Fuzzy Dunlop

2009. 05. 31. 18:38

RG: Kiesett Rafael Nadal

Az év teniszszenzációja!

 -

A négyszeres bajnok Rafael Nadal nem jutott a legjobb nyolcba idén a Garroson.
Robin Soderlingen - Rafel Nadal 6/2, 6/7, 6/4, 7/6

Rafaára fogadni sem volt érdemes.
- még soha életében nem szenvedett itt vereséget.
- egyetlen mérkőzésen sem veszített egy játszmánál többet.
- utoljára 2007-ben veszített egy szettet, Federer ellen a döntőben.
- néhány napja megdöntötte a legendás amerikai játékos Chris Evert sorozatát és zsinórban 30. győzelmét aratta Párizsban.

Borg szelleme
Borg 1978 és 81 között zsinórban négy alkalommal nyerte meg a Francia Nyílt Teniszbajnokságot.

Ezt megelőzően már 74-ben, sőt 75-ben is az ő nevét vésték a híres tálba, de közte két év kimaradt.

Rafa tavaly játszmaveszteség nélkül állította be Borg csúcsát, megdönteni azonban sem sikerült.
Tavaly nyáron Federer járt hasonlóan.
Zsinórban hatodik (Borg: öt győzelem) Wimbledoni címétől éppen Rafa fosztotta meg.

Bosszúról szó sincs, ezúttal nem a svájcin múlott, bár mindenki ezt várta.

Hanem Robin Soderlingen.

 -

A svéd leütötte a pályáról Rafát és ezúttal a világelső nem tudott váltani.
Végig Soderling irányított a mérkőzés során 59 nyerő ütése mellett összesen 33 hibát vétett.
Nagyszerűen adogatott, megtámadta Rafa második szerváit, ha kellett hálózott és rendületlenül csépelt hátulról iszonyatos tenyereseivel.

Végig azt vártuk, hogy kipukkad, de nem. Nagyon nem.
A negyedik játszma rövídésében lesöpörte a kétségbeesett címvédőt.

A két játékos viszonya egyébként nem túl fényes.

Két éve Wimbledonban Soderling kifigurázta Nadal szerva előtti cirkuszát, amit a spanyol eléggé zokon vett. Néhány hete Rómában Rafa kicsit sem kegyelmezett és összesen egy játékot engedélyezett a svédnek.

Ennél nagyobb meglepetés nem történhet.

Ki nyeri a Garrost?

+
Rafael Nadal
+
Roger Federer
+
Andy Murray
+
Novak Djokovic
+
Valaki a "rosszak" közül

18 hozzászólás

1.
  • morcfrombme
  • 2009.05.31. 18:34
 
 
   

Istenem, mióta vártam én már erre! :o)))))

(Soderling egyszerűen zseniális volt! A siker kulcsa az volt, hogy konzisztensen (kötél idegekkel) tudta alkalmazni a következő gameplan-t: leütni Nadal-t a pályáról.)

(így zárójelesen jegyzem meg, hogy kezd tisztulni az út Roger előtt: tegnap Djok, ma Nad! kopp, kopp, kopp... :o)

2.
  • marias.attila
  • 2009.05.31. 18:53
 
 
   

Hatalmas meglepetés. Az, hogy esetleg nem nyeri meg, még talán elképzelhető volt, node így... Szerintem a Madriddal rontotta el, illetve rontották el neki. Túl durva lett a salak szezon, a vége előtt ráadásul egy teljesen sajátos madridi pályával, ahova muszáj volt elmenni. No meg az elvárások. Nem tudom olvastátok-e, de Agassi például egy interjúban már arról beszélt, hogy szerinte Nadal az év összes Grand Slam tornáját is megnyerheti, hiszen ha megvan RG (!) és utánna Wimbledon (!!!), akkor a júesz már csak össze jön. És ezt sokan várták is tőle, ami nagy nyomást jelenthetett. Mindenesetre szép amit Garroson eddig összehozott, grat neki.
Azt azért sajnálom, hogy nem Federer győzte le, vagy esetleg Murray...

3.
  • nadalfan
  • 2009.05.31. 19:29
 
 
   

Rettentően sajnálom, hogy ez történt. Hiszem, hogy ez csak a puszta rossz véletlennek (vagy a rossz szerencsének) köszönhető. Nadal továbbra is a No. 1 számomra és több millió embernek is a világon.
Egyébként az idén is összejöhet még a 3 Grand Slam. :)
Ja és a ROGER fanoknak a figyelmébe ajánlom, hogy amiért a SALAKKIRÁLY búcsúzott, azért még ott van a mezőnyben pl.: Tsonga, Monfils, Murray és a nevezetes soderling.
Minden esetre gratulálok Nadalnak az eredményeihez!!!
Vamos Rafa!

4.
  • agimano
  • 2009.05.31. 20:11
 
 
   

Hat nem jon ossze neked az alomdonto, meg a vegen az angol pasi visszakeri a jegyeket:) vagy Roger is kiesik, es egy Delpo-Murray dontot kell nezned:)

5.
  • fuzzydunlop
  • 2009.05.31. 21:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 3.
  • nadalfan
  • 2009.05.31. 19:29

én is nagyon sajnálom. számtalan alkalommal írtuk le, hogy Rafa minden idők legnagyobb salak pályás játékosa (lehet). a kis kérdőjel marad, hiszen Borg összesen 6 alkalommal győzött Párizsban. továbbá abban is egyetértek, hogy nagyon messze van még a vége. Monfils, Tsonga vagy Del Potro egyaránt megállíthatja Federert, aki immár óriási nyomás alatt fog pályára lépni és még a felénél sem tartunk. de sztem ne annak drukkolj, hogy neki Ne sikerüljön, ahogy azt sem értettem soha, mikor a FED fanok Rafa vereségére izgulnak. Egyszer minden véget ér és az mindig nagyin szomorú. most te is átéled, amit sok millióan tavaly Wimbledonban:(. Ez egy igen igen kemény világ...

6.
  • fuzzydunlop
  • 2009.05.31. 21:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 4.
  • agimano
  • 2009.05.31. 20:11

hát nem. ebbe már belefutottunk tavaly a US Open döntőt is. az angol srác, pedig igazolva látja döntését:)

7.
  • fuzzydunlop
  • 2009.05.31. 21:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • marias.attila
  • 2009.05.31. 18:53

egyetértek veled is. Madris hiba volt. és ez nem (csak) utólagos okoskodás. nagyon sokáig kérdés volt, hogy indul-e ott egyáltalán. természetesen nem igazán volt választása. egyszerűen nem tehette meg, hogy nem indul hazai pályán.

8.
  • normaluser
  • 2009.05.31. 21:34
 
 
   

Még mindig nem fogtam fel és pont Söderling! Ha két éve Wimbledonban a döntőszettben nem Nadal győzött volna (Nadal győzött 5-7) az még nem is lett volna szenzáció, de a Garroson...! Ráadásul Berdych után talán pont Söderling az, akit Nadal egyáltalán nem kedvel : igazi csemege ez nekünk Federer szurkolóknak :P J/k. Nem, egyáltalán nem örülök neki, h kiesett! Szerintem Federer sem örül, még akkor sem, hogy igazi esélyes lett. Minden évben vártam és várni fogom a Garros döntőt, ahol végre legyőzi Nadalt! Butaság most Federer ellen szurkolni, Nadal idén semiképp nem nyer garrost, akár Federer nyer, akár más.. Inkább egy wimbledoni álomdöntőnek drukkolj :)

9.
  • agimano
  • 2009.05.31. 22:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 8.
  • normaluser
  • 2009.05.31. 21:34

Nadalnak mi baka van Berdychhel?

10.
  • agimano
  • 2009.05.31. 22:56
 
 
   

baja

11.
  • marias.attila
  • 2009.05.31. 23:24
 
 
   

http://www.youtube.com/watch?v=F...
elvileg ezért, de szerintem ezeket a teniszezők hamarabb elfelejtik, mint a szurkolók.

12.
  • agimano
  • 2009.05.31. 23:48
 
 
   

ja, ezt mar lattam:) nem tudom mennyire marad ez meg bennuk

13.
  • fuzzydunlop
  • 2009.06.01. 00:45
 
 
   
14.
  • normaluser
  • 2009.06.01. 01:35
 
 
   

Háát, nem tudom mennyire marad meg bennük, de spec a következő fordulóban Berdych símán kapott ki Gonzotól, amiben a közönségnek nem kis szerepe volt, gyakorlatilag végigfütyülték minden mozdulatát. Mindenesetre Nadal még aznap lehülyézte Berdychet egy nyilatkozatában: "Saját tapasztalataim alapján állítom, hogy Tomas Berdych nagyon hülye játékos... De szerencsére nem vagyunk egyformák." Szerintem tényleg nem bírják egymást ez látszik is, ha játszanak, nem nagyon fognak kezet, elnéznek egymás mellett,van ilyen. Söderlinggel detto. Nadalnak volt egy vicces nyilatkozata a spanyol tv-nek annó, amit az ESPN is bejátszott a 2007-es wimbledoni döntő előtt. Már nem emlékszem pontosan ,ráadásul spanyolul beszélt, amit úgy fordítottal angolra :D de Söderlinget kritizálta, egyszer ki is sípolták :) és mutogatta az izmait, kerestem utube-on de nem találtam meg, már elég késő van :S Mindenesetre vicces volt :) Ebben a videóban benne a 2007-es wimbledoni Söderling affér is :
http://tennisplanet.wordpress.co...
Söderlingnek az volt a baja, h Nadal talán a megszokottnál is lassabban adogatott.
Gondolom nem árulok el nagy titkot, h pár a hete a Nadal - Djokovic mérkőzés (ami tényleg jó volt) is ezért tartott 4 órát :D Gyakorlatilag a két leglassabban adogató figura a férfi teniszben :)

15.
  • ettumifilii
  • 2009.06.01. 10:15
 
 
   

nadalnak egyértelműen rosszul jött ki idén h két kihagyhatatlan hazai torna jött be a Roland Garros elé....tavaly is csak azért indult Hamburgban mert Rómában kikapott......idén egyszerűen túlságosan elfáradt....53 meccs fél év alatt az nem embernek való....szerintem ha azt a djoko elleni meccset elengedi akkor most megnyeri a garrost!!!

16.
  • söröshas
  • 2009.06.01. 11:52
 
 
   

Tök mindegy, mi lett volna, ha... Kikapott, tök simán. A múltkor Federer is simán verte. Én speciell örülök neki. Izgalmasabb lett így a Garros, mint hogy azt várjam, hogy kit ver meg Nadal a döntőben! Az meg, hogy megsértődik Nadal...pfff. Iszonyú zavaró a viselkedése a pályán!

17.
  • jaritzis
  • 2009.06.01. 12:05
 
 
   

Sziasztok!
Egy kis helyesbítés a cikkhez!
(Zsinórban hetedik (Borg: hat győzelem) Wimbledoni címétől éppen Rafa fosztotta meg.) Szerintem Federer és Borg is zsinórban 5-ször nyertek Wimbledonban, tehát Nadal, Federert a zsinórban 6.gyözelmétől fosztotta meg tavaly Wimledonban.
Üdv

18.
  • fuzzydunlop
  • 2009.06.01. 12:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 17.
  • jaritzis
  • 2009.06.01. 12:05

basszus tényleg. a nagy izgalom. javítok ok?

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2012. 05. 21. 20:34

Kék után eső. Sose az ...

olvass tovább
2012. 05. 20. 01:11

Róma: elődöntők - Már ...

olvass tovább
2012. 05. 19. 03:05

Róma: negyeddöntők - S...

olvass tovább
2012. 05. 18. 03:08

Mit nekünk RG. Meg nr ...

olvass tovább
2012. 05. 17. 11:14

Róma: 2. kör - A szere...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések