2010. 05. 25. 01:44
Kutyaharapás a föld alól
A mai nap hőse egyértelműen Andy Murray.
A nyakas skót két szett és break hátrányból fordított Richard Gasquet ellen.
Feltámadás
Előzetesen is nagy mérkőzésre számítottunk, mivel mindkét játékosnak volt mit bizonyítania, tudásuk pedig megkérdőjelezhetetlen. Murray az elveszített AO döntő óta klimaxol és a salakos szezonra sem tudta igazán felszívni magát. A skót negyedik kiemelt, ezzel együtt Twitter oldalán underdognak titulálta magát a Garros kapcsán. Pedig Andy egész gyerekkorát a vörös porban töltötte, anyukája ugyanis Spanyolországba száműzte, hogy tehetsége mellé kitartás párosuljon. Andy nyugodtan küldheti haza a csekket.
Richard Gasquet 68. helye a ranglistán pedig csalóka és méltatlan. Generációjának egyik legtehetségesebb játékosa soha nem tudott képességeinek megfelelő eredményeket felmutatni, aztán jött a kokain botrány és azóta teljes mélyrepülés. Vasárnap aztán robbant a bomba, a francia fiú versenyt nyert, nem is akármilyet. A Nice-ben rendezett salakos verseny döntőjében az idén remek formában játszó, masszívan top tízes Fernando Verdascót győzte le döntő szett rövidítésben. A világranglista egykori hetedik helyezettje előtt itt volt tehát a nagyszerű alkalom, hogy hazai pályán bizonyítson. Be is kezdett rendesen. Murray az első két szettben break labdához sem jutott, mert Gasquet minden szervajátékát fantasztikus koncentrációval és bátorsággal játszotta meg. Az első szettben 6:4-el, a másodikban megnyert rövidítéssel adta a lovat a közönség alá és a harmadikban is elvette az egyre többet magyarázó, fejét csapkodó skót adogatását. De Gasquet nem bírta végig. Az AO-n sikerült összeismerkedni a tenisz szakírók legnagyobb királyával, egy bácsival Bostonból, aki pontosan úgy néz ki, mint Hunter S. Thompson LSD és fejlövés nélkül 74 évesen. A második szett végén, miután 6:5-ös vezetés után Gasquet a térfélcserérnél ledobta az ütőjét és vízért nyúlt, az öreg annyit mondott: Gasquet fárad.
Murray 6:4, 6:2, 6:1-el fordított és elindult Roger Federer felé, akivel a legjobb négyben találkozhat. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy underdognak lenni néha nagyon jó. Richardnak pedig a legjobbakat és sajnáljuk, hogy most nem sikerült. Csak legyen legközelebb!
Persze Federer mai játékát elnézve mindez merő okoskodásnak tűnhet. A világelső Peter Luczak ellen kezdett és bemelegítő első játszmát követően harlem globetrotters szintű megoldásokat mutatott be. A zsinórban megütött negyedik elérhetetlen ejtés után még kedves neje is elismerően csücsörített, annak ellenére, hogy a 29 fokban talán más elfoglaltságot is el tudott képzelni magának, mint Roger 12331. mérkőzését.
Rövid
Federerrel párhuzamosan lépett pályára Novak Djokovic, így hozzá személyesen nem volt szerencsénk. A szerb egy szettes megingást követően magabiztosan jutott a második fordulóba. Így tett Serena Williams, Ana Ivanovic, Jelena Jankovic, Caroline Wozniacki, Jelena Gyementyeva, Stanislas Wawrinka, Marcos Baghdatis és Fernando Gonzalez is.
Sajnos Czink Melindának nem sikerült ez a bravúr, türelmetlenül és gyengén teniszezve mindössze öt játékra volt jó a számunkra ezidáig tökismeretlen német Juia Goerges ellen.
Kedden pályára lép végre a négyszeres bajnok Rafael Nadal, akit a franciák a második pályára (Suzanne Lenglen) száműztek. Nem nehéz ok okozati összefüggést találni a tavalyi incidenssel, mikor is Rafa kiesése után nagybátyja és edzője Tony Nadal egyszerűen lehülyézte a párizsi közönséget. Kicsinyes bosszú, de a döntőt már nem vihetik máshova.










ápolást kért a francia szerintem