Fuzzy Dunlop

2010. 01. 01. 15:11

Brisbane - Henin, Clijsters és a magyarok

Két korábbi belga világelső, Justine Henin és Kim Clijsters, továbbá két magyar játékos, Czink Melinda és Szávay Ágnes is szerencsét próbál a vasárnap rajtoló, brisbane-i tenisztorna női versenyén.

Justine Henin -

A hét Grand Slam-tornán diadalmaskodó Henin, aki már szeptemberben jelezte, hogy 2010-ben ismét világhódító körútra indul, húsz hónapig nem versenyzett, a rendezők jóvoltából szabadkártyával indul az ausztráliai viadalon. Honfitársa, Clijsters a nyáron szülés után tért vissza, és rögvest megnyerte a US Opent, holott előtte csak két felvezető eseményen szerepelt.

Czink Melinda várhatóan a kiemeltek között kap helyet, míg a tavaly meglehetősen haloványan szereplő Szávay Ágnes akár a legjobbak egyikét is kaphatja az első körben. Henin és Clijsters mellett ugyanis többek között ott lesz a mezőnyben egy másik volt világelső, a szerb Ana Ivanovic, aztán az orosz Nagyja Petrova, s a szlovák Daniela Hantuchova is.

"A felkészülésem kiválóan sikerült, remélem, a versenyeken is hasonlóan jól fog menni a játék" - nyilatkozta a világranglistán 37. Czink Melinda, akit a magyarok közül jelenleg a legelőkelőbb helyen jegyeznek.

"Nagyon várom már a versenyeket, célom, hogy idén visszakerüljek a legjobbak közé, és ehhez nagyon fontos egy sikeres ausztráliai szezonkezdet" - mondta el honlapjának Szávay (39. a rangsorban).

A 32-es főtábla sorsolását szombaton rendezik.

Forrás: MTI

1 hozzászólás

1.
  • horváthemese
  • 2010.01.01. 18:40
 
 
   

Éljen! Talán már az év első tornáján összejöhet a Clijsters - Henin párharc.
Ettől most naon hepi lettem :)

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 01. 29. 21:02

AO: Van, amikor érdemes

olvass tovább
2012. 01. 29. 02:38

Ketrecharc

olvass tovább
2012. 01. 27. 17:56

AO: Ki jut fel a csúcsra?

olvass tovább
2012. 01. 25. 20:11

AO: Semmi különös nem ...

olvass tovább
2012. 01. 24. 23:06

AO: Küzdeni tudni kell

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések