krumplicukor

2011. 06. 01. 07:52

Roland Garros: Végjáték

Minden Grand Slam kezdetén veszek egy mély levegőt, és arra gondolok, hogy mennyi meccs, mennyi óra, mennyi érzés áll előttünk. És a tudat, hogy bármi megtörténhet, hiszen még nem történt meg semmi sem.

Aztán azt veszem észre, hogy néhány napja még egyre reménytelenebb harcot folytatva próbáltam kiszűrni, melyek azok a meccsek, amikről írni kellene, de kimaradt ez is, és még ott van az is, most viszont alig van néhány név, és alig van néhány meccs.

monfils rg -

Nem sok idő az a két hét.

Olyannyira nem, hogy a férfiaknál már csak hat teniszező van talpon, kettő közülük elődöntős, ma pedig a további négy játékos is eldönti, kiknek lesz lehetőségük arra, hogy megküzdhessenek a végső összecsapáson.

A férfiaknál az alsó ágon összejött a meccs, amire mindenki várt... azóta, hogy Roger Federer beütötte a meccslabdát Stanislas Wawrinka ellen.

A torna előtt Fed neve sem az esélyesek között, sem a meglepetést okozhatnak kategóriában nem merült fel sem a szakértőknél, sem a médiában. Sőt. Amnézia telepedett a teljes tenisztársadalomra, amelynek legfontosabb tünete az volt, hogy képződött egy tizenhatszoros GS győztes alakú fehér folt a kollektív tudatban.

Nem mintha ez a világranglista harmadikat olyan nagyon zavarta volna. Helyenként inkább az volt az érzése az embernek, hogy talán túlságosan is élvezi.

Kérdezgessék csak nyugodtan Rafát arról, hogy mi a gond a játékával, és Djokó tényleg elvette az önbizalmát? Djokót pedig arról, hogy mit gondol, meddig tart ez a sorozat, és mikor fog megszakadni? És mi lesz azután, ha megszakad? Nahát, már hetek óta nem kérdezték meg, hogy mikor szándékozok visszavonulni... hm, ezt el tudnám viselni...

Természetesen ennek vége. A következő két nap arról szól majd, lehetséges-e, hogy Fed lesz az, aki megállíthatja Novakot?

fed monfils rg -

De mielőtt ennyire előreszaladnánk, ejtsünk néhány szót arról a két meccsről, ami megadta Fednek a lehetőséget, hogy megkísérelje a szerb csúcsdöntési kísérletének félbeszakítását.

Fed a negyedik körben Stanislas Wawrinkával találkozott, aki nem tudott komoly ellenállást felmutatni a két szetten keresztül szinte hiba nélkül játszó első számú svájci ellen. A harmadik szettben Stan váratlanul brékelőnyt szerzett, azonban Fed rövidebb kihagyása nem tartott sokáig, visszabrék, majd brék, és meccskiszerválás.

Belekezdhetnék, hogy mennyire mentális eredetű ez Stannél, vagy mennyire az az ok, hogy nagyon nem kompatibilis a játéka Fedével, de inkább nem teszem, lévén, hogy az ilyen esetek többségében sosem csak az egyik, vagy a másik...

fed waw rg -

Fed a negyeddöntőt a francia bajnokságon hagyományosan jól szereplő Gaël Monfils ellen játszotta, akivel az elmúlt négy évben harmadszorra futott össze a Roland Garroson. Sajnos hűvös idő és játékra már-már alkalmatlan körülményeket teremtő szél zavarta meg a meccset, az első két szett nem is szólt másról, mint arról, hogy Fed a maga rutinjával alkalmazkodik, míg Monfils képtelen mit kezdeni a helyzettel. A harmadik szettre kicsit alábbhagyott a szél, át is alakult a meccs képe, Monfils is bejelentkezett a találkozóba. A válasz sem késett sokáig, Fed emelt a szinten, és a meccs utolsó szette kifejezetten élvezetes teniszt hozott, a rövidítésben Fed ugyanakkor esélyt sem hagyott arra, hogy Monfils szettet vegyen el tőle.

Fed egyébként sorozatban huszonnyolcadszor játszott GS negyeddöntőben, ezzel megdöntötte Jimmy Connors eddigi huszonhét negyeddöntőből álló csúcsát. Magyarra lefordítva, ez azt jelenti, hogy hét éve, a 2004-es Roland Garros óta nem volt olyan Grand Slam, ahol Fed ne jutott volna be a legjobb nyolc közé.

Pénteken Fed ellenfele az idén még veretlen Novak Djokovic lesz. Novak utoljára vasárnap játszott meccset, amikor is Richard Gasquet-t verte ellentmondást nem tűrően, azóta pihen, ugyanis negyeddöntős ellenfele, Fabio Fognini, miután előző nap döntő szettben 10-8-ra verte Albert Montanest, másnap visszalépett a tornától, combsérülés miatt.

fognini rg -

A felső ágon a negyeddöntőket játsszák ma, Rafael Nadal Robin Söderlinggel, Andy Murray Juan Ignacio Chelával küzd meg.

A legkalandosabb útja a negyeddöntőig Andy Murraynek volt, aki bokasérülést szenvedett a Michael Berrer elleni harmadik körös meccsének második szettében és sokáig kérdéses volt, hogy pályára tud-e lépni Victor Troicki ellen. A brit fellépett végül Lenglen salakjára, igaz, ennek ésszerűsége sokakban megkérdőjeleződött, amikor az első fél órában teljes mértékben lábkímélő üzemmódban játszva, duplabrékhátrányban találta magát. Hogy aztán ledolgozza ezt a hátrányt, majd mégis elveszítse a szettet. És a következőt is. Hogy aztán megnyerje a harmadikat. És a negyediket.

Murryék másnap tudták csak lejátszani az ötödik szettet, ahol Victor 5-3-nál a meccsért is szervált. Ennek örömére a következő öt percben bemutatott egy klasszikus, "hogyan tékozoljuk el karrierünk legnagyobb lehetőségét" több labdamenetes előadást, amivel elveszítette a gémet, és nemsokára a meccset is.

mari troicki rg2 -

Andynek holnap újra pályára kell lépnie, Juan Ignacio Chela ellen, aki öt szettben tudott Alejandro Fallával szemben győzedelmeskedni, így már a harmadik egymást követő napon fog meccset játszani a bokájával, amelyen az egyik bokaszalag részleges szakadását mutatta ki az MRI, és ami szörcsög, vizes és fáj. Jó lehet.

De úgy tűnik, hogy egy esetleges RG elődöntő megér ennyit Andynek.

mari troicki rg -

Rafa Nadal Ivan Ljubicic legyőzésre révén jutott be a legjobb nyolc közé, a találkozón a horvát nem szervált jól, így nem tudott semmi olyan pluszt felmutatni, amivel a világelsőt megzavarhatta volna, ennek eredményeképpen Rafa három szettben zárta rövidre a találkozót.

Rafa egyébként nem érzi magát jól mostanság, ennek minden lehetséges fórumon hangot is ad, sajtótájékoztatói inkább hasonlítanak amatőr pszichológiai szakkörre, semmint harcedzett férfiak mérlegvonására. Rafa gondjait összefoglalva, fáradt, úgy érzi, hogy már száz éve itt játszik, esélye sincs, hogy nyerjen és különben is, olyan ez már mintha a gyárban dolgozna reggel nyolctól este hatig. Jó, ez utóbbit nem így mondta, de a lényege ez volt.

rafa ljubicic rg -

Rafa ellenfele az elődöntőbe jutásért az a Robin Söderling lesz, akinek Rafához fűződő, nem túl rózsás kapcsolatát nem kell különösebben bemutatnom. Robin Gilles Simon ellen mutatta meg, hogy nemcsak kvalifikációsok és szabadkártyások ellen tud jól játszani, az első két szettben a csúcsformában játszó Bo Carlt idézte, a harmadikban azonban előjött az eddigi tornáját végigkísérő elbizonytalanodás, a szerva hosszabb időszakokra eltűnt, így a labdamenetek felépítése is csorbát szenvedett.

Gilles azonban az idő rövidsége miatt már nem tudta kihasználni a Robin játékának visszaesését, a svéd a szett végi rövidítésben, a hetedik meccslabdáját  értékesíteni tudta, így sorrendben a harmadik Roland Garroson mérkőzhet meg Rafával.

robin simon rg -

308 hozzászólás

1.
  • ihsv
  • 2011.06.01. 07:59
 
 
   

Jó a cikk és jók a fotók! :-)

2.
  • ihsv
  • 2011.06.01. 08:01
 
 
   

Van egy olyan érzésem, hogy Rafa "pszichológiai sirámai", csak némileg igazak.
Szerintem van benne egy jó adag ellenfélaltatás is. :-)

3.
  • ihsv
  • 2011.06.01. 08:03
 
 
   

Én buta, tegnap azt hittem, hogy Murray-nek az achillese van oda.
A lényeget tekintve mindegy. Kár, hogy nem egészséges, de lehet, hogy így még jobban harcol. Az ő lélektana sem egyszerű.

4.
  • sophie0607
  • 2011.06.01. 08:58
 
 
   

Jó cikk, nagyon örülök, hogy minden kör után van! :)
Csak annyi szőrszálhasogatás, hogy Andy az 1. szettben nem dupla, hanem tripla brékhátrányban volt, 2-t visszavett, 4-5-nél a 3. visszavételére is volt lehetősége, de egy 2. szervát nagyon-nagyon kiütött tenyeressel...

5.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 11:12
 
 
   

Tegnap Mats azt mondta,hogy Sodnek vannak esélyei...na,ez nem jó ómen,így Nadal háromban nyer:)
Murraynek meg egy szett bealvás belefér utána megnyeri.Fedék játszanak egy jó meccset ... az idei szokásos eredménnyel....(pedig ilyet nem szoktam mondani). Azután Nadal lecsapja Murrayt. A legvégén Djokovics nyer egy Garrost és első lesz.
szvsz:)

6.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 12:37
 
 
   

Toni Nadal nagyon érdekes dolgokat mond:

"Fizikailag rendbn van, de érzelmileg aggódik a játéka miatt, hogy nem eléggé jó."
"Rafát bosszantja, hogy nem játszik jól, és nem azért, mert az újságíroknak kétségei vannak a játéka felől."
"Inkább Federer verje meg Djokovicot. Inkább nyerne itt, és veszítse el a világelsőséget, minthogy megtartsa az elsőséget, de ne nyerje meg a Roland Garrost. Ez a torna jobban kézbe fogja Rafát, mint a többi."
"Rafából hiányzik a nyugalom, pedig maga mögött kell hagynia az idegskedét és pihenni. Több örömmel is kell játszania."
"Nem használta azt, hogy ő a világelső, így ha azt elveszíti, akkor azt természetesnek fogjuk venni. Djokovic megérdemli, amikor világelső lesz, ő a legjobb ebben az évben."
Majd az új labdákról kérdezték, hogy ez milyen hatással volt Rafára: "Ami hatással volt rá, az a négy vereség Djokovictól, a labdák mindenkinek ugyanazok. De arra kell, hogy gondoljatok, hogy ott volt négy döntőben és nyert két tornát."
"Biztos vagyok benne, hogy Söderling ellen megtalálja majd a legjobb szintjét. Tudjuk milyen Rafa; a kihívástól jobb."

