Fuzzy Dunlop

2009. 12. 04. 02:21

Davis-kupa, salak, Rafael Nadal

Ez a Davis-kupa döntő Rafael Nadalról szól.
A mallorcai visszatér az életadó salakra, hogy hetedik DK-sikeréhez segítse Spanyolországot.

Davis-kupa 2009

Nadal számára az első pillanattól kezdve meghatározó szempont volt, hogy nemzeti színekben is bizonyítson. 2004-ben, éppen a csehek ellen debütált hazája válogatottjában. Első mérkőzésén még vereséget szenvedett Jiri Novak ellenében, de két nappal később Radek Stepanek legyőzésével döntetlenre hozta a párbajt és azóta sem szenvedett vereséget (12-1) DK-mérkőzésen.

Nem úgy a múlt héten rendezett Mesterek Tornáján, ahol Nadal játszma győzelem nélkül, elsőnek esett ki csoportjából. Mindez elképzelhetetlen lett volna az elmúlt években, de Nadal saját elmondása szerint is nagyon kemény időszakon van túl. Már csak egy rosszabb dolog történhetne: hazai pályán, salakon vereséggel kezdeni Thomas Berdycht ellen.

Alber Costa pontosan tudja, hogy a vereség fel sem merülhet Nadal fejében, ezért a csütörtöki sorsolást követően mesteri nyilatkozattal indította harcba csapatát. "Nagyon örülök, hogy Rafa kezd, mert győzelme, amiben biztos vagyok, önbizalmat adhat a csapatomnak" - fogalmazott a spanyol DK-kapitány.

Tavaly a spanyolok Nadal nélkül is behúzták a döntőt, mivel minden spanyol kedvence szokás szerint sérült volt az év végén. A címvédők az izraeli válogatottat, míg a csehek a horvátokat győzték le magabiztosan a szeptemberi elődöntőben. A két együttes eddig öt alkalommal találkozott, s a jelenlegi vendéglátók vezetnek 3-2-re. A spanyol csapat zsinórban 17 győztes hazai fordulón van túl és a svédek 1998-as címvédése után nagy eséllyel ismételhetnek.

A finálét az 1992-es olimpiára épített, 16 ezer néző befogadására alkalmas Sant Jordi csarnokban, salakborításon rendezik meg. A házigazdák 2000-ben éppen itt aratták történetük első diadalát a DK-ban, a jelenlegi kapitány részese volt az ausztrálok felett aratott 3-1-es diadalnak.

Nadal számára az elmúlt fél év hányattatásai után rendkívül fontos, hogy magabiztos játékkal győzelemre vezesse csapatát és minden rosszat feledve feltöltődve és megújult harci kedvvel térjen vissza január 18.-án Ausztráliában, ahol ismét címvédőként kell majd helytállnia.

A csütörtöki sorsoláson kiderült, hogy a folytatásban a David Ferrer-Radek Stepanek mérkőzés következik. A szombati párosban a Feliciano López, Fernando Verdasco kettős a Jan Hajek, Lukas Dlouhy duóval néz farkasszemet. A vasárnapi párosítás: Nadal-Stepanek, Ferrer-Berdych.

A Davis-kupa eddigi győztesei:
32 alkalommal - Egyesült Államok (1900, 1902, 1913, 1920, 1921, 1922, 1923, 1924, 1925, 1926, 1937, 1938, 1946, 1947, 1948, 1949, 1954, 1958, 1963, 1968, 1969, 1970, 1971, 1972, 1978, 1979, 1981, 1982, 1990, 1992, 1995, 2007)
28 - Ausztrália (1907, 1908, 1909, 1911, 1914, 1919, 1939, 1951, 1951, 1952, 1953, 1955, 1956, 1956, 1959, 1960, 1961, 1962, 1964, 1965, 1966, 1967, 1973, 1977, 1983, 1986, 1999, 2003)
9 - Nagy-Britannia (1903, 1904, 1905, 1906, 1912, 1933, 1934, 1935, 1936) és Franciaország (1927, 1928, 1929, 1930, 1931, 1932, 1991, 1996, 2001)
7 - Svédország (1975, 1984, 1985, 1987, 1994, 1997, 1998)
3 - Németország (1988, 1989, 1993), Spanyolország (2000, 2004, 2008)
2 - Oroszország (2002, 2006)
1 - Olaszország (1976), Csehszlovákia (1980), Horvátország (2005)
 

A sorozatot Dwight Filley Davis amerikai teniszezőről nevezték el, aki apja segítségével valósította meg álmát. Bostoni ékszerészek 32 cm-es, 6,15 kg-os hatalmas salátástálra emlékeztető kupát készítettek az Egyesült Államok - Nagy-Britannia mérkőzésre. A találkozó a Longwood Brookline Cricket Club füves pályáján (Massachusets állam), 1900-ban zajlott le. A házigazdák 3-0-ra nyertek a britek ellen, és Davis tagja volt a győztes hazai gárdának.

"Olyan hatalmas nemzetközi mérkőzéssorozatot kell létrehoznunk, hogy az ne csak itt, hanem az egész földkerekségen is feltűnést és érdeklődést keltsen" - mondta a kupa névadó atyja.

Davis-kupa

+
spanyolok
+
csehek

Szeretném látni az összes kommentet (140) utolsó 100 hozzászólás

41.
  • Henry
  • 2009.12.04. 16:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • Doctorpete
  • 2009.12.04. 16:45

Gratulálok! Akkor most ki lehet ereszteni a fáradt gőzt :-)!

42.
  • Doctorpete
  • 2009.12.04. 16:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 40.
  • troy
  • 2009.12.04. 16:46

köszönöm a megelőlegezett bizalmat utólag is :-)

43.
  • Henry
  • 2009.12.04. 16:49
 
 
   

Hú! Ez nem volt ám olyan sima, mint aminek látszik. Rafa tényleg a tűzzel játszik, bár jobb lenne, ha azzal a kis sárga szőrös golyóval tenné :-)

44.
  • Doctorpete
  • 2009.12.04. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 41.
  • Henry
  • 2009.12.04. 16:47

tegnap este kicsit sikerült, de csak kicsit! :-)
felemelő érzés némi sör és némi unikum utána szokásos csütörtök esi focin résztvenni. színesítettem a játékot. én élveztem, a csapattársak sztem kevésbé.. :-))
most kezd amúgy kijönni a fáradság fejben

45.
  • Henry
  • 2009.12.04. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 44.
  • Doctorpete
  • 2009.12.04. 16:49

Jaja ismerős. Felemelő is, meg hihetetlen is, meg jó már végre túl is lenni rajta. Én is annyi mindent megfogadtam, aztán a végén nem sok mindent valósítottam meg, örültem, hogy kipihenhettem magam. Amúgy sztem a csapattársak jól mulathattak rajtad (nemigen tudtad, hogy a pályán vagy)

46.
  • Doctorpete
  • 2009.12.04. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 45.
  • Henry
  • 2009.12.04. 16:52

hat igen, azt hittem mindent meg tudo csinálni, de vhogy a koordináció kevésbé ment.. sztem a labda volt az oka, semmi más :-D

47.
  • Doctorpete
  • 2009.12.04. 16:55
 
 
   

azert a régi Rafa ezt a Berdych gyereket már az első szettben lerendezte volna egy DC döntőben, hazai pályán,. csakhogy tudja ki az úr a házban...
most meg egyenlőre nagyon fej-fej mellett

48.
  • troy
  • 2009.12.04. 17:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 47.
  • Doctorpete
  • 2009.12.04. 16:55

Ezért mondtam, hogy nem biztos, hogy a csehek az esélytelek. Rafa magasan játszik....

49.
  • Henry
  • 2009.12.04. 17:04
 
 
   

Valszeg én sem tudok végig maradni (azt hittem Rafa gyorsan elintézi ezt a Tomas gyereket, de még mindig az 1. setnél járnak). Pedig annyira hipnotizálom a monitoron keresztül.

50.
  • Henry
  • 2009.12.04. 17:08
 
 
   

51 perc alatt fej-fej mellett még mindig 5:5 az 1. setben

51.
  • barden
  • 2009.12.04. 17:14
 
 
   

Köszi a bet365 tippet,
nehéz kibírni tenisz nélkül

Vamos Vamos

52.
  • Henry
  • 2009.12.04. 17:18
 
 
   

Most vagy soha!

53.
  • barden
  • 2009.12.04. 17:18
 
 
   

Legalább fejlődik az angolom
és nem fáraszt le kápláref

54.
  • Henry
  • 2009.12.04. 17:19
 
 
   

Ezaz!

55.
  • tomma
  • 2009.12.04. 17:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • Henry
  • 2009.12.04. 17:18

Most !!

56.
  • Henry
  • 2009.12.04. 17:20
 
 
   

Eszméletlen, ahogy hergeli magát Rafa (még az ülőkén is). Jó nézni!

57.
  • troy
  • 2009.12.04. 17:21
 
 
   

Ez az!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezt kell, nem a tollast!!!!

58.
  • troy
  • 2009.12.04. 17:22
 
 
   

ÓÓÓÓÓÓ, nem, nem! (Na, itt van Kaplár F.)

59.
  • tomma
  • 2009.12.04. 17:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 9.
  • Doctorpete
  • 2009.12.04. 12:36

Pete meséld már el hogy mi visz téged a cseh táborba ? Esküszöm csak a kíváncsiság miatt kérdezem. Eccerűen nem bírok felfedezni semmilyen körülményt ami miatt nekik szurkolhatnék... ezér.

60.
  • Henry
  • 2009.12.04. 17:23
 
 
   

Fejben nagyon ott van, egyre szebben és pontosabban játszik (nem akarom elkiabálni), de olyan jó újra egy ilyen Rafát látni a pályán!!!!!!! VAMOS

61.
  • Henry
  • 2009.12.04. 17:24
 
 
   

És meg van az 1. set!

62.
  • troy
  • 2009.12.04. 17:24
 
 
   

Húúúúúúúúúúúúúú!
Nem is tudom, mikor örültem utoljára így egy szettnek!!!

63.
  • troy
  • 2009.12.04. 17:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 60.
  • Henry
  • 2009.12.04. 17:23

Igen, én is azt látom, hogy "be van állva a feje", koncentrál.... Csak így tovább, Rafa, csak így továbbbbbbbbb!

64.
  • Henry
  • 2009.12.04. 17:29
 
 
   

Beindult a gépezet! (nekem meg arcomra fagyott a mosoly, komolyan még mindig ott van :-) )

65.
  • tomma
  • 2009.12.04. 17:31
 
 
   

Na ez a meccs ez +van. Jöhet Radek. A páros az meg zsír, úgyhogy 3-0 a kezdés !

66.
  • Peruzzi
  • 2009.12.04. 17:33
 
 
   

Nagyon vamos van eddig.

67.
  • troy
  • 2009.12.04. 17:41
 
 
   

EZ AZ!!!!!!
De szép ez a salak!!!!

68.
  • dina49
  • 2009.12.04. 17:42
 
 
   

Mondom én, hogy salakon beindul az önbizalma!

69.
  • agimano
  • 2009.12.04. 17:44
 
 
   

Rafa hogy magyarazott Costanak a padon, meg kell zabalni:)

70.
  • agimano
  • 2009.12.04. 17:45
 
 
   

áááááááász:)

71.
  • troy
  • 2009.12.04. 17:46
 
 
   

Már a jelenléte sem az a halálsápadt, ázott veréb style!!!!!

72.
  • troy
  • 2009.12.04. 17:47
 
 
   

Kicsi képzavar, de nézzétek el nekem 4:0-nál!!!!
I am very happy. Comfortable!

73.
  • tomma
  • 2009.12.04. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 70.
  • agimano
  • 2009.12.04. 17:45

Agimano, te mindenkit megzabálnál... lehet te is zabálnivaló vagy ! nem gondoltál még rá ?

74.
  • troy
  • 2009.12.04. 17:50
 
 
   

Rafa kivégez???

75.
  • agimano
  • 2009.12.04. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 73.
  • tomma
  • 2009.12.04. 17:49

en nem zabalnek meg mindenkit:) szerintem csak Rafara mondtam itt meg ilyet, de a multkor Delpo is nagyon aranyos volt:) bar nem zabalnivalo:) van meg valaki, aki zabalnivalo, de o nem teniszezo:) en meg szerintem nem vagyok az:))

76.
  • agimano
  • 2009.12.04. 17:58
 
 
   

ahahaha 6-0

77.
  • tomma
  • 2009.12.04. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 75.
  • agimano
  • 2009.12.04. 17:56

Ok, csak Delpo-nál is mondtad asszem, ezér...

78.
  • Henry
  • 2009.12.04. 18:01
 
 
   

Hát ez oly gyönyörű!!!!!!!!!!! Odáig vagyok, meg vissza!!!!

79.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:01
 
 
   

Ez kötelező volt, de azért megkönynebbültem!!!!

80.
  • admirador
  • 2009.12.04. 18:01
 
 
   

Sajnos lemaradtam.Valahol ismétlik meg?

81.
  • agimano
  • 2009.12.04. 18:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 80.
  • admirador
  • 2009.12.04. 18:01

ismetlik?:) nem hiszem, de meg megy

82.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:05
 
 
   

Ez is 3 nyert szettig megy? Jó tudni!

83.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 82.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:05

Én is azt hittem, mivel 6-ra volt a következő kiírva!

84.
  • admirador
  • 2009.12.04. 18:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 81.
  • agimano
  • 2009.12.04. 18:02

Hát én sem tudom hogy ismétlike.:P
Pedig jó lenne megnézni:)

85.
  • agimano
  • 2009.12.04. 18:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 84.
  • admirador
  • 2009.12.04. 18:14

mar ugy ertettem, hogy nem valoszinu, hogy a neten ismetelnek:) de lehet, hogy valahonnan le lehet tolteni

86.
  • agimano
  • 2009.12.04. 18:17
 
 
   

amugy azt vagjatok, hogy 12 szettet nyert meg zsinorban?:)

87.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:18
 
 
   

Hát már legalább van egy kis sikerélményben része! Úgy látszik tényleg erre gyúrt, nem a VB-re!

88.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 86.
  • agimano
  • 2009.12.04. 18:17

Hátradőlve nézem a meccset!!!!!

89.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:20
 
 
   

Én már nem is nézem! Berdych nem az a játékos, aki 2-0ról fordítani tudna! Szóval ezt már Rafa vitte!

90.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 87.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:18

Mondta is, meg látszott is, hogy nem ad ki mindent magából. Már Djoko ellen sem tette Párizsban sztem. Erre várt.

91.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:22
 
 
   

Azért még nem nyert!!!

92.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 91.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:22

Nem nyert, de nyerni fog! 3. szettben vezet 3-0ra, innen már nem lehet veszíteni!

93.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:25
 
 
   

Na tessék, 4-0!

94.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:25

Pedig azért Berdych nem játszott annyira rosszul, mint ezek a 0-ák mutatják!

95.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 94.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:26

Hát nem játszott rosszul. Az 1. szettben 5-5ig tartotta magát, aztán kipukkadt! Tetszett, ahogy egyből visszabreakelte Nadalt! 2-0ról való feltámadásra csak 1-2en képesek a mezőnyből, Tomas Berdych pont nem ilyen játékos!

96.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 94.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:26

Még mindig azt mondod, hogy még nem nyerte meg?

97.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 18:37
 
 
   

helló, vki írja meg, hogy Rafa játszik-e ilyen jól, vagy? úgy nyomja mint szokta?

98.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 96.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:36

Csak akkor, ha beüti a meccslabdát!!! :)

99.
  • Magnes
  • 2009.12.04. 18:38
 
 
   

Szasztok!

Kell Nadalnak ez a győzelem, még ha nem is főtáblás, de talán visszaadja az önbizalmát!

100.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 97.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 18:37

MAJDNEM úgy!!!!!!!!!!! Jól játszik! De Berdychnek 11 unforced-je volt a 2. szettben. Rafának tán 2. 8 nyerője, Merdychnek tán 3.

101.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:40
 
 
   

Az önbizalma jobban van, csak az elején tollasozott, azóta azért üt rendesen.

102.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 18:41
 
 
   

hat ászt ütött Rafa?

103.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 18:41
 
 
   

és 24 nyerő? az fasza. mitől csak majdnem?

104.
  • agimano
  • 2009.12.04. 18:41
 
 
   

Bon Nadal, haha

105.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 18:42
 
 
   

úh Berdych 40 hiba

106.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 103.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 18:41

azért Berdych nem Soderling, erre mondtam a majdnemet.

107.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:44
 
 
   

4 0 után kicsit bealudt, de most befejezi! :)

108.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 18:42

Nadal 1. szettben rögtön elvette Berdych adogatását, aztán Berdych rögtön visszavette! 5-5ig fej-fej mellett haladtak, Berdych jó párszor elvehette volna Nadal adogatását, Nadal többször visszajött 0-30ról, úgy hozta az adogatását, Nadal hibázgatott, ez voltak 5-5ig fej-fej mellett, aztán Nadal feljavult, Berdych meg rontott! 2-3. szettben inkább Nadal dominált! Szerintem

109.
  • Magnes
  • 2009.12.04. 18:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:40

Sajna nem láttam az elejét:-( Csak a 3. szettet!

110.
  • agimano
  • 2009.12.04. 18:48
 
 
   

Muchas gracias Señor Christmas :)

111.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 108.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:46

A 2-ik és 3-ikban Rafa keményen fogta Berdychet, és odafigyelt. Elengedte az ütőjét, nem óvatoskodott.

112.
  • Magnes
  • 2009.12.04. 18:48
 
 
   

Na de régen láttam ezt az arcot:-))) Hogy tud örülni!!! Mint egy gyerek:-)))

113.
  • agimano
  • 2009.12.04. 18:49
 
 
   

Uristen, de orulok, foleg, hogy Rafa is ilyen boldog.

114.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:50
 
 
   

Most jön senor Ferrer!

115.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:50
 
 
   

Csak az a vörös salak, csak az kell neki! :-)

116.
  • JMDP
  • 2009.12.04. 18:51
 
 
   

Berdych: 52 hiba! Sok volt a knédli:)

117.
  • Replica
  • 2009.12.04. 18:52
 
 
   

Salakon még mindig ő a legjobb! Nem is kell 100%-on játszania!

118.
  • agimano
  • 2009.12.04. 18:53
 
 
   

na tessék, ismetlik, vagy valami:)

119.
  • Magnes
  • 2009.12.04. 18:57
 
 
   

Jaj de jó ismétlik, legalább láthatom:-)))

120.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 115.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:50

Sztem azt reggelizik!!!!

Vadító a spanyolok szerelése!!!!!!!!!!!!

121.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:59
 
 
   

Csak az a szép vörös salak! Az hiányzott neki!!! :)

122.
  • Magnes
  • 2009.12.04. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 115.
  • dina49
  • 2009.12.04. 18:50

Hiába ez az ő talaja, ezen tud igazán jól játszani!

123.
  • troy
  • 2009.12.04. 19:01
 
 
   

Remélem, ez kb. olyan stratégiai fontosságú győzelem lesz, mint Normandia!!!!! :)

124.
  • Peruzzi
  • 2009.12.04. 19:02
 
 
   

Ez ma nagyon vamos volt :)

125.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:07
 
 
   

a 3. szettben mikor nyerte az első játékot Tomas?

126.
  • dina49
  • 2009.12.04. 19:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 122.
  • Magnes
  • 2009.12.04. 19:00

És ha még sérülés után salakra tért volna vissza?

127.
  • agimano
  • 2009.12.04. 19:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:07

4-1

129.
  • agimano
  • 2009.12.04. 19:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:07

13 szettet nyert Rafa zsinorban

128.
  • dina49
  • 2009.12.04. 19:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:07

5-0 után, ha ezzel mondok valamit!

130.
  • dina49
  • 2009.12.04. 19:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:07

Legalábbis azt hiszem! :-)

131.
  • agimano
  • 2009.12.04. 19:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • dina49
  • 2009.12.04. 19:09

4-0 utan

132.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:10
 
 
   

akkor 5-nél, vagy 4-nél?

133.
  • dina49
  • 2009.12.04. 19:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 132.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:10

Legyen 4-nél!

134.
  • agimano
  • 2009.12.04. 19:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 121.
  • troy
  • 2009.12.04. 18:59

haha:) Poldi bacsi

135.
  • agimano
  • 2009.12.04. 19:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 132.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:10

4-0, 4-1, 5-1, 5-2, 6-2

136.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 117.
  • Replica
  • 2009.12.04. 18:52

remélem tetszik a cím:) http://www.heyholetsgo.hu/cikk/m...

137.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:14
 
 
   

jól van szépen viselkedtetek csak én nem tudok teniszezni:(
mondtam már, hogy az AO-t élőben kapjátok? és ez most nem lesz vaklárma, itt a hivatalos mail:)

138.
  • agimano
  • 2009.12.04. 19:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • fuzzydunlop
  • 2009.12.04. 19:14

mondtad-mondtad, es nagyon orulunk neked:)

139.
  • tomma
  • 2009.12.04. 20:30
 
 
   

ahogy elnézem itt nem lesz 3-0 ma bakker...

140.
  • Henry
  • 2009.12.04. 20:35
 
 
   

Ó, sajnos lemaradtam a teljes 3. setről :-( Már tudtam, hogy meg fogja nyerni, annyira látszott a 2. set elején is, de olyan jó lett volna látni a játékát is. Valaki írta, hogy ismétlik. De hol (sem a bet-en, sem a digi-n nem láttam a műsorban)?

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 21. 20:34

Kék után eső. Sose az ...

olvass tovább
2012. 05. 20. 01:11

Róma: elődöntők - Már ...

olvass tovább
2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések