krumplicukor
2011. 09. 03. 14:01
Őrült, egyszeri, New York-i tenisz
Akik ismerték a szereplőket, pontosan tudták, amikor az Andy Murray - Robin Haase második körös meccset választották éjszakai időtöltésnek, nem egy könnyed, három szettes, hobbi meccs elé ülnek le.
Robin Haase adogatásai, erős ütései, magasságához képest ügyes keze sokra jogosíthatnák fel, azonban a csak helyenként felbukkanó mentális ereje, illetve annak hiánya és sérülékenysége miatt mindössze idén sikerült első ATP tornagyőzelmét megszereznie Kitzbühelben. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a huszonnégy éves holland jelenleg a negyvenegyedik helyen áll a ranglistán, ami eddigi karrierjének legjobb helyezése, tehát jó formában van, és ha jó formában van, akkor bármi megtörténhet, mint ahogy erről Rafael Nadal is tudna mesélni, bár a tavalyi wimbledoni meccsük aligha tartozik legkellemesebb emlékei közé, mégha a végeredmény az is volt, amit mindenki várt.
Andy Murray pedig hajlamos a GS-ek elején ingadozó teljesítményt nyújtani, és a US Openen többször is előfordult már vele, hogy egy-egy támadó szellemű játékos miatt ideje korán kellett összecsomagolnia a bőröndjeit és repülhetett haza Londonba.
De erre az őrült, nagy mélységek és nagy magasságok, ki tudja az előnyét jobban leadni?, ki tud több álleesős ütést ütni?, véget ért a meccs - mégsem ért véget a meccs, ütőcsapkodós, vigyorgós és idegeskedős hullámvasútra aligha számítottak sokan.
Andy szokásához híven lassan kezdte a meccset, gyakran van szüksége egy, általában elveszített, szettre ahhoz, hogy megtalálja a ritmust, és elkezdje felőrölni az ellenfelet. Így történt ez most is, Andy alacsony üzemmódban látott neki a meccsnek, ugyanakkor Robin magához képest magas színvonalon játszott az első pillanattól kezdve. Mindennek az lett az eredménye, hogy Robin gyorsan brékelőnybe került, igaz, a brékelőnyt, amikor a szettért kellett volna szerválni, elveszítette, a szett rövidítésben mégis az övé lett végül.
Félreértés ne essék, Robin tud jobban is játszani annál, mint amit az első két szettben bemutatott, hullámzó volt a játéka, igazán nem tudott megnyugodni, látszott, hogy ez egy olyan meccs, ami eltér attól a környezettől, amiben ő általában fellelhető, és az igazi gőzhenger nem indult be egyszer sem.
De Andy annyira kilátástalanul rosszul játszott, hogy ez is bőven elég volt ahhoz, hogy Robin másfél óra leforgása alatt két szett előnyben találja magát a világranglista negyedikkel szemben. Andynél semmi sem működött, mind az első, mind a második szerva kritikán aluli volt (az első szerva végül ötvenöt százalékon állt meg az egész meccsre nézve, és ebben benne van az a huszonegy ász, amit Andy végül ütött...), a ki nem kényszerített hibák száma is szokatlanul magas volt, összeségében nem volt olyan eleme Andy játékának, ami a helyén lett volna.
A harmadik szett elején a kérdés az volt, hogy Robin lesz-e az, aki a saját, szintén nem túl acélos szerváját megerősíti, az első szervákat tekintve ötven százalékról felmegy úgy hatvanötre, és akkor Andynek a második körben véget ért a US Open, vagy Andy összeszedi végre magát, és két nagyon elrontott szett után lasssan elkezd játszani.
Tekintve a szereplőket, a második verzióra volt nagyobb esély, hiszen az azért ritkán fordul elő, hogy egy élmenő három szetten keresztül annyira rosszul játszon, mint ahogy azt Andy tette a meccs elején. Andy leszorította a ki nem kényszerített hibák számát, majd amikor a harmadik szettben 2-1-nél elvette Robin szerváját és a talákozón először került előnybe, egy hatalmas Come On! kíséretében jelezte, új meccs kezdődött. Robint pedig annyira megzavarta Andy megjelenése a meccsben, hogy a harmadik szettet pillanatok alatt veszítette el. Majd a negyediket is.
Teljesen pontosan zsinórban tizenkét gémet bukott el a holland, ami azt eredményezte, hogy a döntő szettben is duplabrékhátrányban, 0-4-nél találta magát.
Ebben az időszakban a két játékos helyet cserélt, Robin eltűnt a pályáról, hiba hiba hátán, első szerva sehol, hiszti, ütőcsapkodás, míg Andy ugyan nem játszott kiemelkedően jól, de legalább stabilan tette mindezt, és ez elég is volt. A meccs ekkor már eleve elrendeltetett, szürke unalomban folydolgált, és mégcsak sajnálni sem lehetett Robint, hiszen ennyire nem szabad feladni, ha az ember az Armstrongon játszik.
Lélekben mindenki a dupla bagelre készült, amikor Haase úgy döntött, hogy döntő szett duplabrékhátrányban már tényleg nincsen min idegeskedni, letette a saját magára pakolt terheket, és elkezdett szabadon, lazán ütni, Andy pedig nem tudott hirtelen ritmust váltani és csak nézte a mellette elsuhanó vonalra kihelyezett labdákat.
Mint ahogy Andy utólag a meccs ezen részét kommentálta, már látta, ahogy Brad Gilbert készülődik a folyosón az interjúra, azonban hirtelen Robin elkezdte szórni a nyerőket, ő meg magában kérlelte Gilbertet, hogy menjen már vissza az épületbe, mert ennek még nincsen vége.
Annyira nem volt vége, hogy Robin sorozatban négy gémet nyert, amivel visszavette mindkét bréket, és kiegyenlítette a meccset, mi pedig csak néztünk, hogy mi történik most itt. 4-4 lett az állás, ez történt, és Robin szerválhatott a vezetésért.
Nem sikerült neki, mihelyst újra ott volt a tényleges lehetőség és igazi tétje volt a szervagémének, a kis csomagok is megérkeztek és néhány elkapkodott rossz döntéssel Robin tálcán kínálta a gémet Andynek, aki köszönte szépen és el is vette. Andy szerválhatott tehát a meccsért, és pontosan úgy kezdte a szervagémét, ahogy a találkozó eddigi menete alapján elvárható volt, 0-30-cal. De Andynek ehhez már nem volt kedve, tudta, hogy a hetedik életénél tart, és hárította az elengedhetetlenül bekövetkező Robin bréklabdát. Igaz, hogy az első meccslabdája egy igen szerencsés hálóra pattanó labdának volt köszönhető, de ekkor már Andy is csak nevetett.
Végül a harmadik meccslabda hozta meg a találkozó befejezését, ugyan már a másodiknál is azt hittük, hogy vége van, azonban Robin Sólyomszemet kért, kiderült joggal, ugyanis az ütése csípte a vonalat, így Andynek még két labdamenet kellett ahhoz, hogy készülhessen Feliciano Lopez ellen.
A meccs után Andy arcáról nem tűnt el a vigyor, szokatlanul vidám és pörgős volt, tudta ő is, hogy ez nagyon kicsin múlt, valamint azt is, hogy ugyan a meccs a színvonala alapján nem kerülhetne be a teniszévkönyvekbe, de a hangulata minden szenvedés és "úristen, mondja valaki, hogy ez nem történt meg" - pillanat ellenére is hamisítatlan, egyszeri, délutáni, US Open meccs hangulat volt, amire sokáig fogunk emlékezni.
Andy ezzel a csodálatos produkcióval kvalifikálta magát az év végi Mesterek Tornájára, és miután hazaért a hotelszobába, twitteren megköszönte a sok biztatást, majd megígérte, azzal próbálja meg visszafizetni, hogy vasárnap megpróbál kevésbé kalandosan nyerni.
Andy, azt javaslom, hogy ne csak próbálkozz...
Szerintem ez a játék messze nincs Roddick játékától. Azért ő jóval többet tud hozzátenni labdamenetben.