2013. 01. 14. 08:16

AO 1. nap – Elkezdődött

Végre.

Sharapova AO 2013 -

A lányok

Maria Sharapova [2] – Olga Puchkova 6:0 6:0
Venus Williams [25] – Galina Voskoboeva 6:1 6:0

Olyan gyorsan leradírozták az ellenfeleiket, hogy mire gép elé ültem már mindketten végeztek is. A 3. körben egymás ellen tolják.

Agnieszka Radwanska [4] – Bojana Bobusic 7:5 6:0
Az egyik ES adó persze végig közvetítette. Az ausztrál szabadkártyásnak az első szettben még szettlabdája is volt, utána sima.

Samantha Stosur [9] – Kai-Chen Chang 7:6 6:3
Stosur bárhogy próbálkozott, még a közönség hathatós segítségével sem tudta megismételni tavalyi produkcióját, és továbbjutott a 2. fordulóba. Egészen elképesztő, hogy Sam mennyire görcsösen játszik hazai közönség előtt. Talán ha megy egy pár kört, felül tud emelkedni a közönség nyomásán. Sokat nem tennék rá, mert a következő körben a GS menő és itt korábban (2010) elődöntős Jie Zheng következik.

A top 10

Novak Djokovic [1] – Paul-Henri Mathieu 6:2 6:4 7:5
Alig láttam valamit belőle, nem lehetett valami izgalmas meccs.

Tomas Berdych [5] – Michael Russell 6:3 7:5 6:3
Guillaume Homeless Rufin következik :)

Nicolas Almagro [10] – Steve Johnson 7:5 6:7 6:2 6:7 6:2
Az amerikai nagyon bevállalós teniszt játszott, a negyedik és ötödik szettben is vonalra bombázott labdákkal hárított két-két meccslabdát, de a konzisztencia és a nyugodt, hideg fej teljességgel hiányzott a játékából. Alma majdnem elflegmáskodta a végét kettős hibával és halálkönnyű röpte elrontásával, de ezzel együtt is sokkal jobban koncentrált, mint az ellenfele.

A fiatalok

Fernando Verdasco [22] – David Goffin 6:3 3:6 4:6 6:3 6:4
A világ legtermészetesebb dolga, hogy Verda ötszettest játszik. Goffint elfelejtettem megemlíteni a feltörekvő fiatalok között, pedig RG-n nyolcaddöntőig jutott, és kicsit meg is szorongatta Fedet. Neki van a legjobb mozgása a fiatalok között. Nagyon jó meccs volt, Goffin 2:0-ra is vezetett a 4. szettben, de onnantól Verda sokkal jobb volt. Iszonyú erőseket tudott ütni, tenyeressel kíméletlenül irányított. 5 gémet nyert zsinórban, bár Goffinnak négy bréklabdája is volt, hogy visszajöjjön, amikor Verda a szettért szervált. Az ötödikben Verda nagyon magabiztosan vitt végig egy bréket, csak egy szoros adogatójátéka volt, de az összes bréklabdát hárította. Az utolsó gémben pedig (majdnem) úgy szervált, mint Roddick.

Verdasco AO 2013 -

Ryan Harrison – Santiago Giraldo 2:6 6:4 7:5 6:4
Csak az első szettet láttam, ott az amerikai a pályát sem találta el. Úgy tűnik, utána rendesen feljavult. Djokovic jön.

Julien Benneteau [32] – Grigor Dimitrov 6:4 6:2 6:4
Kirakták egy világvége pályára, talán jobb is, hogy nem láttam.

Az őrült meccs

Mikhail Youzhny – Matthew Ebden 4:6 6:7 6:2 7:6 6:3
Az ausztrálnak kiszurkolták az első két szettet, de Misa meccslabdát hárítva fordított. Nagyon jó hangulatú, de gyenge mérkőzés volt (már amit láttam belőle), a labda kb. fele olyan gyorsan mozgott, mint a Verda meccsen.

Esti meccsek

David Ferrer [4] – Olivier Rochus
Nem szimatolok meglepetést. Update: 6:3 6:4 6:2 lett Ferrernek. Rochus szebb teniszt játszik, csak nem olyan jót.

Janko Tipsarevic [8] – Lleyton Hewitt
Itt igen. 10000 lesz egy ellen, de hát Tipsa mégiscsak top 10-es. A nap meccse lehet, ha mindketten jól játszanak. Update: 7:6 7:5 6:3 a vége. Az első szettben a szoros játékok ellenére mindketten nagyon koncentrálva és magabiztosan hozták a szerváikat, Hewitt kifejezetten sok nyerőt ütött. A rövidítésben azonban Tipsa elhúzott, és 6-2-ről Hewitt már nem tudott visszajönni. A második szettben 5:3 is volt az ausztrálnak, de Tipsa ekkor bekattant, elkezdte fosni a nyerőket, Hewitt pedig kifejezetten az a játékos, aki nem tud kiszerválni egy... semmit sem tud kiszerválni. Tipsa szárnyalt, a harmadik szettben is elhúzott 3:0-ra. Hewittban megszólaltak a vészharangok,  nagyot küzdve visszajött 3:3-ra, de továbbra is túl gyengén adogatott, Tipsa brékelt, és ki is szerválta a meccset.

Ana Ivanovic [13] – Czink Melinda
Ritkán szurkolunk Ana ellen. Centerpálya, esti meccs, Hewitték után, reméljük, nem lesz para. Uptade: 6:2 6:1, Ivanovicnak minden bejött, Melinda pedig túl sokat hibázott.

Szeretném látni az összes kommentet (240) utolsó 100 hozzászólás

137.
  • Elessar
  • 2013.01.14. 20:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 136.
  • Elessar
  • 2013.01.14. 20:30

mármint amikre ma tippelünk

138.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.14. 21:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 135.
  • Elessar
  • 2013.01.14. 20:28

Federerre kíváncsi leszek, elolvastam a 2013-ra vonatkozó interjúját, és nem sok jót sejtet. Tulajdonképpen azt mondta burkoltan, hogy ki akarja pihenni az előző évet, és hogy tudja hogy nem tudja megvédeni az összes címét, de nem is érdekli.:(
(Még a rekordhajszolás sem:D)

139.
  • idoaranyos
  • 2013.01.14. 21:14
 
 
   

És el is hiszed? Csak unalomból megy még néhány kört? Lehet, nem fog megszakadni, de néhány - megnemérdemelt - vereség, vagy nagyképűen játszó 'kisgyerek' után be fog pöccenni, és szépen kitalálja kin hogyan álljon bosszút :D.

140.
  • Elessar
  • 2013.01.14. 21:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 138.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.14. 21:07

Azt hiszem ez érthető és így is van rendjén. Tényleg mindent megtett és elért ő már, most már kaparjanak a fiatalok, ő meg élvezze ami még hátravan a pályafutásából.

141.
  • Prest
  • 2013.01.14. 22:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 138.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.14. 21:07

Jól is teszi.^^ Lassan már ő sem érti mit is keres még a touron. ;)

142.
  • erisen
  • 2013.01.14. 22:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 138.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.14. 21:07

Hát,nem tudom hol olvastad,de meg is értem. Nem tudom,valahogy olyan érzésem van,hogy ez az év közel sem lesz olyan fényes. Nem tudom mi motiválhatná. Úgy érzem nem hiányzik neki már ez a taposómalom. Aztán ki tudja,sokszor meglepett már minket. Örülnék ha inkább a csúcs közelében hagyná abba,mint pl. Lennox Lewis,és nem veretné magát No.100-asokkal. Nagyon remélem nincs igazam.

143.
  • Rafain
  • 2013.01.14. 22:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • erisen
  • 2013.01.14. 22:46

Én meg úgy érzem, hogy ez a 2010-eshez hasonló év lehet. Akkor némileg váratlanul behúzta AO-t, majd jelentős visszaesés jött, Wimbledon után pedig felfogadta Anakondát és újra jól játszott. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy behúzza AO-t, Wimbyben meg kiesik a 8 között, de szerintem most is elődöntőbe jut minimum, és nem lesz egyszerű őt megverni. AO után viszont Wimbledonig sokkal gyengébben fog teljesíteni mint tavaly. Talán lehet 1-2 jó tornája (például Madridban), de a következő hónapok nem róla fognak szólni.

144.
  • idoaranyos
  • 2013.01.14. 23:29
 
 
   

Jaj ne kezdjetek már sírni. Uramisten, Fedesek egy jó része olyan, mintha mániás depressziós lenne.
Emlékszik még valaki mit művelt Fed US után?
Sángháj elődöntő Murray, Basel döntő JMDP, London csoportgyőztesként JMDP, majd elődöntőben visszavágott Murraynek, és döntő Đ.

Nem jár a sírás, még akkor sem, ha ma éjszaka kizúgna.

145.
  • idoaranyos
  • 2013.01.14. 23:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 144.
  • idoaranyos
  • 2013.01.14. 23:29

(Értsd nem arra célzok, Fed milyen szar, mennyi vereség, hanem hullafáradtan is csak bizonyos minőségtől tudott kikapni. Persze az év eleje az nem az ő ideje, de akkor is.)

146.
  • erisen
  • 2013.01.14. 23:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 144.
  • idoaranyos
  • 2013.01.14. 23:29

Tavalyi év más tészta. Lendületben volt,lehet ideje se volt gondolkodni rajta hogy megéri-e még. Csak lendületből ami jön,és jött is az eredmény.
Új év,újra ugyanaz,századjára is sz*r IW,meg Róma 1000-esek. Mi motiválja? 2011-ben az hogy elkenje Djoko száját,ok,2012-ben a 287 és 7.Wimbi,az is ok...és idén? Hogy ilyen Pajrékkal ütögessen 100 fokos melegben? Talán Wimbire ráhajt még egyszer. Ez nem sírás,csak úgy felvetettem.:-)

147.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 00:01
 
 
   

ég 1 óra van a tippelésre! Mi van a többi állandó résztvevővel? Dobs jelezte, hogy ők fognak tippelni, nem ártana hamarosan. Ezen kívül még tomma, donnie és Pici is jöhetne gyorsan. Nem fogjuk törölni ezt a napot, csak szólok:)

148.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 07:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 147.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 00:01

Azér a Berankis tippem szépen bejött :)

149.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 07:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 148.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 07:08

Igaz 4 szettre tippeltem, most látom Zsóka 3ra, akkor övé duplán szép

150.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 07:13
 
 
   

DelPo-t nézem stream-en, hát az ember nagyon zúzda :D

151.
  • erisen
  • 2013.01.15. 09:07
 
 
   

Fedről lemaradtam mint a sz*r. Simán elaludtam még az Andrew-Haase meccs után.
Nekem úgy tűnik,hogy ez a pálya gyorsabb mint a tavalyi. Lehet hogy csak beképzelem,de láthatóan gyorsabbnak tűnt.
Amúgy Andrew nagyon elpakolta Haase-t. Nagyon jól játszott,támadott,ütötte a jobbnál jobb tenyókat. Akkor breakelte Haase-t amikor akarta.
Nagyon meggyőző volt.
Sajna Fedről lemaradtam. Hogy játszott? Eredményből gondolom jól,de mégis...

152.
  • Markus
  • 2013.01.15. 09:46
 
 
   

Felkeltem 5-kor pont akkor kezdett Fed. Teljesen jó első körös meccs volt, persze voltak hibák, de szépen játszott, jöttek a nyerők is. Mondjuk Paire sem volt egy nagy szám. Első két szett után aztán visszaaludtam, gondoltam nélkülem is befejezi :) Ilyen szempontból nagyon rühellem ezt a tornát amúgy, jó ha látok 5-6 meccset a két hét alatt.
Amúgy én örülnék egy ilyen nagyon izzadós meccsnek Fed számára QF előtt. Ha van egy ilyen necces meccs, akkor utána mindig jól játszik (Wimby R3 12, AO R1 10, RG R4 09, AO R4 09, stb).

153.
  • katma
  • 2013.01.15. 10:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 151.
  • erisen
  • 2013.01.15. 09:07

Én az első szett után ébredtem fel:-) Én sem vártam Fedtől ilyen teljesítményt, jól mozgott, laza volt, nem látszott, hogy nem volt tét mérkőzése a torna előtt, persze Paire nem volt egy nagy szám. Vagy nagy adogatás vagy éppen világcsúcsot akart dönteni kettős hibából a francia. Játék szempontjából jól jönne Davy, hogy még jobban beüsse magát mert most sok labdamenetet nem láttam. A harmadik szettre
már kiengedtek sok hiba volt a francia részéről a végén már bohóckodtak.
Szóval Fed jól mozgott látszott rajta, hogy élvezi, hogy újra játszik.

154.
  • katma
  • 2013.01.15. 10:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 151.
  • erisen
  • 2013.01.15. 09:07

Fed a meccs utáni riportban elmondta, arra a kérdésre, hogy mi is van a rekordokkal, mit akar még megdönteni, hogy az nagyon bosszantotta, amikor egy héttel
lemaradt a világ elsőség rekordról de az már meg van. Igazán már nem érdeklik a rekordok. Átalakították a felkészülési programot, többet van a családjával és most sokkal jobban élvezi a teniszt mint két három éve.

155.
  • Prest
  • 2013.01.15. 10:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 154.
  • katma
  • 2013.01.15. 10:24

Köszi a beszámolókat énis elaludtam fu. :/
Haas nehogy már elcseszd most!!!!!!!!!!!!!!!

156.
  • erisen
  • 2013.01.15. 10:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 153.
  • katma
  • 2013.01.15. 10:15

Kösz. Nézegettem a statokat a meccsről,teljesen vállalható minden 1.körhöz képest.
Valamiért tartottam egy kicsit,de feleslegesen.

157.
  • erisen
  • 2013.01.15. 10:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 154.
  • katma
  • 2013.01.15. 10:24

Zsír.:-)

158.
  • donnie
  • 2013.01.15. 10:35
 
 
   

Nemár Haas! :( Meg szegény Timi.

159.
  • Prest
  • 2013.01.15. 10:36
 
 
   

ejj Haas :( azt a tenyerest be kellet volna verned... no mind1.

160.
  • donnie
  • 2013.01.15. 10:39
 
 
   

Jó kis meccset tolnak Dolgo-Monfilsék. Mindkettő játékát csípem, úgyhogy öröm nézni :).

161.
  • Viktor
  • 2013.01.15. 10:56
 
 
   

Van jövő....Date Krumm (japán) - Petrova (orosz, 12.) 6:2, 6:0

162.
  • erisen
  • 2013.01.15. 11:06
 
 
   

2,5 sett alatt Monfils 22! ászt ütött eddig.:-) Az igen.
Jó meccs lehet,sok nyerővel sok hibával.
Feltéve ha jók a statok,nem úgy mint tegnap.

163.
  • brewer
  • 2013.01.15. 11:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 139.
  • idoaranyos
  • 2013.01.14. 21:14

Szerintem is ez lesz, lazul egy darabig, aztán nem, mert bepöccen.

Katasztrófa az AO, mint mindig, úgy értem, az időpontok, és sajnos öregszem, már nem megy, h fél éjszaka fenn vagyok, aztán reggel meló. Fedből láttam valamennyit reggel, abból annyit tudtam megállapítani, h Paire rendesen elbohóckodta, Fed annyira nem örült ennek, semmire sem ment ezzel a meccsel.

164.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 11:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 149.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 07:10

Legalább valami bejött a durva melléfogások mellett :)

165.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 11:14
 
 
   

Monfils milyen labdamenettel breakelt, óriási!

166.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 11:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 165.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 11:14

Behúzta a 3. szettet Monfi. Olyan ez a srác, mint Bolt. Fut mint a nyúl és nem látszik hogy megerőltetné magát vele. :)

167.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 11:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 161.
  • Viktor
  • 2013.01.15. 10:56

Ne is mond, ezen buktam egy kis pénzt. Hihetetlenül szánalmas amit Petrova csinált. Valami 40 hibával...

168.
  • erisen
  • 2013.01.15. 11:25
 
 
   

Jöhet Davy. Aztán Tomic esetleg,majd Rao/Kohlsi...ha minden jól megy. Tsongáig kár tervezni,bár lehet már Tomicig is.:-)

169.
  • katma
  • 2013.01.15. 11:27
 
 
   

Láttam Tsonga meccséből is, nem tudom mért mondjátok, hogy nem kell tartani tőle.
Agresszív volt, nagyon jól mozgott sérülésnek semmi jele. 38 nyerőt ütött ebből 12 ász. Szerintem ha így folytatja nagyon nehéz ellenfele lesz Rogernek.

170.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 11:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 166.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 11:20

Na szép... csinált egy breaket Dolgonak 3 kettőssel.

171.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 11:33
 
 
   

Break vissza. Mi folyik itt lányok ? :D

172.
  • Markus
  • 2013.01.15. 11:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 168.
  • erisen
  • 2013.01.15. 11:25

Jó lesz ez így Fednek, melós meccsek, de szépen formába tud lendülni. Amikor ilyen szettveszteség nélkül megy a QF-ig vagy SF-ig, akkor ott mindig beüt valami és előhoz egy USO Berdych elleni játékot..

173.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 11:34
 
 
   

Monfils megint egy elérhetetlen labdát futott be és egyenesen elütött Dolgo mellett. Jó kis meccs.

174.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 11:36
 
 
   

Ápolják Dolgot, bal comb.

175.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 13:12
 
 
   

Rafa Sao Paoloban tér vissza február 11-én.

176.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 14:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 142.
  • erisen
  • 2013.01.14. 22:46

Nem hiszek el ilyesmiket Fedtől. Ő azért versenyez, mert szeret teniszezni, és szeret nyerni. Ehhez van hozzászokva. Elképzelhető, a következő időszakot lájtosabban nyomja meg, és nem teszi oda magát annyira, amikor túl nehéz lenne a feladat. (Vagy egyszerűen nincs olyan jól felkészítve, hogy oda tudja tenni.) De ha olyan valaki jön szembe, akiről azt gondolja, ezt csókát megverem, bárhogyan is játszik, akkor úgy áll neki. S akárhogyan nézzük, még a top teniszezők nagy részéről is gondolhat ilyesmit...

(154. komment: " hogy az nagyon bosszantotta, amikor egy héttel
lemaradt a világ elsőség rekordról de az már meg van. Igazán már nem érdeklik a rekordok." Na persze, azok, amiket megdöntött, jó hogy nem.

Talán emlékszel, amikor 2010-ben egy héttel lemaradt, és kérdezgették, Fürtöske olyan szépen válaszolt, valami ilyesmit, 'egyáltalán nem bánja, nagyon tiszteli/szereti Samprast, örül, hogy megmaradt neki ez a rekordja'

Anno, amikor még Fuzzy is köztünk tartózkodott, egyszer felvilágosított, hogy Pete után Fed a tenisz legnagyobb p.csméregetője... )

177.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 14:17
 
 
   

Ilyesmik miatt hiányzik Söder, az egész teniszcirkusz hipokrata egy kissé, feldobják az olyan arcok, mint ő. EgyenPC nyilatkozatok, amikből gyököt kell vonni, és apróságokra figyelni...
(Rafa sajtótájékoztatóit is nagyon csipázom.)
Egy Kimi Raikkonen kéne még közéjük.

178.
  • jowaldner
  • 2013.01.15. 14:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 175.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 13:12

Ha meg lesz a 18., akkor várjuk szeretettel:-) (Köszi az infót) Az RG-n meg Nole-Rafa QF-et akarok:-)

179.
  • jowaldner
  • 2013.01.15. 14:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 14:10

Ezt ma is elmondta Jimbo-nak:-) a meccs után, szó szerint: "Nem csak a rekordok miatt érdemes játszani, szeretem ezt a játékot, szeretek rivalizálni, és szeretek nyerni"

181.
  • katma
  • 2013.01.15. 14:40
 
 
   
  • A komment válasz erre: 179.
  • jowaldner
  • 2013.01.15. 14:31

Köszi pont ezt akartam írni, hogy ezt mondta meccs után még. Nem tudom mi nem érthető ezen. Minden sportoló szeret győzni, rivalizálni.

182.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 14:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 175.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 13:12

Hát ha tényleg, akkor tényleg.
Megkezdené a hosszú salakos menetelését.
Alma és David nem nagyon örülnének ennek, évek óta cincognak, és nyalogatják a tejfölt Dél-Amerikában, amíg a macska a lassú amerikai hardokra készült. (Némi képzavar).

183.
  • katma
  • 2013.01.15. 14:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 14:10

Mondj már egy sportolót aki nem szereti a "pöcsét méregetni"? Ezt talán bűn vagy ezt mérik, hogy ki a legnagyobb pöcsméregető? Nole is megvan áldva egóval és hidd el jó nagy pöcsméregető ugyanúgy ahogy a többi is.

187.
  • erisen
  • 2013.01.15. 15:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 176.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 14:10

Jó,ez a lényege a sportnak(élsportnak) hogy mindenkinél jobb legyél,pöcsméregessél,ha úgy jobban tetszik. Baumgartner űrugrása is az volt.
Fed sem kivétel.
De nem arról beszéltem,hanem arról hogy van-e kedve még pöcsméregetni.
Mert ha odakerül,megteszi,de van-e kedve odakerülni. Ez a kérdés.
Én sem hiszem azt hogy senki nem hajt a rekordokra. Nem mondják ki. Ennyi. Sem Nadal a 7.vagy hanyadik RG-t,se Fed a 287-et,RG-t,15.GS-t,stb...,se Gyokó 2011-ben McEnroe veretlenségi szériáját. De tudjuk hogy az a cél mindig.:-)
Hát Sóderling nekem is hiányzik. Én nagyon bírtam. És nem csak azért mert olyan antiszociális volt,hanem a teniszét is kamáztam.:-) Hasonló karakter volt Gonza is,őt is bírtam. Meg Rios,de őt nem igazán szerettem. Jó lenne már egy olyan igaz rivalizálás mint ami olyan meccseket eredményezne mint az az ominózus Hewitt-Canas.:-) 2 top spíler,akik szívből utálják egymást...na az felkavarná az állóvizet. Hátha Gyokó és Andrew megrühellik egymást.:-) Amúgy Andrew és Delpo lehetne ilyen. Nem azért mert szeretném nézni a gyűlölködést,csak már olyan régóta van ez a Fed-Nadal-féle rózsaszín világbéke,hogy mostmár jöhetne valami ősgonosz,akit rühell mindenki,de piszok nagy teniszező. A tenisz Mourinhója. De a fiatalokban is csak a píszi van.

188.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 15:16
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • erisen
  • 2013.01.15. 15:10

Söder tenisze full egysíkú Gonzo-hoz képest, de ilyen apróságokba nem érdemes belemenni :)
Sztem a fiatalok és a fél mezőny Federeren és Nadalon nőtt fel, kizártnak tartom, hogy mostanában beköszöntsön a sötét jedik korszaka. A másik meg az, hogy a mai világunk is hihetetlen képmutató e téren. Minden Mourinho-t kiközösítünk, utálunk, mert nem olyan, amilyen a mi szeretett rózsaszín ködünkbe beleférne. És ez a média miatt duplán igaz. Vannak olyan arcok, akik letolják a közeget, Ibrahimovic, Raikonnen és kitartanak az mellett, amilyenek, de a többség inkább beáll a sorba jófiút játszani. Mert ezt követeli sokuktól a NÉP

189.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 188.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 15:16

Amúgy nekem épp elég volt az is, mikor Nole éltette magát annál a bizonyos meccslabda hárításnál :)
Meg a Nole-Rafakon sincs az a húdenagy szeretet, látszik rajtuk

190.
  • katma
  • 2013.01.15. 15:27
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • erisen
  • 2013.01.15. 15:10

Szerintem az hajtja még, hogy van egy csomó jó nála fiatalabb teniszező, Novák, Andy,Rafa, Poti, Berdy, Tsonga akiktől azért ki ki kapott és nagy motiváció még neki, hogy legyőzze őket így senior kategóriába:-)) Élteti még az egóját:-))

191.
  • brewer
  • 2013.01.15. 15:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 188.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 15:16

Tomicsban a píszíségnek a nyoma sincs.

192.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 15:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 187.
  • erisen
  • 2013.01.15. 15:10

Ez szép. Nagyjából egyet is értek.

Azért hoztam fel, mert nagy versenyek előtt néhány Fed szurkesznál automatikusan beindul a 'kire marad a ködmönke' effektus.

Addig nem hiszem el, hogy Fed nem komoly esélyes - bárhol indul, ha elindul - amíg rendszeresen nem lesznek meglepetésszerű vereségei.

Tavalyelőtt Rafa, Nole, Tsonga, Bördie plusz kettő mondjuk rendes meglepetésszerű Gászké/Melzer.

Tavaly 12 veresége közül egyet Isnertől szenvedett el, felkészülés közben, egy igen furcsa pályán; egyet Haastól, utána Wimbit nyert; egyet Börditől, és a maradék kilencet GS nyertestől (oké Murray US előtt még nem volt az).

Tényleg, csak úgy tolonganak a GS nyertesek a mai teniszben...

Ugyanígy addig nem hiszem el, hogy Rafa minimum hét és fél hónap nettó kihagyás után visszatér, mármint az a Rafa, akitől rettegni kell, amíg nem látom, ahogy beszántja sóval a top 10-et.

193.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 15:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 191.
  • brewer
  • 2013.01.15. 15:28

Csak rakja össze a végtagjait, mert az néha nehezen megy neki.
Idén ugyan nem láttam, de tavaly még úgy nyomta, mintha koordinációs problémái lennének. Gondolom a kamasz szervezet.

194.
  • Pici
  • 2013.01.15. 15:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 192.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 15:29

Hát igen, Murray megnyerte USO-t, Rod meg gyorsan visszavonult, nehogy már eggyel több GS győztes legyen a mezőnyben :P

195.
  • Pici
  • 2013.01.15. 15:37
 
 
   

nem tudom ki látta, de Serena megsérült. Valami egészen elképesztően unalmas meccsen egyszer csak 3:0-nál vagy 4:0-nál elesett, és a földön maradt. A bokáját jó sokáig ápolták, és végig sántikálva, sasszézva játszott. Persze a biciklit azért kiosztotta, de az ellenfele bűngyenge volt, és nem biztos, hogy rendbe jön mondjuk a 3. körig.

196.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.15. 15:37
 
 
   

Sziasztok!
Sajnos nem volt lehetőségem nézni Federer meccsét tegnap. Megmondanátok hogy milyen volt?

197.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 15:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • Pici
  • 2013.01.15. 15:37

Nem láttam. Ha nem olyan komoly, akkor adogatással és fogadásnyerőkkel is túlélheti ezt a hetet.

198.
  • katma
  • 2013.01.15. 15:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 196.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.15. 15:37

A tegnapi meccséről nem tudok mit írni:-)) A mairól 152 hsz-től írtunk.

199.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.15. 15:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 198.
  • katma
  • 2013.01.15. 15:47

Jól van na, nekem az éjjel az tegnap! :D

200.
  • erisen
  • 2013.01.15. 15:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 195.
  • Pici
  • 2013.01.15. 15:37

Jól van. Serena akkor hülyére verne az 1.héten bárkit aki jöhet,ha leamputálnák az egyik lábát tőből. A 2.hétre kipiheni simán.

201.
  • Pici
  • 2013.01.15. 15:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 197.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 15:41

Hát kb. ahogy mondod. Az ijedtség az biztos nagy volt, mert tavaly brisbaneben ugyanígy sérült meg, de hogy mennyire komoly, azt még nem tudják, majd a kövi meccsen kiderül. Ő mindensetre azt nyilatkozta, hogy amíg a szíve dobog, addig nem adja fel a tornát.

202.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.15. 15:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 196.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.15. 15:37

Azóta megtaláltam ezt: http://www.youtube.com/watch?v=Z...

Ugyhogy visszavonom, bocsi!:D

203.
  • Pici
  • 2013.01.15. 15:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 200.
  • erisen
  • 2013.01.15. 15:50

Persze, alapvetően igen, DE

ha sérült, akkor sokkal nagyobb az esélye, hogy kifog egy rossz napot, nem tud koncentrálni, és egy jó játékos elkaphatja. Tavaly is sérülten jött AO-ra és kikapott Makarovától a 4. körben, mert nagyon dekoncentrálva játszott. A mázlija, hogy a 4. körig abszolút noname ellenfelei vannak, úgyhogy nked lesz igazad:)

204.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 203.
  • Pici
  • 2013.01.15. 15:59
205.
  • katma
  • 2013.01.15. 16:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 199.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.15. 15:50

No problem:-)) Csak magas volt a labda:-))

206.
  • Opisthocoelicaudia
  • 2013.01.15. 16:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:00
207.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 204.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:00

A videónak mondjuk az kellene, hogy legyen a neve, hogy "Serena Williams: I Forget How To Get The 2nd Serve In"

Merthogy üt két ász, két nyerőt, két ki nem kényszerített hibát, és négy kettőst.

208.
  • erisen
  • 2013.01.15. 16:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 193.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 15:33

Tomikból nekem eddig az van meg ahogy a nyeséseivel próbálja 2012AUSO-n szivatni Fedet...de leckét kapott. Azért volt benne vagányság,és értékeltem is. Így kell ezt,meg kell próbálni,legfeljebb nem sikerül.
3:02-től LOL.:-)
3:43-től megint LOL.
6:22-LOL.
7:35-től legnagyobb LOL.
Csak nehogy idén nekünk legyen LOL a Tomika elleni meccsen.

209.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • erisen
  • 2013.01.15. 16:07

Tomcsi javult azóta, de nem hiszem, hogy elkapja Fedet, ahhoz még kell egy kis idő.

210.
  • erisen
  • 2013.01.15. 16:13
 
 
   
  • A komment válasz erre: 208.
  • erisen
  • 2013.01.15. 16:07

Ja,a link lemaradt.:-) ez is LOL.
http://www.youtube.com/watch?v=S...

211.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:16
 
 
   

Timi Laura Robsonnal állt össze párosozni :)
Meg Marosi Katalin is pályára lép.
Azért remélem párosban alkotnak valamit a lányaink, egyesben, ha jól látom, mindhárman kizúgtak.

212.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 16:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 209.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:11

Nem szabad ilyeneket írni.

Azt írd, de őszintén: Tomic rengeteget fejlődött a szünetben, óriási tehetség, a Hopman kupán simán verte Đ-t, idén kilencre nyújtotta eddig a veretlenségi sorozatát#, könnyedén lépett túl az első körön (remélhetőleg még könnyedebben a másodikon). Kicsit nyomd fel az arra érzékeny Fed-fanok pulzusát...


#oké ebből 6 a hivatalos, Grand Slamek, ATP tornák, és Davis meccsek számítanak, Hopman kupa nem.

213.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:32
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 16:22

48756284969824736834 consecutive QF

Egyébként őszintén, Tomic rengeteget fejlődött a szünetben, óriási tehetség, a Hopman kupán simán verte Đ-t, idén kilencre nyújtotta eddig a veretlenségi sorozatát#, könnyedén lépett túl az első körön, de Fedhez még kevés.

214.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:58
 
 
   

Egyébként mikor tanulják már meg ezek az angolszászok, hogy Tomicsnak kell ejteni a nevét?

raora sem mondják, hogy Raonik lol

215.
  • milka
  • 2013.01.15. 17:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:58

ez nekem is feltűnt. nem lehet, h Tomic kérte, h úgy ejtsék?

216.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 17:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 215.
  • milka
  • 2013.01.15. 17:06

Ha régóta ott élnek, lehet hogy ők is így használják.

Múltor a Telesportban valami Dzson Ájznerről beszéltek. :)

217.
  • erisen
  • 2013.01.15. 17:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 214.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:58

Azok hülyék... Ismerős? Ánszik,Szilik,stb... Persze Ivánisevicset tudták,de nem hallottam még pl. hogy Gyokovik. :-)

218.
  • erisen
  • 2013.01.15. 17:20
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • erisen
  • 2013.01.15. 17:17

Persze amíg Kaplár Eff közvetít,bármilyen név bármilyen változata előfordulhat.
Kedvencem tőle (amikor még a Sport tv-n ment a PL) hogy Prömier Liga.LOL.

219.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 17:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 212.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 16:22

Látom azért fáj egy kissé Nole elkapása a Hopmanon. A cél ez volt :DD

220.
  • Pici
  • 2013.01.15. 17:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 216.
  • Zsóka
  • 2013.01.15. 17:15

Még tavaly AO-n egy angol kommentátor mondta a másiknak, hogy Tomicsnk kéne ejteni.

221.
  • Pici
  • 2013.01.15. 17:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 220.
  • Pici
  • 2013.01.15. 17:38

akarommondani Tomicsnak.

222.
  • Pici
  • 2013.01.15. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 217.
  • erisen
  • 2013.01.15. 17:17

Szilik te jó isten.....

Na meg Bördicset sem cs-vel kellene ejteniük, az is valami erős H inkább a végén, és nem Ö hanem E.

Aztán ott van Schiavone, amit ők Szkiávóninak ejtenek, és még sorolhatnánk.

223.
  • erisen
  • 2013.01.15. 17:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 222.
  • Pici
  • 2013.01.15. 17:45

Berd-ich (mintha a német mondaná hogy én). Valahogy úgy. Én Berdicsnek szoktam,mert utálom a gyökér fajtáját.:-)
Az angolok-amcsik lesz*rják hogy hogy kell mások neveit,városait,stb hogy kell kiejteni,de ha a te angolodba pici akcentus csúszik,akkor egyből földindulás van,hogy ez miféle akcentus. Az bezzeg nem baj hogy Szilik. Szakadna rájuk az ég.:-)

224.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 17:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 219.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 17:28

Egyenlőre a sorozat szempontjából nem tetszik. Eleve utólag tudtam meg.

Ha nincs SamQ - avagy a párizsi bemelegítés - most el lehetne mondani, US óta veretlen. Auszi W esetén szép 22-es W sorozaton állna. 500-1000-1500-2000 Ami azért megnyerő.

225.
  • erisen
  • 2013.01.15. 17:57
 
 
   

Az mennyire égő már,hogy Nadal több mint fél éve nem indult sehol,és így éppen csak most előzheti Ferrer, és atom szerepléssel esetleg Delpo/Berdics.
Hát vicc. Több mint fél év...

226.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 18:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 213.
  • Pici
  • 2013.01.15. 16:32

Mellesleg meglepődnék magam is, legalább annyira, mint 2001 wimbi 4. körénél.

Ha jól beüti magát Tomic, és Davy féltávnál elunja, lesérül, Fed ott marad egy érdemleges meccs nélkül, akkor el tudom képzelni, hogy időbe telik, mire Rozsé ráérez Bernard fortélyaira, de egyszer rájön, s onnan..., na onnan még kevés az auszi. (remélem nem (lenne).

227.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 18:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 225.
  • erisen
  • 2013.01.15. 17:57

Rafa Nadal 2012 salakszezon: 4590 pont. csak, mert a kék salak :).

7. helyre lett volna elég az év végi ranglistán.

Rafa, ha csak a salakszezonokat végigjátssza - közel top formában - nem tud kiesni a top 10-ből.

228.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 18:33
 
 
   

Hát kíváncsi leszek hogyan tér vissza. Több mint 7 hónap kihagyás után meglepő lenne egy tornagyőzelemmel kezdeni, bár salak, és Almagro, Wawrinka lesznek még ott.

229.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 18:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 224.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 17:52

Hát az, ez nem is vitás.
Tomic-tól én eléggé fosok azért :) Megnéztem a napokban a tavalyi meccsüket és ott se volt olyan rossz, főleg az első szettben és azóta rengeteget fejlődött a kölök. A szervája nagyon jó, sztem most 1 szettet is elvisz simán, de többet nem szeretnék

230.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 18:34
 
 
   

De jó lenne behúzni a tornát, majd utána Acapulcót is. Aztán utána elmegy mindkét amcsi ezresre?

231.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 230.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 18:34

Simán behúzza a két tornát, ez nem is kérdés. Pár meccs elég lesz neki salakon. Az amcsi ezreseken azért meglepődnék ha jól szerepelne

232.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 19:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 231.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 18:36

Del Potro is simán behúzta a tornákat visszatérése után?

233.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 19:22
 
 
   

Nincs meccs, ami annyira cseszettül érdekelne. Đ utolsó a Laveren, az nem baj, reggel bele lehet nézni. délután 7-kor kezdenek második meccs. helyi idő szerint este nyolc kilenc között kezdenek, ami nálunk 10-11. Bele bele tudok pillantani.
Agnieszka lezavarja még éjszaka, azzal nem lesz gond.

Harrison: idén eddig 11 meccset teljesített (két torna, ahol három-három quali), első meccs 29-46 W-UF, (Mátyőnek Djoko ellen jobb vot) h2h 2-0. nulla szettveszteség.

3-0-ra tippelnék.

234.
  • idoaranyos
  • 2013.01.15. 19:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 232.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 19:14

Valami szent kötelék fűzi Rafát a salakhoz. Ha csak annyi baja lesz, hogy meccshiánya van, és nincs formában, vagyis a sérülés úgy amúgy nem akadályozza, és fizikailag rendesen felkészült, egy 250-esen ő lesz a fő esélyes.
Főleg Alma-Waw. 8-0,8-0 H2H. Talán egy 2010-es Alma...

235.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 19:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 232.
  • Rafain
  • 2013.01.15. 19:14

Rafa kicsit más szint salakon, és amúgy is más szint, mint DelPo. Sztem fél lábbal is verné Almagro-t, de majd meglátjuk

236.
  • Pici
  • 2013.01.15. 20:40
 
 
   

Én barom csak most jöttem rá, hogy 11 óra az időeltolódás a nyári időszámítás miatt.

237.
  • Perla
  • 2013.01.15. 21:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 235.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 19:33

azért szerintem logikus húzás, h egy ilyen hosszú kihagyás után a kedvenc borításán tér vissza egy kisebb tornán. ha minden 100%-ig rendben lenne akkor kezdhetett volna "időben", nem lett volna több napos címlapsztori, ha korán esik ki, de így aztán pláne nagyon sokat számít pszichésen, h salakra lép.

238.
  • Perla
  • 2013.01.15. 21:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 235.
  • Elessar
  • 2013.01.15. 19:33

ja, ezt nem feltétlenül Neked szántam csak már megszokásból Rád kattintottam :-)

239.
  • Pici
  • 2013.01.15. 22:03
 
 
   

És lőn új poszt! Bár nem az igazi.

240.
  • Pici
  • 2013.01.15. 22:03
 
 
   
Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2017. 01. 26. 13:49

14 évvel ezelőtt

olvass tovább
2016. 06. 27. 11:46

Ki mer ma női győztest...

Körülbelül tavaly Wimbledonig a képlet rettenetese...

olvass tovább
2015. 01. 29. 05:24

Ausztrál Open elődöntő...

olvass tovább
2014. 11. 14. 13:59

Nyerni csak pontosan, ...

olvass tovább
2014. 11. 11. 19:18

Puska kellett volna...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések