Fuzzy Dunlop

2010. 08. 29. 17:34

Ez most nagy lesz!

A 2010-es év GS tornái nem hoztak őrjítő izgalmat. Évek óta nem változik semmi csak várjuk a nagy csodát. Életkorát tekintve beérett egy új generáció, de a status quo változatlan. Pályán van két ember, aki nagyon sokat tud erről a játékról. Negyedévenként megmutatják mennyivel többet, mint bárki gondolta volna. Pedig elég sokat gondolunk… A többiek nem álmodhatnak igazán nagyot. Nincs GS, nincs olimpia, nincs Davis Kupa. Idén egy sor játékos indult óriási elánnal, majd tört meg már az első hetekben, legkésőbb a salakos szezon alatt. Andy Murray két alkalommal koronázta meg a királyt, a többiek még a nagyterembe sem jutottak be. Még ha úgy is tűnt egy-egy pillanatra (Söderling, Berdych).

Kim Clijsters -

A férfi teniszt hosszú évek óta a Roger Federer és Rafael Nadal között feszülő erőtér aktuális polaritása határozza meg. Érdekes módon ez az erőtér az elmúlt két évben ide-oda görbült. Hol Nadal, hol Federer tűnik legyőzhetetlennek és szinte átmenet nélkül változik, hogy kettejük közül éppen ki dominál. Sokáig úgy tűnt, hogy az egymás ellen lejátszott meccsek meghatároznak mindent, de az elmúlt két évben olyan ritkán találkoztak, hogy ma már egyértelmű: a jojó megy személyes találkozó nélkül is. Sokszor már az is elég a szárnyaláshoz, ha a másik kiesik az aktuális tornáról. Tovább színezi a helyzetet, hogy alapjátékuk tökéletes kontrasztot alkot, aminek egyenes következménye, hogy más-más felületen érzik igazán otthon magukat. Ketten szépen lefedik az egész évet. Federer meglepően könnyedén vitte az év első GS tornáját, hogy aztán látszólag ok nélkül adja le óriási lélektani és pontelőnyét. Nadal a tavaszi kemény pályás szezonban még nem sütött igazán, puhára lépve (salak, fű) azonban megint a világ legjobb játékosa lett. A kettő között nyertek még néhányan tornát Amerikában.

Roger Federer, Rafael Nadal -

Wimbledon után megint mindenki leírta Federert. Hogy minek, meg hogyan. A heyho kicsit kivárt, mert a svájci edzőválasztása (Paul Annacone) meglepő, kondi edzője nyilatkozata pedig elgondolkodtató volt. Pierre Paganini azt mondta a svájci Blikknek, hogy egyáltalán nem zavarja, amikor a szurkolók egy sör mellett leírják Rogert, de amikor a szakértők teszik ugyanezt évek óta minden egyes vereség után, na az már kicsit bosszantja. Paganini igen biztató jóslatokat tett Federer fizikai állapotával kapcsolatban is. Persze mi mást mondhatott volna.

Minden esetre Federer pörgő lábbal és támadó tenisszel tért vissza. Arról beszélt, hogy milyen gyorsan változnak a dolgok és versenyt nyert. Az idén másodszor. Ezzel szemben Nadal Torontóban még világelsőként is felemelt fejjel távozhatott, Cincinettiben már nagyon csúnya dolgokat villantott.

Federer feljavulásánál sokkal meglepőbb, hogy Rafa nem folytatta fél éve megkezdett diadalútját. Wimbledon után elképzelhetetlennek tűnt, hogy a közeljövőben bizonytalannak lássuk. A tét mindenki számára ismert: Rafa a halhatatlanságért száll harcba. És mikor ha nem most. Két győztes GS után, millió ponttal a ranglista élén, 24 évesen, top formában. Az elmúlt években Nadal vagy sérülten, vagy holtfáradtan érkezett New Yorkba. Idén azonban, - mint azt kitárgyaltuk - megváltoztatta versenynaptárát és Federerrel egy ritmusban haladva a Grand Slamekre készül. Azaz nem Torontóra. Lehet, hogy hétfőtől ugyanazt látjuk tőle, mint nyáron. De lehet, hogy azt amit tavaly ugyanitt. Bármilyen húrral játszik is, egyszerűen nem pattannak ki rendesen a pörgetései. És ez minden vonatkozásban megváltoztatja játékét. Egész nyáron nagyszerűen működtek második adogatásai, de a Cincinettiben lefektetett nagyon gyors borításon, - aminél csak egy hangyányit lassabb a US Open felülete - Baghdatis egy méterrel az alapvonal előtt fogadta azokat. Nadal a két torna során alig néhányszor tudta elővenni szuper erejét, a magasról lecsapódó, fonák oldalról kilőtt, teret átölelő tenyeresek hatékonysága messze elmaradt a várakozástól. Egyszerűen túl gyors a borítás ahhoz, hogy Nadal az egész pálya felületét elfoglalva minden pozícióból tenyeressel támadjon. Fonák oldalról viszont egy idő után gyengélkedni kezd. Nadal beszélt arról, hogy vannak gondjai a fonákkal, de ez nem új hír. Évek óta ez történik kemény pályán. Amikor nem képes tenyeressel irányítani, és nem elég mindössze egy-egy fonákot meghúzni, amiben óriási (ld. elütések) hanem sokáig ütik a fonákját, kicsit elbizonytalanodik a mozgása és jönnek a nyesések, amivel viszont leszorul a pályáról. Ehhez persze három szetten át ütni-vágni kell. A mezőny 98% kondiban a többiek fejben nem bírják, Federer pedig az egykezes fonákja miatt képtelen ekkora nyomást gyakorolni Nadalra. Nagyjából Andy Murray maradt, akivel az elődöntőben találkozhat. Az év elején Ausztráliában és két éve itt Andy nyert.

Federer hat éve mindig döntőt játszik, most saját magán kívül Söderling és Djokovic vagy Roddick állíthatja meg.

Nagy kérdés, hogy valaki megfutja-e Del Potro tavalyi kűrjét, de elnézve a potenciális jelöltek formáját nem valószínű. Nalbandian rendszeresen belekeverid valami furcsa ötszettes meccsbe, amit aztán elveszít. Djokovicnak valamije beteg, Davigyenko még nem az igazi, meg hát ez GS, Roddick pedig "motivációs problémákkal küzd". De a US Openen mindig jönnek valakik, most is így lesz. 

Már két éve is egész New York Federer és Nadal találkozásáról szólt.
Óriási show lesz idén is. Imádják Nadalt és imádják Federert.
Azóta sem játszottak itt, pedig pörögnek a számok a táblán rendesen.

Roger Federer, Rafael Nadal -

A nőknél nem indul Serena és Henin, ami nagy baj. Arn Gréta a címvédő Clijsters ellen kezd… Venus negyedében kapott helyet Szávay Ági, aki Zahlavovával kezd, második fordulóban pedig Pennettával mérkőzhet.

Novak Djokovic -

Amit remélünk:
- kiváló magyar szereplés

- sok kávé, vitamin, édesség
- igazi őrült éjszakai meccsek
- menő ruhák
- show
- Andy Murray győzelme
- Djokovic térjen magához
- Federer varázslat
- Rafa karrier slam
- Cilic, Nalbandian, Fish, Davigyenko, Gulbis, Roddick teniszezzen jól!
- Del Potro ne legyen sérült

Ki nyeri a US Opent?

+
Rafael Nadal
+
Novak Djokovic
+
Roger Federer
+
Andy Murray
+
Robin Söderling
+
Thomas Berdych
+
Andy Roddick
+
David Nalbandian
+
más

358 hozzászólás

1.
  • K.Viru
  • 2010.08.29. 18:20
 
 
   

Jó cikk ;) Rafa nemfog nyerni ( megérzés... :/ ) de azért persze neki szurkolok :D remélem gulbis meg nalbandian sokáig mennek és verda is belejöhetne a játékba kicsit... holnaptól 2 hét őrület! :P

2.
  • CsimbaWamba
  • 2010.08.29. 18:27
 
 
   

Sziasztok

Hol közvetítik?

Köszönöm

3.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.29. 18:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • CsimbaWamba
  • 2010.08.29. 18:27

Eurosport

4.
  • West
  • 2010.08.29. 18:42
 
 
   

Federer, Masha az én tippem.

5.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.29. 18:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 4.
  • West
  • 2010.08.29. 18:42

azt szeretem:)

6.
  • West
  • 2010.08.29. 18:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 5.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.29. 18:43

nem kicsit lennék boldog ha igazam lenne!:D

7.
  • Viktor61
  • 2010.08.29. 19:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 4.
  • West
  • 2010.08.29. 18:42

Egyetértek:D

8.
  • Rafain
  • 2010.08.29. 20:52
 
 
   

Rafa és Masha:) Ezt szeretném, de Mashában nem vagyok biztos. Rafában kb 90 százalékig.

9.
  • West
  • 2010.08.29. 21:31
 
 
   

fu hát én egy Roddick, Masha győzelemnek örülnék legjobban, de sajnos Roddick szinte esélytelen, ezért voksoltam Federerre, méghozzá szerintem Murray-t fogja legyőzni a döntőben. Lányoknál Mashanak örülnék a legjobban és szerintem ő is fog nyerni:) Ha nem ő akkor talán Clijsters, nem tudom.

10.
  • CsimbaWamba
  • 2010.08.29. 22:48
 
 
   

Fuzzy, én néztem a Eurosport honlapján a műsort, de nem láttam benne olyat, hogy Tennis, csak valami WTA-t...
Bennem van a hiba?
De azért köszönöm. :- )

11.
  • pontpont
  • 2010.08.29. 23:33
 
 
   

Fuzzy, nem kötekedni szeretnék, de szerintem Cincinnati a helyes írásmód. De a cikk nagyon tetszik! :)

12.
  • matroid
  • 2010.08.29. 23:40
 
 
   

hosszu evekig a wimbledont tekintettem a csucsnak, de az utobbi idokben beelozte a us open. hogy miert?
talan a kozonseg. valahogy a masik 3 GS-en a szurkolok nem igazan akarjak rafat gyozni latni, mig a us openen rendkivul korrekt a kozonseg. akarki vagy, ha jol jatszol melled allnak. itt nincsenek tabuk.
a masik ok a jatek maga. erre a versenyre valahogy felszivjak magukat a versenyzok, es ebbol fakadoan rendkivul latvanyos meccsek jonnek sorra.

az eselyekrol fuzzy mindent elmondott. en fednek szurkolok, de nadalt erzem a legnagyobb eselyesnek. a ket torna szamomra indifferens, es ahogy latom nadal is egyre okosabban osztja be az erejet (wimbledon elott is kikapott fuvon, majd volt egy-ket zuros meccse az elso fordulokban, aztan siman nyerte a tornat). federer jatekan meg epp kapuzarasi panikot ereztem egy kicsit. most nagyon meg akarta mutatni hogy azert meg tudja nyomni, pedig ezt mindenki tudja. ami azert fed mellett szolhat, hogy elegge fekszik neki ez a us open. volt ennel lejjebb is ket eve, aztan valahogy megiscsak megnyerte a tornat.

13.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.30. 00:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • pontpont
  • 2010.08.29. 23:33

köszi, javítottam.

14.
  • Rafain
  • 2010.08.30. 00:55
 
 
   

Én szerintem csak Fed vagy Rafa nyerheti a tornát.Mindenhol Murrayznek, de nem hiszem, hogy egy GS-en egymás után verné a két menőt. Szerintem már Rafa lecsapja, ha összekerülnek. A skót akkor fogja megnyerni első az GS-t, amikor Fed már nem lesz ott a végjátékban, Rafa meg nem a százasformáját hozza. Tudásban már bizonyította Andy, hogy simán nyerhetne GS-t, még Rafáék mellett is, de valahogy azt az alázatot a tenisz valamint a játékostársak iránt nem érzem benne, ami Fedben és Rafában megvan. Értem ezalatt azt, hogy ha az ellenfél üt egy zseniálisat, akkor ő nekiáll hisztizni, fuckingolni stb. Amíg ezt nem növi ki, addig nyeri a Masterseket hardon, és rendre kikap Rafától meg Fedtől a Slameken.

15.
  • agimano
  • 2010.08.30. 01:31
 
 
   

ellopták Rafa csoda/méregdrága óráját, ha tudsz valamit, hívd ezt a számot:)))) http://richardmille.watchprosite...

16.
  • csomayjuli
  • 2010.08.30. 06:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • agimano
  • 2010.08.30. 01:31

Ez Rafa meglepetése a New Yorkiaknak? A Facebookon olvastam valamit.
Sziasztok, szép napot!
A meccsek kezdetéig még lehet tippelni az Open honlapján!
VAMOSSSSSSSS RAFAEL!!!!!!!!

17.
  • katma
  • 2010.08.30. 07:34
 
 
   
18.
  • csomayjuli
  • 2010.08.30. 10:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • matroid
  • 2010.08.29. 23:40

"talan a kozonseg. valahogy a masik 3 GS-en a szurkolok nem igazan akarjak rafat gyozni latni, mig a us openen rendkivul korrekt a kozonseg. akarki vagy, ha jol jatszol melled allnak. itt nincsenek tabuk."
-Hát ennek pont ellentmond egy cikk az observer.com-on.
Azt írják a NYC-iak nem szeretik Rafát mert nem eléggé kozmopolita.
Wimbledonban meg nem volt gond amikor Murray ellen játszott, nagyon korrekt volt a közönség. Párizs 2009 pont az ellenkezője. Az AO-n a Hewit elleni ötszettese sem volt anno pokoljárás. Nem tudom, ahányan vagyunk annyi vélemény.
Én elfogult vagyok Rafa miatt.

19.
  • hunchback
  • 2010.08.30. 10:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 17.
  • katma
  • 2010.08.30. 07:34

Ez lesz a teniszben a vuvuzela.

20.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.30. 11:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • csomayjuli
  • 2010.08.30. 10:22

imádják Rafát New Yorkban. eleve több tízezer spanyol ajkú megy ki miatta. óriási biztatást kapott eddig is minden évben és most is a két felkészítő versenyen.

21.
  • katma
  • 2010.08.30. 11:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • hunchback
  • 2010.08.30. 10:45

Szerintem mindenki leharapja a nyelvét:-)))

24.
  • West
  • 2010.08.30. 13:52
 
 
   

Pff... francia közönség... szerintem már szinte szánalmas amit művelnek, minden szarért elkezdenek fújolni, és azt hiszik ettől igényesek v nem is tudom mit hisznek. Én személy szerint nem szeretem Rafát, de még engem is idegesített, ahogy 2009-ben bánt vele a közönség, amúgy szerintem szinte nincs olyan játékos akit nem fújoltak volna ki a csigaevők... Számomra a "legkeményebb" az volt ahogy Sharapovával bántak a 2008-as Garroson Safina ellen. (2009-ben meg már természetesen imádták, mert gondolom visszatérő volt...) Egyszóval gusztustalan a francia közönség, SZERINTEM.

25.
  • West
  • 2010.08.30. 13:58
 
 
   

Amerikai közönséget én személy szerinte nagyon szeretem. :) Legtöbbször a jó meccsekért szurkolnak, és mindig elismerik a győztest.(meg én fújolni se hallottam őket túl sokat) Jó hangulatot teremtenek sokat biztatják az összes játékost, + nekem az is tetszik, hogy mennyire szurkolnak a hazaiaknak szóval még akkor is ha esetleg egy nagyon nagy név ellen játszanak, általában a hazaiakat részesítik előnyben, nem úgy pl a franciáknál hogy a SAJÁT játékosaikat fújolják ki... Összességében úgy gondolom hogy nagyon igazságosak, és ez nekem nagyon szimpatikus.

26.
  • csomayjuli
  • 2010.08.30. 15:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 20.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.30. 11:21

Én tudom, hogy Rafát imádják, olvastam NYC-i fanok kommentjeit.
De folyik a lélektani hadviselés a médiában, meg önjelölt szakértők szösszenetei folynak mindenhonnan, pro és kontra.

27.
  • Rafa007
  • 2010.08.30. 15:17
 
 
   

Jó a cikk! Federer vs Nadal mindenhonnan ez folyik! Lesznek kemény meccseik ahhoz, hogy összeakadjanak a döntőben. Milyen szép is lenne!! :)
Az egyetlen GS ahol még nem döntőztek egyszer sem. Sajnos Rafa még egyszer sem jutott be, hogy miért az a cikkben pontosan levan írva. Ha Rafa túllép az elmúlt 3 hét formáján átléphet végre a vonalon. Ha megnyeri, nagyon sok embernek szerez örömet, ha nem, lesz mi motiválja a jövőben!!! Vamos RAFA!

28.
  • csomayjuli
  • 2010.08.30. 15:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 26.
  • csomayjuli
  • 2010.08.30. 15:00
31.
  • raffaforever
  • 2010.08.30. 16:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 27.
  • Rafa007
  • 2010.08.30. 15:17

hááát itt bizony abszolút nem rafa az esélyes.ezen a boritáson nem igazán érzem az átütőerőt a játékában,nem igazán hatékonyak azok felrántott tenyeresek.de mivel rafa ugye mindig nyerni akar azért gondolom mindent belefog adni.ami pozitívum most nem kicsafart citromként vág neki a 2 hétnek - és ha egyszer ráérez erre a borításra is talán megtörik a jég :DDD

32.
  • donnie
  • 2010.08.30. 17:27
 
 
   

bocsi, tudja vki, hogy lesz-e netes stream USO-hez valahol?

33.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 17:58
 
 
   

Az én tippem : Fed, a csajoknál Clijsters vagy Sharapova! Ott bármi lehet:)

34.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 18:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 32.
  • donnie
  • 2010.08.30. 17:27

http://www.fromsport.com/c-4.html
Itt keresgélhetsz a meccsek között.

35.
  • Prest
  • 2010.08.30. 19:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 33.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 17:58

Hát egyelőre Arn 4-0 ra vezet Clijsters ellen a 2. szettben. :)

36.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 20:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • Prest
  • 2010.08.30. 19:48

Korai öröm, 5-6. Na de Clijsters evvel a játékkal nem lesz nyerő!

37.
  • Prest
  • 2010.08.30. 20:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 36.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 20:10

Én is épp ezt akartam írni... ez nagyon nagyon kevés lesz. Remélem össze tudja majd szedni magát.
Safinának sem megy ... :/

38.
  • agimano
  • 2010.08.30. 20:38
 
 
   

Juli az a cikk egy kibaszott nagy faszság, ezt így lehet kifejezni a legjobban:) nem arról ír, hogy a tenisz rajongók hogy állnak hozzá, hanem, hogy nem megy el a csilli-villi helyekre pózolni, meg nem azt mondja, hogy NY a legfaszább hely a világon, tiszta hülyeség.

39.
  • katma
  • 2010.08.30. 21:08
 
 
   

Söderling mit szenved 58 ki nem kényszerített hibával a negyedik játszmában. Az osztrák fiú 26 ászt ütött míg Söd csak ötöt. Fed ellen biztos nem így fog játszani.

40.
  • TBA
  • 2010.08.30. 21:17
 
 
   

na akkor let's go!
remélem jókis két hét elé nézünk
az első meccs választásom mondjuk nem sikerült jól: grétáék megint megmutatták, hogy miért nem nézek női teniszt
remélem ági miatt kivételt kell tennem most párszor
davy és cilic talán kezd formába lendűlni, jó lenne
södeling már megint mit szarakodik?
melzer-tursunov jó lehet
meg majd később hewitték

41.
  • katma
  • 2010.08.30. 21:18
 
 
   

Igen, igen Ági az első szett 6:0 után a másodikban is break előnyben, csak vigye végig.

42.
  • TBA
  • 2010.08.30. 21:27
 
 
   

ez az ági!
gonzalezzel mi történt?
ez a monfils mekkora lúzer!?

43.
  • brewer
  • 2010.08.30. 21:39
 
 
   

Nézem ezt a Robin-AHM meccset, és kezdenek AO flashbackjeim lenni... Robinnak nagyon nem megy ma, de az osztrák srác meg nem 200-as matéria.

Miért kell már rögtön az elején ennyire nehéznek lenni?

*költői kérdés volt*

44.
  • Prest
  • 2010.08.30. 21:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • katma
  • 2010.08.30. 21:08

Előbb el kéne Fedig jutnia...^^

45.
  • brewer
  • 2010.08.30. 21:41
 
 
   

De legalább TB-re kihoztuk volna ezt a szettet. És sajna Robin nagyon nem bírja a meleget, párát (lásd a katasztrofális ausztrál eredményeit), szóval ez most már, így gáz.

46.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 21:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • katma
  • 2010.08.30. 21:08

Soder eddig sem volt bombaformában, és a helyzet nem is változott! Nem hiszem el, mit rontott most is! Ha nem vigyáz, kizúg az első körben:(
Gonza még vissza sem tért igazán és megint megsérült:(
Áginak nagy grat!:))

47.
  • Slice
  • 2010.08.30. 21:44
 
 
   

Hát ez a Söderling nem lesz ellenfél Federernek. Monfils is megint szenved.. hihetetlen ez az ember.

48.
  • Elessar
  • 2010.08.30. 21:44
 
 
   

Rodd viszont kegyetlenül zúz, ha így fog játszani a továbbiakban is, akkor sokáig megy

49.
  • TBA
  • 2010.08.30. 21:46
 
 
   

hát pedig ez az osztrák gyerek nem egy nagy virtuóz
itt sem csinál semmi extrát
megnéztem a meccseit: idén eddig egy ATP főtábla meccset nyert meg
future tornákon vitézkedik max
sodernek kb 10 percre kellene rendesen koncentrálnia

50.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 21:50
 
 
   

Ez az osztrák fiú 215.? Jobban adogat, mint Soder. Na erre varjunk gombot:)

51.
  • TBA
  • 2010.08.30. 21:51
 
 
   

brávó ági!
sodert nem értem! miért idegesíti fel teljesen magát?

52.
  • katma
  • 2010.08.30. 21:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 50.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 21:50

Söderling idáig 6 ászt ütött míg az osztrák srác 31-nél tart. Söd ki nem kényszerített hiba 70, győztes ütés 40. Nem értem mi van vele.

53.
  • Dobs
  • 2010.08.30. 21:57
 
 
   

Valami olyasmit olvastam valahol, hogy Söderling rosszul lát erős napsütésben.
ha ez így van, akkor neki a lehető legrosszabb, amikor a pálya egyik fele világos, a másik meg sötét.
A 3. és 4. szett alatt pedig pontosan ez volt a helyzet.

54.
  • Doctorpete
  • 2010.08.30. 21:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 53.
  • Dobs
  • 2010.08.30. 21:57

rossz látással is simán kellene vernie kellene az ellenfelét az első fordulóban...

55.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 22:01
 
 
   

A vérivók nem bírják a napot:) Talán-talán most árnyékban itt a lehetőség...:)

56.
  • katma
  • 2010.08.30. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 22:01

Majd Fed ellen csukott szemmel is eltalálja a vonalat mint Garroson.

57.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 22:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • katma
  • 2010.08.30. 22:02

Ha eljut Fedig, már nem teszik ki a napra:) Csukott szemmel? Még ha bekötik a szemét akkor is:D

58.
  • Prest
  • 2010.08.30. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • katma
  • 2010.08.30. 22:02

Jaja...persze ezt csak Fed ellen tudja kivitelezni.

Amúgy egyáltalán nem rossz az osztrák srác.

59.
  • Prest
  • 2010.08.30. 22:15
 
 
   

Na csak kiszenvedte...majd 4 óra alatt. ^^ :)

60.
  • brewer
  • 2010.08.30. 22:16
 
 
   

Na, megvan. De rettenetesen nyögvenyelősen.

Nem volt rossz egyáltalán AHM, jól szervált, és fejben is rendben volt. Nem tudom, még elég fiatal, isten tudja.

Persze, ez nyilván elsősorban Robinon múlt, ritka rossz volt ma. 12 kettőshiba, jaj.

61.
  • agimano
  • 2010.08.30. 22:17
 
 
   

die Össi-Power hat nicht ausgereicht:)

62.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 22:22
 
 
   

Jól láttam? 74 hiba!!! Beszarás... Innen, csak javul már?!

63.
  • donnie
  • 2010.08.30. 22:26
 
 
   

azért az tapló volt,hogy nem fogott kezet a mérkőzésvezetővel.
Federer kb.hánykor lesz?

65.
  • katma
  • 2010.08.30. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 63.
  • donnie
  • 2010.08.30. 22:26

Szerintem 1 ó körül.

66.
  • JMDP
  • 2010.08.30. 22:33
 
 
   

Te már csak tudod. "ászkirály":D
Na megyek, leviszem a kutyát! Most úgy sincs semmi érdekes!

67.
  • Slice
  • 2010.08.30. 22:40
 
 
   

Nem akarok vitát kiváltani, és kéretik nem nekem ugrani, de ha Söderling ezt a szintet hozza, Federernek tényleg iszonyat könnyű lesz a döntőig. De hozzáteszem, kétlem, hogy Söd ezt tolná végig, mert ennyire szar nem lehet még egyszer.

68.
  • brewer
  • 2010.08.30. 22:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 63.
  • donnie
  • 2010.08.30. 22:26

Nem fogott kezet, hanem ránézett és odabólintott neki, szóval nem az volt, hogy dúlva-fúlva leszaladt a pályáról. Szerintem ennyi is elég, nem a kézfogás a lényeg.

69.
  • brewer
  • 2010.08.30. 22:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • katma
  • 2010.08.30. 22:30

Inkább három lesz az szerintem, még van előtte egy Venus meccs, és az kezdődik ottani idő szerint hétkor.

70.
  • katma
  • 2010.08.30. 22:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 69.
  • brewer
  • 2010.08.30. 22:42

Akkor videó lesz:-(((

72.
  • Slice
  • 2010.08.30. 23:00
 
 
   

Speciel én ilyet nem mondtam, hogy rémegyszerű dolga lesz:D Csupán annyit, hogy ha Söd nem javul akkor sétál be a döntőbe Federer. Amúgy szerintem kiegyenlítettnek mondhatjuk a sorsolást. Fed-nek az elődöntőbe jutás lehet necces, Nadalnak a döntőbe jutás, papíron. Bár Nadalt ismerve ezen a pályán már előtte is lehetnek gondjai. Amúgy a torna már csak azért sem lefutott, mert a döntőben még akár össze is jöhet egy Nadal-Federer... kitudja

73.
  • iCreator
  • 2010.08.30. 23:05
 
 
   

Fél 3-nál előbb nem igen kezdődik. Amúgy a végén derül ki, hogy kinek milyen ága lesz. Söd első meccséből meg ne vonjatok le kövit. Fed ágán Davy és Rod is okozhat komoly gondokat, ha elkapják a fonalat, Fed meg éppen nem. Söd meg vért iszik minden Fed meccs előtt Garros óta. Azért örülnék, ha most nem találna el 4 vönalat labdamenetenként. Fed csak akkor sétál be egy döntőbe, ha igazán jól játszik. Érzésem szerint még egy szintet emelnie kell Toronto és Cincy-hez képest. Amúgy mindig van meglepi.

74.
  • donnie
  • 2010.08.30. 23:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • brewer
  • 2010.08.30. 22:41

hát azért dúlt-fúlt. a labdákat 2 másodperc alatt kilőtte a nézőkhöz, és közben úgy hadonászott az ütőjével mint egy nun cha ku-val...de nekem mindegy...

75.
  • iCreator
  • 2010.08.30. 23:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 72.
  • Slice
  • 2010.08.30. 23:00

Abszolút nem érdemes itt papírozni. Rafa pl. féltve volt Wimbiben Murray és Söd miatt, erre azok viszonylag sima meccsek voltak, míg két noname-mel megszenvedett 5 szettben. Majd a negyed-, elődöntő és döntő voltak a legsimább meccsei, főleg a döntő. Szal a papírforma lófaszt nem ér. Én úgy gondolom, hogy Fed-nek nagyon komoly gondja lehet Söd-del, ha Söd elkapja a fonalat, míg mondjuk Fed meg nem annyira. Söd után meg Davy-t és Rod-ot sem nézném le, főleg Davy-t nem. Rod-ot valszeg elverné, ahogy szokta, de szerintem Davy lesz a meglepi. Gyorsan alakul a formája. Szerintem Nadal meg nem is talizik Murray-vel, mert Berdych elkeni a skótot. Így Rafa meg elkeni Berdych-t, aki nem bír jól játszani Rafa ellen, s már kész is a Fed-Nadal final :)

77.
  • donnie
  • 2010.08.30. 23:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 75.
  • iCreator
  • 2010.08.30. 23:14

tudod mit?így legyen :)

78.
  • Slice
  • 2010.08.30. 23:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 75.
  • iCreator
  • 2010.08.30. 23:14

Persze, nem sokszor jön be a papírforma, de hát valamire csak kell alapozni, így az elején. Én se Söderlingtől se Berdyhctől nem várok semmit, szerintem elfáradtak. Eléggé megnyomták az év eddigi részét, nem hinném, hogy komolyabb gondot jelentenének Federernek és Murraynek. Nadal kétségtelenül jobban járna Berdychel, de csak 1 fokkal szerintem. Azért nem döntő lenne, ahol össze kéne fosnia magát a cseh fiúnak. Amúgy ezt a Berdych nem tud jól játszani Rafa ellen, ez mi? Lehet lemaradtam valamiről, de nekem nem igazán rémlik, hogy ez miért is lenne így. Kettejük mérlegét szerintem idén tavasztól érdemes komolyabban figyelembe venni, amikor Berdych beindult. A wimbledoni döntő megvan, de az mégis csak egy döntő volt..más meccs nem nagyon rémlik, szóval szerintem ebből nem érdemes nagy következtetéseket levonni.
Federer ellenfele szerintem is a Davy&Roddick párosból kerül ki, de kétlem hogy az orosz megtalálná az igazi formáját, szerintem Roddick lesz az ellenfél.

79.
  • iCreator
  • 2010.08.30. 23:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • Slice
  • 2010.08.30. 23:21

A papírforma legalább annyiszor borul, ahányszor nem. Ha Murray meg is veri Berdych-t, szerintem ott kegyetlenül meg fog szenvedni (ami szintén jó lehet Rafának), csak nagyon szoros meccset tudok elképzelni, természetesen minimum 4 szettben.

Söd után papír meg egyebek szerint is inkább Rod-nak kéne jönni, de komoly összeget nem tennék rá. Davy nincs oly messze a jó formától, mint ahogy most látszik. Alapvonalon okítja Rod-ot, de hát az nem biztos, hogy elég lesz. Mindenesetre Rod is nagyon meg fog szenvedni Davy-val. Az első meccsek meg gyakran tréfásak, ezért ne vonjunk le messzemenő kövit Söd-nél. Emlékezzetek Fed hogy kezdte AO-t, az első szett bukó, volt para rendesen Andreev ellen. Aztán már csak 1 szettet bukott Davy ellen, ott is az elsőt, végül összesen két szett bukóval nyerte AO-t, de az első meccse alapján nem erre tippeltünk volna. Sösem olyan egyértelmű ez a játék, mint amilyennek tűnik. Ellentétben a squash-sal, ahol csodaszámba, ha mondjuk a 2. helyezettet megveri a 8. A teniszben sok a fordulat, sok az upset. Ezért megtanultam, hogy előre örülni vagy bánkodni az aktuális sorsolás miatt nem érdemes. Amióta Fed úgy kínlódott Wimbiben Falla-val az első körben, na azóta én mindenre fel vagyok készülve :)

80.
  • donnie
  • 2010.08.30. 23:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 79.
  • iCreator
  • 2010.08.30. 23:44

innen is látszik,hogy kb azon múlik, hogy Federer meg Nadal hogy játszanak. ha jó formában vannak,akkor Nadalt max egy top Murray verheti, Fedet max egy top-top Söd..szerintem.

81.
  • iCreator
  • 2010.08.30. 23:50
 
 
   

A másik meg, hogy szerintem Murray nem annyira jó és stabil, mint amennyire itt be van harangozva. Tavaly AO-en elverte egy Verdasco, majd uso-n egy Cilic, aztán döntő Fed-del AO-en, majd sima zakó Nadal-tól Wimbin, majd sima kettőben veri Rafát és Fed-et egy tornán, utána meg kikap egy Fish-től. Szal azon sem lepődök majd meg ha döntős, meg azon se, ha el sem jut Berdych-ig.

82.
  • Slice
  • 2010.08.30. 23:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 79.
  • iCreator
  • 2010.08.30. 23:44

Nem a mai meccsből gondolom azt, hogy Söd nem fog sok vizet zavarni, sokkal inkább megérzés és kicsit benne van az előző 2 torna is. Ugyanez Berdychnél. Szerintem nem fogják bírni ezt a tornát jó játékkal lehozni, persze mondom ez csak egy megérzés..Nadal szerintem ezen a tornán is meg fog izzadni legalább 1 meccsen, az elődöntőig. Federert én simán a 8ba várom, ott aztán kiderül, hogy Söd mit is tud mutatni, ha rajta túl jut sanszos a döntő szerintem, bár Davy ellen tényleg lehet egy jó meccs, de akárhogy játszik Davy, azért Fed még így is esélyesebb. Hát meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok..

84.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 00:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 82.
  • Slice
  • 2010.08.30. 23:51

Így igaz. Latolgathatunk itt akárhogy, majd kiderül. Nálam is megérzés szinten van Davy. Valamint én is úgy érzem, hogy ha Fed túl van söd-ön, akk onnan már döntősnek kell lennie. Rafának még Nalbi lehet tréfás, de max egy szettig szerintem. Én amúgy nagyon szeretnék Fed-Nadal döntőt. Mert Fed-nek tán most utoljára van esélye megverni egy top Rafát. Nadal ellen azért már kurvára számít a kor, na meg 3 nyert szettig támadni sem piskóta ellene. Nemrég néztem meg újra, hogy hogy mozgott Fed pl 06-07 TMC-n. Hát gyerekek, akármilyen "jó" kondiban is van most Fed, számomra ég és föld ahhoz képest. Most kell összejöjjön az uso döntőjük.

85.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 00:12
 
 
   

Te szégyenletesen nem értesz hozzá. Elfelejted, hogy egy jó Federer-nél teljesen mindegy, hogy milyen a sorsolás, mindig döntőben van, és ez hard-on és füvön általában győzelmet jelent. De egy közepes vagy csak majdnem jó Fed-nél, aki már öregebb is, már nem ilyen egyszerű. Szerintem ez a sorsolás az utóbbiakhoz képest meglehetősen kiegyenlített. Murray-t pl itt simán elpicsázná Fed.

86.
  • Slice
  • 2010.08.31. 00:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 84.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 00:05

Hát idén tényleg nagyon kéne egy Nadal-Federer USO döntő, jövőre még talán összejöhetne, de utána kétlem. Azon a véleményen vagyok, ha Nadal idén nem tudja megnyerni az USO-t, akkor nem tudom hogy mikor.. nem látom azt, hogy jövőre bármi jobb lenne vagy azután, sőt inkább rosszabb.
A TMC-n a Fed-Nadal elődöntök nem sültek el túl jól Rafa szempontból. Életembe kb, egy TMC elődöntő előtt hallottam azt Federertől, amikor az esélyekről kérdezték, hogy: Itt nincs kérdés, én vagyok a világelső, a meccsen én vagyok az esélyes, befogom húzni. Azon a meccsen nagyon jó játékkal verte el Rafát. Talán ez volt az egyetlen alkalom amikor ezt hallottam Federertől, nem pedig a szokásos sablon dumát, hogy: Hát nehéz megmondani ki az esélyes stb..

87.
  • Slice
  • 2010.08.31. 00:15
 
 
   

Ászkirály-nak azért igaza van abban, hogy a sorsolás eléggé el lett baszva, persze nyilván nem szándékosan. Nem arról beszélek itt, hogy Fed és Nadal ága nem lenne egyenlően erős akikkel találkozhatnak, hanem Djokovic negyedéről. Szerencsétlen szerb nagyon megszívta, sokkal igazságosabb lett volna, ha tőle a másik 3 negyedre elszórnak 1-1 játékost, Bagdha,Monfils stb. Az ő negyede azért tényleg brutális lett. Mondjuk a sorsolás sem kívánságműsor..

88.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 00:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 87.
  • Slice
  • 2010.08.31. 00:15

Az jogos, Djoko negyede tényleg el lett baszva, ahogy azt jeleztem is két napja, de a sors nem véletlenül sújtotta, hisz az utóbbi GS-eken meg röhejesen könnyű negyede volt, főleg hard-on. De könyörgöm, már évek óta ő a top 3. (vagy éppen 2.), hát baszki oldja meg, teniszezzen. Ahogy azt tette tavaly ősszel. Sosem lesz olyan, hogy tökéletes sorsolás. Az jön ki ebből a negyedből, aki éppen a legjobb, S az nem biztos, hogy Djoko vagy Rod lesz. De hihetetlen, hogy Djoko meg Rod ennyiszer összekerül, főleg hard-on. Ha nappal hőségben játszanak, akkor tudjuk ki nyer :)

90.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 00:35
 
 
   

Monfils-t meg Gasquet-t nyugodtan vedd ki abból a negyedből, mint tényezőt. Főleg Monfils már rég nem az. Gasquet meg még mindig küszködik a nagy áttöréssel/visszatéréssel. Lehet, hogy okoz valamit, de lehet hogy nem. Baghdát is csak azért érdemes említeni most, mert megverte Rafát meg Berdych-et. Fed ellen meg gyenge volt. szal nem lehet tudni mit kap elő. Ezek alapján annyira már nem durva Djoko negyede, de azért még így is durvább a kelleténél. Most ez van, így alakult.

91.
  • Slice
  • 2010.08.31. 00:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 88.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 00:27

Abban teljesen igazad van, hogy Djokovicnak illene elkezdeni teniszezni így az év végére legalább. Igazából nem is értem, hogy mi baja van állandóan..Iszonyatosan tud teniszezni, de lószart nem hoz ki magából, ahhoz képest, hogy mit tud. Nem látom benne azt a lendületet, és akarást, mint amikor berobbantak Murray-vel, hogy na majd ők megmutatják Federernek és Nadalnak..Ha már így szóba jött, Murray is bekaphassa, mert hihetetlen keze van, erre össze-vissza bohóckodik itt ezzel a védekezős teniszével, holott támadni jobban tud, és sokkal élvezhetőbbek azok a meccsei. Delpo-val kitudja mi lesz sérülés után, bár remélem visszanyeri a régi formáját, viszont az új generációt bárhogy is nézem, nem látom.

92.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 00:40
 
 
   

Azért látod így, mert csak papírban gondolkodsz. Már tutinak veszed a Murray-Nadal meccset, meg hogy ki kit fáraszt ki, miközben lehet, hogy Rafa sima 3-ban veri Berdych-t, akit Murray fárasztott halálra. Ezen majd akkor vitázzunk, ne most.

Azt aláírom, hogy régi papírforma és régi Fed alapján, Fed-nek döntőbe kéne sétálnia. De azóta kissé változtak a dolgok. Fed mellett még az szól nagyon, hogy ez nagyon az ő terepe. Szerintem konkréten az uso a legmegfelelőbb borítás neki. Meglátjuk mi lesz.

93.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 00:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 91.
  • Slice
  • 2010.08.31. 00:38

Én Murray-től már két éve várom, hogy végre kezdjen el támadni. Állítom, ha nem teszi, akkor mindig ki fog kapni az olyan támadó játékosoktól, akiknek éppen jól megy a támadás. Lásd ez évben: Fish (3-szor), Tipsarevic (ez hatalmas meccs volt amúgy), Monaco, Kohlsi, Berdych, Fed és még Nadal is stb.

Djoko teniszét meg imádom, amikor tényleg jól megy neki és odabasz. De könyörgöm teniszezzen már úgy, ahogy azt egy top 2/3.-nak illik. Basszon már oda, mert ez így nagyon gáz. Nehogy már itt sajnálgassuk a sorsolása miatt. Egy igazán jó Djoko-nak simán ott kéne feszítenie Fed mellet az elődöntőben. Ahol persze egy igazán jó Fed elkeni 4 szettben, de akkor is :)

94.
  • Slice
  • 2010.08.31. 00:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 00:50

Murray-vel az a nagy gond, hogy soha nem fog támadni, ha nem muszáj..Márpedig sok ember ellen nem muszáj neki. Djokovic pedig tényleg régen teniszezett úgy, ahogy tud, a nagyokkal mindig jó meccseket tudott játszani. Ezzel a "betegségével" pedig igazán kezdhetnének valamit. Bár azért azt is nehezen hiszem el, hogy egy orosz pl. Davy,Youzhny sokkal jobban bírja a 40fokos hőséget, mint Djoko.. Egyértelmű, hogy szar hőségben teniszezni, de Djokovic olyan látványosan szenved, hogy az valami hihetetlen.

95.
  • donnie
  • 2010.08.31. 01:00
 
 
   

közben Hewitt elvesztette az első szettet...

96.
  • agimano
  • 2010.08.31. 01:49
 
 
   

Söderling egy kicsit túl van dimenzionálva szerintem. Majd ha akar, akkor rámcáfol, de én így gondolom.

98.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.31. 02:27
 
 
   

nem kell ez a stílus. egy másik csatornán szopatnak éjjel.

99.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.31. 02:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 96.
  • agimano
  • 2010.08.31. 01:49

hát nem tudom. tavaly egy ponton múlott. és előtte Söd nem volt sehol. azóta tudja, hogy nyerhet.

100.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 06:43
 
 
   

Fuu gyerekek, mit művelt Fed! Amellett, hogy betegesen agresszív volt, megint ütött egy olyat, hogy aki nem látta, sürgősen nézze meg már csak ezért is. Bár sokat rontott Fed, 33 hibát, de ez most tényleg csak a nagyon agresszív játékának köszönhető, melynek 46 nyerő lett az eredménye. Látszott, hogy lényegében csak gyakorol, s az agresszió hevében rontott. Rengeteget ment hálóra is, de ott is sokat rontott. Bár sima elsőkörös meccs volt, gyenge ellenféllel, mégsem az az unalmas fajta, amilyen lenni szokott, volt pár szép labdamenet. Bár Dabul szinte csak akkor nyert pontot, ha Fed rontott.

Aki nem tudná megnézni a meccset, az itt megnézheti Fed mutatványát, mely úgy látszik az uso-n különösen megy neki: http://www.youtube.com/watch?v=V...

Amúgy az utána következő labdamenet sem kínos:)

Lényegében csak ezért érdemes említeni a meccset, azt hittem halálra unom majd magam, de első körnek bejött :)

101.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 07:08
 
 
   

Itt hosszabban is megnézhetitek http://www.youtube.com/watch?v=5...

102.
  • Prest
  • 2010.08.31. 07:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 07:08

Vadállati. :)

103.
  • matroid
  • 2010.08.31. 07:28
 
 
   

regen volt ennyire eros az elso kore fednek. kivancsi vagyok a folytatasra.

104.
  • katma
  • 2010.08.31. 07:51
 
 
   

Hallottam egy nyilatkozatot Fedtől amiben arról beszélt, hogy Paul azt kéri tőle, hogy legyen agresszívebb és mentálisan friss. Egyértelműen látszott, hogy mindent megtett amit lehetett, hogy teljesítse Paul kérését. A harmadik szett elejét kivéve ahol két fogadójátékot lazábban vett, szinte mindenre lecsapott amire lehetett. Hihetetlen motivált volt. Nem volt az, hogy breakelek és majd hozom az adogatásom, minden fogadójátékban megpróbálta elvenni az ellenfél adogatását.Ezt mutatja, hogy 19 breaklabdája volt, 36-szor volt hálónál, igaz egy kicsit többet rontott mint kellene de 24 pontot így is hozott és fog még javulni. Felvette a kesztyűt egyértelmű,láthatóan keményen dolgozik és nem érdekel a 29 éve mert a munka meghozza a gyümölcsét, ebben a korban is. Nem tudom hova ér el, de ,hogy mindent megtesz a győzelemért az biztos. Az ejtés utáni láb közötti elütést meg úgy látszik belevette a repertoárjába, szegény Dabul is csak állt és nézett, a közönség meg felállva tapsolt. Edzést csinált a meccsből, mert agresszivitásával esélyt sem adott Dabulnak a kibontakozásra. Akármi lesz, GO FED csakis nagybetűkkel!

105.
  • brewer
  • 2010.08.31. 08:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 73.
  • iCreator
  • 2010.08.30. 23:05

Tapasztalataim Robin nem az a játákos, aki formába hozza magát, vagy jól megy neki az elejétől fogva, vagy nem. Szóval nincsennek vérmes reményeim, bár a sorsolása alapján Fedig el kellene jutnia. De háőt elvileg az első meccsének is simának kellett volna lennie, aztán mi lett belőle. (é hát És Fednek is el kellene jutnia Robinig ;) :D )

Berdych meg sérüléssel küszködött Torontóban és Cinciben, nem tudom, hogy mennyire jött rendbe.

Fed pedig csak akkor fog döntőbe jutni, ha jól játszik, ez nem kérdés. De legyen szíves és játszon jól. Vannak biztató dolgok a játékában, remélem, hogy eredményekben is meglátszik majd.

106.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 08:32
 
 
   

Ez itt Roger terepe, teljesen felszabaultan, brutál agresszíven játszott, működik a fonák, a tenyerese csodálatos, ez a láb közötti elütés meg már már Roger névjegye lesz. Szerencsétlen Dabul, meg kell nézni az arcát :D
Láthatóan nagyon készült Fed erre a GS-re, most azt mondom elődöntő az biztosan meglesz, aztán majd meglátjuk.
Ha így játszik Fed, akkor megnéznék egy Roger-Rafa-t is a végén :)

107.
  • csomayjuli
  • 2010.08.31. 08:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 98.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.31. 02:27

Sziasztok, szép napot Mindenkinek!
A mondat második fele nem tetszett!

108.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 08:53
 
 
   

Látom megint megy a "kinek van könnyű ága" elmélkedés. Hát azért Rog negyedében még Melzer és Cilic bőven tud meglepit okozni, ha netán Söd nem is lesz tényező.
Bár még itt van az egyik kedvencem is Szunyi, jó lenne, ha összejönne egy Ferrero-Federer, persze ehhez kéne egy nagyon jó Szunyi is.

109.
  • katma
  • 2010.08.31. 09:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 99.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.31. 02:29

Nekem sem tetszett:-(( Nyár óta itt szórakozik, egy értelmes hozzászólása sem volt az Észkirálynak csak provokál, de te ne húzd fel magad inkább töröld.

110.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 09:50
 
 
   

Gyerekek, nem azért vannak az újítások, hogy használjuk az ilyen illetőkön???
Ott a ne lássam lehetőség, vagy a lepontozás. ÉN már meg is tettem :D

111.
  • petamas
  • 2010.08.31. 09:54
 
 
   

Hello!

Hát, én megnéztem egy párszor, hihetetlen, hogy megint megcsinálta Rog! Tavaly azt nyilatkozta, élete ütése volt az a láb közötti az elődöntőben. Nem tudom, mi lesz a folytatás, de ez fenomenális kezdés. Ahhoz képest ahogy kezdett Wimbiben...
Tényleg nagyon szeretheti a New York-i tornát. Vagy most sikerült jó formába lendülnie.
Hogy könnyű ága van e, az majd kiderül, ez egyáltalán nem ilyen egyértelmű.
Lehet, hogy Fed öreg, meg minden, de ha ilyeneket csinál, akkor megéri, hogy még mindig itt van. Éljen a támadó tenisz!

112.
  • Viktor61
  • 2010.08.31. 10:28
 
 
   

Lehet,hogy gyengus volt az ellenfél,de akkor is megérte megnézni:D:D

113.
  • Dobs
  • 2010.08.31. 10:39
 
 
   

Ez a nem szeretem beállítás nem a legjobb:
Ha valaki összegyűjti a 10 lefelé mutató hüvelykujjat, akkor eltűnik a hozzászólása, de a rá adott válaszok is, és az arra adottak is, úgyhogy most eltűnt vagy 20 hozzászólás.

114.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 10:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 113.
  • Dobs
  • 2010.08.31. 10:39

Ez tényleg nem a legjobb így. De miért iCreator, meg Slice hsz-ei tűntek el???
És azok a hsz-ek is eltűntek, amelyeket nem is rá válaszoltak...

115.
  • katma
  • 2010.08.31. 11:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 114.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 10:58

Nálam Creator és Slice megvan nem tűnt el.

116.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 11:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 115.
  • katma
  • 2010.08.31. 11:05

Nálam ezek a hsz-ek vannak "nem szeretjük" státuszban: 75,77,78,79,80,81,82,84,86,98,107

117.
  • katma
  • 2010.08.31. 11:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 11:13

Ok . Nálam is így van. Úgy látszik kell még javítani a rendszeren. Ezért tünt el múltkor Dobs és Creator hsze amikor assistant is megkapta a 10 lefele mutató ujjat.

118.
  • Jojo
  • 2010.08.31. 11:23
 
 
   

Gondolom egy trollnak van 10 felhasználója és bárkit ki tud kommentelni...

119.
  • Dobs
  • 2010.08.31. 11:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 11:13

Nekem a 64, 71, 72 is, viszont a 81 nem.

121.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 11:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 119.
  • Dobs
  • 2010.08.31. 11:32

Jah igen, nekem is ugyanez. A 81est elnéztem

122.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 11:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 118.
  • Jojo
  • 2010.08.31. 11:23

Ez az Ászkirály már múltkor is furcsa volt nekem. Valószínűleg a stanka féle troll lehet az

123.
  • katma
  • 2010.08.31. 12:00
 
 
   

A hsz-ek a sorsoláskor arról szóltak, hogy kb egyformán erősek a csoportok, kivéve Dzsokóét. Ha valaki jól játszik akkor mindjárt könnyű csoportban van ha kínlódik akkor egyből nehéz a sorsolása ez a téma. Annyira unalmas már. Ha ma Rafa simán nyer és jól játszik, Murry meg szenvedni fog akkor kezdjük írogatni, hogy milyen könnyű csoportban van Rafa? Két hét alatt javulhat akárki játéka vagy éppen romolhat akkor elkezdjük korrigálni megint ki milyen csoportba van. Abba kéne hagyni. Aki jó formában lesz az mindenkit meg tud verni és nyer. A második héten kell majd igazán jól játszani.

124.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.31. 13:12
 
 
   

javítjuk ezt a dolgot és csak a hülyeség fog becsukódni a rá adott válaszok nem.

125.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.31. 13:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 107.
  • csomayjuli
  • 2010.08.31. 08:41

nekem se az eredeti kommentben, ezért tettem szóvá. ugorjunk.

126.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.31. 14:28
 
 
   

most ismételték: őrjítő volt:D

127.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 15:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 126.
  • fuzzydunlop
  • 2010.08.31. 14:28

Megnéztem én is újra, nagyon király:) Amúgy hajnalban a harmadik játszmát már csak félig-meddig láttam. Jó volt ez nagyon és még lesz jobb is!

128.
  • katma
  • 2010.08.31. 15:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 127.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 15:06

Torontóban még rettegni kellett a második játszmától mert szétesett a játéka. Cincybe már végig koncentrált volt. Most meg agresszívabban játszik. Persze az igazi megmérettetés ezután jön de nagyot változott a mentalitása, ha erre Paul vette rá akkor nagyon ott a helye mellette és persze fizikailag is nagyon rendben van.

129.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 15:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • katma
  • 2010.08.31. 15:12

Így van és éljen az agresszív, támadó tenisz:) Elvégre ha nyerni akar, csak így lehet...!

130.
  • katma
  • 2010.08.31. 15:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 129.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 15:26

Na ja. Azért Potró nem lesz belőle de akármi más:-))))

131.
  • csomayjuli
  • 2010.08.31. 15:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 123.
  • katma
  • 2010.08.31. 12:00

"Annyira unalmas már." - Ebben tökéletesen igazad van. De ez azért van így mert nem objektívek a vélemények. A sorsolást nem érzelmi alapon kellene elemezni, nem is úgy hogy vajon könnyen vagy nehezen jut túl a kedvencünk az ellenfelén. Az legyen a szempont, hogy milyen játékerőt képvisel a játékos.
Abszolut nem mindegy, hogy egy szerencsés WC noname,egy qualis, vagy egy sokat próbált , szebb napokat látott játékos jön veled szembe az első körökben.
A többi már az eredményektől függ, lehet betliznek a nehezebb ellenfelek, és patyolat-tiszta lesz az út - de:"Aki jó formában lesz az mindenkit meg tud verni és nyer."- Meglátjuk ki lesz az!
Addig is izgalmas jó meccseket, jó szurkolást Mindenkinek!

132.
  • katma
  • 2010.08.31. 15:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 131.
  • csomayjuli
  • 2010.08.31. 15:39

Nagyon nehéz megmondani ki a könnyű, mert bár Söd nem játszott jól de az az osztrák fiu sem úgy játszott mint aki kétszáz fölött van. 31 ászt ütött ami kiemelkedő teljesítmény. Én ezért nem mondom soha, hogy ez könnyű vagy nehéz mert annyi mindentől függ, pl hogy a játékstílusa fekszik e neki, vagy épp milyen bugyi van rajta és milyen napot fogott ki. Murryre egy fityinget sem tettem volna Sinsyben olyan gyatrán játszott és egy napra rá Rafa ellen rá sem lehetett ismerni.

133.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 16:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 130.
  • katma
  • 2010.08.31. 15:37

Potro ne is legyen ( megismételhetetlen )!:D Mondjuk 17. GS győztes?:)))

134.
  • normaluser
  • 2010.08.31. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 131.
  • csomayjuli
  • 2010.08.31. 15:39

Kié az objektív vélemény? Az RG előtt ugyanígy ment a felháborodás, h Federernek milyen könnyű ága van, mindenki a galambja stb. Aztán jött Söderling... néztünk, mint a moziban, amikor 150-el tisztította a vonalakat és nem akart hibázni. Megnéztük a meccset és pl. Reboo, aki nagy szakértője volt a galamb témának, csak annyit írt a látottak után, h Rognak volt a nehezebb ága. Alig ocsúdtunk fel abból, h az Inter otthon gyök2-re aprította a Barcát és jött a következő meglepetés.
Szerintem az emberi tényezőt egyszerűen nem lehet félresöpörni. Bele lehet bújni a statisztikába, aztán jön valaki és felrúg mindent. Objektívan nem jelentheted ki az első nap előtt, h ennek vagy annak lesz könnyebb dolga... ez butaság. Meg kell nézni ki milyen formában van, mennyire pihent, nem -e beteg egy kicsit stb... de még mindezen felül is kifoghat valaki egy olyan napot, amikor egyszerűen minden összejön. Majd most megnézzük milyen formában van Murray és Berdych, aztán ha szárnyalnak, akkor lehet parázni, ha bukdácsolnak, akkor megnyugodni.

135.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 17:28
 
 
   

Na Marcos és Arnaud elkezdte, tuti nagy meccs lesz jah és GO BAGHDA! :)

136.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 17:29
 
 
   

Na meg a Chardy-Gulbis is jó meccs lehet. Ott meg hajrá Erni!

137.
  • Turin
  • 2010.08.31. 17:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 134.
  • normaluser
  • 2010.08.31. 16:38

Ez a "milyen nehéz ága van" szöveg legtöbbször arra jó, hogy lehessen csettinteni a nyelvünkkel, hogy "ez az igazi bajnok, még így is megnyerte, pedig milyen kőkemény ága volt!", legtöbbször pedig ezek a pusztán papíron nehéz ágak, ahol végül vagy fáradt nagymenők kerülnek a hősünk elé, vagy bejön a szokásos mentális gát, és érdekes módon feleannyira sem játszanak jól, mint két nappal korábban.

Ha meg kizúg az illető, akkor lehet mentegetni, hogy "ilyen ágon csoda lett volna".

139.
  • Russel9
  • 2010.08.31. 18:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • Turin
  • 2010.08.31. 17:36

Hú, ez mennyire igaz.
Mondjuk a teniszben az a szép, hogy látva egy meccset, egy tornát, vagy akár egy teljes pályafutást, mindenkinek megvan a saját narratívája a történésekkel kapcsolatban - függetlenül attól, hogy elvileg mindenki ugyanazt a meccset látja. De azért hihetetlen hogy egy szurkoló milyen "felmentéseket" képes kitalálni saját kedvence számára. (Erre példa a "könnyebb ág" téma, de még sok ilyen van - mondjuk ebből a szempontból a "heyho"-s kommentek igazi aranybányát jelentenek, függetlenül attól, hogy Fed-, Nadal- vagy akármilyen szurkolók írásairól legyen szó.)

140.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 19:01
 
 
   

Szerintem ezt ne erőltesd, mert már gáz egy kicsit. Szerinted Hewitt mennyi gondot okozna Fed-nek? Főleg ilyen játékkal. Fed az utóbbi 6 évben csak kétszer nem jutott döntőbe hard-on (05,08). Ráadásul 08 AO-n nem volt egészséges. Elhiheted, hogy ha jól játszik, akkor teljesen mindegy milyen a sorsolás, döntőbe jut. A legnagyobb butaság a torna elején kijelenteni, hogy kinek van könnyű ága. Még lehet sok meglepi és lesz is. Az, hogy Söd tényleg gyenge e, még ráérünk kijelenteni. Nadal ágát is csak egy valaki miatt lehet "nehéznek" nevezni, és az Murray. És az lesz a vicc, hogy lehet össze se kerül vele, majd besétál a döntőbe. Szerintem hagynunk kéne ezt az ág témát a torna végére. Drukkoljunk a Fed-Nadal-nak inkább.

141.
  • katma
  • 2010.08.31. 19:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 139.
  • Russel9
  • 2010.08.31. 18:59

Itt nem csak arról van szó, hogy felmenti a kedvencét, hanem degralálhatja az ellenfelet ilyen szöveggel, hogy még jó hogy bejut ilyen könnyü ágról, vagy még ilyen könnyű ágról sem tud a döntőbe jutni!

142.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 19:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 139.
  • Russel9
  • 2010.08.31. 18:59

Nagyon igaz Turin és Russel. Emellett gyakori az a jelenség is, amikor valaki már előre elcsepegteti, hogy kedvence most nincs olyan nagy formában, mert mondjuk sérülésből/betegségből tért vissza, ezzel előre biztosítja, hogy nem nagy gáz, ha idő előtt kiesik a kedvenc, no de ha így nyeri a tornát, akkor meg ő az isten, hogy még így is nyert. S még lehetne sorolni sok hasonlót. Most a us open kapcsán már érezhető egyesektől Fed esetleges döntőbe jutásának az érdemének a degradálása, lévén papíron "könnyű" az ága, na meg Söd gyengén kezdett. Ha meg holnap sima 3-ban nyer Söd, akkor mi van. Az jut a döntőbe, aki végig veri azt a 6 embert, akikkel összehozta a sorsolás.

143.
  • iCreator
  • 2010.08.31. 19:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 141.
  • katma
  • 2010.08.31. 19:08

Na erről van szó, ezt amúgy Replica előszeretettel alkalmazta. Mármint a degradálást.

144.
  • agimano
  • 2010.08.31. 19:25
 
 
   

Gulbisé úgy látom a szopóág:P Bagdáé is lehet

145.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 19:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 144.
  • agimano
  • 2010.08.31. 19:25

Gulbistól amúgy többet vártam volna. Csalódás volt, bár Chardy nem gyenge első körös ellenfél.

146.
  • Russel9
  • 2010.08.31. 19:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 141.
  • katma
  • 2010.08.31. 19:08

Persze, igazad van, az is a "játék" része, de most szerintem divatosabb a "felmentés". (Lásd: Nadal - térd, Federer - 29 éves kor. Igen, tudom, hogy Nadalnak tavaly ráment a komplett szezonja Hamburg után a térdsérülésére, de most makkegészséges. Igen, tudom, hogy Federer nem játszhat 29 évesen úgy, mint 23 évesen, de minden "eszközzel" rendelkezik, hogy 29 évesen is GS-t nyerjen. Csak azt nem tudom Djoko-nak milyen felmentést találjak ki - talán szerelmes? :))

147.
  • katma
  • 2010.08.31. 20:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 146.
  • Russel9
  • 2010.08.31. 19:37

Nem hiszem, a szerelem nagyon fel tudja dobni az embert és akkor csodákra is képes, amennyire még emlékszem:-))))

148.
  • katma
  • 2010.08.31. 20:05
 
 
   

Baghda break előnyben, közel 50 nyerővel! GO gyerünk kis ciprusi. Szívesen alkudoznék vele egy görög piacon és közben kajánul vigyorogna:-)))

149.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 20:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 146.
  • Russel9
  • 2010.08.31. 19:37

Szerintem Djoker allergiás. Fűre, fára, porra, melegre, napra! A teniszre?!

150.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 20:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • katma
  • 2010.08.31. 20:05

Ezt elkiabáltad. Várjuk ki a végét!!!

151.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 20:14
 
 
   

Gulbis csalódást okozott, azért reméelm Baghda továbbszenvedi magát. Clement-tel nagyon nagy meccset vív, ahogy azt vártam is

152.
  • agimano
  • 2010.08.31. 20:15
 
 
   

megy a hurrikán NY felé:(

153.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 20:15
 
 
   

Ott van még Melzer és Cilic is, szóval nem kell sírni, lesz még ellenfele Rognak is

154.
  • zekatty
  • 2010.08.31. 20:15
 
 
   

Baghda remélem a nagy szíved hozza a győzelmedet!

155.
  • katma
  • 2010.08.31. 20:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 154.
  • zekatty
  • 2010.08.31. 20:15

Csak az erő nincs nagyon vele:-((

156.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 20:23
 
 
   

Kikészült nagyon Baghda, fizikálisan jobb Clement :( De az adogatásai még viszik előre

157.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 20:29
 
 
   

Djoker megint szenved a napon, rossz nézni komolyan...

158.
  • katma
  • 2010.08.31. 20:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 157.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 20:29

De azért kiszenvedett egy break előnyt.

159.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 20:31
 
 
   

Mondjuk, ha Gulbis így tudna küzdeni...

160.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 20:33
 
 
   

Jaj ne már:(

161.
  • katma
  • 2010.08.31. 20:35
 
 
   

Baghda meccse izgalmasabb mint egy horror.

162.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 20:36
 
 
   

Mekkora meccs volt! Sajnos Baghda a végére már hulla volt, Clement jobban bírta fizikálisan, grat neki!

163.
  • agimano
  • 2010.08.31. 20:37
 
 
   

Bye-bye Bagda

164.
  • zekatty
  • 2010.08.31. 20:37
 
 
   

Nem indul jól ez a nap, Gulbis, Baghda out.

165.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 20:40
 
 
   

Nem ezt az eredményt szerettem volna:( Tudom ez nem kívánságműsor, de akkor is...
Sajnálom Baghdát:(((

166.
  • katma
  • 2010.08.31. 20:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 20:40

Nem tudom mért ment el Cincy után még egy tornára, inkább erőt gyűjtött volna.

167.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 20:43
 
 
   

Az egyik nagy kedvenc Baghda out, Gulbis szintén, nem egy szerencsés nap ez :(

168.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 20:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • katma
  • 2010.08.31. 20:42

Na ez az! Most hiányzott a kondi:(

169.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 20:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • katma
  • 2010.08.31. 20:42

Igazából sose értettem ezeket a GS előtti tornákat. Mi értelme elmenni rájuk??

170.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 20:48
 
 
   

Süti is out

171.
  • lemyke
  • 2010.08.31. 20:48
 
 
   

szegény Baghda, pedig olyan aranyos, mint egy kis manó vagy kobold

172.
  • katma
  • 2010.08.31. 20:50
 
 
   

Cincinnatti végén már hulla fáradt volt. Ezt most elszúrta vagy kúrta.

173.
  • agimano
  • 2010.08.31. 20:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 169.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 20:47

akik nem annyira top játékosok, hamarabb kiesnek és szükségük lehet még meccsekre, gyakorlásra, pénzre, stb akkor van baj, ha valakinek beindul a szekér és nagyon összesűrűsödik a program, akkor kell tudni lemondani előre betervezett tornákat.

174.
  • agimano
  • 2010.08.31. 20:56
 
 
   

tudni kell lemondani:)

175.
  • zajic
  • 2010.08.31. 20:57
 
 
   

Azt hiszem, ezek utan felul kellene ertekelni a tegnapi kommenteket a sorsolasrol. Mert hat, se Bagdha, se Gulbis... Ami neheznek tunt, megvaltozott. Persze, ha valaki legyozte Gulbist, esetleg jobb nala, legalabb is most. Tehat majd meglatjuk, mi9lyen lesz a folytatas.
Amugy udv mindenkinek, mar regen nem irtam az oldalra, de azert olvasgattam.

176.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 21:12
 
 
   

Fish is szopóágon, mi van itt???

177.
  • katma
  • 2010.08.31. 21:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 175.
  • zajic
  • 2010.08.31. 20:57

Lecsaptad a ziccert:-)))

178.
  • katma
  • 2010.08.31. 21:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 21:12

54%-os első adogatással és három szett alatt 11 ásszal nem is fog győzni. Ennél még Fed is több ászt ütött.

179.
  • katma
  • 2010.08.31. 21:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 21:12

Fish már intézi a dolgait mert break előnybe került-

180.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 21:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 179.
  • katma
  • 2010.08.31. 21:27

Na azért! :)

181.
  • katma
  • 2010.08.31. 21:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 180.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 21:29

Úgy megijedt, hogy kikap, hogy már 5:0-ra vezet.

182.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 181.
  • katma
  • 2010.08.31. 21:34

Közben meg Troicki oktatja Djokot néha

183.
  • Elessar
  • 2010.08.31. 21:45
 
 
   

Troicki szenzációs, Djoker meg szürke. A végén még itt is meglepi lesz

184.
  • brewer
  • 2010.08.31. 21:47
 
 
   

Megkérdezhetem, hogy Djokó mit csinál? Vagy jobb ha nem?

185.
  • brewer
  • 2010.08.31. 21:55
 
 
   

Hát ez nem néz ki jól... Remélem valahogy kijön ebből Djokó, ha egyáltalán tud ellene tenni valamit.

186.
  • katma
  • 2010.08.31. 21:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • brewer
  • 2010.08.31. 21:47

Idegeskedik:-((

187.
  • JMDP
  • 2010.08.31. 22:01
 
 
   

Argentin szekció: megvan az első győzelem:) Schwank-Ginepri 6-4,7-6,4-6,5-2:)
Végre, már rájuk fért!

188.
  • brewer
  • 2010.08.31. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 186.
  • katma
  • 2010.08.31. 21:58

Nem tudom, az elmúlt egy évét elnézve, bennem nagyon halkan, de felmerült, hogy egyáltalán meddig fogja ezt tudni így folytatni? Nem hiszem, hogy ez lelki dolog lenne nála (az esti meccseken nem szokott gondja lenni), és egyértelmű, hogy évről évre rosszabb.

Valahogy ki kellene ezt a meccset szenvednie, talán legközelebb estére tennék.

189.
  • zajic
  • 2010.08.31. 22:04
 
 
   

Hát emberek, ez egy fura nap. Mit lehet hozzátenni Fish meccséhez, vagy inkább Hájek játékához. Vagy Djoko, ott is bizony valami készul, persze Djokót azért még nem szabad lírni, de akkor is. Nagyon átalakulhat az esélylatolgatás a mai nap után.

190.
  • agimano
  • 2010.08.31. 22:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 188.
  • brewer
  • 2010.08.31. 22:02

szerintem már direkt nem teszik estére szegényt.

a fura nap megkoronázása remélem nem Rafa kizúgása lesz:))

191.
  • katma
  • 2010.08.31. 22:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 188.
  • brewer
  • 2010.08.31. 22:02

Ez a hajó elmenni látszik:-(( Jó kis USO lesz.

192.
  • brewer
  • 2010.08.31. 22:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 191.
  • katma
  • 2010.08.31. 22:11

Talán most ez a gém kicsit visszahozza a meccsbe. Még csak egy brék.

193.
  • zekatty
  • 2010.08.31. 22:18
 
 
   

Djokó vagy meghal, vagy feltámad, a kérdés még nem dőlt el. ( Az azért szívás, hogy No.3. létére, mindig kiteszik aszalódni)

194.
  • katma
  • 2010.08.31. 22:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 192.
  • brewer
  • 2010.08.31. 22:14

"OH Nem" A klasszikusokat idézve.

195.
  • zajic
  • 2010.08.31. 22:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 192.
  • brewer
  • 2010.08.31. 22:14

Hát eddig nem úgy néz ki. Troicki hozza az adogatásait.

197.
  • agimano
  • 2010.08.31. 22:23
 
 
   

amúgy azt tudtam, hogy Djokovic szar lesz, de azt hittem, hogy szerb nem veri őt meg ugyanúgy, ahogy Rafát sem spanyol

199.
  • agimano
  • 2010.08.31. 22:24
 
 
   

playeren még mindig John Mc van:)))

200.
  • brewer
  • 2010.08.31. 22:27
 
 
   

Állítólag 42 fok körül van a pályán.

201.
  • brewer
  • 2010.08.31. 22:31
 
 
   

Djokó visszabrék, talán lesz ebből még valammi.

202.
  • katma
  • 2010.08.31. 22:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • brewer
  • 2010.08.31. 22:27

Ez nem igazság mi meg megfagyunk.

205.
  • agimano
  • 2010.08.31. 22:40
 
 
   

lehet, hogy katma is hülye, de te mindig csak azt tudod mondani, hogy Sampras kellene ide, nélküle nincs tenisz, ez nem valami konstruktív hozzászólás, mit lehet ezzel kezdeni? nézd akkor videóról Pete-t Amúgy én még sosem szóltam be neked és ezt sem annak szánom, csak megmagyarázom, amit talán nem értesz

206.
  • katma
  • 2010.08.31. 22:44
 
 
   

Beszedted a gyógyszeredet vagy elgurult.

207.
  • agimano
  • 2010.08.31. 22:44
 
 
   

Amúgy mostanában senki sincsen kirobbanó formában, kb minden ág egyformán gyenge szerintem, ki a francnak kellene Fed ágán lenni, hogy erős legyen, Rafának az első körben, vagy kinek? Szerintem is gyenge ág, de nem annyira tudnám sokkal nehezebbé sem tenni. Ő Roger Federer, nem Tóth Jóska a szomszédból.

209.
  • Prest
  • 2010.08.31. 22:47
 
 
   

Na te nagy király, magyarázd már meg mitől szopóág a másik? Ha Fedé vicc, akkor a másik is az...ennyit erről. csak beszélsz a levegőbe összevissza...
Azért szólnak be Neked mert minősíthetetlen a stílusod és még butus is vagy sajnos. A leszavazott hsz-eket nem lehet megnyitni okos!

211.
  • Doctorpete
  • 2010.08.31. 22:50
 
 
   

már meg ne haragudj, de nagy butaságokat beszélsz....

212.
  • katma
  • 2010.08.31. 22:52
 
 
   

Lehet, hogy együtt voltunk úttörőtáborba?

213.
  • Slice
  • 2010.08.31. 22:52
 
 
   

Az oké, hogy Sampras nagy király volt, de már visszavonult, és nem lesz újra aktív, éppen ezért rohadtul fölösleges ezen rugózni, hogy milyen jó lenne, ha itt lenne. Azt, hogy Pete itt szétcsapna mindenkit legfeljebb csak sejtheted, de erre semmi garancia nincs..Amúgy meg nem kell egy hülye szerbet nézed, ha nem tetszik nem kötelező nézni, viszont ha eddig nem jöttél rá akkor megpróbálom elmagyarázni, hogy miért ellenségeskednek veled itt sokan:
Az teljesen oké, hogy leírod a véleményed, csak egyrészt Tőled egyetlen egy vélemény lehetett olvasni idáig, azt, hogy mindenki fos Pete a király, másrészt a megfogalmazásod is hagy kívánni valót maga után.

216.
  • katma
  • 2010.08.31. 22:55
 
 
   

Közben azért Nole hozta a negyedik játszmát, hogy rátérjünk a teniszre.

217.
  • Doctorpete
  • 2010.08.31. 22:56
 
 
   

nem igazán...
csak sztem hülyeséget beszélsz, és megjegyeztem, ennyi. de be ne gurulj.. :)

218.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:00
 
 
   

Nole megint úgy kezdi mint a negyedik játszmát. Break hátrány.
Verda is vesztette az első szettet.

219.
  • agimano
  • 2010.08.31. 23:00
 
 
   

nem vagyok annyira fiatal, hogy ne láttam volna játszani, de ha neked ennyire hányingered van a mostani tenisztől és tőlünk is, akkor egyszerű, nem kell nézni, nem kell ide járni és mindenkit lehülyézni, lehet, hogy csak te vagy itt az okos, de akkor röhögj rajtunk a hátunk mögött, ne az arcunkba

220.
  • agimano
  • 2010.08.31. 23:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 218.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:00

azt sem tudom, hogy Verda kivel játszik, de szerintem simán kieshet itt, ő sincs semmilyen formában jelenleg

221.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • Doctorpete
  • 2010.08.31. 22:56

Mi történt újra a csatamezőn?

222.
  • Doctorpete
  • 2010.08.31. 23:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 221.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:01

benéztem, igen :-)

223.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 220.
  • agimano
  • 2010.08.31. 23:01

Fognini 6:1-re verte az első szettben de most talán összeszedi magát.

224.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 222.
  • Doctorpete
  • 2010.08.31. 23:02

Jókor jöttél:-))

226.
  • normaluser
  • 2010.08.31. 23:09
 
 
   

Katma nem hülye. Ha valaki nem annak a játékosnak szurkol, mint te, arra nem feltétlenül a hülyézés a megoldás. Másnak más jön be, más játéka tetszik, nem vagyunk egyformák, ezt előbb utóbb el kell fogadni, ilyenek vagyunk. Elmondtad a véleményed, Federer ága szar, eddig oké, értettük. A többi hiszti. Sampras kéne, ezzel egyetértek, de ő nem fog visszajönni profiskodni, kiöregedett. Ezt is el kéne fogadni. Gondolom 30 elmúltál már, ha szeretted Samprast. Ilyen idősen gáz ez az ovis hozzáállás, h nekem ő kell, meg hülye vagy mert másnak szurkolsz. Lenne pár megoldás a helyzetedre, például felnősz. Jobb később, mint soha. Vagy nem nézed ezt a mai teniszt, esetleg nem fogadod el, h Pete visszavonult és létrehozol magadnak egy saját kis világot, ahol még mindig profiskodik... itt is hisztizhetsz tovább, bár sok értelme nincs. Előbb utóbb úgy is bezárjuk a kommentjeidet, hagyhatnál minket békésen szurkolni.

228.
  • Prest
  • 2010.08.31. 23:23
 
 
   

Te vagy a hülye kedves barátom...a sokszor leszavazott komment törölve lesz...én erről beszélek hülyegyerek. Azt már a büdös életbe nem fogod megnyitni seholse barom. Velem ne szórakozz okoska. Menj és nézd a pistol pete-et videórol.
Majd ha GS győztes leszel, meg top3 akkor moslékozz le profi teniszezőket.
Komolyan nem értelek. Nem kell bizonygatnod úton útfélen, hogy selejtes vagy, megértettük elsőre is.
Mindenesetre én befejeztem veled.

229.
  • zekatty
  • 2010.08.31. 23:23
 
 
   

Embereket, sportolókat mosléknak nevezni, ez bizony nagy bunkóság.Te idejössz levezetni az agresszivitásodat? Miért gondolod, hogy erre bárki is kíváncsi?

230.
  • Prest
  • 2010.08.31. 23:27
 
 
   

És még lovagolsz is rajta...te büszke vagy rá, hogy ezt nem tudod felfogni? Szánalmas vagy barátom. És te moslékozol itt? Gratulálok.

231.
  • agimano
  • 2010.08.31. 23:33
 
 
   

szavazzuk már le a 227-es kommentet, most már látni akarom:)

233.
  • Prest
  • 2010.08.31. 23:35
 
 
   

Megjött az árnyék és Djoko mindjárt befejezi.^^ :) Legalábbis remélem ezt 5-2 ről már megcsinálja.^^

235.
  • brewer
  • 2010.08.31. 23:38
 
 
   

Na, mi a manó van itt?

Ne foglalkozzatok vele, nem beszélgetni akar, szimplán csak egy troll, semmi más.

agimano: hogy is van a spanyol nem ver Rafát, szerb meg Djokót elmélet? ;) :D

236.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:38
 
 
   

Hagyjátok. Szerencsétlen. Ne foglalkozzunk vele. Nole kiszenvedi a meccset. Verda meg most adta vissza a break előnyét.

237.
  • Turin
  • 2010.08.31. 23:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 218.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:00

Verda egy kalap sz... a tavalyi év vége óta.

238.
  • agimano
  • 2010.08.31. 23:40
 
 
   

ki lehet nyitni, ez a vita lezárva:) a többi is, szóval, sssssshhhh

239.
  • agimano
  • 2010.08.31. 23:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 235.
  • brewer
  • 2010.08.31. 23:38

hát mindjárt meglátod:))) amúgy tudom, hogy Feli megverte Rafát Queensben, de az az a kivétel, ami erősíti a szabályt:)

240.
  • Prest
  • 2010.08.31. 23:41
 
 
   

Nem érdekel a 64-es hülyeséged, mert fuzzy törölni fog ha továbbra is itt okoskodsz és osztod az észt. Az én hsz-eim még nem kerültek leszavazásra, szal nem foglalkoztam ezzel. Nem csoda, hogy te szakértő vagy, mert minden hszedet leszavazzák... ezen kéne elgondolkodnod.
Ha sokszor leszavaznak, majd nézheted a törölt kommentjeidet.
A további szennyre nem is válaszolnék.

242.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 237.
  • Turin
  • 2010.08.31. 23:40

Nem tudom mi van vele, játszott ő ennél sokkal jobban kemény pályán, valahogy olyan mintha egy kicsit kiégett volna.

243.
  • agimano
  • 2010.08.31. 23:46
 
 
   

remélem Sári hamar lenyomja a meccset, vagy Sárit nyomják le hamar, de végezzenek gyorsan

245.
  • brewer
  • 2010.08.31. 23:46
 
 
   

Na, Djokó kiszenvedte, de kétlem, hogy sokáig jutna idén ezután.

246.
  • Prest
  • 2010.08.31. 23:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 242.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:43

Hát elég nagy kiégés. Nemrég néztem a 09es AO-t. Mintha nem is ugyanaz a játékos lenne.^^ De idén télleg kritikán aluli lassan.

249.
  • zekatty
  • 2010.08.31. 23:51
 
 
   

Tényleg nagy melléfogás volt bezárni az OPNI-t!

251.
  • katma
  • 2010.08.31. 23:59
 
 
   

Nalbi is megkezdte már 4:2-re vezet az első szettben.

252.
  • agimano
  • 2010.08.31. 23:59
 
 
   

Megnéztem és Nole csak kétszer kapott ki szerbtől, pont Troickitól 2007-ben Umagban és most, amikor visszalépett a saját tornáján, Rafa ennél sokkal többször kapott ki spanyoltól, általában Ferrer kezdetű egyénektől, meg Moyától és Corretjától, Lopeztől kétszer is, 16 évesen másoktól is:)

253.
  • katma
  • 2010.09.01. 00:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 252.
  • agimano
  • 2010.08.31. 23:59

Apropó Ferrer. Gyorsan hazaküldi Dolgopolovot. 6:2, 6:2, első két szett.

254.
  • brewer
  • 2010.09.01. 00:05
 
 
   

Bentó mindjárt kiájul.

255.
  • brewer
  • 2010.09.01. 00:06
 
 
   

Ó, már hány is. A pályán.

257.
  • katma
  • 2010.09.01. 00:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 255.
  • brewer
  • 2010.09.01. 00:06

Jézusum. Ki sem merem mondani mint ki.

258.
  • Prest
  • 2010.09.01. 00:12
 
 
   

Bármilyen drukker jöhet. Csak minősíthető stílusa legyen. Nem túl nagy követelmény elvileg...

259.
  • brewer
  • 2010.09.01. 00:12
 
 
   

De azért brékel, adogathat a meccsért.

260.
  • brewer
  • 2010.09.01. 00:17
 
 
   

Meg is van neki. Azért nem irigylem őket, szép idő lehet.

261.
  • katma
  • 2010.09.01. 00:17
 
 
   

Nalbandian eladta az előnyét:-((

262.
  • Prest
  • 2010.09.01. 00:17
 
 
   

És kiszerválta Bentó. Szegény Stepa.^^ :)

264.
  • agimano
  • 2010.09.01. 00:18
 
 
   

Öcsém, Sári is, remélem Rafa nem fog szívni már ma

267.
  • brewer
  • 2010.09.01. 00:22
 
 
   

Ászkirály: nem személyeskedünk, nem sértegetünk másokat és nem trollkodunk. Ezeket az alapszabályokat egyértelművé tette Fuzzy, amikor kvázi újraindította az oldalt. Azzal együtt, hogy aki ezeket a szabályokat megszegi, azt gondolkodás nélkül teszi ki. Ezt veheted nyugodtan első és utolsó figyelmeztetésnek.

268.
  • katma
  • 2010.09.01. 00:25
 
 
   

Ferrer 1ó 25p alatt bedarálta Dolgopolovot,6 ásszal, 6 nyerővel és 3 ki nem kényszerített hibával.

269.
  • Slice
  • 2010.09.01. 00:28
 
 
   

Hát eddig nem pont olyannak tűnik a torna, mint ahogy elképzeltem.
Badghatis,Gulbis out.
Söderling,Fish,Djoko szenved.
Federer, Roddick és Davy hozta eddig azt, amit kéne. Bár nem tudom, az orosz és az amerikai hogy játszott, mert nem láttam, de legalább simán mentek tovább.

270.
  • brewer
  • 2010.09.01. 00:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 268.
  • katma
  • 2010.09.01. 00:25

Pedig Cincinnatiban mennyire megküzdött vele.

271.
  • katma
  • 2010.09.01. 00:30
 
 
   

Nalbi rövidítésben hozta az első szettet. Verda meg magára talált és hozta a harmadikat is-

272.
  • katma
  • 2010.09.01. 00:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 270.
  • brewer
  • 2010.09.01. 00:29

Az új hullám ma csődöt mondott.

274.
  • brewer
  • 2010.09.01. 00:38
 
 
   

Hát, ezek szerint mégsem vagy annyira okos ;)

Verda brékkel kezdi a negyediket.

276.
  • katma
  • 2010.09.01. 00:45
 
 
   

Nekem ennyi volt a mai napból.Jő szurkolást aki bírja még:-))

277.
  • brewer
  • 2010.09.01. 00:45
 
 
   

Juj, szegény Sharapova, jól megkapta Grothot így első meccsre, az első szett el is ment.

278.
  • agimano
  • 2010.09.01. 02:45
 
 
   

Rafa is szopatja magát egyelőre

279.
  • normaluser
  • 2010.09.01. 02:59
 
 
   

már nyomja? ó b*meg elbóbiskoltam -.-

280.
  • normaluser
  • 2010.09.01. 03:03
 
 
   

milyen vékonynak és magasnak tűnik ebben a teljes fekete cuccban..

281.
  • rafani
  • 2010.09.01. 05:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 280.
  • normaluser
  • 2010.09.01. 03:03

Igazad van, és így a feketében már nem is olyan feltünő, ahogy nadrágját huzogatja.Egyébként most éppen Rafának 76, 76 és 3-3. Érdekes, hogy még nem volt break. Gabasvili még nem adta fel, jön előre, mint a gép. Jó kis elsőkörös meccs.

282.
  • rafani
  • 2010.09.01. 05:25
 
 
   

Ahogy ezt leírtam Rafa megcsinálta az első breaket! Most már meglesz neki a meccs.

283.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 08:23
 
 
   

Sziasztok, szép napot Mindenkinek!
Aki teheti, hovatartozástól függetlenül nézzen bele a Rafa meccs ismétlésébe. Nagyon kemény , koncentrált játék mindkét részről.Gabasvili csak a harmadik szett utolsó két gémjében fáradt el egy kicsit. Közel 50 nyerőt ütött, és jóval kevesebb volt a hibája, elképesztően rőptézett, a szervája nagyon jó volt. Rafa nagyon jól szervált, néhányszor volt csak kicsit türelmetlen, 29 nyerő, 28 hiba.Szóval nagyon rendben volt. És Rafa fantasztikus az esti cuccában. Sokan mondják, hogy sokkal magasabbnak és vékonyabbnak néz ki, mint tv- keresztül a pályán.Bagdát sajnálom, lehet elfáradt, Nole kikinlódta, Fish két meccset játszott, voltak érdekes eredmények, alakul a dolog.A lányokból kevesebbet láttan, JJ épphogy bennmaradt, Petrova már nem volt ilyen szerencsés.

284.
  • troy
  • 2010.09.01. 08:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 283.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 08:23

Én elaludtam Rafa meccsét :(, de vargaÁ nagyon odavolt mindkét játékos teljesítményétől... Mikor ismétlik?????

(Egy képet láttam az outfitről, nem rossz, nem rossz ;)

285.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 09:08
 
 
   

Szted ha valaki lemoslékozza a fél mezőnyt, az rendben van és hagyjuk??

286.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.01. 09:33
 
 
   

Ászkirálytól egy kis időre elbúcsúzunk. Legalábbis az a cikkhez "kapcsolódó" hsz-at töröltem.

287.
  • Prest
  • 2010.09.01. 09:34
 
 
   

Ne haragudj, miért vagy ilyen elfogult? Ennek semmi köze a szurkoláshoz. Nem tehetek róla, hogy Fed fan eddig nem hülyézett itt le mindenkit és nem moslékozta le az egész mezőnyt, káromkodva és minősíthetetlen stílusban, személyeskedésekkel megtűzdelve, szánt szándékkal feszültséget szítva. Mi csak erre reagálunk negatívan...
Ha te ebbe azt látod bele, hogy mi kinéztük magunknak, akkor... inkább be se fejezem.

Ejj én is bealudtam Nadalra... :/ Kemény meccs lehetett.^^

288.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.01. 09:34
 
 
   

a tegnapi nap nekem kb kimaradt. Mását néztem és Rafát.

289.
  • brewer
  • 2010.09.01. 09:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 285.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 09:08

Elessar, Prest, megkérhetnélek bennetek, hogy ne kezdjük el újra? Ha Crash nem érzékeli, hogy mi a különbség Ászkirály és egy mezei, helyenként a kedvencének túlzottan drukkoló szurkoló között, akkor nem ti fogjátok megértetni vele.

Bealudtam sajnos én is Rafa meccsére, majd délutám pótolom, de nem lep meg, hogy Gaba nem volt egy könnyű falat. Ha jól látom, akkor Istomin jön Rafának a következő körben, ott is hasonló (nagyon koncetrálós, ki nem engedős, de azért három szettben nyerős) meccsre számítok.

290.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.01. 09:45
 
 
   

Rafa G.I. Joe:D

291.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 09:51
 
 
   

azt mondja meg nekem valaki, hogy ilyenkor miért nem az esti (éjjeli) meccseket ismétlik?? miért kell reggel 7-től végignézni 85-ször a Djoko meccset? nem értem

292.
  • brewer
  • 2010.09.01. 09:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 290.
  • fuzzydunlop
  • 2010.09.01. 09:45

Nekem azért még szokni kell Rafát ebben a cuccban. Jól néz ki, de szokni kell :D

293.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 09:59
 
 
   

Fed csak holnap játszik? Én mára készültem.

294.
  • Prest
  • 2010.09.01. 10:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 289.
  • brewer
  • 2010.09.01. 09:38

Oks, bocs mindenkitől! Igyekszem kontrollálni magam.^^
Istomin múlt héten döntőzött, ki tudja mennyire friss. Sztem simább lesz Rafának, de majd látjuk.^^ :)

295.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 291.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 09:51

Nem képzelhető el szted, hogy Djokóék után Rafáékat ismétlik? Sztem van realitása, én mindnesetre ráfigyelek....

296.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 294.
  • Prest
  • 2010.09.01. 10:02

Wimbyben is megküzdött vele.... de talán egy paraszthajszállal könnyebb meccs lesz, mint a tegnapi ....

297.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 292.
  • brewer
  • 2010.09.01. 09:53

Én már rá is szoktam ;)

298.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 10:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 295.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:04

lehet, hogy utána Rafáék jönnek, minden esetre, már egy kicsit idegesítő... de azért én is figyelmesen várok!!!

299.
  • brewer
  • 2010.09.01. 10:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 293.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 09:59

A férfiaknál az első három napon első körös meccsek vannak és néhány 2. körös meccs, amik közül csak egy esti. Tavaly Fed volt, idén Roddick van.

300.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 10:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 297.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:06

én is!!! :)

301.
  • brewer
  • 2010.09.01. 10:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 297.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:06

Azt elhiszem ;) :D

302.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 298.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 10:07

Igen, nekem azért érthetetlen kicsit, mert Djokóék tegnap "emberi időpontban" játszottak, bár gondolom, azért ismétlik, mert 3. kiemelt, meg fordított is...

303.
  • agimano
  • 2010.09.01. 10:12
 
 
   

basszus, tök ideges vagyok, nem tudtam jegyet venni Rafa és Fed bemutató meccsére, áááá, elfogyott az összes jegy azonnal

304.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 10:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 302.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:11

igen, ezért nem értem én sem, na mindegy, remélem, utána Rafáék jönnek

305.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 10:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 296.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:05

Szerintem délután biztos ismétlik mind a kettőn, tegnap Fed meccsét is többször élvezhettük.Nincs sok választásuk, csak azt ismétlik, amit amúgy is adtak, Rafa meccsének az elejéről így lemaradtunk, mármint aki nem streamen nézte.

306.
  • brewer
  • 2010.09.01. 10:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 302.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:11

Ezt csinálták már tegnap is, úgy látom, hogy gyakorlatilag az egész tegnapi programot megismétlik, ugyanabban a sorrendben, mint ahogy voltak a meccsek, így a hajnaliak a legvégén vannak. Vagy valami ilyesmi ;) :)

307.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 10:16
 
 
   

Én eddig nem tudtam, hogy Nole kontaktlencsét visel. Ez erős napsütésben zavarhatja, nem tudom van-e szemüveges köztetek, de nem egyszerű a dolog.

308.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 10:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 307.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 10:16

én is most hallottam először, gondolom biztos gáz, mikor kijön az allergiája és nagyon viszket a szeme...

309.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 10:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 308.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 10:18

Meg alapból is zavaró, ha túl erős a nap, az ember nem érzi magát teljesen komfortosan.

310.
  • tzs
  • 2010.09.01. 10:31
 
 
   

Sem Fed, sem Rafa nem panaszkodhat a formájára, ha még javulnak a döntőig...

311.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 10:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 309.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 10:30

biztosan zavaró, én nem tudom, mert nem vagyok szemüveges...

312.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • brewer
  • 2010.09.01. 10:14

Huh, akkor szted Rafáékra mikor kerülhet a sor?... Ahogy reggel fél 7-kor kikászálódtam a konyhába, akkor volt Caroline a második szettben....

313.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 305.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 10:13

Aha.... köszi! Remélem, nem akkor kell majd pont elmennem....

314.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:37
 
 
   

ÖÖÖÖ, bocs mindenkitől. nem kérdezem meg többször, hogy mikor jöhetnek Rafáék.....

315.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 10:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 314.
  • troy
  • 2010.09.01. 10:37

:)

316.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 11:00
 
 
   

már megint a Jankovic meccs, nem hiszem el!!!!

318.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 11:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 289.
  • brewer
  • 2010.09.01. 09:38

Oké, részemről befejeztem.

Hallom Rafa nagyon jó volt, remélem ismétlik, én is látni szeretném. Most nem tudom elképzelni, hogy ne Rafa-Rog döntő legyen, aztán majd meglátjuk.
Azért én még mindig sajnálkozok Baghda és Gulbis kiesésén...

319.
  • lemyke
  • 2010.09.01. 13:33
 
 
   

most van rafáék meccsének az ismétlése a eurosporton

321.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 15:43
 
 
   

Sziasztok!

Eddig is bizakodó voltam Rafa szempontjából, de ha lehet, most méginkább az vagyok. Nagyon jó benyomásaim voltak így elsőre, az adogatásai egyszerűen szuperek, Gabashvilinek 1 breaklabdája volt az egész meccsen pedig nem játszott ám gyöngén. Rafa tegnap ütött egy 211 km/h-s adogatást, szerintem életében nem ütött még ekkorát, legfeljebb edzéseken, valamint ütött ászt 209-el, és néztem végig rengeteg első adogatása 206-val ment, jól is helyezi őket, és az az érzésem, hogy most nem csak előkészítő ütésnek szánja már az adogatását, nem a tenyereseinek készíti elő a terepet, hanem rögtön ingyenpontra tör és ez tetszik nekem. 67 százalékban beütötte őket, és második adogatások mögött is 71 százalékban nyerte a pontokat, ez szuper. Úgy látszik rájöttek arra a csapatával, hogy ha az embernek van egy jó adogatása, sokszor nem is kell különösebben jól teniszeznie, és nem kell annyit gürizni minden egyes pontért. Amúgy az alapjátékában még voltak hibák, különösen fonákról, úgy tűnik valamiért ez nagyon sarkallatos pont lett a játékában, bár látszik hogy agresszívebben lép fel és próbál kevesebbet nyesni, szerintem jó lesz ez. Sokkal támadóbb szellemben próbál játszani, mint előző években, és nagyon együtt van mentálisan, fizikailag is lenyűgöző. Van egy olyan érzésem, hogy most igazi horrormeccs lesz jövő vasárnap:)

322.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 15:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 321.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 15:43

A próféta szóljon belőled, és természetesen Fed és Rafa játssza, hadd lássuk mire mennek egymással. Aztán jövőre jöhet Mörri.

323.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 16:29
 
 
   

Fuzzy, mi a véleményed Rafa adogatásairól?

324.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 16:53
 
 
   

Azt mondta Rafa az interjúban, hogy csak figyeljünk, mert jön a 135 mérföldes szerva is- és mosolygott.

325.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 324.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 16:53

Látszik, hogy Roddickkal edzett a keménypályás szezonban, lehet ellesett tőle valamit:)

Amúgy meg haragszom Rafára, mert eddig is el tudott volna jutni erre a szintre, szerintem nem figyelt kellőképpen oda az adogatások fontosságára, miért kellett ennyi időt várni erre? Sokkal több lehetőséget rejt a karrierjében, hogy jól adogasson, füvön eddig sem volt problémája az eredményekkel, de ha keménypályán szeretne több GS-t nyerni ahhoz mindenképpen fejlődnie kell ezen a téren. Remélem ez nem csak egyszeri alkalom, és nem csak erre a tornára áll ez így össze, mert nagyon nagy lehetőséget látok benne a következő 2-3 évben.

326.
  • agimano
  • 2010.09.01. 17:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 325.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 17:06

Rafától megkérdezték, hogy sokat dolgozott-e a nyáron a szerváján, erre azt válaszolta, hogy nem csak a nyáron, hanem egész életében. Szerintem kár ezért haragudni rá, örülj neki, hogy most már jobban megy neki. Rafa inkább másban jó és mivel nem is balkezes, lehet, hogy csak mostanra tudott így összeállni a szervája, lehet, hogy ha fejre állt volna, sem tudott volna eddig jobban szerválni. Ha meg mostantól ilyen, vagy még jobb lesz, akkor örüljünk neki, hogy még valamit hozzá tud adni a játékához.

Találós kérdés, ki nyilatkozta ezt: the shade in the fifth set was like sleeping with my girlfriend?:)

327.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 17:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 325.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 17:06

A mai interjúban erre is kitértek, meg Wilander is beszélt erről.
Át kell kicsit alakítania a játékát. Kevesebbpörgetéssel laposabban kell játszania, és agrasszivebben. Ehhez idő kell. A szervát meg mindig sokat gyakorolja, mert fontos eleme a játékának. Már sokszor volt szó róla, hogy ő soha nem lesz egy szervagép, de igyekszik javítani. Ha figyeled sokkal jobban variálja a szerváit. Wimbledonban jól szervált, itt is jól indult a dolog. A sebesség azért nagyobb, mert mások a labdák.

328.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 17:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 326.
  • agimano
  • 2010.09.01. 17:21

Djokovic:)

329.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 17:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 327.
  • csomayjuli
  • 2010.09.01. 17:24

Ez okés, már korábban is elindult ebbe az irányba, csak az a kérdés, hogy ez mennyit vesz el például a salakteniszéből. Idén Wilander is erről beszélt a Garros alatt, hogy most már nem dominálja úgy a salakmeccseket, de azért így is elég jól elboldogult :D

330.
  • agimano
  • 2010.09.01. 17:39
 
 
   

valamit valamiért, amikor annyira nagyon jó volt salakon, akkor kemény pályán nem volt olyan jó, most már abba az irányba tolódik, ennek a salakos tenisz látja kicsit kárát, az lenne a legjobb, ha ezeket a stílusokat külön-külön elő tudná venni, de gondolom ez nem így megy. Minden esetre nekem kell a US open cím:), szóval hajtson rá erre mostantól, de persze rossz lenne látni, ha salakon meg lealáznák. Majd lesz valahogy, én bízom benne és Toniban is, szerintem tudják, hogy mit csinálnak.

331.
  • Turin
  • 2010.09.01. 17:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 325.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 17:06

Rafával eddig sem az volt a gond az USO-n, hogy ne tudott volna eljutni mondjuk az elődöntőig.
Csak épp minden évben jött valaki szembe, aki jobban játszott nála ezen a borításon.
De minden évben kijöhet neki a lépés, bár nyilván csökkenő esélyekkel. Talán idén a legtöbb - nincs Delpo. :D

332.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 17:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 331.
  • Turin
  • 2010.09.01. 17:40

Szerintem túlzottan leegyszerűsíted ezt a kérdést, mintha Rafa mindig ugyanazt a szintet hozná. Azt láthattuk már, hogy az AUSO-n tud nagyon magas szintebón játszani, és most azt mondom, ha így adogat, akkor itt is komoly tényező. Én sosem féltem Delpotól, nem azon múlik Rafa esetleges USO sikere, hogy van-e Delpo vagy nincs. Ha jól játszik, bárkivel szemben van esélye, én nem szeretm ha leszűkítik a kört, hogy "Murray és Delpo ellen nincs esélye" meg akkor fogja megnyerni, ha ez meg az kiesik, ez nem igaz. Most az adogatásai is elmozdultak egy új irányba, ha így játszik Murray-t megveri. Mert röhög a vakbelem, amikor egyesek azzal jönnek, hogy Murray ellen nincs esélye, ez állati kínos Rafára nézve. Murray nem tud órákon keresztül olyan kiegyensúlyozottan és jól játszani, én még nem láttam tőle.

333.
  • agimano
  • 2010.09.01. 17:59
 
 
   

Azarenka elájult?

334.
  • agimano
  • 2010.09.01. 18:05
 
 
   

amúgy én is várom vissza Delpot, de már kezd nagyon idegesíteni, hogy mindenki úgy beszél róla, mint valami titkos fegyverről, az egyetlen emberről a földön, aki aztán mindenkit megverne, csak sajnos nincs itt. Kívánom neki, hogy ne menjen tönkre a csuklója és ne szakadjon félbe a karrierje, de mindenki annyira odáig van már érte, olyan, mintha Söderling mondjuk tavaly Wimbi után sérült volna le és mindenki várná, mint a messiást, pedig ő sem váltotta meg azóta a világot. Persze Delpóról nem tudom, hogy megváltotta-e volna, de azért már kezd zavarni a dolog.

335.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 18:05
 
 
   

ÉN igazából azon döbbentem meg, hogy ezt a kiválóan játszó Gabashvilit mennyire koncentráltan győzte le. A sorsolását elnézve Rafa-nak, lehet nem is lesz az elődöntőig ennél nehezebb meccse, de lehet hogy ott sem.
Az adogatásai kiválóak voltak tényleg, kiváncsian várom tudja-e ezt a szintet hozni végig. Fizikailag meg egy erőbomba, idén először erre sem foghatják majd a Rafa-sok, ha netán nem sikerül győznie itt :)
De nagy a gyanúm, hogy senki nem fogja tudni legyőzni, ha így játszik. Egyedül Federer tudná, de az még messze van

336.
  • agimano
  • 2010.09.01. 18:06
 
 
   

amúgy abban egyetértek, hogy ez az év a legalkalmasabb Rafának az eddigiek közül a nyerésre, szóval remélem tud vele élni, de ha esetleg nem, akkor sem dől össze a világ, de én azért akarom, akarom, akarom:)

337.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 18:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 334.
  • agimano
  • 2010.09.01. 18:05

Azért aki látta már DelPo-t játszani az tudja, hogy nem eggyel magasabb szint még a top Söderlingnél is.
Amúgy nagyon várom már én is DelPo-t vissza, kell az a zúzás, amit ő tud

338.
  • agimano
  • 2010.09.01. 18:14
 
 
   

látjátok, elájult

339.
  • agimano
  • 2010.09.01. 18:14
 
 
   

szegény

340.
  • agimano
  • 2010.09.01. 18:17
 
 
   

Anának most örülök, remélem össze tudja kapni magát

341.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 337.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 18:06

Most mond meg de tényleg, te reálisan szoktad látni a dolgokat: valahol nem kínos az Rafára nézve, hogy a mindig unottan, flegmán játszó, és passzív Andy Murray, aki híres arról, hogy minden egyes játszmája csak úgy hemzseg az oda-vissza breakektől az majd leveri ezt a Nadalt? Benne van a pakliban, hogy megveri, nem azt mondom, de engem nagyon idegesít ez a "match up" dolog, ha érted miről beszélek. Arról, hogy egyesek levonnak következtetéseket az utóbbi pár Nadal-Murray meccsből, és azt mondják Murray nyerne. Miközben 8-4-re állnak egyébként, és Murray szerintem még egyszer sem vert meg egy jól játszó Nadalt. Olyan Nadalt vert meg eddig, akit szettenként 2,3-szor le lehet breakelni agrsszív tenisszel. Én a magam részéről utálom az ilyen megközelítéseket, szerintem ez a híres Federer-Nadal meccsekre sem igaz, ahogy ti gondoljátok, legfeljebb salakon, de máshol nem.

342.
  • Turin
  • 2010.09.01. 18:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 332.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 17:58

Nézd, én itt azok alapján beszélek, amiket látok.

Delpo a fiatalos gyermekbetegségei után sorozatosan kezdte verni különböző kemény felületeken Nadalt. Tavaly az a 6-2, 6-2, 6-2 legalábbis tiszteletet parancsoló volt. (TMC-n szitne örülhet Rafa, h nem az ő csoportjába sorsolták.)
Én a tavalyi Rafát az USO-n nem láttam olyan nagyon rossznak.

Murray az utóbbi két évbenszinte minden keménypályás meccsükön veri Rafát, talán az egyetlen kivétel az a teljesen abnormális szeles meccs Indian Walesben.

Davydenko gyakorlatilag annyira biztosan veri keménypályán, hogy ennek köszönhetően vezet ellene a H2H-ban.

Tehát vannak játékosok, akiktől igenis, szinte biztosan kikapott az utóbbi 1-2 évben keménypályán, akár jól játszott, akár nem.


És eddig csak egy meccset játszott itt, amiből nagy következtetéseket még nehéz levonni.
Igaz Gaba elég jó keménypályás ellenfél, de nem az a név, akitől Nadalnak bárhol tartania kellene. Fejben nem elég.
Az előző két tornán meg távolról sem volt meggyőző Nadal. Elég jellemző dolog, h az amúgy kifejezetten csapkodós (bár hiperagresszív)n teniszt játszó Gaba két szetten keresztül nem veszítette el az adogatását ellene.



Persze vannak ellenérvek is: biztató a játéka valóban, de hát ahogy játszott a Masterseken, volt honnan feljönni, meg neki ritkán volt igazán komoly gondja az első fordulókban (előfordult persze).

A szervája valóban jól működött, ha kitart az USO végéig, akkor valóban csak kevés játékostól van tartanivalója.


Viszont a sok év alatt nekem többször szemet szúrt, hogy Rafával kapcsolatos egyik vissza-visszatérő kérdés, hogy mi van a szervával. ÉS újra és újra elmondja, hogy dolgoznak rajta, fejleszti, tudja, h milyen fontos, stb. És ezt én el is hiszem neki.
És jön egy torna, ahol nagyon jól megy a szerva, és akkor általában jönnek a hasonló szurkolói reakciók, hogy végre tényleg jól szervál, és most már remélhetőleg megmarad ezen a szinten, sőt, egyre jobb lesz benne.

2-3 torna múlva pedig megint a régi szerváját látom. És ez így megy ciklikusan.

343.
  • Turin
  • 2010.09.01. 18:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 18:18

Csak hát kár, hogy abba a hibába esel, hogy azzal a Murrayvel hasonlítgatod Rafát, aki mások ellen játszik.

Nem akarlak nagyon elkeseríteni (fanatik fant nem is lehet), de Murray Nadal ellen TELJESEN MÁS teniszt játszik, mint kb. a mezőny 99%-a ellen. Keménypályán persze.
És ezt értsd úgy, hogy jobb, sokkal jobb teniszt játszik. Agresszívat, vállalkozó kedvűt, gyakorlatilag nem hagy levegőt Rafának, és ez az utóbbi időkben elég is volt. Ráadásul még baromi keveset is hibázik mellé.

Igen, ez a Murray féle csoda, nehéz megmondani miért van ez, de maga Murray azt nyilatkozza, hogy kemény borításon eszméletlenül fekszenek neki a Nadal felől jövő labdák.
Talán ezért.

344.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 18:26
 
 
   

Hu, hát Delpo sokkal komolyabb szint, mint Söderling. Söd csak szeretne olyan lenni.

345.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 18:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 18:18

Először is, én a legkevésbé sem látom reálisan a dolgokat, de köszi a bókot :)
Másodszor azért írják Murray-t, mert ő van olyan intelligens játékos, hogy a stílusán(amit leírtál) változtasson, ha kell, és Rafa ellen mindig felszívja magát, mindig.
A másik az, hogy ő tudja, hogy kell legyőzni Nadalt és ezt már GS-en is bizonyította, pont itt USO-n 2008-ban. Az egy más kérdés, hogy EZ a Rafa már nem AZ a Rafa, aki akkor volt, de ez a Murray sem az a Murray már. Mindketten sokkal felnőttebbek lettek, és sztem mindketten megérdemelnének egy USO-t már :)

Tény, hogy nincs sok értelme messzemenő következtetéseket levonni az utóbbi meccseikből, hisz pont Rafa mutatta meg Wimbi-ben, hogyan is kell legyőzni Andy-t tanári játékkal egy nagyon fontos meccsen. De azt is vedd figyelembe, hogy sehol senki 100 kilométeres körzetben, aki jelen pillanatban esélyesebb lenne Rafa ellen Murray-nél. Ezt te is érzed, te is tudod. Mondjuk nagyon ellenfél sincs, de az már egy más kérdés. (nem akarok belemenni a mennyire is erős mezőnybe :D)
A Rafa-Fed meccsek teljesen mások a Murray-Rafa meccseknél. Roger akkora lelki hátránnyal/gáttal indul, hogy szinte előre borítékolható a meccsük sztem még akkor is, ha ezt nem így gondoljátok. Erre a legjobb példa 2009 AO, azóta én nem hiszem, hogy Rog nyerhetne Rafa ellen GS döntőben. Látod ezért sem vok reális, főleg Fed esetében :)

346.
  • agimano
  • 2010.09.01. 18:33
 
 
   

nem arról beszéltem, hogy ki milyen szint, csak Söderling is még mindig egy titkos fegyverként van nyilvánítva és ha még mondjuk meg is sérült volna, akkor ez egyre jobban fokozódott volna, ahogy Delponál is annál tovább fokozódik, minél tovább van távol.

347.
  • normaluser
  • 2010.09.01. 18:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 18:18

Két éve az USO -n, azért Nadal jól játszott. Azt mondom, h ne vegyük el Murray-től az érdemet. Nad-Mur egy nagyon komoly meccs lehet az idei USO-n, ha összejön. Tavaly ugyanígy kommenteltünk az esetleges Murray - Delpo -ról. Az nézett ki akkor a legdurvább összecsapásnak (kár, h nem jött össze, bár Cilic- Delpo-val nem lettünk szegényebbek). Murray nagyon érzi az USO seriest. Fedet is a seriesen kapta el először, pedig (talán) akkor játszott a mester a legjobban.
Azért azt ne felejtsük el Delpo-val kapcsolatban, h ő már úgy cipelte be a csuklógondokat tavaly az USO seriesbe, a nagy menetelésbe. Nem tudom, h valaha tud-e majd még úgy, vagy csak megközelítőleg olyan jól játszani, én nagyon remélem. Végül is tavaly Rog azt mondta Clijsters győzelme után, hogy az ember NEM FELEJT EL teniszezni :p Delpo pedig még szemtelenül fiatal.

348.
  • Turin
  • 2010.09.01. 18:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 18:18

Azért idegesíthet ez a match up dolog, mert te, mint Nadal fan, még nem találkoztál vele igazán, és most kezd idegesíteni, hogy vannak erre utaló jelek. :D

De komolyan, hidd el, minket (engem biztos) is eléggé idegesített Fed sok veresége Rafától, és amikor sok Rafás erre azt a magyarázatot tudta adni, hogy hát ez csak azért lehet, mert végső soron Rafa jobb. Az már más kérdés, hogy hogy nyert feleannyi ezt meg azt, de végtére majd megnyeri azokat is.

És erre jön egy-két pali, aki keménypályán szinte tényleg mindig megveri, és ez bizony match up, hogy azok a langaléták, akiket Fed elég gyakran röhögve alázott, rendszeresen elkapják, mert azokkal a válla fölé szálló labdákkal, amiket Fed 3 méterrel a pálya mögül fonákol vissza, ezek derékmagasságból vágják vissza fénysebességgel, és nehéz lehet egy Rafa fannak megszokni azt, hogy vannak játékosok, akik ellen nem fog jól állni, ha elég sokszor összefutnak keménypályán.

Ahogy én is megszoktam, h egy Fed-Rafa felállás esetén 2 vereségre jut 1 győzelem, úgy Rafának is jön az a pasas, akinél hasonl arányok lesznek. Nem tudom, ez ki lesz, sztem Delpo, ha sokat találkoznak majd keménypályán, és salakon (Póni salakon is kiváló), lehet, h nem ő, de lesz ilyen.

Mert minden teniszre van ellenszer.

349.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 18:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 345.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 18:30

Federernek szerintem összehasonlíthatatlanul nagyobb esélye van megvernie itt Rafát, mint Murray-nek. Egyébként ez az, ami nekem nem tetszik, hidd már el, hogy ez a pillanatnyi formától fog függeni, és ezt most Turinnak is mondom. Nem azt gondolom, hogy Rafának nincs gondja Delpo vagy Murray ellen itt, hanejm azt gondolom, hogy ez egy kicsit túl van már dimenzionálva. Csakúgy, mint a Federer-Nadal kérdés is. Nem lefutott, bármit mondasz. 2008 Wimby és 2009 AUSO is 1 ponton múlt körülbelül. Rengeteg fordulópont van ezekben a meccsekben. Federer is mondta nemrég, hogy manapság sok esetben egy ponton múlik egy meccs. Én abban vagyok biztos, hogy Rafának ugyan van tartanivalója Murraytől, de ha a legjobbját nyújtja, akkor Murray szerintem még kevés. Federerhez is. Te láttad már valaha Murray-t 4-5 órán keresztül hullámvölgyek nélkül teniszezni? Biztos, hogy nem. Mondjuk úgy, ahogy Fedálék lenyomták a Wimby döntőt 2007-ben és 08-ban. Murray erre a szintre szerintem még nem képes. Benne van a kezében a potenciál, mégsem képes rá valahogy. Elveszít fontos meccsen egy játszmát, és jön a "fuckingolás". Rafa meg elveszít egy játszmát, és a következő két órában nem hibáz el egy darab labdát sem. Mert sokkal jobb teniszező jelenleg még, mint Murray. Tökmindegy mi történik a Masterseken. A skót rendszersen beleesik abba a hibába, hogy oktatja Fedet és Rafát egy ezresen, aztán azt hiszi ezzel már jönni fog rögtön egy GS is, majd ottáll Federerrel szemben(meg Rafával szemben pl:Wimbledon) élete legfontosabb meccsén, és rájön, hogy ami működik máskor, az itt kevés. Most komolyan, vegyük már sorra milyen Rafát vert meg háromszor(?) egymás után keményen! Megverte Torontoban, ahol összevissza breakelte időnként Rafát meg Fedet is, de az a Rafa szerintem nagyon gyengus volt. Murray szétcsapta az adogatásait időnként. Megverte az AUSO-n, mindkét szettben breakelőnyben volt Nadal. Nagyon gyengén adogatott ezeken a meccseken a spanyol, próbált agresszív is lenni, de Murray megtalálta a fonákját Nadalnak, aki csak nyesegetni tudott, majd leszorult az alapvonal mögé. A többi meccseik meg régebben voltak, szerintem abból nem érdemes következtetést levonni. És még így is 8-4 a mérleg Nadalnak. Tehát két meccsre alapozzátok a Murray "dominanciát"(kimondva is vicces, hogy úgy gondoljátok létezik ilyen a skótnál Nadallal szemben). Ráadásul olyan két meccsen, amin finoman szólva sem volt a toppon Rafa. Én enm hioszek ebben egyelőre, nekem ehhez több kell. Továbbra is állítom, hogy most ha összefutnak Rafa fog nyerni. Murray meg sírva fakadni és "fuckingolni". Valami hiányzik nekem a skótból, de ezt már leírtam.

Persze továbbra is úgy gondolom, hogy vannak nehézségei Nadalnak Murray és mondjuk Potro ellen, csak azt mondom nem kell ebbe többet belemagyarázni, mint ami van. Davyt meg ne is említsétek, bár adná az Isten, hogy ő döntőzzön egyszer bármelyik GS-n Rafával, bármilyen hardon. Sima 3 szett lenne, az meg nem, érdekel engem mi történik egy ezres vesenyen, amikor Rafa sérülésből visszatérve önbizalomhiányban teniszezik. Lemérhetitek majd Del Potro-n milyen nehéz visszaállni. Ilyenkor újból fel kell építenie magát az embernek. Davydenko és Djokovic örülhet, hogy ebben az dőszakban játszhattak Nadallal jó pár meccset. Így szebben néz ki a mérleg.

350.
  • Turin
  • 2010.09.01. 19:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 349.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 18:55

Nem két meccsre alapozzuk, mert simán hozzáveszem a 2008-as USO-t, sztem ott Nadal teljesen rendben volt az elődöntőben, az esőszünet sem jött kifejezetten rosszul neki, mégis Murray érvényesítette az akaratát.
És ha a 8-4-ből megnézed az utóbbi 2 évben datált meccseiket keménypályán(mondjuk ettől az USO elődöntőtől, ezt azért tartom lényegesnek, mert sztem Murray itt érzett rá igazán a Rafa játékra), akkor igen beszédes adatot kapsz. Még akkor is, ha ez "csak" 4 Murray győzelem.

351.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 19:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 348.
  • Turin
  • 2010.09.01. 18:40

Ezzel a match up dologgal továbbra sem értek egyet. Én is sportolok, hidd el, én mindig a pillanatnyi formában hiszek. Hogy példával alátámasszam: a tavalyi AUSO-s Rafa röhögve verte volna ezeken a meccseken, Davyt és Djokot, Fed pedig egyenesen szarrá verte volna Rafát, ha akkor játszik vele, amikor Djoko és Davy "feljavították" ellene a mérlegüket. Fed ugyanúgy lezúzta volna Rafát ezeken a meccseken. Csak neki az volt a balszerencséje, hogy ő Ausztráliában futott Nadalba. Ha Davyék is akkor futnak bele, sokkal simábban kaptak volna ki, mint Fed. És ebből az egy szem AUSO döntőjükből sokan levezetik ezt a match up dolgot, hogy ez már keményen is létezik. Pedig nem létezik, csakis a forma számít. Ezért nem tartok DelPotól sem, ő jó volt azokon a meccseken meg tavaly az elődöntőben, Nadal meg nem. Ha legközelebb amikor játszanak Rafa lesz jó formában, Delpo meg nem, akkor meg Rafa nyer. Ilyen egyszerű. Aki jobb formában van az nyer, mivel a játékerejük közel áll egymáshoz. Én ebben hiszek.

352.
  • Turin
  • 2010.09.01. 19:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 351.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 19:03

Én is sportolok, de tényleg, hagyjuk már ezeket.

Sem arról nem tudnál meggyőzni, h Rafa jobb teniszező, mint Roger, sem azt, hogy 3-ból 2x épp jobb formában van (bár tényleg elég sokszor találkoztak úgy, h Roger ténylerg elég kutyaütő formában volt, persze magához képest). Ezzel ellentétben inkább a matc up-ban hiszek.
Ezen a szinten ilyen dolgokon dőlnek el a dolgok.

353.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 19:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 350.
  • Turin
  • 2010.09.01. 19:02

Nadal nagyon fáradt volt 2008-ban, és szerintem jelent valamit, hogy ezt ki is jelentette egy torna előtti interjúban. Nem szokott ilyeneket mondani Rafa. De láttam is azt a meccset, hullafáradt volt, az ütései meg egyenesen csemegék Murraynek, aki nagyon friss volt, szinte leütötte Rafát. Nadal nagyon nagy sorozat közepette érkezett oda. 2009 Rotterdam meg nocomment, Nadal már alig állt a lábán, és szinte női meccset játszottak a második szettben. Ott úgy nyert szettet Rafa, hogy második szett 3-2 után csak break volt, és így lett 6-4 az az játszma. Szinte már adogatni sem tudott, mégis szettet nyert, na ennyit arról mennyire komoly teniszező Murray. Kabarémeccs volt, 6-0 is lett a döntő szett, már a labdákra sem indult el csak végigjátszotta tisztességből.

354.
  • Turin
  • 2010.09.01. 19:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 352.
  • Turin
  • 2010.09.01. 19:08

Ezzel nem azt akarom mondani, h nem fontos a forma, vagy az időzítése, meg ilyenek. Hogyne lenne. Csak ezen túl vannak még igen fontos egyéb dolgok, mondjuk h kinek a játéka fekszik és kié nem.

Ne mondd már, h ez nem ugyanolyan rohadtul fontos dolog!

355.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 19:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 349.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 18:55

Roger mikor játszott utoljára 4-5 órán keresztül egyenletesen magas szinten NADAL ELLEN??? 2008ban Wimbiben sem sztem, hiszen az első két szettben szinte pályán sem volt.
2009 AO-n Fed bombaformában(legalábbis a döntőig) sem bírt egy fáradt Rafa-val. Végig érezhető volt, hogy nem fog nyerni ott, akármit is csinál, mert fél Nadaltól. Már réges régen nem a forma dönt kettejük meccsén, ezt nekem volt a legnehezebb beismerni anno.
Amúgy ki a fene állítja, hogy Murray le fogja győzni Nadalt??? ÉN csak annyit mondtam, hogy ebben a mai mezőnyben toronymagasan neki van a legnagyobb esélye rá. Igen, még Rogernél is nagyobb, akármit is mondasz :)
Ez mind igaz, amit leírsz Murray-ről, de azért te is átesel a másik oldalra. AO-n a Rafa elleni meccs után úgy éltettétek itt néhányan, most meg semmi esélyt nem adsz neki Rafa ellen. Ez minimum furcsa :)

356.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 19:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 353.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 19:09

Azért én láttam azt a 2008as Rafa-Murrayt, tán a legjobb egymás elleni meccsük volt az. Szenzációs tenisz volt végig, Murray fittebb volt, de nem az volt a döntő tényező. Ott Murray lecsapta Nadalt egyszerűen

357.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 19:32
 
 
   

Annyiból abszolút egyetértek veled Rafain, hogy ha Rafa 100as, akkor Murray nem tud nyerni sztem se ellene, de sztem még a 100as Murrayt se nagyon láttuk

358.
  • Slice
  • 2010.09.01. 19:43
 
 
   

Agimano-val nagyon egyet értek ebben a Söderling&Delpo dologban. Nem egyszer olvastam már azt, hogy Nadalnak azért van idén több esélye az USO-ra, mint pl. tavaly, mert Delpo hiányzik. Szerintem ez hülyeség. Ha Nadal nem hozza a jobbik formáját, akkor nem kell ide Delpo, hogy kiessen, ha viszont a jobbikat hozza, akkor jöhet Delpo, nem fog túl sokat érni. Tehetséges játékos az argentín méghozzá nagyon, ez nem vitatom, de azért ANNYIT még nem tett le az asztalra, hogy mindenhol nagy esélyesként számoljunk vele szerintem. Oké, nyert egy USO-t, ráadásul első GS döntőjét nyerte, nem akárkiket vert meg ezen az úton, nagy szó főleg ebben a mezőnyben, de füvön pl. még nem igazán bizonyított. RG-n bár elődöntőzött Rogerrel, és elég jó kis meccset rittyentettek össze, de ez még nem egy állandó dolog, egyszer volt ilyen..Keménypályán van félnivalója Rafának tőle, ez tény, de semmiképpen sem mondanám Potrot favoritnak.

A másik dolog Söderling. A tavalyi RG óta, mindenki úgy tekint rá, mintha minden tornán nagy esélyes lenne, és neki lenne a legtöbb sansza megállítani Nadalt és Federert. Közben pedig egyáltalán nem így van. Szép eredmény a 2 RG döntő, főleg hogy előbb Rafát, majd Rogert verte meg, de azért nem ájulnék el tőle. Wimbledonban mondhatni nyugodtan, hogy nem bizonyított semmit. Ott is összeakadt Nadalékkal, kikapott mondhatni simán. AO-n és USO-n sem tett le még semmi komolyabbat az asztalra. Hiába mondhatjuk, hogy fekszik neki ez a talaj, nem láthattunk tőle olyan játékos mint a Garroson.

Összeségében én majd akkor fogok nagy esélyesként tekinteni rá is és Delpo-ra is, ha nem csak egy borításon bizonyítanak, és stabilan csinálják azt, amit. Delpo-ra még rá lehet fogni azt, hogy salakon is nagy ász meg stb, de előbb verje el Nadalt és/vagy Federert salakon is aztán utána beszélhetünk erről.

359.
  • Turin
  • 2010.09.01. 19:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 358.
  • Slice
  • 2010.09.01. 19:43

"de előbb verje el Nadalt és/vagy Federert salakon is aztán utána beszélhetünk erről"

Addig nem? :D

360.
  • Slice
  • 2010.09.01. 20:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 359.
  • Turin
  • 2010.09.01. 19:58

De, csak nincs értelme, mert legfeljebb csak következtetni tudunk, de az igazat majd max a jövőben tudjuk meg. Persze egészen megváltozik a helyzet, ha esetleg van közöttünk egy médium.

Közben Berdych kiesni készül.

361.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 20:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 360.
  • Slice
  • 2010.09.01. 20:04

ÉN ezerrel Llodra-nak szurkolok, remélem bírja végig a jó francia :)

362.
  • agimano
  • 2010.09.01. 20:06
 
 
   

Bördics is ki fog esni valószínűleg, de Steven Jobs nem engedi, hogy nézzem:)

363.
  • Slice
  • 2010.09.01. 20:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 361.
  • Elessar
  • 2010.09.01. 20:06

Llodra szimpatikus arc, legalábbis nekem, de Berdychel sincs semmi bajom. Már említettem, hogy se tőle se Söderlingtől nem várok semmit, mert szerintem elfáradtak így az év végére, de azért ennél kicsit többre számítottam. Remélem visszakapaszkodik valahogy a cseh.

364.
  • Sasha
  • 2010.09.01. 20:11
 
 
   

Nem is annyira elavult ez a szerva-röpte. Pont egy Berdych-féle püfölő-elütő játékosnál kellene csődöt mondania. Igaz, ami igaz, a wimbledoni pélyaváltoztatás miatt már a US a legjobb talaj erre.

365.
  • agimano
  • 2010.09.01. 20:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 360.
  • Slice
  • 2010.09.01. 20:04

lol

366.
  • Slice
  • 2010.09.01. 20:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 365.
  • agimano
  • 2010.09.01. 20:15

??

367.
  • zekatty
  • 2010.09.01. 20:21
 
 
   

Rafa sztem meggyőző játékkal indított,ebből "akármi" is lehet még, ugynez persze
Fedről is a véleményem. Soder és Berdy "hőstette" kimerült abban, hogy mindketten megverték GS-en Fedet,aki így emberemlékezet óta elöször, nem jutott be az elődöntőbe. Hát azért ez édeskevés a "mennybementelhez"!

368.
  • agimano
  • 2010.09.01. 20:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 366.
  • Slice
  • 2010.09.01. 20:16

a médiumon nevettem

369.
  • Slice
  • 2010.09.01. 20:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 368.
  • agimano
  • 2010.09.01. 20:33

Ja oké én már azt hittem, valami nagy hülyeséget mondtam.
Murray elég jól kezdi a tornát közben.

370.
  • agimano
  • 2010.09.01. 20:40
 
 
   

grand slam torta

371.
  • agimano
  • 2010.09.01. 20:41
 
 
   

fogadjunk, hogy málnás grand slam torta:))))

372.
  • brewer
  • 2010.09.01. 20:56
 
 
   
373.
  • normaluser
  • 2010.09.01. 20:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 358.
  • Slice
  • 2010.09.01. 19:43

Majd ha Delpo újra játszik, akkor megnézzük meddig jut. Mennyire nyeri vissza a formáját, már nem kell sokat várni. Azért Söderling és ő nem ugyanaz a kategória. Ráadásul van köztük 4 év. Arról nem is beszélve, hogy Söderling egyik GS döntőjében sem alakított túl nagyot. Amíg Del Potro-t ez nem vetette vissza, nem parázott.

374.
  • Turin
  • 2010.09.01. 20:59
 
 
   

Llodra ezzel a játékkal Murraynek is gondot okozhat majd.

375.
  • agimano
  • 2010.09.01. 21:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 374.
  • Turin
  • 2010.09.01. 20:59

szerintem bárki is fog szembe jönni vele, nem fog addig eljutni

376.
  • Turin
  • 2010.09.01. 21:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 375.
  • agimano
  • 2010.09.01. 21:05

Lehet. Csak ez a játék pont ilyen Murray/Rafa típusú játékosok zavarba hozására jó.

378.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 21:36
 
 
   

Hahaha, most nézem az eredményeket, Berdych rendesen meglepett :) Ez egy vicc. Ezek szerint mégis csak sok volt neki az utóbbi hetek. Már gyanús az a Murray elődöntő, de ne kiabáljuk el.

379.
  • normaluser
  • 2010.09.01. 21:45
 
 
   

Nézd Crash, lehet most nagyon úgy tűnik, h csak El Nadal és a svájci körül forog a tenisz, de ez nem lesz mindig így. Amit tavaly ilyenkor Del Potro művelt az legalább volt "valami". Nem két GS 1-2 meccsén tolta így, mint Sóder, hanem az egész seriesen, amikor csak pályára lépett. Torontóban alig bírt járni, még is 1-2 ponton múlott, h nem verte meg a patent formában lévő pihent Mörrit a döntőben. Azon az egy meccsen kapott ki az egész seriesen. Egy "lábadozó", mégis elődöntőző Nadalt lemosott, aztán a döntőben 5 szettben verte az egész korrekt formában lévő Federert.
Az USO után lepihent, hogy aztán a tavaly év egyik legjobb meccsén megverje újra Federert az O2 arénában. Mindezt végig szétment csuklóval. Lehet nem tudja majd folytatni, az is lehet h fél év múlva újra toppon lesz, meglátjuk.. még nem biztos, h ő lesz a messiás, de Ő legalább folyamatosan mutatott valami nagyon komoly teniszt.

380.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 21:49
 
 
   

Delpo 3-szor verte Rafát, méghozzá a legutóbbi 3 meccsüket, mind hard-on. Egy 100-as Delpo egyértelműen jobb hard-on, mint egy 100-as Rafa, de csak hard-on. És ezt gondolom Murray-ről is. Kicsit uncsi már az a duma, hogy a 100-as Rafát nem lehet megverni. Ha meg megveri valaki, akkor meg nem volt 100-as. Rafa rengeteget fejlődött és már minden borításon életveszélyes, de hard-on még sokszor és sokan elkaphatják. A salak az szinte csak tőle függ, ott akkor nem nyer, amikor nem akar. Itt hard-on nem elég neki 100-asnak lenni, sok függ az ellenféltől is. Hosszú távon biztos, hogy jobb lesz a mérlege hard-on Delpo-nak (csak ha visszanyeri a régi formáját) és Murray-nek. Az meg, hogy sokkal laposabban játszik, az igen erős túlzás, de valamivel egyértelműen laposabb. Mindettől függetlenül most órási esélye van megnyerni uso-t. Egyértelműen Fed,Nadal,Murray közül kell kikerüljön a győztes.

382.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 21:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 379.
  • normaluser
  • 2010.09.01. 21:45

Arról nem is beszélve, hogy Delpo még csak éppen kezdett kiforrni. Arra célzok, hogy neki még bőven volt/van hova fejlődni. 21 évesen lemosta Rafát, Fed-et meg sok top 10-est és megverte Fed-et egy GS döntőben. Ki tudja hol lenne, ha nincs a csukló sérülés.

383.
  • normaluser
  • 2010.09.01. 21:55
 
 
   

Hát ja, a csukló az macera. Meglátjuk, nem baj az, h nem egyből az USO-ra tért vissza. Bár neki nagyon eltolták a műtétjét, lehet profitálhat valamennyit a hosszú pihenőből.

384.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 21:56
 
 
   

Annak látod meg van az esélye, hogy sosem lesz a régi. Mindenesetre a formába hozó meccseken/tornákon még sokszor kikaphat Rafától, Fed-től stb. A formát és önbizalmat visszaszerezni nem egyszerű mutatvány. Talán AO-ra megközelítheti a régi formáját.

385.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 21:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 380.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 21:49

"Egyértelműen Fed,Nadal,Murray közül kell kikerüljön a győztes."

Tegyük hozzá, hogy valószínűleg Rafának egy napon belül kell megvernie mindkettőt, ami kicsit nehézzé teszi számára a végét. Ezért nem volt mindegy a sorsolás, Djokovic baszik teniszezni továbbra is.

386.
  • normaluser
  • 2010.09.01. 21:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 382.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 21:53

Most néztem meg egy pár perces videót frissítésként a tavalyi Delpóról. Abba nem is merek belegondolni, hogy mi lett volna ha :D Nem emberi, ahogy teniszezett...

388.
  • Turin
  • 2010.09.01. 22:23
 
 
   

A mai teniszt figyelve nem hinném, hogy annak kéne "szurkolnunk", hogy Delpo sose legyen már a régi.
Nem annyira nagy ma a színvonal, h ne hiányozzon belőle.

389.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 22:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 385.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 21:57

Lehet olyan nehézzé teszi neki, mint Wimbiben. Ahol egy Söd-öt, Murray-t és Berdych-et kellett megverni három halál sima meccsen. És noname-ekkel meg kemény 5 szetteseket játszott.

Könyörgöm, még az sem biztos, hogy Murray eljut elődöntőig. Na meg ha Rafa bajnok akar itt lenni, az a legkevesebb, hogy megveri mindkettőt.

390.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 22:29
 
 
   

Gondolom Miami-ban is a formáját kereste, amikor Delpo először megverte. Ne degradáljuk Delpo győzelmeit kérem. El kell fogadni, hogy vannak olyanok is, akiknek fekszik Rafa játéka. Nincsenek sokan azt meg kell hagyni. Attól még Rafa jobb Murray-nél meg Delpo-nál, mert sokkal több és nagyobb eredményt tud felmutatni. Murray-nél még mindig nem vagyok biztos, hogy egyáltalán nyer GS-t. Delpo ha még nyereget is, nem közelíti meg Rafát és Fed-et. Attól még hard-on lehetnek jobbak nála.

391.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 22:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 389.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 22:24

Azzal nincsen semmi baj, hogy meg kell vernie mindkettőt, csak azzal van gáz, hogy idióta a menetrend itt. Neki 1 napon belül kell mindkettőt. Azalatt lehetetlen 2 ötszettest lejátszani. Úgyhogy Rafának simán kéne elintéznie Murray-t, ami nem lesz egyszerű mutatvány, mert most a skók is élete meccsére készül.

392.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 23:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 391.
  • Rafain
  • 2010.09.01. 22:51

Jaj ne is mondd. Az most komoly, hogy délre akarják tenni a döntőt vasárnap? Nem tudom mi a faxért kell kirakni őket a napra hőségre, még fel sem ébrednek, ki sem pihenik magukat. Ahelyett, hogy faszán kora estére raknák őket, mint tavaly.

Ne aggódj Rafa miatt, lehet 3-ban veri Murray-t úgy, hogy úgy is kurva szoros lesz, nem csak 5 szettben lehet szoros egy meccs. Murray-nél nem lehet tudni. Wimbi-ben is élete meccsére készült, azt halál gyenge volt. Ha itt kifogja a napot, akk megint verheti Rafát, de lehet Rafának lesz meg a momentuma. Egyikre sem tennék egy fillért sem. Nem lepődök meg, ha Rafa nyer, akkor sem ha háromban, de a tippem az Murray, mert ha jól játszik, akkor hard-on még ő az esélyesebb. De tudnod kell, hogy én Rafának drukkolok, mert én mindig Fed-Nadal döntőt akarok. Akkor is ha 20-szor veri Rafa Fed-et, mert egyszerűen szeretem őket nézni. Már úgy se nézhetjük őket sokáig, persze főleg Fed miatt.

393.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 23:18
 
 
   

Most nézem a holnapit, Djoko-t gyorsan berakták késő estére, nehogy idő előtt kiessen a hőség miatt :) Pedig egy Pecsner-Djokovic szerintem nem indokolna késő esti center pályát. Djoko-ban amúgy egyre mélyebben csalódok, nem értem mi van az emberrel. Teljesen megragadt. Pedig egy jóféle Fed-Djoko semi bejönne megint :)

394.
  • Turin
  • 2010.09.01. 23:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 392.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 23:05

Hú, jó neked, mert én nem nagyon szerettem a döntőiket nézni.
Tűz és víz ők, eléggé kioltják egymás játékát.

395.
  • iCreator
  • 2010.09.01. 23:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 394.
  • Turin
  • 2010.09.01. 23:19

Tudom, de akkor is :)

398.
  • csomayjuli
  • 2010.09.02. 11:30
 
 
   

Nem mumusait akartál írni?

399.
  • Dobs
  • 2010.09.02. 17:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 398.
  • csomayjuli
  • 2010.09.02. 11:30

Messiás, aki megváltja a további szenvedéseitől az adott versenyen.:))))))))))))

401.
  • JMDP
  • 2010.09.02. 20:42
 
 
   

Az a fura, hogy részedről "enyhe utálatot" érzek azon játékosok iránt akik merészeltek Nadal ellen győzni:) Lehet megcáfolni!:D

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések