krumplicukor

2010. 09. 01. 20:49

US Open 1-2. nap

Nekikezdtünk hétfőn, már két nap lement az idei US Openből, de az első körös meccsek még nem fejeződtek be: a mai nap végére fog csak eldőlni, hogy ki az a 64-64 játékos, aki folytathatja a küzdelmeket.

Az első két napon búcsúztunk el ugyan kiemeltektől, igazi nagy meglepetés azonban nem született. A legnagyobb gondot a játékosoknak a hét elején beköszöntött nagy meleg, és magas páratartalom jelentette, aminek eredményeképpen a délelőtti és a délutáni meccseken nem a színvonalas játék, hanem inkább a túlélés került a központba, váltakozó eredményekkel.

Az átlaghőmérséklet eddig az egész héten 30 fok felett volt, a pályán tegnap és ma 40 fok feletti hőmérsékletet mértek, így a US Open történetében először az extrém meleg esetén alkalmazandó szabályokat is életbe léptették, aminek értelmében a második szett végén tíz perces szünetet kérhet a játékos a melegre tekintettel. Ami szép és jó, de addig el is kell jutni...

Nézzük, ki hogyan birkózott meg az elemekkel és az ellenfelekkel.

A férfiaknál a kiemeltek közül elsőként az a Lleyton Hewitt búcsúzott, aki az év elején csípőműtéten esett át, azonban a füves pályás szezonban Roger Federert is sikerült legyőznie, és úgy nézett ki, hogy az amerikai kemény pályákon is reménykedhet a jó szereplésben.

lleyton hewitt401 -

Azonban Washingtonban jött egy újabb sérülés (ezúttal láb), ami miatt Torontót ki kellett hagynia, és ami a US Openre történő felkészülését is akadályozta. Nem volt szerencséje a sorsolással sem: rögtön az első körben összeakadt Paul-Henri Mathieu-vel, aki éppen 100-on kívül tanyázik, de azzal azért mindenki tisztában van, hogy játéktudása alapján nem ott a helye.

Lleyton két szett hátrányt még ledolgozott, és öt szettre kényszerített a franciát, azonban a végére teljesen elfogyott az erejével, és Paul-Henri nagyon simán nyerte a döntő szettet.

Kiemelt volt a versenyen Fernando Gonzalez is, aki szintén egész évben térdsérülésekkel bajlódott, most is emiatt kényszerült egy megnyert, és egy elveszített szett után visszalépni a Dodiggal folytatott meccstől.

A második napon további négy kiemelt kényszerült búcsúra, közülük Marcos Baghdatis és Ernests Gulbis kiesése számít váratlan eseménynek.

Marcos kifejezetten jó eredményeket tudhat magáénak az idei amerikai kemény pályás szezonban: tavasszal karrierje során először sikerült Federer ellen diadalmaskodnia, nyáron pedig szinte minden lehetséges amerikai tornán indult: negyeddöntőzött Los Angelesben, döntőt játszott Washingtonban, Cincinnatiban pedig megismételte az Indian Wellsben már bemutatott mutatványát, a világelső-verést, amikor Rafael Nadalt búcsúztatta, és jutott így elődöntőbe.

marcos baghadatis401 -

Némiképp meggondolatlanságnak tűnt, hogy ezek után New Havenben is elindult, azonban Marcos azt mondta, hogy tavaly, amikor sérülésből jött vissza, New Havenben szabadkártyát adtak neki, ezért már akkor megígérte, hogy a következő évben visszajön.

Marcos így teljesen kifacsarva érkezett New Yorkba, ahol a régi motoros Clement-nal találta szembe magát rögtön az első körben. Nagyon megszenvedtek egymással, három szetten keresztül hullámvasút-szerűen hol az egyikük, hol a másikuk ragadta magához a kezdeményezést, de a negyedik szett közepétől már látszott, hogy mi lesz a meccs vége: Marcos elfáradt, a végét a 33 éves Clement bírta jobban.

Gulbis nem foghatta az újabb első körös zakóját a sok meccsre: Wimbledont sérülés miatt ki kellett hagynia, visszatérése óta nyolc meccset játszott, ezek közül egyet Andy Murray ellen, amelyen a skót csak igen nehezen tudta végül legyőzni Gulbist. Ehhez képest Jeremy Chardy nagyon sima, három szettes győzelme még akkor is meglepetés volt, hogy Chardy az utóbbi időben kifejezetten jól játszik.

ernests gulbis401 -

Ernests a meccs után azt nyilatkozta, hogy összeszedett egy vírusos fertőzést, rosszul érezte magát, de nem akart visszalépni. Ettől függetlenül idén három első körös GS kiesést tudhat magáénak, ami akárhogy is nézzük, nem túl szép eredmény.

Kiemeltként búcsúzott még Radek Stepanek és Juan Monaco is, a Stepanek-Benneteau meccs pedig egy igen szép példája volt annak, hogy miért is nem jó dolog 40 fokban, órákon át teniszezni. Julien ugyanis negyedik szett 4-4-nél, Stepanek szervagémének közepén rosszul lett, félrevonult hányni egyet, majd visszajött, brékelte Stepaneket, aztán kiszerválta a meccset.

A hőséggel akadtak gondjai másoknak is: sem Robin Söderling, sem Novak Djokovics nem nevezhető hőségmenőnek, ez mindkettejük első körös meccsén meglátszódott.

Söderling öt szettre kényszerült a világranglista 214. helyén álló Andreas Heider-Mauer ellen, aki nagyon jól szervált, és nagyon egyben volt fejben is. Robin meg nem szervált jól, és sokat hibázott. Ettől függetlenül, négy meccslabdát sikerült nem kihasználnia a harmadik szettben, majd, ha már ott volt, akkor el is veszítette azt, majd, ha már így belejött, akkor a negyediket is. Miközben nekem már AO flashbackjeim voltak, Robin másként gondolta a meccs alakulását: ötödik szett 2-2-nél úgy döntött, hogy nem ártana, ha összeszedné magát, játszott két jó gémet, és ez elég is volt ahhoz, hogy továbbjusson a második körbe.

robin soderling401 -

Djokovics, honfitársa, Victor Trojcki ellen került gondba: ő is csak öt szett lejátszása után jutott a második körbe, és a negyedik szettben, 1-2-nél, brékhátrányban, úgy tűnt, hogy ennél komolyabb problémái is lehetnek. Azonban Djokovics mozgósította az utolsó oxigénmolekuláit is, és döntő szettre hozta a meccset, ahol megjelent végre az árnyék a pályán, amit Novak utóbb úgy kommentált, hogy olyan érzés volt, mint amikor a barátnőjével van együtt. Az árnyék és Trojcki nem túl acélos mentális ereje elég is volt ahhoz, hogy Djokovics az ötödik szettet 6-3-ra megnyerje.

novak djokovic401 -

Az első két napon igazán biztató játékot csak a két első kiemelt produkált.

Federer gyakorlásra használta a Dabul elleni meccset, most is a nyáron már megszokott agresszív játékát hozta, sok hibával, sok nyerővel, de általánosságban jó színvonalon. A hálójátékon azért még van mit javítani.

Bónuszként Roger még a torna ütését is megütötte, bizonyítandó, hogy a tavalyi Djokovics elleni mutatvány nem a véletlen műve volt.

roger federer415 -

Nadal komolyabb erőfeszítésre kényszerült Gabashvili ellen, de volt miért örülnie: az ez évben megjelent erősebb szervája tökéletesen működött a meccs során végig, a Torontóban és Cincinnatiban rakoncátlankodó fonák is jól alakul. A fogadásokon van még mit csiszolni, de összességében nagyon összeszedett teniszt mutatott be Rafa.

roger federer415 -

De hogy ne csak a fiúkról essen szó, nézzünk egy-két eredményt a lányoktól is.

Dinara Safina már az első körben elvérzett Hantuchova ellen, de ettől függetlenül, lassan mintha kezdene magára találni. Maria Sharapova és Jelena Jankovics egyaránt megküzdöttek a saját ellenfelükkel (Grothtal és Haleppel), de végül három játszmában, nem túl meggyőző játékkal továbbjutottak.

dinara safina401 -

Viktoria Azarenka Monica Niculescu ellen elszórakozott egy szettet, nem tudni miért, aztán a második forduló még rosszabban alakult a számára (tudom, ez már a 3. nap ;) ): a Gisela Dulko elleni meccsen 1-5-nél rosszul lett a pályán, elájult, vissza kellett lépnie. Az első hírek szerint napszúrást kapott, és rendbe fog jönni, de a US Opent értelemszerűen már nem folytathatja, pedig sokan még a végső győzelemre is esélyesnek tartották Viktoriát.

viktoria azarenka401 -

Az első kiemelt Wozniacki nagyon simán intézte el Chelsey Gullicksont, és Venus Williams is gond nélkül jutott tovább.

caroline wozniacki401 -

A magyar lányok közül Arn Gréta Clijsters ellen elvérzett az első fordulóban, de legalább az Arthur Ash-en játszhatott, és a második szettben még rá is ijesztett egy kicsit Kimre.

Ági győzött Sandra Zahlavova ellen, ma pedig Flavia Pennetta ellen lép pályára.

És ezúton szeretnék gratulálni mindenkinek, aki végigolvasta ezt a posztot, ellenőrző kérdések majd a kommentekben!  ;) :D

Eredmények

Első kör, férfiak

[1] R Nadal (ESP) d T Gabashvili (RUS) 76(4) 76(4) 63
[3] N Djokovic (SRB) d V Troicki (SRB) 63 36 26 75 63
[8] F Verdasco (ESP) d F Fognini (ITA) 16 75 61 46 63
[10] D Ferrer (ESP) d A Dolgopolov (UKR) 62 62 63
A Clement (FRA) d [16] M Baghdatis (CYP) 63 26 16 64 75
[19] M Fish (USA) d J Hajek (CZE) 60 36 46 60 61
[23] F Lopez (ESP) d S Giraldo (COL) 64 64 64
J Chardy (FRA) d [24] E Gulbis (LAT) 62 76(1) 64
J Benneteau (FRA) d [28] R Stepanek (CZE) 64 62 46 64
P Polansky (CAN) d [30] J Monaco (ARG) 62 76(5) 63
[31] D Nalbandian (ARG) d R De Voest (RSA) 76(4) 36 64 67(6) 64
J Blake (USA) d K Vliegen (BEL) 63 62 64
E Schwank (ARG) d Robby Ginepri (USA) 64 76(3) 46 63
D Istomin (UZB) d M Gonzalez (ARG) 75 75 61
T Robredo (ESP) d L Rosol (CZE) 64 63 61
D Gimeno-Traver (ESP) d J Nieminen (FIN) 76(1) 64 63
B Becker (GER) d D Brands (GER) 6(1) 76(5) 64
B Paire (FRA) d R Schuettler (GER) 63 63 46 36 76(2)
F Serra (FRA) d F Mayer (GER) 75 62 60
P Petzschner (GER) d D Lojda (CZE) 63 61 61
A Mannarino (FRA) d P Riba (ESP) 36 61 64 46 76(1)
P Cuevas (URU) d J Silva (BRA) 76(0) 61 62

[2] R Federer (SUI) d B Dabul (ARG) 61 64 62
[5] R Soderling (SWE) d A Haider-Maurer (AUT) 75 63 67(2) 57 64
[6] N Davydenko (RUS) d M Russell (USA) 64 61 63
[9] A Roddick (USA) d S Robert (FRA) 63 62 62
[11] M Cilic (CRO) d I Marchenko (UKR) 75 63 61
[13] J Melzer (AUT) d D Tursunov (RUS) 64 62 36 46 62
[17] G Monfils (FRA) d R Kendrick (USA) 36 63 64 67(5) 64
[21] A Montanes (ESP) d M Przysiezny (POL) 57 16 75 76(5) 60
[22] J Ferrero (ESP) d M Klizan (SVK) 61 63 60
[26] T Bellucci (BRA) d T Smyczek (USA) 63 75 76(6)
I Dodig (CRO) d [27] F Gonzalez (CHI) 67(2) 61 10 (visszalépett)
P Mathieu (FRA) d [32] L Hewitt (AUS) 63 64 57 46 61
T de Bakker (NED) d M Gicquel (FRA) 64 75 62
T Dent (USA) d A Falla (COL) 64 75 61
R Berankis (LTU) d R Sweeting (USA) 64 67(5) 63 62
A Beck (GER) d M Berrer (GER) 76(3) 63 61
K Anderson (RSA) d S Devvarman (IND) 63 64 63
I Andreev (RUS) d H Zeballos (ARG) 63 46 76(4) 63
R Gasquet (FRA) d S Greul (GER) 63 64 62
K Nishikori (JPN) d E Korolev (KAZ) 76(0) 52 (visszalépett)
R Mello (BRA) d B Phau (GER) 64 75 46 76(4)
J Tipsarevic (SRB) d Olivier Rochus (BEL) 46 75 76(0) 62
G Rufin (FRA) d L Mayer (ARG) 26 76(4) 76(2) 61
C Ball (AUS) d M Raonic (CAN) 67(4) 63 63 62

Első kör, nők

Aki tud szépen bekopizható eredményeket, az legyen szíves és szóljon :)

Szeretném látni az összes kommentet (157) utolsó 100 hozzászólás

51.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 00:27
 
 
   

Rafa tavaly AO-n kétszer alhatott a döntő előtt. Nekem igen csak fittnek tűnt a döntőn. Valójában egyáltalán nem látszott rajt fáradtság. Ahol tényleg látszott rajt, az utána Madrid döntő, miután Djokoval sokat zúztak.

52.
  • Dobs
  • 2010.09.02. 00:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 22:59

Időtlen idők óta Djokovic és Murray a 3. és 4.
Tehát egyikük Federer, a másik Nadal ágára kerül véletlenszerűen.

Te azon bosszankodsz, hogy többnyire Murray kerül Rafához.

De miért?

Jobb lenne Djokovic?
Nézd meg Djoko és Rafa H2h-jét KEMÉNY pályán.
7:3-ra Djokovic vezet...

53.
  • agimano
  • 2010.09.02. 02:01
 
 
   

úgy beszéltek már róla, mintha le lenne futva, hogy Fed és Rafa lesz a döntőben, de legalábbis, Fed, Rafa és Murray lesznek az elődöntőben. Amúgy tényleg hülyeség ez a lebonyolítás, ez eddig is így volt, mert rémlik nekem az, amikor Rafa és Murray elődöntőjét másnap kellett folytatni, vagy akkor a döntő is hétfőre csúszott?

54.
  • agimano
  • 2010.09.02. 02:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 22:59

ahhoz mondjuk Murraynek meg kellene verni Fedet az elődöntőben GS-n, jó ez így, lehet nem is Murray jut be az elődöntőbe:) mit izgulsz már most ezen?:) nyugi:)

55.
  • csomayjuli
  • 2010.09.02. 07:11
 
 
   

Sziasztok, szép napot Mindenkinek!

Roddicknak ugyanolyan kétségbeesetten szorítottam, mint Rafának szoktam, de sajnos hiába. Az elejét nem láttam, csak a harmadik szett végétől, de a látottak alapján Tipsa jobb volt. Ismét két vonalbírói esemény borzolta a kedélyeket. A lábhiba jogos volt, de nem a jobb lába csúszott Andynek a vonalra. Szerencsére ez jól felpaprikázta, így megteremtette magának az esélyt a visszazárkózásra. Csak Tipsa nem így gondolta. A másik komoly hiba volt, Andy jó pozícióban üthetett volna, ha tipsa visszaadja a labdát, ehelyett újra elsőt szerválhatott és nem hibázott.

56.
  • csomayjuli
  • 2010.09.02. 07:53
 
 
   

Péntekre az EARL hatása eléri NYC-t, az előrejelzések szerint.
Ha emlékeztek a 2008-as elődöntőkre, az előrejelzések világosak voltak, mégsem tették Rafát és Mörrit rögtön a másik nagy pályára. Az más dolog, hogy Rafa annyira boldogan és fáradtan érkezett meg a USO-re, kétszer körbeutazva a világot, hogy az elődöntő elfogadható eredmény volt számára a kimenetelétől függetlenül. Az lett volna a csoda, ha bírja a gyűrődést.

Mindenképpen károsnak tartom az üzleti-lobby hatását, ha az bármely játékostól elveszi a lehetőséget, hogy közel azonos körülmények között harcolhasson. És ez gyakran előfordul. Az meg nem kérdéses, mely lobby az erősebb.
Az meg hogy ki-mit-mennyi idő alatt-hogyan tud kipihenni, legyen a játékos problémája, de közel azonos feltételeket biztosítva. És ez az ami hiányzik, nem kicsit.

57.
  • Elessar
  • 2010.09.02. 08:46
 
 
   

Én is Andy-nek drukkoltam, de Tipsa jobb volt ma végig. Hihetetlenül fogadta Rodd adogatásait, pedig nagyon szerettem volna egy Rodd-Fed semit :(
Hullanak a kedvenceim sorra (Baghda, Gulbis, Rodd), remélem azért Blake és Ferrero mutatnak valamit, megnéznék egy Blake-Djoker meccset :)

58.
  • brewer
  • 2010.09.02. 08:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • csomayjuli
  • 2010.09.02. 07:53

A Szuper Szombat egy bődületes marhaság, de ha anno Sampras kedvéért (vagy legalább utána) nem változtatták meg, és végignézték, ahogy Hewitt és Safin kinyírja a döntőben, akkor aligha fogják még egy darabig, pedig már az amerikai szaksajtóban is pedzegetik egy ideje, hogy meg kéne válni tőle.

59.
  • katma
  • 2010.09.02. 09:04
 
 
   

Jó kis meccs lehetett a Tipsarevic- Roddick. Ketten 106 nyerőt ütöttek ebből 66-ot Tipsarevic. A ki nem kényszerített hibájuk kettőjüknek csak 53 volt. Azt hiszem megpróbálom megnézni.

60.
  • katma
  • 2010.09.02. 10:33
 
 
   

Szegény Rod, még azt sem lehet mondani, hogy rosszul játszott volna. Tipsarevic ritka jó napot fogott ki.

62.
  • csomayjuli
  • 2010.09.02. 11:35
 
 
   

Egyáltalán miért kell aggódni. Meglátjuk mire mennek egymással, de addig még nyerni kell 5 meccset. És szerintem, ha valakinél, hát Rafánál nem szokott számítani, hogy valaki előtte megverte vagy sem.

64.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.02. 12:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 28.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 22:59

szerintem nyugodj meg. azon húzni magadat, hogy mi lesz két hét múlva miközben azt sem lehet tudni ki kerül oda elég nevetséges. kiesnek, esik az eső és így tovább. ha az általad leírtakból semmi sem valósul meg, akkor rajtad fogunk nevetni és nem veled:D

65.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 13:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 64.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.02. 12:08

Egy dolog a papírforma, és egy a valós forma. Jelen esetben mindkettő azt mutatja, hogy a Nadal,Federer,Murray hármas kiemelkedik a mezőnyből.

66.
  • tzs
  • 2010.09.02. 13:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 13:03

Miért fosol ennyire Mörritől? Ez már túlzás, pihenj egy kicsit ;-) Szerintem jó formában van, az első fordulós Nadalt Murr nem tudja megverni. Nagyon látszik Nadalon, hogy odateszi magát, sima Fed-Nadal döntőt várok, kiemelkednek a mezőnyből.
Ja és a legfontosabb, Ana visszatért! :-)

67.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 13:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 66.
  • tzs
  • 2010.09.02. 13:15

Mert Murray egy kis genyó(:D), aki Rafa ellen akarja majd élete legjobbját nyújtani. Másnap pedig Fed következhet.

68.
  • Elessar
  • 2010.09.02. 13:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 67.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 13:25

Remélem nem én paráztattalak be tegnap Murray-vel kapcsolatban :)
ÉN annak örülnék a legjobban, ha Fed most megviccelné Rafa-t a döntőben, ahogy Nadal Fedet jópárszor RG döntőben. Kár, hogy ennek vajmi esélye van

69.
  • tzs
  • 2010.09.02. 13:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 67.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 13:25

Ahogy Rafa is azt akarja majd nyújtani, ezért Murr a meccs után hazarepül.

70.
  • csomayjuli
  • 2010.09.02. 13:49
 
 
   

Egy kis olvasnivaló:

"Quote:
At the 2010 US Open, many fans would love to see Federer renew his rivalry with Nadal. The two have not met in a Grand Slam tournament since the 2009 Australian Open, which Nadal won in five sets. On opposite sides of the draw, the two could only meet in the final. In contrast to many rivals, Federer and Nadal not only respect each other tremendously on and off the court but are very friendly.
They have never played at the US Open, where Nadal has never reached the final. Federer would love to make this year their first meeting in New York.

"I think it would be great. We've played in all the other majors," Federer said. "I hope we can do it this year, otherwise I think we'll both be around for quite a bit longer that we'll have a chance further down the stretch.
"He's been my rival for almost five years now, so we're a very healthy rivalry," he added. "We get along really well. We chat a lot in the locker rooms, just hang out sometimes, play XOs against each other. So it's been nice to have such a rival like Rafa who has been so respectful, really. I think I've helped him to be a better player; same for me. I think he's helped me to become a better player."

Nadal is also joining Federer in a December exhibition match in Switzerland with all proceeds going to Federer's foundation. He agreed with Federer about their friendship and the way they push each other on the court.
"I think Roger and me understand exactly what happen outside the court and what happen inside the court," Nadal said of their relationship. "So the matches, you win the matches inside the court. You fight all inside the court. But when the match is done, is finished. So I think we understand that it's only a game.That's not the more important thing of this life.""


71.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 14:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 69.
  • tzs
  • 2010.09.02. 13:35

Nem rossz Murray, láttam tegnap. Kb 50 százalékot nyújtva is 6-3,6-2,6-2-re nyert.

72.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 14:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • Dobs
  • 2010.09.02. 00:29

"Időtlen idők óta Djokovic és Murray a 3. és 4.
Tehát egyikük Federer, a másik Nadal ágára kerül véletlenszerűen.

Te azon bosszankodsz, hogy többnyire Murray kerül Rafához.

De miért?

Jobb lenne Djokovic?
Nézd meg Djoko és Rafa H2h-jét KEMÉNY pályán.
7:3-ra Djokovic vezet..."


Szia, csak most vettem észre ezt az írást. Kérdésedre válaszolva:igen, én jobban örülnék ennek a Djokovicnak, nem lenne kérdéses a meccs kimenetele. Sosem tartottam Djokótól hardon, maximum 2007 vége, 2008 elején. Mondjuk akkor mindenki be volt szarva tőle...Az a Djoko most is szétzúzna itt mindenkit. A mostani viszont nem való nálam még a top 20-ba sem. Egy kényelmes játszótárs lenne ennek a Rafának, ha összekerülnének. Az ő hard meccseik eléggé csalókák, az igazán fontos meccseken szerintem nem nyerne már Djoko egyszer sem, csak nem kerülnek össze. Mindig más ágon vannak a GS-en. Mondjuk a szerb el sem jutna Rafáig. Nagyon haragszom Djokovicra, mert az egyik kedvnec teniszezőm volt, most meg nem tudom nézni a meccseit.

73.
  • Prest
  • 2010.09.02. 14:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 48.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 23:49

Hoppá, bocsi igazad van. Elnézést, rosszul mondtam.

74.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 14:58
 
 
   

Hát gyerekek, én nem tudom kifejezni mennyire örülök Tipsának. Csak most néztem meg a meccset, mert felvettem. Roddick meg egyszerűen szánalom, tavaly a 3. körben, most meg a 2.-ban haza húzhat. Nekem a nem nagyok közül már régóta nagy kedvencem Tipsarevic, hatalmas arc. Sose lesz top 10-es, meg sokszor sérült, de időnként mindig villant valami nagyot, és leosztja a nagyokat. 08 Wimbin szintén elkente Roddick-ot hatalmas meccsen. Idén Dubai-ban lesöpörte Murray-t olyan játékkal, amivel itt is bármikor megverné. Fed-et 08 AO-n 5 szoros szettre kényszerítette, ahol Fed végül döntő szett 10-8 ra nyert, igaz Rozsé ott nem volt az igazi. Roddick-ban meg folyamatosan és egyre mélyebben csalódok. Nem érdemelte meg, hogy tovább jusson, Tipsa tankönyvet adott neki alap játékból. Rod-nak már csak a neve van. Pedig Miami-ban a Nadal elleni mutatvány után még bizakodtam, hátha nekiáll teniszezni, de nem tud. Már az elődöntőkig sem tud eljutni. Szégyen.

Ha Tipsa nem pukkad ki, akkor Monfils-t vernie kell, s akkor egy igen jó meccset nyomna Davy-val. Kár, hogy Tipsát mindig visszavetette valami sérülés vagy egyéb gond, mert szerintem sokkal többre hivatott.

Ja, és Tipsa barátnőben is verte Rod-ot, mert szerintem gyönyörű csaja van :))

75.
  • Turin
  • 2010.09.02. 15:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 72.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 14:26

Miért csalókák a meccseik?

76.
  • Turin
  • 2010.09.02. 15:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 14:58

Tipsát imádom. A legokosabb, legműveltebb teniszező (akadémikus szülők), ugyanakkor benne van a szerb vadállat. Jófej.

77.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 15:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 76.
  • Turin
  • 2010.09.02. 15:01

Pontosan, get him for President :))

78.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 15:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 76.
  • Turin
  • 2010.09.02. 15:01

Ha nem degradálóan néznéd Nadal teljesítményét, akkor tudnád miért csalókák. Ez kb olyan, mintha azt mondanám, hogy Murray meg Djoko esélyesebb Fednél bármikor hardon, pedig ez nem így van. Djokovic számtalan olyan alkalommal verte meg Nadalt, amit én nem tudok komolyan venni. Most meg egyenesen vicces, hogy így áll a hard mérlegük.

79.
  • agimano
  • 2010.09.02. 15:32
 
 
   

Amúgy Anácska nem lett sokkal nagyobb? nem dagadt, hanem izmos? A lábai is elég vastagoknak tűntek tegnap és most ahogy mutatják ebben az összefoglalóban, tök vastag a jobb keze, tiszta izom.

80.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 15:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 15:31

Pedig semmi vicc nincs benne. Én komolyan venném a helyedben. Ettől még Nadal jobb teniszező. Djoko egy szánalom mostanság. Szerintem most simán verné Rafa, még hőség nélkül is. Na jó, nem simán, de verné.

81.
  • West
  • 2010.09.02. 16:11
 
 
   

Ma Sharapova hajnali egykor! :D

82.
  • West
  • 2010.09.02. 16:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 79.
  • agimano
  • 2010.09.02. 15:32

nekem nem tűnt fel, szerintem még mindig vékony, de még nem volt szerencsém tüzetesen végigvizsgálni. :D

83.
  • Viktor61
  • 2010.09.02. 16:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 14:58

Felesége...Djoko volt a tanu:)

84.
  • agimano
  • 2010.09.02. 17:02
 
 
   

nagyon furán alakul ez a USO, vagy az lesz, hogy tényleg a 3 top favoritból nyer valaki, vagy óriási nagy meglepetés lesz. hú, de okosat mondtam:P

85.
  • agimano
  • 2010.09.02. 17:10
 
 
   

http://sportgeza.hu/tenisz/blog/... Agyrászkódása volt Azarenkának

86.
  • agimano
  • 2010.09.02. 17:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 85.
  • agimano
  • 2010.09.02. 17:10

rázkódás:)

87.
  • Turin
  • 2010.09.02. 17:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 15:31

Ha nem lennél elfogult Nadal irányába, akkor tudnád, hogy számiomra semmi degradáló nincs benne, hogy Djokovic jobban áll keménypályán, mint ő.
Nadal annyira nem keménypályás játékos, hogy fantasztikus teljesítmény tőle, hogy így megtanulta a keménypályás teniszt.

Ettől még Djokovic játéka sokkal alkalmasabb keményre, és van ő akkora játékos, hogy ezt érvényesítse kettőjük között.

88.
  • Turin
  • 2010.09.02. 17:48
 
 
   

Djokovic negyedéből sztem Djoko, Tipsa vagy Davy jut a 4 közé.
Djokot látom erre legesélyesebbnek, a másik kettőnek kb. egyenlő esélyt adok.

89.
  • agimano
  • 2010.09.02. 18:37
 
 
   
90.
  • nadalfan19
  • 2010.09.02. 18:42
 
 
   

hát ez gyönyörü tipsarevic simán verte roddot igy már egyre könyebb ága van fednek de nadalérol is kiesett ljubicic de most már én ugy gondolom hogy a top4 fogja játszani az elödöntöt és nagyon bizakodo vagyok nadal szemben mert agresziven játszik és murray ujra ezt a védekezös játékát kezdi játszani én szerintem nadal megverné murrayt az elödöntöben:)

91.
  • Elessar
  • 2010.09.02. 19:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 88.
  • Turin
  • 2010.09.02. 17:48

Sztem még Fish is esélyes rá, sőt!

92.
  • katma
  • 2010.09.02. 19:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • Rafain
  • 2010.09.02. 15:31

A kis genya Murry mi a fenét csinálna egyébként Rafa ellen mint élete legjobbját megpróbálja kihozni magából! Vigyázba kéne állnia Rafa előtt. Nagy ívben tesz Rafa uso győzelmére amikor élete első GS szeretné már megnyerni, főleg azután, hogy Austráliában ott pityergett az eredményhirdetésen és úgy érezte, hogy talán soha nem lesz esélye. Most a felkészülési tornákon megverte Rafát és Fedet is. Ezekután mikor hinné el ha nem most, hogy tud GS nyerni. Egyébként Rafa duzzad az önbizalomtól és szerintem biztos benne, hogy Murry nem fogja megállítani. Még jó, hogy nem olvassa a hozzászólásaidat.

93.
  • erisen
  • 2010.09.02. 19:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 91.
  • Elessar
  • 2010.09.02. 19:09

Úgy van! Fish-t én is várom min. a 8-ba...:-)

94.
  • seatly
  • 2010.09.02. 20:25
 
 
   

Hihetetlen milyen keze van Gasquetnek, nagyon sajnálom,hogy a tehetségéhez képest nem vitte semmire,pedig az ő tenisze számomra,akit nagyon is élvezek nézni.

96.
  • katma
  • 2010.09.02. 20:49
 
 
   

Fed rendesen bekezdett megint. 4:0 ! A szél is elkezdett rendesen fújdogálni. Végre felvette a világos kéket:-)))

97.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 20:52
 
 
   

Hol tom nézni Fed-et, miért nem adja egyik euro sem?

98.
  • katma
  • 2010.09.02. 20:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 97.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 20:52

atdhe.net

99.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 20:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 96.
  • katma
  • 2010.09.02. 20:49

Ezt meg jól elszúrta!

100.
  • katma
  • 2010.09.02. 20:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 97.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 20:52
101.
  • katma
  • 2010.09.02. 20:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 20:54

Szerintem nagyon kevereg a szél. Olyan homályokat ütnek néha.

102.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 21:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • katma
  • 2010.09.02. 20:59

Hála :) Bár nem neten akartam nézni. Egyik adón csak elfért volna. Bár nekem csak euro 1 van. Meg fel akartam venni, mert megyek ping-pongozni :)

103.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 102.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 21:01

Már adja az egy:)

104.
  • katma
  • 2010.09.02. 21:07
 
 
   

Nem találja a pályát. Teljesen kiesett a ritmusból.

105.
  • iCreator
  • 2010.09.02. 21:09
 
 
   

Nem tetszik amit látok.

106.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:16
 
 
   

Nyugalomra intenék minden Fed szurkolót:)

107.
  • katma
  • 2010.09.02. 21:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 106.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:16

Én már nyugodt vagyok break előny:-)))

108.
  • normaluser
  • 2010.09.02. 21:24
 
 
   

szúszá :)

109.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:27
 
 
   

" A remek szerva oltárán " Már-már Kapi-i magasság:D

110.
  • katma
  • 2010.09.02. 21:31
 
 
   

Ezen a 45%-os első adogatáson még lehetne javítani.

111.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 110.
  • katma
  • 2010.09.02. 21:31

Igaz. De hallottad nem fáj neki:)

113.
  • agimano
  • 2010.09.02. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 88.
  • Turin
  • 2010.09.02. 17:48

főleg davy:))

114.
  • Dobs
  • 2010.09.02. 21:37
 
 
   

Szegény Davigyenko.
Vajon van innen még visszaút?

115.
  • agimano
  • 2010.09.02. 21:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 109.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:27

ezen én is röhögtem

116.
  • katma
  • 2010.09.02. 21:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 111.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:36

Ez csak a látszat. Belül szenved:-))) De inkább a széltől.

117.
  • agimano
  • 2010.09.02. 21:40
 
 
   

közben főztem és ott nincs eurosport és a női vízilabdát néztem, ott a kommentátor meg arról beszélt, hogy milyen meglepően szép és rendezett Zagreb, mintha Ausztriában lenne:))

118.
  • katma
  • 2010.09.02. 21:40
 
 
   

A franciák skalpgyűjtésbe kezdtek.

119.
  • Turin
  • 2010.09.02. 21:42
 
 
   

Na, behúzta Gasquet!
Ez szép győzelem volt! Főleg, hogy abban a tudatban kellett végignyomnia, hogy ha akár egy szettet is elbukik, akkor nagy eséllyel kikap.

120.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • katma
  • 2010.09.02. 21:39

Ki szereti a szelet? Plusz, kitették a napra:)
Davy már nem playstation:(

122.
  • katma
  • 2010.09.02. 21:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 120.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:49

Jól van, neki is kell egy kicsit napozni, nemcsak Nolénak?.)))

123.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 122.
  • katma
  • 2010.09.02. 21:52

Szépen lebarnulva kell azt a trófeát átvenni:D

124.
  • katma
  • 2010.09.02. 22:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 123.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 21:56

Majd jövő héten beszélgessünk róla, ha Söderlingen túl van:-))

125.
  • agimano
  • 2010.09.02. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 124.
  • katma
  • 2010.09.02. 22:00

ha Söderling eljut odáig:)

126.
  • Doctorpete
  • 2010.09.02. 22:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • agimano
  • 2010.09.02. 22:02

sztem eljut!
feltámad majd a svéd viking! :-)

ha ilyen meleg marad, akkor szenvedhet csak meg

127.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 22:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • agimano
  • 2010.09.02. 22:02

Ezt mondanám én is.:)

128.
  • katma
  • 2010.09.02. 22:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • agimano
  • 2010.09.02. 22:02

Hát már minden lehetséges. Jön a hurrikán aztán Fedet is elfújja. Nagyon szenved a szélben:-((

129.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 22:11
 
 
   

"egyszerű megint" mit kellene csinálnia, fejen pörögni?:)))

130.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 22:17
 
 
   

Cilic kész van!

131.
  • agimano
  • 2010.09.02. 22:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 126.
  • Doctorpete
  • 2010.09.02. 22:06

bár már nem kell sok meccset nyernie hozzá:)

132.
  • katma
  • 2010.09.02. 22:54
 
 
   

Mi van a gyenge Söderlinggel? 12 ász, 78% első adogatás, 21 nyerő, 7 ki nem kényszerített hiba. 2:0 Dent ellen.

133.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 22:55
 
 
   

Soderling, beindult a vérivás:))

134.
  • comeonroger
  • 2010.09.02. 22:59
 
 
   

Hát, a Cilic-tippemmel jól befürödtem, ezt nem gondoltam volna. Tipsarevicnek és Gaszké-nak azonban örülök.

135.
  • matroid
  • 2010.09.02. 23:01
 
 
   

fed ma nem volt jo, de ahogy wilander elmondta: kanikula + eros szel + magas jolszervalo balkezes = nehez korulmenyek.

en meg hozzatennem, hogy a vegefele fed jol lathatoan edzomeccsnek tekintette, gyakorolt nehany nehez utest.

136.
  • katma
  • 2010.09.02. 23:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 134.
  • comeonroger
  • 2010.09.02. 22:59

Cilic örök reménység marad:-(((

138.
  • agimano
  • 2010.09.02. 23:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 136.
  • katma
  • 2010.09.02. 23:07

hát ezt még nem tudhatjuk, még elég fiatal

139.
  • agimano
  • 2010.09.03. 00:18
 
 
   

hahahha, ezek nagyon jók, nézzétek meg http://salakblog.hu/2010/09/02/r... Fedes reklámok

140.
  • Elessar
  • 2010.09.03. 07:57
 
 
   

Cilic kizúgott, ez engem is meglepett. ÚGy tűnik idén nagyon elszállt AO után, talán majd jövőre jobb lesz.
Közben salakblogon olvasom, hogy Nalbi megsérült a bokáján, kérdéses, hogy pályára tud-e lépni Serra ellen :( Tudtok erről valamit??
Azért az ágak szépen tisztulnak, sztem semmi nem ment meg minket a Murray-Rafa, Djoker-Fed elődöntőktől.
Aminek örülök, hogy összejött egy Blake-Djoko, kiváncsian várom mire lesz képes James. Jah és Söderling tegnap elég jó volt, ezért is volt korai leírni őt még. Ha így játszik Fed ellen is majd, akkor nem lesz sima meccs, nagyon nem.

141.
  • csomayjuli
  • 2010.09.03. 08:35
 
 
   

Nole a pálya-interjún:

BG: We thought you would hit the tweener shot but you hit the backhand. Do you have the tweener shot between your legs?
Nole: No, I have something else between my legs *crowd roars, Nole's mom blushes*
(to BG) Don't worry, I won't show it to you tonight.

142.
  • katma
  • 2010.09.03. 10:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 140.
  • Elessar
  • 2010.09.03. 07:57

Én Isnerben több lehetőséget látok, az óriási termetével egyre jobban mozog a pályán. Nem látványosan de fokozatosan fejlődik. Most csak összefoglalót láttam a meccséből és tudom, hogy az csalóka, de nagyon szép dolgokat csinált. Szédületes amikor odamegy a hálóhoz kezet fogni vagy a bíró mellé áll és szinte mindenki törpének látszik mellette.

143.
  • Elessar
  • 2010.09.03. 10:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • katma
  • 2010.09.03. 10:29

Persze benne is van spiritusz, de sztem fejben még van hova fejlődnie. A mozgása tényleg sokat fejlődött, ezt a pályát meg kifejezetten érzi, a közönség is bíztatja bármi lehet. Én abból a félnegyedből azért Youzhny-t érzem a legjobbnak, de még Benneteau is nagyon jó.

144.
  • katma
  • 2010.09.03. 10:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 143.
  • Elessar
  • 2010.09.03. 10:40

Azért azon a kis rövid kétnapos Wimbi meccsen, előzetesen biztos nem rá tettem volna, hogy győztesen jön le a pályáról. Hihetetlen akaratereje van.

145.
  • Elessar
  • 2010.09.03. 10:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 144.
  • katma
  • 2010.09.03. 10:46

Nem is az akaratereje miatt írtam, de sztem sokszor még nem a jó megoldást választja, nyugodtabbnak kéne lennie, de nekem is tetszik az elszántsága. De azért azt nem szeretném, ha döntőig menne :D

146.
  • katma
  • 2010.09.03. 11:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 145.
  • Elessar
  • 2010.09.03. 10:56

Azt én sem:-)))

147.
  • Rafain
  • 2010.09.03. 13:38
 
 
   

Valaki tud valamit a mai New York-i időjárásról? Szeretném tudni, érdemes-e éjszakáznom Rafa miatt...

148.
  • csomayjuli
  • 2010.09.03. 13:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 147.
  • Rafain
  • 2010.09.03. 13:38

Megnézem a VB forumán.

149.
  • csomayjuli
  • 2010.09.03. 14:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 147.
  • Rafain
  • 2010.09.03. 13:38
151.
  • agimano
  • 2010.09.03. 16:21
 
 
   

wow, gondoltam, hogy volt valami, szegény Szántó Petra nem tudta, hogy mi történhetett. De amúgy elég soká ért oda bárki is, hogy szétszedje őket, azért NY-ban úgy képzelem el, hogy egyből ugranak a biztonsági őrök.

152.
  • csomayjuli
  • 2010.09.03. 16:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 149.
  • csomayjuli
  • 2010.09.03. 14:50

Fél 3-kor sütött a nap NYC-ben, azóta nincs info.

153.
  • Rafain
  • 2010.09.03. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 152.
  • csomayjuli
  • 2010.09.03. 16:39

Köszi!

154.
  • Rafain
  • 2010.09.03. 16:51
 
 
   

Ez amolyan Djokovicos: http://www.origo.hu/sport/tenisz...

155.
  • agimano
  • 2010.09.03. 18:56
 
 
   

Benetteau visszalépett

156.
  • nadalfan19
  • 2010.09.03. 19:47
 
 
   

én azt szeretném megtudni hogy djokovicnak van magyar szurkoloi oldala mert ha valaki tudja annak megköszönném mert testvéremnek kéne mert ö nemrég lett djoko fan sajnos:(

157.
  • csomayjuli
  • 2010.09.04. 08:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • nadalfan19
  • 2010.09.03. 19:47

Nézd meg az origó fórumát.

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 01. 29. 21:02

AO: Van, amikor érdemes

olvass tovább
2012. 01. 29. 02:38

Ketrecharc

olvass tovább
2012. 01. 27. 17:56

AO: Ki jut fel a csúcsra?

olvass tovább
2012. 01. 25. 20:11

AO: Semmi különös nem ...

olvass tovább
2012. 01. 24. 23:06

AO: Küzdeni tudni kell

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések