2009. 11. 26. 00:58
Nadal kiesett a Mesterek Tornája küzdelmeiből
Második mérkőzését is játszma győzelem nélkül veszítette el Rafael Nadal, így elsőként távozik a Mesterek Tornája mezőnyéből.
Az évtized legkevésbé megbecsült férfi teniszezője, Nyikolaj Davigyenko ezerrel pörögve kezdett. Azonnal elvette Nadal adogatását és alig fél óra alatt 6:1-re húzta be az első szettet.
A másodikban is break előnyre tett szert az orosz, de a végjátékot nem bírta fejben a feljavuló és sokkal bátrabban játszó Nadal ellen. Először 4:3-as vezetésnél veszítette el adogatását, majd a meccset nem tudta kiszerválni. A két elbukott szerva között azért egyszer breakelte Nadalt, aki nagyon bizonytalanul teniszezett adogatóként. A rövidítés ennek ellenére Nadalnak állt, de Davigyenko újra ritmust tudott - és ami a legfontosabb mert - váltani és néhány fantasztikus labdamenet után megnyerte a meccset.
A délután folyamán, óriási meglepetést okozva Söderling két szettben legyőzte a torna esélyesének kikiáltott Djokovicot és négy nullás szett aránnyal már a legjobb négyben van. A svéd már azt is megengedheti magának, hogy pénteken tovább juttassa Davigyenkót. Amennyiben úgy hozná a sors, hogy két szettben vereséget szenved, Djokovic hiába veri Nadalt utolsó mérkőzésén, nem jut a legjobb négy közé és nem tudja megvédeni Mester-címét.
Robin Söderling (svéd, 8.)-Novak Djokovic (szerb, 3.) 7:6 (7-5), 6:1
Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Nyikolaj Davigyenko (orosz, 6.) 1:6, 6:7











Mindenesetre a Fed drukkereknek mostmár csak akkor kell tovább számolgatnia, ha lessz harmadik szett este és az első kettő után -3-nál rosszabbul áll Fed a gamekkel.