Fuzzy Dunlop

2010. 05. 24. 01:00

Tavasz Párizsban

Elindult a Garros. Csodálatos teniszidőben és a pályák közötti közlekedést ellehetetlenítő tömeggel. Tavaly csak a döntőre érkeztünk, így a helyben járás kimaradt. A Francia Nyílt Bajnokságnak helyet adó park széleit felhajtva nagyjából beférne a US Open centerpályájára. Ez a helyszín nem húzza sokáig, tudják ezt a franciák is. Egyelőre azonban a görögöknek kell a pénz, Párizs nem támogatja az átépítést, a versenyt szervező Francia Tenisz Szövetség pedig Versailles-al fenyegetőzik és a Szigetet koppintva bevezette a nulladik napot. Plusz egy nap a pénztáraknál és talán az esős napok okozta csúszásokat is kicselezik így. Mást nem tehetnek mivel a jelenlegi pályákra tetőt húzni lehetetlen, ami kellemetlenül érinti a franciák büszkeségét annak fényében, hogy Wimbledonban erre a szezonra a kettes pályát is befedik, Melbourne már ezen is túl van és az amerikaiakat sem kell félteni.

Roland Garros2 -

Érdeklődőkben pedig nincs hiány annak ellenére, hogy kifejezetten fonnyadt a mezőny. A férfiaknál mindenképpen. Hiányzik az egész évet! kihagyni kényszerülő tavalyi elődöntős és US Open győztes Juan Martin Del Potro, a csuklótöréssel bajlódó Davigyenko és sérülés miatt marad távol Tommy Haas, az argentin Nalbandian, Igor Andreev, James Blake, Ivo Karlovic. A nőknél Kim Clijsters volt kénytelen kihagyni a salakpályás Slamet és jobban hiányzik, mint a horvát birodalmi lépegető. A győzelemhez elméletileg egy belga is elég, de a négyszeres bajnok Justine Henin szintén sérüléssel bajlódott, idei salakos szezonja finoman szólva is gyengére sikerült eddig. A tavalyi győztes Szvetlana Kuznyecova idén teljesen maga alatt van, a ranglistát vezető Williams-nővérek mondják a magukét, de számukra a salak a legnehezebben járható felület, Jankovic hullámzó, Ivanovic még csak kapaszkodik, Sarapova többet sérült, mint egészséges, a legfiatalabbak pedig még éretlennek tűnnek egy GS győzelemhez. A férfiak esetében megint Boris Becker volt a legfrappánsabb. Három esélyesről beszélt mindössze. Név szerint: Roger Federer, Rafael Nadal és Rafael Nadal. A döntő annyira sanszos, hogy szinte biztosan közbejön valaki.

Az idei versenyt 2009 női bajnoka Szvetlana Kuznyecova nyitotta meg sima győzelemmel. Őt a tavalyi finalista Robin Söderling követte és a svéd sem izzadt meg igazán. Közben megszületett az első vaskos meglepetés is. A Suzanne Lenglenen a 10. kiemelt Victoria Azarenka mindössze három játékra volt jó a nagyon hosszúlábú Gisela Dulko ellen.

Gisela Dulko -

A franciák legnagyobb örömére a bajnokok temetője hírnevéhez méltóan működött tovább és a tavasszal végre tudásához mérten teniszező, Federert is legyőző Ernests Gulbis kapott ki simán Julien Benneteau ellen. A lett fiú a második szett közepén ráadásul meg is sérült, így esélye sem volt visszakapaszkodni a meccsbe, miután a harmadik játszma elején elveszítette adogatását feladta a mérkőzést.

Gulbis -

A nagy örömködést majdnem elrontotta Jo-Wilfried Tsonga, de végül megúszta a dolgot és az ötödik játszmában break hátrányból fordítva győzött a nagyszerűen küzdő német Daniel Brands ellen.

Jo-Wilfried Tsonga5 -

A nap legjobb része még hátravolt, ugyanis Szávay Ágnes sima két játszmában a második fordulóba lépett. Ági sérülés miatt mindössze kétszer tudott edzeni Madrid óta, most két napja van regenerálódni, aztán Nadja Petrova következik. Sikerülhet, de melós lesz.