7.
  • brewer
  • 2011.06.01. 13:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • ihsv
  • 2011.06.01. 08:01

Nekem is kezd ez gyanús lenni. Ha meg nem erről van szó, akkor nem tudom hova tenni ezt az egészet.

8.
  • brewer
  • 2011.06.01. 13:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 6.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 12:37

Ennek tudod az eredetijét linkelni? Nem szeretném addig ráhúzni Uncle T-re a vizeslepedőt, amíg nem látom, h tényleg ezeket mondta-e.

9.
  • Levente
  • 2011.06.01. 14:13
 
 
   

Először is Grat a cikkhez!!!

Nekem is kicsit mentális hadviselésnek tűnik, ami Nadal körül van, de ez is része a sportnak!

Ami tényleg jó, hogy FED-et hagyják nyugodtan a játékra koncentrálni:)

10.
  • Levente
  • 2011.06.01. 14:14
 
 
   

Masa-Petkovics mérkőzés férfi szemmel igen jónak ígérkezik:)

11.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 14:20
 
 
   

Sztem ebbe semmi megjátszás, vagy taktika nincs. Ljubo ellen életemben nem láttam még Rafa-t ennyire kedvetlenül, ennyire beletörődve játszani. A nagy kérdés az, hogy a Söd elleni ki-ki meccs mennyire fogja feldobni, mert hogy hajtani fog, abban biztos vok. Kulcsfontosságú lehet RG Rafa-nak az év hátralevő részébe, ha itt kikap, sztem Wimbiben se lesz jobb

12.
  • baga
  • 2011.06.01. 14:38
 
 
   

A szokásos nagyon informatív u.akkor élvezetes írás. :)

Ha a tavalyi , lényegében unalomba fulladó RG-re gondolok, akkor még jobban tudom értékelni az ideit.

13.
  • Replica
  • 2011.06.01. 14:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 14:20

Szerintem az itteni szereplése nem fog kihatni Wimbledonra, ott az utóbbi években már erősebb is, mint az RG-n. Ráadásul füvön Nole is verhető lehet.

14.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 15:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 13.
  • Replica
  • 2011.06.01. 14:55

Én Murray-t vártam Wimbi döntőbe, de ha sokat erőlteti magát, akkor lehet az is rá fog menni neki. Rafa és Roger évek óta jók ott, s tény, hogy DelPo és Nole eddig nem tudtak ott kiemelkedően teljesíteni.
Azt továbbra is tartom, ha itt Rafa kikap RG-n, az nagy törés lesz nála, s ha első héten belefut egy Raonic, Karlo, Isner féle adogatóbuziba, nem biztos, hogy letörten, a világelsőségét és RG-t elbukva túléli az első hetet. Az kritikus lesz neki

15.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 15:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 15:03

De egy óriási Söd verés lehet visszahozza a régi Nadalt, és besöpri RG-t

16.
  • donnie
  • 2011.06.01. 15:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 15:13

Attól függ milyen Söder lesz.Egy gyenge Sóder legyőzése nem biztos h erőt adhat,de egy kemény meccset adhat erőt,ja.Mondjuk egy jó 4-5 szettes,legalább 2 tie-jal :).

17.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 15:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • donnie
  • 2011.06.01. 15:21

Igen, sztem is ehhez az kell, hogy egy jó Sódert győzzön le, bár a svéd nem egy kellemes ellenfél ha valaki játékba vagy formába akar lendülni

18.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 15:33
 
 
   

Szerintem simán gyalázza Söd-öt. Ez nem a tavalyi meg azelőtti Söd, bár mindig a döntő előtt szokott meglepit okozni, a döntőben meg összeszarni magát, de itt most egyik se fog történni, max 1 szett tájos lehet. Bár Rafa "gondjait" nem számoltam bele, még így sem hiszem, hogy ne tudná megoldani legrosszabb esetben 4-ben.

19.
  • Replica
  • 2011.06.01. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 15:03

2009-ben is kikapott itt, az sokkal fájóbb vereség volt, mint ez lenne, aztán 2010-ben meg szinte legyőzhetetlen volt.

20.
  • Replica
  • 2011.06.01. 15:43
 
 
   

Azt sem szabad elfelejteni, hogy Rafa 2007 nyarán kapott ki egy roppant szoros ötszettes meccsen Wimbledonban, azóta veretlen.

21.
  • donnie
  • 2011.06.01. 15:45
 
 
   

Csak összeszerencsétlenkedte Mása a meccset :).

22.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 15:45
 
 
   

Előző 1008-as brewer komment válasz

Nem kell, csak azért írtam, mert 3 nap alatt minden lehetséges opció és azoknak a fordítottja is fel fog merülni. Szerintem egymást fogjátok meggyőzni, Fednek milyen jó esélyei vannak, ha így lesz, ha úgy lesz. Aztán egy kicsit a legjobb kimeneteket projektáljátok. Annyi minden megtörténhet, hogy egész nagy buborékot fel lehet fújni. Ami nem azért hülyeség, mert nem történhet olyasformán, hanem azért, mert olyan sok kérdésre nem tudjuk a választ, pontosabban nem tudhatjuk a választ, hogy szinte semmilyen okoskodásnak nem lehet semmilyen alapja.
Teljesen természetesen ilyen helyzetekben mindenkinek maga felé hajlik a gondolattya. Mindenki úgy forgatja az események logikáját, hogy neki legyen kedvező.

Olyan idióta helyzet van, hogy mindegyik versenyben lévő játékosról mindenki azt gondol, amit akar.

Nadal önmagához és az eddigi RGk-en megszokottakhoz képest szar formában, bizonytalanul játszott, főleg az első hét első meccsein. És elborzasztóakat nyilatkozott. Elvileg róla tudunk a legtöbbet, de ő Nadal.

Murray sérült, és nem meccselt keményekkel. De mennyire és meddig, és mire elég?

Söderling - kisebb nagyobb hiányosságokkal együtt - rendben van, de van a mezőnyben 4 olyan teniszező, akiről le lehet írni, jobb mint ő.

Fed meccsei gyönyörűek voltak, de különböző okok miatt az utóbbiak mind kérdőjelesek. Vajon azért nyert ilyen könnyen, mert nagy formában van, (és egyébként, ha igen, ott a kérdés, vajon Djoko ellen is elég ez a forma) vagy mert Waw és a szél.

Djokoról azt mindenki tudja, hogy ő most a legjobb, de azt senki nem tudja, hogyan fog reagálni a rengeteg egyedi problémára. Túl sok szünete van - teljesen egyedi, ritkán látható jelenség, hogy egy tornán valaki 5 teljes napig nem játszik - és nagyon nagy tétre megy neki a meccs: nr1, RG F, veretlenségi sorozat.

Ráadásul még 2 nap van a meccsig, ami nagyon sok. Rengeteget lehet rajta agyalni. Sok idő+ nulla biztos tudás = óriási variancia (általában)

23.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 15:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • Replica
  • 2011.06.01. 15:41

Már hogy lenne az fájóbb??? Max neked, Fed miatt. Te hangsúlyoztad mindig, hogy sérülten játszott Rafa!! Itt viszont az a nagy helyzet, hogy a világelsőség mellett a Borg csúcsot is elbukhatja egy olyan teniszező ellen, aki idén mindenhol verte, akárhogyan is játszott. Teljesen új a szitu, ezt értsd már meg!
Persze én is csak találgatni tudok Rafa hogyan fog reagálni, de nem tudsz régebbi példákat felhozni ilyen helyzetre

24.
  • brewer
  • 2011.06.01. 15:51
 
 
   

Mása, Li, Marion és Francesca?

Hinnye.

25.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 15:58
 
 
   

Érdekes pár napja még a Női mezőny volt bizonytalan, aztán hirtelen szépen kitisztult. "Alakul a Schiavone-Sharapova döntő"

26.
  • donnie
  • 2011.06.01. 16:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 23.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 15:50

A Borg csúcsot azért még van ideje hozni.

27.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 16:06
 
 
   

Mekkora szél van már megint?

28.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 16:09
 
 
   

Krumpli! Kösz a cikket, nagyon jó és az első kép...

29.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 16:10
 
 
   

Szerintem ne számítsunk vmi színvonalas meccsre :)

30.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 27.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 16:06

Hát, ez nem jó hír Robinnak.

31.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 16:09

Azt hiszem máskor is nyavajgok majd egy sort... ;) :)

32.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 16:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 31.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:10

Az jó lesz:)

Söd, elég hervasztóan kezd:-(

33.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:19
 
 
   

3-0!!

Rafa nagyon jól kezeli Söder buzogányos ütéseit!

34.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 16:20
 
 
   

Robin erre a játszmára keresztet vethet! Szar adogatás, és a pályát illene eltalálni:-(

35.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 23.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 15:50

Borg csúcsát még megdöntheti, de vajon Fed megdönti-e Sampi csúcsát Wimbiben? Arra már kevesebb az esély!

36.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 16:20
 
 
   

Szerintem Nadal megnyugodhat, ez ellen a Söd ellen mindegy hogy játszik, nyerni fog :) és szépen hozza a 2 pontomat :)

37.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 32.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 16:15

Nem Söd kezd rosszul, hanem Rafa jól!

38.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 32.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 16:15

Robinnak nagyon szar, ha fúj, piszok magasra dobja fel a szerváit, és az alapütéseinek sem jó. Ha marad a szél, sima Rafa győzelem lesz, tekintve h Rafa viszont nagyon jól kezeli.

Kár érte, remélem nem járunk úgy mint tegnap, az is lehetett volna egy jó meccs, de nem lett.

39.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 16:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 33.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:19

Jól kezeli?, nincs is mit kezelni, Söd minden második labdát kiüt, de most ennek örülünk :)

40.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:20

Hogy a tökömbe jött ide Fed?

41.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:23
 
 
   

Közben Chela megy egy brékkel Mari ellen.

42.
  • normaluser
  • 2011.06.01. 16:25
 
 
   

Na mivan? két perc szélcsend?
Söd break

43.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:25
 
 
   

Remélem, sikerül lassan bekalibrálni a pályát Robin.

44.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 42.
  • normaluser
  • 2011.06.01. 16:25

A szervagémektől jelen pillanatban spéci jobban tartok ;) :)

45.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:27
 
 
   

Mari mit csinál közben?

46.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 16:28
 
 
   

Félelmetesen Nadal kezére játszanak a teniszistenek. Bizonytalan, problémás játék, és egy nap alatt megszabadulhat Murraytől és Sod-től is egyszerre. Jó a szél.
De ez a Nadal szervajáték... Mit breakelteti magát.

47.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 16:29
 
 
   

Söd jól kezd. 4 game 10 ki nem kényszerített.

48.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 46.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 16:28

Pont Rafa is a szél miatt bukta az adogatását, a nyesés után Söder labdáját már azért nem kezelte le jól, mert a szél is bekavart.

49.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 16:32
 
 
   

Nagyon hiányzik az első adogatás, így sebezhető a játéka. Rohadt szél!

50.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 46.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 16:28

Remélem péntekre-vasárnapra eláll és nem lesz eső sem. Nem szeretném, h ezen múljon.

51.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 16:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 50.
  • brewer
  • 2011.06.01. 16:35

Különben nincs valami megoldás szél ellen. Persze most már nem lehet, de általában. Szélfal, bármi.
Ja nem kell utána nézni, és nem csak téged kérdezlek, aki tudja írja.

52.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:41
 
 
   

Hát ez a Söd egy nulla, sima Rafa 3 lesz, ráadásul mostse játszik jól Nadal

53.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 49.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 16:32

A szél Nadalnak is fúj, nem csak Södnek. Pff.

54.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:41

Nem nulla Söd egyre jobban játszik és már üti a vonalakat is.

55.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:41

A breakelőnytől függetlenül elég közel állnak egymáshoz. Pontokban, még.
Nadal 22
Sod 21

És a Sod szevagémeken fog múlni. Mert, ahogy most Nadal játsza a sajátját, abban eddig simán benne van néhány break.

56.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 54.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:42

Tavalyi Södhöz képest sehol, s nem is lesz már. Mondjuk nem tudom ki hogy van vele, de én nem tudok Robinnak drukkolni

57.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:45
 
 
   

Söd nem bírja kezelni Rafa pörgetéseit, tisztán látszik, hogy a spanyolnak meg se kell erőltetnie itt magát elég ha magasra pörgeti a fonákjaira s vigyázz, nehogy a svéd átálljon tenyóra

58.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 16:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 16:43

Szépen rámcáfol Rafa.

59.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:46
 
 
   

Csak Söd csinál pontot, vagy még inkább hibát :D
No hát akkor marad egy jó meccsre még opció a FEd-Nole és egy Rafa-Nole döntő

60.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:49
 
 
   

Most nézem Sharapowa eléggé legyilkolta Petkovic-ot, Li meg Azarenka-t, nagyon helyes! :)

61.
  • baga
  • 2011.06.01. 16:50
 
 
   

Mirrmurr nagyon jól mozog, nem látszik sérültnek.

62.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:41

Jól van Murray. Verd meg gyorsan és pihenj. Nehogymár érdektelen RG SF legyen.

63.
  • normaluser
  • 2011.06.01. 16:52
 
 
   

Mindig lenyűgöz mennyire szeretik a franciák rafaelt

64.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:55
 
 
   

MEGVAAAAAAAN!!!!!!!!

65.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:55
 
 
   

Szép volt Rafa, taktikusan de megvan! :DD

66.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:44

Rafa sincs sehol tavalyi önmagához képest, így ez egál.

67.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 16:57
 
 
   

Söd ha nem baszarintja el az adogatásait, még lehet belőle egy jó meccs!

68.
  • Replica
  • 2011.06.01. 16:58
 
 
   

ha ezt megnyeri Rafa már döntős!

69.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 67.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 16:57

Ebből már sose

70.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:01
 
 
   

Rafa 4 nyerő 8 hibával húzta be a szettet, LOL!

71.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 17:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 69.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 16:59

Én még bizakodom:-)
Södnél az arány 17-17!

72.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:07
 
 
   

Rafanak csak a fonákjára kell pörgetnie, s hibázik a svéd. Mégcsak nem is mozgatja meg Nadal, nincs rá szükség.

73.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:11
 
 
   

Tök könnyedén kezeli Nadal Söd bombáit, könnyedén visszarakosgatja őket, ilyen amikor a világelső rutinból lejátsza az előzetesen veszélyesnek hitt ellenfelet. S már érzi a nyerőket is, ebből a meccsből nagy erőt meríthet Rafa

74.
  • Replica
  • 2011.06.01. 17:12
 
 
   

Brékkkk!

75.
  • Replica
  • 2011.06.01. 17:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 70.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:01

Rágebben is így csinálta, salakon nagyon is jó a védekezés és ellenfél hibába sodrása.

76.
  • Replica
  • 2011.06.01. 17:14
 
 
   

Wimbis érzésem támadt, szar első hét után negyeddöntőtől egyre jobb Rafa:)

77.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 17:15
 
 
   

Söd simán hibázik, nem kell sehova kergetni...

78.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 75.
  • Replica
  • 2011.06.01. 17:13

Nadal egész pályafutása szinte erről szól, nem meglepő. A svédnek alapvető hiányosságai vannak, én speciel örülök, hogy ezzel egy jó RG döntőt látunk majd

79.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:19
 
 
   

Már mindenhonnan beüt Rafa mindent, mostmár ha jól játszana a svéd akkor se lenne esélye :D

80.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:20
 
 
   

Bagel esély a 3.ban sztem

81.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 17:22
 
 
   

Na jól van. A verseny 10. napján Nadal is leteszi a névjegyét. Remélem, ma nem érzi úgy magát Nadal, mintha bányába menne egy műszakra.

82.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 81.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 17:22

Rafa azért válaszolt mindenkinek, ő bizony RG-t akar nyerni. S hiszi is, meg tudja nyerni. Most azt mondom 50-50 egy bomba Nole ellen is

83.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:25
 
 
   

Söderling meg szégyellje magát! Ennél még Monfils is többet mutatott

84.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 17:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 82.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:23

Nyugi, még ennek sincs vége - bár gyakorlatilag igen. Djoko se jutott döntőbe és Nadal se.

85.
  • JMDP
  • 2011.06.01. 17:29
 
 
   

Szerencsére nekem mennem kell, így megszabadulok ettől a meccstől:-)
További jó szórakozást!

86.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 17:31
 
 
   

Remélem, legalább lesz egy szoros szett, habár ilyenkor Nadal már nem szokott szarozni. Ilyenkor már kb. nem veszít pontot.

87.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 86.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 17:31

Aranyos azért, hogy drukkolsz egy szoros meccsért tegnap Fedéknél is, meg ma is :D
Nehéz széllel szemben pisálni hidd el!

88.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:34
 
 
   

Kb ez az első méltó labdamenet

89.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:39
 
 
   

Még Ljubo is jobban megszorította ennél Nadalt :DD De Rafa tényleg nagyon odatette magát, hihetetlen, hogy mennyire érzi a fontos meccseket

90.
  • Replica
  • 2011.06.01. 17:39
 
 
   

Na most mond jmdp hogy nem játszik jól Rafa! Milyen extrákat üt megint?!

91.
  • donnie
  • 2011.06.01. 17:39
 
 
   

Remélem nem a második hétre lesz szar a garros,mert mostanában nem voltak vmi acélos meccsek...

92.
  • Replica
  • 2011.06.01. 17:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 83.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:25

Monfils?:DD Ne hülyülj már, a pályán sem volt.

93.
  • Replica
  • 2011.06.01. 17:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 89.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:39

Ljubo ellen nem játszott így, ha így játszott volna akkor biciklit kap.:D

94.
  • normaluser
  • 2011.06.01. 17:41
 
 
   

A tv mellett van egy ablak. Azon kaptam magam, hogy már egy jó 5 perce azt sasolom, h hétágra süt a nap és közben iszonyatosan zuhog az eső...
Izgalmas a meccs.

95.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 90.
  • Replica
  • 2011.06.01. 17:39

Most is milyen extrát ütött :) Svéd fonák hiba

96.
  • normaluser
  • 2011.06.01. 17:46
 
 
   

negyedórája zuhog és csak most borult be :|
közben Söd breakelt.. hú

97.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 17:50
 
 
   

Most már csak a szerváját kell helyreráznia Nadalnak. Ezek a hirtelen breakek szoros meccsen visszaüthetnek. Egyébként olyan jól játszik, ami tőle ilyenkor elvárható.

Látszik csak abból, amilyen biztonságban van. 2.-3. szett eddig 3 db ki nem kényszerített hiba. Na ez Nadal. Csak leütni lehet, különben megver.

98.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 17:53
 
 
   

És Mörri is szépen összeszedte magát. 5-3 óta megnyert 9 gémet és egy rövidítést, és csak 3 gémet veszített el.

99.
  • Turin
  • 2011.06.01. 17:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 95.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:43

Mpost függetlenül attól, h nem bírod Södöt, te most Replivel együtt szurkolsz? :D

100.
  • Turin
  • 2011.06.01. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 97.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 17:50

"Egyébként olyan jól játszik, ami tőle ilyenkor elvárható. "

Nem tudo, mi várható el tőle, de csak a torna eddigi játékához képest játszik jobban. Annál tényleg.

Na de az elmúlt évekhez képest? Sehol.

101.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • Turin
  • 2011.06.01. 17:57

Baj, hogy vannak még olyanok, akik annak szurkolnak akinek kell? :D

102.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 97.
  • idoaranyos
  • 2011.06.01. 17:50

Hihetetlen stabil ma, de nincs rászorulva, hogy nagyon támadjon, vagy hogy valami mást csináljon, így meg nincs rajta nyomás

103.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 17:59

Kell? :D Te döntöd el? :D

ÉS nem azt találtam viccesnek, h Nadalnak szurkol, hanem hogy ilyenkor még Replivel is képes közös platformra kerülni. Agyonméltatja Nadalt, aki csak közepes, persze az eddigi gyengushoz képest ez előrelépés.

104.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • Turin
  • 2011.06.01. 17:57

Nem igazán! Inkább úgy mondom, hogy nem tudok Södnek drukkolni itt, annyira balf.sz, hogy nem megy. Rafa meg mégiscsak jó meccseket fog tolni a következőkben is. De ha úgy tetszik, inkább Fed vagy Nole verje Rafa-t, az jobban esne :)

105.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:04
 
 
   

Istenem, Söd nagyon gyengén mozog. Rossz nézni. Mintha ólomból lenne a lába.
Nektek nem tűnik nagyon lassúnak az egész játék?

106.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 104.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:03

Neked is feltűnt, hogy itt a Chatrier-en, hová pattannak Rafa labdái? Ezeket szerintem még Djoko sem bírja órákon keresztül támadni. Viszaállt egy 3-4- évvel ezelőtti salakos játékára. Egyáltalán nem agresszív most, viszont szinte nem lehet nyerőt ütni neki. Húh, hogy bombázik most Söd!

107.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 103.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:01

Annyira közösön nem vagyunk, mert nekem is az a véleményem, hogy ez a Rafa továbbra is verhető, komfortosan játszhat ma, semmiféle nyomást nem tud rá Söd helyezni

108.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 18:07
 
 
   

Jól játszik most Sóder. Itt még lehet esélye ebben a szettben.

109.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:04

De igen, de én írtam is torna elején, hogy a Chatrier-en én lassabbnak érzem a labdákat. Az elvileg lassabb Langlanon jobban szálltak, amit láttam

110.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:08
 
 
   

Lehet, h ez Nadal alapjátéka miatt van, de olyan izzadtságszagú labdatoszogatás zajlik oda-vissza. Mindkettő úgy üt, mintha minden ütés vmi sürített levegő ellenében történne.
Csak azért írom ezt, mert néhány napja volt példának a Nole - Potro, és az mintha három körrel gyorsabb lett volna, pedig ott is ment a szeletelés rendesen.

111.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:09
 
 
   

Ezt is elrontja, komolytalan Söd

112.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 100.
  • Turin
  • 2011.06.01. 17:59

Te beszélsz *moderálva*?:D Te azért lettél Söder szurkoló, mert legyőzte Nadalt a Garroson és ezzel fednek RG GS-t csinált:DD

114.
  • normaluser
  • 2011.06.01. 18:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 106.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 18:07

Söd ellen elég, Djoko ellen felejtő, ne viccelj.
Egy sansza van, ha Djoko kerül döntőbe, hogy esetleg parázik majd a szerb.

115.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 106.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 18:07

Djoker ellen ha így visszaáll vége lesz. Nem teheti meg a szerb ellen ezt, mert Nole nem fog ennyi hibával játszani, s fonákról olyan bombái lesznek, amiről Söd csak álmodna

116.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 110.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:08

A Nole vs Delpo a Lenglenen volt te agyas, ami gyorsabb pálya.D

117.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 18:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 110.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:08

Az a meccs a Langlanon volt. Ott más a kameraállás. Megfigyeltem én is ezen a tornán, érzésre hihetetlen sebbességbeli különbségek vannak a két pálya között. Nadal Andujar ellen a Langlanon szenvedett, talán van összefüggés.

118.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:12

A Langlan salakja lassabb, de ez ne zavarjon *moderálva*. :)

Rafain, ez is benne lehet.

119.
  • pontpont
  • 2011.06.01. 18:15
 
 
   

Nézi valaki a másik meccset? 2. szettben 7 break volt :)

120.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:15
 
 
   

Fed még nincs döntőben, előbb Nole jön

121.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 117.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 18:13

Abban viszont nem bíznék, h Rafának ez az ős-salakjátéka jó lesz bármire is Djoko ellen. Rómában is megpróbálta, Djoko rontott belőle kb. hármat, aztán ráérzett, és kegyetlenül beverte mindet.

122.
  • normaluser
  • 2011.06.01. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 119.
  • pontpont
  • 2011.06.01. 18:15

:-D
stabilan hozzák egymás adogatását?
Már nézem is :p

124.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 121.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:16

Rómában nem pattant ilyen magasra a labda, ráadásul az gyorsabb pálya.

125.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 18:20
 
 
   

Lesz még egy játszma. Basszus.

126.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:22
 
 
   

Most beszéltünk róla, *moderálva*, hogy más a kameraállás a két pályán. És "félhivatalosan" is a Laglan salakja lassabb, szóval eldugulhatsz. Főleg hogy Rafid kisebb kakiban van.

127.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:23
 
 
   

Ez a szett szinte egy az egyben a tegnapi Fed-Monf. Rafa a nehéz szitukat simán oldja meg

128.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 127.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:23

Várjuk meg a 6-5-öt sztem.

129.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:24
 
 
   

Gondolkozz már, előbb írta Rafain, hogy ott más a kameraállás, s hivatalosan a Langlan a lassabb pálya

130.
  • Markus
  • 2011.06.01. 18:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 18:20

Te mit nézel?

131.
  • Markus
  • 2011.06.01. 18:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 130.
  • Markus
  • 2011.06.01. 18:24

Legalábbis én meglepődnék ha Rafa nem tudná hozni ezt a szettet, Söd úgyis elbénázza.

132.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:23

Mégha breakel is Söd, utána visszabreak lenne

133.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:27
 
 
   

Na, ez nadalos labdamenet volt végre. Sztem innen Söd már elcseszi az adogatást.

134.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:27
 
 
   

Ennyi...

135.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 118.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:14

Az Lenglen te *moderálva*, nem Langlan:D

136.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 134.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:27

Oké, de azt látod, h Nadal itt rizikózott rendesen. Oké, bejött neki, de ha Nole ellen ezeket folyamatában kell tennie, nem biztos, h mind összejön.

138.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:28

Istenem, olyan szánalmas, ahogy perifériás dolgokba kapaszkodsz, amikor kb. hárman beégettek a marhaságaiddal. Fogd már be kölyök, ennyire nem izgat a meccs? Mert hogy engem nem, az egy dolog.

139.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:28

Ráadásul a nagyokost küld el Rafain barátodnak is, mert ő is Langlannak írja. :D Én meg tőle vettem át, mit tudom én, h írják a frankok, nem is érdekel különösebben.

140.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 136.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:28

Nem tudom, sztem ez a meccs meg egy sérült Murray elleni gála nagyon fel fogja hozni Rafa-t, innentől kezdve bármi lehet ha ilyen stabil

141.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 140.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:32

Feltéve ha nem kell negyedik szettet játszania. Mert az már azért nem akkora önbizalomfröccs.

142.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:33
 
 
   

Úristen :DD

143.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 140.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:32

Te komolyan úgy látod, h ez a Nadal esélyes Djokovic ellen? :o

144.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 141.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:33

Látod ez Söderling, egy kibaszott vicc! Se a játéka, se maga az ember, se semmi nem tetszik benne, az meg hogy balfék még rá is tesz a lapátra

145.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:33

Tényleg az. Söd arra üti a labdát, amerre épp áll. :D

146.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 143.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:34

Nem, én azt mondom, hogy innentől már 50-50

147.
  • Markus
  • 2011.06.01. 18:35
 
 
   

Nagyon stílusos ez a tie :)

148.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 146.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:35

Én továbbra is azt látom, h nincs olyan fegyvere, amivel ártani tudna Nolenak. Most sem.
Így csak sima 3. Az eddigi játékával meg mészárszék lett volna.

149.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:36

Még van egy elődöntője sajnos ahol tovább javulhat egy félbéna ellenfél ellen

150.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 149.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:39

Én nem látok olyan játékelemet benne. Mindegy, miben javul. Djoko salakon most egyszerűen jobban játszik nála.

151.
  • donnie
  • 2011.06.01. 18:42
 
 
   

Azért látszik,hogy nem altatás ez sok duma Rafáról, a tekintetén látszik,hogy nem oké, meg ahogy örül a pontoknak,meg meccs végén... Nagyon kell neki az önbizalom most.

152.
  • normaluser
  • 2011.06.01. 18:43
 
 
   

Petrának kis reklám

153.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 150.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:40

Meglássuk, mit kezd Fed Djokerrel. Ha a szerb kicsit is kiesett a ritmusból, akkor vége

154.
  • normaluser
  • 2011.06.01. 18:46
 
 
   

Fed továbbjutására adok 20% -ot. Djoko életében először a biztos világelsőségért játszik. Azt hiszem Nadal is felhúzza az RF pólót a meccs erejéig :p

156.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:43

Persze, jó lenne, ha Roger elkenné. Istenem, nem cserélhetnék meg a két meccset a szervezők direkte? :D

Mondjuk ha Rafi döntős lenne, akkor is Rogernek drukkolnék, de akkor 90 %-ra vehetné az újabb Garrosát a spanyol.

157.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:48
 
 
   

Gyerekek Murray hogyan üt??? :DD Miért nem támad mindig így??

160.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:47

Nem láttad Rafa tenyeres egyenes nyerőot, amit vonalra ütött? Na az Djoker ellen is elég.

162.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 157.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:48

Azért nem támad így Murray a nagyok ellen, mert nehezebb és rizikós.

166.
  • Turin
  • 2011.06.01. 18:53
 
 
   

Na, most lépek fél órára. Repli, addig éld ki magad, csinálj botrányt! :D

167.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:54
 
 
   

Murray-nek is nagy malaca van, hogy két ilyen díszpintyet kapott. Jobb lenne visszalépnie Rafa ellen

168.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:54
 
 
   

Vasárnap amikor Rafa megnyeri a Garrost Nole ellen semmissé teszi az idei vereségeket, mert ez az ami szmít. Fed is azt mondta atavly, hogy a salak slam semmit nem fog érni, ha Rafa kikap a Garroson. Más kérdés, hogy nem kapott ki:D

169.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 167.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:54

Ne lépjen vissza, kell egy kis önbizalom növelés a döntőhöz.

170.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:56
 
 
   

59 nyerő Murray-től, az mi??? :DDD

171.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 168.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:54

Arra azért kíváncsi lennék mit fogsz írni, ha Rafa kikapna Nole-tól.

172.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:02
 
 
   

Egy-négy az elődöntőben! Az milyen már :))) Remélem a nagyokosok gyorsan előkeresik h mikor volt ilyen utoljára.

173.
  • tzs
  • 2011.06.01. 19:07
 
 
   

Egész jó volt ma Nadal, legalábbis ahhoz képest amit eddig nyújtott. A pár évvel ezelőtti biztonsági Nadal jut róla eszembe. Kolbászpofa egész jó teniszező lett, pár éve nem gondoltam volna, hogy ilyen szinten képes lesz szőnyegbombázni, de Rafa ellen most ez is kevés volt.

174.
  • normaluser
  • 2011.06.01. 19:11
 
 
   

Hingis (vmiért) nagyon pörög :DD

175.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:12
 
 
   

Én magam részéről csak remélni tudom, hogy továbbra is leírjátok Rafa Nadalt. Bejön ez az állapot, így legalább pozitívan csalódunk:D

176.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 173.
  • tzs
  • 2011.06.01. 19:07

"kolbászpofa":D Vigyázz, nem leszel közönségkedvenc.

177.
  • donnie
  • 2011.06.01. 19:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:43

Az a baj,hogy nagyon sok ideig (talán egészen a mostani AO-ig) Rafát leszámítva mindegy volt,hogy ki az ellenfél,az összes meccs Feden múlt.Hogy van-e kedve,hozza-e a játékát stb.... De most Djoko ellen nem csak rajta múlik (mármint Feden).Valszeg ez szeghette Rafa kedvét is,hogy már nem csak rajta múlt a meccs,hanem Djokon is.

