Fuzzy Dunlop

2010. 01. 11. 14:21

Szávay top 10-es játékost vert, Czink kikapott

Felemás napot zártak a magyar teniszezőnők Ausztráliában: Szávay Ágnes három játszmában nyert a sydney-i torna hetedik kiemeltje, a világranglistán nyolcadik helyen álló szerb Jelena Jankovic ellen, Czink Melinda viszont két játszmában kikapott az argentin Gisela Dulkótól Hobartban.

Szavay Agnes -

A selejtezőből felkerült Szávay egyből egy nagy halat fogott ki az első fordulóban, hiszen a torna hetedik kiemeltje, Jelena Jankovic várt rá. Bár a statisztika Szávay mellett szólt, hiszen eddigi egyetlen meccsükön, a 2007-es pekingi torna döntőjében ő nyert, az első szettet, ha szorosan is, de Jankovic hozta.

A másodikban aztán Szávay remekelt, 6-1-gyel egyenlített, és a döntő szettben is sokáig neki állt a meccs, 5-4-re viszont már a szerb vezetett. Szávayban volt még erő a fordításhoz, és sorozatban három játékot nyerve, 2 óra 37 perc után behúzta a meccset, a második fordulóban a francia Rezai lesz az ellenfele.

Jelena Jankovic -

"Ez volt az első meccsem ebben az idényben és egy kicsit izgultam" - vallotta be a találkozó után Jankovic. "Próbáltam a legjobbamat nyújtani, de nem játszottam jól. Nem tudtam úgy megütni a labdákat, ahogy szerettem volna, és a szervám sem működött igazán. Néhány dolgot rendbe kell raknom a játékomban. Remélem, legközelebb jobban teljesítek."

Czink Melindának sajnos nem sikerült a bravúr, a világranglistán 37. magyar játékost az őt egy hellyel megelőző argentin Dulko két szettben, 70 perc alatt verte a hobarti torna első körében.

Eredmények:
WTA-torna, Sydney (600 ezer dollár), 1. forduló:
Szávay Ágnes - Jankovic (szerb, 7.) 5:7, 6:1, 7:5
Vesznyina (orosz) - Zvonarjova (orosz, 8.) 3:3-as állásnál Zvonarjova visszalépett
Martínez (spanyol) - Lepchenko (amerikai) 6:3, 6:3
Pennetta (olasz) - Stosur (ausztrál) 6:3, 6:1
Rezai (francia) - Grönefeld (német) 6:7 (3-7), 6:2, 6:2
Cibulkova (szlovák) - Bacsinszky (svájci) 7:6 (7-2), 6:1
A. Radwanska (lengyel) - Craybas (amerikai) 6:0, 6:4

WTA-torna, Hobart (220 ezer dollár), 1. forduló:
Dulko (argentin, 8.) - Czink Melinda 6:4, 6:2
Peer (izraeli, 2.) - Rogowska (ausztrál) 6:3, 6:2
Suarez Navarro (spanyol, 5.) - Svedova (kazah) 6:1, 6:2
Cseng (kínai, 7.) - Kanepi (észt) 4:6, 6:3, 7:6 (7-4)
Paszek (osztrák) - Vinci (olasz) 6:4, 6:3
Flipkens (belga) - Ferguson (ausztrál) 6:2, 6:2
Errani (olasz) - Oudin (amerikai) 3:6, 6:3, 7:5
Dokic (ausztrál) - Baltacha (brit) 6:4, 6:2
Kudrjavceva (orosz) - Makarova (orosz) 6:0, 6:0

ATP-torna, Sydney (485 ezer dollár), 1. forduló:
Mayer (argentin) - Andrejev (orosz, 7.) 6:7 (7-9), 6:3, 7:6 (7-4)
Starace (olasz) - Gil (portugál) 6:1, 6:4
Bagdatisz (ciprusi) - Lindahl (ausztrál) 6:2, 7:5
Cuevas (uruguayi) - Llodra (francia) 6:2, 7:6 (7-1)
Seppi (olasz) - Matosevic (ausztrál) 6:4, 6:4
Gasquet (francia) - Lopez (spanyol) 6:1, 6:4

ATP-torna, Auckland (355 ezer dollár), 1. forduló:
Melzer (osztrák, 6.) - Fognini (olasz) 5:7, 6:3, 6:2
Statham (új-zélandi) - King-Turner (új-zélandi) 6:2, 7:5
Bellucci (brazil) - Chiudinelli (svájci) 6:3, 6:3

9 hozzászólás

1.
  • erisen
  • 2010.01.11. 15:07
 
 
   

Bagdatisz (ciprusi) - Lindahl (ausztrál) 6:2, 7:5

De jó lenne egy régi fényében tündöklő Bagda.Istenem de szép dolgokat is művelt anno.

2.
  • Elessar
  • 2010.01.11. 15:16
 
 
   

Baghda nagyon nagy kedvencem, sajnos a folyamatos sérülései kerékbe törik a karrierjét rendesen:(

3.
  • erisen
  • 2010.01.11. 15:28
 
 
   
  • A komment válasz erre: 2.
  • Elessar
  • 2010.01.11. 15:16

Nagyon kár érte. Öröm volt nézni ha élvezte a játékot. Mosolygott,jó kedvű volt,jöttek a extra pontok. Az egész emberből áradt mindaz ami a teniszt jelenti. És az hogy egy csak egy játék,jól kell érezni magunkat a pályán, mosolyogni kell és kész.Akkor jönnek az eredmények is. Sok sikert kívánok neki a jövőben,és több szerencsét.Remélem AUSO-n látjuk majd.

5.
  • Doctorpete
  • 2010.01.11. 16:30
 
 
   

hadd ne ájuljak el Szávay Ági teljesítményétől....
majd, ha így folytatja, talán.
de egyenlőre azt a "tavalyi dolgot", amit illetve amiket művelt rendbe kell raknia az én szememben...

6.
  • Viktor61
  • 2010.01.11. 18:42
 
 
   
  • A komment válasz erre: 5.
  • Doctorpete
  • 2010.01.11. 16:30

Igy van ,bizonyítson!!!

7.
  • Doctorpete
  • 2010.01.12. 07:46
 
 
   
  • A komment válasz erre: 6.
  • Viktor61
  • 2010.01.11. 18:42

és már ki is esett... Aravan Rezai, a nagy ellenfél, aki kiverte a mi Áginkat...

szóval ezért nem tudom felkapni a fejem, egy ilyen kiszalad "eredményen" már.
ennyi volt a nagy menetelése.

8.
  • dina49
  • 2010.01.12. 07:47
 
 
   
  • A komment válasz erre: 5.
  • Doctorpete
  • 2010.01.11. 16:30

Hát igen, már ki is kapott Rezai-tól!

10.
  • palimar
  • 2010.01.14. 20:41
 
 
   

Hát azért annyira nem volt ez rossz eredmény.
Tegnap Rezai 6-3 6-0ra verte Pennettát, ma meg 6- 3 5-2-re is vezetett Serena ellen. Ugyhogy remélem, hogy Ági tényleg javul valamelyest.

11.
  • normaluser
  • 2010.01.15. 10:50
 
 
   
  • A komment válasz erre: 10.
  • palimar
  • 2010.01.14. 20:41

Nem hát! Bár látod, tök mind1 már...
Nem mai anyag, még mindig szépen kifejezhető vele a szindróma.
http://www.youtube.com/watch?v=-...

Bravó Ági! :)

Szólj hozzá Te is! » de először jelentkezz be!

Legutóbbi postok

2010. 09. 07. 18:44

Keddi történetek

olvass tovább
2010. 09. 07. 15:45

Újabb nap az irodában

olvass tovább
2010. 09. 07. 01:41

Hogyan tovább?

olvass tovább
2010. 09. 06. 18:24

Hétfői menet

olvass tovább
2010. 09. 06. 14:57

Félidei látlelet

olvass tovább

Ki nyeri a US Opent?

+
Rafael Nadal
+
Novak Djokovic
+
Roger Federer
+
Andy Murray
+
Robin Söderling
+
Thomas Berdych
+
Andy Roddick
+
David Nalbandian
+
más

Tenisz ranglista

Tenisz dühöngő

Dühöngő

olvass tovább

Go Roger!

olvass tovább

Vamos Rafa!

olvass tovább

Ici Novak!

olvass tovább

Come on Andy!

olvass tovább

Google hirdetések