Eredmények:
[5] R Soderling (SWE) d L Recouderc (FRA) 60 62 63
[8] J Tsonga (FRA) d D Brands (GER) 46 63 62 67(2) 75 
[10] M Cilic (CRO) d R Mello (BRA) 61 36 63 61
[11] M Youzhny (RUS) d M Przysiezny (POL) 61 60 64
J Benneteau (FRA) d [23] E Gulbis (LAT) 64 62 10 ret. (right thigh)
[29] A Montanes (ESP) d S Galvani (ITA) 63 63 63
[32] G Garcia-Lopez (ESP) d R Schuettler (GER) 75 64 62
J Ouanna (FRA) d L Kubot (POL) 76(5) 67(4) 62 64
T De Bakker (NED) d O Patience (FRA) 64 57 64 63
T Kamke (GER) d S Robert (FRA) 60 64 63
A Falla (COL) d J Tipsarevic (SRB) 61 62 63
M Chiudinelli (SUI) d S Devvarman (IND) 63 36 63 36 63
J Chela (ARG) d R Sweeting (USA) 60 64 76(4)
F Fognini (ITA) d N Massu (CHI) 61 36 26 63 63
E Roger-Vasselin (FRA) d K Anderson (RSA) 16 46 63 76(4) 61
M Yani (USA) vs L Lacko (SVK) 64 67(5) 67(4) 76(5) 8-8 - play suspended

(2) Venus Williams (USA) d. Patty Schnyder (SUI) 63 63
(6) Svetlana Kuznetsova (RUS) d. Sorana Cirstea (ROU) 63 61
Gisela Dulko (ARG) d. (10) Victoria Azarenka (BLR) 61 62
(14) Flavia Pennetta (ITA) d. Anne Keothavong (GBR) 62 62
(15) Aravane Rezai (FRA) d. (Q) Heidi El Tabakh (CAN) 61 61
(19) Nadia Petrova (RUS) d. (Q) Zhang Shuai (CHN) 60 63
Akgul Amanmuradova (UZB) d. (20) María José Martínez Sánchez (ESP) 62 64
(26) Dominika Cibulkova (SVK) d. (Q) Ekaterina Ivanova (RUS) 62 60
(30) Maria Kirilenko (RUS) d. Karolina Sprem (CRO) 76(5) 64
Andrea Petkovic (GER) d. Elena Vesnina (RUS) 46 61 64
Agnes Szavay (HUN) d. (WC) Stéphanie Foretz (FRA) 62 62
Angelique Kerber (GER) d. Anna Chakvetadze (RUS) 57 76(2) 64
Yvonne Meusburger (AUT) d. (WC) Claire Feuerstein (FRA) 76(4) 63
Johanna Larsson (SWE) d. Anastasija Sevastova (LAT) 62 62
Varvara Lepchenko (USA) d. (WC) Christina McHale (USA) 75 63
(Q) Chanelle Scheepers (RSA) d. (WC) Mathilde Johansson (FRA) 62 64

címkék: roland garros

Szeretném látni az összes kommentet (382) utolsó 100 hozzászólás

283.
  • troy
  • 2010.05.24. 20:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 272.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 20:04

fertály órája nem mozdul a live score /legalábbis itt Magyarba'/, amit ha hiszed, ha nem magamtól is megtaláltam :D

284.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 20:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 278.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:06

nem érdekel most Alma:) haza akarok menni, a feleségem ma van itt utoljára.

285.
  • chubby967
  • 2010.05.24. 20:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 279.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:06

Az eszetekbe sem jut, hogy egy baromi hosszú gémet játszanak?:)

286.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 285.
  • chubby967
  • 2010.05.24. 20:08

Ez jó:D:D:D

287.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 284.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 20:08

El vagy engedve:)

288.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 276.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 20:05

jól van, jegyeztem. azért nem hiszem, h a hasonlatot nem értetted :-) előbb ember vki és utána sportoló :-)

289.
  • troy
  • 2010.05.24. 20:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 285.
  • chubby967
  • 2010.05.24. 20:08

Úgy, hogy 00:00-án áll a pontok száma? Ilyen hosszú első szerva?????? Az szép :D

290.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:10
 
 
   

Alma kiegyenlített7:6-al...most 1:1 :)

291.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 20:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 287.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:09

kösz:) akkor este-éjjel.

