2011. 01. 11. 22:22
Hétvégi győzelmek
A hétvégén megtudhattuk, kik az idei év első győztesei, örülhettünk egy váratlan magyar sikernek, Svájc erősen kezdett, valamint kaptunk egy üzenettel felérő győzelmet is Északtól.
Kezdjük azzal a tornagyőztessel, aki a hétvége legnagyobb meglepetését okozta.
Arn Gréta Ondraskovát, Arvidssont, Sarapovát, és Görgest legyőzve került be a 220.000 dollár összedíjazású, aucklandi torna döntőjébe, ahol a címvédő Yanina Wickmayer várta. A belga lány nem élete teljesítményét nyújotta a meccsen, de ez Grétát nem zavarta meg: ő szépen, nyugodtan, okos játékkal jutott el ahhoz, hogy a meccsért szerválhasson. Ennél a pontnál ugyan volt egy kis döccenő, de végül 6-3, 6-3-ra simán nyerte meg karrierje második tornáját.
Gréta ezzel az eredményével az 58. helyre ugrott előre a világranglistán, az újonnan kitűzött cél pedig az első ötvenbe kerülés.
Gréta természetesen végtelenül boldog és mosolygós volt, örüljünk mi is vele:
http://videa.hu/videok/sport/arn-tornagyozelme-fFa5CXmJC5WOoeVa
A hétvége további részében inkább a papírforma érvényesült.
Roger Federer éppen karrierje 67. tornagyőzelmét szerezte meg Dohában, a döntőben a korábban Rafát búcsúztató Nikolaj Davigyenko volt a soros áldozat. Fednek úgy tűnik, sikerült átmentenie az év végi jó formáját a mostani év elejére is, bár saját elmondása szerint még nincs 100%-osan kész az AO-ra, de sietett mindenkit megnyugtatni, hogy hétfőre el fogja érni a kívánt állapotot.
Kolja is örült saját döntőbeli részvételének, hiszen tavalyi csuklótörését követően az utóbbi hónapokban csak nagyon nehezen tudott magára találni, és a dohai torna volt hosszú idő óta az első olyan alkalom, ahol tudásához méltóan teniszezett.
Míg Dohában a helyenkénti jó játékon kívül olyan nagy jelentőségű dolgok nem történtek, addig Brisbane-ről ez nem mondható el. A címvédő Andy Roddick a döntőben Robin Söderlinggel mérkőzött, sok esélye azonban nem volt. Robin egész héten jól működő szervájával és pontosan elhelyezett tenyereseivel keltett félelmet az ellenben, ami nem is lenne annyira meglepő, ha nem tudnánk, hogy Robinnak eddigi profi évei alatt semmiféle értékelhetőt nem sikerült nyújtania az év ezen időszakában.
Elég, ha arra gondolunk, hogy tavaly mind Chennai-ban, mind az AO-n az első körben esett ki, amit viszont lehet, hogy most nem annyira bán.
Mert az egy dolog, hogy Robin brisbane-i tornagyőzelmével karrierje első szabadtéri, keménypályás tornagyőzelmét aratta, de ezzel egyidejűleg a ranglista negyedik helye is az övé, és tekintve, hogy semmit sem véd az Openen, így akár merészet is álmodhat.
Mindenesetre Djokónak oda kell figyelnie, ha nem akarja a negyedik helyen találni magát az AO végeztével.
Az AO-ra történő felkészülés harmadik boldog tagja az életét éppen fenekestül felforgató Stanislas Wawrinka volt, aki a tavalyi második helyezése után most tornagyőztesként hagyhatta el Chennai-t, a döntőben Xavier Malisse-szal szemben diadalmaskodott.
Szeretném jelezni, hogy Stan is nagyon jó formában ütögette végig a hetet.
Ezzel a felkészülés finisébe érkeztünk, a héten Sydney-ben, Aucklandben, a Kooyong Classic-on, valamint az edzéseken lehet elvégezni az utolsó simításokat, pénteken pedig sorsolás.











Az már az utolsó csepp volt troy-nál, nem Fuzzy hsz-e miatt ment el, ezt mind tudjuk. De tényleg hagyjuk, inkább nézzük a Nalbi-Hewitt-ot