2014. 01. 20. 05:31

Ana Ivanovic visszatért

Igen, tudom, hogy eddig is játszott, de az nem ő volt. Amióta 2008-ban megnyerte a Roland Garrost és világelső lett, nem láttuk az igazi Ana Ivanovicot játszani.

Ana AO 2014 -

És most visszatért. A tenyeressel meg mindennel együtt. Úgy fogadta a szervákat, hogy Serena csak nézett. Mást nem nagyon tudott tenni. Persze Ana hozzá volt szokva az erős szervákhoz, egy héttel korábban Aucklandben a döntőben verte egy nagyon szoros meccsen Venust. Ez a meccs nem volt annyira szoros, letolta a pályáról az amerikait, és Serena nem tudott visszajönni, inkább az meglepő, hogy az első szettet meg tudta nyerni: 4:6 6:3 6:3. Bravó!

Ana Ivanovic – Serena Williams Australian Open 4. kör 2014

Ana következő ellenfele (ezt ejtsd ki, ha tudod) Eugenie Bouchard lesz a negyedöntőben, tehát semmi akadálya, hogy majd hat év után ismét GS elődöntőbe jusson. Ott aztán Na Li várja, ami már nagyon kemény dió, és ha isten is úgy akarja, a döntőben jöhet Vika (bréking nyúz: Sharapova kiesett, Cibulkova verte meg).

Most, hogy halálra dicsértük Anát, ki kell mentenünk Williamst is. Az edzője elárulta, hogy megsérült a háta egy edzésen, és nem volt 100%-os fizikai állapotban a meccsen. Ez valószínűleg hozzájárult, hogy emberemlékezet óta nem játszott ilyen rosszul. Rengeteget hibázott (31), kevés nyerőt ütött (22, az nála semmi, főleg Ana 33-jához képest), és főleg fogadóként nyújtott katasztrofális teljesítményt (sem a második sem a harmadik szettben nem tudott brékelni), folyamatosan lőtte világgá a returnöket, adogatóként viszont inkább Ivanovic agresszív fogadásai miatt nem tudott érvényesülni.

Azzal, hogy Serena kiesett, tulajdonképpen elkezdődött a női torna. Eddig mindenki esélytelennek számított, most viszont már bárki nyerhet. A 2008-as döntő már nem ismétlődhet meg (Maria – Ana), de a tavalyi igen (Azarenka – Li).

Még egy érdekesség: fent van az AO honlapján, hogy melyik teniszezőnek hány tweetje van az elmúlt 24 órából. Jelen pillanatban Ana vezet 104000(!) tweettel (de szerintem volt ez több is), Serena és Rafa a második és harmadik 43000-rel.

Szeretném látni az összes kommentet (225) utolsó 100 hozzászólás

126.
  • erisen
  • 2014.01.20. 11:22
 
 
   

Ott a set. Fedó kurvára jól adogat.

127.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 123.
  • Turin
  • 2014.01.20. 11:20

2007es AO-s önmagát idézi ez az okos játéka ma

128.
  • brewer
  • 2014.01.20. 11:23
 
 
   

Csak pislogok, bmeg.

Ha másért nem, már ezért megéri: hogy lássa a tudatlan ifjúság mekkora teniszező volt Fed. Mármint amikor meccsről meccsre, hónapról hónapra ilyen játékot játszott.

129.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 11:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 123.
  • Turin
  • 2014.01.20. 11:20

Alapvonalról nagyon jó. Egy kis visszaesést észleltem nála a szett vége felé, többet védekezett és hagyta Tsongára a kezdeményezést, mint korábban, de annyira jól szervál, hogy nem oszt nem szoroz.

130.
  • donnie
  • 2014.01.20. 11:24
 
 
   

Most lesz nehéz koncentrálni. Mert Tsonga nem hinném, hogy feladja. Az első pár game-et meg kell úszni break nélkül Fednek.

131.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 11:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • brewer
  • 2014.01.20. 11:23

blöffkorszak!

132.
  • Pici
  • 2014.01.20. 11:26
 
 
   

Fed eddig 10 pontot bukott adogatóként, az milyen beteg már? Wilanderék Roddickhoz hasonlítják.
A 2007-es Fed az hótgyenge volt, azt még Roddick is le tudta brékelni.

