2010. 03. 01. 18:40
Szávay sérülése javult, kedden kezd
Szávay Ágnes várhatóan kedden kezd a mexikói Monterreyben zajló, 220 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
A magyar játékostól származó hétfői információ szerint lábsérülése, amely elsősorban az adogatásnál zavarta, sokat javult, már alig érzi azt.
Az ötödik helyen kiemelt Szávay ellenfele a 16 közé jutásért Julia Görges lesz, eddig egy alkalommal találkoztak és 2007-ben, Dohában a német nyert. A magyar játékos tavaly is indult Monterreyben és a nyolcaddöntőig jutott, ahol az amerikai Vania Kingtől kapott ki.
Az idei verseny első kiemeltje a szerb Jelena Jankovic és ott van a főtáblán többek között a szlovák Daniela Hantuchova, az orosz Anasztaszja Pavljucsenkova és a kanadai Aleksandra Wozniak is.
A világranglistán 31. Szávay a múlt héten Acapulcóban teniszezett és egészen a negyeddöntőig jutott, ám sérülése miatt kénytelen volt feladni a partit a szlovén Polona Hercog ellen.











Reméljük, hogy most jobb lesz, s elég volt a pihenés, nem fogja rontani a sérülést a korai visszatérés a versenyekhez.