2009. 04. 03. 03:04
Rafa Nadal kiesett Miamiban
Egy egészen lélegzetállító mérkőzésen, az argentin Juan Martin del Potro 6-4, 3-6, 7-6, arányban legyőzte a világelső Rafael Nadalt.
Szinte hihetetlen.
A mérkőzés nagy részében, csakúgy mint a torna egészén, Nadal nem hozta legjobb formáját.
Már az előző forduló (Miamiban vagyunk, a legjobb nyolcban, 1000 pontos ATP versenyen)
után azon rágódtunk, hogy:
Rafa egy kicsit túl van pörögve.
Wawrinka ellen is folyamatosan lamentált, elégedetlenkedett, még nagybátyja felé is kiszólt néhány alkalommal.
Ilyesmit eddig nem igazán lehetett látni tőle.
Aztán persze jött a Vamos, bicepsz pumpálás és melldöngetés ököllel.
Kicsit Tom Cruise-os volt a show.
Nem egyszerű világelsőnek lenni.
Nagyjából most is ez történt. Egészen a második játszma közepéig.
Addigra a két méter (na jó 1.98) magas argentín behúzta az első játszmát és a másodikban is break előnyhöz jutott.
A közönség kék-fehér focimezbe öltözött része őrjöngött. Persze, hogy korai öröm.
Rafa megrázta magát, visszavette az eldobott adogató játékot, majd a következő kilenc játékból nyolcat! behúzott.
Azaz a döntő játszmában két break előnnyel, három nullára vezetett és ő következett adogatással.
Éppen azt kezdtük találgatni meglesz-e a szett karikára, mint múlt héten a másik argentín, Nalbandian ellen. Ott Rafa öt mérkőzéslabdáról fordított.
De nem lett meg.
A teljesen szétesettnek tűnő Del Potro az első fogadásnál beleállt egy fonák egyenesbe.
Ettől egy csapásra megváltozott minden. Potro elkezdett nagyon bevállalósan játszani. És működött.
Önmagában ez egy-két játékra lett volna elég, de Rafa besegített neki rendesen. Újra sokat hibázott, egyre passzívabb lett, magára húzta Del Potrot, akinek több sem kellett. Belépett és ütött, mint a bolondóra. Ha hibázott, akkor is.
És ez gyönyörű.
A végjátékot lekövettük, lehetetlen újrajátszani.
Potro először egyenlített, majd az aktuális adogatójátékait hozva, állandó lépéshátrányba kényszerítette a spanyolt.
Mérkőzéslabdái voltak hat ötös vezetésnél. Itt már őrületes volt a meccs.
Amikor semmi más nem számít csak ez a győzelem.
Rafa három mérkőzéslabdát hárított, ebből kettőt ásszal. Eljutottak a rövidítésig.
Ahol normálisan Rafa nyer.
Del Potro két elrontott 100%-os ziccer tenyeres után felnézett az égre, majd leütötte a pályáról Nadalt.
Rafa mióta világelső nem kapott ki döntő játszmában, két break előnyről.
Lehet soha, de ennek utána kell nézni.
Pontosan azért ő a világelső, mert ha egyszer elkap valakit, azt többé nem ereszti.
Kérdezzék Federert.
De ma foglalkozzunk Juannal. Mert ő megérdemli.
Hétfőtől ötödik a világranglistán, 19 éves, tavaly ilyenkor sehol nem volt.
Mégis mindenki leírta kissé az elmúlt hónapokban.
Mi is. Úgy tűnt nem teljesen ok nélkül. Megállt a fejlődésben és ezen nincs mit csodálkozni. 2008 második félévében hiperugrást végzett és szüksége volt egy kis időre míg akklimatizálódott a legjobb tízben.
A legnagyobb gond abban mutatkozott, hogy végtelenül kiszámítható eredményeket és játékot szállított.
Húszon kívül tanyázó srácoknál sokkal stabilabb, őket ledolgozta, de a legjobbak fájdalmasan simán lépték le. Federertől egy felejthetetlen bringát kapott Ausztráliában, ami után majdnem elsírta magát.
Hiányzott belőle a küzdés, a harc, a meglepő megoldások, bevállalós játék. Minden ami ahhoz kell, hogy valaki megverje Nadalt.
A mai mérkőzés előtt négyszer játszottak, mindannyiszor Rafa nyert.
Alig egy hete Indiana Wellsben 6-2, 6-4-re lépte le.
Ezek után döntő játszma null háromnál megpróbálta. Elege lett a vacakolásból.
Hónapok óta minden ilyen mérkőzést ellenállás nélkül dobott el.
Most visszahozta a sírból, elbírta fejben a rövidítést, az elszalasztott mérkőzéslabdákat és ami a legnagyobb szám: hibái ellenére sem hagyott fel a hiperagresszív támadójátékkal. Ehhez mindvégig, azaz 2.59 percig ott volt lábbal.
Így kell, így lehet megverni a világelsőt.
Nagy játékos született ma!











azt nyilatkozta személyes oka van, hogy nem volt top formában. rebesgetik, hogy a csajával vannak gondok. mint mindig:)