292.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 284.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 20:08

akkor szaladj :D vagyhát tekerj

293.
  • troy
  • 2010.05.24. 20:11
 
 
   

Na, Alma dsz-re mentett....

294.
  • troy
  • 2010.05.24. 20:11
 
 
   

Na, Alma dsz-re mentett....

295.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 290.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:10

valszeg műszaki hiba lehetett :P

296.
  • chubby967
  • 2010.05.24. 20:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 289.
  • troy
  • 2010.05.24. 20:10

És ha mindig neccesre üti az elsőt?:)

297.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 289.
  • troy
  • 2010.05.24. 20:10

Nem az első szerva,hanaem az első labdamenet volt hosszú:)

298.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 290.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:10

akartam írni, h álam eddig is ment :D

299.
  • troy
  • 2010.05.24. 20:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 296.
  • chubby967
  • 2010.05.24. 20:12

Valszeg így történhetett! :D :D

300.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:15
 
 
   

Molik meg szereti az első körös bringákat :-O Jankovic 60-val hozta az elsőt.

301.
  • agimano
  • 2010.05.24. 20:20
 
 
   

komolyan biciklivel mész, azt hittem, csak vicceltél tegnap:), de ha már a biciklinél tartunk ma reggel egy rakás biciklis videót néztem hollandiából, szerintem fantasztikus az egész. Azt mindenki tudja szerintem, hogy ott nagyon sokan bicikliznek, de én nem tudtam, hogy mennyire van kiépítve ott a bicikliút hálózat és, hogy a gyerekeknek az iskolában tanítják, hogy hogy kell közlekedni, 12 évesen pedig vizsgázniuk kell forgalomban való biciklizésből, szerintem ez iszonyatosan jó,szeretném, ha ilyen lenne nálunk is, de sosem lesz. Szerintem a bicikliseket nem kellene az autósok közé engedni, az mindenkinek szar:) szóval, akit érdekel, annak itt van egy videó a biciklis csúcsforgamolról: http://www.youtube.com/watch?v=n... aztán itt van egy nagy kereszteződés, ahol tök jól meg van csinálva, hogy legyen elég hely a kocsiknak elengedni a bicikliseket: http://www.youtube.com/watch?v=a... aztán itt mondják el, hogy a gyerekeket hogy tanítják, milyen vizsgát kell tenniük: http://www.youtube.com/watch?v=1... aztán, hogy hol milyen bicikliutak vannak: http://www.youtube.com/watch?v=m... és végül valaki végigmegy egy útvonalon, ahol a gyerekeknek vizsgázniuk kell, itt jól látszik, hogy a körforgalomban, hogy van megoldva a biciklisáv, meg ilyen apróságok:) http://www.youtube.com/watch?v=O...

302.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 298.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:13

Bizti??? :D

303.
  • Replica
  • 2010.05.24. 20:21
 
 
   

Ez az esélytelenség miatt szurkoltak eddig Fednek a 2005-ös Garros elődöntőn dől meg, ugyanis már akkor érezhetően neki szurkoltak, nem az akkor még alig ismert, első Garrosán jelen lévő Rafának.

304.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:21
 
 
   

Mindenkinek aki tippel:
Kitettem a 2. napi tippsort:)

305.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 302.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:20

igeeeeeeen :D csak egy spanyol oldalról :DDD

306.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 303.
  • Replica
  • 2010.05.24. 20:21

alig ismert...behúzott előtte két masterst...

307.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:24
 
 
   

mats(akinek nem hiszek) azt mondja, hogy a pálya most nagyon gyors, és, hogy ha süt a nap forró sár lesz a salakból...őőő

308.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:23

Alig ismert Masters győztes:)

309.
  • agimano
  • 2010.05.24. 20:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 307.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:24

akinek nem hiszek:))) én sem hiszek neki:)

310.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 305.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:22

Ez nem is igaz:)

311.
  • Elessar
  • 2010.05.24. 20:27
 
 
   

Mats már megint hozza magát. ELkezdi a gyors salak Fednek kedvezhet majd Rafa ellen :DDDDDDDD

312.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 305.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:22

Most mennyi van???

313.
  • Elessar
  • 2010.05.24. 20:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 303.
  • Replica
  • 2010.05.24. 20:21

2005ös döntőn végig Rafa-nak szurkoltak Puerta ellen

314.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 310.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:26

jó tudni :D akkor majd elküldöm magamat a francba :-O

315.
  • Elessar
  • 2010.05.24. 20:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 307.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:24

Van baja a palinak. Tisztelem őt meg minden, de őrületes marhaságokat szokott mondani

316.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 309.
  • agimano
  • 2010.05.24. 20:26

bár lehet, hogy az ottani salak más mint az itteni, sőt tuti...de mit gondol mats a naptól megolvad mint a viasz? :P én itthon azt tapasztaltam, hogy a száraz idő kiszárítja, és tényleg gyorsá teszi a pályát ha nem locsolják eleget, de ez a garroson szerintem nem gond...:P

317.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:30
 
 
   

szinkrontolmács bácsi : a rövidítés az drop shot, a drop az tök más ütés...

318.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 314.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:28

Most mi van az es. lapon?? :)

319.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 315.
  • Elessar
  • 2010.05.24. 20:29

nem hiszem, hogy ilyen hülye, szerintem csak nagyon mainstream és szeretné h a nép is értse :P :D

320.
  • normaluser
  • 2010.05.24. 20:33
 
 
   

A tenisz isten ... :o

321.
  • Elessar
  • 2010.05.24. 20:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 319.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:32

Jah, ez lehet. DE ahhoz nagyon vaknak kell lenni, hogy higgyen neki az ember :) ÉVek óta löki a baromságokat

322.
  • agimano
  • 2010.05.24. 20:35
 
 
   

amúgy jó lenne, ha az eurosporton is lehetne nyelvet választani, van néhány csatorna, amiken lehet, nem tudom, hogy ezen miért nem, maikor egy csomó nyelven elérhető. tök jó lenne néha az angolra kapcsolni, mint pl az ilyen műsoroknál.

323.
  • agimano
  • 2010.05.24. 20:36
 
 
   

Alma break előnyben

324.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:36
 
 
   

Alma,Hanescu a meccsért adogat.

325.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 318.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:30

5-4 15-0

326.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 325.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:37

15-15

327.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 325.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:37

Köszike:D

328.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:38
 
 
   

nálam 40semmi

329.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 325.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:37

a másikon meg 40-0 :D

330.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:38
 
 
   

behúzta almagro

331.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 326.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:38

Alma nyert 6:4-re:)

332.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:39
 
 
   

és vége is

333.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:40
 
 
   

na ezt nem nyelem le kedves mats, feljelentelek az ortt-nél :D méghogy rogertől kell eltanulnia, hogy máshogy dobja fel a labdát, pont roger dobja mindig ugyanoda és csak a csuklóval változtat irányt :P ezt nem is értem

334.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 332.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:39

Akkor mi a link? :)

335.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 333.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:40

bár jó ötlet mert így az ellennek nyilvánvaló lesz h hova szervál ivanovic és így elbízza magát :P

336.
  • agimano
  • 2010.05.24. 20:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 333.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:40

:)) én ezekhez nem értek amúgy annyira, de Fed tényleg mindig ugyanúgy dobja fel, aztán máshova üti el, ezért nem tudják olvasni a szerváját. állítólag:)

337.
  • ettumifilii
  • 2010.05.24. 20:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 336.
  • agimano
  • 2010.05.24. 20:43

igen, csomó elemzést mutattak erről a közvetítéseken is...

338.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 332.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:39

Na mentem kicsit..kell a gép másnak:(

339.
  • agimano
  • 2010.05.24. 20:45
 
 
   

ja, én is láttam már, ugyanúgy dobja fel, aztán egyszer az egyik vonal mellé, aztán a másik mellé üti be. lehet Mats nem néz ilyesmiket:)

340.
  • agimano
  • 2010.05.24. 20:47
 
 
   

egyszer mondta SzG, hogy Monfils tölti az összes játékos közül a legtöbb időt a földön, ezen olyan jót röhögtem és igaz is:)

341.
  • erisen
  • 2010.05.24. 20:49
 
 
   

Nishikori-Giraldo 5 setben japán győzelemmel.:-)
Pedig milyen ügyesen játszott a salakszezonban a kolumbiai.
A torna előtt ő és Gulbis voltak a meglepetésembereim.
Jó mellé lőttem ezzel.:-)
Viszont Nishikorinak nagyon örülök. Nagy tehetségként figyeltem fel rá tavaly.
Sajnos az AO-n nem is indult,pedig ott számítottam rá hogy tovább mehet az 1.-2. körnél. Sajnos eléggé visszaesett tavalyhoz képest és most "csak" 244.De lesz még ő előrébb is. Remélem...én szurkolok neki. Tetszik a játéka.

342.
  • neooen
  • 2010.05.24. 20:50
 
 
   

Sziasztok!

Először is grat Fuzzy a cikkeidhez, nagyon szeretem őket. Viszont mióta nem látom az Origo.hu-n a linket, azóta mintha kisebb lenne a terjedelmük. Írj hosszabb elemzéseket, mert nagyon jók :) ! Nem bírom ki, hogy ne olvassak bele a fórumba, bár ne tenném. Nem tudom hány év lehet az átlag életkor, vagy az átlag iskolázottság, de sokat nem néznék ki néhány emberből. Hihetetlen, hogy mindig megy a balhé. Teljesen olyan mint az sg.hu. Néha azért olvasom, hogy röhögjek rajta, vagy éppen, hogy szánakozzak. Viszont mivel itt is meg ott is vannak azért okos gondolatok, így bele-bele olvasok. Jó lenne, ha szűrnéd/tek, bizonyos hozzászólásokat.

EurosportPlayer:

Nem tudom ki mennyire tudja, de a eurosport playeren 900kbit/s-os minőségben lehet neten nézni a Roland Garross összes bekamerázott meccsét. Ma pedig észrevettem, hogy van beta fázisban lévő HD is. Eléggé rabul ejtett az egész, szerintem a jövő "TV"-je ez a rendszer. Nem vagyok előfizetve kábel tv-re, ezért Nekem ez nagyon jól jön. Havi 5€(cirka 1400Ft)-ba fáj mindösszesen. Én annak idején rengeteget keresgéltem, hogy hol lehet neten keresztül, akadásmentesen, jó minőségben Teniszt nézni. Remélem hasznos lesz másnak is és nem baj, hogy ezt ide beírtam így 1. hozzászólásnak, ha igen, akkor kéretik törölni.

343.
  • Perla
  • 2010.05.24. 20:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 338.
  • Viktor61
  • 2010.05.24. 20:45

nem gond, fb-on megkapod. meg mást is.

344.
  • agimano
  • 2010.05.24. 20:53
 
 
   

fú, hogy esik az eső, le is maradtam miatta, hogy mit mondott Mats rafáról

345.
  • cristobal0804
  • 2010.05.24. 21:08
 
 
   

Nadalt fogja zavarni az hogy karórába játszik? sosem játszott még órában,számít az valamit ?? :D szóval 1 óra meg két kisebb csuklószorító lesz a kezén.
nameg új tasak.
http://www.imagebam.com/image/1c...

Ja és Rafa meccsét nem adja Eurosport,csak Eurosport2. az meg nem mindenkinek van :)

346.
  • Rafain
  • 2010.05.24. 21:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • erisen
  • 2010.05.24. 20:49

Legalább 3 meglepetésembered volt, ugyanis azt írtad Feliciano Lopez veszélyes lehet Fedre:)))

347.
  • erisen
  • 2010.05.24. 21:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 346.
  • Rafain
  • 2010.05.24. 21:29

Nem fognak játszani,úgyhogy nem tudjuk.
Madridban jó volt. Eléggé meglepő az 1.körös kiesése.
Én többre számítottam tőle.

348.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 21:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 342.
  • neooen
  • 2010.05.24. 20:50

igen volt egy kis szünet, mert a eljöttünk az origo-ról. nem csak a heyho, mert az hobbi, hanem mint cég:http://ombrello.hu/cikk/digital/53-az-ombrello-strategiai-partnere-az-index
mivel nem basztattak nem írta, plusz az AO után kicsit leült az egész mezőny. de most pótoljuk:)

349.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 21:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 345.
  • cristobal0804
  • 2010.05.24. 21:08

nem fogja nyugi, akkor nem játszana benne. a franciák meg bekaphatják a 2-es pályával. benne lesz a cikkben.

350.
  • Rafain
  • 2010.05.24. 21:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 349.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 21:41

Ebben egyetértünk. Roddick-Nieminen, Hewitt-Chardy, Rafa helyett. Ki akarják billenteni, de szerintem ezzel csak felhúzzák, és annak nem lesz jó vége:D

351.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 21:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 350.
  • Rafain
  • 2010.05.24. 21:44

nem kibillenteni akarják, hanem megsérteni. mert köcsögök.

352.
  • cristobal0804
  • 2010.05.24. 21:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 351.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 21:52

azok.

mit tudni,elköltözik az rg? görögbe vagy hova ?

353.
  • vinc
  • 2010.05.24. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 352.
  • cristobal0804
  • 2010.05.24. 21:53

hát ha görögbe költözne kicsit durva lenne, nem gondolod?:D:D tudtommal Versailles az egyik lehetséges destination

354.
  • cristobal0804
  • 2010.05.24. 22:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 353.
  • vinc
  • 2010.05.24. 22:02

akkor valamit nagyon félre hallottam...xD

355.
  • Rafain
  • 2010.05.24. 22:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 351.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.24. 21:52

Képzeld csak el, ez kb olyan szintű illetlenség, mintha Fedet kiraknák a centerről Wimbledonban. Mindegy, nyerni fog, a továbbiakban pedig nem hiszem, hogy mégegyszer megcsinálják. Csak egyvalamire lennék kíváncsi:mivel érdemelte ezt ki? És a tavalyi ellenszurkolást mivel érdemelte ki? Jó lenne, ha ezeket a kérdéseket valaki feltenné a tetű franciáknak.

356.
  • vinc
  • 2010.05.24. 22:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 354.
  • cristobal0804
  • 2010.05.24. 22:03

gondolom azt olvastad, hogy a Görögök jó nagy adósságot halmoztak fel, és mint EU tagállam, Franciaországnak is segítenie kell rajtuk, így nagyon pénz nincs arra, hogy az RG-t áthelyezzék.
(az okosok javítsanak ki nyugodtan)

357.
  • vinc
  • 2010.05.24. 22:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 355.
  • Rafain
  • 2010.05.24. 22:04

az utolsó két szóval meg is válaszoltad a költő kérdéseket :D

358.
  • agimano
  • 2010.05.24. 22:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 352.
  • cristobal0804
  • 2010.05.24. 21:53

te szerintem lehet, hogy szöveget értelmezni nem tudsz inkább:)

359.
  • Replica
  • 2010.05.24. 22:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 355.
  • Rafain
  • 2010.05.24. 22:04

Az ellenszurkolás 5 évre vezethető vissza, nem tavalyi különlegesség. Valamiért utálják.

360.
  • agimano
  • 2010.05.24. 23:04
 
 
   

most "nézem" fed meccsét a playerről és az első szettben 5-4-nél meccslabdánál (talán a negyediknél) Luczak ütött egy necces adogatást, utána meg miután fed visszaadta az adogatást, megnyerte a pontot, ezután Fed reklamált, hogy kint volt a szerva, amit a bíró nem hitt el neki és nem is csinált semmit, le sem jött megnézni a nyomot, Fed ott magyarázott neki franciául egy csomó ideig, aztán magában is dühöngött még egy kicsit. Ott tulajdonképpen őt fütyülte ki a nézők egy része, vagy a bírót?

361.
  • vinc
  • 2010.05.24. 23:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 360.
  • agimano
  • 2010.05.24. 23:04

szerintem Fedet.
egyébként a "szakértő" is megjegyezte, hogy milyen köcsög már a bíró, hogy le se megy megnézni a nyomot Federer kedvéért, pedig ő a világelső bla bla bla.. hát szerintem rohadtul el kell ilyenkor vonatkoztatni attól, hogy ki az, aki megkérdőjelezi a vonalbírókat. nem lenne fair. ha az umpire meg van győződve arról, hogy az benn volt (és nincs hawk-eye), akkor az benn volt, és kész.

362.
  • Replica
  • 2010.05.24. 23:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 360.
  • agimano
  • 2010.05.24. 23:04

A bírót. Arra mert vetemedni, hogy a nagy Fednek nem ment le, aki meg láthatóan zokon vette. Ezért írtam élőben, hogy áldott legyen a bíró neve!:D

A playeren magyar közvetítés van?

363.
  • Doctorpete
  • 2010.05.24. 23:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 361.
  • vinc
  • 2010.05.24. 23:28

az a minimum, h lemegy, és megnézi.
ha már egy zsinorban 6x-os edberg díjas kéri, és itt tekintsüjnk el egyéb érdemeitől...

364.
  • vinc
  • 2010.05.24. 23:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 363.
  • Doctorpete
  • 2010.05.24. 23:30

ennyi erővel nézzük el a lábhibát Federernek és Nadalnak is, mert miért ne? mindegyik korszakalkotó teniszt tett le az asztalra. de ezért részesüljön ő előnyben a másik játékoshoz képest? csak mert "F"-el kezdődik a neve, és "ederer"-el folytatódik? ha érne valamit az Edberg díj, akkor Rozsé se így állt volna hozzá. szerintem.
az az Edberg díj már eléggé ki lett az oldal hasábjain vesézve, ezt nem kéne felhoznod. az a díj semmit se ér. ha azt mondod, hogy Federer azok után, amit tavaly tett, kiérdemli az Edberg díjat, én azt mondom, hogy akkor maga az Edberg díj nem ér semmit. (na milyen durva vagyok, alig volt szóismétlés :D)

365.
  • agimano
  • 2010.05.24. 23:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 362.
  • Replica
  • 2010.05.24. 23:30

nincs rajta semmi

366.
  • Viktor61
  • 2010.05.25. 00:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 355.
  • Rafain
  • 2010.05.24. 22:04

A franciák mindig tetvek voltak....

367.
  • agimano
  • 2010.05.25. 00:08
 
 
   

amúgy a múltkor Taró mondta és ebben igaza volt, hogy Lahiani, nem tudom, hogy pontosan hogy írják a nevét, azért is jó bíró, mert tudja, hogy mikor mit kell csinálni, hogy megnyugtassa a játékosokat, hogy pl Rafának lement azért, hogy Rafa megnyugodjon, hogy tényleg megnézte a nyomot közelről is, és úgy mondta, hogy kint volt (vagy bent) nem csak messziről egy kritikusabb szituációban. Amúgy Fednél elég közel volt az a labda, hogy a bíró jól lássa, nekem is jónak tűnt. Igazából, ha meg van róla győződve, hogy jó, felesleges lejönnie, de lejöhetne a játékos megnyugtatásáért. Esetleg. Fed kicsit felkapta a vizet:) aztán volt még ott valami pasi később, aki nem tudott leülni, vagy én nem tudom, hogy mit csinált pontosan, akkor is ideges lett, csak utána észrevette, hogy valami baja van annak az embernek.

368.
  • Replica
  • 2010.05.25. 00:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 363.
  • Doctorpete
  • 2010.05.24. 23:30

Túrót nem ér az SE-díj! Fed méár annyiszor bizonyította...

369.
  • tomma
  • 2010.05.25. 00:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 366.
  • Viktor61
  • 2010.05.25. 00:03

Ez nagyon igaz. Semmi csoda nincs ebben.

370.
  • Viktor61
  • 2010.05.25. 00:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 364.
  • vinc
  • 2010.05.24. 23:56

Az hogy nem ment le szerintem se felháborító,az ő döntése...a riporter volt a hülye aki
túlspilázta a dolgot.A játékos meg persze mérges,tök mindegy mi a neve,szólt neki nem jött le ..mérges lett.Nincs ebben semmi.
Azt nem tudom ,hogy a Garroson miért nem lehet a nyomot megnézni felháborodás nélkül( közönség)?

371.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.25. 00:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 370.
  • Viktor61
  • 2010.05.25. 00:16

mert szeretnek hisztizni. most voltunk vacsorázni és a szomszéd asztalnál ülők rendőrt!!! hívtak, mert szerintük 5 eruróval! többet számoltak. szánalmas hisztigépek.

373.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.25. 00:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 368.
  • Replica
  • 2010.05.25. 00:09

kérlek, tedd hozzá mindig, hogy szerinted. ezt a gimiben nem tanították? ki vagy te krőzus?

372.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.25. 00:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 368.
  • Replica
  • 2010.05.25. 00:09

kérlek, tedd hozzá mindig, hogy szerinted. ezt a gimiben nem tanították? ki vagy te krőzus?

374.
  • agimano
  • 2010.05.25. 00:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 371.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.25. 00:32

:) jézusom:) és többet számoltak amúgy?:)

375.
  • neooen
  • 2010.05.25. 01:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 362.
  • Replica
  • 2010.05.24. 23:30

Úgy úgy van mint a TV-ben. Amihez van magyar kommentátor, ahhoz a Playeren is van. Ha olyan meccset akarsz nézni, amit nem ad a TV, ahhoz csak a játék hangja van, kommentátor nincs!

376.
  • neooen
  • 2010.05.25. 01:26
 
 
   

Ja és ami még szintén jó, hogy egy csomó meccset vissza lehet nézni!

377.
  • agimano
  • 2010.05.25. 01:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 376.
  • neooen
  • 2010.05.25. 01:26

ha visszanézel valamit, azon már nincs kommentár

378.
  • Prézli
  • 2010.05.25. 09:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 372.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.25. 00:33

Repli ha akarná két komment alatt levezetné neked, hogy Terézanya tulajdonképpen egy pénzsóvár kizsákmányoló volt.
Talán mégsem véletlenül kapta ő a díjat, a játékosok nem szeretik ha 6-0,6-0-ra alázzák őket, továbbá ha az ellenfél bicepszpumpál amikor hálóba ütnek egy fontos pontot :)

379.
  • Replica
  • 2010.05.25. 12:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 378.
  • Prézli
  • 2010.05.25. 09:44

Helyette azt szeretik, hogy a vereség után alázza meg őket az interjúk alatt.

380.
  • Elessar
  • 2010.05.25. 13:20
 
 
   

Közben Verdasco nagyon simán ment tovább, bíztató a játéka

381.
  • Elessar
  • 2010.05.25. 13:59
 
 
   

Monaco mit balfaszkodik az hihetetlen! Ki fog esni Zemlja ellen :D

382.
  • rafani
  • 2010.05.25. 21:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 378.
  • Prézli
  • 2010.05.25. 09:44

Szerintem Rafa nem annak örül, hogy az ellenfél elrontotta a labdát, hanem annak, hogy előtte jól sikerült a saját játéka, az elképzelése, /pörgetése, rövidítése stb./

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 01. 29. 21:02

AO: Van, amikor érdemes

olvass tovább
2012. 01. 29. 02:38

Ketrecharc

olvass tovább
2012. 01. 27. 17:56

AO: Ki jut fel a csúcsra?

olvass tovább
2012. 01. 25. 20:11

AO: Semmi különös nem ...

olvass tovább
2012. 01. 24. 23:06

AO: Küzdeni tudni kell

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések