krumplicukor

2012. 08. 11. 12:06

Kitérő vége

Bár az olimpia még tart, a teniszesemények az első hét végén befejeződtek, jelen pillanatban Montreálban és Torontóban folytatja a sporttevékenységet a teniszezők azon része, akinek kedve volt megtenni a transzatlanti repülést és a keménypályára történő átállást. 

olimpia ermesek1 -

A tenisz jól szerepelt az idei olimpiai játékokon, a férfiak átmentették elképesztő kiegyensúlyozottságukat erre a tornára is, míg a lányoknál újabb megerősítést nyert, hogy a kialakult élmezőny nem a pontszámítás szeszélyes játéka miatt jöhetett létre. 

Mind a nőknél, mind a férfiaknál a top négy három tagja alkotta az elődöntők mezőnyét az egyéni küzdelmekben, a férfiaknál bónuszként egy további GS győztes csatlakozott az érmekért folytatott harcba.

Az egyéni aranyat Andy Murray érdemelte ki végül, aki a wimbledoni elveszített döntő után a hazai rendezésű olimpia révén új inspirációt kapott, és magabiztos, felszabadult tenisszel játszotta végig a hetet. A brit elmondása szerint, karrierjében ezt a tornát élvezte a legjobban, semmihez sem hasonlítható volt a meccsek hangulata, és ezzel nem is lehet vitatkozni: ki ne borzongott volna bele, amikor az egész center pálya egy emberként énekelte a God Save The Queent a díjátadókor?

olimpia ermesek2 -

Persze, lehetséges, hogy a nem britek annyira nem lelkesedtek a hely atmoszférája miatt, Janko Tipszarevics például kiesését követően meglehetősen keményen bírálta mind a pályák állapotát, mind a szervezést.

Tény, a "három hét alatt új fű" projekt nem volt a legsikeresebb, a hét végére az alapvonal környékén nagyítóval sem lehetett füvet találni, a pálya többi részén is gyakoriak voltak a pályahibák. De volt, ami változatlan maradt, Roger Federer elmondása szerint, a torna elején a fű csúszós és gyors volt, a végére pedig lassú. Egy olyan tulajdonság, amit egy ideje jól ismerünk.

A svájci ennek ellenére nem panaszkodhatott, a pekingi páros aranya mellé Londonban sikerült első egyéni érmét is megszereznie, a világelsőnek az ezüst jutott. De Fed nemcsak ezzekl járult hozzá az idei olimpiához, a Juan Martin Del Potróval a döntőért vívott, 19-17-re végződött találkozó az év egyik legizgalmasabb meccse volt, és segített abban is, hogy a tenisz látóképbe kerüljön a rengeteg olimpiai esemény között.

olimpia ermesek3 -

A zárónapon játszott két férfi meccs sajnos nem kínálta a legnagyobb élményeket, Del Potrónak sikerült ugyan a szívszorító vereséget átváltania dühös győzelemre a furán halovány Novak Djokovics ellen, míg Federer a pénteki meccs érzelmi és fizikai fáradtságát nem heverte ki és érdemi ellenállást nem tudott kifejteni a nagyon jól játszó Murray ellen. Mindesetre a végeredmény ugyanaz lett, két, nem túl emlékezetes mérkőzés. De önmagában a szereplők személye elegendő volt ahhoz, hogy nyugodtan kijelenthessük: a résztvevők teljesen komolyan vették a versenyt.

olimpiai ermesek8 -

A nőknél Serena Williams átmentette a wimbledoni szerváját az olimpiára is, innentől kezdve a többieknek sok esélye nem volt, az elődöntőben Viktoria Azarenkát, a döntőben pedig Maria Sarapovát győzte le, bántóan nagy külünbséggel. Vika szerezte meg végül a bronzérmet, Maria Kirilenko nem jelentett különösebben nagy kihívást a fehérorosz lánynak.

olimpia ermesek7 -

Az olimpia az egyetlen olyan alkalom, amikor a párosok versenye ugyanakkora figyelmet kap, mint az egyes küzdelmek, így kifejezetten jó reklám a páros játékosok számára. Ugyanakkor ez azzal is jár, hogy a hivatásos párosok mellett megjelenek az egyéni játékosokból összeverbuvált duók is. Négy éve egy ilyen páros vitte el az aranyat, idén, hál istennek, nem: kifejezetten szorítottam Mike Bryannek és Bob Bryannek, hogy sikerüljön ez a győzelem, maradjon a páros a párosoké.

olimpia ermesek5 -

Az ezüst és a bronz a franciáknak jutott, nem véletlenül a talán legnagyobb  merítéssel rendelkező szövetség, Jo-Willfred Tsonga Michael Llodrával az oldalán az ezüstöt, Julien Benneteau és Richard Gasquet pedig a bronzérmet szerezte meg. David Ferrer Feliciano Lopezzel karöltve a spanyolok legjobb eredményét érte el, a negyedik hellyel.

A lányoknál senki sem lepődött meg, hogy a Williams testvérek szerezték meg az aranyat, a cseh Hlavackova - Hradecka párossal szemben,  a wimbledoni páros döntő ismétlésében. A bronz a Maria Kirilenko - Nadia Petrova párosé lett, az amerikai Raymond-Huber duót ütötték el az éremszerzés lehetőségétől.

olimpia ermesek4 -

A vegyes páros a tenisz 1988-as bevezetése óta először kapott helyet az olimpia programján, meghívásos rendszerrel, az aranyat Max Mirny és Viktoria Azarenka szerezte meg, játszott már korábban együtt a fehérorosz duó, 2007-ben a US Opent nyertek. Andy Murray és Laura Robson, Hopman Kupában is kipróbált párosa újabb brit éremmel örvendeztett meg a közönséget, a bronz pedig az USA éremtárát gazdagította, Mike Bryan, Lisa Raymonddal az oldalán legyőzte a Sabine Lisicki - Christofer Kas párost.

olimpia ermesek6 -

Most pedig vissza a szürke hétköznapokba.

Szeretném látni az összes kommentet (653) utolsó 100 hozzászólás

465.
  • Prézli
  • 2012.08.20. 07:59
 
 
   

Ezt a blöffkorszakozást hagyjuk meg a hanyatló rafások ópiumának! Minek egyáltalán szóba hozni egy ekkora baromságot?
Kérdem én ha Fed kiöregszik, Rafa kikopik, na akkor mi lesz? Hol a '87+ -os generáció?

466.
  • KaiserSoze86
  • 2012.08.20. 08:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 435.
  • iCreator
  • 2012.08.19. 23:25

holnap megkérdem william.hilléket, mennyit fizetnének erre...?

467.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 09:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 456.
  • Rafain
  • 2012.08.20. 00:56

"Mit ér vele Nole ha elege van, attól még nem fog megtanulni teniszezni pár nap alatt"

Ez a mondat azért egy kicsit erős, nem?


468.
  • brewer
  • 2012.08.20. 09:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 466.
  • KaiserSoze86
  • 2012.08.20. 08:08

USO borítás azért nem Cinci borítás, ott Fed ennyire nem lesz hatékony. De hacsak nem áll be a háta, elég nehéz elképzelni, h ne jusson döntőbe, valami eszméletlen mekkora önbizalommal játszik. Szóval most az a helyzet, h Fednek a döntő a minimum, minden más csalódás lesz a részéről. A sérülést kivéve, természetesen. Egy jó Delpo lehet para, a többiek aligha.

469.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 09:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 462.
  • iCreator
  • 2012.08.20. 03:27

A statisztika eléggé amellett szól, hogy Đ keményen veri Rafát:

H2H
Rafa/Đ
Salak: 12/2
Fű: 2/1

Kemény: 5/11

de 2009 végéig is, tehát Đ2.0, és Rafa csúcséve előtt keményen: 3/7

470.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 10:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 468.
  • brewer
  • 2012.08.20. 09:49

Nem a sérülést kivéve, mert az lenne csak az igazi csalódás.


Valaki elejtett itt egy félmondatot, hogy Delpoval van valami.
Az csak valami hülyeség, vagy tényleg?

471.
  • brewer
  • 2012.08.20. 10:08
 
 
   
  • A komment válasz erre: 470.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 10:00

A bal csuklójával van valami, nem tudta nagyon használni az utolsó két meccsén a magasra érkező fonákoknál.

A sérülés nekem nem csalódás, az benne van a pakliban, játékostól függetlenül. A csalódás nekem az, amikor a játékos maga cseszi el, lsd 2011 USO SF Fed ;) :)

472.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 10:15
 
 
   
  • A komment válasz erre: 470.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 10:00

Már megint a csuklójával van gond :(

Delpo said Nole was better, but at the same time, if he wasn't his friend, he would have withdrew. Now he'll rest his wrist for few days.

473.
  • katma
  • 2012.08.20. 10:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 465.
  • Prézli
  • 2012.08.20. 07:59

Kérdem én 2010-ben nem ezen a mezőnyön átgyalogolva szerzett 3 GS Rafa. Nem volt Poti, Fed sokkal gyengébb volt, Murry tudjuk amilyen és Novák is nagyban majszolgatta a pizzácskáját. Valahogy akkor nem hallottam annyit ezektől az emberektől, hogy milyen gyenge is ez a mezőny.

474.
  • brewer
  • 2012.08.20. 10:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 472.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 10:15

Szerencsére nem a műtött csuklójával, hanem a másikkal. És mivel azt nem is használja annyit, így elég valószínű, h nem lehet akkora a baj :)

475.
  • katma
  • 2012.08.20. 10:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 474.
  • brewer
  • 2012.08.20. 10:24

Amikor Novákkal játszott ott is szenvedett az is a csukló volt? Mert abból nem sokat láttam. Előtte két meccsel azt láttam, hogy orvost hívott a bal csukló miatt.

476.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 10:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 474.
  • brewer
  • 2012.08.20. 10:24

Húú akkor megnyugodtam. Már azt hittem megint avval van a gond. Akkor DelPo mehetne Nole-hoz és jöhetne egy Fed-DelPo döntő USO-n :D

477.
  • brewer
  • 2012.08.20. 10:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 475.
  • katma
  • 2012.08.20. 10:31

Igen, ott is. Arra a meccsre mondta azt, amit Elessar betett, h csak azért nem lépett vissza, mert ezres SF, meg mert Novak.

478.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 10:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 473.
  • katma
  • 2012.08.20. 10:17

Én évek óta azt hallom csak, hogy aranykor van a teniszben meg ultra erős a mezőny. Mire hagytam magam meggyőzni, kiderül hogy mégis aranyba bújtatott blöffmezőny ez Rafa nélkül?? LOL, sztem lépjünk túl ezen a marhaságon, tényleg hagyjuk meg ezt a megkeseredett Rafa-fanoknak.

479.
  • katma
  • 2012.08.20. 10:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 476.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 10:34

Kétkezes fonáknál azért nem biztos, hogy túl jó. Remélem teljesen rendbe jön.

480.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 10:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 471.
  • brewer
  • 2012.08.20. 10:08

A sérülés azért lenne nagy csalódás (nekem), mert az nem egy versenyre szól.
Kétszer elszúrta már a USOpenjét, ha harmadszor is elszúrja, hát elszúrja, de egy sérülés végzetes lehet (a karrierjére).

Amúgy én a 2010-es USO-t nem tekintem csalódásnak, valószínű jobban járt, hogy nem döntőzött.

481.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 10:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 479.
  • katma
  • 2012.08.20. 10:37

Davydenkonak is a bal kezével volt a probléma, nem?

482.
  • katma
  • 2012.08.20. 10:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 477.
  • brewer
  • 2012.08.20. 10:35

Azért egy hét elég kevés, bár az orvostudomány tud csodákat tenni, lásd Fed háta:-)))

483.
  • katma
  • 2012.08.20. 10:41
 
 
   
  • A komment válasz erre: 481.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 10:38

Sajnos nem láttam azt a meccset, őszintén nem tudom.

484.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 10:45
 
 
   

Én arra a régebbi könyök vagy micsoda, valami törés féle sérülésére gondolok, amit egy Söderling elleni meccsén szedett össze, a "nagy győzelmei" után nem sokkal.

Azóta Davydenko nem ugyanaz a játékos. Sajnos.

485.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 10:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 479.
  • katma
  • 2012.08.20. 10:37

PErsze hogy nem jó. Meg már rohadtul elegem van, hogy mindig mikor végre játékba és formába jönne a colos, jön egy sérülés neki. Idén lépésről lépésre fejlődött, olimpián már közel a csúcsán játszott ráadásul füvön, ami finoman szólva sem a legjobb borítása. Itt USO-n teljesedhetett volna ki, Rafa hiányában egy jó sorsolással simán négyben lehetne és nem lenne esélytelen se Nole, se Murr, se FEd ellen, ha jól játszik.
Reméljük rendbe jön a tornáig

486.
  • brewer
  • 2012.08.20. 10:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 481.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 10:38

De igen, a bal csuklója tört el.

De Delpóék azt mondták, h hétfőn (tehát ma) megy el az orvoshoz megnézetni, de nem gondolják, h nagy baj lenne. Aztán vagy elhisszük neki, vagy sem.

487.
  • brewer
  • 2012.08.20. 10:51
 
 
   
  • A komment válasz erre: 485.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 10:46

Erre fel kell készülni szerintem, mindig így lesz. Nagy darab, ergo sérülékeny.

488.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 10:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 487.
  • brewer
  • 2012.08.20. 10:51

Azért nem minden magas teniszező sérülékeny ennyire. Az az egy szerencse, hogy még roppant fiatal, így még nem aggódok, csak nagyon bosszant a dolog. Neki egyértelműen GS-ekért kéne harcolnia, generációjának kiemelkedő tudású játékosa, csak nem képes utolérnie magát a sérülése óta. (halomnyi kisebb sérülés azóta is...) Ha az argentinnak annyi lehetősége lett volna, mint pl Murrnak(gondolok itt formára, játékra, lehetőségekre), minimum 2-3 GS-e lenne már, ebben biztos vok.

489.
  • brewer
  • 2012.08.20. 11:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 488.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 10:56

Nemcsak az a gond, h magas, hanem kifejezetten nagydarab is, igen erőteljes, fizikai játékkal az alapvonalnál. Ekkora testet nem arra találtak ki, h rohangásszuk az alapvonal környékén, és 200 km-es tenyereseket üssünk...

Szerintem mindig is sérülékeny lesz, kb. olyan, mint Tsonga, vagy Monfils.

491.
  • Rafain
  • 2012.08.20. 15:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 478.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 10:36

Federer-Roddick => 22:3
Federer-Hewitt => 18:8
Federer-Davydenko => 17:2
Federer-Blake => 10:1
Federer-Nalbandian => 11:8 (úgy, hogy az első 5 meccset Nalbandian nyerte az akkor még fogalmatlan Federer ellen)
Federer-Safin => 11:2


Federer-Nadal => 10:18
Federer-Djokovic => 16:12 (az első 4 meccset Federer nyerte az akkor még fogalmatlan Djoko ellen)
Federer-Murray => 8:9

Akkor mi a kérdés?

492.
  • Rafain
  • 2012.08.20. 15:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 491.
  • Rafain
  • 2012.08.20. 15:42

És nehogy azzal jöjjetek, hogy majd megnézzük mit kezd a 31 éves Nadal a fiatalabbak ellen. Mert ez hülyeség. Amíg valaki az első 3-ban van a világranglistán, addig tökmindegy hány éves, az nem lehet kifogás. Federer világelső jelenleg, és nagy formában van. Úgyhogy a korára hivatkozni csak azoknak ildomos, akik el akarják ferdíteni a tényeket, és a saját szemszögükből megmagyarázni. Magyarul az itteni Fedeseknek:D

493.
  • Dobs
  • 2012.08.20. 16:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 492.
  • Rafain
  • 2012.08.20. 15:45

Fáj?

494.
  • zajic
  • 2012.08.20. 18:07
 
 
   

Figyelj Rafain! Eléggé értelmes tagnak tartottalak, akit ugyan néha túlságosan is elkap a hév, de azért vannak jó meglátásai. De azt hiszem tévedtem. Mert azért lecsurhézni itt bennunket, az azért már sok. Igaz, vannak a Fed fanok kozott itt is néhányan, akik néha provokálnak és túlzásba viszik a dolgot, de azért a csurhe az sok.
Mellesleg, valószínuleg magadat is csak a csurhe kategóriába sorolod, mert hát egy normális ember már csak nem áll le a csurhével vitatkozni...
Gondolj kicsit bele, és próbálj meg onkritikát gyakorolni! Várom...

495.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 18:22
 
 
   
  • A komment válasz erre: 491.
  • Rafain
  • 2012.08.20. 15:42

A kérdésem az, hogy miért sírsz hogy blöffmezőny van idén Rafa hiányában?? Jah persze, ha nincs Rafa, akkor blöffös mindenki, ha van, akkor atomkor van.
Rém unalmas ez az egész, lépjünk már tovább!

S igen, meg fogom nézni mit fog csinálni Rafa 31 évesen, csakazértis!!

496.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 18:25
 
 
   
  • A komment válasz erre: 495.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 18:22

Bár gyanítom, te még akkor is Federerrel meg a blöffözéssel leszel elfoglalva, s nem Rafa-val meg úgy an block a tenisszel...

497.
  • Elessar
  • 2012.08.20. 18:36
 
 
   

Ehhez az egészhez még annyit csak, aztán befejezem, hogy krumpli frappánsan idevágó poszt címét küldeném mindenkinek, akit érint: "Idegesítő, hogy még mindig itt pattog, ugye?" ;)

498.
  • Prézli
  • 2012.08.20. 18:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 491.
  • Rafain
  • 2012.08.20. 15:42

Egy pöttylit fölcserélted az ok-okozati viszonyokat. Attól, hogy beleléptél még nem a szar van rossz helyen.

587.
  • brewer
  • 2012.08.21. 08:26
 
 
   

Eleinte még élveztem a tegnapi esti termést, amikor a 600. hsz-t kellett kitörölnöm már kevésbé.

A tegnapi beszélgetésnek konkrétan egy db hsz-e sem kapcsolódott a teniszhez, ergo semmi helye nem volt itt. A moderációs topikban elment volna, itt semmiképp.

Most szóltam emiatt utoljára, legközelebb mindenkit, aki egy ilyen beszélgetésben részt vesz, külön figyelmeztetés nélkül, egy hétre kitiltok. Utólag is, ha nem éppen nem volt jelen moderátor.

588.
  • Prézli
  • 2012.08.21. 09:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 587.
  • brewer
  • 2012.08.21. 08:26

"A tegnapi beszélgetésnek konkrétan egy db hsz-e sem kapcsolódott a teniszhez, ergo semmi helye nem volt itt. A moderációs topikban elment volna, itt semmiképp."
Tisztelettel megjegyzés: Ez egy közösség a tenisz körül. Emberekből. A magunk gyarlóságával együtt. Ezzel pont szembe kéne nézni, nem a "szőnyeg alá söpörni".
A másik meg, hogy baromi kíváncsi is vagyok :)
Nem lehetne a hsz-ket legalább a moderációs topikba átmenteni? Ott úgyse lesz élet. Ahhoz hidegvérűnek kell lenni, hogy verekedni a kocsma elé menjünk ki, ha ércc...

589.
  • Elessar
  • 2012.08.21. 09:53
 
 
   

Fél szemmel nézem a Winston-Salemi tornát, egy klasszikus rangadó már volt is, Rodd-Blake, két 7-6os szettel nyerte a meccset Andy. Nem lenne rossz, ha tudna ő is villantani valamit USO-n. Davy nagyon simán kapott ki Haase-tól, főleg a fiatalokra vagyok kíváncsi. Young isten tudja mióta nem nyert meccset, most L. Mayert kapta el 3 szettben, Goffin Mahut után Troickij-t is verni tudta, ami nagyon szép teljesítmény tőle. Bentó vagy Kubot lehet a következő körben ellenfele, ellenük se lesz esélytelen teljesen. Harrison verte Soeda-t, Granollers jön neki 2. fordulóban. Jó nehéz ága van az amerikainak, pedig illene lassan már villantania neki is valamit. 3. fordulóra összejöhetne egy Gulbis-Harrison mérkőzés, azt tuti megnézném. Berdychre leszek kíváncsi még, hogy vajon van-e még benne kraft USO-ra, vagy végleg kipukkadt idénre

590.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 588.
  • Prézli
  • 2012.08.21. 09:37

Kíváncsiság miatt:
Kezdődött egy bemelegítő blöffkorszakozással,ami rendben is volt,végül is tenisz meg minden,és én szerintem az érdekes is lehet.
Aztán IC-Rafain különpárharc vagy 50 hsz-en keresztül,hogy ki mikor kezdte el ki ellen és ki hogyan folytatta,stb.Egy darabig olvastam,aztán nem tudom mi történt.
De többet nem írhatok,nehogy ki X-eljen a modi.:-)

591.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:01
 
 
   
  • A komment válasz erre: 588.
  • Prézli
  • 2012.08.21. 09:37

Sajnálom, ez egy teniszfórum. Nem arra való, h az egymással szemben, valamint a való életben felgyülemlett problémáinkat, frusztrációinkat levezessük. Teljesen off topik volt az egész, csak és kizárólag személyeskedés volt, egymás tulajdonságainak és egyéb hiányos értékeinek megvitatása. Ráadásul ugyanazon jól bevált szereplők között, ugyanarról, kismilliomodik alkalommal. Nincs helye itt, gondolom nem kell magyarázni. Kaptatok elég helyet az oldalon belül is arra, ha már nem tudjátok visszafojtani és muszáj megbeszélni, akkor ezt meg tudjátok tenni, erre vannak a Dühöngő különböző topikjai. Innen eddig is töröltem, ezután is fogom. Nyilván megengedőbb lennék, ha ez kivételes, ritkán előforduló alkalom lett volna, de nem ez a helyzet, állandó jellegű most már egy-két szereplő részéről, másról sem szól az itteni ténykedésük. /Akiket érint, azoknak szólok, h húzogatom ám egyébként a rovátkákat, és kezdem elveszíteni a türelmem./

Átteni nem lehet, nem így mőködik az oldal, ahová egyszer beírtad, ott marad, maximum kitörölni lehet.

592.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:04
 
 
   
  • A komment válasz erre: 589.
  • Elessar
  • 2012.08.21. 09:53

Young végtelenül megkönnyebbült, h nem kapott ki sorozatban tizenhetedszer is... Azt a gyereket se értem, pedig tehetséges, aztán...

593.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:10
 
 
   
  • A komment válasz erre: 591.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:01

Nekem hány strigulám van? :-) Nem szoktam személyeskedni,csak a blöffkorszakba szoktam beleszólni. Azt valamiért nem tudom megállni.:-) De ennyi.
Csak kérdezem,mert a blöffözés is ki lett irtva tűzzel-vassal. Mikor nincs 1000-es,GS,stb,kicsit leül a tenisz,egy kis bluffgame feldobhatja. Most hogy Winston-Salemnben Sárdi gyepálja Kukushkint(vagy ilyesmik),az nem olyan izgi.

594.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:15
 
 
   

Berdics is mit erőlködik egy 250-esen az USO előtt? Még ezt a hullagyenge Berdicset sem szeretném Fed ágára USO-n. Állandóan Fed ellen üti be magát,utálom.
Menjen csak Mörinek,Delpo meg Gyokónak. Fednek jó lesz Tsonga vagy Ferrer.

595.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 593.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:10

Be kell vallanom, h a legkésőbbitől kezdtem, a végére elfogyott a türelmem, már nem válogattam.

Annak megvitatása, h gyengébb korszakok vannak-e vagy sem, nyilván lehetne minden gond nélkül megbeszélés tárgya, a teniszhez kapcsolódik, a vélemények különbözőek, azonban az is egyértelmű, h eddig még akárhányszor kezdtünk neki a vége minden esetben trollkodás, személyeskedés, egymás anyázása, és 50 hsz-es Rafain-iC különszám lett. Lehetne róla értelmesen, informatívan beszélni, de itt ez, úgy tűnik, nem megy. A többség meglátja azt a szót, h blöff és kifordul az oldalról, itt hagyva a fórumot a Rafain és iC-féléknek. Van h engedem, főként olyankor, ha úgy sincs más semmi, azonban hosszabb távon ez nem bizonyult jó módszernek, mert azt hiszik, ha egyszer lehet, akkor lehet mindig. Egy hét múlva pedig US Open, nem kívánok úgy nekikezdeni, h Rafain és iC mindenki idegeit kicsinálta, mire odaérünk.

596.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 594.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:15

Hát, tekintve, h az elmúlt négy tornán összesen nyert vagy öt meccset, némiképp érthető, h indul ;) :)

Ja, én sem szeretném különösebben Fedhez, de még mindig inkább ő, mint Tsonga, vagy Delpo, no? ;) /Bár a manó tudja./

597.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 596.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:21

Congától már hánynom kell,tavaly is annyit sorsolták Fedhez,Delpótól idény kezd kiütésem lenni,mert bár nagyon bírom Pottert,de idén már vagy 7-szer játszott Feddel. Berdics ugye maradjon máshol...ki jöhetne szóba? Én Ferrernek örülnék. De Tipsának is,vagy jöhetne Fish is. Tartani igazából csak Berdicstől tartok,legyen bármilyen hurkagyurka állapotban is. Södtől is mindig kirázott a hideg ha megláttam Fed ágán. Pedig őt még nagyon bírtam is.

598.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 597.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:26

Nem tudom, most úgy vagyok vele, h oldjon meg mindenkit.

Aztán, majd amikor 0-2-nél jár Simon ellen a harmadik körben, módosítok ;)

599.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 597.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:26

jav. idény: idén

600.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:33
 
 
   
  • A komment válasz erre: 598.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:29

Azt most nem tudom elképzelni. Ez az USO. Szerintem ez jobban fekszik Fednek még Wimbinél is. Jó formában van Fed,motiváltnak tűnik,nem tudom elképzelni hogy Simon,Bentó,Falla-féle meccsek lehetnek itt SF előtt. Möri és Djok ellen meg bármi lehet.

601.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:38
 
 
   
  • A komment válasz erre: 600.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:33

Igen, ezt én is így látom. Annyira fura egyébként h az USO az a GS, amit a legrégebben nyert meg (2008-ban!), miközben szerintem is ez az a GS, ami a legjobban fekszik neki, ahol a külső körülményeknek a legkisebb befolyásuk van. Úgy gondolom, h ideje újra döntőt játszani itt.

602.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:39
 
 
   
  • A komment válasz erre: 600.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:33

Én tavaly év végén,mikor jósolgatások készültek 2012-re,az USO-ra mondtam Fednek a legnagyobb esélyt. Wimbit nekem kicsit meglepetésszerűen nyerte meg. Nem mintha ott kutyaütő lenne...:-) De USO-n 10000 milliárd éve legalább SF-ezik. Wimbiben voltak ott QF-ek is.

603.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 601.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:38

Igen,a legrégebben nyerte meg ezt,de mindig is itt volt a legközelebb a tűzhöz,és itt a legkiegyensúlyozottabb. Minimum SF. És csak ilyen meccslabdáról elbukott SF-ek,meg 3x megnyert döntő Potter ellen,amiket elbukott.

604.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 601.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:38

Azért az Arthur Ashe-en elég nagy szél tud kavarogni. Már ha külső körülmény.
És az egy dolog hogy Fed mostanában jól kezeli,de állítom hogy továbbra se szereti.

605.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 602.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:39

Én évek óta mindig az USO-ra mondom a legtöbb esélyt :) Mondjuk, idén W-re úgy gondoltam, h dobbantani fog (nem QF), de a győzelem azért meglepett. Elvileg most már hétfőn lesz eleve a férfi döntő, így a szombat-vasárnap sem tehetne be az öreg csontjainak, igaz, az utóbbi években a második hét végére menetrendszerint megérkezett az eső, h megkavarja a dolgokat.

Az igazság az, h RG-Halle-W-olimpia után úgy éreztem, ha nem látok sporteseményt egy-két hónapig, az se lesz baj, de elég gyorsan túllendültem ezen, nagyon várom a US Opent :) A legkedvencebb GS-em :)

606.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 604.
  • erisen
  • 2012.08.21. 10:45

A legjobban az érdekel, h miként fog viselkedni az új pályafestés, lassabb lesz-e tőle a pálya, vagy gyorsabb, miként pattan a labda rajta stb.

A szél annyira szerintem nem gáz, ahhoz elég jól hozzá vannak szokva, az RG-n sokkal látványosabbak a különbségek, h esik, vagy három hónapja tartó szárazság van, kánikula, vagy 15 fok, nagyobb szórást eredményez. W hasonló, ott is sokat számít, h rendszeres esőt kapott a fű, vagy már a torna kezdetére alig él, van-e tető, nincs-e tető ;) :)

Azért ez az USO-n nem ennyire központi kérdés.

607.
  • erisen
  • 2012.08.21. 11:11
 
 
   
  • A komment válasz erre: 605.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:48

Megszűnt a szuperszombat baromság? Vagyis maradt,csak a döntő már Hétfő? Ha ez így lesz,az tényleg jó mindenkinek. Érthetetlen szabály volt.
Új festés? Hát csak nem csinálnak belőle egy AUSO 2-t remélem. Van elég szar lassú HC a naptárban már. Olyan Cincinattis borítást el tudnék képzelni.:-)
Az Arthur Ashe-en -lehet a mamut méretei miatt- olyan hülyén kavarog a szél. Néha rázendít nagyon,aztán semmi,aztán megint nagy szél a semmiből. Ez sokkal zavaróbb mint mondjuk az RG-n a folyamatos kitartó szél. A Sátrié mégsem akkora állat,lehet az nem kavarja meg annyira a szelet. Ha van itt áramlástanológus...plíz :-)

608.
  • brewer
  • 2012.08.21. 11:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 607.
  • erisen
  • 2012.08.21. 11:11

Az a pletyka, h gyorsabb lesz a borítás, mint a tavalyi, de azt hiszem, ez igazán csak akkor fog kiderülni, ha kipróbálják a játékosok. A kék salakra is azt mondták, h milyen szuper lesz, ugyebár... ;) :)

609.
  • katma
  • 2012.08.21. 13:15
 
 
   

Tegnap megnéztem a Fed-Agassi 2005-ös USO döntőt. Komolyan mondom Fed nagyon közel van akkori önmagához. Gyorsabb volt a pálya. Most is jól pörög a lába de ott szinte mindent befutott, mint Rafa és Novák legjobb formájukban. Istenem Agassi leszálló ágban fájós háttal is miket alakított.

610.
  • KaiserSoze86
  • 2012.08.21. 14:54
 
 
   
  • A komment válasz erre: 466.
  • KaiserSoze86
  • 2012.08.20. 08:08

épp most jövök, hát, willhill-nél még nem voltam, ladbrokes-nál nincs ilyen, viszont a paddypower 33/1-hez adja... igaz, én legalább 60-80-100-szoros pénzt szerettem volna /ill. még mindig szeretnék :-)/, ha bejön a dolog, de azért biztos, ami biztos, már gyorsan fogadtam is egyet :-)

611.
  • KaiserSoze86
  • 2012.08.21. 14:58
 
 
   
  • A komment válasz erre: 605.
  • brewer
  • 2012.08.21. 10:48

a hétfő már biztos?, ill. az elődöntő azért még mindig szombat, v. átmegy péntekre? - csak mert elvileg minden 7végén dolgozok, (ráadásul éjjel), de az elmúlt 2 év tapasztalatai után, idén már februárban beírattam magamnak a szept.7-8-as 7végét szabadra, de akkor még hátha módosítani is kell majd?

612.
  • brewer
  • 2012.08.21. 15:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 611.
  • KaiserSoze86
  • 2012.08.21. 14:58

A tavalyi USO után egy héttel jelentette be a CBS, h belement, h hétfőn legyen a döntő, de azóta nem hallottam erről semmit sem. Utánajárok.

613.
  • brewer
  • 2012.08.21. 15:41
 
 
   

Hirtelenjében ezt találtam, márciusi cikk, eszerint az USTA azért lobbizik, h hétfőn legyen a döntő, remélik, h már idén, az CBS viszont ódzkodik:

http://espn.go.com/tennis/story/...

A torna honlapján a shedule-nál vasárnapra beírva a döntő, szóval gondolom, mégse tudtak megegyezni.

Ami kár, mert az elmúlt négy évben hétfőre tolódott át a döntő, nem igazán értem, h miért nem akarják még mindig.

614.
  • KaiserSoze86
  • 2012.08.21. 16:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 613.
  • brewer
  • 2012.08.21. 15:41

...vagy pedig szerződtek a kínai hadsereggel, hogy mint náluk, a pekingi olimpia alatt, szétlövik az esőfelhőket, nehogy vmi megzavarja az órarendet? :-)

615.
  • Rafain
  • 2012.08.21. 16:17
 
 
   
  • A komment válasz erre: 609.
  • katma
  • 2012.08.21. 13:15

Végre egy jó meglátás. Nagyon az a szint közelében játszik. És akkoriban is csupán 1-2 meccsre kapta elő. De a többiek majd jönnek cáfolni, mert egy álomvilágban élnek. Hogy az akkroi Federer mit csinálna a mostanival. LOL, azóta csak fejlődött, szanaszét szerválná az akkorit. Meg a returnjei is sokkal jobbak most, plussz nem áll le játszogatni hanem sokkal agróbban nyomja. A fonákja is jobb. Gyakorlatilag mindent jobban csinál, csak egy picivel kevésbé robbanékony. És nagyon fitt. Ezért röhögöm ki azt amikor azzal jönnek, hogy a fiatalok győzelmei nem számítanak ellene, mert ő már 31 éves. Lófaszt 31. 25-26 éves a teste, ergo egyenlőből indul a fiatalokkal. Kb ugyanott van. A Potroféléknél meg egyenesen jobban bírja.

616.
  • katma
  • 2012.08.21. 16:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 615.
  • Rafain
  • 2012.08.21. 16:17

Örülök, hogy tetszett egy hozzászólásom:-)) Majd iparkodom.

617.
  • Elessar
  • 2012.08.21. 17:35
 
 
   
  • A komment válasz erre: 615.
  • Rafain
  • 2012.08.21. 16:17

Nagyon a szint közelében idén, igen. De te azt állítod, hogy az elmúlt években GS-eken mindig úgy játszott, ahogy azt 2005 környékén. Aki pedig ilyet állít, az vagy full vak és kretén a teniszhez, vagy provokálni akar csak.
A régi Federer éveken át konstansan!! adogatott majdnem úgy, ahogy azt most pár hónapja Roger(hányszor hallottam akkoriban a Rafa-soktól hogy Federer csak az adogatása miatt legyőzhetetlen, te jó ég, hányszor!!). Az ütéseinek a ritmusa között ég és föld a különbség már, ahogy a lábtempó és a robbanékonysága is. A régi Fed 2005-6 környékén szabályosan táncolt és repült az USO borításán(nézd már meg a Hewitt elleni meccsét is, vagy DAvy ellen egy évvel később), az idei Roger már majdnem tényleg úgy tolja, ezt nem is lehet elvitatni.
Amiben jobb, az az, hogy sokkal kevesebbet hibázik, de ezáltal sokkal letisztultabb is a játéka, kevesebb a látványos elem benne(no itt kéretik úgy érteni, hogy a "csúcs" Fedhez képest csak, mert toronymagasan ma is ő a legcsodálatosabban játszó player), sokkal céltudatosabban tolja, nem állhat le játszadozni, hanem keményen zúzza és gyorsítja a labdameneteket, mert csak így képes dominálni Djoko-k ellen és azt is csak a gyorsabb borításokon

618.
  • Elessar
  • 2012.08.21. 17:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 617.
  • Elessar
  • 2012.08.21. 17:35

S ez nagyon nagyban köszönhető ám Annacone-nak. Nem is tudjuk itt hogy mennyire, csak sejtjük. De az a pali is egy zseni, nem is vitás

619.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 17:45
 
 
   
  • A komment válasz erre: 616.
  • katma
  • 2012.08.21. 16:50

Persze, hogy tetszett neki, hisz az ő véleményéhez hasonlít. Sajnos a "nagyon közel" az túlzás, meg ne feledjük, hogy a 05-ös uso pálya azóta bőven lassult, mint minden. Federer lassabb és gyengébb, mint 7 éve, lassabbak a reflexei, viszont minden mással félig-meddig kompenzálja ezeket a hiányosságokat. 05 uso Fed szétcsapta volna a 10-11 es Djokot max 4-ben. Fed lassúságából és gyengeségéből fakadó hátrányai annál inkább csökkennek minél gyorsabb a pálya. Tehát minél gyorsabb a pálya, Fed annál inkább tudja idézni régi önmagát. De itt kurva sokat számít ám az önbizalom is, amiből most biztos több van, mint tavaly vagy azelőtt. Most meg lesz az a plusz egy pont, ami kell.

Uso az nem Cincy, viszont évek óta nem játszott ilyen jól Cinci-ben, mint most. Amúgy Djokot 09 Cinci-ben is ugyanilyen könnyedén verte, akkor 6:1-el indítva az első szettet.

Djokovic: " The US Open Courts Are A Bit Slower Than Cincy, Which Goes In My Favor More"

http://www.tennis-x.com/xblog/20...

620.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 17:51
 
 
   

Az a baj, hogy pusztán abból indultok ki, hogy Fed letolt egy kurva jó Cincit, éles volt és sült a keze, sült a tenyó, DE nem kellett alapvonalon felvennie a versenyt Djokoval, mint ahogy mondjuk AO-n kellene. Ha nem kell leállnia hosszan futkosni Djoko-val meg a többiekkel, akkor annál dominánsabb Fed.

De tény, hogy hard-on hosszú idő óta most először idézi leginkább régi önmagát. De uso az lassabb és 3 nyert szett, majd a torna végén kéne eldönteni mennyire régi Fed. Na meg nem kell teljesen réginek lennie ahhoz, hogy megnyerje. Sok fegyver van a tarsolyában.

621.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 17:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 617.
  • Elessar
  • 2012.08.21. 17:35

Na a táncikálás az, amit én nagyon hiányolok. Az az, ami már sose fog visszatérni.

622.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 18:07
 
 
   

Az Arthur Ashe szél témához: There is little controversy about the wind in Ashe. It's brutal. "It's kind of swirling," Jelena Jankovic said

Adds Andy Roddick: "The stadium court is always tricky because that wind always gets down there and you're always playing downhill on one side, and it feels like uphill on another side. … So it's kind of almost like two different matches depending on what side you're on."

623.
  • Prest
  • 2012.08.21. 18:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 621.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 17:53

Igen, olyan könnyed már sosem lesz... én is mindig ezt veszem észre, amikor előkapok egy régi meccset. Az a hihetetlen könnyedség, és ez pedig a fiatalsággal oda.
Lábbal pedig sokkal lassabb, egyszerűen lassabb a végsebessége. Mivel sokat látjuk már az idősebb Fedet, ezért nagyon szembetűnőek az ilyen különbségek...mikor nézek egy régi meccset, nem is tudom hányszor mondom magamban halkan hogy: "na ezt se érte volna el a mostani Fed."
Ezzel szemben Nole meg Rafa képesek befutni extra labdákat, ez nagy előny nekik.
Fednek mással kompenzálnia ezeket a dolgokat, és hihetetlen, ahogy meg tudja ezt csinálni.^^
Ja és igen, a szerva a 2008as hátfájás után egészen más lett ezt is kitárgyaltuk már párszor... de mostanság tényleg az is a régit idézni.^^

624.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 18:36
 
 
   
  • A komment válasz erre: 623.
  • Prest
  • 2012.08.21. 18:09

Hát igen, azok a látványos extrák hiányoznak, főleg tenyó oldalról, amikor nagyon kiszorult helyzetből nyerőket üt. Egyébként nem nagy lassúságról beszélünk, de az a pár század mp sokat számít.

Míg Rafa és Djoko kiszorult helyzetből is nagyon gyorsan beérnek a labda mögé, addig Fed azt már csak legfeljebb nyesni tudja.

De Fed zsenialátása éppen abban van, hogy megpróbálja elérni, hogy ne kerüljön kiszorított helyzetbe :)) Gyanítom, hogy a tour-on ő kerül a legritkábban kiszorult helyzetbe. Ez az, amit kurva jól csinál Fed. Viszont ehhez sokkal több koncentráció kell, mint régen.

625.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 19:21
 
 
   

Ez az elemzés meg nagyon rendben van: http://www.atpworldtour.com/News...

626.
  • idoaranyos
  • 2012.08.21. 19:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 453.
  • Rafain
  • 2012.08.20. 00:38

Balaton. Újra Szombattól. Nem volt lehetőségem. Ilyenkor nem netezek. Megkértem egy haveromat nézzen már rá az eredményre, a 6-0-tól meglepődtem. Második szett három-három-tól követhettem 6-6-ig, de aztán ment a vonatom.

Látatlanba, Đ ugyanazt csinálja most Rafával salakon, jó lehetett, jó lehetett, de nem elég jó. Ez van. Legalább újra tornát nyert, és megvédte a pontjait.

Remélhetőleg US döntőre elpillesztik Rozsét. És úgy jár mint Murray ellen, egy sima, egy fordított.

Egyébként ott a nevem a beírásaim felett, nem kötelező elolvasni őket :).

627.
  • jowaldner
  • 2012.08.21. 20:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 626.
  • idoaranyos
  • 2012.08.21. 19:24

Szerintem is ez így elfogadható volt Đ-tól, azért nem lehet könnyű két fele figyelnie (májusig Rafa), majd Fed, közben gyász, csúszos majd fedett pálya, és a végén ami oly stabilnak látszott most oly messzinek tűnik. Ettől függetlenül tegnap is majdnem meccslabdá(k)ról nyert Nole, szóval 1-1 ponton 1000 pontok múlnak, így az évvégi világelsőség, és 6. GS cím, még meglehet idén. Persze a Non Calendarhoz képest, ez most sovány vigasznak tűnhet, azonban Roger elmúlt egy éve a legjobb példa arra, hogy "lassú víz partot mos".

628.
  • katma
  • 2012.08.21. 21:25
 
 
   

Megnéztem már egyszer kétszer azt a 6:0, amit nem láttam élőben. Fed nagyon jól adogatott (73%) és jól is játszott de Novák koncentrációja teljesen szét volt esve kezdettől fogva, és ez gondolom a fáradtság hatásának is köszönhető. Ilyen adogatást amit produkált az első szettben ritkán látni tőle ( 5 kettős hibával) és ehhez Fednek semmi köze nem volt. Azért azt még várjuk meg, hogy milyen lesz USO-n a pálya, krumpli is írt róla, mintha gyorsítanák egy kicsit a pályákat és a labdákkal is tudnak variálni. Nehéz lesz ezt az egy hetet kibírni:-))

629.
  • katma
  • 2012.08.21. 21:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 626.
  • idoaranyos
  • 2012.08.21. 19:24

Nem játszott jól Novák. Az első szettben a második adogatások mögött 10% hozta a pontokat addig Fed 100% ban. A másodikban feljavult az adogatása Fedé visszaesett így egyikük sem tudott breakelni és nagyon éles volt Novák de Fed olyan erős volt mentálisan, hogy tb ben még Novák szettlabdájánál sem remegett meg. Ezt újra szokni kell:-)) Mindössze 12 nyerője volt és 23 ki nem kényszerített. Ennél csak jobb lesz de Fed most lélektani előnyben van mert Wimbin és itt is le tudta győzni.

630.
  • Djokey
  • 2012.08.21. 22:24
 
 
   
  • A komment válasz erre: 628.
  • katma
  • 2012.08.21. 21:25

valaki aki jobban ért hozzá: Fed K jó első szettes adogatásaarányaiban mibol ált össze
-djoko "lapos volt" az 1. szeteben
-Fed baromi jól szervált, de menyire volt ebben benne h nappal játszottak és jobban kitudta nyitni Fed a pályát a melegben jobban érvényesülö szervákkal?
Azért érdekel mert uso F estefele van.
+Murryit akarom Djokohoz uson!!!!!
(bocs az összeszedettlensgért napszurásom van)

631.
  • katma
  • 2012.08.21. 22:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 630.
  • Djokey
  • 2012.08.21. 22:24

Amikor Torontó elején betetted azt a képet, hogy Nováknak keresztbe álltak a szemei a fáradtságtól és verset idézgettél " egy csak egy legény van talpon a vidéken" már akkor írni akartam neked, hogy várjuk ki a végét:-)) Novák egyszerűen szerintem és hangsúlyozom szerintem fáradt volt és szétesett. Mindig nehezebben lendül játékba de ez az első szett azért durva volt, főleg a harmadik játékban a két kettős hibája amivel kettős breakelőnybe segítette Fedet. Szerintem Fed este is nagyon jól tud szerválni és megnyitni a pályát ugyanúgy Novák is ha jól szervál. Szerintem az is döntő Fednél, hogy elkezdett végre hosszan a vonalra játszani be meri vállalni és persze jó formában is van hozzá így Novákot hátrább kényszeríti az alapvonaltól és nem tud annyira agresszív lenni. Én akit szeretném ha elkerülne Fed az a nagy ütők Isner, Poti(persze ha jó formában van és nem sérült) Raonic villogjanak másnál az ászaikkal:-))

Jó gyógyulást:-)) Nem tudod, hogy ilyenkor ártalmas a nap.:-))

632.
  • katma
  • 2012.08.21. 23:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 630.
  • Djokey
  • 2012.08.21. 22:24

Ja és USO-ra az előrejelzések meleget jósolnak:-)) Nem biztos, hogy mindig este fognak játszani:-))
Csak, hogy egy kicsit nehezebb legyen az éjszakád:-))

633.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 23:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 630.
  • Djokey
  • 2012.08.21. 22:24

A tournament schedule szerint uso F a délben kezdődő páros döntő után lesz, ami koránt sem este. Tehát lehet, hogy 2-fél 3 pm körül már kezdenének, a legnagyobb melegben. Remélem, hogy ez téves és a szokásos 4-5 között kezdik legkorábban.

De előbb persze jussanak el a döntőig :))

634.
  • katma
  • 2012.08.21. 23:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 633.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 23:07

És ne keveredjenek egy ötszettesben előtte a tűző napon:-))

635.
  • brewer
  • 2012.08.21. 23:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 633.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 23:07

A szokásos hétfő egy órát akartad mondani, ugye? ;) :)

636.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 23:56
 
 
   
  • A komment válasz erre: 635.
  • brewer
  • 2012.08.21. 23:23

Hát bízzunk az esőben :) Szerintem most, ha döntőbe jut Fed, richtig nem lesz semmilyen eső, sőt egy 4 és fél órás 5 szettest fog tolni szombaton Murr-ral, míg Djoko 3 óra alatt lerendezi Goffint :))

637.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 23:59
 
 
   

Nem vágom miért nem tudják úgy megoldani, mint Ao-n, hogy csüt-pénteken lemegy a semi és van bőven pihi. S akkor megmaradna a legfontosabb: a vasárnapi döntő. Egy nappal kéne előbb kezdeniük nem vagy mi a fakk ???

638.
  • iCreator
  • 2012.08.22. 00:04
 
 
   

Mi lenne akkor, ha mondjuk Djoko-Rafa elődöntő lenne (ha Rafa indult volna) és nyomtak volna egy 5 órás 5 szettest?? A szervezők nyugodt szívvel küldenék őket másnap csatába??? Nem értem miért nem akarnak ezen vhogy változtatni. Ha a hétfő nem mükszik, akkor kezdjék előbb.

639.
  • brewer
  • 2012.08.22. 00:12
 
 
   
  • A komment válasz erre: 637.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 23:59

A belinkelt cikkből kiderült, h ez már nem a szervezőkön múlik, ők nem akarják már az egymás utáni elődöntőt-dontőt. A CBS-szel van a gond, ők ragaszkodnak a szuper szombathoz is és a vasárnaphoz is. Az ok egyszerű: ezen a két napon a legmagasabb a nézettség, pénteki elődöntőké kevesebb lenne, mint a szombatié, az elmúlt négy év hétfői döntőinek a nézettsége pedig a töredéke volt az utolsó vasárnapi döntőjének.

Magyarán szólva pénzről van szó, és a CBS nem nagyon akar engedni, hiába anakronisztikus már az egész.

640.
  • brewer
  • 2012.08.22. 00:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 639.
  • brewer
  • 2012.08.22. 00:12

Egyébként én a helyükben a szuper szombatot áldoznám be, a hétfői döntő hülyeség szvsz, de ahhoz meg pláne ragaszkodnak, mert ez ilyen amerikai találmány volt és nagyon sikeres újítás volt anno, emlékezetes meccsnapok születtek rajta, és azóta ezt valamiféle Szent Tehénként kezelik az amcsik.

641.
  • iCreator
  • 2012.08.22. 00:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 640.
  • brewer
  • 2012.08.22. 00:14

Azt vágom, hogy nagyrészt a pénz miatt van az egész, de a szombatot simán be kéne áldozni péntekre, az még nem lenne nekik akkora érvágás, mint a hétfői döntő. Főleg úgy, hogy a "fontosabbik" elődöntőt tennék későbbre, kora estére, amikor már hülye dagadt amcsik hazaérnek és bámulhatják.

642.
  • KaiserSoze86
  • 2012.08.22. 02:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 636.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 23:56

ha Féd elődöntős lesz, és tudja, hogy jó eséllyel pihennie kéne a döntő előtt, amennyit csak lehet, akkor -még ha lesz is idén erre 2 napjuk-, egy elődöntőben, ha játszik Murr-vel, /még akár az első meccset is, ami pár óra előnyt jelent/, akkor Murr-nek annyi esélye van, nem 2, de akár csak 1 játszmát is nyerni, mint Quasimodo-nak hátúszásban

643.
  • iCreator
  • 2012.08.22. 02:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 642.
  • KaiserSoze86
  • 2012.08.22. 02:23

Elég sokáig rakhattad össze ezt a mondatot :)) De bizonyára megérte :)

644.
  • KaiserSoze86
  • 2012.08.22. 06:07
 
 
   
  • A komment válasz erre: 633.
  • iCreator
  • 2012.08.21. 23:07

csak 1 apró ékezet az eltérés, de itt, és most, pont ez a lényeg : nem téves, hanem 'tévés'! - na jó, elég a szóviccekből : úgy izgultál, hogy nem a tv schedule-t nézted, /hanem gondolom, a tour schedule-t/, pedig ha a tv-st nézed, akkor azt látod, mint mindannyian : vas du., (az odáig o.k., hogy a női után), de a cbs programjában már most ott van, hogy 4-7 közt lesz a ffi döntő - szóval emiatt többet ne izgulj, annyira kánikula csak nem lesz :-), ill. nem kezdik el a szokásos du. 4 előtt!

645.
  • Prest
  • 2012.08.22. 10:06
 
 
   
646.
  • idoaranyos
  • 2012.08.22. 11:53
 
 
   

Mellesleg, most mikor látványosan megy a szekér, a Fedesek, még a hülyébbek is, sokat normalizálodtak. A kötelező ajnározás mellett, sokszor írnak úgy róla, mint egy teniszezőről, akinek vannak erősségei és gyengeségei, akit lehet elemezni, és nem mint egy kultúrhéroszról, aki misztikus energiák birtokosa, és hiába nem nyer éppen, ő akkor is valami földönkívüli és érinthetetlen bálvány.

Baromira idegesítő volt tavaly, mikor Fed éppen 10 hónapon át nem nyert versenyt, és Đ úgy DavisDelPoig az Open Era idényét futotta, hogy az aktuális jelen helyett gyakran az utolérhetetlen 2005-2007-es Fedről szóló lírai szonettekkel találkozhattam a heyhon, majd június után nagyjából fél éven át mindig jött az RG SF.

647.
  • katma
  • 2012.08.22. 12:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 646.
  • idoaranyos
  • 2012.08.22. 11:53

Nem nagyon értek veled egyet, mert amikor nem ment Fednek akkor itt már szinte minden Fedes lemondott róla. Ment a Fed már nem nyer több GS-t, csak egy egy tornákra fog koncentrálni, szenilis:-))bocsi krumpli:-)) stb Kapott hideget meleget, természetesen az, hogy bálvány nekünk mindig is az lesz és nagy örömmel fogunk emlékezni rá ha megint nem megy a játék neki:-))

648.
  • idoaranyos
  • 2012.08.22. 12:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 647.
  • katma
  • 2012.08.22. 12:21

ki mire wmlékszik :)

649.
  • katma
  • 2012.08.22. 13:31
 
 
   
  • A komment válasz erre: 648.
  • idoaranyos
  • 2012.08.22. 12:55

Nem frissítenéd a mozilládat:-)))

650.
  • Elessar
  • 2012.08.22. 20:27
 
 
   

Nézem Roddick Darcis elleni meccsét és csóválom a fejem. Minden, komolyan mondom minden kiveszett Andyből, ami régen őt jellemezte. Nem támad, tenyeressel nem üt nyerőt, leáll alapvonalazni, azt előbb utóbb belehibáz, esetleg felmegy blöffre a hálóhoz egy szopásra, továbbra sem támad, nem gyorsítja a labdameneteket, és ami a legszomorúbb, a szervája se a régi már régóta. Az ütései olyan lepkefing erősségűek, hogy még Darcis is erősebbeket tud sokszor ütni, pedig ő inkább nyeseget.
Jól els.arták Roddick játékát, csak gratulálni tudok!

651.
  • Elessar
  • 2012.08.22. 20:30
 
 
   
  • A komment válasz erre: 650.
  • Elessar
  • 2012.08.22. 20:27

Ami a vicc, tenyóról pörget Roddick, és csak játékban tartja a labdát, az istenért se húzza meg, értitek Roddick, LOL...

652.
  • brewer
  • 2012.08.22. 20:39
 
 
   
653.
  • Prest
  • 2012.08.22. 21:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 651.
  • Elessar
  • 2012.08.22. 20:30

Nem cseszték el a játékát, hanem már nem tud úgy játszani mint régen, itt meg most különösen is rossz passzban volt.^^

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2017. 01. 26. 13:49

14 évvel ezelőtt

olvass tovább
2016. 06. 27. 11:46

Ki mer ma női győztest...

Körülbelül tavaly Wimbledonig a képlet rettenetese...

olvass tovább
2015. 01. 29. 05:24

Ausztrál Open elődöntő...

olvass tovább
2014. 11. 14. 13:59

Nyerni csak pontosan, ...

olvass tovább
2014. 11. 11. 19:18

Puska kellett volna...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések