2011. 05. 27. 07:42
Roland Garros: Egy körrel kevesebb
Az első forduló távolságtartóbb kötelező körei után, ahol a nagyokban ott van a félsz, hogy nehogy véletlenül most, a kisebbekben pedig a remény, hogy talán most, beindult a nagyüzem, mindenki hozzászokott a gondolathoz, hogy újra egy Grand Slam, újra egy, a szokásosnál nagyobb felhajtással járó tenisztorna. De ami végső soron mégsem több ennél, hiszen a meccset itt is mindenkinek magának kell megnyernie, és az, ami a pályán történik ugyanúgy a két teniszező saját, külön világa, mint bármelyik másik tornán, bárhol a világon.
Így hiába vagy sokszoros Grand Slam győztes, neked is ugyanúgy újra kell kezdeni minden egyes meccsen, és sosem tudhatod, hogy hol fog a végén megállni a számláló.
Kim Clijstersnek idén a Roland Garrosonon egynél állt meg, hiába szervált a meccsért 6-3, 5-4-nél, hiába volt meccslabdája, a második fordulóban befejeződött Kim salakos szereplése.
Clijsters váll és csuklósérülés miatt a teljes salakszezont kihagyta, ami nem sok jót ígért a párizsi tornára, nehéz meccsrutin nélkül sokáig jutni egy Grand Slamen. Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy kapjon még Kim lehetőséget a játékának javítására, azonban ahogy egyre haladt előre a meccs, a hibák száma csak nőtt és nőtt, míg a végén a 65 ki nem kényszerített hiba maga alá temette Kimet, és teljesen ritmustalan játékát. A húsz éves Arantxa Rus pedig egy profihoz méltó higgadtsággal várta ki a sorát, és nyerte meg az utolsó szettet 6-1-re.
Vera Zvornajeva is közel került ahhoz, hogy váratlanul korán érjen véget számára a Roland Garros. A korábban nagy tehetségnek tartott, azonban a 2009-es US Openen elszenvedett súlyos lábsérülése miatt a száz közül kieső, a főtáblára kvalifikáción keresztül feljutott Sabine Lisicki a meccsért szervált a világranglista harmadik orosz lánnyal szemben, de végül nem sikerült a bravúr, Vera visszabrékelt, és a szettet is megnyerte. A döntő szettre Sabine ugyan nem omlott össze, azonban az izmai görcsölni kezdtek, mentálisan is elfáradt, Vera pedig tavaly megtalált zen állapotában nem adott lehetőséget a német lánynak arra, hogy ő jusson a harmadik fordulóba.
Marija Sarapova sem gondolta volna, hogy a tizenhét éves Caroline Garcia ellen szett és brékhátrányban találja magát, igaz, voltak olyan szemfüles WTA drukkerek, akik már a meccs előtt mondogatták, hogy nem lesz ez egy könnyű találkozó, mert a francia lány kifejezetten jól játszik és veszélyes lehet. Az is volt, másfél szett erejéig, azonban, mint ahogy az szokott lenni, eddigre kijött a tapasztalat és a tudásbeli különbség, a végét már nem bírta a francia lány sem fizikálisan, sem fejben. De érdemes lesz megjegyezni a nevét.
Caroline Wozniacki, Samantha Stosur, Francesca Schiavone, Svetlana Kuznyecova, Petra Kvitova, Victoria Azarenka, Na Li és Yanina Wickmayer is továbbjutottak a harmadik fordulóba.
A férfiaknál nyugodtabb második kört tudhatunk magunk mögött, igaz, születtek kevésbé várt eredmények, de elsősorban a másodvonal körében.
Kivételt képez a tavalyi elődöntős Jürgen Melzer, akitől a sorsolása tükrében joggal várhatott mindenki egy újabb jó eredményt, azonban már a második fordulóban búcsúzni kényszerült. Az első két szetten megosztozott Melzer és ellenfele, Lukas Rosol, a harmadik szettet Melzer nyerte, a negyedikben pedig duplabrékelőnyben volt, innen veszítette el a meccset. Sok mindent nem lehet ehhez hozzáfűzni.
Rosol egyébként a 111. helyen áll a világranglistán, összesen tíz meccset játszott az RG előtt a Touron, egy meccset játszott Grand Slamen, és 2005-2006-ban még Szolnokon is üdvözölhettük.
Szintén nehezen befogadható eredmény volt Nikolaj Davigyenko búcsúja egy öt szettes meccsen a világranglistán 227. helyen álló Antonio Veic ellen, még akkor is, ha Kolja mostanában nem mutatott fel túl jó eredményeket.
Mindehhez képest az, hogy Marcos Baghdatis Leonardo Mayerrel, míg Florian Mayer pedig Alejandro Fallával nem bírt, már nem is számított kiugró eredménynek.
Ejtsünk néhány szót azokról is, akiknek nagyobb terveik vannak, mint a harmadik kör.
Rafael Nadaltól mindenki azt várta, hogy a John Isner elleni nehéz meccse után élből legyalulja majd szegény Pablo Andujart, azonban nem ez történt. Mint kiderült, Pablo Andujar kifejezetten tud teniszezni, igaz, a fejbeli képeségei nem sok mindenre teszik alkalmassá, arra viszont igen, hogy Rafát több, mint három órán keresztül a pályán tartsa, többször brékelje, illetve a harmadik szettben nyolc szettlabdát pazaroljon el. Rafa végül három szettben nyert, úgy, hogy az utolsó szettet 1-5 0-40-ről fordította meg, de eddigi párizsi szereplése alapján Rafa játéka egy szóval jellemezhető a leginkább: sebezhető.
Hogy ténylegesen az is, vagy csak annak tűnik, erre a kérdésre a következő másfél hétben fogjuk a választ megkapni.
Andy Murraynek is meg kellett dolgozni a továbbjutásért, ugyanis Simone Bolelli is tud teniszezni, viszont mentális képességei vetekszenek Pablo Andujaréval, így három szett lett ennek a meccsnek is a vége, de az eredménytől függetlenül nem egy sima három szettes mérkőzés volt ez.
Robin Söderling igyekezett elfelejtetni a Ryan Harrison ellen elvesztegetett szett emlékét, nem hagyott lehetőséget Albert Ramos-Vinolasnak a kibontakozásra. A legkönnyebb dolga az alsó ág menőinek volt, Novak Djokovic két szettet játszott Victor Hanescu ellen, aki a harmadikban ágyéksérülés miatt feladta a meccset, Roger Federer nyolcvan percen keresztül haverkodott Maxime Teixeirával, míg David Ferrer Julien Benneteau, Juan Martin del Potro pedig Blaz Kavcic ellen jutott tovább gond nélkül.
Ma magasabb fokozatba kapcsolunk, sok izgalmas és jónak ígérkező meccs szerepel a pénteki menün.











Delpo mire belemelegszik megint bukja az első szettet, az meg komoly baj lehet.