2010. 05. 30. 00:35
Reszketés Párizsban
A franciák nagyon megszívták a lámpa nélküli centerpályát. Legjobb női játékosukat Aravane Rezait ugyanúgy sötétedés miatt félbeszakított mérkőzés folytatásában veszítették el, mint legnagyobb kedvencüket Gael Monfilst. Nadja Petrova végül 10:8-ra hozta a döntő szettet, nem sokkal később pedig a másik játékban maradt hazai teniszezőnő, Marion Bartoli is kudarcot vallott, így a hazai közönség a millió francia játékos közül egyedül a holnap pályára lépő Tsongának szoríthat. Ha lesz egyáltalán játék holnap és nem folytatódik az ítéletidő. A mainál sokkal rosszabb nem jöhet.
13 fokban szemerkélő esőben fagyott meg a közönség, aminek köszönhetően a normális körülmények között full ház előtt zajló Henin - Sarapova mérkőzésen alig maradtak nézők. Pedig volt mit nézni. Sarapova nagyon beragadt a rajtnál míg Henin oktatott és sima 6:2-vel húzta be el az első játszmát. Sarapova aztán újra bizonyította, hogy Serena Williams mellett a legnagyobb küzdő és annak ellenére megfordította a második játszmát, hogy a négyszeres bajnok belga 3:3-as állásnál három break labdához jutott. Sarapova még azon is túltette magát, hogy az ominózus játékban három kettős hibát vétett. Valahogy összevakarta a játékot, a helycsere után pedig végre értékesítette sokadik fogadó előnyét és nagyon magabiztosan, - kétszer is hálóra lépve adogatás után - kiszerválta a szettet. Az orosz lány edzője azonnal felállt és egyértelmű jelzéseket küldött tanítványa felé, hogy azonnal fejezze be a játékot. Mivel a döntő szettet úgysem tudták volna végigjátszani Henin sem ragaszkodott a folytatáshoz. Óriási respect mindkét lánynak. Zokszó és hiszti nélkül teljes koncentrációban gyűrték egymást a hidegben és sokszor vízszintesen zuhogó esőben.
Hasonló körülmények között teniszezett Rafael Nadal és Lleyton Hewitt. Mérkőzésük messze elmaradt a várakozásoktól, de a felvizesedett pálya és a kavargó szél ma ennyit engedett számukra. A 6:3, 6:4, 6:3-as eredmény pontosan tükrözi a két játékos között lévő különbséget bár az ausztrál csalódottsága érthető hiszen szokatlanul sokat hibázott.
Igazán színvonalas mérkőzést kizárólag Fernando Verdasco és Philipp Kohlschreiber vívott. Az ötszettes csatát a végjátékban bátrabban teniszező spanyol nyerte, aki a következő fordulóban honfitársával Nicolas Almagróval játszik, hogy aztán egy újabb spanyol, - méghozzá a legnagyobb - Rafael Nadal (Rafa győzelmét megelőlegezzük a brazil Belluccival szemben, aki a holtfáradt Ljubicicet verte ma sima három szettben) ellen lépjen pályára. A legjobb négyben tehát csak egy matador maradhat mivel nagy meglepetésre az osztrák Jurgen Melzer sima három szettben küldte haza a salakos szezonban egyébként nagyot alkotó David Ferrert. Kisebb meglepetést a veterán Juan Carlos Ferrero kiesése. A szúnyog 0:2 után még visszaszúrt, azonban az ötödik játszmát a kifejezetten támadójátékot játszó amerikai Robby Ginepri bírta jobban.
Ő az utolsó! amerikai, aki játékban maradt. Ez a szerepet rendszerint Andy Roddick alakítja, de ma délelőtt az orosz Teimuraz Gabashvili nem egyszer csinált hülyét belőle és sima három játszmában küldte fűre gyakorolni a wimbledoni bajnokság tavalyi döntését.
Novak Djokovic a délelőtt folyamán még viszonylag normális körülmények között nagyon szépen teniszezve négy szettben verte a kifejezetten jó formába ütő és nagyot küzdő Victor Hanescút és meglepően magabiztosan menetel Rafael Nadal felé, akivel az elődöntőben találkozhat.











Pontos összefoglalás, jó cikk Fuzzy!
Aki nem volt szimpatikus az Sarapova edzője, akinek hihetetlen agresszív feje volt.. Az apja amúgy ki van tiltva? Vagy az edzője az apja? :)