133.
  • brewer
  • 2014.01.20. 11:28
 
 
   

Ja tényleg, mindig elfelejtem :D

134.
  • erisen
  • 2014.01.20. 11:29
 
 
   

3 breaklabda. COME ON!

135.
  • erisen
  • 2014.01.20. 11:30
 
 
   

SEMMIRE B+!!!!!!!!!!
OKTATÁÁÁÁÁS!

136.
  • Turin
  • 2014.01.20. 11:30
 
 
   

Édes istenem, de megnéztem volna ma egy Berdych-alázást. Alapvetően kedvelem Tsongát.

137.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 11:30
 
 
   

Másfél ée nem láttam tartósan ilyen jól játszani Rozsét. Majd meglátjuk, mire lesz elég Andy ellen! (mellesleg holtmindegy, Fedonak nem kell bizonyítania)

138.
  • donnie
  • 2014.01.20. 11:30
 
 
   

Szép. Szép.

139.
  • erisen
  • 2014.01.20. 11:38
 
 
   

Ezt nem hiszem el.
Ilyen Fedet 2009-ben láttam utoljára.

140.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:40
 
 
   

Tsonga kikészült és nem tudom hibáztatni érte :DD

141.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 136.
  • Turin
  • 2014.01.20. 11:30

Ugyanez ugrott be nekem is :DD

142.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 141.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:41

Majd döntőben max egye fene :D

143.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:42
 
 
   

Azért nincs ám még vége, Jo nem adja fel, helyes!

144.
  • Turin
  • 2014.01.20. 11:45
 
 
   

Hú, azok az elborult szemek a padra leüléskor... :)

145.
  • donnie
  • 2014.01.20. 11:45
 
 
   

Mielőtt még döntőbe várjuk, azért lássuk azt is, hogy Tsonga nem rossz, de nem az a harapós Tsonga (jójó, mert Fed nem engedi, igen), de Fed pl. sosem volt nyomás alatt a meccsen, mármint igazi szorult helyzetben, gyakorlatilag úgy játszhatott, mint egy sokkal gyengébb játékos ellen, végig uralva a játékot, és az nagyon megy neki. Majd ha Murray, vagy Nadal szorongatja, akkor derül ki, mit is tud. De persze elképesztő, amit játszik. Azért jó lett volna az a második break :).

146.
  • Pici
  • 2014.01.20. 11:46
 
 
   

Tudom, hogy ez a Fedes trollok szokása, de

Fed ma hosszú idő után befűzte az oktatófilmet.

147.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 144.
  • Turin
  • 2014.01.20. 11:45

Azt hiszem ma nagyon meg tudom érteni Tsonga dühét :) Rogernek ki kell szerválnia, mert a francia betegül akarja

148.
  • erisen
  • 2014.01.20. 11:46
 
 
   

Tsonga elkezdett állatkodni.

149.
  • Turin
  • 2014.01.20. 11:47
 
 
   

Most Tsonga már kezdi a bombázást tenyeresről, sztem visszabreak szag van a levegőben.

150.
  • donnie
  • 2014.01.20. 11:47
 
 
   

Ha el kezd Jo bombázni, akkor elsők kellenek.

151.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 145.
  • donnie
  • 2014.01.20. 11:45

Most nézd, 0-30

152.
  • donnie
  • 2014.01.20. 11:49
 
 
   

Ajjajjj....

153.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:49
 
 
   

Breaklabda, na most mit csinálsz Rog? Kell az első szerva!

154.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:49
 
 
   

Tsonga segít, huhh

155.
  • Pici
  • 2014.01.20. 11:50
 
 
   

ne szarjatok má be egy kis bp-től

156.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:51
 
 
   

5-3!! GO, GO!!

157.
  • donnie
  • 2014.01.20. 11:51
 
 
   

Hát ezt megköszönhetjük Tsongának azért.

158.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:51
 
 
   

41-19 nyerők-hibák aránya, beteges!!

159.
  • jjc
  • 2014.01.20. 11:53
 
 
   

ez olyan jellemző rám: direkt nem nézem, mert mindig hozom a rossz szerencsét. mondom 2-0, brékelőny, most már nézhetem. erre tsonga első bréklabdája a meccsen. :-)

160.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:57
 
 
   

Egyszerűen nem enged ki semmit Rog ma, tépi mint floki a lábtörlőt!
Rogert nem szabad még leírni, na! :DDD

161.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:58
 
 
   

Ollééé!!

162.
  • Markus
  • 2014.01.20. 11:58
 
 
   

Jézusom mi volt ez Fedtől.

163.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 11:59
 
 
   

Szerintetek ez ma mi volt Fedtől?? Honnan jött ez? :D

164.
  • erisen
  • 2014.01.20. 11:59
 
 
   

Megvan!!!!!!!!! Yes!!!

165.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 12:01
 
 
   

A második második felében, és a harmadik szettben kezdtek egy szinten játszani, de akkor is Fed volt a jobb. A meccs első felében, pedig JoW olyan messze állt a lehetőségtől, mint én.

166.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:02
 
 
   

Ha lesz Wilanderes interjú Feddel, azt nézzétek, mert Mats beszélt róla a meccs közben. Arról (is) lesz szó, hogy Edberg miket mondott Fednek, meg miben segített, nagyon érdekeseket mondott.

167.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 12:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:02

Ha nem probléma, foglald itt össze kérlek, nem lesz rá időm, hogy keresgessem.

168.
  • maratsafin
  • 2014.01.20. 12:08
 
 
   

Roger Federer közel két órás oktató videó letölthető lesz nemsokára az interneten :-)

169.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:09
 
 
   

Sírógörcsöt kapok, ha arra gondolok, hogy most Radwanska jön, és nem lehet mást nézni. Szerintem az AO-s szrvező trollok direkt rakták oda be, hogy MINDENKI a világon azt legyen kénytelen nézni.

170.
  • donnie
  • 2014.01.20. 12:10
 
 
   

De végre jön a meccs,amiért mindenki leült. Muguruza-Radwanska. Végre.

171.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 167.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 12:06

Az a baj, hogy még meccs volt, és csak fél füllel hallgattam, annak is csak a felére emlékszem, de szerintem benne lesz a Game Set and Matsben a nap végén

172.
  • maratsafin
  • 2014.01.20. 12:12
 
 
   

ohh Radwanskat elfelejtettem kikapcsoltam a tévét... mint a tenisz szeretők 89%-a :-D

173.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 12:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:11

Ne aggódj emiatt, a fele felével is megelégszem, ha Stefan Edberg's Dirty Tricks a téma.

174.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 171.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:11

valami olyasmi volt, hogy (Fed mondta) Edberg milyen jól csinálja, hogy szinte zsinórral húzza magához a labdát, és hogy ezt Fednek is megtanítja (vagy ilyesmi)
A másik meg, hogy Edberg milyen jól csinálja, hogy úgy helyezkedik mindig a hálónál meg egyébként is, hogy az ellenfélnek mindig a számára legnehezebb ütését kelljen ütnie, és hogy ezt is megtanítja/otta Fednek.
De ezt mind csak fél füllel hallottam, nem kell készpénznek venni, majd rákeresek az AO honlapján a teljes interjúra.

175.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:17
 
 
   

Az semmi, hogy rad 120-szal adogat, de meg is nyeri a pontot utána (csak hogy világos legyen, km/h-ról van szó)

176.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 175.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:17

Most meg 104!! De ezt legalább lecsapta Muguizé, mint a legyet.

177.
  • Turin
  • 2014.01.20. 12:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 173.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 12:14

Edberg: "Hogyan nyerjünk csúnyán?"

Vagy ez vmi más volt? :D

178.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 177.
  • Turin
  • 2014.01.20. 12:21

Azt Brad Gilbert mondta.

179.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:20

Na jó, én ezt nem bírom idegekkel, inkább abbahagyom a károgást is.

180.
  • Turin
  • 2014.01.20. 12:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 178.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:23

Tudom, te! :) Azért hülyülök ezzel...

181.
  • Turin
  • 2014.01.20. 12:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 179.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:25

Pedig egy ilyen meccs után relaxációs gyakorlatnak tökéletes. Uhmmmmmmmm...... :)

182.
  • maratsafin
  • 2014.01.20. 12:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:20

legalább jó csajok lennének...

183.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2014.01.20. 12:32
 
 
   

A mai napon Roger Federer teniszezett. Szép ilyen hosszú kihagyás után ez szép. Remélem a következő meccsen is Rogert látjuk, nem a tavaly játszó ikertestvérét. :D

184.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 180.
  • Turin
  • 2014.01.20. 12:29

ja, jó, nem esett le

185.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • maratsafin
  • 2014.01.20. 12:30

Azok mind a másik ágon vannak már csak...

186.
  • maratsafin
  • 2014.01.20. 12:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 185.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:34

ja aki maradt... Halep - Cibulkova meccset elcserélném a Masha- Jankovicra

187.
  • Pici
  • 2014.01.20. 12:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 186.
  • maratsafin
  • 2014.01.20. 12:36

Én is, tényleg Jankovic is kiesett, a francba, őt valamiért szeretem, valahogy egyszerre tud szépen és kontrázva, védekezve játszani.

188.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2014.01.20. 12:46
 
 
   

Fél óra alatt 3 gém lol

189.
  • erisen
  • 2014.01.20. 13:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 182.
  • maratsafin
  • 2014.01.20. 12:30

Muguruza aranyos és elég jó alakú csaj is. Ráadásul Fed a példaképe. Szeretjük.

190.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 13:44
 
 
   

Nadal(1)-Dimitrov(22)
Murray(4)-Federer(6)
Berdych(7)-Ferrer(3)
Wawrinka(8)-Djokovic(2)

Mondjuk egy Berd-Ferru helyett lehetett volna DelPo-Janowicz, és akkor minden igényem ki lenne elégítve :)

191.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2014.01.20. 13:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 13:44

Janonak és Delpo-nak is valószínűleg ez a leggyengébb Slamje. Majd Wimbledonban figyeld őket. Tavaly nem sokon múlott, hogy ez legyen a döntő párosítása, ami tekintve a mai tenisz viszonyait, nem semmi.

192.
  • erisen
  • 2014.01.20. 14:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 190.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 13:44

Delpo és Jano nem egy ágon voltak. Az hogy lehetett volna?
Nadal-Delpo és Jano-Berdics lehetett volna, én is inkább azokat szerettem volna,de így se rossz.
Nadal-Dimitrov:
Nadal előveszi az 1000 éves receptet,ha Fed ellen beválik akkor Dimitrov ellen is befog. Nincs fegyvere Dimitrovnak, le lesz izmozva, ha fejre áll akkor is.
Ha nem 3 setben akkor 4-ban, ha nem 4-ben akkor 5-ben.
Fed-Mugri:
Fed varázslatból jön, Mugri unalmas szenvedésekből. Ilyenkor szokott nem egyértelmű lenni. 50-50%. Ha Fed így tolja,nem lesz kérdés, de ha nem,akkor Mugri ott lesz,mert jobb mint Tsonga.
Berdics-Ferrer:
Tök mindegy mi lesz.A két droid közül a győztes úgy is le lesz csapva a következő körben. Most Berdics jó,de nála mindig ez van. Ferrer meg előrébb rangsorolt,ergo legyőzi.:-)
Djoker-Waw:
Nagy szikrázásra számítok. Sokat várok ettől a meccstől. Waw nagyon hasít,öröm nézni a játékát. Djoko is jó, csak eddig nem volt igazán tesztelve. Most talán lesz. Ha Nadal továbbmegy,akkor nyerjen Djoko inkább, ha Nadal nem,akkor inkább Waw. 60-40-re adnám Djokert.

193.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 14:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 192.
  • erisen
  • 2014.01.20. 14:05

Csak elméleti síkon gondoltam

194.
  • katma
  • 2014.01.20. 14:11
 
 
   

Már Gaba ellen is ilyen stabil volt, de nem gondoltam, hogy Tsonga ellen is tudja ezt a stabilitást hozni.
Múltkor Mats azt mondta az egyik összefoglalóban, hogy Edberg azt javasolgatja Fednek, hogy ne nyesegessen sokat mert könnyen letámadják inkább üsse meg a labdákat.
Mugri ellen be kell vállalni a rizikós ütéseket többször, mert mindent ki fog védekezni.

195.
  • donnie
  • 2014.01.20. 14:17
 
 
   

"Múltkor Mats azt mondta az egyik összefoglalóban, hogy Edberg azt javasolgatja Fednek, hogy ne nyesegessen sokat mert könnyen letámadják inkább üsse meg a labdákat. "
:D nem hinném, hogy ez lenne a nyitja, mi évek óta ordibálunk Fedre a rohadt nyesegetései miatt. Valószínű nem csak mi :).
Egyébként ha visszamegyünk egy évet, Fed hasonlóan jó formában volt AO-n, Tsonga jobb formában volt. Akkor 5 szett thriller volt, és Fed Murray ellen is 5-re mentette. Most hasonló feltételek mellett Fed alig izzadt meg. Kíváncsi leszek. Bárki nyer, nem háromban, ez a tippem :).

196.
  • katma
  • 2014.01.20. 14:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • donnie
  • 2014.01.20. 14:17

Nem mindegy ki ordibál:-) Edberg nem hiszem:-) Különben itt egyszer felmerült, hogy vajon mit tud mondani Edberg Federernek.
Aki sportolt az tudja, hogy sokat segíthet, mert jobban elhiszi Federer a példaképének mint akárki másnak amit mond, nem kételkedik benne egy pillanatra sem. Látszik rajtuk, hogy nagyon élvezik egymást:-)

197.
  • katma
  • 2014.01.20. 14:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • donnie
  • 2014.01.20. 14:17

A másik, hogy Fed ütöget vele érzi közelről, hogy mit tud, látja azt amit esetleg csodált benne, ami erősíti még jobban a bizalmát.

198.
  • Rafain
  • 2014.01.20. 16:38
 
 
   

Rafa keze már olyan hólyagos és sebes, hogy szinte az ütőt nem tudja megfogni. Durván néz ki. Vicces, hogy mindig van valami. Azt mondja 5 nap kéne a kezének kb. Remélem valahogy orvosolják, ez nem az a szokásos teniszsérülés ami befolyásolja a szereplést.

199.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 17:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 198.
  • Rafain
  • 2014.01.20. 16:38

Imádom Rafánál a stílusát, ahogy minden bibijét a nagyközönség elé tárja - egy szóval nem mondom, hogy nem hagynám ki a heti focit olyan fájdalmakkal, amivel az élmezőny játszik, és Rafa kiemelkedik, már a hülye játékstílusa miatt is -, a kedvencem amikor a sajtótájékoztató közepén egy pillanatra beájult, és lecsúszott az asztal alá, de annyiszor hallottam a nyűgjeit, miután leverte az ellenfelét, mint egy vasúti cölöpöt, hogy akkor hiszem el, ha visszalépett.

Ha vicces akarok lenni: Ezek szerint Gyimának rá kéne gyúrnia egy igazán csonttörő balkezes kézfogásra.

200.
  • pushalias
  • 2014.01.20. 17:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 128.
  • brewer
  • 2014.01.20. 11:23

Bizony, a régi szép idők, amikor ez a mai teljesítmény még nem is a top volt. De azért ne elégedetlenkedjek, két game-et leszámítva szinte hiba nélkül hozta le a meccset, oktatófilm be volt fűzve néha rendesen.

201.
  • pushalias
  • 2014.01.20. 17:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 199.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 17:03

11 éve nézem Fedet, az alatt hallottam olyan 4 vagy 5 sérüléséről plusz a mono. Nadalnak ugyenez egy picit döcögősebb heti, vagy egy teljesen problémamentesnek számító havi adag. Össze kellene számolni egyszer, szerintem már bőven túl van az ezren is, abszolút all-time record, a második olyan száznál tarthat. :-D

202.
  • Rafain
  • 2014.01.20. 17:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 199.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 17:03

Meccs közben én sem tulajdonítottam neki jelentőséget, de szerintem a sok tenyeres rontás az ennek a számlájára is írható. Azért így nem szokott kinézni a keze, borzasztó kellemetlen ez játék közben. Fájdalmas. Persze Rafa nem kislány, és ez nem egy karriert veszélyeztető sérülés, sőt, szinte sérülésnek sem nevezném, de egy akadályozó tényező.

203.
  • Rafain
  • 2014.01.20. 17:27
 
 
   

Indexen van egy IC-re hajazó új nick, íme a hozzászólás:

"Nagyon azt érzem, hogy Roger innentől god modeban marad. Nézzetek álmodozónak, de ezzel a tenisszel lazán nyerni fog Nadal ellen is."

Meg itt a következő:

"De ha elbizonytalanítja Nadalt és elveszi a kedvét onnan megoldja. Ne felejtsük keménypályán játszanak nem salakon. Nadal csak salakon tudja megverni."

204.
  • Turin
  • 2014.01.20. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • donnie
  • 2014.01.20. 14:17

Nem volt Fed egy éve ilyen jó formában. Nem volt rossz, nem mondom, de fizikailag pl. ég és föld, és sztem most jobb a fonákja és a returnje is. Meg vhogy a rossz szokásai kevésbé jönnek most elő.

205.
  • Turin
  • 2014.01.20. 17:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 202.
  • Rafain
  • 2014.01.20. 17:23

Amúgy valóban lehet az, de azért megérted, hogy mi is élcelődünk ezen, ugye? :)

206.
  • Rafain
  • 2014.01.20. 17:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • Turin
  • 2014.01.20. 17:35

2 éve legalább ilyen jó volt itt Fed.

207.
  • katma
  • 2014.01.20. 17:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • Rafain
  • 2014.01.20. 17:27

Amúgy valóban lehet az, de azért megérted, hogy ki a fenét érdekel, hogy ki kicsoda az index fórumon-:)

208.
  • pushalias
  • 2014.01.20. 17:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 205.
  • Turin
  • 2014.01.20. 17:38

Én azért a fröcsögő vért és a bőrt átszúró csontokat hiányolom néha. :) Szerintem tök jól hangzana egy olyan tudósítás, hogy mondjuk Nadal az első szett közepén dupla nyílt singcsonttörést szenvedett, a második elején az ütő átlyukasztotta a tenyerét, onnan kezdve végig infúzióra kötve játszott, harminc litert vért adtak neki, a negyedik végén kiesett a jobb szeme, amit helyben visszaműtöttek, de lapzártánkig még nem látott vele, végül az ötödikben kemoterápiás kezelésben részesítették a 3. játék alatt kialakult veserákja miatt, így aztán öt szettre kényszerült, pedig különben sima kettőben behúzta volna. :-D

209.
  • pushalias
  • 2014.01.20. 17:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • pushalias
  • 2014.01.20. 17:56

Persze kihagytam, hogy ötödik szett 454-455 0:40-nél a pap feladta neki az utolsó kenetet.

210.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 18:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • Turin
  • 2014.01.20. 17:35

1 éve inkább a hatalmas küzdőerejével tűnt ki, mintsem a csodás játékával, de a tavalyi AO-n is hatalmas volt Roger, egy még ennél is jóval brutálisabb ágon, ahogy szopatta a fiatalokat, Tomic-ot és Raonic-ot és ahogy kiküzdőtte Tsonga ellen meg Murr ellen az 5.et, az csoda volt. Rafain említette, hogy 12ben is parádés volt, reális esélye lehetett volna akkor a végső sikerre is.
Igazából legyünk őszinték itt AO-n Fed mindig nagyon jó volt, talán még jobb is, mint USO-n az utóbbi éveket tekintve.
Roppant boldog vagyok látva Rogert, érdemes volt Edberget felvenni és ütőt váltani is.

Na de ilyenkor hol a fenében van jowaldner??

211.
  • Viktor
  • 2014.01.20. 18:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • pushalias
  • 2014.01.20. 17:56

Ez most vicces volt. Megnevetettél :D

212.
  • Viktor
  • 2014.01.20. 18:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • Turin
  • 2014.01.20. 17:35

Ez egy pár darab meccs,ne általánosítsunk ,mert ma úgy játszott ,mint 2004-2007 közt... csak ott nyer 180 meccsből kb 165-öt.

Bár elnéznék megint négy olyan évet :D

213.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2014.01.20. 18:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • pushalias
  • 2014.01.20. 17:56

:DD Ez jó volt.

214.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2014.01.20. 18:43
 
 
   
  • A komment válasz erre: 210.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 18:10

Nem értek egyet, szerintem tavaly nagyon jól játszott itt, minden játékelem működött, 2010 óta a legjobban. Valami iszonyatosan brutális ága volt, a dohai döntős Davy a 2. körben, például. 6-ből 6 TB-et nyert és mentálisan is eléggé bírta. Tsonga ellen már öt szettre kényszerült, majd az elődöntőben is szívatta a viccágat kapó Murray-t. Estére kicsit lelassult a pálya, és fizikailag az előtte lévő ötszettes után nem bírta egy iszonyúan jó Murray ellen, ezért kapott ki végül.

215.
  • Viktor
  • 2014.01.20. 18:55
 
 
   

http://live-tennis.eu/ papírforma.

216.
  • Elessar
  • 2014.01.20. 19:00
 
 
   

Fed-Tsonga összefoglaló, áhhh ez az ember!

http://www.youtube.com/watch?v=0...

217.
  • Viktor
  • 2014.01.20. 19:08
 
 
   
218.
  • Rafain
  • 2014.01.20. 19:15
 
 
   

Menjetek indexre ha IC-t akarjátok olvasni :D Hihetetlen a csávó, 1 évig kussban volt de amint játszik egy jó meccset az öreg rögtön kezd arcoskodni.

219.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2014.01.20. 19:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 218.
  • Rafain
  • 2014.01.20. 19:15

És? Nem kell vele foglalkozni. Ő baja. Te viszont minden fórumon, minden nicken állandóan IC-t keresed és IC-t látsz. Mit csinált veled?
Turin se keresi Replikát mindenhol, pedig biztos vagyok benne hogy idegesítette.:)

220.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 20:19
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2014.01.20. 18:43

Jó volt Fedo, de szerintem most jobb.

Andyvel a meccsük Andyn múlott, Murray klasszikusan elbalfaszkodta. 4-ből simán meg kellett volna oldania. Fed a saját második szerváival rendesen megküzdött. A Pályalassulás, oda ne röhögjek. Majdnem három óra telt el a meccsből, mire először ! el tudta venni Andy adogatását. visszabrék, 5-5-nél semmire brék, 6-5 30-30, szerva a meccslabdáért, Fed már kb kész volt, Andy onnan a szettben nyert két pontot. Majd 5-ikben leverte. Đ az önszívatást megköszönve megtálcázta. A pályalassulás olyan neked, mint az elmúlt nyolc év, nagyon beakadt a lemez.

Ma tudta tartani alapvonalról Tsongát - két szettig mindenképpen- ott fordítva volt, fejből nyert, ma Tsonga örült volna ha elhúzza tájig és nyer, akkor Tsonga brékelt, Fed kiscsillió bréklabdát elszórva a tájokat hozta. A lényeg Fed stabil volt, alapvonalról is, fonákról is. Össze lehet vágni majd minden meccséről egy szépségvideót, éppen a meccsei másik feléről mostanság összelehetett vágni egy 'így ne" alkotást is.

221.
  • Turin
  • 2014.01.20. 20:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • Viktor
  • 2014.01.20. 18:17

Én a mai meccsről mondtam, hogy úgy játszott, ezt tartom. Talán nem volt ma már olyan gyors és intenzív, de a játék képe azt idézte.

222.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 20:30
 
 
   

"A lényeg Fed stabil volt, alapvonalról is, fonákról is. " Mai teljesítményére mondom.

223.
  • Turin
  • 2014.01.20. 20:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 222.
  • idoaranyos
  • 2014.01.20. 20:30

Osztom.

224.
  • Pici
  • 2014.01.20. 21:36
 
 
   

És lőn új poszt!

225.
  • Pici
  • 2014.01.20. 21:36
 
 
   
Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2017. 01. 26. 13:49

14 évvel ezelőtt

olvass tovább
2016. 06. 27. 11:46

Ki mer ma női győztest...

Körülbelül tavaly Wimbledonig a képlet rettenetese...

olvass tovább
2015. 01. 29. 05:24

Ausztrál Open elődöntő...

olvass tovább
2014. 11. 14. 13:59

Nyerni csak pontosan, ...

olvass tovább
2014. 11. 11. 19:18

Puska kellett volna...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések