2010. 10. 19. 12:33
Okozatok
Szerteágazó poszt lesz ez, Federer-Nadallal, szigorúan bizalmas adatokkal, némi jövendöléssel, műhelytitkokkal. Utóbbiakból az első, hogy amíg megnézitek ezt a képet és elbúcsúztok Sanghajtól, én elmegyek teniszezni.
Meg is jöttem, Tibi mester alaposan megizzasztott. Szóval kezdjük azzal, hogy Rafa a nyolcaddöntőben (okok és pengeváltások az előző kommentekben), Roger a döntőben (szintúgy) kapott ki a kínai mesterversenyen, Rafa maradt az élen, Roger visszaelőzte Djokót, és megint ezüstérmes. Kettejük között 4545 pont a távolság, amit sokan tetemesnek tartanak, mások szerint hosszan tartó, súlyos formastabilizálással ledolgozható. Ide még annyit, hogy - a nemrég baromnak bélyegzett Björkman nagy örömére - Roger elindul a héten Stockholmban, első körben persze erőnyerő, utána Taylor "Brontosaurus" Dent vagy Michal "Monddki" Przysiezny következhet. Rafa közben Xiscával edz.
Van még Moszkvában is tenisz, magyarok nélkül - Ági idén már nem versenyez -, ott Nyikolaj "Emlék" Davigyenko és Mihail "Szalutál" Juzsnij viszik a prímet, meg még Tsonga, Bagdatisz stb.
Visszatérve a björkmanos cikkre, örömmel jelentem, hogy az olvasottsága jelenleg 6865-nél tart - tudom, ennek a 80%-a a Rafa/Roger árnyékbokszra ment el -, amire utoljára a wimbledoni döntő kapcsán volt példa, úgyhogy gratulálok minden olvasónak, legyen akár jófej szurker, akár domesztikált troll.
Akinek az életében fontos szerepet játszanak az olyan szavak, mint a "gála", "bemutató", "önfeledt", "közönségszórakoztató" vagy "Bahrami", az jövő 7végén menjen ki a Classicsra, kicsit távolabbi desztináció a jövő heti bécsi torna, ahol Jürgen "Erőtenisz" Melzer mellett egy top10-es játékost is ígérnek a szervezők. Aztán Bázel - remélhetőleg Krumplicukorral -, a párizsi szupertorna, és végül a londoni finálé. Szép napot nekünk.











Elvileg még vmi olyan dolog is bonyolítja a rendszert, hogy a 250-es pontszámokhoz rendelkeznie kell bizonyos mennyiségű 500-as torna indulásokkal.
Nem tudom, pontosan Fednél mi a helyzet e tekintetben, de idén nem sok 500-asra ment el.
Persze lehet, h ez is kicsit másképp van, mint ahogy emlékszem rá.