2010. 03. 17. 06:26
Federer három mérkőzéslabdáról veszített
Marcos Baghdatis zsinórban hat elveszített mérkőzés után győzte le Roger Federert.
Sokáig minden a megszokott kotta szerint zajlott. Federer magabiztosan hozta adogató játékait és az első szett végén breakelte a ciprusit (5:7).
Ugyanebben a ritmusban haladt a második játszma is annyi kivétellel, hogy a világelső kizárólag adogatásaira épített. Az első szettet is negatív mérleggel zárta, vagyis többet hibázott, mint amennyi nyerőt ütött, de a másodikban már nem is próbálkozott semmivel, indiszponáltan és rengeteg hibával teniszezett. 5:4-es vezetés után így is két meccslabdához jutott, de elcsapta mindkettőt. A következő játékban a mérkőzés során először elveszítette adogatását és néhány perccel később már a döntő szettet kezdte (7:5).
Federer nem látszott különösebben zavartnak, 2:1 után elvette Baghdatis adogatását, de a ciprusi szíve ma is a helyén volt és újra visszajött a mérkőzésbe, sőt a rövidítésért adogatva újabb mérkőzéslabdát hárított. Pontosabban Federer elcsapta ezt is, az előzőekhez hasonlóan.
A rövidítésben egyetlen Federer hiba döntött Baghdatis javára (7:6).
A svájci a végére szétesett rendesen, 41 nyerő mellett 46 hibát vétett, így a nagyot küzdő ciprusi teljesen megérdemelten vitte a meccset.
Eredmények:
[27] M Baghdatis
(CYP) d [1] R Federer (SUI) 57 75 76(4)
[4] A Murray (GBR) d M
Russell (USA) 63 75
[6] R Soderling (SWE) d [28] F Lopez (ESP) 76(3)
64
[7] A Roddick (USA) d T de Bakker (NED) 63 64
[9] J Tsonga
(FRA) d [24] A Montanes (ESP) 46 63 63
[18] T Robredo (ESP) d D Sela
(ISR) 63 60
[22] J Melzer (AUT) d S Greul (GER) w/o (illness)
N
Almagro (ESP) d J Blake (USA) 64 36 63
[2] C
Wozniacki (DEN) d [16] N Petrova (RUS) 63 36 60
[4] E Dementieva
(RUS) d [19] A Rezai (FRA) 63 63
[5] A Radwanska (POL) d [11] M
Bartoli (FRA) 63 62
[6] J Jankovic (SRB) d [17] S Peer (ISR) 62 62
[8]
S Stosur (AUS) d [12] V Zvonareva (RUS) 62 75
[28] M Martinez
Sanchez (ESP) d [13] Y Wickmayer (BEL) 64 62
[18] J Zheng (CHN) d
[WC] A Molik (AUS) 63 46 76(1)










Szegény Te!
Ha már neked sem tetszik, akkor tényleg mély gödörben lehet a tenisz.