178.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 19:20
 
 
   

na végre eljött ez a nap amikor a championt láthattuk! az elején még punnyadt svédet rafa a minden labdát kifutom és visszalököm játékkal verte ,de a 2. szettől jöttek az igazi rafás renyeres és fonák kurflik,és a szuper fonák adogatások. a 3. szett hála a svéd feljavulásának egész magas színvonalu volt,ami kihozta rafából is a legjobbat. 10-es skálán ez már 8 pont rafának..
söderlinget meg most megdícsérem mert a napokban eleget szídtam én is viselkedése miatt, most méltósággal viselte a zakót,nem arénázott,igy már szimpibb:)) álom elődöntők -ami álom döntőt is igér vagyis rafa -nole gladiátor harcot!

179.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:20
 
 
   

Elessar, az első kör óta mondogatom, h Söd nem az igazi, nem meggyőző egyáltalán, ami egyébként, az előzmények ismeretében nem meglepő, csak nem hallgattok soha rám ;) Szélben meg nem tud játszani. Azért bíztam egy szettben, akkor kaptam volna két pontot ;)

Rafának örülök, remélem abbahagyja végre a nyavajgást, Uncle Tonival az élen, mert nekem már nagyon nem volt szimpatikus, amit az elmúlt egy hétben előadtak.

180.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 19:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 175.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:12

Én már 50-50et mondok, az előrejelzés esős lesz a vasárnap, s ha szél is lesz, akkor már Nadal felé billen a mérleg

181.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 19:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 168.
  • Replica
  • 2011.06.01. 18:54

Akkor Fed a legjobb ,mert a VB-n mindenkit elvert...így semmisé tette az előző vereségeket:DDDD

182.
  • sophie0607
  • 2011.06.01. 19:22
 
 
   

Andy pont a "nagyok" ellen szokta a támadó teniszt játszani. Rómában ugyanannyi nyerőt ütött, mint Nole, úgy, hogy felmosták vele az első szettben a pályát.
Mondjuk részleges szalagszakadással nem hinném, hogy van esélye Nadal ellen, de biztos megpróbálja. Andynél sosem lehet biztos az ember semmiben. Pozitív és negatív értelemben sem...:)

183.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 180.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 19:20

Miről beszélünk? 90-10 Djokonak. Teljesen esélytelen Rafa, és ez maradjon is így most már. Turint is követelem, hogy lehetőleg minnél többször jöjjön ide, és mondja meg miért nem nyerhet Rafa. Ez az állapot sokkal jobban tetszik nekem:D

184.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 19:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 18:57

Semmit...eltünik a Wimbyig.

185.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 19:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 179.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:20

Őszinte leszek: Nem is vártam sokkal többet Södtől, nem véletlen tippeltem 3at Rafa-nak. De azért ennél jobb meccset reméltem, de erre is alkalmatlan a svéd

186.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • sophie0607
  • 2011.06.01. 19:22

Nadalt simán veri. 80:20 Murraynek...

187.
  • Pici
  • 2011.06.01. 19:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 172.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:02

Elég ritka az első négy kiemelt elődöntőzése. Az elmúlt 20 évben, vagyis 60 slamen mindössze 4-szer fordult elő a férfi egyesben, mindegyik slamen egyszer. Legutóbb a 2006-os Roland Garroson, és a 2005-ös AO-n, azelőtt 1995-ben Wimbyben és az 1992-es US Openen.

188.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 19:24

3.szett jó volt szerintem. Ott már bombázott Söd, nem foglalkozott semmivel.

189.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 19:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • sophie0607
  • 2011.06.01. 19:22

Nekem is volt részleges szakadásom...Murraynek tuti nem az van...szerintem.

190.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:26
 
 
   

Repli, ha Fuzzy tényleg belefog egy oldal átalakításba, az első és legfontosabb dolog, amiért kampányolni fogok, h legyen olyan funkció, h ki lehessen tiltani nickeket egy-két-három napra. Csak mert a mondataid mögé biggyesztesz egy szmájlit, ettől még ugyanúgy bicskanyitogató stílusod, és ugyanúgy törölni fogom. Péntekre és a döntőre nézve pedig előre szólok, h az első másikat cseszegető, direkt provokáló kommentednél letiltalak az adott poszttól.

Turin, neked is szólok, h fogdd vissza magad, és ne állj le Replivel szórakozni, mert van jobb dolgom is annál, minth a vicces kis párbeszédeiteket töröljem.

Kösz előre is a megértést.

191.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • Pici
  • 2011.06.01. 19:25

Hú, nagyon köszi.

Azért ez nagy dolog, h megint összejött.

192.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 19:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 186.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:24

Azért mert babonából leírod...ez attól még nem fog megtörténni.:)
Az viszont égő lenne ,ha ezt a Murrayt nem verné rommá.

193.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 19:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 19:24

a tegnapi meccseket nem láttam de ott gondolom elégedett voltatok fed. ellenfelével a bohóccal ,igaz a mai spotban meg nagyon lehúzták federert egy síma győzelme után ,akkor milyen volt a bohóc?

194.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 19:28

Fed nem volt rossz egyáltalán. Borzasztóan fújt a szél. Monfils megtette, amit megtudott, de neki nehezebben ment az alkalmazkodás a körülményekhez.

195.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 19:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 19:28

Ki volt vele elégedett?? Azt is tönkretette a szél, ott is volt egy izgalmasabb szett, mint ma, de csak látszólag. Mind1, marad az izgalom a Fed-Nole és a döntőre

196.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 19:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:26

ez ok de légyszi ha federeres hozzászoló is hasonló hangnemet üt meg ugyanazt kapja mint a kicsit ??? szerintem is lökött repi!

197.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 19:31

Meg a Nadal-Murray elődöntőre, amint sajnos a skót a favorit...

198.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 19:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 197.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:33

Jólvan nem kell a rinya, értjük mit mondasz! Inkább örülj, hogy döntős Rafa, nekünk még lesz egy agydurrantó meccsünk Djokerrel :)

199.
  • Replica
  • 2011.06.01. 19:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 179.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:20

Tényleg, te már megmondtad, hogy Söd szar lesz? De ügyes vagy!:D Monfilst meg dicsérted, milyen kihívás lesz:D

200.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 196.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 19:32

Nézd, szerintem eddig sem az alapján moderáltam, h ki kinek szurkol. Replinél sem azzal van a baj, h rafás, az sajnos a sors véletlen játéka, h az, sajnálom is Rafát érte ;)

Replinek viszont múltja van, nyilván nem ugyanazzal a mércével mérem, mint, nyugodtan mondhatom, bárki mást itt. De nem is gondolnám, h van bárki más olyan itt, aki kizárólag, teljes mértékben, szándékosan sok-sok kommenten keresztül, csak azért ír, h a másikat felbosszantsa. Ez Repli sajátja, láttuk már eleget, ezért az első ilyennél röpül a posztból, neki már nincsen második lehetőség.

201.
  • Replica
  • 2011.06.01. 19:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:26

*Ez nem érdekel. Minden, a moderációhoz kapcsolódó kommentedet törölni fogom*

202.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 19:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 197.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:33

akárhogyis én nolét akarom a döntöre.rafának végre megkell mutatnia hogy képes legyőzni nolét! akkor ez a garros lenne a legfényesebb sikere!

203.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 199.
  • Replica
  • 2011.06.01. 19:37

Mint mindig, most is sikerült meglátni a lényeget.

Őszintén és szívből remélem, h direkt csinálod.

204.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 202.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 19:40

Murray-Djoko döntőt akarsz? Mert a Rafa-Murray meccsen óriási favorit a skót.

205.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:42
 
 
   

Megtiltom mindenkinek, hogy a következő napokban bármelyik meccsnek is Nadalt kiáltsátok ki az esélyesének:D

208.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 205.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:42

Te figyi, a tippeket szoktad nézni, amikor összeadod? ;) Mert szerintem nem nagyon volt olyan ember, aki az eddigi meccseken ne Nadal nevét írta volna...

De nem akarok belerondítani a világképedbe, szóval ezt csak halkan jegyeztem meg ;)

209.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 19:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:39

hát igen az már igaz a büntetett előélet jobban nyom a latba :))
repi légyszi a rafások miatt is vegyél vissza ,lehet örülni de nem az ellenfél kárára,söderlingtöl is amit ma láttam példamutató :))

210.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 19:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:41

most te se szítsd a pislálokó tüzet-a mai rafa megeszi a skótot,amit idáig hiányoltam azt ma láttam rafa arcán a -hitet_ez minden jót igér nekünk !

211.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:44

Más fórumokon olyanokat olvastam, hogy csakis Sóderen fog múlni a meccs, és simán veri Nadalt 4-ben stb...Maradjon is így most már. Én ugyan hiába figyelmeztetek állandóan, hogy Rafa Nadalt soha az életben ne írjátok le.

212.
  • brewer
  • 2011.06.01. 20:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:58

Kit érdekel más fórum? És ki írta itt le Rafát? Kb. mindenki azt mondja már egy hete, h nagyon nagy valószínűséggel döntős lesz, de lehetnek nehezebb meccsei.

Komolyan, te is néha olyanokat látsz, amik nincsenek ott.

213.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 20:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • Rafain
  • 2011.06.01. 19:58

Nem tudom milyen fórumokra jársz,de gyorsan hagyd ott őket,mert nem nagyon értenek a teniszhez. Itt szinte mindenki azt mondta,hogy Nadal nyer.......Murray ellen még simábban. (Sod ezen a tornán rosszul játszott,rossz ellenfelekkel,Murray meg senkivel,sérülten)

Azt mondjuk,hogy a győzelemre van kevesebb esélye,mint Djokovicsnak. Ma még....

214.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 20:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • brewer
  • 2011.06.01. 19:41

Azért kellene letiltani,mert a tisztelet szikrája sincs benne..ami persze a korabeliek sajátossága.Tisztelet a kivételnek)
Emelett semmit nem tesz az oldalhoz,csak elvesz....kedvet.

215.
  • Turin
  • 2011.06.01. 20:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • brewer
  • 2011.06.01. 20:06

*Turin, ne idegesíts. Komolyan.*

216.
  • Turin
  • 2011.06.01. 20:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 20:07

Mondjuk én sem értem, miről beszél Rafain. Annyiban láttam kis esélyt Södernek, h verte már itt, ez nem dömtő, és úgy láttam, h meccsről meccsre javul. De a szervája továbbra sem volt acélos, szóval négyben Rafát gondoltam. Majdnem bejött. :)

De nem értem, ennek mi köze ahhoz, h továbbra is nagyon kevésnek látom a játékát Djokovic ellen. Tényleg, miért kell itt ironizálni azon, h Murray mekkora esélyes, amikor már én is a Nadal - Djokovic döntőt latolgatom? :)

217.
  • brewer
  • 2011.06.01. 20:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 20:13

Mindenkire vigyázunk, aki egyáltalán foglalkozik tenisszel. Olyan kevesen vagyunk, szóval mindenki megmentésre érdemes. Ez van nekem alapvetésként kiadva, és egyet is értek ezzel.

Csak ragadna már rá erről a játékról valami, ennyi kib. fórumozás után ;)

218.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:24
 
 
   

Sztem Rafain csak a szokásos nyivákolást dobta be, hagyni kell majd lehiggad. Az a baja, hogy le mertük írni, Djoker esélyesebb Nadal elleni döntőben, ez nem tudom hogy függ össze Söddel. Egyedül ő tartott itt Södertől, mindenki már tudta, hogy mi a szitu. ÉN egy jó meccset akartam, ennyi. Ez nem jött össze.
A tippelésnél is 3at írtam Nadalra, egyedül Murr lepett meg, mert jobb játékot hozott, mint Troickij ellen.

219.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 20:13

turint nem kéne tiltani, mi? Mindjárt gondoltam! pff

220.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 218.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:24

Ezzek nincs is baj egyértelműen Djoko ma az esélyes mindenki ellen mindenhol. Az más kéréd, hogy tud e nyerni Rafa ellen a Garros döntőben, mert azért az nem egy masters döntő.

221.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:24

Épp most moderálta őt is krumpli, szóval nyugodj már le!

222.
  • Turin
  • 2011.06.01. 20:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:24

Engem nem. Emészd meg. Világos perceidben el is gondolkodhatsz, miért.

223.
  • Turin
  • 2011.06.01. 20:30
 
 
   

No, lám, moderáltak engem is. Repli, van még remény! :D

224.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 218.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:24

azért lehetett félteni rafát ,de szerencsére ránk cáfolt! mondom én djokovicsot akarom a döntőben ,mert rafa a ha akarja a 6. garrost dolgozzon meg érte ,és érdemelje ki .ha megveri nolét nincs miről beszélni hogy megérdemelte vagy nem.

225.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 220.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:26

Nadal emelt a játékán, újra élet költözött belé. Az arcát figyelted a meccs végén?? Nagyon beszédes volt.
ÉN komolyan jó döntőt akarok, s erre most nagy az esély. De ma Söd kétszer is breakelte Rafa-t, akkor Nole a mezőny legjobb adogatója is le fogja. Azt is tudom, hogy Rafa ott fog megdögleni a pályán, ha az kell az újabb RG diadalhoz, s látszik rajta, hogy nagyon akar. Mondom az előrejelzés szerint esős idő lesz vasárnap, ami megintcsak Rafa-nak kedvez alapesetben, szélben szintén remekül játszik, most mondok 50-50et. Ljubo meccs után olyan 60-40et mondtam Nolenak

226.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:30

fogadója

227.
  • brewer
  • 2011.06.01. 20:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 225.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:33

Én igazából azt nem értem, h egyáltalán miről beszélünk? Jó, Rafa nem volt tavalyi szinten most a salakszezonban, voltak nyögvenyelősebb meccsei, de mindenkit vert, kivéve egy embert. A sorsolás ismeretében azt írtam, h döntő. Majd ott megpróbálhatja újra megverni azt, akit nem sikerült eddig a salakszezonban.

Persze, egy kicsit meg lett ez spilázva a váratlanul bizonytalan kezdéssel, és a Rafa csapat bő egy hetes lelki masszírjával, de azért... na. Legalább mi próbáljunk már meg reálisak lenni.

228.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:30

Így van, Rafa-nak nincs párja salakon függetlenül attól, hogy most milyen formában van. Viszont a 6. RGhez a jelenlegi legjobbat kell legyőznie majd. Akkor lenne igazán megérdemelt.
S ugyanez áll Djokerre is, neki a világelsőséghez azért le kell(ett) győznie egy Del Potro-t, meg egy Federert, RGhez meg a salakkirályt, ez tiszta sor.

229.
  • brewer
  • 2011.06.01. 20:39
 
 
   

Mit tippeltek, melyik lesz az első meccs?

230.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • brewer
  • 2011.06.01. 20:37

Nem itt sztem senki nem mondta hogy Rafa nem jut döntőbe, szó se volt ilyenről. Az eddigi teljesítményük alapján mondtam én, hogy sztem Nole esélyesebb nála, s nem hiszem, hogy friss világelsőként elveszítené a döntőt(mert lelkileg annyira erős lenne akkor már). Ezt még most is tartom, de már óvatosabb vok, mert Rafa is kezd játékba lendülni

231.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 225.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:33

azért nole ellen szerintem nincs jelentősége milyen idő lesz.ez a salak gyorsabb mint az amerikai hardos versenyek igy nem sokat vet a latba. szerintem is nole az esélyesebb az összkép alapján de egy meccsen itt párizsban minden előfordulhat-csak a nagy esélylatolgatásunkban még hiba csúszhat mert nehogy egy mörri -federert lásssunk:))

232.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:42

Azt majd Wimbledonban! Mindent a maga idejében :DD

233.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 229.
  • brewer
  • 2011.06.01. 20:39

ez kérdés? azért a fö meccs csak a djokovics -federer lehet!

234.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 225.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:33

Igen ezen a meccsen volt először térdemelés és karfeszítés:D z első két szettben kell előnyhöz jutnia. Nolét is lebrékelték a tornán, neki sem atombiztos az adogatása. Aztán lehet Fed kerül a döntőbe és lesz egy ötszettes Nadal vs Fed.

235.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 229.
  • brewer
  • 2011.06.01. 20:39

Szerintem az első meccs Fed és Nole lesz.

236.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:42

Murray nem fogja megverni Rafát három szettben salakon. Négyben és ötben sem.:D
Rafán fog múlni a meccs, mert ha jól játszik salakon, akkor Murray lehet bármennyire jó nem lesz elég.

237.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 234.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:48

De jó lenne, ha Fed leverné Nolet istenem! Sztem az lenne RG legnagyobb meglepetése, nagyobbat szólna, mintha Nole nyerné RG-t

238.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 236.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:51

Sztem megnézi Murr az első szettet, ha nagyon nagy alázás lesz, fel fogja adni, ahogy Rafa is feladta AO-n ellene

239.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 20:55
 
 
   

Az a vicc, hogy Fed-nek volt a legnehezebb ága, mégis ő jutott legkönnyebben a 4 közé, míg Murr-nak volt a legkönnyebb ága, s ő vergődött legnehezebben a 4 közé :)

240.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 20:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 20:53

Bárki is veri meg először Djoko-t, az nagyon nagy meccs lesz :)

241.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 236.
  • Replica
  • 2011.06.01. 20:51

szerinted komolyan gondoltam:)))

242.
  • Turin
  • 2011.06.01. 21:00
 
 
   

Sztem ha a párizsiak jófajta csavart akarnának, akkor Nadalékat tennék első helyre. Sokkal érdekesebb lenne, hogy reagál a másik páros az eredményre.

243.
  • Elessar
  • 2011.06.01. 21:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 240.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 20:56

Igen, de ha Rafa veri a döntőben, az mégse akkora szenzáció, legyen az bármekkora meccs, hisz ő a salakkirály. De ha Fed, akit már a saját szurkolói is lesajnálnak, na az lenne az igazi bomba :D

244.
  • brewer
  • 2011.06.01. 21:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 233.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:47

Én is erre hajlok, mármint, h a második lesz a Fed-Djokó, az a főműsoridős meccs, merth most épp Djokó a sztori, Fedet meg szeretik.

De sosem állítottam, h tudnék a franciák fejével gondolkozni ;)

245.
  • Levente
  • 2011.06.01. 21:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 239.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 20:55

Ez de igaz:)

246.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 21:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • brewer
  • 2011.06.01. 21:06

a franciák fejével most azt gondolom szeretnének egy na li -bartoli döntőt:))

247.
  • Levente
  • 2011.06.01. 21:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 242.
  • Turin
  • 2011.06.01. 21:00

Szerintem pont fordítva.
Ha Nole hozza a papírformát és döntőzik, Ő a világelső.
Nadal úgy megy ki Murray ellen, hogy ha nyer és bejut a döntőbe, akkor se Ő lesz a világelső, ráadásul jó eséllyel megtörténhet az, ami még sose: veszít a döntőben, Djoker zsinorban ötödször, salakon harmadszor veri, ráadásul ott, ahol Ő érinthetetlen volt évekig és kis híján még sérülten is nyerni tudott.
Szóval szerintem ez lenne az igazi mentális teher...

248.
  • donnie
  • 2011.06.01. 21:32
 
 
   

Szerintem pikánsabb lenne Fedékkel kezdeni,mert szerintem Djokonak jobban mindegy,hogy Nadallal játszik vagy Murray-vel, mint Nadalnak hogy Federerrel vagy Djokoval. Djokot lehet jobban érdekli,hogy Fedet megverje,minthogy ki jut a döntőbe,viszont Nadalt jobban izgatja ki jut a döntőbe (rajta kívűl :))).

249.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 21:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 248.
  • donnie
  • 2011.06.01. 21:32

tökös gyerek rafa ,nyugodj meg nem fog megijedni nolétól sem -ha kikap valakitől nem fog méltatlan kezekbe kerülni a trófea ,de a salak királyi cim csak egy embert illethet:))

250.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 21:41
 
 
   

Most nézem Söd 41 unforced ?? Mit akart ez ilyen játékkal Nadal ellen. Nem láttam, de el tudom képzelni.

251.
  • donnie
  • 2011.06.01. 21:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 249.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 21:41

Persze,hogy tökös, én csak azt mondom,hogy ez a felállás érdekesebb szituációt szülhet.Attól még nyugodtan nyerhet Rafa a döntőben.

252.
  • Viktor61
  • 2011.06.01. 22:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:30

Gyerekek...ezt az AKAROM szót nem lehetne kicserélni a szeretnémre?
Jobban hangzana és még se vagytok otthon az ebédnél, vagy a vidámparkban.....A végén úgy is úgy lesz ahogy lennie kell....bármit is akartok.

253.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.01. 23:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • raffaforever
  • 2011.06.01. 20:30

nem lehet érdemtelenül GS-t nyerni. GO FED! egyébként Fed részéről küldetés teljesítve. mosolyogva szettveszteség nélkül a 28 elődöntőbe 30 évesen. játszik egy jó meccset Noléval aztán föl Wimbledonért!

254.
  • djokovicfan19
  • 2011.06.02. 01:18
 
 
   

hat latom ti nagyon biztosak vagytok ebben a djokovic veresben penteken. de majd meglatjuk mi lesz, de az biztos hogy nagy mecs lesz . de djokovic nagyon oda fogja tenni magat, majd meglatjatok , ja es neki nem kell vert innia mert iden nincs ellenfele ugy tunik. de penteken mindenre valaszt kapunk. de come on nole. come on novak.(kell a vilagelsoseg , es az RG)

255.
  • iCreator
  • 2011.06.02. 01:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • djokovicfan19
  • 2011.06.02. 01:18

Én nehezen tudom elképzelni, hogy verje Djoko-t, de remélem sikerül neki. Szerintem 4-ben vagy 5-ben fog nyerni a szerb. De remélem Fed meglep minket vmivel :)

256.
  • Viktor61
  • 2011.06.02. 01:54
 
 
   
257.
  • Viktor61
  • 2011.06.02. 01:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • djokovicfan19
  • 2011.06.02. 01:18

Nem tudom mit olvasol,de majdnem mindenki Djokovicot tartja esélyesnek...még Nadal is:)

258.
  • Viktor61
  • 2011.06.02. 01:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • djokovicfan19
  • 2011.06.02. 01:18

Egyedül a QF-ben nem volt ellenfele....Szerintem azért te is izgulsz,hogy megnyerje az RG-t,bár ellenfél nélkül könnyű.

259.
  • djokovicfan19
  • 2011.06.02. 05:07
 
 
   

en csak itt a chatrol beszelek hogy fed verheti most djokovicot. de barmi megtortenhet. majd meglatjuk mindeni annak szurkol aki a kedvence. en mondjuk djokovicnak szurkolok 4eve es jo hogy orulok ennek a djokovicnak. en a 2.0 djokovicot akkarom latni penteken. es come on nole!!!!!!!!!!

260.
  • baga
  • 2011.06.02. 06:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 259.
  • djokovicfan19
  • 2011.06.02. 05:07

Nole szerintem is be fogja húzni ezt az RG-t. Ahogy ő játszott az elmúlt fél évben az előrevetíti a győzelmét.

Győzelmek ide, vagy oda , a többi résztvevője az elődöntőknek ilyen-olyan okokból ( életkor, sérülés, önbizalom ) nincs csúcsformában. A teniszben is ritkák a csodák.

261.
  • brewer
  • 2011.06.02. 06:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • djokovicfan19
  • 2011.06.02. 01:18

Huh? Szeretném megkérdezni, h te milyen blogot olvasol? Merthogy nem ezt, az biztos ;)

262.
  • brewer
  • 2011.06.02. 06:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 259.
  • djokovicfan19
  • 2011.06.02. 05:07

"hat latom ti nagyon biztosak vagytok ebben a djokovic veresben penteken."

"en csak itt a chatrol beszelek hogy fed verheti most djokovicot."

Azért azt remélem tudod, h ez a két mondat nagyon nem ugyanazt jelenti...

263.
  • ihsv
  • 2011.06.02. 07:15
 
 
   

"Szeretem" ezt a Djoko 2.0 kivejezést. Találó is meg nem is.
De ha eljátszom ezzel a verziószámozással, akkor felvetek néhány változatot.
Ha Djoko nyeri az RG, akkor mi lesz? Djoko 3.0 vagy 2.5?
Ha mondjuk Nadal nyeri, akkor ő mi lesz Nadal? Nadal 1.0 extension v. 1.0 reedition?
Arra már nagyon ötletem sincs, hogy, ha Fed nyer akkor ő mi lesz? Avagy van, de az adja magát Fed 17.0
Murray győzelme meg végképp feladja a leckét. Mir-mur ≠ 00.0?

264.
  • ihsv
  • 2011.06.02. 07:27
 
 
   

jav..: Ha mondjuk Nadal nyeri, akkor ő mi lesz? - szóval nincs még a végén +1x Nadal

265.
  • brewer
  • 2011.06.02. 07:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 263.
  • ihsv
  • 2011.06.02. 07:15

Gonosz :))) Szegény Mir-mur... ;)

Nálam egyébként az egyszerűsítés kedvéért csak három stáció van: 1.0 az alapállapot, 2.0 az ihletett állapot, és a 3.0 a mindenen túl állapot.

Ennek alapján Djokó 2.0, Fed 3.0, Mari 1.0. Rafa pedig hol ez, hol az ;)

266.
  • ihsv
  • 2011.06.02. 08:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 265.
  • brewer
  • 2011.06.02. 07:46

Akkor javítok:
Djoko győzelemnél, Djoko 2.0 xlong,
ha Nadal nyeri, akkor Nadal legyen a Nadal 2.0 reload.
ha Murray, akkor meg Mc Murray 1.0 revolution,
ha meg Fed, akkor Fed 3.17
:D

267.
  • Replica
  • 2011.06.02. 09:45
 
 
   

Ha Rafa nyer 10.0 lesz!

268.
  • Replica
  • 2011.06.02. 09:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 239.
  • iCreator
  • 2011.06.01. 20:55

Az a vicc, hogy nem Fednek volt a legnehezebb ága, már levezettem, hogy miért nem nehezebb, mint Nadalnak.

269.
  • Elessar
  • 2011.06.02. 09:49
 
 
   

Áhh, már nem bírok magammal annyira várom elődöntőt! Nagyon kíváncsi leszek Rogerre mit húz elő a kalapból. Djoker darálni fog, ez tuti, jó lenne már az elején elbizonytalanítani, de ahhoz istentelen jól kéne adogatni végig

270.
  • Elessar
  • 2011.06.02. 09:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 268.
  • Replica
  • 2011.06.02. 09:47

Ha Nadal formában lenne, akárcsak úgy játszana mint tavaly, sima 3 szettekkel jutott volna idáig. Djoker ágával összevetve röhejesen könnyű volt az útja, az egy dolog, hogy most megszenvedett az első két fordulóban, de ez Rafa formája miatt is volt, nem az ellenfelek miatt.

271.
  • erisen
  • 2011.06.02. 09:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 263.
  • ihsv
  • 2011.06.02. 07:15

Federer 2.0 Annacone release.
Djoker 2.0 Extended.

272.
  • raffaforever
  • 2011.06.02. 10:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 269.
  • Elessar
  • 2011.06.02. 09:49

lol! én is ma ledolgozom a holnapi napomat ,hogy holnap nyugodtan- behütött sörök,+ pattogatott kukorica stb .nézhessem az elődöntőket. nadalé simának túnik ,de federeréké azért nyitott.sok függ hogy mennyire tud majd végig figyelni a svájci ,és ha az első szettet nyeri ,tud élni a lélektani előnnyel.
ez a pálya a labdával most fekszik neki és szerintem érzi is hogy most nagyot dobhat. de csak azért szeretném( viktornak üdv)nolét mert nagyo füt a revans vágy nole ellen :)) ésakkor legyen rafa a 10.0

273.
  • csaab
  • 2011.06.02. 10:39
 
 
   

hahó, lehet tudni, hogy melyik férfi elődöntő lesz először? köszi.

274.
  • raffaforever
  • 2011.06.02. 11:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 273.
  • csaab
  • 2011.06.02. 10:39

még nincs meg a holnapi program..

275.
  • Replica
  • 2011.06.02. 11:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 270.
  • Elessar
  • 2011.06.02. 09:51

Djokernek volt a legerősebb ága, de ő van most csúcsformában. Viszont Fednek nem volt nehezebb ága.

276.
  • Replica
  • 2011.06.02. 11:29
 
 
   

Fednek fogok szurkolni, de halvány lila gőzöm sincs mivel állíthatná meg Djokert. Mindent tökéletesen kellene csinálnia írtózatos koncetrálás mellett akár órákon át. Impossible Mission

277.
  • Viktor61
  • 2011.06.02. 12:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 276.
  • Replica
  • 2011.06.02. 11:29

Légyszi ne szurkolj neki...inkább Nadalnak Murray ellen,az a te asztalod:)
Minket hagyjál és készülj szurkolni a Djokovic elleni döntőre! Rá fér.
Nekünk meg ,mint mondtuk ennyi elég.....

278.
  • Elessar
  • 2011.06.02. 12:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 276.
  • Replica
  • 2011.06.02. 11:29

Már most szólok, hogy krumpli törölni fogja a hsz-eidet, ha itt megint fikázni fogod Fedet a meccs alatt.

279.
  • donnie
  • 2011.06.02. 15:08
 
 
   

Mása rendesen elcseszte az első szettet...így szerválni..

280.
  • brewer
  • 2011.06.02. 15:33
 
 
   

Rafáék az első meccs, délután kettőtől.

281.
  • brewer
  • 2011.06.02. 15:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 279.
  • donnie
  • 2011.06.02. 15:08

Abból a két percből amit láttam, azt szűrtem le, h őt is rendesen zavarja a szél.

282.
  • baga
  • 2011.06.02. 15:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 279.
  • donnie
  • 2011.06.02. 15:08

Mindig csodálom Sarapovában, hogy milyen profi, semmi energiát nem "pocsékol " bosszankodásra, bármi történik, csak kűzd tovább, amíg lehet. Csak ne sikoltozna....

283.
  • Markus
  • 2011.06.02. 16:00
 
 
   

Szimpi ez a Li Na, jól játszik, szerény :)

284.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 16:02
 
 
   

szomorú vagyok.

285.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 16:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 276.
  • Replica
  • 2011.06.02. 11:29

ez igaz, mindenki tudja nem értem mi a fasznak lovagolunk ezen. mi csak azt mondjuk (páran) hogy neki legalább az eszköztára megvan ahhoz, hogy legyőzze. és az elmúlt hetek eseményei után úgy tűnik csak neki van meg. bár én az RG előtt azt jósoltam, hogy Rafa fogja nyerni az idei Garrost és ezzel számára az év ki is fújt már ami a GS-eket érint. nagyjából most is így gondolom azzal kitétellel, hogy a Nole/Rafa döntőben már talán inkább Nole-ra fogadnék. De sztem Andy is okozhat meglepetést.

286.
  • idoaranyos
  • 2011.06.02. 16:07
 
 
   


Először Nadal-Mörri
aztán a másik.

Djoko tudni fogja, hogy kell-e győznie a világelsőséghez. Nem mintha nem akarna győzni mindenképpen, de egy teherrel kevesebb. Fed tudni fogja, hogy a számára RG döntőben kvázi legyőzhetetlen Nadal, vagy a 17. GS címhez megfelelő Mörri lenne a final partner.

Nadalnak édes mindegy, neki mindenképpen győzni kell. A lehető leghülyébben jönne ki neki, ha pont most veszítene, miután az egész RG-t végigjátszotta, egyszóval már piheni nem tud, és a végére szépen összeszedte magát. Felesleges lenne neki Mörri személyében egy újabb terhet a vállára venni. Ennél már az is jobb, ha Djokotól kap ki.

Mörri, nos róla azt jósoltam, hogy neki kifejezetten kedvezne, ha könnyű úton jutna el messzire, mert egy nagy meccset bárki ellen meg tud nyerni, akár a csúcsformában lévő Djoko ellen is. A probléma csak annyi, az idei salakos teljesítménye az eddigi legjobbja, és valamennyire sérült. Valószínűleg csak megnehezíteni és nem megakadályozni tudja Nadalt. Elképzelhetően elégedett magával, az esélyeit sokkal többre taksálnám, ha nem életében először lenne RG SF-ben.
Ha ő valamit is akar, akkor nagyon biztosan kell szerválnia, a másodikjai kb női kategóriás szervák, és nagyon jól kell kezdenie.
Fed 2.75
Djoko1.4
Nadal 1.1
Mörri 5.75 (oddsok bwin)

Abszurd, de nem meglepő, szerintem Djoko bejutását is megkönnyítené, ha Nadal győzne. Fordítva élesebb lehetne, de nem meglepő, hogy őket teszik estére, végül is az a nagyobb meccs, és annak van több tétje is, hiszen Nadal - valószínűsíthető győzelme esetén, a világelsőségről döntenek este.

287.
  • idoaranyos
  • 2011.06.02. 16:19
 
 
   

Ha Na Li megnyeri, a népi Kínába őrjöngeni fognak.

288.
  • brewer
  • 2011.06.02. 16:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 284.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 16:02

Újabb bizonyíték arra, h a teniszben nincsenek csodák.

289.
  • Replica
  • 2011.06.02. 18:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 285.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 16:06

Persze, biztos kifújna ezzel a GS győzelemmel idénre, amikor a következő GS-en címvédő és 2007-óta veretlen:D

290.
  • Replica
  • 2011.06.02. 18:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 278.
  • Elessar
  • 2011.06.02. 12:38

Te miről beszélsz? Mondtam már, hogy Fednek szurkolok, akkor ne gyere ezzel a hülye szöveggel. Rafa vs Fed döntőt akarok és ezért szurkolok.

291.
  • Replica
  • 2011.06.02. 18:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 284.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 16:02

Andy is okozhat meglepetést pl azzal, ha egy szettre sem lesz jó. Pl ha Rafa csak a tegnapi formáját hozza Murr nemhogy nem nyer, de még szoros sem lesz.

292.
  • Replica
  • 2011.06.02. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 286.
  • idoaranyos
  • 2011.06.02. 16:07

Ettől félek én is és ezért mondtam, hogy jobb lenne, ha Fedék játszanának először, mert Nadal döntőbe jutása után Fed nem fog úgy kaparni a döntőért.

293.
  • Elessar
  • 2011.06.02. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 290.
  • Replica
  • 2011.06.02. 18:01

Azért írtam, tudjuk jól hogyan drukkolsz te Fednek. Majd jönnek az epés megjegyzéseid, hogy te megmondtad, hogy semmit nem ér Nole ellen meg ilyenek.

294.
  • Levente
  • 2011.06.02. 18:15
 
 
   

Francesca megint ott van, szerintem kisebb meglepeteés, főleg kéthete fizethetet jól az a tipp, hogy idén is döntőzni fog és az esélye talán jobb mint tavaly.
Kicsit későn találta meg a játékát vagy most ennyivel gyengébb a mezőny mint 4-5 éve...

295.
  • Levente
  • 2011.06.02. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 286.
  • idoaranyos
  • 2011.06.02. 16:07

Ha nem jut sem Rafa, sem Djoker a döntőbe, akkor is Djoker a világelső a jövő héttől?

296.
  • donnie
  • 2011.06.02. 18:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 295.
  • Levente
  • 2011.06.02. 18:16

én elég nagy eséllyel mondanék igent,feltéve,hogy Djoker világelső lenne ha bejut a döntőbe,és Nadal is, akkor szerintem akkor is első,ha Nadal kiesik,és ő is...

297.
  • donnie
  • 2011.06.02. 18:27
 
 
   

Egyébként holnapra is szép szelet jósolnak,úgyhogy lehet Rezsőnek nem lesz nagy napja...

298.
  • Markus
  • 2011.06.02. 18:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 295.
  • Levente
  • 2011.06.02. 18:16

Ha Nadal nem nyeri meg, akkor Djoker bármeddig jut, világelső.

299.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 19:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 293.
  • Elessar
  • 2011.06.02. 18:07

dehogy. most neki drukkol, mert be szarva Nolétól. nem meglepő módon.

303.
  • Replica
  • 2011.06.02. 19:26
 
 
   

Miért Fedet hányszor berte meg Djoko idén? Háromszor Fed kedvenc felületén, ráadásul Djoko csak 1 szettet bukott.

304.
  • JMDP
  • 2011.06.02. 19:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 295.
  • Levente
  • 2011.06.02. 18:16

Most így néz ki az állás:

Pos. Player Name Ctry Pts Moved Current Tournament Previous Tournaments Next Pts Max Pts

1
Novak Djokovic SRB 12025 +1 Roland Garros SF - 12505 13305
2
Rafael Nadal ESP 10790 -1 Roland Garros SF - 11270 12070
3
Roger Federer SUI 8750 - Roland Garros SF - 9230 10030
4
Andy Murray GBR 6625 - Roland Garros SF - 7105 7905

305.
  • katma
  • 2011.06.02. 19:38
 
 
   

Na erre azért kíváncsi vagyok:-)
http://hvg.hu/sport/20110602_rol...

306.
  • Rafain
  • 2011.06.02. 19:42
 
 
   

Szánalmas vagy már megint. Ovis.

307.
  • brewer
  • 2011.06.02. 20:16
 
 
   

Ez így leírva tényleg elég vicces :))

De ha szél lesz holnap, akkor tök mindegy, sima Rafa és Djokó győzelmek. Persze, anélkül is ők nyernének, csak így még jó meccsek sem lesznek, pedig kezdek olyan lenni, mint idoaranyos, márcsak jó meccseket akarok (elnézést, szeretnék), a többi nem érdekel.

308.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 20:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • Rafain
  • 2011.06.02. 19:42

nem baj. 1000 hülyeség elolvasása után belefér.

309.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 20:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • Rafain
  • 2011.06.02. 19:42

de igazad van, ki veszem.

310.
  • brewer
  • 2011.06.02. 20:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 309.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 20:32

Ne már, akkor én mire reagáltam? Egyébként meg volt nem kevés igazság abban amit írtál, csak lehet egy kicsit túl nagy lendülettel ;)

312.
  • Levente
  • 2011.06.02. 20:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 307.
  • brewer
  • 2011.06.02. 20:16

Szerencsére a sportban nincs olyan, hogy 100%-os tipp. Ha holnap Nole ugy jar mint a korabbi evekben tobbszor is elofordult vele /felreertes ne tortenjen, egyaltalan nem kivanom neki / es osszeszed egy kis gyomorrontast /a német uborka buli folytán pl. / akkor nyet ugye van FED-nek, Ha Nadal ugy jar mint Murray Berrer / bocs ha rosszul irom / ellen, akkor O sem fog nyerni....
Szóval csak esélyes és esélyesebb játékos van.
A legfontosabb, hogy két jó mérkőzést lássunk.

314.
  • idoaranyos
  • 2011.06.02. 20:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 307.
  • brewer
  • 2011.06.02. 20:16

Én is drukkolok, csak most éppen nem Fednek és Rafának. És ha már ők nyernek, amire azért jó esélyeik szoktak lenni, akkor legalább valami meccs is legyen, mutassanak valamit. És egyébkéntis mindig legyen jó a meccs, különben minek nézzem. Arra ott van Repli és Turin. Majd ők beszámolnak, mekkora zseni volt a védőszentjük.

Szóval, egy nagy hipp hipp hurrá a tenisz ifjú lovagjainak.

315.
  • Viktor61
  • 2011.06.02. 20:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 304.
  • JMDP
  • 2011.06.02. 19:29
316.
  • Viktor61
  • 2011.06.02. 21:02
 
 
   

Ennél is lényegesebb statisztikai adat, hogy három alkalommal már salakon is találkoztak, mindháromszor Murray maradt alul. „Jelenleg az ő legyőzése az egyik legnagyobb kihívás a teniszben – tette hozzá a bokasérüléséből felépült brit. – A párizsi rekordja egyszerűen hihetetlen, ezért most csak ezzel a meccsel foglalkozom.”

Az orvostudomány csodája:)

317.
  • Viktor61
  • 2011.06.02. 21:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 307.
  • brewer
  • 2011.06.02. 20:16

Látom figyelsz:)

318.
  • Viktor61
  • 2011.06.02. 21:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 314.
  • idoaranyos
  • 2011.06.02. 20:52

Jó lenne egy Murray GS. győzelem végre....még olyan áron is.

319.
  • Levente
  • 2011.06.02. 21:24
 
 
   

Én megállmodtam mi lesz.
Murray nagy harcban felülkerekedik Rafán.
Ezután FED odamegy Novákhoz: Figyu, te így is úgyi No 1 vagy. Ha leadod meccset én hagyom győzni az Andy barátod, aki így nem fog agyilag összeroppani és visszavonulni az újabb elvesztett döntő miatt. Mire Nole: kezet rá!!!!
:)

320.
  • jowaldner
  • 2011.06.02. 21:33
 
 
   

Holnapra GO Fed&Djoko! Bár Rafa megérdemelné, hogy a tavalyi unfair Garros győzelmét követően - ugye, ha hagyta volna Södöt nyerni a döntőben, akkor már rég meg lenne a 287! - most Fed is hagyja, hogy Djoko menjen a döntőbe, ezzel megfosztva Rafát a világelsőségtől. Bár Fed korántsem olyan sportszerűtlen, mint Rafa volt tavaly, és szerintem hajtani fog a döntőért. Remélem sikerült emelnem a fórum színvonalát, vitaindítónak szánt bejegyzésemmel.

321.
  • erisen
  • 2011.06.02. 21:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 320.
  • jowaldner
  • 2011.06.02. 21:33

Hát ez nagyon nagy. :-)) Grats!

322.
  • brewer
  • 2011.06.02. 21:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 320.
  • jowaldner
  • 2011.06.02. 21:33

Nagyon hülye :)))

323.
  • baga
  • 2011.06.02. 21:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 320.
  • jowaldner
  • 2011.06.02. 21:33

Szerintem igen, mivel úgy tűnik , Replinek elállt a szava. :)

324.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 23:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 310.
  • brewer
  • 2011.06.02. 20:45

mindegy, nincs kedvem a cirkuszhoz. melózom...

325.
  • brewer
  • 2011.06.02. 23:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 324.
  • fuzzydunlop
  • 2011.06.02. 23:09

Nekem is azt kellene, mert kedden indulunk elvileg Halléba, de egyelőre nem látom h hogyan... Pontosabban, de. Sehogy. Igaz, lehet h torna se lesz addigra.

Olyan jól ki tudtam választani, h mikor menjek... :)

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2017. 01. 26. 13:49

14 évvel ezelőtt

olvass tovább
2016. 06. 27. 11:46

Ki mer ma női győztest...

Körülbelül tavaly Wimbledonig a képlet rettenetese...

olvass tovább
2015. 01. 29. 05:24

Ausztrál Open elődöntő...

olvass tovább
2014. 11. 14. 13:59

Nyerni csak pontosan, ...

olvass tovább
2014. 11. 11. 19:18

Puska kellett volna...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések