Fuzzy Dunlop

2010. 06. 01. 22:13

Álomfejtés

"Robin Söderling négy szettben megverte Roger Federert a Roland Garros negyedik fordulójában, amivel megtörte a svájci 2004 (Wimbledon) óta tartó egészen elképesztő sorozatát. A svájci 24. alkalommal már nem tudott Grand Slam torna elődöntőjébe jutni.

Robin Söderling -

Amennyiben Federer védő létére a döntőig menetel, Rafael Nadal és Novak Djokovic eredményétől függetlenül megdönti Pete Sampras utolsó nagy rekordját is, aki 286 hétig vezette az ATP hivatalos világranglistáját.

Söderling egy évvel és egy nappal ezelőtt éppen a spanyol csúcsdöntési kísérletét akadályozta meg azzal, hogy nem engedte zsinórban ötödször is Garrost nyerni, így a Nadalnak "csak" beállítani sikerült Björn Borg sorozatát. Mai győzelmével 1985 után elsőként két egymást követő évben is meg tudta verni a címvédőt a Garroson. Söderling a tavalyi szenzációs győzelem után egészen a döntőig menetelt és pont Roger Federer akadályozta első nagy győzelmében. A svédnek volt miért elégtételt venni. Zsinórban 12 vereséggel a háta mögött érkezett ma a pályára, ráadásul 2009-ben az elveszített Garros döntőt követően Wimbledonban és a US Openen is Federer búcsúztatta. Utolsó mérkőzésük azonban különbözött a többitől. A New York-i éjszakában Federer csodálatosan kezdett, míg Söderling hibát-hibára halmozott. Két elveszített szett után Söderling szanaszéjjel törte az ütőjét és minden tét nélkül ütni kezdett, mint a gép. Behúzta a harmadik játszmát és a negyedik rövidítésében csak Federer lélekjelenlétén múlott, hogy nem lett ötszettes dráma a mérkőzésből.

A mai mérkőzés nagyon hasonlóan alakult. Federer csodálatosan kezdett. Az első szettben adogatóként mindössze két pontot veszített és már az első játéktól kezdve szorongatta a svédet fogadóként is. Aztán 4:3-as vezetésnél megtörte Söderlinget és a játszmát 17 nyerő mellett mindössze 3 hibával zárta.

A második szett első játékában még minden ugyanúgy ment tovább és Federer újra break labdához jutott, amit nem sikerült ugyan kihasználnia, de nem tűnt túl idegesnek emiatt. Olyannyira nem, hogy a következő játékban 30:0 után lankadt a figyelme és  Söderling az első break labdáját azonnal kihasználta, amivel egycsapásra minden megváltozott. (Federer erre utalhatott, amikor a mérkőzés után arról beszélt, hogy nem koncetrált kellőképpen. Ezen kívül kizárólag Söderling játékát dicsérte) A svéd elkezdett sülni és Federer kicsit elbizonytalanodott, sokkal kevesebbet kockáztatott és nem színezte annyira játékát, fogadóként pedig teljesen tehetetlen volt. Adogatásait továbbra is simán hozta, de ez a játszmán már nem segített. Söderling szervajátékai ugyanis sérthetetlenek voltak. A mérkőzés során 56 foghatatlan adogatást vágott Federer térfelére, amiből 14 ász volt és második szerváit is sokszor 180-190 kilométeres sebességgel ütötte meg. Söderling vállalta a kockázatot és a taktika bevált, mert hiába ütött 6 kettős hibát szervajátékaiban gyakorlatilag labdamenet sem alakult ki. Egy idő után a svéd már a játékot sem bánta. A második szett közepétől kezdve egyszerűen lelőtte a pályáról Federert. A svájci folyamatosan védekezésre kényszerült, de ma nem volt mit tennie, mert Söderling gyakorlatilag folyamatosan a vonalakat lőtte.

Federer tanult a hibájából és a harmadik játszmában nagyon vigyázott adogató játékaira és mindent megtett azért, hogy kivédekezze Söderling könyörtelen ütéseit. A nagy lehetőség 5:4-es vezetésnél jött el számára, de Söderling 0:30 után megint elütötte a vonalat. Már bemondták a három szettlabdát jelentő outot, de a pontot (teljesen jogosan) végül a svéd kapta. Aztán Federer mégis eljutott a játszmalabdáig, amit a svéd egy leírhatatlan pont után védett és két nyerővel a szettben maradt. Söderling gyakorlatilag mérkőzéslabdát hárítva állt oda fogadni, de akkora már annyira esett az eső, hogy 30:15 után félbeszakították a játékot. A negyvenperces szünet után Federer hideg kézzel kezdett szerválni, megnyerte az első pontot, aztán négyet hibázott, előnynél megütötte első kettős hibáját és ezzel elment a szett (7:5).

Ekkor már félház előtt folyt a meccs a folyamatosan szemerkélő esőben a közönség egy része ugyanis nem várta meg a folytatást. Pedig Federer breakkel indított és éledni látszottak a svájci remények. Úgy tűnt Federer pályafutás során ezredszer is saját hajánál fogva rángatja ki magát a bajból és ötödik szettig viszi a mérkőzést. Azonban elkövette második hibáját és ez már végzetesnek bizonyult. A csere után négy hibát is vétett, amivel simán leadta a másfél óra küzdés után kiszenvedett break előnyét és innen már csak az volt a kérdés, hogy Söderling beremeg-e a végjátékban. Federer két adogató játékában is óriási küzdött és meccsben maradt, harmadszorra azonban nem sikerült a bravúr. 4:4-es állásnál Söderling újabb két fogadó előnyhöz jutott és a másodikat kihasználta, majd ellentmondást nem tűrő játékkal befejezte a meccset és kiverte a címvédőt (6:4).

Federer úgy szenvedett vereséget, hogy a mérkőzés során 27 hiba mellett 40 nyerőt ütött, de nem valószínű, hogy a pozitív mérleg nagyon vigasztalná. Ma egyszerűen képtelen volt megtörni a svéd játékának ritmusát. Eddigi mérkőzéseiken a 193 centiméter magas Söderling kétkezes fonákjára nyesett labdákkal lassítani tudta a játékot, amivel rendszerint hibára kényszerítette a svédet, de szemmel láthatóan Magnus Norman erre is felkészítette Söderlinget, aki ezekben az esetekben is átfarolt és elindította óriási tenyeresét. Federer az elmúlt hat évben számtalan ilyen mérkőzést nyert meg - csak ő tudja hogyan, - de egyszer ennek is el kellett következnie.

Véget ért egy fantasztikus sorozat, egy rekord, amit soha senki nem fog megdönteni. Vagy ha igen, azt nem fogjuk látni.

Roger Federer -

Ps:

Három dolgot tennék hozzá.

1. Ha:)
A második szettben 5:4, 0:30-nál a labda nem csípi a vonalat és 2:1 szettel mennek "pihenn", most arról beszélünk, hogy Fed kicsit kihagyott a 2. elején, de sima ügy. DE Fed ugyanezt fordítva eddig kb. tízszer csinálta meg. Tavaly Haas ellen mindenki őt éltette, hogy rácsapta azt a bizonyos tenyerest a vonalra. És az egy sokkal fontosabb meccs volt Fed számára. Ha ott veszít valószínűleg soha nem nyer Garrost, az is lehet, hogy megtörik a karrierje. Most semmi hasonlótól nem kell félni.

2. Agresszió
A második szettől fogva, pontosabban a break után nekem azért hiányzott a vállalkozókedv Fed játékából. Persze nagyon nehéz úgy tenni bármit, hogy a másik folyamatosan a vonalat üti. Azért nekem hiányoztak a fonák egyenesek (az első szettben volt jónéhány és ez fegyver lehetett volna Söd kifarolt tenyereseire. Főleg úgy, hogy ő maga az első szett után nem használta a leghatékonyabb fegyverét és alig állt át tenyeresre, illetve azokat sem húzta meg igazán. A 40 nyerő sok, de ebből 17 az első szettben volt és az a három játszmára mindössze szettenként hetet jelent, ami azért karcsú. Már csak azért is, mert pont ennyit hibázott…

3. 287
Ahhoz, hogy ne jöjjön össze Nadalnak, vagy Djokovicnak meg kell nyernie a tornát. Mindenki Rafát várja. A spanyol most megmutathatja, hogy tud-e Fed "nélkül" Slamet nyerni. Ha igen és átveszi a vezetést, akkor sem írnám még le ezt a dolgot végérvényesen. Fed nem sérült meg, nem drámázott, nem hivatkozott semmire. A második szett elején hibázott, az ellenfél kurvajó játékos, sült a keze és a esőszünet most nem kedvezett Fednek, aki kicsit elbizonytalanodott. A sajtótájékoztató szemben a tavalyi évvel nem ravatalozóra emlékeztetett. Most szépen elmegy és felkészül Wimbledonra.

220 hozzászólás

1.
  • nokomment
  • 2010.06.01. 22:37
 
 
   

Köszönjük Fed, köszönjük Söd! Hajrá szép játék!

2.
  • Rafain
  • 2010.06.01. 22:43
 
 
   

Fuzzy, előző topicban írtam véleményt, és Replicáról is írtam, bemásolom ide:

"Sziasztok, sok mindent nem tudok már hozzátenni, Söderling jobb volt ma, de Fed is nagyon jó volt. Óriási lehetőség előtt Rafa, de nem vennék rá mérget, hogy meglesz. Én vagyok a Rafafanok közül az egyetlen, akinek nem tetszik a játéka, és most azt mondom nem nyeri meg, pedig szerintem csak rajta múlik. Brilliáns salakos, ő a favorit, ez a lényeg. Nehéz lesz.

Ami azt illeti, azért nem szóltam eddig hozzá, mert szerintem ilyen helyzetben nem illik eljátszani itt a "nagyon sajnálom, pedig megérdemelte volna" kezdetű okosságokat. Mostanra pedig már lecsillapodtak annyira a kedélyek, hogy mindenki reálisan tudja elemezni a történteket. Replicától meg ezennel teljesen elhatárolódom. Aki gyakran követi a fórumot, az tudja, hogy időnként rászólok, kiosztom, ha nem értek egyet vele, de ma túllépett egy határt. És ezt most neked írom Fuzzy, valamit találj ki, mert komolyan mondom, hogy engem Nadalfanként idegesít. Nem azt mondom, hogy baszd ki a fórumról teljes egészében, mert valamennyire bírom őt, és lehet viccesen hangzik, de talán szüksége van rá a fórumnak. Inkább ilyen pár napos letiltásokban kellene gondolkozni, ha mégegyszer eztr megengedi magának(és megfogja elhiheted). Nem tartom őt ugyanis nevelhetetlennek, csak meg kéne mostmár találni a módját."

3.
  • erisen
  • 2010.06.01. 22:46
 
 
   

Söderling ma olyan teniszt produkált ami ellen senkinek nincs ellenszere.
Brutális nyers precíz erőtenisz.Azért Fedtől az az 1.set...híííí...de szép is volt.
Mint fénykorában. Csak akkor még 2-3 set-ig tudott ilyet,ma már "csak" 1.ig.
Söderling megérdemelten jutott tovább.
Federer meg IW,Miami,Estoril miatt bukja a 287-et.
De sebaj,majd megdönti más Pistol Pete rekordját.:-)

4.
  • Prézli
  • 2010.06.01. 22:48
 
 
   

Aki csüggedt, annak: http://www.youtube.com/watch?v=r...

Aztán a volumét maxra :) (első szám)

5.
  • csaab
  • 2010.06.01. 22:51
 
 
   

köszi az írást. miért ez a címe?

6.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.01. 22:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 5.
  • csaab
  • 2010.06.01. 22:51

nem tudom:)

7.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.01. 22:58
 
 
   

bent voltam Fed interjúján. az a durva, hogy egyáltalán nem zavarta sem a faszon tudja hány hét, sem a 23-as sorozat. három méterre ültem tőle, szóval azt gondolom meg tudom elég hiteles, amit írok. sorolta hogy persze újra és újra semi és annyi. jobban zavarta, hogy a 2. szett elején nem figyelt eléggé és hogy kurva sok vonalat ütött Söd. azzal zárta, hogy "megyünk fűre, ott azért nekem könnyebb, ezt megpróbálom jövőre"

8.
  • erisen
  • 2010.06.01. 23:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 7.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.01. 22:58

Persze,így is kell egy élsportolónak gondolkodnia.
De azért eléggé szopóka 1 héttel lemaradni Pete rekordjától.

9.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.01. 23:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • erisen
  • 2010.06.01. 23:01

nem vonult még vissza. nem tűnt emiatt külösöbben izgatottnak. valamit viccelt, de nem értettem.

10.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.01. 23:04
 
 
   

na én haza. (mármint itt haza)

11.
  • erisen
  • 2010.06.01. 23:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 9.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.01. 23:03

Ok. Látsz esélyt arra hogy valaha lesz még No.1?
Max akkor ha Nadal holnap nem tud nyerni.

12.
  • Rafain
  • 2010.06.01. 23:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • erisen
  • 2010.06.01. 23:01

"De azért eléggé szopóka 1 héttel lemaradni Pete rekordjától."

Na ez az, amire nem vennék mérget. Én vagyok az egyetlen Rafafan, aki korántsem látja ilyen rózsásan a helyzetet, pedig nagyon nagy szüksége van erre a címre Nadalnak. Talán a legfontosabb GS-e pályafutása során.

13.
  • zorro
  • 2010.06.01. 23:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 3.
  • erisen
  • 2010.06.01. 22:46

Hiszen hiába, ő volt a legnagyobb. :)

14.
  • Rafain
  • 2010.06.01. 23:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • erisen
  • 2010.06.01. 23:04

Holnap? Én úgy gondolom döntős lesz. De ott kezdődika torna. Hosszú idő után lehet egy 5 szettes Garros döntő. Ez az érzésem.

15.
  • jowaldner
  • 2010.06.01. 23:33
 
 
   

Nagyon jó a cikk, bár mint Federer rajongó el kell ismerjem a tavalyin (Most már izguljon Federer) jobban meghatódtam. Elképesztő sorozat ért véget. Sosem felejtem el, mikor Tipsarevicet a 2008-as AO-n szett 1-2-ről verte döntőszettben 10-8-ra, akkor a győzelmen túl nekem már attól is leesett az állam, amikor Szántó Petra azt mondta, "és ezzel Federer ismét ott van a (AO-n) nyolcaddöntőben, zsinórban hatodszor amúgy...", szóval én azt mondom Bravó Roger, és előre Wimby-ben a 25.-ik QF-ért!:-)

16.
  • tomma
  • 2010.06.01. 23:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • jowaldner
  • 2010.06.01. 23:33

Ja, a tavalyi volt a csúcs Fuzzy-tól. Az nekem is élmény volt, de Roger miatt. Teljesen azonosulni tudtam Fuzzy érzéseivel, hiszen ugyanazokat éreztem. De hogy őszinte legyek ezt a 287-et még akartam. Utána már tényleg semmi nem számitott volna, szóval ez most csalódás. De érzem fogok még pörögni 1000-el majd ha meg lesz (talán csak jövőre) :::)))

17.
  • Turin
  • 2010.06.01. 23:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • erisen
  • 2010.06.01. 23:04

Nem tudom, miről beszélsz. Nadal még nem nyerte meg az RG-t (sztem nem fogja). A 287 hét simán meglehet már most is, de bőven meglesz később is, bármennyire is "sír" ezen zorro.

Amúgy a Fed No1-es esélyeihez kb. úgy állsz hozzá, mint azok, akik 1-2 éve temették. Bsszus, Söderling élete teniszét játsza ezen a tornán, Fed meg kifogta, ez nem tűnik fel? Vagy szted innentől végig ez lesz a koreográfia?

18.
  • Turin
  • 2010.06.01. 23:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • erisen
  • 2010.06.01. 23:04

Nadalnak pedig tornát kell nyerni ahhoz, h átvegye az első helyet.

19.
  • tomma
  • 2010.06.01. 23:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • erisen
  • 2010.06.01. 23:04

Ne hülyéskedj ! Még a lányoknak Rogeres GS döntőt akart Mirka mutatni nemrég ! De nem videóról ám ! Mondjuk ez szerintem is sansztalan, de meglátjuk. Nekem innen kezd izgalmas lenni a férfitenisz, de komolyan. Eddig esélytelen volt itt mindenki igazán a rekordjaira.
Csak azért imádkozom hogy Delpo "pusztitó", és Kolja "rettenetes" is meggyógyuljon mihamarabb. Gulbisnak szerintem nincs komoly baja. Úgyhogy, we should all now face to Wimbledon and USO. Jó éjt !

20.
  • qazsew
  • 2010.06.01. 23:51
 
 
   

Grat Södnek! Csak így tovább. Fedet meg a család és kis pihenés után rögtön várja a fű!

21.
  • tomma
  • 2010.06.01. 23:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • Turin
  • 2010.06.01. 23:48

Kérdés : Ha Nadal nem nyer, akkor Roger marad első mindenképpen ? Nem vagyok nagyon képben a pontokkal, bocsi.

22.
  • tomma
  • 2010.06.01. 23:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • tomma
  • 2010.06.01. 23:51

have to... sorry

23.
  • tomma
  • 2010.06.01. 23:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 20.
  • qazsew
  • 2010.06.01. 23:51

Söd brutál. Én kedvelem. Tetszik az ereje és a pontossága. Sült ma, ez tény.

24.
  • petamas
  • 2010.06.01. 23:56
 
 
   

Sziasztok!

Végigolvastam a meccs óta lezajlott bejegyzéseket, jó hosszú volt. Szomorúan olvastam, hogy nagyon alpári stílus bontakozott ki. Ez a fórum sok másikkal ellentétben mindig is képviselt egy színvonalat szerintem, ezért szerettem meg annak idején.
A zsigerből jövő utálatnak és ellenszurkolásnak semmi értelme, ezt tényleg az évek tanítják meg annak, aki erre hajlamos.
Én biztos vagyok benne, hogy maguk a sportolók is szégyellnék magukat, ha ilyeneket hallanának saját szurkolóiktól.
Fed pedig már annyi mindent elért és még mindig nagyon jó ennyi év után. Mi kell még? Sok egykori világelső az ő korában már sehol sincs.
A hiányzó pár hét pedig meglesz neki sztem.

25.
  • tomma
  • 2010.06.01. 23:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • Rafain
  • 2010.06.01. 23:05

Köszi. Te vagy az egyetlen realista nadalista. Grat. Meglátjuk. Ha megnyeri és jó játékkal, akkor én komolyan nem bánom. Akkor megérdemli és pont. Bár a stilusát soha nem fogom megszeretni (mondjuk Södét sem), de ez egy más kérdés. Jó éjt !

26.
  • petamas
  • 2010.06.01. 23:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 23.
  • tomma
  • 2010.06.01. 23:55

Iszonyúan felszívja magát RG-re. Elképesztő a tenyerese. Nekem nem szép tenisz, de nagyon hatásos és pontos.

27.
  • tomma
  • 2010.06.02. 00:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 24.
  • petamas
  • 2010.06.01. 23:56

Ez igy van. Kösz.

28.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:04
 
 
   

Megfejtettem az álmot:)
Majd később beteljesíti....
OFF:
Az az állat aki 18 éves létére ekkora paraszt,mint Replica egyszerűen nem érdemli meg ,hogy bármilyen emberek alkotta csoporthoz tartozzon.
Egyszerűen ehhez,vagy bármilyen sporthoz méltatlan a viselkedése.

Ezért javaslok egy teljes ignore-t,vele szemben,mivel nem csak magát égeti ezzel.
Vagy egy végleges kizárást....az rendben van,hogy minden oldalról kellenek szurkolók,de ő pont nem az.
Most volt időm végig olvasni a hsz-ket....megdöbbentő volt olvasni eme kisgyerek
bunkó hozzászólásait.

29.
  • zorro
  • 2010.06.02. 00:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 17.
  • Turin
  • 2010.06.01. 23:47

Engen nem igazán érdekel a 287-es rekord. Ennek nagy részét úgyis egy gyengébb mezünyben érte el Federer, ezért túlontúl nagy értéke nincsen.

30.
  • neooen
  • 2010.06.02. 00:07
 
 
   

Ehhez a Söd ma sült meg ilyenekhez csak annyit, hogy eddig minden meccsén sült. A tavalyi Nadalos meccse után, idén kiemelten figyeltem a meccseit, mármint a Garroson, és minden meccsén ez ment(meccs,meccs,meccs). Úgy menetelt mint Fed. Nekem nagyon tetszik a tenisze, mesemmisítő, lényegretörő parasztlengősök. :)

31.
  • petamas
  • 2010.06.02. 00:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:04

Így van ignore, ki kell bírni, nem válaszolni senkinek. Az a legjobb módszer. Persze nem könnyű.

32.
  • agimano
  • 2010.06.02. 00:17
 
 
   

na, én is faszán beírtam az előző cikkhez:) mindegy, nem másolom át ide:) Amúgy rafain ehhez a kommentjéhez: "Én vagyok a Rafafanok közül az egyetlen, akinek nem tetszik a játéka, és most azt mondom nem nyeri meg, pedig szerintem csak rajta múlik. Brilliáns salakos, ő a favorit, ez a lényeg. Nehéz lesz" annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy nem ő az egyetlen.

33.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 31.
  • petamas
  • 2010.06.02. 00:12

Nekem megy..ha valaki bunkó akkor főleg.Akkor olyan mintha nem is lenne....
Persze egyszerűbb lenne,ha nem kéne olvasni.

34.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 00:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 33.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:19

mi a véleményed a meccsről. nem voltál közben.

35.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 34.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 00:23

Jól játszottak mindketten nagyon..brtutál volt Söd,azzal a sok vonallal:)
Ami idáig Fednek jött az most elment,de nem gond...(közben azért káromkodtam:))
Egy-két ponton múlt a meccs,a második szett elején breakelni kellett volna akkor meglett volna...a negyedikben megtartani megtartani.
De brutál jó meccs volt...főleg az a pont,ha bejön Söd feladja:)
A pálya maga szar volt,ez nem kedvezett Fednek.Nem tudott variálni...

36.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:34
 
 
   

http://www.rolandgarros.com/en_F...

Meg ez a véleményem...3 pont:) a többi stat. szinte egyforma.

37.
  • jowaldner
  • 2010.06.02. 00:35
 
 
   

Zorro, ezt a gyenge mezőnyözést, már mástól is lehetett olvasni, nos a 285 eddig élen töltött hetéből, kérlek mondd meg mennyit töltött közvetlen mögötte Nadal. A mezőnnyel sosem volt semmi gond, még akkor sem amikor Rios, vagy Muster vezette (Pete idejében). Soderlingnek 13-ból egyszer sikerült nyernie ennyit mindenképp megérdemelt.

38.
  • neooen
  • 2010.06.02. 00:39
 
 
   

Ez az örök kedvenc: "gyengébb mezőnyben blablabla" A többiek csak homokoztak, meg túrták az orrukat! 6 évig a csúcson lenni nem technikai sportágban, ahol még a dopping is elég valószínűtlen... Ha valaki ezt lebecsüli, vagy legyint rá, hogy blablabla, annak szerintem nincs túl sok köze az élsporthoz. Meg úgy egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy űzött bármilyen sportágat is komolyan. 6 éven keresztül hány ezer játékos nem volt képes felnőni hozzá. Ez számomra egyedülálló.

39.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • neooen
  • 2010.06.02. 00:39

Példa erre Gabasvili aki Top 200-s játékos,full jó tenisszel,vagy Nadal aki szintén nagyon jó öt évig volt mögötte második.

40.
  • Tom34
  • 2010.06.02. 00:45
 
 
   

Üdvözletem a kedves szurkolóknak! :-)
Szeretem a teniszt nézni és alkalomadtán játszani is. Olvasva a hozzászólásokat, úgy gondoltam énis megosztom gondolataimat.
Úgy gondolom, ezzel a mai vereséggel lezárult Fed pályafutásában egy korszak. Nem a világelsőségre vagy a semirekordra gondolok. Fed az elmúlt években a GS-ből élt. Az ATP1000 vagy ATP500 versenyken nem adott bele mindent szerintem, mert mindig ott voltak a GS győzelmei. De most az RG-n rengeteg pontot veszít ezzel a vereségével. Sztem már várható volt, mivel eléggé kurta lett az idei salakszezon.
Változtatnia kell a játékán, ha még akar a tabella tetején ülni. Mondjuk igazából nem a játékán kell változtatnia, hanem inkább a hozzáállásán. Mintha a két szettig tartó meccsek már-már unalmasak lennének neki :-) Lehet hogy én látom rosszul, de már muszály lesz a mesterversenyeken is teljesítenie, különben még mélyebbre csúszhat. Aminek nagyon örülnék, ha nem történne meg :-)
Most mindenkinek jó támadási alapot jelent ez a vereség, de remélem hogy feláll ebből is, mert sztem még van benne /legalább/ egy nagy újabb feltörés :-)
Hajrá Roger!!! :-D

41.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 00:46
 
 
   

Három dolgot tennék hozzá.

1. Ha:), a második szettben 5:4, 0:30-nál a labda nem csípi a vonalat és 2:1 szettel mennek pihenni, most arról beszélünk, hogy Fed kicsit kihagyott a 2. elején, de sima ügy. DE Fed ugyanezt fordítva eddig kb. tízszer csinálta meg. Tavaly Haas ellen mindenki őt éltette, hogy ráverte azt a bizonyos tenyerest a vonalra. És az egy sokkal fontosabb meccs volt Fed számára. Ha ott veszít valószínűleg soha nem nyer Garrost, az is lehet, hogy megtörik a karrierje. Most semmi hasonlótól nem kell félni.

2. A második szettől fogva, pontosabban a break után nekem azért hiányzott a vállalkozókedv Fed játékából. Persze nagyon nehéz úgy bármit tenni, hogy a másik folyamatosan a vonalat üti. Azért nekem hiányoztak a fonák egyenesek (az első szettben volt jó néhány és ez fegyver lehetett volna Söd kifarolt tenyereseire. Főleg úgy, hogy ő maga az első szett után nem használta a leghatékonyabb fegyverét és alig állt át tenyeresre, illetve azokat sem húzta meg. A 40 nyerő sok, de ebből 17 az első szettben volt és az a három játszmára mindössze szettenként hetet jelent, ami azért karcsú. Már csak azért is, mert pont ennyit hibázott…

3. 287
Ahhoz, hogy ne jöjjön össze Nadalnak, vagy Djokovicnak meg kell nyernie a tornát. Mindenki Rafát várja. A spanyol most megmutathatja, hogy tud-e Fed "nélkül" Slamet nyerni. Ha igen és átveszi a vezetést, akkor sem írnám még le ezt a dolgot végérvényesen. Fed nem sérült meg, nem drámázott, nem hivatkozott semmire. A második szett elején hibázott, az ellenfél kurvajó játékos, sült a keze és a esőszünet most nem kedvezett Fednek, aki kicsit elbizonytalanodott. A sajtótájékoztató szemben a tavalyé évvel nem ravatalozóra emlékeztetett. Most szépe elmegy és felkészül Wimbledonra.

42.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 00:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 40.
  • Tom34
  • 2010.06.02. 00:45

Helló, üdv. Egyáltalán nem értek egyet. Nem gondolom, hogy amiatt bármin is változtatnia kellene, mert 6 év után EGY meccsel hamarabb esett ki a "szokásosnál" egy olyan ellenfél ellen, aki 3 ponttal nyert többet és kb 2 centin múlott a meccs. Az elmúlt években több tucat ilyen meccset húzott be, mert vagy ő ötött vonalra, vagy a másiké kicsúszott. ez most fordítva volt. Semmilyen tendenciát nem látok a dologban.

43.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 00:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 21.
  • tomma
  • 2010.06.01. 23:52

azért nem írtam olyan cikket, mint tavaly mert hasonló sem történt és a 287-el sem fog. tavaly megcsinálta a karrier GS-t és beállította Sampras csúcsát egy az ő szintjén elbaszott év után, amikor minden 2. kérdés az volt, hogy mikor vonul vissza. ma meg nem történt igazán semmi. egy meccsel hamarabb esett ki, mint szokott a 287 meg nincs eldöntve. elmentem vettem nutellás palacsintát és lefekszem aludni.

44.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 40.
  • Tom34
  • 2010.06.02. 00:45

Ez mondjuk lehetséges ,hogy oda kéne tennie magát más versenyeken is....
Nem tudom hogy megteszi ezt nekünk?
Még van három jó éve:)

Bár nem tudjuk mit hoz a jövő,amit eddig tett az is bőven sok.
Megdönhetetlen:)

45.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 43.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 00:52

Jó étvágyat:)
Aludj sokat::::))))

46.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 00:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 45.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:56

ok:)

47.
  • donnie
  • 2010.06.02. 01:11
 
 
   

viszton zsinórban 24 QF :) olyat csinált vki? :)

48.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 01:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 47.
  • donnie
  • 2010.06.02. 01:11

Olyat se:)
De a 23 semi is csak három....a többi döntő vagy győzelem:)

49.
  • Tom34
  • 2010.06.02. 01:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 42.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 00:49

Nem leírni akarom Federert, hanem csak jó lenne, ha kicsit több támpont lenne a teljesítményében :-) Visszavonuláson sztem fölösleges gondolkozni, viszont azon igen, h fiatalabb már nem lesz... de én hiszek benne h feltámad, de Nadalnak meg kell még nyernie a tornát, addig meg Fed az első :-)
Jóéjt és holnapra jó meccsnézegetést :-)

50.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 01:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 49.
  • Tom34
  • 2010.06.02. 01:22

ezt a tavaszt benézte. írtam erről a garros előtt. nem hiszem, hogy így tervezte az első fordulós tornákkal. azért is írta előre, hogy valszeg ezen a Garroson nem lesz meg a semi. de aztán Madridra nagyon jó lett. centiken múlott. de volt ez már fordítva is. mivel nem az történt, hogy vki új, aki 3x veri 6:2, 6:2, 6:2-re sztem nincs miért aggódni.

51.
  • donnie
  • 2010.06.02. 01:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 48.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 01:16

hát úgy rekord hogy zsinórban legalább QF 24szer... :) aztán az évek folyamán elfogy. 5 év múlva már írjuk a szakállas Federerre,hogy nem baj a zsinórban 42 3.kör GS-en :D

52.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 01:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:04

Repi, ha holnap újrakezdi kihajítom. remélem, azok után, hogy a Rafa szurkolók is elhatárolódtak tőle befejezi az ámokfutást.

53.
  • AnDriis
  • 2010.06.02. 01:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 01:41

Szerintem már ma is repülhetne, úgy sem bírja ki...
Sokunk idegeinek tenne jót!

54.
  • normaluser
  • 2010.06.02. 06:16
 
 
   

Reggelt! Frankón újraálmodtam a tegnapi a meccset :s Kissé ráparáztam erre a vereségre. Nem baj, lehet lazán hátradőlni és nyugodtan nézni a maradék negyeddöntőket, elődöntőket és a döntőt :p A bizonyos Djokós AO óta először!

Dehogy kéne visszavonulna! Mindig salak volt the weakest link. Az is nagy dolog, hogy ennyi éven keresztül tudta hozni a második helyet a Garroson, tavaly pedig, h Nadal lába "kivette a pihenőt" ő ugyanúgy ott volt és nyerni tudott. Szurkolok neki, hogy meglegyen Pistole nagy rekordja, megérdemelné. (Pete is!!!) Lehetőleg ne Nadal hibáján keresztül, hanem stílusosan. Bár, egy esetleges Rafa-Söd döntőben mondjuk Söd ugyanígy játszik és nyer, akkor Rafát sem kell hibáztatni, győzzön a jobb közhelyesen!

55.
  • Doctorpete
  • 2010.06.02. 07:12
 
 
   

jó cikk!

a legfontosabb, h egy fantasztikus sorozat ért véget tegnap. és ennek lehet örülni, egyrészt Fed fanoknak, mert ez egy megismételhetetlen teljesítmény volt, másrészt a másik tábornak is, hiszen megnyílt az út Nadal előtt.

Söd tegnap jobb volt, erősebb volt, megérdemelten nyert. gyűjti a skalpokat!

56.
  • iCreator
  • 2010.06.02. 07:51
 
 
   

Visszavonulás LOL. Fed egy körrel előbb búcsúzott a leggyengébb felületén és akkor már vonuljon is vissza. Mindenki tudta, mi is, Fed is, hogy egyszer vége szakad. Én már 08 RG óta számítottam rá, s arra jól rá is éreztem, hogy salakon fog megtörténni, de meglepetésemre elhúzta még 2010-ig. Azóta nagy csávákból kihúzta magát, óriási küzdéssel és versenyzői képességekkel. Mindenki látta, hogy játszik Söderling, ehhez nem kell több kommentár. Ami meglep, hogy messze nem keseredtem el annyira. Tavaly Wimbi óta mondtuk, hogy már felszabadultan játszhat végre, de szerintem ez igazán csak mostantól lesz érvényes. Szerintem végleg lejött róla mindenféle nyomás, főleg a GS-eken való örökös elődöntő terhe, valamint nem sikerült a 286. Ennek talán még annyi előnye lehet, hogy tán ezért még hajtani fog. Mivel többször utalt arra, hogy a világelsőség fontos neki, bízhatunk abban, hogy a 286 miatt még motiválni fogja a világelsőség visszaszerzése. Én megmondom őszintén, olyannyira látom ennek a jó oldalát is, hogy szinte alig érzek csalódottságot vagy szomorúságot. Évekig azért drukkoltam, hogy legyen meg a 14 GS, majd legyen meg a karrier GS, majd a 286. Úgymond már csak a 286 maradt nekem, és az még sokáig eltarthat míg összejön. S én még sokáig akarom élvezni a játékát. Én úgy érzem meg lesz a 300 is. Az már nem az igazi, hogy csak a 20x-edik GS-ért drukkolok. De ha azért drukkolok a 20x-edik GS-ért, hogy meglegyen a 286, az már más:) Azt akarom, hogy újra felálljon (bár nagyot nem esett), hogy újra megmutassa, hogy 29-32 évesen oktassa a fiatalokat (mint anno bálványom Agassi) és hogy újra világelső legyen, de akkor valszeg már tényleg utoljára. Ha ez összejön és sikerül a 286, szerintem utána fog elkezdődni Fed hanyatlása és kiveszni az érdeklődése/motivációja a teniszből. A teniszben én a legjobban a drámát szeretem. És most dráma van:) Go Roger, rule Wimbi.

57.
  • iCreator
  • 2010.06.02. 07:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • Doctorpete
  • 2010.06.02. 07:12

Fed szerintem még komoly meglepiket fog okozni. Nem feltétlenül ebben az évben.

58.
  • Doctorpete
  • 2010.06.02. 08:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 57.
  • iCreator
  • 2010.06.02. 07:52

én is úgy gondolom, h amolyan Sampras módjára, vagy a késői S Graf mintájára egy-egy GS befigyelhet még, de világelső, többet nem lesz. az, h ez most, vagy pár héttel később lesz, nem rajta múlik.

Ahogy csak magának köszönheti, mert ezen a tavaszon nagyon nem szakadt meg, mindenre figyelt, csak a pontokra nem...

59.
  • iCreator
  • 2010.06.02. 08:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 58.
  • Doctorpete
  • 2010.06.02. 08:01

Pont azért lesz világelső megint, mert valószínűtlen, bízd ide :)

60.
  • Rafa007
  • 2010.06.02. 08:25
 
 
   

Gyerekek ne tzemessétek már azt a 287.!! Rafa még nem nyerte meg a Garrost! Almagro kőkemény lesz. Legalább olyan nehéz mint Söd. Aztán meg ha továbbjut jön várhatóan Djoko..., Majd a döntő. Nagyon nehéz lesz!!

61.
  • Doctorpete
  • 2010.06.02. 08:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 59.
  • iCreator
  • 2010.06.02. 08:08

bízom :D

62.
  • Doctorpete
  • 2010.06.02. 08:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 60.
  • Rafa007
  • 2010.06.02. 08:25

almagro?? azert az vicc kategória lenne, ha nehez lenne..
Djoko vagy Söd már igen, ott küzdenie kell.

63.
  • erisen
  • 2010.06.02. 08:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 62.
  • Doctorpete
  • 2010.06.02. 08:27

Almagró nagyon ügyes játékos. Hihetetlenül szépen és tisztán üt.
Bírom a fonákját nagyon. És meglepően jól szervál. Nadal ellen az a baja hogy spanyol,és azok állandóan bekakkantanak Nadaltól,még akkor is ha jobban játszanak nála. Verdascó rendszeresen,tavaly párizsban meg épp Almagró. De Ferrernek is ez a szokása. Azért Nadal is jól játszott eddig. Korábbi önmagához képest nem,de amúgy az ellenfeleihez képest sokkal jobban játszott.
Ha valaki képes legyőzni Nadalt az nem spanyol. Talán Djoker.

64.
  • csontnélkül
  • 2010.06.02. 08:46
 
 
   

remélem berdych és soderling nem fárasztja annyira ki egymást az következőn hogy a döntőben csak kifogásokat kelljen hallani

65.
  • troy
  • 2010.06.02. 08:47
 
 
   

Sziasztok, vki írta itt fent, hogy rafain az egyetlen reális Nadalos. ne haragudjatok, de sztem ti nem olvastok el minden kommentet, mert akkor nem írnátok ilyeneket.
Többen is azt írtuk, hogy nem ez a legjobb játék, amit láttunk tőle idén, én konkrétan azt írtam, hogy a pontvédéssel nagyon meg vagyok elégedve. Azt is írtuk, pl. Ettu is így gondolja ha jól emlékszem, hogy az energy saving-et próbálgatja, és tud ennél jobbat majd ha kell. meglátjuk.

Feddel kapcsolatban pedig nem dőlt össze a világ, Wimbyben fő esélyes, még világelső, és én csak Rafában látom jelenleg a lehetőséget, hogy átvegye tőle... valameddig. Érdekes lesz, ősztől megint nem sok védeni valója lesz Fednek, szóval ne izguljatok, megmondta, hogy 2012-ben olimpiát akar nyerni a lányok közben kis kacsóikkal tapsolnak és integetnek neki. :)

66.
  • troy
  • 2010.06.02. 08:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 63.
  • erisen
  • 2010.06.02. 08:38

Alma képes arra, amire Söd, ha a feje még keményedik kicsit.

Erisen, megint megbeszélhetjük, hogy megszakad-e a "spanyol nem veri Nadalt" sorozat. :)

67.
  • rafani
  • 2010.06.02. 09:04
 
 
   

Visszatérve Södhöz, szerintetek törvényszerű, hogy ebbe az irányba megy el a tenisz? Már Rafával kapcsolatban is az volt a vélemény, hogy nem szép teniszt játszik. Akkor mit mondtok most?

68.
  • troy
  • 2010.06.02. 09:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 67.
  • rafani
  • 2010.06.02. 09:04

Én azt mondom, amit Delpóra is mondtam: ezt nem lehet hosszú távon. Szétmegy a keze, mint ahogy Rafának is sérülékenyebb a lába.

69.
  • troy
  • 2010.06.02. 09:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • troy
  • 2010.06.02. 09:07

Gondolom, Delpó és csapata is elgondolkodott, hogy megérte-e ez az ár egy gs-ért.

70.
  • brewer
  • 2010.06.02. 09:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 63.
  • erisen
  • 2010.06.02. 08:38

Nico Rafa verésének a legnagyobb akadályát én abban látom, hogy egyszerűen nincs meg hozzá az erőnléte. Madridban egy óráig bírta (ennyi volt kb. az első szett) az állandó támadójátékot, a nagy erejű ütéseket és az egykeezs fonákjára érkező pörgetett Rafa lasztikat. Aztán egyszerűen elfáradt. Ezen a salakon pedig szerintem még kevesebb ideig fogja bírni, max. csak akkor nem, ha Rafa kevesebbet pörget.

71.
  • troy
  • 2010.06.02. 09:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 70.
  • brewer
  • 2010.06.02. 09:27

Én pont fordítva látom: sztem az ereje megvan, a hite nincs. Láttad, hogy ütötte le Söderlinget Madridban?

72.
  • agimano
  • 2010.06.02. 09:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • troy
  • 2010.06.02. 08:47

troy, ha jól értem, ezt ő írta saját magáról

73.
  • troy
  • 2010.06.02. 09:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 72.
  • agimano
  • 2010.06.02. 09:35

Mármint ki mit? :)

74.
  • brewer
  • 2010.06.02. 09:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • troy
  • 2010.06.02. 09:07

Robinnak is állandó könyökproblémái vannak. Egyetértek egyébként, ilyen játékstílussal nem lehet 16 GS-t, meg 23 elődöntőt összehozni, de ha ez kell ahhoz, hogy egyáltalán az az egy GS meglegyen... Szerintem egy darabig most ez a stílus lesz az előtérben, aztán majd váltanak megint a tapasztalatok alapján.

75.
  • brewer
  • 2010.06.02. 09:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 71.
  • troy
  • 2010.06.02. 09:34

Hát én ezt másként láttam. Rafa nem Robin, még Fed is hullafáradt szokott lenni egy-egy hosszabb meccs után, amit Rafával játszik. Nekem a madridi meccsükből nem a hit hiányzott, a második szettben csomószor volt, hogy Nico már nem futott még elérhető labdákra, és az ütéseit sem tudta már úgy megereszteni, mint az elsőben. Ebben a témában nekem mindig Rafa római Hanescu elleni meccse jut eszembe, amikor volt szerencsém élőben látni, hogy hogy néz ki Rafa szervája/ütései vs egykezes fonák. Rossz volt nézni, komolyan.

76.
  • troy
  • 2010.06.02. 09:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 75.
  • brewer
  • 2010.06.02. 09:41

Hát lehet, hogy nem egészen világosan fogalmaztam: néztem a meccset, amit Nicolas tolt Söd ellen. Lelőtte, pedig Söd is bombázott, nélgy szettes volt a meccs, ha jól emlékszem. Ezért írtam, hogy az ereje megvan, de a mentális démon ott fészkel.

77.
  • agimano
  • 2010.06.02. 09:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 73.
  • troy
  • 2010.06.02. 09:37

Rafain, hogy ő mondta egyedül, hogy Rafa nem játszik jól, erre írtam én is neki, hogy nincs igaza.

Amúgy tegnap azon gondolkoztam, és végülis itt kár, hogy szerintem alapvetően nem annyira értek a teniszhez, szerintem most próbálom megérteni, de szerintem ezzel vannak még velem együtt így páran, csak nem akarják beismerni, hogy ugye Replica jött itt a blöfftenisszel, amitől mindenki kiakadt, de az tény, hogy ettől függetlenül szinte senki sem tudta megverni, csak Rafa, de ő csak salakon volt annyira jó legtöbbször, hogy eljusson hozzá a döntőbe és esélye legyen megmérkőzni vele. Szóval ezek szerint csak egy olyan játék volt Fed ellenszere, amit csak Rafa tudott egy nagyon speciális játékkal, bal kéz és pörgetés, ami a világon valaha létezett legtöbbet pörgő pörgetése, ezt gondolom nem túl egyszerű reprodukálni, főleg azért sem, mert nem is azzal a kezével játszik, amilyen kezes és ehhez még párosul egy nagyon erős akarat, koncentrálóképesség is. Szóval eddig úgy látszott, így lehet őt csak megverni, és most bejött delpo és Söd, akik elég magasak, jól mozognak, nagyon jól szerválnak és nagyon nagy tenyeresük van, leütnek kb mindenkit a pályáról, szóval szerintem, ha azt nézzük ez egy előrelépés a mostani teniszben, mert ez az egyetlen lehetséges ellenszere Fednek és a salakos Rafának, szóval ebbe az irányba kell elmennie a tenisznek, ha őket le akarják taszítani a trónról. De az is igaz, hogy ez a játékstílus nem annyira tartható fenn hosszútávon, ahogy ti is írtátok, nem lehet így 16 GS-t nyerni, mert nem bírja az ember szervezete. Az is kérdés, hogy ezt a koncentrációt mennyire lehet fenntartani. Almagro is valami hasonlót csinált, de ő sem tudta fenntartani,bár számomra nem egyértelmű, hogy ő miért nem volt erre képes, mentálisan, vagy fizikálisan nem bírta-e a lépést Rafával.

78.
  • rafani
  • 2010.06.02. 09:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • brewer
  • 2010.06.02. 09:37

Írod, hogy marad ez a stílus egy darabig, és majd váltanak, de kik? Kinek a feladata, hogy vigyázzon a sportolókra, a játék szépségére?

79.
  • brewer
  • 2010.06.02. 09:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 76.
  • troy
  • 2010.06.02. 09:44

Erre írtam, hogy nem, Söd ellen sokkal kevesebb energiát kellett kifejtenie, mint Rafa ellen. Úgy is mondhatnám, hogy annyi ereje van, hogy Robint leüsse két szettben, de Rafát csak egy szett erejéig tudja. Ha jól emlékszem Fed erőnléti edzője mondta azt, hogy Rafa ellen játszani olyan mintha hirtelen új nyelven kellene beszélni. Teljesen más, egy egykezes fonákosnak meg pláne. Erre külön kell készülni, és az az erőnlét ami elég mások ellen, Rafa ellen nem elég, és Nicónak még nincs meg ez az erőnlét szerintem. Én így láttam a madridi meccsükön :) (Amellett persze, hogy Nico még megfelelő erőnlét is simán képes elcseszni az emlegetett lelki dolgok miatt, de én a madridi vereslég okát nem ebben láttam. El se jutottunk addig, hogy előjöhessen a démonok ;) :) )

80.
  • Prest
  • 2010.06.02. 09:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 41.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 00:46

csak megjegyzem, ha Djoko nyeri akkor is Fed marad a világelső(igaz kb 75ponttal)...innen csak Nadal előzhet.

81.
  • petamas
  • 2010.06.02. 09:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 41.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 00:46

A második pontban leírtakról beszélhetett talán Mats Wilander, amikor arról beszélt, hogy taktika nélkül jött ki a pályára Fed.

82.
  • troy
  • 2010.06.02. 10:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 79.
  • brewer
  • 2010.06.02. 09:52

Na de akkor hogy értitek azt, hogy Söd egyszerűen lelövi majd a pályáról Rafát?

83.
  • agimano
  • 2010.06.02. 10:04
 
 
   

troy, majd a meccs után jönnél msnre, akarok valamit mondani

84.
  • agimano
  • 2010.06.02. 10:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 82.
  • troy
  • 2010.06.02. 10:03

én remélem, hogy összejön most már ez a döntő, mert szeretném ezt látni, abszolút látom, hogy hogy tudja leütni, csak látni akarom rafának erre a Válaszát. lehet, hogy ilyen nem nagyon lesz és nagyon fájni fog, amit látok, de úgy érzem, hogy ennek akkor is össze kell jönnie itt, főleg a tavaly történtek tükrében. És majd meglátjuk, hogy ki a jobb, ha Söd, akkor Söd.

85.
  • troy
  • 2010.06.02. 10:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 83.
  • agimano
  • 2010.06.02. 10:04

Ok, most el kell mennem, meg cikket írok, de meccs közben is bejelentkezek majd, ok? Most lapotop, itt nem megy az msn...

86.
  • troy
  • 2010.06.02. 10:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 84.
  • agimano
  • 2010.06.02. 10:06

Jöjjön, aminek jönnie kell, én is ezt mondom!!!

Egyébként tegnap anyukám barátja, aki teniszezett régen, azt mondta, hogy szerinte Berdie megveri Södöt. Meglátjuk.

87.
  • agimano
  • 2010.06.02. 10:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 86.
  • troy
  • 2010.06.02. 10:08

igen, ezt mások is mondják, majd meglátjuk, Rafa előtt is van 2 meccs, lehet, hogy mind a kettő nehéz lesz, szóval előtte azokra kell koncentrálni. Jó, én is elmegyek most, remélem a meccsre haza érek:) csak azért mondtam, hogy utána, mert nem tenisszel kapcsolatos:) gyere korábban, majd drukkolunk:)

88.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 10:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • brewer
  • 2010.06.02. 09:37

lehetne ez a stílus előtérben, de ezt nagyon kevés játékos bírja fizikailag és mentálisan...delpo, és söd azt kész...cilic már visszavesz, biztosabban játszik...

89.
  • troy
  • 2010.06.02. 10:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 87.
  • agimano
  • 2010.06.02. 10:12

Jövök, persze, sapikat föl! :)

90.
  • brewer
  • 2010.06.02. 10:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 82.
  • troy
  • 2010.06.02. 10:03

Hé, nem mondtam biztosra hogy így lesz! :D MÉg addig Tomason is túl kell jutnia, és nem lesz az olyan egyszerű.. De ha sikerül, akkor is kifoghat egy rosszabb szervanapot, ideges lehet stb. De ha azt tudja játszani, mint amit tegnap, akkor igen, nagy valószínűséggel ez lesz, bár nyilván Rafáék is készülnek, az, hogy hosszabb labdákat játszik, szerintem pont emiatt van.

Az erőnlét kérdére: Robinnak megvan. Láttuk már tavaly, többször is, nem fog kifáradni. És neki kétkezes fonákja van, meg 195 centis magassága, neki sokkal jobban fekszik Rafa stílusa, mint Nicónak. Vagy pontosabban neki nincsennek meg azok a gondjai Rafa játékával, mint amik pl. Nicónak vagy Fednek megvannak. Már-már azt mondhatjuk, hogy Rafa pörgetett, magasra pattanó labdái Robinnak kézre esnek, pont bele az ütőmezőjébe. Delpike dettó.

91.
  • brewer
  • 2010.06.02. 10:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 88.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 10:13

Jup, ez így van, de azért eléggé látszik a tendecia, nem? Berdych is ezt a játékot játssza, Gulbis is.

92.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 10:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 91.
  • brewer
  • 2010.06.02. 10:27

szerintem berdych pont attól ilyen eredményes most, és ezt ő maga is lenyilatkozta, hogy türelmesen játszik, kialakítja a jó helyzetet és csak utána gyorsít, míg régebben sokkal inkább játszott vabank módon...az ő játékát én inkább fedéhez hasonlítanám

93.
  • Elessar
  • 2010.06.02. 10:42
 
 
   

Egy kérdés: Ha Nole megnyeri RG-t, akkor ő lesz a világelső?

94.
  • erisen
  • 2010.06.02. 10:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 66.
  • troy
  • 2010.06.02. 08:49

Szerintem nem szakad meg. Ez amolyan íratlan szabály.:-)
Lényeg legyen jó meccs aztán nyerjen a jobb.
Én már teher nélkül nézhetem az RG-t.

95.
  • erisen
  • 2010.06.02. 10:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 70.
  • brewer
  • 2010.06.02. 09:27

Van benne igazság. De mostanság elég hulladék az idő RG-n is,és ez a hideg,párás,esős,szeles idő nem tesz jót a pörgetőknek. Nagyon nem.
Madrid azért nem annyira mérvadó ebben mert az kék salakos pálya szemben ezzel az RG-s vörös salakkal. És Madridban sokkal melegebb is volt,gyorsabb volt a játék is.
De lehet hogy úgy lesz megint.

96.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 10:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • Elessar
  • 2010.06.02. 10:42

nem, fednek előbb ki kellett volna kapnia ahhoz

97.
  • brewer
  • 2010.06.02. 11:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 92.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 10:39

Szerintem Robin és Delpi is (amíg játszott, hüpp-hüpp) attól eredményes, hogy kivárják azt hogy mikor kell gyorsítani, az eszetlen csapkodásnak nem sok értelme van :) Nekem Tomas idei RG játéka nagyon hasonlít Robin játékára, de nyilván nem vagyok szakértő, szóval lehet hogy nincs igazam :)

98.
  • brewer
  • 2010.06.02. 11:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 95.
  • erisen
  • 2010.06.02. 10:51

Hát igen, de ez kétélű dolog: Rafa kevésbé tud pörgetni, Nico ütéseinek meg kisebb lesz az ereje. De én max. egy szettet várok izgalmasabbnak.

99.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 11:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 97.
  • brewer
  • 2010.06.02. 11:02

delpo mindenképp ez igaz, de söderling közel van a csapkodáshoz azzal a különbséggel, hogy be is jön neki :D mondjuk ő már a szervájával és az első ütéseivel megteremti a helyzetet, szóval tulajdonképpen ő is ez a kategória, igaz...berdych szerintem kontrolláltabban játszik és tisztábban, lazábban, és szerintem bár talán akkorákat nem üt mint söd de jobban mozog és ez döntő lehet, bár ha engedi södnek h a tegnapit játssza, mozoghat ahogy akar...:P

100.
  • sinnet
  • 2010.06.02. 11:19
 
 
   

szerintem ez már nem kérdés, tök mindegy ki mit mond..Már itt világ első lesz Rafa:)VAMOS, ha meg nem akk a Wimbinél már 100%.Eddig jó meccsek voltak, főleg a tegnapi, remélem a mai meccsek is ilyenek lesznek.

101.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 11:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 11:13

delponál

102.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 11:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 00:04

örülök a normális hozzászólásoknál. tök jól ébredtem, 0 para van. sztem Fednek sehonnan nem kell felállnia. Södnek sült a keze ütött 40 vonalat és így is csak egy-két ponton múlott a dolog. ezer ilyen és ennél fontosabb meccset nyert már meg. valamikor fordítva is kell történnie. A továbbiakról. Sztem Nadal eddig nem játszott igazán jól, de szüksége sem volt rá. Almagro zseniális játékos, de egyetértek abban, hogy 1. egykezes fonákkal Nadalt salakon nem lehet megverni 3 nyert szettben. 2. Alma nincs erre még készen fejben. A továbbiak viszont egyelőre homályba vesznek, mert az sem egyértelmű kivel fog játszani Nadal az elődöntőben. Szerintem Djokernek is van sansza, mert nagyon szívja magát és Rafa ellen mindig összekapja magát. Ráadásul az utolsó meccseiken nagyon hosszú idő után nyerni is tudott. Azt gondolom Nadalnak akkor lesz óriási szerencséje, (vagy van) ha Berychel a döntőben találkozik. Vagy úgy is írhatnám, hogy nem találkozik vele hamarabb. Ha a cseh srác megveri Söderlinget, az első GS döntőjét el fogja izgulni, ahogy Söd is elizgulta tavaly. Viszont, ha Söderling jut döntőbe és úgy játszik mint tegnap, akkor Rafának nagyon nehéz dolga lesz. Federert is kérdezték: annyit mondott, hogy "ki tudja". És ha ő nem, hát akkor én sem.

103.
  • sinnet
  • 2010.06.02. 11:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 102.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 11:33

hát Alma télleg veszélyes ellenfél, egyre jobban játszik föleg salakon.A multkori meccsükön azért elégé megszorongatta Nadalt, föleg az első szettben.ezért egész jó kis meccs lesz szerintem és remélem nem fog esni az eső...

104.
  • brewer
  • 2010.06.02. 11:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 11:13

Ja, Robin ha nincs bekalibrálva, akkor sem tud igazán váltani, üti ugyanazokat a tenyereseket csak épp a vonal mellé... És ki is esik ;) :)

Tomasnak szerintem is jobb a mozgása, de Fednek is az, azt mire ment vele... Ami különbséget látok, hogy Berdich nagyon jól szervált végig a Garroson, kevésbé lesz tán nyomás alatt a saját szervagémeinél. TB-ket jósolok ;) :) Egyébként ebből a három srácból (Söd,Delpi,Berdie), én Tomast tartom a legjobb kezűnek, sok mindent tud a labdával, de ez nem biztos hogy elég lesz. Majd látjuk.

105.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 11:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 102.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 11:33

én egyedül azzal ne értek egyet, hogy egykezes fonákkal ne lehetne megveri nadalt...szerintem ilyen szinten nem technikai dolgok döntenek..tényleg könnyebb a fonákra pörit két kézzel kezelni, de nem ezen múlik szerintem

106.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 11:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 104.
  • brewer
  • 2010.06.02. 11:42

fed sem volt relatíve nagy nyomás alatt, csak abban az egy-két gémben ahol az alá került nem bírta...berdiknek nagyon jó keze van, gyönyörűen játszik, ami a két labdaerőszakoló őrültről nem feltétlenül mondható el, mégha nekem spec tetszik amit csinálnak

107.
  • brewer
  • 2010.06.02. 11:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 11:43

Hát azt hiszem Fed Rafával játszott 11 salakmeccse az élő cáfolat arra, hogy ne a techniaki dolgok döntenének. Szerintem ezen a szinten pont hogy azok döntenek. Legalábbis én így látom.

108.
  • brewer
  • 2010.06.02. 11:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 106.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 11:46

Ja, de amikor nyomás alá került akkor nem bírta, és szerintem ez a lényeg. Tomas szerváit megbízhatóbbnak érzem, ami pont nyomás alatt jön ki. Mondjuk én Robinnak szurkolok, szóval nem lesz annyira baj, ha Berdych se bírja ;) :)

109.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 12:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 107.
  • brewer
  • 2010.06.02. 11:50

ez egy bonyolult kérdés...az a jó egy teniszezőnél, vagy két teniszező összevetésében, ha mentálisan eljutnak arra a szintre, hogy már a technikai meg taktikai dolgok döntsenek :D az a baj, hogy ilyen gyakorlatilag nincs...söd és fed összevetésében derül ki, hogy min múlott az első 12 meccs, söd bármikor elővehette volna ezt a játékot...nadalnál meg látszólag az van, kipörgeti fed fonákját és kész, de fed meg tudna és tudott is olyan helyzetet teremteni ahol ezt rafa nem tudta megcsinálni...az volt a baj, hogy nem bírta sokszor tartani azt a szintet, és ez már mentális dolog...a tenisz gyakorlatilag a saját játékodnak az ellenfélre való ráerőltetéséről szól, az nyer aki játszik és nem az aki alkalmazkodik...persze van akinek az alkalmazkodás a játéka de az más tészta...az a lényeg, hogy amikor rafa verte fedet akkor többnyire azt játszották amit rafa szeret

110.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 12:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 11:43

nézd meg majd hány tenyerest fog ma ütni Alma és hány fonákot, amit három méter magasan kell majd egykezes fonákkal visszakalimpálni. a harmadik majd rövid lesz, arra kifarol Rafa és kivégzi.

111.
  • Doctorpete
  • 2010.06.02. 12:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 102.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 11:33

no para, ebben egyetértünk...

de az interjú legjobb része az volt, amikor Fed mondta, h mostantól a leghosszabb negyeddöntős szériára módosította a kihívásokat :)))

112.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 12:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 110.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 12:03

oké, de ez azért van mert az egykezes fonák rossz, vagy azért mert almagro nem üti elég jól :P plusz, ha valaki úgy dominál mint pl. söd tegnap tök mindegy milyen fonákja van, mivel ő irányít azt üt amit akar...ha valaki jól szervaröptézik és az ellenfél ezzel nem tud mit kezdeni akkor nem kell fonákot ütnie és nem is számít, hogy azt hogy üti...az erősségek akkor jönnek ki ha játszod a játékodat, a hiányosságok meg akkor amikor az ellenfeled játsza ellened a játékát

113.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 12:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 112.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 12:08

nem értem min vitatkozol. hol írtam, hogy az egykezes fonák rossz? a kedvencem. csak nem alkalmas arra, hogy salakon nyerj vele Nadal ellen. mert nem tudsz ráhúzni két kézzel. amíg Rafa magasra lőtt pörgetései Fedet és Almát pl kicsinálják Potrónak és a magas durva kétkezes fonákot ütőknek nem jelent problémát. sőt. ha kicsit lerövidül kifejezetten csemege. nézd meg mit csinált ezekkel Potro az Uson. szanaszéjjel csapta őket. és most ne kezdjük, hogy sérült volt Nadal, mert nem erről van szó. Neki a magas játékosk viszonylag tisztalappal magasról zűzó kétkezes fonákot ütő játékosok nem fekszenek és kész.

114.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 12:17
 
 
   

az egykezes fonák támadó ütés. már a kivezetése is más. akkor működik, ha belépsz vele és már mész is hálóra (Edberg, Becker, Sampras, Fed) és nem arra, hogy az alapvonal mögül hat méterrel szarakodj vele.

115.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 12:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 113.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 12:15

én értem min vitatkozom, le is írtad közvetlenül a kérdésed után...nem nem arra való, amit mondassz, azt is lehetett vele játszani de azt kétkezessel is lehet, igazából nem lehet eldönteni mire való...van aki szögeket nyit vele és kinyitja a pályát(waw, almagro, kohli) van aki úgy támad mint az általad említett játékosok, van aki csak játékban tartja vele a labdát(gonza), van aki 6 méterrel az alapvonal mögül pörgeti őket ki(robredo)...azért mondod, hogy rafat nem lehet megverni egykezessel mert nincs jelenleg olyan játékos aki egykezessel megveri nadalt...de delponak hiába lenne jó fonákja, ha nem lenne jó a tenyója, szervája, feje, nem verné meg...söder meg egyszer verte meg...láthattuk, hogy roger is nagyon hatékony tudott lenni ellene fonákkal madridban, amikor olyanja volt...

azért mert jöttek olyan játékosok akiknek elég jó kétkezesük van és még verik is rafa-t, nem jelenti azt, hogy ezt egykezessel ne lehetne...az okozat nem előzi meg az okot...nem az van, hogy delpoék megverik rafa-t mert jó kétkezesük van, hanem az, hogy miután megverték rafa-t az egyébként nagyon komplett játékukkal te már megállapítod, hogy ez a kétkezesük miatt is volt...leírtam az előző kommentemben, hogy szerintem mi dönti el ezt a játékot, és tartom magam ehhez...főleg mert pl. a federert többször verő játékosok között nehéz összefüggést megfigyelni

116.
  • brewer
  • 2010.06.02. 12:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 109.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 12:02

Húha, hogy Rafa miért veri Fedet, erről oldalakat tudnék írni, és csak és kizárólag a technikai okokról. Amikből csak egyik az egykezes fonák, van ott még sok más is, szintén olyan tényező, ami kizárólag a játékuk és nem fejbeli dolgok miatt van, és amik kiküszöböléséhez Fednek újra kellene születnie.. ;) :) De most nincs erre sajnos időm, majd egyszer, ha lesz aktualitása :)) De én is tartom maagm ahhoz, hogy szerintem az ő szintjükön már jóval kisebb jelentősége van a mentális dolgoknak.

Ami Robint illeti: azért nem vette elő az első 10 vereségénel ezt a játékot, mert nem volt neki. Sőt.Szerintem még a tavalyi döntőben sem volt meg neki az a játék, amivel Fedet le tudta volna győzni. Rafát már igen, Fedet még nem. Ez utóbbit az elmúlt egy évben tanulta meg szerintem, csakúgy mint ahogy Delpike is megtanulta néhány hónap alatt.

117.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 12:51
 
 
   

tegnap a bírok nagyon szarok voltak..sztem alma nyer egy szettet Rafa ellen,de rafa üt egy hihetetlent elkiabálja hogy vamos és okés lesz.

118.
  • sinnet
  • 2010.06.02. 12:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 117.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 12:51

hát remélem is hogy igy fog történni:D

119.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 13:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • brewer
  • 2010.06.02. 12:49

egyedül azért nem írom, hogy CSAK mentális dolgoknak van ilyen szinten jelentősége, mert fed, rafa, delpo, talán még söd, davi, meg verda ütésekben és alapjáték színvonalban is kiemelkedik...

de igazából őket is csak azért látjuk kiemelkedőnek mert fejben rendben vannak...

nehogy azt hidd, hogy tenyerest meg fonákot ilyen szinten csak a top 10 tud ütni, csak ők tudják kihozni magukból..ez a játék benne lehet a világranglista 300. , 560. , 890. helyezettjében is...sőt, olyanokban is akik inkább visszavonultak mintsem, hogy meg kellett volna birkózniuk tehetségük terhével...

az, hogy te látod a technikai különbségeket már csak egy felszínes megállapítás, ahogy fuzzynak is írtam, az okozat megelőzi az okot...amíg delpo nem verte meg nadalt(az első 4et rafa nyerte) felmerült valakiben, hogy a fonákja mennyire hatásos nadal ellen?! nem...fejben nyerte meg a későbbi meccseket nem fonákban, a jó fonák már csak az önbizalmának a kivetülése volt, mint ahogy tegnap söder tenyeresei is...jó, lehet gyakorolni, de ilyen szinten az is csak arra jó, hogy jobban bízzon a játékos az ütéseiben...djokonak sem azért nem megy most a szerva mert nem tud szerválni...

söder tavaly az rg döntő bemelegítésénél a pályát alig találta el...az azért volt mert még nem volt meg a játéka a pálya eltaláláshoz?

120.
  • erisen
  • 2010.06.02. 13:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 119.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 13:05

"söder tavaly az rg döntő bemelegítésénél a pályát alig találta el...az azért volt mert még nem volt meg a játéka a pálya eltaláláshoz? "

1,mert be volt tojva
2,mert erősen fújt a szél

121.
  • brewer
  • 2010.06.02. 13:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 119.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 13:05

Szerintem nem ugyanarról beszélünk. Természetesen sokakban benen van a jobb játék képessége, de nem tudják magukat fejben rendbe tenni, vagy nem tudják csak rövid időkre (lsd. RG-Gaba). De szerintem ez is képesség, ami pont olyan fontos, mint az hogy hogyan üti a tenyerest, vagy hogy jó-e a szervája. Szerintem nincsen olyan, hogy jó játékos lenne, ha jó versenyzőalkat lenne: vagy jó játékos, vagy nem. Pont.

De az olyan játékosoknál, mint Fed, Rafa, Robin vagy Delpi ez nem kérdés: ők jó játékosok, akik bréklabdnál ütnek egy ászt, akik vissza tudnak hozni sírból egy meccset, akik nem remegnek be a fontos pillanatokban. És az ők egymás közötti viszonyukban már nem a mentális kérdések dominálnak, hanem a kőkemény játéktechnikai dolgok.

Persze, van hogy az egyik játékos különböző okokból idegesebb, nincs annyira egyben fejben (lsd 09AO-Fed, 09RG-Söd), de éppen ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy-egy meccsből. Sorozatokból viszont már igen, és Fed és Rafa játszottak már eleget egymással ahhoz hogy meg lehessen állapítani, hogy nem fejkérdés, hanem match-up problémáról van szó. Rafa a legelső meccsükön megverte Fedet, szerinted milyen lelki tényezők voltak még akkor?

Rafa-Delpi, Fed-Robin vonatkozásában meg: igen, eleinte Delpi és Robin még nem álltak azon a mentális szinten, fejlődő játékosok voltak, fiatalabb játékosok, persze be kellett érjenek fejben is. Ettől még Delpike az AO-n nem tudta kezelni Fed nyesett ütéseit, majdnem sírt a végére, RG-n már tudta, de még ki lehetett mozgatni, és az ötödik szettre hulla volt, az US Openre már az erőnléte is megvolt. Robin 11 meccsen keresztül nem tudott mit kezdeni Fed nyeséseivel, és egyéb kimozgató ütéseivel, a 12-iken már tudott, mert megtanulta, hogy hogyan kell őket kezelni.

De azt is mondhatnám, hogy annyira akarhatod, hogy beleszakadsz, de attól még a vállad környékére érkező, brutális erejű labdákat, egykezes fonákkal nem fogod tudni rendesen visszaadni, ha beledöglesz, akkor sem :)

Én ezt így látom, aztán legfeljebb nem értünk egyet ;) :)

122.
  • Rafain
  • 2010.06.02. 13:35
 
 
   

Nemsoká kezdődnek. Vamos Rafa! Szerintem 3 esélyes maradt a tornán:Rafa, Söderling, és Berdych. Biztos vagyok benne, hogy közülük kerül ki a győztes.

123.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 13:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 120.
  • erisen
  • 2010.06.02. 13:31

költői kérdés volt...

124.
  • brewer
  • 2010.06.02. 13:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 120.
  • erisen
  • 2010.06.02. 13:31

ja, ez a másik: eddig Södnek nagyon komoly gondjai voltak, ha fújt a szél, nem tudta egyáltalán kezelni a labdát (a tavalyi US Openen a Fed elleni első két szett szerintem elsődlegesen ennek volt köszönhető), de úgy tűnik most már ez is megy.

125.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 13:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 119.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 13:05

ne haragudj, de ez a Szabó Gábor féle "minden fejben dől el dolog", ami bálna méretű közhely. persze minden fejben dől el. az is hogy felemeled a kezed. ezzel nem mondtál az égadta világon semmit. vannak alap dolgok. kérlek írj nekem kétkezes fonákot ütő játékost, aki a hálót rohamozza. Talán Roddick, de fonák oldalról ő is az egykézzel ütött nyesés után megy fel... Persze van egy-két kivétel, Kuuerten salakon, vagy Robredo, de ő mire vitte? szerintem az a felszínes, hogy mindenre azt írod: fejben dől el... vannak adottságok, játék stílusok, amiből sok minden következik. Becker nem igazán tudott mit kezdeni Agassival, mert az amerikai (10-4) miközben simán vert olyanokat, akikkel Agassi küzdött. Fed játékának az ellenszere az amit Nadal játszik. Mert bármit írsz salakon nem lehet egykezes fonákkal bírni az 5 méter magas fonákokat. Lehet, hogy ebből aztán kialakult némi komplexus, de érdekes módon kemény pályán nem annyira, mert ott nem pattan 2 méter magasra a labda. Nagy tenyerese millió játékosnak van és mire megy vele? Mire megy Gonzales a világ legnagyobb tenyeresével, ha Rafa végig a fonákjára pörget? Nadal játékának is megvan az ellenszere és az nem a nagy tenyeres, hanem a felszálló ágban megcsapott kétkezes fonák, amihez jó magasnak kell lenni. Ezért verte agyon Potro és ezért van esélye Söderlingnek és Berdychnek. Mert hát Nadal balkezes. A játék alapban a keresztekre épül és amikor valaki lerövidül akkor jön a támadás kifarolt tenyeres, vagy fonák egyenes formájában. Fed az egykezes fonákkal egy idő után lerövidül, Potro nem.
Söderling: megírtam előtte. Söderling tavaly az USO-n érezte meg a 2 elbukott szett és szarrá tört ütő után, hogy ha mindent bevállal nyerhet. Ott Fednek a4. rövidítésében szerencséje volt. Tegnap meg nem. Ennyi. Söd tegnap minden egyes labdát tiszta erővel ütött meg még a 2. szerváit is. Lassú volt a salak odaért minden ütés mögé. Egyáltalán nem biztos, hogy életében még egyszer meg tudja csinálni. Sült a keze és kész. A tavalyi döntőt hagyjuk. Az első GS-döntőben benne van az ideg faktor, ezért kell a Rafa drukkereknek Berdíchben bíznia.

126.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 13:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 121.
  • brewer
  • 2010.06.02. 13:34

nem szeretném a teniszező kártyát elővenni, de lassan kénytelen leszek :P

az fed-delpo összevetéshez : ezen a szinten nincs olyan, hogy nem tudja kezelni a nyeséseket, aztán három hónap múlva tudja...max jobban bízik benne, hogy tudja...az rg-n is megvolt az erőnléte, az sem 3 hónap alatt alakult ki, az más kérdés, hogy ott még fejben elfáradt míg a usopenen az tartotta ott fejben, hogy visszajött a meccsbe többször is...ha emlékszel delpo a montreali döntőt erőnléti problémák miatt vesztette el...legalábbis úgy nézett ki kívülről...

a legfontosabb részét nem látjuk a játéknak, pontosabban nem halljuk, mert ugye a két fülük közötti történésekről beszélek...:D

fedalhoz meg: ott volt az ao döntő tavaly...ott milyen technikai elem döntött a döntő szettben?

127.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 13:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 124.
  • brewer
  • 2010.06.02. 13:39

azért vannak gondjai a széllel, mert a szervánál az égbe dobja a labdát. tavaly nagyon fújt és egyszerűen elsőt nem tudott beütni, nyilván biztonsági 2.-at ütött. Tegnap 180-190-el ütötte a 2. szervákat. Mondom sült a keze és vért ivott.

128.
  • tomma
  • 2010.06.02. 13:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 127.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 13:46

Kár ezt ragozni. Ez volt élete meccse. Ennyi.

129.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 13:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 126.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 13:46

hiába veszed elő, mert nincs igazad. hiszen ők maguk mondják el, hogy rengeteget dolgoznak bizonyos ütéseken. Agassi 24 éves korában tanult meg szerválni, Nadal két éve üt fonák nyeséseket, Fed két éve kezdett rövidíteni. Igenis vannak gyenge pontjaik, ammiken dolgoznak. Nyilván nem arról van szó, hogy Nadal addig nem tudott nyesni. De nem azon a szinten, hogy fontos helyzetben építsen rá. Tegnap pontosan láttam, hogy miután Söderling egy Fed fonák nyesést, átállva tenyeresre bebaszott a sarokba felnézett Magnus Normanra és rázta az öklét. Mert gondolom iszonyú sokat dolgoztak rajta...

130.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 13:52
 
 
   

összekevered azt amikor ütnek edzésen (persze mindent tudnak) a meccsel. a kettő nem ugyanaz. álló helyzetben bármi, mozgásban meg nem.

131.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 13:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 13:44

ehh, sajnos nem fogunk tudni egy véleményre jutni, mert teljesen más a megközelítésünk...mondjuk ez nem tyúk vagy tojás esete...én azt mondom, hogy az, hogy oda eljusson, hogy a fonákját meg a tenyeresét meg a szerváját elemezd és azt mondd, hű ez de hatékony, ezért nyer, fejben kell erősnek lennie...nem csak erősnek kell lennie hanem a top 10 esetében hihetetlen egoval kell rendelkeznie...az a baj, hogy az én nézőpontomból annyira alap dologról beszélek, mint ha arról beszélnék első osztályban, hogy az a betű az a betű....

ja, és te írtál 15-20 évvel ezelőtti játékosokat, amikor az emberek 2%-a ütött kétkezest, és állandóan a hálóra mentek...ma ki megy egykezessel hálóra? nem a kétkezes fonák miatt nem mennek ma annyit hálóra hanem mert nem engedi őket a játék tempója...alapból, technikailag nem állja meg a helyét amit mondassz kivéve ha a llodra féle tiszta fonákot képzeljük el, de ő is egyedül iüt olyat

132.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 13:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • tomma
  • 2010.06.02. 13:49

nem a tegnapi meccsen vitatkozunk, hanem azon, hogy a fejben dől el olyan mondat, amivel nem mondtál semmit. mert vannak alaptényezők.

133.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 14:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 131.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 13:55

nem igaz amit írsz. a játékosok 2% ütött kétkezes fonákot? miről beszélsz. sztem egyszerűen nem láttad azokat a meccseket, mert fiatal vagy. de ott a yotube. nézd már meg, hogyan nézett ki egy: Sampra-Hewitt, Becker-Agassi, Edberg-Chang. Nagyon sokat tanulnál belőle, mert stílusok csatája volt. Te most tényleg azt állítod, hogy az ütések nem befolyásolját egy játékos stílusát, lehetőségeit. Szerinted Rafa viszonyla gyenge, pörgetett adogatása nem határozza meg a játékát? nem is értelek.

134.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 14:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 129.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 13:50

fuck.honnan tudod, hogy nincs igazam? jó, hogy dolgoznak rajta, én sem azt mondtam, hogy magától megy, az önbizalom megszerzésében is munka van...de te azt nem látod be, hogy amikor agassikról meg nadalokról beszélsz akkor már olyan játékosokról van szó akik évek óta ott vannak az élen és megszerezték azt az önbizalmat, hogy aki a 20.-on kívül van azt megverem meg amúgy is bárkit...jó, hogy ő könnyen változtat, meg tanul meg fejlődik, de ha nem jut el erre a szintre fejben hiába tanul meg fonákot nyesni...

te csak a végeredményt látod és azt elemzed...

135.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 14:07
 
 
   

nézhetsz Wilander - Noah meccset is, ha van kedved. akkor sem mindenki a hálóra rohangált furcsa mód. de ha akarod, akkor nézd Jim Couriert Agassi ellen. mindketten hátulról lőttek izomból, míg a másik pályán Rafter és Leconte játszot valami egészem más teniszt...

136.
  • katma
  • 2010.06.02. 14:08
 
 
   

Nem tippeltek még: Creator, Agimano, Replica, Ad_Astra, Ettumifilli, Rafani

Meccsek kezdetéig tippeljetek!

137.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 14:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 14:01

jó, a 2% nem igaz, korábbi időkre gondoltam...

én nem értelek téged, nem arról beszélek, hogy nem határozza meg a játékát, szerintem olvasd el még egyszer amiket írtam...befolyásolják, de csak ha már odakerült arra a szintre és oda mentálisan jut el...

azért látod az erősségeit mert azokat ki tudja hozni magából, a világranglista 190. meg nem(legalábbis ezen a szinten) és ezért nála a hiányosságokat látod...hamár két játékos ki tudja hozni a maximumot magából beszélhetünk taktikáról, ütésekről meg ilyenekről de még akkor is csak max. 50%-ban döntik el egy meccs kimenetelét

138.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 14:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 134.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 14:04

te azt írtad, hogy nem csak fejben dől el, hogy meg tudja-e ütni Söd Fed nyesését. és ez nem igaz. NE menj vissza a kályhához. ez ciki. mindenki számára teljesen egyértelmű, hogy a top játkosok mind nagyon ott vannak fejben. ezt senki nem kérdőjelezte meg. ha igen idézd kérlek. na ugye. csak te azt mondod "minden fejben dől el" tökmindegy, hogy ki milyen ütésekkel rendelkezik mi a sítlusa. ez hülyeség és kész.

139.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 14:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 14:09

de ki írt itt a 190.-ről? Nadalról, Fedről, Söderlingről és Potróról volt szó. az ő stílusukról. nem a 190.-ről...

140.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 14:12
 
 
   

kimegyek a meccsekre jó? nincs baj, ha nem nem értünk egyet, elnézést ha kinyilatkoztattam:)

141.
  • tomma
  • 2010.06.02. 14:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 134.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 14:04

Egyet kell hogy értsek veled. Mi már csak a végeredményt látjuk. Ezért volt alkalma pl. Chubby-nak fikázni Sharapova-t meg Kurnikova-t.... Amúgy meg megváltoznim, fejlődni még a való világban is nehéz, nemhogy e teniszpályán. De van rá példa és ebben meg Fuzzynak van igaza. De nem mindenható ez a folyamat ÉS VÉGES !!

142.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 14:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 138.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 14:10

bakk, én sem kérdőjeleztem meg, hogy ott vannak e fejben, miről beszélsz? azt kérdőjeleztem meg egy játékos elemzése közben el lehet e tekinteni a mentális tényezőktől, és én azt mondtam erről, hogy azért nem mert a mentális tényezők miatt van lehetőségünk elemezni a gyilkos fonákjat meg tenyereseit...szerintem te nagyon nem értetted meg mit akarok de sebaj, jó meccsnézést

143.
  • tomma
  • 2010.06.02. 14:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 14:19

Ez kegyetlenül elment az RG-re vazze !!!

144.
  • Elessar
  • 2010.06.02. 14:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 122.
  • Rafain
  • 2010.06.02. 13:35

Én is így gondolom, de amíg Nole itt van, addig még érdekel az RG. Utána már nemigen :)
Amúgy ha Berdych legyőzi Södöt, és Rafa döntőbe jut, nem kérdés, hogy Rafa nyeri

145.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 14:45
 
 
   

de rohadt szemetek a eurosportnál ezzel a serena szerva slow motionnel :D

146.
  • rafani
  • 2010.06.02. 14:52
 
 
   

Ha Stosur így játszik, hamar jöhet Rafa!

147.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 14:52
 
 
   

amúgy stosur a gondolatmenetem(egy részének) tökéletes alátámasztása, a technikája és a képességei alapján bucira kéne vernie az egész mezőnyt..monduk most halad is efelé :D

148.
  • rafani
  • 2010.06.02. 14:54
 
 
   

Milyen jó idő lett Párizsban, ide is jöhetne már!

149.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 14:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 144.
  • Elessar
  • 2010.06.02. 14:24

Söd döntőzni fog,sőt
de aki látta az örömét az tudja hogy mit akar elérni a svéd

150.
  • rafani
  • 2010.06.02. 15:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 149.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 14:55

És aki látta Berdich örömét, az mit látott?

151.
  • Replica
  • 2010.06.02. 15:02
 
 
   

Berdych megfogja verni Sódert! Almagrot 1 játékra jónak tartom, de meglepődnék, ha hozná.

152.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 151.
  • Replica
  • 2010.06.02. 15:02

én is meglepődnék ha nem adna neki triciklit nadal, igen :P :D

153.
  • chubby967
  • 2010.06.02. 15:03
 
 
   

Tudja valaki, mikor kezd Nadal? Van valami időpont (not before...), vagy egyből a lányok után? És melyik pályán?

154.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • chubby967
  • 2010.06.02. 15:03

Chatrier, egyből Williams-Stosur után.

155.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 150.
  • rafani
  • 2010.06.02. 15:01

én boldogságot és valami olyat hogy:,,megcsináltam!!!"

a svéd arcáról meg:,,nesztek basszátok meg most Federert győztem le,és meg akarom nyerni a tornát"

156.
  • chubby967
  • 2010.06.02. 15:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 154.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:04

Köszi! Nem hiszem, hogy Stosur be tudja húzni kettőben, ezért reménykedtem, hogy Jankovicék után játszik. Bár lehet, hogy ott is három szett lesz.

157.
  • Replica
  • 2010.06.02. 15:09
 
 
   

Fuzzy, töröld a nickemet, én többet nem akarok itt fórumozni.

158.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 151.
  • Replica
  • 2010.06.02. 15:02

az első mondatodban van egy kis hiba,szerintem úgy lenne a helyes ha az alanyt meg a tárgyat felcserélnéd

159.
  • rafani
  • 2010.06.02. 15:11
 
 
   

A lányok is tudnak 180 km/h feletti szervákat!

160.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 157.
  • Replica
  • 2010.06.02. 15:09

jó, bocs, nem kellett volna beszólnom, nyilván a játék helyett szettre gondoltál :P

161.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:12
 
 
   

Nagyon remélem hogy Söder lesz a döntőben és Djoker az elődöntőben. A további színvonal miatt. Berdics hiába nagyon jó,hiába adogat remekül,hiába jó a mozgása,hiába üt nagyokat,első GS döntője lenne. Potter is hozta az elsőt,de Berdicset nem tartom annyira mint Pottert. Aztán lehet bármi... Fed is meg mondta:
"Ki tudja?" :-)
De egy Djoker az mindenképp kell az elődöntőbe. Akármilyen formában is van. Nekem sosem volt szimpi,de az idén amit összegürcölt hogy ide jusson...Le a kalappal.
El kell ismerni nagy küzdő a srác.Hátha elkapja a fonalat és olyan éve lesz idén majd mint 2008ban. Bár Wimbiben sosem alkotott nagyot. Most RG-n nem egy érinthetetlen Nadal lenne az ellenfele,és Melzert le kell gyűrnie valahogy.
Hozzáteszem nagyon bírom Melzert.:-)

162.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 157.
  • Replica
  • 2010.06.02. 15:09

HURRÁ!!!! :-)
(De aztán nehogy meggondold magad!)

163.
  • Viktor61
  • 2010.06.02. 15:14
 
 
   

Szép nap ez a mai:)

164.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 159.
  • rafani
  • 2010.06.02. 15:11

és stosur az egyetlen kb. a női mezőnyből aki tud kick szervát ütni, nem is rosszul

165.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:15
 
 
   

ti már várjátok a tennis classics Budapestet?
én nagyon :)

166.
  • Elessar
  • 2010.06.02. 15:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:13

Minek az öröm?? Fuzzy úgyse töröl senkit...

167.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:18
 
 
   

csoda történt!
elmúlt a Wozniacki mániám!!!!

168.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:15

Én 2 éve voltam utoljára,mikor Borg és Mcenroe utoljára meccsezett.

milyen Izé lesz a fórum ha nem lesz itt Repli.

Söd tényleg durván hozta fel a federer nyeséseket tegnap :D

169.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 164.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:15

de hát nem csoda,nézd meg a karjait
bazzeg nekem vékonyabbak

170.
  • Henry
  • 2010.06.02. 15:19
 
 
   

Ó, most azért szurkolok, hogy Serena "támadjon fel" 1 szett erejéig, aztán Stosur nyugodtan behúzhatja, csak azért, hogy hazaérjek a fiúk meccsére!!!!!

171.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 168.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:18

te mázlista!!!

172.
  • Slice
  • 2010.06.02. 15:22
 
 
   

Elég érdekes számomra ez az idei(sőt már a tavalyi) Garros is. Nem szokott itt ennyi meglepetés lenni. 3 nappal ezelőtt sok pénzt tettem volna Nadalra, de most átértékelődött bennem itt a végjáték. Djoko általában jól játszik Rafa ellen salakon elődöntőkben. Ha döntőbe jut Nadal ott van Söd/Berdych. A cseh srácot esélytelennek tartom, szerintem kapna sima 3 setet aztán mehetne haza, hiába játszik most úgy, ahogy. Persze ez magánvélemény.. Söderling viszont már más kérdés, hihetetlen nagyot fejlődött már tavaly is. Nem kis teljesítmény lenne tőle zsinórban 2 RG döntő. Mindezek ellenére szerintem továbbra is Rafanak van a legtöbb esélye, de a soron következő meccsek egyike sem lesz sétagalopp.

173.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 170.
  • Henry
  • 2010.06.02. 15:19

Stosur breakelőnyben szervál a mérkőzésért....igyekezned kell!

174.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:20

:) hány éves vagy ?:P

175.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 169.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:19

:D :D :D :D :D

maradjunk annyiban h rogeré vékonyabb...:P

176.
  • chubby967
  • 2010.06.02. 15:24
 
 
   

Serena is minél hamarabb nézni akarja a fiúk meccsét.

177.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 174.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:23

14

178.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 177.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.06.02. 15:24

na akkor jó :) csakmert én is.

179.
  • chubby967
  • 2010.06.02. 15:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • chubby967
  • 2010.06.02. 15:24

Vagy nem?

180.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:27
 
 
   

De ugye srácok felnőtt módjára fogjátok végigszurkolni Nadal meccsét,ahogy azt illik.
Nem úgy mint tudjukki.

És Stosur nem tudta kiszerválni a meccset!!! :-)

181.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:28
 
 
   

Zsiga Máté ki fog esni :(

182.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 180.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:27

Én eddig is úgy viselkedtem,úgy gondolom :DDD persze.

Azért írok egy enyhe Vamost, nem akarom a Fedeseket bosszantani.

183.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 181.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:28

az idei ao győztessel játszik...nem könnyű

184.
  • Henry
  • 2010.06.02. 15:33
 
 
   

Jaj-jaj! Hajrá Serena (ilyet még szerintem soha nem mondtam)!

Még min. 45 perc mire hazaérek, addig tarson már ki :-)! Bár gondolom lesz egy kis bemelegítés, de akkor is :-S

Egyébként ma még esélyesnek tartom Rafát, ám ha Djokerrel összekeveredik lehet meglepetés, azután meg aztán pláne.

185.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 183.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:32

bezony.de 2. szettben visszabrékelte , most megint a meccsért adogat. Vagy itt a fiúknál is 3 nyert szettre megy ?

186.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:33

nem, itt csak két nyertre

187.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:29

A Vamossal nincs is gond.:-)
Jó szurkolást mindenkinek.

188.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:36
 
 
   

Serena-Stosur TB.

189.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:36

sajnos nagyon úgy tűnik, hogy dsz lesz a női meccsen tehát egy kicsit várni kell

190.
  • chubby967
  • 2010.06.02. 15:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • Henry
  • 2010.06.02. 15:33

Sztem hazaérsz, sanszos a DSZ.

191.
  • erisen
  • 2010.06.02. 15:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 189.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:37

De Djokerék hamarabb kezdenek akkor így a Lenglen-en.

192.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 186.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:35

sajna kikapott. mmint zsiga

193.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 15:42
 
 
   

stosur ezt sajna elremegte pedig túléltem volna ha kipottyan serena

194.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 15:43
 
 
   

óóóóóóó,pedig már alig bírom türelemmel :D jöhetnének rafék.

195.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 15:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 172.
  • Slice
  • 2010.06.02. 15:22

egyetértek.

197.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:01
 
 
   

nyitok külön topicot Rafa meccsének, hogy ne keverdjenek a dolgok ok?

Replica nevű user: a tegnapi megnyilvánulásaid után, mikor már a Nadal szurkolók is kikozösítettek ezen nem csodálkozom. nem kell, hogy töröljelek bajnok.

198.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 16:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 197.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:01

ahogy gondolod :)

200.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:06
 
 
   
201.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 16:07
 
 
   

én azt hittem az is ellendrukkolásnak számít amikor valaki csak azért szurkol egy bizonyos svédnek, hogy bizonyos svejci ne dönthesse meg bizonyos amerikai rekordját...

202.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 201.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 16:07

töröltem. nem kezdjük újra.

203.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 198.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 16:03

azt hittem örölni fogtok:) nem akarom, hogy a Fedesek most elkezdjék itt a hacacárét. ha meg ott kezdik el véletlenül, akkor törölni fogok. nem kellenek agyhalottak az oldalra, sztem elegen vagytok (Rafa fanok) így is, aminek minden normális ember örül.

204.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 16:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 202.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:08

törölted replicát?:D hiányozni fog

205.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 16:10

nem. a másik barom hsz-át, amire válaszoltál. nem törölgetek csak végső esetben. azt gondolom az oldal közössége megoldja.

206.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 16:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:10

Szerintem a Fedesek nagy része normális.


nem replit törölte,hanem VivaRafa hozzászólását :DD

207.
  • ettumifilii
  • 2010.06.02. 16:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 205.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:12

jaaaa :D

208.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • troy
  • 2010.06.02. 08:47

troy, imádunk, de úgyos tudod

210.
  • troy
  • 2010.06.02. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 16:15

:D
Azért nem árt, ha néha elmondjátok ;)

211.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 16:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • troy
  • 2010.06.02. 16:27

we love troy :P

212.
  • troy
  • 2010.06.02. 16:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 16:30

Én is mindenkit :D, még azt a hülye Prézlit is :)

(Még mindig a mennyekben járok a tegnapi sikeres cicamentés miatt :)

213.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 16:35
 
 
   

Cicát mentettél? hőős :D

214.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 16:35
 
 
   

Kiesett Serena!

215.
  • troy
  • 2010.06.02. 16:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 16:35

Bizony, egy pici szürkét, akinek nem tudom, mi lett az anyukájával, napok óta kint lehetett az utcán, és azóta fedett helyen van más cicák, kutyusok és lovacskák között :D.

216.
  • troy
  • 2010.06.02. 16:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 16:35

Ma valahogy nem volt az a tigrisasszony, mint szokott....

217.
  • cristobal0804
  • 2010.06.02. 16:41
 
 
   

Ügyi vagy troy :)

nemtudom,nem néztem a meccset.

218.
  • agimano
  • 2010.06.02. 16:46
 
 
   

Almagro Musterrel edzett:)

219.
  • katma
  • 2010.06.02. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 218.
  • agimano
  • 2010.06.02. 16:46

Nem tippeltél! Nadalra még tippelj!

220.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.02. 17:16
 
 
   

nem azért töröltem, mert rosszat írtál Fedre. ez csak a te csökevényes agyadban működik ilyen egyszerűen. Replicát azok közösítették ki, akik rájöttek, hogy ő nem Nadalnak drukkol, hanem Fed ellen. ezt le is írta. pont olyan mint te. annyit írtam tegnap, hogy ha folytatja a segggrázást kicsapom innen, mert erre SENKINEK nincs szüksége. ezzel mindenki egyetértett. ez itt nem hiányzik. ennnyi.

222.
  • tomma
  • 2010.06.02. 20:47
 
 
   

Nem sérteget téged senki. Amúgy hány éves vagy ? Van egy megérzésem, csak azért...

223.
  • sinnet
  • 2010.06.02. 21:24
 
 
   

Nadal nyert yeehh.pedig ügyes volt Alma, le a kalappal elötte, de hát gyözött a salakkirály.Vamosss

224.
  • fuzzydunlop
  • 2010.06.03. 11:29
 
 
   

figyelj nagyfejű? ne lépj be. mit hisztériázol a törléssel? felejts már el.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések