. 23:15

miért minimum? nadal vezeti a ranglistát, plusz a legutóbbi wimbledont amin indult megnyerte...

2034.
  • ettumifilii
  • 2010.06.08. 07:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2033.
  • ettumifilii
  • 2010.06.08. 07:22

ennyi erővel a garroson meg neki kellett volna első kiemeltnek lennie...de ott ilyen szerencsére nincsen

2035.
  • Doctorpete
  • 2010.06.08. 07:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2033.
  • ettumifilii
  • 2010.06.08. 07:22

csak azert, mert két héttel a wimbi rajt előtt, a tavalyi győztes vezette a ranglistát.. amúgy általában nem a verseny előtti hét adja a kiemelést, hanem 2-3 héttel azelőtti állapot.
de még egyszer mondom, tök mindegy, h első vagy második, nincs igazából semmi különbség, felesleges ezen vitatkozni.

2036.
  • hunchback
  • 2010.06.08. 07:53
 
 
   

The Wimbledon men's seeding formula is openly published. They take the current 52-week rankings, then add in 100 percent of the grass court rankings from the preceding 12 months (12-24 months before the draw date) and 75 percent of the grass-court rankings from the 12 months before that (24-36 months before the draw date)


2037.
  • brewer
  • 2010.06.08. 08:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2033.
  • ettumifilii
  • 2010.06.08. 07:22

Ha jól tudom, akkor ez nem úgy néz ki, hogy a hasukra ütnek, hanem van egy metódus, ami alapján kiszámítják. Nekem is valami olyasmi rémlik, mint amit hunchback írt.

2038.
  • brewer
  • 2010.06.08. 08:43
 
 
   

Na, a mindent tudó RF.cm kisegített minket ;) :) Jelenlegi állás szerint Fed lenne az első kiemelt, de még a Halle/Queens eredmények változtathatnak ezen. (Jelen pillanatban wimbledoni számítás alapján Fednek 11,777.5, Rafának 10,537.5 pontja van). Nem mintha nagy jelentősége lenne, de ha már így felmerült :)

2039.
  • brewer
  • 2010.06.08. 09:13
 
 
   

Jobban megnézve ezeket a pontokat, ezen már Queens és Halle se változtathat. De aki akar, az számoljon utána, én biztosan nem fogok ;) :)

2040.
  • brewer
  • 2010.06.08. 09:14
 
 
   

Jobban megnézve ezeket a pontokat, ezen már Queens és Halle se változtathat. De aki akar, az számoljon utána, én biztosan nem fogok ;) :)

2041.
  • agimano
  • 2010.06.08. 10:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2039.
  • brewer
  • 2010.06.08. 09:13

nem fog változtatni, mivel 250 pontot tudnak nyerni és egyikük sem indult tavaly.

amúgy érdekes, mert még ha Rafa mondjuk, ha jövőre is első lenne Wimbledon előtt, akkor is lehet, hogy nagyot fog szívni, mert ha jól értem most a tavalyi füves eredmények nem számítanak duplán, csak amennyire a mostani ranglista pontokban benne vannak és a 2008-as füves eredményeket is hozzáadják, amikor Rafa 2250 pontot nyert és a 2007-es füves eredmények 75%-t. Rafának viszont tavalyról 0 pontja van, így jövőre tökre lecsúszhat a rangsorban. Bár lehet, hogy akkor is csak a második helyre csúszna, majd meglátjuk:)

2042.
  • agimano
  • 2010.06.08. 10:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1943.
  • stela
  • 2010.06.07. 23:22

ne legyél ilyen kishitű:) biztos jó lesz, ott lesz Kim Clijsters is:))) én várom a beszámolódat:))

2043.
  • agimano
  • 2010.06.08. 10:59
 
 
   

szeretem az ilyen videókat, ahol lehet valamit látni abból, hogy hogyan edzenek a teniszezők, Venus egyik szponzora készít egy sorozatot Venusról, eddig 2 rész van:

http://www.facebook.com/video/vi...
http://www.facebook.com/video/vi...

2045.
  • brewer
  • 2010.06.08. 11:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2041.
  • agimano
  • 2010.06.08. 10:05

Nem tudom, én nem így értelmeztem: jelenlegi ranglistapont + az idei sorsolás előtti 12 hónapban szerzett valamennyi füves pont + az azelőtti egy évben szerzett füves pontok 75%-a.

Tehát jelenlegi ranglistapont +
2009. június 18. és 2010. június 18. napja közötti füves eredmények 100%-ban +
a 2008. június 18. napja és 2009. június 18. napja közöttiek pedig 75%-ban.

Szóval ebben már benne van Rafa tavalyi o pontja szerintem.

2046.
  • agimano
  • 2010.06.08. 11:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2045.
  • brewer
  • 2010.06.08. 11:06

én nem így értem:) amúgy a pontok, amiket Roger oldaláról hoztál, sehogy sem jönnek ki jól, de ahhoz vannak közelebb, amit te mondasz, de szerintem ez:

The Wimbledon men's seeding formula is openly published. They take the current 52-week rankings, then add in 100 percent of the grass court rankings from the preceding 12 months (12-24 months before the draw date) and 75 percent of the grass-court rankings from the 12 months before that (24-36 months before the draw date)

azt jelenti, amit én mondtam, főleg, hogy benne is van a 12-24, ill a 24-36 hónapos leírás a szövegben.

2047.
  • agimano
  • 2010.06.08. 11:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2046.
  • agimano
  • 2010.06.08. 11:19

szóval az 52 hetes ranglistában benne van a tavalyi wimbledon, ahhoz hozzás veszik még pluszba az azt megelőzőt 100%-ban és még az azt megelőzőt is 75%-ban, amúgy ami miatt nem jön ki jól, az gondolom az 52 hetes ranglista miatt van, és a végén neked lesz igazad, de szerintem ami ide le van írva, az azt jelenti, amit én értek:) de sosem lehet tudni:)

2048.
  • agimano
  • 2010.06.08. 11:26
 
 
   

ez tavalyról van, és nem azt jelenti, amit a másik szöveg, hanem azt, amit brewer is mond:

MEN
The seeds are the top 32 players on the ATP Entry System Position (ESP), BUT then rearranged on
a surface-based system. A seeding Committee is not required for the Gentlemen’s Singles since the
seeding order is determined using an objective and transparent system to reflect more accurately an
individual player’s grass court achievements: The formula is:
• Take ESP points at 15 June 2009
• Add 100% points earned for all grass court tournament in the past 12 months
• Add 75% points earned for best grass court tournament in the 12 months before that.
Please note that the points totals have been adjusted to reflect the changes made to the ATP Entry
System since last year.

2049.
  • agimano
  • 2010.06.08. 13:00
 
 
   
2050.
  • agimano
  • 2010.06.08. 13:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2049.
  • agimano
  • 2010.06.08. 13:00

ez egy interjú Mats Wilanderrel a RG első hetéről

2051.
  • katma
  • 2010.06.08. 14:48
 
 
   

Az Eurosport2 adni fogja Rafa páros meccsét!

2052.
  • agimano
  • 2010.06.08. 14:56
 
 
   

képzeljétek, lehet, hogy megyünk Halleba:)) hahaha ez több, mint ironikus azt hiszem:)

2053.
  • katma
  • 2010.06.08. 15:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2052.
  • agimano
  • 2010.06.08. 14:56

De jó neked:-)) Bár szerintem Anglia sem rossz hely:-))

2054.
  • katma
  • 2010.06.08. 15:02
 
 
   

Davydenko szegény elég pontatlanul játszik még!

2055.
  • agimano
  • 2010.06.08. 15:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2053.
  • katma
  • 2010.06.08. 15:01

hát inkább oda mennék:) ott van Rafa:)

2056.
  • agimano
  • 2010.06.08. 15:28
 
 
   

bassza meg, hát nem 2 Halle van Németországban?! azt hiszem, nem megyünk sehová:))) basszus

2057.
  • agimano
  • 2010.06.08. 15:31
 
 
   

megőrülök, mekkora egy idióta vagyok:)) túl szép volt, hogy igaz legyen:)))

2058.
  • katma
  • 2010.06.08. 15:37
 
 
   

Harmadikra már csak sikerül:-))

2059.
  • agimano
  • 2010.06.08. 15:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2058.
  • katma
  • 2010.06.08. 15:37

harmadikra?:))) ez lett volna a harmadik:))) haha, hm, igazából nincs annyival messzebb ez a Halle, mint a másik, de van egy olyan érzésem, hogy még sem fog összejönni. Szerintem legközelebb már csak akkor szólók, ha lesz is jegyem valahova:))

2060.
  • erisen
  • 2010.06.08. 16:01
 
 
   

Davy 7-6,6-0-ra nyert Greul ellen. :-)
Úgy látszik jó formában tért vissza a sérülése után.
Nagyon hiányzott a mezőnyből nekem.
Remélem Feddel ők játsszák itt a döntőt Halléban.
Ahol ESIK! Nem igaz,nem volt még elég RG-n az esőszünetekből?

2061.
  • JMDP
  • 2010.06.08. 16:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2060.
  • erisen
  • 2010.06.08. 16:01

Halléban van tető. A második szett elején húzták be:)

2062.
  • agimano
  • 2010.06.08. 16:09
 
 
   

hol nézitek amúgy, a neten? elvileg van a német sport 1-en is

2063.
  • katma
  • 2010.06.08. 16:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2062.
  • agimano
  • 2010.06.08. 16:09

Gyakorlatilag is!

2064.
  • erisen
  • 2010.06.08. 16:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2061.
  • JMDP
  • 2010.06.08. 16:06

Van. :-)
De mindegyik pályán? Gyanítom csak a centeren.
Mert a többi pályán play suspended - rain.

2066.
  • JMDP
  • 2010.06.08. 16:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2063.
  • katma
  • 2010.06.08. 16:12

Itt is megköszönöm, hogy korrekt módon vezetted a tippversenyt:)

2097.
  • katma
  • 2010.06.08. 16:27
 
 
   

Na ezt akartam Fuzzynak írni, hogy ő is a stankapankánk, de nem volt nehéz kitalálni! Még jó hogy nem nyerte meg a tippversenyt!

2098.
  • JMDP
  • 2010.06.08. 16:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2064.
  • erisen
  • 2010.06.08. 16:21

Jól gyanítod:) Azért az durva lenne, hogy minden pályát befedjenek:)
Jaj nee! Megint elgurult a gyógyszere "bütyöknek"

2101.
  • katma
  • 2010.06.08. 16:37
 
 
   

No problemo! Biztos ilyenkor boldog vagy és ez boldoggá tesz!

2105.
  • katma
  • 2010.06.08. 16:40
 
 
   

Én a boldogságra törekszem tedd azt te is! Hülyeség ilyeneket csinálnod!

2106.
  • katma
  • 2010.06.08. 16:42
 
 
   

És ő állandóan minden nap kitöröl!

2108.
  • katma
  • 2010.06.08. 16:44
 
 
   

ÉRTSD MEG NEM TUDOD!!

2110.
  • katma
  • 2010.06.08. 16:46
 
 
   

Ha értelmes ember vagy akkor értelmes dolgokat csinálsz és ez NEM AZ!

2131.
  • agimano
  • 2010.06.08. 16:53
 
 
   

kíváncsi lennék ki az a 15 nick, a tippelős játékban is gondolom több nickeddel vettél részt, még jó, hogy végül nem te nyertél, pedig majdnem sikerült

2132.
  • Jojo
  • 2010.06.08. 16:54
 
 
   

Melyik az a blog amiről beszélt ez a visszamaradott?

2133.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.08. 16:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2110.
  • katma
  • 2010.06.08. 16:46

aranyos vagy, de felesleges a trollal foglalkozni, mert egy mozdulattal törlöm az összes kommenjével együtt, amivel órákig bajlódott a gyépés.

2134.
  • agimano
  • 2010.06.08. 16:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2132.
  • Jojo
  • 2010.06.08. 16:54

a salakblog, de lehet, hogy azt is csak kamuzza

2135.
  • agimano
  • 2010.06.08. 16:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2134.
  • agimano
  • 2010.06.08. 16:55

vagy, há, det én arra gondoltam lehet, hogy nem arra gondolt, amúgy ez rémes, szerintem ez az ember tényleg beteg

2136.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.08. 16:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2135.
  • agimano
  • 2010.06.08. 16:56

nyilván az. szerencsétlen.

2138.
  • erisen
  • 2010.06.08. 17:20
 
 
   

Elég ügyes gyerek ez a Bemelmans. Szép dolgokat csinál Kolsi ellen.
Olyan Björn Borg-styleban nyomja.:-) Mármint kinézetre.

2139.
  • donnie
  • 2010.06.08. 17:21
 
 
   

üdv. tudjátok Federer mikor játszik? már elvileg kéne. melyik meccs végére várunk? a Kolsi?

2140.
  • erisen
  • 2010.06.08. 17:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2139.
  • donnie
  • 2010.06.08. 17:21

Kolsi meccs után.

2141.
  • donnie
  • 2010.06.08. 17:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2140.
  • erisen
  • 2010.06.08. 17:26

remélem nem 3 szettes lesz...

2142.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.08. 17:45
 
 
   

Üdv, ja menő klub:) 2010. június 21. 11:00-tól - 2010. július 4. 19:00-ig

2143.
  • JMDP
  • 2010.06.08. 17:45
 
 
   
2144.
  • donnie
  • 2010.06.08. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2142.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.08. 17:45

:) pontos meghatározás

2145.
  • donnie
  • 2010.06.08. 17:53
 
 
   

áá Kolsi 3 szettlabdáról nem tudja befejezni

2146.
  • donnie
  • 2010.06.08. 17:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2145.
  • donnie
  • 2010.06.08. 17:53

mármint meccslabdáról

2147.
  • donnie
  • 2010.06.08. 17:59
 
 
   

schüttler meg közben megveri monfít

2148.
  • donnie
  • 2010.06.08. 18:00
 
 
   

NEEEEEEEEEEEEE :( 3 szett lesz

2149.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.08. 18:24
 
 
   
2150.
  • tomma
  • 2010.06.08. 23:47
 
 
   

Mér vártál rá ? Eztetet nem értem...

2151.
  • tomma
  • 2010.06.08. 23:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2138.
  • erisen
  • 2010.06.08. 17:20

Nekem is tetszett. Kár hogy "már" 23 a vén szaros :) Vége a pályafutásának...

2152.
  • tomma
  • 2010.06.08. 23:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2133.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.08. 16:54

Tudod addig nem akartam irni, amig a troll volt "uralmon" itt. De elhúztad a nótáját úgyhogy helyreállt a rend. Na hazajöttél Párizsból ? Akkor zökkenj vissza, mer ez itt nem "New York és nem Los Angeles" ::)) Lesznek cikkek, beharangozók a Wimbiig ? Csak hogy tudjam érdemes-e jönnöm ide.

2153.
  • tomma
  • 2010.06.08. 23:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2110.
  • katma
  • 2010.06.08. 16:46

Fogadd szintén az én összes elismerésemet a tippjáték miatt. Korrekt volt. Trollokkal meg ne foglakozz ! Üdv: T

2154.
  • katma
  • 2010.06.09. 00:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2153.
  • tomma
  • 2010.06.08. 23:55

Kösz:k kiská:-)))

2155.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.10. 21:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2152.
  • tomma
  • 2010.06.08. 23:52

persze, hogy lesznek. már hétvégén.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések