2012. 07. 23. 04:27

Newport, Umag, Bastad, Stuttgart, Hamburg, Gstaad, Atlanta, Palermo, Stanford, Carlsbad

A fenti felsorolás változatossága láttán bárki joggal hihetné, hogy egy tudományos fantasztikus regény szereplőit soroltam fel, a valóságban azonban csupán az elmúlt két hét tenisztornáiról van szó.

Olimpia előtt -

Szombaton kezdődik az olimpia, és a legtöbben nem akartak fáradtan, ne adj, isten, sérülten érkezni Londonba, így ezeken a tornákon leginkább azok indultak, akik hagyományosan jól szerepelnek ebben az időszakban, címet védenek, vagy korábbi sérülések miatt meccs- és ponthiánnyal küzdenek.

A füves pályás szezon utolsó (előtti) állomásán, Newportban Isnernek sikerült megvédenie a címét, a döntőben egy műtétből nemrég visszatért Hewittot győzött le. A füves pályás szezon annyira rövid, hogy átnyúlik rajta a nagy európai salakpályás szezon, így Stuttgartban salakon Tipsarevic győzött Monaco ellenében, aki egy Hamburgban aratott győzelemmel vigasztalódott, ott a döntőben a nemtomhanyadik virágkorát élő Haas volt az ellenfél. Tipsának nem sikerült a duplázás, a Gstaadban vívott döntőben alulmaradt Belluccival szemben. Båstadban Ferrer örülhetett nagyon sokadik salakos tornagyőzelmének, nagyon sokadszorra is Almagrot győzte le, Umagban pedig Cilic diadalmaskodott Granollers felett.

Vagyok annyira idealista, hogy azt higgyem, hogy mindegyik tornagyőzelem sokat jelent, és megérdemel legalább egy képet. Íme:

Isner Wimbledon után 2012 -

Tipsarevic Wimbledon után 2012 -

Monaco Wimbledon után 2012 -

Bellucci Wimbledon után 2012 -

Ferrer Wimbledon után 2012 -

Cilic Wimbledon után 2012 -

Isnernek sem sikerült a duplázás. Az nyári amerikai keménypályás szezon első tornáján, Atlantában az elődöntőben kikapott Roddicktól, akinek a második kiemelt Fisht elverő Müller volt az ellenfele a döntőben. Andy az első szettet siralmasan borzalmas játékkal bukta az ászokkal, gyilkos második adogatásokkal, mindenhonnan nyerőkkel operáló, egyszóval teniszező Müllerrel szemben (1:6). Az amerikai számára reménytelennek tűnt a helyzet. Az első szett végén ápolni kellett a vállát, miközben Atlantában 33 fokot mértek árnyékban, ami a pályán, tűző napon inkább 50 fokot jelentett. A nézőtéren olyan sokan, és olyan hevesen legyezték magukat a szervezők által biztosított legyezőkkel, hogy megfelelő ritmussal egy tornádót is össze tudtak volna hozni.

Roddick aztán a saját hajánál és a szervájánál fogva kihúzta magát a csávából. Ászokkal, alapvonalnyerőkkel, és remek hálójátékkal rendre visszaverte Müller rohamait, majd amikor a szett végén a fogadása is összeállt, már a luxemburgi volt bajban. 6:5-nél hiába hárított négy szettlabdát is Müller, a tie breaket simán bukta a nagyon jól összpontosító Roddickkal szemben (7:6). Jellemző adat, hogy Roddick az első szettben 1 nyerőt ütött, a másodikban 17-et.

Roddick Wimbledon után 2012 -

Andy a harmadik szett elején egy fantasztikus, tökéletesen megütött fonák kereszt elütéssel elvette Müller adogatását, és miután sikerült visszaerőszakolnom magamat a bőrömbe, végignéztem, ahogy Müller szép lassan összeomlik, miközben Roddick a legapróbb megingás nélkül szerzi meg harminckettedik tornagyőzelmét (6:2). Legutóbb tizenegy éve, tizennyolc évesen győzött itt, az volt élete első tornagyőzelme (akkor egyébként salakon rendezték a tornát).

Roddick2 Wimbledon után 2012 -

Ezen a héten Kitzbühelben ér véget végleg a salakszezon, és Los Angelesben lesz még torna, az olimpia alatt pedig Washington ad otthont egy 500-as tornának.

A lányoknál is zajlott az élet. Serena Williams Stanfordban, kémény pályán védte meg címét. Ismét bemutatta a "kiélezett helyzetben nem lehet megverni" mutatványát, fogadóként szettpontot hárított, ezúttal Vandeweghe volt az áldozat. Cibulková Carlsbadban, Errani Palermoban, Herzog Bastaadban nyert tornát. Éljen az emancipáció meg minden, de annyira azért nem vagyok szorgalmas, hogy a lányokról is betuszkoljak képeket.

65 hozzászólás

1.
  • Pici
  • 2012.07.23. 04:43
 
 
   

Én valszeg csak vasárnaponként pottyanok ide, úgyhogy jól viselkedjetek!:) Ne akasszátok ki Krumplit, mert még a végén felforr az agyvize, és főttKrumpli lesz belőle...

2.
  • babydriver
  • 2012.07.23. 13:20
 
 
   

Mindenkinek: Balázs Attila feljutott a kvaliból a főtáblára Kitzbühelben, az osztrákok szabadkártyásával játszik, a Digisport adja háromtól, aki tudja nézze!

3.
  • neooen
  • 2012.07.23. 14:19
 
 
   

Azt hittem nyáron nincs síugrás?!? :D

4.
  • Djokey
  • 2012.07.23. 15:21
 
 
   
  • A komment válasz erre: 3.
  • neooen
  • 2012.07.23. 14:19

Kis naív:D

5.
  • Djokey
  • 2012.07.23. 15:50
 
 
   

közbe 6-3 Balásnak, egy ejtéssel a végén...meg az elején...meg mindenhol, még h ezzel nem lehet meccset nyerni:)

6.
  • Levente
  • 2012.07.23. 19:00
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • babydriver
  • 2012.07.23. 13:20

Nem láttam amérközést, de öröm, 6-3 1-6 7-6 lett, remélem erőt Attilának, hogy 1-6-os második szett után rövidítésben tudott nyerni:)

7.
  • Levente
  • 2012.07.23. 19:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 1.
  • Pici
  • 2012.07.23. 04:43

Nem tudom ki vetette fel először, de teljesen igaza van, hogy Pici-t a szerzők közt szeretnénk látni.

Magam részéről köszönöm neki, hogy folyamatosan ellát minket klassz kis esszékkel.

8.
  • katma
  • 2012.07.23. 20:24
 
 
   

Nehezen de eldőlt:-))
http://sportgeza.hu/2012/london/...

9.
  • katma
  • 2012.07.23. 20:24
 
 
   

Nehezen de eldőlt:-))
http://sportgeza.hu/2012/london/...

10.
  • donnie
  • 2012.07.24. 10:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 9.
  • katma
  • 2012.07.23. 20:24

Ha ez tényleg így van, hogy Fed átengedte Stannek, akkor ez szép gesztus.

11.
  • Pking
  • 2012.07.24. 12:42
 
 
   

Most néztem a ranglistát, s Djoko-nak 3600, Rafá-nak 1400, Rog-nak 1000 megvédendő pontja van a US Openig (Cincy + Canada Masters + US Open). Rog a US Openig még "páholyban" ülhet. :-)

12.
  • Dobs
  • 2012.07.24. 13:37
 
 
   
  • A komment válasz erre: 11.
  • Pking
  • 2012.07.24. 12:42

Ez akkor lenne így, ha nem lenne Olimpia.

Így viszont könnyedén elveszítheti a világelsősége már az Olimpián.

13.
  • katma
  • 2012.07.24. 13:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 10.
  • donnie
  • 2012.07.24. 10:28

Legközelebb meg Lüthi viszi:-))

14.
  • Viktor
  • 2012.07.24. 16:29
 
 
   
  • A komment válasz erre: 13.
  • katma
  • 2012.07.24. 13:48

Cancellara.:)

15.
  • iCreator
  • 2012.07.24. 16:44
 
 
   
  • A komment válasz erre: 12.
  • Dobs
  • 2012.07.24. 13:37

De hamar vissza is szerezheti, ha esetleg elvesztené az olimpián.

16.
  • jowaldner
  • 2012.07.24. 23:25
 
 
   

Valaki tudja, hogy holnap mikor kezdődik Kolsi meccse?

17.
  • milka
  • 2012.07.25. 00:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 16.
  • jowaldner
  • 2012.07.24. 23:25

kb. 3 óra környékén

http://www.bet-at-home-cup.com/d...

18.
  • jowaldner
  • 2012.07.25. 07:14
 
 
   
  • A komment válasz erre: 17.
  • milka
  • 2012.07.25. 00:48

Köszi, remélem jól elkenik a száját. Bár úgy látom, hogy egy kvalissal nyomja majd.:-)

19.
  • Levente
  • 2012.07.25. 18:02
 
 
   
  • A komment válasz erre: 18.
  • jowaldner
  • 2012.07.25. 07:14

Vezet a kvalis 3-0-ra, de eső szünet van...

20.
  • jowaldner
  • 2012.07.25. 19:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 19.
  • Levente
  • 2012.07.25. 18:02

Hú vazze, szegény Széníró!:)

21.
  • katma
  • 2012.07.26. 09:26
 
 
   

Ma olimpiai sorsolás. Kíváncsi vagyok, hogy folytatódik e az 1-3, 2-4 kiemelt összesorsolása:-)) Akkor Fed megint kihúzta Mirr Murr-t:-))

22.
  • Markus
  • 2012.07.26. 09:34
 
 
   
  • A komment válasz erre: 21.
  • katma
  • 2012.07.26. 09:26

Mai kívánság:
Fed-Tipsa, DelPo-Ferrer, Murray-Tsonga, Berdych-Djoko :DD

23.
  • katma
  • 2012.07.26. 09:53
 
 
   
  • A komment válasz erre: 22.
  • Markus
  • 2012.07.26. 09:34

Ha, ha:-)) Leellenőrizzük:-))

24.
  • brewer
  • 2012.07.26. 11:49
 
 
   
  • A komment válasz erre: 21.
  • katma
  • 2012.07.26. 09:26

Ha a britek most is irányítgatnak egy kicsit, akkor Murray-Novak lesz ;) :)

25.
  • katma
  • 2012.07.26. 11:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 24.
  • brewer
  • 2012.07.26. 11:49

A balfékek:-)) Van remény:-))

26.
  • milka
  • 2012.07.26. 12:21
 
 
   

közben Kohlsi villámgyorsan véget vetett a kvalis reményeinek,
Kohlschreiber-Balázs A. 6:4 6:1.

27.
  • milka
  • 2012.07.26. 12:45
 
 
   

első kör: Federer vs Falla, Djokovic vs Fognini, Murray vs Wawrinka, Ferrer vs Pospisil, Roddick vs Klizan :)

28.
  • brewer
  • 2012.07.26. 12:45
 
 
   

Első körös meccsek:

Fed vs Falla, Novak vs Fognini, Murray vs Wawrinka, Ferrer vs Pospisil.

Ez a 16 kiemeltes történet szépen meg fogja kavarni a dolgokat.

29.
  • milka
  • 2012.07.26. 12:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 24.
  • brewer
  • 2012.07.26. 11:49

done! :D

30.
  • brewer
  • 2012.07.26. 12:47
 
 
   

Természetesen Mari-Novak ág.

31.
  • brewer
  • 2012.07.26. 12:50
 
 
   

Berdych Murray negyedében, Tsonga a Novak-Murray ágon. Fednek második körben Benneteau jöhet :)

Raonic-Roddick Novak negyedében.

32.
  • jowaldner
  • 2012.07.26. 12:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 26.
  • milka
  • 2012.07.26. 12:21

Na jól van, akkor végül Széníró csak behúzta valahogy:-)

33.
  • jowaldner
  • 2012.07.26. 12:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 31.
  • brewer
  • 2012.07.26. 12:50

Szuper:-) És a Fedrinka kivel kezd?

34.
  • milka
  • 2012.07.26. 12:54
 
 
   

Nishikori/Soeda; de abban a negyedben vannak Bryanék is.

35.
  • brewer
  • 2012.07.26. 12:59
 
 
   
  • A komment válasz erre: 33.
  • jowaldner
  • 2012.07.26. 12:52

Nishikori-Soeda.

Del Potro Fed ágán, de csak SF-ben jöhet, Verda, Isner, Misa, Kohlsi vannak még Fednél

36.
  • brewer
  • 2012.07.26. 13:01
 
 
   

Babos Timi Voskoboeva, Szávay Ági Baltacha első körben.

37.
  • milka
  • 2012.07.26. 13:02
 
 
   

Babos Timi Voskoboevával, Szávay Ági Baltachával játszik az első körben.

38.
  • milka
  • 2012.07.26. 13:03
 
 
   
  • A komment válasz erre: 36.
  • brewer
  • 2012.07.26. 13:01

asszem a végére értünk a közvetítésünknek :)))

39.
  • brewer
  • 2012.07.26. 13:05
 
 
   
  • A komment válasz erre: 38.
  • milka
  • 2012.07.26. 13:03

Na még ezt: Babos-Szávay vs Hlavackova/Hradecka első körben :)))

40.
  • milka
  • 2012.07.26. 13:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 39.
  • brewer
  • 2012.07.26. 13:05

jessz!

41.
  • katma
  • 2012.07.26. 13:11
 
 
   

Fed keze benne volt ebben a sorsolásban:-))

42.
  • Markus
  • 2012.07.26. 13:19
 
 
   

Nem mondjátok, hogy eltaláltam 1 kivétellel az első 8 kiemeltet? :D

43.
  • brewer
  • 2012.07.26. 13:24
 
 
   

A lap alján fenn van a teljes sorsolás a férfiaknál:

http://en.wikipedia.org/wiki/Ten...'s_singles

44.
  • jowaldner
  • 2012.07.26. 13:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 35.
  • brewer
  • 2012.07.26. 12:59

Ebből duplázás lesz:-)

45.
  • jowaldner
  • 2012.07.26. 13:29
 
 
   

Jaj micsoda rekord lenne, Roger Federer 3-szoros Olimpia Bajnok!:-)

46.
  • jowaldner
  • 2012.07.26. 13:35
 
 
   

Én úgy tudom, hogy Fed az ikreket berakta a faluba, hogy Őt egy pillanatig se nyagassák.:-) Ikrek: - "Apa gyere teniszezni velünk!", Fed: "Fúj, hagyjatok már nyugton, nem tudjátok, hogy apátok valójában utál teniszezni!":-)

47.
  • Djokey
  • 2012.07.26. 13:41
 
 
   

szégyen ez az olimpia már most!!! ahol (füvön!!!!!!!) tsonga helyett egy ferrer a 4. kiemelt....szégyen, nem tom eldönteni h sirjak nevesek vagy belerugjak vmibe...

48.
  • brewer
  • 2012.07.26. 13:55
 
 
   
  • A komment válasz erre: 47.
  • Djokey
  • 2012.07.26. 13:41

Ez az olimpia, nem váltogathatják a kiemelést annak megfelelően h éppen milyen borításon rendezik meg négy évenként... Persze, nyilván ez is csak egy összetevője annak, h miért mókás dolog a tenisz az olimpián, de ha már ott vannak, akkor viszont elég vicces lenne, h csak azért mert fű, el kezdenének variálni. Nem Wimbledon ez.

49.
  • milka
  • 2012.07.26. 14:25
 
 
   

a sorsolás

http://2012.itftennis.com/olympi...'s-singles.aspx

és a nők
http://2012.itftennis.com/olympi...'s-singles.aspx

50.
  • milka
  • 2012.07.26. 14:27
 
 
   

mégegyszer, helyesen

http://2012.itftennis.com/olympi...'s-singles.aspx

http://2012.itftennis.com/olympi...'s-singles.aspx

51.
  • milka
  • 2012.07.26. 14:28
 
 
   

vagy mégsem, szóval nem erőltetem :)

52.
  • katma
  • 2012.07.26. 14:43
 
 
   
53.
  • donnie
  • 2012.07.26. 14:49
 
 
   

Nem kapott rossz ágat Fed, bár a 2 nyert szettre menő meccseken bármi lehet, elég para lesz.

54.
  • katma
  • 2012.07.26. 14:52
 
 
   
  • A komment válasz erre: 53.
  • donnie
  • 2012.07.26. 14:49

Benneteau- tól simán kikapott volna ha két nyert szettre ment volna Wimbi. Nagyon oda kell figyelnie már az első perctől.

55.
  • donnie
  • 2012.07.26. 15:23
 
 
   
  • A komment válasz erre: 54.
  • katma
  • 2012.07.26. 14:52

Valószínű más lett volna az a meccs is, ha 2 szettre megy, bár sosem tudjuk meg, de lényeg tényleg, hogy itt nincs idő arra,hogy majd összeáll a játék vmikor, még van idő, stb...

56.
  • Djokey
  • 2012.07.26. 15:25
 
 
   

Legalább aban biztosak lehetünk h nem volt irányitott sorsolás, mert akkor tuti h murr lenne fed helyén.

57.
  • Djokey
  • 2012.07.26. 15:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 54.
  • katma
  • 2012.07.26. 14:52

Felesleges ettől félni, az a meccs olyan volt mint a djoko seppi, -releative-szaruljátszó sztár+jó napot kifogó top50-es, egyser becsuszik, de Djoko se fog magaalá csinálni ha seppivel találkozik.

58.
  • Levente
  • 2012.07.26. 16:21
 
 
   

Hát FED-nek érdekes a sorsolás (Falla, Benottó) mármint ha a "történelmet" nézzük, de azt gondolom alapvetően nem panaszkodhat.
A 2-es szekció nekem teljes talány, több befutót is el tudok képzelni, de azt gandolom bárki ér oda, nem jelenthet FED-re veszélyt, ha Roger úgy játszik mint pár hete.
Djókeré sem erősebb azt gondolom.
Murrnak lehet megint jót tesz ha nehezebb az ága, mint a szokott, de szerintem eljut Djókerig.

Viszont lesznek szép számmal itt is jó mérkőzések, pl. a Gofin-Monaco, Waw-Murr egész fincsi első körben.

59.
  • katma
  • 2012.07.26. 16:26
 
 
   
  • A komment válasz erre: 57.
  • Djokey
  • 2012.07.26. 15:28

Persze csak Benneteau ellen is az volt, hogy álmosan kezdett és nyakára hozta a franciát aki bepörgött és szinte minden bejött neki. Egyébként nem lehet gond egyik Top3 játékosnál sem ha jó formában lesznek. Nem mindig jó a gyengébb sorsolás sem. Felhozhatnám Fed IW sorsolását ahol sírtunk, hogy milyen nehéz, aztán Fed mire a végére ért egész jó üzemi hőfokon játszott és nyert. Murry Wimbi sorsolásánál sem hittem, hogy egyáltalán négy közé jut aztán egész jól formába lendült a végére. A fene tudja sokszor melyik a jó sorsolás:-))

60.
  • jowaldner
  • 2012.07.26. 21:47
 
 
   

Ha Fed megnyeri az egyest, akkor most már én fizetek Rafának egy sört!

61.
  • iCreator
  • 2012.07.26. 22:06
 
 
   
  • A komment válasz erre: 60.
  • jowaldner
  • 2012.07.26. 21:47

Engem nagyon idegesít, hogy Rafa nem lesz ott. Pont most mikor Fed simázná...

62.
  • jowaldner
  • 2012.07.26. 22:09
 
 
   
  • A komment válasz erre: 61.
  • iCreator
  • 2012.07.26. 22:06

Dettó:) de azért a sör az jár.

63.
  • brewer
  • 2012.07.26. 22:23
 
 
   
64.
  • neooen
  • 2012.07.26. 23:48
 
 
   
  • A komment válasz erre: 61.
  • iCreator
  • 2012.07.26. 22:06

Az utóbbi évek Fed-je, fedetten kívül már sehol sem simázná Rafát. Legfeljebb megverné/megveri néha...

Nagyon jó, hogy van ez az Olimpia. Ez a győzelem most még éhesebbé tett a teniszre :).

65.
  • brewer
  • 2012.07.27. 14:14
 
 
   
Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2017. 01. 26. 13:49

14 évvel ezelőtt

olvass tovább
2016. 06. 27. 11:46

Ki mer ma női győztest...

Körülbelül tavaly Wimbledonig a képlet rettenetese...

olvass tovább
2015. 01. 29. 05:24

Ausztrál Open elődöntő...

olvass tovább
2014. 11. 14. 13:59

Nyerni csak pontosan, ...

olvass tovább
2014. 11. 11. 19:18

Puska kellett volna...

olvass tovább

And the winner is...

+
Nadal
+
Federer
+
Djokovic
+
Söderling
+
Roddick
+
Berdych
+
Murray
+
Ferrer

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések