Fuzzy Dunlop

2009. 08. 16. 14:11

Generációváltás a férfi teniszben

Kérdőjellel és idézőjelben.
Mert a húszéves srácok itt vannak közöttünk évek óta.
Nadal 22 évesen lett világelső, Djokovic pedig 21 évesen nyert Slamet.

Most mégis változást vélünk felfedezni az erőben.

 -

Montrealban 1973-óta először a világ legelőrébb rangsorolt nyolc játékosa került negyedöntőbe. A döntőt azonban két, gyerekkoruk óta rivalizáló suhanc: Andy Murray és Juan Martin Del Potro játsza. Összecsapásaik lassan felérnek a klasszikus Federer-Nadal meccsekkel. És ők nem nagyon szeretik egymást. Már nagyon régen nem.

Murray esetében nincs mit ragozni. Több, mint négy év után az első teniszező, aki befurakodott Roger Federer és Rafael Nadal közé. Rafa sérülése miatt a spanyol kárára hétfőtől második a ranglistán.

Ellenfele az esti döntőben az 1.98 magas argentin Del Potro tegnap éjjel óriási csatában egy héten belül másodszor győzte le az élete formájában teniszező Andy Roddickkot. Mérkőzés labdát hárítva, szuper agresszíven teniszezve (19 ász, millió nyerő).

Del Potro

Del Potro múlt héten pályafutása hatodik címét nyerte Washingtonban, a héten zsinórban másodszor verte Rafát. Az év elején még Federer sírósra verte az Ausztrál Openen, a Garroson már majdnem Federer sírt. Sokáig játszmát sem volt tudott nyerni Rafa ellen, két napja már Rafa nem volt képes ugyanerre.

Amennyiben fejlődési ívének görbéje hasonló trendet mutat az év végéig, jövő tavasszal a negyedik helyre érkezik a ranglistán szépen befonva a Fed-Rafa párost. Négyükről fog szólni a 2010-es év.

Ez lesz aztán a Fantastic Four!
Novak Djokovic soha nem jelentett akkora fenyegetést a világelsőkre, mint a két új tornász fiú.
Magasak, erősek játékuk sokszor valami furcsa talajtornához hasonlít. Maga az ütés nem több, mint a koreografált mozgássor vége. A labda egészen máshogy hagyja el ütőjüket, de minden más stimmel. Potro mozgását számítógép rendereli, míg Murray kifejezetten laza sokszor nyegle mozdulatsort követően üt, Del Potro hiper agresszív a skót sokszor csak taknyolja a labdát. Mégis összefogja őket valami. Óriási szerva, fantasztikus kétkezes fonák és a teljes pályát bemozgó hihetetlen lábmunka.
És nagyszerű kezük van! Ami a lábmunkát illeti Murray már egy éve a csúcson van, a kicsit fiatalabb és még magasabb atléta Del Potro fejlődése hétről-hétre figyelemmel követhető. Ahogy pakolja magára az izmot úgy gyorsul folyamatosan. És hol van még a vége?

Federer számára Murray játéka végtelenül kellemetlen, hiszen a skót mindent visszaad és kontrára játszik, ami Fed keresztje. Rafának viszont Potroval lesznek komoly gondjai, úgy tűnik hiába pörget a colos fonákjára az olyan magabiztossággal csapja meg két kézzel felszálló ágban, hogy két ütésen belül fogadóként is átveszi az irányítást.

Tavaly volt szerencsém élőben, a harmadik sorból nézni Potro és Murray összecsapását a US Openen. Murray nyert, de volt merszem azt írni: Potro világelső lesz. Amennyiben ízületei bírják a strapát simán tartom a tétet.

Még egyikük sem képes úgy felépíteni egy kéthetes Slam-tornát, mint Federer és nem rendelkeznek Rafa hihetetlen küzdeni tudásával, de gondolom ez csak idő kérdése. Meglátjuk.

A storyhoz hozzátartozik, hogy Montrealban Nadal három hónap után tért vissza sérüléséből, Federer pedig ikereket szült.

Elképzelhető, hogy amennyiben játékba lendülnek az erő visszatér eredeti egyensúlyába.
Jelen pillanatban komoly kétségeink vannak efelől.

A mai döntő egy nagy párviadal sokadik fordulója (ATP -mérleg: 3:1 Murray javára, de az utolsó mérkőzét Potro nyerte) amit egyre magasabb színvonalon nyomnak. Tessék nézni.

Del Potro (argentin, 6.)-Roddick (amerikai, 5.) 4:6, 6:2, 7:5

41 hozzászólás

1.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 14:24
 
 
   

Egyetértek a cikkel, majd minden sorával. Jön az új generáció, bár olyan hegemónia, mint ami Federer alatt kialakult, szte nem lesz. Egy biztos, Fednek az utolsó jelentős csúcsához van egy erős féléve, amit még talán az élen tud töteni, utána nagyon nehéz lesz.

Végül egy megjegyzésedre reagálnék: "Amennyiben ízületei bírják a strapát simán tartom a tétet." Pont ez az, hogy amíg Federer - és a régi nagy öregek- bírták a strapát és a magas szintet hozni éveklig, úgy a mai fiatal, betörekvő generáció "erőtenisze" nem biztos, h nem fullad ki 2-3 év után. majd meglátjuk.
de ma Murray nyer, sztem kevésbé fáradt, lazább.

2.
  • marias.attila
  • 2009.08.16. 14:50
 
 
   

Tavaly USO-n a kettejük találkozója eléggé barátságosan zárult, nem hiszem, hogy annyira utálnák egymást... Vagy mégis, csak én nem olvasok elég cikket? Amúgy kettejük körül szerintem Murray. Ma is meg úgy általába véve is.
Ja és: "...Federer pedig ikreket szült" :-D

3.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 15:05
 
 
   

szerintem ma Potro nyer. nem nagyon szeretik egymást. még gyerekkorukban Andy mamája csinált a műsort és Potro beszólt neki. azóta nem túl nagy a barátság. nem tudom tévén keresztül, hogy jött le a tavalyi meccsük, de hidd el hogy villámot szórt a szemük végig:) gondolom Andy azt fogja csinálni, amit szokott (és Fed is) sokat fog nyesni Potro fonákjára, de ahogy újabban alá megy térddel Potro.. hát nem tudom. sok fog múlni a szerván nagyon.

4.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 15:49
 
 
   

a sport? tv úgy vágta meg az ismétlést, hogy leadták az egész első játszmát, aztán kivágták a mérkőzés fordulópontját, amikor először breakelte az amerikait a második játszma elején. mikortól úgy játszott, mint állat. hihetetlen.

5.
  • dina49
  • 2009.08.16. 15:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 3.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 15:05

Ha ma Potro nyer, akkor Murray nem fog nyerni a US Openen, de szerintem Potro sem, mert még egyiket sem érzem, hogy képes lenne erre, még a nagy fejlődés ellenére sem! Szerintem!

6.
  • ettumifilii
  • 2009.08.16. 15:57
 
 
   

ez a federer nagy spíler h 15 GS után még méhet is növesztett :D
amúgy szerintem nem hasonlít egymásra a két játékos...tök mások az erősségeik, a taktikájuk, a mentális hadviselésük........ettől függetlenül egyetértek, hogy ott lesz a helyük a következő években a GS elődöntőkben, döntőkben

7.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 16:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 6.
  • ettumifilii
  • 2009.08.16. 15:57

Legényanyát nem láttad?:) Arra próbáltam utalni, hogy saját elmondása szerint három hetet a kórházban aludt és 4.5 kilót fogyott az utolsó két hónapban.
A témához: persze tök más a stílusuk, ezt hosszan részletezzük, de van valami, ami összefogja őket. Ezt is próbáltuk körbeírni:)

8.
  • Viktor61
  • 2009.08.16. 17:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 3.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 15:05

Szerintem is Potro nyer,leütötte Rod-ot a pályáról?Valami állat:)
Hewitt óta tudom ,hogy ezek a gyerekek nem túl hosszú életüek a
tenisz elejében.
Egyszerűen ezt nem lehet birni(mondjuk nekem annyira nem is jön be)
De addig is hajrá!!!!!!!!!
Ezt látva Fed rekordjai nem lesznek veszélyben,hacsak nem jön egy
új zseni:)

9.
  • Viktor61
  • 2009.08.16. 17:13
 
 
   

Ja,Andy mamája állat mód szurkol..látszik,hogy nem angol:)

10.
  • Viktor61
  • 2009.08.16. 17:16
 
 
   

Sport?tv ha ennyi szakember van a férfi teniszünkben,miért nincs férfi
játékosunk évtizedek óta?

11.
  • normaluser
  • 2009.08.16. 17:31
 
 
   

Del Potro -nak szurkolok !! :)

12.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 10.
  • Viktor61
  • 2009.08.16. 17:16

Noszály Sanyival is mire mentünk annak idején??!! állandóan veszekedett, káromkodott...
Meg a köves Gábor és Markovits kettős, Sávolt Attila, mind-mind futottak még kategória

13.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 17:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • Viktor61
  • 2009.08.16. 17:11

Fed rekodjai évelre be vannak betonozva, hidd el...
Amúgy én is Potronak drukkolok, de sztem fáradtabb, így ha csak nem tudja azt legyűrni, akkor Murray simán nyerhet. kicsit remélem s, h Murray nyer, és Cincinattiben is, hadd lakjon jól a US Openre :-)

14.
  • misszajacz
  • 2009.08.16. 17:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 13.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 17:37

Doctorpete, nagyon fifikásan érvelsz, legyen igazad, az US Openre, de én ma a női szimpátia alapján, Potrót részesítem előnyben ! Nekem a skót, olyan sunyi rókaképű, hogy soha a büdös életben nem szurkolnék neki !Bocs a Murray fanoknak!

15.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • misszajacz
  • 2009.08.16. 17:51

Én nem mertem ilyen nyíltan fogalmazni Murray-ról, de külsőleg sem egy Brad Pitt, az egy dolog, de valóban, olyan pudding feje van, mint a britteknek :-)

persze cikizték már őt azért, amilyen.. de nézd meg a családját, az se semmi :-D

16.
  • zekatty
  • 2009.08.16. 18:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 3.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 15:05

Fuzzy, irásod lényege, hogy MAJD MEGLÁTJUK - nagy igazság ! ( hiszen annyi tényező játszhat bele, hogy majd csak utólag leszünk okosak )Sztem Potro + a 2 Andy, az USO-ra kipukkad, Fed meg Rafa lesz inkább felszálló ágban és most jöhet
a Te konlkuziód, majd meglátjuk ..

17.
  • matroid
  • 2009.08.16. 18:54
 
 
   

rank magyarokra elegge jellemzo, hogy eleg gyorsan le tudunk irni valakit. federer wimbledoni gyozelme utan szinte mindenki ugy nyilatkozott, hogy meg biztos van 4-5 jo eve, most meg ott tartunk hogy talan meg felev. holott csak anyi tortent, hoyg epp ramelegit a us openre, de igy is siman pariban van a legjobbakkal.
a murray, potro titanokrol meg tenyleg korai barmit irni. most nagyon jok, de vajon hol lesznek 2 ev mulva? mi lesz ha lesz egy GS gyozelmuk? vajon djoko visszaesese reszben nem arra vezetheto vissza, hogy mar van egy GS gyozelme, es keptelen ujra harapni? stb.
az en viziom: (1) potro szerintem elobb vagy utobb le fog serulni, az o fizikuma nem optimalis a teniszhez, es egy serules utan mar nagyon nehez visszajonni, (2) murray GS versenyen elkaphato, de ha nyer is, szerintem hosszabb ideig nem tud a csucson maradni.
ja es megegy: federer es nadal iszonyu gyozni akarasa nem megszerezheto - az vagy van vagy nincs. szerintem a tronkovetelokben ez nincs meg.

18.
  • Dawson
  • 2009.08.16. 19:12
 
 
   

Na, én meg azt mondom, hogy Murray fog nyerni. Sőt, neki is szurkolok :)

S szerintem Murrayben pont megvan az a győzni akarás, ami a két legnagyobban (persze jelenkort nézve). Nála én attól tartok, hogy idegileg nem fogja bírni. Del Potro testfelépítése meg valóban vet fel aggályokat, már ami a sérülékenységet illeti.

19.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 19:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 17.
  • matroid
  • 2009.08.16. 18:54

de senkit nem írtunk le. ott a cikk végén Fed és Rafa. nem érvelsz amellett, hogy Murray miért ne maradhatna sokáig és én remélem hogy nem sérülések oldják meg ezt a kérdést.
én bírom mindkét srácot.

20.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 19:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 17:35

Köves Gábor jól közvetít. ha hagyják, de az a nő..

21.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 20:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 20.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 19:42

nem a közvetítésre írtam, hanem arra, h miért nincsenek férfi teniszezőink.. akkor említettem, h Markovitssal ők sem vitték sokra anno...

nekem kaplár f.-el sincs bajom, mert elfogadom, h hülyeségeket beszél és kész...
ez olyan, mint a box közvetítő az rtl-en ... az is vicces egy fazon
megy a döntő, nézzétek

22.
  • Viktor61
  • 2009.08.16. 20:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 20.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 19:42

Az a nő meg a Kaplár rettenet:)
Felüdülés az angol nyelvű közvetítés.

23.
  • Viktor61
  • 2009.08.16. 20:25
 
 
   

Potro kicsit rossz ma..

24.
  • normaluser
  • 2009.08.16. 20:49
 
 
   

Azt hittem sima Murray győzelem lesz! Hogy feltámadt Del Potro a rövidítésre!! Fogadnom kellett volna :)

25.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 21:34
 
 
   

nagyon kiegyenlített a játék eddig.
na most tippek, ki nyeri?
sztem még mindig Murray, megfordítja, bár inkább azért mondom ezt, h ne így legyen :-D

26.
  • normaluser
  • 2009.08.16. 22:14
 
 
   

Szegény, most csöppet megzuhant :( Harmadik játszmára lejár a szavatossága.

27.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 22:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 26.
  • normaluser
  • 2009.08.16. 22:14

tegnap nem járt le neki. vége van szegénynek. ha van egy kis eszük pihentetik jövő héten és szépen kiesik az elején Cinciben. Vagy rá megy a US Open...

28.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 22:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 27.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 22:17

vagy fordít, mint Tsonga :-D

29.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 22:31
 
 
   

Azt ugye jól tudom, h Murray-től nem vonnak le pontot az olimpia miatt, mert az első körben kiesett ott?
Federertől mennyit vonnak? én 150-re emlékszem. kb 2000 pont lesz akkor közte és Murray között

30.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 22:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 29.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 22:31

Fednek idén csak akkor lehetnek gondjai az első hely megtartásával, ha nagyon elcseszi a US Opent. Amennyiben 182x is elődöntőzik legalább, akkor nemigen. Ráadásul Murray védő Cinciben. Nagy butaságot csinál, ha arra is ezerrel ráhajt, mert megint az ATP-versenyeken fogja ellőni minden puskaporát.

31.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.16. 22:44
 
 
   
32.
  • comeonroger
  • 2009.08.16. 23:25
 
 
   

Sztem Murray bár tehetséges, soha nem lesz nagy bajnok. Élen pedig nem fog maradni sokáig, ha valaha egyáltalán odakerül, az idegrendszere ebben útját állja...Potro pedig véleményem szerint hamar el fog tűnni:1. nem tartom nagy számnak 2. Ilyen gizda testfelépítéssel nem sokáig húzza az ember

33.
  • Viktor61
  • 2009.08.16. 23:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 29.
  • Doctorpete
  • 2009.08.16. 22:31

Murray-től 10,Fed-től 200, Nadal-tól 800

34.
  • jooroland
  • 2009.08.17. 00:32
 
 
   

abszolút generáció váltás lesz.....jön del potro.....dimitrov.....nagyon várom már kicsit unom hogy mindig nadal meg federer............djokovicra várok még.......sztetek mikor lesz világelső?

Sziasztok!

35.
  • erisen
  • 2009.08.17. 09:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 34.
  • jooroland
  • 2009.08.17. 00:32

Szia!
Várjunk még azzal a "generáció váltás"-sal. Szóval lehet akármekkora ász Murray ha a Slameken mindíg behorpad. Már ha az elődöntő+döntő behorpadásnak számít.:)
Úgy értem amíg az a kicsi plusz nem lesz meg benne mint Fedben+Rafában addíg várjunk még ezzel. Djokot én sem írom le,de szerintem nem lesz ő már sem világelő,sem slam győztes. 5-6 teniszezőt konstansan jobbnak érzek nála.

36.
  • jooroland
  • 2009.08.17. 10:45
 
 
   

talán igazad van djokoval kapcsolatban de azért sajnálnám........sztem federer már nem igazán fog grand slamért harcolni jövőre..mindig ott lesz a grand slameken de úgy isten igazából már nem fog küzdeni...mert így is úgy is ő a világ legjobb teniszezője...

38.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.17. 11:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 36.
  • jooroland
  • 2009.08.17. 10:45

csak azokért fog harcolni:)

39.
  • jooroland
  • 2009.08.17. 22:36
 
 
   

Sztem Djoko nagyot rontot amikor áttért wilsonról headre mert az év első 3-4 hónapjában kellett szokni az ütőt és nem is voltak vmi jó eredményei.

40.
  • ade
  • 2009.08.19. 10:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • jooroland
  • 2009.08.17. 22:36

Hozzáértők szerint elég rég Headdel játszott már.
Szponzori szerződés kötötte őt a Wilsonhoz, így Head ütő volt Wilsonra mázolva.

41.
  • fuzzydunlop
  • 2009.08.20. 00:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 40.
  • ade
  • 2009.08.19. 10:51

hát ez butaság. még a Mesterek Tornáján is Wilsonnal játszott. a US Openen 8 méterről láttam amikor beütött... meg hát olyan nincs, hogy "mázolva"

42.
  • tomma
  • 2009.09.05. 00:04
 
 
   

jahh nincs olyan hogy mázolva... Teniszeztél te kretén valaha ? Mindigis Head-del játszott. Vagy akarod Nenad Gorasevics nyilatkozatát a kondiciójáról ?

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2017. 01. 26. 13:49

14 évvel ezelőtt

olvass tovább
2016. 06. 27. 11:46

Ki mer ma női győztest...

Körülbelül tavaly Wimbledonig a képlet rettenetese...

olvass tovább
2015. 01. 29. 05:24

Ausztrál Open elődöntő...

olvass tovább
2014. 11. 14. 13:59

Nyerni csak pontosan, ...

olvass tovább
2014. 11. 11. 19:18

Puska kellett volna...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések