2010. 06. 01. 22:13
Álomfejtés
"Robin Söderling négy szettben megverte Roger Federert a Roland Garros negyedik fordulójában, amivel megtörte a svájci 2004 (Wimbledon) óta tartó egészen elképesztő sorozatát. A svájci 24. alkalommal már nem tudott Grand Slam torna elődöntőjébe jutni.
Amennyiben Federer védő létére a döntőig menetel, Rafael Nadal és Novak Djokovic eredményétől függetlenül megdönti Pete Sampras utolsó nagy rekordját is, aki 286 hétig vezette az ATP hivatalos világranglistáját.
Söderling egy évvel és egy nappal ezelőtt éppen a spanyol csúcsdöntési kísérletét akadályozta meg azzal, hogy nem engedte zsinórban ötödször is Garrost nyerni, így a Nadalnak "csak" beállítani sikerült Björn Borg sorozatát. Mai győzelmével 1985 után elsőként két egymást követő évben is meg tudta verni a címvédőt a Garroson. Söderling a tavalyi szenzációs győzelem után egészen a döntőig menetelt és pont Roger Federer akadályozta első nagy győzelmében. A svédnek volt miért elégtételt venni. Zsinórban 12 vereséggel a háta mögött érkezett ma a pályára, ráadásul 2009-ben az elveszített Garros döntőt követően Wimbledonban és a US Openen is Federer búcsúztatta. Utolsó mérkőzésük azonban különbözött a többitől. A New York-i éjszakában Federer csodálatosan kezdett, míg Söderling hibát-hibára halmozott. Két elveszített szett után Söderling szanaszéjjel törte az ütőjét és minden tét nélkül ütni kezdett, mint a gép. Behúzta a harmadik játszmát és a negyedik rövidítésében csak Federer lélekjelenlétén múlott, hogy nem lett ötszettes dráma a mérkőzésből.
A mai mérkőzés nagyon hasonlóan alakult. Federer csodálatosan kezdett. Az első szettben adogatóként mindössze két pontot veszített és már az első játéktól kezdve szorongatta a svédet fogadóként is. Aztán 4:3-as vezetésnél megtörte Söderlinget és a játszmát 17 nyerő mellett mindössze 3 hibával zárta.
A második szett első játékában még minden ugyanúgy ment tovább és Federer újra break labdához jutott, amit nem sikerült ugyan kihasználnia, de nem tűnt túl idegesnek emiatt. Olyannyira nem, hogy a következő játékban 30:0 után lankadt a figyelme és Söderling az első break labdáját azonnal kihasználta, amivel egycsapásra minden megváltozott. (Federer erre utalhatott, amikor a mérkőzés után arról beszélt, hogy nem koncetrált kellőképpen. Ezen kívül kizárólag Söderling játékát dicsérte) A svéd elkezdett sülni és Federer kicsit elbizonytalanodott, sokkal kevesebbet kockáztatott és nem színezte annyira játékát, fogadóként pedig teljesen tehetetlen volt. Adogatásait továbbra is simán hozta, de ez a játszmán már nem segített. Söderling szervajátékai ugyanis sérthetetlenek voltak. A mérkőzés során 56 foghatatlan adogatást vágott Federer térfelére, amiből 14 ász volt és második szerváit is sokszor 180-190 kilométeres sebességgel ütötte meg. Söderling vállalta a kockázatot és a taktika bevált, mert hiába ütött 6 kettős hibát szervajátékaiban gyakorlatilag labdamenet sem alakult ki. Egy idő után a svéd már a játékot sem bánta. A második szett közepétől kezdve egyszerűen lelőtte a pályáról Federert. A svájci folyamatosan védekezésre kényszerült, de ma nem volt mit tennie, mert Söderling gyakorlatilag folyamatosan a vonalakat lőtte.
Federer tanult a hibájából és a harmadik játszmában nagyon vigyázott adogató játékaira és mindent megtett azért, hogy kivédekezze Söderling könyörtelen ütéseit. A nagy lehetőség 5:4-es vezetésnél jött el számára, de Söderling 0:30 után megint elütötte a vonalat. Már bemondták a három szettlabdát jelentő outot, de a pontot (teljesen jogosan) végül a svéd kapta. Aztán Federer mégis eljutott a játszmalabdáig, amit a svéd egy leírhatatlan pont után védett és két nyerővel a szettben maradt. Söderling gyakorlatilag mérkőzéslabdát hárítva állt oda fogadni, de akkora már annyira esett az eső, hogy 30:15 után félbeszakították a játékot. A negyvenperces szünet után Federer hideg kézzel kezdett szerválni, megnyerte az első pontot, aztán négyet hibázott, előnynél megütötte első kettős hibáját és ezzel elment a szett (7:5).
Ekkor már félház előtt folyt a meccs a folyamatosan szemerkélő esőben a közönség egy része ugyanis nem várta meg a folytatást. Pedig Federer breakkel indított és éledni látszottak a svájci remények. Úgy tűnt Federer pályafutás során ezredszer is saját hajánál fogva rángatja ki magát a bajból és ötödik szettig viszi a mérkőzést. Azonban elkövette második hibáját és ez már végzetesnek bizonyult. A csere után négy hibát is vétett, amivel simán leadta a másfél óra küzdés után kiszenvedett break előnyét és innen már csak az volt a kérdés, hogy Söderling beremeg-e a végjátékban. Federer két adogató játékában is óriási küzdött és meccsben maradt, harmadszorra azonban nem sikerült a bravúr. 4:4-es állásnál Söderling újabb két fogadó előnyhöz jutott és a másodikat kihasználta, majd ellentmondást nem tűrő játékkal befejezte a meccset és kiverte a címvédőt (6:4).
Federer úgy szenvedett vereséget, hogy a mérkőzés során 27 hiba mellett 40 nyerőt ütött, de nem valószínű, hogy a pozitív mérleg nagyon vigasztalná. Ma egyszerűen képtelen volt megtörni a svéd játékának ritmusát. Eddigi mérkőzéseiken a 193 centiméter magas Söderling kétkezes fonákjára nyesett labdákkal lassítani tudta a játékot, amivel rendszerint hibára kényszerítette a svédet, de szemmel láthatóan Magnus Norman erre is felkészítette Söderlinget, aki ezekben az esetekben is átfarolt és elindította óriási tenyeresét. Federer az elmúlt hat évben számtalan ilyen mérkőzést nyert meg - csak ő tudja hogyan, - de egyszer ennek is el kellett következnie.
Véget ért egy fantasztikus sorozat, egy rekord, amit soha senki nem fog megdönteni. Vagy ha igen, azt nem fogjuk látni.
Ps:
Három dolgot tennék hozzá.
1. Ha:)
A második szettben 5:4, 0:30-nál a labda nem csípi a vonalat és 2:1 szettel mennek "pihenn", most arról beszélünk, hogy Fed kicsit kihagyott a 2. elején, de sima ügy. DE Fed ugyanezt fordítva eddig kb. tízszer csinálta meg. Tavaly Haas ellen mindenki őt éltette, hogy rácsapta azt a bizonyos tenyerest a vonalra. És az egy sokkal fontosabb meccs volt Fed számára. Ha ott veszít valószínűleg soha nem nyer Garrost, az is lehet, hogy megtörik a karrierje. Most semmi hasonlótól nem kell félni.
2. Agresszió
A második szettől fogva, pontosabban a break után nekem azért hiányzott a vállalkozókedv Fed játékából. Persze nagyon nehéz úgy tenni bármit, hogy a másik folyamatosan a vonalat üti. Azért nekem hiányoztak a fonák egyenesek (az első szettben volt jónéhány és ez fegyver lehetett volna Söd kifarolt tenyereseire. Főleg úgy, hogy ő maga az első szett után nem használta a leghatékonyabb fegyverét és alig állt át tenyeresre, illetve azokat sem húzta meg igazán. A 40 nyerő sok, de ebből 17 az első szettben volt és az a három játszmára mindössze szettenként hetet jelent, ami azért karcsú. Már csak azért is, mert pont ennyit hibázott…
3. 287
Ahhoz, hogy ne jöjjön össze Nadalnak, vagy Djokovicnak meg kell nyernie a tornát. Mindenki Rafát várja. A spanyol most megmutathatja, hogy tud-e Fed "nélkül" Slamet nyerni. Ha igen és átveszi a vezetést, akkor sem írnám még le ezt a dolgot végérvényesen. Fed nem sérült meg, nem drámázott, nem hivatkozott semmire. A második szett elején hibázott, az ellenfél kurvajó játékos, sült a keze és a esőszünet most nem kedvezett Fednek, aki kicsit elbizonytalanodott. A sajtótájékoztató szemben a tavalyi évvel nem ravatalozóra emlékeztetett. Most szépen elmegy és felkészül Wimbledonra.











Szerintem nem ugyanarról beszélünk. Természetesen sokakban benen van a jobb játék képessége, de nem tudják magukat fejben rendbe tenni, vagy nem tudják csak rövid időkre (lsd. RG-Gaba). De szerintem ez is képesség, ami pont olyan fontos, mint az hogy hogyan üti a tenyerest, vagy hogy jó-e a szervája. Szerintem nincsen olyan, hogy jó játékos lenne, ha jó versenyzőalkat lenne: vagy jó játékos, vagy nem. Pont.
De az olyan játékosoknál, mint Fed, Rafa, Robin vagy Delpi ez nem kérdés: ők jó játékosok, akik bréklabdnál ütnek egy ászt, akik vissza tudnak hozni sírból egy meccset, akik nem remegnek be a fontos pillanatokban. És az ők egymás közötti viszonyukban már nem a mentális kérdések dominálnak, hanem a kőkemény játéktechnikai dolgok.
Persze, van hogy az egyik játékos különböző okokból idegesebb, nincs annyira egyben fejben (lsd 09AO-Fed, 09RG-Söd), de éppen ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni egy-egy meccsből. Sorozatokból viszont már igen, és Fed és Rafa játszottak már eleget egymással ahhoz hogy meg lehessen állapítani, hogy nem fejkérdés, hanem match-up problémáról van szó. Rafa a legelső meccsükön megverte Fedet, szerinted milyen lelki tényezők voltak még akkor?
Rafa-Delpi, Fed-Robin vonatkozásában meg: igen, eleinte Delpi és Robin még nem álltak azon a mentális szinten, fejlődő játékosok voltak, fiatalabb játékosok, persze be kellett érjenek fejben is. Ettől még Delpike az AO-n nem tudta kezelni Fed nyesett ütéseit, majdnem sírt a végére, RG-n már tudta, de még ki lehetett mozgatni, és az ötödik szettre hulla volt, az US Openre már az erőnléte is megvolt. Robin 11 meccsen keresztül nem tudott mit kezdeni Fed nyeséseivel, és egyéb kimozgató ütéseivel, a 12-iken már tudott, mert megtanulta, hogy hogyan kell őket kezelni.
De azt is mondhatnám, hogy annyira akarhatod, hogy beleszakadsz, de attól még a vállad környékére érkező, brutális erejű labdákat, egykezes fonákkal nem fogod tudni rendesen visszaadni, ha beledöglesz, akkor sem :)
Én ezt így látom, aztán legfeljebb nem értünk egyet ;) :)