Fuzzy Dunlop

2010. 05. 16. 22:00

Rafael Nadal mindent vitt Madridban

Rafael Nadal tizenkét hónappal ezelőtt a madridi döntőben veszített hosszú idő után először Roger Federer ellen. És a döntőn kívül elveszített szinte minden mást is. Ma visszavágott, megdöntötte Andre Agassi masters csúcsát, harmadik ezres tornáját nyerte zsinórban, hétfőtől második, belátható időn belül első lehet a ranglistán.

Rafael Nadal21 -

Érdekes mérkőzésen vagyunk túl. Két szett és ha a második játszmában Nadal végigviszi break előnyét, azt mondhattuk volna: minden úgy történt, ahogy megszoktuk. Federer egyszer még visszajött ugyan, de az már nem fért bele, hogy másodszor is elbukja a szerváját 40:15-ös vezetést követően. Nem fért bele, mert ő maga négy break labdát hagyott kihasználatlanul és 15:40-ről Nadal megcsinálta az utolsó szervajátékát. Zseniális játékkal, ha kellett. Federer egyetlen egyszer tudta egyáltalán játékba hozni a labdát, pedig háromszor második szervát fogadott.

Aztán Federer dobta a második szett elejét is és bár egyszer megint egyenlített, tovább erőltette a hálójátékot, igazán nagy pillanatokhoz juttatva Nadalt, aki 4:3-as vezetés után már nem szokott hibázni. 6:4, 6:4, ahogy lenni szokott. Rafa teljes extázisban, egyik extra a másik után (óriási tenyeresek, halál ponots elütések, befejezések, óriási mentések, agresszív játék és így tovább), Federer meg poroszkál sarokból-sarokba. Most azonban Federer nem ijedt meg, emelni tudott a játékán és ez valahogy végig benne volt a meccsben. Többet kockáztatott, kevesebb hiba mellett, elkezdte bevállalni a rövidítéseket. Fordított és két labdára került a szettől. Nadal azonban erős volt és mindkétszer szettben maradt. A világelső a rövidítésben először jutott valódi vezetéshez, de 4:2 vezetés után ziccer rövidítést hibázott, majd elcsapott három labdát. Máris Rafa adogatott a meccsért. Az elsőt Federer nyerővel hárította, a másodiknál ő adogatott, de a return messze elpattant a T-vonalon, Federer bele sem tudott ütni.

Mindkét játékos rengeteget hibázott és a második szett végéig inkább csak óriási villanásokat láttunk sok-sok furcsa megoldás mellett. A vége azonban rendben volt. Összességében Nadal egyetlen egy ponttal (85/84) nyert többet, mégpedig úgy, hogy ugyanannyi nyerőt, mint hibát ütött (23), miközben Federer pozitív (34/33) mérleggel zárt. Cseszheti, mert a hosszú fontos játékokból Nadal eggyel többet nyer, ugyanannyi lehetőségből (11) eggyel többet (4/3) használt ki.

Rafael Nadal21 -

Tavaly azt íruk:
"A felkészülésnek vége, jön a Garros.
Előre megírtuk: bármi is fog Madridban történni semmit nem számít.
Hiába játszanak salakon a körülmények egészen mások."

Tavaly tévedtünk, mert nem lehetett még tudni milyen fájdalommal küzd Nadal és a meccs igenis sok mindent megváltoztatott.
Nem biztos, hogy idén is így lesz, mert Federer Róma és Estoril után igazán nagyot lépett előre és jó esélye van, hogy hamarosan beleüssön abba az utolsó fogadásba Nadal ellen, ami a madridi verseny előtt hiú ábrándnak tűnt.

Ki nyeri a Garrost 2010?

+
Roger Federer
+
Rafael Nadal
+
Novak Djokovic
+
Andy Murray
+
Ernst Gulbis
+
Fernando Verdasco
+
más

2135 hozzászólás

1.
  • vinc
  • 2010.05.16. 22:15
 
 
   

Fuzzy olvastad amit írtam?

2.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 22:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1.
  • vinc
  • 2010.05.16. 22:15

nem.

3.
  • stela
  • 2010.05.16. 22:17
 
 
   

Tetszett.

4.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 22:17

a cseszheti szó nem illik a cikkbe, egyébként jó!

5.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:24
 
 
   

Nem győzöm hangsúlyzoni még csak 24 éves. Rengeteg van még benne. Minden idők legjobbja ellen áll 14-7re. Ebből 5ször GS döntőben verte meg. Ma nem vlt nagy színvonalú játék, de lényeg a győzelem. Idegeskledtek mindketten. Reméljük a Garros döntőben újra látjuk őket, sokkal jobb játékkal. :)

6.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 5.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:24

szívesen venném én is őket a döntőben, mert történjen bármi, úk ketten a legjobbak, vitán felül.
amúgy, a világ legjobb salakjátékosától nem szégyen kikapni, nem siratom most Fedet, rendben lesz az RG-re.

7.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:27
 
 
   

A király visszaveszi a trónját! (hamarosan

Nadal 39. tornagyőzelme és 18. 1000-es versenye! Mindhárom 1000-es salakos versenyt megnyerte! 2. madridi győzelmét aratta, az első fedett keménypályán, most salakon is nyert!

A legfontosabbat nem hagyhatom ki: 14-7 Nadal!

8.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 7.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:27

hívjuk inkább hercegnek, vagy trónkövetelőnek... :-DD

9.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 6.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:26

Le a kalappal Roger előtt is. Összekapta magát Madridra. De RG kicsit azért más lesz. Sokkal lassabba a salak. A szervája nem fogja kihúzni a bajból. Ettől függetlenül a GS-re mindig az igazi arcát mutatja, reméljük mostis így lesz.
Ha döntöznek a Garrsosn és Rafa nyer, Fed marad az első?

10.
  • agimano
  • 2010.05.16. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 9.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:29

igen

11.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 7.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:27

Repli, most az egyszer igazat adok Doctorpete-nek. A király még Roger, ám vitathatatlanul nem sokáig!!! Vamos!

12.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:29

Vagy örök másodiknak.:-)))
Hol a 16 GS? Ja Federernél.:-)
Ma jobb volt Nadal megérdemelten nyert.

13.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:32
 
 
   

Garroson esélye sincs Rafa ellen, ezzel ő maga is tisztában van. Fénykorában is max 1 szettre volt jó.

14.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:31

Nemcsak ma volt jobb. Ez volt a 14. alkalom! Lemaradtál róla?

15.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:31

+5 év előny ersien...
a mérleg mennyi is?
Mégegyszer: 14-7!!! :D

16.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 9.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:29

Már odaadtad RG-t Nadalnak? És ha jön egy Söderling megint?
Tény,Fednek max. egy SF néz ki. Nagyon max!
Egyébként ha Fed SF és Nadal nyer akkor is Fed marad az 1,nem én számoltam,csak írták az előző cikkben.

17.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:33

Szerinte 5 év múlva hol lesz Nadal ezzel a futómennyiséggel meg visszalapátolással?
Ezt fiatalon még max 1-2 évig viheti csakis salakon aztán annyi.

18.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 14.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:33

Repli, kétség nem fér hozzá, h Rafa jobb salakon. ezt eddig is bizonyította. amúgy attól még, h az egymás elleniük olyan, amilyen, nem lett jobb Rafa...

de ne kezdjük megint, mindkettő óriási sportoló, és ha Rafa bírja, közelíthet Fed rekordjaihoz...

19.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:34

Dehogy adtam, ne butáskodj! Egy GS-t megnyerni, nem egyszerű! De azt neked is el kell ismerned, hogy egyértelmű favorit!! Tavaly szorongatta Djoko többször is, idén senki! De azt is sokan mondtuk már, szurkolunk Fednek, legyen meg a 287!! :)

20.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:34

Sóder? Kiröhöglek! Egyszer volt Budán kutyavásár. Rafa nem lesz még egyszer sérült.

21.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:36

Van olyan rekord amiben már lehagyta... :)

22.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:34

Rafanak nyernie kell, ha előzni akar...

23.
  • troy
  • 2010.05.16. 22:39
 
 
   

Egyébként Tarónak és kapinak tetszik a meccs. Sztem mi vártunk túl sokat, nem?

24.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 15.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:33

Jó nagy ámítás a H2H. Davy-Nadal...mennyi is a mérleg?
5-4 Davynak.
Kb ennyit jelent a 14-7 is.Tudom ez megnyugtató meg minden,de azért az
ezüst is szépen csillog Nadalnak.

25.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:36

Azt felejted el, hogy Rafa keménypályás és füves GS-en is legyőzte Fedet, míg ez fordítva sosem történt meg. Vagyis Fed salakon és keménypáylán nem tudta megverni Nadalt.

26.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:37

Egyértelműen Nadal a favorit. Nincs kétség.

27.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 24.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:39

Jó nagy ostoba vagy! Davy hányszor győzte le Nadalt GS döntőben? Meg a 14 győzelem kicsit más, azt nem lehet megmagyarázni, ebből 5 GS döntő!

28.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 26.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:40

Emésztgesd még a 14-7-et, mert lesz még 15 is.

29.
  • troy
  • 2010.05.16. 22:41
 
 
   

Sztem most egy hétig pihenni kéne nekünk is, mert 6 nap múlva jön a nagy derbi!

30.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 27.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:40

Jaaaa,H2H csak a GS döntőben számít? Meg kicsit más?
Ugyan miben??? :-)

31.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 21.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:38

persze van, de ugye tudjuk, h a mastersek nem nagyon érdekelték sosem fedet, másrészt Fed a teniszsporttal egyenéletkorú rekordokat dönt meg, nem olyat, amit 90-től számítanak!

de még egyszer mondom, Nadal zsenialitásához kétség nem fér, de még van ideje bőven ezt bizonyítani, és magasabrra emelkedni

32.
  • Keltafan
  • 2010.05.16. 22:41
 
 
   

Ugye Wimbledon végéig Roger 4000, Rafa pedig 180 pontot véd... Ugyanakkor Fednek egy RG Semi-vel megvan a 287 #1-ként eltöltött hét.

33.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 31.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:41

Azok már Samprast sem érdekelték.:-)

34.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 26.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:40

Ők ketten igazi riválosok, de egyben tisztelik is egymást. Tegyük azt mi is. :)
Persze a csipkelődés alap!! :D
GS döntők:
5-2, jól emlékszem?? :D

35.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 25.
  • Replica
  • 2010.05.16. 22:39

Repli, én sosem vitattam, h egymás elleni eredményeikben jobb Nadal. De attól még nem jobb játékos SZERINTEM. más szerint, lehet jobb.

36.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:45
 
 
   

ezt írtam a Go Rogerben,,,

Figyeljetek, Rafa a világ legjobb salak-játékosa, tőle kapott ki FED! ezért nem kell összetörni! mindannyian tudjuk, h Rafa jobb salakon, mi akkor a gond?? sokkal összeszedettebb volt, mint az elmúlt hónapokban, bizakodhatunk. higgyétek el, ha Fed most majd elveszti az elsőséget, többé azt vélhetően nem szerzi vissza, mert tényleg csak a GS érdekli. ezért kell szorítani neki, h a garrost még vigye végig jól, legyen meg az az elődöntő legalább, utána már csak 1-1 Gs várható tőle, más sztem nem.

szóval nyugi, bízzatok benne, tudja mit csinál!

37.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 22:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 6.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:26

sok benne maradt, ez most sütött. nem biztos, hogy egy győzelemmel többre ment volna. van miért dolgozni és ha döntőt játszanak az még 3 hét. 4:3-ig nagyon frusztrált voltam, de a végére elmúlt. vicces volt az utolsó labda. 100%-os ziccer lett volna. működött a fonák, nem azon múlott. amit végig kell gondolni az a hálóra rohangálás. 30:30 után második szervára. ezzel csak naggyá teszi Nadalt. legalább ötször eljátszotta egyenlőnél. ilyenekre még füvön sem mehet előre. más ellen sem szokott. a másik, hogy sokkal jobban kell figyelni a rövidítésekre. az elején egyáltalán nem használta, a végén pedig nem figyelte őket eléggé. ld tie break 4:2 ziccer. ami nagyon pozitív: bár több alkalommal voltak olyan szakaszok, amikor Nadal leszorított a fonákját és átállva bombázta, teljesen reménytelen helyzetbe hozva ezúttal képes volt változtatni a játékán és kijött belőle. ez volt igazán bíztató. jól látszott a meccshiány, de a Garroson jó sokat pályán lehet.

38.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 31.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:41

FED legenda! Ez tiszta sor! De ha nincs előptted egy zseni nics ami motiváljon. Fed által tartott rekordok, óriásiak ez nem vitás. Rafának reméljük még sok van a karierjéből, és megtudja próbálni beérni azokat. :)
Kettejük párharcát meg még jó ideig szemmel követhetjük!!

39.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 37.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 22:45

Szerintem is rendben volt FED, Füzzy. Ma Rafa egy hajszállal jobb volt. Persze mi Rafa szurkolók jó vastagnak látjuk azt a hajszálat!! :D

40.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:46

ez a lényeg, amit te is írsz! ők tisztelik egymást, és Rafa dolga az, h meg akarja dönteni Fed rekordjait. ez a sportnak jó.

41.
  • agimano
  • 2010.05.16. 22:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 29.
  • troy
  • 2010.05.16. 22:41

végeredmény?

42.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:49
 
 
   

http://www.nemzetisport.hu/tenis...

Közelítenek a legendás páros felé az egymás elleni döntők tekintetében!!!

43.
  • Rafa007
  • 2010.05.16. 22:50
 
 
   

na jó éjt gyerekek! Ma már szép álmom lesz. :)

44.
  • iCreator
  • 2010.05.16. 23:00
 
 
   

16-6. Mindent elmond.

45.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 23:00
 
 
   

ezeken a 40:15-ről elcsapkodott adogatójátékokon ment el Fednek. háromszor csinálta meg, pont amikor játékba lendült.

46.
  • troy
  • 2010.05.16. 23:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 41.
  • agimano
  • 2010.05.16. 22:49

Holnap reggel kvzás és egy Jó reggelt elfogyasztása mellett megejtem :D

47.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 30.
  • erisen
  • 2010.05.16. 22:41

Ha neked el kell mesélni, miben más a 14 győzelem, akkor jó nagy láma vagy, bár eddig is tudtam.

48.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • Doctorpete
  • 2010.05.16. 22:43

De job játékos. Időarányosan is, Fed csak az 5 év fórral vezet.

49.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 44.
  • iCreator
  • 2010.05.16. 23:00

Azt mondja el,hogy Fed 5 évvel idősebb. Időarányosan Nadal a jobb, ez a lényeg. GS-ek taerén is. Mastersben meg ég és föld.

50.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 49.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:10

Rafa már 23 évesen masters csúcstartó!!!!

51.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 23:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 49.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:10

csak ez senkit nem érdekel. ez bíztató a jövőre nézve. van x GS és x hét világelsőség. behozza, kalapom emelem. én nem eszem meg, ha nem baj.

52.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 51.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 23:12

De érdekel, sokakat, ugyanis időarányosan jobban áll GS-ek terén, mastersben meg fölötte áll.

53.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:25
 
 
   

Az első szettet néztem, és a másodikat 1-1 ig. Sokat hibáztak valóban mind ketten, de összességében Nadal jobb volt amíg láttam. Fed mintha megint egy kicsit tartott volna tőle úgy érzem. Egyébként maximális tisztelet Fed-nek, ilyen pocsék eddigi salak szezon után nagyon nagy profizmusra vall, hogy amikor kell odateszi magát !! Ezt mint Rafa szurkoló mondom... Rafa pedig mentálisan erősebb mint valaha. Izgalmas lesz az RG. Vamos Rafa !!

54.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 23:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:18

nincs ilyen statisztika, hogy ki hogyan áll időarányosan érted? ez egy részletkérdés. az számít ki mennyivel vonul vissza. ezért mondom, hogy biztató.

55.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 50.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:12

Ne túlozz. Az 24 év. És Rafa maga mondta, h nem látja magát, amint 30 évesen kergeti a labdát.

56.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 53.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:25

Erősebb, mint valaha? Ne röhögtess.Ennél idegesebbnek, salakon megzavarhatóbbnak még nem láttam, mint Rómában és Madridban. Pedig alig találkozott komoly kihívóval.

57.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:31
 
 
   

Fed most nagyott nőtt szememben, mert az előző két salakos versenyen iszonyat hitványul játszott. Ehhez képest Madridra nagyon összeszedte magát. Olyan mint egy időzített bomba, akkor robban amikor kell... Ez az igazi profizmus. Más kérdés, hogy ma Rafa jobb volt. És azért a 14-7 az 14-7:-) Hiába próbálják itt egyesek másként magyarázni. Az tény, hogy valamiért Fed-nek nem fekszik Rafa játéka, és szigorúan a számok alapján kijelenthető, hogy Rafa jobb Fed-nél. Ez nem azt jelenti, hogy Ő a legjobb... Egyszer valaki írta itt , hogy a "jobbnak lenni" reláció nem tranzitív:-)

58.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 55.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:30

Még nem töltötte be a 24.-et, ne öregítsd!

59.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:31

Ne viccelj... Fed nem komoly kihívó?? Meg hát az számít, hogy ahol elindult azt azért megnyerte idén salakon. Mi kellene Neked még???

60.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 52.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:18

Nézz már szembe a Realitásokkal. 24 éves. Van 10 Gs különbség. Ha innentől Fed egyetlen Gs-t sem nyer meg, ami szinte elképzelhetetlen, akkor is 5 éven át évente 2-t kell hoznia Rafának. Azaz 29 évesen is. Ahhoz képest, hogy 1 éve nem nyert GS-t, és most épült fel sérülésből, ami krónikus.
Komolyan el tudod képzelni, h beéri Fedet? Ahhoz valami földöntúli dolognak kell történnie.

61.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 56.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:31

Elég baj, hogy nem láttad, pedig tavaly és tavaly előtt Nole zavarba hozta. Zavaraba lehet hozni, de megverni az egy másik dolog.

62.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 58.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:32

Egyébként Fed melyik hónapban született? Ő a 30. életévében van már ha jól emléxem. ( Ugy tudom január )

63.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 62.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:34

Nem, bocsánat hogy öregítem. Augusztus, akkor még csak a 29.ik ben

64.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 59.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:33

Azt mondtam, komoly kihívások alig érték. Fed ma nem volt annyira komoly kihívó, de azért belevettem. Almagron és Gulbison kívül egyéb stresszes meccs nem volt. Ezeken viszont rögtön kijött a mentális gyengesége.
De ringasd magad édes álmokba, ha úgy akarod. :)

Ettől még viheti a Garrost simán, de hogy mentálisan közelében sincs a tavalyinak, az biztos.

65.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 60.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:33

Simán. Garrost és wimbit éveken át nyerheti, az meg 5 év alatt 10 is lehet.

66.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 61.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:34

Nem erről beszélek. Az első komoly kihívásra már zavarba hozható, és ideges lesz. 2 éve Almagro kb. úgy játszott, mint tegnap, és semmi de semmi esélye nme volt. Most meg simán szettet vett el tőle.
Tök mindegy, lásd úgy, ahogy akarod, én látom, mennyivel többet hibázik most a kedvenc borításán.

67.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:35

Persze, éveken át. Ahogy te azt elképzeled. A fiatalok meg otthon vakarják majd a töküket, ugye? :D

68.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 60.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:33

És ha erre most azt mondom, hogy Federernek nem volt komoly kihívója 2005-ig?? Azért ez a sok GS. Ráadásul akkor Rafa még gyerek volt.

69.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 57.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:31

Te mennyit nézel teniszt? Most komolyan. Valamiért nem fekszik? Ez neked még titok, hogy miért nem? Mármint tenisztechnikailag? Azt hittem, hogy ez már közhely ebben a sportban.

70.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 57.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:31

Te mennyit nézel teniszt? Most komolyan. Valamiért nem fekszik? Ez neked még titok, hogy miért nem? Mármint tenisztechnikailag? Azt hittem, hogy ez már közhely ebben a sportban.

71.
  • normaluser
  • 2010.05.16. 23:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 53.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:25

Úristen, mit tettél a valódi rebootovval? :o Na jó, nem ez lényeg. :) Sok volt a hiba, kiélezett is lett a vége, de annyira nem volt rossz meccs. Nagyon szép dolgokat műveltek néhány labdamenetben, ők ketten a legjobbak! Megérdemelten nyert Rafa, jobban egyben van, mint Roger és a tenisze is hatékonyabb salakon, ez (örök) tény. Roger pedig szépen összerakta a teniszét, nem max. szint, de Garros startra jó lesz! RG döntőbe őket várom, szerintem ők a legjobbak salakon!

72.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 68.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:37

Akkor béna módon próbálnál elindítani egy vitát, amit a Dühöngőben már hónapokkal ezelőtt lezártunk, miután született rá vagy 3000 komment, teljesen hasztalanul. :D

Tehát semmit nem érnél vele, mert lepereg. Ajánlom a Dühöngőt: olvasd, tanulmányozd, aztán ha végeztél, és még van kedved erre fecsérelni az időt, akkor gyere vissza ezzel a szöveggel. :D

73.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 64.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:35

Nem tudom, de a tavalyi Rafa az minden volt csak nem erős mentálisan... Olyan érzésem van Veled kapcsolatban, hogy ugyanazt a filmet nézzük, de Te totál mást látsz. Emlékezz már vissza a tavaly év végére . Londonban aki arra járt megverte, szerinted erős volt mentálisan?:-))

74.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 73.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:42

Most direkt adod a hülyét? Természetesen a madridi döntőig, azaz a salakszezon háromnegyedéig beszélek erről. Miután az volt 1 éve, London meg fél éve. NE csináld már, azt hittem, ennél nagyobb kihívás elé állítasz. :D

75.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 23:46
 
 
   

azért a vége egy vicc volt. a ziccer tenyeres méterekre pattant el.

76.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:46
 
 
   

Mindegy, sztem Rafa 10, max. 11 GS-ig fogja vinni, és már az is nagyon nagy teljesítmény lesz tőle. De még Sampit sem éri be, nemhogy Rogert.

77.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 69.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:38

Ne fárassz, tudom a hivatalos verziót. Fed is tudja hidd el:-)) Del Potrónak meg úgy látszik elfelejtettek szólni,hogy hivatalosan Rafa pörgetéseivel őrületben kergeti az ellenfeleit, köztük Rogert is:DDD. Érted mit szeretnék mondani??:-)

78.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 75.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 23:46

Olyan volt a vége, amilyen az egész meccs. Kurta-furcsa, de nem igazi tenisz.

79.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 74.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:44

London is tavaly volt, nem??:-) Madrid meg ugyanúgy májusban. Utána mit nyújtott Rafa szerinted? Az év hosszabbik fele még hátravolt...

80.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 77.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:46

Igen, azt akarod mondani, hogy ennyire nem értesz ehhez a sporthoz. :)

Miután teljesen egyértelmű, hogy a 184-5 cm-es roger egykezes fonákja természetesen sebezhető a felpörgő labdákkal szemben, a 195 cm-es Del Potro kétkezese meg nem. Kár, hogy ezt rajtad kívül ezek szerint mindenki látja, és érti. ;)

81.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 79.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:48

Jó, akko kapaszkodj a hülyeségedbe. Miután Rafa salakos teljesítményéről beszéltem, rajtad kívül mindenki számára nyilvánvaló volt, h a tavalyi salakszezonos állapotáról van szó, és az akkori Nadal pszichéjéről. Amely pont Madridban vett 180 fokos fodulatot. De azért még kötözködj egy kicsit, ha jól esik.

82.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 78.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:47

Mert nem Roger nyert, ugye?:-) Sok hiba volt ez tény, de szívesebben néztem volna a Euro-n élőben a női pötyörészés helyett. Roger nagyságát mutatja, hogy Estoril után ennyit javult. Legázolta Wawrinkát, Gulbis-t, és a salakon nagyon erős Ferrer-t is verte. Max respect ennek a fejlődésnek. Egy ilyen játékos nem komoly kihívó??

83.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 80.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:48

És a 178 cm-es Davydenko??:-)) Sztem hagyjuk, mert folyton szögbe rúgsz...

84.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 82.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:51

Figyu, a meccs alatt örömködtünk, mérgelődtünk, metgbeszéltük, átbeszéltük, kibeszéltük százszor már a mai meccset, kinek így tetszett, kinek úgy, legtöbben Fedesek megegyeztünk, h szar volt, és akkor is annak tartanánk, ha Roger nyerte volna, de már elmúlt.

Érted? Elkéstél azzal, hogy ezen vitázz.

85.
  • Prest
  • 2010.05.16. 23:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 84.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:53

Hagyd sztem direkt csinálja. Ennyire hülye nem lehet senki. Még Replica sem.

86.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 83.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:52

A 178 cm-s Davynak is kétkezes a fonákja, ha nem esett volna le eddig. És míg ő jól tartja magát onnan, Póni egyenesen csemegének érzi ezeket az ütéseket, ennyit tesz a magasság.
Én semmilyen szögbe nem rúgok, te viszont szögbe fejelsz lassan, úgy látom. :)

87.
  • Prest
  • 2010.05.16. 23:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 83.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:52

Davydenkonak mióta van 1 kezes fonákja...úgy látszik lemaradtam itt a dolgokról^^ Eleget röhögtünk rajtad, be lehet fejezni.

88.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:55
 
 
   

Most már megvolt a top 10-es verés is!:D Jah, pont az elsőt náspángolta el:D tizennegyedszerre!

89.
  • normaluser
  • 2010.05.16. 23:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 82.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:51

Azért nem játszott úgy, mint tavaly! Nagy dolog, hogy ennyit javult egyik tornáról a másikra, de Nadal ma nem nagyon volt veszélyben. A rövidítésben talán volt egy pont, amiből lehetett volna ESETLEG döntő szett és annyi. Még azért kell Rogernek pár mérkőzés, hogy ez valódi ki-ki meccs legyen. Viszont Garros kezdésre már tökéletes, sőt.

90.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:56
 
 
   

Hagyjuk már Potrot, semmit nem ért el salakon, volt egy jó meccse, ennyi. Haas is nagy király akkor, mert ő meg majdnem megverte Fedet salakon.

91.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 88.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:55

Figyu, gondoltál már rá, hogy a düh- és örömkitöréseidet valami normális formában vezesd le? :)

92.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 81.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:51

Nem esik jól... Csak valamiért savanyú most Nálad a szőlő. Pedig nem először írom: Rog nagyot nőtt a szememben, a tavalyi képhez képest. Nem a pörgetésről van itt szó, hanem valami mentális dologról szerintem. A pörgetésével Davy is elég jól elboldogul... Száznak is egy a vége: Az RG-n legyen egy ennél kevesebb hibával lejátszott színvonalas Nadal-Federer döntő. A döntőig mind a kettőnek szurkolni fogok !

93.
  • zorro
  • 2010.05.16. 23:59
 
 
   

Fed megint nem mert/akart röptézni. Még mindig megvan a Nadal fóbiája. Azzal a kemény első szervával, ami neki van, éles lehelyezett rövid fonák vagy tenyeres röptével sokkal hatékonyabb lett volna Nadal ellen még ezen a talajon is. Valamiért nem hajlandó így játszani, pedig sokkal több esélye lett volna karrier szinten Nadal ellen.

94.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 87.
  • Prest
  • 2010.05.16. 23:55

Hozzád ki szólt?? Vagy a nagy szél fújt ide?:-) Nem mondták még , hogyha az idősebbek beszélgetnek abba nem illik beleszólni? Holnap iskola van, feküdj le és álmodj szépeket:-))))

95.
  • matroid
  • 2010.05.17. 00:01
 
 
   

fuzzy!
sajnalom hogy ilyen replicak tomik tele a kommenteket, a cikkeid jobbakat erdemelnenek.

96.
  • Prest
  • 2010.05.17. 00:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 88.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:55

Nagyon büszke lehetsz... bármelyik top10-en kívüli lehet megverte volna most...

97.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 00:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • zorro
  • 2010.05.16. 23:59

pont akkor szívta meg csúnyán, amikor felment. abszolút rossz ritmusban, rossz helyzetben, kiélezett állásnál tette naggyá Rafát. aztán ziccer tenyeres röptét a rontott a rövidítésben is.
rebootov: így legyen!

98.
  • Prest
  • 2010.05.17. 00:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 94.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:00

Ennyire futotta miután beégetted magad? Fáj ha szögbe rúg az ember mi?^^ Nagyon gyengusz volt, vmi jobbal rukkolj elő^^

99.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 92.
  • rebootov
  • 2010.05.16. 23:58

Nem én fogom a világosságot meggyújtani a fejedben, ha elzárkózol. Tenisz-szakértők által is közhely, hogy roger egykezes fonákja sebezhető Rafa pörgetéseivel szemben, míg a kétkezes fonákkal rendelkezők ezt az ütést sokkaljobban le tudják kezelni. És minél magasabbak, annál egyszerűbb ez számukra. Söd és Potro is szinte derékmagasságban üti meg ezt a labdát, roger meg vhol váll szintjéből.

Ettől függetlenül van egy fóbia, ami nyilván a vereségek hatására kialakult, de ennek semmi köze önmagában ahhoz, hogy Rafa játéka passzol Roger ellen.

De majd kiműveled magad egyszer. A szőlő abszolút nem savanyú, Rafának gratuláltam, szép tett volt a 3 MS, de a meccs szar volt, és Nadal idén is sebezhető salakon, ez világosan látszik.

Több hozzáfűznivalóm nincs a témához.

100.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 87.
  • Prest
  • 2010.05.16. 23:55

Mi a rák köze van a magasra pattanó labdáknak a kétkezes fonákhoz? A magasság az más tészta. Ezért hoztam Davydenkót... Fáradt lehetsz már , meg szarul is alakult a mai napod. Igyál meg egy jó bort és feküdj le. Fed-nek, és főleg Rafának meg hajrá !

101.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • zorro
  • 2010.05.16. 23:59

Te meg ezzel a röptével nyomod a hülyeségedet. Azt hiszed, h mert láttál évekkel ezelőtt sikeres szervaröpte játékot, most az a csodafegyver? Te sem értesz hozzá, ez már látszik.
Roger ma ahányszor felment a hálóhoz, egyszer sem nyert pontot röptéből szinte. És amennyire nem jöttek be az első adogatásai, nem is lett volna értelme többször fölmennie. Még így is túl soxor futott előre.

Komolyan, nem vagytok semmik ezekkel az elméletekkel. :)

102.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 100.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:04

Az, öreg, hogy kétkezes fonákkal sokkal jobban kontrol alatt lehet tartani a magas labdát is. Csupán ennyi.

103.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • zorro
  • 2010.05.16. 23:59

Ezzel azért vitatkoznék, elüt. Még ezen a talajon is. Nadal még füvön is elütött az egész életében füvön játszó Robert Kendrick ellen, pedig az első két szettben úgy szétröptézte, ahogy az a hogyan szívassunk dél-amerikai salakos alapvonal játékost, amcsi egyetemi bajnokok nagykönyvében meg van írva. Tegnap Roger nagyon csúnyán pórul járt Ferrer ellen 1-2 labdamenetben és azért ma is el lett ütve mellette, nemegyszer.

104.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 98.
  • Prest
  • 2010.05.17. 00:04

Van egy szint ami alatt még vitatkozni sem érdemes. Aki ezt nem üti meg azzal még vitatkozni sem érdemes. Szép álmokat.

105.
  • Prest
  • 2010.05.17. 00:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 100.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:04

Egyrészt kétkezessel a magasabb labdákat is könnyeb kezelni, másrészt a magasság összefügg a pörgetéssel, harmadrészt az elején te is pörgetésről beszéltél, szal ez egyre csúnyább, vmit sürgősen találj ki mert egyre röhejesebb lesz ez a erőltetett terelés.^^

106.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 102.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:07

Már ne haragudj, de ismét fel kell hoznom Davydenkót:-) Ugyan kétkezes a fonákja, de 17 cm-el alacsonyabb Potrónál, mégis tud mit kezdeni a pörgetésekkel. Fed is tud velük mit kezdeni ha összeszedett a játéka. Nem ezért kapott ki ma, nem ezért nem fekszik neki Rafa játéka.

107.
  • Prest
  • 2010.05.17. 00:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 104.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:08

Igen tudom, hogy Vveled nem érdemes vitatkozni, de köszi, hogy kifejtetted.^^
Mentsd csak ami menthető^^ :) Neked is a legjobbakat!^^

108.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 105.
  • Prest
  • 2010.05.17. 00:09

Olvass vissza. Azt mondtam , hogy ez a hivatalos verzió !! Akkor füvön mindig Rafának kéne nyernie, ott aztán baromi zavaró a magasra felpattanó labda. Egyszerűen nem veszed figyelembe a teniszjáték mentális aspektusát. Tipikus elfogult idióta vagy már ne is haragudj, kár az idő Rád...

109.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 107.
  • Prest
  • 2010.05.17. 00:12

Veled kapcsolatban egy dolog érdekell. Milyen leütés kombináció adja ki az általad sokat használt jelet?:-))) Nem látom a klavit rendesen...

110.
  • Replica
  • 2010.05.17. 00:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • zorro
  • 2010.05.16. 23:59

Már próbálta, ideig-óráig működött, aztán Nadal elütései elvették a kedvét.

111.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 107.
  • Prest
  • 2010.05.17. 00:12

Nincs mit. Vígasztaljon az,hogy 15 éves korod után a kommunikációs apparátusod is fejlődni fog a gondolkodásoddal együtt. :-) Jó éjt.

112.
  • Replica
  • 2010.05.17. 00:21
 
 
   

Fedesek sírjatok, én örülök. 14-7! Szevasztok!:D

113.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 108.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:15

Csak hát füvön a labda nem pattan magasra, ennyi a történet.

114.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:23
 
 
   

Azért azt leszögezhetjük, hogy a múlt heti katasztrofális játéka után Fed ezen a tornán jól játszott. Nem tudom honnan szedte elő ezt a játékát, mert nemrég még gödörben volt. Erre csak a legjobbak képesek.

115.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 97.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 00:03

Na persze olyan szinten kéne röptéznie, mint Samopras, mert tudja ám az a játékot, csak makacsul nem akarja, mert szentül meg van győződve, hogy alapvonalról bárkit meg tud verni.

116.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 113.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:23

Valóban nem, de sokkal zavaróbban pattan fel egy jó pörgetés. Játszottál már füvön??:-)

117.
  • DanielSan
  • 2010.05.17. 00:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:35

remélem te sem gondolod komolyan amiket írsz :D Rafat a végsőkig tisztelem és elismerem, de gondolj már bele...Rafának ha csak Roger lesz ott ellenfélnek még 1-2 évig akkor is maximumot kell hoznia végig, hogy GS-t nyerjen; emellett 5 év alatt elég esélyes, hogy legalább még valaki feltör a TOP10ből és méltó ellenfele lesz Rafának; és az uccsó és talán legkevésbé kifejtett érv: a TÉRDE. ilyen lábmunkát nem tudom meddig fog elbírni, és ha később idősebben éri egy ilyen sérülés mint a múltkori akkor a karrierjébe is kerülhet :S

118.
  • DanielSan
  • 2010.05.17. 00:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:35

remélem te sem gondolod komolyan amiket írsz :D Rafat a végsőkig tisztelem és elismerem, de gondolj már bele...Rafának ha csak Roger lesz ott ellenfélnek még 1-2 évig akkor is maximumot kell hoznia végig, hogy GS-t nyerjen; emellett 5 év alatt elég esélyes, hogy legalább még valaki feltör a TOP10ből és méltó ellenfele lesz Rafának; és az uccsó és talán legkevésbé kifejtett érv: a TÉRDE. ilyen lábmunkát nem tudom meddig fog elbírni, és ha később idősebben éri egy ilyen sérülés mint a múltkori akkor a karrierjébe is kerülhet :S

119.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 116.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:25

Most itt nem a kutyával való játékra gondolok, vagy a barátnőddel valóra. Teniszre...:-)

120.
  • DanielSan
  • 2010.05.17. 00:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 65.
  • Replica
  • 2010.05.16. 23:35

bocsi a 2x post-ért. Egyébként én is pozitívan csalódtam Rogerben, mert 1 hét alatt hatalmas formajavuláson ment át. Garrosra remélem a motivációja is megjön és nem lehet semmi baj.

121.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:06

Nyert pontot röptéből. Sztem pedig nem butaság többet próbálkoznia a hálózással. Alapvonal játékban, salakon Rafa a jobb. Tehát néha fel kell jönnie a hálóhoz, meg kell törni az alapvonal játék ritmusát. Csak hát ma Rafa jól ütött el, és Rog sem mindig a legjobban röptézett.

122.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 00:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 120.
  • DanielSan
  • 2010.05.17. 00:27

Erről van szó. Hatalmasat javult ! Egyébként meg nem is értem . Végre, egy év után találkoztak megint. Ez kell nekünk !!

123.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 00:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 97.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 00:03

Azért mert valaki több GS-t nyert, rögtön jobb teniszező is. Van kettejük között egy hatalmas különbség:Amikor Fed elkezdett nyerni Rafa sehol sem volt, míg a spanyolnak egy olyasvalakit kellett elvernie többszöris elképesztő fontosságú meccseken, akit ti a tenisz legnagyobbjának tartotok. Tinédzserfejjel ráadásul! Fel sem tudod fogni mekkora teljesítmény ez! Az, hogy 2006-ban a toppon lévő Federert veri 20 éves fejjel GS döntőben, vagy akár egy évvel korábban az elődöntőben. Amit Delpo megcsinált USO-n Fed ellen, azt Rafa minimum ötször megcsinálta már, de igazából sokkal többször, ugyanis mindegyik meccsük akkora presztízs, hogy mindent beleadnak. Volt egy szuperteniszező 2003-2010 között, akinek egy darabig nem kellett Rafael Nadal szintű teniszezővel összecsapnia. Egy kis taknyos gyakorlatilag Fedhez képest, akit a hatalmas mentáűlis fölényével(amivel egy sokszoros GS győztes rendelkezik egy hirtelen felbukkant tinédzserrel szemben)szépen le kellett volna törnie, ehelyett azt láttuk, hogy a fiatal srác nem hagyta magát, és minden felületen verte GS döntőben egy-még a toppon lévő embert. És ti ezt az egészet annyival rendezitek le, hogy 16-6, hát az tényleg óriási különbség. Azt senki nem említette meg egyszer sem, hogy van-e igazából ilyen különbség közöttük, mert nyilvánvaló, hogy nincs. Rafa fiatalon berobbanvan letaszított a trónról(a pályán egymás ellen ráadásul)egy igazi bajnokot, míg ezt Fed a pályán nem tudja megtenni. De azért 16-6! Nem veszed észre, hogy Fednek nem volt Rafael Nadal, amikor rekordokat nyert? Még lenne motívációja 2-3 éven keresztül szintén gyűjthetné a GS-eket, úgy tűnik. Nincs egyelőre olyan nagyság a teniszben, mint Nadal jelenleg(Federernek). Enyhén mások a körülmények, ha azt várjuk, hogy Nadal miért nem nyer annyi GS-t, miért nem csinál olyan GS rekordot, mint Fed. Nem ugyanazok a körülmények, nagyon nem! Mégis ti általában annyit tudtok, hogy 16-6. Érdekes módon például Mastersekben már Rafa vezet(tudom, az nem olyan fontos). Olyan helyzetben volt Nadal amikor berobbant, mintha Fed berobbant volna a Sampras korszakba (annak a kornak az első két-három évét leszámítva).
Úgyhogy te is észreveheted, ha egy kicsit is értesz a teniszhez, hogy ez így Rafával szemben nagyon nem fair. A 16-6 nem létező különbséget mutat szerintem(legalábbis igencsak túlzottan szemléltet).

124.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 101.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:06

Figyelj. Olyan gyámoltalan második szándékú támadásokkal, amiket Rafa ellen most is mutatott, nem is lesz sosem esélye. Sőt. A meccsen látszott, hogy eleinte alapvonalról kemény keresztfonákokat, makdnem teli lapos tenyeres gyorsításokat ütött, aztán később mikor egyre jobban elbizonytalanodott már feladta ezt a játékmodort, és egyre több pörgést tett bele. A rövidítései viszont ültek. Ha az első keményen középre ütött szervák után ugyanúgy rövid éles lapos röptéket ütött volna, sokkal több direkt pontot szerezhetett volna. Ez azért is lehetne hatásos taktika Nadal ellen, mert elég hátul fogad, bármennyire is gyors, a az ektéseknél sokkal nagyobb sebességű röptéket nem tudná elérni. Csak persze ehhez előszőr le kéne számolni azzal a meggyőződésével, hogy hátulról mindenki ellen minden meccsen lehet nyerni.

125.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 00:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 123.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 00:33

És a térd részét még bele sem foglaltam.

126.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 00:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 125.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 00:34

A hosszú kommentem első mondatának végére kérdőjelet akartam tenni.

127.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 110.
  • Replica
  • 2010.05.17. 00:18

Persze, de ahhoz hogy sikeres legyen, minimum Sampras, vagy Edberg szintjén kellene röptéznie. Ehhez megvan a képesség benne, csak ő nem akarja a volt edzője szerint is.

128.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 00:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 120.
  • DanielSan
  • 2010.05.17. 00:27

Egyszer még én is leírtam sajnos, hogy mély szakadék, de hát az vesse rám az első követ, aki maga nem így gondolta. Nyilvánvaló volt, hogy Rafa ellen ez nem lesz elég, de jelentősen feljavult ez tény! Garroson még bőven javulhat, főleg ha kap 1-2 jó salakos ellenfelet! Rafa azért fogható lenne, többet hibázik, mint pár éve. Nem is tudom, hogy kitől várhatnánk a mostani "nagyok" közül, hogy elkapja. Delpo nincs, Söd nem üt úgy, mint tavaly (ráadásul Rafának nem fáj semmi), Davy sincs... Csak azt tudom mondani, hogy egyedül Federer lehet esélyes rá.

129.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 103.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 00:08

Na ja, de akkor ezek szerint Federer nem lenne képes két három szettig a legmagasabb szinten koncentráltan röptézni? Akkor mégsem olyan jó játákos, mint amilyennek kikiáltják. Sampras meg tudta ezt tenni Agassi ellen nem egyszer, pedig a leggyorsabb reakcióidővel rendelkező returnje volt a cirkuszban.

130.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 124.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:33

Ma nem ment a szerva, tehát nem volt mire felmennie röptézni. Nem volt meg az alapja.

131.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:48
 
 
   

Sokkal többet kéne a gyors szerváira támaszkodnia, megkockáztatom, még a másodikra is. Sokkal többet. Bár nincs olyan első szervája mint Samprasnak, de helyezésben variálásban ma senki meg nem tudja közelíteni.

132.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 00:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 129.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:41

Erre csak annyit tudok mondani, hogy változott a tenisz és már Pistolék is visszavonultak. Ezeket az összehasonlításokat nem is nagyon szeretem. Tökre fiktívek... "mi lett volna, ha" lehet rajta elmélkedni, DE nem tudjuk. Roger, ha felmegy, Nadal elüt. Annyira jól ma nem szervált, hogy az 100% -os szerva-röpte ziccer lenne, de nem is tudom, hogy Nadal ellen mennyire lehet erre alapozni egy EGÉSZ mérkőzésen, salakon. Nem hiszem, hogy ezt végig lehet vinni, vagy nincs olyan teniszező most, aki megtegye vagy volt valaha, NEM TUDOM. fiktív.

133.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 123.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 00:33

Ezzel a hosszú kommenttel megint abba a hibába esel, hogy kétszemélyes játéknak veszed ezt a sportot. Rafa azért nem nyert és fog nyerni annyi GS-t, mint Fed, mert egyszeráen jóval kevesebb Gs döntőbe jut el, mert többen megverik. Ennek semmi köze ahhoz, hogy Fed neki a nagy kihívás. Őt elég jól kezeli. Csak a többieket nem. Akiket pedig Fed rendre igen.

És hát ahogy oly sokszor hangsúlyoztuk már, a tenisz egy olyan sport, ahol az a legjobb, aki legjobban a saját mezőnye fölé nő, mint Fed. Sokkal jobban, mint Nadal, főleg ha a Gs-eket nézzük.

134.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 132.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 00:49

Nem fiktív. Wimbledonban is ezért van kevesebb esélye Rafa ellen, mert a kelleténél kevesebbet röptézik a jó első szerva után, így Nadal még füvőn is benne tud maradni a labdamenetekben.

135.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 134.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:52

Te egy olya pali vagy a valóságban amúgy, aki ha talál egy kalapácsot, akkor mindent szögnek néz? :D Ilyesmit érzek belőled. :)

136.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 00:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 133.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:49

Van okom rá, hogy kétszemélyesnek vegyem, ugyanis számtalanszor bebizonyosodott, hogy ha velük minden rendben van, összecsapnak a finálékban. Nem lesz ez így sokáig, nemcsak miattuk mondom, hanem például a Delpo, Gulbis féle "tökös gyerekek" miatt is. Ilyennek képzeltem Djokot is 2-3 évvel ezelőtt, valamint Murray-t is, de ők egyelőre rejtély miért nem tudják kihozni ezt magukból. Alapjaiban nem róluk szól a tenisz jelenleg?

137.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:57
 
 
   

Annyiban egyetértek Rafainnal, hogy 2005-ig Federernek nem volt Nadal szintű ellenfele.Arról meg nem tehet, hogy akkor már nem egy Sampras Agassi szintű mezőnybe robbant bele, így neki aztán csak Federer lett a legnagyobb ellenfele. Illetve inkább megfordítanám a mondatot. Végre Federernek is lett méltó ellenfele.

138.
  • zorro
  • 2010.05.17. 01:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • Turin
  • 2010.05.17. 00:55

Nem, ezt miből gondolod? :) Én is szerettem volna mindig egy sokkal támadóbb Rogert látni a pályán, hozzá méltó ellenfelekkel. Federer sokkal jobb játékos is lehetett volna, ha felvállalta volna ezt a játékot, amit sokan mondtak neki, de ő elég makacs.

139.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 01:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 137.
  • zorro
  • 2010.05.17. 00:57

És 2005-07 között is csak salakon kellett vele számolni. Najó, azért 2007 Wimby is már kemény volt, de 2006-ban még nem kellett tőle tartania a "szent füvön".

140.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 01:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 123.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 00:33

Ismerjük már ezt az elméletet mi Federeresek, itt a heyhón elég közhely. Nem akarok vitát generálni, értem mit írsz, jól fel is van építve.

Ebből kiindulva szeretném, ha Borg visszaadna az 5 wimbledoni címéből 4-et, mivel csak egyszer nyert McEnroe ellen, vagyis a valódi nemezise majd öt egész évig nem érkezett meg. Ezt is fel lehetne építeni a gondolatmenetedből, átírnánk pár nevet és évszámot.

Arról nem Roger tehet, hogy Rafa később született, mint ő. Volt egy mezőny, a feladat adott volt, meg kell őket verni. Mind ellen készülni kell, így lett Federerből, az aki. Aztán jött Rafa, pont akkor, amikor Roger beért volna a Garros győzelemre. Azóta mennyi GS-t nyert Federer? 9 vagy 10-et? most nem akarom megnézni, valahogy így. Szóval ezzel párhuzamosan Nadal is létezett a profi teniszben. Végső kifogásnak lehet írni, hogy túl fiatal volt, hogy azonnal legyőzze wimbiben meg döntőzzön AO-n... stb.

A mostani srácok már nem csak Federerből készülnek, hanem Nadalból is, talán már inkább Nadalból (kortól függ). Potro például pontosan tudja mit kell ellene tenni. Úgy lett megtervezve, hogy lehetőleg mindkettőt elkapja. Nadal már igazi bajnok a 6 trófeával, meglátjuk mire megy majd a mezőnnyel. Ha több GS-t nyer majd pályafutása végéig mint Federer (pályafutása végéig), akkor én kérek MAJD elnézést. Addig is élvezzük a teniszt! :)

141.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 01:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 140.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 01:07

Én csak a 16-6-os enyhén túlzott fölényt szerettem volna magyarázni. A többiek ugyanis erre építik fel az elméleteiket(nagyon okosan):D

142.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 01:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 140.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 01:07

De a kérdést úgyis fel lehetne tenni:szerinted Federer 10 Grand Slammel jobb teniszező Rafael Nadalnál? Ez elég hülyén hangzik, de a válasz szerintem egyértelmű!

143.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 01:13
 
 
   

Mentem, jóéjt!

144.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 01:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 01:12

Attól függ, hogy hol? A Garroson? Nem. A világon? Meglátjuk. A számok önmagukért beszélnek, az más kérdés, hogy ennek még nincs vége (remélem egyik fél részéről sem). A végén viszont a számok döntenek.
Az nagyon kemény dolog, ha 3 meccsből kétszer megvered a történelem eddigi legsikeresebb tenisz játékosát, de ettől függetlenül a többiektől sem lehet kikapni GS döntőig vagy GS döntőben, mivel 20-30 vagy több év múlva az emberek ugyanúgy a GS trófeák számának alapján fogják megítélni a korábbi játékosokat. Ez már ilyen jól bevált módszer.
Jó8.

145.
  • Turin
  • 2010.05.17. 06:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 01:12

A kérdést meg is lehetne fordítani, hogy ha csak kettejüket nézed, szted Rafa 14-7-tel jobb Rogernél? Hm? :)

146.
  • tomma
  • 2010.05.17. 06:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 144.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 01:21

Ott a piros pont ! :)

147.
  • katma
  • 2010.05.17. 07:06
 
 
   

-Gratulálok Rafának! Nem vagyok elkeseredve, nekem ez a hét sok örömöt hozott Feddel kapcsolatban, igaz ehhez az is kellett hogy olyan rosszul játsszon előtte ahogy játszott! Még sok a ki nem kényszerített hibája, nem stabil a játéka de ez Garrosra javulni fog!
GO FED

148.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 07:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 93.
  • zorro
  • 2010.05.16. 23:59

hagyd már abba...rafa szinte mindig elütött, még jó h nem erőlteti a röptézést

149.
  • troy
  • 2010.05.17. 07:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 147.
  • katma
  • 2010.05.17. 07:06

Sziasztok, tökre igazad van, és én megnéztem tv-ben, az idegesség miatt voltak hibák, de Fed nem játszott olyan rosszul, és Rafa sem, mint azt írtuk sztem.

Még egy Wimby nem lesz, az biztos.

150.
  • troy
  • 2010.05.17. 07:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 07:13

Ettu, kire tippeltél először és hányban?

151.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 07:35
 
 
   

Nadal a világ legjobb salakjátékosa.

152.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 07:35
 
 
   

Agassi csúcsát csak így tudta megdönteni. Persze én elfogult vagyok, mert Agassi volt a kedvencem.

153.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 07:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 150.
  • troy
  • 2010.05.17. 07:21

nadalra és 3ban

154.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 07:53
 
 
   

Nem leszólni szeretném Nadalt, de ő elsősorban salakon jó, ezért kifejezetten szerencse számára, hogy ilyen sok salakos borítású verseny van. Természetesen más borításon is kiváló játékos, de salak nélkül nem lenne szerintem ilyen sikeres.

155.
  • troy
  • 2010.05.17. 07:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 07:38

Akkor nem változott volna a verseny állása azzal a tippeddel sem, szóval negvan a nyertes.

156.
  • troy
  • 2010.05.17. 08:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 154.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 07:53

Na, most rászánom magam, és megszámolom, hány salakos verseny van egy évben a többihez képest.

157.
  • baga
  • 2010.05.17. 08:04
 
 
   

Én azt éreztem, hogy az a két egyforma "trófea " a díjátadón kifejezte ezt a meccset. Rafa nyert, mint győztesnek jár a gratuláció. Roger jobban játszott, mint várható volt, Nadal pedig kevésbé jól, szerintem.Nagyon jó lenne, ha az RG-n Djoko, Mari, Gulbis, Gonza jó formában lenne, akkor bizony nem lesz velük könnyű dolga sem Rafának, sem Rogernek .

158.
  • troy
  • 2010.05.17. 08:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 157.
  • baga
  • 2010.05.17. 08:04

Örülök, hogy említed Gonzót, én is nagyon várom vissza!!!!

159.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 08:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 156.
  • troy
  • 2010.05.17. 08:02

Én csak arra gondolok, hogy olyan sokféle borítás van, mik különbözőek, de salak szinte csak egy van, persze ott is van gyorsabb-lasabb, de alapvetően egyféle ott a borítás. A többi versenyen meg van különféle kemény borítás, fű, etc., etc.

160.
  • troy
  • 2010.05.17. 08:26
 
 
   

Eredményhirdetés:

1. Tomma 42 pont GRATULÁLUNK!!!!
2. Ágimanó 42 p.
3. Henry, Mom, Ettu 41 p
4. Rafain 39
5. Lord B, JMDP, Juli, Szakmabeli 38
6. Rafa 007 37
7. Repli 36
8. Viktor, Erisen 35
9. Szisza, Lemyke, 34
10. Rafani 33
11. Troy, Dobs 32
12. IC 26
13. Realista 21
14. Dina 8
15. Fuzzy 7
16. Ludasm 6
17. FedDjokoPotro 5
18. Cristobal, Dectorpete 2
19. Prest 1


Huh, szóljatok, ha hiba van, tuti van :)

161.
  • troy
  • 2010.05.17. 08:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 159.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 08:20

megszámolom hány van az egyes pályatípusokból 250-es, 500-astb. tényleg érdekel.

162.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 08:31
 
 
   

Jó reggelt!
Ugyanaz a lemez már megint :) Jól nyomták tegnap mindketten, csak azt nem értem, Fed miért aludt el minden játékban, miután két pont előnyre tett szert(30-0,40-15,4-2)? Ezen ment el a meccs. Nadaltól ilyet soha nem látni. Így viszont kell a SF RG-n, ami mondjuk reális. Egy jó sorsolás ugyan kell hozzá...

163.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 08:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 162.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 08:31

Szerintem ezt a "művet" Federer jobbára csak Nadal ellen alkotja. Akitől "közismerten" "fél".

164.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 08:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • troy
  • 2010.05.17. 08:27

ok.

165.
  • troy
  • 2010.05.17. 08:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 164.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 08:44

Na.
Hard: 35
Ebből 250: 22 (fele-fele indoor-outdoor)
500: 6 (1 indoor)
1000: 6
2000: 1

Clay: 23
ebből 250: 15
500: 3 db
1000: 3 db
2000: 1

Grass: 6
250: 5 db
2000: 1 db.

500-as tornákból tehát
6 hard, 3 salak

1000-esből 6 hard, 3 salak
a gs-eket tudjuk.

166.
  • tomma
  • 2010.05.17. 09:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 160.
  • troy
  • 2010.05.17. 08:26

Szia, az 1 pontomat (Nadal nyert) nem adtad hozzá a tegnapi 42-höz. A helyezés amúgy jó :) szép napot !

167.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • tomma
  • 2010.05.17. 09:01

Nem megy ez madridban nekem, de Fuzzy az oka, hiába kértem, hogy 1 topic legyen a tippeknek (és nem kell naponta 1-1, összesen 1!!!).
Elnézést, a papíron 43 van!!!!! Mindjárt javítom!!!!!

168.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:07
 
 
   

Eredményhirdetés:

1. Tomma 43 pont GRATULÁLUNK!!!!
2. Ágimanó 42 p.
3. Henry, Mom, Ettu 41 p
4. Rafain 39
5. Lord B, JMDP, Juli, Szakmabeli 38
6. Rafa 007 37
7. Repli 36
8. Viktor, Erisen 35
9. Szisza, Lemyke, 34
10. Rafani 33
11. Troy, Dobs 32
12. IC 26
13. Realista 21
14. Dina 8
15. Fuzzy 7
16. Ludasm 6
17. FedDjokoPotro 5
18. Cristobal, Dectorpete 2
19. Prest 1


Huh, szóljatok, ha hiba van, tuti van :)

169.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 09:10
 
 
   

A h2h-ezéshez pedig annyit, hogy kár ezzel foglalkozni. Már csak azért sem ad torzítatlan képet a különbségekről, mert a két játékos messze nem egy idős.
Azonkívül ezek a találkozók nem szervezetten jönnek össze, a java részük salakon, ami túlmutat az egyenletességen, hiszen mindketten csak négy-öt salakos tornán szoktak indulni. Ez adja a h2h másik torzítását.
Hozzá kell még tenni, hogy Fed -pláne így öregen- nem szeret Nadallal játszani. Mert egyszerűen másképp áll a teniszhez.
És kedves Nadalosok! Ha már egyszer a tenisznagyságok közé teszitek Rafát, miért egy olyan eredménnyel álltok elő, ami Fedről szól? :) Valami olyan alapján kéne tenni, ami korszakfüggetlenül megfogható eredmény.
A legelfogadottabb ilyen mérce a GS-címek begyűjtése. Szép dolog az 1000-es, 500-as torna is, de amint látjátok, ezeket sűrűn váltogatják, ezek inkább a másodhegedűsökről szólnak. Ha már egyszer ágyúm van, minek lőjek verébre?

170.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 09:12
 
 
   

Ki tudja mit vittek volna ezek ketten véghez, ha egyidősek...

171.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 09:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • troy
  • 2010.05.17. 08:51

Érdekes számadatok. És Nadalnak hány darab salakos tornagyőzelme van? Ezeket nem vágom!

172.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 09:15

Mindjárt pontosan megnézem.

173.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:24
 
 
   

Ugye van 4 gs salakon,
a 39 ATP-s győzelméből 28 salak, 9 kemény és 2 fű.

174.
  • tomma
  • 2010.05.17. 09:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 172.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:17

Minden ok ! Köszi.

175.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 170.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 09:12

Igen, érdekes lett volna :)

176.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 174.
  • tomma
  • 2010.05.17. 09:24

Én kérek még egyszer elnézést!

177.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 173.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:24

És 1-1 gs hardon és füvön, de ezt mindenki tudja....

178.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 09:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 175.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:25

Ezt hogy érted, hogy lett volna?

179.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 178.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 09:33

Hát hogy érdekes lett volna, ha egyidősek.... valóban, ugyanazt ismételtem el tkp, mint te.

180.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 09:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 179.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:35

Achso. Tényleg, ha már salak. Ki nyerte a legtöb salakos tornát? Összesen?

181.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 09:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 159.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 08:20

szerintem a salak is kb. annyira lehet különböző mint az alap keménypálya típusok(greenset, decoturf, rebound ace, plexicushion)

182.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 180.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 09:45

mármint kettejük közül vagy az open érában úgy általában?

183.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 181.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 09:53

Na, Ettu, akkor válogasd szét őket, mert ehhez én már kevés vagyok :)

184.
  • Rafa007
  • 2010.05.17. 10:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 173.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:24

Federer győzelmei, hogy állnak össze? Szerintem neki meg a salakból van kevés, Hardból sok. Más a kedvenc borításuk, ebből sok következtetést nem kell levonni. És mostanra Rafa is jó Hardon, Roger is salakon.

185.
  • Rafa007
  • 2010.05.17. 10:04
 
 
   

egyébként meg mindketten nagy játékosok! Roger vitathatatlanul a legjobb eddig, de pályafutása végén jár. szerintem London után(2012 olimpia) befejezi. Rafa, kb. a felénél. Soal az összehasonlítás még nem aktuális véleményem szerint.

186.
  • troy
  • 2010.05.17. 10:05
 
 
   

http://hu.wikipedia.org/wiki/Rog...


Na, fed salakos győzelmeit bogarásszák ki a Fed drukkerek :)

187.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 10:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 183.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:58

az nem lesz könnyű, nem tudom hol találom meg, hogy melyik keménypálya milyen :P

188.
  • erisen
  • 2010.05.17. 10:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • Rafa007
  • 2010.05.17. 10:02

"És mostanra Rafa is jó Hardon, Roger is salakon."

Láttad a tegnapi meccset? Szánalom volt mindkettő.
Egy Gulbis-Federerrel,Nadal-Gulbissal össze sem hasonlítható.
Fed nem jó salakon. Nagyon nem. Ezt a Phau,Montanes meccsek is megmutatták.
Az az estorili salak jobban hasonlít RG-re mint ez a Madridi.
RG kb. úgy fog kinézni mint mondjuk MC. A színvonal várhatóan sokkal nagyobb lesz (annál nem nagy érdem nagyobb színvonalat összehozni),de a végeredmény és az izgalom kb ugyanannyi lesz szerintem.

189.
  • troy
  • 2010.05.17. 10:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 188.
  • erisen
  • 2010.05.17. 10:13

Sztem nincs igazad (nem voltak szánalmasak, cska idegesek), Rafa óriási nyomás alatt volt, sztem így tán az első salakos döntőjükön izgulhatott), és nem lesz igazad az RG-vel kapcsban sem, Fed jól fog játszani!!!!!

190.
  • troy
  • 2010.05.17. 10:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 10:07

Fú, atp oldalán nincs vmi segítség????

191.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 10:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:58

Az open era-ra gondoltam.

192.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 10:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • troy
  • 2010.05.17. 10:18

majd utánanézek kicsit később csak most el vagyok foglalva :P

193.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 10:23
 
 
   

Véleményem szerint könnyebb salakon sok tornát nyerni, mert salak csak egy van, de a kemény pálya az más tészta. Ott nem "ugyanaz" a borítás, ennélfogva nem egyszerű olyan dominanciára szert tenni. Nem aztmondom, Nadal nem jó más borításon, csak azt, hogy salakon a legjobb, és ezzel éri el pontjai legnagyobb részét!

194.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 10:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 169.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 09:10

A sok csúsztatás helyett beszéljenek a tények:

Nadal vs Fed : 14-7
Nadal profi pályafutása kezdetén egy topformában lévő Federerrel kellett megküzdenie, míg Federer 2002 környékén érett be igazán, és akkor már sehol sem volt se Sampras, se Agassi. 3 évig egyeduralkodó volt a tensizben ( kivéve salak ) és ekkor jött Nadal. Sokkal nehezebb helyzetben lépett be a tenisz elitbe, mint Fed.
A GS tornákon :

Nadal vs Fed : 6-2

Tulajdonképpen mit próbáltok meg megmagyarázni? Ezek a számok elég egyértelműek. A statisztikák alapján csak füvön jobb Fed Rafánál , és ne gyertek mindenféle áttételes magyarázatokkal.
Ha én 21 meccsből 14 szer megverem Dr. Lakatos Olivér amatőr agysebészt, viszont 6 meccsből csak 2 szer nyerek Bugaci József műanyaghegesztő kisiparos ellen, de Dr. Lakatos Olivér mind a 7 meccsükön megverte Bugaci Józsefet, ez pont annyit jelent amit az adatok mutatnak:

Jobb játékos vagyok Lakatos Olivérnél, gyengébb vagyok Bugaci Józsefnél.
Lakatos gyengébb nálam, viszont jobb Bugacinál.
Ennyi...
Nagyon nehezen értem meg azokat akik a száraz tényekkel próbálnak meg vitatkozni, különféle magyarázatok alapján.

A kettejük párharcában egyértelműen Nadal a jobb. Ez azonban nem azt jelenti, hogy Ő a világ legjobbja, mert vannak még más teniszezők is:-) Capisce??

195.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 10:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 10:23

Ez igaz, de ugyanezt mondhatnánk Fed szempontjából füves pályára. Kemény pályán 3-3 a mérlegük, nem tudható ez alapján, hogy ott ki a jobb.

196.
  • erisen
  • 2010.05.17. 10:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • troy
  • 2010.05.17. 10:18

Hogy érted hogy "melyik pálya milyen"?
Mit szeretnél pontosan tudni? Mert akkor leírom én mit tudok róluk,ha az segít.

197.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 10:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 10:23

Vagy nézzük meg hány tornát nyert salakon Fed, és nézzük meg mennyit nyert kemény/füves pályán Rafa? Sztem így is Rafa a jobb. Magyarán Rafa több tornát nyert meg kemény/füves tornán mint Fed nyert salakon. Pedig 5 évvel több ideje volt rá...

198.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 10:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 10:23

erre már válaszoltam, szerintem nem így van...ha játszol mondjuk egy átlag itthoni pályán, és utána elmész nyugatra salakra játszani, ég és föld...az itthoni salak nagyszemcsés és lassú, az olaszoknál, spanyoloknál, franciáknál divatos porsalak pedid gyors, és sokkal jobban csúszik...azon is múlik, hogy száraz e a pálya vagy puha, a száraz salak keménypálya tempójú, a puha nagyon lassú, lásd estoril...

a keménypályáknál is kb. ugyanekkora a különbség...a szőnyeg, meg a fű az más azok gyorsabbak...

199.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 10:36
 
 
   

Egyébként felvették, és visszanéztem a meccset. Nem volt az annyira rossz, mint ahogy írjátok. Fed sem nyomta rosszul, sőt a salakos játékához képest jól játszott ! Mindesetre jobban mint a tavalyi RG-n Haas, Acasuso, Mathieu, Potro ellen.

200.
  • erisen
  • 2010.05.17. 10:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 10:23

Rengeteg féle salak van.(vörös,zöld,kék...)
A finomabb szemcsés,nagyon lelassítja a játékot.
Láttad az MC salakját? Olyan finom apró hamuszerű.Téglaport is tartalmaz,az aztán tényleg apró szemcsés. Halál lelassul a pattanó labda,és felpattan. Ezt a madridit nem láttam közelről,de ez durvább lehet annál jóval.(kék pl. tavaly,ez valami új a anyagot tartalmaz és tavaly tesztelték először)
Az zöld az amcsi típusú. Sokat nem tudok róla,gyorsabb a játék rajta,keményebb a felület. Főleg amcsiban vannak ilyen pályák.
Minden felületen nehéz nyerni.Kinek mi fekszik.Pl. füvön,műfüvön extrém gyorsan pattognak a labdák. Az teszi nehézzé. Salakon meg nehezebb nyerőt ütni,épp ezért nehéz. A hard borításokon alapvetően annyira térhet el a játékstílus mint az egyes salakpályákon kb.

201.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 194.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 10:24

Most nem fogom elmagyarázni, amit írtam.
Másoknak is kb. ennyi jött le a mondandómból?

202.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 196.
  • erisen
  • 2010.05.17. 10:27

azt, hogy melyik keménypályás atp tornán melyik keménypálya altípuson játszanak...amiket én ismerek btw, csak nem tudom melyiket hol használják

203.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 198.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 10:31

Vélemények különbözhetnek. Én úgy tapasztaltam, hogy salak-salak ugyanaz volt, de kemény pályán annyira megéreztem a különbséget. Az egyik után fájt a térdem meg a bokám, a másik után meg nem, pedig előtte nem tettem máshogyan. Na mind1. Viszont azt változatlanul fenntartom, hogy Nadal elsődlegesen salakon jó, a többi borításon vannak gyenge pontjai, viszont iszonyúan fejlődőképes, talán jobban, mint bárki ezidáig. Nem vagyok, se Nad, se Fed drukker, ne szorítkozzunk csak rájuk...

204.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 10:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 201.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 10:42

Nem a Te hsz-edre ment, bocsi

205.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 10:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 10:42

Én nagy Karlovic fan vagyok. Ő a király:-) Nagyon élvezetes a játéka.:-)

206.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 10:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 10:42

jó, nem tudom hány pályán játszottál eddig, illetve h milyen szinten, de az én véleményem alapvetően elég objektív, nem nagyon lehet ezt máshogy tapasztalni, ez így van...

207.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 10:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 10:44

Akkor viszont jó lenne, ha értelmeznéd a h2h kommentjeid előtt.

208.
  • erisen
  • 2010.05.17. 10:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 202.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 10:42

Az nehéz lesz...pl csak a decoturfnak 5 fajtája van...:-(
Mondjuk ebből 4 fajtát használnak ténylegesen teniszpályán.
A többiről nem is beszélve.

209.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 11:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 207.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 10:53

A H2O-t azt ismerem, nem régen ittam is. Nagyon ciki, majd megpróbálok vele együttélni de nem tudom mi az a h2h... Vazz

210.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 11:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • erisen
  • 2010.05.17. 10:53

igen, de hasonlóak alapvetően...plexicushionön nem játszottam még az nem tudom milyen, de a rebound ace, a greenset, a decoturf sebesség szempontjából nagyon közel van egymáshoz, csak pl. ra-n nehézkesebb a mozgás, alig csúszik a talaj...

211.
  • marias.attila
  • 2010.05.17. 11:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 60.
  • Turin
  • 2010.05.16. 23:33

Bírom a hozzászólásaid...
Rafa valóban még soha nem volt ennyire megingadható salakon, ja. Közben véletlenül nyert 3 ezrest egymás után.
Ugye ez nem is ér semmit, mert szar volt a mezőny, ugye?
+ úgyse éri be Federert GS győzelmek szintjén, de még azt a fakezű Samprast sem.
Meg ugye krónikus - ezt jó leírni? És azt, hogy rögeszmés?

Mondom ezt úgy, hogy soha nem bírok Rafának drukkolni Fed ellen. A tisztelet viszont azt hiszem nem vitás, hogy megérdemli.

212.
  • troy
  • 2010.05.17. 11:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • marias.attila
  • 2010.05.17. 11:08

Pont ezen töprengtem ma, hogy vajon Rafa itt (Madrid) mindent kiadott-e magából, vagy próbálta azt játszani, mint fed, hogy csak annyit játszik, mint amennyi kell a győzelemhez. (a döntő kivétel az ideg miatt ott más volt a szitu)

213.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 11:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • troy
  • 2010.05.17. 11:13

Sztem nem szakadt meg . A döntőt kivéve persze. Az idei RG neki is nagyon fontos lesz a tavaly történtek miatt. Persze Fed-nek is, izgalmas lesz az biztos!

214.
  • marias.attila
  • 2010.05.17. 11:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • troy
  • 2010.05.17. 11:13

Vannak arra utaló jelek, hogy Rafa tanul Federertől az erőbeosztás terén, lásd Barcelona withdraw. Szerintem most már tudatosan figyelnek a csapatban, hogy ne hajtsák túl. Simán el tudom amúgy képzelni, hogy kemény pályán már nem nagyon fog emiatt villantani, max GS-en, de ez nem is lenne akkora nagy hülyeség sztem.

215.
  • troy
  • 2010.05.17. 11:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 11:18

Én végigaggódtam Madridot, de nagyon jó lenne, ha tényleg volt egy kis taktika, és mindenkit le tudott volna ütni, ha akarta volna... RG-n kiderül!!!! Meglátjuk, milyen lesz a sorsolás, mert sztem Wimbyre is tartalékol majd, ha "könnyebb" meccsek lesznek Párizsban....

216.
  • troy
  • 2010.05.17. 11:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • marias.attila
  • 2010.05.17. 11:20

Igen, én is bízom benne, hogy ennek a jeleit látjuk!!!!

217.
  • sinnet
  • 2010.05.17. 11:32
 
 
   

na már alig várom hogy a Garros trófea legyen a kezébe Nadalnak...már csak pár hét:D

218.
  • erisen
  • 2010.05.17. 11:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 11:05

Decoturf keményebb. Rebound ace puhább kicsit. Talppal nem nagyon érezhető a különbség. Főleg szervánál jön ki ez.
Dehát ezekből is mind kismillió féle van.
A Decoturfban a felső rétegben a homok mennyiségét szokták változtatni,ettől lesz keményebb a rebound ace-nél.A klasszikus decoturfnál pl több a felső rétegbe kevert homok. Csúszni egyiken sem jó.:-(

219.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 11:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • troy
  • 2010.05.17. 11:13

Szerintem igen. Mátmint csak annyit játszott ki magából, amennyi a győzelemhez kellett. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy tanulva a tavalyiból, leszokott arról, hogy minden pontot meg akarjon nyerni. Ez már észrevehető volt az előző két salakos tornán is, csak ott nem nagyon volt olyan ellenfele, aki ellen ne tudott volna így is simán nyerni, az egy Gulbis kivételével. Beszédes, hogy még ezzel a kicsit visszafogott játékkal is bőven a mezőny fölé tudott nőni. Én csak azt nem értem, hogy amíg apait-anyait beleadva játszott,addig ő volt a paraszt, sportszerűtlen, mert a porig akarta alázni az éppen aktuális ellenfelét, meg ő volt a hülye (meg az egész team-je), mert a mindenáron nyerni akarás oltárán feláldozza az egészségét. Most meg, hogy kisebb különbséggel nyer (esetenként), már egyből mentálisan sokkal gyengébb, meg megingathatóbb lett. Egyesek összekeverik a valóságot azzal, amit ők akarnak valóságnak hinni, pedig a kettő krva messze áll egymástól. Csak hát ő Nadal, és ennélfogva bármi lehet, csak nagy teniszező nem. Lehet szép, lehet okos, de egyesek inkább a nyelvüket tépetnék ki tőből, mint hogy beismerjék azt, ami a világon minden teniszszerető/értő embes előtt egyértelmű. Sajnálom ezeket, mert a jelenkori teniszből nem maradt más nekik, csak az elkeseredett Nadal-gyűlölet, és ebbe úgy kapaszkodnak, mint a fuldokló ember az utolsó szalmaszálba.

220.
  • szevike13
  • 2010.05.17. 11:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 194.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 10:24

Salakon Rafa a jobb ,füvön Roger, tehát 1:1- döntetlen, keménypályán egyenlő,tehát ez is döntetlen.Így is értelmezhető a statisztika.
Ha játszanának ugyanazon a fedettpályán kiiktatva az időjárási tényezőket,év elején,azonos felkészülési idő után,folyamatosan 1 nap játék 1 nap pihenővel salakon,füvön,majd hardon 10-10 meccset reálisabb képet kapnánk a ki a jobb kérdésről.Mivel ez nem lehetséges, csak a meglévő statisztikára hagyatkozhatunk,ami torzít, tehát mindenki a saját koncepcióját támaszthatja alá vele.

221.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 11:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 216.
  • troy
  • 2010.05.17. 11:22

Wimbledont felejtsük el! Az Andy Roddické! Már írtam levelet az ATP-nek.

222.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 12:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 221.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 11:56

Roddick melyik GS-t nyerte meg anno?

223.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 12:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 222.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 12:00

US Opent.

224.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 12:08
 
 
   

Tán 2003-ban.

225.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 12:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 12:08

Így van.

226.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 12:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 12:08

Akkor tényleg ő nyerje idén Wimbit.

227.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:17
 
 
   

Aki kíváncsi rá,vagy érdekli,vagy valamit javítani kellene benne mert máshogy
tudja az szóljon.Én így tudom:


AUSO: kemény-Plexicushion (régebben volt rebound ace)
RG: vörös salak
Wimbledon: fű
USO: kemény-Decoturf
IW:kemény...nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Miami: kemény...nem tudom mi lehet az alkategóriája?
MC: vörös salak
Rome: vörös salak
Hamburg: vörös salak
Toronto: kemény...nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Cincinnati: kemény -DecoTurf II
Madrid: régebben fedett keménypálya -Greenset (pl.Nadal-Simon2008),most kék salak(gyorsabb,új fajta,legalábbis tavaly,idén lehet változtattak)
Párizs: fedett szőnyeg - Gerflor Taraflex
Rotterdam: fedett kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Memphis: fedett kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Acapulco: vörös salak
Dubai: kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Barcelona: vörös salak
Stuttgart: vörös salak
Kitzbühel: vörös salak
Tokyo: kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Vienna: fedett kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Adelaide: kemény - Plexicushion
Doha: kemény - Rebound Ace
Chennai: kemény - Play Pave
Sydney: kemény - Plexicushion
Auckland: kemény - Rebound Ace
Viña del Mar: vörös salak
Costa do Sauipe: vörös salak
Delray Beach: kemény - Plexipave
Marseille: fedett kemény - Greenset
Buenos Aires: vörös salak
San José: fedett kemény - Premier Court
Zagreb: fedett szőnyeg - RuKortHard
Las Vegas: kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Estoril: vörös salak
Valencia: vörös salak
Houston: zöld salak - Har-tru(valamiért így hívják az amcsik)
Munich: vörös salak
Casablanca: vörös salak
Pörtschach: vörös salak
Queen’s: fű
Halle: fű
Sopot: vörös salak
Nottingham: fű
's-Hertogenbosch: fű
Båstad: vörös salak
Gstaad: vörös salak
Newport: fű
Amersfoort: vörös salak
Umag: vörös salak
Indianapolis: kemény - Deco Turf II
Los Angeles: kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Washington: kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
New Haven: kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Bucarest: vörös salak
Mumbai : kemény - Plexipave
Beijing: kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Bangkok: fedett kemény nem tudom mi lehet az alkategóriája?
Metz: fedett kemény - Greenset
Moscow: fedett kemény - RuKortHard
Stockholm: fedett kemény - Plexipave
Basel: fedett kemény - Greenset
Lyon: fedett kemény - Taraflex
St Petersburg: fedett szőnyeg - Gerflor Taraflex

1 - lassú
2 - közepes-lassú
3 - közepes
4 - közepes-gyors
5 - gyors

Gerflor Taraflex:5
Greenset:3
Plexipave:3
RuKortHard:5
Decoturf II:4
Rebound Ace:4/5
Play Pave:3
Plexicushion:3/4
Decoturf:4
vörös salak:1
zöld,kék salak:2
fű,műfű:5

228.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 220.
  • szevike13
  • 2010.05.17. 11:50

Úgy úgy.

229.
  • troy
  • 2010.05.17. 12:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 11:39

Sztem is okosabban játszik, de ezt nem tudhatjuk még 100%-osan, pl. eleinte én a fáradtságnak tudtam be, aztán csak a végén kedzetm kapisgálni. Én mint rafa-drukker is azt vettem le, hogy megingatható... szóval ezt nem biztos, hogy ők csupán Rafa-gyűlöletből mondják, mert így is lehet értelmezni...
Még egyszer: nagyon bízom benne, hogy ez okos energy saving volt, és a garroson is nyerni tud.

230.
  • troy
  • 2010.05.17. 12:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 221.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 11:56

Hát sajnos én is írtam már, de üsse kavics, megelégszek egy döntővel Rafának.

231.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 12:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:17

szépen összegyűjtötted...a gerflor az pl. elég gyors asszem, azon volt itthon a fed kupa...

a premier court meg iszonyú gagyi egy dolog...

232.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 12:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 230.
  • troy
  • 2010.05.17. 12:26

A vicc az, hogy egy Rod-Rafa döntőn mégiscsak Rafának szurkolnék. De akkor már inkább nem akarom, hogy Andy bejusson, mert ha mégegy vereséget összehoz a döntőben akkor öngyilkos lesz:)

233.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 12:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 228.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:18

ezt honnan gyűjtötted így össze?

234.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 12:31

És taraflex tennis is van itthon. Legalábbis 2008ban a fed kupában az volt...

235.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 12:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:17

megnéztem iw-t pl. és ott nem írják a pálya típusát, az is lehet, hogy nincs is neki, a pályatípusok a gyártótól vannak, a techológia ettől még lehet ugyanolyan

236.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 12:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 234.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:35

igen, már a taraflexre gondoltam én is, a gerflor maga cég asszem

237.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 233.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 12:33

Mindig is érdekeltek a borítások,összetételük,gyártási technológiájuk,karakterisztikájuk,karbantartásuk. Egy régebbi lista.
Nagy részüket frissítettem,de lehetnek régi adatok benne.
Netről gyűjtöttem nagy részüket teniszfórumokról+utánakérdezgetés.
Ha valami nem helyes,vagy rosszul szerepel mondjátok.

238.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 12:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 227.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:17

Le a kalappal az összegyűjtésért. Én kétszer játszottam Rebound Ace-n, nekem nagyon bejött, pedig csak a hazai salakhoz vagyok jobbára hozzászokva, ami pedig sokkal lasabb. A Decoturf (sima vagy II. - azt nem tudom) van az egyik hajdúszoboszlói szállodában (nevére sajna már nem emlékszem). Egyszer játszottam magyar füvön, nem volt túl nívós, ide-oda pattant a labda (hát nem egy Wimby színvonal, gondolom).

239.
  • troy
  • 2010.05.17. 12:43
 
 
   

Mindig is érdekeltek a borítások,összetételük,gyártási technológiájuk,karakterisztikájuk,karbantartásuk

:D

240.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 12:44
 
 
   

greenset : tmc london, kuala lumpur, basel,

241.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 236.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 12:41

Igen Gerflor Taraflex a termék neve.
És a sima taraflex tennis és a taraflex tennis atp sem ugyanaz ám.
Nehogy egyszerű legyen az élet. Budapesten a "sima" taraflex tennis volt.

242.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 239.
  • troy
  • 2010.05.17. 12:43

:-)

243.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 241.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:44

Tuti? Köszi.

244.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 240.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 12:44

Tuti? Köszi.

245.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 238.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 12:43

Fű az bukó ha nem profi. Minden kis hupliról elpattan. Oda tökéletes állapot és folyamatos karbantartás kell.
Amit még kihagytam BETON! Ha már Magyarország.:-)
Beton - 4/5 :-)

246.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 12:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 244.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:45

a honlapjukról vettem...

247.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 12:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 245.
  • erisen
  • 2010.05.17. 12:49

én játszottam füvön itthon egy golfklubban, kegyetlen szar volt, homok volt alatta nem föld és nem pattantak a labdák...alapból persze nem ilyen, angliában nagyon jó kis füves pályák vannak

248.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 12:55
 
 
   

A Eurosport.com-ról:

French Open - Federer: Defeat means nothing


Reuters - Mon, 17 May 08:01:00 2010

Roger Federer shrugged off his Madrid Open final defeat by Rafael Nadal as irrelevant, saying his claycourt season would be defined by his run at the French Open.



..Unsurprisingly, his victorious rival begged to differ.

"Rafa's and my clay court seasons are decided at the French Open, and not before," the 28-year-old Federer said.

"It's unfortunately - or fortunately - like that. If we win all the tournaments like Rafa now and then go out in the first round of the French, everything will be questioned."

Nadal, who became the first player to win a hat-trick of claycourt Masters Series titles in one year, was not prepared to endorse Federer's views.

"Well, that's a respectable opinion that I don't share," the Spaniard said defeating the Swiss 6-4 7-6.

"And not because I have won the three (Masters) leading up to it, which some might think, but because I think it is unfair to think the whole clay season is decided by one tournament."

Federer displayed his customary sang froid after losing Sunday's final, saying he was pleased with his overall form ahead of the French Open, which begins next Sunday.

"I think under the circumstances I played well today but he comes up with some incredible stuff," the 16-times Grand Slam winner said.

"He's Rafa Nadal after all and he's playing with huge confidence and an incredible game from the baseline and it's never easy to penetrate through that."

Federer beat Nadal in last year's final in the Spanish capital before claiming an emotional first French Open title and a sixth Wimbledon crown and snatching back the top ranking.

Injured knees wrecked Nadal's year and he failed in his bid for a fifth straight French Open crown when he was upset in the fourth round by Swede Robin Soderling.

After winning the Australian Open in January, Federer has endured a dry spell while Nadal, by contrast, has won the Masters in Monte Carlo, Rome and Madrid, his success on Sunday a record 18th Masters title, surpassing Andre Agassi.

Reuters

249.
  • erisen
  • 2010.05.17. 13:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 246.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 12:50

Ok. A Basel greenset eddig is szerepelt.
A többit pedig nagyon köszönöm. Meg nem mondtam volna hogy
Basel ugynaz a borítás mint London. A cipők "csikorgásából" következtetve,lehet valami a dologban.:-)

http://www.youtube.com/watch?v=R...
http://www.youtube.com/watch?v=z...

Kicsit mintha a Plexicushion-nál jobban csikorogna. De lehet hogy csak én hallom bele,és nem. Vagy tök más cipőt használnak a két felületre,és azért.

250.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 13:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 248.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 12:55

sok múlik a garroson, ebben igaza van rogernek, de sokat ér ez a 3 győzelem rafatól, ez sem kétséges...

251.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 13:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 248.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 12:55

Federer szeret mindig elbagatellizálni bizonyos dolgokat! Persze nem lehet minden egy meccsre "beírni", de azért mindennél többet mond el a h2h slakon. Döntőzhetnek nyugodtan RG-n, Nadalt ott sosem győzi le szerintem. Többiek?

252.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 13:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 249.
  • erisen
  • 2010.05.17. 13:00

szerintem ugyanazokat a cipőket használják

253.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 13:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 251.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 13:03

nem tudom őszintén szólva...tavaly is ilyen egyértelműnek tűntek a dolgok...szóval azt mondom, hogy rafa nagy esélyes, rogernek is van esélye, verda, djoko,ferrer, gulbis okozhat kellemetlen perceket nekik :D

254.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 251.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 13:03

The world is changing. Things never stay the same.


Btw salakon sztem Rafa feje dönt.

255.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 13:20
 
 
   

Rafa feje? Ezt nem értem. Ha ők kettenn összekerülnek, akkor szerintem Federer "összecsinálja" magát. Persze, persze, van önbizalma, de Nadal ellen csőd a neve szerintem. Nem lázítani akarok, csak egyszerűen így látom a helyzetet.

256.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 13:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:12

És ha Nadal nyer, elmondhatja: "Sic itur ad astra."

257.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 13:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 253.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 13:09

Ebben is igazad adok neked, csak Nadal ellen?!?!?!

258.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 255.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 13:20

Igen. Salakon Rafa magaiztosabb. Még ha Fed jobban is játszana (mint tegnap, 4öbbször is előnyben volt, de elvesztette) Rafa fejben erősebb. Legalábbis eddig ez volt, bár sokak szerint ez egy nadalos mítosz....

259.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 254.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:12

Rafa nem adott ki mindent magából, ez abból is látszik, hogy már vannak olyan labdák, amire meg sem mozdul, inkább hagyja. Ilyeneket régebben nem csinált, max ha sérült volt, de akkor másra is kevésbé indult el. RG-n már csúcsformában lesz.

260.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 13:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 220.
  • szevike13
  • 2010.05.17. 11:50

Nem helytálló, mert füvön csak 3 meccset játszottak, salakon viszont 11-et. Azaz értelmezhetjük úgy is, hogy salakon sokkal jobb Nadal Fed-nél, füvön Fed meg éppen hogy csak jobb Rafánál. A kemény az egál. Akkor??
A statisztikákkal úgy látszik vigyázni kell, mert a Fed- fanok nagyon szeretik azt kiolvasni belőlük ami éppen nekik tetszik:-))

Asszem Churchill mondta, ( ha nem akkor most égek :-)) : Hogy csak annak a statisztikának hiszek amit saját magam hamisítottam. Na ez jut most a Fed-fanok " magyarázkodásáról " eszembe :-)

261.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 259.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:27

A próféta szóljon belőled!!!!! :)

262.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 258.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:26

Aki megkérdőjelezi, hogy Nadal fejben nem erősebb, az irigy vagy nem ért hozzá. Negro és Gulbis ellen erős fej kellett a fordításhoz, anélkül olyan lett volna, mint tavaly Fed vs Tsonga.

263.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 261.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:28

Hihetsz nekem, megmondtam, hogy az 1000-eseket is megnyeri:D

264.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 260.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 13:27

Igen, Winston mondta.

265.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 263.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:30

:D

Jó, hogy van egy ffi, akire támaszkodhatok :D

266.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 265.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:30

Perszer, itt a vállam, támaszkodhatsz rá:)

267.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 13:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 248.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 12:55

Egyet lehet érteni azzal, hogy az RG szereplés lesz a döntő a kettejük salakpályás szezonjának megítélésben. Azonban Rafa aligha fog kiesni az első körben. Fed-nél sem valószínű ez a helyzet, de nála azért nem döbbennék le ettől. Ha Fed az egész salakpályás felkészülése csak az RG-re fókuszálva történt, és idén nyerni fog, akkor egyszerűen zseniális amit művelt. Idén azonban Rafa is taktikázott szerintem, de neki ez is elég volt a 3 salakos tornagyőzelemhez. Majd meglátjuk...

268.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 13:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 258.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:26

A Federeresek szerint ...-) Sztem pedig tény ! Írhatnak akár akadémiai székfoglalókat a -pörgetés, testmagasság, kétkezesfonák- vonatkozásaiban akkor is ez a lényeg.
Tegnap este pl eljutottunk odáig, hogy Fed-nek csak azért nem megy Rafa ellen mert csak 185 cm, és egykezes fonákot üt. Ergo aki ennél magasabb, és kétkezes fonákot üt annak van csak esélye. Következik továbbá, hogy aki 184-nél alacsonyabb, és egykezes fonákot üt, az ki se álljon Rafa ellen, mert még Fed-nek sem sikerül ilyen adottságokkal, másnak hogy is sikerülhetne?:-)) Jót szórakoztam ezen tegnap este...

269.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 13:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 259.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:27

Tegnap is volt egy csomó ilyen, még az első szettben egy Fed tenyeres keresztre rá se lépett. Nem azért mert sérült, hanem azért mert rájöhetett, hogy nem kell minden pontot megnyerni, hanem elég a meccset:-))

270.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 266.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:34

Van már akkora, mint Rafáé? ;)

271.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 268.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 13:40

Alétom, hogy az RG-ig lesz itt még egy-két akadémiai székfoglaló a témakörben :)

272.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 268.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 13:40

Akkor Murray pl a Rafa verő salakon, mert magasabb Fednél és kétkezes fonákot üt:)

273.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 270.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:45

Akkora még nincs, de majd lesz:D

274.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 13:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 268.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 13:40

teljesen egyetértek, profi teniszben a tenyeres, fonák ütések végrehajtása és technikája másodlagos tényező ami az elsődleges tényező megléte esetén elsődlegessé lép elő

275.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 13:50
 
 
   

Aki szeretné, itt kiélvezheti Shark Úr statjait:
http://www.atpworldtour.com/News...

276.
  • szevike13
  • 2010.05.17. 13:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 260.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 13:27

Valóban nem helytálló, mert összehasonlítani csak akkor lehetne, ha füvön is játszottak volna 11-et, ez a "csak kicsit jobb füvön" a Nadal fanok statisztika értelmezése.
Pont ezt mondtam, mindenki találhat a saját elméletét alátámasztó statisztikai "tényt" egy olyan sportágban, ahol nincs két egyforma feltételek mellett lejátszott meccs.Ezért hát csak óvatosan azokkal a statisztikákkal!

277.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 13:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 272.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:47

meg isner, vagy querrey, esetleg roddick? :P :D

278.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 273.
  • Replica
  • 2010.05.17. 13:48

Ok, járjál csak szorgalmasan edzeni, a fejleszti a jellemet is! ;)

279.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 13:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 270.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:45

Van már akkora, mint Rafáé? ;)


Egészen pontosan mire gondolsz?:)

280.
  • Replica
  • 2010.05.17. 14:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 276.
  • szevike13
  • 2010.05.17. 13:51

Van egy érdekes pont, amit a Fed fanok szándékosan, vagy figyelmetlenül kihagynak, mépgedig az, hogy Nadal minden talajú GS-en trónfosztotta Federert, míg Fednek ez csak füvön sikerült.

281.
  • Replica
  • 2010.05.17. 14:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 277.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 13:51

Meg Djokovic is, aki 187 cm.

282.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 279.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 13:56

Repli vállára :)

283.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 14:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 282.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:01

Jaa, én meg már azt hittem...:)

284.
  • szevike13
  • 2010.05.17. 14:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 280.
  • Replica
  • 2010.05.17. 14:00

Rafa mikor jelentette be a visszavonulását?

285.
  • Barcelona
  • 2010.05.17. 14:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 284.
  • szevike13
  • 2010.05.17. 14:09

Ma délelőtt!

286.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 283.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 14:03

Azt azért priviben intéznénk.... ;)

287.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:40
 
 
   

Most láttam a CNN-en: Brilliant Nadal too good for Federer :D

288.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 287.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:40

Mekkora ordenáré hazugság...Tuti nem látták a meccset.

289.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:43
 
 
   

Mondjuk nem igazán értem,mikor AUSO-t megnyerte Federer,akkor állandóan fikázás ment hogy sz*r ellenfelek,most meg brilliáns Nadal. Komolyan mondom vicc.

290.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 14:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 288.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:41

vagy csak nem szurkoltak senkinek és objektíven látták az eseményeket...taróczy is oda volt :D

291.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 290.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 14:44

Én nem tudom miért volt oda Taróczy,szerencsére streamen néztem.
Egyszerűen nem volt jó meccs.
Taróczy meg amúgy is akkora Nadal fan hogy néha le kell törölni a tv-t ha Nadal játszk,mert kifolyik raja a sok nyál.:-)

292.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 288.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:41

:D

293.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 290.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 14:44

:D
Ez volt a 2. gondolatom:), azt vettétek, hogy még Kapi is fair play díjat akart adni Rafának? :)

294.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 291.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:47

Hát én pont így vagyok a SZG-s közvetítésekkel :)

295.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 14:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 293.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:50

igen, bár nem hiszem h kapi drukkolna bárkinek is...:P

296.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 294.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:50

SZG azért ha kell elég élesen tudja bírálni Federert.
Kicsit több szakértelem szorult bele mint a Taróczy-Kaplár párosba.
Sokkal több érdekességet említ meg. Színesebb a közvetítése. Aki még egy pöcs az a Köves.Annál még a Tyűűű nő is jobb az Eurosporton.Nem tudom a nevét de állandóan tyűzik.Noszályt meg elzavarták a tenisz közvetítések közeléből,pedig a helyből tudja azt amit a Tary-Kapi nekifutásból se...

297.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 260.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 13:27

Annyira egyértelmű, hogy egy Federeres máshogy áll ehhez a statisztikához, mint egy Nadalos. Ha meg lehet úgy is vizsgálni, hogy milyen volt a borítás és úgy más eredmény, vagyis döntetlen lesz a 2:1 arányos Nadal előnyből, azért az sokat elárul. Akárhogy is nézzük, aránytalanul sokszor találkoztak salakon. Ha kemény pályán ütköztek volna meg legtöbbször az még érthető lenne, mert kemény borításon játsszák a legtöbb versenyt.
Azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy torzít a 2:1 arányos statisztika.

Visszakanyarodva a mondandómhoz egyértelmű, hogy egy Rafás azt mondja 14-7, míg egy Federeres azt mondja, hogy 1(fű)-1(salak), azért teszik ezt mert van rá lehetőség és ez is logikus. Belemagyarázni, hogy a borítások alapján is Rafának kedvez az egymás elleni mérlegük nem helyes. Lehet mondani, hogy kevesebbet játszottak füvön. Erre lehetne mondani, hogy míg salakon kétszer verte Rafát Roger, addig Nadal ezt csak egyszer tudja füvön elkönyvelni. Akárhogy is, borításokat tekintve döntetlen, míg összességében 2:1.

298.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 293.
  • troy
  • 2010.05.17. 14:50

Nadal fair volt.
Kár hogy a vonalbírók nem annyira.

299.
  • troy
  • 2010.05.17. 15:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 295.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 14:57

Akkora Fedes, mint ide Mátészalka :)

300.
  • troy
  • 2010.05.17. 15:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 296.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:58

Tudod, hány oylan Nadal-meccset közvetített, ahol Rafa extráinál hallgatott, mint a sír, ha Melzer vagy vki hasonló ütött valamit, azon fél percig ömlengett???

301.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 299.
  • troy
  • 2010.05.17. 15:03

Mint ide Lacháza nem úgy mondják?:-)
Vagy mint ide Chicago meg Vietnám?
Szerintem csont Nadalos a fickó. Mindegy is,legalább nem lehet levenni hogy kinek szurkol.

302.
  • troy
  • 2010.05.17. 15:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 301.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:06

Tőlünk Mátészalka van távol :)

Nagy Fedes, én úgy tudom, bár tegnap tényleg átragadt rá Taró lelkesedése....

303.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 300.
  • troy
  • 2010.05.17. 15:05

Azt tudom hogy Federerrel elfogult,de Nadal meccs közvetítést csak akkor hallottam tőle ha Fed volt az ellenfél.

304.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 15:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 288.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:41

Nem lehet,hogy csak nem a te szemeddel látták?
Miért gondolod,hogy a te véleményed az egyetlen mérvadó,azt mindenkinek kutyakötelessége elfogadni?Számodra minden Nadallal kapcsolatos pozitív megnyilvánulás vicc.Pedig,ha beleszakadsz is,kénytelen vagy tudomásul venni,hogy Fed ezeddig nem igazán bír el Rafával a zsenialitása,az elképesztő eredményei ellenére.Egy hét múlva újra kezdhetik a harcot!

305.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 15:13
 
 
   

Nos még egyszer, hogy a gyengébbek is értésék:
"A HEAD TO HEAD-ezéshez pedig annyit, hogy kár ezzel foglalkozni. Már csak azért sem ad torzítatlan képet a különbségekről, mert a két játékos messze nem egy idős.
Azonkívül ezek a találkozók nem szervezetten jönnek össze, a java részük salakon, ami túlmutat az egyenletességen, hiszen mindketten csak négy-öt salakos tornán szoktak indulni. Ez adja a h2h másik torzítását.
Hozzá kell még tenni, hogy Fed -pláne így öregen- nem szeret Nadallal játszani. Mert egyszerűen másképp áll a teniszhez.
És kedves Nadalosok! Ha már egyszer a tenisznagyságok közé teszitek Rafát, miért egy olyan eredménnyel álltok elő, ami Fedről szól? :) Valami olyan alapján kéne tenni, ami korszakfüggetlenül megfogható eredmény.
A legelfogadottabb ilyen mérce a GS-címek begyűjtése. Szép dolog az 1000-es, 500-as torna is, de amint látjátok, ezeket sűrűn váltogatják, ezek inkább a másodhegedűsökről szólnak. Ha már egyszer ágyúm van, minek lőjek verébre? "

Tudom, kényelmes ezeken a dolgokon átugorva élvezkedni, de akkor ne nevezzük ezeket objektív kommenteknek.

306.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 304.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 15:08

Egy szóval sem írtam hogy mindenkinek ezt kell gondolni. Én ezt láttam. Ennyi.
Nekem sem kötelességem elfogadni a mittudomén ki tollából származó cnn cikket.
Amúgy brilliáns tényleg főleg hogy kb ugyanannyi hiba volt mint nyerő. És nagyon csúnya hibák voltak,gyenge 2.szervák a hálóba,remegő kezű ziccerek.
Tegnap Federert 2 dolog zavarta: a háló és a labda. Más nem.
Nadal meg azt játszotta amit tud,amit 3-4 éve játszik,csak 1-2 szinttel lejjebb.
De ha neked így jobban tetszik:
Az évezred mérkőzése volt tegnap.

307.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:16

Kezdem úgy érezni, hogy már fétised a Federer szidás. Elég "érdekesen"(finoman) állsz a szurkoláshoz.

308.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:16

Ja még annyi.
1,Brilliánsozzák Nadalt egy olyan torna után mint 2008Wimb,2009AUSO,2008RG....stb.
Mert akkor tényleg brilliáns volt. Egy szóval nem mondtam hogy nem volt az.
De ezután az erőlködés után?
2,Tudomásul van véve hogy Nadal jobb salakon. Senki nem állította az ellenkezőjét soha.

309.
  • troy
  • 2010.05.17. 15:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:16

A brilliáns az nem (csak) a tegnapi meccsnek szólt, hanem Nadalnak, aki konstansan veri a világ valaha voltájt (ezentúl rövidítem, ha megengeditek: vvv.) azok után, hogy tavaly miken ment keresztül, sokan nyomoréknak kiáltották ki, meg hogy vége van, kiesik a top tízből, stb, stb.

ja, és gyerekek, végre elmondhatjuk, hogy Nadal top 10-est vert (végül is a nullát le is hagyhatjuk) végre!

310.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 309.
  • troy
  • 2010.05.17. 15:22

viva tényleg ezt állította, sőt. Seles megkéseléséhez hasonlította Nadal sérülését. Nem is hagytuk szó nélkül.

311.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 307.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:19

Hogy kellene? Tapsoljak az elvesztett döntő után? Miért?
Hanyadszorra játsszák már el ezt? Meg sem tudom számolni két kezemen.
Mert mindig ugyanaz a sablon. És ugyanaz a vereség. Ha változatos játékkal verné meg állandó jelleggel akkor okés,mint Potro pl,vagy Davy. De nem,mindig tök ugyanaz a sablonjáték. Miért nem tud ellene kitalálni valamit. 4-5 év alatt lett volna ideje.Elég hihetetlen hogy épp az RG-re fogja azt kitalálni,ha ennyi időn át nem sikerült.

312.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 309.
  • troy
  • 2010.05.17. 15:22

Én úgy tudtam hogy Federer nem goat,meg vvv hanem mákos. A mákosok ellen nagy érdem nyerni?

313.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 291.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:47

Taróczy tudja, hogy ki a legjobb, azért Nadal szurkoló. Köves meg akkora Fedes, hogy a személyi igazolványában Fed képét hordja.













314.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 296.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:58

Szabó ultra gáz, a legnagyobb Federeres. Már-már pofátlanul szurkol a közvetítések alatt.

315.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 312.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:33

Memóriád hogy van? Az is nagy dolog, h döntőbe jutott. Sok volt a hiba, de egy rakás szép pontot ütöttek, amiket csak ők tudnak.

"Elég hihetetlen hogy épp az RG-re fogja azt kitalálni,ha ennyi időn át nem sikerült."
A szurkolás is egyfajta hit. A hit pedig ott kezdődik, ahol a ráció befejeződik.
Ha ennyire zavar, hogy nem esélyes, akkor ne szurkolj neki, ne tedd tönkre magad idegileg erisen...

316.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 15:40
 
 
   

Sziasztok,szép napot Mindenkinek!
Troy,köszi hogy megcsináltad a tippversenyt,grat a győzteseknek!

Azért újfent nem tudtatok kibújni a bőrötökből,és újra elszórakoztattátok saját magatokat,a felesleges szócséplés engem nagyon bosszant és már párszor leírtam,nem méltó a két sztárhoz.

Nem irok neveket,mert mindannyiunk felelőssége,hogy semmi nem változik!

Rafa azt nyilatkozta,nagyon vágyott rá,hogy megnyerje ezt a versenyt,rengeteget dolgozott azért,hogy kimásszon a gödörből.El tudjátok képzelni,mekkora feszültséggel ,nyomással állt oda tegnap erre a döntőre!Nem véletlenül borult arccal a salakra a győzelem után!
Én úgy gondolom,a RG-tól függetlenül ez óriási eredmény,az ellenfeleket nem ő választja ki,aki szembejön,azt meg kell verni,és nincs benne a játékszabályokban,hogy csak jól játszva ér a győzelem!

317.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 297.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:01

Igen, salakon kétszer verte Rafát, míg ő füvön egyszer. De álljon meg a menet! Az az egy füves a wimbledoni grand slam torna volt! Azzal csak az lenne egyenértékű, hogy Fed a Garroson verte volna meg Nadalt!

318.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 301.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:06

Te vak és süket vagy. Kapi orbitális nagy Fedes. Emlékszem, a 2007-es wimbi győzelme után diadalittasan kiáltotta a mikrofonba: Roger Federer SVÁÁÁÁÁÁJCCCC!

319.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 15:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:16

Nem gondoltam,hogy az évszázad mérkőzése,és ha nem olyan stílusban fogalmazol,mint ahogy gyakran teszed,nem szoktam betűt fecsérelni a dologra!

320.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 318.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:43

"Taróczy tudja, hogy ki a legjobb, azért Nadal szurkoló."
Akkor ennek analógiájára:
Kaplár tudja, hogy ki a legjobb, azért Federer szurkoló.:-)

321.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 306.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:16

Te vak is vagy nem csak nem értesz hozzá! Illő lett volna a tv-n keresztül is megnézned a meccset, nemcsak a szar minőségő streamre alapoznál. Kurva jó pontokat ütöttek, sok extrával. Neked szar, hogy meg lett a 14. ezért csináltad a feszkót tegnap is, így degradáld Nadal teljesítményét. Nem jött be. Leülhetsz, 1-es!

322.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 320.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:47

Káplár nem ért hozzá, köze nincs a teniszhez, (ebben és Fed szukolásban hasonílt hozzád)míg Taróczy RG és Wimbledoni bajnok, aki ért hozzá.

323.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 317.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:41

Teljesen mind1, hogy kétszer többször verte salakon, mint őt Rafa füvön, ez is ugyanolyan belemagyarázás, mint a CSAK hármat játszottak füvön, EZÉRT az nem ér.

324.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:50
 
 
   

Mivel jönnek legközelebb a Fedesek, mert már a top 10-es duma sem aktuális:D

325.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 323.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:49

Látom nem fogod, hogy az aze gy füves győzelem egy Grand Slam, míg a másik kettő salakos 1000-es torna.

326.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 315.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:40

Akkor ezentúl a második fordulós vereségeknek is örülni fogok.Hiszen egy fordulót ment ez is szép teljesítmény. Én biztos nem tudnám utána csinálni.
Csak nem ringatom magam álomvilágban hogy bucira veri a mezőnyt RG-n.
Sohasem tette RG-n még 2009-ben sem mikor ugye megnyerte. Nadal jobb mint valaha.
Reálisan semmi esélye Fednek,bármit is nyilatkozik.De neki szurkolok. És nem lennék elégedett egy döntős vereséggel sem. Lehet hogy maximalista és pesszimista vagyok.

327.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 322.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:48

Ért hozzá.:-))) Istenkém segíts...Lehet hogy otthon k*ra ért hozzá csak ezt TV-n keresztül nem képes kifejezni.

328.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 15:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 318.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:43

Repli!Szerencsére van idén is miről beszélni,hagyjuk a múltat.Nekünk Rafa a LEG,és ez így is marad!Mint ahogy az elmúlt egy hónap is róla szólt.Szurkoljunk,hogy egy hónap múlva is ő legyen a cikkek fószereplője! (Természetesen a sikereivel!)

329.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 327.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:54

Te a hozzá nem értéseddel, hogyan tudod megítélni, hogy a kétszeres páros GS bajnok nem ért hozzá?

330.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 321.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:47

Miért tv-ben más volt mint a streamen? Lehet hogy átvertek a gonoszok és más meccset adtak neten? Nekem Federer-Nadalnak tűnt,és még csak rossz minőségű sem volt.:-)
A 14-7 meg rajtad kívül senkit nem érdekel.Legalábbis engem nem.

331.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 325.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:51

ÉS? mit bizonyít? Kifordítva: Federer kétszer verte Wimbledon döntőben, míg őt Nadal CSAK egyszer, ergo Federer jobb füvön.

A kontraktuális állítások nagyon meggyőzőek, de nem vizsgáljuk azt a kérdést, hogy az oksági körülmények melyik elemét emeljük ki.

332.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 326.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:52

Pedig Fed 1 teniszező kivétellel 2006 óta bucira verte a mezőnyz a Roland Garroson. Tavaly kivétel, akkor roppant gyenge volt.

333.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 328.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 15:55

Én hagynám, de a fedsek nem hagyják.

334.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 331.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 15:57

De Federer jobb füvön, és ezért nagy dolog, hogy egy füves GS döntőben verte meg Nadal. Rafa minden borítású GS-en megverte, míg ez fordítva csak a fűre korlátozódik.

335.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 329.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:56

Pl úgy hogy mikor kiakadt a szerva sebesség mérő az MC Tsonga-Ferrer meccsen és vagy 151 m/h-t vagy 148 m/h-t mutatott akkor Taróczy "húdenagyonértekhozzá pároswimbledonibajnokúr" Balázs állandóan azt hajtogatta hogy "150m/h úristen így meg úgy". Pároswimbeldonibajnokúrnak nem tűnt fel hogy Tsonga minden egyes szervája világrekord lenne...Nem baj,biztos rossz minőségű volt a stream amit nézett.:-)))

336.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 330.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:56

Más volt, jobban látszot egy-egy labdamanet, mint az akadozó, rossz minőségű streamen, ahol sokszor csak hang volt.
Persze, hogy nem érdekel a 14-7, inkább nem foglalkozol vele, a fejed a homokba dugod, mert ott minden szép és jó.

337.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 16:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 334.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:00

Az szerintem is nagy dolog volt.

Szóval lehet nézni a statisztikát úgy is, hogy melyik borításon ki a jobb és összességében.

338.
  • baga
  • 2010.05.17. 16:04
 
 
   

Szerintem ha egy teniszezőt megkérdeznénk, hogy mit szeretne inkább megnyerni öt ezres tornát, vagy egy GS-t, nem sokan választanák az első opciót. A válaszokból pedig tudni lehet , hogy mi számít igazi eredménynek a teniszben, statisztika ide, H2H oda.

339.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 335.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:00

Ilyeneket Szabótól is lehetne bőven idézni, akit kurva nagy szakértőnek tartasz. Kedvencem a 2007-es RG döntő, amikor állandóan azon idegeskedett, Fed mikor veszi elő a hamburgi "nyerő" játékot, aztán a 2. szettben ordít, ez már a hamburgi játéééék! Közben csak anynit csinált, hogy egyszer bement a háróhoz, és Rafa el is ütött mellette. Mondanom sem kell, utána elég nagy kussban volt.:D

340.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 336.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:02

Nálam egyáltalán nem volt rossz minőségű. És csak a végén akadozott.
14-7. Annyit jelen mint Davy-Nadal 5-4. Pontosan ugyanannyit.

341.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 338.
  • baga
  • 2010.05.17. 16:04

Így van, és ugye tudod, hogy GS-ek tekintetében, időarányosan Rafa jobban áll, mint Federer?:)

342.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 340.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:06

Persze, a te kis üres fejecskédben annyit jelent bizonyára egy 5-4-es H2H mint a 14-7, amiben 6 GS győzelem van.:D LOL vagy!

343.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:06

Időarányosan?? Ilyen kategória is van.:-)

344.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 16:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 326.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:52

Én tökre pozitívan látom ezt a döntőt Roger szemszögéből is. Csoda lett volna, hogy Estoril után megveri Rafát bárhol, nem csak egy döntőben. Az is mekkora csoda, hogy eljutott döntőig. Páran már visszavonultatták volna Róma után. Erre 1000-es salakos versenyen csak a salakkirály tudta megverni. Ez pozitív a Garrosra, lehet visszaáll a statis quo a Garroson, de Roger még mindig jó salakon!

345.
  • iCreator
  • 2010.05.17. 16:09
 
 
   

Én azt hittem az a legjobb, aki azt a legtöbb és legnagyobb tornák megnyerésével bizonyítja. Ennél nem tudom mi evidensebb.

346.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 16:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:06

Bmeg kétszer leírtam, hogy miért torz a h2h, de ugyanúgy megy tovább a szöveg :D
Időarányosan? Mi ez már megint? ÁÁÁÁÁÁ

347.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 342.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:08

Emlékszem állandóan ment a fikázás hogy nem nagy szám Roddickot verni Federernek döntőben mert állandóan veri,19-2es mérleggel. És ez így nem nagy szám.
De akkor Nadalnak 14-7el miért olyan nagy szám Federert megverni?
Hiszen szinte mindig veri. Akkor ez sem nagy szám.
Vagy akkor hogy van ez?

348.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 277.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 13:51

A jó öreg Karlovicról meg aztán ne is beszéljünk... Bár Ő egyekezes fonákot üt:-):-) Ezeké a jövő akkor a spanyolok ellen. Jó nagyra kell nőni oszt kész:DD.
A másik meg nem is tudom mit keresek én itt: 193 cm vagyok, kétkezes fonákot ütök. Még sosem kaptam ki Nadaltól. Enyém a jövő??:-))

349.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 344.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 16:09

Ok,csak ne legyen már csoda kategória egy No.1-nak bejutni valami rissz-rossz (pl.Estoril) torna döntőjébe. Ez nem olyan nagy elvárás szerintem.

350.
  • baga
  • 2010.05.17. 16:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 341.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:06

Rafa soha nem fog annyi GS-t nyerni, mint Federer. Ha az idén összejön neki az RG, akkor örülhet, arra van esélye , a másik kettő felejtős. Térjünk vissza erre az év végén . :)

351.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 16:15
 
 
   

Ja amúgy sokatmondó, hogy a helybélieknek többet jelent e 14, mint a 18 :D

352.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 291.
  • erisen
  • 2010.05.17. 14:47

Lehet, hogy ért valamit a teniszhez???:-)))

353.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 16:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 348.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:12

Látod rebootov, ha 12-15 évvel korábban jön létre a heyhó és te fórumozol, akkor talán felfedezett volna valaki és most Te lennél a magyar Del Potro. :D

354.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 352.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:15

Ha annyira ért hozzá akkor ajánlom elolvasásra:

# erisen válasza Replica hozzászólásra: 2010.05.17. 16:00

355.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 16:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 349.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:14

Mindenkinek lehet rossz formája, visszatérhet sérülés után, betegség után, családi gondok, szerelem vagy lehet akár depressziós vagy bármi. Minden ok nélkül is mehet szarul a játék. Inkább annak örülj, hogy úgy néz ki túl van rajta, Wawrinka lazán, Gulbis hátrányból vagy egy nagyon jó Ferrer is meg lett verve. Estorilban gondolkodnék én is, ha az lett volna az utolsó tornája, de Madrid volt.

356.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 343.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:08

Reálisan mindeki időarányosan nézi, csak te és a hozzád hasonlók néznek egy 5 évvel fiatalabb teniszezői telesítményt Fedéhez.

357.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 314.
  • Replica
  • 2010.05.17. 15:38

Így van, utálom is nézni a vinnyogását. Meg hát ha teniszről van szó, azért Taróczynak van valami fogalma erről a játékról:-)

358.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 347.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:12

Fedet azért nagy szám 14-szer megverni, mert ő van kikáltva a világ legjobbjának sőt, már minden idők legjobbjának is.

359.
  • iCreator
  • 2010.05.17. 16:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 342.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:08

Azt magyarázd meg, akkor ki lesz a legjobb, ha majd 5-10 év múlva Nadal-nak minuszos mérlege lesz mondjuk Potro, Davy, Cilic vagy bármilyen future player-rel szemben, miközben Potro-nak mondjuk fele annnyi GS-e meg egyéb tornája sem lesz, mint Nadal-nak?!! Ezt a kérdést már többször feltettem, de mindig feltűnöen kerültétek a választ. Teszem azt Potro fog vezetni kb. 8:5-re Rafa ellen, de fele olyan eredményei sem lesznek, akkor Potro a jobb (legjobb)? Kapaszkodsz abba a 14-7 be (mert másba nem tudsz), miközben ez a mérleg nem nyer Rafának GS-eket. Azt neki kéne nyerni, méghozzá sürgősen évi kettőt (és nem csak RG-éket), hogy megközelíthesse Fed majdani 20 GS-ét. Amúgy Davy a legjobb, hisz jobb a mérlege Rafával szemben. Ja de ez sem jó, mert Fed meg Davy-nál jobb. Akkor hogy van ez? Itt tornákat kell nyerni, minél többet és minél nagyobbakat.

360.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 356.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:23

Időarányosan Hewitt a legjobb. Punktum.
Hol tart most? Na,ennyit ér az időarány(akármi is legyen az :-)).

361.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 350.
  • baga
  • 2010.05.17. 16:15

RG-t és Wimbledont is hozni fogja, azzal meg 24 évesen 8 GS-nél fog járni. Fed-nek 23 évesen sehol nem volt még 6 GS-e!

362.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 347.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:12

Jajj, ne már... Ez a klasszkus mókusvakítás. 12 ezerszer mondtuk el
: Rafa jobb Fednél, de ez nem azt jelenti hogy Ő a legjobb. Az lehet akár Federer is. A mondatot kéne megérteni, nem pedig a durcás kisgyerek szerepét játszani. A tavalyi RG idején egészen más tartalmú kommentjeid voltak:DDDD

363.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 359.
  • iCreator
  • 2010.05.17. 16:26

öregen már kikaphat Rafa, csak ugye nem látsz az orrodtól, hogy ő a csúcs Fed ellen is pozitív mérleget mutatott fel, volt az 9-3 is. A top fedet ugyanúgy verte, mint a mait.

364.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 357.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:25

Pont neki 0. Még Kapi is jobban tolja mint pároswimbledonibajnokúr aki kb. a 3 évvel ezelőtti időkben ragadt meg. Ország-világ rajta röhögött az MC szervás incidens után.:-)

365.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 16:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 358.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:25

Mentségünkre legyen írva, h nem mi találtuk ezt ki Replica, azt sem, hogy a GS győzelmek alapján vizsgálják ezt a kérdést, a Rogerrel szembeni elért eredmények helyett.

366.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 16:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 347.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:12

Ez azért nagy szám,mert Federer a GOAT!
Mert akkor hogy is van: 1. Federer a legjobb!
2. Nadal a meccseik kétharmad részét megnyerte,de itt tulajdonképpen nem számít,hogy a GOAT-ot győzte le!

Most akkor hogy is van,ha akarom vemhes,ha akarom nem?

Hát ezért értelmetlen ez az egész!És még ugyanígy lehetne egy sor ellentmondást felsorolni!

367.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 360.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:26

Te nem valami politikus vagy véletlenül? Furcsa, hogy mindig Neked van igazad... Legalábbis szerinted:-))

368.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 360.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:26

Hogy lenne jobb időarányosan Hewitt, amikor 20 évesen nyert először GS-t, míg Rafa 19 évesen? Ráadásul Rafának 20 évesen már 2 GS volt a neve mellett. Ennyire ne értésél már hozzá:D

369.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 359.
  • iCreator
  • 2010.05.17. 16:26

Felesleges, a kellemetlen kérdéseket megkerülik, ahogy az én magyarázatomat is...

370.
  • baga
  • 2010.05.17. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 361.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:27

Mondom, hogy térjünk erre vissza az év végén.
Én akkor sem lennék meglepve, ha sem Federer, sem Nadal nem nyerne az idén már GS-t.

371.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 359.
  • iCreator
  • 2010.05.17. 16:26

Tanultál matematikát ugye?

Az A jobb B-nél reláció nem tranzitív. Fordítsuk le ezt teniszre:
Nadal jobb Federernél, Federer jobb Davynál, ebből nem következik, hogy Nadal jobb lenne Davynál.
Az A magasabb B-nél az tranzitív reláció, ez nem az. Vágod?

372.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 16:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 362.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:29

Mi meg elmondtuk 12-szer: Rafa nem jobb Federernél füvön, Rafa nem jobb Federernél kemény pályán, Rafa jobb Federernél salakon. Ez nem jelenti azt, hogy Rafa jobb Federernél, aki a világ legjobbja. ;)

373.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 365.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 16:30

Azért gondolom, Rogert igen csak zavarja a 7-14. Ha nem zavarná, akkor sokkal felszabadultabban játszana ellen, minden fóbia nélkül.

374.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 369.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 16:33

Nektek mindig van kérdésetek, és magyarázatotok mindenre. Persze rossz magyarázat.:-)
Ha már magyarázgatni kell akkor gáz van...

375.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 371.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:34

Ha már összehasonlítom a teniszezőket természetes, hogy az legyen rendezés, különben egy értelmetlen kuszaság az egész!

376.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 16:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 374.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:36

Csak könyörgök mondd meg, miért rossz!

377.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 16:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 373.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:34

Zavarja. Lehetett volna kicsit a kemény pályás mutatón javítani, ha pl. Rafa legyőzi Djokot az uccsó Cinci-n, van ez így. Most pont olyan időben, olyan borításon találkoztak, ami Rafának kedvezett..

378.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 368.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:32

19 évesen nyert Nadal is? Akkor Chang időarányosan jobb. 17 évesen nyert.

379.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 16:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 368.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:32

Az a helyzet, hogy a nadali teniszezők hamarabb kiégnek a nagyobb igénybevétel miatt. Már csak ezért sem helytálló az "időarányosság".
Salakteniszező=A tenisztudást futkorászással pótolom, de ez csak salakon jön ki igazán.

380.
  • Turin
  • 2010.05.17. 16:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 211.
  • marias.attila
  • 2010.05.17. 11:08

Az én hozzászólásomnak semmi köze Rafa tiszteletéhez. A tisztelet nem arról szól, hogy a realitásokat sutba dobva lelkendezik az ember.

Leírtam, hogy Rafának 5 éven át évi 2 GS-t kellene vinnie. Mindezt úgy, hogy eddig karrierje legjobb évében 2-t tudott megnyerni. Az meg, h a térdproblémája krónikus, szintén nem az élvezetek mezejére tartozik, hanem sajnos száraz tény.

És igen, behúzott három 1000-est úgy, hogy ennyire már évek óta nem gyengélkedett a top 10 mezőnye, mint az idén. Összesen hárman fejtettek ki ellene komoly ellenállást: Gulbis, Alma és Fed. Ezekből a meccsekből azt szűrtem le, hogy könnyebben zavarba hozható, mitn eddig bármikor: többet hibázik, talán egy árnyalatnyival lassabb is. Attől még ő a legnagyobb esélyes, de ki beszél erről?

Eddig volt kb. 90% esélye megnyerni a Garrost, most meg van 75, na puff.

381.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 366.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 16:30

Én úgy tudom nem goat hanem mákos...
Legalábbis itt azt mondták a szakértő urak/hölgyek.

382.
  • Turin
  • 2010.05.17. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 194.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 10:24

Tulajdonképpen te mit próbálsz megmagyarázni? Ha azt mondják, állíts fel a három plédajátékosod között egy ranglistát, hogy ki a legjobb, ki a második legjobb, stb., te mi alapján fogod?

383.
  • Turin
  • 2010.05.17. 16:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 184.
  • Rafa007
  • 2010.05.17. 10:02

Federernek salakból van kb. 8-10 tornagyőzelme.

384.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 378.
  • erisen
  • 2010.05.17. 16:41

Changnak hány GS-e volt 20 évesen?:D Meg hol van már Chang te nagyon LoL?!

385.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 16:55
 
 
   

Egy Davydenkot ne hasonlítgassunk már Fedhez meg Nadalhoz, mert ez űbergáz. Majd, ha 6-7-szer elveri bármelyiket GS-en akkor talán. De ő egyiküket sem verte meg soha, innentől kezdve meg egyenesen pofátlanság egy lapon említeni velük!

386.
  • Turin
  • 2010.05.17. 16:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 271.
  • troy
  • 2010.05.17. 13:46

Mert úgy gondolod, hogy ez az elmélet tán úgy ahogy van, hülyeség?

Tegnap egy szóval sem állította senki azt, hogy a fóbia dolog hülyeség, egyértelműen van. De hogy az egykezes fonák mennyire sebezhető Rafa számára, az vita felett áll. Illetve eddig azt hittem, ezek szerint vannak itt még újszülöttek.

387.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 16:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 384.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:50

Örüljünk, ha Rafa 10 GS fölé tud menni, az számomra legalább akkora teljesítmény, mint a 16, mert Nadal Federeren keresztül jutott idáig, Fed meg Baghdatisokon keresztül a 16-ig.

388.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 16:59
 
 
   

Most kéne még Viva is ide! Egyensúlyt hozna az erőben:D

389.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 384.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:50

Te emlegetted az időarányt.
Akkor itt van időaránynak Chang.

390.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 389.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:00

Hány GS-t nyert Chang? Egyébként is te mindig olyan hülye ellenpéldákat hozol fel, ráadásul megsértődsz, ha ezt röhejesnek találjuk. Van egy érzésem a nemedet illetően...

391.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 390.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:03

Hülye példára milyen ellenpéldát vársz?

392.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 326.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:52

Nadal jobb, mint valaha? Erisen, annyira szánalmas, hogy a nagy ellenfelet körbenyalod azért, hogy a tőle való vereség kevésbé legyen fájdalmas. Nadal idén igazán jó salakon. De semmivel sem jobb, mint tavaly.
Akkor a Garrosig tényleg sebezhetetlenség érzetet árasztott. A madridi döntőig az is volt. Idén ez már korántsincs így.
Többen vannak, akik igenis odaállnak, és megakarják verni. Valaki pedig előbb-utóbb újra el fogja kapni. Lehet, hogy nem most, ezen a Garroson, csak jövőre, de már nem félnek tőle úgy, mint korábban.

393.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 17:11
 
 
   

Figyeljetek! Ha összehasonlítjuk a teniszezőket, azt jó lenne következetesen végezni azonos szempontok szerint. Ne mondjuk már ilyeneket, hogy "Federer a legjobb, de Nadal jobb nála" Egy halmazelméletben járatlan embernek is megüti a fülét, hogy a legjobbnál hogy lehet jobb?

394.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 392.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:07

Pontosítanék:Nadal jobb most, mint tavaly, viszont rosszabb, mint 2 éve. Ezt remélem elfogadod így tőlem, mivel szinte mindegyik salakmeccsét láttam valamilyen módon az elmúlt 3 évben.

395.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 390.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:03

Ez csak egy példa az időarányos marhaságra. Ez olyan, mint hogy Sampi időarányosan egészen 2007-ig vezetett Roger ellen a GS-ek gyűjtésében, pedig már 2006-ban szinte egyöntetűen kikáltották, hogy meg fogja dőlni a rekordja Roger által.

Az, hogy Rogernek ennyi GS-e van, egy óriási sorozatnak köszönhető: 4 olyan év, amiből 3 évben 3 GS-t megnyert, a negyedikben meg 2-t. Rafának az eddigi legeslegjobb évében jött össze 2. Mi az a momentum, amiből látható lenne, hogy ez az arány hirtelen megváltozna? Rafa sem lesz fiatalabb, és a 24 éve neki már sokkal nagyobb teher, mint rogernek volt, ezt ő is tudja, hiszen többször nyilatkozza. Saját szavaival: nagyon régen van már a profi mezőnyben, nagyon hosszú karrier áll már mögötte, és nem nagyon tudja elképzelni magát 30 év fölött, hogy profiként játszana.
Azaz van 6 éve (saját fejével), amiből az utolsó már afféle levezető. Ebben a 6 évben kéne 10 GS-t nyernie úgy, hogy Roger egytlenegyet nem tesz már hozzá, ami azért elég valószínűtlen.

396.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 395.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:11

fogja= fog

397.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 394.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:11

Én is láttam mindegyiket. Sztem a tavalyi Nadalnak a madridi elődöntőig az égvilágon semmi problémája nem volt. Számomra legyőzhetetlennek tűnt akkor.

398.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 387.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 16:58

És amikor 40 évesen ülsz a kandalló előtt, elégedetten csettingetsz a nyelveddel, és ezt suttogod majd magadnak? :)

399.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 393.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 17:11

Én már ebben a témában leírtam a véleményemet számtalanszor. Fede egyelőre jobb Rafánál, de ha mondjuk Rafa 11 GS-el fejezné be pályafutását, akkor nem mondanám például, hogy Roger jobb nála. Ez így eléggé nyakatekert, tudom. Mások a körülmények, de nagyon. Ezt leírtam már hajnalban is.

400.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 398.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:14

Tudom jól, hogy Rafa kb miket érhet még el, ráadásul a térdének a függvénye a dolog. Nincs esélye a 16-ot megközelíteni sem.

401.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 358.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:25

De ha szted Rafa a jobb, akkor ugye az egész világ téved, te tudod az igazat. Miért is nagy szám akkor a jobbnak megverni a rosszabbat, hm? :)

402.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 17:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 399.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:14

Mi a szempont?

403.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 400.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:17

Reális hozzáállás. Megoszthatnád Replivel is. :D

De ugye tudod, h a térde, mint tényező, nem valami átok, vagy woodo varázslat hatására olyan, amilyen, hanem saját magának nagyban köszönheti. A stílus, amivel másokat térdre tud kényszeríteni, őt magát is térdre kényszeríti időnként.

404.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 376.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 16:39

Oké. Azért rossz, mert ha két játékos egymáshoz viszonyított játékerejét akarod lemérni, arra nincs jobb mutató, mint az általuk lejátszott 21 meccs eredményeinek az értékelése, ti ezt nem veszitek figyelembe . Az hogy Fed 16 GS-t nyert 29 évesen , Nadal 6-ot 24 évesen még semmit nem árul el az EGYMÁSHOZ VISZONYÍTOTT játékerejükről.

405.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 362.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 16:29

Ennek a mondatnak semmi értelme. Hiába próbálod számunkra értelmezni. :D

406.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 392.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:07

Nézd. Attól hogy megszorongatják,attól még nem győzik le. Egyszer sem kapott ki salakon idén,és 3db 1000-est nyert. Ezen nincs mit megmagyarázni. Nagyon jó eredmény.

407.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 404.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:22

Azt nem érted, hogy a tenisz nem az a sport, ahol számít két játékos egymáshoz viszonyított eredménye. Nem ebben mérnek.
Ennek az az oka, hogy iszonyat sokszor találkoznak, teljesen véletlenszerű, hogy éppen kinek kedveznek a körülmények, és csak ehhez adódik hozzá, ki játszik hatékonyabban a másik ellen.
Semmi értelme ilyenekkel jönni, hogy egymáshoz viszonyított játékerő, mert teljesen valószínűtlen eredményeket kapsz.

Egymáshoz viszonyított játékerőben akkor Davy jobb, mitn Rafa? Tehát Davy jobb játékos, mint Rafa, viszont rosszabb, mint Federer? Nem érzed, mennyire nevetségesen hatnak ezek a mondatok? Pedig a logikád alapján pontosan így van.

408.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 404.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:22

Nadal a 6-ot 22 éves korára elérte már, csak az a fránya sérülés tavaly...Rohadt idegesítő, 8-nál is járhatna már...

409.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 390.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:03

Egy elmélet (jelen esetben időarányos by Replica) helyességét a legextrémebb feltevésekkel is kell bizonyítani. Ha ez így nem áll meg,akkor sz*r az elmélet.
Jelen esetben Replicáé.
De hülye elméletre csak hülye következtetés van.
Nem gondolod hogy komolyan összehasonlítom Changot meg Nadalt...Ugyan.

410.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 406.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:24

Ki mondta, hogy nem jó? Marhára nem erről van szó.
Először is kihagyott egy 500-as tornát, erre szüksége volt ehhez az eredményhez.
Tavaly úgy kapott ki a madridi döntőben, hogy plusz 1 hetet még eltöltött salakon előtte.
Egész egyszerűen nézem a meccseit, és nem azt Rafát látom, mint tavaly Madridig, nincs ezen mit magyarázni.

411.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 363.
  • Replica
  • 2010.05.17. 16:29

Póni meg, ha 8-3-ra fog vezetni ellene, az úgy jön össze, hogy a csúcsRafát is verte legalább 3x (mert ez még attól függ, hányszor fognak a közeljövőben összefutni úgy, h Póni felépült), tehát ugyanott tartunk.

412.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 407.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:26

Davyt ne keverjük már ide többet! Verje meg a topmenőket GSeken, és ne fossa szét a gatyáját az első konfliktushelyzetnél! Szánalmas AUSO-n a hozzááállása, amilyen nagy képpel, beképzelten ment ki Fed ellen, csak azért, mert elötte kétszer megverte. Nem méltó egy Grand Slam-re.

413.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 408.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:26

De mikor esik le, hogy azzal a tempóval, amit diktált, ez a sérülés szinte borítékolható volt? Neki iszonyatosan sok nyert meccsre van szüksége, hogy GS-eken durrantson, ezt évről évre igazolja.

414.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 407.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:26

Nem ebben mérnek? Hát miben mérnek? Ennél objektívebb mérce nincs ha két játékost hasonlítassz össze. Az egyik pont 2 -szer annyiszor nyert mint a másik. Mi a francról beszélünk még?? Ráadásul 21 meccses minta alapján...

415.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 408.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:26

Mi lett volna, ha? megint? :s

416.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 412.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:30

Én Rebootovnak válaszoltam, aki pusztán a H2H-val (annakbármiféle elemzése nélkül) hoz elő ilyen mondatokat, hogy egyik jobban áll a másik ellen, akko az a jobb. Erre pedig tökéletes példa Davy.

Sőt, Canas is legalább olyan jó, mint roger, hisz 3-3-ra állnak. :D Sőt, Hrabaty még jobb is, 3:2-re állnak. Henman is úgy vonult vissza, asszem, h jobb maradt. :D

417.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 414.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:30

Nem, képzeld, nem ebben mérnek. És elárulok egy másik titkot is, a Mikulás sem létezik! :D
Amiben mérnek, az a tornagyőzelmek száma, tornák szerinti felbontásban, plusz az No1 helyen eltöltött idő. Ez a két legfontosabb mérce.

418.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 17:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 404.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:22

Reggel írtam, hogy ez miért nem jó mégsem. Legalább négy érvet hoztam föl.
Pl. Ha Rezső kiesett volna minden Rafa elleni vesztes meccse előtt, akkor most 7-0, és Fed a jobb? Ezért nincs értelme az egymáshoz mért játékoserősségnek.

419.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 411.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:29

Nézd, én meg láttam ugye minden meccsét, és azt mondom a tavalyi "Monte Carlo-s" énje például szettre sem jó az idei "Monte Carlo-s" ellen. Rómában is végig nagyon jól játszott, volt az az egy Gulbis meccs, ahol nagyon görcsös lett. Madridban rosszul játszott tavaly is, idén is. Tavaly sokkal jobban strapálta magát, még akkoris, amikor le kellett volna állnia pl Djoko ellen. Idén egy ilyen meccset lehet, hogy dobott volna. Összességében a játéka bíztató a tavalyihoz képest.

420.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 399.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:14

Te nem mondanád rá, meg repli sem, de a legtöbben igen. :D

421.
  • brewer
  • 2010.05.17. 17:36
 
 
   

Na, ma is érdemes volt felkelnem: megtudtam, hogy az a tény, hogy Fednek egykezes fonákja van, és hogy jobbkezes, nos mindennek semmi szerepe nincsen abban, hogy Rafával gondjai vannak. Valamint azt is, hogy ha 195 centi környékén lenne, ez se számítana senmit sem, mert az tök mindegy, hogy az embernek a válla környékére érkeznek a labdák, vagy az ütőmezejébe.

Köszönöm mindenkinek, akik segített ezen felismerésekben.

Most pedig megyek, és megpróbálom felszedni az eldobott agyam maradékait a szőnyegről...

;) :)

422.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 410.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:27

Ha jó ha nem,akkor is aláz mindenkit salakon idén. Ugyanúgy mint tavaly.
Mc-n és Rómán is set-et alig bírtak rabolni tőle. És Madridban se nagyon.(tudom nem volt egetverő színvonal+sokan sérültek)
Ennél jobb teljesítmény hova kell?
Nem azért fényezem mert "jobban elviselhető" hanem mert fényes az magától is.:-)
Fedó meg gondolkodjon nagyokat,és nyilatkozza hogy sikeres a salakszezonja...Attól még nem lesz az. Ha majd megnyeri RG-t...Na akkor az lesz. Kicsi rá az esély,mert szerintem odáig se jut el hogy Nadallal megmérkőzhessen,de azért én szurkolok neki.

423.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 418.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 17:34

Ha Rezső kiesett volna minden Nadal meccs előtt, akkor most nem lenne szó 287-ről!:D

424.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 414.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:30

A tenisz mezőny nem 2 emberből áll. Szóval az egyes játékosok teljesítményének értékelésekor a mezőnyhöz való viszonyukat is nézni kell. Nem csak egymáshoz hasonlítani.

425.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 420.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:36

A Mikulás igenis létezik!:D Ne vedd el a gyerekek örömét!:D

426.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 420.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:36

Mit nem mondanék? Davyra gondoltál? Mert túl sok a hozzászólás, nem tudom mire reagálunk időnként:D

427.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 424.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:39

Már mondtam, van egy érzésem a nemeddel kapcsolatban...

428.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 422.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:36

Azon kívül, hogy szurkolsz neki, mert ezt állítod, elég antiszoiciális a szurkolói magatartásod. Nem ész nélküli lelkendezést várok el tőled, de mait az utóbbi hónapokban levágsz, az tényleg kínos, és nme rogernek.

Ember, értsd már meg, te tartozol neki köszönettel, hogy olyan meccseket láttál tőle eddig, amilyeneket! Ő szinte semmivel sem neked! Egyszerűen annyira gyorsan megdöntött mpég minden rekordot, hogy pofátlanul fiatalnak tűnik a visszavonuláshoz, pedig már simán megtehetné. De ő még marad, és játszik, a saját kedvéért. Akkor legalább ne baszogasd már, ha ebbe hiba csúszik.

429.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 426.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:41

Azt nem mondanád, hogy Fed jobb Rafánál. :D Lehet, h te nem, de szinte mindenki igen, kivéve a spanyolok talán. :D

430.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 417.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:33

Szar lehetett amikor rájöttél.:-) Mármint a Mikulásra... Olyan iskolás dolog ez, én magyarázom a nylvánvalót, Te nem vagy hajlandó megérteni. Nem egy korúak, Fedi 5 évvel idősebb. Így már eleve bukik a mutatvány hogy a i hány GS-t nyert alapon akarod Őket összehasonlítani. Honnan tudod, hogy Rafának 5 év múlva nem lesz 16? Persze azt se felejtsük el, hogy Fedónak 2003-tól 2006 ig lényegében nem volt ellenfele . 2005 -ben Nadal alig 19 évesen verte, de még nagyon az elején volt a karrierjének. Az ilyen típusú emberek miatt áll itt ez az ország is ahol áll, mint Te. Erről szólt ez a 8 év is, voltak adatok, ha úgy tetszik tények amik elárulták hogy hogy áll az ország, de voltak olyanok is akik meg akartak győzni az ellenkezőjéről:-))

431.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 423.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:38

Nem lenne szó, de kijelenthetnénk, Rebootov logikája alapján, hogy jobb játékos, mint Rafa, ez világos, mint a nap. :D

432.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 429.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:44

Sok az impulzusdrukker, aki látvány alapján ítéli meg:D

433.
  • brewer
  • 2010.05.17. 17:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 311.
  • erisen
  • 2010.05.17. 15:27

Húha, ezzel most nagyon nem értek egyet. Szerintem sok minden újjal próbálkozott tegnap, csakúgy, mint egy éve. A tenyeres fogadásain módosított, sokkal aggresszívebben lép be rájuk, és laposan próbálja visszaadni őket, próbálta rövidíteni a labdameneteket, a pálya nagyobb szélességét használta, mint szokta Rafa ellen, a fonákot sem félt használni, a második szettben rövidített egy csomószor, próbált variálni. Szerintem egyértelműen volt koncepció, méghozzá bátor koncepció, az más kérdés, hogy nem volt tegnap eléggé megbízható a játéka ahhoz, hogy a kivitelezés jó legyen.

Csak azokat "a második szervánál befutok a hálóhoz minden előkészítés nélkül" produkciókat hagyná el... ;) :)

434.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 421.
  • brewer
  • 2010.05.17. 17:36

Be örülök neki... Most végre feloszlott a fehér füst és látod , hogy nem az számít a teniszben hogy ki milyen magas, és hánykezes fonákot üt:-) Akkor Karlovicnak , meg Isnernek kéne vezetnie a világranglistát. Ugye, ugye...

435.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 428.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:43

Ne már.
Most kinek köszönjem meg a Phau elleni meccsét? Vagy a Montanes ellenit? Vagy B.Becker ellenit? Kösz hogy 1,5 órát elvett az időmből ezekkel.Mert végignézem mert szurkolok neki,de néha kínszenvedés nézni az a produkciót.
Elhiszem hogy sok GS-t nyert és sokszor nagyon jól játszott,de azért megtisztelhette volna az Estorili,Római közönséget (akik súlyos pénzeket fizettek hogy lássák,és végig neki szurkoltak) hogy nem botrányosan esik ki az 1. és 2. fordulóban.
Ha jól játszik egy szavam nem lenne. Wawrinka+Gulbis ellen le a kalappal.
Go Fedbe is mindig írok valamit,mert reménykedem...
Dehát 30 feletti unforcedekkel nem fog sokra menni.

436.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 17:53
 
 
   

Sampras -Krajicek 4-6
Sampras -Bruguera 2-3 (csak a garros)
Sampras -Stich 4-5 (!)
Sampras -Hewitt 4-5

A fentiekből adódóan nem értem miért hasonlítják Rogert Pistole-hoz... Nem inkább Krajicek-hez kéne?





437.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 430.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:45


"Honnan tudod, hogy Rafának 5 év múlva nem lesz 16? " Felőlem fogadhatunk nagy összegbe. 1 misit nyugodtan fel mernék rakni rá. ;)

"Persze azt se felejtsük el, hogy Fedónak 2003-tól 2006 ig lényegében nem volt ellenfele ." hülyeség

"Az ilyen típusú emberek miatt áll itt ez az ország is ahol áll, mint Te." Ezt meg miből következtetted ki? :o

"Erről szólt ez a 8 év is, voltak adatok, ha úgy tetszik tények amik elárulták hogy hogy áll az ország, de voltak olyanok is akik meg akartak győzni az ellenkezőjéről:-))" De te ravaszabb voltál náluk! Helyes, csak így tovább, ügyes fickó vagy! :lol: :pp

438.
  • brewer
  • 2010.05.17. 17:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 434.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:50

Teniszzeni azért tudni kell ahhoz, hogy ezeknek a tényezőknek szerepe legyen ;) :) Egyébként meg az is nyilvánvaló, hogy egy bizonyos magasság már hátrány, nem előny, mert ugye a mozgékonyság is elég fontos elem a teniszben... De ezt te nyilván tudod, szóval nem kell magyaráznom ;) :)

439.
  • baga
  • 2010.05.17. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 433.
  • brewer
  • 2010.05.17. 17:50

Én is azt éreztem, hogy Federer játékában még van tartalék az idén salakon.
Lehet, hogy Nadal tudatosan fogja magát vissza, ahogy sokan írták itt, én ezt kevéssé hiszem, rajta egyáltalán nem érzem azt, hogy jobb lett volna a játéka , mint a szezon elején. Ettől függetlenül ő az esélyes salakon, az tény, de mintha valahogy fáradtabb lenne, mint régen.

440.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 430.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:45

"Te nem vagy hajlandó megérteni. Nem egy korúak, Fedi 5 évvel idősebb. Így már eleve bukik a mutatvány"

Jaaaaa....Várjál...Ezek szerint a kor is szerepet játszik.
Ok. Akkor a tegnapi vereség számít??? Hiszen Fed 28 éves "vénember". Egy ilyet Nadalnak legyőzni nem dicsőség hanem rutinmunka. Hiszen 5 évvel idősebb.

441.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 436.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 17:53

:-))))

442.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 437.
  • Turin
  • 2010.05.17. 17:54

Mostanában feltűnő milyen higgadtan kezelsz dolgokat a régebbi énedhez képest:D
De most komolyan. Egy pszichológus élettárs ezek szerint csodát tesz:D

443.
  • Turin
  • 2010.05.17. 18:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 434.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:50

Istene, a szűklátókörűség. Elősz9ör is teniszezni is tudni kell, ők meg, főleg Karlovic nem tud. (Ennek ellenére szettet rabolt Rafától az AO-n.) Másodszor természetesen 195 cm fölött a magasság lassan hátránnyá alakul, mint előnnyé. Nehézkesebb a mozgás. Del Potro ugyanis magasságához képest remekül mozog.

És ha ennyire hitetlen vagy, akkor mégis, mivel magyarázod, hogy Rafa szenved a magas játékosok ellen, mint Delpo, Söder, és az olyanok ellen, akiknek nagíyon jó a kétkezes fonákja, mint Delpo, Davy, és Nalbandian? Ja, tudom, totál véletlenül így jött ki.

444.
  • brewer
  • 2010.05.17. 18:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 435.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:52

Köszi, hogy szíveden viseled a drukkerei, köztük az én pénztárcámat is, de azért elárulom, hogy Róma nagyon nagy élmény volt, és egyáltalán nem volt botrányos az a produkció. Élőben azért egy kicsit más fekvése van a játékának, ha éppen kikap, akkor is. Más kategória, mint a többiek. Lehet hogy már gyakrabban omlik össze, az is, hogy már nem tudja folyamatosan fenntartani azt a szintet, meg az is, hogy talán kevésbé eredményes, de ettől még egy élmény. És akart ő ott is, csak nem ment. Azért hál istennek a drukkereinek többsége ezt el tudja fogadni ;) :)

445.
  • brewer
  • 2010.05.17. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 439.
  • baga
  • 2010.05.17. 17:56

Még jó hogy van, közel sincs még topformában szerintem, eléggé elcseszte ezt a salakos felkészülését, bármennyire hihetetlen. Egy tornával ezelőtt kellett volna ennél a játékszintnél tartani, mint most Madridban, én úgy gondolom.

446.
  • Turin
  • 2010.05.17. 18:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 442.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 17:58

Igyekszik az ember. :D De amúgy ha normális mederben marad a társalgás, én sem lépek ki könnyen belőle. :D Meg ma jó napom is volt a munkahelyen, ez is sokat számít ám! :D

Meg nem mellékesen igyekszem kevésbé felhúzni magam a fórumon, mint korábban. :)

447.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 444.
  • brewer
  • 2010.05.17. 18:01

Egy No.1-tól nem botrányos egy 1.fordulós (valójában 2.) vereség?
Jól játszott Gulbis,ez tény.
Ha valakinek már nagyon nem megy akkor arra van egy jó módszer...

448.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 18:10
 
 
   

Kedves Mindenki!
A Dühöngő egy kattintással odébb van.Ez a cikk Rafa győzelméről szól, kéretik ne mással foglalkozni!
Visszanéztem a komment-áradat elejét, a Nadalosok örömködtek,Erisen meg nem bírta ki,hogy ne kötözködjön.Igazán kár hogy egy 1000-es Masters győzelem után nem lehet felhőtlenül örülni!

449.
  • brewer
  • 2010.05.17. 18:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 447.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:09

Mire gondolsz?

450.
  • Turin
  • 2010.05.17. 18:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 447.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:09

És mi az? Visszavonulás, mert te most besértődtél rajta? Vagy valami más?

451.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 18:11
 
 
   

Csak egy tipp!
Pihenjetek a héten egy kicsit,mert fáradtak lesztek a Garrosra!

452.
  • baga
  • 2010.05.17. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 435.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:52

Igazad van abban, hogy Fed ezeken a kisebb tornákon ahogy esik úgy puffan alapon játszik, de nem lehet a motivációt fentartani egész évben, főleg egy olyan valakinek, aki mindent elért. Szerintem az ő ingerküszöbét pl. az éri el, hogy maradjon világelső, vagy nyerjen újabb GS-t, komoly kihívás kell neki, és ez nem tiszteletlenség a szurkolókkal szemben. Emlékezz vissza a tavalyi világbajnokságra, ameddig arról volt szó, hogy nyerni kell, hogy világelső maradjon, nyert is. Utánna kikapott, mert jól jött volna a cím, de ha nem, hát nem.

453.
  • brewer
  • 2010.05.17. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 450.
  • Turin
  • 2010.05.17. 18:10

Hát csak nem erre gondol már... Elég fura lenne a legutóbbi GS győztesét visszavonultatni, rossz játékra hivatkozva ;) :) Szóval kíváncsian várom a megoldást :)

454.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 448.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 18:10

Én nem kötözködök. :-O

"Ha jó ha nem,akkor is aláz mindenkit salakon idén. Ugyanúgy mint tavaly.
Mc-n és Rómán is set-et alig bírtak rabolni tőle. És Madridban se nagyon.(tudom nem volt egetverő színvonal+sokan sérültek)
Ennél jobb teljesítmény hova kell?
Nem azért fényezem mert "jobban elviselhető" hanem mert fényes az magától is.:-)
Fedó meg gondolkodjon nagyokat,és nyilatkozza hogy sikeres a salakszezonja...Attól még nem lesz az. Ha majd megnyeri RG-t...Na akkor az lesz. Kicsi rá az esély,mert szerintem odáig se jut el hogy Nadallal megmérkőzhessen,de azért én szurkolok neki."

Ebben semmi kötözködés nincs pl.Sőt...ez dícséret.
Amúgy Repli háza táján kéne szétnézni,aki Nadal szurkoló és nem a 18-al foglalkozik hanem a 14-7-el. :-)

Nadal a világ legjobbja! Mindenki örüljön. Vamos.
(Amúgy ez Wimbi után lesz aktuális igazán)

455.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 18:14
 
 
   

Fuzzy!
Kijavitanád a ranglistát, jólmutatna Rafa a No 2. helyen!

Köszi!!!

Vamos Rafa!

456.
  • Turin
  • 2010.05.17. 18:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 448.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 18:10

Az ökölrázós "14-7, 14-7!!, ezt beszoptátok Fedesek" is a normális örömnyilvánítás körébe tartozik? :)

457.
  • Turin
  • 2010.05.17. 18:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 435.
  • erisen
  • 2010.05.17. 17:52

Köszönd a Gulbis és a Wawrinka ellenit, mert az nagy játék, igazi tenisz volt. Vagy túrkálsz benne, fintorogva, mint az ételben?

458.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 457.
  • Turin
  • 2010.05.17. 18:18

4 havonta 3 jó meccs...Nem tartod kevésnek egy No.1-tól?
Wawrinka és Gulbis ellen szép volt a játék. Az jó tenisz volt,nem csak Federer játszott jól hanem az ellenfelek is.
Mondjuk ha az lenne odaírva hogy Federer No.8 akkor aláírnám szó nélkül ezeket az eredményeket.

459.
  • agimano
  • 2010.05.17. 18:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 168.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:07

basszus, miért nem keltem fel korábban hétfőn? én nyertem volna! Na mindegy:))) amúgy a múltkor mondtam, hogy kellene csinálni egy éves összesítést olyasmi alapon, mint ahogyan az atp ranglistát is összerakják, szerintem 3 GS-t, vagy akár mind a 4-et és mondjuk 7 1000-es tornát kellene belevenni. Azért nem az összeset, mert nem játszik mindig mindenki, van akik csak mostanában szálltak be. Ki kellene találni azt, hogy hány pont járna a különböző helyezésekért. Nem tudom, hogy akkora különbséget kellene-e hagyni az első és a második között, mint ahogy az atp-n van 1000-600; 2000-1200, szerintem kisebb különbségeket kellene hagyni, de nem tudom, hogy mekkorát, meg nem mindig ugyanannyian játszunk, vannak döntetlenek is. Valami ötlet?

460.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 18:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 430.
  • rebootov
  • 2010.05.17. 17:45

mi bukik miért? Sampras hány évvel idősebb Fednél? és Borg? aztán mégis össze lehet hasonlítani az eredményeiket. ezt a pályafutásuk végén szokás megtenni. jelenleg ott tartunk, hogy Fednek van 10 GS előnye és millió hét a ranglista élén. mivel Nadal még fiatal van esélye befogni. ha sikerült, akkor lehet ünnepelni. illetve ünnepelni bármikor lehet, de akkor mondhatja, hogy többet ért el, addig nem. h2h: leírtam ezerszer. vedd ki belőlük a salakos meccseket és tisztább képet kapsz. azért játszanak annyit salakon, mert Fed ott is jó a döntőre, míg Nadal eddig egy db kemény pályás GS döntőt játszott. szóval nagyszerűek Rafa eredményei, le kalappal, de még sehol nincs Fed eredményeihez képest. ez tény, nem ízlés kérdése.

461.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 18:26
 
 
   

French Open - Federer: Defeat means nothing
Most, hogy aludtam rá egyet, azt kell mondanom nem láttam még ilyen erősnek Fedet salakon Nadal ellen. Verte már, de akkor sült a keze, vagy Nadal volt fáradt/sérült. Most viszont a 2. játszmában abszolút partner volt, vissza tudott jönni. Ha még képes fejlődni a Garroson bármi lehet.

462.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 458.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:21

szerintem nincs jogod így ítélkezni felette, drukkolj másnak ha nem vagy megelégedve a teljesítményével...amiket ő elért, csodálom, hogy egy 1000-es torna egyáltalán motiválja, ha egyáltalán?!

463.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 462.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:27

nekem egyébként nagyon szimpatilus volt Fed. Ahogy játszott és ahogy viselkedett, testbeszéd, stb... Küzdött, de nyugodt volt, de picit kimutatta, ha bosszankodott valamin, valahogy tegnap én oylan apukásnak meg férjnek is láttam egyszerre nem csak világelsőnek.
Biztos hülye vagyok, de nekem ez jutott eszembe.

464.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 18:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 452.
  • baga
  • 2010.05.17. 18:12

Érdekes ez a motivációs kérdés Rogernél. Emlékszem, amikor pár éve (talán '07(?)) a garroson Robredo ellen az első szettet kellett hoznia, ahhoz hogy új rekordot állítson fel a slameken (szettveszteségek tekintetében sorozatban), akkor kicsit nehezebben, de hozta az elsőt. A következő szettet meg valami 6-1 vagy 6-2-re simán elbukta :D
Persze így is övé lett a meccs, de az is kb. olyan volt, hogy itt van tessék, megcsináltam, ez érdekelt.

465.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 459.
  • agimano
  • 2010.05.17. 18:24

Látod, látod!!!!! :)
Hát nem tudom, sztem az a legegszerűbb, ha 1000-es tornáért 1000-et kapsz, 500-ért 500-at, nem? beveszünk egy évben mondjuk 4 gst, 4 1000-est, meg 4 500-ast, és kész :)

466.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 433.
  • brewer
  • 2010.05.17. 17:50

teljesen egyetértek azzal amit írtál. Fed kifejezetten sok mindent megpróbált tegnap és a végére sztem el is kapta azt a mixet, amit nyomni kell. feltűnő volt, hogy mennyire állta a sarat az egykezes fonákokkal, amiket izomból keresztbe csapott. és én is úgy látom, hogy a meccs kb az értelmetlen hálóra rohangászáson ment el. kétszer veszített így adogató játékot, azt követően, hogy egyenlő után másodikra felment. ezzel csak Rafát teszi naggyá. DE. volt ereje visszajönni és Nadal csak percekre tudta bedarálni, ami óriási dolog salakon. ne feledjük: Rafa mindössze egy ponttal nyert többet a meccsen. nem mondom, hogy a mérkőzés labdával, de nagyon kevésen múlott.

467.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 454.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:14

ÍGY KEZDŐDÖTT:
Replica2010.05.16. 22:27válaszolok erre
A király visszaveszi a trónját! (hamarosan

Nadal 39. tornagyőzelme és 18. 1000-es versenye! Mindhárom 1000-es salakos versenyt megnyerte! 2. madridi győzelmét aratta, az első fedett keménypályán, most salakon is nyert!

A legfontosabbat nem hagyhatom ki: 14-7 Nadal!

ÍGY FOLYTATÓDOTT:

"erisen válasza Doctorpete hozzászólásra:2010.05.16. 22:31válaszolok erre
Vagy örök másodiknak.:-)))
Hol a 16 GS? Ja Federernél.:-)
Ma jobb volt Nadal megérdemelten nyert."

Bocs,de most te kezdted a szarakodást!(elnézést a tuskó kifejezésmódért!)

Innen már biztos elszabadul a pokol!

A 14-7 tény,ez volt a 14.győzelem-a király trónja vágyálom,amit egy ilyen győzelmi sorozat után talán meg lehet pendíteni.

Hogy jött ide akkor a 16-6?

Mert provokálni kell,és akkor Replica sem marad adós.

Én úgy gondolom,ez tisztességtelen,nem Replivel,hanem velünk többiekkel!

De ezt már annnyiszor leírtam, de mindig van valaki aki nem bír magával,és igyekszik tönkretenni az örömöt,és ez nagyon gusztustalan.
További kellemes és hasznosabb időtöltést!

468.
  • brewer
  • 2010.05.17. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 458.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:21

Volt ennek a rossz időszaknak oka, nemcsak úgy jött, mert Fednek ilyen kedve volt, de mindegy.

469.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 462.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:27

A megnyert meccsek száma/vereség arány az nem az én ízlésem,hanem az ő teljesítménye.
Én örülnék legjobban ha RG-n döntőzne. 2003-2004 óta neki szurkolok. Most kinek szurkoljak? Querrynek??
Kinek van joga megítélni a meccseit és a teljesítményét? Mert akkor attól fogom megkérdezni.
Ami rossz az rossz. Ki kell mondani. Rossz volt IW,rossz volt Miami,rossz volt Róma,rossz volt Estoril,Madrid már jobb volt.
Persze szerencsétlen sorsolás,meccslabdák,meg minden,de szóval a No.1 az legyen No.1.
Nem tudom hogy 1000-esek nélkül hogy lehet felkészülni egy GS-re. De lehet hogy lehet,remélem most megmutatja hogy kell.

470.
  • agimano
  • 2010.05.17. 18:39
 
 
   

nem olvastam vissza ezt a sok kommentet, de látom, hogy min megy a vita nagyjából.

Lenne egy olyan kérdésem azokhoz a Fed drukkerekhez, akik teljesen kikészültek Fed utóbbi időkben elért eredményeitől, hogy igazából mit vártok el tőle? Azt, hogy minden versenyen odategye magát, mindig mindent megnyerjen, vagy hogy vonuljon vissza, mert úgy látszik, hogy ha a kettő között van valami, az nem tetszik. Mindig mondjátok, mondjuk, mondják, hogy Fed most már csak a GS-kre figyel, ha ez így van, akkor miért baj, az, hogy ami közben van, azokra nem figyel annyira? Valószínűleg különböző okokból kifolyólag már sosem fogja úgy végignyerni az évet, ahogyan korábban. Mindenki azzal jön, hogy Fed a legjobb játékos, ami abból látszik, hogy mennyi GS-t nyert. Egészen az AO óta bénázott, valószínűleg nem direkt, de a végére csak összeszedte magát, ott volt a döntőben könyörgöm. Lehet, hogy nem annyira meggyőző játékkal, de ott volt egy 1000-es salakos torna döntőjében, úgy, hogy 3 salakos meccset nyert előtte idén. Lehet, hogy kicsit szétcsúszott, és még mindig nem az igazi, de a meghatározó, kellő időpontban megint oda tette magát, szerintem a RG-on sem kell különösebben aggódni, ott is jó lesz, előhúzza a jó teniszét és jól fog játszani. Az utóbbi 4 GS-ből 3-at nyert a negyediken a döntőben kapott ki, mi a bajotok konkrétan?

Normaluser lebaszott, amiért megmertem kérdezni, amikor Ferrer ellen kiengedett, hogy ezt lehet-e, hogy direkt csinálja, azóta kiderült, hogy nem direkt csinálta, és visszaküzdötte magát, azt hiszem megértem, hogy miért készült ki a feltételezésemen, de én tényleg nem rossz indulatból kérdeztem. Pl, ha Estorilban tényleg direkt kapott volna ki, mert annyira rossz volt a pálya, hogy nem akart sérülést kockáztatni, vagy bármi, én egyáltalán nem haragudnék rá, nem nézném le, néha meg kell ilyen döntéseket hozni. Szerintem az a pár vereség, ami becsúszott neki az első körökben, nem direkt volt, de ha mondjuk csak az egyik direkt lett volna, mert nem akart akkor játszani, pihenni akart, a családjával lenni, akármi, szerintem akkor sem szólhatna senki sem semmit. Az ő döntése, muszáj elindulnia, oda megy, kiesik, nyilván ha nem kellene elmenni, el sem menne. Mondom, szerintem nem ezt csinálta, de ha ezt is csinálta volna, akkor mi lenne, összedőlne a világ?

Szerintem fed nagyon okosan csinálja ezeket a dolgokat, okosabban, mint Rafa, ezért is örülök, hogy idén felismerték, hogy túl sok 3 salakos torna egymás után, és lemondták Barcelonát, szerintem ez nagyon jó döntés volt, gondolkozni, taktikázni is kell, nem csak jól teniszezni és mindent megnyerni. Nem kell mindent megnyerni. Én, ha Fed rajongó lennék, bíznék benne, így is bízom, tegyétek ti is ezt szerintem!

471.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 467.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 18:36

Ok. Pá.

472.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 463.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:31

igen, én is ezen gondolkoztam a meccsen, hogy a testbeszédéből, arcáról mennyire nem sugárzik, hogy milyen szintű teniszező, és sportoló ő...még talán egy kicsit meg is volt szeppenve:P

473.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 18:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 467.
  • csomayjuli
  • 2010.05.17. 18:36

sztem senki nem olvassa vissza hogyan kezdődött:( nekem legalábbis erre nincs időm. most Rafa napjai vannak, amiért iszonyatosan megdolgozott. ez tény és én pl örülök neki, hogy visszatért.

474.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 469.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:37

már megmutatta párszor, nem e?

475.
  • agimano
  • 2010.05.17. 18:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 465.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:33

500-ast nem nagyon játszottunk szerintem, engem azok nem is izgatnak annyira, inkább legyen több ezres, akár azt is csinálhatjuk, hogy nem 1000-t adunk, hanem csak 500-t, de én 500-as tornán nem annyira akarok játszani

amúgy várom az angolt, ne lazsáljál!;)

476.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 18:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 470.
  • agimano
  • 2010.05.17. 18:39

én nem tudom ki mit vár Fedtől, de én évi 1 max 2 GS győzelmet és hogy addig nyomja, amíg ezt reálisan el tudja érni. tegnap meglepett, mert sokkal jobban megszorongatta Nadalt azután, hogy a spanyol már nyeregben volt és még 3 hét a RG döntő, azaz van miért drukkolni.

477.
  • brewer
  • 2010.05.17. 18:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 461.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 18:26

Igen, ez szerintem is így volt, csak... Egyrészt ez a madridi salak fekszik legjobban Fednek, míg az RG salak leginkább az MC-hez áll közel. Jó, tavaly meleg volt és nagy szél, emiatt gyorsabb volt a pálya, de alapesetben nem ez a helyzet, idénre meg nyirkos, hideg időt jósolnak. Szóval nem hiszem, hogy hasonló játékkal eredményes lehetne idén RG-én, ha eljutna a döntőig. Ráadásul a körülmények Rafának meg pont hogy kedvezőbbnek lesznek, jobb lesz az RG-n, mint itt volt. Egyébként se volt nekem túl meggyőző tegnap, elég sokat hibázott, bár tény, hogy mindketten a máásodik szettre melegedtekk be. De igaz, jó volt látni a 2. szettben, hogy Rafa végre nem dróton rángatja Fedet ide meg oda :)) Csak ebben szerintem az itteni körülményeknek is nagy szerepe volt.

Oké, azzal a totális támadótenisszel, amit tavaly Söd nyomott, már láttuk, hogy le lehet győzni Rafát RG-n is, de szerintem nem volt véletlen, hogy a négy elődöntősből három nagy szervás, nagy tenyereses játékos volt tavaly. Sőt, ha belegondolok, mind a négy az volt. Szerintem idén megint az igazi salakmanók lesznek az eredményesebbek, de majd látjuk.

478.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 474.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:40

Mikor?
Max tavaly lehetett,de akkor is IW+Miami SF,MC 16-között,de csak nyaralni ment
Róma-SF,Madridot meg nyerte.
Előtte lévő években meg végképp nem volt ilyen hogy az 1000-eseken ennyire rosszul menjen.

479.
  • agimano
  • 2010.05.17. 18:49
 
 
   

amúgy szerintem Rafa egyáltalán nem annyira verhetetlen, mint ahogy sokan mondják, valami nincs rendben nála, szerintem az önbizalma, de nem tudom, hogy mi ez pontosan, persze így is nehéz megverni, de szerintem meglehet. Én persze abban bízom, hogy nem fogják, mert egy jó Wawrinka, Gulbis, Almagro is kevés volt hozzád, de ha egy ellenfele végig tudna azon a szinten pörögni, amin ők 1 szettig mondjuk, akkor meg lehetne verni, de lehet senki sem képes azon a szinten annyi ideig pörögni.

480.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 472.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:40

Nem tudom, nekem úgy tűnt, hogy nagyon jól érzi magát, derűs volt, nyugodt, mintha izgatottsággal vegyes öröm lett volna, hogy Rafával játszik..... Taró is mondta, hogy látszik, mennyire tisztelik egymást, miközben ütötték egymásnak a fantasztikus pontokat.... Jó hangulat volt.....


(ja, még visszamegyek ma hozzátok, kiélvezem a bannert :)

481.
  • agimano
  • 2010.05.17. 18:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 480.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:50

hova mész?:)

482.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 475.
  • agimano
  • 2010.05.17. 18:41

Írok msn-re :), te kis rabszolgahajcsár!!!!

483.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 480.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:50

hmmm. összekevertelek brewerrel.

akkor a zárójelben hülyeség van. amúgy krumplihoz megyek még vissza :)

484.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 483.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:53

:D Ez ettumfiliinek ment volna, ha agyamnál lettem volna....

485.
  • agimano
  • 2010.05.17. 18:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 482.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:52

hát érted:)

486.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 478.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:46

2008-ban montrealban kikapott simontól első körben aztán cincyben karlovictól 16 között, majd megnyerte a usopent...

tavaly év végén kikapott davigyenkotól a masters cupon, majd dohában is a 4 között, aztán láss csodát az ao-n megverte, és viszonylag könnyedén megnyerte 16. GS-ét

487.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 479.
  • agimano
  • 2010.05.17. 18:49

ezután már csak lesz azért önbizalma, bár én is éreztem amit te

488.
  • brewer
  • 2010.05.17. 18:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 483.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:53

Gyere, bár a ruha kérdésben nem értünk egyet :))) Kérlek, ne akadj ki nagyon rajta :))

489.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 487.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:56

Az biztató, hogy se Ernie, de Fed nem verte meg....

490.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 488.
  • brewer
  • 2010.05.17. 18:58

Nem szoktam kiakadni, ha nem ért velem egyet vki, elég nagy az önbizalmam :)

491.
  • brewer
  • 2010.05.17. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 478.
  • erisen
  • 2010.05.17. 18:46

2007-ben és 2008-ban is voltak ilyen időszakai, csak azt nár szeretjük elfelejteni :) A tavalyi madridi győzelme előtt pl. utoljára a 2007-es Cinci tornán nyert Masterst...

492.
  • agimano
  • 2010.05.17. 19:06
 
 
   

brewer=krumpli? amúgy szerintem Rafa RG ruhája tök jó:)))

493.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 19:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 477.
  • brewer
  • 2010.05.17. 18:44

na ezt én másképpen látom. tudom, hogy kicsit star wars, de majd eldöntitek. ha kint leszek és látom a saját a szememmel megírom cikkbe is:). szóval salak. A párizsi salak valójában lassabb volt, mint bármikor. ha emlékeztek rá erről beszélt mindenki. de ez nem az MC (ahol sztem az állandó szél miatt Fed nem fog többet indulni) darabos salakja, ahol 15m magasra pattannak a labdák, hanem egy kifejezetten liszt szerű cucc.
és akkor jön az összeesküvés elmélet:
azt figyeltem meg tavaly (már Rafa kiesése előtt), hogy annyira lassú a pálya, ami már a támadó játékosokat segíti. hogyan? a foghatatlan adogatás, az foghatatlan adogatás, itt nem veszítenek. ugyanakkor a gyengébb lábmunkával bíró nagy tenyerest csapó játékosok ugyanúgy odaértek a labdához, mint a 10x gyorsabb Nadal. Nem, hogy odaértek, volt idejük átfarolni tenyeresre és még mindig jó magasról, tiszte erővel tudták megcsapni a lasztit, amire Rafa ellen egyébként esélyük sincs. ebben az is biztosan benne volt, hogy Nadal röviden játszott, de ha visszanézitek azt fogjátok látni, hogy Gonzo pl. röhögve üt mindenhonnan tenyerest, mert olyan lassú a pálya, hogy simán visszaért, ha kellett. És ebben a tempóban bírták végig. Nadal azért Fed ellen egyáltalán nem passzív teniszt nyomott tegnap. Sztem csak azzal már nem tudja megverni. Igenis gyorsította Fed fonákját, amibe azért bele-bele hibázott (amit az egykezes fonák elkerülhetetlenné tesz). Szóval nem vagyok benne biztos, hogy Nadalnak a minél lassabb pálya kedvez. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az a pálya kedvez neki, ahol tud csúszni és magasra pattannak a labdái. De ha a lépegetőknek van ideje rákészülni a nagy ütésekre, az nem feltétlenül jó hír a spanyolnak. mondjuk most a lépegetőt sehol nincsenek, viszont Fed elég hatékonynak mutatkozott tegnap támadásban. Valahogy úgy érzem Rafának nehéz dolga lesz. Ő az esélyes az egyértelmű, de lehetnek izgalmak.

494.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 19:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 480.
  • troy
  • 2010.05.17. 18:50

nagyon hosszú idő után nem volt beszarva Rafától.

495.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 494.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 19:13

Igen, hagyott időt magának a lelki felkészülésre.... de a végén csak nem sikerült.... de közel sem volt lemosás, meg amikot előtte írtatok, szal igazam volt :)

496.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 492.
  • agimano
  • 2010.05.17. 19:06

bakker, leleplezed, közben msn-en is megdumálhattuk volna :D

Ági..... :D

497.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 486.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 18:54

Ok. Accept.
Mondjuk Doha az nem 1000-es.
2008 elején is volt hasonló:
IW elődöntő Mardy Fish
Miami QF Roddick
MC döntő Nadal
Róma QF Stepanek

498.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 493.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 19:12

lesznek is!!!! ebben tuti biztos vagyok!

499.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 19:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 497.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:22

tyű ez a 2008 nem volt túl jó év neki :P

500.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 19:25
 
 
   

Sokatmondó, ahogy a h2h betyárok kikerülik a kényes kérdéseket :D

501.
  • agimano
  • 2010.05.17. 19:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 496.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:19

hát te leplezted le, nem én:P mondhattátok volna, hogy nem, nem ő

502.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 498.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:23

Max annyi hogy Nadal hány setet veszít majd a döntőig. 1-et vagy 2-őt.:-)

503.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 499.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 19:24

Hát nem. Még jó hogy az USO-n mérgében elgyepált mindenkit.:-)
Az tiszta fekete cucc azóta is a kedvenc. Olyan feelingje volt mint aki azt sugallja hogy "az erő velem van bármit csinálsz is". :-)
Kár hogy csak akkor volt olyan cucca.

504.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 501.
  • agimano
  • 2010.05.17. 19:26

ja, nem lett volna feltűnő.... :)

505.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 501.
  • agimano
  • 2010.05.17. 19:26

ja, igen, sajnos én lepleztem le. úgy látszik, front van....

506.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 502.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:26

jaja, tegnap Rogert is lemosta simán.

507.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 503.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:29

olyan Palpatine-os vagy Vaderes :)?

508.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 506.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:33

Az eredmény nem tükrözi,de végig az az érzésem volt hogy itt csak és kizárólag Nadal győzhet. A mentális fölénye már-már nyomasztó volt.
Darth Federer.:-)

509.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 508.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:37

Hát jó neked.... Amikor 4:2 után Rafa elbukta az adogatását, majd 4:2 tájbréknél igencsak elbizonytalanodtam ......

Rafael Skywalker Parera :)

510.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 19:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 508.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:37

mert fednek drukkoltál...és pesszimista is vagy...szóval nem meglepő :D

511.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 19:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 503.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:29

bocs de az 2007-ben volt sztem...08-ban pirosban játszott,nem?

512.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 511.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 19:45

Várjál...lehet igazad van...és tényleg igazad van.:-)
http://www.youtube.com/watch?v=f...

Amúgy pesszimista maximalista szurkolóról nem hallottál még?

513.
  • ettumifilii
  • 2010.05.17. 19:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 512.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:49

de, sőt, elég gyakori az olyan :D

514.
  • agimano
  • 2010.05.17. 19:58
 
 
   

LOL @ Rafael Skywalker Parera

515.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 20:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 508.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:37

nem volt mentális fölényben. ha lett volna, akkor 6/4, 6/3, ahogy lenni szokott.

516.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 20:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 515.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 20:15

Szerintem se. Fed egyszerűen elütögette a fontos pontjait. És ezen szépen el is ment a meccs.

517.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 20:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 516.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 20:23

voltak ilyen játékok. főleg az első szett végén, de a 2.-ban inkább egy kis szerencse hiányzott. pl a rövidítésnél, ami a háló legtetején akadt el 4:2 után. nem parázott Fed. kereste az ellenszert és a végére nagyon jól játszott. sztem simán lehetsz pozitív.

518.
  • brewer
  • 2010.05.17. 20:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 493.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 19:12

Nekem úgy rémlik, hogy a szél szépen lefújta a salak egy jó részét a pályáról, és emiatt gyorsabb volt. Meg a TV-ben is gyorsabbank tűnt az előző évekhez képest. De te kinn voltál, nyilván élőben jobban láttad, szóval elfogadom. Amit meg írtál a túl lassú pálya előnyéről/hátrányáról az teljesen logikus, szóval akár ez is lehetett az ok.

"Inkább úgy fogalmaznék, hogy az a pálya kedvez neki, ahol tud csúszni és magasra pattannak a labdái."

Én meg úgy fogalmaznék, hogy az a pálya kedvez neki, ahol magasra pattanak a labdák, függetlenül a borítástól ;) :)

519.
  • brewer
  • 2010.05.17. 20:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 496.
  • troy
  • 2010.05.17. 19:19

Szerintem eddig se titkoltam ;) :)

520.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 20:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 517.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 20:26

Szokás szerint teljesen egyirányból nézed a dolgokat. 16-6. Kb ez a lényege, amit gondolsz az egészről. Kérlek olvasd el a 00:33-as kommentemet, amit neked címeztem. Nincs köztük 10 Grand Slam különbség ezt te is jól tudod. Ráadásul mintha némi korkülönbség is lenne köztük...De mindegy . Te a tegnapi meccsből is csak azt vetted le csőlátással micsoda sansza van a Garrosson Fednek ellene.
Aztán meg ha megint besül, akkor Fed a marha, mert te annyira látod mit kell csinálnia, csak ő nem tudja soha végrehajtani valamiért. Érdekes. Te tudod.

522.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 20:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 520.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 20:43

Mi ez a baromság megint, hogy van-e köztük 10 GS???

523.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 20:55
 
 
   

Már leírtam párszor: Ha összehasonlítjuk a játéktudásukat, azt meg lehet tenni többféleképpen. Ennek legelfogadottabb módja a GS darabszám. 16,6 ezek számok. Ezeket nem lehet megkérdőjelezni, lecsippenteni belőlük, hozzájuk adni.
Ha más összehasonlítást veszel, akkor meg is nincs értelmük.

524.
  • raffaforever
  • 2010.05.17. 20:57
 
 
   

nagy nagy öröm és elégedettség hogy rafa ujra a régi... persze az ellentábornak ez nem biztos hogy tetszik de ez van.akárhogy is rafa legnagyobb ellenfele csak a saját egészsége .de kop .kop. ugy nézem minden rendben. lehet it ragozni a dolgokat de aki 100 salakosmeccséből 3 -at veszít .az ellen nehéz favoritot találni ,hivhatják őt federernek és lehet 16 gs.győzelme.salakon ő a király és idén végre rájött a menedzsmentje hogy nem kell minden salak tornán elindulnia.kell az erő párizsra mert ott kell még feltenni az í-re a pontot,ha az meg lesz alakulhat bárhogy az év további része már elégedettek lehetünk!!nagyon drukkolok rafának hogy legyen meg az 5-ik garrosa !!!!

525.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 20:58
 
 
   

Lehet h2h-zni is, de akkor Davy bizony jobb lesz Nadalnal, ezért nem is használatos módszer.

526.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 20:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 522.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 20:49

Csak az barátom, hogy Fuzzy rendszeresen nem létező különbséget hangoztat köztük. Enyhén nehezebb dolga volt Rafának mikor berobbant, mint Fednek, amit ő természetsen 16 GS-el a puttonyában nem hajlandó elfogadni. Mert, ha a kedvencednek 16 GS-e van, akkor ugyebár könnyű fölényeskedni. Kb napi háromszor jön ide, és annyit tesz hozzá, hogy majd, ha Rafa is eléri azokat az eredményeket, pont, pont, pont. Tudja jól, hogy ez képtelenség, és ezért itt fölényeskedik. Nem hajlandó az okok mögé nézni, meg semmi, csak az a lényeg, hogy 16-6, mert ez mindent megmagyaráz kapásból. Érted már?

528.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 21:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 526.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 20:59

Most erre mit mondjak? Legyél te is Fedfan!

529.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 21:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 526.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 20:59

Azonkívül az ilyen "Király visszaül a trónjára" kommentek után nem is csodálom...

532.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 21:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 525.
  • Prézli
  • 2010.05.17. 20:58

Ja, az egyik kedvenc összehasonlításom az egy mérkőzésre jutó félkezes-fonák nyerők :)
Igaz, ez csak részbenrendezés :)

535.
  • Turin
  • 2010.05.17. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 503.
  • erisen
  • 2010.05.17. 19:29

Csak hát a híres neves fekete cucc nem 2008-as, hanem 2007-es. :D

536.
  • troy
  • 2010.05.17. 21:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 519.
  • brewer
  • 2010.05.17. 20:41

huh, nagy kő esett le ;)

537.
  • Turin
  • 2010.05.17. 21:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 517.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 20:26

Engem legeslegjobban a fonákkal hálóba nyesegett 2. szervák zavartak. Azok olyan gyengék voltak, hogy azzal is többet ér, ha csak simán rámozdul izomból, azt lesz, ami lesz. Nem értem, ilyenkor miért csinálja ezt.

Valahogy olyan érzésem van, hogy Roger fogadási stílusához szinte jobban fekszenek a Gulbis-Roddick féle bődület szervák, amiket reflexből, saját erejüket használva visszaüt, mint az ilyen Nadal féle 80 km/h-s másodikak.

538.
  • normaluser
  • 2010.05.17. 21:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 537.
  • Turin
  • 2010.05.17. 21:41

Tényleg jobban bánik velük. Amúgy Nadal második adogatásait Wimbiben egész jól kezelte, ott jobban is kellett fókuszálnia a spanyolnak. Nem tudom miért van, hogy salakon vagy lassabb borítású kemény pályán rendre rosszul találja el ezeket a relatíve gyenge második adogatásokat.

539.
  • Turin
  • 2010.05.17. 21:54
 
 
   

Még valami, és kérem, hogy egy Nadalos se érezze feszültségkeltésnek, de ez a momentum megragadt bennem. 5-5-nél, amikor Fed szervált, a vonalbíró ugyan out-ot kiáltott, de meglehetősen késve, és akkor már Rafa beleért a labdába, ami outra ment.

Én attól a Rafától, akinek a sportszerűségét zengve dícsérik, amerre jár, jó néven vettem volna, ha szépen átáll a másik oldalra fogadni. Ezek a kritikus szituk azok, ahol igazán számít egy-egy pont megadása, az pedig Rogeré lett volna egyértelműen. (Hangsúlyozom, Rafa ha tizedmásodpercekkel is, de előbb ért a labdába, mint a kiáltás.)

(Ugyan nem ezen múlott a meccs, de egy 15-re nyert game helyett lett belőle egy egyenlőkkel tarkított keservesebb adogatás.)

540.
  • tomma
  • 2010.05.17. 21:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 526.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 20:59

Mér volt nehezebb dolga ? Ekkora hülyeséget h lehet mondani !! Akkor nem volt világranglistás top 10, vagy mi ? Ne hülyéskedj már, de komolyan... Neki is ugyanúgy végig kellett vernie az akkori top 10-et, mint anno Nadal-nak amit meg is tett (Ő is !). Vagy szerinted Agassi és Sampras gyenge kezdők voltak, nem beszélve a csúcs ! Hewitt-ről és a harapós, fiatal Roddick-ról ? De említhettem volna még egy pár nagyágyút. Szóval a véleményed minimum elfogult és akkor elővettem a szebbik arcom :) Szia

541.
  • Replica
  • 2010.05.17. 21:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 517.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 20:26

Nem parázott, csak kereste az ellenszert? LoL! :D 5 éve keresi!!!! :D
Ez akkor LOL, mint 2007 Hamburg, amikor elvileg megtalálta az ellenszert, aztán gyakorlatban kiderült, hogy nem.

542.
  • Replica
  • 2010.05.17. 21:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 515.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 20:15

Pont, hogy mentális fölényben volt! Mint eddig mindannyiszor. A 2008-as hamburgi tornán 1-5-ről fordított Rafa, ami szintén mentális fölény miatt volt.

543.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 21:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 537.
  • Turin
  • 2010.05.17. 21:41

Attól tartok, letörnék a kis kezedet azok a második szervák, ha fogadni próbálnád.
Ennyi idő alatt rájöhettél volna, hogy Nadal nem gyengén üti a szervát, hanem iszonyúan pörgetve. Ráadásul kanyarodik is mint a franc. Nem olyan könnyű azt lekezelni.

544.
  • Replica
  • 2010.05.17. 21:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 520.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 20:43

Fednek eddig is minden évben volt sansza a szakértők szerint a Garroson, hagyjuk meg most is, annál nagyobb a győzelem.

545.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 541.
  • Replica
  • 2010.05.17. 21:55

vagy mégis. meglátjuk. ahogy azt is mi lesz gyors pályán, amikor nem pattan el a meccslabda két métert a gyüves salakon. egy ponttal nyert többet Nadal. Rafának az RG kötelező, ha ott nem nyer, akkor sehol (ezt jól mutatják a statok), szóval Fed mehet játszhat kedve szerint.

546.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 539.
  • Turin
  • 2010.05.17. 21:54

Nem adhatja meg a pontot, csak a bíró. Ebben az esetben ő dönt.

547.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 546.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:01

Rafa nem törölte el a nyomot? Én úgy emléxem...

548.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 542.
  • Replica
  • 2010.05.17. 21:57

2008-ban. tegnap szett és break előny után a hálónak imádkozhatott, hogy fogja meg Fed x-ik ejtését. a mérkőzéslabdád Fed nyerővel hárította, a második meg világgá pattant 100%-os ziccerben. semmilyen mentális fölény nem volt tegnap.

549.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 543.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 21:58

Ugyan, hagyjál már a kis kezemmel, meg a többi fölényes marhaságoddal. Egy 80 km/h-s labda a profi teniszben gyenge. Tök mindegy, mekkora csavar van benne. Roger is csavarja a második adogatását, csak az kétszer ennyivel megy.

550.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 537.
  • Turin
  • 2010.05.17. 21:41

Nehogy azt hidd, hogy egy lassú szerva nem lehető zavaró, pl nehéz lehet megtalálni a megfelelő ütést. Gyementyeva egy időben olyan szervákat ütött, mintha tollsozna, semmi ereje nem volt, mégis annyira zavarta az ellenfeleket, hogy nehezen tudták lekezelni.

551.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 539.
  • Turin
  • 2010.05.17. 21:54

Igen, és a következő pontban Rafa szépen hálóba ütötte a labdát. Valószínűleg szándékosan.

552.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 546.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:01

Hivatalosan nyilván nem adhatta meg. De egész nyugodtan hálóba vághatta volna megint. CSAK ha NAGYON KÖVETKEZETES.

553.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 549.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:02

Jó akkor Federer a béna.

554.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 540.
  • tomma
  • 2010.05.17. 21:54

Sampras, Agassi. Ne hülyéskedj velem! Ezt már kitárgyaltuk egykoron a Dühöngőben, és te legalább annyira elfogult vagy, mint én. És akkor még elővettem a szebbik arcomat:)
Szia

555.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 547.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:02

Eltörölte, de az tökmindegy volt, mert visszaállt fogadni. Pedig előbb ütötte meg, mint az out jött volna.
Mindegy, ezek apróságok, de nekem hozzátartoznak az egész képhez. Nem gond ez, csak egy tökugyanilyen momentum az, amin Viva egész évben (Repli meg időnként) hőbörög az USO-s Fed-Djoko meccs kapcsán.
A szitu gyakrolatilag ugyanaz.

556.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 552.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:03

Butaságot beszélsz és még bele is éled magad. Nemsokára nagyon igazad lesz megint.

557.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 550.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:03

kérlek, ne írj ostobaságokat. miért lenne nehéz megtalálni az ideális ütést? ezt olvastad valahol? Gyemetyeva? WTA.com. nézd már meg milyen százalékban hozta az adogatójátékait. a top 10 közül magasan a leggyengébben! ennyire zavarta meg a szar szerva az ellenfeleket. nőkről beszélünk...

558.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 553.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:04

Ahogy ezeket a szervákat kezeli, az bénaság, igen. Az ő szintjén mindenképpen. Már bocs, de vannak momentumok, amin elmennek ezek a meccsek. Az egyik ilyen, h 5-6 ilyen gyenge másodikat nyesett a hálóba, volt, amit 15-40-nél.

559.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 545.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:00

El vagy tévedve a Fed barlangban, de nagyon! Fű elég gyors, és az utolsó találkozásukkor le lett lépve a svájci. Fednek nincs ellenszere Rafára salakon, 5 éve keresi, most is látszott, hasztalanul, pedig nem egy top Nadallal állt szemben, mint a 2008-as megsemmisítő erejű Garrosi döntőben. Illuziókat kergetsz.

560.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 555.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:05

És még valami. Mondj egyetlen alkalmat, amikor Federer felülbírált egy döntést, mert látta hogy téves az ellenfél kárára.

561.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 550.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:03

Volt, hogy nagyritkán nehezen kezelték Gyementyeva gyenge szerváit, de legtöbbször beszivatták vele rendesen.

562.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 555.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:05

Mit kellett volna tennie?

563.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 556.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:05

Sztem meg te beszélsz butaságokat, úgy hogy ebben meg is egyezhetünk. ;)

564.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 553.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:04

1. tök lényegtelen, hogy megadhatja-e hivatalosan. senki nem fog vitatkozni vele. egyébként salakon megadja mindenki, mert ott a nyom, lejön a bíró és ő adja meg. akkor nem adják meg, ha nem látják a nyomot, vagy nem egyértelmű. volt ilyen tegnap.
2. Fed jó volt tegnap. jobb volt, mint salakon szinte bármikor. egy ponttal veszített többet, mint Rafa. Látszott a meccshiány, de Róma és Estoril után a két kezedet kellene összetenni, hogy nem 6/2, 6/2 lett a vége, mikor Rafa két 1000-es versenyt nyert, míg Fed meccset sem nyert. És még maradt benne. EZ A LÉNYEG. Nincs vége a salakos szezonnak és aztán jön a fű:)))

565.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 562.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:09

Én nem azt mondtam, hogy mást kellett volna tennie. Tegyen, amit szeretne. Csak akkor sztem ne erőltessük annyira, h mekkora különbség van köztük sportszerűségben, amit "szegény" Rafa kárára nem tolerálnak díjakkal. Az ilyen szitukbl kiderül, h gyakorlatilag nem sok.

566.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 555.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:05

Megadott egy olyan pontot Fednek, amit outra kiáltottak, mert látta. Fed ilyen pontokat nem szokott megadni, mégha az orra előtt esik le a labda, akkor sem.

567.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 558.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:06

Akkor most volt mentális fölény vagy nem volt szerintetek?

568.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 551.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:03

Nem ütötte a hálóba a labdát, mert 40-15 után 40-40 lett, és elég izzadós adogatójáték. Nézd vissza, ha nem hiszel nekem.

569.
  • Doctorpete
  • 2010.05.17. 22:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 544.
  • Replica
  • 2010.05.17. 21:59

tudod mit, azert Nadal ott biztos megvédi a pontjait :))
jó éjt mindenkinek

570.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 557.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:06

Az én kommentjeimre még véletlenül sem reagálsz! Amit 00:33-kor írtam és amit 20:43-kor, neked címezve. Csak Federerben gondolkozol, Rafa szerinted nem lesz ennél jobb? Csak egy csöppet. Mert szerinted Fed most játszott a legjobban, nos ha ez volt a legjobb, akkor nagyon megnyugtattál. Nem féltem tőle Rafát. 1000-szer lejátszhatják azt a meccset, 999-szer Nadal nyer. Imádkozz, hogy ez legyen az a kivétel és készítsd be a pirulákat, ha netán tévedtél. Többet nem tudok ehhez hozzáfűzni, ha neked ez jött le a tegnapi meccsből.

571.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 566.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:10

Más megadni egy labdát 2-2-nél, és 5-5-nél egy ugyanolat. Ez utóbbit nem sikerült még neki sem.

572.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 557.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:06

Gyementyevának anno nagyon gyenge szervája volt a Garros döntőben is, mégis zavaró volt, mert olyan szögben ütötte. ne akard már megmagyarázni, hogy egy gyenge szerva nem lehet zavaró, egyszer próbáld ár ki élesben is, ne csak a Playstationban.

573.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 559.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:07

le lett lépve füvön? tényleg és mikor? én azt olvastam, hogy hatszoros wimbledoni bajnok és kétszer hozta Nadal ellen, egy vereséggel szemben. a teljes mélyponton két éve. az volt az utolsó ott.

574.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 565.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:10

Megadta a pontot. Ez a max, amit egy sportszerű játékos tesz.

ha nem tudod megmondani, hogy mi lett volna ennél sportszerűbb, akkor sztem nincs igazad.

575.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 564.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:10

Tedd hozzá, hogy egy 50%-os Rafa ellen.

576.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 560.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:08

Természetesen volt ilyen, de nem kezdek el neked meccseket előkeresgélni. Nem túl fontos momentumokat nem tárolgatok az agyamban.

577.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 564.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:10

A pontot a játékos az adott szituációban nem adhatja meg. Azzal hogy eltörli a nyomot elismeri, hogy a labda bent volt. A bíró dönt, hogy a labdamenetet újra kell-e játszani. Tisztán nyerő ütésnél a nyom eltörlésével megadható a pont. Itt nem.

578.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 574.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:13

Meg tudom mondani. Átáll a másik oldalra fogadni. Ezzel adja meg a pontot. Mert azzal, h Fed üthet egy másik első szervát, még nem adott meg semmit. Ugyanis Fed egész nyugodtan lehívhatta a vezetőbírót, h nézze meg ő, tehát ez még semmiféle különleges sportszerűségi momentum nem volt Rafától.

579.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 573.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:13

Kb olyan elfogult vagy, mint Replica. Nem jobban persze.

580.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 571.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:12

Mert nem is látta. Ha látja, akkor megadja. Fontos helyzetben adta meg azt is. Fed semmilyen helyzetben nem adja meg, ez a különbség.

581.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 578.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:15

Ha meg nem teheti meg, hogy átáll, akko a következő adogatásba nem ér bele, és kész. Ez a valódi sportszerűség. De abból a 40-15-ös gameből, amit 15-re nyert volna roger, lett egy 40-40-es izzadás.

582.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 572.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:12

NA IDE FIGYELJ. ITT ÉS MOST MINDENKI ELŐTT ALÁZD MEG MAGAD MÉG EGYSZER. ÍRD MEG MELYIK PÁLYÁN MIKOR. május 24-30-ig a Garroson leszek, de utána bármi jó.
Íme a javaslatok: június 12-től MINDEN HÉTVÉGE, hétfő, szerda és péntek du. Tudsz választani? Talán igen.

Gyementyevának pedig a legrosszabb adogató játék statisztikái voltak a legjobb tízben és annak ellenére jutott oda ahova. érted? vagy ez így túl komplikált érettségi előtt?

583.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 577.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:14

Ez tisztán nyerő ütés volt, ugyanis a kiáltás előtt ért bele Rafa. Outra vágódott utána ugyanis.

584.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 578.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:15

Nem értem, hogy ez hirtelen miért lett ennyire fontos...

585.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 579.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:15

miben? mert azt írom, hogy Fed tegnap jól játszott és a másodikban alaposan megszorongatta Nadalt? így látom. ez a véleményem.

586.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 578.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:15

na várj. Ő eltörli a nyomot, a bíró pedig dönt, nem?

De holnap újra megnézem, és utána visszatérünk rá, mert úgy, hogy nem emléxem 100%-ig pontosan, hogy mi történt, nem akarok tovább vitatkozni.

587.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 580.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:15

ez sem igaz. csak a tornán legalább 20 nyomot söpört el. hogy jött ez a faszság elő?

588.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 573.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:13

Nem láttad minden idők legjobb meccsét és legnagyobb győzelmét? Wimbledon 2008!
Egyébként az csak az esőszünet miatt lett 5 szettes, anélkül sima 3.
2006 meg csak az eredményben sima, ott bőven volt Rafának esélye. A 2. szettben a meccsért adogathatott, elszúrta, ami a füves tapasztalatlanságának tudható be. A 3.-at hozta. Ha ott hozza a 2.-at, akkor nagyon más lett volna a helyzet. 2007-ben is jobb volt a csúcs Fednél, ott egy nyúlfaroknyin múlott és előre jelezte, hogy jövőre őrségváltás lesz!

589.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 580.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:15

Mit nem látott ?Roger bevágta, ő beleért, aztán a bíró out-ot kiáltott. Erre, miután nyilvánvalóan benn volt (amit Roger nyilván megnézet, ha Rafa nem törli el a nyomot), visszaállt fogadni, mintha mi sem történt volna. És teljes erőbedobással, mert 40-40 lett, nem is egyszer.
Mint nem lehet ezen felfogni?

590.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 582.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:16

Te csak Vivával és Replicával vagy hajlandó ezek szerint tárgyalni. Úgy látszik csak őket tekinted méltó partnernek itt a fórumon. Mentem.

591.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 583.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:17

Akkor bizonyára be is írták volna a winner rublikába. Vagy talán mégsem.

592.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 585.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:18

Megszorongatta az 50%-os Nadalt. Amikor Nadal top, akkor tudjuk az eredményt. 6-1, 6-3, 6-0

593.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 586.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:18

Igen, a bíró dönt. Csak nyilvánvalóan hozott egy rossz döntést. Amit Rafa könnyen elfogadott. Pedig tiszta helyzet volt.

Mondom mégegyszer, semmi gond nincs ezzel, teljesen ugyanaz a szitu, mint a tavalyi Fed- Djoko meccsen.... annyi különbséggel, hogy páran azóta is ezzel jönnek, amikor Fed sportszerűtlenségét szeretnék domborítani.

594.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 587.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:19

Rafa megadott olyan pontokat, amit Fed sosem adna meg, és nem is adott meg, egyszer sem.

595.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 588.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:19

2007-ben 6:2 volt a döntő szett, 2008-ban 9:7, de igazad van a 6:2 szorosabb, ott több esélye volt Nadalnak. Jézus.

596.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 587.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:19

Ez a meccs szerintem nagyon nem volt mérvadó abból a szempontból mi vár a Garrosson. Fed számára ez volt a maximum az eddigi salakos meccseiket látva. Ez az én véleményem.

597.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 591.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:20

Ember, mit nem értesz? Nem adták meg Fednek a pontot, hanem üthetett egy új elsőt. Folyamatábrát készítsek?

598.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 590.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:20

megkérdeztem mire gondolsz. ennél jobban nem tudok tárgyalni.

599.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 596.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:22

és ugyanezt írtam én is. akkor miért vagyok elfogult?

600.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 595.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:21

Nézd már meg azt az első 4 szettet is 2007-ből! Utána mérlegelj! Óriási szerencséje volt meccs képe alapján, hogy egyáltalán 5.-re mentette. Még Köves is azt mondta, hogy Nadalnak kellett volna nyernie. Ő is Fed szurkoló, csak ő kissé korrektebb...

601.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 597.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:22

Te még nem hallottál arról, hogy a tenisznek vannak szabályai?

602.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 582.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:16

Te aztán nagy teniszező lehetsz, ha azon csodálkozol, hogy salakon törölte a vonalat. Azért tette mr profi, hogy a következő labdánál ne zavarjon be a sok nyom. Ezt is tőlem kell megtanulnod, és még te akar teniszezni? Csak mert fedes vagy még nem leszel jó teniszben!

603.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 594.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:21

majd, ha választottál időpontot folytatjuk.

604.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 596.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:22

Jaj, ne hülyéskedj már. Fed totál változóan játszott a meccs alatt is. Ez a labilisság meg meccshiánynak köszönhető. Ennél tud sokkal jobb is lenni salakon. Nagy lehet a csalódásod, ha ez nem fér a fejedbe.

605.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 593.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:21

Értem. szóval vagy nekiáll vitatkozni a bíróval, vagy hálóba üti a labdát.

Ok. Holnap megnézem újra - erre fókuszálva, - és el fogom ismerni, ha Rafa sportszerűtlen volt.

606.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 601.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:23

Úgy látom, nem érted, miről beszélek, de mindegy. Roger tavaly ugyanilyen módon járt el a szabályok szerint. Azóta állandó hőbörgési alapot adva sok-sok Rafa-fannak, hogy mit és hogyan nem adott meg Djokonak. Ez volt a lényege a kommentnek.

607.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 606.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:25

Aha. Az jó.

608.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 597.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:22

Asszem egyébként Rafa ellen is volt valami iylesmi, talán pont Söd elleni londoni meccsen, nem?????? Ez persze nem tartozik a tárgyhoz, csak eszembe jutott... És ott is vmi elég fontos pont volt...

609.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 599.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:23

Nem csak a tegnapra gondolok. Amit itt lefolytattok Replicával azt látom, hogy kb ugyanolyan elfogult vagy. Tudod 16-6. Nálam ez veri ki a biztosítékot, amit leírtam neked hajnalban, már jeleztem is, hogy konkrétan mikor.

610.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 605.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:24

Értsd meg, én ezt nem tartom különösebb sportszerűtlenségnek. Csak azért hoztam fel, mert tök ugyanolyan szitu volt, mint tavaly Fednél, ami állandó hivatkozási alapot jelent a sportszerűség kérdésében.
Ezt szerettem volna bemutatni, hogy kb. ugyanolyan szinten azok, ha labdák megadásáról van szó. A tenisz szabályainak megfelelően, de azon túl egyikük sem.

611.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 589.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:19

Azt, hogy eztc sak te láttad, és te magyarázod bele. Nem volt ilyen. Az volt, amikor megadott olyan labdát, amit Fed nem szookott.

612.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 609.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:27

Ha kiveri nálad a biztosítékot, az azt jelenti, h érzed, micsoda igazság is van benne. :)

613.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 603.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:24

Mondd, ha ne adj isten kikapsz, akkor Replica viszi tovább a blogot? Vagy igaza lesz? Vagy mi a tét??? :)

614.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 611.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:27

Bármennyire is szeretnéd a valóságot megváltoztatni, attól még az marad. És hát ez visszanézhető, ha valakinek meg van a meccs, szóval ne erőlködj. :)

615.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 610.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:27

Arról beszélj, hogy Fed mikor ad meg pontokat, mert rafánál ez már sorozatos, míg fednélnél a pont meg nem adása ugyanez.

616.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 608.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:26

Volt. De most ne Söd sportszeráségén vitatkozunk, vagy igen? :)

617.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 610.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:27

Értem, ok.


(Ez nem az az "akkor jó" kategória, hanem tényleg értem és oké.:)

618.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 614.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:28

Fed tud sokkal jobban is játszani? Akkor ki nem ért itt a teniszhez, Te vagy Fuzzy? Mert neki ez tetszett legjobban eddig. Beszéljétek meg szépen egymással!
Amúgy, ha Fed tud sokkal jobban játszani ennél, akkor mit gondolsz, Rafa nem fog tudni egy számára sokkal ideálisabb salakon?

619.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 607.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:26

Jól van. Úgy látom, bevallottan nem volt semmi mondanivalód az egésszel, csak a kötözködés. ;)

620.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 600.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:23

azt Köves közvetítette? biztos? nekem angolul van meg. nézd, én soha nem vitatom a lejátszott eredményt. az nyert, aki nyert. abban azért gondolom egyetértünk, hogy Fed több olyan meccset bukott el Nadal ellen, amit hoznia kellett volna, mint fordítva. ezért írtok mindig "mentális" fölényről. nem óbégatok, hogy 2008-ban tök sötétben fejezték be, hogy tegnap egy ponttal nyert többet, ami speciel lehet az elpattant meccslabda a végén stb. de azt az óbégatást sem viselem, ami arról szól, hogy Rafa 67,6%-os volt és ha nem tudom mi van, akkor nem tudom mi lett volna. szerinted a 2009-es AO nem állt Fednek? nem kellett volna vinnie a 3. szettet? de ez mind senkit nem érdekel. az van, amit játszottak. az eredményeket tudomásul veszem. Rafát pedig szeretem, mert jó srác, nagy sportember és óriási játékos. Én is soha egy rossz szót nem írtam rá. Repi és a haverjai gyalázzák Fedet, mert azt gondolják ettől Rafa nagyobb lesz. Pedig fordítva igaz.

621.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 616.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:30

Isten őrizz! :)
Írtam is, hogy nem tartozik a tárgyhoz, csak eszembe jutott :)

622.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 613.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:28

soha nem fog kiállni. életében nem volt a kezében ütő, szóval emiatt most nem izgulok.

623.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 613.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:28

:D

624.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 622.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:33

:D

624.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 620.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:32

Köves a stúdióban ült. A Wimby döntőknél már szokott lenni stúdióbeszélgetés is, esélylatolgatás, miegymás.

625.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 622.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:33

És ha van egy vicces haverja? Személyesen nem ismered.

626.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 619.
  • Turin
  • 2010.05.17. 22:32

Hiába, no. Besenyő Pista bácsi megirigyelhetne, annyiszor van igazad.

627.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 622.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:33

Ezt nem csípem benned. Mindig azt a látszatot kelted, mintha nem akarnál feszültséget, sőt, egyenesen rendet akarnál tenni, pontot a vita végére, de azért odaszúrod a végére, hogy Fed a legnagyobb. Lehet más nem foglalkozik vele, de nekem ez egy kicsit álszent. Bocsi.

628.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 618.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:32

nem kell egyeztetnünk. lehet más a véleményünk azért mert egy játékosnak drukkolunk. sztem azért volt nagyon bíztató, mert nadal hazai pályán, salakon sem volt képes arra, ami a legtöbbször megtörténik miután vezetésre tesz szert, azaz a balkezes tenyeressel lelövi Fed fonákját. mert 14-ből 14szer ez történt. most Fed képes volt váltani, beljebb állt fogadásoknál és amikor az ejtéseket is elővette, abszolút játékban volt. mindezt azok után, hogy hónapok óta nem játszott komoly meccset. konkrétan az AO óta. Nadal tud jobb lenni ennél és lehet, hogy a Garroson jobb is lesz. Lehet, hogy nem. Ez ki fog derülni. Azt gondolom Rafa mindig is esélyesebb lesz salakon. Itt az a kérdés mi lesz a többi felületen. hogyan kezeli Fed az esetleges vereséget azok után, hogy egy Garros már megvan stb.

629.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 625.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:35

Vagy szól egy ismerősének, aki élteniszezőnek készül, és őt küldi el maga helyett:D

630.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 627.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:37

akkor olvasd el, amit nem bírsz. "Fordítva igaz": nem attól lesz nagyobb Nadal, hogy Fedet lesajnálja egy-két hülye, hanem attól, hogy elismeri: minden idők legerdményesebb játékosát verte tegnap Rafa. Nem gondoltam, hogy minden mondtatot magyarázni kell ezen a kibaszott blogon.

631.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 628.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:39

Ebben igazad van, az a kérdés mi lesz a többi felületen, de akkor miért jósolsz itt újabb RG győzelmet Fednek. Mert gyakorlatilag azt csinálod, magyarázni lehet máshogy, de az jön le belőle, mintha csak és kizárólag rajta múlna a történet. Írtam már korábban is, salakon Rafa a mérce. Nem az, hogy Fed mit fog csinálni ellene.

632.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 627.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:37

Sztem az utolsó mondatot rosszl értelmezted...

633.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 631.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:43

jósoltam Fed győzelmét? hol? amíg megtalálod leállok a garázsba ok?

634.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 630.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:42

Bizony. Nadal ennek nagyon tud örülni. A rajongóknak ugyanezt ajánlom. Sokkal jobb egy nálad erősebben felülkerekedni, mint egy gyengébben.

635.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 630.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:42

A "legeredményesebb" már egy fokkal jobban tetszik. Mondom, olvasd el mit írtam 00:33-kor neked. Általában nagyobb különbséget szemléltetsz a nagyságukat illetően, mint ami valós. Ez idegesít.

636.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 22:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 598.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:22

Fuzzy, szokás szerint elfogult vagy, de már megszoktuk. Azért azt megkérdezném, mit tartasz te mentális fölénynek? Mert ha az egyik "elcsapkodja" a fontos labdákat, a másik nem, akkor ennek valami oka van, nem? És szerintem az a gyengébb mentálisan, aki a fontos labdáknál nem tud úgy koncentrálni, mint az ellenfele, aki a fontos labdáknál is ott tud lenni fejben.
Azt is említetted, hogy a fölösleges hálóra szaladgáláson ment el a meccs. Szerinted mikor szaladgál valaki előkészítetlenül a hálóhoz? Megmondom:
-meg akarja lepni az ellenfelet- ezzel az a gond, hogy nem hinném, hogy ők ketten bármivel meg tudnák lepni egymást,úgyhogy ezt kizárhatjuk.
-úgy érzi, hogy nem sok esélye lenne egy hosszú labdamenetben, ezért igyekszik lerövidíteni a pontot.
-egyszerűen nincs jobb ötlete, de érzi, hogy valamit csinálni kellene.
Tehát nem azért szaladgált fel, mert hülye volt, hanem azért, mert nincs játéka Nadal ellen, legalábbis salakon biztosan nincs.
A háló legtetején elakadt labdákhoz meg csak annyit, nem a háló ugrott fel, hanem Fed ütötte bele. Azt az ejtést át is lehetett volna ütni fölötte, nem?


Nadal 80 km/h-s második adogatásai nem 80 km/h-val mennek, ráadásul-és ez tévén keresztül nem látszik annyira-kurva magasra pattannak, és ezt fonákkal akár nyesve, akár pörgetve átkozottul nehéz úgy visszaütni, hogy ne kerüljön a másik azonnal nehéz pozícióba.( Tudom,ezt nem te írtad, de nem volt kedvem másik hsz-t írni.)

637.
  • Replica
  • 2010.05.17. 22:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 620.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:32

2007 Wimbledon nem állt Nadalnak? Nem kellett volna vinnie?
2007 Hamburg nem állt Nadalnak?
2005 Miami nem állt Nadalnak?

638.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 631.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:43

Sztem most nincs igazad....
1. Ne várd Fuzzytól, hogy állatira őszintén örüljön, hiszen az ő kedvence vesztett.
2. Fed biztatóan (már a Fed-drukkerek számára:) játszott. (Tudott váltani, Rafa meg soxor csak a fonákot erőltette, hátha hibázik Fed.)
3. Lehet, hogy Rafa energy saving-üzemmódban volt, de lehet, hogy fáradt. Ki tudhatja???
4. Emlékezz a tavalyi RG-re. Ott sem volt több jele, hogy baj van, Rafa szinte végignyert mindent év elején. Most egy 500-as hagyott ki, az 4 meccs, ugye?

639.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 22:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 636.
  • chubby967
  • 2010.05.17. 22:48

nehéz pozícióba=nyerő pozícióba

640.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 638.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:49

Hosszabban játszott mint a tavalyi döntőben. Sztem még nincs baj. Mielőtt írnátok, hogy szemre mondom: kiirtak róla statot(talán az első szett után?).
Sztem, ha sérült lesz, az az ütései hosszán fog először látszani.

641.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 638.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:49

Ezt most mire írtad? Minden részével egyetértek, de nem értem, hogy jön ide. Fuzzy elfogultsága idegesít engem, valamint az, amikor 16 GS-el a puttonyban fölényeskedik, hogy majd, ha Rafa is eléri ezeket akkor lehet hasonlítgatni. Számára ennyi a lényeg az összehasonlísnál:16-6. Ez a bajom Fuzzyval. Hogy nem képes elismerni mennyire közel van egymáshoz ez a két teniszező. Sokkal nagyobb különbséget sejtet minden hozzászólásával, mint ami igazán van. És akárhányszor leírja, mennyire bírja Rafát, megkozkáztatom azt is, hogy ez nagyon nincs így. Az időnként eléggé idegbeteg reakcióibólo ez teljesen nyilvánvalóvá vált. És igen, álszentnek tartom őt. Kifejtettem miért. Ezek a problémáim Fuzzyval. Amúgy komolyan mondom, bírom őt, de ezek a momentumok nagyon idegesítenek benne.

642.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 640.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 22:54

Persze, hálistennek hosszabban, de volt azért tollasozás is, (Gulbis ellen is az első szettben, persze lehet, hogy meglepték az erős szervák).
Én csak azt mondom, óvatosan a "salakon Rafa a mércé"-vel.
H anyeri a Garrost, utólag is örvendezhetünk, előre inkább csak drukkoljon.
Égy aggodalmaskodó női Rafa drukker :)

643.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 641.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:57

Arra írtam, hogy a tegnapi meccs egyáltalán nem volt sima Rafának, és hogy a Garros sincs még a zsebben. Csak ennyi.

644.
  • troy
  • 2010.05.17. 23:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 641.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:57

Figyelj, erről írok neked priviben, ha érdekel a véleményem. Keress meg a facebook-on, ha gondolod.

Fuzzyról nem fogok semmi rosszat írni, mert ha nem teszik vmi, neki is meg szoktam mondani, csak ezt mostnem akarom kitenni közösbe.
Na most jóéjt, holnap is ölhetjük egymást még, holnap is lesz nap :)

Jók legyetek!

645.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 23:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 643.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:58

Ebben a salakszezonban a leggyengébb teniszt itt produkálta. Ennél 10-szer jobb volt az előző két Mastersen. Egyébként igaz, nem nyerte még a Garross-t. Bennem is van félsz bőven, de nem igazán az ellenfeleket illetően. Rafát illetően. Vajon mekkora nyomást tesz rá az, hogy ezt most mindenképpen meg kell nyernie, valamint természetesen a térde. Ennyi. Ebben a két dologban reménykedhet az ellentábor.

646.
  • Replica
  • 2010.05.17. 23:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 641.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 22:57

Egyetértek. Szerintem fuzzy valójában utálja Rafát és pont a 14-7 miatt, meg az elvesztett 5 GS döntő is benne van. Tipikus Fedes, ezzel nincs is baj, de akkor ne ígyon bort, ha vizet prédikál.

647.
  • vinc
  • 2010.05.17. 23:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.16. 22:17

mindegy, nem is gáz, lehet, hogy kicsit nyers voltam :D
nem olvastam a kommenteket, ha volt már akkor bocs:


Juan Martin Del Potro is in Minnesota today to meet with Dr. Richard Berger for a check up and to possibly replace the cast with a lighter & softer one. So far things seem to be going well and he should be able to begin the rehab process soon.
We hope that Juan Martin makes a speedy recovery!!

648.
  • Replica
  • 2010.05.17. 23:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 642.
  • troy
  • 2010.05.17. 22:57

Túlaggódod, már túlságosan is. Higgyél nekünk.:)

649.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 23:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 646.
  • Replica
  • 2010.05.17. 23:04

Most akkor nem játszotok?? :(
Vagy ezt már priviben lebeszéltétek?

650.
  • rogerforever76
  • 2010.05.17. 23:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 647.
  • vinc
  • 2010.05.17. 23:05

Mennyi ideig tart egy csuklósérülés rehab?

651.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 23:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 646.
  • Replica
  • 2010.05.17. 23:04

Én nem tudom pontosan mi miatt, de leginkább onnan ragadhatott meg benne ez, amikor Fednek éveken keresztül megvolt 3 GS, csak a Garross hiányzott. És amikor megnyerte tavaly Wimbledont Roger, akkor leírta, hogy utálta ezért Rafát, de most már nem, mert "lehet utálni egy ekkora teniszezőt?". Ezt szó szerint így írta egy összefoglalójában, amikor Fedről írt egy hosszú posztot. Szerintem azonban maradt még benne bőven ellenszenv. Lehet, hogy saját magának is hazudik azzal, hogy ő bírja igazából. De ha nem, akkor egyszerűen álszentség.

652.
  • rogerforever76
  • 2010.05.17. 23:10
 
 
   

Már nagyon várom vissza!

653.
  • Jojo
  • 2010.05.17. 23:11
 
 
   

Sziasztok!

Rafa hányszor kapott ki GS-en Fed ellen? Ha jól tudom kétszer. Tehát ha nem lenne Fed, akkor most 8 GS-nél tartana (feltételezve azt, hogy aki Fed helyett lett volna a döntőben azt megveri) Tehát legyen 16-8. Ebben jobb Fed (abba ne menjünk bele, mi lett volna ha nem lett volna Rafa...). Viszont Rafa 14-szer elpicsázta Fed-et. Tehát, ha az a kérdés, hogy egymás ellen játszanak és ki nyer, akkor Rafa-ra fogadnék. Ha az a kérdés, hogy ki nyer egy GS-t (véletlenszerűen kisorsolva, tehát előtte még nem tudjuk a borítást), akkor inkább Fed-re. Másként leírva, Fed jobban teljesít az összmezőny ellen mint Rafa, viszont ha Rafa ellen játszik, akkor valószínű hogy kikap. Ennyit jelent ez a két "statisztika". Ezt nem tudom miért olyan nehéz felfogni.

654.
  • vinc
  • 2010.05.17. 23:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 650.
  • rogerforever76
  • 2010.05.17. 23:10

Turint kérdezd, ne engem :D

655.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 23:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 651.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 23:10

Hát ha Fuzzy nem jelentkezik be nálad pszihoanalízisre akkor egy lúzer. :)
Ingyen ilyen kórképet hol kap?!

656.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 23:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 650.
  • rogerforever76
  • 2010.05.17. 23:10

Én csak azt remélem, hogy kivárja a gyógyulást. Nem kéne egy újabb Tommy Haas a tenisznek.

657.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 23:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 653.
  • Jojo
  • 2010.05.17. 23:11

Ez így van. Én ezt igazából úgy látom, hogy Fed sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt GS-eken, mint Rafa, és van egy szint a teniszében, ami alá soha nem megy. Ez a szint egy nagyon magas szint, kevesen tudnak vele vetélkedni. Egy Blake, Gonzalez, Baghdatis biztosan nem, akik elkaphatják mondjuk Rafát(mostmár nem), mivel Nadal nem hozza mindig ezt a bizonyos szintet. Nem úgy időzítik a formáját, nincs mindig topformában GS-re, vagy nem teljesen egészséges, mert odateszi magát minden egyes tornán, ami Fedről nem mindig mondható el. Ugyanakkor ha valaki, akkor hát Nadal képes rá, hogy meghaladja azt a szintet(vagy elérje), amit Fed konstansan hoz egy-egy Slam tornán, és ilyenkor nem állítja meg őt sem egy Blake mondjuk. Hanem eljut ő is a döntőig, ahol aztán felülkerekedik Feden. Nagyjából ennyi, Fed egész pályafutását úgy tervezte meg, hogy GS rekorderré váljon, míg Rafáról egyelőre ez nem mondható el. Ő minden tornát meg akar nyerni, ahol elindul, ezért sokszor nincs megfelelő állapotban amikor igazán kellene.

658.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 23:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 656.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 23:17

Én vagyok a fórum távpszichológusa, ha még nem hallottad volna.

659.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 23:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 658.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 23:22

Most már vágom.

660.
  • tomma
  • 2010.05.17. 23:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 628.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:39

Nem lennék a helyedben, komolyan. Erre gondoltam most hogy végigolvastam a mai napot. Ui. nem lehetsz próféta, sehogysem. Valaki mindig beléd fog kötni, bár úgy látom hogy nem te vagy a "sötét oldalon" :) Talán ezért kell többet elszenvedned. Minden elismerésem...

661.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 23:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 660.
  • tomma
  • 2010.05.17. 23:37

Nem vagy itt olyan sűrűn, hogy ezeket a dolgokat reálisan felmérd.

662.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 23:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 660.
  • tomma
  • 2010.05.17. 23:37

És tényleg. Nem vagy a helyében. Micsoda mázlista!!!
Rendes tőled, hogy megvigasztalod.

663.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 23:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 662.
  • hunchback
  • 2010.05.17. 23:49

Tényleg rendes, főleg, hogy ő a "sötét oldalon" áll:D

664.
  • tomma
  • 2010.05.17. 23:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 661.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 23:44

Tévedsz. Állandóan itt vagyok, csak nem kommentelek folymatosan minden baromság miatt. Inkább az olvasást preferálom. Ha kissé felkurom az agyam, akkor is próbálok objektíven nyilatkozni. Ez alól az a kivétel, ha az átlagosnál is jobban bepöccenek, plusz még részeg is vagyok. Akkor írok durvákat ez igaz, de általában elnézést is kérek másnap, feltéve ha emlékszem rá. Kielégített a nem verbális specifikus habitusom elemzése ?

665.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 23:54
 
 
   

nem értem miről beszéltek, de asszem nem is baj. ott van a cikkben mi történt tegnap. hogy a Garroson mi fog azt meglátjuk. képtelen vagyok leírni ugyanazokat a dolgokat ezerszer (miért nem fekszik Nadal stílusa és hogy egyetlen egykezes fonákkal támadó játékosnak sem járt volna jobban (Sampras, Becker, Edberg). balkezes tenyeres az égbe pörgetve, salakon a legkevésbé kezelhető. és a legtöbbször ezen a felületen találkoztak, mert Fed ott is eljut odáig. Pont annyi Garros döntőt játszott, mint Nadal. De Nadal salakon jobb, mert valszeg minden idők legnagyobb salak pályás teniszezője. ehhez képest és a szezon eddigi részéhez képest Federer tegnap nem játszott rosszul. úgy is mondhatnám, hogy partner volt. ennyit állítottam és hogy sztem lehet ez a részéről még jobb a garroson. az összes többi baromsággal nincs kedvem már foglalkozni.
Rafain, te tényleg leírsz egy ekkora baromságot? Hogy Fed pályafutása így volt kitalálva? Hogyan? Hogy 16 GS-nél fog tartani 28 évesen és vezeti a ranglistát? Ez így megy? Eldöntötte? Megtervezte csokival? Az a különbség, hogy a többiek nem erre fókuszálnak? Nem így döntöttek? Nekik nem fontos a GS? Sztem nem nekem kell pszichológus.
Nekem nincs okom utálni Nadalt, mert nem két éve nézek teniszt és élvezem a játékát. Tudom, hogy sokatoknak egy felfoghatatlan. Sajnálom. Többet láttam élőben játszani, mint valaha fogjátok, pontosan ismerem minden mozdulatát. Csak, mint írtam: nem két éve nézem ezt a játékot, újjatlan pólóban. Hanem Wilander óta. És pontosan tudom, hogy jönnek majd olyan játékosok, akik Rafából készültek, rá edzettek és meg fogják verni. Mer ez így természetesen. Mindig jön valaki, akinek valamiért nem fekszil a játéka. Jönnek majd a colosok kétkezes fonákkal és sokszor nagyon szomorúak lesztek, azért, amit láttok. És akkor (már valszeg én is a földön ülve szorítok Rafának) majd rájöttök, mi az a 16, meg a faszom tudja hány hét.

666.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 23:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 660.
  • tomma
  • 2010.05.17. 23:37

mindegy. ma beszálltam kicsit, de tök feleslegesen. a szekta vonallal nem tudok mit kezdeni.

667.
  • tomma
  • 2010.05.18. 00:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 666.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 23:58

Ez van. Jó éjt !

668.
  • hunchback
  • 2010.05.18. 00:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 665.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 23:54

T Fuzzy!

Ne vedd a lelkedre a blogot, mert ezzel az "annyiszor láttam játszani" hozzáállással olyan salakblog színvonalat fogsz kapni, hogy ihaj.
Lesz sok "neked milyen igazad van", "de jót kacagtam", meg "csókoltatom a nagyságos asszonyt!" szintű hozzászólás.
Meg összesen 5 kommentelő. Sztem szar lenne.

Üdv.

669.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 00:12
 
 
   

Szerintetek miért van 62 tornagyőzelme Fednek?Mert csak a GS-re koncentrál......ekkora
hülyeséget rég olvastam itt...pedig igazán kitettetek magatokért az utóbbi hetekben.

670.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 00:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 666.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 23:58

Te, aki kurvára ismered Fed minden rezdülését, nyilatkozatát, ne magyarázd már be, hogy nem tudatosan hozta ezt így össze. Természetesen nem kétévesen döntötte el, de amikor ebben a szakaszban volt, mint most Rafa akkor már igenis számított rá. Te írtad, más a véleményünk. Igenis elfogult vagy, tízszer jobban kb, mint én. Nem fogom a véleményem változtatni csak azért, mert nem tetszik neked! Elismerhetnéd, hogy Fed túl későn kapta meg azokat az ellenfeleket, amilyen szintűek Rafának mindig adva voltak. Ezért az ő elért GS-eiket egyenlő mércével mérni gusztustalannak és kurvára elfogultnak tartom. Ennyi. Rohadtul nem fog téged érdekelni, amit leírtam, vagy amit gondolok, kb annyira, mint amennyire engem érdekel mostantól te mit gondolsz ezekről a dolgokról. Kb itt be is fejeztük asszem. Jóéjt!

671.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 00:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 669.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 00:12

Tehát akkor az összes Fed szimpatizánssal nem értesz egyet igazából, mert mindenki azt írja általában csak arra koncentrál. Nekem mindegy igazából, ti magyarázzátok mindig motíválatlansággal...

672.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 00:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 665.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 23:54

Respekt! Azért ez ma kemény hülyeség offenzíva volt ellened. Én sem lennék a helyedben. "A mérges nadal szurkolók támadása" (tisztelet a kivételnek). Hosszú idő óta először, Rafának megy a szekér, nem értem mire fel ez az általános indulat, ha elfogult lenne a cikk, akkor még megérteném, de hát nem az.

673.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 00:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 669.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 00:12

Remélem minden okés Viktor! Rég láttalak kommentelni :s

674.
  • hunchback
  • 2010.05.18. 00:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 671.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 00:17

Talán tényleg jobb lenne aludnod. Ma mindenkibe belekötsz és udvariatlan lettél.

675.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 00:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 672.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 00:19

Ez már nem a cikkről szól.

676.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 00:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 670.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 00:14

Nyugi Rafain, mi a fő probléma, miért támadod ennyire Fuzzy-t tulajdonképpen?

677.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 00:21
 
 
   

Itt spec. senkivel nem értek egyet. Vannak számok és ezek tények.
Soha nem mondtam,hogy miért szar és miért nem ,ezt ő tudja nem a sok okos,aki
irkafirkál.
Mit gondolt Fed ekkor,meg akkor.Tiszta irodalomóra.
Nyert vagy kikapott nekem ez a lényeg.

678.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 00:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 673.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 00:20

Minden oké:)

679.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 00:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 678.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 00:23

Akkor rendben :)

680.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 00:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 674.
  • hunchback
  • 2010.05.18. 00:20

Persze, hogy udvariatlan lettem, előző napokban azért nem ez volt jellemző. Akárhányszor ideérek megy a gyilkolászás. Persze, hogy beszállok:D Amivel nem értek egyet, azt mindig szóvá teszem, és Fuzzyval sokszor nem értek egyet mostanában.

681.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 00:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 676.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 00:21

Nem értek egyet a véleményével, ennyi. Általában Replicával csinálják ezt, én meg próbáltam becsatlakozni. De itt vagyok már egy ideje, és vannak dolgok, amik nem tetszenek. Még Fuzzyval kapcsolatban is. Mindegy, én bajom:)

682.
  • agimano
  • 2010.05.18. 00:45
 
 
   

sport 2-n most lett vége a meccsnek:)

683.
  • Jojo
  • 2010.05.18. 00:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 670.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 00:14

Szia!

Először is, én ide többet ebben a témában ide nem írok, mert erre lett kitalálva a dühöngő.
Másik. Miért kell egy GS győzelmet más mércével mérni? Rafának milyen ellenfelei voltak meg az elejétől fogva, ami Fednek nem? Ha kivesszük a mezőnyből Rafát, akkor Fed szerintem GS-eken nagyjából ugyan annyiszor kap ki mint korábban. (a legutolsónak nagyon örültem:)) Szóval a két mezőny ugyan olyan erős, ha kivesszük Rafát. Tehát a mostani mezőny kb. egy Rafával erősebb az akkorinál. (bocsánat, hogy Rafát mértékegységnek használom, de így talán érthetőbb) Tehát gondolom Rafa szemszögéből a mostani mezőny egy Feddel erősebb mint Fednek a Rafa nélküli vagy előtti mezőny. (ugyan úgy bocs a Fed mértékegységért) Tehát akkor azt meg lehet nézni, hogy mennyi GS-t nyert volna Fed nélkül Rafa. 6-ot nyert és Fedtől kétszer kikapott, tehát max 8-at. Fed Rafa nélkül pedig max 16 + 5 = 21 (nem tudom pontosan hányszor kapott ki Rafától GS-en) Tehát akkor ne a 16-6 legyen a GS-ek száma, hanem a 21-8. Arányaiban nem nagyon különbözik.
A korábbi hozzászólásodban, olyan szépen leírtad, hogy Fed egy nagyon magas színvonalat tud hozni az összes GS-en. Azt is leírtad, hogy Rafa erre nem képes mindig. Viszont amiatt nem tud annyi GS-t nyerni, mivel ott a mezőny többi részét is el kell verni és Rafa többször belefut egy-egy vereségbe a döntőig vezető úton, mint Fed.

Aki válaszolni akar erre, az tegye meg a dühöngőben légyszi!

684.
  • Replica
  • 2010.05.18. 01:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 665.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 23:54

Hagyják már a colosaiddal, akik éppen sehol nincsnek, meg salakon semmit nem mutattak eddig, amx odaképzeled. Füvön meg még annyit sem mutattak. Egy talaj van, a hard, ahol erősebbek lehetnek, de azon mások is. Azért utálod Nadalt, mert nélküle Fed már ötszörös Garos győztes lenne és elmondhatnád, mekkora salak király.

685.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 01:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 681.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 00:30

Nézd! :P Egy ideje én is itt vagyok, bár nem vagyok mindig aktív, általában GS-ek előtt és alatt összeszedem magam heyhóra. ;)

Azért minket Federereseket is meg lehet érteni, hogy nagy volt a nyomás ezen a fórumon. Bármi volt, Garros győzelem, Wimbledon győzelem, USO döntő, AO győzelem, akkor gyakorlatilag három szóval volt tele a fórum: Rafa,Federer és Nadal. Ez ugye már azért is sokk, mert Rafa nem volt érdekelt sem a tavalyi RG/Wimbi/USO/AO döntőjében. Szóval átmentünk egy kemény terápián, mondanám hogy érdemes végigolvasni, de nem az :D Ugyanaz a téma, mint most. Replica ugye része volt ennek a csakazértis RafaNAdal Tök8 MivanHolKivel játszik a Roger offenzívának. Szóval Fuzzy már kapott annyi hideget/meleget tőle (mint a blog szerkesztője), hogy már nehezen kezeli. Arról nem is beszélve, hogy mi Federer szurkolók is kaptuk az irreleváns dolgokat rendesen.

Azért tényleg egy kicsit jó lenne, ha legalább most, hogy megy Rafának nyugodtabbak lennétek (mondjuk rebootovon észre is vettem, h lazább hálaégnek :p). Most tényleg nem kéne minden második postban Rafa power, Roger sucks szintű hsz. Ebből úgy is csak vérengzés lesz, aminek azt írod ellene vagy. Volt pár Fedes, aki belement a Replicázásba régen is, de most hogy nem ment Rogernek, nehezebb elvonatkoztatni azoknak is, akik elhatárolódtak a vitától.

FLOWER POWER, PEACE, KUMBAYA :)

686.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 01:09
 
 
   

mindenkinek annyi baja van. az annyi bajnak annyi baja van. de vegyük komolyan. senkinek nincs azzal baja, ha nem tetszik, mert ez benne van a pakliban. meg az is, hogy igazad van. de olyan nagyon régen azért nem vagy itt. például nem voltál itt az AO-n sem. nem fogom neked bizonygatni, hogy kb bepánikoltam, amikor élőben végignéztem ahogy Rafa a térdét fogta Murray ellen. kurvára nincs kedvem magyarázkodni neked. de egy idő után mondjuk idegessé tesz, hogy minden alkalommal nekiállunk a "22 ok, amiért Fed nem is olyan nagy szám" című társasjátéknak, amit valamelyik fáradt Fed fan be is posztolt egyszer sorszámozva. asszem a 3. a "nem voltak ellenfelek" tétel. de voltak. azokkal játszott döntőt, akik odakerültek. mással nem tudott sajnos. Borg nem ért rá. mert 2010 eddig a tenisz éve volt ugye? vagy az AO-ra nem azt írták itt sokan, hogy fúdeszar unalmas volt, nem is volt Federernek ellenfele szöveget. pedig tökre úgy emlékszem. az lehet, hogy Rafa úgy nyert zsinórban három ezres tornát, hogy az utolsó döntő kivételével top 5-ös ellenfele sem volt? hol az erős mezőny, ahol Nadalnak RG-ét kell nyernie? Akkor nem is érdemli meg. Így könnyű, ez nem ér. Nem is számoljuk. Ez igazságtalan lenne azokkal, akik később jönnek. Federert mindig megveri. A szegény göthös svejci mentálisan gyenguska. Azt mindig megverjük. Még jó, hogy majdnem mindig vele kell játszani a GS döntőket. Mert valahogy mindig ott van. Ebben a zseniális mezőnyben. Az elmúlt három évben is, mióta új csillag jött a földre.
Én Federernek szurkolok. Tegnap büszkén álltam fel a tévé elöl, mert úgy utazom az RG-re, hogy Fed kitett magáért. Ez bizakodással tölt el. Ennek ellenkezőjéről nem fogsz meggyzőzni. Eddig három GS-ét néztem, mindhármat megnyerte. Most lehet, hogy nem így lesz és ha a legjobb salak játékostól forevör kap ki, feltartott fejjel, innovatív játékkal, akkor ezzel sincs baj. nem fogom mindezt, illetve a másik 21 pontra gondolt elképzelésemet minden egyes alkalommal leírni. pontosabban soha többet nem írom le. én csak azt mondom becsüljétek meg ami van:)

687.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 01:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 668.
  • hunchback
  • 2010.05.18. 00:11

nalátod ebben igazad van. nem ezzel kellett volna érvelni, de tényleg unom ezt az egy állandó kört, ami kiöli a teniszt az oldalról. megpróbálok cikkeket írni, talán az segít:)

688.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 02:08
 
 
   

Egyébként tényleg, ez a legkeményebb, amikor feljön ez a nem is volt tenisz, amikor Federer beindult téma.
Hihetetlen, kb. ezzel a kifogással ölt testet a sötétség.
Nem néztél akkor Teniszt? Rafával kezdődött a tenisz szerelem? Jó. Még mindig ott a youtube!
Emberek lépjetek már túl A HÜLYESÉGEN! :D

Kommentár nélkül:
http://www.youtube.com/watch?v=K...

na, nem inszomniáskodom itt tovább xD

689.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 02:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 688.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 02:08

Már láttam, hatalmas :)

690.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 03:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 683.
  • Jojo
  • 2010.05.18. 00:58

Végig sem mentem a sok beteg kommenten, így kiragadtam egyet és csak a te egyik kommentedre reagálok, miszerint Rafa 14-szer elverte Fed-et. Azért jó lenne, ha mögé látnál e mérlegnek, ugyanis figyelemre méltó az a tény, hogy Rafa a győzelmeinek nagy részét SALAKON szerezte és KIZÁRÓLAG CSAK SALAKON vezet Fed-del szemben. Valamint röhejesen keveset játszottak nem salak felületen (ahol Fed igen csak szépíthette volna ezt a mérleget), annak ellenére, hogy sokkal több kemény-fű torna van, ahol érdekes módon Rafa igen kevésszer látogatta meg Fed-et a döntőben, mivel nem volt képes eljutni oda, míg Fed rengetegszer eljutott Rafa kedvenc felületére döntőzni. Sokkal többet kellett volna játszaniuk főleg kemény felületen, de Rafa nem bírt eljutni odáig, mert az a "gyenge mezőny" elverte őt. (Juzsnyij, Gonzales, Ferrer, Tsonga stb, az utóbbi időben meg Murray, Potro). Persze csak így önmagában elhiszem, hogy jól hangzik a 14-7. Csak addig dobálozzatok vele, amig Rafa is 29 lesz és egyre csak jönnek majd a játékosok akiknek jobb lesz a mérlege. Lehet olyan lesz, akinek még a nevét sem ismerjük most. Sőt, lehet olyan lesz, aki majd alig nyer GS-t. S akkor majd ő lesz a legjobb? LOL. A statisztika nagy tréfamester, ezt ne feledjétek. Go Roger.

691.
  • agimano
  • 2010.05.18. 07:12
 
 
   
692.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 07:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 545.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:00

jajmár, ez benne van, tudnod kéne, amúgy meg füvön tízszer annyi labda pattan el, főleg ha döntőt játszanak...

693.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 08:40
 
 
   

Jó reggelt! Olvasom itt az éjjeli vérengzés történetét. Elképesztő számomra, hogy mitől kell ilyen győlöletesnek lenni, ez sport, ez fun, móka és beszélgetés. Amit egyes Nadal-rajongók művelnek, az szerintem elfogadhatatlan. Nem szeretném senkire sem ráhúzni a vizes lepedőt, de ez jobbára a spanyol fanokra jellemző. Fröcsögő szájú Federer-rajongót még nem láttam (olvastam). Jó lenne ezen elgondolkodni, mert azért vagyunk itt, hogy harcoljunk, hanem hogy gondolatokat ébresszünk másokban, és jókat elemezzünk, hozzászóljunk, stb.
Ez nem a hegyibeszéd volt! Hajrá Verda!

694.
  • troy
  • 2010.05.18. 08:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 693.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 08:40

Szia, kár, hogy a Nadal nem tud teniszezni,
hányingerem volt, amikor nem Wawrinka nyerte az első szettet,
hulladékteniszt játszó Nadal,
Madal a tensizgyilkos,
Rafasz

kommentek elkerülték a figyelmedet.

Ez azért tényleg hihetetlen, hogy idejön valaki, és csak a Fedet gyalázó kommenteket veszi észre. Fuzzy, csak nem kitörlöd a Nadal-gyalázokat????? Mert másra nem tudok gondolni, mert olvasni azért csak tud az, aki írni is képes, nem?

695.
  • erisen
  • 2010.05.18. 09:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 526.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 20:59

"Enyhén nehezebb dolga volt Rafának mikor berobbant, mint Fednek, amit ő természetsen 16 GS-el a puttonyában nem hajlandó elfogadni. Mert, ha a kedvencednek 16 GS-e van, akkor ugyebár könnyű fölényeskedni. Kb napi háromszor jön ide, és annyit tesz hozzá, hogy majd, ha Rafa is eléri azokat az eredményeket, pont, pont, pont. Tudja jól, hogy ez képtelenség, és ezért itt fölényeskedik. Nem hajlandó az okok mögé nézni, meg semmi, csak az a lényeg, hogy 16-6, mert ez mindent megmagyaráz kapásból. Érted már?"

Ez kérem egy nagyon nagy csúsztatás. Miért volt nehezebb dolga Nadalnak 4 RG-t összehozni??? Milyen épkézláb salakos ellenfele volt? Sehol egy Bruguera,sehol egy Kuerten,sehol egy Muster.De még egy jó Moya se. Federert verte 4-ből 3-szor,aki messze-messze nem nagy szám salakon. Legalábbis az előző úriemberekhez képest. Puerta nem volt több egy átlag salakosnál,de el kell ismerni,ő legalább az volt. És ha Nadalt megverték salakon (Fed,Söder) akkor azt nem klasszikus salakos tenisszel tették (Ferrero ellen talpsérülése volt és ő salakos is). A 2008Wimbi és 2009AUSO győzelmire csettintek. Az valóban mestermunka volt.Le a kalappal.
Szóval én inkább mélyen hallgatnék Federer GS-eiről,mert ilyen alapon Nadal GS-eit is meg lehetne kérdőjelezni.
Természetesen én ezt nem teszem,csak a szemléltetés miatt írtam.

696.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 09:07
 
 
   

Ez kicsit személyeskedőre sikeredett Troy, de semmi baj. Elnézést, ha azokat nem vettem észre, de itt nem a kedvenc szidalmazásáról volt szó, hanem arról, hogy Fuzzyt gyalázták durván, és ez nem ide való. Ennyi. Punktum! Amúgy nem vagyok Federer rajongó, egyszerűen a teniszt imádom. Vegyük észre, hogy ez a fórum nem csak kér ember csatájáról kellene, hogy szóljon, vannak még más, kiváló teniszezők is.

697.
  • troy
  • 2010.05.18. 09:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 696.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 09:07

Tudom, és én is szellemében tevékenykedem.
Tegnap arról vitatkoztak, hogy Fuzzy elfogult-e vagy sem, én durva gyalázást nem olvastam, (barom vagy, f:sz vagy, menj a p...ba, mert semmit nem értesz a tenszhez vagy hasonló). De ha volt, elnézést!

Fuzy Fed drukker, és teljesen normális, hogy nem Rafa szemszögéből nézve írja acikkeket, az gáz is lenne. Azért igyekszik korrektnek lenni, meg jó fej is, meg ha valamiben nem értesz vele egyet, tök normálisan meg lehet vele tárgyalni.

Jó lenne, ha mind a két oldal szépen meghallgatná a másikat, mert mind a két oldal elfogult, és nagyon angyon sokszor nem hülyeség, amit a másik oldal beszél, főleg, ha kiszűröd a "picit elfogult szemcséket".

Bocs, a vége kicsit haragos lett, mert nem te vagy az első, aki idejön, és kijelenti, hogy a Nadalosok mennyire tirpákok.

698.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 09:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 697.
  • troy
  • 2010.05.18. 09:14

Köszönöm Troy! Régóta itt vagyok már, csak nincs otthon netem, így a munkahelyemről írogatok. :-) Bár állítólag múltkor az egyik kollégám heccből írogatott ide, nem tudom, nem néztem utána, bár nem hinném, hogy tényleg így volt. Mindenképpen igazad van, üdvösnek találnám, ha mindkét fél "sine ira et studio" elmondaná, mire gondol. Kommented alapján Hölgy vagy, ez igaz? Ha kérdezhetem.

699.
  • troy
  • 2010.05.18. 09:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 698.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 09:26

Szívesen, mit??? :)

Én tegnap is írtam Rafainnak, hogy amit Fuzzy a meccsrőkl írt, nem baromság, nem full elfogult, vannak oylan pontjai, amit el kell fogadnunk, hogy tényleg így volt. Fuzzy nyilván nem azt hangsúlyozta ki, hogy ha Rafa nincs ennyire megszeppenve, második szett 4:2-ről simán behúzza, ahogy eddig is, de hát nyilván ő Fed szemszögéből nézi. Írtam rafainnak is, hogy most nem úgy működnek a dolgok, hogy "salakon Rafa a mérce", ezt nekünk is látni kell. Vagy Rafa taktikázott a tornán, visszafogta magát, és a Gs-en menetelni fog, de ez majd csak utólag derül ki.

(Én sutyiban tárgyalok ám az ellentáborral, de hát érdekel a véleményük, micsinájjak? :)

Hölgy vagyok :D

700.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 09:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 699.
  • troy
  • 2010.05.18. 09:34

Csak azt köszöntem, hogy "dűlőre" jutottunk.

701.
  • troy
  • 2010.05.18. 09:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 700.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 09:43

Ja.....
Sztem itt mindenki jó fej egyébként, csak időnként felkapjuk a vizet valamin, és indul a lavina :)

Mondjuk a 14-7-esezés vs a 16-6-ozás engem is kiakaszt, mert nyilván a 14_7 nagy része salakon törént, szal torzít, a 16 meg még nem a vége, ahogy remélhetőleg Rafának se a 6. De tudod, férfiak :)

702.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 09:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 694.
  • troy
  • 2010.05.18. 08:46

Nahát ebből három is az én nevemhez fűződik :)
Viszont a legfontosabbat kihagytad. Ezek nem érvek, hanem vélemények. Ha Fed is csak annyit kapna, hogy bénán küldi, ok. De a másik oldalon számokat csavargatnak, sarkigazságokat ferdítenek. Tegyünk már különbséget!
Amúgy ha Rafa annyira tud, miért marad el annyira Fed mögött a kemény pályákon?

703.
  • troy
  • 2010.05.18. 09:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 702.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 09:53

Az, hogy Fuzzy elfogult, az egy vélemény. A stílus megkérdőjelezhető, de én nem olvastam anynira durvát tegnap.

Utolsó mondatodra: előző kommentem utolsó két mondata.

704.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 09:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 701.
  • troy
  • 2010.05.18. 09:47

Igen, a férfiak. :-) Szerintem sem jogos a 14-7, mert tényleg salak szülte a legtöbb meccset. Meg ez a minden idők legjobbja dolog sem reális. Adnánk csak Nadal vagy Federer kezébe faütőket (vagy Karlovicéba :-)), mint 30 éve, megnézhetnék magukat szerintem...
Mint ahogy azt sem tudjuk meg sosem, hogy mi lett volna, ha Federer-Sampras több meccset játszott volna egymás ellen, vagy Nadal-Kuerten. Ki tudjaí, mi lett volna. Ezeket egyszerűen nem lehet kiszámolni.
Troy: Ha választanod kellene: Sampras vagy Agassi,kire voksolnál?

705.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 10:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 703.
  • troy
  • 2010.05.18. 09:55

Ez szép tőled, tegnap próbáltam kifejteni a főkolomposoknak is, de kényes téma címszóval ignorálták.
A gond a számok megkérdőjelezésével van :)

706.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 628.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.17. 22:39

Te atyaég... Biztos Rafa nyert vasárnap??? Mert a Fed fan-ok ( kivéve erisen)
olyan " hatékonyan " elemzik a vasárnapi meccset, hogy lehet én nem láttam jól:-))

707.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:03
 
 
   

ESPN, Bodo:
Roger Federer, the world and interplanetary No. 1, is in quite a quandary, but so is Rafael Nadal. They're locked in a fatal embrace, like two whitetail deer bucks whose horns become inextricably locked up during a breeding season battle.

With Sunday's win at the Madrid Open Masters 1000 tournament, Nadal improved his head-to-head record against Federer to 14-7, meaning he wins two out of every three matches the men play. This is facilitated, partly, by Nadal's talent for making hay while the sun shines during the European clay-court season (even when it's dank and cold, like this year), and also by his understanding at most other events of that valuable old chestnut, "discretion is the better part of valor."

Still, Nadal now stands alone as the most successful Open era player at those elite ATP World Tour Masters events. The Madrid title was his 18th, breaking Andre Agassi's record.

Actually, Agassi and his great career rival, Pete Sampras, know a thing or two about the deadlock -- or is it gridlock? -- into which Federer and Nadal have fallen. Agassi will tell you that those superb stats in Masters events seem like diddly-squat compared to the record Sampras amassed in the more important Grand Slam events. Sampas won 14 majors, to eight for Agassi, entitling him to look at a tournament like Madrid or Cincinnati or Miami and scoff, "Oh, do I really have to win those little ones, too?"

Nadal's record of 18 Masters title is most notable for the speed with which the Mallorcan Master of red dirt attained it -- he's not even 24 yet, for gosh sakes. Given his proficiency on clay, and the fact that three of the Masters are presently contested on that surface, it's conceivable that he'll end up with well over 25 Masters titles. It's a marvelous record of consistency at sub-majors, but the operative compound word is "sub-major."

Federer can go the Sampras route, line up those 16 Grand Slam singles trophies, grin and say, "I won a bunch of the small ones, too." But unlike Sampras, he can also point to an accomplishment that gave Agassi a measure of satisfaction in his rivalry with Sampras: Like Agassi, Federer has a career Grand Slam. Neither Sampras nor Nadal (to this point) have managed that. Federer and Agassi are two of just six men who achieved that feat.

When it comes to the head-to-head records, Federer can look for sympathy from Agassi, who lost the H2H battle with Sampras, 20-14. In Grand Slam finals, Sampras is 4-2 over Agassi, while Nadal is 6-2 over Federer, whose two lone Grand Slam championship wins over Nadal happened at Wimbledon.

Given Federer's well-earned reputation as a complete player, it's ironic that Nadal has managed to beat Federer in major finals on two different surfaces, while Federer has beaten Nadal only on one: grass. But as any Federer loyalist will point out, it's not exactly Federer's fault that Nadal can't get opposite him in the U.S. Open final. And they've met in just one Australian Open final (Nadal won), which isn't what anyone would call "statistically significant."

The most telling comparison in the rivalries, and the numbers that will be recited long after things like head-to-heads become statistical oddities, is the enormous lead Sampras and Federer hold over Agassi and Nadal, respectively, in overall Grand Slam performance.

Winning 18 Masters is an enormous accomplishment, but let's remember that it represents exactly -- and only -- two titles more than Federer has bagged at Grand Slams. Nadal has landed some punishing blows against Federer and often has put him on the ropes -- just as Agassi was able to do to Sampras. Nadal and Agassi are both masters of guerilla warfare, taking potshots and chipping away at superior performers, if not always superior opponents.

It must be alternately frustrating and exhilarating for great champions who are locked in a fatal embrace, and it isn't such a bad deal for we ordinary schmoes, either.

708.
  • qazsew
  • 2010.05.18. 10:04
 
 
   

Annyit tennék csak hozzá a cikkhez, hogy ha tavaly "tévedtünk" akkor mi a garancia rá, hogy idén is ne "trafáljunk mellé" az ilyen Madrid-RG korellációval ? Amugy téleg jó mecs volt, én mint elfogult Fedes szintén bebeszéltem magamnak biztató jeleket a vereség ellenére is, de a tény az tény, egy év ide vagy oda még mindig kábé ugyanazok az esélyek köztük salakon. De, hogy belül mi zajlott és változott azt csak ők tudják. Hajrá Rog, ne feledd még mindég (újra) te vagy a király és ez kötelez!

709.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 653.
  • Jojo
  • 2010.05.17. 23:11

bravúros okfejtés...nem lenne 2vel kevesebb federernek ha abban a két GS döntőben elveri rafa? vagy random kettő másikat hozzáadtál?

710.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 704.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 09:59


Sajnos annak ellenére, hogy nem avgyok már tini, nem régóta nézek teniszt, szóval ne várj tőlem sokat :)

Ha akkor, abban az időben nézek teniszt, és tini vagyok, lehet, hogy Agassi, ha idősebb fejjel nézem, lehet, hogy Sampras, de igazából nem tudom. :)
Tudod, minél több teniszt nézek, annál több játékost kedvelek meg, nekem pl. jó volt MC meg Róma, IW meg Miami is. Hogy a top 10 nincs úgy ott, annak is megvan az oka.... Ez nem tudom, most hogy jött ide, de ez jutott eszembe :)

711.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 693.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 08:40

azé van olyan fedes is :D

712.
  • Rafa007
  • 2010.05.18. 10:08
 
 
   

Szerintem ezt a vasárnapi döntőt már szépen körbejártuk, jártátok. Már történelem, egy év kihagyás után jó kis meccset játszottak. Fed jó volt Rafa mégjobb, de mindketten tudnak ennél jobban is játszani. Kérdés, hogy a Garroson ki mennyire tudja emelni a játéka szintjét. Fednek szerintem nehezebb dolga lesz, mert a Garros salakja lassabb, és egy Ferrer ott jobban megfogja szorongatni. A sorsolás után okosabbak leszünk. De szerintem abban itt mindenki egyetért, hogy jó lenne őket döntőzni látni. Ott meg nyerjen a jobb ( valószínűleg Rafa, de biztosat mondani lehetetlen) Lényeg a szép, élvezhető tenisz. Mindketten óriási játékosok, ezt mindkét oldalnak el kell, el kellene ismernie!!!

713.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 705.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 10:01

Láthattad, hogy abba nem szóltam bele, mert a dühöngőben vagy háromnegyed éve kifejtettem ez irányú nézeteimet, persze nem olvashat el mindenki mindent, az a totál őrület lenne....:)

714.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 707.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:03

James cameront avgy Rodley Scottot mikor ihleti már meg a téma?

Russel Crow kit játszana????

715.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:11
 
 
   

Így:


James Cameront vagy Ridley Scottot mikor ihleti már meg a téma?

Russel Crow kit játszana???? :D

716.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 653.
  • Jojo
  • 2010.05.17. 23:11

Nagyjából ez a lényeg... A többi az parasztvakítás a magas játékosokról, meg a kétkezes fonákról:-) Csodálom,hogy Nadal aljas sportszerűtlen balkezessége még nem került elő:-)))) A GS győzelmek számában azért nem összehasonlítható a két játékos, mert Fed 5 évvel hamarább kezdett el játszani. Az egyedüli igazán objektív mérce az egymás ellen lejátszott mérkőzésekben rejlik. Davy-t meg hagyjuk, az csak 9 meccs, és csak 5-4 oda.

717.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 706.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:01

nem hiszem, hogy valaki történelmet akart volna hamisítani. számodra megnyugtatóbb lenne, ha összeroskadva nyöszörögne minden Federer drukker, vagy azon rugóznánk, hogy milyen könnyű Nadalnak, mert nincs is mezőny, sőt vége a tenisznek, mert salakon milyen simán nyer Nadal ld. a kirohanásodat az AO döntője után. ennél számomra némileg sportszerűbbnek tűnik, hogy elismerjük Nadal teljesítményét ugyanakkor nem temetjük sem Federert, sem a játékot. pedig nem lett erősebb a mezőny az AO óta, hanem sokkal gyengébb. ott még volt egy jó Murray, indult Potro, Davigyenko és azon a felületen képes értékelhetőt nyújtani Roddcik. kit emelnél ki a salakos szezonból? Verdascót?

718.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 715.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:11

csak james cameront neeee :D

719.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 712.
  • Rafa007
  • 2010.05.18. 10:08

ámen

720.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 718.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:13

Igen, Ridley jobba lenne :D
Gondold el Wimbyt zenei aláfestéssel (kórus:), közelikkel, lassításokkal :D

721.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 716.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:12

értem, akkor Federer eredményei nem számítanak, mert Nadal fiatalabb öt évvel. tudod karriereket összehasonlítani a játékosok visszavonulása után szoktak. Nadalnak minden lehetősége megvan, hogy megdöntse Federer rekordjait. ha ez megtörténik sztem mindenki el fogja ismerni. csak ettől még borzasztóan messze vagyunk.

722.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 717.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:12

Te utazol szegény Verdára, Fuzzy :D

723.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 722.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:16

dehogy, ő játszott döntőket idén salakon. vagy te kit emelnél ki?

724.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 723.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:17

Vicc volt!!!!!
(Tudod, Verda ;)

Ja, írtam neked fb-on, nézd már meg majd, ha lesz egy kis időd, köszi!

725.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 10:19
 
 
   

Nalbandian visszalépett.

726.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 10:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 716.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:12

Ez elképesztő. Tegnap írtam, hogy ez miért hülyeség, legalább 20szor. Érdemben nem reagáltál. Erre tessék.

727.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:21
 
 
   

a h2hs összehasonlításokról meg, bár nem mondom h nincs alapjuk de :

Rafa jobb mint Roger - Davi jobb mint Rafa - Roger jobb mint Davy őőőőőő
Simon is jobb mint Roger
Zeballos jobb mint Simon
Krajinovic jobb mint Zeballos
Random magyar junior játékos aki verte már krajinovicot 12 éves korában jobb mint Krajinovic
Random magyar játékos aki verte random junior magyar játékost jobb mint random magyar junior játékos
random magyar játékos 2 jobb mint random magyar játékos
ettumifilii verte random magyar játékos 2-t

tehát, ettumifilii jobb mint roger :P :D :D

728.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 727.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:21

Tiszta sor :)



de Ettu nem jobb, minr Rafa :D

729.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 720.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:14

ő nagyon jó rendező alapból csak kicsit elkurvult...szárnyas fejvadász, alien

730.
  • qazsew
  • 2010.05.18. 10:24
 
 
   

Inkább megnézném őket saját magukat alakitva vmelyk jó spanyol rendező rendezésében:)

731.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 728.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:24

igen azt nehezebb levezetni, ez nagyon könnyű volt :D

732.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 730.
  • qazsew
  • 2010.05.18. 10:24

Bunuel :)

733.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 10:27
 
 
   

1)Federer a legjobb, mert ő nyert 16 GSt. Ez GS összehasonlítás.
2)Nalad jobb(!) nála, mert jobb a h2h-jük. Ez h2h összehasonlítás.
3)Viszont Davy nem jobb Nadalnál, mert a h2h ebben az esetben irreleváns. Különben se nyert egy GSt se. :D Ezzel pedig az egész beteg következtetésre felteszik a pontot.

734.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 729.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:24

Ezért mondtam én is őt!!!

(A közönséget figyelembe kell venni... :) Azért a Gladiátor nem volt annyira gáz... bár Phoenix lejátszotta Russelt kicsit, de mind1.:)

735.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 732.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:26

hát az ő felkérésével jó 25 évet elkéstek az esetleges producerek :P



736.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 734.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:28

persze, szerintem az új filmjei is hoznak egy elég magas alapszínvonalat...

737.
  • katma
  • 2010.05.18. 10:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 732.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:26

Én megcsinálom a Tippelést Garosra , de csak ügy ha szigorúan elkülönítjük a topikot és nem lesz benne értékelés balhézás stb!

738.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 735.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:29

Jézus, teljesen azt hittem, él még, egyetemen állandóan a filmjeit néztük a filmklubban.... pffff

739.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 737.
  • katma
  • 2010.05.18. 10:31

Én is ezt mondtam Fuzzynak, hogy nem kell külön naponta topic. Legyen 1 topic Tegyék meg tétjeiket címen, és oda csak a tippek mennek.
Szuper, hogy vállalod!!!!

740.
  • katma
  • 2010.05.18. 10:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 739.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:34

Ok, de úgy ha valaki a balhézások közé teszi én nem veszem figyelembe!

741.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 683.
  • Jojo
  • 2010.05.18. 00:58

Mivan???
Kérhetnék egy hasonló jellegű bizonyítást/magyarázatot a Goldbach sejtésre?:-)) Tényleg túlzás amit a Fedesek művelnek ( tisztelet a kivételnek ). Rafa kettejük összevetésében jobb ( pont ) Fed jól játszott vasárnap, és respekt a forma javulásáért ( pont ) Fed 5 évvel hamarabb kezdte az ipart, és egy öregedő Samprason, Agassin kívül 4 évig nem volt ellenfele , míg Rafának ott volt Fed ( pont ) Fed kemény talajon, és füvön jobb Rafánál, de nem szignifikáns a különbség mint ahogy salakon az (pont) Ennyi az egész történet, nem kell mindenféle különleges magyarázatokkal, tézisekkel túlmisztifikálni ezt az egészet.

742.
  • Jojo
  • 2010.05.18. 10:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 727.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:21

Szia!

Válasz a dühöngőben.

743.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:37
 
 
   

Na sziasztok, este visszanézek!

744.
  • qazsew
  • 2010.05.18. 10:37
 
 
   

Engem az ő párharcuk amugy valóban egy korai Scott filmre emlékeztet, a The Duellists-re. Harvey Keitel karaktere Nadal és nem hagyja békén Fedet a kreált becsületbeli ügyével, akinek már az agyára megy és addig addig menekül tőle amig eccer csak...Ugyhogy nálam Scott mester már megrendezte, jöhet egy érzékeny európai feldolgozás is:)

745.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 738.
  • troy
  • 2010.05.18. 10:33

hát a filmjei maradandók, de ha belegondolsz még salvador dalinak volt alkotótársa, ráadásul elég sokáig is élt...

746.
  • qazsew
  • 2010.05.18. 10:42
 
 
   

Ja, Bunuel idén mult volna 110 éves:) Attól még rendezhetne persze!

747.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 716.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:12

Foglaljuk össze mi történt a 2010 -es AO-n a ffi tornán.

1. Fedex összességében jól játszva behúzta a 16. ik GS-t
2. Rafa karrierje véget ért
3. Delpo, Djoki, és Murray pedig bebizonyította hogy one Grand Slam wonder mindegyik, és egész egyszerűen nem tudnak élni a lehetőségekkel. ( Murray még csak nem is one )
4. A ffi tenisz az unalmasság hihetetlen mélységébe fog zuhanni, hisz nem lesz Fedex-nek méltó ellenfele, mert ezek után akik eddig verték is félni fognak tőle.

ismerős? gondolom, mert te írtad.
nekem szimpatikusabb az a hozzáállás, hogy szép volt Rafa és bíztató volt Fed, majd a Garroson megcsinálod. de mindenki másképpen "drukkol".

748.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 744.
  • qazsew
  • 2010.05.18. 10:37

ő angol amúgy szerintem

749.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 748.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:42

bár tudjuk, hogy ők nem tartják magukat európaiaknak :P

750.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 10:43
 
 
   

Két versenyző pályafutását összehasonlítani akkor lehet, ha már mindkettő befejezte-ezerszer körbejártátok már ezt a témát néhány frusztrált egobajnok tinédzser közreműködésével, akik mint az elakadt lemezjátszó ismételgetik folyamatosan ugyanazt az öt mondatot, és sértetten sipákolnak ha végül már senki nem reagál rá.
Ennek a dühöngőben a helye,ne kelljen már azzal tölteni az időmet,hogy próbálom kiválogatni azokat a hsz-eket amik érdekelnek.

751.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 746.
  • qazsew
  • 2010.05.18. 10:42

van egy 101 éves portugál rendező, még most is mutatták be filmjét cannesban...

752.
  • erisen
  • 2010.05.18. 10:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 741.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:37

Sajnos az "iparkezdés" jellegű cucc is erős ferdítés.
Ugyanis 1998ban lett profi Federer (17-18 évesen) Nadal pedig 2001-ben (14-15!!) évesen. Szóval Nadal kb. 9 éve profi Federer meg kb 12.

Elküldöm neked is,mert látom te is Fed korábbi eredményeit akarod megkérdőjelezni...

* erisen válasza Rafain hozzászólásra: * 2010.05.18. 09:06 * válaszolok erre

"Enyhén nehezebb dolga volt Rafának mikor berobbant, mint Fednek, amit ő természetsen 16 GS-el a puttonyában nem hajlandó elfogadni. Mert, ha a kedvencednek 16 GS-e van, akkor ugyebár könnyű fölényeskedni. Kb napi háromszor jön ide, és annyit tesz hozzá, hogy majd, ha Rafa is eléri azokat az eredményeket, pont, pont, pont. Tudja jól, hogy ez képtelenség, és ezért itt fölényeskedik. Nem hajlandó az okok mögé nézni, meg semmi, csak az a lényeg, hogy 16-6, mert ez mindent megmagyaráz kapásból. Érted már?"

Ez kérem egy nagyon nagy csúsztatás. Miért volt nehezebb dolga Nadalnak 4 RG-t összehozni??? Milyen épkézláb salakos ellenfele volt? Sehol egy Bruguera,sehol egy Kuerten,sehol egy Muster.De még egy jó Moya se. Federert verte 4-ből 3-szor,aki messze-messze nem nagy szám salakon. Legalábbis az előző úriemberekhez képest. Puerta nem volt több egy átlag salakosnál,de el kell ismerni,ő legalább az volt. És ha Nadalt megverték salakon (Fed,Söder) akkor azt nem klasszikus salakos tenisszel tették (Ferrero ellen talpsérülése volt és ő salakos is). A 2008Wimbi és 2009AUSO győzelmire csettintek. Az valóban mestermunka volt.Le a kalappal.
Szóval én inkább mélyen hallgatnék Federer GS-eiről,mert ilyen alapon Nadal GS-eit is meg lehetne kérdőjelezni.
Természetesen én ezt nem teszem,csak a szemléltetés miatt írtam.

753.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 741.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:37

rendben, akkor függesszük fel a vitát. Nadalnak van rá öt éve, hogy begyűjtsön 10 GS-t és szinte végig első legyen. Fednél jobb tehát menni fog.

754.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:48
 
 
   

a vitát a részemről 5 év múlva folytatom, addig meg C'on Roger csináld meg a Garrost és légy a toppon Wimbledonban!

755.
  • erisen
  • 2010.05.18. 10:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 754.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:48

Bizony ám!

756.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 717.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:12

Fuzzy !

Többször írtam, hogy Fed sztem jól játszott és most sem térek magamhoz ami a formajavulását illeti !!! Erre csak a legnagyobbak képesek, Fed tényleg zseniális. Csak Rafa ellen , igazán jól játszani nagyon kevésszer láttam még és ezt az eredmények is tükrözik. Ennyiről lenne szó.

Peace, és Bikicsunáj mindenkinek

757.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 756.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:49

akkor ebben egyetértünk:) most már foglalkozzunk a Garrosszal. öt év múlva megyek a Dühöngőbe. most pedig dolgozni.

758.
  • qazsew
  • 2010.05.18. 10:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 751.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:43

Ez egy már rég létező Scott film, '78-as asszem, ugyhogy ezután jöhetne egy európai változat. Aki már objektiv okokból kifilyólag (nem a kora miatt) nem lehet Bunuel :)

759.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 727.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 10:21

A h2h reláció nem tranzitív csak erről van szó . Ahhoz hogy két játékost összehasonlíts nem kell egy harmadik. Az egyik gyerekkori barátom , 13 évesen megverte Kafelnikovot, aki utána megverte Samprast. Ebből nem következik, hogy a hawer jobb lenne Samprasnál, mert akkor nem a Havannán lakna jelenleg a 8. ik emeleten.

760.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 733.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 10:27

Rafa- Davy esetében azért irreleváns az összehasonlítás, mert a 9 lejátszott meccs kevés, továbbá nincs közöttük szignifikáns különbség a megnyert meccsek tekintetében. Tökmindegy, hogy Davy nyert a Slamet vagy nem. Ha lejátszanak majd 15 meccset kb, és akkor lesz 10-5 Davynak, akkor ki lehet jelenteni, hogy Davy jobb Nadalnál.

761.
  • qazsew
  • 2010.05.18. 11:01
 
 
   

Vagy akkor se. És nem -nál hanem ellen.

762.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 11:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 758.
  • qazsew
  • 2010.05.18. 10:51

tudom, de nem is erről beszéltem, csakúgy felhoztam

763.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 11:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 747.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:42

Az 1.-3 -as pontot most is tartom ( kivéve Delpo, mert sérült ) a 2.-esben tévedtem szerencsére !! A 4.-es pedig következménye a 2.-es tévedésemnek...

764.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 11:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 759.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 10:56

hát ez bonyolult téma, főleg, hogy vannak játékstílusok amik kedvezhetnek jobban vagy kevésbé az adott ellenfélnek, pl. nadal stílusa passzol davynak de az ő stílusa meg passzol federernek, akinek viszont nadalé nem passzol

765.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 11:10
 
 
   

na elmentem "teniszezni" sziasztok

766.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 11:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 753.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:46

Szerintem nehezen lesz meg neki 16 ( nem kizárt )
(1) Írtam, korábban hogy Fed hard-on egy kicsivel jobb Rafánál ki tudja mi lesz a hard GS-eken
( 2 ) Rafa sokkal sérülékenyebb ( ennek semmi köze ahhoz hogy ki a jobb )
( 3 ) Jöhet új trónkövetelő is aki mindkettejüknél jobb lesz

Én nagyjából ( ha Rafa megússza fatális sérülés nélkül a hátralevő pályafutását , amit még 6 évnek tippelek), akkor 12-14 körüli GS-t érzek nála

767.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 11:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 752.
  • erisen
  • 2010.05.18. 10:44

Azért egy 14-15 éves kamasz, és egy 17-18 éves majdnem felnőtt között nagy különbség van ! Fed jól időzítette a belépését a profik táborába.:-)

Eszem ágába sincs megkérdőjelezni Fed eredményeit. Nagyon sokszor nézem vissza a szenzációs megoldásait a youtube-on . Más kérdés, hogy emberileg nem volt sosem szimpatikus, mert nagyképűnek találom kissé, de a játéka az zseniális !

768.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 11:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 765.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 11:10

Ebben a szélben??:-) Vagy fedettben?

769.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 12:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 766.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 11:11

Nadal 12-14? Azt én is el tudom képzelni, de maximum azt.

770.
  • erisen
  • 2010.05.18. 12:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 767.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 11:16

Így viszont korrekt.

771.
  • Replica
  • 2010.05.18. 12:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 752.
  • erisen
  • 2010.05.18. 10:44

Sokadszorra érgeted magad a hozzá nem értéseddel. Nadalnak ott volt salakon Fed, aki nagyon jó slakos, ott nőtt fel, és elvrni a döntőkben nagy dolog. Ott volt Coria, Gaudio, Ferrero, Ferrer, Verdasco, Alnegro, Moya, stb mind kiváló salakosok. Jah, hogy ezekneke kellett a többi pályán is Fed kihióként fellépni? Az már egy msik történet!

772.
  • Replica
  • 2010.05.18. 12:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 753.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:46

Amennyiben ki fog egy olyan blöffkorszakor, mint 2003 és 2007 között volt, simán!

773.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 12:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 771.
  • Replica
  • 2010.05.18. 12:20

Nem teljesen szerintem. Nem egy korosztály Moya, Ferrero sem, Ferrer meg egyszerűen nem olyan jó, mint Nadal. Coria? A drogos? Gaudio? Ugyan már!

774.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 12:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 772.
  • Replica
  • 2010.05.18. 12:20

Te megint mekkora "érdekességet" írtál fiam.

775.
  • erisen
  • 2010.05.18. 12:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 771.
  • Replica
  • 2010.05.18. 12:20

Coria,Almagro,Ferrer,Verdascó.Gaudio.....pffff...:-)))))))))))))))
Összesen 0 GS. És nem is lesz soha.
Hol vannak a Bruguerák,Kuertenek,Musterek????
Sehol. Ennyi.

776.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 12:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 775.
  • erisen
  • 2010.05.18. 12:35

Egyet kell értsek, bár Verda és Ferer kitűnőek, de nem Nadal-kategória. Ők világklasszisok, Nadal galaktikus. Ahogy Federer is.

777.
  • erisen
  • 2010.05.18. 12:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 776.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 12:38

Persze hogy kiváló,tehetséges játékosok. De közel sem klasszisok. Olyan szinten hogy GS-t nyerjenek. Kuerten gyengélkedése után(2002 vége 2003eleje óta kb.) Nadalon kívül egyszerűen nincs klasszis salakos játékos a mezőnyben. Olyan szintű mint Bruguera,Muster,(Kuerten). De még olyan szintű se mint Courier.

778.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 12:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 777.
  • erisen
  • 2010.05.18. 12:46

Tökéletesen igaz. Akár Agassit is említhetted volna, a korai éveiben sokat volt RG-döntőben, a görögöt is leverte egy semiben.

779.
  • erisen
  • 2010.05.18. 12:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 778.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 12:51

A görög salakon félkarú óriás volt.:-)

780.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 12:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 779.
  • erisen
  • 2010.05.18. 12:55

Igen, két semi, ennyi az eredménye, ráadásul Kalasniov ellen '96-ban egy kis bicajt is hazavitt. :-)

781.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 13:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 757.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 10:51

Akkor leírom világosan! Soha nem mondtam, hogy Nadal jobb Federernél. Ti mondjátok a fordítottját, ráadásul 16-6-al szemléltetitek, ami hatalmas ferdítés. Ti vagytok azok, akik azt hangsúlyozzák, mennyivel jobb Fed, és amikor én rámutatnék arra, hogy Fednek mennyivel adottabbak a feltételek, rögtön én leszek a troll. Meg lehet nézni neked is, és bármelyik Fedesnek most rörtön, hányszor írtam le a 14-7-et.(most előszőr:D) Én nem ezzel szoktam érvelni, ugyanakkor például a 6-2-t(GS-eken) már komolyabb összehasonlítási alapnak érzem. És ezekből kedves iCreator barátom, hogy hozzád is szóljak csupán négy salak van benne. Roger egyelőre jobb, ezt leírtam már. Ugyanakkor, ha Rafa nem éri utol GS-ekben pályafutása végére(amiben 1000 százalékig biztos vagyok), de mondjuk elér 10-11 GS-t, nyer 27 Masters-t, összesen 60 tornagyőzelem fölé megy, még két évet eltölt legalább a No.1 pozícióban, van egyéni olimpiai bajnoki címe, és megcsinálja az egyetlen hiányzó GS-t az USO-n, akkor te azt mondanád, hogy Fed egyértelműen jobb nála? Csak azért, mert (igenis leírom sokszázadszorra) ő egy úgymond "Roddick korszakban" nyert évi 3 GS-t? Ahol egy Nalbandian meg Szafin 2 évente játszott kb úgy, hogy elkaphassák egyáltalán? Ahogy megérkezett az egyetlen olyan teniszező a mezőnybe, akit hasonlítani lehet hozzá, nos vele szemben rögtön kapitulál szinte mindenhol. Rafa megcsinálta azt vele szemben tinédzserfejjel berobbanva, amit én személy szerint kíváncsi lettem volna, hogy ő megcsinált volna-e a 26 éves Samprassel. Ezt a különbséget, ha te nem látod(vagy nem akarod, naná!), akkor nincs miről vitatkoznunk, de továbbra is úgy látom, hogy pont ezekért a dolgokért nagyon nem fair Rafával szemben csakis a számokat magukat összehasonlítani. Ezért is tartalak elfogultnak, nekem nem esik nehezemre elismerni, hogy MC és Róma színvonala nem volt nagy durranás. Te erre hasonló helyzetben képtelen vagy.

782.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 13:10
 
 
   

Rafain, le a kalappal. Fantasztikus vagy! :-)

783.
  • marias.attila
  • 2010.05.18. 13:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 781.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 13:01

Egyet értek veled, különösen ami az érvelések módját illeti. Erre akartam még tegnap vagy tegnapelőtt utalni. Bizonyos típusú érvek és hozzáállások nem elfogadhatóak egy Rafa-fantól, Fedestől viszont fel se tűnik, hogy mennyire gáz, főleg ha a megfogalmazás finom és tudományos.
Az ellenszurkolás mindenkitől gáz két ilyen kaliberű sportoló esetében.

784.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 13:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 781.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 13:01

Courier-Becker: persze, persze, nem olyan nagyok, mint Federer meg Nadal, illetve köztük csak 3 év van. De jók voltak, nagyon jók a maguk korában. "At his peak" Courier világelső volt, de mindössze egyszer tudta BB-t legyőzni az évek során, egyetlen egyszer. Viszont kikapott tőle 6-szor. És ez mit jelent szerinted?

785.
  • erisen
  • 2010.05.18. 13:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 781.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 13:01

Mi az hogy "adottabbak a feltételek"?
A feltételek mindenkinek ugyanolyanok amióta tenisz a tenisz,Raffa ide,Raffa oda.

786.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 13:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 783.
  • marias.attila
  • 2010.05.18. 13:27

Hi, szerintem itt nem ellenszurkolás folyik, hanem a szurkolók ellen illetve köztük folyik a harc, mert a fanok révén, ő általuk lesz mondjuk Nadalból "ellenség". Pedig Nadal milyen szimpatikus ember, szerény, dolgozik, nincsenek sztárallűrök...

787.
  • Dobs
  • 2010.05.18. 14:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 168.
  • troy
  • 2010.05.17. 09:07

Tudom, hogy nagy jelentősége nincs, de nekem 39 pontom van.

2010.05.16. 11:14
Ebben a posztodban volt az elődöntők utáni eredménylista.

Javítsd ki légyszi!

788.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 784.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 13:29

Becker? Nem volt akkora játékos, mint Rafa? miért nem? jelen pillanatban 6 GS-el állnak és Boris eltöltött x évet NO1 pozicióban.

789.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 773.
  • Barcelona
  • 2010.05.18. 12:34

Corisa nem volt drogos, viszont kiváló salakos, ahogy Gaudio is. Ferrero meg főleg, de Moya is nagyon jó volt még akkoriban.

790.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 766.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 11:11

a 4 pont ez volt.: A ffi tenisz az unalmasság hihetetlen mélységébe fog zuhanni, hisz nem lesz Fedex-nek méltó ellenfele, mert ezek után akik eddig verték is félni fognak tőle.
Megváltozott az egész férfi tenisz, mert Nadal nyert 12 hónap után salakon 3 tornát? Ezek szerint ő maga a férfi tenisz nem? de akkor milyen mezőnyről beszélünk?

791.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 775.
  • erisen
  • 2010.05.18. 12:35

Fed mellől hol voltak a Samprasok, a jó Agssi, Rafter, Kafelnikov és a többi nagy ász? Mi maradt neki? Kik maradtak? LoL!

792.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 788.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:31

Becker nem vot képes minden talajon GS-t nyerni, ssoem volt olyan jó, mint Rafa!

793.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 14:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 781.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 13:01

Ha az összes ha-val kezdődő és volna-val folytatódó mondatodat megszámolnám ebben a hsz-ben, lehet kijönne a 16-6.
Amiket írtál eddig is világos volt mindenki számára csak Te nem fogod fel,hogy 96-szor elmondva is badarság. Fuzzy 5 év múlva vár a Dühöngőben,hagyd már lógva szegényt!

794.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:40
 
 
   

Fednek ma reálisan nézve, ha a blöffkorszak helyett valódi kihívások elé állították volna olyan kaliberű teniszők, amelyek akkor már rég nem votlak a mezőnyben, akkor ma jobb esetben is 10 GS-nél tartana.

795.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 781.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 13:01

szuper. két kérdésem lenne, hogy jobban értselek és ne legyek elfogult..
1. mióta nem gyenge a mezőny?
2. most kiktől erős a mezőny?

796.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:42
 
 
   

fuzzy 5 év múlva a dühöngőben max sírni fog, hogy fed mi mindenben marad el rafától. Mastersekben már most is, simán, meg egy csomó dologban.

797.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 792.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:35

te speciel játszani sem láttad. szóval nagyon értékes a véleményed. pont ugyanúgy 3 GS-en nyert 6 címet, illetve sokáig vezette a ranglistát. ezek meg a tények.

798.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 796.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:42

mikor ért véget a "blöffkorszak"?

799.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 795.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:40

1. mióta nem gyenge a mezőny?

2008-óta

2. most kiktől erős a mezőny?

Most olyan versenyzők vanna a mezőnyben-amikr nem sérültek- mint Nadal, aki már mindehol jó, nemcsak salakon, Nole, Delpo, Murray

Ezek sokkal erőbbek, mint a blöffösök, akiket fényeztek.

800.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 798.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:43

2007 végén. 2008-zól már beérett Nadal, Nole és Murray is év végén.

801.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 799.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:44

és miben erősebbek? tudomásom szerint Novak Djokovic és Juan Martin Del Potro 1-1 GS-el rendelkezik. tehát?

802.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 801.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:45

Mit vártál, 2008-ban értek be, ez nem jeletni azt, hogy egy erős mezőnyben majd halmozzák a GS-eket, ahogy Fed sem halmozza már, mint annoa blöffösök között röhögve tette, kihívások nélkül.

803.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 802.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:47

és mióta nem halmozza?

804.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:49
 
 
   

nagyszerű, akkor megjöttek a válaszok.
1. 2008 óta van erős mezőny
2. Murray, Djokovic és Del Potro miatt lett vége a blöffkorszaknak.
akkor ezt elfogadjuk alapnak?

805.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 803.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:48

A blöffösök közt évi 3-at hozta, röhögve, megerőltetés nélkül. A blöffkorszak után 2 év kellett 3 GS-hez, ráadásul a legnagyobb rivális kényszerű pihenője mellett.

806.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 804.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:49

Igen, mivel az addigi ászokat, Ljubicic, Philippoussiss, Grosjean, Henman, Nalbandian, felváltották ezek a nyerő típusok.

807.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 15:02
 
 
   

akkor összefoglalom a mai nap termését.
1. Rebootov: mégsem lett vége a férfi tenisznek, mert bár az AO-n halálosan szar mezőny volt, most minden megváltozott. Ennek örülünk.
2. Rafain: mégis csak arról van szó, hogy nem akarom látni, hogy nem voltak Fednek ellenfelei, ezért elfogult vagyok.
3. Mint megtudtuk 2008 -ban ért véget a blöffkorszak. Akik véget vetettek neki: Andy Murray, Novak Djokovic és Juan Martin Del Potro. Ebből ugye az következik, hogy Nadal hat GS győzelméből hármat már a erős mezőnyben a blöffkorszak után szerzett. Ugyan ebben az időben, azaz 2008 óta Federer minden alkalommal négyben volt, nyolc GS döntőt játszott, ebből négyet megnyert. Nadal ebben az időszakban három döntőn, három győzelmet szerzett. Djokovic egy győzelem, Potro egy győzelem, Murray egy döntő. Az az igazság, hogy nem látom azt az óriási visszaesést, de elfogult vagyok.

808.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 15:13
 
 
   

bocsánat Murray két döntő.

809.
  • Replica
  • 2010.05.18. 15:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 807.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 15:02

Nadal a 6GS-ből 5-öt Fed ellenében szerzett meg, tehát a kihívás ott volt. Fed a blöffösök közt nem talált kihívóra, míg Nadalnak ott volt Fed.

810.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 15:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 809.
  • Replica
  • 2010.05.18. 15:15

nem értem. azt írtad 2008 a választóvonal. illetve azt is írtad három napja, hogy Federer közepes salakos játékos. akkor most volt kihívás 2008 előtt vagy nem? vagy Federernek nem volt csak Nadalnak? az hogyan lehetséges? kicsit belekavarodtál nem?

811.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 15:19
 
 
   

nem vitatkozom én már senkivel. csak kérdezek és rögzítem, amit mondtok, mert szeretnék tanulni és elfogolatlan lenni.

812.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 15:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 790.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:33

Akinek van szeme az láthatja, hogy ez a két ember ( Rafa, és Fed , vagy a Fed fan-ok kedvéért Fed, és Rafa ) jelenti a ffi teniszt 2010-ben . Ez nem képezheti vita tárgyát. Nagyon szomorú viszont, hogy a többiek a béke segge alá kerültek. Kivéve szegény Delpi-t, akit a sérülése hátráltat. Hát nem ennek a két srácnak a mérkőzéseire vagyunk kiváncsiak mindnyájan? Nem tudom mi történt Murray-vel, Djoki-val, Verdával...

813.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 15:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 795.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:40

Nem nekem szólt a kérdés, de azért válaszolok rá. 2006 óta, és Rafa feltünésével . 2007-2008-2009 első fele jó volt a ffi tenisznek, ott volt Rafa, Fed. Murray, majd később Delpo, Davy, Djoker. 2009 másodk fele- jelenleg csak Rafa, és Fed van. Oké Murray döntőzött Feddel AO-n, de Rafa lesérült pont ellene, továbbá a döntőben nem csinált szinte semmit. Delpo jól nyomta 2009-ben , de lesérült sajnos.

814.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 15:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 801.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 14:45

Abban, hogy Murray, Delpo, Djoker 3-as elég sokszor megfricskázta Fed-et, és Nadal-t is. Fellépett 3 komoly trónkövetelő, akik mostanság gyengélkednek.
Azt hiszem Murray mérlege is pozitív még Fed-el szemben. Delpo mérlege biztos mínuszos, bár a legutóbbi 2 ( vagy 3? ) meccsüket a colos nyerte, és az RG-n is nagyon közel állt a győzelemhez. ( Furcsa colosnak hívni, csak 2 cm-el magasabb nálam:-)) Djoker mérlegét nem tudom, sztem az is mínuszos, igaz nem lehet sok a difi.

815.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 796.
  • Replica
  • 2010.05.18. 14:42

Repli légyszi világosíts fel mi az a csomó dolog amiben Nadal már most jobb mint Fed a MS-ken kívül?

816.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 15:44
 
 
   

Repi-nek igaza van egyébként. 2003-2006 közötti időszakban nagyon híg volt a mezőny. Fed-nek nem volt komoly riválisa, majd 2005-ben jött Rafa, igaz csak salakon tudta abban az évben még elverni. Majd 2006-ra beérett Ő is minden talajon , majd jött Nole, és Murray, akik mindkettejük bajsza alá borsot törtek nem is kevésszer. Majd 2009-ben robbant be Delpo, aki 20 évesen USO-t nyert, majd a VB-n is nagyo jól játszott. 2003-2006 között Fed-nek sokkal könnyebb dolga volt GS-t nyerni, mint a későbbi időszakban. Egyszerűen több volt a komoly rivális...
Ez azonban nem von le semmit Fed érdemeiből, és képességeiből !!! Bár kétlem, hogy a Sampras -Agassi éra teljes hosszában s meg tudta volna-e csinálni a 16 GS-t, ez ugye 1993-2002 között volt lényegében.
Nem mindegy, hogy ki, milyen időszakban robban be az elitbe, illetve akkor milyen az a bizonyos " elit ". Fed a legjobb időszakban kezdte el gyűjtögetni a GS-eit.

818.
  • troy
  • 2010.05.18. 15:50
 
 
   

Fuzzy, lécci vedd már ki az előzőmet, bekerült egy civil név..... :/ köszi!

819.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 15:56
 
 
   

Fed 1998-ban kezdte a pályafutását az atptour.com szerint, 17 évesen. Ez az Agassi-Sampras éra közepénél egy picit már túl van. Nem is nagyon történik semmi különös vele, egészen 2001-ig, amikor is megveri Sampi-t Wimbledonban. Aki egy év múlva visszavonul, Agassi ekkor már 32 éves nyilván nem tudja tartani a lépést a 11 évvel fiatalabb Fed-el szemben. Ugyan később vonul csak vissza, de már nem sok vizet zavar a Repli által blöffkorszaknak nevezett időszakban !
Nézzük Nadalt: Ő 2001 -ben lett profi 15 évesen, ez még serdülőkor, nyilván teljesen irreleváns az ezidőtájt nyújtott teljesítménye. Amikor bontogatni kezdi a szárnyait, Fed már csúcsformában van, és gyűjt a GS-eket sorban. Na itt a különbség. Rafa pályafutásának elején egy csúcsformában lévő Fed-et kapott, míg Fed a pályafutásának elején nem nagyon tudott mit kezdeni a Sampras-Agassi érában, majd a visszavonulásuk után kezdett el szárnyalni 22 éves korában ! Rafa 22 évesen már 5 GS-behúzott, és ebből az egyik Wimbledon, amit a pályája elején senki nem gondolt volna . ( Ilyen ütőfogással, hátulról játszva, Fed ellen soha nem fog nyerni mondták )

820.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 807.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 15:02

Hjaj, Fuzzy, még mindig nem érted: 2008. januárjában ért véget a blöffkorszak, és nagyon erős mezőny volt egészen 2009. május végéig, de aztán megint legyengült. Próbáld légyszíves követni a dolgokat, úgy látom kicsit nehezen megy.

821.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 816.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 15:44

Nevetséges ez a blöff korszak elmélet. Ha annyival jobbak lennének a mostaniak, főleg Murray-re és Djokovics-ra gondolok, mint néhány évvel korábban a Pistole érát megdöntő Hewitt és Safin (akkori formájukat nézzük), akkor miért nem tudják megveri Federert GS-en? Ketten összesen 3 GS döntő vereséget és egy elődöntős győzelmet tudnak felmutatni Roger ellen, az elmúlt 9 GS-ről! Blöffösök ők is? Ráadásul hol van Djokovic attól a formájától, amikor legyőzte Rogert az AO-n vagy döntőzött vele az USO-n!?!
Ez az egész blöff elmélet egy vérnadal szurkolói hülyeség. Nem lehet épp érvekkel magyarázni, csak belemagyarázni. Annyit írjátok, hogy az emberek már tényleg elhiszik, vagy úgy vannak vele, mint én, hogy eddig leszartam. Nevetséges komolyan, ennél többre nem vagytok képesek?
Komolyan azt hiszitek, hogy olyan aki nézett 2000-2003-ig is teniszt, végignézte, ahogy Hewitt bedarálja alapvonalról Pete-et, az elhisz ebből a blöffös marhaságból bármit?! Komolyan, találj már ki jobbat könyörgöm, Replicától még oké, valszeg Nadal óta néz teniszt a korából kifolyólag, de neked mi a mentséged erre a hülyeségre?!

822.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 16:03
 
 
   

Hoppsz, tulajdoképpen ez az első ahol ellentmond Fed véleményének :-) Egyébként ebben Fed-nek van igaza. Ha visszanézzük a tavalyi salakszezont , akkor mindenki Fed RG győzelmét fogja kiemelni, pedig közben Rafa hozta MC-t, Barcát, Rómát, és teljese elkészült az RG-re. Reméljük idén más lesz. A tavalyi vereségében az a bosszantó, hogy a ffi teniszmezőny legunszimpatikusabb tagjától kapott ki és még itt is sportszerű volt, hisz sérülten végigjátszotta a meccset, ahelyett hogy feladta volna...

823.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 822.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 16:03

Fed felcseszte magát, hogy kikapott vasárnap, odaszúrt Rafának, mire Rafa is felcseszte magát!!!
Ők is összevesztek.



Igen, igaza lesz, egyetlen esetet kivéve, ha Rafa Rg-t is nyeri.....

De izgi!!!!!!

824.
  • vinc
  • 2010.05.18. 16:09
 
 
   
825.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 821.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:02

Mi, Rafa előtt VOLT tenisz? Ezt most... nem tudom értelmezni...

826.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:11
 
 
   

[Nadal és Federer összeszólalkozott
Megjelent: 2010.05.17. 13:20
Frissítve: 2010.05.17. 13:08

A svájci világelső szerint nincs jelentősége, hogy kikapott a madridi torna döntőjében spanyol riválisától.
Feljött a világranglistán a második helyre Rafael Nadal, miután két szoros szettben megverte Roger Federert a madridi salakpályás tenisztorna döntőjében. A svájci klasszis nem tulajdonított különösebb jelentőséget a vereségnek, a véleménye szerint a salakszezon mérlegét a francia nyílt teniszbajnokság után érdemes megvonni.

„Ha minden salakpályás tornát megnyersz, mint Rafa, de kiesel a Roland Garros első körében, akkor kérdéses, hogy jól taktikáztál-e” – nyilatkozta Federer, aki tavaly a madridi fináléban megverte Nadalt, majd a Roland Garroson is diadalmaskodott.

Spanyol vetélytársa nem értett egyet a világelsővel. „Tiszteletem Roger véleményét, de nem értek vele egyet. Nem hiszem, hogy tisztességes lenne a teljes salakpályás szezont egy torna alapján megítélni” – mondta Nadal, aki vasárnap pályafutása 18. Masters-győzelmét aratta, és ezzel megelőzte az örökranglistán Andre Agassit.

Forrás: Hír24

827.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 823.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:08

Á, ezek még rendesen összeveszni se képesek ;) :) Másként látják a dolgokat ezen a téren, de ez nyilván abból fakad, hogy karrierjük eltérő fázisában járnak.

828.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 819.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 15:56

azt kérem húzzátok meg a határt. mettől meddig volt "blöffkordszak" elég nehéz így érvelni.
1. ha 2008, akkor Rafa hatból három GS-e nem ér. (már a ti elméletetek szerint, mert sztem ezt egy faszság, de elfogult vagyok, tehát tanulni szeretnék).
2. ha 2006, akkor az azt jelenti, hogy Federer 10-et nyert ebben az időszakban.
azért van nehéz dolgotok ezzel, mert 2008 kivételével minden évben többet nyert, mint bárki.
rebootov: most akkor Murray ellenfél? mert az AO után nem számított annak. és Djokovic ellenfél? ő egyszer verte a beteg Federert, egyébként minden alkalommal csúnya verést kapott GS-en. Ja Potter sztem nagy lesz. Ő egyszer már GS-en is elkapta Feder egy ötödik szettben, Négy nappal előtte ha jól emlékszem talán 6 játékot engedett Nadalnak.
Tehát hol van az a forradalom 2006- vagy 2008 óta? én ezt nem értem.

829.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 827.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:13

Hát igen, elég finom a mi B szektorunkhoz képest :), de azért biztató!

Komoly lesz a Garros! Rafa kicsit berágott :)

830.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 828.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:13

Ha Delpo-ig számolják, akkor 2009 második fele, ergo Nadal adjon vissza 6-ból 6-ot. Nevetséges.

831.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 16:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 821.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:02

Bocsánat, de én is így gondolom. 2003-2006 közötti időszakban egy nevet sem tudok mondani, aki akár csak megráncigálta volna Roger bajszát.( Kivéve 2005-ben Rafa ). Safin, Hewitt ugyan már... Safin egy eltékozolt tehetség, belőle sokkal több lehetett volna az adottságai alapján. Mentálisan egy nagy 0, ezt tudjuk mindnyájan. Hewitt pedig kevés volt a Fed féle teniszhez, de nagyon kevés... Safin azért megverte az AO-n , Hewitt 2003 óta nem nyert ellene egyszer sem. 7 éve , pedig azóta 15-ször játszottak ! Hát ezek valódi " riválisai " voltak szted?? Mondj már légyszíves egy olyan nevet ebből a 2003-2006-os időszakból, aki nem egyszer -egyszer hanem legalább 3-4 szer megverte. Ilyenre én nem emlékszem. Akkor milyen korszak volt ez? Ráadásul Hewitt egyidős Roger-al...

832.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 826.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:11
833.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:17
 
 
   

Négy nappal előtte ha jól emlékszem talán 6 játékot engedett Nadalnak.

Bocs, Fuzzy, de Rafa úgy szervált ott nagyon erőtlenül, hogy hasizomszakadása volt. Most hidd el, nem ennyi lenne, már persze ha Potter fel tudná emelni az ütőjét, mert jelenleg erre sem képes.

834.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 831.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 16:16

Hewitt mérlege pozitív Sampras ellen, csak hogy értsd: nem fekete-fehérek a dolgok. az utolsó hat meccsükből Sampras egyet tudott megnyerni. tehát Hewitt jobb játékos, mint Sampras. érted ugye?

835.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 815.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 15:41

Oké.

1. 23 évesen 6 GS győzelem minden talajon.
2. 23 évesen 18 masters 1000 csúcstartó.
3. első teniszező, aki egymás után, egy évben megnyerte a 3 salakos 1000-est.
4. 81 meccses veretlenségi sorozat salakon.
5. az egyetlen férfi teniszező, aki zsinórban 6X nyerte meg ugyanazt a tornát.
6. az első, aki egy évben nyerte a Garrost, Wimbledont és Olimpiát.
7. az első tini, aki felért a ranglista 2. helyére.
8. az egyetlen, aki megnyerte a Garrost, Queenst és Wimbledont egy évben.
9. az egyetlen tini, aki 11 tornát nyert egy évben (2005)
10. 24 sorozatban megnyert meccs tiniként. Open Era rekord!
11. első nekifutásra megnyerte a Roland Garrost
12. az egyetlen, aki hatszor nyert Monte-Carloban.
13. az egyetlen, aki ötször nyert Rómában.
14. az egyetlen játékos, aki csak 1 játékot vesztett egy 1000-es döntőben.
15. az egyetlen játékos, aki nem egészen 500 meccsből 400-at megnyert.


836.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 835.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:19

1. Winning five consecutive titles at two different Grand Slam tournaments

About The Feat: Since the abolition of the Challenge Round [when the defending champion was automatically placed in the following year’s final] Federer is one of just four players to win the same Grand Slam tournament five consecutive years. [Tilden six at the US Open 1920-25; Emerson five at the Australian Open 1963-67 and Borg five at Wimbledon 1978-81]. But Federer is the only player in history to win two different Grand Slam titles [Wimbledon 2003-07 and US Open 2004-08] for five consecutive years.

Chance of Feat Being Topped: 1%


2. Winning 16 Grand Slam titles in the span of 27 majors

About The Feat: After going titleless in his first 16 Grand Slam tournaments, Federer has made up for lost time, winning 16 of his next 27. Beginning with his 2003 Wimbledon breakthrough, the Swiss has won more than 50 percent of the majors he has contested. In contrast, Pete Sampras won his 14 majors over a span of 45 Grand Slam tournaments.

Chance of Feat Being Topped: 2%


3. Reaching 18 of 19 consecutive Grand Slam finals between Wimbledon 2005 and Australian Open 2010

About The Feat: This record goes beyond consistency. It speaks to Federer’s unrivaled excellence at the pinnacle of the sport – the Grand Slams – and his ability to play his best under pressure and when it counts most. No other player has come even close to a streak of Grand Slam finals appearance like this – and no one likely ever will.

Chance of Feat Being Topped: 3%

4. Reaching 23 consecutive Grand slam semi-finals (or better) from Wimbledon 2004 to Australian Open 2010

About The Feat: To put this feat into context, Federer’s ongoing streak of contesting 23 consecutive Grand Slam semi-finals is more than double the length of Ivan Lendl’s 10 consecutive Grand Slam semi-finals reached – the next best streak. The last time Federer didn’t make the last four at a major was in 2004 at Roland Garros, when he was beaten by three-time champion Gustavo Kuerten in the third round.

Chance of Feat Being Topped: 3%

5. Winning 24 consecutive finals

About The Feat: In 2004 and 2005 Federer won 22 consecutive finals in which he appeared [in addition to winning his last two finals of 2003] for a streak of 24 straight finals won. That’s astonishing considering that Federer was going up against the second best player in each of those particular tournaments. In finals, you not only have to play well, you have to play clutch. Federer’s finals streak ended at the last event of 2005, the Tennis Masters Cup. Although he came into the tournament with an ankle injury, Federer led arch rival David Nalbandian two sets to love and later, in the fifth set, was two points from the title on his own serve before Nalbandian rallied to win a fifth-set tie-break. It was all down hill from there for Federer, who in 2006 lost in four finals (all against Rafael Nadal) and only won 12 titles :)

Chance of Feat Being Topped: 4%

6. Reaching all four Grand Slam finals in the same season three times

About The Feat: Only two singles players have ever reached all four Grand Slam finals in the same year: Rod Laver, who did it twice when he completed calendar-year Grand Slams in 1962 and 1968, and Federer, who did it a remarkable three times in the past four years. Considering also that Federer is the only man to reach all four Slam finals in the same year on three different surfaces (hard court, grass and clay), it seems even more unlikely that someone will top that feat in Federer’s lifetime.

Chance of Feat Being Topped: 4%

7. Three-year period of dominance

About The Feat: Between 2004-2006 Federer went on a tear that is unlikely to be matched during any future three-year period, compiling a 247-15 match record. His season records during that time were 74-6 (2004), 81-4 (2005) and 92-5 (2006). He won a stunning 34 titles, including eight Grand Slams, nine ATP World Tour Masters 1000s and two Tennis Masters Cup titles. Had he served out the 2005 Tennis Masters Cup final against David Nalbandian [instead of losing in a fifth-set tie-break] Federer’s season record that year would have been 82-3, the same as John McEnroe’s unrivaled match record in 1984.

Chance of Feat Being Topped: 5%

8. Holding the No. 1 South African Airways ATP Ranking for 237 consecutive weeks

About The Feat: Federer’s 237 consecutive weeks at No. 1 in the South African Airways ATP Rankings (from 2 February, 2004 to 17 August 2008) is best contextualised by looking at the next best streaks: Jimmy Connors at 160 weeks, Ivan Lendl at 157 weeks and Pete Sampras at 102 weeks. Federer, who has been No. 1 a total of 268 weeks (as of 1 February, 2010), is now within reach of Sampras’ all-time (non-consecutive) record of 286 weeks at No. 1. [Federer has five times finished as ATP World Tour Champion, just one year shy of Sampras’ six finishes as year-end No. 1. But Sampras finished No. 1 six consecutive years - a separate feat that Federer, now 28, is unlikely to ever match.]

Chance of Feat Being Topped: 7%

9. Sixty-five consecutive grass-court match wins

About The Feat: Federer’s 65 straight wins on grass could so easily have ended at 39 when he saved four match points against Olivier Rochus in the Halle quarter-finals in 2006. But history shows that Federer scratched out a win and ultimately extended his record streak to 65 before he lost 9-7 in the fifth set to Rafael Nadal in the 2008 Wimbledon final. With modern-day grass-court tennis no longer favouring a dominant serve-volleyer like a Sampras, Becker or Edberg, it will be more difficult for one player to dominate on the surface and threaten Federer’s streak.

Chance of Feat Being Topped: 12%

10. Winning one Grand Slam title a year for eight consecutive years

About The Feat: By winning the 2010 Australian Open in January. The Swiss has now won at least one Grand Slam title for eight consecutive years, equaling the record streak of Pete Sampras and Bjorn Borg. What are the chances that someone (other than Federer) will extend the record to nine or more seasons? It sounds a tough record to break, but Rafael Nadal is already riding a five-year streak. And despite his lapse at Roland Garros last year, the Spaniard is likely to be the leading contender for that title for many years to come, as well as at the Australian Open and Wimbledon, where he is a former champion.

Chance of Feat Being Topped: 25%

837.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 829.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:14

Hát, nem tom, nekem nem úgy tűnt mint aki berágott volna, de nem vagyok perfekt Rafából :)

De legyen, akkor most már nem egyszerűen csak szettveszteség nélkül nyeri meg az RG-t,hanem brékelni sem fogják egyszer sem ;) :)

838.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 828.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:13

"és Djokovic ellenfél? ő egyszer verte a beteg Federert, egyébként minden alkalommal csúnya verést kapott GS-en."

Milyen beteg Federert? Te is pontosan tudod, hogy azt a monós dolgot csak kitalálták, mert érezték, hogy jönnek fel a fiatalok, és valamivel magyarázni kellett ezeket a vereségeket. Monóval nem teniszezik az ember. Pont.

839.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 835.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:19

1. 23 évesen 6 GS győzelem minden talajon.
2. 23 évesen 18 masters 1000 csúcstartó. (több mint a fele SALAK)
3. első teniszező, aki egymás után, egy évben megnyerte a 3 salakos 1000-est. SALAK.
4. 81 meccses veretlenségi sorozat salakon. SALAK
5. az egyetlen férfi teniszező, aki zsinórban 6X nyerte meg ugyanazt a tornát. SALAK
6. az első, aki egy évben nyerte a Garrost, Wimbledont és Olimpiát.
7. az első tini, aki felért a ranglista 2. helyére.
8. az egyetlen, aki megnyerte a Garrost, Queenst és Wimbledont egy évben. (Queens miért fontos?)
9. az egyetlen tini, aki 11 tornát nyert egy évben (2005)
10. 24 sorozatban megnyert meccs tiniként. Open Era rekord!
11. első nekifutásra megnyerte a Roland Garrost
12. az egyetlen, aki hatszor nyert Monte-Carloban. SALAK
13. az egyetlen, aki ötször nyert Rómában. SALAK
14. az egyetlen játékos, aki csak 1 játékot vesztett egy 1000-es döntőben. SALAK
15. az egyetlen játékos, aki nem egészen 500 meccsből 400-at megnyert.

840.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 16:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 828.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:13

2006-ban kezdődött a " forradalom ". Rafa ekkor 20 éves még csak, de már veri Fed-et , nem csak salakon ! Aztán fokozatosan jönnek a többiek is, 2007-2008 ban Murray, és Djoker, majd 2009 -ben Delpo.
Írtam korábban , hogy 2009 második fele-2010 eleje között csak Delpo, és Fed van megint. Majd utána csak Rafa, és Fed.
Remélem idő-esemény grafikont nem kell készítenem a meggyőzéshez:-))

Az a baj, hogy csak GS-ben mértek. Murray sokszor verte Fed-et nem GS-tornán. Ugyanúgy mint Djoker. Előtte mindent nyert Fed, GS-t Masterst, stb. Mert nem volt ellenfél. Ezek legalább a MS-eken szorongatják !

841.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 16:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 826.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:11

Semmi összeveszés nincs ebben,szenzációhajhász újságírói blickfangos cím! Másképp a teniszfanokon kívül ki olvasná el ha az lenne a címe h:Roger F és Rafa N másképp gondolkodik a salakszezonról?

842.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 831.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 16:16

Ne bántsd Hewitt-ot, sérülés.
Nem rebootov, nincs értelme. Safin egymaga ugyanannyit könyvelhet el Roger ellen GS-en, mint Djokovics és Murray együttvéve! Ebből neked az következik, hogy volt blöff korszak? Miben nyilvánul meg a blöff korszak tulajdonképpen? Roger az említett korszak közben és után is ugyanannyira sikeres volt a slameken. Annyi a változással, hogy Rafa kétszer elkapta olyan GS döntőben, ami nem a Garros.

843.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 837.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:21

Sztem picit berágott :) We'II see

844.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 841.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 16:26

Rafa az iylen és hasonló Fed nyilatkozatokra nem ilyet szokott válaszolni.

845.
  • agimano
  • 2010.05.18. 16:30
 
 
   

hol lehet olvasni az interjukat? valaki?

846.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 838.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:23

Ez most komoly, vagy lehagytad a smile-t?

847.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 16:35
 
 
   

Fuzzy 10:03-as idézett ESPN cikke elmond mindent. "oh, do I really have to win the small ones too?" - ennyi, ez milyen hatalmas duma már :)

848.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 844.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:28

A tavalyi AO/Madrid-i meccseik után én éreztem egy kis változást a viszonyukban, mintha egy kicsit több feszültség lenne benne. De azért ez még mindig nagyon-nagyon kispályás, ezen még dolgozniuk kell ;) :)

849.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 848.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:38

Majd küldünk nekik pár klasszikust a heyhós felhozatalból, hogy mikkel kéne ....sztetniük egymást :)

850.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:42
 
 
   

én egy dolgot tudok, vagy kettőt.
1. 2006 óta 10 GS nyert, ami több mint amit a jelenlegi teljes mezőny fel tud mutatni
2. 2008 óta négyet, aminél többet nem nyert senki.
2006 óta több időt töltött a ranglista élén, mint a teljes mezőny együtt. továbbra sem látom a forradalmat.
Csak Szafin annyiszor verte, mint Rafán kívül a teljes mezőny összesen. Tőlem leírhatjátok mekkora szar ember Hewitt, de én láttam, amikor Samprast oktatja 7-6(4), 6-1, 6-1 US Open és nem veszem be azt a csattanó maszlagot. most már ott tartunk, hogy a blöffkorszak alól két féléves kivétel van. oké. csak akkor ne beszéljünk arról, hogy Nadal egy más érában érte el az eredményeit.

851.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 846.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:33

Szerinted? ;) :)

/Szándékosan hagytam le egyébként, a blöffkorszakosok se tesznek smiley-t a mondandójuk mellé, amiből arra következtetek, hogy valószínűleg komolyan gondolják, amit leírnak, pedig azok legalább akkora baromságok, mint ez. Szóval úgy látom, hogy a smiley nem divat errefelé, tehát felesleges kitenni ;) /

852.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 835.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:19

Kösz Repli sokat dolgoztál míg a Wikipédiáról leszedted.Csak az a baj, hogy ezek 2 kivétellel, mind salakhoz és Rafa korához kötődő rekordok.Azt eddig sem vonta senki kétségbe, hogy Rafa nagyon fiatal és ő a salakkirály!

853.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 851.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:43

Már megijedtem!

854.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 851.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:43

Nálam divat!

855.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 840.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 16:23

Roger Federer
Szerinted: Blöff Korszak (2003-2006):

8 GS győzelem. (!)

2006 Cincinnati, Murray első győzelme Federer ellen (ő már nem blöfföl, ugye?)

Szerinted: Nem Blöff Korszak (2006-2010):

8 GS győzelem. (!)

Tulajdonképpen mi a különbség a Blöff Korszak és a Nem Blöff Korszak között?

856.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 16:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 841.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 16:26

Te meg engem hagyjál lógva. Majd ha nem leszel csöppet elfogult, kezdhetjül elölről, hogy megértsd a dolgokat. Addig meg vígasztalódj a Fed-posztereddel otthon. Nekem is van, megkaphatod ingyen.

857.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 844.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:28

engem nem zavar, ha kicsit nyegtetik egymást. már kurvára idegesít néha a "legnagyobb megtiszteltetés, hogy megverhettem a legnagyobbat", "jaj mindig ezt mondod, amikor megversz" dolgot. már sok. bántani soha nem fojgák egymást, egy kis harc meg mehet.

858.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 826.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:11

Na, a nagy fair play díjas tipikus megoldása, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogyan azt szeretné. Én ezen egy cseept sem lepődök meg!

859.
  • brewer
  • 2010.05.18. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 849.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:40

Ó, óriási lenne, amint Rafa kifejti, hogy Fdnek nem voltak ellenfelei egészen addig, amíg ő felnőttkorú nem lett, Fed pedig követelné az MS-rekordok törlését, mert nincs köztük egy fű MS se...

Élvezném, komolyan :)))

860.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 840.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 16:23

Murray hol van már Fed-től ember. Murray nyert zsinórban 4 meccset Fed-nek abban a korszakában, amikor úgy ütötte világgá a labdákat, mint én. Djoko is ekkor javított a mérlegén, de még így is 9:5 Fed-nek. Ha Fed nem gyengélkedik mono-tól 08 AO-n, Djokonak nem lenne GS-e azóta sem. A statisztikákban az a vicc, hogy bár Murray vezet 6:5-re, mégse találnál egy objektív, kicsit is hozzáértő embert, aki Murray-t nevezné jobb játékosnak. Amióta Fed kijött a gödréből, érdekes módon zsinórban 3-szor verte Murray-t. Arról nem is beszélve, hogy Gs-en még szettet sem nyert Fed ellen. Djoko és Murray nem igazán ellenfél, csak néha, és szinte csak kisebb tornákon.

861.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 855.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:45

na ez az. erre nincs válasz soha. próbáltam rávilágítani számokkal, de nem megy...

862.
  • Prest
  • 2010.05.18. 16:51
 
 
   

Na akkor hangolódjunk :P

Ti meg fejezzétek már be ezt az értelmetlen vitát...mégegyszer ide akarjátok varázsolni a dühöngő 3000 hozzászólását? Felesleges... aki úgy érzi újra kezdené csak olvassa végig a dühöngőt.^^ Szánalmas az egész... ez a blöffkorszak agyszülemény lerágott csont, úgy röhej az egész ahogy van....
De a többieket ne zavarjuk már itt.^^

HND

863.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 862.
  • Prest
  • 2010.05.18. 16:51

ok. igazad van.

864.
  • Prest
  • 2010.05.18. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 855.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:45

Az, hogy most is sikerült ugyanannyit nyernie holott már idősebb, ergo ha idősebben is megtudta ezt csinálni akkor a mostani mezőny gyengébb...^^ ergó most van blöffkorszak^^ :):D

865.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 862.
  • Prest
  • 2010.05.18. 16:51

Ámen

866.
  • Prest
  • 2010.05.18. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 863.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:51

Erre én is belefolyok...na jó megyek is :) Nektek meg szép napot :)^^:D

867.
  • agimano
  • 2010.05.18. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 847.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 16:35

szerintem azt nem Fed mondta, hanem a cikk iroja rakta bele, ha tenyleg mondta, akkor elnezest, de az angolban nem csak akkor raknak idezojelet, ha valakitol tenylegesen ideznek

868.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 857.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:47

Sztem ez jelzi, hogy most mind a ketten nagyon élesek és éhesek lesznek a Garroson. érzek pici vérszagot a levegőben :)

869.
  • erisen
  • 2010.05.18. 16:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 850.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:42

Nyugi! Semmiféle "blöffkorszak" nincs.
Úgy hülyeség az egész ahogy van. Jobbra-balra ferdítgetik Federer eredményeit,mert nekik nem szimpatikus.
Meg átpakolnak embereket korokba,és ott feltételezett meccsek eredményeit mondják meg nekünk.
És előadják a "mi lett volna ha" örökérvényűt.
A tenisz NEM Nadallal kezdődött és nem is vele fog véget érni. Meg lesz majd említve ő is a "Tenisz Nagykönyvében" a 4-5.oldalon,Federer,Sampras,Borg,Laver után. Mert ha nehéz ha nem,a tenisz sikert GS-ekben mérik. Aztán annyi. Jön majd valaki aki Federer rekordjait is meg fogja dönteni.

870.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 864.
  • Prest
  • 2010.05.18. 16:52

teljesen meg tudok bokrosodni amikor valaki egyszerűen felül emelkedik a tényeken.
péntek reggel utazom:) és már készül az RG design.
még nem láttam élőben Fedet veszíteni, valszeg most igen, de come on.

871.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 852.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 16:43

Ezekből nem csak kettő salakon kívüli, egyrészt senki nem nyert tornát zsinórban hatszor, ez a salaktól független. Senki nem nyert egy évben Garrost, Wimbit és Olimpiát. Garrost, Queenst és Wimbledont sem nyerte más egy évben.
500 meccsből 400 győzelem sem csak a salakra vonatkozik.
24 sorozatban megnyert meccs sem a salakra koncentrálódik.

872.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 858.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:47

Ez már a Gs előtti cucc: Fed igyekszik magabiztosnak mutatni magát, Rafa ugyanúgy. Ez tetszik nekem :)

873.
  • tomma
  • 2010.05.18. 16:56
 
 
   

Tényleg csak egy apró megjegyzés a vitához. Azt hiszem azért ostoba és meddő a vita, mert sokan (nemcsak Repli) csak pár éve néznek itt teniszt. Holott az elég jó volt már 1987-ben is ! Én mondom, hiszen láttam amint Pat Cash szétveri Lendl-t Wimbiben....

874.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 872.
  • troy
  • 2010.05.18. 16:55

Remélem egy újabb 2008-as vérengzés lesz belőle:D

875.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 873.
  • tomma
  • 2010.05.18. 16:56

Jó, hát Lendlt Taróczy is szétverte egy salakos tornán.:)

876.
  • erisen
  • 2010.05.18. 16:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 874.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:58

Reméled???? De az blöff ha valakinek nincs ellenfele nem????
Legalábbis eddig azt mondtad. Kezdesz ellentmondásba keveredni a sok hantáddal.:-)

877.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 874.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:58

Repli légyszi hozd azt a statisztikát, hogy Fednek milyen mérlege van Nadal, Djoko, Murray ellen összesítve. Beleveheted Delpot is, az 6-2, bár az uccsó 3 meccs számít igazán szerintem. Delpo azóta az, aki. Majd, tedd be a Roddick, Hewitt. Szafin elleni mérlegeit. Csak összehasonlításképpen, hisz Fuzzy ebből tud tanulni.

878.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 869.
  • erisen
  • 2010.05.18. 16:54

az a furcsa, hogy már 28. ilyenkor Edberg és Becker már nem igazán rúgott labdába és Sampras is lefelé ívelt. majd 30 évesen bucira veri valaki Fedet (nem vagyok benne biztos, hogy pont Rafa) és akkor azt fogják beírni, hogy tessék az egész pályafutása blöff volt, mert xy hogy megverte. szánalom.

879.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 17:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 856.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 16:46

Kösz, de a poszterekből már kinőttem.Az én értelmi képességeimmel nincs semmi baj, ezért nem szeretnék veled sem előlröl kezdeni sem folytatni semmit,elmeszüleményeidet pedig helyezd el a Dühöngőben, hogy még véletlenül se akadjon bele a szemem.

880.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 877.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:02

ismerem a statokat. kérlek szűkítsd GS-re. köszi.
illetve várom tőled a dátunokat, amióta szerinted "más a mezőny".

881.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 870.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:54

Ezerszer rosszabb mérlege van a mostaniakkal szemben, mint Roddickék ellen. De én nem erre építem fel az érvelésem általában. Bizonyos dolgokat direkt kikerülsz.
Akkor figyelj, mert leírom megint: Rafa egy pályafutása csúcsán lévő szuperklasszishoz csatlakozott anno. Rajta keresztül kellett sikereket elérnie.
Bizonyára láttad Samprast 26 évesen uralkodni. Kérdésem: mi lett volna, ha Fed 22 évesen a 26 éves Samprast kell letaszítania a trónról Wimbledonban és USO-n. Ugye félelmetes belegondolni mi lett volna? Csak azért, mert Rafával ugyanez a helyzet. Amikor ő berobbant, éppen az űrFederer uralkodott. És rajta keresztül kellett/kell sikeresnek lennie. Erre mit mondasz, mert ezt mindig kikerülöd!
Ha valóban tanulni akarsz, akkor ezekre keressél magyarázatot!

882.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 855.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:45

Hagyd nem érdemes. Főleg egy pöcsösnek ne erőlködj. A blöffkorszakos teóriájuk az egyetlen, amivel degradálni tudják Fed Gs eredményeit, hogy majd el tudják viselni vhogy Rafa esetleges 10-12 GS-t, miközben Fed-nek lesz kb 18-20. A vicc, hogy ennek a 18-20 GS-nek több mint a fele lesz a blöffkorszak után! És ahogy szépen rávilágítottál, Fed fele GS-ét már most is a "blöffkorszak" után szerezte. Persze azt nem tudják megmondani, hogy Rafa ebben a "gyenge mezőnyben", ahol Fed-nek nem volt ellenfele, csak Nadal, miközben Rafa jobb Fed-nél, szóval akkor miért nem nyeri sorban a GS-eket Nadal. Ha Nadal jobb Fed-nél, akkor mi a francért nincs vagy nem lesz (még van ideje) annyi GS-e és egyéb eredményei, mint Fed-nek. Ez örök rejtély marad. Illetve ez csak akkor rejtély, ha feltételezzük, hogy Rafa jobb. Ha nem feltételezzük, máris eltűnik a rejtély. Na nekem most fogyott el erre a beteges vitára szánt energiám, befejeztem, egy élmény volt. Várjuk RG-t és Wimbit. Go Roger.

883.
  • tomma
  • 2010.05.18. 17:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 875.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:59

Jahh Noszály Sanyi meg Pat Cash-t is megverte... Lol. A gáz az, hogy akkor amikor Cash is meg Lendl is már az öregfiúkból is kiöregedett. Ill. akkor amikor az egyik csak golfozik, a másik meg 30 kilóval nehezebb.

884.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 860.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 16:49

Murray nyert 4-szer Fed ellen, amikor Rog úgy ütötte világgá a labdákat, mint te? Egyetértek. Kipótolva azzal, hogy Fed meg akkor gyűjtött be kb 12 GS-t, amikor az élmezőny úgy ütötte világgá a labdákat, mint szintén te. Asszem megbeszéltük.

885.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 877.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:02

szeretnék neked valamit elmagyarázni. amikor berobban valaki és ő a friss erő jobb statisztikákkal bír, mint a végén, amikor rá készülnek, eltelt tíz év, ami alatt megöregedett, gyerekei születtek, sérült volt stb. Ez MINDEN nagy játékosnál így történt. Nadal sem lesz kivétel. Vagy akkor Lendl teljesítményét visszamenőleg nullázod, mert egy rakás vereséget begyűjtött a végén? Miért olyan nehéz megérteni? Federer 22 évesen minden meccset meg akart nyerni. de közben eltelt hat év és már nagyon okosan beosztja az erejét. ezért becsúsznak vereségek nagyon jó játékosoktól. de az általad emlegetett Murray eddig egyetlen játszmát nem nyert ellene fontos meccsen.

886.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 882.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 17:07

Arról nem is beszélve, hogy ha te így nézed például Djoko és Fed 9-5-ös statisztikáját, akkor láthatnád, hogy az első 5 meccsükön Djoko még sehol sem volt. Fed gyorsan 5-0-s előnyre tett szert. Gyakorlatilag innen kezdődött kettőjük párharca. Azokat a meccseket felemlegeted, amikor Fed valamiért nem volt jó, de azok nem számítanak, amikor a fiatalok még a top 20-ban sem voltak ugye? Nem is vártam mást tőled...

887.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:14
 
 
   

" Beleveheted Delpot is, az 6-2, bár az uccsó 3 meccs számít igazán szerintem"

Tehát az számit ami nektek jó:) Vicces:)

Közben Fed egy percet sem öregedett...olyan hülyék vagytok ,hogy ez már túlzás.
Ha ő ver meg valakit az blöff...ha őt verik az menő:)
Nem semmi...

888.
  • erisen
  • 2010.05.18. 17:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 881.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:07

"mi lett volna, ha Fed 22 évesen a 26 éves..."

Mi lett volna ha bla,bla,bla,bla,bla,bla.....
B+. Hihetetlen.

889.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 17:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 871.
  • Replica
  • 2010.05.18. 16:55

A 24-es sorozat a korára vonatkozik, voltak hosszabb veretlenségi sorozatok is pl: Roger 41 meccs 2006-2007.

890.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 881.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:07

jaj. annyira félelmetes, hogy Hewitt (a béna) hat szettet nyert ellene zsinórban a US Openen. tényleg nem érted, hogy ez nem így működik? folyamatosan arra hivatkozol, hogy most jobb a mezőny. MIÓTA jobb?

891.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 886.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:14

most akkor hogyan számoljuk? Rafánál nem számít, hogy fiatal volt, mert akkor is nyert. Djokovicnál az nem számít, mert fiatal volt. Fed fiatalon verte az akkori menőket, de az nem számít mert bénák voltak. Potro számít, de csak mióta az aki. kurva nehéz követni. de feltettem egy egyszerű kérdést, válaszold meg kérlek.

892.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 890.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:16

Te ezt nem értheted! Én már rájöttem az igazságra....Mindenki rosszkor született:)
Én hülye mit néztem harminc évig? Azt hittem teniszt...erre most érő vagy nem érő emberkék közlik velem,hogy rosszul láttam...az nem is igazi tenisz volt:)

893.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 885.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:13

Továbbra sem értesz! Mire lett volna képes Fed 22 évesen GS győzelmek terén abszolút tapasztalatlanul a 26 éves Samprassel szemben? Ezt fektsd meg! Mert ugyanaz a szitu, ami Rafával történik. Ő akkor jött, mintha Fed abba a korszakba robbant volna be. Ezért tartom gusztustalannak, hogy egyenlő feltételekről beszéltek. És mire Rafa igazán belelendülne GS-gyűjtésbe, majd jön vissza szépen Potro,jön Gulbis, magára talál Murray, Djoko, ti meg majd szesztettek, hogy na látjátok, nem sikerült ennek a looser Nadalnak megdönteni a rekordokat. Kapisgálod már, vagy soha nem is fogod?

894.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 881.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:07

mire keressek magyarázatot? nem értem esküszöm? hogy mi lett volna, ha Fed fiatalabb és Samprassal játszik, vagy öregebb és Nadalnak nem kell vele játszania, vagy mire? mert bárhogyan csavarom: előtte pont annyit nyert, mint utána.

895.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:23
 
 
   

Nekem is lenne egy egyszerű kérdésem, amire még nem kaptam választ: MIBEN MÉRITEK EGY KORSZAK ERŐSSÉGÉT???
Erre válaszoljatok léci!

896.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 888.
  • erisen
  • 2010.05.18. 17:15

Legalább annyira, mint te. Számtalan embert csak bosszantasz itt, ez kiderült az elmúlt napok során is. Itt sírtál végig Madrid alatt. Menj haza, ott pityeregj, ezt meg hagyd az okosokra. Szervusz.

897.
  • picur21
  • 2010.05.18. 17:25
 
 
   

Megmondanátok, minek kell újra és újra ugyanazokat a köröket lefutni? Mindketten fantasztikus teniszezők, Roger egyelőre még a legeredményesebb, Rafának még van ideje további rekordokra. Más az életkoruk, más a stílusuk, más talajon jobbak, jelenleg ők a legjobbak. Ennyi.

898.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 894.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:22

Megint írom:....Mindenki rosszkor született:)ez ellen nem lehet tenni.

899.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 892.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:21

Nem hülyék vagyunk csak magyarázatokat keresünk, amire te képtelen vagy. Mert hülye vagy.

900.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:26
 
 
   

Még egy: a sportban nincs HA....

901.
  • erisen
  • 2010.05.18. 17:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 896.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:24

Kit érdekel kit zavarok. Pont lesz*arom.:-)
Csak a blöffre válaszoljál,vagy valami nem "mi lett volna ha" kezdetű ésszerű magyarázatot adjál már. Fuzzy kb 26x kért meg rá,és ugyanazokat a kétségbeesett 1000x megbukott frázisokat emlegeted.

902.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 893.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:22

mit kapisgálok? tényleg Gulbisra hivatkoztál vagy ez csak vicc? Potro, Djokovic, Murray most is itt vannak. Utóbbi kettő 23 éves. Sokkal jobbak nem lesznek. Általában azt mondják, hogy egy teniszező 24-25 éves korában van a csúcson. mióta itt vannak, pont annyit nyert Fed, mint előtte. abban viszont egyetértünk, hogy Nadal nem fog annyit nyerni, mert kevésbé komplett játékos és salakon kívül majdnem mindig lesz valaki, aki megveri. de ez hogy jön ide? mi köze ennek Samprashoz?

903.
  • erisen
  • 2010.05.18. 17:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 899.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:25

Húhúúú. Micsoda érv. Hallod Viktor?? :-) Hülye vagy és kész.:-))))

904.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 899.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:25

Ez gusztustalan duma ,a stílusod undorító...ignore.

905.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 899.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:25

ne hülyézz itt. érvelj. tudom azt nehezebb.

906.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 894.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:22

Nem azt mondtam, hogy csak az utolsó 3 meccs számít, bla, bla, bla. Creator mondta, hogy Djoko csak akkor tudja megverni Fedet, amikor ütőtörős korszakában van az Isten. Meg mono, meg faszom tudja mi. Én meg erre mondtam, hogy ezzel az erővel Djoko meg túl fiatal volt, azért volt 5-0 az elején a mérlegük. Tényleg nem érted? Ő volt rohadt elfogult, én meg erre úgy tüntettem fel a statot, hogy az az én szemszögemből legyen jó. Ennyi történt. Ha ő csőlátással nézi, akkor én miért ne?

907.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 904.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:28

Helyes, részemről is szevasz.

908.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 893.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:22

ezek voltak a kérdések:
1. mióta nem gyenge a mezőny?
2. most kiktől erős a mezőny?

909.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 905.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:29

Eyg teniszező 24-25 éves korában van a csúcson igaz? Helyes, öngólt rugtál. Mert Fed ennyi idős volt, amikor Rafa berobbant. Ellenben továbbra sem tudom mit csinált volna a 24-25-26 éves Samprassel szintén 20-21-22 évesen, amikor Rafának bizonyítania kellett ellene. Még mindig nem érted, hogy ezért nem fair ez Rafával szemben?

910.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 907.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:30

miben méred egy korszak erősségét?

911.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 908.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:33

Ezt már megválaszoltam. Nem feltétlenül a mezőny volt gyengébbv, de az tény, hogy Djokoék 10-szer hatékonyabbak ellene, mint Roddickék. Valamint már mondtam: Fednek nem kellett olyan kaliberű teniszező ellen berobbannia, GS-eket nyernie, mint Rafának ellene. Tinédzserfejjel. Úgyhogy ne forgasd ki a szavaimat!

912.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 910.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:34

Öreg, olvass már a sorok közt, aztán tedd fel a kérdéseidet 20-szor egy nap!

913.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 903.
  • erisen
  • 2010.05.18. 17:28

Ezért visszajönni????:)

914.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 904.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:28

Amúgy te hülyéztél előbb, ha nem emlékeznél, csak nem konkrétan nekem címezted. Csak gondoltad...

915.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 17:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 909.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:33

4-1 volt a mérlegük esetleg, de 5-0 nem.

916.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 912.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:36

:DDDDD
Elég lenne egyszer válaszolni. Nos?

917.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 908.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:33

Jól teszed fel a kérdést. Ha Fednek Samprast kell letaszítania a trónról, amikor Pete pályafutása csúcsán járt. Mert kísértetiesen hasonló helyzet lett volna a mostanihoz. Rafának ugyanis ilyen kaliberű "munka" jutott. Ha elismered ezt, ha nem.

918.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:40
 
 
   

Egyesek már azt is tudják mire gondolok....ez már veszélyes:)

919.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 911.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:35

magadat forgatod két napja barátom. mi az, hogy nem fair Rafával szemben? mi nem fair? hogy mikor született? miért öngól, hogy valaki 24 évesen van a csúcson? igen Fed akkor volt, amikor jött Nadal és megverte salakon. jó sokszor. mert jobb salakon. valaki vitatta? te nyomod itt az időutazást mag a mi lett volna ha storyt. mi lett volna, ha nem Fed ellen kell nyernie, akinek nem fekszik a játéka, ha még pályán van egyetlen rendes salakos játékos. nem érted, hogy ez egy faszság? azzal tudsz játszani, aki ott van. ezért néznek eredményeket. ha idén Rafa úgy húzza be a Garrost, hogy Fed el sem indul, akkor az nem számít? nem érted, hogy ez nem így megy?

920.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 911.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:35

Ki is szakította még meg Pistole wimbledoni sorozatát Krajicek-en kívül? Valami ifjú svejci titán nem?

921.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 918.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:40

te gondoltad, hogy hülye, ő meg leírta. most miért? az ugyanaz.

922.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 919.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:41

Most komolyan nem érdekel mit csinált volna Delpo Agassival szemben? :)

923.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 847.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 16:35

Inkább nagyképű duma...

924.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 920.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 17:43

Sokszor emlegeted, hogy egy korszak erős, vagy nem erős, azt hiszem elég jogos a kérdés, hogy miben méred egy korszak erősségét?

925.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 921.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:43

Gondolni sok mindent gondoltam....csak nem írom le.

926.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 17:46
 
 
   

Tényleg nem értitek? Rafain azt szeretné olvasni,hogy Fed nem tudta VOLNA megverni Samprast HA fed 22 éves lett VOLNA Sampi meg 26.És HA ez így lett VOLNA akkor az fair dolog Rafával szemben!

927.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 924.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:45

MI? :|

928.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 919.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:41

Én csak kettejük nehézségeit akarom eléd tárni:) Hogy Rafának mennyivel nehezebb volt akkor berobbanni, és akkor nyerni,amikor Fed uralkodott, mint Fednek akkor, amikor a saját korosztályát terrorizálta le, nem egy olyan teniszezőt, aki nagyságrendekkel lehagyja őt eredményességben. Ennyi. Nem fogjuk megértetni egymást. Nem egyedül vagyok ezen a véleményen, és ti sem egyedül vagytok azon a véleményen, hogy hülye vagyok. Zsákutca. Mentem futni.

929.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 924.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:45

Rafainnak ment természetesen.

930.
  • erisen
  • 2010.05.18. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 913.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:38

Na látod. Ez olyan mintha benyitnál valahova és kérdezés nélkül tarkón vágnának.
:-) Rafain gyerek tiszta késdobáló kocsma hangulatot teremt.
A kocsma neve "Mi lett volna ha söröző".:-)))

931.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 911.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:35

"Ezt már megválaszoltam. Nem feltétlenül a mezőny volt gyengébbv, de az tény, hogy Djokoék 10-szer hatékonyabbak ellene, mint Roddickék" talán mert fiatalabbak? talán mert közben eltelt 4-5 év és Murray, vagy Del Potro konkrétan az ő játékán nőtt fel? Federer amikor berobbant elsöpört mindenkit. Nadal amikor berobbant elsöpört mindenkit salakon. Simán verte a Garroson egyébként nyeretlen Federert. Mert jobb volt. A többi felületen nem tudott ilyen kimagaslót alkotni. De én még nem láttam Fed szurkolót Borgra hivatkozni, pedig ugye több RG címe van. nem időutazokat nézünk, hanem teniszezőket, aki a szemben álló ellenféllel játszanak. nem fair?

932.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 17:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 929.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:47

jah oké :p

933.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 921.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:43

Ő le is írta, hogy hülyék vagyunk, lássál már tovább az orrodnál az ég szerelmére!

934.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 17:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 860.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 16:49

Na ne mondd...:-) Azért Bázelben is legyalulta. Vagy ezt is odaadta neki? Mert mindig ezt mondjátok. Ha nem nyer, akkor csak nem akart nyerni??:-) Tényleg így lenne? :-)

935.
  • Replica
  • 2010.05.18. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 883.
  • tomma
  • 2010.05.18. 17:08

Na de Taróczy Lendlt még a pályafutása elején kapta el.:)

936.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 926.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 17:46

Te legalább valamit kapizsgálsz, lehet mégsincs szükség arra a poszterre:DDD

937.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 930.
  • erisen
  • 2010.05.18. 17:47

Tudod kit gyerekezzél! Olyan sötét vagy úgy általában, hogy az nekem fáj!

938.
  • picur21
  • 2010.05.18. 17:51
 
 
   

Azt hiszem - ebben a vitában abszolut tudatosan kívül maradva - az megállapítható, hogy soha az életben nem fogtok megegyezni kettejük megitélésében. Akkor meg mire jó? Jó, tudom, csak ritkán írok, de ha időm engedi, visszamenőleg is elolvasok mindent. Időnként egy-egy igencsak szélsőséges megjegyzésen kiakadok, ezért szinte örülök is, hogy nem vagyok minden nap netközelben.
A cikkek szinte mindegyike, a hsz-ek egy része igazán tetszik, ezeket keresve vagyok képes átnyálazni az egészet...Hát, nem mindig vagyok elégedett. Időnként viszont, amikor szinte baráti a két tábor hangulata, néhány kisebb csipkelődéssel, az nagyon élvezetes olvasmány. A vita sem rossz, amennyiben nem megy el negatívba. Itt most ez történik, úgyhogy azt hiszem, legközelebb a Párizs előtti napon nézek be újra. Remélem, addig lehiggad mindenki!!!!
Jó szurkolást!

939.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:51
 
 
   

Könyörgöm valaki mesélje már el, miben mérjük egy korszak erejéééét!!!!!

940.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 930.
  • erisen
  • 2010.05.18. 17:47

Tehát Nadalnak nehéz dolga volt,mert ő a világ legjobb salakjátékosa,és öt éve az...ezért nehéz volt játszania a nem salakos játékosokkal szemben.
De ez nem fair vele szemben.
Vagy mi van mááá??? :):)

941.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 939.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:51

Paprika/év...:)

942.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 934.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 17:48

szerintem mindig nyerni akar. csak már nem minden meccs motiválja egyformán. 22 évesen ez nem így volt. akkor látszott rajta, hogy nem tudja feldolgozni a vereséget. most csak nem szereti. de ez nem kapcsolódik a mi lett volna ha Sampras 22 éves, én 54, Agassi 12 vonalhoz. ezért néznek a sportban eredményeket és aki elkezdi ezt a hülyeséget (mi lett volna, ha a Barca azzal a .... játszik stb) azt kinevetik.

943.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 17:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 939.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:51

vérnadal szurkolók hülyeségében.

944.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 17:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 855.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 16:45

Már írtam korábban is. Szerintem nem csak a GS-ek számítanak ! Ti, Fedesek csak ebben mértek mindent. A blöff korszakban akkor ezek szerint ugyanannyi GS-t nyert mint a következő 4 évben. Remek, de az egyéb tornagyőzelmei, a Masters versenyek? Nézzük már meg azokat is. Ha ott sincs szignikfikáns eltérés, akkor elismerem hogy igazatok van !

945.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 939.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:51

Úristen, kitartó vagy! Rábízlak Replicára téged:D

946.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 945.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:53

Ő is jó, csak adjátok a tudást!

947.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 944.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 17:53

nézheted a ranglistát is....

948.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 941.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:52

Kizárólag blöfforszak-szakértőktől fogadok el megoldást.

949.
  • erisen
  • 2010.05.18. 17:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 940.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 17:51

Bizony. Nem fair hogy a 4RG címéből 3-at nem salakos játékos ellen nyert,aki előtte sem nyert RG-t soha. A másik meg egy közepeske szürke salakos volt (Puerta). Ez tényleg nem fair. Meg az sem fair hogy Replica ugyanolyan "vérengzést" akar mint 2008RG-n mint amit Fed művelt 2004-2007ig. Az első jó lenne, a másik meg blöff.:-)))
Ugye érted már.

950.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 17:56
 
 
   

amíg vitakoztok, Balázs Attila játszik a Garros kvalijában és 1-0 4-4re áll

951.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 944.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 17:53

Naná, hogy ebben mérnek! Egyébként, ha megfigyeltétek én például Replicával szemben egyszer az életben nem írtam le, hogy Nadal jobb. Csak azt, hogy lássanak már mást is a Fed-poszteren kívül, és, hogy ne annyira elvakultan mérlegeljenek. Kedvencem iCreator. Nála minden Fed vereségre van magyarázat: ütőtörős korszak, mono, stb. Csak az érem másik részét nem látja az elvakultságtól.

952.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 17:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 768.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 11:20

fedett pályát sikerült találni...

953.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 948.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:55

Elolvashatod bármelyik hozzászólásomat elölről, ki lehet hámozni belőlük mire gondolok. A többi nem érdekel.

954.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 944.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 17:53

Vagy összehasonlíthatnánk két korszak mezőnyének átlagmagasságát, haj és szemszínét. Amelyik mezőnyben több volt a magas szőke kék szemű teniszező, az volt a keményebb korszak! Várom a grafikonokat reboo, biztos neked lesz igazad.

955.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 953.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:58

Najó, itt már nagyon kilóg a lóláb :)
Ha nem tudjátok elmondani, akkor tekintsünk minden "korszakot" egyenlő erősségűnek, ok?

956.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 18:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 949.
  • erisen
  • 2010.05.18. 17:55

Rafa nem vert olyat Garross döntőben, aki nyert elötte már Garross-t, ugye? Akkor számold meg Fednél is hány ilyen van! Rengeteg. Súlytalan. És legfőképp RÖHEJ.

957.
  • erisen
  • 2010.05.18. 18:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 939.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:51

"Könyörgöm valaki mesélje már el, miben mérjük egy korszak erejéééét!!!!!"

Vámosz/év?

958.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 881.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:07

Ugyanezt írom én is. Nem akarják megérteni:-))) Lehet hagyni kéne az egészet, és visszatérni az RG után. Ha Fed nyer akkor max respect neki, én elismerem az Ő zsenialitását, valahogy a Fed-es oldal nem hajlandó ugyanerre Rafával szemben:-)
Pont tegnap mutattam meg az asszonynak a Djoki elleni elődöntős ütését a youtube-on.
Egyébként Rafa fan létemre sokszor nézem Fed szédületes megoldásait, ennyit az elfogultságról.
A legjobban egy Roddick ellei pontja tetszett, amikor Andy lecsapott, és Rog vhonnan hátulról visszafelé erőből a vonalra vágta Roddick mellett. Vazz, korai felvétel lehet, mert Andy-n nincs sapka:-)

959.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 18:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 958.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:00

Vágom, az Baselben volt még nagyon régen. Én is láttam.

960.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 18:02
 
 
   

meccslabdája van atinak

961.
  • erisen
  • 2010.05.18. 18:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 956.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 18:00

Aláírom hogy a kettő ugyanaz a kategória.
Vagyis akkor vagy mindkettő fullos győzelem,vagy mindkettő "blöff".
Választhatsz.
A kettős mérce nem játszik. Legalábbis a valóságban nem.

962.
  • Replica
  • 2010.05.18. 18:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 839.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 16:23

Mit erőlködsz, Rafa rekordjai elvitathatatlanok, amit Fed sem tud flmutatni. fednek 2 1000-es salakos tornája van, az nulla.

963.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 953.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 17:58

Ha azt állítod, hogy a 2003-2006-ig terjedő időszak "gyengébb" volt, akkor valamivel alá is kéne támasztani. Mi az, hogy egy mezőny/korszak gyengébb a másiknál?

964.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 18:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 944.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 17:53

2005-2009 -ig 30 versenyt nyert...elötte 32.

965.
  • Replica
  • 2010.05.18. 18:05
 
 
   

A blöffösök, akik ellen Fed halmozta a GS-eket, nagyszerűen körül lettek írva, méghozzá Fed által. Köszönjük Fednek, hogy elmondta a véleményét róluk, akik ellen GS-ezett.

966.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 963.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:03

Erre más blöffhívők is válaszolhatnak. Alighanem ez elég lényeges kérdés.

967.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 960.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 18:02

5-5 sajnos kiegyenlített az ellenfél

968.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 18:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 944.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 17:53

Connors 105 ATP tornát nyert és 8 grand slamet. Borg 61 ATP tornát nyert és 11 grand slamet. Melyik a jobb teniszező?

969.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 965.
  • Replica
  • 2010.05.18. 18:05

Ez fed véleménye, nem alátámasztás. Nos?

970.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 955.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:59

Szándékosan nem akarjátok érteni ugye??:-)) 2003-2006 között hány meccset nyert meg Fed a lejátszott meccseiből. Kapsz egy %-os értéket. Ha megcsinálod ezt 2006-2009 között akkor is kapsz. A két érték közül az első sokkal nagyobb lesz. Az első érában Fed elhúzott a mezőnytől, a másodikban nem ( ne csak a GS-t nézzétek )

971.
  • Replica
  • 2010.05.18. 18:09
 
 
   

A blöffkorszak 2003 és 2007 közötti időszak! 2007-ben tönt fel Nole, de még csak bontogatta a szárnyait, 2008-tól már erős volt, Rafa is minden talajon, fed 1 Gs-t hozott. Az előző évek 3 GS-hez képest édeskevés. 2009-ben már az évadnyitón súlyos verséget szenved, a sírás mindent elárult. rafa lesérült, hónapoka hagyott ki, ez éppen elég volt arra, hogy 2 GS-t húzzon be. Delpo elveri az USO-n. Kérdés, a blöffösök közül, ki verte volna meg az USO-n?:D

972.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 18:09
 
 
   

Na,ismét jót mulattam....viszlát majd egy jobb,békésebb időben:):)

973.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 970.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:08

Fedhez mérjük?

974.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 959.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 18:02

2009-ben volt:-) Hazai közönség előtt. Vagy Murray-t sem akarta megverni 2008-ban a VB elődöntőben?:-) Vagy sorolhatnám... A lényeg ha Fed nem nyer, akkor nem volt kedve nyerni a Fed fan-ok szerint. Jól értelmezem??:-)

975.
  • Replica
  • 2010.05.18. 18:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 894.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 17:22

Hogy lehetsz ilyen amatőr, hogy felhozod Hewitt Sampras verését? Sampras már kifutó félben volt, pályafutása végén járt. Még egy Fed is verte Wimbledonban igaz, csak 5 szettben.

976.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 18:12
 
 
   

mekkora patrióták vagytok vazze, pedig ez az első magyar férfi GS indulás 2004 óta...

977.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 973.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:09

Mert mérhetjük hozzá is, csak akkor a karrierje után végtelen erős lesz a mezőny, csakúgy, mint a pályafutása előtt. Nem gáz egy kicsit?

978.
  • Turin
  • 2010.05.18. 18:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 658.
  • Rafain
  • 2010.05.17. 23:22

Én erre a címre mondjuk olyan nagyon nem lennék büszke. :)

979.
  • Replica
  • 2010.05.18. 18:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 974.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:10

Jól. Ha Fed ne nyer, akkor abban éppen beleszart.

980.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 18:14
 
 
   

"Még egy Fed is verte Wimbledonban igaz, csak 5 szettben."

Már nem blöffös.....kicsit le van degradálva.

Aki mellesleg a világ valaha volt legjobb teniszezője:)

981.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 939.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 17:51

Jó, dolgozzunk ki egy modellt egy adott korszak erősségére:

Legyen mondjuk az aktuális listavezető játékos TOP 10-hez viszonyított %-os győzelmi mutatója ! Ebbe számítson bele a somogybivajbasznádi pünkösdi háztömbverseny eredménye, meg a GS eredménnyek is. Ha ez az arány magas, akkor gyenge , ha alacsonyabb, akkor erős volt a " korszak "

982.
  • Replica
  • 2010.05.18. 18:15
 
 
   

Fuzzy már betegesn utálja Nadalt azért, mert Fedet + 6GS-től fosztotta meg, volt olyan szemét, hogy megtegye, elverje a számukra legyőzhetetlent és 14-7-re hozza az egymás elleni mérleget.

983.
  • Turin
  • 2010.05.18. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 670.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 00:14

Figyelj, kis feladat. Olvasd fel hangosan (az üres szobának), ezt a hozzászólást. Próbáld a neveket kihagyni belőle, helyettesítsd be mondjuk Pistivel, Józsival.

Tényleg, komolyan, próbáld ki! Szólj, ha megvagy vele, kíváncsi vagyok, mit éreztél, ezt hallgatva.

984.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 18:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 976.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 18:12

Ma nem foglalkozunk a tenisszel nap van. Megkértük a vérnadal szurkolókat, hogy fejtsék ki a Blöff Korszakot.

985.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 968.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 18:06

Nem lehet összehasonlítani, azért mert Conors pályafutása sokkal hosszabb volt mint Borgé. Borg ha jól emlékszem 25 évesen egy vesztett USO után lelépett a porondról. Ha mégis választ akarsz, akkor a rövidebb pályafutás miatt, illetve ha arányosítanánk akkor Borg a jobb, mert rövidebb idő alatt több veresenyt nyert meg mint Connors.

986.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 964.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 18:03

2006-2009-ig kérdeztem...

987.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 981.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:14

Ok, mint már leírtam, ez a modell nem független Fedtől. Tehát pl. ha Fed jobban játszott a pályafutása elején, mint most, máris gyengébbnek számít a karrierje elején a mezőny, mint a végén.
De ismétlem, ebben a modellben Fed előtt és után értelmezhetetlen a modell. Ezért kéne egy olyan, ami az összes "korszakra" ráhúzható. Nos?

988.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 959.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 18:02

Ja bocs, te nem a Djoki elleni meccsre gondoltál:-)

989.
  • erisen
  • 2010.05.18. 18:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 970.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:08

"zándékosan nem akarjátok érteni ugye??:-)) 2003-2006 között hány meccset nyert meg Fed a lejátszott meccseiből. Kapsz egy %-os értéket. Ha megcsinálod ezt 2006-2009 között akkor is kapsz. A két érték közül az első sokkal nagyobb lesz. Az első érában Fed elhúzott a mezőnytől, a másodikban nem ( ne csak a GS-t nézzétek )"

Ez egy nagyon nagy hülyeség már elnézést.
Hasonlat:
Nézd meg Sampras hány meccset nyert a lejátszott meccseiből 1996-1999ig és 1999-2003ig. A két %os értéket hasonlítsd össze.
A két érték közül az első sokkal nagyobb lesz.
Az első érában Fed elhúzott a mezőnytől, a másodikban nem.

ERGO 96'-99'ig volt sokkal gyengébb mezőny.
Érted már miért hülyeség egy mezőnyt 1 játékoson (de még 10 sőt 50) keresztül megítélni...

990.
  • erisen
  • 2010.05.18. 18:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 989.
  • erisen
  • 2010.05.18. 18:22

bocs 1999-2002ig.

991.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 18:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 984.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 18:16

úhy érzitek van esélyetek dűlőre jutni vagy csak a szokásos körök mennek? :D döntő szett ati meccsén btw

992.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 989.
  • erisen
  • 2010.05.18. 18:22

A másik, hogy ez, bármelyik játékost mércének véve azt eredményezi, hogy a játékos karrierjének az elején gyengébb a "mezőny" mint a végén.

993.
  • erisen
  • 2010.05.18. 18:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 990.
  • erisen
  • 2010.05.18. 18:26

És Samp nem Fed húzott el. De a többi stimm.

994.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:29
 
 
   

Közben várjuk a válaszokat, elképzeléseket!

995.
  • erisen
  • 2010.05.18. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 992.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:27

Igen.:-)

996.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 18:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 985.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:19

Tehát Borg? Tudtad, hogy Connors 10 atp tornával többet nyert Borgnál abban az időszakban, amikor átfedtek egymást a karrierjük? Így is Borg vagy akkor Connors?

997.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 994.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:29

Közben amíg gondolkodtok a jól kiforrt elméleten, elmondom a saját elképzelésemet:
Egy korszak erősségét nem lehet lemérni, ergo nincs értelme blöffkorszakról sem beszélni.
Hogy álltok?

998.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 18:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 991.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 18:27

Ott tartunk, hogy Federer ugyanannyi GS-t nyert a "blöff korszakban", mint az utána következő időszakban.
Safin az egyik nagy "blöffös" ugyanannyit tudott felmutatni Roger ellen GS-en, mint Murray és Djoko (akik nem "blöffösek") együttvéve.

Amúgy kizárt dolog, hogy befejezzék, ha lejönne az égből a tenisz istene ÁTÉPÉ és azt mondaná, nem teremtettem blöff korszakot azt is leszarnák.
Mindenesetre jó látni, hogy mennyire megszállottan védik ezt a hülyeséget.

999.
  • Jojo
  • 2010.05.18. 18:38
 
 
   

Igazából ha két nappal korábban születtem volna Bangkokban és elkezdtem volna teniszezni 2 éves korom előtt 3 órával hard talajon, akkor 25 évesen már 22 GS-t nyertem volna, de csak akkor, ha a mezőnyben lett volna egy csúcs Sampras meg Borg, Fed 22 éves lett volna és Rafa 29. Ezt cáfoljátok meg!

Ami tény: Fed egyelőre több karrier szintű rekordot tart mint Nadal. Ez még változhat.

1000.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:44
 
 
   

Most miért tűnt el mindenki? Amíg erre a kérdésre nem feleltek, nincs értelme "korszakozni"!

1001.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 18:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 998.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 18:37

de miért murray meg djoko együttvéve? :D murray nem mutatott fel ellene konkrétan semmit, ennyi erővel mint djoko és másik 464 teniszező együttvéve :P

1002.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:49
 
 
   

Federerhez nem lehet mérni az erősséget, mivel Federer a mezőny része, az ő játékereje is függ a mezőnytől, tehát a mezőny erőssége függ a mezőny erősségétől!

1003.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1001.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 18:47

Így is lehet mondani :D Nem nagyon volt tisztázva az egész. Eddig ha láttam átugrottam ezt a blöff korszakot, de már annyira elhatalmasodik pár ember postjaiban és erre alapozott összeesküvés elméleteiben, hogy a képzeletemben már testet öltött egy nagy blöff korszak, akivel Roger a pályán teniszezik :D Közben emlékszem, ebben a korszakban a meccsekre, amikor Ferrero és Gaudio Garrost nyert, Safin Hewitt-ot verte az AO-n, arra a közönségre és persze Rogerre.
Nagy paradoxon ez a blöff korszak, ha a saját emlékeimmel próbálom összehozni. :D

1004.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 19:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1003.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 19:00

prézli is egy érdekes paradoxonra hívta fel a figyelmet...amúgy lehet, hogy az itteniek hatására a roland garrosról tudósító külföldi újságírók már a bluff age kifejezést fogják használni a 2003-2007es időszakra :P

1005.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 19:09
 
 
   

sajnos Balázs Attila kikapott döntő szettben, úgy, hogy meccslabdája volt a másodikban...kár...valószínűleg érezte hazája írányából ezt a mérhetetlen figyelmet, és, hogy minden teniszt kedvelő honfitársa a körmét lerágta a stream előtt, és nem egy teljesen meddő, és totálisan felesleges vitát folytatott...

1006.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 19:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1004.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 19:03

Asszem egy ilyet akkor sem mernénk meglépni, ha Matador lenne az folyóiratom neve :D

1007.
  • tomma
  • 2010.05.18. 19:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1002.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:49

Ha-ha-ha ! Ott vagy a pályán vazze ....

1008.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 19:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1005.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 19:09

Sajnálom a srácot :( 1 órája, amikor felhoztad, az eredményből azt hittem, h simán továbbmegy :s

1009.
  • hunchback
  • 2010.05.18. 19:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1005.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 19:09

Fasza. Lekéstem. Sajnálom.

1010.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 19:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1008.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 19:15

igen, én szett 4-2nél kapcsolódtam be, onnan feljött az ellenfél 4-4re majd ati vezetett 5-4re és 40-30a volt...onnan három gém, a döntő szettben 1-5 0-40 e volt a franciának majd ati visszajött és 2-5nél az ellenfél szervájánál semmi-40e volt, sajnos azonban nem tudta kihasználni és a francia behúzta...

viszont Attila csak 22 éves, jó játékos lehet még, stabil résztvevője a challenger versenyeknek és Wimbledonban is indulhat a kvaliban bár füves meccset még életében nem játszott...

1011.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 19:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1010.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 19:39

22 az a baj. viszont mit gondolsz Marciról? Idén főtáblás Halle-ban!

1012.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 971.
  • Replica
  • 2010.05.18. 18:09

nem fogom abbahagyni, mert copyzni újra és újra én is tudok. "A blöffkorszak 2003 és 2007 közötti időszak! "
ezek szerint Nadal eddig 3 olyan GS-t nyert ami nem tartozik a blöff korszakba. Fed ebben az időszakban 4-et nyert és játszott még négy döntőt, miközben Nadal egyszer jutott el az elődöntőig.
most akkor mi van?

1013.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 20:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1011.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 19:59

kvalitáblás szerintem...és nagy tehetség, ha fejben rendben lesz, jó játékos lehet belőle...22 évesen a 235. helyen lenni simán jó, egy férfi teniszező 23-24 éves korára szokott beérni...ő is most került magasabb szintre, most jönnek a challenger meg kisebb ATP versenyek, nehéz lesz de sikerülhet neki...nadal, djoko, murray a ritka példák, ők nagyon hamar beértek de Atitól nem is a világsztár szint az elvárható, hanem egy stabil top 100-top 50 játékos, viszont hamár ott van ugye bármi lehet, ha belegondolsz söderling, vagy verda is mennyi ideig voltak 30-40 körül és most top 10 játékosok...megjegyzem, ez már így is szép amit elért, elindulni egy GS-en, nagy álom sok teniszezőnek...

1014.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 999.
  • Jojo
  • 2010.05.18. 18:38

Ami tény: Fed egyelőre több karrier szintű rekordot tart mint Nadal. Ez még változhat.
ennyi.

1015.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1013.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 20:06

ebben nagyon nem értek egyet. te is pontosan tudod, hogy azok a játékosok, akik "hirtelen feltűnnek" korosztályuk legjobb játékosai voltak kicsi koruktól fogva. szóval a 22 nagyon sok ebben a tekintetben. egyébként többek között ezért tudnék bárkit simán lepofozni, aki blöff játékosokról kalimpál a gyerekszobájába úgy hogy a kezébe nem vett még ütőt. két-három éve Gonzo lent volt a Rómain, mert az akkori csaja itt játszott. 40 percig ütöttek olyan tempóban, hogy na. számoltam: Gonzo 3-at hibázott. de a legjobb az egészbe, hogy Goran szintén nem ront, ha nem akar. amikor kicsi voltam Balázs lehozta egyszer a pasára még fociztunk is vele:). na ő sem ront, pedig nem erről volt híres. három éve Splitbe teljesen véletlenül ismét láttam játszani, mert míg vártuk a kompot lesétáltam megnézni kik ütnek lent és egy 14-15 éves csajjal ütött. hiba nélkül. a csuklóját nem tudtam követni. blöffösök...

1016.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 974.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:10

te értelmesnek tűnsz, ezért nehezen értelek. azt követően, hogy letisztáztuk Fed pont olyan eredményeket ért el "előtte", mint "utána" miért rugózol tovább. hiszen pontosan tudod, hogy egy sportoló pályafutását nem vonalzóval húzzák. Fed tíz éve profi. nem várhatod tőle, hogy eközben semmi se változzon. pont az a lényeg, hogy változik. ő is és a körülmények is. amikor kezdett más labdákkal, gyorsabb felületen, más típusú játékosok jöttek. nézd meg mennyit fejlődtek a játékosok fizikailag. Sampras már akkor is minden hosszú labdamenet után az ütőjére támaszkodva szuszogott. szted mire ment volna Rafa ellen? dehát maga a kérdés is hülyeség. hány olyan sportoló van, aki tíz évig egyenletes teljesítményt nyújt? arról nem beszélve, hogy nem csak a körülmények, hanem ő maga is változik. Del Piero tavaly rosszabb volt, mint tíz éve? nem biztos. teljesen más ember és játékos lett? igen. pont ez a lényeg. hogy tíz éven keresztül képes volt újra és újra felvenni a lépést a fiatalabbakkal, a megváltozott játékkal, taktikával, szabályokkal. aki ezt elvitatja az nem normális. én soha nem kérdőjeleztem meg senkinek az eredményeit. Rafáét sem. sőt leírta az AO után millószor: a férfi tenisznek szüksége van rá. Olvasd végig az AO utolsó cikkét. végigscsináltam már ezt Edberggel, Agassival, Szafinnal és végog fogom csinálni Feddel is. Mindig jöttek újak, akik jobbak voltak. ez nem kérdés. ahogy az sem, hogy Fed akárhogy verte Agassit az amerikai ettől nem lesz rosszabb játékos. Lehet, hogy Becker többször verte Edberget, mint fordítva, de attól még Stefan behúzott két Wimbledont. Ennek a játéknak nagyon sok aspektusa van. Mióta profi tenisz van, nemhogy az élen, hanem a közelében lenni is óriási dolog. Aki lefutott meccsekről, blöff játékosokról, stb beszél az soha nem sportolt, szart se érte ehhez az egészhez és tök hülye.

1017.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 20:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1015.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:14

természetesen...a profi teniszre értettem...de ők akkor is baromi ritka példák...néhány név az elmúlt évek junior világelsői közül, dimitrov, berankis, kontinen, donald young, ignatik...mondanak neked valamit? ők most a létrát járják, nem tudtak hirtelen berobbanni mint az előbb említettek...ahhoz valami plusz kell...a top 100ban lévő játékosok nagyrésze sikeres junior játékos volt, és mégis teljesen más korban értek be...vagy valaki még be sem ért...22 évesen bőven nem késő, GS győztesnek talán igen, de top 50 játékosnak nem...sőt azt mondom ha 27 évesen jutna el erre a szintre akkor sem lenne késő...mondom, a GS győztes nagymenők más tészta, náluk olyan plusz dolgok vannak, ők teljesen máshogy működnek...de ez az én véleményem

igen, ebben a játékban elképesztő szintek vannak, bárki venné a fáradtságot és kimenne itthon egy jobb OB II-es vagy OB I es CSB meccsre elhűlve tapasztalná, hogy ezek így teniszeznek?! pedig ez még nem is egy Szuperliga, vagy future verseny, vagy challenger szintje, és hol van a blöffösöktől...azt látod a tvben, hogy sokat hibázik egy játékos, az a játékos nyugodt körülmények között 100ból 100at beüt ha kérik tőle...és akkor itt szídják emberek a szupermeneket akik 16 GS-t meg 18 masters nyertek, miközben kurvajó játékosok el sem indultak soha ilyeneken...

1018.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 20:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1017.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 20:31

jó dimitrov mond, de ő is miután megverte berdychet, meg dszt játszott nadallal, megállt a challenger szinten és nem nagyon tud MÉG kitörni...nincsenek itt nagy különbségek, minimális különbségek vannak...

1019.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1017.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 20:31

persze. a szabály a következő. ha ott vagy fiatalon nem biztos, hogy befutsz, ha nem vagy ott biztosan nem...
arról beszélgettem nemrég Köves Gáborral, hogy a challangerek a legdurvábbak. pénz és minden nélkül utazol körbe-körbe és kibaszott nehéz onnan kiszakadni. még azt is el tudom képzelni, hogy ha egy top 50-es játékost visszanyomnának oda, ő is beleragadna. szóval a legjobb kihagyni a faszba az egészet nagyon fiatalon. ehhez persze a tehetségen túl sok pénz, kapcsolatok és mázli meg persze iszonyatos mentális erő kell már nagyon fiatalon. de ha megnézed a top játékosok mind kihagyják. ez egy olyan vonala a tenisznek, amit itt nagyon kevesen ismernek, ezért is engednek meg maguknak ilyen stílust. iszonyú komoly meló...

1020.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 20:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1000.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 18:44

Megpróbálok valami " objektív " modelt kidolgozni. Elismerem , amit először írtam az logikailag hézagos, ugyanis valóban ez csak egy játékoshoz mért teljesítményt tükröz, aki szintén a mezőny része. Csak hirtelen ötlet volt, majd gondolkozok rajta.

Én egyet tudok, bár ez szubjektív:
2003-2006 között kevesebbet szórakoztam a teniszközvetítéseken, és kevesebbet izgultam, nem találtam olyan szórakoztatónak mint 2006-2009 között. Ez szubjektív megítélés. A mezőny erősségének lemérésére semmiképp nem alkalmas:-)

1021.
  • Replica
  • 2010.05.18. 20:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1012.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:06

Téves, ugyanis a blöffkorszakban Nadalnak metvolt az ellenfele sakon, maga Fed. De a többi salakos is kemény kihívás volt. Fednek keménypályán nem néha, alig volt kihívója, füvön meg egy sem. Egyértelmű a helyzet.

1022.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 20:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1019.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:36

ebben maximálisan egyetértek mind vele mind veled...néha elindulnak 40-50 körüli játékosok challengereken és többnyire nem ők nyerik meg...kínszenvedés, nem keresel eleget, hogy nyugodt lehess, nincs könnyű ellenfél, nincs könnyű meccs...ha kitörsz nagyon kell figyelned h az ATP szinten megtartsd magad mert ott már hawaii van :P

pl. itt volt egy-két éve Gilles Müller, aki bejutott a US Open negyeddöntőjébe, és azt nyilatkozta h éves szinten épphogy kijött eddig 0-ra, a challengereken néha nyer néha nem, pedig benne van a GS negyeddöntős szint...

és Balázs is mondta egy versenyen nemrég valamelyik játékosra, hogy azért tiszteli őt nagyon mert végig járta a létrát és nem fiatalon robbant be a szabadkártyás indulásokkal...lehet egyébként, hogy az, hogy murray leszel vagy dimitrov azon az egy-két szabadkártyás első felnőtt versenyen múlik...már ha előtte junior világelső voltál persze...:P

1023.
  • Replica
  • 2010.05.18. 20:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1014.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:07

Amitény, hogy Nadal 23 évesen jobban áll, mint Fed mindenben! Emellett több olyan rekordot tart, amit Fed sosem tud beállítani, nemhogy megdönteni.

1024.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 20:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1016.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:28

De sportolam, kézilabdáztam 20 évig. Igaz az csapatsport , bár itt is volt hasonló, mert a Pick, és Foti mindig külön osztályt alkottak az NB I-en belül. Néha jó volt a Ferr, de mi eleve csak 4.től lefele végezhettünk. Szélmalom harc volt pl a Foti-val bajnokizni, mert Ők tényleg akkor nyertek amikor akartak...

1025.
  • Replica
  • 2010.05.18. 20:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1016.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:28

Ne hazudj. Fed a blöffkorszkaban, a blöffösök ellen 12 GS-t szerzett. A Nadal, Nole, Delpo és Murrayvel erősített mezőnyben 4-et. Pont.

1026.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 20:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1016.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:28

Én itt lezártam ezt a meddő vitát. Úgy érzem az volt a hatalmas különbség, hogy én, míg értettem ugyan amit írsz, szimplán nem értettem vele egyet, te viszont azt nem értetted én mit írok...

Csak azt tenném még hozzá, hogy mivel te annyira elfogult vagy, és képtelen elismerni a különbségeket, én részemről az idei Monte Carlo-i és római ezrest csúcsszínvonalúnak tartom. Eddig nem tartottam annak, de mostantól azt mondom a lehető legszínvonalasabb tornák voltak ebben az évben. Eddig korrekten viszonyultam azokhoz a tornákhoz, amiket idén nyert Rafa, nem ragoztam őket túl, mostantól megteszem. Mert überbrutál színvonalú tornákat nyert Rafa, és a Fedeseknek nincs joguk ezt megkérdőjelezni, mert nekünk sincs korábbi tornákat, mezőnyöket. Szánalmas, ahogy foggal-körömmel ragaszkodtok a régebbi tornák színvonalához, hogy ezentúl én is ragaszkodom az ideiek színvonalához. Mert így van.Szóval idén már három brutál tornát is megnyert Rafa, amit más nem mondhat el magáról. És nehogy megpróbáljátok ezeket degradálni. Én sem fogom ezentúl a színvonaltalan mindig 3 szetteket hozó Fed Gs-eket.

1027.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1020.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 20:37

senki nem vitatja, hogy óriási áldás Rafa felbukkanása. a játéka, a mentalitása, tehetsége, stílusa stb mind pótolhatatlanná teszi. de ez nem azt jelenti, hogy előtte senkiháziak adták a lapot Fed kezébe. avval egyébként egyetértek, hogy Fed arrogáns, asszem te finomabban fogalmaztál. de ebben inkább Rafa a kivétel. én még emlékszem Borisra meg Ivanra, de Nadalnal ilyen szempontból keményebb volt Andre és Pete is. nekem hozzá tartozik a versenyhez. sokszor csak röhögök rajta, de tetszik a ki ha én nem mentalitás. de ez ízlés kérdése. szóval nagyon is értem, ha valaki jobban csípi Rafát. ráadásul ő a fiatalabb és miért mindig csak Fed nyerjen. ezt is értem. csak azt nem amikor elkezdődik a blöffözés, az időutazás a 16-majd én megmondom mennyi.

1028.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 20:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1024.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 20:45

Ergo 3-an elhúztak a mezőnytől, (inkább csak ketten) nekünk az ellenük való meccsekhez közünk se volt, tehát gyenge volt a mezőny hozzájuk képest...

1029.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1026.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 20:45

megmondod nekem, ha szépen kérlek, hogy mikortól számít nem "régi tornának". kérlek.

1030.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1025.
  • Replica
  • 2010.05.18. 20:45

4-et. két és negyed év alatt. hiszen 2007-től napjainkig annyi telt el. és négy döntőt játszott. ez mennyivel rosszabb, mint a teljes pályafutásának átlaga? ja semmivel.

1031.
  • Perla
  • 2010.05.18. 20:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1022.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 20:43

Kafelnyikovra, óójeeeeee :-)

1032.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1028.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 20:50

akkor rossz a Spanyol bajnokság? mert a Barca és a Reál elég rendesen elszakadt nem? furcsa, hogy az Atletico azért kupát nyert, a spanyol válogatottat pedig 4 éve nem tudják megverni. sztem nem rossz bajnokság az, csak van aki nagyon jó.

1033.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1026.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 20:45

öööööö még számolsz?

1034.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 20:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1031.
  • Perla
  • 2010.05.18. 20:55

na-na:)

1035.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 20:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1031.
  • Perla
  • 2010.05.18. 20:55

köszönöm szépen az infot :)

1036.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 20:59
 
 
   

Fenyegetve érzem magam:)

1037.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1034.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 20:57

azt nézem, hogy ha Fed profi pályafutását nézem, akkor a blöffkorszak után (megpróbálom az RG-én elterjeszteni, hátha ezzel befutok:) jobb átlagot hozott, mint az átlag. jó, hogy kitört a star wars, mert soha nem számolok ki. Nalbandian és Haas sem indul:(

1038.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1037.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:00

magyarul: jobb átlagot hozott, mint karrierje egészében.

1039.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1037.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:00

igen, "the bluff age" az új megközelítés a teniszben :P :D

1040.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1038.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:02

Ezt én rég tudom....csak a gyanusítás,hogy utálod Nadalt,ez valahol vicces.
Főleg olyanoktól akik pár éve néznek teniszt...és süt belőlük a káröröm minden
Fed vereségnél:)

1041.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1017.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 20:31

Igen, így van. Ahhoz galaktikusnak kell lenni, hogy vki 16-18 évesen , mint most Fedex és Rafa elérje vagy megközelítse a nagyok szintjét. Ez a két játékos ezért is számít most UFO kategóriába. Mondom ezt én, aki látta a következőket : McEnroe (az all time finesz nekem), Connors (Mr. hideg fej), Becker (az erő), Lendl (a kitartás), Cash (a háló első istene), Edberg (szerva-röpte mellett született), Courier (texasi tenyeres), Kafelnikov (a fonákütés szépsége maga), Rafter (a hálózás utolsó és legnagyobb istene), Ivanisevic, Krajicevic (a szerva istenei - a mostaniak sehol sincsenek hozzájuk), Sampras (Bumm-bumm Pete a brutál), Agassi (játékintelligenciában csak Roger mérhető hozzá) és még sorolhatnám. Ezek mind mind iszonyat emberek voltak anno és akkor senkinek nem is ötlött fel a fejében hogy megkérdőjelezzen BÁRMILYEN eredményt !!! Értitek, bármilyen eredményt ! Aki nyert, az nyert. Az jobb és kész. Most mér nem megy ez kérdem ? Itt ez a faszság megy , a bluff-age és a 14-7, a 16-6 szindrómák kitárgyalása amik egyszerűen waste of time !!
Vazze majd dumáljunk 6 év múlva ok ? Fuzzy van valami lehetőség az (igazi, majdan hozzáférhető) hozzászólás archiválásra ? Olyan kurva jó lenne beolvasni itt 6 év múlva egyes nagytudású embereknek. De komolyan.
Mer nekem nagyon sok helyet foglal már így is a Heyho. Ezért kérdem. Köszi és üdv



1042.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1037.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:00

Simon se,mondjuk őt nem szeretem.
A másik kettőért nagy kár....igazi blöffösök,a hősidőkből:)

1043.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 21:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1038.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:02

Pontos dátumot vársz, mikor kezdődött? Születésnapi dátumomat ne írjam le? Egyébként ez egy folyamat része, nem egy dátum. De mondtam: befejeztem. Azt vettem le, bármit is írok, azzal egy újabb felületet látsz, amibe beleköthetsz. Ráadásul kezded élvezni...

1044.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1030.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:54

Rosszabb, mivel a blöffösök között évi 3-at hozott, most meg úgy hozott 4-et 2 és fél év alatt, hogy nagy részt az elenfelei sérültek voltak. A blöffösök között, ki verte volna Wimbledonban, mint rafa? Kiverte volna az USO-n, mint Delpo?

1045.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:08
 
 
   

Sztem hagyjuk az egészet. Bizonyos dolgokról másként gondolkodok mint a Fedesek, másként értelmezek adatokat mint Ők.
A lényeg:

A Rafa-Fed párharc nagyon jót tesz a ffi tenisznek,és két nagyszerű képességekkel megáldott sportolóról van szó !

A szívem mindig Rafa felé fog húzni,imádom nézni a játékát, a küzdőszellemét, az akarását, a szinte elérhetetlen, de általa mégis visszaadott labdákat!

Azt azonban el kell ismerni, hogy Fed-nél zseniálisabb teniszezőt még nem láttam... Sosem fogok neki drukkolni Rafa ellen, és mentálisan erősebbnek érzem Rafát, a tenisz pedig nagyrészt erről szól !!

1046.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1041.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:05

lementjük, ezen bazdmeg nem fog múlni. kibaszott méltánytalan ez az egész. főleg azért mert Rafa SOHA nem kérdőjelezné meg Fed eredményeit. miért is tenné?

1047.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1044.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:07

Szafin az AO-n, Kuuerten a Garroson. jó? (azért mert még lepkét tologattál utánanézhetsz a youtobon. ingyen van.) és nem két és fél év, hanem két és negyed. fél a Garros után lesz!

1048.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1034.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 20:57

csókolom :-) mi tetszik? :D

1049.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1043.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 21:07

kezdem élvezni ez igaz. másképpen hogyan fussam meg szép türelmesen azt a kört ezredszer is, hogy egyetlen profi teniszező eredményeit nem kérdőjelezem meg? és ha két évig kell ezt írogatnom, akkor sem fogom soha azt mondani, hogy x vagy y eredményei a gyenge mezőnynek köszönhetőek. van olyan, hogy gyengébb a mezőny. ez mindenkit érint KIVÉVE A GYŐZTEST. érted? aki nyert az volt a legjobb. én látok felületet a támadásra? mit támadok? a teniszt?

1050.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:13
 
 
   

Hali:)
Minden oké ,tetszik az oldal.Értelmesek a hozzászólások:)
Uh. király minden:):)

1051.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1032.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 20:56

Nem rossz, dehogy... Csak néha nem volt kedvünk már kimenni a pályára. Kívülről, nézőként lehet izgalmas volt de belülről lelkileg " pusztító ".

1052.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1048.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:12

Képzeld,ma le is hülyéztek,de nem baj...kezdem élvezni a vitát erről a
témáról:)

1053.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 21:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1044.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:07

Még nem jutottunk túl a blöffkorszak létjogosultságán. Légyszíves határozd meg, mitől lesz egy mezőny erős, vagy gyenge!
Rebootov respekt, legalább gondolkozik rajta.

1054.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:16
 
 
   

oda kell valakinek mennie és megverni. akkor nem nyer és nem a legjobb. odaképzelni másokat olyan mintha pornót néznél. húúú eresszük össze a karatést a boxolóval, azt majd meglátjuk. ez már nem az én játékom, illetve Wii-n igen. ott verem Edberggel Rafát salakon.

1055.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1054.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:16

Az már kemény salak:)

1056.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1051.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:14

ez más aspektus. ezt aláírom. én gyúlöltem, amikor Becker átgyalogolt a tornán. davis kupában, amikor egyedül meggyilkolta Edberget, Wilandert és Stich-el a párost. akik egyébként világelsők voltak.

1057.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1042.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:07

pedig simon a király, szerintem - és kövezzetek meg érte - federer vagy nadal szintű zseni kisebb fizikai hiányosságokkal

1058.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1055.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:18

be kell valljam nagyon élvezem. szigorúan return-szerva játékkal:))

1059.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1050.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:13

Hahh..hahh persze, ezér kedveljük vazze. Egyébként a BLIKK fórumon-en lennénk nem ?

1060.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1054.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:16

a Grand Slames játék van meg? az akkora királyság...szavak nincsenek rá, és el is fáradsz :P

1061.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1057.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:19

Ez igaz...csak valahogy én nem bírom.

1062.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1056.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:19

Ja én is. Aznap először életemben berúgtam !

1063.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1058.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:20

Én xbox-n verem:) Agassival.

1064.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:24
 
 
   

azon gondolkodom, hogy készítek egy felmérést a garroson, hogy a külföldi újságírók mit gondolnak a blöff korszakról. hogy ez egy magyar találmány, vagy világszabadalom? ezt kinti fórumok is nyomják? vagy mi van? megvan a story varázsa. magyarázkodjon a győztes.

1065.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 962.
  • Replica
  • 2010.05.18. 18:03

"fednek 2 1000-es salakos tornája van, az nulla."

Legalább utánanéznél, mielőtt habzó szájjal nekiugranál. Ez azért elég ostoba dolog tőled.
Fednek öt (5) db. Salakos 1000-es tornája van. Ez szted nulla?

1066.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 21:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1062.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:23

Jó öregek lehettek már :)

1067.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 21:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1025.
  • Replica
  • 2010.05.18. 20:45

Nem volt blöff korszak. Federer konstansan hozza a slameket 2003 óta, ha fáj, akkor is. Egyedül Nadal nyert el tőle két GS döntőt és Potro (lefogadom nem Delpo sikeréig tolod ki a hülyeség korszakodat) egyet. A maradék djoko elleni elvesztett elődöntőért levontuk a 2005-ös AO elődöntőjét, ahol Safintól kapott ki.

1068.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1064.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:24

A külföldi fórumokon is ilyen szintű a gyalázkodás,de a blöffkorszakot
egyszerűen nem ismerik....még:)

1069.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1060.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:22

ja, vettem hozzá műanyag ütőt háromért:) beszarás. múltkor meghúztam a hátam szervánál. órási. az irodában szoktunk játszani projektoron:) verhetetlen vagyok sure.

1070.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 21:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1067.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 21:25

Nem számoltam bele a Garrost, mert ott hülyeség korszakban sem nyert.

1071.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1065.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:24

Hol nézne utána?
Azon az oldalon mást írnak:)

1072.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1069.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:26

Vigyázz,mert mindjárt kihív a kisnadal:)

1073.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 21:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1065.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:24

Ezt szoktam mondogatni troynak is, hogy a másik oldalról nem jönnek ilyen 5=2=0 érvekkel.

1074.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1056.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:19

De utáltam BB-t:-) Bár amikor Ő jól nyomta még gyerek voltam. Egyébként Samprasért sem voltam oda soha. Inkább Courier, és Agassi.
Pont most néztem a youtube-n egy szenzációs pontját Corretja ellen. Átemelték elég jól Ő befutotta a labdát, és háttal a hálónak megfordulás nélkül a feje fölött megküldte az ámuló Corretja mellett:-)) Látta vki?

1075.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1069.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:26

És hogy ütöd az egykezest???

1076.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1064.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:24

Ne má .. Égni akarsz ? Ilyen vérnadalok máshol nincsenek én tudom. Kb. 4 hete voltam Spanyolban és volt ember aki nem is hallott Nadalról !, úgyhogy ez a FED-NAD ellentét csak itt olyan nagy szám hidd el. De persze világszinten jelentős lehet, ez tény. De nem tudom igazán hová tenni, ha Mallorcán inkább csak a Mallorca BL indulásáról beszélnek (amit elbuktak végül). Na mindegy....

1077.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1074.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:28

pont két napja láttam. én is Agassi, Samprast utáltam. az utolsó pillanatokban jöttem csak rá, hogy atayég ez nem egy nyelvlógató geci, aki állandóan megveri Andrét, hanem minden idők legnagyobb játékosa. egyébként azóta nem követem el ezt a hibát. ha ma lenne, próbálnám élvezni mindkét karriert.

1078.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1067.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 21:25

Nadal 4 GS döntőben verte Fedet, Potro egyben. Ők ketten lesznek a jövőben azok akik igazán veszélyesek lesznek rá minden talajon. Ha az egészségük is úgy akarja.

1079.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1066.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 21:25

40 az jó ? Még ütök sok 18-as szöcskét is, nem kicsit. Ne aggódj miattam. Kb. 32 éve sportolok az elég ?

1080.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1075.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:29

mint állat:) szigorúan felszálló ágban, ahogy Stefan:)

1081.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1047.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:10

Safin életében egyszer-kétszer vette komolyan a tensizt, hosszú távon nem tényező. Kuerten meg csak salakon. Ők lettek volna fed oltári kihívói? :D

1082.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1069.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:26

nekem nincs sajna, csak egy haveromnál játszottam párszor, de állati izgalmas, és nem is olyan nehéz mint az igazi tenisz :P :D

1083.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 981.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:14

Nem kell modellt kidolgozni. Én már megtettem. Vissza lehet keresni a dühnögőben. Szép statisztika. Ha nem tetszik a végeredmény, várom építő kritikádat, miért nem.

És szólj Rafainnak, biztos élvezettel bekapcsolódik huszadszor is ebbe. :D

1084.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1078.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:32

vagy fogalmazhatok úgy is, hogy Potro és Fed lesz veszélyes Rafára gyors pályán, Fed és Murray meg füvön és még kérdés Gulbis, Cilic meg ki tudja még ki. ezért lesz nehéz a tizenvalahány GS.

1085.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1064.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:24

Miért, fed magyar? Csak mert ő határozta meg először, ki is az igazi blöffös.

1086.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1077.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:32

Hasonló szintű rivalizálás volt, kivéve hogy a salakhoz Petinek szegénynek nem sok köze volt, míg Andrénak azért volt valamennyi:-)

1087.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1080.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:33

:D akkor veszek vii.-t és nyomom a kétkezest:)

1088.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1074.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:28

persze http://www.youtube.com/watch?v=R...

corretja tipikus blöffteniszező volt amúgy :P :D

1089.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1081.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:33

hogy mi a véleményed olyan játékosokról, akiket soha nem láttál viszonylag lényegtelen annak fényében, hogy normaluser kiszámolta: pontosan annyiszor verték Fedet, mint azóta. ha ezt nem érted akkor izgulok a felvételi miatt.

1090.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1052.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:15

olvastam, pont ez a topic kellett az agyamnak estére :D f7-től f2-ig az összes szövődményes bejött az ambulanciára, úh jó nap volt :S

amúgy tök igaza van az illetőnek, csak nem úúúúúúúgy :-)))

1091.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1083.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:34

Nincs most kedvem megnézni:-))

1092.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1078.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:32

Nadal 5 GS döntőben verte Fedet + egy elődöntő.

1093.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1089.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:37

Már egyszer betettema dühöngőbe a blöffösök elleni statját, és a blöff utániakét, sokatmondó különbség!

1094.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:39
 
 
   

Roger Federer Cegléden született,híres író és teniszező.
Legfőbb műve: Hogyan degradálhatnám le saját GS-imet! alcím: a blöfftenisz alapjai.

1095.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 981.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 18:14

Megjegyzem, pontosan az alapján van kidolgozva a modell, amit mondasz. Ennek alapján Roger és Rafa "korszaka" között semmi szignifikáns különbség nincs, csak úgy, mitn a régi nagyok korszakai között (Samprass, Agassi). Talán McEnroeék emelkednek ki nagyon enyhén, Sampras érája pedig picit lejjebb van, de kicsik a különbségek.

1096.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 21:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1085.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:35

Na mert aztán mörri és nole komoly kihívások voltak számára GS-en, komolyabbak, mint mondjuk Safin. Hewitt még mindig többször verte ATP tornán, mint Djoko.

1097.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1091.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:38

Ok, itt röviden vázoltam a végeredményeket. A módszertan majdnem pontosan az volt, amit te megadtál itt.

1098.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1088.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:36

Corretja vazze, hát pesze. Ő volt a Bluf Age legnagyobbja... :::))) Hüüülye... Azér játszott egy olyan meccset Bumm-Bumm Pete-el amikor a győztes (Sampras) még szarni sem tudott a végén (ez komoly). Már nem tudom, hogy mikor volt de megkereshetem ha akarod. Az maga volt a tenisz brutalitás. Én utána azt gondoltam, abbahagyom... Ilyen nincs.

1099.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1090.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:37

fb 12? ma írok ha nem jön össze:):):) bocsiiiiiiii!!

1100.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1065.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:24

az 5 fordítva írva majdnem 2...a nullára még nem jöttem rá, de asszem az vminek a szinonimája lesz :-O :-)))

1101.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1100.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:42

A nulla az o betű:)

1102.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1098.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:41

igen, pp rosszul volt, majdnem hányt aztán behúzta, usopenen volt asszem 96ban...amúgy csak vicc volt a blöffös, zseniális teniszező volt szerintem

1103.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 21:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1095.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:39

Mi ez a modell?

1104.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1100.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:42

Olyan csodálkozós ÓÓÓÓÓ:)

1105.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 21:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1091.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:38

Ne bántsátok már Pistole-t, nem az ő hibája, hogy jobb volt, mint commercial Agassi. :p Csak, hogy egy régi Sampós is hozzászóljon :D

1106.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1105.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 21:45

Nekem velük az volt a bajom,ha egymással játszottak nem tudtam kinek szurkoljak:)

1107.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1099.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:41

a múltkori is sokba fog még Neked kerülni :D ennyi erővel azt is megbeszélhetjük, h mikor játszunk 2 nyert szettig...max nem megyek el :-O itt tanútam, nem gáz :D
nem ígérem, h ébren tudok maradni, bár még 6 esetismertetést meg kellene írnom, az bőven éjfél után lesz nem kész :D

1108.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1093.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:39

értem. hogyan lehetséges, hogy az elmúlt nyolc GS-en döntőt játszott és négyet megnyert, ami jobb átlag mint a pályafutásának egészének átlaga? mert ugye 12 éve profi.

1109.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 21:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1086.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:36

Én láttam azt a pontot. Kommentátor azt mondja:"Magic".

1110.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:49
 
 
   

határozottan megemelkedett a színvonal az elmúlt fél órában a blogon :)

1111.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 21:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1106.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:47

Azért én tudtam :) Mondjuk amikor Hewitt megjelent sokan érdekesen átpártoltak Agassitól, olyan divatosan szurkoltak, mint ahogyan öltöztek :D Na de ne szakítsuk fel a régi sebeket, az index fórumon még mindig ott vannak a 9-10 éves hewitt -pisztoly tankcsapdák :D

1112.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:50
 
 
   

Jah, az volt a teniszmeccs. Nekem a csúcs. De azóta is volt 1-2 tenisz brutalitás, úgyhogy szóval azt gondolom hogy szerencsés vagyok hogy láthattam McEnroe-t, meg Roger-t, meg Rafter-t is egyszerre. Ez csodálatos. UFO-k nekem ők. Üdv.

1113.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:51
 
 
   

de ne válaszolj. már éppen ideje elkanyarodni. jó kedvem lett. megyek és megkeresem a kibaszott útlevelem, mert nem találom:(

1114.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1110.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:49

köszönöm, igyekszem :-))))))))))))))

1115.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1107.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:48

ok

1116.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1113.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:51

jövőre megyek veled ! jó utat ! üdv.

1117.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1112.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:50

nekem is az a baj, pedig elméletileg azon vagyok, hogy utolérjem őket :P

1118.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1103.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 21:43

Ne kérd, hogy betegyem! :D Rafain lecsapna rá, mint gyöngytyúk a takonyra, és megint egy +200 hsz-t eredményező vita kerekedne belőle. :)

LÉnyeg, h egy statisztika, ami összehasonlítja a különböző érákat. Ezt az alapján teszi, hogy a top 10 egymás elleni és a mezőny elleni teljesítményét veszi figyelembe. Az eredményeket meg feljebb leírtam röviden.

1119.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1111.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 21:50

Hewitt nálam sose játszott :)Andre,Sampi,Safin,Edberg,BigMac,Fed:)

1120.
  • Viktor61
  • 2010.05.18. 21:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1113.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:51

Az enyém megvan.....:)

1121.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1098.
  • tomma
  • 2010.05.18. 21:41

Hányt konkrétan az ütőjére támaszkodva... De a meccset azért megnyerte:-) 95-99 között volt az USO-n asszem elődöntőben.

1122.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1114.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:51

:D :D :D

1123.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1026.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 20:45

Tarts csúcsszínvonalúank. Legfeljebb majd jókat nevetünk, hasunkat is fogjuk.

Nem esik le, milyen vérnősző módon pörögsz ma?

1124.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 22:01
 
 
   

Tudom, hogy snassz imádtam Agassit, Courier-t, de az absolute kedvenc Ivanisevic:-) Talán mert láttam élőben. Nem sokat tett le az asztalra, már ami az eredményességet illeti, de azt a 2001-es Wimbi döntőt nem fogom elfelejteni... Még egy randevút is lemondtam, mert nem akart vége lenni:-))

1125.
  • Replica
  • 2010.05.18. 22:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1108.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:48

Döntőt játszni és megnyerni két különböző dolog.

1126.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1118.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:54

Most már ne kímélj minket :)
Aggályos, hogy a mezőnyt belső statisztikákkal hogy hasonlítjuk a többihez?

1127.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1121.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:57

Nincs álláspontod az általad kért módszertani elemzés eredményére? :)

1128.
  • Perla
  • 2010.05.18. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1118.
  • Turin
  • 2010.05.18. 21:54

+200? :-O hmm, ma olyan pesszimista vagy :D

1129.
  • Replica
  • 2010.05.18. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1123.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:00

Ami szinvonal volt, az Fed első GS győzelme az igazi blöffös Philippoussiss ellen:))

1130.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1117.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 21:54

Nem, nem lehet Ettu... Ez más szint. Én próbáltam kibaszott keményen sokáig, de nem volt tehetségem, meg szerencsém talán. Ez derült ki az idők folyamán. Tulajdonképpen én magam derítettem k ezti, mert senki nem mondta meg. Nagyon jó hobbi teniszező vagyok (bár megsérültem 3 éve). Ennyi. Soha nem leszek több, de ebbe bele kellett nyogodnom. Ez van. Csak csodálom a top 100-at. Szerintem te is. szia.

1131.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1126.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 22:02

Az egésznek az az alapja, hogy a mezőny erejét konstansnak tekintjük. A mezőny mondjuk az ATP elős 3-400 játékosa. Ezek nem lehetnek egy korszakban egyszerre gyengék, vagy erősek, ilyen nincs, hiszen a nagy számok kiküszöbölik a kilengéseket.
Ha pedig állandó a mezőny ereje, akkro a top 10-ek ellenük elért eredményei összehasonlíthatóvá válnak.

Abban meg az jött ki, hogy szinte semmi különbség. :)

1132.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:05
 
 
   

megvan:) napok óta nem találom. a szekrény mögött volt, azt hittem rámegy az éjszaka.

1133.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1130.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:03

azért nem adom fel, asszem ez az egyik alapja a dolognak...ha nem is a roger szintben vagy a top 10 szintben de a profi szintben vagy az ncaa szintben bízom...

1134.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1132.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:05

gondolom a nagy szikla leesett a szívedről, nem?

1135.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1130.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:03

de ő még fiatal. ittál:)?

1136.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1121.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 21:57

jahhh vmi ilyesmi volt köszi....

1137.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1134.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:07

nem volt kedvem ezen parázni meg intézni. elmáletileg ugye nem is kell, de az akkreditáció erre van stb.

1138.
  • troy
  • 2010.05.18. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1135.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:08

Igen, én is ezt akartam kérdezni, pityókásak a kommentjei :)

1139.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1113.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:51

Még egyvalamire szeretnék választ kapni, aztán vége! De erre kérlek korrekten válaszolj! Federer korszakában, amikor elkezdett uralkodni,(2003-2007 közöttire vagyok főként kíváncsi, amikor 12 GS-t nyert), te mégis kit tartanál korszakos ellenfélnek? Mint mondjuk Samprasnél Andrét, Becker-t, Courier-t. Erre válaszolj kérlek! Rafa az oké, ő korszakos kb 2007-től kell vele számolnia a salakon kívül is. Erre az egy kérdésemre szeretném, ha kielégítő válszt adnál! Fontos kérdés, mert 12 GS "származik" onnan.

1140.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1135.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:08

ki a fiatal ? nem ittam ::))

1141.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1135.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:08

ki a fiatal ? nem ittam ::))

1142.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1137.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:09

Nem értelek Fuzzy ! Light me up pls.

1143.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1081.
  • Replica
  • 2010.05.18. 21:33

Fed salakos ezreseivel kapcsolatos VASKOS hazugságodra is várom tőled azóta is a színvonalas "Replicát". :D

1144.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1069.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 21:26

Ez milyen játék, és hogy működik? Ahogy leírtátok, KELL! :D

1145.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:16
 
 
   

Légyszi törölj ha nyertél ok ? Nem kéne 2* a kérdés feléd. Üdv.

1146.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 22:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1127.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:02

Tárd elém:-)

1147.
  • tzs
  • 2010.05.18. 22:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1139.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:10

Erre én is kíváncsi lennék. A blöffkorban (2003-2007) ők voltak rendszeres TOP10-esek, köztük még Roddick.

Coria, Guillermo
Schuettler, Rainer
Philippoussis, Mark
Grosjean, Sebastien
Ferrero, Juan Carlos
Henman, Tim
Gaudio, Gaston
Ljubicic, Ivan

Nehéz feladat innen korszakost választani, talán valakinek sikerül.

1148.
  • Perla
  • 2010.05.18. 22:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1141.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:10

én tudtam, h nem ittál! krumplit ettél, mi? :-O :-)))

1149.
  • vinc
  • 2010.05.18. 22:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1142.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:13

tudtommal ilyen kifejezés nincs az angolban :) Light sg az meggyújtani valamit, és gondolom nem azt akartad írni, hogy fuzzy gyújts fel, ugye?:D

1150.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 22:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1131.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:04

Kijött?? Hogy a francba? Géppel csináltad?:-)

1151.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1100.
  • Perla
  • 2010.05.18. 21:42

Figyu, az 5, 10-es skálán a kerekítés szabályai szerint 0. Nem tudtad? 5,5 után kerekíthetünk felfelé. :)

1152.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1147.
  • tzs
  • 2010.05.18. 22:18

Volt még Nalbi, Szafin, Hewitt. És ennyi. De a mérlegüket Fed ellen betehetjük, hogy szemléltessük a komoly nehézségeket:D

1153.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1145.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:16

etu még fiatal, tehát ne vedd el a kedvét az edzéstől, ha jól értettem:)

1154.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1150.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 22:20

Úgy, hogy fel lett véve egy korrekt statisztika, százalékosan. Mellesleg nem én csináltam, de aki csinálta, még csak nem is Fed szurkoló. :D

1155.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1150.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 22:20

Több száz adatot értékelt, tehát értékelhetnéd te is. Főleg ha már te vetetted fel.
Amúgy a Dühöngőben utánanézhetsz. Nem is nehéz meglátni, elég végigpörgetni, és a hosszabb hozzászólásoknál megállni. Egyik ez a statisztika lesz. ;)

1156.
  • tzs
  • 2010.05.18. 22:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1152.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:22

Szafin korszakos lehetett volna, szándékosan nem írtam. Az, hogy semmi nem lett belőle, saját hibája.

1157.
  • Replica
  • 2010.05.18. 22:24
 
 
   

Fuzzy egyre viccesebb. Méghogy Fed erős volt salakon:D Ez minden volt, csak nem erős. Itt sokminden mr fairplaynek kedvezett, mégis kevés volt a győzelemhez. A Garroson ennyi esélye sem lesz.

1158.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1147.
  • tzs
  • 2010.05.18. 22:18

naja. a szuper béna egyszer, mert sérült volt, de egy igazi senki Soderling, a blöffös Tsonga és a hmm Verdasco van ott. illetve Del Potro, Davigyenko, akik hónapok óta nem játszanak és mégis ott vannak. illetve ugye a régi korszak klasszikus loosere Andy Roddick. jajmár-

1159.
  • Replica
  • 2010.05.18. 22:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1143.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:13

Ot tudott nyerni salakon, ahol Nadal nem indult el.:D

1160.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 22:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1131.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:04

Túl van bonyolítva :)
Mint írtad a top 3-400 konstans erejű, de ezekből a top10 is nagy számok törvénye alapján (lejátszott meccsek) alakul ki, tehát az is konstansnak vehető :)

1161.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1157.
  • Replica
  • 2010.05.18. 22:24

de nem volt erős, akkor miért volt nagy szám, hogy Nadal betört mellette? mert a többi ugye blöffös volt? édes istenem.

1162.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1139.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:10

Hogy lett a délutáni 2003-2006-ból 2003-2007? Holnapra már 2008 lesz? Tökre szubjektívan húzogatod a hülyeség korszak határvonalát. Honnan jött ez a Rafával PONT 2007-től kell számolni salakon kívül? Ez teljesen mellé ment. GS-en 2008-ban verte először salakon kívül. ATP tornán pedig 2004 vagy 2005 óta, akkor már verte kemény borításon.

Össze kéne ülnötök nektek már végre, hogy meghatározzátok pontosan a "Blöff Korszak" definícióját. Kellenek nevek, évszám és pontos alátámasztás, minden. Addig nem fogadjuk el. Ki tudja, majd lehet elő is terjeszti valaki egy komolyabb tenisz magazinnak. Azért ne vegyetek rá mérget :D

1163.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1159.
  • Replica
  • 2010.05.18. 22:26

á csak ott tudott nyerni, ahol Nadal nem indult. dejó. az azt jelenti, hogy Nadal 6 GS-ből négy nem is számít, mert szar volt a mezőny okos.

1164.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1156.
  • tzs
  • 2010.05.18. 22:24

2x GS győztesről beszélnük, ne kelljen újra leírnom, hogy milyen nehéz is ebben a sportban az élre jutni

1165.
  • tomma
  • 2010.05.18. 22:29
 
 
   

Light me up means - világosits fel ember, vagy - mondd meg nekem a lényeget vazze érted ? Primitiv forditás érted ? Úgy ahogy van. A magyar az lényegesen gazdagabb. Dehát ez már kulturális probléma...

1166.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1161.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:27

Nem válaszoltál nekem a 22:10-es kommentemre. Epekedve várom a korszakos Isteneidet:D

1167.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1146.
  • rebootov
  • 2010.05.18. 22:17

Már eléd tártam. Mint mondtam, a számoknak, mint részleteknek utánanézhetsz oldalt a Dühöngőben. Az eredmény meg az lett, h nincs különbség, legalább ami szignifikáns lenne.

1168.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1162.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:28

annyit kértem Rafaintól tök normális hangon, hogy annyit mondjon meg hol látja a váltást. mikor beszél régről, illetve mostról. nem kapok választ, de ugyanaz megy magától körbe.

1169.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1162.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:28

Soha nem volt 2003-2006. Ha én ilyet írtam az csakis elírás lehetett.

1170.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1168.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:30

Ne hazudj, hogy nem kaptál választ! Leírtam már, kifejtettem, pontos dátumot vársz, vagy mi? Mint a történelemben? A blöffkorszak kezdete, a blöffkorszak kihalása...Na ja, mint az Árpád ház kihalása, mi? Kezdek röhögni...

1171.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1159.
  • Replica
  • 2010.05.18. 22:26

És honnan jött neked a 2-es szám? Ami, mint tudjuk, nulla. Simán hazudni próbáltál egyet, vagy fingod nincs arról, ki mit és mikor nyert? Tudom, akkor még kicsi voltál, amikor Fed elkezdt gyűjtögetni ezeket a címeket.

Mellesleg az 5-ből 2x Rafa ellen nyert.

1172.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1162.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:28

Azt úgy értettem, hogy salakos GS-en kívül 2007-ben kellett előszőr tartania tőle más borításon is. Konkrétan füvön. Ha láttad a döntőt, megérted miért.

1173.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 22:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1166.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:29

Én válaszolok helyette. Azok az emberek, akiket a döntőkben megvert :)

1174.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1172.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:34

Tehát, ha már valaki megszorongatta ott véget ért a Blöff Korszak ? Vagy csak ha Nadal szorongatta meg GS-en ért véget a Blöff Korszak?

1175.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1170.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:32

Igen, mi is kezdünk röhögni. Csak nem veled, hanem rajtad.

Nem veszed észre, hogy ha korszakokat határozol meg, akkor minimum világos határt kell húznod, különben éppen az aktuális bizonyítanivalód szerint tologathatod ide-oda a számokat kedvedre? Olyan nehéz ezt belátni?

1176.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1168.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:30

Na, Fuzzy nem válaszol. Még mindig számol, oszt, szoroz...

1177.
  • Replica
  • 2010.05.18. 22:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1161.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:27

A madridi tornáról beszéltem, hogy el vagy ájulva Fed teljesítményétől és már Garrosi címben gondolkodsz. Ebből akkor bukta lehet, mint 2007 Hamburg után.

1178.
  • Replica
  • 2010.05.18. 22:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1171.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:33

A 2.es onnan, hogy Nadalt kétszer verte meg salakon, vitatható módon.

1179.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1176.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:37

Ácsi, elsőre a te válaszodat vártuk. Fuzzy hamarabb tette fel a kérdést. Meddig datálható a blöffkorszak? Évre?

1180.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1172.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:34

Várj! Ne válaszolj! Most vettem észre, hogy a nevedben elrejtetted a válaszodat. Minden világos.

1181.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1176.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:37

cigiztem. ez egy új story éjjelre? a "korszakos ellenfél" feldobsz, hogy történet kerekedik. nézz majd rá, hogy Pete hány GS döntőt veszített a korszakos ellenfelei ellen.

1182.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:39
 
 
   

Teljesen reménytelen ez. Ha a huszadját megértenétek, akkor még tán lenne értelme. Mintha tanár lennék. Sok buta diák kérdezget:de Tanár Úr, az miért úgy volt, az mikor kezdődött?

1183.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1178.
  • Replica
  • 2010.05.18. 22:39

Csak hát te nem ezt írtad, hanem azt, hogy életében 2 salakos 1000-est nyert meg.

Na, ne viccelődjünk tovább egymással. Hazudtál vagy blöfföltél egyet? :)

1184.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1182.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:39

uh, uh, uh, nagyon magas labda ez a tanűr úr példa, nem vagy 100-as pajtás.

1185.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1182.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:39

Sosem szerettem a buta tanárokat, akik egy félig elrohadt karrieren keseregve jónéhány diák életét keserítették meg. :S
Ők tudtak úgy dühöngeni, kiakadni, mint te most.

1186.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1180.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:39

Inkább villantsd ki megint a Chelsea-t szídó dalodat. Népszerűbb leszel.

1187.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1180.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:39

nem értik meg, hogy ő nyerte az utolsó GS-t is. akkor nyüszítettek, hogy milyen a mezőny. azóta kidőlt Davy és Potro. mindketten verték sorozatban.

1188.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1187.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:43

Szét vannak valamiért, pedig most menne a szekér.

1189.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1182.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:39

2007 ezek szerint nem, nemde? Ott még Djoko nem volt jó. Vagy várj, Rafa viszont megszorongatta Wimbledonban. Akkor számítsuk mondjuk 2007 elejétől? Nem az nem jó, mert Fed kettészelte a mezőnyt az AO-n, mint egy katana a selyemharisnyát, ez sem lehetett a blöffkorszak vége.

Akkor legyen mondjuk 2007 Garros előttől? Azt a Garrost Rafa nyerte, tehát picit, ugyan, de mégis csak lerontja Roger statisztikáit. Akkor legyen 2007 április. Így jó lesz? :)

1190.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1181.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:39

ejj, az nem egészséges..:D ez a korszakos ellenfél dolog...csak egy korszakos egyéniségnek lehetnek korszakos ellenfelei, ha 10 egyforma szintű játékos lenne az élen, a következő 10 lennének a korszakos ellenfelek :D

1191.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 22:46
 
 
   

Mivel egy mezőnyt jelenleg csak saját magához, illetve részhalmazaihoz mérhetjük, kijelenthető, hogy NINCS értelme különbséget tenni közöttük.
Példa akinek kell: A saját testsúlyod változásait nem tudod lemérni ha mértékegységnek mondjuk csak a saját lábadat használhatod, mi ugye a súlyoddal együtt változik.
Ha lenne egy teniszrobot, akivel mindenki játszhatna, talán kaphatnánk valami képet, de addig kedves blöffmesterek, semmi alapotok nincs ezzel dobálózni! És a jövőben ezt tartsuk szem előtt!

1192.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1185.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:41

Lemértem a hozzászólásaidból, hogy végigolvastad ezt az egész romhalmazt. Akkor láthattad, hogy kezdtem az elején. Rafának ott volt egy klasszis, mikor berobbant, Fednek meg nem. Ezért pofátlanság őket számokban mérni, aztán majd pár év múlva Rafát lúzerezni. Innen jutottunk el idáig. Ne boríts már ki, a blöffözést nem én szoktam erőltetni, csak bekapcsolódtam. Ne várj pontos dátumot. Az a tény, hogy Rognak megjelent az első komoly kihívója, és rögtön megszaporodtak a könnycseppek(nem örömkönnycseppek), meg az ütők összetörése stb.

1193.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1187.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:43

Várom a korszakos ellenfeleket. Vagy még mindig keresed? Ki verhette volna Fedet az 2003-2007 között? Nevet mondj!!!

1194.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1192.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:47

Az 1 azaz 1 eset könnycseppekből és ütőtörésből az felszaporodás?

Amúgy igen, olvasd vissza az egész mai produkciódat. Jól mondod, romhalmaz. Én nem lennék büszke rá.

1195.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1191.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 22:46

hát ez így van, de szerintem ezt már sokan megállapították, ha nem is ilyen szépen logikusan levezetve, és még mindig megy a vita...

1196.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1189.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:44

ez óriási. rohadjak meg bedobom kint. kéne vinni kamerát. helló Moya, te Rafa példaképe vagy. hogyan érzed, te a blöffkorszak részének tekinted magad? aha értem és te hol húzod meg a határt, mert Lleyton 2007 áprilisát mondta. jó hívjuk fel Replicát. :D monthy python a teniszpályán, átveszi a MTV, olyan lesz, mint Josiph

1197.
  • brewer
  • 2010.05.18. 22:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1162.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:28

Átolvastam a teljes napi termést, és nekem már kezd deregeni a blöff-korszak definíciója, szóval megpróbálok segíteni:

Fed egy gyenge érában érte el az eddigi tornagyőzelmeit. Rafa egy erős érában érte el a saját tornagyőzelmeit, mivel neki Fed volt az ellenfele. Fednek, objektív okoból, nyilván nem lehetett Fed az ellenfele (bár ezen lehet vitatkozni ;) ), így őneki maradt a gyenge éra. Ez van, így járt.

Azért hogy árnyaljuk a dolgokat akadt egy-két erős éra is az elmúlt hét évben: egyrészt a salakéra erős volt, másrészt 2008. januárjában, 2008. június-júliusában, 2009. januárjában és 2009. szeptemberében is erős éra volt.

Ja, igen, és még azt is hozzá kell tennünk mindehhez, hogy a teljes képet kaphasunk, hogy 2005 előtt nem volt profi tenisz, kizárólag lelkes amatőrök próbálkoztak az ütővel átütni a labdát a háló felett.

Nagyjából ennyit sikerült leszűrnöm, remélem kellően teljes körű voltam, és minden lényeges elemre kitértem. És akkor ezzel le is zárhatjuk ezt a témát, megvan a blöffkorszak meghatározása, mindenki egyetért, és léphetünk végre egyet.

OFF

Balázs Attilát sajnálom :(

1198.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1187.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:43

Ez rossz duma, és megintcsak nem fair. Már egy jó ideje kidőlt Simon. Ő verte Fedet sorozatban. Kb ilyen színvonalú.

1199.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1192.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:47

Roger valódi karrierjét kb. 2004-től számolhatjuk. Onnantól egyértelmű a dominancia.
Rafa meg 2005-ben tűnt fel, mint komoly kihyvó. akkor innen datálod a könnycseppeket és az ütőtöréseket?
Csak azért kérdem, mert Fed innentől nyert 12 GS-t.

Ha nem, akkor kire gondoltál, mint komoly kihívó?

1200.
  • Perla
  • 2010.05.18. 22:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1185.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:41

tudtam én, h miért járok ide! minden hsz ajándék egy ilyen tudatlannak, mint én :-)))

1201.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1193.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:48

bárki verhette volna ,akiről te ma azért nem tudod elmondani, hogy verhette volna, mert roger akkor annyival jobb volt, ha nem lett volna ennyivel jobb, verték volna és akkor úgy emlékeznél rá mint korszakos ellenfél...

1202.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 22:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1195.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:48

Köszönöm, eddig lehet elmenni. Ha valaki ezek után is blöffkorszakozik, akkor az már csak egy szubjektív meglátás, nem vitaképes.

1203.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1196.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:49

Csináljuk meg, csináljuk meg!! :D:D

1204.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1197.
  • brewer
  • 2010.05.18. 22:49

ezen viszont nagyon-nagyot röhögtem. tényleg monthy ahogy alakul, mint egy nagy iszapfolyam:D

1205.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1197.
  • brewer
  • 2010.05.18. 22:49

nagyon jól összefoglaltad és még Balázs Attilát is megemlítetted, te vagy a nap hőse :D

1206.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1194.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:48

Engem meg spec nem érdekel, ismerheted ezt az oldalamat a Dühöngőből. Amikor idejövök és alapból ez megy, sosem fogm vissza magam. Fuzzy sokkal kevesebbnek tartja Rafát, mint aki.

1207.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1201.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:51

nagy vagy fiam!

1208.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1201.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:51

Én nem így gondolom, Baghdatis szintű ellenfeleket ne hasonlítsunk Rafához.

1209.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1205.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 22:54

igen brewer elintézte a napot, ami azért jó hír, mert holnap elkezdjük basztatni a Garrost és nem szeretnék a múlt újabb dimenzióival ismerkedni.

1210.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1207.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:54

Egyetlen kérdésre vártam választ. Már megtaláltad az útleveledet, úgyhogy erre is találhatnál:D

1211.
  • Perla
  • 2010.05.18. 22:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1209.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:55

Te kis naiv :D

1212.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1208.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:55

Sajnos az igazából nem perdöntő kérdés, hogy ze hogy gondolod.

A kérdésfelvetésed ugyanis nem jó. Nem korszakos ellenféltől függ egy teniszező zsenialitásának mértéke.
Ki volt Napóleon korszakos ellenfele? :D Nagy Sándoré?

1213.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1203.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:53

sztem Moya szájon vágna:D

1214.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 22:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1197.
  • brewer
  • 2010.05.18. 22:49

Asszem kezdem kapiskálni:D Azért elég éles tudathasadásom lesz, mire ráerőszakolom a Blöff Korszakot az élményeimre ebből a NEM PROFI érából :D
Meg át kell szűrnöm a teniszezőket a Blöff szitán, hogy teljes legyen a kép. Ilyen Rafael Nadal formájú szitára kell gondolni, amit vérnadaléktól szeretnék kérni postán.

1215.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 22:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1210.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:56

Már válaszoltam neked én. Korszakos ellenfele pedig annak van, aki hagyja :)

1216.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1210.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:56

ettumifilii perfect választ adott csak másolni tudom: bárki verhette volna ,akiről te ma azért nem tudod elmondani, hogy verhette volna, mert roger akkor annyival jobb volt, ha nem lett volna ennyivel jobb, verték volna és akkor úgy emlékeznél rá mint korszakos ellenfél...

1217.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:02
 
 
   

LOL! Nézted őket egymás ellen is? Tegyük fel tenisz DVD-t kell vásárolnod ajándékba valakinek. Bemutatnád a játék szépségét stb. Kiveszem Samprast, marad az érájában Agassi, Becker, Courier, Edberg, Rafter, Ivanisevic stb. Keverd őket egymással egy meccsre, túl rosszul nem járhatsz. Vegyük a mostaniakat, kivesszük Fedet. Ide most nem írom a TOP10-et. Majd a blöffösöket az említett korból: safin, Hew, Coria, Schuettler, Philippoussis, Ferrero, Henman, Ljubicic, Grosjean. Na, utóbbiakat keverheted ahogy akarod, nem vennél róluk DVD-t.

1218.
  • Turin
  • 2010.05.18. 23:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1213.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:59

Moya? tuti! :D
Láttad a Torrente 2-t? :D

1219.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1208.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 22:55

az a baj, hogy már nem is tudok tovább érvelni ellene, annyira rossz a feltevés alapvetően, annyira értelmetlen és annyira dilettáns...

1220.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1216.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:00

"Azért mert valaki több GS-t nyert, rögtön jobb teniszező is. Van kettejük között egy hatalmas különbség:Amikor Fed elkezdett nyerni Rafa sehol sem volt, míg a spanyolnak egy olyasvalakit kellett elvernie többszöris elképesztő fontosságú meccseken, akit ti a tenisz legnagyobbjának tartotok. Tinédzserfejjel ráadásul! Fel sem tudod fogni mekkora teljesítmény ez! Az, hogy 2006-ban a toppon lévő Federert veri 20 éves fejjel GS döntőben, vagy akár egy évvel korábban az elődöntőben. Amit Delpo megcsinált USO-n Fed ellen, azt Rafa minimum ötször megcsinálta már, de igazából sokkal többször, ugyanis mindegyik meccsük akkora presztízs, hogy mindent beleadnak. Volt egy szuperteniszező 2003-2010 között, akinek egy darabig nem kellett Rafael Nadal szintű teniszezővel összecsapnia. Egy kis taknyos gyakorlatilag Fedhez képest, akit a hatalmas mentáűlis fölényével(amivel egy sokszoros GS győztes rendelkezik egy hirtelen felbukkant tinédzserrel szemben)szépen le kellett volna törnie, ehelyett azt láttuk, hogy a fiatal srác nem hagyta magát, és minden felületen verte GS döntőben egy-még a toppon lévő embert. És ti ezt az egészet annyival rendezitek le, hogy 16-6, hát az tényleg óriási különbség. Azt senki nem említette meg egyszer sem, hogy van-e igazából ilyen különbség közöttük, mert nyilvánvaló, hogy nincs. Rafa fiatalon berobbanvan letaszított a trónról(a pályán egymás ellen ráadásul)egy igazi bajnokot, míg ezt Fed a pályán nem tudja megtenni. De azért 16-6! Nem veszed észre, hogy Fednek nem volt Rafael Nadal, amikor rekordokat nyert? Még lenne motívációja 2-3 éven keresztül szintén gyűjthetné a GS-eket, úgy tűnik. Nincs egyelőre olyan nagyság a teniszben, mint Nadal jelenleg(Federernek). Enyhén mások a körülmények, ha azt várjuk, hogy Nadal miért nem nyer annyi GS-t, miért nem csinál olyan GS rekordot, mint Fed. Nem ugyanazok a körülmények, nagyon nem! Mégis ti általában annyit tudtok, hogy 16-6. Érdekes módon például Mastersekben már Rafa vezet(tudom, az nem olyan fontos). Olyan helyzetben volt Nadal amikor berobbant, mintha Fed berobbant volna a Sampras korszakba (annak a kornak az első két-három évét leszámítva).
Úgyhogy te is észreveheted, ha egy kicsit is értesz a teniszhez, hogy ez így Rafával szemben nagyon nem fair. A 16-6 nem létező különbséget mutat szerintem(legalábbis igencsak túlzottan szemléltet)."

Ez a véleményem. Innen jutottunk el idáig.

1221.
  • Perla
  • 2010.05.18. 23:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1212.
  • Turin
  • 2010.05.18. 22:58

Napóleoné? Nagy Sándoré? :-O hát a nők! :D

amúgy én most marhára elakadtam... 5.4 a vc-om, kezelési naplóba mit írjak? 0? :-)))

1222.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1217.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:02

ettumifilii 22:51-re

1223.
  • Turin
  • 2010.05.18. 23:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1217.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:02

Kiegyezhetünk abban, hogy óriási teniszfan vagyok, de egyikükről sem vennék DVD-t? :D

1224.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1217.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:02

sajnállak

1225.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 23:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1217.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:02

Ne bántsd Coriát! Pontosan elkúrták a karrierjét, mégpedig az ÁTÉPÉ.

1225.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1223.
  • Turin
  • 2010.05.18. 23:04

Én vennék, minden vágyam egy Coria-Schuettler és Henman-Grosjean 5 szettes meccs. Korszakosak lettek volna ha nincs Fed ellenük 12 GS-e. Nem láttad őket játszani? ;-)

1226.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1215.
  • Prézli
  • 2010.05.18. 22:59

Mindenkinek van korszakos ellenfele. Fednek most Rafa. De igazából 5 év van köztük, a pályafutásuk még így sem találkozott olyan mértékben, mintha egyidősek lennének. Neki ez alapján a korosztálya, vagyis Roddick, Hewitt, Safin, Nalbandian kellene, hogy korszakos legyen. Nézd meg a mérlegét ellenük. Neki nem volt ilyen pályatárs, mint mondjuk Pete-nek Andre. Ez a lényeg.

1227.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1213.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 22:59

Ki volt a korszakos ellenfele mr fairplaynek 2003 és 2007 között?:))

1228.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1220.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:03

értem. a te fejedben van egy olyan kép, hogy nem ismerem el Rafát. úgy ülök le évek óta, hogy meg fogja verni megint Fedet bassza meg. szerinted nem becsülöm? hülye vagy? leírtam a cikkben, hogy 16-6? ja nem. viszont megint elindult itt a szokásos 23 pont felsorolása, ami átment abba a monthy python őrületbe, amit páran levezettek és aminek az a vége, hogy Moya, Nadal mentora egy senki. és ezt már nem olvsgatom az oldalamon szívesen. és mindezt pontosan azzal a logikával írtad le, amit brewer leírt. jó éjt.

1229.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1227.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:09

Ugyan Repli, ne sűrgesd, már keresi nagyban a választ:))) Vagy csak cigizik, mert felcsesszük az agyát:)

1230.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 23:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1220.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:03

Te amúgy ilyen lázadó típus vagy? Az jön le ebből a kommentedből, hogy Nadal megdönti a rendszert. Ilyen Star Wars-os lázadós hangulatot csaptál hírtelen, váó.

1231.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1217.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:02

nade azért érdemben is válaszolok...most kiragadtál néhány embert aki ott volt valamikor valamennyi ideig a top 10 környékén...roddick(mert ő is ott volt), ferrero, safin, hewitt, jóval komplettebb játékosok az általad felsorolt régi nagyágyúknál...roddick a 21. század egyik legnagyobb teniszezője, vita nincs, ő pontosan az akit mcenroe, vagy edberg szintjén emlegetnénk ha nem rogerrel egy korszakban kell versenyeznie...hewittnak nem volt szerencséje, ettől még 2 GS győzelem és 2 döntő van a neve mellett...ezek mind szenzációs teniszezők, az, hogy roger alázta őket, nem az ő gyengeségük...

1232.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1226.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:08

de erre eddig háromszor kaptál választ. miért teszed fel újra? megőrültél? olvasd vissza. és akkor ékszaka csináljatok blöffös bábukat.

1233.
  • Turin
  • 2010.05.18. 23:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1225.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:07

Azt képzeled, most valami nagyot mondtál?
Schuettler konkrétan mázlival jutott egyetlen db. GS döntőbe, mert Roddick hullafáradt lett az elődöntőre. Ennyi. MEllesleg legutóbb 2008-ban Rafa kőkemény elődöntős ellenfele Wimbledonban. :D
Coria, ha nem esik szét fejben végleg, simán szorongatná Nadalt salakon, Henman és Grosjean klasszis, szép stílusú teniszezők.

És láttam Beckert, Edberget is anno, mégsem dobnám ki a pénzem DVD-kre. A teniszínyencséget ugyanis nem ebben mérik.

1234.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1231.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:14

please másold be nekik, amit írtál. mennem kell:)

1235.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1225.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:07

na , sorold federer azon GS-eit amiket henman, grosjean, coria, vagy shüettler megverésével szerzett meg...

1236.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:15
 
 
   

Fed korszakos ellenfeleit ki kéne választani a blöffkorszakból. Ki vállalkozik rá?

Segítek

Philippoussiss
Roddick
Ljubicic
Henman
Nalbandian
Agassi
Hewitt
Gaudio
Robredo
Ferrero
Kiefer
Safin
Schuettler
Stephanek

1237.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1234.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:15

én is aludnék már lassan :D

1238.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1232.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:14

Linkeld be nekem, hol kaptam választ!

1239.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 23:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1231.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:14

Ezeket a dolgokat már annyiszor elmondtuk és elmondták nekik az elmúlt három GS előtt/alatt/után, de nem értik meg. Én is így gondolom, ezzel le lehetne zárni a vitát meg a hülyeség korszakot, de képtelenek rá.

1240.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1231.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:14

... roddick a 21. század egyik legnagyobb teniszezője, vita nincs, ő pontosan az akit mcenroe, vagy edberg szintjén emlegetnénk ha nem rogerrel egy korszakban kell versenyeznie ...

Mcenroe-Edberg? Jézus! Tisztelem Roddickot a meló miatt, amit belefektetett, de az említettekhez nem hasonlítanám.

1241.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1234.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:15

Fuzzy, válaszd ki, melyikük volt Fed korszakos ellenfele a blöffkorszakban! Ne sumákold el!

1242.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1226.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:08

ha pete annyival jobb lett volna andránál mint roger a felsoroltaknál nem úgy emlékeznél rá mint korszakos ellenfélre, nem érted?

1243.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1233.
  • Turin
  • 2010.05.18. 23:14

Dehogy mondtam nagyot, csak kérdeztem egyet.

1244.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 23:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1241.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:17

Roddick korszakos. Ha erre azt mondod igen, igazad van. Akkor mondom a következőt.

1245.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1240.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:17

én meg őket nem hasonlítanám roddickhoz...tudod, az kicsit más tenisz volt, nem tehetnek róla, ehhez kellett alkalmazkodniuk...

1246.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1227.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:09

Mondom benézek. Ugyanaz mint délután 1-2kor.
Akkor beszállok én is.:-)
Federer "korszakos ellenfelei" ugyanazok mint akik Nadalé 2003-2007ig.
Nadal 2001-től profi ugyanazok a szabályok vonatkoztak rá mint bárki másra ugyanazokkal az ellenfelekkel és mezőnnyel...
Olvasd el Ettumifilii és Fuzzy beszélgetését a profi világról és a challanger versenyekről mert nagyon jó,és nagyon igaz.Talán akkor le fog esni kiket fikázol.
Amúgy blöffös csakis te vagy,aki otthon karosszékből pofázik profi játékosokra hogy "blöffös" meg ilyenek,aztán akkora 0 vagy hogy valójában nem tudod megmutatni nekünk hogy te mekkora ász is vagy a pályán mert sosem érsz rá.
Mondjuk itt órákat elvagy,de egy 1,5órás teniszmeccsre nem érsz rá.
Na ez pl. szerintem igazi blöffteniszezői magatartás.

1247.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1236.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:15

Philippoussiss! Ha nem nyomja el Fed, minden idők egyik legnagyobbja lett volna.

1248.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1235.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:15

Ez a négy játékos volt top tízben akkoriban, és a négyből hármat mindenképp vert GS-en. Grosjean-t egyenesen Wimbledonban, az elődöntőben, ami vicc kategória. Ami még nagyobb, hogy például 2005-ben egy Robby Ginepri elődöntőzött GS-en! Ez nyilván véletlen ugye?

1249.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:21
 
 
   

2004-es ranglista (ezek az ellenfelek ellen kellett Fednek küszködnie:)

1 Federer, Roger (SUI) 5,225 0 22
2 Ferrero, Juan Carlos (ESP) 4,345 0 20
3 Roddick, Andy (USA) 4,335 0 23
4 Coria, Guillermo (ARG) 3,185 0 22
5 Agassi, Andre (USA) 2,875 0 19
6 Schuettler, Rainer (GER) 2,510 0 29
7 Moya, Carlos (ESP) 2,345 0 25
8 Nalbandian, David (ARG) 2,060 0 20
9 Philippoussis, Mark (AUS) 1,715 0 21
10 Srichaphan, Paradorn (THA)

1250.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1247.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:20

Le is rágták körmüket rendesen 2003-as Wimby döntő közben:)))

1251.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1246.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:20

jól mondod

1252.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1246.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:20

Fail!

Nadal 2008-ban ért be, addig csak salakon volt komoly tényező. Ez olyan, mintha Fednek az 1998 és 2003 közötti korszakot rónánk fel.

1253.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1248.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:20

2008-ban meg egy Rainer Shüettler elődöntőzött wimbiben, amikor fed és nadal az évszázad meccsét játszották...

1254.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1249.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:21

Még egy valamit megtehetnél! Ennek a névsornak az akkori életátlagát kiszámolhatnád, és egyeztethetnénk a mostanival.

1255.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 23:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1250.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:21

Mi legalább ilyenkor rágtuk a körmünket, nem akkor amikor El Rafael Nadal-t a címvédőt beleverte Andy Murray az AO betonjába ;)

1256.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1247.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:20

jujj

1257.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:25
 
 
   

Megértem a fedeseket, nehéz lehet elfogadni, hogy az istenük blöffösök közt szedte meg magát, ami tiszteletére legyen mondva, maga is elismert.

1258.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1253.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:24

Le is lett gyalulva rendesen az elődöntőben! Egyébként igen, az is furcsa volt.

1259.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1256.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:25

Gondolom ezt a hozzászólásomat ketten veszik komolyan a fórumon, te és erisen. ;-)

1260.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1258.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:25

wimbledoni elődöntőről beszélünk...

1261.
  • Perla
  • 2010.05.18. 23:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1246.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:20

így múlik el a világ dicsősége :D

1262.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1255.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 23:24

Tehát tényleg rágtad a körmödet közben? Respect. Én meg akkor, amikor Rafa verte Fedet Wimbyben, és akkor nem , amikor Djoko Fedet AUSO-n. Ilyet én is tudok.

1263.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1249.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:21

én még ebben is több világelsőt és GS győztest látok, mint a mostaniban. azért mert ezek a nevek nekem nem mondanak semmit nem rosszabb játékosok, mint Tsonga, Söd, vagy Verdasco azt azért tudd.

1264.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1259.
  • tzs
  • 2010.05.18. 23:27

jaaaaj, gondolod nem éreztem a mélyen intellektuális insider joke-ot köztetek? óóóó

1265.
  • iCreator
  • 2010.05.18. 23:30
 
 
   

"Amitény, hogy Nadal 23 évesen jobban áll, mint Fed mindenben! Emellett több olyan rekordot tart, amit Fed sosem tud beállítani, nemhogy megdönteni."

Már megint milyen hülye vagy Repli. Erőlteted ezt, hogy Nadal 24 évesen többet ért el, mintha érdekelné a kutyát is, hogy ki mikor ért be és kezdte el gyűjteni a trófeákat. Az is lehet, hogy Rafa hónalja előbb szőrösödött, mint Fedé, s akkor mi van? Nem gyanús, hogy az a lényeg, ki nevet a végén?! A karrierjük végén kell összesíteni. De ha lesz olyan verseny, hogy ki ért el többet 23 évesen, akkor arra Rafa mindenképp nevezzen be! De gyanús, hogy nem lesz ilyen verseny, mert a kutyát nem érdekelné. Ha most Rafa jobban is áll így 24 évesen, abba nem gondolsz bele, hogy két év múlva már valszeg nem így lesz, ugyanis Fed meg 26 évesen ért el többet, mint amit Rafa fog 26 évesen. Fed-nek 12 Gs-e volt 26 meg kb 150 első hete!!! Hol lesz Rafának 12 GS 26 évesen (igen valószínűtlen), a heteket meg már el is bukta. Ezért hülyeség emlegetned, hogy mit ért el 23 évesen, mert teljesen irreleváns. Ennyi erővel én azt emlegetem, hogy Fed többet ért 26 évesen, mint Rafa (valaha) fog. Ugynis lehet el sem éri a 12 GS-t. Meg úgy emlegeted Rafa rekordjait, mintha Fed-nek nem lennének különleges rekordjai, nézd már az atp oldalán a külön cikket Fed top 10 speciel rekordjainak megdöntési valószínűségéről. Hol van még Rafa FEd-től e téren? Még odébb van.

1266.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 23:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1257.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:25

Hogyne ismerte volna el, hisz Rafa is saját bevallása szerint szoknyában érzi legjobban magát. Ez kb. hasonló szintű hazugság. Ki hazudik nagyobbat játék? Beteg vagy.

1267.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1262.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:28

én meg annyit, hogy Fednek korszakos ellenfele egyelőre salakon van. a többi HÁROM felületen az elmúlt összes évben három döntőt és egy elődöntőt veszített három különböző játékos ellen. többet ki sem kapott.

1268.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1260.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:27

Hagyd már ezt a tisztelet dumát! Én is sportolok, az ellenfeleimet mindig komolyan veszem, még akik jóval gyengébbek nálam is. Az ellenfelet mindig tisztelni kell, nem félni tőlük! Tudom én is, hidd el! De itt a véleményünket írjuk le valakiről, ha meglátnám holnap Moyát az utcán, rohannék autogrammért, de itt hadd fogalmazzunk már kicsit nyersebben és keményebben!

1269.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1263.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:28

hátigen, rafa méretű teniszező ugyan nem volt, de safin, hewitt, roddick, ferrero, moya egytől egyig GS győztesek míg ma ott van djoko, meg roddick azt csá...azért mert bizonyos nevek ma jobban hangzanak még nem lesznek erősebbek, de nem is értem miért mentem bele, valami belső késztetés lehet nem tudom, annyira értelmetlen

1270.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 23:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1262.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:28

Bizony én is nagyokat derültem pár wimbi döntőn, amikor Rafa egyik sarokból a másikba szaladgált, csúszkált a füvön, h elérje a lasztit, arany pillanatok.

1271.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1268.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:31

szerintem ebben a kérdésben már mindent elmondtam neked...és nem shüttler tiszteletére utaltam hanem h a wimbledoni elődöntő óriási siker ebben a sportban

1272.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1263.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:28

Ezek mennyire voltak komoly kihívói hosszú távon, hogy pl Fed recegjen tőlük a tornákon és GS-eken?

1273.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1272.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:33

azt nem te döntöd el jó? hanem az eredményeik. add össze a GS címeket és a világelsőket. kész vagy?

1274.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1261.
  • Perla
  • 2010.05.18. 23:27

Annak már rég vége.:-)
Mit csinálsz itt a végeken,a lövészárokban?:-)

1275.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1266.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 23:30

Akkor itt van neked, mégegyszer.

Because when I came on tour, matches were played very differently. It was more of a bluff game, guys serving well, but there was always a weakness you could go to. Today that doesn't exist anymore. I think that's also thanks to guys like Murray. They've made me a better player, because I think this has been one of my finest performances, you know, in a long time, or maybe forever.

1276.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1273.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:36

Melyikük volt olyan erős hosszú távon Fed ellen, mint Nole, Delpo, Murray vagy Nadal?

1277.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:38
 
 
   

részemről ezzel zárom a topicot, mert ezért megérte becsülettel végig kardoznom a napot az árnéyék hadsereggel. holnaptól nekem Garros, többieknek DÜHÖNGŐ. aki bújt, aki nem így lesz.
Átolvastam a teljes napi termést, és nekem már kezd deregeni a blöff-korszak definíciója, szóval megpróbálok segíteni:

Fed egy gyenge érában érte el az eddigi tornagyőzelmeit. Rafa egy erős érában érte el a saját tornagyőzelmeit, mivel neki Fed volt az ellenfele. Fednek, objektív okoból, nyilván nem lehetett Fed az ellenfele (bár ezen lehet vitatkozni ;) ), így őneki maradt a gyenge éra. Ez van, így járt.

Azért hogy árnyaljuk a dolgokat akadt egy-két erős éra is az elmúlt hét évben: egyrészt a salakéra erős volt, másrészt 2008. januárjában, 2008. június-júliusában, 2009. januárjában és 2009. szeptemberében is erős éra volt.

Ja, igen, és még azt is hozzá kell tennünk mindehhez, hogy a teljes képet kaphasunk, hogy 2005 előtt nem volt profi tenisz, kizárólag lelkes amatőrök próbálkoztak az ütővel átütni a labdát a háló felett.

Nagyjából ennyit sikerült leszűrnöm, remélem kellően teljes körű voltam, és minden lényeges elemre kitértem. És akkor ezzel le is zárhatjuk ezt a témát, megvan a blöffkorszak meghatározása, mindenki egyetért, és léphetünk végre egyet.

OFF

Balázs Attilát sajnálom :(

1278.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1252.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:23

"2008-ban ért be,"

És előtte mit csinált? 2005-2008ig? Viccelt? Vagy mit?

:-)
Federer mikor ért be? És a "blöffösök" mikor értek be?
Djokovic mikor ért be? Möri mikor ért be?

1279.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1275.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:37

szerintem murray, akit két GS döntőben is elvert. kifejezetten a guys like murray csoportba tartozik, nem? meg gondolom djoko is oda tartozik akitől egyszer kikapott ugyan de 3szor megverte--GS-en persze

1280.
  • Perla
  • 2010.05.18. 23:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1274.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:36

túl sok agysejtem van, orvosi utasításra veszítenem kell párat :-O

1281.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1277.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:38

megváltás...megyek aludni :D

1282.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1269.
  • ettumifilii
  • 2010.05.18. 23:32

Ez spec igazság.:-)

1283.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1280.
  • Perla
  • 2010.05.18. 23:40

Jaa...Akkor jó helyen jársz.
Itt a tehetségkutató is: "Antiblöffös születik"
Repli a legesélyesebb.

1284.
  • normaluser
  • 2010.05.18. 23:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1275.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:37

Látom még mindig nem érted meg ennek az interjúnak a lényegét, elég szánalmas, hogy abban a hitben élsz, hogy 2003-tól 2006-ig vagy 2007-ig vagy akármeddig szerva-röpte játék volt. Inspiráció, nem hitvallás. Megnézhetnéd mikor és miért mondta ezeket.

1285.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:51
 
 
   

Pókerezik itt valaki? Merjünk BLÖFFÖLNI nagyokat!

Nagyon OFF: Nem kaptam korszakos neveket. Lehet már nem is fogok. De azért várom őket.

1286.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1283.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:43

Csak ha te nem indulsz:D

1287.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1278.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:38

Nadal 2008-ig salakon volt kiváló. Utána füvön, majd keménypályán is.
Fed 2003-ra ért be.
Nole 2008-ra.
Murray is
Delpo 2009-re.

1288.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 23:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1236.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:15

Roddick: 13 hét világelső 1GS 4MS
Hewitt: 80 hét,2 GS,2MS
Safin:9 hét,2GS,5MS
Agassi:101 hét,,8GS,17MS
Tehát Roger 4 blöffös ellenfele 203 hétig világelső,13-szoros GS győztes,és 28-szoros MS győztes volt.
Hát igen aztán a gyenge mezőny!
A blöffkorszak utáni erős mezőnyt már rád bízom,szeretném látni ugyanezeket az adatokat az általad erős mezőnynek titulált teniszezőkről.

1289.
  • Replica
  • 2010.05.18. 23:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1285.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:51

Várhatjuk, mert ránéznek a listára és sírógörcsöt kapnak:) Nyilván Ljubicic és Schuettler között hezitálnak:))

1290.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1288.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 23:57

Tehát Roddick volt a korszakos ellenfele, akit anno hewitt is bucira vert?
Hewitt? Ő 2002-ig volt téynező, bár akkor is sem nagyon.
Agassi? Volt képed vele érvelni?LoL!
Safin? Ő egyben volt nagy, lustaságban.
Melyikük volt fed korszakos ellenfele, ez még mindig kérdés.

1291.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1246.
  • erisen
  • 2010.05.18. 23:20

Érdekes, hogy Fedet nem szídod azért, mert megnevezete az akkori ellenfeleit, találóan blöffösöknek.

1292.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 00:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1285.
  • Rafain
  • 2010.05.18. 23:51

Kit tekintesz korszakos ellenfélnek? Samprasnek volt korszakos ellenfele füvön? Nem. Viszont Roddick tavaly harmadjára döntőzött vele Wimbi-ben simán korszakos ellenfele épp úgy mint Rafa, csak ugye Rodick blöffös persze, annyira hogy három wimbledoni és egy USO döntőjükből mindössze egy lett sima. Ezzel ellentétben Murray és Djoko simán háromban kapott ki tőle, ha odaért. Annyira nevetséges már ez a blöff buzera, Rafán kívül Roger minden új (nem blöffös) ellenfele eddig pite a régiekhez képest.

Van ennek bármi értelme azon kívül, hogy Fedeseket basztatod vele?

1293.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 00:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1288.
  • szevike13
  • 2010.05.18. 23:57

Úristen! Annyiszor mondtam már másnak is, szegény Andra Agassi-t hagyjuk már békén könyörgöm. Szinte szakadok, hogy időnként beteszik egyesek. Ő jelentősen felviszi az átlagot, mit mondjak! Mi meg majd betesszük egyszer Rafának Kuertent, Agassit(szintén) Fedet, Coria-t, stb. Elég nevetséges, nem? Hagyd már ki Agassit, évi 6-7 tornán, ha el tudott indulni akkoriban.

1294.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:05
 
 
   

A blöffkorszakban Fed GS-es levesébe Nadalon csak Safin tudott beleköpni, míg a blöffösök után Nole és Delpo is.

1295.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 00:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1292.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 00:03

Samprasnek nem volt ellenfele? Tényleg hagyjuk...

1296.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1292.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 00:03

Samprasnak Agassi korszakos ellenfele volt, Wimbledont is nyert, előbb, mint Sampras. Mellette ott volt egy Rafter, Becker, Edberg, Kafelnikov, Krajicek, stb.

1297.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1295.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 00:06

Wimbledonban ki volt Sampras korszakos ellenfele? Ne játszd az agyad, válaszolj!

1298.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 00:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1296.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:08

És pont Ivanisevicet hagyod ki, akivel kétszer is döntőzött! Bravó Replika, bár akkor még kisbaba voltál, nem basztatlak érte.

1299.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 00:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1296.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:08

Kafi mit tett amúgy Wimbledonban? Nem nagyon emlékszem rá, de mindjárt rágooglezek, de szertinem benézted.

1300.
  • Turin
  • 2010.05.19. 00:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1295.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 00:06

Füvön ki volt ellenfél neki? Ugyan, ki? Ne hagyjuk!

1301.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 00:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1295.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 00:06

Mi van öcsi? Telefonos segítséget kérsz? Ez az amikor visszanyal a buzerálás!

1302.
  • Turin
  • 2010.05.19. 00:21
 
 
   

Az is érdekelne, hogy az USO-n ki volt Sampinak a korszakos ellenfél. Szintén izgalmas téma.

1303.
  • Turin
  • 2010.05.19. 00:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1302.
  • Turin
  • 2010.05.19. 00:21

Nyilván olyanra gondolok, aki ádáz csatákban többször elütötte Sampit a cím megnyerésétől.

1304.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 00:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1303.
  • Turin
  • 2010.05.19. 00:23

Agassi azért odatette magát, mondjuk sokra nem ment Pisztollyal. Az uccsó döntőjük is sokat elárul. Nem értem utána már miért nem akart játszani :s

1305.
  • szevike13
  • 2010.05.19. 00:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1294.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:05

Ja, hogy korszakos ellenfélnek csak az számít,aki megveri!Akit ő ver meg az blöffös,nulla szánalmas fakezű senki.Értem most már.Megvilágosodtam! Köszönöm Replica, hogy felnyitottad a szememet!

1306.
  • Prest
  • 2010.05.19. 01:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1291.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:03

hol látod benne a bluff playert okoska? Csak bluff game van, ami elsimsert kifejezés, és már mindenki tudja mit jelent csak Te nem. Nagy grat hozzá.

1307.
  • Prest
  • 2010.05.19. 01:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1296.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:08

Igen mert Sampi akkor még nem ért be... utána hol volt korszakos ellenfele Wimbledonban??? Max az álmaidban...

1308.
  • Prest
  • 2010.05.19. 01:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1294.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:05

Ja persze, ha Fed még úgy mozogna mint akkor, akkor senki nem köpne a levesébe most se. Ennyi. Most lassan 29 éves és azzal jössz, hogy többször kikap?? Röhej vagy, majd megnézzük Nadal nem fog e többször kikapni 29 évesen mint 24 évesen. Nagyon nagyot fogsz nézni hülyegyerek....mert rohadtul a nyomába sem lesz a 24 éves önmagának... nem hogy a világelsőségnek mint Fed!
Ezt a sötétséget hol találtad? Mindenesetre nagyon bebuktál vele ismét.^^

1309.
  • ensissi
  • 2010.05.19. 02:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1277.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:38

hello! Válaszoltak a sporttv-től: hogy az Európa-szerte dúló vihar miatt nem tudtak jóminőségü felvételt készíteni, s ezt közölték is a vasárnapi adás alatt többször is (én 1szer se hallottam... igaz, felbaszta az agyam, hogy az élőben leadottat ismétlik, és mentem konyházni). Elnézést kértek annak ellenére, hogy nem ők hibáztak. Arra persze nem reagáltak, hogy a műsorajánlókkal -miszerint egész 7en és élőben- jól átvertek minket.
Soproni ligás szerződésüket, amit a digisport elől szipkáztak el, én 1ébként jó szemmel néztem, mert az édesapám pl. így láthat magyar bajnokikat. Ő még hisz a csodákban. :)
Jó utat Neked Párizsba! Irigyellek... nem kicsit :) Várjuk a pályán kívüli érdekességeket is.

1310.
  • baga
  • 2010.05.19. 06:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1277.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.18. 23:38

Nagyon jó összefoglaló, csak azt hagytad ki, hogy Fednek mindig mákja van a sorsolásnál, mert azokat kapja, akik félnek tőle. :)

1311.
  • erisen
  • 2010.05.19. 08:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1296.
  • Replica
  • 2010.05.19. 00:08

"Samprasnak Agassi korszakos ellenfele volt, Wimbledont is nyert, előbb, mint Sampras. Mellette ott volt egy Rafter, Becker, Edberg, Kafelnikov, Krajicek, stb."

Krajicek??? Láttad te játszani? Philippousis 2. Kb.
Nyert egy GS-t 96'-ban MaliVai Washington ellen a döntőben. :-)

Amúgy egy vélemény Krajicektől:
"Federer can be the best ever; he has the potential. The only question is whether he has the desire."

1312.
  • Prézli
  • 2010.05.19. 08:45
 
 
   

Jó, gyerekek így értelmetlen vitázni. Egyszer eljutottunk odáig, hogy nem lehet mezőnyök erejét összevetni, mert nincs mivel! Erre ugyanúgy b*szik mindenki, értelmetlenségről beszéltek! Kicsit úgy érzem magam mint Csillag Patrik a Sugáremberrel, meg a pénztárcájával. Komolyan eddig tart a józan ész???

1315.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 09:24
 
 
   

Fed az utolsó hat évben 51-szer kapott ki ...
697 meccset nyert ,167 veszített összesen.
Miért is kapott ki többször? Kis matek,ha elötte hat év alatt 116-szor?

1316.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 09:28
 
 
   

Azt egyáltalán nem írta,hogy fetételezi,hogy Rafa kiesik az első körben...
itt mindenki ismeri a nyilatkozatot.Pontosabb fordítást és nem ferdítést kérünk!

1317.
  • baga
  • 2010.05.19. 09:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1312.
  • Prézli
  • 2010.05.19. 08:45

Tudod az a baj, hogy nincs józan ész. Vannak itt sokan, akik számára axioma, hogy Rafa a legjobb, egyszerűen bizonyítás nélkül elfogadják és kész. Sokan, sokszor próbáltunk már objektív mutatók alapján meggyőzni őket, de addig sem jut el velük az ember, hogy az emberi kommunikáció minimumát, a másik gondolatainak ne azonnali támádását kezdjék el. Ez van.

Én egyébként annak adok nagyobb esélyt , hogy se Roger se Rafa nem fogja emelgetni az RG trófeát idén. Tudom, hogy ez nagyon merészen hangzik, de Djoko, Mári, és szerintem Gulbis is rendelkezik olyan játékkal salakon is , amelyikkel meg tudják verni akár Rogert, akár Nadalt, mert egyikük sincs csúcsformában.A trónkövetelők nem lesznek mindig rossz passzban, nem lesznek mindig sérültek stb.

1319.
  • erisen
  • 2010.05.19. 09:44
 
 
   

Salakos szezon elkezdődik már márciusban tulképp (Costa do Sauipe,Buenos Aires,Acapulco) és tart Garrosig. Márciustól-Június elejéig. Minimum 15 versenyt jelent (250,500,1000) de mindenkinek a Garros a célja. Mindenki arra készül,azt akarja megnyerni. Mert az a legnagyobb dicsőség. Szóval ebben spec igaza van Federernek. Sok mindenben nincs,de ebben szerintem igen. Ez nem lesajnálás hanem tény. A GS többet ér az 1000-esnél. Fel tudod sorolni fejből hogy mondjuk 2003-ban kik nyerték az 1000-eseket? Ugye nem. És GS-eket...Szerintem igen.
Füves szezonról sajnos meg nem beszélhetünk mert 1 férfi versenyző összesen 2 tornán tud elindulni ('s-Hertogenbosch/Halle/Queens és +Wimbledon)
Ilyeneket kihagyok hogy Newport,Notthingham...Wimbelwdon utániak vagy tökre nem jegyzettek úgyhogy semmi szerepük. Szóval ott tulképp tényleg 1 tornán dől el.

1321.
  • erisen
  • 2010.05.19. 09:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1317.
  • baga
  • 2010.05.19. 09:32

Azért várjunk még azzal a Gulbissal. Utoljára 2008RG-n villantott GS-en. 2 éve!
Ok,még fiatal,de 3set az 3set! Attól még hogy most 2db 1000-es tornán jó (nem döntőzött "csak" a QF és SF)volt,közel sincs ott annyira fejben mint Nadal vagy Federer.
Amúgy én szurkolok neki,mert nagyon bírom. 2008RG óta mindig szurkoltam neki,de csalódás volt. Most azért jók az esélyei.

1322.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:04
 
 
   

Nem vizionálta azt. Te is tudod.
Csak sokkal kényelmesebb utálnod Federert mint igazat adnod neki.
A 2009-es salakos szezon Nadalnak siker vagy kudarc? Én inkább kudarcnak mondanám,annak ellenére hogy MC,Róma,Barcelonát behúzta,Madridban meg kikapott a döntőben Fedtől. Ezeket az eredményeket bárki elfogadná. De aztán jött RG és Söderling,és az egész szertefoszlott.
2005ben elkapták salakon...Andreev és Gaudio is. Mégis sikeres a 2005ös salakszezonja mert RG-t megnyerte.

1323.
  • baga
  • 2010.05.19. 10:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1321.
  • erisen
  • 2010.05.19. 09:50

Igaz, csak arra gondoltam, hogy ha valaki kifogja Gulbist mondjuk a saját negyedében, akkor kikaphat tőle , elég hamar. Ő most teljesen " felszálló ágban van ", én is örülök neki . Gondolom azért Soder is nagyon készül...,meg Mari és Djoko. Persze ez mindig is így van, de én pont azt éreztem Rafán, hogy egyszerűen nehezebben nyer, mintha valahogy olyan hullámzó lenne a fizikai állapota. Nagyon koncentrál, csinál fantasztikus dolgokat, ahogy szokott, de rövidebb ideig tudja fenttartani, mint régen. Fed meg simán meccshiányos.

1324.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1323.
  • baga
  • 2010.05.19. 10:04

Igen.
Nem szeretném Gulbist látni Federer ágában.;-)

1325.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1322.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:04

És erre most szükséges volt Rafát figyelmeztetni, ugye? Mert nyilván Rafa már biztos elfelejtette, igaz?
Ilyen egy sporszerű korszakos ellenfél ereményének elismerése?????

Fed kivárta a 3 salakos tornából a számára legkedvezőbb alkalmat, de nem sikerült nyernie, pedig nagy esélye volt, mert Rafa jobban be volt tojva, mint ő, amire abszolút nem számított. Ez a nyilatkozat már megint arra megy, hogy elbizonytalanítsa Rafát a Garros előtt.
meg lehettt volna fogalmazni ezt a mondatot úgy, hogy: Igen, Rafa fantasztikus eredménnyel megnyerte a 3 salakos tornát, de várjuk meg, mi lesz a garroson, mert én is ottleszek, jó formában érzem magam, stb.
Ehelyett benyögi, hogy ez a 3 tormnagyőzelem semmit sem fog érni, ha Rafa esetleg az első körben kiesik a Gs-en.

1326.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:13
 
 
   

Nem elfogultan imádom:)

Nekem néha tetszik ,ha valaki kekec nyilatkozatot ad:)Nem kell mindenkinek imádnia mindenkit.
Ezt meg teheti bárki,mert a sportszerűségen belül van...az is tetszett,hogy Nadal visszaszólt neki.

1327.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1325.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:11

"It's been a wonderful event for me," said Federer. "I'm sorry I couldn't defend the title. Rafa's had an incredible clay season, he was supreme today."

1328.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1327.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:18

Nem erről a mondatról beszélünk.

1329.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1328.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:18

Amit mondott az igaz...senki nem beszél a Garros után,hogy ki hány tornát nyert...hanem arról ki nyerte az RG-t.
Ezek a fiúk nem cukorból vannak...nem sértődnek meg ilyen dolgokon.

Másik: "Nem erről a mondatról beszélünk." amikor dicséri az nem számit?
Ezt mondom: nem kell mindig dicsérgetni egymást,ez hülyeség.
Elismer ld. fennt és elmondja a véleményét.

1330.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1327.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:18

Azért annyira ő sem buta, hogy a díjátadón, a spanyol közönség előtt, a királyi családdal egy pulpituson jöjjön elő Rafa első körös kizúgásával.

1331.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1330.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:24

"Annyira ő sem buta"....ajaj. Szerinted buta?

1332.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1329.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:24

Én istt befejezem, mert nyilván ti ezt a kijelentést nem tartjátok kicsit sem gáznak. Én sem az igazságtartalmát vitattam, mert igaznak igaz a mondat, csak szépen finoman, levendula illatú papírba csomagolva egy elég csúnya szúrás, amire Rafának tuti, hogy beugrott az az érzés, ahogy tavaly Söd alázta, a közönség meg tombolt azon, ahogy kikap.
Hidd el, szúrás, mert Rafa válaszolt.
Ez kb olyan, mintha Rafa emlegetné neki a AUSO-s sírást. Csak ő nem teszi.

De nem szeretnék ezen tovább vitázni, mert nyilván meggyőzni nem foglak, csak leírtam a véleményem.

1333.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1331.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:28

Nem buta, ezért nem mondott ilyet a díjátadón.

1334.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1325.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:11

Nem Nadal a legesélyesebb? Nem ő a salakkirály? De.
Akkor semmi félnivalója nincs. Csak nyerhet,a tavalyinál rosszabul nem szerepelhet. Itt csakis Federer bukhat.

1336.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1332.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:29

Nem kell meggyöznöd,mert én is azt mondom amit te...tudom jól,hogy szúrás.
Azt viszont nem hiszem,hogy mindenki szeret mindenkit...még Nadal sem.
Fed ilyen,de már régóta...Nadal meg olyan,aki nem mondja.

1337.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1334.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:30

Én sem az igazságtartalmát vitattam, mert igaznak igaz a mondat, csak szépen finoman, levendula illatú papírba csomagolva egy elég csúnya szúrás, amire Rafának tuti, hogy beugrott az az érzés, ahogy tavaly Söd alázta, a közönség meg tombolt azon, ahogy kikap.

Én erről beszélek, nem az esélyekről. Emlékeztette Rafát arra, hogy tavaly hogy szétalázták, (ráadásul nem is ő tette!) hiába nyertél előtt mindent. Ez nekem nem kóser, de mind1. Hagyjuk.

1338.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1336.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:33

Igen, nem szereti Södöt és Berdych-hel is volt gondja, és ezt meg is mondta.


Söddel egyébként nagyot javult a vizsony, mert Söd már fogadja a köszönését!!!!!

1339.
  • tomma
  • 2010.05.19. 10:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1324.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:07

Jahh, ő az egyedüli veszélyes a döntőig szerintem is.

1340.
  • baga
  • 2010.05.19. 10:38
 
 
   

Ha már a cinikusságnál tartunk. Azt is lehetne cinikusságnak értelmezni , hogy valaki két megnyert salak 1000-es után azt nyilatkozza, hogy nem ő az esélyes, mert a madridi salak nem neki kedvez , miután mindenki tudja, hogy most még a salakot is átalakították, hogy nehogy előfordulhasson spanyol földön az újabb fiaskó.
Felesleges azzal foglalkozni, hogy ki mit miért nyilatkozott, főleg, hogy nem is ismerjük az igazi motivációt, a szavakat félreértelmezzük , amit ilyen esetben " hallunk " az rólunk szól.. A játék dönt. Rafa megnyerte a tornát, ez a lényeg, de nem hiszem, hogy az önbizalma sokat erősödött ettől a győzelemtől.

1341.
  • tomma
  • 2010.05.19. 10:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1338.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:37

Lehet hogy volt gondja máshol (nem GS-en), de a RG-on eltakarítja majd őket. Ebben biztos vagyok.

1343.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:43
 
 
   

Én is teniszeztem:) ha valakinél jobb volt a h2h-m azt megkapta :)
de mindig.
Ha meg az övé volt jobb én kaptam.Nem veszélyes dolgok ezek,főleg annak aki öt év alatt öt salakos meccset veszít.
Ettől még valószínű nyerni fog,mert ha emlegetik neki,ha nem, mindig emlékszik a tavaly történtekre.

1344.
  • szevike13
  • 2010.05.19. 10:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1328.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:18

Ha azt nyilatkozta volna amit Te írtál,akkor azért pampognál, h hogy nyilatkozhat ilyet, mikor még sose nyert ellene a Garroson.
Nem hiszem,h Rafa olyan mimóza lelkű lenne aki ezen agyal és retteg jaj csak nehogy kikapjak,mint tavaly! Hisz épp a mentális felsőbbrendűségét tartjátok a legtöbbre.
És igen a salakszezon mérlegét a Garros után lehet megvonni,ha nem nyer, senki nem fogja mondani, hogy hű de szupert nyert 3 MS-t, hanem inkább azt,h a Garroson miért nem?

1345.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:44
 
 
   

Látjátok:) már a szétalázásnál tartunk....:(

1346.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 10:45
 
 
   

Épp ezek azok a "beszólások", amik miatt nem tartom már annyira szimpatikusnak Federert. Az elmúlt egy-két év hozta ki belőle ezeket, nem szuimpik, ennyi.
Agassinak beszólt a "drogos" sztori miatt, de szemet húnyt gillettes haverja, Henry írek elleni kezezése felett. Ejnye! Hajrá Verdasco, Ferrer!

1347.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1340.
  • baga
  • 2010.05.19. 10:38

A két megnyert salak meccsen semmilyen komoly ellenfele nem volt Guilbison kívül, ezt Rafa nagyon jól tudja, és ti is. A pálya nem kedvez neki, akárhogy lassították, mert majdnem kikapott a döntőben.
Tudom, hogy ez számotokra felfoghatatlan, de Rafa nem gondolja egyetlen döntő ellőtt sem, hogy ő az esélyes (kivéve ha spanyol van a másik oldalon, mert ott könnyebb a dolga, ezt ő is tudja.)

1348.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1344.
  • szevike13
  • 2010.05.19. 10:44

Pampog az jó édes nénikéd!

1349.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1346.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 10:45

Agassinak mindenki beszólt...Nadal is:)

1350.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 10:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1347.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:46

De ezt timivel magyarázzátok: spanyolok ellen olyan kitűnő a mérlege, amikor épp a spanyolok azok, akik anyira jók salakon (Ferrer, Verdasco...)?

1351.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1346.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 10:45

Na, örülök, hogy egy "nem vérnadalos" egyetért; mástól nem is vártam mást, hiszen ez fájó pont az ötszörös SE-díjasnál.

1352.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1350.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 10:47

Ezt nem kell magyarázni...salakon ő a legjobb.

1353.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1350.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 10:47

DC.

1354.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1351.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:49

Akkor most nem választják meg :) mondjuk nem is lenne baj.

1355.
  • szevike13
  • 2010.05.19. 10:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1347.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:46

Nénikém már sajnos nincs.A síránkozás jobban tetszik?

1356.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1354.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:50

A fél karomat teszem rá, hogy idén is megválasztják.

1357.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1350.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 10:47

Ferrert és Verdascot Federer is veri...sokszor,mert ő a második legjobb.

1358.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1355.
  • szevike13
  • 2010.05.19. 10:51

Tetszőlegerokon síránkozik!

1359.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1356.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:51

Úgy nehéz lesz kertészkedni.

1360.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1359.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:53

nem lesz az, mert meglesz mind a két karom :)

1361.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:55
 
 
   

Elnevezik Federer dijnak és másnak adják :)

1362.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 10:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1349.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:47

Még Navratilova is..

1363.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 10:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1350.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 10:47

ki ellen nem jó a mérlege salakon? 4szer kapott ki az elmúlt négy évben...

1364.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1350.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 10:47

Ki vitatta a salakos fölényét? Senki. Akkor miért kérdezel rá?
Agassinak mindenki beszólt. Federer még szofisztikált is volt.
Nadal egyenesen visszakövetelte a címeit Andrétól....Ennyi.
"Henry haver"...Te a haverjaiddal nem vagy elfogult ugye? Remélem úgy kezeled őket mint vadidegeneket...

1365.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1361.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:55

:-))) Ja. Nadal lehet majd Federer díjas.

1366.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1362.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 10:55

Igen ilyenkor mindenki nyomatja az ártatlant...mondjuk Hingins nem nyilatkozott az ügyben:)

1367.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1364.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:57

Hát nem hiszem, hogy Henry a haverja.... Tiger az inkább, nem????

1368.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1365.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:58

Szerintem megérdemelné.

1369.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1365.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:58

PFFFF. :D

Az első Federer-díjas Söd lesz.

1370.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:01
 
 
   

Roger ilyen csibész fiú, Nadal nem. Nem köpnek egymás felé, nem akarják kilyukasztani egymást. Ha igazi sajtós feszkókeltés akarsz látni, akkor majd figyeld figyelmesen Muri sajtótájékoztatóját a BL előtt és nézd meg mit kap majd vissza van Gaal-tól. Ez van, pszichológiai hadviselés, hogyne lenne a sportban? Amikor Rafa azt mondja, hogy Roger az esélyes salakon az is hadviselés, mert ő is és mindenki tudja, hogy nem így van, ez is nyomás.

1371.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1367.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:59

Mindenki a haverja....Andrénál is igy volt.

1372.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 11:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1364.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:57

Csúnyán támadó a hangnemed, szerintem ez a fórum nem ezt érdemli. Nem mindenki szólt be Agassinak, ez nem igaz. Én nyilvánosság előtt vállalta fel Federer, hogy nyilatkozza azt a banalitást...

1373.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1370.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:01

Ez is igaz.

1374.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1366.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 10:59

Lehet "buliztak" ők együtt anno :p

1375.
  • szevike13
  • 2010.05.19. 11:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1358.
  • troy
  • 2010.05.19. 10:52

Rokonok emlegetése jó terelő hadművelet.

1376.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1370.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:01

Rafa Madridon kívül mondta Fedet esélyesebbnek? Ha igen, megkövetlek, mert én nem tudok ilyenről, de nem is nézek régen teniszt, szóval ha tényleg mondta, akkor accept gomb.

1377.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1374.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:02

Az viszont tuti...Gaszké is ott volt:):):)

1378.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1376.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:03

Garroson is mondta már, hajjaj.

1379.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1377.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:04

ő volt a Francia kapcsolat, ha FRO-ban buliztak :D

1380.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1375.
  • szevike13
  • 2010.05.19. 11:03

Leírtam a véleményem, tudsz olvasni. Azzal, aki meg papmpogásnak meg síránkozásnak nevezi a kommentjeimet, nem vitázok. Nem vagyok hozzászokva ehhez a stílushoz és nem kívánok hozzászokni.

1381.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1379.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:05

Már azt is tudjuk kivel smárolt:)

1382.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1378.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:04

Ok. Accept! Bár Rafa főleg döntő előtt (nem spanyol ellen) sosem úgy megy ki, hogy ő az esélyesebb, ezt Toni belenevelte, hogy nem szállhat el.

1383.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1372.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 11:01

Nadal és Navratilova is nyilvánosan itélte el.

1384.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:09
 
 
   

Na hali nektek....egy kis munka:)

1385.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1383.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:07

Nem hiszem, hogy Rafa nyilatkozatában bármi megalázó lett volna.

1386.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1384.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:09

Igaz! :) Hali én is.

1387.
  • erisen
  • 2010.05.19. 11:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1372.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 11:01

Én nem támadok senkit. Kérdeztem csak.
Gondolom amit elvársz egy embertől (hogy támadja a barátait)azt Te saját magad úgy teszed.
Bocs ha sértő volt vagy ilyesmi. Nem annak szántam.

1388.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1383.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 11:07

Wimbi előtt megjátszanék egy olyat Roger helyében, hogy "csak eljöttem már, pedig tudom, h Rafa az esélyes :D" Kíváncsi lennék Rafa válaszára és hogy 4 vagy 5 szettes lenne-e a következő meccs hirtelen :D

1389.
  • erisen
  • 2010.05.19. 11:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1382.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:07

"sosem úgy megy ki, hogy ő az esélyesebb, ezt Toni belenevelte, hogy nem szállhat el. "

:-O Ezt honnan tudod?

1391.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1386.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:10

Tényleg Troy, szerinted lesz következménye, h toni bácsi lehülyézte a párizsi közönséget?

1392.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:17
 
 
   

Mondhatná, hogy Rafa az esélyes, mert kétszer annyiszor legyőztem már itt a döntőben, mint ő engem.

1393.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 11:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1387.
  • erisen
  • 2010.05.19. 11:10

Nem gáz, könnyű félreérteni bármit, lehet, én is hevesebb vérmérséklettel olvastam az egészet. Egyáltalán ez a téma kezd az agyamra menni, nem tudom, te, ti hogy vagytok ezzel. Persze, akkor nem kell részt venni a fórumon... :-)

1394.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 11:21
 
 
   

nem tudom miért mondana?

1395.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 11:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1393.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 11:19

Mind így vagyunk ezzel szerintem, megpróbálunk okosan gazdálkodni a kialakított helyzetből.

1396.
  • szevike13
  • 2010.05.19. 11:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1380.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:05

Ha Te a pampogás kifejezésen megsértődsz és a nénikémet kezded emlegetni,az nagyon rendben van?Fennkölt irodalmi stílus!Ezután ezt fogom zsinórmértéknek tekinteni.

1397.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 11:23
 
 
   

Sajnos nem játszottam "Gazdálkodj okosan"-t...

1398.
  • tomma
  • 2010.05.19. 11:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1394.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 11:21

OFF: Ettu mit jelent a neved ? Próbálom megfejteni, de nem megy.

1399.
  • Prest
  • 2010.05.19. 11:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1382.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:07

Te is ott voltál mikor belenevelte?...jó ég...lol

1400.
  • erisen
  • 2010.05.19. 12:03
 
 
   

"Őtet..."

?

1401.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 12:13
 
 
   
1403.
  • Replica
  • 2010.05.19. 12:40
 
 
   

Fed aljas nyilatkozatain már meg sem lepődök. Mindig sunyi és nyálas volt, és sosem tisztelete az ellenfeleit sőt, még oda is szúrt nekik, mint tavaly Rafának többször, oktalanul. A fair play hamis díjasa, ez is többször bizonyítást nyert. Amikor torkaszakadtából sírt az AusOpenen és ezzel Nadal ünneplését vágta gallyra, mert csak magára gondolt, arra, hogy sosem lesz meg a 14 GS meg a világelsőség, önző egy alak. Rafa akkor nem szúrt oda neki, még ő ment oda bíztatni, bátorítani. Ég és főld a különbség emberileg is a két teniszező között!

1404.
  • Replica
  • 2010.05.19. 12:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1365.
  • erisen
  • 2010.05.19. 10:58

Bizots, hogy lesz Federer-díj, de nem Rafát díjazzák majd vele, hanem Söderlinget, mint a legsportszerűtlenebb versenyzőt.

1405.
  • Replica
  • 2010.05.19. 12:47
 
 
   

Jól látni Feden, hogy egyre frusztráltabb a sok vereségtől, amit Nadal mért rá. Azért 14-szer elnáspángolni a legeredményesebbnek kikiáltott valakit alig 5 év alatt, az nem akármi. Az 5-2 GS döntős vereség is frusztráló lehet, ami a Garroson 6-ra emelkedhet és a 15-ös is egy szép szám.

1406.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 12:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1386.
  • troy
  • 2010.05.19. 11:10

ennyi kell, de tegnap még te is ezt írtad. baromi unalmas már a te vagy a legjobb, mennyire megtisztelő, hogy megint megverhettelek szöveg. én meg ettől megyek falnak. a tenisz versenysport. ennyi bőven belefér. majd ha úgy beszélnek egymással (soha nem fog megtörténni) mint Becker-Lendl, Agassi-Sampras hogy a nagy öregeket ne is említsük, akkor majd nem tetszik.

1408.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 12:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1406.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 12:53

Ezen mit értesz, hogy úgy beszélnek egymással, mint Agassi-Sampras, Becker-Lendl?

1410.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 13:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1408.
  • Barcelona
  • 2010.05.19. 12:57

úgy, hogy nem gyalázzák egymást, nem csapkodják a másokra a labdát stb.

1411.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 13:12
 
 
   

ez a te véleményed. ezért aztán annak drukkolsz, akinek akarsz. nekem ez még bejön és nem te fogod meghatározni, hogy mit gondolok, vagy mit mond Fed. véleményed lehet.

1412.
  • tomma
  • 2010.05.19. 13:14
 
 
   

Ha láttál volna egy Becker-Lendlt, rögtön értenéd hogy mi az a sportszerűtlenség...

1413.
  • tomma
  • 2010.05.19. 13:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1405.
  • Replica
  • 2010.05.19. 12:47

Arra gondoltam, hogy honnan fakad ez az oktalan, rettenetes Fedex gyűlöleted ? Komolyan kérdezem.

1414.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 13:16
 
 
   

én egyébként most sem látom, hogy korszakos ellenfele lenne Nadal Fednek. Salakon van korszakos ellenfele. a többi GS-en az új generáció három tagja verte összesen négy alkalommal. Samprasnak nem volt korszakos ellenfele salakon, mert egy db elődöntőt játszott. Fed pedig négyet és meg is nyerte a tornát, ezért van karrier GS-e.

1415.
  • tomma
  • 2010.05.19. 13:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1414.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 13:16

Neked nem kéne már a gépen ülnöd ?

1416.
  • tomma
  • 2010.05.19. 13:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1414.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 13:16

Amúgy ez a nyilvánvaló oka annak, hogy Sampras-nak "csak" 14 GS-e van.

1417.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 13:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1416.
  • tomma
  • 2010.05.19. 13:27

nem csak pénteken indulok. viszont lehet meglesz mind a két hét.

1418.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 13:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1403.
  • Replica
  • 2010.05.19. 12:40

Ennyire azért ne vedd a szívedre! Rafa majd csak túlteszi magát ezen a kolosszális lelki törésen...

1419.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 13:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1418.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 13:51

itt nem Rafa a lényeg, hanem hogy Fed fos. őket nem érdekli Rafa...

1420.
  • troy
  • 2010.05.19. 14:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1406.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 12:53

Az, hogy tetszik, ma is tartom.

Tetszik, mert Fed nem hazudtolta meg magát, és Rafa sem.

Csupán újabb adalék az örökös SE-díjas cuccoshoz. De nem kellett volna ma visszatérni rá, mert ez sokakat érzékenyen érint.

Egyébként én mindig leírtam, hogy nem ismerem igazán Fedet, nem minden nyilatkozatát olvasom el, csupán abból ítélek (nyilván a magam szemüvegén keresztül), amit látok.
Pl. sosem sértődtem meg azon, ha azt írtátok, hogy Rafa rohangál egyik sarokból a másikba, ebből áll az össz tudománya, mert igen, voltak olyan időszakok, amikor ezt tudta...
Viszont nektek se kéne kiakadni azon, hogy Fed sporszerűségét kifigurázzuk időnként, (többször leírtam, mennyire szimpatikusnak láttam pl. a vasárnapi meccsen, ahogy küzdött!!!) mert ez nem csak a "vérnadalosoknak" tűnik fel, szal lehet benne vmi. A dühönbőben anno Dinával és Janekkel kvázi megegyeztük pl. hogy az SE-díjat tulképp népszerűség alapján adják a játékosok Fednek.

1421.
  • troy
  • 2010.05.19. 14:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1406.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 12:53

Igen, egyetértek, versenysport, ami a pályán folyik. A tenisz a fehér sport, igaz?

Az klassz lenne, ha az lenne, mint a Klicskó-Mittoménki meccs előtt, hogy üzengetnek egymásnak: hogy szétpörgetem a fonákodat vazze, vagy szétszervaröptézlek, kisgyerek!

1422.
  • brewer
  • 2010.05.19. 14:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1420.
  • troy
  • 2010.05.19. 14:13

Ne haragudj troy, de általában ti vagytok azok, akik örökké előrángatják ezt az SE-díjas cuccot, a fedesek elég ritkán szokták, max. akkor amikor már megint Fed arroganciája a téma. Vagy pontosítok: főként te szoktad előrángatni, mert neked ez valamiért nagyon böködi a csőrődet. Illetve tudom, hogy miért: mert bánt, hogy Rafa még egyszer sem kapta meg, miközben pedig. És nem, nem népszerűségi díj, csak a játékosok mást értékelnek, mint mi. Pl. tavaly öt játékos közül lehetett választani (szintén a játékosok nevezése alapján), és abban az ötben sem volt benne Rafa, szóval nemcsak Fed miatt nem kapja meg. Ha jól emlékszem Ljubi volt, meg Blake talán, a másik kettő már nem jut eszembe, amiből látszik, hogy nem igazán a topjátékosok közül kerültek ki a nevezettek. De mindegy, legalább van még egy ok, amin lehet puffogni, ha Fedről van szó.

Én meg megyek és kiegészítem még két ponttal a 30+1-et ;) :)

1423.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 14:38
 
 
   

Minden nap úgy kezdődik a fórum, hogy megjelenik egy vérnadal és feltárja az aznapi fed basztató topicot. Tegnapelőtt meg akarták magyarázni, hogy Rafa minden borításon jobb Rogernél, besültek, ezért estefelé már előhúzták a Blöff Korszak témát, másnap kiszámoltuk, nem jó. Aztán a tegnap éjjel beletorkollott a korszakos ellenfél hülyeségbe, amiből szintén nem hoztak semmi értelmeset, pedig vártuk nagyon, eltűntek. Ma délelőtt jön Viva és elénk tárja a Fed tahó témakört.
Bravó vérnadalok! Mi lenne ha egy nap nem basztatnátok Rogert?!
Mondjuk bevágnátok Nadalos videókat, képeket, híreket meg ilyen tökre általános szurkolói dolgokat?!

1424.
  • troy
  • 2010.05.19. 14:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1422.
  • brewer
  • 2010.05.19. 14:24

Úgy látszik, neked is fáj egy kicsit az igazság, nyugodtan írdd hozzá a 30+1-hez, ettől még olvasni fogom az oldalad, nem veszünk össze :)
Másrészt, most, hogy mondod, hogy Ljubo meg Blake bent voltak az ötben, rájöttem, igazából mekkora tahó is ez a Rafa, pl. újabban köpköd is, ahogy erre felhívtátok a figyelmemet, hozzá is írom a 15+1-hez hamarost ;).

1425.
  • troy
  • 2010.05.19. 14:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1423.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 14:38

Vérnadalos lettem, yupppiiiiiiii :)

Az általános szurkolói dolgokat a Vamos Rafába szoktuk berakosgatni egyébiránt.

1426.
  • Replica
  • 2010.05.19. 15:10
 
 
   

Igen, tudtam!:) Ahogy azt is, hogy Fed befogja Nolét, és meg is fogja előzni. Igazádniból itt látszik, hogy Rafának mindegy, hogy Nole vagy Fed.

1427.
  • Replica
  • 2010.05.19. 15:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1411.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 13:12

Tehát neked bejön amikro fed nem sportzserű és fair? Akkor miért vagy oda az Edberg-díjért?

1428.
  • Replica
  • 2010.05.19. 15:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1422.
  • brewer
  • 2010.05.19. 14:24

Tévedsz, minket rohadtul nem érdekel az SE-díj, illetve érdekelt volna, ha tényleg azért osztanák, amiért eredetileg kitalálták. Nincs így, Fed sem azért kapja, hiszen ritkán sportszerű, de az ellenkezőjére számos példa van. Így meg jobb is, hogy nem Nadal kapja, hiszen az értéke, így nulla.

1429.
  • picur21
  • 2010.05.19. 15:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1424.
  • troy
  • 2010.05.19. 14:47

Szerintem egy-egy késhegyig, sőt első/utolsó vérig elmenő vita esetén egyszerűen be kellene linkelni krumplicukor 30+1 illetve joyce 15+1-es szösszenetét (Miért ne legyél...drukker), ott elég sok hülye érv/ellenérv össze van gyűjtve mindkét oldalról.
Bocs Fuzzy, nem akarok Te ellenedben egy másik oldalt reklámozni, de szerintem ezek a pontok szinte teljesen lefedik az itt elharapózó ellendömpingeket...

1430.
  • tomma
  • 2010.05.19. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1419.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 13:53

Még egy kérdés. Lehet a helyszínen jegyet venni, mondjuk az elődöntőkre és a döntőre ? Lehet kiugrok ugyanis.

1431.
  • troy
  • 2010.05.19. 15:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1429.
  • picur21
  • 2010.05.19. 15:20

A vicc az, hogy én vagyok Joyce :D, és most nagyon nem kéne belinkelni, mert atomháború lesz, destroy és világvége! :D

1432.
  • picur21
  • 2010.05.19. 15:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1431.
  • troy
  • 2010.05.19. 15:26

De akkor nem lenne tele megint és újra és újra ugyanazokkal az "érvekkel" ez az oldal...

1434.
  • brewer
  • 2010.05.19. 15:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1424.
  • troy
  • 2010.05.19. 14:47

Nem mondtam egy pillanatig sem, hogy Rafa tahó lenne, ezt meg hol olvastad? Ha nem akarod érteni, akkor ne értsd, de nem ezt írtam.

Egyébként meg normaluserrel értek egyet: muszáj ezeket a köröket minden egyes álló nap lefutni? Mindig ugyanaz, soha senki nem mond semmi újat, már előre le tudom írni a vita teljes menetét, az egyik tábor érveit, aztán a másik reakcióit, és ez egész egyszerűen nagyon fárasztó.

És úgy egyáltalában véve nem lehetne lekattani Fedről? Komolyan, inkább ne is beszéljünk róla, ott ügyködik, egész jól elvan, sokan örülnek annak, hogy voltunk olyan szerencsések, hogy láthatjuk élőben a pályafutását, és nemcsak majd a youtube 20 évvel későbbi verzióján kell megnéznünk a meccsösszefoglalóit.

De azt azért szeretném megjegyezni, hogy ez a minden kis létező dologba, amibe csak lehet kössünk bele, annyira tipikus emberi reakció. Nem viseljük el jól az olyan dolgokat, amik eltérnek az átlagtól, nem szeretjük a számunkra nehezen megmagyarázható jelenségeket, ezért inkább megpróbáljuk beleskatulyázni az általuk elfogadott keretekbe.

Így ha Fednek nincsen ellenfele három éven keresztül, és teljesen más dimenzióban játszik mint a top 10 többi tagja, akkor az nem azért van, mert ennyivel jobb, hiába semmivel sem rosszabb az a mezőny, mint ami előtte, vagy utána volt, hanem azért, mert a többiek biztosan ennyire gyengék voltak.

Pedig ha nézted a 2004-2006 közötti meccseit, pontosan tudod, hogy az előbbi az igaz, és nem az utóbbi.

De azért tudom ajánlani mindenkinek 2004-es TMC-ről készült dokumentumfilmet, érdemes megnézni. És meghallgatni, hogy a többiek miket mondtak róla, és azt is hogy hogyan. Aztán érdemes megnézni Djokó tavalyi Cinci döntőbeli beszédét. Azt hogy mit mondott róla és azt is, hogy hogyan.

Olyan sportember, mint Fed ritkán születik. Igen, amit ő csinált az elmúlt hét évben, túllép a tenisz keretein. Lehet, hogy én vagyok a hülye, de szerintem ha szereted ezt a sportot, akkor örülnöd kellene, hogy láthatod játszani. Mint ahogy annak is, hogy Rafát is látod. És őket kettejüket együtt. Mert az ő karrierjük akármi is lesz ezután teljesen összeforr, egyiket sem fogjuk emlegetni a másik nélkül.

Szóval jó lenne itt egy-két embernek megtanulni tisztelni ezt a játékot, és azokat a játékosokat, akik ezt játsszák, és nemcsak azt az egyet, akinek szurkolnak. Nem kicsinyíteni a teljesítményüket, hanem örülni neki. Mert higgyétek el, jónéhány évtized múlva nagyon fognak irigyelni minket azért, hogy mi itt voltunk és láthattuk. Mint ahogy én pl. irigylem azokat, akik láthatták Lavert.

Kb. ennyi, amit ehhez a témához hozzá szerettem volna fűzni, a továbbiakban pedig akkor beszéljük arról, hogy Verda mi a manónak játszik Nizzában, miközben bokasérülése van, illetve hogy mekkora kicseszés az, ami Koljával történt. Kíváncsi vagyok, hogy vissza fogja-e tudni hozni azt a játékszintet, amin az év végén játszott ezután a sérülés után.

És vamos Rafa! :)

1435.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 15:54
 
 
   

Azért ,mert Fed szerintetek basztatta Nadalt... Ti tudtok valamit tenni ellene...?
Annyit,hogy minket basztattok azzal,hogy Fedet degradáljátok.
Ez van annyira sportszerütlen ,mint Tudjukki.:)

1436.
  • troy
  • 2010.05.19. 15:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1434.
  • brewer
  • 2010.05.19. 15:46

Kicsit túlreagáltad sztem, de válaszolni fogok hasomló terjedelemben minden pontra, de most mennem kell.

Csak egy mondat még: Egyetlen kommenttel sem piszkítottam bele egyetlen Fed-fórumba soha, se kárörvendeni egy veresége, se szidni egy győzelme után. És akkor sűrű elnézéseket kérve bocsánat, hogy a sportszerűsűgéről, a sportolói nagyságáról kifejtettem újfent a véleményemet.
Talán neked is fájt volna, ha Rafa az Aussie openen odabasz Fednek valami hasonlót.

Back later.

1437.
  • katma
  • 2010.05.19. 16:02
 
 
   

Mi az, hogy Fed basztatta? Fed elmondta a véleményét ez is baj? Elmondta azt amit már év elején is , hogy a GS-ek a fontosak! Elmondtátok, hogy Rafát megtanították, hogy kell nyilatkozni, Fed meg elmondja mit gondol! Persze néha ő is hímez hámoz de legtöbbször azt mondja amit gondol! Replica szerint ezek aljas nyilatkozatok, ami mutatja értelmi színvonalát! Próbáljuk már ne ellenségnek látni azt aki épp nem a mi kedvencünk!

1438.
  • troy
  • 2010.05.19. 16:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1436.
  • troy
  • 2010.05.19. 15:58

Be fogok tenni a Vamos Rafába egy idézetet, amin akkorát kacagtam, hogy belesajdult az oldalam, de ne gyere oda, mert nyilván neked nem fog tetszeni. Ezentúl csak ott fogom Fedet "basztatni", hogy ne zavarjak senkit.

1439.
  • brewer
  • 2010.05.19. 16:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1436.
  • troy
  • 2010.05.19. 15:58

Nem reagáltam túl, és elsősorban nem neked szólt, hanem az elmúlt két nap teljes termésének, és az abban résztvevő néhány személynek, aki nem te vagy. Bocsánat, ha magadra vetted, az első mondaton kívüli részek nem neked szóltak. Szóval nem kell reagálnod rá, nem a sportszerűségi kérdés cseszte fel az agyam, ez egyéni meglátás kérdése, nem tartom Fedet szentnek, a magam részéről bírom, ha néha szurkapiszkál. De szerintem a hozzászólásmból elég egyértelmű volt, hogy nem ez volt, ami miatt megírtam.

1440.
  • Perla
  • 2010.05.19. 16:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1435.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 15:54

:-)))

1441.
  • agimano
  • 2010.05.19. 16:13
 
 
   

fuzzy, hogy lesz meg a két hét? basszus megőrülök:))) még mindig nézem a repülőjegyeket Párizsba:)

1442.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 16:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1440.
  • Perla
  • 2010.05.19. 16:08

A vidámság itt alapkövetelmény:):)

1443.
  • baga
  • 2010.05.19. 16:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1437.
  • katma
  • 2010.05.19. 16:02

Szerintem ez a "csúnya Federer piszkálja szegény Rafát" c. műsor azért van, mert a Nadalfanok félnek az RG-től. Van is mitől, mert Nadalnak két igazán komoly ellenfele volt eddig idén salakon, Gulbis (aki nagy ígéret, de nincs még komoly eredménye ) és Roger( aki alig játszott idén salakon, köszönhetően a kissé ellazázott felkészülésének ).Egyikőjüket sem verte könnyen, sőt eléggé ki-ki meccsek voltak. Nadal játéka nem javult tornáról tornára, hanem kb u.azon a szinten maradt, önmagához képest gyengébb volt, mint azt sokan vártuk. Mindenki azt hitte, hogy most, hogy nem sérült, nem fáradt, motivált stb. zúzni fog, nem így volt. Szerintem ezek nem a legjobb előjelek. Ettől még lehet nagyon jó a Garoson, meg is nyerheti, de hogy sok a bizonytalan tényező, az kétségtelen. De ha megint nem nyeri meg az RG-t találjanak ki a drukkerei számos érvet, hogy miért nem, ne az legyen a legnagyobb ok, hogy Federer elvette az önbizalmát a nyilatkozatával, mert az eléggé röhelyes lenne.

1444.
  • tomma
  • 2010.05.19. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1441.
  • agimano
  • 2010.05.19. 16:13

Én is !!! Szerinted tudok a helyszínen jegyet venni ? Mer az online már befuccsolt.

1445.
  • baga
  • 2010.05.19. 16:35
 
 
   

bocs, röhejes lenne.

1446.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1437.
  • katma
  • 2010.05.19. 16:02

Mi az hogy csak a GS-ek gontosak? Mert Fed azt mondja? Neki azt sem hiszem el, amit kérdez!

1447.
  • picur21
  • 2010.05.19. 16:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1434.
  • brewer
  • 2010.05.19. 15:46

Tényleg, Verda jelenleg Serraval játszik. Úgy néz ki, csak egy-két nap pihentetés kellett a bokájának, már jól van.

1448.
  • brewer
  • 2010.05.19. 16:37
 
 
   

Shit: Robin kikapott O. Rochustől... :( Nem tudom, nem lenne jobb esetleg kikúrálni ezt a térdsérülést? Tudom, hogy RG meg minden, de ennek így nincs sok értelme...

1449.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1443.
  • baga
  • 2010.05.19. 16:25

Két dologban tévedsz, mert az igaz, hogy két komoly ellenfél nehezítette meg a dolgát, de abban nincs benne Fed. Az a kettő Gulbis és Almagro. Nem félünk az RG-től, Fed fél és ti, azért ezek a frusztráló nyilatkozatok.

1450.
  • baga
  • 2010.05.19. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1444.
  • tomma
  • 2010.05.19. 16:33

Meg lehet próbálni, csak nagyon sokat kell érte sorba állni, ill . nem kevés pénzért biztosan fognak kínálni is..

1451.
  • picur21
  • 2010.05.19. 16:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1446.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:36

Szerintem neki azok a fontosabbak, nem? Ezt lehet elítélni, ettől még lehet igaz... Minden versenyző más. Rafának meg más a fontos.

1453.
  • baga
  • 2010.05.19. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1449.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:37

Bocs, téged nem a Nadalfanok hanem a Rogerfóbiások közé számítottalak.

1454.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 16:44
 
 
   

Almagro ,mint komoly ellenfél Nadalnak:):) az évtized vicce: 6:0!

1456.
  • picur21
  • 2010.05.19. 16:47
 
 
   

Közben Dolgopolov elvett Gasquet-től egy settet

1457.
  • tomma
  • 2010.05.19. 16:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1454.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 16:44

Azért nyert 1 szettet. És a pályán gyilkos volt 1 ideig, de aztán mentálisan összeomlott. Én figyeltem, lehet h te nem.

1458.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 16:50
 
 
   

A nyilatkozatot nem kell elviselni,hisz azt mond amit akar.Nem fog senkit megkérdezni egy Federer,hogy mit mondjon a teniszről.
Azt gondolom sejted,hogy többet ért hozzá ,mint te.
Nektek buta ,nekünk meg csak egy nyilatkozat.
Egyet lehet érteni vele vagy nem.

1459.
  • katma
  • 2010.05.19. 16:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1449.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:37

Na látod, erről van szó erről beszélünk, a gyűlölettől az orrod hegyéig sem látsz el! Csak le ne írd még egyszer, hogy te nem utálod Fedet!

1460.
  • tomma
  • 2010.05.19. 16:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1450.
  • baga
  • 2010.05.19. 16:38

Jó, csak érted megveszem a repjegyet, kimegyek, aztán ott meg kiderül hogy max egy párizsi sightseeing-re fizethetek be, de Roger-t nem látom, mert nincs jegy. Szóval úgy Párizs önmaga nem érdekel jobban mint Jászárokszállás...

1461.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1451.
  • picur21
  • 2010.05.19. 16:41

Attól még nem kell arról pofáznia, hogy a 3 1000-es salakos semmit nem ér. Mindezt azért, mert ő nem volt képes hasonlóra.

1462.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1457.
  • tomma
  • 2010.05.19. 16:48

Én is láttam az egy szett után nulla volt és mindig ezt csinálja.Azért nem veri meg soha Nadalt.

1463.
  • picur21
  • 2010.05.19. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1456.
  • picur21
  • 2010.05.19. 16:47

Csak egy "pillanatnyi" kisiklás volt...Döntő szett: 4:0

1464.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1453.
  • baga
  • 2010.05.19. 16:43

Senkit nem érdekel, hogy te és Fed, kit hova számít.

1465.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1454.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 16:44

Komolyabb volt, mert ő legalább rabolt egy szettet tőle, míg Fed erre sem volt képes.

1466.
  • katma
  • 2010.05.19. 16:55
 
 
   

Én még mindig szívesebben hallgatok egy buta nyilatkozatot mint egy betanult illedelmes szöveget, mert valahol emberibb, még ha néha nyersnek is tűnik!

1467.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 16:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1465.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:53

Már egy pár szettet "rabolt" tőle....csak számold!

1468.
  • baga
  • 2010.05.19. 16:56
 
 
   

Én csak leírtam, hogy láttam Rafa eddigi salakos teljesítményét,ha te úgy érzed, hogy nagyon jó , azt elfogadom, de én nem így gondolom.

1469.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 16:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1465.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:53

Sőt, hét meccset is:)

1470.
  • katma
  • 2010.05.19. 16:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1461.
  • Replica
  • 2010.05.19. 16:51

Pofázni te szoktál, többet mint kellene!

1471.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1470.
  • katma
  • 2010.05.19. 16:58

Én még javasolnám neki ,hogy ne nézze,ne olvassa Fedet:)
Tanulja meg tisztelni a nálánál nagyobb formátumú embereket...de hát mit is
várhatunk egy blöfföstől?

1472.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 17:03
 
 
   

Valaki adna egy linket az inkriminált nyilatkozat angol verziójához!?
Előre is kösz.

1473.
  • agimano
  • 2010.05.19. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1444.
  • tomma
  • 2010.05.19. 16:33

tudsz:) azt olvastam, hogy az elején jó jegyeket lehet venni jegyüzérektől, amúgy szerintem online is tudsz venni, mert a RG jegyeket magánszemélyek is eladhatják, ez azt hiszem csak tavaly óta van így, a Wimbi jegyeket nem szabad árulni. itt lehjet jegyeket venni pl: http://www.viagogo.fr/rolandgarr... most csak egy napra van jegy, de szoktak lenni rajta jegyek

http://www.tennistours.com/event...

tudom, hogy volt még egy oldal, ahol sokkal olcsóbban lehetett jegyeket venni, de most nem találom, keress rá

basszus, nem értem, hogy a barátom miért nem akar jönni/menni Párizsba, ááááá

1474.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:06
 
 
   
1475.
  • katma
  • 2010.05.19. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1471.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:01

Nem csak a nálánál nagyobb formátumú embereket, ám blok úgy az embereket! A nagy egója nem engedi, mert valószínű nála nincs tökéletesebb!

1476.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1472.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 17:03

Az elöző neked ment:)

1477.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1475.
  • katma
  • 2010.05.19. 17:06

Túl sokat ne várj tőle:) aki érettségi után ilyen.....

1478.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1472.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 17:03

És még egy:http://eurosport.yahoo.com/16052010/2/tennis-federer-nadal-differ-french-open-importance.html

1479.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 17:12
 
 
   

Nem olyan rossz nyilatkozat ez. Maximum egy esetleges RG bukta után új kifogást kell kitalálni.

1480.
  • katma
  • 2010.05.19. 17:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1479.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 17:12

Ez így van, valószínű komolyan gondolja, de semmire nincs garancia!

1481.
  • tomma
  • 2010.05.19. 17:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1473.
  • agimano
  • 2010.05.19. 17:06

Köszi szépen ! Megnézem.

1484.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1466.
  • katma
  • 2010.05.19. 16:55

Akkor olvasgasd és hallgasd a buta nyilatkozatait, biztos sokat tanulsz belőle. Rafa nyilatkozatai nem betanultak, csak irigy vagy, mert őszinte.

1485.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 17:20
 
 
   

Ezután a nyilatkozat után kell majd.

1486.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1467.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 16:55

Erről a tornáról volt szó okoska, és ezen Almagro jóval keményebb feladat elé állította, mint fed, aki 2-ben kapitulált.

1487.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1468.
  • baga
  • 2010.05.19. 16:56

Rafa tavalyi salakos teljesítménye semmivel nem volt jobb, ezt ő maga is megerősítette.

1488.
  • picur21
  • 2010.05.19. 17:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1486.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:21

Úgy gondolom - persze ez csak az én szerény kis véleményem - hogy a kapitulálás 6:1, 6:1-nél kezdődik...

1489.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:27
 
 
   

Fednek nehéz dolga lesz a Garroson, mert Rafa ellen a győzelemhez annyi szettet kell nyernie, amennyit a döntőkben 2005-től 2007-ig összesen nyert:))

1490.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 17:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1486.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:21

a statot böngészve nekem úgy tűnt Almagro nem egy ponttal nyert kevesebbet, de tök mindegy ki mennyire szorította meg, Rafa nyert.

1491.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1488.
  • picur21
  • 2010.05.19. 17:24

Vagy 6-1, 6-3, 6-0?:)

1492.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 17:28
 
 
   

a garros a mérleg nyelve? ja a te mérlegeden. sztem egy a négyből.

1493.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1486.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:21

Blöfföske, ehhez se értesz...vagy nem nézted a meccset.

1494.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1490.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 17:27

Arról volt szó, ki nehezítette meg legjobban a dolgát a 3 salakos versenyen. Gulbis és Almagro. Elég egyértelmű.

1495.
  • picur21
  • 2010.05.19. 17:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1491.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:28

Még az is lehet, de a 6:4, 7:6 nem. Persze, ez is vereség, de nem kapitulálás

1496.
  • katma
  • 2010.05.19. 17:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1484.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:20

Közönséges és ostoba vagy /lásd aljas, és pofázik/ Kérdezd meg Troytól minek tartana engem ha azt írnám neki, hogy pofázik! Jogosan gondolná amit gondol! Az hogy hülyeséget írsz az egy dolog, amikor meg is magyarázod az szánalmas! És te az vagy!

1497.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1494.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:30

Ugye te se nagyon érted amit leírsz?

1498.
  • baga
  • 2010.05.19. 17:34
 
 
   

Én úgy láttam hogy Rafa koncentrációja nem volt olyan tartós , mint régebben. Csinált fantasztikus dolgokat, de utánna jöttek a hibák. Pont az volt az érzésem, hogy az öttszettesek gondot okozhatnak neki, mert valahogy fáradékonyabbnak tűnt. Lehet, hogy tudatosan nem figyelt annyira, nem tudom, én mindenesetre valódi bosszankodásokat láttam rajta. Nem állítom, hogy igazam van, egyszerűen ez a benyomásom, nem akarom leszólni vagy lebecsülni.

1500.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:36
 
 
   

Kemény meccs volt...:) 4:6,6:2,6:2....:):)
Az a baj,hogy csak az eleje.....

1501.
  • picur21
  • 2010.05.19. 17:37
 
 
   

Én nem hiszem, hogy eléri a klasszikus GS-t, szerintem már ő sem számít rá...Bár nem láthatunk a fejébe

1502.
  • katma
  • 2010.05.19. 17:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1494.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:30

Irígy egy emberre vagyok és az nem Rafa, hanem Fuzzy! Vésd az agyadba!

1503.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1486.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:21

Alma összekalapált három szett alatt 8 gémet:)
Fed két szett alatt 10-t:)

1505.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1501.
  • picur21
  • 2010.05.19. 17:37

Számít rá....hisz sportember,csak nehéz dolog Grand Slam.
Itt a lényeg az ,hogy van-e rá esélye.

1507.
  • picur21
  • 2010.05.19. 17:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1505.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:41

Hát... bár nem vagyok "pesszimista maximalista":) nem látok rá egetrengető esélyt. Viszont...soha ne mondd, hogy soha

1508.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1496.
  • katma
  • 2010.05.19. 17:33

Akkor IC és a többi spanod is az, nekik dirigálj, amikor hozzák a szintüket. Ne most játszd el a hattyú halálát!

1509.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1438.
  • troy
  • 2010.05.19. 16:03

Troj, senkinek nincs baja veled, ezt pontosan tudod. egyszerűen annyi történt, hogy nekem elegem lett a hülyeségből és miután hosszú időn után beszálltam ebbe a körbe néhányan úgy gondolták itt az idege visszajönni és kicsit foglalkozni a szektával. elmondom az is miért. az elmúlt egy évben semmi mást nem hallgattunk, mint, hogy a tenisz egy szar lett, minden játékos béna, az AO béna, Fed béna, a heyho béna és nem is lehet érteni miért rendeznek versenyeket Nadal nélkül, aki sérült, aztán 20, aztán 25, aztán 50, aztán 100%-os, ja nem mégse 100, csak 70. (AO). hogy a világ igazságtalan, mert Rafa sérült. miközben a sérülés a profi pályafutás része, arról nem beszélve, hogy az ő esetében ráadásul egyenes következmény. eltelt egy év Nadal nem nyert semmit. mindenki halál nyugodtan hallgatta a nyavalygást. aztán eljött a salakos szezon és Nadal nyert három darab tornát. A három tornán egyetlen top 5-ös játékost nem vert meg kivéve azt az egyet, akiről megint kiderült, hogy egy senki és nincs is joga a garrosról beszélni, ahol egyébként védő. szóval Nadal nyert három tornát és azóta elszabadult a pokol, mert néhány okos Nadal szurkoló, köztük olyanaok, akik az elmúlt egy évben vhogy eltűntek nekiáll a szokásos agymenésének és felsorolja a 33 indokot. miután lehetetlen bizonyítaniuk, hogy Fed mekkora szar, mert pont annyit nyert az elmúlt években, mint előtte, jön a korszakos ellenfél (aki most sincs), végül hogy sportszerűtlen. kurva unalmas és úgy döntöttem elég volt. ezért a sok komment részemről.

1510.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1497.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:33

Én értem, te viszont semmit, ami nem meglepő, hiszen fedes vagy.

1511.
  • katma
  • 2010.05.19. 17:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1501.
  • picur21
  • 2010.05.19. 17:37

Egy sportoló mindig keres magának célokat mert különben nem lenne érdemes sportolnia!
Az egy másik dolog, hogy sikerül e neki!

1512.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1502.
  • katma
  • 2010.05.19. 17:37

LoL!

1514.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1503.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:39

Fed egy játszmára sem volt jó, míg Negro igen.

1515.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:51
 
 
   

Blöfföske én értem,sőt tudom...azt is tudom,hogy leszel te még nagyon ideges
Nadal miatt!
Én viszont már soha nem leszek ideges Fed miatt:),hisz letett az asztalra
mindent amit kell:):)

1516.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 17:51
 
 
   

sztem viszont tök ciki volt, hogy Rafa megint azzal kezdett, hogy benyalt Fednek, akit ez láthatóan zavar. négyen néztük a meccset, ketten Nadalnak drukkolnak, mind a négyen egyből azt mondtuk, hogy jaj ezt minek. és ki a faszt érdekel? a pszichológusa vagyok Fednek? nem. oldja meg. és oldja meg Rafa is. ez versenysport.

1517.
  • katma
  • 2010.05.19. 17:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1510.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:46

Én mindig eljátszom a hattyú halálát a te stílusoddal élve ha valaki a te szintedre süllyed és ezután is el fogom!

1518.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 17:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1500.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:36

"Alma összekalapált három szett alatt 8 gémet:)
Fed két szett alatt 10-t:)"

6+2+2=10!? :D
Nem kötözködni akarok, de ezt nem tudtam nem lecsapni!:D

1519.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1515.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:51

Nadal is letett mindent, annyit, amennyit más egy egész életeln át, vagy amég akkor sem. Olyasmit is letett, amit Fed még nem, és talán nem is fog. Majd a 22-7-nél te is ideges leszel.

1520.
  • baga
  • 2010.05.19. 17:58
 
 
   

Ok, majd meglátjuk. Mindenesetre én is eléggé felpörögve várom a RG-t, meg ahogy olvasom, sokan így vagyunk vele. :)

1521.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 17:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1518.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 17:55

Ez igy igaz...matematikailag stimmel:)

1522.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1516.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 17:51

Amikor négyen néztétek a 2009-es AusOpenes sírás utáni nyilatkozatát, amikor beböfögte, hogy nem mindig a legjobbak nyernek, akkor mit gondoltatok? Gondolom, nem azt, hogy ezt nem kellett volna...

1523.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1518.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 17:55

egyetlen ponttal veszített többet, mint Nadal. ezt érted?

1524.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1522.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:59

nem ezt mondta, viszont hosszan beszélt arról, hogy nagyon sajnálja hogy így alakult a díjátadás és nem akart semmi figyelmet elvonni Nadaltól.

1525.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1519.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:57

Most se vagyok ideges, 22:7-nél miért lennék az?
Meg azért ehhez a következő 8 meccsükből mindet Nadal nyerné....ez pedig csak a te álmod.

1526.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1524.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:01

Jah, hónapokkal később már sajnálta az esetet, amikor szebben volt a Garrros és Wimbledon. Mondom, ha minden klappol egész jó színész. De, azt mondta, hogy nem midnig a legjobb nyer.

1527.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1522.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:59

de annak drukkosz akink akarsz, tőlem aludhatsz is a ruhájában. csak mindenki mást hagyjál békén, aki nem ezt teszi.

1528.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1522.
  • Replica
  • 2010.05.19. 17:59

Beböfögte???
Ez a te beszédstílusod!

1529.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1526.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:03

hazudsz megint. nem azt mondta, hanem hogy egy nehéz vereség volt, mert úgy érezte nyernie kell volna.

1530.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1525.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:02

Kétszer volt már ötös sorozata ellene, így a 19-7-re megvan az esély.:D

1531.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1527.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:04

Nem abban alszik?

1532.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1529.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:05

Te hazudsz. Azt mondta, hogy nem midnig a legjobbak nyernek, ezzel arra célzott, hogy ő, a legjobb nem mindig nyerhet, holott akkor Rafa volt a legjobb, aki 4-ből 3 GS-t nyert és toronymagasan világelső volt.

1533.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 18:07
 
 
   

"Azért mert valaki több GS-t nyert, rögtön jobb teniszező is. Van kettejük között egy hatalmas különbség:Amikor Fed elkezdett nyerni Rafa sehol sem volt, míg a spanyolnak egy olyasvalakit kellett elvernie többszöris elképesztő fontosságú meccseken, akit ti a tenisz legnagyobbjának tartotok. Tinédzserfejjel ráadásul! Fel sem tudod fogni mekkora teljesítmény ez! Az, hogy 2006-ban a toppon lévő Federert veri 20 éves fejjel GS döntőben, vagy akár egy évvel korábban az elődöntőben. Amit Delpo megcsinált USO-n Fed ellen, azt Rafa minimum ötször megcsinálta már, de igazából sokkal többször, ugyanis mindegyik meccsük akkora presztízs, hogy mindent beleadnak. Volt egy szuperteniszező 2003-2010 között, akinek egy darabig nem kellett Rafael Nadal szintű teniszezővel összecsapnia. Egy kis taknyos gyakorlatilag Fedhez képest, akit a hatalmas mentáűlis fölényével(amivel egy sokszoros GS győztes rendelkezik egy hirtelen felbukkant tinédzserrel szemben)szépen le kellett volna törnie, ehelyett azt láttuk, hogy a fiatal srác nem hagyta magát, és minden felületen verte GS döntőben egy-még a toppon lévő embert. És ti ezt az egészet annyival rendezitek le, hogy 16-6, hát az tényleg óriási különbség. Azt senki nem említette meg egyszer sem, hogy van-e igazából ilyen különbség közöttük, mert nyilvánvaló, hogy nincs. Rafa fiatalon berobbanvan letaszított a trónról(a pályán egymás ellen ráadásul)egy igazi bajnokot, míg ezt Fed a pályán nem tudja megtenni. De azért 16-6! Nem veszed észre, hogy Fednek nem volt Rafael Nadal, amikor rekordokat nyert? Még lenne motívációja 2-3 éven keresztül szintén gyűjthetné a GS-eket, úgy tűnik. Nincs egyelőre olyan nagyság a teniszben, mint Nadal jelenleg(Federernek). Enyhén mások a körülmények, ha azt várjuk, hogy Nadal miért nem nyer annyi GS-t, miért nem csinál olyan GS rekordot, mint Fed. Nem ugyanazok a körülmények, nagyon nem! Mégis ti általában annyit tudtok, hogy 16-6. Érdekes módon például Mastersekben már Rafa vezet(tudom, az nem olyan fontos). Olyan helyzetben volt Nadal amikor berobbant, mintha Fed berobbant volna a Sampras korszakba (annak a kornak az első két-három évét leszámítva).
Úgyhogy te is észreveheted, ha egy kicsit is értesz a teniszhez, hogy ez így Rafával szemben nagyon nem fair. A 16-6 nem létező különbséget mutat szerintem(legalábbis igencsak túlzottan szemléltet)."


Nekem ez volt az eredeti véleményem. A blöffözést nem én kezdtem, de bármikor szívesen beszállok persze, és próbálok érvelni. Ezt azoknak írom, akik ezt az egészet nekem tulajdonítanák. Semmi kivetnivaló nincs ebben a kommentben úgy érzem. Soha nem írtam le, hogy Nadal jobb Federernél. Akkor írom le ezeket a dolgokat, amikor valaki azt írja, Federer egyértelműen jobb Nadalnál. És ezt 16-6-al akarja mások tudtára adni. Valamint, aki romhalmaznak tartja azt, amit műveltem itt, az kíváncsi vagyok mit kezdene gyakorlatilag 10-15 szurkolóval, akik a másik teniszezőnek szurkolnak, és gyakorlatilag egyedül próbálom úgymond "tartani a frontot" napokon keresztül Replicával együtt, aki hasonlóan hozzám mindig is kiáll a véleménye mellett. Megnéznék egy Federerest ebben a vitában úgy, hogy két napon keresztül teljesen egyedül kellene vitáznia itt körülbelül 15 Nadalos ellen. Ezt csak azért írom, mert egyesek leggusztustalanozták a stílusomat. Fent belinkeltem a véleményemet, ami sziklaszilárd. Innen kezdtünk, és én itt kívánom ezt a részét befejezni.

Ezt csak úgy utólag, hogy ne csupán "blöfftenisz"(:D) jellegű kommenteket tulajdonítsatok nekem.

1534.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1530.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:05

akkor éltessen ez. ok? ha ez úgy megy mint eddig, azaz salakon és közben Fed megnyer még 3-4 Slamet aláírtam.

1535.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:08
 
 
   

Fuzzy, még van 1 hónapod, utána előveheted a szeppuku felszerelésededt, mert Rafa újra világelső lesz. Fed meg elfoglalja jól megérdemelt helyét valahol a középmezőnyben.

1536.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1534.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:07

Fed nem fog 3-4 Slamet nyerni, főleg úgy nem, hogy Nadal egyben van.

1537.
  • katma
  • 2010.05.19. 18:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1528.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:04

Ne szólj rá mert a spanok is így beszélnek!

1538.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1530.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:05

Mint mondtam neked bármi lehet nem tudsz vele idegesíteni....nemsokára visszavonul Fed. Akkor kire leszel mérges?
Előre szólok én Gulbisnak fogok szurkolni.

Akkor Gulbiszos leszek??

1539.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 18:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1529.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:05

Értem, hogy egy ponttal vesztett többet, mint Nadal. Viszont az Almagro meccsen egy ideig azt éreztem kikaphat, míg a Fed meccsen ezt nem tudtam elképzelni, pedig láttam az elejétől a végéig. Nem azt mondom, hogy nem volt benne a meccsben, inkább azt, hogy nem volt benne a levegőben:)

1540.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1537.
  • katma
  • 2010.05.19. 18:09

Az igazából nem beszéd,hanem emésztési probléma:)

1541.
  • Turin
  • 2010.05.19. 18:16
 
 
   

Azt abszolút elfogadom, hogy taktikai nyilatkozat Fedtől, és részben talán Rafa kizökkentése a célja. (Már ha az igazság kimondása taktika, mert sztem csak azt mondta, amit igaznak gondol, de végül is miért csak az álszent dícsérgetések lehetnének taktikai elemek?)

De hogy buta és rosszindulatú? Ugya! Pontosan azért mondod ezt, mert érzed, milyen jó pozícióból kimondott, milyen okosan megfogalmazott nyilatkozat volt ez.
Semmi butaság nem volt benne. Hisz ha Rafa kizökkentésére akarta használni, akko annak máris meglátszik a hatása, Rafa a szokásos körbenyaló nyilatkozatai után, amik a lelki hadviselése részét képezik, amire sztem Tony is elég jól kioktatta (pl. Madrid döntő előtt Roger az esélyes, röhög a vakbelem! :D ), először visszaszólt, ayzaz felhúzta magát annyira rajta, hogy ne jöjjön a szokásos, és megmondom őszintén, részemről marha unalmas és fárasztó tiszteletkör.

Ha már csak ennyit ért el Roger az egésszel, nem volt buta a dolog.
Ráadásul ügyesen helyezte a terhet Rafára vissza.

Mert lássuk be, Grand Slam ide vagy oda, Roger gyakorlatilag már mindent elért ebben a sportban, 10x annyit, amiről bárki, és vagy 3x annyit, amiről Rafa álmodozik.
Neki már annyira nem kell ez a Garros, ha megnyeri, nyilván nyitva még a lehetőség a GS előtt, ha meg nem, nem csinál belőle szívügyet, a Garros ugyanis zsebben van. Sztem ő még leginkább néhány Wimbi címet szeretne behúzni, biztos szívesen megdöntené Pete 7-es rekordját.

E szempontból meg nagyon ügyes lelki hadviselés ez, és nincs benne semmi rosszindulat, nyerni szeretne, ehhez meg Rafa esélyeit csökkenteni, amihez leginkább az önbizalmán keresztül vezet az út. Ugyan, miért ne tenné meg?

Nem szeretetszolgálat ez, hanem profi sport.


Tehát valóban odaszúrás, de a sportszerűség határain belül bőven, hiszen a kötelező tiszteletkör meg volt benne az előző mondatokban. Tehát nem hogy buta és rosszindulatú, hanem okos, és ügyes. :)

És tudom, hogy azért háborogsz rajta, mert nem vagy te olyan hülye, mint amilyennek időnként igyekszel mutatni magad, és érzed te azt, hogy 3 MS ide, 3 MS oda, Rafa jóval bizonytalanabb már salakon, minta dicső múltban. Persze nem annyira, hogy ne izgulhass érte egy döntőben, de nem is olyan jó, hogy előre odaadd neki a címet. És azt is tudod, hogy bizony, saját szempontjából muszáj lenne vinnie ezt a Garrost.
A válasza pedig pont azt mutatta, hogy magára vette az inget, amit Roger kínált neki. Annál bravúrosabb, ha így is megnyeri, sztem ugyanúgy benne van a sima RG győzelenm, mint a bukás is.

1542.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1533.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 18:07

éljen, amit leírtál annak ellenére, hogy emberi módon van megfogalmazva ugyanazokra az alapokra épít. Nadalnak nehéz volt, Fednek könnyű betörni. De ez nem igaz. Mindig nehéz. a legszomorúbb, hogy ennek azért érzed értelmét, mert szted nem becsüljük Nadalt, ami egyszerűen nem igaz. ez a baj.

1543.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1542.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:17

de leginkább az a baj, hogy azt hiszed valakit a másikkal szemben kell becsülni és nem mellette...

1544.
  • katma
  • 2010.05.19. 18:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1539.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 18:11

Tehát lehet, hogy a meccsben benne volt, de a levegőben nem így az oxigénben sem?:-))

1545.
  • Turin
  • 2010.05.19. 18:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1539.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 18:11

Érdekes, én Alma meccsén nem érezte egyetlen halovány pillanatig sem, hogy kikaphat, Fed meccsén viszont azt, h bármikor bármi megtörténhet. Főleg tie 4-2-nél. :)

Amikor Alma megnyerte az első szettet, felnevettem, hogy "de jó, még egy kicsit fárasztja Nadalt Roger előtt! :D "

1546.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1541.
  • Turin
  • 2010.05.19. 18:16

"3x annyit, amiről Rafa álmodozik."

Miért, van 3 egyéni Olimpiai címe? Én úgy tudom, hogy 1 sincs.

1547.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:24
 
 
   

Én annyit éreztem Alma elleni meccsén,hogy tuti megveri megint...A Fed ellenin meg azt,hogy Fed elkúrta a rövidítést:)

1548.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1545.
  • Turin
  • 2010.05.19. 18:20

Lol! Fedm meccsén egy másodpercig sem hittem, hogy kikaphat! Negronál sem, de ott jobban benne lógott a levegőben.

1549.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:25
 
 
   

És eljöve a sötétség......

1550.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1548.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:25

" benne lógott a levegőben" na ez egy böfögés volt:)

1551.
  • Turin
  • 2010.05.19. 18:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1548.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:25

Együtt örülök veled, a te nagy vidámságodnak, de hidd el, ettől még egy jottányit sem változnak visszamenőlegesen azok az érzések, amiko akkor engem elfogtak. ;)

1552.
  • Turin
  • 2010.05.19. 18:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1546.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:23

"És megszólala vala Replica. És megtudá' vala a nép, hogy a teniszben márpedig a legnagyobb elérhető dolog az Olimpiai cím!" :DD

1553.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1550.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:26

Viktor, sztem ezt behúztuk. Ha Fed "véletlenül" meglepetést okoz a Garroson, érdekes lesz itt.

1554.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1545.
  • Turin
  • 2010.05.19. 18:20

Ez nem meglepetés, én meg Fednek a Ferrer elleni szoros meccsén nem éreztem egy pillanatig sem, hogy kikaphat, míg ti igen.(lehet, hogy nem pont te aggódtál, de vissza lehet olvasgatni a többiek miket írtak:Prest, erisen, Elessar stb.)

1555.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 18:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1553.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:29

De te a második hétről eljössz onnan! Érted, ugye?:D Nehogy Fed megnyerje:D

1556.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1553.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:29

Nem tudom mi lenne velünk.Az érdekes az helyes kifejezés.

1557.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1552.
  • Turin
  • 2010.05.19. 18:28

Egy óriási dolog, amit az is mutat, hogy Fed 2012-ig egészen biztosan nem vonul vissza.:D

1558.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:32
 
 
   

mert ugye az kiderült, hogy salakon semmire se jó csak ugat. négy döntővel és egy címmel a háta mögött. én azért örülök, hogy azt a címet élőben láttam. ott is voltak spanyolok, aki Rafa nevét kiabálták, de rájuk szóltak, hogy nem játszik.

1559.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 18:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1509.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 17:45

de most már rájöttél, hogy hiábavaló volt, bármilyen észérv teljesen hatástalan :P :D

1560.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:33
 
 
   

Nem jön el ....kinnt marad:):):)
Ha kell szponzoráljuk:)

1561.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1553.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:29

Mindenképpen okozhat meglepetést, olyan Római és a kisebb tornán mutatott félét.

1562.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1555.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 18:31

az a rossz hírem van, hogy nem jövök el. tudod ki intézte el? Nadal PR menedzsere, akivel az AO-n találkoztunk. annyit azért elmondok, hogy sokkal ételmesebben lehetett vele beszélgetni, mint veled.

1563.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1558.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:32

Milyen nagy dolog lehet, nadal nélkül Garros címet szerezni, miközben Rafa ezt mindig feden keresztül vitte véghez, Wimbiben és az Ausopenen is.

1564.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1560.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:33

eddig három GS-en voltam kint (2008 USO, 2009 Garros, 2010 AO) és még nem láttam kikapni.

1565.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1563.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:34

sztem arról nem tehet, hogy Rafa nem jut döntőbe. én nagyon drukkoltam neki, de sajnos nem sikerült neki.

1566.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1561.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:33

Ez is " benne lógott a levegőben"
A rómaira meg neked kellene menned...ha igaz:)

1567.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 18:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1548.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:25

hogy lehet jobban benne lógni a levegőben?

1568.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1565.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:36

Most jön a negyedik:)

1569.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:38
 
 
   

csak jött Murray és Söd. mondjuk a svédet nem láttam, azt hittem továbbjut védőként, de idén talán láthatom győzni is.

1570.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1564.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:35

2008 RG-t kár, hogy kihagytad, láthattad volna veszíteni.

1571.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 18:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1562.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:34

wow, te aztán tudsz ismerettségeket kötni :D

1572.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1565.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:36

Gondolom, mennyire drukkoltál neki:D:D

1573.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1563.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:34

Akkor ha Fed visszavonul már nem nyer semmit?

1574.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1570.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:39

Neked a 2008-s RG volt az első teniszélményed,ugye?

1575.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1574.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:41

Nem, de az egyik legszebb!

1576.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 18:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1569.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:38

Honnan tudod velem mennyire lehet személyesen beszélgetni?! Viccelődtem egy kicsit, te meg belém rugsz. Én is sok mindenkivel tudok értelmesebben bezélni, mint veled. Tekintve, hogy soha nem beszélgettünk:D

1577.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1575.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:41

Akkor tedd el nagyon.....ki tudja?

1578.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:47
 
 
   

Na,mára elég a mulatságból:)
További jókat mindenkinek!

1579.
  • Replica
  • 2010.05.19. 18:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1577.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 18:46

El van téve, a többi 13 mellé!

1580.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:09
 
 
   

Sziasztok!

http://www.reuters.com/article/i...
Sajnos, nem is számítottam másra:(

1581.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1541.
  • Turin
  • 2010.05.19. 18:16

Hányszor leírtad már, hogy Federert nem érdekli a Garros. Utoljára tavaly ilyentájt. Egyszer ebben is igazad lesz.

1582.
  • Prézli
  • 2010.05.19. 19:14
 
 
   

Na most én jövök. (Felveszem a megfelelő stílust és logikát, kíváncsi vagyok mennyire leszek népszerű vele :))
Szóval a 6-2 tulajdonképpen 6-11 Federernek, hiszen ha belegondoltok 2005-2009-ig az összes USOn Nadal szándékosan kiesett Federer elől, mielőtt döntőbe került volna, megfutamodott a bukás, és a romló h2h statisztika elől. Ugyanez igaz 2007,2008,2010 AO-jára, sőt 2005 Wimbijére.
Nyilvánvaló a szándékosság, hiszen Nadal sikereit kizárólag Fed nyirbálhatta meg, Rafa ezeket a tornákat is nyerte volna nélküle nem? (hiszen blöffkorszak volt, meg Feden kívül úgy sincs ellenfele) Szóval kisujjból kirázta volna itt a döntőket, csak hát a megijedt tőle...
Ez azt is jelenti, hogy a 14-7 valójában 14-16 Fednek.

1583.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 19:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1580.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:09

Basszus! Szegény srác! :( Na, ez komoly hír! :(

1584.
  • brewer
  • 2010.05.19. 19:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1580.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:09

Jaj, ne már, basszus :((( Azért én még reménykedtem, hogy talán.

Bízom benne, hogy Párizsban már ott tud lenni, jó lenne, ha az év végén már el tudná kezdeni a visszaszokást, ne menjel ezzel a következő év nagy része is.

1585.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1580.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:09

Amennyiben újra egészséges lesz, ez nagyon jó hír. Nem kéne tönkre tennie semmiét, most, hogy éppen csak elindult a karrierje.

1586.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1562.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 18:34

Federeresekkel is szóba áll :))

Nagyon jó. Csak így tovább!

1587.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 19:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1580.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:09

Attól tartok, hogy az USO series színvonala máris drasztikusan csökkent. :(

1588.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1584.
  • brewer
  • 2010.05.19. 19:14

Reméltem én is, de belátom nem kell neki idő előtt visszatérni. Az a fontos, hogy rendben legyen és aztán hajrá!:-)
"Bízom benne, hogy Párizsban már ott tud lenni, jó lenne, ha az év végén már el tudná kezdeni a visszaszokást, ne menjel ezzel a következő év nagy része is."
Teljesen egyetértek.:-)

1589.
  • tomma
  • 2010.05.19. 19:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1580.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:09

Igazán kár érte. DE ! Tudja mit csinál. A csuklóval nem lehet viccelni. Fiatal még. Majd jövőre indul a USO-n. Már várom nagyon vissza.

1590.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1587.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 19:29

Ez várható volt, de ha nem tökölnek annyit...

1591.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1589.
  • tomma
  • 2010.05.19. 19:33

Várom én is vissza, de kurva sok ez az egy év:(

1592.
  • Turin
  • 2010.05.19. 19:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1581.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:14

Kár, hogy nem írtam ilyet. :) De azért ringasd el magad... :D

Azt írtam, hogy különösebben nem izgatja már fel magát rajta, ha kikap, hiszen már zsebben van egy, ami a lényeg. És ez száz százalék, hogy így van.

1593.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1592.
  • Turin
  • 2010.05.19. 19:39

Tavaly ilyenkor még nem volt RG bajnok.

1594.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 19:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1590.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:35

Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy voltak képesek félrekezelni. Gyakorlatilag mögötte áll egy egész ország, sőt egy kontinens. Tudom, hogy nem tenne neki jót az USO akkor sem, ha rendbe jön közvetlen előtte, biztosan nem lendül formába csettintésre, DE akkor is inkább egy sérülésből visszatérő Potro, mint a mezőny 99,999%-a :( Manapság már hol áll az orvoskutatás ? :D Rooney rosszul lépett a bayern ellen az odavágón, azt mondták minimum 3 hét, kész. A visszavágóra összedrótozták, igaz akkor a nagyon sportszerű és rutinos Buyten dafke letalpalta, így is pihi lett belőle, de az a lényeg, hogy lennének " csodák" :D
Adjanak neki új csuklót :|

1595.
  • Turin
  • 2010.05.19. 19:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1581.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:14

Viszont szerencsére egyre inkább lejön rólad, hogy a távolságtartó megmondóember figurája helyett ugyanaz a bevonódó csapkodós típus vagy, mint akár Rafain, csak egy ideig ezt jobban tudtad álcázni. :) Ráadásul valamiért engem különösen kedvelsz, hisz legtöbbször rám reagálsz először. :)

1596.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1594.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 19:45

Nem mindíg jó, ha nagy tömeg áll mögötted. A szakadék szélén pl. kimondottan kellemetlen. :)

1597.
  • Turin
  • 2010.05.19. 19:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1593.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:42

Tavaly ilyenkor sem gondoltam, hogy jobban érdekli a Garros győzelem, mint a Wimbledon. A két keménypályásnál talán jobban, de a Garros leginkább csak a hiányzó egyet jelentette, és nem A Nagy Salak GS-t.

1598.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1595.
  • Turin
  • 2010.05.19. 19:47

Tetszik, hogy olyan határozott vagy. És hogy sokat tudsz.

1599.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 19:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1596.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:48

jó ezt ismerem, de azért ez más tészta. Induljunk ki abból, hogy profi GS győztes teniszező. Ez azért elég komoly baki volt basszus.

1600.
  • Turin
  • 2010.05.19. 19:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1580.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:09

Ez borzasztó hír... :( döübbenet, egy egész éve ráment erre.

Óriási hiba volt az AO-t erőltetni, de még nagyobb egy olyan sérülést konzervatívan kezelgetni hónapokig, ami egyértelműen késért kiáltott. Persze ez utóbbi már nyilván nem egészen Juan Martin hibája.

1601.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1597.
  • Turin
  • 2010.05.19. 19:49

"Gondoltam????". Ne marháskodj! Nem ezt szoktam meg tőled. Ezt gondolja Federer, aztán slussz.

1602.
  • Turin
  • 2010.05.19. 19:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1598.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:50

Látom, ez frusztrál téged. Majd csak megbírkózol vele valahogy. :)
És igen, határozott vagyok, és úgy gondolom, hogy sokat tudok. Nem vagyok Rafa, nem fogom az ellentétjét állítani annak, amit gondolok, se álszerénységből, se más okból.

1603.
  • Turin
  • 2010.05.19. 19:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1601.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:52

Na jó, innentől értelmetlen ez az egész. Megint nyilvánvaló, hogy semmi célod az eéggszel, csak hogy piszkálj. Felhúzni nem fogsz vele, tehát részedről is fölösleges, nekem meg ennyi időm volt rád.

1604.
  • katma
  • 2010.05.19. 19:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 29.
  • troy
  • 2010.05.16. 22:41

Hány tippel indítjátok a játékot?

1605.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1599.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 19:51

Nézd, reméljük, hogy meggyógyul. Argentínából kiindulva én örülök, hogy ha ennyivel megússza. Rengeteg tehetség csúszott már félre náluk.

1606.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1594.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 19:45

Mérges vagyok én is, de gondolom nem akarták a műtétet és a hosszú kiesést. Ez most nagyon rosszul sült el és mint tudjuk a pokol felé vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Most adtak neki:)

1607.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1602.
  • Turin
  • 2010.05.19. 19:52

Isten őrizz, hogy álszerény legyél!! Na, béke veled!

1608.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 20:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1606.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:57

Az biztos! Hála égnek még szemtelenül fiatal!

1609.
  • katma
  • 2010.05.19. 20:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1606.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:57

Teljesen legyen gyógyult, mindenki hoz döntéseket de nem mindig jókat! Ez utólag derül ki. Gondolom mindenki tömte a fejét aztán azt se tudta fiú e vagy lány!

1610.
  • Turin
  • 2010.05.19. 20:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1606.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 19:57

Ezt csak azért tartom marha hibás orvosi döntésnek, mert műtét =/= hosszú kiesés. Ez nem automatikus. EGy időben elvégzett műtét elképesztő sok lábadozási időt spórolhat meg.

1611.
  • brewer
  • 2010.05.19. 20:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1605.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 19:55

Neki is el kellett menni az USÁ-ba, hogy végre valaki rendesen diagnosztizálja + kezelje. Pedig volt ám neki egy teljes argentin orvosi stábja... Az AO nagy hiba volt, de igazából már az USO utáni őszi időszakot sem kellett volna erőltetni. Persze utólag okos az ember...

1612.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1610.
  • Turin
  • 2010.05.19. 20:10

Nem véletlenül volt AO-n olyan frusztrált, érezte hogy nem megy és még így is, hogy küzdött. Az a sok öt szett betette a kaput:( Nagy hiba volt:(
Te nyilván jobban értesz hozzá ( műtét ), az ottani orvosok mégis mi a tökömre vártak?

1613.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:18
 
 
   

szegény...szerintem egészszégesen idén bármelyik GSre esélyes lett volna...ez annyira szomorú, hiába, szerencse is kell ehhez a sporthoz...

1614.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1611.
  • brewer
  • 2010.05.19. 20:12

Argentina szép hely. Ha gazdag vagy akkor biztosan élhető is. De a profizmus még csak éppen megérintette őket.

1615.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1613.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:18

Igen. Fene tudja, hogy mire lehet képes.

1616.
  • Turin
  • 2010.05.19. 20:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1612.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:16

Nem tudok mást elképzelni, csak hibás döntések sorozatát. Mivel egész stábja van, simán el tudom képzelni, hogy egymásra vártak, tologatták a felelősséget, hogy ki meri majd bedobni a "legyen mégis műtét" dolgot.

Hiába, pénz ide vagy oda, az argentín orvostudomány nem USA orvostudomány, bármennyire sok szappanopera is játszódik kórházakban.

1617.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1614.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:21

azért teniszben már elég régóta ott vannak a közvetlen élmezőnyben a játékosaik, nyilván nem totál amatőr körlümények közül jönnek...

1618.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:24
 
 
   

Ezek szerint az USO sérült csuklóval ment!
http://www.youtube.com/watch?v=-...
Itt kezdődött az egész.

1619.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1613.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:18

A fű nem az Ő világa:) A többi...

1620.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1617.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:23

Arra gondolok, hogy a tenisz már jó ideje profi náluk, de ami körül veszi az inkább "magyaros". Itt nem a magyar orvosokra gondolok, hanem a rengeteg, a sportból jól profitáló féleszűre. Legyen az sportvezető, politikus, vagy éppen főállású sámán, aki az orvosi tanácsot adhatta. Gondolom valami "szaktekintély".

1621.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 20:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1618.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:24

Azt is el tudom képzelni, hogy kollektíven azt nyomta a stáb, hogy most lendültél bele, inkább érzéstelenítsük, AO után lesz idő jegelni...

1622.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1616.
  • Turin
  • 2010.05.19. 20:23

Höhö. Lehet, hogy Dr Drake Ramoray-t kérték fel a vizsgálatra. Bár úgy emlékszem ő agysebész volt.

1623.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1619.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:28

igen, hozzá kellett volna tennem, hogy kivéve wimbit :P

1624.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1623.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:31

Ha lenne lehetősége fűvön sokat ütni, tök jó lehetne. Az úgyis inkább tehetség kérdése.

1625.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1622.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:30

Szerintem a stábnak kellene egy-két agysebész.

1626.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1625.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:35

:)

1627.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 20:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1625.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:35

Remélem az érintetteknek már nincs sok közük a Delpo-hoz, na meg a teniszhez.

1628.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1624.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:33

igen, én is úgy voltam vele miután hewittól kikapott, hogy majd belejön, egy-két éve és megtanulja, hogy kell ott játszani...így nem lesz könnyű, de remélhetőleg visszatérése után nem lesz rosszabb játékos mint előtte...

1629.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 20:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1628.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:38

Asszem Topor hívta úgy, hogy argentin betegség ezt a hullámzó teljesítményt az argentin tenisztől. Egy nagy Nalbandian feltámadás volt épp, ha jól emlékszem a sok közül.

1630.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1628.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:38

Igen. Az nem mérvadó, hogy füvön kikap valaki Hewittól. Ha összelegózzák LLeytont, még mindíg kiváló füves.

1631.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1629.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 20:41

azért delpo más szitu, bár kétségtelen, az elmúlt évek nagy argentín teniszezői teljesen hirtelen tűntek el szinte egytől egyig...canas, coria, gaudio, egyik héten még ott voltak a közvetlen élmezőnyben aztán onnantól soha többet nem láttad őket :P

1632.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 20:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1631.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:45

Hát ja. Coriát nagyon sajnálom, nagy rajongója voltam a srácnak. Ez a dopping baki is elég kemény volt, igaz nem a dokiktól, hanem az ATP-től. Legjobb formában volt a srác. Utána még próbálkozott, nem is volt szar. Szerintem egy Garros-t és jó néhány masters-t elvarázsoltak tőle. Az meg csak a jéghegy csúcsa, h gellert kapott a karrierje.
Canassal kapcsolatban annyi véleményem, mint Ljubónak, vagyis ne adjunk fegyvert a bűnözök kezébe (régen szerettem a cycling-et).
Nalbandiannal csak annyi a "baj", hogy minima annyira szereti a bázis ugrást, mint a teniszt :-D, ami nem lenne baj, ha nem egyszerre extrém sportolna 1000-rel és teniszezne :D

1633.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1632.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 20:53

hát a garroshoz volt is két meccslabdája, nem tudom ott tényleg megsérült e vagy csak mentálisan nem bírta a terhet, de már mindegy, nagyon sajnáltam akkor

1634.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1632.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 20:53

Igen, Nalbi szereti az extrém dolgokat. Van a youtubon egy videó amin egy, vélhetően argentin műsorban énekel. Rám úgy hatott, mint egy bungee jumping a Grand Canyon-ban, kötél nélkül. Hajmeresztő.

1635.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 21:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1634.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 20:59

most miért írod? tökre megnyerő a mosolya ;)

1636.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1635.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 21:05

Bedugtad a füled és csak ez jött le, mi? :)) Amúgy jól tetted.

1637.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1633.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 20:56

Tulajdonképpen ott ért véget a karrierje. Mondjuk akkor iszonyú pipa voltam. De ilyen az élet.

1638.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 21:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1636.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:06

Annyira nem fajultam el, hogy meg is nézzem :D csak elképzeltem :p

1639.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:16
 
 
   

Ha most jobban belegondolok, ez az argentin szint a legtöbb, amit itthon el tudnék képzelni (álmomban). Nagyon tehetséges PROFI sportólók, akiket egy két siker után szépen tönkre vágunk valahogy.

1640.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1638.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 21:15

Nem merem azt mondani, hogy: pedig érdemes. Honnan tudhatnám mit bír a szíved? :)

1641.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 21:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1640.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:17
1642.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1641.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 21:20

Hála a jó istennek, nem volt rajtam fejhallgató! Ez.

1643.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1641.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 21:20

Ha nagyon finom akarok lenni, akkor ez mutatja, hogy senki sem tökéletes.

1644.
  • normaluser
  • 2010.05.19. 21:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1643.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:29

Jobb döntés volt a tenisz :D

1645.
  • agimano
  • 2010.05.19. 21:34
 
 
   

haha, ez nagyon vicces, nekem is ilyen hangom van kb, mármint az énekléshez

1646.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1645.
  • agimano
  • 2010.05.19. 21:34

Ha ilyen hangod van, csak remélni tudom, hogy nem hozta meg a kedved egy hasonló videóhoz. Egyszer véletlenül rákattintok és holtan fordulok le a székről.

1647.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:43
 
 
   

Többek között ez az amatörizmus, amire korábban utaltam. Profi környezetben nem engednének egy ilyen sztárt, ilyen lepra produktumban szerepelni.

1648.
  • agimano
  • 2010.05.19. 21:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1646.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 21:37

nem kell aggódni, már az oviban is mondták: Ágika énekelhetsz, csak halkan:)) true story:)

1649.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 22:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1648.
  • agimano
  • 2010.05.19. 21:56

:) Hozzátenném, hogy nekem talán még a videóban hallhatónál is rosszabb hangom van. Az iskolában egyest kaptam, mert nem voltam hajlandó elénekelni vmit, annyira utáltam az énekhangomat hallgatni.

1650.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 22:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1648.
  • agimano
  • 2010.05.19. 21:56

pedig a gyerekeknek általában kellemes gyerekhangjuk szokott lenni... :D :P

1651.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 22:07
 
 
   

ettumfiliitől kérdezném: a tegnapi bukótól függetlenül, mi a véleményed Balázs Attiláról?

1652.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 22:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1555.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 18:31

oké, akkor beszélgessünk:) egyébkánt az ő cége viszi Djokovic PR-ját is. Spanyol csávó, de nem otthon él, hanem Londonban (már amennyit nem utazik) és a feleségem együtt járt suliba ott az egyik barátjával. tök véletlen. én megmondtam, hogy Fednek drukkolok, a feleségem meg aznap Tsongának, Djoker ellen. szóval a szívébe loptuk magunkat, mégis kurvajót dumáltunk.

1653.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 22:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1649.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 22:03

a létező legnagyobb szivatás amúgy ez az iskolában énekórán énekeltetés...mit tehet arról az ember ha rossz a hangja? :P

1654.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 22:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1653.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 22:09

Ezt próbáld a gyereked énektanárának is elmagyarázni. :)) Van köztük pár küldetéstudatos.

1655.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 22:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1652.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 22:09

És mondd, kulisszatitkok voltak?

1656.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 22:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1618.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:24

itt lett nyerő játékos. borzasztó hír. én nem értem az egészet. már azt sem hittem, hogy tényleg nem megy az RG-re. de ez? hogyan lehettek (menedzsment) ilyen kurva bénák???

1657.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 22:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1655.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 22:14

írtam róla az AO-n:) a beszélgetés úgy kezdődött, hogy megesketett, hogy nem a "médiától" vagyunk. szóval nincs pletyi. annyit írtam belőle, hogy 2009-ban a csapat (apa, Tony stb) beugrott a pályát elkerülő folyóba, aminél koszosabbat még nem láttam.

1658.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 22:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1657.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 22:26

Nem baj. BULVÁRT AKARUNK!!! Én és Federer. Turin szólt, hogy Ő is úgy gondolja. :)))))

Jól van na. Elfelejtettem.

1659.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 22:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1653.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 22:09

A tegnapi bukótól függetlenül, mi a véleményed Balázs Attiláról?
Kérdeztem már, csak talán elkerülte a figyelmedet.

1660.
  • Turin
  • 2010.05.19. 22:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1658.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 22:31

Öreg, miért nem szállsz le rólam?

1661.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 22:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1660.
  • Turin
  • 2010.05.19. 22:36

Nem talált? Akkor bocs!

1662.
  • agimano
  • 2010.05.19. 22:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1650.
  • ettumifilii
  • 2010.05.19. 22:05

hát lehet, hogy a hangom nem lett volna olyan szörnyű, csak nagyon hamis:)) amúgy én szeretek énekelni, általánosban tök sok dalt énekeltünk és középiskolában csak én és egy másik lány ismertük azokat a dalokat, amiket a tanár mindig énekeltetni akart velünk, de én sosem mertem énekelni, mert tisztában vagyok a képességeimmel, de ő mindig mondta, hogy énekeljek:)) aztán meg röhögött:) ha lesz gyerekem, fogadni kell mellé valakit, aki énekel neki:))

1663.
  • Replica
  • 2010.05.19. 23:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1656.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 22:21

Helyedben be nem vallottam volna, hogy fedes vagyok, totál égő.

1664.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1663.
  • Replica
  • 2010.05.19. 23:02

Az meg mindegy lett volna te mit mondasz (böfögsz) az önmagában totál égő :)

"úristen ilyen ember szurkol Nadalnak!"

1665.
  • navratilova
  • 2010.05.19. 23:15
 
 
   

kb 5 hónapja csak olvasó vagyok nem írok már mert olyan minősíthetetlen módon beszélnek itt egymással néhányan hogy arra a szintre nem teszem magam..

a 23.02-es beírás miatt léptem be...SZÉGYELD MAGAD!

Miért nem lehet kitiltani?

1666.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1665.
  • navratilova
  • 2010.05.19. 23:15

Hadd írja csak,még tini....nem nevelték meg:)

1667.
  • iCreator
  • 2010.05.19. 23:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1625.
  • JMDP
  • 2010.05.19. 20:35

Nem tudom kifejezni mennyire sajnálom Delpot. Ez már rengeteg kihagyás lesz. Abban szinte biztos voltam, hogy Montreal-ra már képben lesz, hogy előmelegítsen uso-ra. Dehogy még uson sem indul, az már durva. Lényeg hogy rendbe jöjjön teljsen. Mielőbb várjuk.

Nadal viszont fellélegezhet :)

1668.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 23:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1664.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:11

ezzel most mindent elmondott magáról. a net megőrzi. a fickót furcsa mód nem zavarta. de azt is megértette, hogy szeretjük Rafát mind a ketten és hogy Novakot akkor éppen kevésbé... egyébként mesélt egy-két dolgot, amit szívesen leírnék Repinek, de miatta azért szegek szót...

1669.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1665.
  • navratilova
  • 2010.05.19. 23:15

Ennél szokott pl. ma durvábbakat is gépre vetni,de amit írtál neki azt nem tudja
felfogni. A "szégyeld magad" az neki egy homályba vesző fogalom.....

1670.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1668.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.19. 23:24

Lehet,hogy nem annyira kéne megőrizni....nem amit írt,hanem aki írta:)

1671.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1667.
  • iCreator
  • 2010.05.19. 23:22

Megnéztem volna egy Delpo-Fed visszavágót...mindegy mi az eredmény.

1672.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 23:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1663.
  • Replica
  • 2010.05.19. 23:02

Ilyen piti baromság miatt hazudtál volna? Ez komoly gyávaság.

1673.
  • iCreator
  • 2010.05.19. 23:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1663.
  • Replica
  • 2010.05.19. 23:02

Pöcsös, kitaláltam neked egy jó kis játékot. Adunk Rafának egy kis előny GS-ekben: nem számítjuk Fed "blöffös" Gs-eit (kivétel az elsőt, azt azért csak megérdemli nem igaz), csak az azutánit, így Fed-nek legyen akkor csak 9 GS-e jó, lássuk Rafa azt beéri e, plusz még amit Fed összekalapál ebben a "blöfföshöz" képesti rendkívül erőske mezőnyben.

1674.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:32
 
 
   

Arra vagyok nagyon kiváncsi,hogy Erni hova kerül a sorsoláson:) én nem szeretném ha Feddel játszana:)
Bár szerintem Fed most is verné..

1675.
  • iCreator
  • 2010.05.19. 23:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1671.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:29

Én Fed-Nadal ra vágyom uson, hogy Fed végre rendberakja Rafát keményen és jó lenne ha Rafa még idén bejutna uso döntőbe, míg Fed képes futni, ő sem lesz már fiatalabb. Nem jönne be, ha Rafa egy 31 éves kiöregedett, lassú Fed-et verne uson. Szal minél előbb kell egy Fed-Nadal hard-on. Most esélyes, hisz nem lesz ott Delpo, hogy lesöpörje Rafát. Ott lesz Fed. Go Roger.

1676.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1675.
  • iCreator
  • 2010.05.19. 23:34

Nem fog Nadal az uso-n döntőbe kerülni...de Fed várni fogja:)
Három és fél év múlva már Nadal sem fog annyit futni...

1677.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:43
 
 
   

ill.két és fél:)

1678.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1675.
  • iCreator
  • 2010.05.19. 23:34

Azért mégegyszer elolvastam:) és elképzeltem:) nagyon tuti.

1679.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:53
 
 
   

Perla!!! nem is vagy fennt:):):)

1680.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 23:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1679.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:53

Ezeket miért nem a Go Rogerbe írjátok? Oda nem mennek be Nadalosok. Itt viszont csak feszültséget gerjeszt, ki mikor, hova nem fog bejutni.

1681.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1672.
  • hunchback
  • 2010.05.19. 23:31

A fedesek 85%-a divatdrukker, erre nem lehetnek büszkék. Minden sportban vannak ilyenek, akik a elgeredményesebb, legjobban sztárolt versenyzőnek szurkolnak.

1682.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1680.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 23:59

Ezek csak válaszok....lásd feljebb.

1683.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1673.
  • iCreator
  • 2010.05.19. 23:31

Ha a blöffös GS-eket vesszük le, akkor Fednek 4 GS-e marad, azaz Rafa már régen jobb.

1684.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1681.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:02

Te mire lehetsz büszke??

1685.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1681.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:02

Ez még talán értelmesen is hangzott volna, ha a százalék helyébe azt írod, hogy egy része és nem lennél Nadal szurkoló.

1686.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1675.
  • iCreator
  • 2010.05.19. 23:34

haha, én is örülnék, mert akkor ott is elverné fedet, ahogy tette azt Auson, RG-n és Wimbledonban. Kell az a karrier fed verés!

1687.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1684.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:04

Arra, hogy nem fedes vagyok.

1688.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1680.
  • Rafain
  • 2010.05.19. 23:59

Elöbb a kis blöfföst rakd helyre. Akkor majd normális lesz a lap.

1689.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1685.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:05

Van egy fedes osztálytársam, akitől megkérdeztem, miért pont ő, erre azt mondta, mert annyira menő. Ez mindent elmond.

1690.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1687.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:05

Arra mi vagyunk büszkék,hogy nem Fedes vagy....:)

1691.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1689.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:07

Most nem az isiben vagy:)

1692.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1689.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:07

Gondolom nálatok az egész osztály ilyen....

1693.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 00:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1687.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:05

Zárjuk le ezt egy jó időre rendben? Mondjuk mindaddig, amíg előbb más nem kezdi el. Gondolom te is kellőképpen elfáradtál már benne, ne fussuk mindig ugyanazokat a köröket!

1694.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1689.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:07

..és szerinted én is azért szurkolok neki, "mert annyira menő" ? Egy ember válaszából nem kell általánosítani, főleg nem 85%-ra.

1695.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1688.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:06

nem kell, Repi az elmúlt két napban kiírta magát azok közül, akikre érdemes reagálni. te se érezd magad rosszul miatta. egy frusztrált kisgyerek, akinek fogalma sincs erről a játékról. neki Rafa popsztár. ha nem Rafa teniszt sem fog nézni. nem tényező.

1696.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1693.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 00:09

Ezt én is támogatom, kifárasztott ez a pár nap komment háború.

1697.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 00:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1689.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:07

A Vamos Rafába akkor és azt írunk, amit akarunk, ha gondolod oda írd be ezeket, és majd én troy, meg a többi Nadalos megvitatjuk ott. Garrosson úgyis lesznek viták, mert szinte kizárt, hogy ne legyenek. Elég egy félreértelmezhető mondat hozzá, és megvan a parázs a tűzre. Bírjuk most már ki. Azért elég fárasztó egy idő után, nem?

1698.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1695.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:10

Már nem idegesít:)
Tényleg nem tényező,de az ember mindig bízik hátha észreveszi benne az értelem
szikráját...de nem és nem:)

1699.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1695.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:10

Valahogy ki kéne eszközölni, hogy ezek az értelmetlen körök a dühöngőbe találjanak a jövőben nem? Akkor az olyan hozzászólók, mint Navratilova visszatérnének. Van pár név, akiket hiányolok, nem csak őt :( Ha nem is lenne mindenki mindig itt, azért a slamekre össze lehetne újra gyűlni megosztani a véleményünket.

1700.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1689.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:07

lehet, hogy nem a gyagyás osztálytársaidból kellene kiindulni. ők nem sorozat színészek, hanem sportolók. elég jók.

1701.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1697.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 00:13

Na jó én is támogatlak...látom próbálsz tenni az ügy érdekében.

1702.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1699.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:14

vasárnaptól minden nap beszámoló lesz. aki ezt elkezdi és egy felszólítás után nem megy a Dühöngőbe, kitiltom. erről lesz majd "levél"

1703.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1702.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:18

Király:)

1704.
  • Viktor61
  • 2010.05.20. 00:19
 
 
   

Jó éjt mindenkinek!

1705.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1693.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 00:09

Nem kellett volna elkezdeniük Rafa degradálását. Engem az idegesít.

1706.
  • hunchback
  • 2010.05.20. 00:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1702.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:18

Szétülteted aki rossz lesz??

1707.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1702.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:18

Ez jól hangzik! :)

1708.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1706.
  • hunchback
  • 2010.05.20. 00:23

Így nem lenne jobb? Sokan visszajönnének, szerintem az jó! Nem nehéz megnyitni a dühöngőt, minek ide szemetelni. Lesz meccs, lesz miről beszélni. Jó lesz az.

1709.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1702.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:18

De ugye ez szokás szerint a fedesekre nem vonatkozik?

1710.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1706.
  • hunchback
  • 2010.05.20. 00:23

nem. van erre fórum. a többi szeretném, ha a teniszről szólna és nem két emberről és a velük kapcsolatos vélt vagy valós sértődésekről. ez a többi játékosra nézve egyszerűen megalázó.

1711.
  • hunchback
  • 2010.05.20. 00:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1708.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:26

Persze. Meglátjuk. De viccesen hangzik. És úgy sejtem, hogy gyerekes árulkodásba és sértődésekbe torkollik majd. De ne legyen igazam.

1712.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1711.
  • hunchback
  • 2010.05.20. 00:30

volt már, hogy működött. a többi meg rajtatok múlik!

1713.
  • hunchback
  • 2010.05.20. 00:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1710.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:30

Remélem jó lesz!

1714.
  • navratilova
  • 2010.05.20. 00:40
 
 
   

az is zavar hogy női teniszről nincs szó

tudom hogy gyengécske mostanában,de legalább néha be lehetne vetni egy szavazást mondjuk..ki nyeri a roland garrost 5-6 névvel pl..?..

(szerintem Jankovich:)

1715.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 00:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1714.
  • navratilova
  • 2010.05.20. 00:40

szerintem Henin.

1717.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 00:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1714.
  • navratilova
  • 2010.05.20. 00:40

ebben igazad van és a Garroson ez is másképpen lesz. sztem Henin nem tudja idén megcsinálni. fogalmam nincs.

1718.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1714.
  • navratilova
  • 2010.05.20. 00:40

én is kapásból azt mondanám, h Justine, de mi volt az a 0-6 Rezaitól a döntő szettben? :s

1719.
  • navratilova
  • 2010.05.20. 00:52
 
 
   

mondjuk Rezai nem lehetett rossz formában mivel végül nyerte a tornát...

a 2 williems nyerni fogja a párost így elősször fognak a páros és egyes ranglistán is az első helyen állni

Kuznetsova-Safina a 10. hely környékére fognak zuhanni..Ági az 50-ből is:(

tudja valaki miért vált szét a black-huber páros?

1720.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 00:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1718.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:48

Rezai mindenkit simán vert gyakorlatilag. Henin azért behúzott idén is egy nagy tornát salakon, valamint korábban 4 Garross-t. Jankovicnál jóval képzettebb. A két Williams, ha egyben van felveheti vele a versenyt, valamint azért Jankovic is. Őket négyüket érzem kizárólag esélyesnek.

1721.
  • navratilova
  • 2010.05.20. 00:53
 
 
   

williams:)

1722.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1720.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 00:52

Csak az elődöntőket láttam, szóval nem tudok nagyon mit mondani Rezairól. Vért ivott? Justine annyira uralja Serenát a garroson a közös garrosos múltjuk végett, hogy egy RG-s bármilyen döntőben legyen az negyed/elő/döntő-döntő tutira nem veri meg. Bár nem tudom mennyire maradt meg benne az AO döntő..

1723.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 01:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1721.
  • navratilova
  • 2010.05.20. 00:53

én is erre fogadnék. Kuzi sehol. Rezai meg nem fog GS-t nyerni sztem.

1724.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 01:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1723.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 01:01

Ha folytatódna Ivanovics feltámadása annak örülnék, nem csupán az esztétika miatt:)

1725.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1722.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 00:57

Nagy meccseken Serena a legjobb, de a salakjátéka Heninnek a legjobb. Én nem szurkolok neki egyébként, nem ezért "erőszakoskodom", de ha rendben lesz a formája, én rá szavaznék. Serenát fizikailag nem érzem a toppon. Láttam pár meccsét mostanában. Jankovic a kontrateniszével nehezen elképzelhető, hogy megveri, legalábbis számomra. Van még két RG bajnok, Kuzi és Ana, valamint az elmúlt két döntő vesztese Szafina, de ők nagyon nincsenek jó passzban. Kizártnak tartom most, hogy nyerhetnek. Azarenka, Wozniacki egyelőre megrekedtek egy szinten, nem érzem bennük még a GS-t. Nálam a három favorit:Serena, Henin, Jankovic, de kifejtettem már, miért nem nyer Serena és Jankovic:) Tehát marad Henin.

1726.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1723.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 01:01

Oké, de melyik? Konkrét nevet mondj:)

1727.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 01:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1725.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:06

Már egyszer régebben linkeltem ezt a videót, vágod ezt a serena-justine meccset? Nem most volt, mindkét lányt nagyon szeretem, de szerintem ennek az emléknek a tudatában sem tud továbbjutni Heninen a Garroson. Persze a legjobb salakos a mezőnyben Justine, egyértelmű, de lett volna esélye Serenának túljutni rajta itt is!

Pill megkeresem 2 perc.

1728.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1727.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 01:10

Amikor vitás pont volt?

1729.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 01:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1728.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:11

http://www.youtube.com/watch?v=B...

Megnyert helyzetből, Justine visszabreakelt, Serena szétesett.

1730.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 01:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1728.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:11

jaja! Nagyon komoly volt! Bennem valahogy minden későbbi meccsükön ez motoszkált a Garroson, nem tudom Serenában nem motoszkált-e...

1731.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:14
 
 
   

Nekem egyébként úgy alapjában a női mezőny csalódás, nem érzem náluk a tiszteletet egymás iránt, mint mondjuk Fedéknél lehet érezni meccs közben, mennyire respektálják a másikat. Teniszileg. Valamint nem olyan sportszerűek, mint a fiúk.

1732.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1730.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 01:13

Mondjuk ezt nem tartom sportszerűnek Justine-től. A férfi mezőnyben ilyen nem fordul elő manapság.

1733.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 01:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1732.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:17

Inkább ilyen barátnői körök vannak nem? :D vagy nem tudom hogy mondjam, kinek ki volt már a partnere párosban :D Például Szafina és Ági tisztelik egymást. Viszont Clijsters makulátlan, kár hogy nem lesz ott :(

1734.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1733.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 01:18

Talán:D Clijstersért tényleg kár, bár én nem sok női meccset fogok nézni szerintem. Nem tud úgy lázba hozni, mint a fiúk meccsei. Tényleg, ATP tippjátékban nem lehet fogadni a tornára? Előző két ezresen játszottam.

1735.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:29
 
 
   

Jóéjt, kidőltem!

1736.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.20. 01:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1733.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 01:18

Kimet én nagyon sajnálom. főleg mert az AO-n sem láttam. mire odaértem már kikapott:(

1737.
  • stela
  • 2010.05.20. 01:34
 
 
   

Mindjárt Garros! Jajdejó! Lányoknál igaz, én sem látom a túlzott tiszteletet egymás iránt. Talán Kuzi az, aki a legparasztabb tud lenni a pályán. Baráti kör pl: Azarenka+Wozniacki+Radwanska lányok, részben, mert lengyelek, kivéve Aza, meg juniorként voltak összenőve asszem.
Ági Cibulkovaval meg Bacsinszky Timivel van jóban. Meg Safinaval is.
Remélem Ana kicsit összeszedi magát.
Szerintem kizárt, hogy Kuzi védjen, így is iszonyú mennyiségű pontot bukott a salakszezonban eddig..

Jó éjszakát és hajrá tenisz :)

1738.
  • agimano
  • 2010.05.20. 03:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1734.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 01:29

basszus, tényleg nem lehet játszani, esküszöm, hogy az év elején még benne volt a 3 GS AO-t kivéve. Tavaly lehetett azokra is tippelni, akkor azt hittem, hogy azért csak arra a 3-ra, mert ugye az GS-ek nem ATP-s versenyek, és úgy gondoltam, hogy csak az AO után jöttek rá, hogy berakják a GSeket is, de idén sem lehetett arra tippelni, viszont a msásik 3 benne volt, tuti. Legalábbis én teljesen így emlékszem.

1739.
  • agimano
  • 2010.05.20. 05:50
 
 
   
1740.
  • Perla
  • 2010.05.20. 06:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1679.
  • Viktor61
  • 2010.05.19. 23:53

hehe..én csak előre egyeztetett időpontban vagyok :D szólj a titkáromnak :P

1741.
  • katma
  • 2010.05.20. 07:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1739.
  • agimano
  • 2010.05.20. 05:50

:-)))

1742.
  • ettumifilii
  • 2010.05.20. 07:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1398.
  • tomma
  • 2010.05.19. 11:45

hát pontosan azt h 'te is fiam" jelentősége nincs, egyszerűen csak pont latint magoltam amikor regisztráltam még az index fórumra és ez jutott eszembe...

1743.
  • ettumifilii
  • 2010.05.20. 08:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1689.
  • Replica
  • 2010.05.20. 00:07

ez mindent, tényleg...anyám, borogass :D :D

1744.
  • ettumifilii
  • 2010.05.20. 08:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1739.
  • agimano
  • 2010.05.20. 05:50

:D :D :D

1745.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 08:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1742.
  • ettumifilii
  • 2010.05.20. 07:58

Caius Julius Caesar mondta ezt fiának Brutusnak, mikor 44. március 15-én beledöfte a tőrt, 22 társával együtt.

1746.
  • lemyke
  • 2010.05.20. 08:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1739.
  • agimano
  • 2010.05.20. 05:50

basszus, ez nagyon nagy fotó!!!!!! :)

1747.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 08:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1739.
  • agimano
  • 2010.05.20. 05:50

Egyszerűen, tömören: beszarás!

1748.
  • csomayjuli
  • 2010.05.20. 08:41
 
 
   

Sziasztok,szép napot!
A VAMOS RAFA-ra betettem egy interjút!

1749.
  • katma
  • 2010.05.20. 09:06
 
 
   

Azok segítségét kérem akik eddig csinálták a Tipp játékot! Szerintem egy határt kéne húzni mennyien tippeljenek mert ez már követhetetlen lesz! Éjjel már felmerült az hogy női meccsekre is lehessen tippelni! Megnéztem az előző játékot 19 en tippeltek köztük olyanok akik nem is fórumoznak! Ha belegondoltok 10 meccsre ha tippelnek 19-EN NAPI 190 tippet kell átnézni, megnézni mennyi pont jár utána, napi eredmény összetett eredmény! Csak tiszteletem azoknak akik eddig csináltak! Akik itt fórumoznak azok ismerik egymást valamilyen szinten és poén ki mit tippel! De Jancsi és Juliska beír, hogy olvas minket és szeretne tippelni, akiről azt sem tudjuk mi a véleménye a teniszről kinek szurkol szerintem arra ez a fejben számolgatás nem alkalmas! Nem akarok kirekeszteni senkit csak oda fogunk jutni, hogy senki nem fogja csinálni, mert ha a 19-RE MÉG tizen bejelentkeznek akkor tuti meghal a játék! Vagy ha valaki tud olyan programot készíteni hogy a gép kiszámolja összesíti akkor segítsen akár kintről is és akkor akár százan is játszhatnak!

1750.
  • Doctorpete
  • 2010.05.20. 09:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1739.
  • agimano
  • 2010.05.20. 05:50

szolgálati közlemény!

Troy üzeni, h áramszünet miatt csak az esti órában tudja felvenni a kapcsolatot, és eleget tenni bizonyos küldési feladatainak! :)

Addig gyertya mellett virrasztva, várják az elektromos hálózat újbóli működését, és olvasgatják Ohm törvényeit.

üzenet átadva!

1751.
  • szevike13
  • 2010.05.20. 11:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1750.
  • Doctorpete
  • 2010.05.20. 09:10

Kösz Doktorpete!

1752.
  • nadalfan
  • 2010.05.20. 11:19
 
 
   

HELLO-HELLO MINDENKINEK!!!!ÚJRA ITT VAGYOK! NAGYON ÖRÜLÖK, HOGY RAFA MEGINT A CSÚCSON VAN! CSAK ÍGY TOVÁBB! VAMOS RAFA!

1753.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 11:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1752.
  • nadalfan
  • 2010.05.20. 11:19

Dugulj el! :-)

1754.
  • erisen
  • 2010.05.20. 12:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1753.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 11:53

:-)))))))
Ezen sírva röhögök.:-))))

1755.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 13:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1754.
  • erisen
  • 2010.05.20. 12:31

Nem bántani akartam ám, meg szítani a feszkot, van abból elég az országban.
Nagyon kíváncsi leszek Garrosra. Nadalt iszonyú nehéz lesz legyőzni.

1756.
  • Prézli
  • 2010.05.20. 13:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1755.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 13:31

Nadalt nem lehet legyőzni. Legfeljebb odaadja valakinek a meccset, vagy lesérül.

1757.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 13:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1756.
  • Prézli
  • 2010.05.20. 13:43

Ennyire biztos vagy ebben? :-)

1758.
  • Prézli
  • 2010.05.20. 13:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1757.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 13:47

Csak ragadt rám valami az elmúlt pár napban :)

1759.
  • hunchback
  • 2010.05.20. 14:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1756.
  • Prézli
  • 2010.05.20. 13:43

Vigyázz! Ilyenért jövő héten mész a dühöngőbe. :))

1760.
  • tomma
  • 2010.05.20. 14:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1757.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 13:47

Te nem érted Prézli hunorát....

1761.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 14:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1760.
  • tomma
  • 2010.05.20. 14:12

Akkor segíts please megérteni.

1762.
  • tomma
  • 2010.05.20. 14:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1761.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 14:16

Szerintem egyértelmű a gúny a hsz-ban. Nincs nagyon mit magyarázni rajta.

1763.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 14:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1762.
  • tomma
  • 2010.05.20. 14:37

Honnan ered ez a remekbe szabott kép? Vigyorgó tehén.

1764.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 15:08
 
 
   

Idén visszatérhetne a karaoke Garrosra!!! :(

http://www.youtube.com/watch?v=7...
http://www.youtube.com/watch?v=X...

:)

1765.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 15:09
 
 
   

Egy kis ízelítő, gondolatébresztő, illetve újabb anyag a dühöngőbe vágyó fiatalemberek számára:

http://www.tennis.com/articles/t...

1766.
  • szevike13
  • 2010.05.20. 15:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1756.
  • Prézli
  • 2010.05.20. 13:43

Az iróniával hiába próbálkozol! Tegyél utána 5-6 smileyt, még akkor sem biztos, hogy utána nem a nénikédet emlegetik egyesek!

1767.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 15:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1765.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 15:09

Nyugodtan tehetted volna dühöngőbe is, ha oda szántad.

1768.
  • erisen
  • 2010.05.20. 15:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1764.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 15:08

Ez a Djoker...amennyire unszimpatikus nekem a pályán,annyira bírom az off-court videóit.
Teljesen készen van ahogy kifigurázza Nadalt.:-)))
Mielőtt rám támadna valami vérnadalos akkor azon is röhögtem amikor Fedet parodizálta,meg bárki mást.
Amúgy a játékával nincs bajom,azt szeretem,manapság kicsit szétesett,főleg szervában,de egy egész jó salakos,okozhat meglepetést is RG-n.

1769.
  • agimano
  • 2010.05.20. 15:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1750.
  • Doctorpete
  • 2010.05.20. 09:10

köszi:) remélem azért kintről jön be egy kis fény és nem a sötétben ül egy gyertyával:)))

1770.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 15:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1768.
  • erisen
  • 2010.05.20. 15:31

Őrült a srác! :D Ao Charity-n, milyen jól elbohóckodott a lányokkal, kétszer is zsebre vágta a lasztit, megtörölte Rafa lábait. Leült a pályán, amikor Rafa és Rog nagy nyögés tenyeres csatába kezdtek, nagyon nagy arc :D

1771.
  • agimano
  • 2010.05.20. 15:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1749.
  • katma
  • 2010.05.20. 09:06

én számoltam már egyszer, de én excelben számoltam, szóval a pontokat nem kellett kibogarászni, csak azt, hogy ki mire tippelt és utána beírni, mellé az eredményt és kijött a végeredmény. én amúgy lehet, hogy tudnék írni segítséggel egy programot, vagyis inkább irtani:) csak kérdés, hogy fuzzy berakja-e az oldalra. valakinek adminnak is kellene lenni. de a múltkor, amikor nem ment a site, kijött egy hibaüzenet, ami szerint a site ruby on railsben van írva, én meg phps dolgot tudnék maximum és a kettő nem megy együtt, a webserver is más, szóval Fuzzynak kellene megkérni a programozójukat, hogy írjon egyet. nekem abszolút van erről a fejemben egy elképzelés, szerintem nem lenne bonyolult megírni.

1772.
  • agimano
  • 2010.05.20. 15:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1764.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 15:08

jaja, visszahozhatnák, szerintem Nole és Rafa a legjobb:) De Simon is teljesen kész van, mindig halálra röhögöm magamat ezeken, viszont amik az első videóban vannak, azokból még csak Lleytont láttam, Monfils nagyon aranyos a Jackson 5 dallal:)

1773.
  • katma
  • 2010.05.20. 15:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1771.
  • agimano
  • 2010.05.20. 15:46

Ok! Én elolvastam de nem mindent értek belőle amit írtál:-)) Mi ketten egymással annyira nem vagyunk jóba a számítógéppel! Most konkrétan 2-3 napon belül úgysem lehet változtatni! Én kb úgy gondoltam 20 ember akit ilyen táblázattal amit készítettem meg lehet csinálgatni! Azt is lehet, hogy női meccseket közé teszünk mert arra is van igény! Így a napi tíz meccset sokáig lehetne tartani!

1774.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 16:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1772.
  • agimano
  • 2010.05.20. 15:53

Gael Monfils és a Jackson 2 :D
Nekem természetesen Golovin előadása tetszik legjobban. :p
Kim is nagyon aranyos! :)
http://www.youtube.com/watch?v=o...

1775.
  • agimano
  • 2010.05.20. 16:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1773.
  • katma
  • 2010.05.20. 15:56

én sem értek annyira hozzá, a lényeg, hogy Fuzzy oldaláról kellene valami kezdeményezés, de ezt eddig nem annyira tapasztaltuk. szerintem az is jó lenne, ha lenne egy külön topic, ahova mindenki beírná a tippjeit, de semmi mást, így nem kellene kibogarászni több száz komment közül, hogy ki mire szavazott, ott lenne jobb oldalt a szurkolói topicok alatt, szerintem jó megoldás lenne, csak a tippek és az eredmények lennének, beszélni meg máshol beszélnénk róla. Női meccsekre ki akar fogadni? én tuti nem:) számolni sem akarom:)

1776.
  • erisen
  • 2010.05.20. 16:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1771.
  • agimano
  • 2010.05.20. 15:46

Óóóóó...Ruby on rails? Tényleg? :-) Rulez! Sokkal kevesebb pötyögés.
De én is főleg PHP,de a ruby nyelv könnyen tanulható.;-)
A rails keretrendszer meg php esetén mással is helyettesíthető.
Igaz az talán nem annyira jó.
Ez webrick dolog viszont nem annyira jó mint egy apache.
Szvsz.
És hogy ne legyen off!
Baghda 3 setben kikapott L.Mayertől Nizzában.:-(

1777.
  • katma
  • 2010.05.20. 16:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1775.
  • agimano
  • 2010.05.20. 16:04

Éjjel beszéltek róla! Ez így van de a fórumozókon múlik! Már idáig is lehetett volna hogy semmi más szöveg ne menjen oda ahol tippelnek! Fuzzyt megkérjük egy Garros tippjáték topikot csináljon és oda csak tippeket lehetne írni és ott lenne az értékelés is ki hogy áll!

1778.
  • vinc
  • 2010.05.20. 16:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1768.
  • erisen
  • 2010.05.20. 15:31

attól eltekintve, hogy olyan szó nincs, hogy unszimpatikus (antipatikus van), meglepő, hogy van valami, amiben egyezik a véleményünk ;)

1779.
  • erisen
  • 2010.05.20. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1778.
  • vinc
  • 2010.05.20. 16:35

Nincs? Akkor én most legeneráltam(már ha van ilyen szó).
Akkor javítom: Antipatikus Djoker on-court,de off-court jó fej.

1780.
  • vinc
  • 2010.05.20. 16:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1779.
  • erisen
  • 2010.05.20. 16:40

haha:D

1781.
  • erisen
  • 2010.05.20. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1780.
  • vinc
  • 2010.05.20. 16:42

Ezt megbeszéltük. ;-)

1782.
  • agimano
  • 2010.05.20. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1778.
  • vinc
  • 2010.05.20. 16:35

haha, erről már egyszer írtam vagy ide, vagy a Nadal fórumba valamit:)) un vs anti, de most nem fogok:)) igazából már mind a kettő elfogadott, de ha nagyon okosnak akarsz látszani, akkor az antipatikusat kell használni, amúgy valószínűleg a német unsympatischból vettük át, bár ott is van antipatisch, de én még nem sokszor hallottam azt német ember szájából:)

amúgy az is fura, hogy azt kellene mondani, hogy Pécsett, Győrött, de én mindig azt mondom, hogy Pécsen, Győrben az kicsit bénábban hangzik mondjuk, de inkább azt mondom, mint azt, hogy Győrött és mostanában azt figyeltem meg, hogy már szinte mindenki így használja. (legalábbis, akikkel én találkozom, meg a tvben is így szokták mostanában mondani, ami nem azt jelenti, hogy helyes, csak kezd elterjedni)

1783.
  • tomma
  • 2010.05.20. 17:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1763.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 14:55

Hát nem volt könnyű megtalálni. Valami FUNPIC oldalon találtam meg még a Heyho előtt és nagyon tetszett. Röhögtem rajta konkrétan. Gondoltam hozok egy kis vidámságot az oldalra. Amúgy kikérem magamnak, "ő" kecske. Te is tehetnél fel vami jó képet amúgy, meg mindenki akinek nincs. Sokkal könnyebb úgy szörfölni a kommentek között.

1784.
  • tomma
  • 2010.05.20. 17:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1775.
  • agimano
  • 2010.05.20. 16:04

Lehet írok egy programot rá. Ugyan 10 éve már nem csináltam, meg nem is tudom milyen nyelvek vannak manapság, de utánanézek. Érdekes a feladat.

1785.
  • Turin
  • 2010.05.20. 18:04
 
 
   

Ha nagyon akartok játszani, és túl sokan vagytok, játszatok az origo teniszfórumánan tippeldéjében. Grand slam tornákra lehet tippelni nagyon régóta, vérprofin van megoldva, bármelyik, vagy minden meccsre tippelhettek, és a végén gyönyörű statisztikákat is kaptok a tippekről.

1786.
  • Turin
  • 2010.05.20. 18:28
 
 
   

Jesszus, nézem, hogy Replica feltűnt a salakblogon Bluffgame néven. :D

Repli, nem inkább a felvételire kéne készülnöd? :)

1787.
  • troy
  • 2010.05.20. 18:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1786.
  • Turin
  • 2010.05.20. 18:28

Ő nem inkább Bluffplayer lenne? :D

1788.
  • ettumifilii
  • 2010.05.20. 18:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1745.
  • Barcelona
  • 2010.05.20. 08:11

az én szempontomból nincs jelentősége, a történelmi jelentőségét természetesen tudtam :P ja és Caesar e nevemhez még annyit is hozzátett h " Brute" :P

1789.
  • troy
  • 2010.05.20. 18:55
 
 
   

Sziasztok, megjött az áram. Péter köszi, bár csak Ágimanónak címeztem, így most olyan volt, mintha mindenkit tájékoztatni akartam volna.... :)

Később jövök, szasztok!

1790.
  • Turin
  • 2010.05.20. 18:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1787.
  • troy
  • 2010.05.20. 18:50

Hát erősen gyanús abból a szempontból, h a Roger idézet fordításával kezdte, majd gyorsan átevezett az új fiúk és Roger régi ellenfeleinek win/loss arányaira. :D

1791.
  • katma
  • 2010.05.20. 19:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1790.
  • Turin
  • 2010.05.20. 18:58

Jézusom de szánalmas! Ha lehet maradjon is ott!

1792.
  • ettumifilii
  • 2010.05.20. 19:48
 
 
   

http://www.gototennisblog.com/20... asszem választ kapunk arra a kérdésre, hogy roger idegesen megy e neki a garrosnak :P

további videók a Garros face oldalán

1793.
  • agimano
  • 2010.05.20. 19:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1789.
  • troy
  • 2010.05.20. 18:55

közben én is itt vagyok

1794.
  • agimano
  • 2010.05.20. 20:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1784.
  • tomma
  • 2010.05.20. 17:33

csak utána hova teszed, amit megírtál?

1795.
  • tomma
  • 2010.05.20. 20:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1794.
  • agimano
  • 2010.05.20. 20:05

ja ,nem, csak magamnak tartanám meg. aztán lehet tippelni, én meg beírom az eredményeket és kiadja a végeredményt. de az tény h ez nekem lenne munka csak. amúgy szerintem is Fuzzy-nak kéne lépnie az ügyben, de nem tom mennyi rá a hajlandósága to be honest.

1796.
  • Replica
  • 2010.05.20. 20:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1786.
  • Turin
  • 2010.05.20. 18:28

Miért hazudsz? Sehol nem tüntem fel! Replica vagyok itt, és máshol nem vagyok, főleg más néven! Hazug!

1797.
  • Turin
  • 2010.05.20. 21:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1796.
  • Replica
  • 2010.05.20. 20:30

Dehogy hazudok. :) Csak erősen feltételeztem, eléggé süt belőle a stílusod. Rafaint ennyire elvetemültnek nem gondolom, Viva meg okosabbnak hiszi magát ennél. :) Olyan sokan azért nem vagytok, akik ilyennel előrukkolnának. :)

1798.
  • Turin
  • 2010.05.20. 21:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1794.
  • agimano
  • 2010.05.20. 20:05

Ja, amúgy agimano, el is felejtettem, h voltunk hétvégén a Sóstó Zoo-ban, ha érdekel, beszámolok róla, felejthetetlen a Zöld piramis! :)

1799.
  • agimano
  • 2010.05.20. 21:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1798.
  • Turin
  • 2010.05.20. 21:23

ok, kicsit mesélhetnél róla, de ne mondj el mindent:)) de akkor ezek szerint érdemes, igazából most vasárnap egerből elmehettünk volna, de inkább haza jöttünk, gondoltam vasárnap biztos sokan lesznek.

1800.
  • Turin
  • 2010.05.20. 21:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1799.
  • agimano
  • 2010.05.20. 21:25

Vasárnap már biztos nem. Tudod, milyen ítéletidő volt. De szombaton több ezren voltak, leparkolni nem tudtunk az állatkert mellett, csak arrébb. :)

Egy óriási üvegházat képzelj el, középen egy hatalmas kert, trópusi növényekke, és persze állatokkal, a nagyobbaknak meg a szélén körben vannak a helyeik
az emeleteken a két vég között függőhidakon lehet mászkálni :)

Az akvárium sztem lenyűgöző. Abszolút nyugati színvonal. :) A páncélos varánusz se semmi! :)

1801.
  • Replica
  • 2010.05.20. 22:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1797.
  • Turin
  • 2010.05.20. 21:14

Szerintem te szórakozol, ezen élvezkedsz. Belőled kinézem. Egy biztos, hogy nem én vagyok!

1802.
  • Turin
  • 2010.05.20. 22:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1801.
  • Replica
  • 2010.05.20. 22:02

Nyilván belőlem kinézed. Ez a hobbim. Felmegyek valahová, leutánozom a stílusod, leírok egy csomó hülyeséget, aminek az ellentétjét gondolom, és összeveszek az összes szurkolóval, aki a kedvencemnek szurkol. A hülyének is logikus, nem? :D Pl. neked. :D

1803.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 22:20
 
 
   

Ne foglalkozzatok vele. Csinálhatja az elmebeteg is, aki itt klónozta felhasználókat. Gondolhatja, h lesz olyan, aki követi a másik fórumot is

1804.
  • Replica
  • 2010.05.20. 22:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1802.
  • Turin
  • 2010.05.20. 22:04

Te, mivel más fórumokon is hozod a stílust, simán lehetsz. Azért, hogy rám kenhesd és milyen frankó vagy. pff

1805.
  • tomma
  • 2010.05.20. 22:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1800.
  • Turin
  • 2010.05.20. 21:39

OFF : Sóstó Zoo--- Nyiregyháza ? Ez a tippem. Esetleg engem is érdekelne.

1806.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1805.
  • tomma
  • 2010.05.20. 22:53

Jaja. Évente 2x elmegyek, de most adták át áprilisban a Zöld piramist, ami önmagában egy fantasztikum. De az egész állatkert is óriási színvonal.

1807.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1804.
  • Replica
  • 2010.05.20. 22:22

Kis barátom, egyet megtanulhattál volna: én mindig egyenesen megyek szembe akár veled, akár mással, nem szoktam alakoskodni. Én nem mondom, hogy az ott te voltál, de hogy az illető tuti jól tanulmáyozott téged, az biztos. Mert a stílusa egy az egyben te vagy. :) De lényegtelen, fiatal vagy, ha ilyennel szórakozol, még bőven belefér neked, van időd felnőni. Még.

1808.
  • Replica
  • 2010.05.20. 23:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1807.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:04

Nem én vagyok, úgyhogy hagyhatod a gyanusítgatásokat, mert sokkal inkább te lehetsz, mint én. Nekem nincs szükségem másik nickre, hogy tartsam a véleményémet.

1809.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 23:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1802.
  • Turin
  • 2010.05.20. 22:04

Figyu, te utazol rám valamiért? Csak tisztázzuk. Engem nem érdekel ki mit csinál, főleg más helyen. Mellesleg ott, ahol te is megfordulsz. Az is furcsa, hogy te írtad ezt be ide. Vagyis te vetted észre innen először. Simán elképzelem rólad, hogy másokat akarsz gyanúba keverni. Aki más nickkel is írogat ide, mint te(emlékezz Vamos-ra, aki érdekes módon eltűnt miután gyanúba keveredett), attól kitelik minden. Tegnap megemlítettél egy hozzászólásodban érintőlegesen, direkt negatív oldalamra próbáltad terelni a szót. Akkor nem szóltam, gondoltam minek vesszünk össze ilyen marhaságon, de ha gondolod belekezdhetünk a játszadozásba. Abba, hogy elkezdjük leírogatni egymásról, kinek mi van a rovásán, idézgetünk korábbi kommenteket, stb. Csórnék máshonnan is ötleteket hozzá, rólad egyszerű negatív dolgot írni, mivel több helyen megfordulsz, és rengeteg haragosod van. Szóval abbahagyod a gyerekjátékaidat, és nem említesz meg engem rendszeresen, amikor valami negatívum elhangzik, vagy kezdődjön a játék? Te döntesz "barátom"!

1810.
  • tomma
  • 2010.05.20. 23:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1806.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:02

Ox, megnézzük.

1811.
  • Replica
  • 2010.05.20. 23:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1809.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 23:11

Tényleg, Vamos fura mód pont utána eltűnt, Turin meg azóta megpórált beilleszkedni:))

1812.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1809.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 23:11

Vamos soha nem volt másodnickem.
Egyáltalán, ami fórumon egyáltalán megfordultam, ott még soha nem használtam másodnicket. Fárasztó, szánalmas, és nincs rá szükségem egész egyszerűen.
Elég bajod, hogy felülsz Replica baromságainak, ugyanis ezt a Vamos kapcsolatot ő dobta fel.
Mondjuk nem sok kommentet írt, de elég arra a párra ránézni, hogy leessen, mennyire különböző a stílusunk.
Ráadásul egy gyanúsítgatás után mi értelme lenne eltűnni a másodnickkel, hm? Ha én szarakodnék ilyenekkle, akkor biztos, hogy nem keverném gyanúba magam azzal, hogy amint felvetik a lehetőségét, lelépek a másodnick-kel. :)


Másrészt miben utazok rád, mimóza? Olvasd már el, mit írtam! Pont azt, hogy belőled nem nézem ki, hogy ilyeneket művelj, de sebaj. Ugorj erre is, mint kiskutya a lábtörlőre, utóbbi napokban úgyis nagyon felpörögtél. :)

És szted izgat engem, ha máshol sok haragosom van? Legalább képviselek egy olyan markáns véleményt, ami rekaciókat vált ki az emberekből, és ehhez még csak olyan idétlen gyermetegségeket sem kell művelnem, mint Replinek. :) Szóval nyugodtan csórjál ötleteket máshonnan, nem izgat különsebben.

1813.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1803.
  • normaluser
  • 2010.05.20. 22:20

Még abban sem vagyok biztos, h az nem szintén Repli, neki elég sok ideje lenne erre. :) De még a végén rosszmájú leszek. :D

1814.
  • Replica
  • 2010.05.20. 23:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1812.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:35

Te vén trottyként vagy hülye és gyergmeteg, erre meg azt mondják, hogy beteges.:D
Mert az, hogy minden fórumon ugyanúgy utálnak az minden, csak nem normális! Bebeszélheted magadnak, hogy milyen frankó vagy, de nem az számít, hanem az, hogy mire tartanak. :D

1815.
  • Replica
  • 2010.05.20. 23:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1813.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:35

Te voltál, ezért kened rám meg másokra, ezzel is terelsz, bár elég amatőr módon. A másik fórumos nick is te vagy, ez már hótziher. Kelted a feszkót miközben mindekit szarozol és magadat mosdatod. Ennél már nem süllyedsz mélyebbre.

1816.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1815.
  • Replica
  • 2010.05.20. 23:44

Dühöd alapján egyre biztosabbnak tűnik nekem, ami eddig csak sejtés volt. :)

1817.
  • tomma
  • 2010.05.20. 23:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1815.
  • Replica
  • 2010.05.20. 23:44

Te beteg vagy. Orvos látott már ? Az hogy barátnőd nincs az hótziher.

1818.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1814.
  • Replica
  • 2010.05.20. 23:42

Dehogy utálnak. Itt is van olyan Nadalos, akivel nagyon jóban vagyok. :)

1819.
  • Rafain
  • 2010.05.20. 23:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1813.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:35


"Viszont szerencsére egyre inkább lejön rólad, hogy a távolságtartó megmondóember figurája helyett ugyanaz a bevonódó csapkodós típus vagy, mint akár Rafain, csak egy ideig ezt jobban tudtad álcázni. :) Ráadásul valamiért engem különösen kedvelsz, hisz legtöbbször rám reagálsz először. :)"

Én erről beszélek, valamint arról, hogy bármi történik 3 ember neve ugrik be neked először: Replicáé, Viváé, valamint az enyém. Miért kell akárcsak megemlíteni is a nevemet egy ilyen dolog kapcsán? Azért, hogy felhívd rám a figyelmet gondolom. Mert tök mindegy, hogy nem én voltam, az emberekben megmarad, ha ilyen dolgoknál felvetődik a nevem, ugye?

1820.
  • Prézli
  • 2010.05.21. 00:11
 
 
   

Én egy jól irányzott beköszönő kommenttel megalapoztam a népszerűségem a Nadalfanoknál, szegény troy még most sem dolgozta fel :)
Nem tudjátok holnap mikor tárul fel a sorsolás eredménye? Amilyen szerencsém van, tuti berakják megint Wawrinkát, Fedet, Gulbist meg Juzsnyit egy ágra.

1821.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 00:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1820.
  • Prézli
  • 2010.05.21. 00:11

Azóta is voltak "érdekes" megnyilvánulásaid:)

1822.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 00:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1820.
  • Prézli
  • 2010.05.21. 00:11

11:30-tól van a sorsolás, amit a Garross hivatalos honlapján élőben lehet kísérni.

1823.
  • Replica
  • 2010.05.21. 01:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1816.
  • Turin
  • 2010.05.20. 23:49

Én meg biztosan tudom, hogy te szórakozol boncmester, ahogy a régi nickeiddel is, majd ezek is eltűnnek, mint Vamos. Gyenge próbálkozás volt, de el van a trotty, ha játszik.

1824.
  • Replica
  • 2010.05.21. 01:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1817.
  • tomma
  • 2010.05.20. 23:49

Téged biztos látott már orvos, nem a boncmester haverod volt az, tommpa?:D

1825.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 08:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1814.
  • Replica
  • 2010.05.20. 23:42

és te joggal írhatod ezt, mert te vagy itt a legnépszerűbb kommentelő...okos, fineszes okfejtéseid és érzékeny, intelligens humorod minden fórumtársadat magad mellé állít :P :D

1826.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:03
 
 
   

Jó lenne ezen a ponton nagy levegőt venni és egymás sértegetését befejezni! Nem lehet bebizonyítani ki az a bluffgame, lehet,hogy belülről valaki de az is lehet, hogy kívülről mondjuk stankapanka! Nekem is amikor először életemben átmentem a salakblogra az volt az érzésem, hogy replika! Nem véletlenül mert hónapok óta nem tud megnyugodni e témában akárki akármit mond neki még Fuzzy véleményét sem fogadja el, nem tisztel senkit és semmit! A tisztelet szót kiemelném mert arról fogalma sincs, honnan is lenne! Ha sportolna vagy az életben már megküzdött volna valamiért akkor ismerné! Egy sportoló akármelyik sportágban azért tiszteli az ellenfelét mert tudja mennyi munkát kell elvégeznie, küzdenie, hogy akármilyen szinten is előrelépjen! Nadal nem azért tiszteli Fedet és fordítva mert Toni bácsi a fejére ütött ha nem , hanem tiszteli a munkát és a tehetséget és ugyanez fordítva! Hogy alakulhat ki tisztelet valaki iránt, ha csak apukája videó kazettáit nézegeti vagy az interneten keresgéli a statisztikákat és véleményt mond olyan sportolókról akiknek a cipőét sem törölgethetné! Így aztán azt a szót sem ismeri, hogy játékszabály, amit illene betartani, például azt, hogy ne jöjjön feszültséget kelteni a Fed oldalra amire már Fuzzy is megkérte és sokan mások! Kezdődik a Garros, próbáljunk arra koncentrálni! Fuzzy meg ha tud rendet csinál!

1827.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1797.
  • Turin
  • 2010.05.20. 21:14

Én nem lehetek az esetleg?:-)

Egyébként nem én vagyok... Tegnap voltam kézilabda edzésen, újra handrendbe állok. Bár ez csak II. osztály, de már összevesztem a csk-val, mert szerinte Fed nyeri a Garrost. Ha szokott ide járni, akkor fedje fel magát !:-)

1828.
  • Prézli
  • 2010.05.21. 09:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1822.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 00:25

Köszönöm, akkor nem fogom látni...
Pontosan tudom, mikor verik ki a biztosítékot a hozzászólásaim mert utána hetekig hallgatom :)

1829.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1827.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:18

A csk a csapatfőnök és jóban van az edzővel, úgyhogy jó ha elfogadod a véleményét:-)))

1830.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1826.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:03

Ez úgy hangzott mintha XVI. Benedek pontifikálta volna a Szt . Péter téren. Gyönyürű volt, csak ott hibádzik, hogy Fed egyáltalán nem tiszteli az ellenfeleit, Rafát pláne. Egyébként valóban tisztelnie kéne, mint ahogy írod is.
Tulajdonképpen egyetlen bajom Fed-el a határtalan önteltsége. Ez alól nem ad felmentést a vitathatatlan zsenialitása sem !

Teljesen más érzés, ha a játékostársaid mondják Rólad, hogy zseniális vagy és nagyszerű, mintha Te mondanád magadról. ( Rám életemben egyszer mondták 18 éves koromban és annyira jól esett, mint még semmi más ebben az életben, -hozzáteszem szerintem egyáltalán nem voltam zseniális játékos, csak azon a meccsen jól ment és bejött egy két trükk is, semmi extra - magamról sosem mondtam volna ilyet, mégha így is gondoltam volna valaha . )

1831.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1829.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:28

:-))) Lehet, hogy ha mégis játszani szeretnék és nem a kispadsúlyt növelni akkor el kéne fogadnom reményeim ellenére... vaxból sem jutott nekem azóta:-) Mindenki Fed-es a fenébe , lehet csapatot kéne cserélni, de ilyen öreg fejjel ( 32 ) örülök, ha bevesznek még egyáltalán valahova:-)

1832.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1826.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:03

A legnagyobb tisztelettel kérdezem, de ez egy Fed- oldal ?
Már korábban is kérdeztem, de senki nem adott még egyértelmű választ.
Nekem inkább annak tűnik, bár fuzzy igyekszik független maradni, már ami a cikkeit illeti. A hozzászólásaira ezt az autonómiát már nem lehetne ráhúzni:-)
Csak szeretném tudni milyen felületen mozgok, mint ahogy azt is sikerült kitalálnom telefonos segítség, és a közönség segítsége nélkül, hogy a h2h valójában a head to head analógiája:-)

1833.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1830.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:31

Ezt meg honnan veszed, hogy nem tiszteli! Kezdjünk egy ezerszer lerágott csontot megint rágcsálni? Pont az elmúlt napokban vitáztunk arról, hogy kinek a pap kinek a papné! Valaki szereti ha egy játékos kimondja amit gondol valaki aljasnak tartja! Most komolyan újra akarod kezdeni? Mit értesz önteltségen, önbizalma van? Kinek ne lenne önbizalma ilyen eredmények után! Szerintem meg sokszor nincs, ugyanúgy ahogy Rafának is ha megy a játék van ha meg nem nincs! Minden sportolónak erős egoja van, bízik magában és meg akarja mutatni, hogy ő a jobb! Gondolom te is így vagy vele!

1834.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1832.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:42

Valószínü ez nem Fedes oldal mert te is itt vagy:-))

1835.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1830.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:31

A vax még semmi, de ha labdát sem adnak igazolj el:-))

1836.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1833.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:49

Igen, így vagyok vele. Bár engem nem faggattak még riporterek:-), de én hallgatnék róla.
Egy szó mint száz, nekem Rafa nyilatkozatai sokkal szimpatikusabbak, alázatosabbak mint Fed sokszor önmagától elszálló ömlengései, megjegyzései.
Nem az önbizalommal van gond, hisz anélkül az ember ki se menjen a pályára akármilyen sporttól is van szó, hanem ennek a hangoztatásáról.
Egyébként én saját tapasztalat alapján úgy vettem észre, hogy aki nagyon sokszor kihangsúlyozta saját nagyszerűségét, annak valójában kevés önbizalma volt:-))

1837.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 10:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1835.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:57

:-)))) Nna majd a passzok száma alapján eldöntöm, bár átlövőt játszok, úgyhogy nagy a gond ha már nekem nem jut labda egy felvezetés során:DD.

Azt azért minden Fed-es bevallhatja, hogy dögunalom lenne itt a Nadalosok nélkül. Képzeld csak el, mindenki mindenben egyetértene... Nagyon hamar kifulladna a blog.

1838.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 10:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1830.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:31

én már egy GS-től is iszonyú öntelt lennék,sőt rengetegen 0 eredménnyel azok, jó pont fednek, hogy 16-al is legalább megpróbál úgy tenni mintha nem lenne az :P

1839.
  • katma
  • 2010.05.21. 10:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1837.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 10:01

Ebben tökéletesen igazad van jó hogy itt vagytok, csak ne sértegessük egymást és
a teniszezőket főleg akik csodálatos sportélményt nyújtanak nekünk!
Én a kapus helyében egyfolytában a szélsőt indítanám:-)) A támadásban valóban nehéz kihagyni!

1840.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 10:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1839.
  • katma
  • 2010.05.21. 10:09

Hehehe:-))))) Egyébként ami a sértegetést illeti abban teljesen egyetértek !

1841.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 10:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1838.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 10:02

Dehát az... Kár , mert valóban csodás képességekkel megáldott ember.

1842.
  • erisen
  • 2010.05.21. 10:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1830.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 09:31

"csak ott hibádzik, hogy Fed egyáltalán nem tiszteli az ellenfeleit"

Nem akarom elkezdeni mert már ki lett itt beszélve x millószor,de akkor mire kapta az 5 (vagy mit tudom én mennyi) SE díját?

1843.
  • Prézli
  • 2010.05.21. 10:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1842.
  • erisen
  • 2010.05.21. 10:18

Hát bundára :)
Amúgy egy élsportolónak, -különösen egy teniszezőnek- hogy legalább a 100-ba bekerüljön, olyan önteltnek kell lennie, hogy azt mi el sem tudjuk képzelni. Ezt leplezni tudni külön szakma.

1844.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 10:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1843.
  • Prézli
  • 2010.05.21. 10:31

igen, iszonyatos egoval kell rendelkezni, magabiztosság nélkül nem megy :P

1845.
  • szevike13
  • 2010.05.21. 10:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1841.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 10:17

Rogertől én még beképzelt,öntelt az ellenfelet nem tisztelő megnyilvánulást még nem olvastam.Rafától álszerényet annál többet/lásd pl. Madrid/. Lehet,h ez is az egyik oka annak, h a játékostársak még csak nem is jelölik az SE díjra?

1846.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 10:44
 
 
   

http://www.atpworldtour.com/News...

külön felhívnám a figyelmet a második képre :D

1847.
  • erisen
  • 2010.05.21. 10:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1843.
  • Prézli
  • 2010.05.21. 10:31

Hát ja.
Amúgy meg aki szerint Fed öntelt,nagyképű,sunyi,tiszteletlen,stb...akkor annak ajánlom figyelmébe az NFL-es amerikai focisok nagy részét...
Az élsport ego nélkül nem megy. Ettumifilii jól írja.
A magabiztosság,attól emelkedsz ki a mezőnyből.Mert fizikailag a top 100 csúcs,technikailag a top 20-30 szinte ugyanúgy meg tud csinálni majdnem mindent.
A magabiztosság és a kitartás. Ez a 2 ami nagyban kiemeli a Fed és Nadal féléket.

1848.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 10:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1845.
  • szevike13
  • 2010.05.21. 10:44

rafa az egyik legsportszerűbb játékos, meg úgy amúgy is tök rendes gyerek...a pályán felvett habitusa miatt nem jelölik...

1849.
  • szevike13
  • 2010.05.21. 10:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1848.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 10:47

Én nem vontam kétségbe sem Rafa sportszerűségét, sem "rendességét",az alapján amit mi látunk.És mégsem ő az x-szeres SE díjas.
Ajánlom figyelmébe a Fedeseknek és a Rafásoknak is Ljubi IW győzelme után tett nyilatkozatát.Tanulságos mindenki számára.

1850.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 11:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1849.
  • szevike13
  • 2010.05.21. 10:57

Ljubicic nyilatkozatát? vagy rafa vagy fed nyilatkozatát ljubo győzelméről? egyiket sem tudom visszakeresni, világosíts fel...

1851.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 11:26
 
 
   

ez is érdekes: http://www.atpworldtour.com/News... ha roger elődöntőbe jut hiába nyeri meg rafa, 50 ponttal roger marad az élen

1852.
  • szevike13
  • 2010.05.21. 11:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1850.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 11:11

Ljubi nyilatkozott az IW győzelem után.Arról kérdezték, h a régebbi bajnokok/Ljubi Ivanisevicet említi/ között volt feszültség, és nem voltak tisztelettudóak egymással, most miért más a helyzet? Ő elsősorban Roger példamutatásának tulajdonítja,meg Rafának is, ők ketten megmutatják,hogy kell a bajnokoknak viselkedni.

1853.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:21
 
 
   

megvan a draw

Nadalnak van nehezebb ága ..hozzá került Djokovits,Verdasco,Ferrero,Almagro,Monaco,Gonzales a jó salakosok közül 3. forduloban Hewitt jöhet/nem ő fogja megállítani ha valaki egyáltalán../

Gulbis federerhez került...

1854.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1826.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:03

Lehet, hogy te vagy? Egy biztos, 100% hogy Fedes!

1854.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:21
 
 
   

a hewitt előtt vessző kimaradt:)..Ő nem jó salakos:)

1855.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 12:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1842.
  • erisen
  • 2010.05.21. 10:18

Hát tévedtek... Azt meg hogy Rafát azért nem jelölték mert álszerény volna?:-) Rafa valóban szerény, nem álszerény. Fed-et továbbra is önteltnek tartom, sztem nem vagyok vele egyedül.
Már írtam többször én is sportból éltem, igaz nem voltam kimagasló de hívjuk azért a magyar első osztályú kézialbdát élsportnak ! A nálam sokkal jobb adottságú , ügyesebb ellenfeleimet soha nem láttam nagyképűnek és nem is viselkedtek úgy egy percig sem. Sorolhatnám a neveket, de mindegy mert mindet úgy sem tudom felsorolni. A nagyképűek a dromedár állatok voltak, nyilván könnyebb 205 cm-el és 140 kg-al beállót játszani, mint kisebb tm-el, és kisebb súllyal, ( Remélem nem ismer magára az illető ! ) és mégis Ő játszotta az agyát a legtöbbet. Jó Rogerre ez nem igaz, mert Ő valóban remek...

1856.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:22
 
 
   

Vicces lett a draw:) Soder,Gulbi,Murray,Cilic,Tsonga,Isner,Juzynyij,Wawrinka,Berdych,

1857.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:22
 
 
   

Fednél kötöttek ki:)

1858.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:23
 
 
   

a jó salakosok Nadal ágán vannak

1859.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1833.
  • katma
  • 2010.05.21. 09:49

Fed nyilatkozataiból elég szépen levehető, hogy nem tiszteli az ellenfeielt, pl Roddickot is alázta a tavalyi wimbi utáni interjúk során. Az vérlázító volt. Többször bebizonyosodott, hogy nem fair játékos és nem is tiszteli az ellenfeleit.

1860.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:25
 
 
   

Kész a draw RG-re,lehet csemegézni.:-)

http://tirage-rg.fft.fr/sm/tab.htm

Nadal kapta Verdát,Fed pedig Södert,Djokernek a legjobb az ága szerintem.
Fed megszívta Gulbissal,Söddel,Monfival,Wawrinkával,Ciliccel,Montanessel.
Kemény.:-)

1861.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1853.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:21

Ez nem túl nehéz Nadalnak....ebből senki nem veri meg.

1862.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1842.
  • erisen
  • 2010.05.21. 10:18

Jó kérdés, az biztos, hogy nem a fair játéka miatt kapta, tehát máshol kell keresgélni.

1863.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1859.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:24

Te beszélsz fairségről ha-ha...fiatal korod ellenére a legnagyképűbb vagy ezen az oldalon.

1864.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1845.
  • szevike13
  • 2010.05.21. 10:44

Az, hogy nem olvastál és nem láttál azt bizonyítja, hogy keveset olvasol és kevés hírt figyelsz.

1865.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1859.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:24

És még vérlázító is vagy:)

1866.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1855.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 12:22

Hát a magyar NB1-es kézilabda messze nem ugyanaz a szint mint amit Federer képvisel a teniszben. Szerinted én tévedek,szerintem meg te. Aztán asszem' ezzel meg is beszéltük ezt.

1867.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1858.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:23

De pont ők nem tudják megverni....

1868.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:30
 
 
   

számold össze hány tornát nyyert salakon Gulbis,Söderling,Monfils,Wawrinka,Cilic,Montanes

utánna pillantsd meg a Verda,Djokovits,Ferrer,Ferrero,GonzalesAlmagro tornanyerés számot

meglepődnél...

Nem állítom hogy megverik..de federer nagyon örülhet

Söderling szar az idén salakon,Gulbis hullámzó?Wawrinkát most alázta le a múlt héten...A nadal féle csapat NAGYON egyöntetűen jó salakon

1869.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1863.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:27

Okoska, én nem vagyok sztár, én lehetek nagyképű, bár nem vagyok.

1870.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1860.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:25

Sod,Monfi,Cilic,Montanes,Waw nem lehet neki gond...főleg három szettben.
Gulbit meg majd meglátjuk.

1871.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:32
 
 
   

akkor maradjunk annyiban hogy mind Nadal mind Federer azokat kapta akiket meg tud verni:))

legalább összejön az álomdöntő:)!

nem vitatkozom:)

1872.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:32
 
 
   

Fednek megint iszonyatosan gyenge ága van, ebben mindig is mákos volt. Hiába no, a rajongói a Go Rogerben kisírták neki.

1873.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:33
 
 
   

HA Fed eljut egyáltalán a döntőig,lehet egy ilyen útja:
Luczak
Tipsarevic
F.Lopez
Monfi/Wawrinka
Söder/Gulbis
Murray/Tsonga
Hát elég izmos. Nem egy könnyű sorsolás.
Nadalnak 1 ellenfele lehet Djoker. Aztán jónapot. Verda az életben soha nem fogja legyőzni Nadalt.:-) De Fedó saját magának húzta a sorsolást talán. Akkor jól belehúzott.:-)

1874.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1868.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:30

Fejben van:)
De Nadalt nem láttam még,hogy spanyol verné...főleg salakon.
Őt eddig se salakosok szorították meg.

1875.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 12:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1861.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:25

Miért, mi lenne a nehéz Nadalonak? Amúgy tényleg az ő ága nehezebb:Hewitt, Gonzo, Almagro, Ferrero, Ferrer, Verdasco, Djokovic. 32 között játszhat Hewitt-val, 16 között Verda vagy akárki, elődöntőben Djoko. Ez az ág Fednek piszok nehéz lenne szerintem a sok "hagyományos" salakos miatt. Akik szétpörgetik a fonákját...
Fednek:Wawrinka, Monfils, Söderling, Gulbis, Murray. Ők vannak az ágán. 16 között jöhet Waw vagy Monfils, 8 között talán Gulbis, elődöntőben Murray. Talán Gulbis lehet egyedül kihívás, valamint nem tudjuk Murray hogy fog játszani. De vele is csak az elődöntőben kerülhet össze. Szerintem viccesen alakult a sorsolás, mert az összes úgymond salakos, Rafa ágán van. Rengeteg spanyol, valamint még Gonzo is, és Monaco, bár ő nem jut el Rafáig szerintem. Igazából abban igazad van, hogy ezek a "salakos" játékososk nem szokták megverni Rafát, de Fednek biztosan nehéz dolga lett volna velük...Ezért mondom, hogy Rafának jóval nehezebb az ága, Federerén szinte alig maradt valaki.

1876.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1873.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:33

Kuznyecova húzta neki:)

1877.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:35
 
 
   

nem tudom ugy látszik nem ugyanazt a sorsolást nézzük..szerintem Nadal ága sokkal erősebb

(SALAKPÁLYA!!)

1878.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1877.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:35

Jóval erősebb rafa ága, persze a fedesek mindig azzal jönnek, hogy Fednek baromi erős ága van, mégha nincs is úgy, akkor is. Elve Gulbis és Söd egymással fog vívni, így csak egyikkel kell küzdenie, rajtuk kívül meg seni nincs, aki ér valamit.

1879.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1875.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 12:35

Ugyan kérem...Tiszta spanyol. Íratlan szabály,spanyol nem verheti Nadalt.
Ergo tiszta az út neki SF-ig. Ott Djoker lehet az 1!!! komoly ellenfél.

1880.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 12:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1873.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:33

Elég izmos? Miért mit szerettél volna, ezt mondjuk: Ferrer, Verdasco, Djoker egymás után. Ennek jobban örülnél?

1881.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1875.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 12:35

Az igazi az lenne,ha felcserélnénk a két sorsolást:)

1882.
  • szevike13
  • 2010.05.21. 12:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1864.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:27

Olvasol,figyelsz csak semmit sem értesz!Ezzel a 20 szavas szókinccsel nem is csoda!

1883.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 12:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1879.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:36

Spanyol nem verheti Nadalt, ugye? Ergo Fedet azért verheti! Nemhogy örülnél, hogy az összes salakos a másik ágra került. Örülnél, ha Fednek a spanyol salakos Armadán kéne áthámoznia magát? Tehát minimum annyi, hogy akkor egyiküknek sem nehéz a sorsolása...De ez is viccesen hangzik. Fedre csak Gulbis lehet veszélyes, de ez egy Grand Slam, és 3 nyert szettre megy...

1884.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 12:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1881.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:37

Úgy mindkettejüknek nehezebb lenne, ezt állítom, de Fednek mindenképpen. Ugyanis az ő ágán egyedül Gulbistól lehet tartani az ő szintjükön. Nadal végigmasírozna az övén. Csak Ernie-től kellene tartania, de három szettet nem hinném, hogy veszítene ellene. Fednek viszont a salakosokon keresztül nehéz lenne...

1885.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1877.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:35

Mondtam,hogy értem....tudom,hogy SALAKPÁLYA.Azt mondtam,hogy Nadalnak ezek a teniszezők nem jelentenek gondot salakon...A Draw lehet,hogy nehéz...csak nem
Nadalnak.

1886.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:43
 
 
   

Szávay-nak első körben Stefanie Foretz/wild card/..másodikban Petrova

lehetett volna rosszabb is

Cinknek Goerges..leszz a búcsúszimfónia..ha mégsem akkor Serena a 2.-ban

1887.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1883.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 12:39

Fed nem spanyol. Tehát neki komoly kihívás Verda,Ferrer,Ferrero,...stb.
Nadal az összes spanyolt bucira veri állandóan. Neki ez az ideális sorsolás.
De ha Djokert elkerülte volna akkor ki is jelenthetnénk előre a győztest. Így még van 1 kis izgalom.

1888.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:46
 
 
   

Én nem titkolom hogy Federernek szurkolok és sokkal jobban örülök annál hogy Wawrinka,Gulbis,Murray,Söd van az ágán mintha Ferrer-el vagy Verdascoval kéne salakon valahol a 8 vagy 16 között szenvednie

Nem aza kérdés hogy Nadal kit kapott..ő döntős lesz..ezzel a sorsolással lehet Fed is..sztem

1889.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1887.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:44

Federer elődöntős lesz:)

Utána meg jöhet az újabb Fed-Nadal döntő...

1891.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:49
 
 
   

3. fordulóban lehet Henin-Sarapova..

1893.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1886.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 12:43

Ha nem sérült még Szávay...,mert akkor leves:(

1894.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 12:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1887.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:44

"ha Djokert elkerülte volna akkor ki is jelenthetnénk előre a győztest"-erre inkább nem reagálnék. Lehet, hogy mindketten megúszták, Nadalnak egy hagyományos "salakos sorsolása" született, sok salakossal, Fednek meg egy inkább "hardos" sorsolás, kevés salakossal. De most ez salak, úgyhogy elvitatni hol vannak a menők, és melyik ág a nehezebb, nem lehet. Egyébként mindenki csak Gulbissal számol, én úgy érzem, hogy most Murray-vel is kell. Csak megérzés ugyan, de nem lennék meglepve, ha nagy elődöntőt játszana Feddel. Láttam mostanában Murray-t, szerintem sokat javult salakon. De egy biztos: nagyon nem örülnétek ti annak a "Nadalféle" ágnak:)

1895.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:52
 
 
   

Ez viszont nem biztos.

1897.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:55
 
 
   

Akkor menj Párizsba és oszd ki a kupát.Minek az a hét meccs??

1898.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1894.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 12:50

Lehet,de ti meg a "Fed félének" nem. Mert aki salakon verte Nadalt az sosem salakos tenisszel verte. Legalábbis az utolsó 2-3 évben nem. Se Fed,se Söder. A salakosok nem jók Nadal ellen. A hardosok meg Fed ellen. Amúgy én Fednél F.Lopeztől tartok nagyon,Gulbis kérdés mire megy 3 nyert setben,Mörit meg nem tudom hova tenni. Nadalnal 1 kérdés van,és az Djoker.

1899.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1882.
  • szevike13
  • 2010.05.21. 12:39

Nálad többet értek, ez mondjuk nem nehéz feladat. Kérdés. Tavaly wimbledoni nyilatkozatait fairnek és szépnek tartod?

1900.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 12:57
 
 
   

Azt ne felejtsd el, hogy nem tudjuk hol tart Rafa fizikálisan, hogy reagál a térde majd a nagyobb terhelésre, mert itt kőkemény salakos derbik lesznek az ő ágán. Djoko meg van egy olyan érzésem rápihent erre a Garrossra...Kicsit tartok a versenytől, sokkal jobb sorsolásban reménykedtem.

1901.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1885.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 12:42

Fednek meg gondot jelentenek azok, akiket kapott? Ne röhögtess!

1902.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1898.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:57

F.Lopeztől??? Ne röhögtess légyszi! Lehet, hogy Nadal simán áthámozza magát a salakos spanyolokon, de ott azért kőkemény, igazi salakos derbik lesznek.

1905.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1901.
  • Replica
  • 2010.05.21. 12:59

Ba****ki,olvasd már,hogy mit írtam feljebb.Nem írtam,hogy gondot jelentenek...
Olvasás....ezt kéne még tudnod:)
Azt írtam döntős lesz....

Úgy hogy röhögj magadon meggint!

1906.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:02
 
 
   

Én amondó voltam sorsolás előtt, hogy legalább egy, igazi salakos spanyolt fog kapni Fed legkésőbb a 8 között. De még ez se jött be, ugyanis érdekes módon az összes salakos Rafa ágán van, ami valahol vicces, na.

1907.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:03
 
 
   

Fed sosem lesz képes 3 szettet nyeri Rafa ellen salakon, legalábbis egy meccsen, mert összvissz sikerült.

1908.
  • katma
  • 2010.05.21. 13:03
 
 
   

Lényeg az aki győzni akar a végén, mindenkit le kell győznie! Murry és Dzsoker mindketten feljövőben vannak! Bár Dzsokernél nem lehet tudni, hogy áll a betegségével! Rafa csukott szemmel is megveri a spanyolokat mert ő a legjobb salakos közülük! Kíváncsi leszek amit Fuzzy mondott, hogy a lassúbb pályán a "lépegetők", hogy fognak játszani!

1909.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1898.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:57

Mondjuk Lopezt simán veri Fed:)

1910.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1905.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:02

Akkor mit sírtok, hogy de nehéz ága van, ami egy vicc!

1911.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1908.
  • katma
  • 2010.05.21. 13:03

Murrayvel érvelni, aki salakon max közepes?

1912.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:05
 
 
   

Tavaly kidöglesztette magát a salakszezonban. Várható volt, hogy egy olyan elveszített madridi elődöntő után ő nem nyerhet. Most viszont lehet rápihent. Én sok hirtelen formajavulást láttam már...Persze, legyen igazad, de nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni Djokot, főleg nem a Garrosson.

1913.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1902.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:00

F.Lopez igen jól játszott Rómában szerintem. Jó salakos ő. Fejben megingatható,de ha elkapja a fonalat. Nagyot tud zúzni. És 200 km/h feletti szervákat tud folyamat.
Rómában is rácsodálkoztam Gulbis ellen.

1914.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1906.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:02

Vicces,de Nadalon kívül az összes salakosnál jobb...mivel ő a második legjobb salakon.
Ezt az erdményei alátámasztják.

1915.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1911.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:05

Murray szerintem jó lesz. Nincs semmi előzménye, hogy így legyen, de én érzem. Sok mindent jól szoktam megérezni általában. Úgyhogy meg lehet kövezni engem, majd ha kiesik, de én tartom, hogy jó lesz.

1916.
  • katma
  • 2010.05.21. 13:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1911.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:05

Salakon mindenki közepes csak Rafa jó!

1917.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1913.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:05

Nem lehet kihívás Fednek F.Lopez, ezt mondja Viktor is, meg úgy mindenki.

1918.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1910.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:04

Annak írjál aki azt írta,hogy nehéz ága van...én azt írtam vicces a sorsolás.
Az viszont kiderült,hogy nem olvasol normálisan....csak lököd a hülyeségeket.

1920.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1917.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:08

Úgy legyen.
De ha a a "Nadalosok" és a "Fedesek" szerint is rossz a sorsolás,akkor Kuznyecova nagy bravúrt hajtott végre a sorsolásnál.:-)))

1921.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1920.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:11

Nem rossz:):) vicces:D

1923.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:12
 
 
   

Kedves Mindenki! Egyezzünk ki abban, hogy mindketten azokat az ellenfeleket kapták, akik ellen általában nincs gondjuk, leszámítva az elődöntős ellenfelet.
Viszont Rafa ága "szakmailag" jóval nehezebb.

1924.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 13:13
 
 
   

Szerintem Fednek jó a sorsolása és fedes vagyok:)

1925.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:13
 
 
   

Gyorsabb lesz ,mint az MC-n,mindig is gyorsabb volt.

1926.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:14
 
 
   

Te tulajdonképpen a múltban élsz? Tudom én is ezeket az adatokat fejből, de egyszer ez is megváltozhat.

1927.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1923.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:12

Akkor legalább jól kifáradnak:)

1928.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1923.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:12

Ez egy "szakmai" vélemény??? :-)))))

1929.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1928.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:14

Ja:)

1930.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:15
 
 
   

Most az van ,hogy Nole nem is edzett csak pihent...:)

1931.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1925.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:13

MC az halál sz*r,tetű lassú téglaporos szemét pálya.:-)
Ez gyorsabb annál.

1932.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1931.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:16

Nem is tudom honna van nekik egyáltalán salakuk?:)

1933.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1930.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:15

Ki fog derűlni. Ha valami baja van, akkor nem jut elődöntőbe szerintem. Ha eljut odáig, akkor rendben van, és kőkemény ellenfél.

1934.
  • katma
  • 2010.05.21. 13:18
 
 
   

Az igencsak a salakos szezon eleje volt, nem mindenki játszott ott és nem abban a formában fognak valószínű, ugye nem kell folytatnom, egy kicsit más lesz mint MC!

1935.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1933.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:17

Ez így van....csak keveset meccselt.

1936.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1929.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:15

Ok. Meglátjuk mit fognak tolni egymás ellen a pályán.
Amúgy mindig van meglepetés,azt előre úgysem jósolja senki.
Most is lesz. Lehet hogy sem Fed,sem Nadal nem jut SF-be...:-)
Ki tudja. Nagyon kíváncsi leszek Mörire és Djokoerre. Mert nekik nem ment jól az utóbbi időben,de ha elkapják a fonalat akkor gáz lesz.

1937.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:19
 
 
   

Fuzzy salakszínűre változtatta a heyhot:)

1938.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1936.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:19

Én Gulbira vagyok kiváncsi...bár három szettben jobban kijön az agyilag zokni:)

1939.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1916.
  • katma
  • 2010.05.21. 13:08

Murray salakon sosem volt jó, bár lehet, hogy neked kiváló.

1940.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1938.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 13:21

Szerintem itt nem olyan életvszélyes Gulbis. Talán eljul negyeddöntőig, és annyi. Én valahogy Murray-t érzem keménynek, nem tudom miért. Csak megérzés.

1941.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1939.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:22

Repli, az idők változnak, Murray meg fejlődött. Várjuk ki a Garross-t, lehet, leesik majd az állad:)

1942.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:24
 
 
   

Fed megint elkerüli Nolet a Garroson, ami nem jó.

1943.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1941.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:24

Láttam Murrayt Madridban, az nagyon kevés a salakra, még Ferrer is simán verte.

1944.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1940.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:23

Kicsit túlértékeled Murrayt, ő az első salakoson fenn fog akadni. Ezt érzem.

1945.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1944.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:26

Nem volt az sima. És azon az ágon nincsenek salakosok, Murray megnyugodhat. Szerintem pozitív csalódást fog okozni most.

1947.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:31
 
 
   

Ahogy így átgondoltam, Nadalnak a 8 között kezdődik szinte. Ott egy Verda, Almagro, Gonzo, jöhet, akik kifársztják egymást elötte, majd Djoko/Ferrer/Roddick, ráadásul két nap pihenő van köztük, úgyhogy nem aggódom Rafáért.

1949.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:34
 
 
   

Verda ellen mi a mérlege Rafának? Hasonló. Mégis emlékezz tavalyi AO-ra. Nem érted, hogy nem lehet leírni előre? Ne gyere mindig a mérlegükkel, tisztában vagyok velük pontosan, valószínűleg láttam már annyi teniszt, mint te, és láttam ezeket a meccseket korábban. Djoko rápihent erre a Garross-ra, nem tudjuk hogy fog játszani, és amúgy sem mondtam, hogy Nadal ne verné. De nem a statisztikán dől el egy No.2 és No.3 mérkőzése egy Grand Slam elődöntőben.

1950.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:36
 
 
   

Megyek enni, később jövök.

1952.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:41
 
 
   

Közben utánanéztem:
HA

Luczak
Tipsarevic
F.Lopez
Wawrinka/Monfils
Gulbis/Söderling
Murray/Tsonga


Federer - Luczak 0-0
Federer - Tipsarevic 2-0 (mindkettő hard)
Federer - F.Lopez 7-0 (6 hard+1 fű)
Federer - Monfils 5-0 (3 salak (ebből 2 RG)+2 hard)
Federer - Wawrinka 4-1 (3 hard,1 salak,és egyszer Waw verte salakon MC-n(nászút:-))
Federer - Gulbis 2-1 (1 salak+1 hard,és 1szer Gulbi győzött salakon(MIND 2010-es
Federer - Söderling 12-0 (6 hadr+3fű+3salak(Hamburg,Madrid,RG))
Federer - Murray 5-6 (mindegyik hard!!! :-))))

1954.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:46
 
 
   

Mert a döntőt nem számoltam bele. Azért mert SF elég Fednek a 287-hez. Még akkor is ha Nadal győz.
De amúgy igaz.

1955.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 13:47
 
 
   

Nalbandian nem indul?

1956.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1955.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 13:47

Nem.:-(

1957.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1949.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:34

Láthattad, hogy Almagro élete formáját hozta, és azzal is csak arra volt jó, hogy megnehezítse Rafa dolgát.

1958.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:58
 
 
   

Sóder nagy ellenfél lesz fednek, a 12 meccsből 1 szettre volt jó...

1959.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1954.
  • erisen
  • 2010.05.21. 13:46

Tehát nektek a világelsőség fontosabb, mint az RG győzelem?

1960.
  • tzs
  • 2010.05.21. 14:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1940.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 13:23

Murray? Szerintem a 3. fordulót már a TV-ből nézi. Federer viszont nagyon jól járt ezzel a sorsolással, ahogy általában szokott:-) A sok spanyolt, akik kergetnék-fárasztanák őt, mind elkerülte. Ezt látván simán döntőbe várom, ahogy Nadalt is.

1961.
  • erisen
  • 2010.05.21. 14:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1959.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:58

Nekem igen. 287 a lényeg és Wimbi.
Ha sikerülne még 1x RG az nagy probléma nem lenne. De SF-el én már elégedett lennék.
Van egy olyan érzésem hogy 2009ben Fed egyszer és mindenkorra letudta RG-t.:-)
Wimbiben viszont várom Fedtől a 7.győzelmét,abban is behozná Pete-et.:-)

1962.
  • Prest
  • 2010.05.21. 14:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1959.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:58

Persze! Az Rg már megvolt, kit érdekel. Nem Fed terepe. Most a 286 hét a legközelebbi hatalmas rekord, amit túl kéne szárnyalni...^^ Ahhoz pedig kell egy SF...de még jobb lenne egy döntő.^^ :)

1963.
  • donnie
  • 2010.05.21. 14:45
 
 
   

most láttam a sorsolást. Federernek szerintem nem olyan gáz a sorsolása, bár már Monfils-tól kezdve meglepetés lehet.Bár úgy tudom h Monfils nincs vmi nagy formában. Nadalnak meg max Djokoval lehet izgalmas meccse.

1964.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.05.21. 14:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1962.
  • Prest
  • 2010.05.21. 14:37

ami meg is lesz ^^
C'MON FEDERER

1965.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 14:59
 
 
   

alapvetően nem könnyű fed sorsolása de h túljut wawrinkán és gulbison, söderling, murray vagy tsonga nem jelenthet neki gondot...rafanak elméletileg senki nem jelenthet gondot de majd meglátjuk...

söd meg szerintem minden GS előtt egy ilyen sorsolás elkerüléséért imádkozik, hátmég ha 1600 pontot kell védenie :P

1966.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:04
 
 
   

jameg a murray-gasquet jó kis elsőkörös meccs...ferrer és verda megszívták, hogy nadal ágára kerültek, főleg verda, hogy nadal negyedébe

1967.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1965.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 14:59

1200 :)

1968.
  • donnie
  • 2010.05.21. 15:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1965.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 14:59

az a vicces,hogy Federer sorsolása elvileg nem nehéz (elég a H2H-eket nézni),csak ugye amilyen formában van, lassan bárki verheti :). szerencsére 3 szettet ráverni azért elég nehéz.

1969.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1967.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:05

igaz, pardon :)

1970.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1959.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:58

Nekem spec. sok fontosabb dolog van ,mint az RG. győzelem...pl. a tenisznél vannak fontosabb dolgok,sőt Federernél is.
De ha kérded itt nem arról van szó,hogy valaki első vagy nem....hanem arról
hogy ennyi ideig senki nem volt első:287 hét.

1971.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1968.
  • donnie
  • 2010.05.21. 15:07

nem tudom miről beszélsz, döntőbe jutott madridban, vertegulbist és wawrinkát az ágáról, és a döntőben is aránylag jól játszott...jó formában van tulajdonképpen...és nem rossz sorolás mert azért djokot, verdát mégiscsak elkerülte

1972.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1969.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:10

Semmi gáz:) úgyse védi meg:D

1973.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.05.21. 15:14
 
 
   

Nadalnak az első ,,akadály" Hewitt vagy Belluci lehet majd,aztán Ljubicicon vehet revánsot,utána jöhet Verdasco,de neki útba esik majd Gonzo vagy Almagro,sőt Kohlshreiber is ott van aki ugye tavaly Nole-t verte úgy,hogy a szerb két döntőt játszott(MC,Róma) és Belgrádban nyert meg persze ott volt Madrid,amit nem kell körbeírnom,apropó Nole,neki (legalábbis számomra) a 2. körtől kicsit tarthat,mert Giraldo könnyen meglepheti,utána Hanescu,majd Querrey(mondjuk ő nem rossz salakon...),az első próbatétel Ferrero lenne,mondjuk ő MC után nem olyan jó,majd jönne Ferrer,aki qrva jó salakon, Roddickot meg majd el fogják kapni


Federenek Soderling lesz nehéz(de jó,abból döntő visszavágó lenne),de előtte ott lesz(lehet)F. Lopez,Stan,majd Monf,egy szóval,most vele volt a szerencse

Fuzzynak meg üzenem hogy jó az új köntös ;)

1974.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:14
 
 
   

amúgy verda mekkora hülye már...most is nizzában izzad mayer ellen...

1975.
  • donnie
  • 2010.05.21. 15:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1971.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:13

persze döntős volt, de hogy.Wawrinka ellen játszott jól, meg Gulbisnál a 2 szettől. A többiben elég ingadozó volt szerintem továbbra is.

1976.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1974.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:14

Kell a pénz ruhára:)

1977.
  • Perla
  • 2010.05.21. 15:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1970.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:13

énisénisénis, ugye?! :-O :-)))

1978.
  • agimano
  • 2010.05.21. 15:19
 
 
   

szerintem Soder nem fog sokaig jutni, most kapott ki Rochustol

1979.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1977.
  • Perla
  • 2010.05.21. 15:18

Hát Persze:-O:-)))))

1980.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1978.
  • agimano
  • 2010.05.21. 15:19

jól tette, nem akarta magát garros előtti héten megerőltetni

1981.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:23
 
 
   

amúg gyakorlatilag murray ágáról bárki is jut az elődöntőbe az az előzetes elvárásokhoz képest meglepetés lesz...murray, tsonga. berdych, juzsnyij, isner, baghdatis, robredo, garcia-lopez a kiemeltek

1982.
  • Perla
  • 2010.05.21. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1980.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:21

mostanában ha megerőlteti magát, akkor sem jut messzebbre. olyan túl sokat nem regenerálódott a térdével.

1983.
  • Replica
  • 2010.05.21. 15:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1961.
  • erisen
  • 2010.05.21. 14:15

Wimbot Rafa fogja vinni, ahogy 2008-ban, csak most nem lesz ötszettes.

1984.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1983.
  • Replica
  • 2010.05.21. 15:25

Téged meg remélem az ördög....még a Garros se kezdődött el.:)

1985.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 15:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1983.
  • Replica
  • 2010.05.21. 15:25

gondolom a döntő nem lesz ötszettes?!

1986.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 15:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1866.
  • erisen
  • 2010.05.21. 12:28

Jaj én egyáltalán nem erre gondoltam.... A magyar kézilabdán belül az NB I. élsportnak számít. erre gondoltam. Eszembe se jutna összehasonlítani Fed szintjével a magyar első osztályú kézilabdát. Bár azért a Foti teljsítménye tavaly világszínvonalú volt ... Ezt ne vegyük már el a magyar ffi kézilabdától.

1987.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 15:32
 
 
   

Fed és Nadal a saját ágán mindenkit ver elméletileg. De a meglepetés embert Federer oldalán tudom elképzelni ( talán Gulbis ). Djoko nagy kérdés és Murray is, bár Murcinak sok esélyt nem adok...

1988.
  • Perla
  • 2010.05.21. 15:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1979.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:20

na, basszus...babának meséltem az élet nagy dolgairól, erre nővérem aszondja, h "könnyűvérű tantira nem hallgatunk" :DDD de babának tetszett minden, úh folytattam spanyolul :-O sosem lehet elég korán elkezdeni :D

1989.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1988.
  • Perla
  • 2010.05.21. 15:35

El tudom képzelni miket mondtál neki:)

1990.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 15:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1988.
  • Perla
  • 2010.05.21. 15:35

Szia Perla:)

1991.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1990.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 15:38

Biztos nem ezt mondta:) esetleg a Baba:)

1992.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 15:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1991.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:39

Szia Viktor! Látom visszatértél a csatamezőre:-)

1993.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1992.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 15:39

Kellett,mert elszemtelenedett:)

1994.
  • erisen
  • 2010.05.21. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1973.
  • FedDjokDelPotro
  • 2010.05.21. 15:14

Ez igaz. A Giraldo gyerek elég komoly salakon. Djoker izgulhat.

1995.
  • erisen
  • 2010.05.21. 15:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1986.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 15:31

Nem veszem. Meg amúgy sem azt akartam leszólni.

1996.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:42
 
 
   

Eurosport:French Open - Murray draws brutal Roland Garros opener....ha-ha:)

1997.
  • erisen
  • 2010.05.21. 15:46
 
 
   

Az én 2 meglepetés embereim RG-re:

Giraldo (Djoker ellen kíváncsi leszek rá)
Gulbis (remélem csak Fedig:-))

1998.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 15:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1957.
  • Replica
  • 2010.05.21. 13:54

Almagro csak az első szettben hozta élete formáját. Ha másodikban is úgy játszott volna, Rafának kalács. Alma megtört, amikor nem tudta hozni a 2. szett elején a break-et, s onnantól kaki. Ha azt hozza...

1999.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 15:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1995.
  • erisen
  • 2010.05.21. 15:42

Ja, Giraldo! Én is csak hüledeztem, hogy milyen "állat":)

2000.
  • normaluser
  • 2010.05.21. 15:57
 
 
   

Szerintem jó ágaik vannak. Rogernél Gulbi, Rafánál Djoko lehet a kakukktojás. Djoko csak azért, mert mindig felszívja magát Rafára. Mondjuk az sem biztos, hogy eljut Rafáig. Rafa jobban tolja a salakteniszt, mint az ágán a salakosok. Nem lesz gondja.

2001.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 15:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1998.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 15:46

Ha meg Rafa hozza azt, amit tud salakon, akkor Almának kalács(2008 RG quarter- final:6-1,6-1,6-1). Gondolom azt nem láttad...De iagazad van, mint mindig, Rafa nagyon szar. Ha az ellenfél jó, akkor neki kalács. Sajnálom szegényt...

ui:mi lenne, ah ezt máshol rendeznétek le Replivel, mert láthatóan te minden kommentjére ugrasz, ami nem lenne baj, csak mindig "Rafa kárára" csinálod, ami egyenest vonza, hogy beleavatkozzak.

2002.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 16:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1999.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 15:53

igen, tud sülni, de a sülős játékosoknak nem kedvez a 3 nyert szett...bár vannak kivételek, meg azért az alapjátéka is aránylag megbízható giraldonak

2003.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 16:01
 
 
   

Hát Fed barátunknak megint csak kedvezett fortuna asszonyság:-)) Absolute nem szokatlan mondjuk. Egyetlen klasszikus salakost nem kapott. Max Gulbi lepheti meg, a többi faforgács ezen a talajon.:-)

2004.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1960.
  • tzs
  • 2010.05.21. 14:13

Alapvetően az is papírforma lehet, hogy kiesik korán. Én nem mondtam, hogy nem így lesz, csak van egy érzésem...És szerintem Murray jó lesz. Általában sok jó megérzésem van, de lehet, hogy ezzel nagyon mellé lövök.

2005.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 16:01
 
 
   

Verda azért holnap még döntőzik egyet Gaszkéval......

2006.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2001.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 15:59

Maradj ebben a hitben. Fel kell végre fognotok, hogy hiába 100-as Rafa, ha valaki nem enged neki csak 70-et. Alma ezt tette egy szettig. Szerintem még magát is meglepte. Be is kakilt utána, ahogy illik.

2007.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2003.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 16:01

Szerencsés Fed, lol vagy. Az a "max Gulbi" nyomta e szezonban Rafa után a második legjobb salakjátékot, s az egyetlen, aki igazán megszorongatta Rafát salakon. De ne zavarjon. Persze meglátjuk 3 szett GS-en mit produkál, de nem kell majd szégyenkeznie biztos vagyok benne. Annak viszont örültem volna, ha Söd-öt Rafa kapja, csak a visszavágó kedvéért, kis csemege lett volna. Bár Söd most sérült/gyenge. Szal Gulbi szerintem az egyik legnagyobb para a tornán, enyhén fel van spannolva a srác.

2008.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2001.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 15:59

Hol volt Alma 2008-ban ember? Nehogy válaszolj.

2009.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 16:11
 
 
   

szerintetetk murray ágáról ki jut elődöntőbe? nagyon érdekes lesz...

2010.
  • Perla
  • 2010.05.21. 16:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1989.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:37

semmi olyat ami ne lenne igaz :-O múltkor a postmenopausás kálcium és D-vitamin pótlásról meséltem Neki, tökre érdekelte, de gondoltam lazításként most veszünk egy kis anatómiát :DDD
tegnap láttam egy Schüttler elleni pötyögést, az vmi gálaszerűség akart lenni? :-O mondjuk elég karcsú volt :-)))

JöMöDöPö: szijjjjja :D Viktor mondta múltkor, h kérdezzem meg, h vagy-e fb-on. Kicsit shy guy a lelkem, nézd el Neki :D

2011.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 16:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2009.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 16:11

Igazad lehet!-)
Melyik ág kezd? Ezt ki tudja?

2012.
  • Perla
  • 2010.05.21. 16:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2005.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 16:01

sztem hülye ötlet volt, h elindult. MC+Barcelona kombináció után azért eléggé kidőlt mégha láthatóan javult is a kondija.

2013.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 16:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2010.
  • Perla
  • 2010.05.21. 16:12

Azt hittem, hogy észre sem veszel:) Nem még nem vagyok, de készülök:-)

2014.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2008.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:10

Felejts el...Csak indulatos kommenteket látni tőled. Igaz tőlem is egy ideje, de én legalább nem ezért regisztráltam ide. Rohadt elfogult vagy.

ui:Almagro szerinted hol van Rafától salakon??? Ne hülyítsd már itt az embereket.

2015.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2010.
  • Perla
  • 2010.05.21. 16:12

Én sem értem mi szüksége volt erre Verdasconak! Talán nem volt betervezve neki a korai madridi zakó. Ezért indult még egy tornán, de ezzel nem hiszem, hogy sokáig jutna.

2016.
  • Perla
  • 2010.05.21. 16:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2013.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 16:15

Téged ezer Juanból is kiszúrlak :-O
jól van, ha szeretne még vmit tudni majd megsúgja nekem én meg megkérdezlek :D amúgy csak asszem a korodat tippeltük meg az msn-es meccskövetésről beszélgettünk, úgy kerültél szóba. szóval egyikünk sem veszélyes, neeeeeeeeeeeeeeeeem :-)))

2017.
  • erisen
  • 2010.05.21. 16:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1996.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 15:42

Miért?
Gaszké nem olyan rossz. Első körnek meg kifejezetten combos ellenfél.
Nizzában is döntőzik holnap Verdával.

2018.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 16:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2016.
  • Perla
  • 2010.05.21. 16:22

Végül is hány éves vagyok?:D Ja és nem félek...

2019.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1998.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 15:46

Mese. Almát az törte meg, hogy Rafa elkezdett játszni. Az már sok volt neki, ahogy Fednek is, minidg.

2020.
  • baga
  • 2010.05.21. 16:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2017.
  • erisen
  • 2010.05.21. 16:24

Nem nagyon tudom alátámasztani semmivel, de én Verdában érzek egy most vagy soha lehetőséget. Egyszer minden vesztes sorozat megszakad, akár most is megtörténhet, a játéka megvan hozzá, talán egyszer a feje is csúcsformában lesz. :)

2021.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2014.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:16

És ha nem bírlak elfelejteni? :) Amúgy nem tudom milyen indulatról beszélsz. Halál jó kedvem van. Én csak azt mondom, hogy amit Alma nyújtott az első szettben (és ha azt tudná tartani több szettig), azzal megverhetné Rafát, főleg 1000-eken. Úgy is, hogy Rafa jó formában van. De Almáról beszélünk, aki ugyebár kakis kissé.

2022.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:33
 
 
   

Ezt nézzétek meg, nagyon durva:Roddick-Hewitt 2001 Us Open. Fiatalok voltak mindketten.

http://www.youtube.com/watch?v=5...

2023.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2007.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:09

Gulbis annyira szorongatta meg Rafát salakon, mint Negro, nem jobban. Fed ellen meg elé 60% is.

2024.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2019.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:29

Mese. Ha Alma tartja a játékát, akkor Rafa az életben nem kezd el játszani, mert akkor nem tudna.

2025.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2008.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:10

Fed hol volt 2008-ban? 6-1, 6-3, 6-0. Kérdés?

2026.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 16:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2017.
  • erisen
  • 2010.05.21. 16:24

a gasquet-starace meccs még csak most megy, nem tudom miért írjátok többent hogy ricsi-verda döntő lesz nizzában

amúgy ez valami taktikai dolog lehet verdánál, hogy GS-ek előtti héten versenyet, mert emlékszem, hogy a us open előtt is behúzta new havent...

2027.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2021.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:33

Nem ezzel van a baj, persze, hogy megverheti. De Rafának van egy szintje salakon, amihez ő kevés. Ennyi. Ne mondd azt, hogy a 100-as Rafát veri salakon, ha nem kakil be.

2028.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2024.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:35

Kreátori hülyeség. Alma Nadal miatt nemt duta tartani a játékát, mert látta, hogy negro egysíkú, hamar váltzotatott, és nyert. ezért is salakkirály.

2029.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2021.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:33

Hülye gyerek, ha Nadal hozza a szinjét, amit tud, akkor Negro lehet bármilyen formában, neki lőttek. Ott van 2008 Fed egy szettre sem volt jó.

2030.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2024.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:35

Hogy adogatott már Rafa azon a meccsen? Milyen görcsösen ütötte a labdát? Hol volt az akár csak a Monte Carlo-i játékához képest is? Ne nézd már ennyire egyirányból ezeket, mindig ezt mondom neked.

2031.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2023.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:34

"Gulbis annyira szorongatta meg Rafát salakon, mint Negro, nem jobban. Fed ellen meg elé 60% is."

Ez a mai LOL dumád?

Alátámasztja ezt bárki is itt? Talán még az elfogult Rafások sem. Rafa csak a meccse elején és legvégén tudta break-elni Gulbis-t. Almát meg agyba-főbe. Ne zavarjon. Maradj a meséknél.

2032.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2030.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:37

ok :)

2033.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2026.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 16:35

Ki is csinálta magát a negyeddöntőre Djoko ellen. Ez látszott főleg a negyedik szettben ott.

2034.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 16:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2020.
  • baga
  • 2010.05.21. 16:31

Persze kell a fej, de nem tudom, hogy fizikailag bírja-e, Mintha a bokáját is fájlalta volna. Vagy az csak színház volt?

2035.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2028.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:36

Rafa változtatott a játékán lol :) Rafának csak egy játéka van, a lába. Mindig ez volt és mindig ez is lesz. S amíg ezzel sikereket ér el, nem is kell változtatnia. Nem is igen tudna. De kár hogy mennem kell. Kezdett élmény lenni.

2036.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2031.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:38

Negro nehezebb volt, mert rafa rosszabb formában volt, míg Gulbis nem tudta úgy megszorongatni, mint negro az első szettben.

2037.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2034.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 16:40

Delpo-nak meg üzenem, hogy kapja össze magát uso-ra, nem érdekel hogyan, mert nem állok jót magamért:) Ott kell lennie.

2038.
  • baga
  • 2010.05.21. 16:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2034.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 16:40

Fogalmam sincs. Arra gondook, hogy ő is "öregszik ", ha valami nagyot akar szakítani, itt lenne az ideje.

2039.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2035.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:41

Te semmit nem értesz a teniszhez, nulla vagy. Rohangálással verte 14-szer a zsenit?LOL! Akkor nagy zseni lehet, akit ezzel bucira lehet verni!:)
Buta, láttad, hogy Nadal a 2. szettre hova ütött, milyen agresszivítással? És az elsőben? Na, erről van szó, tudatlan!

2040.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2037.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:42

Nem állsz jót magadért?:D Bárcsak megérnénk!:)

2041.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 16:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2039.
  • Replica
  • 2010.05.21. 16:44

ebben még igazad is van, bár a stílusod a szokásos...tényleg agresszív nadal, amint nem az, kikap...ma már csak védekezéssel nem lehet meccset nyerni a világ legjobbjai ellen

2042.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 16:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2037.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:42

Max kézrátétellel:-) Ha csak rajtunk múlna szívesen segítenék én is:-)

2043.
  • erisen
  • 2010.05.21. 16:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2026.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 16:35

Én megadtam előre Gászké-nek.:-)
De persze nincs lefutva,főleg hogy 1.set 2-1 Gaszké-nek.
Ettől még nyerhet Starace persze.
Csak hogy Gaszké azért nem rossz játékos,és salakon is tud ha akar...
A Möri-Gaszké kapcsán.

2044.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 16:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2033.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:38

igen, tényleg így volt, én sem értem teljesen ezt a dolgot

2045.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 16:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2038.
  • baga
  • 2010.05.21. 16:43

Szakítana ha tudna, de kellene az a "plusz" ami keveseknek adatik. Most nem azért, mert rossznak tartom, de nem fog nagyot alakítani. De ez csak egy vélemény:)

2046.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2045.
  • JMDP
  • 2010.05.21. 16:52

Szerintem sem.

2047.
  • erisen
  • 2010.05.21. 16:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2046.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:58

Nadal negyedében biztos nem.:-)

2048.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 16:59
 
 
   

Linket megnéztétek? 16:33-nál.

2049.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 17:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2047.
  • erisen
  • 2010.05.21. 16:59

Kíváncsi leszek, ki lesz a meglepi. Én Fed-Murray, Rafa-Ferrer elődöntőket várok.

2050.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2007.
  • iCreator
  • 2010.05.21. 16:09

Miért, a sorsolását milyen jelzővel illetnéd? Nézd meg a h2h-at ( de teccik ez ) a potenciális ellenfeleinél a döntőig. Sóderlink? Wawi? Luczak? Tipsarevic? Monfi? Murray salakon?? Ugyan már.

2051.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2049.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 17:01

Sztem Ferrer nem jut el addig. A többi stimmel:-)

2052.
  • erisen
  • 2010.05.21. 17:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2049.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 17:01

Akkor nem lenne meglepi? Max Djoker kiesése.
Lehet...

2053.
  • erisen
  • 2010.05.21. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2050.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:03

Milyen Söder? Nem lesz idén akkora tényező sajnos.:-(
Elég hullámzó volt a tavasz számára. Főleg Róma után.
Meg térdsérülés...szóval kicsit aggasztó.
Inkább Guébis. Az kemény dió lehet.

2054.
  • erisen
  • 2010.05.21. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2053.
  • erisen
  • 2010.05.21. 17:06

Mármint Gulbis.

2055.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:07
 
 
   

Az se ártana , ha tudnám nézni majd a közvetítéseket. A Euro adja ugye? Előre várom Szabó Gabi visításait Fed poénjainál:-) Jó lenne az öreg Vitár, vagy a Kapi- Taróczy páros inkább:D

2056.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 17:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2050.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:03

gulbist direkt nem írtad be? amúgy már megint uralkodik a megmondom a tutit mentalitás, valamint az előre megmagyarázása az adott kommentelő által kevésbé kedvelt játékos feltételezett jövőbeni sikereinek...

latolgassunk inkább

2057.
  • erisen
  • 2010.05.21. 17:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2055.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:07

Persze...Még jó hogy nem Horti Gábor.:-)))

2058.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2053.
  • erisen
  • 2010.05.21. 17:06

Igen , ezt mondom én is. Max Gulbi. Vele történt valami tavasszal, mert qrva jól játszott 2 -szer Fed, egyszer meg Rafa ellen is. Csak a 3 nyert szett, a mentális hiányosságok azalatt jobban kijönnek.
Egyébként nekem a Garros a kedvenc Slam-em. Wimbi túl gyors és nézni se mindig tudom ( akkorra kell időzíteni a nyaralásokat :-) az USO-t csípem a legkevésbé, az AO jó még és időm is van nézni.

2059.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 17:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2055.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:07

ezt sürgősen vondd vissza...:D vitár? ...a játékosokat nem ismerte fel...kapi meghát kapi, mindenki ismeri...SZG viszont az egyik legjobb magyar sportriporter

2060.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2056.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 17:07

Nem, nem nincs semmi gond Gulbi-val. Véletlen kihagytam a kommentből. Gulbi lesz az egyetlen komoly akadály Fed előtt a döntőig.

Ápropó, nem tudja valaki, hogy a nagy kedvencem Karlovic kinek az ágán van??:-))

2061.
  • erisen
  • 2010.05.21. 17:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2059.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 17:12

SZG király! Én nagyon bírom. Szerintem is az egyik legjobb Mo.-n.

2062.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 17:15
 
 
   

A Roddick-Hewitt-os linkhez mit szóltok, amit betettem?

2063.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2059.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 17:12

Vitárt poénnak szántam:-)

Ma is röhögök a beszólásain: Agassi csuklóhűsítőjén, meg a Krajicekes poénján, ami egy Chang-Krajicek meccsen hangzott el egy Kraji ász szerva után: " Meglepő ez az ász, hisz ennek a nyurga holland legénynek nem erőssége az adogatás " :DDD. Igaz a pontjainak a 98 %-át a meccs addigi pillanatáig szervából hozta... Nagyon a szeren volt Vitár papa.:-)

2064.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 17:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2059.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 17:12

SZG a legjobb, de nagyon elfogult. Néha nehéz kibírni. Sampras-Agassi-"kat" jól közvetítette, valamint Fed-Rafa-"kat". Amúgy idegesítő néha.

2065.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 17:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2060.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:12

nem indul

2066.
  • CarpeDiem
  • 2010.05.21. 17:19
 
 
   

Ezen a tálcanyalós képen Rafa pont olyan úgy néz ki, mint amikor gyerek korunkban odanyomtuk a nyelvünket az elemhez.

2067.
  • erisen
  • 2010.05.21. 17:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2063.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:16

Fociban is "otthon volt".
Afrika kupán:
A fekete fiúnál a labda.
Parma meccsen:
23-as számmal pályára lép a 23-as számú játékos.
Fenerbahce meccsen:
Recber a kapuban...nem Rüstü...nem tudom kedves nézők milyen papírt adtak nekem,mert ide Rüstü van írva,a kapuban meg Recber.
(a játékos neve Rüstü Recber...)
:-))))))

2068.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 17:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2067.
  • erisen
  • 2010.05.21. 17:20

Sokszor 5 percig meg sem szólalt, majd annyit mondott:"les". Majd megint 5 perc hallgatás, és így tovább...

2069.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 17:29
 
 
   

Kis Nadal-Verda csemege, ha összekerülnének:http://www.youtube.com/watch?v=Kg1zgLWo6nI

2070.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 17:41
 
 
   

Bocsi, beszart a gépem, akkor megint:http://www.youtube.com/watch?v=Kg1zgLWo6nI

2071.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 19:05
 
 
   

Söderling beats Nadal… onto court
As one would expect, four-time champion Rafael Nadal chose Philippe Chatrier court for his first practice session prior to the tournament, having a hit-out at 4.30 pm with his friend Feliciano Lopez. As the Majorcan came out onto the main show court, a certain Robin Söderling was just leaving after a practice session of his own. There is little love lost between the two, who decided not to have a reminisce about the last time that they met on Chatrier (when the Swede inflicted Nadal's first and indeed only defeat to date at the French in the Round of 16 last year). Jo-Wilfried Tsonga was also on "centre" court on Thursday, practising with affable Croat and recent first-time ATP Masters winner Ivan Ljubicic.

2072.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 19:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2071.
  • navratilova
  • 2010.05.21. 19:05

nem fognak valószínűleg találkozni, szóval mindegy...bár a döntőben összefuthatnak...az pikáns lenne...

2073.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 20:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2060.
  • rebootov
  • 2010.05.21. 17:12

Nem indul Karlo...lábsérülés.

2074.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 20:52
 
 
   

Na most utólag adom Gaszkénak:) nyert...

2075.
  • ettumifilii
  • 2010.05.21. 21:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2074.
  • Viktor61
  • 2010.05.21. 20:52

igen, ha nem is könnyen :D

2076.
  • vinc
  • 2010.05.21. 22:28
 
 
   

Witten bejutott RGre. nem ő volt a US openen a szabadkártyás, mackós testalkatú egyed?

2077.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 22:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2076.
  • vinc
  • 2010.05.21. 22:28

Aki Djokoval játszott kabarémeccset?

2078.
  • vinc
  • 2010.05.21. 23:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2077.
  • Rafain
  • 2010.05.21. 22:40

most, hogy mondod, halványan dereng, hogy játszottak. eddig csak az volt meg, hogy nem teniszező alkata van, és sokan csodálkoztak azon, hogy meddig eljutott (ez is halványan)

2079.
  • marias.attila
  • 2010.05.22. 03:02
 
 
   

Ez nagyon ott van. Federer is benne van egy picit, Rooney bealázza ping-pongban. Halálos :-))))
http://therepublikofmancunia.com...

2080.
  • marias.attila
  • 2010.05.22. 03:13
 
 
   

hey ho, milyen egy salak feeling lett itten!! :-)

2081.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 03:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2079.
  • marias.attila
  • 2010.05.22. 03:02

Csóri Ronaldinho-nak elég felemás lehetett ebben részt venni..

2082.
  • agimano
  • 2010.05.22. 06:08
 
 
   

tommanak üzenem, hogy van jegy hétfőre:) http://www.viagogo.fr/rolandgarr...

2083.
  • Turin
  • 2010.05.22. 09:28
 
 
   

Halihó!

Megkövetem Replicát, Bluffgame Stanéspannak bizonyult. :D (Persze csak akkor, ha nem Repli Stanéspan, de ez most se nem állítás, se nem feltételezés! ;) ) Viszont stílust utánozni kétségtelenül tud a fickó, mehetne a standup comedybe.

2084.
  • Dobs
  • 2010.05.22. 10:57
 
 
   

sziasztok!

Valaki világosítson fel, legyen szíves!

Azt tudom, hogy Davydenko csuklója el van törve, de mikor, hogyan történt?
Del Potro mikor szerezte a sérülését?
Klijsters miért nem indul?

2085.
  • Dobs
  • 2010.05.22. 10:59
 
 
   

Ja, és Söderlinggel kapcsolatban is volt valami sérülésről szó, az már elmúlt?
Mi volt az?

2086.
  • Dobs
  • 2010.05.22. 11:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2084.
  • Dobs
  • 2010.05.22. 10:57

Clijsters

2087.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 12:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2085.
  • Dobs
  • 2010.05.22. 10:59

Davy bal csukló: esést követően letenyerelt, azt hiszem Rotterdam.
Delpo: 2009 Miami óta sérült, most május elején műtötték.
Clijsters: láb

2088.
  • erisen
  • 2010.05.22. 12:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2085.
  • Dobs
  • 2010.05.22. 10:59

Söderling: térdsérülés, Barcelonában szedte össze szerintem.
A formáját nézve nem biztos hogy rendbe jött.
Reménykedek.

2089.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 13:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2088.
  • erisen
  • 2010.05.22. 12:43

Bocs, a viking lemaradt. Nagy kár, hogy szarakodik a térde:(

2090.
  • donnie
  • 2010.05.22. 15:26
 
 
   

érdekes egy top 10 mezőny lesz...Clijstersről nem is tudtam h nem lesz :(

2091.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 16:06
 
 
   

Kicsit visszatérve a meccsre. Mennyire ritka ez a jelenség, hogy a második szervából több pontot nyer valaki az elsőnél:

Lendl - 77% és 79%, 1987 USO negyeddöntő
Connors - 47% és 54%, 1978 Wimbi döntő
Agassi - 64% és 68%, 2001 Wimbi elődöntő
Roger - 76% és 79%, 2008 AO, R64
Clijsters - 63% és 72%, USO tavalyi döntő
Női mezőnyben volt még jellemző a 80'-as évek végén, 90'-es évek legelején.

Mivel lehet ezt a jelenséget a madridi döntőben megmagyarázni? Top spin a második a adogatásra? vagy véletlen?

2092.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 16:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2091.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 16:06

Lehet hogy következő meccsük előtt az lesz a fő kérdés, hogy vajon bejönnek-e Rafa MÁSODIK adogatásai? :D

2093.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 16:45
 
 
   
2094.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 16:54
 
 
   

Nőknél rögtön a tavaly döntős vs. tavalyi negyeddöntős :D Jól összejött! :)

2095.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 17:02
 
 
   

Gasquet-Verda 63 57 76 Na ennek fényében kár volt Verdának fárasztani magát...

2096.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 17:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2095.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 17:02

igen, jól lefárasztotta magát a garrosra...és még meg se nyerte a tornát

amúgy grat richienek, ráadásul a bordeaux-challengerrel együtt ez a második tornagyőzelme zsinórban

2097.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 17:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2096.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 17:13

Sérülésből is másfél nap alatt gyógyul, kiheveri :D

2098.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 17:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2097.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 17:17

Kicsit "rosszmájú"?:XD

2099.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2098.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 17:27

Kicsit :p Ha valakiről nem tudtam volna elképzelni, hogy még ma szombaton is tétmeccset játszik Madrid után az Verdasco.

2100.
  • Perla
  • 2010.05.22. 19:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2095.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 17:02

okos edző, okos gyerek... :D

2101.
  • agimano
  • 2010.05.22. 19:21
 
 
   

nem tudom, hogy Verda miért indult el ennyi versenyen, szerintem ez túl sok, ő is rá fog jönni szerintem utólag, ha eddig még nem tette volna

2102.
  • Turin
  • 2010.05.22. 20:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2101.
  • agimano
  • 2010.05.22. 19:21

Tényleg semmi értelme nem volt, és nem sokra megy egy 250-es torna döntőjével, van már neki idénről. Szóval irtó nagy baromság volt. Akkora, hogy egyszerűen nem is értem. Több észt feltételeztem még róla is azért.

2103.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 20:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2102.
  • Turin
  • 2010.05.22. 20:09

kell, hogy legyen a dolog mögött valami ésszel felfogható elképzelés...ez nem csak verda döntése, hanem a menedzsmentjéé is...a usopen előtt is indult versenyen, szerintem az lehet a dolog mögött, hogy a könnyebb mezőnyben szerzett pontoktól megnyugszik a GS-re...de akkor is hülyeség

2104.
  • Perla
  • 2010.05.22. 20:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2103.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 20:19

a pontoktól megnyugszik, az tutti... de attól meg marha ideges lesz, ha emiatt nem bírja kondival és kiesik :D

2105.
  • agimano
  • 2010.05.22. 20:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2103.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 20:19

szerintem nem gondolták, hogy ilyen jó lesz és benevezték kb mindenhova, csak menet közben látni kellett volna, hogy túl sok, de hát az ő dolguk, lehet, nem is lesz igazam, igazunk, és tök jól fogja bírni:)

2106.
  • Rafain
  • 2010.05.22. 20:41
 
 
   

Szerintem Verdának abszolút nem volt betervezve a korai búcsú Madridban. Ez a torna amolyan "B"terv lehetett neki a formába lendülésre. Akkoris hülyeség persze.
Apropó Madrid:kezdődik a Bayern-Inter, úgyhogy megyek is:)

2107.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 20:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2104.
  • Perla
  • 2010.05.22. 20:30

igazából bármi is a gondolat a versenynaptára miatt, eléggé értelmetlennek tűnik...na mindegy, majd meglássuk, úgy is rafa ágán van, szóval mindegy :D

2108.
  • Perla
  • 2010.05.22. 20:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2107.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 20:45

jaaaa, persze, mindig elfelejtem, h van az a spanyol szabály :DDD

2109.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 21:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2105.
  • agimano
  • 2010.05.22. 20:40

de hamár ilyen jól ment neki, simán visszaléphetett volna...vagy kiesik első körben mint söd

2110.
  • Perla
  • 2010.05.22. 21:20
 
 
   

vezet az Inter :D

2111.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 21:40
 
 
   

Miben reménykedik a Munich tulajdonképpen? Hogy Webb majd kiállít egy inter védőt? Vagy hogy Robben megint átrúgásból gólt szerez? Eddig tiszta Manchester elleni második félidő. Nem elég birtokolni a labdát, ha nincs Messid :D

2112.
  • Rafain
  • 2010.05.22. 21:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2111.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 21:40

Nincs még vége, van tartalék bőven a Bayernben. Ha nem rúgja be a másodikat az Inter, szerintem előbb-utóbb betalál a München. Németek...

2113.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 21:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2112.
  • Rafain
  • 2010.05.22. 21:45

na igen, a szállóigében bízhatnak! Most amúgy jól kezdtek, de egyből kaptak életveszélyes kontrát... ilyen ez a meccs! remélem lesz még gól!

2114.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 22:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2112.
  • Rafain
  • 2010.05.22. 21:45

előbb-utóbb tényleg beszenvednek valami három méteres lesről rúgott, előtte kézzel átvett, az ellendél mind a 11 játékosán megpattanó gólt :P :D nem szeretem az intert, de inkább ők mint a bayern :D

2115.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 22:13
 
 
   

Milito 2! Ennyi :D

2116.
  • Perla
  • 2010.05.22. 22:13
 
 
   

Diego lelkem írhat egy nullát az eddigi ára után :D

2117.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 22:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2116.
  • Perla
  • 2010.05.22. 22:13

:D :D

2118.
  • Perla
  • 2010.05.22. 22:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2114.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 22:11

:-)))))))))))))))))))

2119.
  • normaluser
  • 2010.05.22. 22:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2114.
  • ettumifilii
  • 2010.05.22. 22:11

Héj, Webb a bíró, nem Tom Henning Øvrebø :D:D

2120.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 22:41
 
 
   

Milito az isten:-)

2121.
  • Perla
  • 2010.05.22. 22:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2120.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 22:41

mese nincs, argentin :D

2122.
  • Rafain
  • 2010.05.22. 23:03
 
 
   

Én akkoris azt mondom, a szezon legjobbja Jose Murinho. Zseni az ember. Reszkethet a Barca jövőre, ha a Realba megy.

2123.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 23:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2121.
  • Perla
  • 2010.05.22. 22:50

Az argentinok istene :-)))

2124.
  • katma
  • 2010.05.22. 23:09
 
 
   

Jose a király! Egy éve megmondta kiket kér az Interbe hogy BL nyerjen! Most a Realnak kell szurkolnom!

2125.
  • Perla
  • 2010.05.22. 23:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2123.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 23:04

akkor vb-n egyértelműen Új-Zélandnak szurkolsz, ugye? :-O amúgy én is..de a biztonság kedvéért azért beszerzek még egy algériai zászlót is :D

2126.
  • agimano
  • 2010.05.22. 23:22
 
 
   

Roger van a CNN-n, most meg Rafa:) Roland Garros inkább úgy mondanám:)

2127.
  • agimano
  • 2010.05.22. 23:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2126.
  • agimano
  • 2010.05.22. 23:22

inkább rafáról volt szó benne, Fed is róla beszélt:)

2128.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 23:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2125.
  • Perla
  • 2010.05.22. 23:16

Haha, teljesen egyértelmű:-) Látom a fő esélyesekre utazol:D
Bocs, most már csak a tenisz, mert kipofozás lesz:)

2129.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 23:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2127.
  • agimano
  • 2010.05.22. 23:28

És mit beszéltek, ha megosztanád velünk is?

2130.
  • agimano
  • 2010.05.22. 23:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2129.
  • JMDP
  • 2010.05.22. 23:40

hát nem sokat:) szerintem valahol a közepénél kapcsolódhattam be, Roger azt mondta, hogy tavaly Rafa meccsének a közepére ért haza, szerintem a harmadik szettre, de mondta, hogy hanyadikra, de nem emlékszem és azt nézte, hogy úristen, valaki szettet vett el Rafától a Garroson, mi történik. Aztán beszéltek rafával, aki mondta, hogy szereti RG-t, nagyon fontos torna, mindig rendesek voltak vele Párizsban, a nézők ellene fordultak, de hogy azt csinálnak, amit akarnak. Szerinte ebből az újságírók sokkal nagyobb ügyet csinálnak, mint ő maga. Beszélt Costa és Corretja is és még más emberek is, hogy a spanyolok mindig salakon voltak jók, Barcelona volt mindig a tenisz központja, ott volt a legjobb akadémia, oda kellett valakinek menni, ha teniszezni akart. Nem voltak fedett pályák és kemény pályák is alig, csak salak. Sergi Bruguera miután nyert RG-t, a spanyolok elhitték, hogy ők is nyerhetnek GS-t, aztán jött Moya is, aki mallorcai volt és nem barcelonai, Rafa ekkor 12 éves volt. Aztán Rafával beszélgettek, de angolul, így nem volt túl informatív a dolog. Kérdezték, hogy ő egy példakép-e, de mondta, hogy ő ilyet nem akar magáról mondani, tudja, hogy sokan szeretik, tudja, hogy van akik nem kedvelik, ő csak próbálja tenni a dolgát. Costa, vagy valaki más azt mondta, hogy imádják rafát a spayolok és csak azért mennek el sokan tenisz meccsre, mert őt akarják látni. Aztán az emberek azt mondták, hogy Rafa az esélyes, kb ennyi volt:))

2131.
  • JMDP
  • 2010.05.23. 00:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2130.
  • agimano
  • 2010.05.22. 23:56

Kösz a kimerítő választ:-)
A tippversennyel mi van egyébként? Lesz vagy nem lesz?:)

2132.
  • agimano
  • 2010.05.23. 00:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2131.
  • JMDP
  • 2010.05.23. 00:03

szerintem lesz
ha más nem, akkor én elvállalom a pontok számolgatását, írok fuzzynak, hátha tud csinálni erre egy külön topicot, vagy akár csak egy külön posztot, amit nem kellene mással összerondítani, és akkor nem lesz olyan gázos a dolog.

azt kellene kitalálni, hogy hány meccset vegyünk be, ezreseken általában a második körtől tippelünk 8 meccsel, aztán megint 8, 4, 2, 1. itt most mikor és hány meccsel kellene kezdeni, hogy ne legyen teljesen behozhatatlan az előny pár nap után?

2133.
  • JMDP
  • 2010.05.23. 00:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2132.
  • agimano
  • 2010.05.23. 00:07

Nem tudom, hogy legyen. Szerintem a holnapi tippek ugrottak! Ezt kellene eldönteni addig míg lesz topic.

2134.
  • agimano
  • 2010.05.23. 00:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2133.
  • JMDP
  • 2010.05.23. 00:12

mivel egy minimum kör két napos, az nem baj, mert egy körből nem kellene mondjuk 10-nél több meccs, de még lehet, hogy az is sok, pl lehet, hogy a teljes első fordulót kihagyhatnánk.

2135.
  • Rafain
  • 2010.05.23. 00:39
 
 
   

Bum-Bum Boris-t megkérdezték kik a favoritok RG-n. Ő azt mondta 3 favorit is van:Nadal, Nadal és Nadal:)

2136.
  • katma
  • 2010.05.23. 07:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2132.
  • agimano
  • 2010.05.23. 00:07

Én elvállaltam a tipp számolását csak meg kéne beszélni hogy legyen! Szerintem ha nincs külön topik lehetne egy régi után tippelni mondjuk a Madrid 5. nap mert oda senki sem fog már véleményt írni ütköztetni! Nem tudom mi a véleményed!

2137.
  • agimano
  • 2010.05.23. 07:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2136.
  • katma
  • 2010.05.23. 07:37

ok, írtam Fuzzynak, ha ma csinál egy új bejegyzést, akkor ott játszunk, ha nem, akkor majd kitalálunk valamit

2138.
  • katma
  • 2010.05.23. 08:18
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2137.
  • agimano
  • 2010.05.23. 07:46

Az a gond ha most Fuzzy csinál egy új topikot és az lesz a legutolsó, tuti, hogy mindenki átmegy oda mert azt szoktuk meg! Az lenne jó ha írna egy tippverseny Garost és két hétig csak tippek és értékelések mennének ide, utána egy indul a Garos cikket egy bevezetőt a tornára és akkor talán nem ír senki a Tippeshez! Mi a véleményed?

2139.
  • agimano
  • 2010.05.23. 08:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2138.
  • katma
  • 2010.05.23. 08:18

írtam neki, hogy kettőt csináljon, egyet tippelni, egyet dumálni:))

2140.
  • agimano
  • 2010.05.23. 08:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2139.
  • agimano
  • 2010.05.23. 08:27

mármint így írtam neki direkt:)

2141.
  • katma
  • 2010.05.23. 08:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2140.
  • agimano
  • 2010.05.23. 08:28

Ok úgy jó lesz!

2142.
  • ettumifilii
  • 2010.05.23. 08:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2132.
  • agimano
  • 2010.05.23. 00:07

64-el kezdünk az jó lesz szerintem :D :P amúgy lehet, hogy úgy kéne átvariálni, hogy az elrontott tippekért pontlevonás jár, és akkor az utolsó forduló is izgalmas lenne, mert nagyobb távolságról lenne az első befogható...bár ez sem az igazi

2143.
  • agimano
  • 2010.05.23. 08:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2142.
  • ettumifilii
  • 2010.05.23. 08:30

ne, szerintem levonás ne járjon:) pár érdekes meccset bevehetnénk a 128-ból is, pl Murray-Gasquet meccset, nem is tudom, hogy milyen érdekes párosítások vannak még:)

2144.
  • katma
  • 2010.05.23. 08:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2142.
  • ettumifilii
  • 2010.05.23. 08:30

Te mint teniszező kiválasztanád a tíz meccset?

2145.
  • katma
  • 2010.05.23. 08:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2142.
  • ettumifilii
  • 2010.05.23. 08:30

Ha valaki nem találja el eleve nem kap pontot, mért kéne a végén duplán büntetni, így irreális lenne az egész!

2146.
  • Perla
  • 2010.05.23. 09:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2142.
  • ettumifilii
  • 2010.05.23. 08:30

nekem tetszik a pontlevonásos verzió :D de én bunkó vagyok, úh az nem számít :D tippeljetek minden körben minden meccsre, ffi, női, páros, vegyes páros, juniorok, seniorok, wheelchair! akkor aztán tényleg egyenlő esélyek lennének :-)))))))

2147.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.23. 10:15
 
 
   

a címlapon kint van a napi chat és a fogadás.

2148.
  • katma
  • 2010.05.23. 10:41
 
 
   

Köszönjük!! Akkor ki jelöli ki a meccseket?

2149.
  • Perla
  • 2010.05.23. 10:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2148.
  • katma
  • 2010.05.23. 10:41

ettu nem vállalta?

2150.
  • katma
  • 2010.05.23. 10:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2149.
  • Perla
  • 2010.05.23. 10:47

Nem írt vissza nem tudom, de a mai nap gázos mert mindjárt kezdődnek a meccsek!

2151.
  • Perla
  • 2010.05.23. 10:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2150.
  • katma
  • 2010.05.23. 10:49

én úgy értettem, h akkor, amikor Te elvállaltad a számolást. de az lehet, h még Róma volt vagy Madrid. a mai nap szerintem bukó, max akkor nem, ha a késői meccsekből választotok.

2152.
  • Perla
  • 2010.05.23. 10:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2150.
  • katma
  • 2010.05.23. 10:49

amúgy meg a helyedben bevezetném a diktatúrát :DDDD aztán majd még ráértek variálni a meccskiválasztó embert, csak így legalább nem esne ki az 1. nap.

2153.
  • katma
  • 2010.05.23. 11:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2151.
  • Perla
  • 2010.05.23. 10:53

Én Troynak írtam, hogy elvállalom,mert kérték, hogy akinek van ideje az csinálja, megköszönte de azóta nem nagyon beszéltünk róla! Én nem játszom igazán nem tudom ki jelöli ki mert nagyon nem figyeltem! Szerintem Fuzzyt meg kéne kérni, hogy tegye ki a második napot és akkor onnan kezdhetnénk! De semmi mozgolódást nem látok a tippelők részéről!

2154.
  • katma
  • 2010.05.23. 11:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2152.
  • Perla
  • 2010.05.23. 10:58

Nem tudom hogy időrendi sorrendbe vannak e a meccsek leírva, ha igen akkor egy félórát várunk és az utolsó 10 meccset betehetjük és talán nem veszik el az első nap!

2155.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.23. 11:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2153.
  • katma
  • 2010.05.23. 11:01

miért tegyem ki a második napot? még beosztás sincs meg. az első nap most kezdődik, sztem simán mehet, hogy 2-ig mennek a fogadások. este kiteszem a 2. napot. ok?

2156.
  • katma
  • 2010.05.23. 11:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2155.
  • fuzzydunlop
  • 2010.05.23. 11:11

Köszi, így jó lesz!

2157.
  • Perla
  • 2010.05.23. 11:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2153.
  • katma
  • 2010.05.23. 11:01

vasárnap 11-kor nem csoda..pihenés, család, satöbbi :-)))
a 2.nap már most megvan szerintem, mivel az is 1. forduló.
na, megnéztem, nem írták ki a holnapi párosításokat még, úh ha minden pályáról a 3. és 4. meccsek közül választasz vmit, akkor még van rá esély, h ne maradjanak le a tippelők.

http://www.rolandgarros.com/es_F...
vagy
http://www.rolandgarros.com/es_F...

2158.
  • katma
  • 2010.05.23. 11:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2157.
  • Perla
  • 2010.05.23. 11:14

Figyu! Szerintem ne variáljunk mi betesszük a meccseket a mai napra, kettőig tippelhetnek aztán majd meglátjuk mi lesz a vélemény legfeljebb leszavazzák az első napot! Így jó, hogy Fuzzy este beteszi a második nap programját és beindulunk lassan!

2159.
  • Perla
  • 2010.05.23. 11:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2158.
  • katma
  • 2010.05.23. 11:23

a 2. napot a drawból már most ki lehet másolni. de nekem mindegy, vizsgaidőszak miatt jó esetben a döntőt látom majd. csak azt nem értem, h itt volt az egész hét kitalálni az állítólag nagyon várt tippjátékot, erre megint a szokásos első fordulós passz van :-)))))))))

2160.
  • katma
  • 2010.05.23. 11:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2159.
  • Perla
  • 2010.05.23. 11:31

Igen én próbálkoztam felvetni a témát de csak agimano volt ebben partner!

2161.
  • katma
  • 2010.05.23. 11:39
 
 
   

Valaki nem tudja beírni, hogy várhatóan kettő után milyen meccsek lesznek?

2162.
  • JMDP
  • 2010.05.23. 12:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2161.
  • katma
  • 2010.05.23. 11:39

Szerintem az első napot hagyd a fenébe! Estére fuzzy beteszi a holnapit és akkor választunk. Most úgy sincs itt senki.

2163.
  • katma
  • 2010.05.23. 12:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2162.
  • JMDP
  • 2010.05.23. 12:45

Részemről Ok! Este megbeszéljük, hátha többen leszünk ki jelöli ki a meccseket, meddig szavazhatnak stb

2164.
  • JMDP
  • 2010.05.23. 12:57
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2163.
  • katma
  • 2010.05.23. 12:50

És mi lenne ha most az összes férfi meccsre tippelnénk és nem lenne gond a kijelölés? Nem sokkal több és lehet sérülés vagy bármi más, egyébként is csökken majd a meccsek száma.

2165.
  • Perla
  • 2010.05.23. 13:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2164.
  • JMDP
  • 2010.05.23. 12:57

megjött az ész közénk :D

2166.
  • katma
  • 2010.05.23. 13:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2165.
  • Perla
  • 2010.05.23. 13:14

Igen okos, csak azt képzeld el, hogy 20 tippelőnél 16 meccs azt jelenti, hogy 320 sort nézel végig, hogy 1 vagy két pontot kap, összeállítod a napi eredményt és az összesítést! Elég 10 meccsnél 200 tipp!

2167.
  • Perla
  • 2010.05.23. 13:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2166.
  • katma
  • 2010.05.23. 13:34

jóvanna...asszem ilyenek miatt nem vállalták sokan :-)))
ha csak ezen múlik, a mai napot összeszámolom este, így, h van tippelős hely, nem olyan vészes 1x megcsinálni.

2168.
  • katma
  • 2010.05.23. 13:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2167.
  • Perla
  • 2010.05.23. 13:43

Persze könnyebb de a mai nap kuka mert alig vannak a fórumon ! Kisütött a nap oszt család!

2169.
  • Perla
  • 2010.05.23. 14:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2168.
  • katma
  • 2010.05.23. 13:45

ok, én ennyit tudtam tenni az ügy érdekében :D
azért leadom a mai tippemet: RG-Család --> Család 3 :-))))

2170.
  • katma
  • 2010.05.23. 14:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2169.
  • Perla
  • 2010.05.23. 14:16

:-))))

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább
2012. 05. 15. 19:59

Távoli kékség

olvass tovább
2012. 05. 13. 15:38

Madrid: kössétek fel a...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések